Teljesen le vagyok sújtva. 3 darab komment? o.O Örülök a 23 pipának, de az, hogy csak 3 komit kaptam, teljesen lelombozott.
De hoztam nektek a fejezetet.
Remélem ehhez most többet kapok.
Puszii
 |
| Gillian |
86. fejezet- Vagyis II. 45.fejezet
(Gillian)
- Kérlek, legalább az esküvőig várjunk. –esdeklőn néztem rá, mire arca még jobban megkeményedett.
- Rendben. Hazajövünk az esküvőről, és átváltoztatunk. –motyogta.
- Kérlek, te tedd meg. –mosolyodtam el.
- Mire rá nem veszel engem. –vigyorodott el –És mi van, ha nem tudok majd leállni?
- Amikor megmentettél, akkor is megálltad, pedig a táplálkozás közepén voltál. –mondtam magabiztosan –Meg amúgy is. Itt lesznek a többiek, és leállítanak.
- Akkor… -sóhajtott egyet –Elmondjuk a többieknek…
- Mit?
- Azt, hogy mi is van köztünk… -mosolygott.
- Én már ezt akarom kiharcolni legalább egy hónapja. –vigyorogtam, és a nyakába vetettem magam.
- Átváltozol, szabályozzuk a szomjadat, és elveszlek… -kulcsolta össze az ujjainkat –De hordod végre a gyűrűt.
- Te mondtad, hogy nem lenne szerencsés, ha hordanám. –mosolyodtam –És ha újra az ujjamra húznád, soha sem venném le…
- Akkor tegyük is meg. –vigyorgott.
Felpattant mellőlem, és fél pillanat múlva vissza is tért. Térdre ereszkedett, és felpattintotta a bordó selyemdoboz tetejét.
- Gillian Gold, hozzám jössz feleségül? –mosolygott rám.
- Ezt már megbeszéltük egyszer. –kuncogtam –Természetesen, igen.
Újra felhúzta az ujjamra a gyűrűt, és csókot nyomott az ajkaimra.
- Viszont mennem kell. –ölelt magához –Aro gyűlést hirdetett meg, és már ott kellene lennem.
- Siess vissza hozzám. –dőltem végig az ágyon.
- Ígérem. –vigyorgott, és elsuhant.
- Rendben. Hazajövünk az esküvőről, és átváltoztatunk. –motyogta.
- Kérlek, te tedd meg. –mosolyodtam el.
- Mire rá nem veszel engem. –vigyorodott el –És mi van, ha nem tudok majd leállni?
- Amikor megmentettél, akkor is megálltad, pedig a táplálkozás közepén voltál. –mondtam magabiztosan –Meg amúgy is. Itt lesznek a többiek, és leállítanak.
- Akkor… -sóhajtott egyet –Elmondjuk a többieknek…
- Mit?
- Azt, hogy mi is van köztünk… -mosolygott.
- Én már ezt akarom kiharcolni legalább egy hónapja. –vigyorogtam, és a nyakába vetettem magam.
- Átváltozol, szabályozzuk a szomjadat, és elveszlek… -kulcsolta össze az ujjainkat –De hordod végre a gyűrűt.
- Te mondtad, hogy nem lenne szerencsés, ha hordanám. –mosolyodtam –És ha újra az ujjamra húznád, soha sem venném le…
- Akkor tegyük is meg. –vigyorgott.
Felpattant mellőlem, és fél pillanat múlva vissza is tért. Térdre ereszkedett, és felpattintotta a bordó selyemdoboz tetejét.
- Gillian Gold, hozzám jössz feleségül? –mosolygott rám.
- Ezt már megbeszéltük egyszer. –kuncogtam –Természetesen, igen.
Újra felhúzta az ujjamra a gyűrűt, és csókot nyomott az ajkaimra.
- Viszont mennem kell. –ölelt magához –Aro gyűlést hirdetett meg, és már ott kellene lennem.
- Siess vissza hozzám. –dőltem végig az ágyon.
- Ígérem. –vigyorgott, és elsuhant.
***----***
(Bridget)
- Persze, sietünk haza. –öleltem meg Alice-t.
- Na, induljatok. –mosolygott Jasper –Ha ezt csináljátok, akkor sohasem fogtok elindulni.
- Kicsim, indulás. –szólt ki a kocsiból Emmett.
- Sziasztok. –köszöntem még egyszer, majd beültem a kocsiba.
Pár perc múlva már a főúton száguldottunk.
- Úgy izgulok. –mosolyogtam.
- Nem fognak megenni.
- Hát remélem is, hogy a farkasok nem harapnak ki belőlem egy darabot. –kuncogtam –Habár nem ártana.
- Ne viccelj. –nézett rám mogorván –Ugyan olyan tökéletes vagy, mint tizenhét évvel ezelőtt.
- Azt te csak hiszed. –vigyorogtam- Oké, lehet, hogy igazad van, hiszem vámpírként semmit sem változok. Nem, mintha hiányozna, hogy narancsbőröm legyen, vagy megsüllyedjen a mellem.
- Kicsim, te tökéletes vagy. –kulcsolta össze a kezünket, és a sebváltóra tette azokat.
Megvontam a vállamat, és az útra kezdtem el figyelni.
- Úgy érzem, hogy türelmetlen vagy.
- Mert az is vagyok. –mosolyogtam –Oda akarok már érni.
- Eldöntötted, hogy melyik szállodában leszünk? –vigyorgott rám.
- Basszus, ez elmaradt. –jutott eszembe –Hol a mobilom?
- A hátsó ülésen, a táskádban. –magyarázta.
- Oké, mindjárt kihalászom.
A két ülés között hátrahajoltam, előkotortam a táskámból a telefont, majd visszahuppantam a helyemre.
- Seattle jó lesz?
- Hát persze. –mosolygott rám –Nekem mindegy.
- Oké. Akkor már csak a telefonszámot kell megszereznem…
Már épp tárcsáztam volna a tudakozót, amikor SMS-em jött.
„Elintéztem nektek a szobát. Az a szálloda, amire ti is gondoltatok, a Sheraton Seattle. A legdrágább lakosztályt vettem ki nektek, pont azt, amit te akartál. A szobaszámotok a 404-es. Legfelső emelet. Emmett nevére irattam, a kulcsot a recepción kell kérni.
Puszi:
Alice”
- Oké, ez is megvan. –vigyorogtam –Alice lefoglalta, nekünk csak fizetni kell.
- Látod, minden rendben van. –mosolyodott el, és simogatni kezdte a karomat.
- Akkor is izgulok. Lehet, hogy a Húgom meg sem fog ismerni. –merengtem el.
- Szerintem csak te nem fogod megismerni őt. –kuncogott –Veled ellentétben rajta meglátszik az idő múlása.
- De szépen fogalmaztál. –dicsértem meg –És igazad van…
- Itt vagyunk. –állt meg a reptér mélyparkolójában.
Kivettem a kistáskámat a hátsó ülésről, Emmett pedig kivette a bőröndünket, majd lezárta az autót. Kéz a kézben indultunk fel, én amíg elintéztem az autónkat Forks-ba, ő húzta a bőröndöt.
- Kész is. –mosolyogtam –Minden megvan.
- Mondtam. –csókolt meg.
Mire becsekkoltunk, és leadtuk a csomagunkat, pont ideje volt, hogy a gépre is felszálljunk. Vigyorogva nyújtottam át az első osztályra szóló jegyünket, és legközelebb a félelem csak akkor tört rám, amikor elfoglaltuk a helyünket.
- Ha nem tudnám, hogy imádod a repülést, most azt gondolnám, hogy halálfélelmed van. –karolt át Emmett.
- Halálfélelem az stimmel. –mosolyodtam el –Csak nem a repüléstől félek.
- Hanem?
- Hanem attól, hogy… mi van, ha Prue letagad? Azt mondja, hogy soha életében nem látott még, noha felismert?
- Hihetetlen vagy –sóhajtott –Bízz egy kicsit magadban, vagy ha nem is magadban, akkor bennem.
- Én bízok benned.
- Akkor bízd rám magad, mert én garantálom, hogy minden tökéletes lesz. –mosolygott rám, és lágy csókot lehelt ajkaimra.
Megkezdtük a felszállást, én pedig az ablakon bámultam kifelé. Épp ki lehetett kapcsolni a biztonsági öveket, amikor a stewardess megállt az ajtóban, a mikrofonnal a kezében.
- Remélem mindenki kellemesen utazik. –csendült fel a hangja –Egy jó hírrel szeretnék szolgálni Önöknek. A fülünkbe jutott, hogy velünk utazik egy jegyespár is, akik pár hét múlva tartják meg az esküvőjüket. Bridget Hale, és Emmett Cullen. Ezúton is szeretnénk gratulálni nektek, és örülnénk, ha velünk, a személyzet tagjaival, valamint a gépen utazó többi emberrel elfogyasztanátok egy pohárka pezsgőt. Így együtt tudnánk örülni nektek. Sok boldogságot, életre szóló szerelmet, egészséget, és minden földi jót kívánunk nektek.
Mosolyogva néztem Emmett-re, akinek az arcán ugyancsak megtalálható volt a jól ismert vigyora.
- Köszönjük szépen. –állt fel, ahogy én is tettem.
Egyszerre kezdett el mindenki tapsolni, és gratulálni, mi pedig mosolyogva hallgattuk ezeket.
Megfogtuk a poharunkat, koccintottunk a személyzettel is, és visszaültünk a helyünkre.
- Csak egy kortyot igyál. –mosolyogtam rá.
Gyorsan kortyoltam egyet, majd nyeltem is le.
- Látod, nem vészes ez. Neked is menni fog. –bíztattam.
Végül megadta magát, és lehúzta az alkoholját, majd egy alig látható fintort vágott, és mosolyogva adta vissza a poharainkat.
- Fogadjunk, hogy Alice említette meg a jegyfoglalás közben? –bújtam a mellkasához.
- Biztos vagyok benne. –kuncogott, és a hátamat kezdte el simogatni.
~
Leszállásnál még gratuláltak páran, így szinte utolsónak tudtuk elhagyni a gépet. De legalább amire beértünk az épületbe, a csomagjaink már ott forogtak a szalagon. Megragadtuk őket, és a bérelt kocsinkba beszállva a szállodába mentünk.
Kivettük a szobánkat, odafent pedig lepakoltunk. Alice a legjobb lakosztályt vette ki. Legalább is úgy érzem.
- Na, megfelel? –huppantam le az ágyra.
Be kellett vallanom, ez az ágy egy álom volt. Hiába nem alszok, meg nekünk akár a beton is kényelmes, de az ágy egy csoda, és tök jól rugózik. Nem tagadom, most gyerekként kezdtem el viselkedni. Felálltam az ágyon, és nevetve ugrálni kezdtem rajta. Emmett csak vigyorogva figyelt, miközben öltözködött.
- Kicsim, így tönkre fogod tenni a ruhádat.
- Nem érdekel, van másik. –kacsintottam rá –Menni kellene, igaz?
- Ideje lenne… -bólintott, és a karjaiba kapott –Azt hiszem ez megengedett…
- A-a. Ez csak az esküvő után a kötelességed. –vigyorogtam rá, és egy puszit nyomtam az ajkaira –Gyorsan megigazítom a hajamat, és mehetünk is.
Kiugrottam a karjaiból, a tükörhöz sasszéztam. Nem is lett olyan szörnyű. Gyorsan átfésültem az ujjaimmal a tincseimet, még egy réteg szájfényt vittem fel az ajkaimra, és megfordultam.
- Most menjünk, mielőtt valami indokot találnák ki a találkozás ellen. –mosolyogtam, felkaptam a táskámat, megfogtam Emmett kezét, és már el is hagytuk a szobát.
~
- Majd én. –mosolyodott el, és biztatóan megszorította a kezemet.
Kétszer kopogott, mire én jó nagyot sóhajtottam. Úgy másfél perc után hallottuk meg a léptek zaját, majd lassan nyílt az ajtó.
- Jó napot. –mondta meglepődötten egy tizenhat év körüli fiú.
Hasonlít a szüleire. Főleg Matthew-ra. És farkas. Leeshetett neki, hogy vámpírok vagyunk, mert intenzív remegésbe kezdett.
- Ne változz át, okéjs? –néztem rá esdeklőn –Nem azért jöttünk, hogy veled harcoljunk.
- Kik vagytok?
- Bridget Hale, és Emmett Cullen. A Cullen család tagjai vagyunk. –mutattam meg Emmett karpántját, és az én medálomat.
- Miért jöttetek át a határon?
- Petric örök engedélyt adott nekem. –makogtam.
- Nekem erről nem szólt. –válaszolta dühösen.
- Prudence itthon van? –kérdezte Emmett.
- Nincs. –morogta a fiú.
- Bemehetnénk? –kérdeztem esdeklőn.
Sóhajtott egyet, és kitárta az ajtót.
- Felhívnád? Mond neki, hogy… Bridget keresi.
- Nem vitte magával a telefonját. –dörmögte –Üljetek a kanapéra.
- Köszi.
Leültünk, ahogy ő is.
- Hogy hívnak?
- Timothy Seth Clearwater. –mutatkozott be.
- Prue-nak mindig tetszett a Timothy név. –mosolyodtam el.
- Ez honnan tudod?
- Ő… -makogtam –A Nővére vagyok.
- Hogy mi van? –kezdett begurulni –Na, vérszopókám, villám gyorsan hordd el innen magad. Beengedlek, ráadásul még hazudozol is?
- Nem hazudok. Én… én tényleg én vagyok. Az eredeti nevem Bridget Bather. A húgom neve Prudence Bather, de nem szereti a teljeset használni, így csak a Prue-t használja. A…
- Hát itt meg mi van? –csapódott ki az ajtó –Thim, kiket engedtél te be? Vámpírokat, normális vagy?
- Te tudtad, hogy mind a ketten farkasok? –suttogta a fülembe Emmett.
- Ha tudtam volna, akkor idetelefonáltam volna. –nyögtem ki.
- Elisabeth! –kapta el a karját Petric –Nehogy nekik merészelj támadni.
- De ők… ők vámpírok! –visította, és remegni kezdett.
- Ne változz át. –szólt Pet parancsoló, alfa hangja, majd meglágyult –Ismerd meg őket.
- Szia Petric. –köszöntem halkan.
- Te sem. –mosolyogtam rá –Pedig én keresztül mentem egy támadáson, egy komoly csatán, egy áruláson, a legjobb barátnőm halálán…
- Oké, elég lesz. –kuncogott –Bemutatom a gyerekeket. Timothy Seth, és Elisabeth Bridget.
Az utolsó név hallatán megmerevedtem, Emmett keze pedig erősebben szorította az enyémet.
- Bridzs… -rázott meg gyengéden Pet –Mi a baj?
- Mit mondtál, mi a második neve?
- Bridget…miért? –kérdezett vissza.
Hirtelen a homlokához kapott, és elvigyorodott.
- Arról sem értesítettetek, hogy összeházasodtak, vagy hogy gyerekük született. Erre még az én nevemet adják nekik? –mondtam megtörten.
- Bridget. –szólt lágyan Emmett –Ez megtiszteltetés.
- Az megtiszteltetés, hogy egy csöppnyi betekintést sem engedtek az életükbe? –motyogtam –Tudod mit? Nem érdekel. Elhoztuk a meghívót, letesszük nekik, aztán ha akarnak eljönnek, ha nem, akkor meg nem.
- Bridget. Most miért csinálod ezt?
- Petric… ez komoly kérdés volt? –motyogtam –Azt sem mondtad el, hogy bevésődtél…
- De, hisz…
- Látszik rajtatok. –legyintettem –Legalább most ne hazudozzatok nekem. Elég volt az utóbbi jó pár évben.
- Én nem akartam hazudni neked. –tiltakozott azonnal –De Matt meggyőzte Prue-t, hogy ne szóljunk neked. Mert neked ugye nem lehet gyereked, meg minden…
- Épp ez az! –pattantam fel -Legalább egy részben át tudtam volna élni az anyaságot. Ha szóltatok volna, és tudtam volna róluk legalább valamit is.
Hirtelen Timothy mellettem termett, és magához húzott. Megkövülve álltam a karjai között, és nem értettem semmit.
- Próbáltalak megkeresni. –suttogta –Kutattam itthon, és megtaláltam egy fényképalbumot. Abban láttalak meg, és alatta volt jó pár sor. Épp ezért engedtelek be a házba is, és nem támadtalak meg, mert felismertelek a képekről. Én nem akartam tudomást sem venni rólad. Kérdezgettem Apát erről az egészről, de annyit mondott, hogy meghaltál. Viszont én nem hittem semmit. Egy csomó iratot találtam rólad, képeket, és telefonszámokat. Bridget Hale névről kiállított csekkeket. Viszont ezek a dátumok valahogy nem stimmeltek. Mind a halálod után lettek kiállítva. Én pedig csak bizakodtam. És no lám, megvagy.
- Te… -makogtam.
- Én, én. –nevetett –Szeretnék a legjobb unokaöcsi lenni a világon.
- Azt hiszem ezért nem kell többet tenned.
Mosolyogtam, és szorosabban öleltem magamhoz.
- Ti meg mi a francot csináltok? –jött az éles hang, és dühös fújtatás hangja töltötte be a teret.
Az ajtóban Matthew állt, mellette Prue, akit az ájulás kerülgetett.
 | ||||
| Matthew és Prue |
 | |
| Timothy Seth |
 |
| Elisabeth Bridget |
