El sem fogjátok hinni, hogy mi történt. Már rég feltettem volna a fejezetet, csak épp a blogspot nem engedett fel. Mintha csak fel sem lennék regisztrálva, vagy töröltek volna a rendszerből. Egész nap ezen idegeskedtem, de most legalább megjavult, és fel tudom tenni nektek :)
Jobb oldalt, legfelül találtok egy szavazást. Kérek mindenkit, hogy szavazzon. =)
Jó olvasást!
 |
| Timothy |
-----
II.89.fejezet- Vagyis II.48.fejezet 2/2
(Timothy)
- A haja. Az a hosszú, selymes haja. És a szeme. Annyira szép, kék szeme van. És amikor belenézek…
- Oké, oké. Elég lesz. –szólt rám Lisa.
- De miért? –kérdeztem sértődötten.
Összefontam a mellkasom előtt a karjaimat, és felhúztam a szemöldököm.
- Mert már idegesítő. –nyavajgott –Nagyon idegesítő. Amióta kiléptünk a boltból, csak ezt magyarázod. Milyen szép, milyen illedelmes és okos. Nem is ismered, a francba!
- Keserű a szőlő, Lisa?
- Nem. Boldog vagyok Petric mellett, de ezt tökéletesen tudod. De már elegem van belőled.
- Te pont ugyan ilyen voltál, amikor megtudtad, hogy Petric beléd vésődött. Mégsem piszkáltalak, csak meghallgattalak. Szerencsés vagy, mert van melletted valaki, ráadásul egész életedben melletted volt. Én csak most találtam meg a másik felemet, miért ne örülhetnék?
- Nem ezt mondtam. –emelte fel a hangját.
- Akkor meg? Mi a bajod velem? Megértettem, hogy ne meséljek neked semmiről. Oké. Ezután semmibe sem foglak beavatni. De ezen kívül? Mi a szentséges bajod van velem?
- Semmi. –jelentette ki.
- Na, ne mond. –mondtam bunkón.
Nem érdekelt. Bunkó hangnemet használok vele? És? Soha az életben nem bántottam, egyszer sem. Nem tettem rá olyan megjegyzést, ami vérig sértette volna, vagy a lelkébe vájna. Sosem. Erre ő most mit csinál?
A fejemet rázva álltam fel, és magam mögött hagytam a kanapén heverő testvéremet. A konyhába sétáltam, és kaját melegítettem magamnak. Valami… sült hús van, krumplival. Nem, mintha válogatós lennék, vagy ilyesmi, csak nem minden gurul le a torkomon.
Mondjuk… pacal. Hiába van húsból, nem tudnám megenni. A marha csíkokra vágott gyomra. Fúj. Már attól is elborzadok, hacsak rá gondolok. Persze ilyenkor jönne apa, és a dühös hangja, miszerint: Örülj, hogy van mit enned! Szegény Afrikában élő gyerekek még krumplit sem igazán láttak. Te meg itt válogatsz!
És ilyenkor szokta végigmondani a hosszadalmas monológját. Már kívülről fújom a szövegét. És tudom, hogy milyen sorsúak azok az emberek. De ha nem szeretem ezt az ételt, akkor nem szeretem, és pont.
Bridget és Emmett párosára terelődött a gondolatom. A szállodai szobájukban vannak. Elvileg csak ledobálják a táskájukat, és jönnek is. De kár, hogy annak már fél órája. Pár csomag letétele nehezen igényelne körülbelül öt percnél többet. De annak az öt percnek már hatszorosa ment el. Valahogy ki tudom találni, hogy mit csinálnak, mert az biztos, hogy nem a ruhákat pakolásszák.
II.89.fejezet- Vagyis II.48.fejezet 2/2
(Timothy)
- A haja. Az a hosszú, selymes haja. És a szeme. Annyira szép, kék szeme van. És amikor belenézek…
- Oké, oké. Elég lesz. –szólt rám Lisa.
- De miért? –kérdeztem sértődötten.
Összefontam a mellkasom előtt a karjaimat, és felhúztam a szemöldököm.
- Mert már idegesítő. –nyavajgott –Nagyon idegesítő. Amióta kiléptünk a boltból, csak ezt magyarázod. Milyen szép, milyen illedelmes és okos. Nem is ismered, a francba!
- Keserű a szőlő, Lisa?
- Nem. Boldog vagyok Petric mellett, de ezt tökéletesen tudod. De már elegem van belőled.
- Te pont ugyan ilyen voltál, amikor megtudtad, hogy Petric beléd vésődött. Mégsem piszkáltalak, csak meghallgattalak. Szerencsés vagy, mert van melletted valaki, ráadásul egész életedben melletted volt. Én csak most találtam meg a másik felemet, miért ne örülhetnék?
- Nem ezt mondtam. –emelte fel a hangját.
- Akkor meg? Mi a bajod velem? Megértettem, hogy ne meséljek neked semmiről. Oké. Ezután semmibe sem foglak beavatni. De ezen kívül? Mi a szentséges bajod van velem?
- Semmi. –jelentette ki.
- Na, ne mond. –mondtam bunkón.
Nem érdekelt. Bunkó hangnemet használok vele? És? Soha az életben nem bántottam, egyszer sem. Nem tettem rá olyan megjegyzést, ami vérig sértette volna, vagy a lelkébe vájna. Sosem. Erre ő most mit csinál?
A fejemet rázva álltam fel, és magam mögött hagytam a kanapén heverő testvéremet. A konyhába sétáltam, és kaját melegítettem magamnak. Valami… sült hús van, krumplival. Nem, mintha válogatós lennék, vagy ilyesmi, csak nem minden gurul le a torkomon.
Mondjuk… pacal. Hiába van húsból, nem tudnám megenni. A marha csíkokra vágott gyomra. Fúj. Már attól is elborzadok, hacsak rá gondolok. Persze ilyenkor jönne apa, és a dühös hangja, miszerint: Örülj, hogy van mit enned! Szegény Afrikában élő gyerekek még krumplit sem igazán láttak. Te meg itt válogatsz!
És ilyenkor szokta végigmondani a hosszadalmas monológját. Már kívülről fújom a szövegét. És tudom, hogy milyen sorsúak azok az emberek. De ha nem szeretem ezt az ételt, akkor nem szeretem, és pont.
Bridget és Emmett párosára terelődött a gondolatom. A szállodai szobájukban vannak. Elvileg csak ledobálják a táskájukat, és jönnek is. De kár, hogy annak már fél órája. Pár csomag letétele nehezen igényelne körülbelül öt percnél többet. De annak az öt percnek már hatszorosa ment el. Valahogy ki tudom találni, hogy mit csinálnak, mert az biztos, hogy nem a ruhákat pakolásszák.
Sóhajtva vettem ki a mikró hullámú sütőből a megmelegített ételt, és az asztalhoz telepedtem. Megragadtam a napilapok egyikét, és vad olvasgatásba kezdtem, miközben egy falatot a számhoz emeltem. Gyorsan bekaptam a gőzölgő ételt, viszont azon nyomban ki is köphettem volna. Gyorsan, szinte rágás nélkül nyeltem le, és a csaphoz szaladva hideg vizet engedtem a számba.
- Ez kurva meleg. –sipítottam.
- Na de Kisfiam! –szólt rám a konyhába belépő személy. Barna, hosszú haja fátyolként lebbent utána.
- Bocs, Anya, de ez az igazság.
Most már pohárból, lassú kortyokban ittam a hidegvizet.
- Akkor sem kellene így beszélned.
- Kimutatták, hogy ha káromkodunk, illetve csúnyán beszélünk, akkor enyhül a fájdalmunk. És én minden tekintetben szétégettem a nyelvemet, valamit a számat. Ami egy kicsit sem jó érzés. Tehát, ha elmondok még pár illetlen mondatot, akkor semmi bajom sem lesz, és az egész világ a csodájára fog járni, hogy meggyógyítottam saját magamat. –vigyorogtam rá.
- Meg vagy hibbanva ma, Édes fiam. –sóhajtott fel jókedvűen, és egy gyenge tockossal jutalmazott.
Mintha fájna, megdörzsöltem a tarkómat, és álfájdalmasan elhúztam a számat.
- Ezt most miért kaptam? –néztem rá szomorú szemekkel.
Alig tudtam visszafojtani pimasz mosolyomat, de a szám sarkára így is kiült egy részlet belőle.
- Miért ne nevelhetném meg a saját fiamat? –húzta fel a szemöldökét.
- Én is szeretlek, Anya. –bújt elő a mosolyom, és magamhoz öleltem.
Mint mindig, belebújt az ölelésembe. A vállgödrömbe hajtotta a fejét, és elmosolyodott. Ilyenkor tudom, hogy az jár a fejében, hogy mennyire megnőttem. Nos igen… Tizenöt éves vagyok, és közel kettő méter magas, izmos, kigyúrt csávó. Legalább húsznak kinézek.
Anyu több, mint egy fejjel alacsonyabb nálam, és ha akarnám, egy ujjammal fel tudnám emelni.
- Visszaülök kajálni. –mondtam, és kipörgettem a karjaimból.
- Nem kell a nagy tánctudásoddal menőznöd. –vigyorgott Bridget az ajtófélfának dőlve, miközben Emmett átkarolta a derekát.
- Csak nem tudsz valamit, amit nem én mondtam el? –húztam fel a szemöldökömet.
- Én? Dehogy. –kacagott fel –Nekem senki sem mondott semmit. Látszott a mozdulatodon.
- Hát igen… A tánctudását nem tőlem örökölte. –vigyorodott el Prue –Hála az égnek.
- Én nagy táncos voltam. –mosolyodott el.
Ellökte magát a faltól, és Emmett kezét megragadva az asztalhoz lépdelt, majd leültette a vőlegényét az egyik székre, ő pedig az ölében helyezkedett el.
Emmett jólesően fúrta bele az arcát a nyakába, majd egy csókot nyomott a vállgödrébe, és átkulcsolta az imádott menyasszonya derekát.
- Egyél, teljesen ki fog hűlni. –utasított Bridget, és az egyik kezembe a villát a másikba pedig a kést –És ha lehet, kulturáltan egyél.
- Úgy eszek. –mondtam morcosan –De ez még meleg.
- Higgy nekünk. –vigyorgott rám Emmett –Semmi gőz sem száll fel abból az izéből, amit ti kajának neveztek, úgyhogy lapátold csak befelé.
Elnevettem magam. Eleget tettem a kérésüknek, és nekiálltam magamba tömni a nagy tányér ételt. Persze egy-egy falat között röhögve vizsgálgattam Emmett arcát, ahogy fintorogva figyel.
- Finom ám. Esetleg megkóstolod? –nyújtottam felé a villámon lévő falatot.
- Nincs az az Isten! –tiltakozott azonnal.
Bridget és én egymásra néztünk, és kitört belőlünk a nevetés. Emmett is elmosolyodott, de a halvány fintor még mindig az arcán ült.
A farkas falka pár tagja megállt a ház előtt, egyikük visszaváltozott emberi alakjába, és szólongatni kezdte a Cullen srácot.
Em játszi könnyedséggel állt fel, még mindig a karjaiban tartva Kedvesét.
- Engem keresnek. Hagyd csak. –mosolygott rá, és egy csókot nyomott az ajkaira, majd óvatosan visszatette a székre Bridzs-et.
Úgy vigyázott rá, mintha csak porcelánból lenne. Akaratlanul is Emmett helyébe képzeltem magam, csak Bridget helyett Caroline-t tartottam a karjaimban.
Jó érzés töltött el, és a mosoly kiült az arcomra. Bevésődés. Isteni érzés.
- Oké, de siess vissza.
Bridget az ablakból egy darabig még figyelte, ahogy Szerelme a farkasok oldalán eltűnik az erdőben.
- Mi történhetett…
Halkan morfondírozott.
- Nem tudom. –mosolyogtam rá.
- Belenézhettem volna a fejükbe… De ki tudja. Ha baj lenne, akkor nekem is szóltak volna. –mosolyodott el.
- Lehet, hogy… –gondolkodtam –Nem. Tippem sincs, bocsi.
Elvigyorodott, és egy apró kuncogás is elhagyta az ajkait.
- Ledolgozzuk azt a több kilót, amit ezzel az étkezéssel magadba tunkoltál? –vigyorgott felhúzott szemöldökkel.
- Na, de Bridget. Elmegyek pár percre, erre te rástartolsz az unokaöcsédre? –tekerte a fejét Emmett, és Bridget nyakába csókolt.
- Táncra gondoltam. –mondta morcosan –Tudod, hogy nem tudnálak megcsalni.
- Hát persze. –mosolygott –De olyan jó ilyenekkel piszkálni.
- Ezt még meg fogja bánni, Mr. Cullen. –hadarta vészjósló hangon.
- Igen, Mis. Hale?
Emmett felhúzta a szemöldökét, és vigyorogva várta, hogy mi fog kisülni ebből. De gondolom azt már leszűrte, hogy jó kis éjszakának fog elé nézni.
Én a háttérben meghúzódva, csendben figyeltem az eszmecseréjüket, és magamban jót derültem rajta.
- Igen. Csak várd ki a végét. –mondta, és felpattant.
Legnagyobb meglepetésemre elvette előlem az üres tányért, a mosogatóba tette. Megragadta a kezemet, és a nappaliba húzott.
- Vegyél fel valami cuccot, amiben tudsz táncolni. Én is kérek valamit… –kezdett bele.
Anya mögé lépett, megragadta a karját, és az emelet felé húzta.
- Thim, öt kerek perced van. –mosolygott anya.
~
Négy és fél perc múlva a nappali közepén álltunk. Apa és Petric arrébb tette a kanapét és a fotelokat, így nagy, nyílt terünk lett.
Bridget a előhalászta a táskájából a Iphone 4-ét, rácsatlakoztatta a hifinkre, és latinos zene csendült fel.
Elém állt, és várakozón alapállásba állt. Egy rózsaszín, könnyű, nagy esésű ruha volt rajta. Nyakba kötős felső rész alatt egy vastagabb, talán kicsit sötétebb szalag húzódott. Loknis haját lazán feltűzte, csak pár tincs maradt ki elöl. Egy tűsarkú, ezüstös színű szandálba bújtatta lábait, amivel most a padlót kocogtatta.
Közelebb léptem hozzá, és egyik kezemet a derekára csúsztattam, másikkal pedig megfogtam felemelt kezét.
„Ne ijedj meg, ez én vagyok. Ez egy képességem. Szeretném, ha húznánk egy kicsit Emmett agyát. Egy jó kis latinos szám. Benne vagy?”
Furcsa volt, ahogy hallottam Bridget hangját a fejemben. Mire felfogtam a szavai értelmét, elvigyorodtam, és egy határozott bólintást produkáltam, majd a hifihez léptem, és felhangosítottam a zenét.
Visszaszökkentem az ideiglenes táncpartnerem mellé, és felcsendült a rumba táncok lassú dallama.
- Szerelem tánca? –kaptam a karjaimba.
- Ez volt a lista elején. –mosolyodott el, és fejét a mellkasomhoz döntötte.
A tánctér közepén letettem, és mintha csak a madarak kezdenének szárnyalni, kezdtünk mi is felemelkedni, vagyis kiegyenesedni. Kézen fogva, lassú lépésekkel indultunk meg előre, majd szembe fordult velem, majd összesimulva, csípőkörzéssel lépkedtünk. Majd hátrább léptem, és úgy mozogtunk. Előrelépésnél kifordult a karjaimból, majd a következő lépéseknél visszapörgött. Oldalra léptünk, forgott. Az utolsó rumbás elem az volt, hogy elém szökken, egyik lábát átfonja a csípőmön, a másikat pedig kinyújtja, és a magasba emeli, majd elhalkult a zene. Taps törte meg a csendet, de mi nem figyeltünk rájuk, mivel felcsendült a következő szám. Latin táncnak nézünk elébe. Mi először lágyan, összesimulva mozogtunk. Mit tudok tenni? Ezt diktálja a koreográfia. Lassú keresztlépéseket tettünk, hátradöntöttem és végigsimítottam a mellkasától egészen a feltartott lába végéig. Emmett csak morgott, mikor ilyenek következtek. Begyorsított a zene, és a kedvenc részem következett. Ütemesen és gyorsan táncoltunk a latinos zenére. Megforgattam a vigyorgó lányt, majd visszapörgött a karjaim közé, és felugrott, lábaival átkulcsolta a derekamat, és hátradőlt. Imádom ezt a koreográfiát. Megcsináltam a lépéseimet, majd visszatettem Bridget-et a földre, akinek gyors lépéseit szinte követni sem tudtam. Utolsó lépésként felkaptam, és karjaival a nyakamat karolta át, az egyik lábát szorosan behajította, a másikat pedig kecsesen kinyújtotta. A latinos zene halkulni kezdett, mire egymás szemeibe nézve, homlokunkat összetámasztva elvigyorodtunk. A többiek tapsolni kezdtek, de mi csak próbáltuk visszafojtani a röhögésünket. Viszont Emmett műköhögése és fojtott morgása meghozta a hatását. Egyszerre robbant ki belőlünk a testünket rázó nevetés. Bridget elengedte a nyakamat, én pedig próbáltam óvatosan letenni a földre, de nem sikerült. Kicsúszott a kezeim közül, a földre esett, én pedig utána csúsztam. A földön elterülve nevettünk tovább, és szinte abbahagyni sem tudtuk. Nem értettem, hogy mi hozta meg a jókedvünket, pontosabban mi emelte ilyen magas szintre, de ez valami hihetetlen.
- Ügyes vagy. –tartotta fel a kezét Bridget, én pedig belecsaptam.
- Te sem vagy semmi. –vigyorogtam rá.
- Hihetetlenek vagytok. –hallottam a gyenge hangot, mire szívem nagyokat dobbant.
- Én engedtem be! –szólt azonnal Petric –Mielőtt még valami gond lenne. Amikor nekiálltatok táncolni, fel sem tűnt, hogy csengettek.
- A zene elnyomja a hangokat. –magyarázta Bridget, és elvigyorodott –Oké, ez kicsit… hazugság volt a részemről.
Még mindig Caroline szemeibe néztem, mire aprót ráztam a fejemen, és felpattantam a padlóról, majd Bridget-et is felsegítettem. Nem mintha szüksége lett volna a kezemre, hogy felálljon, de azért mégis így illik. Miután mind a ketten két lábon álltunk a parkettán, hirtelen magához húzott, és szorosan megölelt.
- Vegyél fel egy farmert. A fekete inged maradjon, sportcipőt még rángass magadra. Aztán irány, vidd el a csajszit sétálni, ha már itt van.
- Köszönöm. –rámosolyogtam, és egy puszit nyomtam az arcára, majd a többiek felé fordultam –Felmegyek, átöltözök. Legalább is ezt a feszülős izét lerángatom magamról.
Egy mosolyt küldtem a többiek felé, majd indultam is a lépcső felé, aztán felmentem rajta. Még hallottam Emmett szavait: Ezt még megbosszulom, Mis. Hale. Ilyen gyorsan talán még sosem öltöztem át. Lerángattam a táncos nadrágomat, majd felvettem egy koptatott farmert, a lábamra húztam az új Nike sportcipőmet, a fekete ingemet lecseréltem egy fekete izomtrikóra, felkaptam egy fehér cipzáros, kapucnis pulcsit, a zsebembe nyomtam a telefonomat, befújtam magam spray-el, majd lerohantam a lépcsőn.
- Hatvanhárom másodperc. Rekord. –mondta mogorván Lisa.
- Röhög a vakbelem. –szóltam vissza fintorogva.
Caroline mellé léptem, és mélyen a szemébe néztem, mire elpirult.
- Én csak… a pénztárcádat hoztam el. –nyomta a kezembe a bőr tárcát –Ott hagytad a pultnál. Öhm… nem turkáltam benne, meg ilyenek, csak a lakcímedet néztem meg. Izé, bocsi.
- Otthagytam volna? Nem emlékszek rá. –gondolkodtam, majd elmosolyodtam –De mindegy is. Köszönöm, hogy visszahoztad.
- Semmiség.
Halvány mosoly ült az arcára, és az ajtóhoz fordult.
- Megyek is, bocsánat a zavarásért.
- Ez kurva meleg. –sipítottam.
- Na de Kisfiam! –szólt rám a konyhába belépő személy. Barna, hosszú haja fátyolként lebbent utána.
- Bocs, Anya, de ez az igazság.
Most már pohárból, lassú kortyokban ittam a hidegvizet.
- Akkor sem kellene így beszélned.
- Kimutatták, hogy ha káromkodunk, illetve csúnyán beszélünk, akkor enyhül a fájdalmunk. És én minden tekintetben szétégettem a nyelvemet, valamit a számat. Ami egy kicsit sem jó érzés. Tehát, ha elmondok még pár illetlen mondatot, akkor semmi bajom sem lesz, és az egész világ a csodájára fog járni, hogy meggyógyítottam saját magamat. –vigyorogtam rá.
- Meg vagy hibbanva ma, Édes fiam. –sóhajtott fel jókedvűen, és egy gyenge tockossal jutalmazott.
Mintha fájna, megdörzsöltem a tarkómat, és álfájdalmasan elhúztam a számat.
- Ezt most miért kaptam? –néztem rá szomorú szemekkel.
Alig tudtam visszafojtani pimasz mosolyomat, de a szám sarkára így is kiült egy részlet belőle.
- Miért ne nevelhetném meg a saját fiamat? –húzta fel a szemöldökét.
- Én is szeretlek, Anya. –bújt elő a mosolyom, és magamhoz öleltem.
Mint mindig, belebújt az ölelésembe. A vállgödrömbe hajtotta a fejét, és elmosolyodott. Ilyenkor tudom, hogy az jár a fejében, hogy mennyire megnőttem. Nos igen… Tizenöt éves vagyok, és közel kettő méter magas, izmos, kigyúrt csávó. Legalább húsznak kinézek.
Anyu több, mint egy fejjel alacsonyabb nálam, és ha akarnám, egy ujjammal fel tudnám emelni.
- Visszaülök kajálni. –mondtam, és kipörgettem a karjaimból.
- Nem kell a nagy tánctudásoddal menőznöd. –vigyorgott Bridget az ajtófélfának dőlve, miközben Emmett átkarolta a derekát.
- Csak nem tudsz valamit, amit nem én mondtam el? –húztam fel a szemöldökömet.
- Én? Dehogy. –kacagott fel –Nekem senki sem mondott semmit. Látszott a mozdulatodon.
- Hát igen… A tánctudását nem tőlem örökölte. –vigyorodott el Prue –Hála az égnek.
- Én nagy táncos voltam. –mosolyodott el.
Ellökte magát a faltól, és Emmett kezét megragadva az asztalhoz lépdelt, majd leültette a vőlegényét az egyik székre, ő pedig az ölében helyezkedett el.
Emmett jólesően fúrta bele az arcát a nyakába, majd egy csókot nyomott a vállgödrébe, és átkulcsolta az imádott menyasszonya derekát.
- Egyél, teljesen ki fog hűlni. –utasított Bridget, és az egyik kezembe a villát a másikba pedig a kést –És ha lehet, kulturáltan egyél.
- Úgy eszek. –mondtam morcosan –De ez még meleg.
- Higgy nekünk. –vigyorgott rám Emmett –Semmi gőz sem száll fel abból az izéből, amit ti kajának neveztek, úgyhogy lapátold csak befelé.
Elnevettem magam. Eleget tettem a kérésüknek, és nekiálltam magamba tömni a nagy tányér ételt. Persze egy-egy falat között röhögve vizsgálgattam Emmett arcát, ahogy fintorogva figyel.
- Finom ám. Esetleg megkóstolod? –nyújtottam felé a villámon lévő falatot.
- Nincs az az Isten! –tiltakozott azonnal.
Bridget és én egymásra néztünk, és kitört belőlünk a nevetés. Emmett is elmosolyodott, de a halvány fintor még mindig az arcán ült.
A farkas falka pár tagja megállt a ház előtt, egyikük visszaváltozott emberi alakjába, és szólongatni kezdte a Cullen srácot.
Em játszi könnyedséggel állt fel, még mindig a karjaiban tartva Kedvesét.
- Engem keresnek. Hagyd csak. –mosolygott rá, és egy csókot nyomott az ajkaira, majd óvatosan visszatette a székre Bridzs-et.
Úgy vigyázott rá, mintha csak porcelánból lenne. Akaratlanul is Emmett helyébe képzeltem magam, csak Bridget helyett Caroline-t tartottam a karjaimban.
Jó érzés töltött el, és a mosoly kiült az arcomra. Bevésődés. Isteni érzés.
- Oké, de siess vissza.
Bridget az ablakból egy darabig még figyelte, ahogy Szerelme a farkasok oldalán eltűnik az erdőben.
- Mi történhetett…
Halkan morfondírozott.
- Nem tudom. –mosolyogtam rá.
- Belenézhettem volna a fejükbe… De ki tudja. Ha baj lenne, akkor nekem is szóltak volna. –mosolyodott el.
- Lehet, hogy… –gondolkodtam –Nem. Tippem sincs, bocsi.
Elvigyorodott, és egy apró kuncogás is elhagyta az ajkait.
- Ledolgozzuk azt a több kilót, amit ezzel az étkezéssel magadba tunkoltál? –vigyorgott felhúzott szemöldökkel.
- Na, de Bridget. Elmegyek pár percre, erre te rástartolsz az unokaöcsédre? –tekerte a fejét Emmett, és Bridget nyakába csókolt.
- Táncra gondoltam. –mondta morcosan –Tudod, hogy nem tudnálak megcsalni.
- Hát persze. –mosolygott –De olyan jó ilyenekkel piszkálni.
- Ezt még meg fogja bánni, Mr. Cullen. –hadarta vészjósló hangon.
- Igen, Mis. Hale?
Emmett felhúzta a szemöldökét, és vigyorogva várta, hogy mi fog kisülni ebből. De gondolom azt már leszűrte, hogy jó kis éjszakának fog elé nézni.
Én a háttérben meghúzódva, csendben figyeltem az eszmecseréjüket, és magamban jót derültem rajta.
- Igen. Csak várd ki a végét. –mondta, és felpattant.
Legnagyobb meglepetésemre elvette előlem az üres tányért, a mosogatóba tette. Megragadta a kezemet, és a nappaliba húzott.
- Vegyél fel valami cuccot, amiben tudsz táncolni. Én is kérek valamit… –kezdett bele.
Anya mögé lépett, megragadta a karját, és az emelet felé húzta.
- Thim, öt kerek perced van. –mosolygott anya.
~
Négy és fél perc múlva a nappali közepén álltunk. Apa és Petric arrébb tette a kanapét és a fotelokat, így nagy, nyílt terünk lett.
Bridget a előhalászta a táskájából a Iphone 4-ét, rácsatlakoztatta a hifinkre, és latinos zene csendült fel.
Elém állt, és várakozón alapállásba állt. Egy rózsaszín, könnyű, nagy esésű ruha volt rajta. Nyakba kötős felső rész alatt egy vastagabb, talán kicsit sötétebb szalag húzódott. Loknis haját lazán feltűzte, csak pár tincs maradt ki elöl. Egy tűsarkú, ezüstös színű szandálba bújtatta lábait, amivel most a padlót kocogtatta.
Közelebb léptem hozzá, és egyik kezemet a derekára csúsztattam, másikkal pedig megfogtam felemelt kezét.
„Ne ijedj meg, ez én vagyok. Ez egy képességem. Szeretném, ha húznánk egy kicsit Emmett agyát. Egy jó kis latinos szám. Benne vagy?”
Furcsa volt, ahogy hallottam Bridget hangját a fejemben. Mire felfogtam a szavai értelmét, elvigyorodtam, és egy határozott bólintást produkáltam, majd a hifihez léptem, és felhangosítottam a zenét.
Visszaszökkentem az ideiglenes táncpartnerem mellé, és felcsendült a rumba táncok lassú dallama.
- Szerelem tánca? –kaptam a karjaimba.
- Ez volt a lista elején. –mosolyodott el, és fejét a mellkasomhoz döntötte.
A tánctér közepén letettem, és mintha csak a madarak kezdenének szárnyalni, kezdtünk mi is felemelkedni, vagyis kiegyenesedni. Kézen fogva, lassú lépésekkel indultunk meg előre, majd szembe fordult velem, majd összesimulva, csípőkörzéssel lépkedtünk. Majd hátrább léptem, és úgy mozogtunk. Előrelépésnél kifordult a karjaimból, majd a következő lépéseknél visszapörgött. Oldalra léptünk, forgott. Az utolsó rumbás elem az volt, hogy elém szökken, egyik lábát átfonja a csípőmön, a másikat pedig kinyújtja, és a magasba emeli, majd elhalkult a zene. Taps törte meg a csendet, de mi nem figyeltünk rájuk, mivel felcsendült a következő szám. Latin táncnak nézünk elébe. Mi először lágyan, összesimulva mozogtunk. Mit tudok tenni? Ezt diktálja a koreográfia. Lassú keresztlépéseket tettünk, hátradöntöttem és végigsimítottam a mellkasától egészen a feltartott lába végéig. Emmett csak morgott, mikor ilyenek következtek. Begyorsított a zene, és a kedvenc részem következett. Ütemesen és gyorsan táncoltunk a latinos zenére. Megforgattam a vigyorgó lányt, majd visszapörgött a karjaim közé, és felugrott, lábaival átkulcsolta a derekamat, és hátradőlt. Imádom ezt a koreográfiát. Megcsináltam a lépéseimet, majd visszatettem Bridget-et a földre, akinek gyors lépéseit szinte követni sem tudtam. Utolsó lépésként felkaptam, és karjaival a nyakamat karolta át, az egyik lábát szorosan behajította, a másikat pedig kecsesen kinyújtotta. A latinos zene halkulni kezdett, mire egymás szemeibe nézve, homlokunkat összetámasztva elvigyorodtunk. A többiek tapsolni kezdtek, de mi csak próbáltuk visszafojtani a röhögésünket. Viszont Emmett műköhögése és fojtott morgása meghozta a hatását. Egyszerre robbant ki belőlünk a testünket rázó nevetés. Bridget elengedte a nyakamat, én pedig próbáltam óvatosan letenni a földre, de nem sikerült. Kicsúszott a kezeim közül, a földre esett, én pedig utána csúsztam. A földön elterülve nevettünk tovább, és szinte abbahagyni sem tudtuk. Nem értettem, hogy mi hozta meg a jókedvünket, pontosabban mi emelte ilyen magas szintre, de ez valami hihetetlen.
- Ügyes vagy. –tartotta fel a kezét Bridget, én pedig belecsaptam.
- Te sem vagy semmi. –vigyorogtam rá.
- Hihetetlenek vagytok. –hallottam a gyenge hangot, mire szívem nagyokat dobbant.
- Én engedtem be! –szólt azonnal Petric –Mielőtt még valami gond lenne. Amikor nekiálltatok táncolni, fel sem tűnt, hogy csengettek.
- A zene elnyomja a hangokat. –magyarázta Bridget, és elvigyorodott –Oké, ez kicsit… hazugság volt a részemről.
Még mindig Caroline szemeibe néztem, mire aprót ráztam a fejemen, és felpattantam a padlóról, majd Bridget-et is felsegítettem. Nem mintha szüksége lett volna a kezemre, hogy felálljon, de azért mégis így illik. Miután mind a ketten két lábon álltunk a parkettán, hirtelen magához húzott, és szorosan megölelt.
- Vegyél fel egy farmert. A fekete inged maradjon, sportcipőt még rángass magadra. Aztán irány, vidd el a csajszit sétálni, ha már itt van.
- Köszönöm. –rámosolyogtam, és egy puszit nyomtam az arcára, majd a többiek felé fordultam –Felmegyek, átöltözök. Legalább is ezt a feszülős izét lerángatom magamról.
Egy mosolyt küldtem a többiek felé, majd indultam is a lépcső felé, aztán felmentem rajta. Még hallottam Emmett szavait: Ezt még megbosszulom, Mis. Hale. Ilyen gyorsan talán még sosem öltöztem át. Lerángattam a táncos nadrágomat, majd felvettem egy koptatott farmert, a lábamra húztam az új Nike sportcipőmet, a fekete ingemet lecseréltem egy fekete izomtrikóra, felkaptam egy fehér cipzáros, kapucnis pulcsit, a zsebembe nyomtam a telefonomat, befújtam magam spray-el, majd lerohantam a lépcsőn.
- Hatvanhárom másodperc. Rekord. –mondta mogorván Lisa.
- Röhög a vakbelem. –szóltam vissza fintorogva.
Caroline mellé léptem, és mélyen a szemébe néztem, mire elpirult.
- Én csak… a pénztárcádat hoztam el. –nyomta a kezembe a bőr tárcát –Ott hagytad a pultnál. Öhm… nem turkáltam benne, meg ilyenek, csak a lakcímedet néztem meg. Izé, bocsi.
- Otthagytam volna? Nem emlékszek rá. –gondolkodtam, majd elmosolyodtam –De mindegy is. Köszönöm, hogy visszahoztad.
- Semmiség.
Halvány mosoly ült az arcára, és az ajtóhoz fordult.
- Megyek is, bocsánat a zavarásért.
- Várj. –kaptam el a karját –kikísérlek.
- Oké. –bólintott.
Kinyitottam az ajtót, majd be is csuktam azt magunk után.
- Mivel jöttél?
- Öhm… –makogta –Taxival.
- Hazaviszlek… –jelentettem ki.
- Nem. –fogta meg a karomat, mire bizsergés futott végig a testemen. Elpirult, és hirtelen elengedte a kezemet –Izé, nem kell. Sétálok.
- Elkísérhetlek? –néztem rá könyörgőn.
- Igen… –motyogta, majd elindult.
Hosszú percekig csak csendben lépdeltünk egymás mellett. Egy hideg fuvallat siklott el közöttünk, mire fázósan húzta össze magán a pulcsiját.
- Fázol? –kérdeztem tőle.
- Aha. –bólintott, és csillogó szemeit az enyémbe fúrta.
Ajkai remegtek, hallottam, ahogy fogai összekoccannak.
Hirtelen ötlettől vezérelve levettem a pulcsimat, és ráterítettem.
- Ne! Meg fogsz fázni. –tiltakozott pirulva.
- Rajtad meg egy hajszálvékony kardigán van. Úgy hogy szépen bújj bele ebbe.
Nem tiltakozott többet, kezeit a pulcsim ujjaiba bújtatta, én pedig összehúztam rajta a cipzárt.
- Köszönöm. –mosolygott rám melegen, és tovább indult, én pedig boldogan követtem.
- Jól táncoltál. És a barátnőd is… profi volt. –mondta paradicsomra vörösödve.
Először le sem esett, amit mondott, aztán elnevettem magam. Hangosan kacagtam, ő pedig ha lehet- még jobban elvörösödött.
- Ő a nagynéném. –magyaráztam, mikor átkaroltam –A jegyese Emmett. Aki a boltban is ott volt. Magas, nagyobb darab, olyan… izmos pasas. Rövid, barna haj.
- Igen, igen. Tudom ki. Mikor házasodnak?
- Nyáron. Augusztus másodika.
- Az mindjárt itt van. –mosolyodott el.
- Igen. –néztem a távolba.
- Itt is vagyunk. –állt meg.
Egy egyszerű, emeletes házikó előtt álltunk meg. Kívülről lakkozott fa borította, az ablakokon csipkefüggöny lógott alá, otthonosan festett.
- Milyen gyorsan ideértünk… –mondtam szomorúan.
- Igen. –mosolyodott el, majd elvörösödött –Azt akartam kérdezni, hogy…izé…
- Mit szeretnél megtudni?
- A mozi áll még? –bökte ki.
Boldogan elmosolyodtam, és magamhoz húztam egy ölelésre.
- Hogyne állna. –csókoltam bele a hajába. Ez az illat…
- Akkor rendben. –bólintott –Be kellene mennem…
- Menj csak. –engedtem el.
- Köszönöm, hogy hazakísértél. –mosolygott, és egy puszit nyomott az arcomra, majd bement a házba.
Nem akartam felhívni arra a figyelmét, hogy a pulcsim nála maradt…
- Oké. –bólintott.
Kinyitottam az ajtót, majd be is csuktam azt magunk után.
- Mivel jöttél?
- Öhm… –makogta –Taxival.
- Hazaviszlek… –jelentettem ki.
- Nem. –fogta meg a karomat, mire bizsergés futott végig a testemen. Elpirult, és hirtelen elengedte a kezemet –Izé, nem kell. Sétálok.
- Elkísérhetlek? –néztem rá könyörgőn.
- Igen… –motyogta, majd elindult.
Hosszú percekig csak csendben lépdeltünk egymás mellett. Egy hideg fuvallat siklott el közöttünk, mire fázósan húzta össze magán a pulcsiját.
- Fázol? –kérdeztem tőle.
- Aha. –bólintott, és csillogó szemeit az enyémbe fúrta.
Ajkai remegtek, hallottam, ahogy fogai összekoccannak.
Hirtelen ötlettől vezérelve levettem a pulcsimat, és ráterítettem.
- Ne! Meg fogsz fázni. –tiltakozott pirulva.
- Rajtad meg egy hajszálvékony kardigán van. Úgy hogy szépen bújj bele ebbe.
Nem tiltakozott többet, kezeit a pulcsim ujjaiba bújtatta, én pedig összehúztam rajta a cipzárt.
- Köszönöm. –mosolygott rám melegen, és tovább indult, én pedig boldogan követtem.
- Jól táncoltál. És a barátnőd is… profi volt. –mondta paradicsomra vörösödve.
Először le sem esett, amit mondott, aztán elnevettem magam. Hangosan kacagtam, ő pedig ha lehet- még jobban elvörösödött.
- Ő a nagynéném. –magyaráztam, mikor átkaroltam –A jegyese Emmett. Aki a boltban is ott volt. Magas, nagyobb darab, olyan… izmos pasas. Rövid, barna haj.
- Igen, igen. Tudom ki. Mikor házasodnak?
- Nyáron. Augusztus másodika.
- Az mindjárt itt van. –mosolyodott el.
- Igen. –néztem a távolba.
- Itt is vagyunk. –állt meg.
Egy egyszerű, emeletes házikó előtt álltunk meg. Kívülről lakkozott fa borította, az ablakokon csipkefüggöny lógott alá, otthonosan festett.
- Milyen gyorsan ideértünk… –mondtam szomorúan.
- Igen. –mosolyodott el, majd elvörösödött –Azt akartam kérdezni, hogy…izé…
- Mit szeretnél megtudni?
- A mozi áll még? –bökte ki.
Boldogan elmosolyodtam, és magamhoz húztam egy ölelésre.
- Hogyne állna. –csókoltam bele a hajába. Ez az illat…
- Akkor rendben. –bólintott –Be kellene mennem…
- Menj csak. –engedtem el.
- Köszönöm, hogy hazakísértél. –mosolygott, és egy puszit nyomott az arcomra, majd bement a házba.
Nem akartam felhívni arra a figyelmét, hogy a pulcsim nála maradt…
***---***
(Bridget)
- Hát akkor… mi megyünk is. –mosolyogtam rájuk.
Haza kellett mennünk, itt volt az ideje. A csomagok már a kocsiban voltak, mindent elrendeztünk, csak visszajöttünk elköszönni.
Mindenkitől elköszöntem, utoljára Thim maradt.
- Vigyázz a lányra, és ajánlom, hogy ne cseszd el a randid. –mondtam figyelmeztetően.
- Nem fogom, nyugi. –vigyorodott el.
- És hívd meg az esküvőre.
- De Bridget. Ez… –makogta.
- Csak mond, hogy köszönöm, és kész. –mosolyogtam rá.
- Köszönöm. –ölelt meg.
Miután még egyszer mindenkit megöleltem, és váltottam pár szót Petric-el is, beültünk a kocsiba, és elhajtottunk, egyenesen a reptérre, ahol aztán felszálltunk a gépre, ami egyenesen haza vitt minket.
~
A reptér parkolójában már várt ránk az autóm. Elmosolyodtam, és elmormoltam egy köszönömöt, akárki is hozta ide. Emmett-el az autóutat is végig beszélgettük, akárcsak a repülőn eltöltött perceket. Leparkoltunk a ház előtt, ahol már a többiek vártak, mosollyal az arcukon…
 |
| Bridget táncos ruhája |
