Köszönöm az 5 db kommentet, és a 10 pipát. Nem fogok reklamálni, hogy ez milyen kevés közel 60 olvasótól...
Jó olvasást
Puszii
 |
| Katheryn |
85. fejezet- Vagyis II. 44. fejezet
(Bridget)
(Bridget)
- Miért mondtad azt, hogy mi főzünk ma? –dörmögte, miközben a zöldséget vágta fel.
- Na, ne dilizz Emmett. –mosolyogtam rá.
Láttam rajta, hogy nem igazán enyhül meg.
Az arcán még mindig fintor ült, homlokán halvány ráncok jelentek meg, és másra sem figyelve vagdosta a paradicsomot.
- Szívem… -léptem hozzá.
Továbbra sem tette le az éles eszközt a kezéből. Így hát szorosan a mellkasához bújva csúsztam be elé, így eltakartam a már apróra szecskázott zöldségeket. Egy sóhaj mellett tette le a kést, és kezeit a pultnak támasztotta, szorosan a csípőm mellett, így a hüvelykujjaival a bőrömet simogatta, miután kicsit és óvatosan felcsúsztatta a pólómat. Szemeit az enyéimbe véste, és halványan elmosolyodott.
- Mielőtt megkérdezed, nem, nem haragszok. –csókolt meg.
- Pedig épp ezt akartam megtudakolni tőled. –simítottam végig a mellkasán.
- De most már tudod. –vigyorgott –De eddig is tudtad. Sosem tudtam rád haragudni…
- Emmett. –szóltam rá.
Tudtam, hogy most hazudott egy csöppet.
- Oké. Akkor így mondom: Sosem tudtam rád haragudni huzamosabb ideig…
- Így talán igaz… De ezt is csak a kiengesztelési-tulajdonságomnak köszönhetem. –mosolyogtam rá.
- Na, ne dilizz Emmett. –mosolyogtam rá.
Láttam rajta, hogy nem igazán enyhül meg.
Az arcán még mindig fintor ült, homlokán halvány ráncok jelentek meg, és másra sem figyelve vagdosta a paradicsomot.
- Szívem… -léptem hozzá.
Továbbra sem tette le az éles eszközt a kezéből. Így hát szorosan a mellkasához bújva csúsztam be elé, így eltakartam a már apróra szecskázott zöldségeket. Egy sóhaj mellett tette le a kést, és kezeit a pultnak támasztotta, szorosan a csípőm mellett, így a hüvelykujjaival a bőrömet simogatta, miután kicsit és óvatosan felcsúsztatta a pólómat. Szemeit az enyéimbe véste, és halványan elmosolyodott.
- Mielőtt megkérdezed, nem, nem haragszok. –csókolt meg.
- Pedig épp ezt akartam megtudakolni tőled. –simítottam végig a mellkasán.
- De most már tudod. –vigyorgott –De eddig is tudtad. Sosem tudtam rád haragudni…
- Emmett. –szóltam rá.
Tudtam, hogy most hazudott egy csöppet.
- Oké. Akkor így mondom: Sosem tudtam rád haragudni huzamosabb ideig…
- Így talán igaz… De ezt is csak a kiengesztelési-tulajdonságomnak köszönhetem. –mosolyogtam rá.
- Hol is lennék e-nélkül a tulajdonságod nélkül. –kacsintott rám –Amúgy…
- Igen?
- Többször kellene összebalhéznunk. Annyira, de… -simított végig az orrával az arcomon- annyira –végigcsókolta a nyakamat -élvezem –tért vissza az arcomra –a kibékülést.
A mondata végére ajkai újra a számra találtak, és szenvedélyesen csókolt meg, miközben én az egyik kezemmel a mellkasát, másikkal a karját simogattam.
- Legalább ne akkor, amikor én is itt vagyok. Nem vagyok kíváncsi a nyalakodásaitokra.
Katheryn hangjára elöntött a düh, és az utálat.
Éreztem, ahogy Emmett megremeg alattam, ujjai megmerevedtek a csípőmön, és éreztem, ahogy a bicepsze megdagad, és izmait befeszítette.
- Csak nyugi. –suttogtam a szájába.
Utána még egy apró puszit nyomtam csábító ajkaira, majd elváltam tőle, és nyugtatóan néztem a szemeibe, miközben a karját simogattam.
- Teljesen nyugodt vagyok. –morogta fojtott hangon.
Éreztem, hogy nem így van. Most már szinte vicsorított, halk morgások hada tört fel a mellkasából. Szerencsére ezek emberi fül számára észrevehetetlenek voltak, maximum egy kis sóhajnak tudhatja be őket.
- Em. –szóltam rá halkan.
- Pontosan, Emmett. –szólta közbe a falnak támaszkodó lány.
- Letépem a fejét. –szűrte a fogai között.
- Nem, nem teszed meg. –suttogtam neki, miközben a mellkasához bújtam –Mert ha adandó alkalmunk lenne rá, én tenném meg, vagy Jasper. Neked időd sem lenne feleszmélni, mire ő már darabokban lesz.
Erre elmosolyodott, de az utálat fénye továbbra is ott villogott a szemében.
- Én is így gondolom, Bridzs. –lépett be a konyhába Jasper.
Kibújtam szerelmem karjai közül, és felé fordultam, miközben legkedvencebb bátyám egy puszit nyomott az arcomra.
- Ti meg hogyan kommunikáltok? –sipította Kathe –Olyan…teleizésen?
- Telepatikusnak hívják, és nem, nem úgy beszélgetünk. –dörmögtem –Hülye liba.
Igaz, az utolsó két szót csak suttogtam, miközben visszafordultam a zöldségek felé, de Emmett és Jasper nevetésben törtek ki. Sőt, az emeletről lehallottam Alice kacagását, és Edward boldog kuncogását is.
A zöldségeket egy tálba öntöttem, a többi hozzávalóval együtt, összekavartam őket, rátettem a tálra a tetejét, és betettem a hűtőbe.
- Ugye nem tettetek bele semmi plusz-ot, amit nem írt a recept? –kérdezte gyanakvón –Mert én fogom megenni.
- Nyugi, nem kérünk abból a förtelemből. –fintorgott Emmett.
- És ne aggódj, nem tettünk bele semmi egyéb hozzávalót. –tettem hozzá.
- Habár egy kis arzén nem ártott volna. –motyogta halkan Jasper, mire újra nevetésben törtünk ki.
- Jasper. –jött le a lépcsőn Nich –Hogy mondhatsz ilyet? És hogy viselkedhettek így Vele?
- Nich…ők… ők rosszat akarnak nekem. –nézett rá Katheryn a hozzá közeledő srácra, majd a mellkasához bújt.
- Tiszta ovi. –motyogtam.
- Hát igen… -lépett be a hátsó ajtón Edward.
Gondolom kiugrott az ablakán, és emberi tempóval bejött a konyhába. Nem szabad a csajnak tudnia, hogy kik vagyunk. Kiakasztó.
- Ott volt ilyen: Gonosz néni és bácsi-s szindróma. –utánozta egy gyerek hangját, és félős arcot is vágott hozzá.
- Edward. –szólt rá Nich –Miért nem tudtok egy kicsit rendesebben is viselkedni vele?
- Igen?
- Többször kellene összebalhéznunk. Annyira, de… -simított végig az orrával az arcomon- annyira –végigcsókolta a nyakamat -élvezem –tért vissza az arcomra –a kibékülést.
A mondata végére ajkai újra a számra találtak, és szenvedélyesen csókolt meg, miközben én az egyik kezemmel a mellkasát, másikkal a karját simogattam.
- Legalább ne akkor, amikor én is itt vagyok. Nem vagyok kíváncsi a nyalakodásaitokra.
Katheryn hangjára elöntött a düh, és az utálat.
Éreztem, ahogy Emmett megremeg alattam, ujjai megmerevedtek a csípőmön, és éreztem, ahogy a bicepsze megdagad, és izmait befeszítette.
- Csak nyugi. –suttogtam a szájába.
Utána még egy apró puszit nyomtam csábító ajkaira, majd elváltam tőle, és nyugtatóan néztem a szemeibe, miközben a karját simogattam.
- Teljesen nyugodt vagyok. –morogta fojtott hangon.
Éreztem, hogy nem így van. Most már szinte vicsorított, halk morgások hada tört fel a mellkasából. Szerencsére ezek emberi fül számára észrevehetetlenek voltak, maximum egy kis sóhajnak tudhatja be őket.
- Em. –szóltam rá halkan.
- Pontosan, Emmett. –szólta közbe a falnak támaszkodó lány.
- Letépem a fejét. –szűrte a fogai között.
- Nem, nem teszed meg. –suttogtam neki, miközben a mellkasához bújtam –Mert ha adandó alkalmunk lenne rá, én tenném meg, vagy Jasper. Neked időd sem lenne feleszmélni, mire ő már darabokban lesz.
Erre elmosolyodott, de az utálat fénye továbbra is ott villogott a szemében.
- Én is így gondolom, Bridzs. –lépett be a konyhába Jasper.
Kibújtam szerelmem karjai közül, és felé fordultam, miközben legkedvencebb bátyám egy puszit nyomott az arcomra.
- Ti meg hogyan kommunikáltok? –sipította Kathe –Olyan…teleizésen?
- Telepatikusnak hívják, és nem, nem úgy beszélgetünk. –dörmögtem –Hülye liba.
Igaz, az utolsó két szót csak suttogtam, miközben visszafordultam a zöldségek felé, de Emmett és Jasper nevetésben törtek ki. Sőt, az emeletről lehallottam Alice kacagását, és Edward boldog kuncogását is.
A zöldségeket egy tálba öntöttem, a többi hozzávalóval együtt, összekavartam őket, rátettem a tálra a tetejét, és betettem a hűtőbe.
- Ugye nem tettetek bele semmi plusz-ot, amit nem írt a recept? –kérdezte gyanakvón –Mert én fogom megenni.
- Nyugi, nem kérünk abból a förtelemből. –fintorgott Emmett.
- És ne aggódj, nem tettünk bele semmi egyéb hozzávalót. –tettem hozzá.
- Habár egy kis arzén nem ártott volna. –motyogta halkan Jasper, mire újra nevetésben törtünk ki.
- Jasper. –jött le a lépcsőn Nich –Hogy mondhatsz ilyet? És hogy viselkedhettek így Vele?
- Nich…ők… ők rosszat akarnak nekem. –nézett rá Katheryn a hozzá közeledő srácra, majd a mellkasához bújt.
- Tiszta ovi. –motyogtam.
- Hát igen… -lépett be a hátsó ajtón Edward.
Gondolom kiugrott az ablakán, és emberi tempóval bejött a konyhába. Nem szabad a csajnak tudnia, hogy kik vagyunk. Kiakasztó.
- Ott volt ilyen: Gonosz néni és bácsi-s szindróma. –utánozta egy gyerek hangját, és félős arcot is vágott hozzá.
- Edward. –szólt rá Nich –Miért nem tudtok egy kicsit rendesebben is viselkedni vele?
- Mi teljesen rendesek vagyunk. Ennyire rendes talán még életemben nem voltam, ahogy egyikünk sem. –szólt vissza csípősen.
- Na de… -dadogta a lány, miközben szőke, szájfényébe ragadt haját leszedte a szájáról –Ti nagyon gonoszak vagytok velem. Nem segítetek, nem…nem csináltok semmit.
- Addig örülj, amíg nem segítünk. –dörmögte Emmett –Cica, nem megyünk fel?
- De, persze. –összekulcsoltuk az ujjainkat, és a lépcső felé indultunk.
- Mi persze befogadtuk Bridget-et… -jegyezte meg Nich.
- Pedig mintha azt hallottam volna, hogy megcsalt –kotyogta közbe a lány –Akkor egy kurvával élünk egy fedél alatt? Ő itt lehet, én meg nem?
Erre Emmett iszonyatosan dühös lett, és szinte kitépte a kezét a szorító ujjaim közül, és emberi tempóban indult meg a párocska felé, miközben ütésre emelte a kezét.
- Emmett. –sipítottam, és elé álltam, miközben próbáltam lenyugtatni –Kicsim, hagyd. Nem éri meg… Ő Nich. Tudod, a kicsi Nich, és a barátnője. Nem teheted meg Nich-el. Nem veszítheti el a második szerelmét is miattunk.
A szerelme szónál elfintorogtam.
- Nem. Ő már nem a mi Nicholas-unk. –köpte a szavakat Em, és dühtől fekete szemeit a fejem fölé emelte. Nich-et nézte.
Edward és Jasper sem volt jobb helyzetben. Ed a felbőszült bátyánk előtt állt, és minden erejével próbálta visszatartani, miközben ő is ugyan így tett volna. Ed és Jasper együttes erővel akarták kidobni az ablakon Nich-et, a barátnőjével együtt. Gondolom Alice látta ezt a jelenetet, mert pár másodperc múlva már halk lépteivel robogott le a lépcsőn, és Férjéhez, és bátyjához ment, hogy visszatartsa őket.
- Irány felfelé, mindenki. –parancsoltam –Emmett, Jasper, Edward. Nem akarok balhét. Irány fel. Hadd ne mondjam még egyszer. Alice, kísérd fel őket, kérlek. Ne engedd, hogy bármi butaságot tegyenek. Ha kell, dobd ki őket az ablakon, vagy akármi.
Mindegyikük rájött, hogy nem érdemes ellenkezni. Úgyis az lesz, amit én akarok. Egyesével battyogtak fel a lépcsőn, és megvártam, amíg becsukódik mögöttük az ajtó. A konyhában ácsorgó pároshoz fordultam.
- Még, hogy ez a kis törpe kidobná őket az ablakon. –röhögött az utolsó mondatomon Katheryn.
Nem akartam még egyszer veszekedést, ezért inkább egy eléggé dühös pillantást küldtem felé. Meglett a hatása: Elhallgatott.
- Tudod… nem fogok szólni Apának és Anyának. Nem kell tudniuk a balhéról, és arról sem, hogy a legfiatalabb fiúkat hogy megváltoztatta egy csaj… nem a megfelelő irányba. És azt sem árulom el, Katheryn, hogy minek neveztél. De csak, hogy tudd. Nem csaltam meg Emmett-et. De még ha megtettem volna, sem lenne fikarcnyi közöd sem hozzá. A lényeg, hogy újra együtt vagyunk, és boldogabban éljük a közös életünket, mint valaha. Legközelebb nem fogom megállítani Emmett-et, és Jazz-t. Hagyom, hogy neked ugorjanak. Habár az nem lenne érvényes veled szemben… Na mindegy.
Halványan megráztam a fejemet, majd gyors lépteimmel végigcaplattam a lépcsőn, de nem a szobámba mentem be, ahol a többiek már vártak. Hanem a folyosó végén lévő raktárhelyiségbe. Apró volt, de a célnak megfelelt. Atomerős ajtó volt rajta, de igazából nem tudom, hogy miért. Lecsúsztam a fal mentén, és a földre ültem le.
- Oh, Jane…miért kellett itt hagynod minket? –dörmögtem halkan, miközben az orrnyergemet masszíroztam, és a lenti beszélgetést hallgattam:
- Dehogynem. Itt mindenki szeret. –bizonygatta Nich.
- Nem hiszem. Nich,tényleg úgy érzem, hogy felesleges vagyok itt. –mondta a lány, de kihallottam a hangjából a megvetést, amit a családunk ellene irányuló tagjai iránt érzett.
- Na de… -dadogta a lány, miközben szőke, szájfényébe ragadt haját leszedte a szájáról –Ti nagyon gonoszak vagytok velem. Nem segítetek, nem…nem csináltok semmit.
- Addig örülj, amíg nem segítünk. –dörmögte Emmett –Cica, nem megyünk fel?
- De, persze. –összekulcsoltuk az ujjainkat, és a lépcső felé indultunk.
- Mi persze befogadtuk Bridget-et… -jegyezte meg Nich.
- Pedig mintha azt hallottam volna, hogy megcsalt –kotyogta közbe a lány –Akkor egy kurvával élünk egy fedél alatt? Ő itt lehet, én meg nem?
Erre Emmett iszonyatosan dühös lett, és szinte kitépte a kezét a szorító ujjaim közül, és emberi tempóban indult meg a párocska felé, miközben ütésre emelte a kezét.
- Emmett. –sipítottam, és elé álltam, miközben próbáltam lenyugtatni –Kicsim, hagyd. Nem éri meg… Ő Nich. Tudod, a kicsi Nich, és a barátnője. Nem teheted meg Nich-el. Nem veszítheti el a második szerelmét is miattunk.
A szerelme szónál elfintorogtam.
- Nem. Ő már nem a mi Nicholas-unk. –köpte a szavakat Em, és dühtől fekete szemeit a fejem fölé emelte. Nich-et nézte.
Edward és Jasper sem volt jobb helyzetben. Ed a felbőszült bátyánk előtt állt, és minden erejével próbálta visszatartani, miközben ő is ugyan így tett volna. Ed és Jasper együttes erővel akarták kidobni az ablakon Nich-et, a barátnőjével együtt. Gondolom Alice látta ezt a jelenetet, mert pár másodperc múlva már halk lépteivel robogott le a lépcsőn, és Férjéhez, és bátyjához ment, hogy visszatartsa őket.
- Irány felfelé, mindenki. –parancsoltam –Emmett, Jasper, Edward. Nem akarok balhét. Irány fel. Hadd ne mondjam még egyszer. Alice, kísérd fel őket, kérlek. Ne engedd, hogy bármi butaságot tegyenek. Ha kell, dobd ki őket az ablakon, vagy akármi.
Mindegyikük rájött, hogy nem érdemes ellenkezni. Úgyis az lesz, amit én akarok. Egyesével battyogtak fel a lépcsőn, és megvártam, amíg becsukódik mögöttük az ajtó. A konyhában ácsorgó pároshoz fordultam.
- Még, hogy ez a kis törpe kidobná őket az ablakon. –röhögött az utolsó mondatomon Katheryn.
Nem akartam még egyszer veszekedést, ezért inkább egy eléggé dühös pillantást küldtem felé. Meglett a hatása: Elhallgatott.
- Tudod… nem fogok szólni Apának és Anyának. Nem kell tudniuk a balhéról, és arról sem, hogy a legfiatalabb fiúkat hogy megváltoztatta egy csaj… nem a megfelelő irányba. És azt sem árulom el, Katheryn, hogy minek neveztél. De csak, hogy tudd. Nem csaltam meg Emmett-et. De még ha megtettem volna, sem lenne fikarcnyi közöd sem hozzá. A lényeg, hogy újra együtt vagyunk, és boldogabban éljük a közös életünket, mint valaha. Legközelebb nem fogom megállítani Emmett-et, és Jazz-t. Hagyom, hogy neked ugorjanak. Habár az nem lenne érvényes veled szemben… Na mindegy.
Halványan megráztam a fejemet, majd gyors lépteimmel végigcaplattam a lépcsőn, de nem a szobámba mentem be, ahol a többiek már vártak. Hanem a folyosó végén lévő raktárhelyiségbe. Apró volt, de a célnak megfelelt. Atomerős ajtó volt rajta, de igazából nem tudom, hogy miért. Lecsúsztam a fal mentén, és a földre ültem le.
- Oh, Jane…miért kellett itt hagynod minket? –dörmögtem halkan, miközben az orrnyergemet masszíroztam, és a lenti beszélgetést hallgattam:
- Dehogynem. Itt mindenki szeret. –bizonygatta Nich.
- Nem hiszem. Nich,tényleg úgy érzem, hogy felesleges vagyok itt. –mondta a lány, de kihallottam a hangjából a megvetést, amit a családunk ellene irányuló tagjai iránt érzett.
De utálom ezt a csajt. Teljesen megváltoztatta Nich-et.
És… kurva? Én? Így is elég minden nap megbirkózni a tudattal, hogy egyszer már elhagytam. Egyedül maradtam, ahogy ő is. Minden egyes nap eszembe jutott, hogy milyen lehet neki, hogy ott hagytam…
- Bridget? –kopogtak az ajtón –Bejöhetek?
- Persze, gyere… -motyogtam halkan, és arrébb csúsztam, hogy ki tudják nyitni az ajtót –Gyere csak, Bella.
- Oké… köszi, hogy bejöhetek.
- Ugyan, természetes… -mosolyogtam rá.
Közben lehuppant mellém, s közben határozott mozdulatokkal arrébb lökte a porszívó csövét, ami megállás nélkül pisztergálta az arcát.
- Figyi… nem kell felvenni, amit a csaj mondott. –mondta a szemeimbe nézve.
- Nem is akartam magamra venni. –rántottam meg a vállam.
- Bridget. –tette a karomra a kezét –Ennyire ismerlek. Tudom, hogy nem hiába jöttél ide…
- Szarul esett. Mert… én nem vagyok kurva. És… megbántam, hogy itt hagytalak titeket tizenhat évre, nem kell felhánytorgatni, mert így is eléggé rossz dolog. De érted, már kezdtem rájönni, hogy ennek így kellett történnie. És jó, mert most már minden rendben van. Egyenesben van az életem, boldog vagyok. Nyakunkon az esküvő. Annak kellene lennie életem legjobb napjának, erre ő lesz a koszorúslány. Ez a kis…
- Nyugi. Akkor is ez lesz életed legszebb napja. Hidd el nekem. Én még emlékszek az esküvőnkre…
Egy pillanatra a sarokban álló fogast kezdte el bámulni, majd ellágyult a tekintete, és egy mosoly kúszott az arcára.
- Reggel nehezen keltem. Úgy éreztem, hogy majd szétmegy a fejem. Alig aludtam éjszaka, annyira izgultam. Nagy nehezen végre kikeltem az ágyból, erre mit látok? Esik az eső. Azt hittem, abban a percben fujtom bele magam egy kanál vízbe. Persze Alice-ra is mérges voltam. Azt mondta, hogy csodálatos idő lesz az esküvőkor. Később persze kitisztult az ég, így amire indultam készülődni, már messze járt a vihar, csak a szokásos felhőréteg takarta el a napot.
Elvigyorodott, és ujjait összekulcsolta a tarkóján.
- Az idő akkor is rémes volt Forks-ban. De meg lehet szokni. Szóval, visszatérve az esküvőre. Összekészültem, Alice feladta rám a hófehér ruhámat, én pedig végvonultam a padok között, egyenesen Edward-hoz. Ő már mosollyal az arcán várt rám. A jókedve töretlen volt, és a bizonyos igen kimondása alatt is felfelé görbült a szája. Szerencsére azért a csóknál nem vigyorgott. Próbáltál meg egy vigyorgó szájjal csókolózni? Rémes.
- Jaj, Bella. –nevettem fel.
Épp azt próbálgatta, hogy hogyan tud vigyorogni, majd azt illusztrálta, hogy egyes ismerősei miként mutatják ki mind a harminckettő fogukat. Jobbesetben harminckettőt.
- Ebből az esetből mi a tanulság? –kérdezte incselkedve.
- Hogy ne csókolózzak vigyorgó pasival? –nevettem fel.
- Az is, de nem ezt akartam most kihangsúlyozni. –mosolygott.
- Hanem…
- Hanem azt, hogy mindennek ellenére aznap ti ketten lesztek a legboldogabbak. Igaz, másoknak nem mondhatjátok el, hogy mennyi mindenen mentetek keresztül, de ezt mi is tudjuk, de ti tudjátok legjobban, mert ti éltétek át ezeket.
- Hát igen… -mosolyodtam el –Remélem azért nem lesz semmi baki.
- Én pedig ajánlom. Ne aggódj, minden a legnagyobb rendben lesz. –mosolyodott el –Ez a csaj meg… majd leállítja magát. Különben előbb-utóbb velem fog meggyűlni a baja.
- Iratkozz fel a listára. –nevettem el magam –Az első helyért én és Jasper versenyzünk. De szerintem megegyezünk abban, hogy majd segítünk egymásnak. –kacsintottam egyet, és feltápászkodtam.
- Gondolom a második Emmett.
- És Edward. –vigyorogtam –De arra már nem lesz esélyük. De ha arra kerülne a sor… úgyis megosztott erővel törnénk fel ellene.
- Abban biztos vagyok. –mosolygott.
- Köszi Bella ezt a… segítséget.
- Ugyan, semmiség. –mondta kedves hangon.
- Mostanában annyira furcsa voltál… -néztem rá gyanakvón –De örülök, hogy visszatért a régi Bells.
- Én is örülök neki. –mosolyodott el.
És… kurva? Én? Így is elég minden nap megbirkózni a tudattal, hogy egyszer már elhagytam. Egyedül maradtam, ahogy ő is. Minden egyes nap eszembe jutott, hogy milyen lehet neki, hogy ott hagytam…
- Bridget? –kopogtak az ajtón –Bejöhetek?
- Persze, gyere… -motyogtam halkan, és arrébb csúsztam, hogy ki tudják nyitni az ajtót –Gyere csak, Bella.
- Oké… köszi, hogy bejöhetek.
- Ugyan, természetes… -mosolyogtam rá.
Közben lehuppant mellém, s közben határozott mozdulatokkal arrébb lökte a porszívó csövét, ami megállás nélkül pisztergálta az arcát.
- Figyi… nem kell felvenni, amit a csaj mondott. –mondta a szemeimbe nézve.
- Nem is akartam magamra venni. –rántottam meg a vállam.
- Bridget. –tette a karomra a kezét –Ennyire ismerlek. Tudom, hogy nem hiába jöttél ide…
- Szarul esett. Mert… én nem vagyok kurva. És… megbántam, hogy itt hagytalak titeket tizenhat évre, nem kell felhánytorgatni, mert így is eléggé rossz dolog. De érted, már kezdtem rájönni, hogy ennek így kellett történnie. És jó, mert most már minden rendben van. Egyenesben van az életem, boldog vagyok. Nyakunkon az esküvő. Annak kellene lennie életem legjobb napjának, erre ő lesz a koszorúslány. Ez a kis…
- Nyugi. Akkor is ez lesz életed legszebb napja. Hidd el nekem. Én még emlékszek az esküvőnkre…
Egy pillanatra a sarokban álló fogast kezdte el bámulni, majd ellágyult a tekintete, és egy mosoly kúszott az arcára.
- Reggel nehezen keltem. Úgy éreztem, hogy majd szétmegy a fejem. Alig aludtam éjszaka, annyira izgultam. Nagy nehezen végre kikeltem az ágyból, erre mit látok? Esik az eső. Azt hittem, abban a percben fujtom bele magam egy kanál vízbe. Persze Alice-ra is mérges voltam. Azt mondta, hogy csodálatos idő lesz az esküvőkor. Később persze kitisztult az ég, így amire indultam készülődni, már messze járt a vihar, csak a szokásos felhőréteg takarta el a napot.
Elvigyorodott, és ujjait összekulcsolta a tarkóján.
- Az idő akkor is rémes volt Forks-ban. De meg lehet szokni. Szóval, visszatérve az esküvőre. Összekészültem, Alice feladta rám a hófehér ruhámat, én pedig végvonultam a padok között, egyenesen Edward-hoz. Ő már mosollyal az arcán várt rám. A jókedve töretlen volt, és a bizonyos igen kimondása alatt is felfelé görbült a szája. Szerencsére azért a csóknál nem vigyorgott. Próbáltál meg egy vigyorgó szájjal csókolózni? Rémes.
- Jaj, Bella. –nevettem fel.
Épp azt próbálgatta, hogy hogyan tud vigyorogni, majd azt illusztrálta, hogy egyes ismerősei miként mutatják ki mind a harminckettő fogukat. Jobbesetben harminckettőt.
- Ebből az esetből mi a tanulság? –kérdezte incselkedve.
- Hogy ne csókolózzak vigyorgó pasival? –nevettem fel.
- Az is, de nem ezt akartam most kihangsúlyozni. –mosolygott.
- Hanem…
- Hanem azt, hogy mindennek ellenére aznap ti ketten lesztek a legboldogabbak. Igaz, másoknak nem mondhatjátok el, hogy mennyi mindenen mentetek keresztül, de ezt mi is tudjuk, de ti tudjátok legjobban, mert ti éltétek át ezeket.
- Hát igen… -mosolyodtam el –Remélem azért nem lesz semmi baki.
- Én pedig ajánlom. Ne aggódj, minden a legnagyobb rendben lesz. –mosolyodott el –Ez a csaj meg… majd leállítja magát. Különben előbb-utóbb velem fog meggyűlni a baja.
- Iratkozz fel a listára. –nevettem el magam –Az első helyért én és Jasper versenyzünk. De szerintem megegyezünk abban, hogy majd segítünk egymásnak. –kacsintottam egyet, és feltápászkodtam.
- Gondolom a második Emmett.
- És Edward. –vigyorogtam –De arra már nem lesz esélyük. De ha arra kerülne a sor… úgyis megosztott erővel törnénk fel ellene.
- Abban biztos vagyok. –mosolygott.
- Köszi Bella ezt a… segítséget.
- Ugyan, semmiség. –mondta kedves hangon.
- Mostanában annyira furcsa voltál… -néztem rá gyanakvón –De örülök, hogy visszatért a régi Bells.
- Én is örülök neki. –mosolyodott el.
Óvatosan becsuktam magam mögött az ajtót, és légies lépteimmel indultam a szobánk felé. Bentről halk beszélgetés zaja szűrődött ki. Óvatosan nyitottam ki az ajtót, bár tudtam, hogy hallják, hogy a szoba előtt vagyok. Sőt, szerintem a Bellával töltött perceimnek is fültanúi voltak.
- Öhm… sziasztok. –hajtottam be magam mögött az ajtót.
Ahogy bejöttem a szobába, Emmett már indult is felém, és aztán a karjaiba zárt.
- Ugye minden rendben? –suttogta a hajamba.
- Öhm… sziasztok. –hajtottam be magam mögött az ajtót.
Ahogy bejöttem a szobába, Emmett már indult is felém, és aztán a karjaiba zárt.
- Ugye minden rendben? –suttogta a hajamba.
- Hát persze. –mosolyodtam el.
- Nagyon remélem, hogy nem vetted magadra ezt az egészet.
- Dehogy. Nem szoktam ilyeneket magamra venni. Baromság volt, és ráadásul Katheryn-től. Tőle semmit sem lehet komolyan venni. –nevettem fel.
- Akkor jó, és teljesen igazad van. –nézett a szemembe, és még egy apró mosolyt is megeresztett.
Én pedig megragadtam a karját, és a kedvenc fotelünkhöz vezettem. Ő beleült, én meg az ölében foglaltam helyet. Átkarolta a derekamat, és a csípőmet simogatta.
- Nagyon remélem, hogy nem vetted magadra ezt az egészet.
- Dehogy. Nem szoktam ilyeneket magamra venni. Baromság volt, és ráadásul Katheryn-től. Tőle semmit sem lehet komolyan venni. –nevettem fel.
- Akkor jó, és teljesen igazad van. –nézett a szemembe, és még egy apró mosolyt is megeresztett.
Én pedig megragadtam a karját, és a kedvenc fotelünkhöz vezettem. Ő beleült, én meg az ölében foglaltam helyet. Átkarolta a derekamat, és a csípőmet simogatta.
- Edward. Újra a régi a nejed. Legnagyobb örömömre Bells visszatért. –mosolyogtam Ed felé.
- Mintha magamat hallottam volna…
Bella hangjára mindenki a hang irányába nézett. Ő épp akkor dugta be a fejét az ajtón, aztán vigyorogva táncolt be, egyenesen Szerelme ölelésre tárt karjaiba.
- Esme az előbb jött meg. –mosolygott Bella –Viszont el kell mennie. Valami régi ház felújításának kezdett. Épp most van a megbeszélés a csapatával, vagy mi.
- Utána pedig az árvaházba megy. –tette hozzá Alice –Épp azon gondolkodott, hogy az árvaházba menet beugrik egy cukrászdába.
- Mi lenne, ha sütnénk mi? –ajánlotta Bella.
- Én benne vagyok. Régen sütöttem. –mosolyogtam.
Közben Emmett vállának támasztottam a fejemet, és a derekamon nyugvó kezét birizgáltam.
- Akkor menjünk. –pattant fel Alice, és Jasper-t maga után húzva indultak ki.
Felhúztam Emmett-et is, és miután összekulcsoltuk az ujjainkat, leindultunk. Bella és Edward jöttek utánunk. Bells halkan dudorászott, mi pedig mosolyogva hallgattuk.
A nappalin keresztül a mentünk a konyhába. A párocska a nappali fehér bőrkanapéján ült. Katheryn és Nich a tv-nek szentelték a figyelmüket, amiben egy nagyon unalmas film ment. Ügyet sem vetettek ránk, így mi is a konyha felé vettük az irányt.
Amire odaértünk, Alice már minden sütéshez szükséges dolgot kipakolt.
- És mit sütünk?
- Alice. Te már úgy is tudod. –kuncogtam.
- Igen. Ilyen cuki kis muffinokat csinálunk, és állatokat, meg mintákat csinálunk a tetejére. Cuki lesz. –tapsikolt.
- Akkor jó. –mosolyodott el Bells –Álljunk is neki.
A fiúk a pultnak támaszkodva figyeltek minket, mi pedig sertepertéltünk az óriási konyhába. Kimértük a hozzávalókat, összekevertük őket, és kiadagoltuk a formákba.
- Már csak várni kell. –dőltem a pultnak.
Alice türelmetlenül dobolt az ujjaival. A fiúk még mindig minket figyeltek, csak közben beszélgettek.
- Alice, ne türelmetlenkedj. –szólt rá Bella.
*Fél órával később*
- Mintha magamat hallottam volna…
Bella hangjára mindenki a hang irányába nézett. Ő épp akkor dugta be a fejét az ajtón, aztán vigyorogva táncolt be, egyenesen Szerelme ölelésre tárt karjaiba.
- Esme az előbb jött meg. –mosolygott Bella –Viszont el kell mennie. Valami régi ház felújításának kezdett. Épp most van a megbeszélés a csapatával, vagy mi.
- Utána pedig az árvaházba megy. –tette hozzá Alice –Épp azon gondolkodott, hogy az árvaházba menet beugrik egy cukrászdába.
- Mi lenne, ha sütnénk mi? –ajánlotta Bella.
- Én benne vagyok. Régen sütöttem. –mosolyogtam.
Közben Emmett vállának támasztottam a fejemet, és a derekamon nyugvó kezét birizgáltam.
- Akkor menjünk. –pattant fel Alice, és Jasper-t maga után húzva indultak ki.
Felhúztam Emmett-et is, és miután összekulcsoltuk az ujjainkat, leindultunk. Bella és Edward jöttek utánunk. Bells halkan dudorászott, mi pedig mosolyogva hallgattuk.
A nappalin keresztül a mentünk a konyhába. A párocska a nappali fehér bőrkanapéján ült. Katheryn és Nich a tv-nek szentelték a figyelmüket, amiben egy nagyon unalmas film ment. Ügyet sem vetettek ránk, így mi is a konyha felé vettük az irányt.
Amire odaértünk, Alice már minden sütéshez szükséges dolgot kipakolt.
- És mit sütünk?
- Alice. Te már úgy is tudod. –kuncogtam.
- Igen. Ilyen cuki kis muffinokat csinálunk, és állatokat, meg mintákat csinálunk a tetejére. Cuki lesz. –tapsikolt.
- Akkor jó. –mosolyodott el Bells –Álljunk is neki.
A fiúk a pultnak támaszkodva figyeltek minket, mi pedig sertepertéltünk az óriási konyhába. Kimértük a hozzávalókat, összekevertük őket, és kiadagoltuk a formákba.
- Már csak várni kell. –dőltem a pultnak.
Alice türelmetlenül dobolt az ujjaival. A fiúk még mindig minket figyeltek, csak közben beszélgettek.
- Alice, ne türelmetlenkedj. –szólt rá Bella.
*Fél órával később*
- Nem igaz!- tiltakozott Alice –Ez nem egy majom!
- Hanem? Egy kutya? –nevetett Em.
- Hanem? Egy kutya? –nevetett Em.
- Emmett. –szóltam rá –Ez egy medve.
- Nem értem, hogy miért csak Bridget jött rá. –duzzogott Alice –Tök látszik rajta, hogy ez egy cuki maci.
- Igen, Szívem. –karolta át Jasper –Ez egy… medve!?
- Hihetetlenek vagytok. –forgatta a szemét a manó, és elmosolyodott –Persze Bridget muffinján látszik, hogy Hófehérkét ábrázolja.
- Ezek meg a törpék. –kuncogtam, és végigmutattam a hét darab csokis sütin.
- Az meg… egy macska. –mutatott Edward az egyik muffinra.
- Az egy oroszlán. –reklamálta Bella.
- Macska vagy oroszlán. Az oroszlán nagymacska. –vigyorgott Edward.
- Valahol van szivárvány is. Azt én csináltam. –mondta büszkén Jasper.
- Ő… arra az elkenődött izére gondolsz? –böktem a színes süti felé.
- Igen. –mondta durcásan.
- Oké. Szerintem ez nekünk nem megy. –kuncogta Alice –De nem gond. Meghagyjuk ezeket a dolgokat Bridget-re.
- Hidd el, a gyerekek anélkül is örülni fognak nekik, ha nem tudják, hogy mi van a tetején. –mosolyogtam a többiekre.
- Sziasztok. –jött be Esme.
- Szia Anya. –libbent oda Alice, és egy puszit nyomott az arcára –Láttam, hogy árvaházba készülsz, így úgy döntöttünk, hogy sütünk egy kis apróságot a gyereknek, így nem kell útba ejtened a cukrászdát.
- Köszönöm. –érzékenyült el, és sorban megölelt minket.
Jó pár dobozba összepakolásztuk a sütiket, és miután Esme elment, lehuppantunk a kanapéra. Nich és Kathe már rég felment, a lány nem bírta elviselni, hogy jól érezzük magunkat.
- Mit nézzünk? –kérdezte Bella, és a DVD-s szekrényhez ment.
Valami vidámat.
- Koszorúslányok? –vette elő, és felénk mutatta –Még csak most megy a mozikban, de meg tudtam szerezni.
- Úgy hallottam, hogy ez nagyon jó film. –mosolyogtam.
- Sokan nézték meg moziba, úgyhogy pár részletet én is tudok. Tehát, egyet értek.
- Csak egyet értesz? És mi az az egy? –incselkedett vele Emmett.
- Jaj, Em. –csapott a tarkójára Alice, miután visszahuppant a kanapéra.
- Te semmit sem változol, Kicsim. –bújtam a mellkasához.
- Nem is tervezem. –vigyorgott, és elindult a film…
- Nem értem, hogy miért csak Bridget jött rá. –duzzogott Alice –Tök látszik rajta, hogy ez egy cuki maci.
- Igen, Szívem. –karolta át Jasper –Ez egy… medve!?
- Hihetetlenek vagytok. –forgatta a szemét a manó, és elmosolyodott –Persze Bridget muffinján látszik, hogy Hófehérkét ábrázolja.
- Ezek meg a törpék. –kuncogtam, és végigmutattam a hét darab csokis sütin.
- Az meg… egy macska. –mutatott Edward az egyik muffinra.
- Az egy oroszlán. –reklamálta Bella.
- Macska vagy oroszlán. Az oroszlán nagymacska. –vigyorgott Edward.
- Valahol van szivárvány is. Azt én csináltam. –mondta büszkén Jasper.
- Ő… arra az elkenődött izére gondolsz? –böktem a színes süti felé.
- Igen. –mondta durcásan.
- Oké. Szerintem ez nekünk nem megy. –kuncogta Alice –De nem gond. Meghagyjuk ezeket a dolgokat Bridget-re.
- Hidd el, a gyerekek anélkül is örülni fognak nekik, ha nem tudják, hogy mi van a tetején. –mosolyogtam a többiekre.
- Sziasztok. –jött be Esme.
- Szia Anya. –libbent oda Alice, és egy puszit nyomott az arcára –Láttam, hogy árvaházba készülsz, így úgy döntöttünk, hogy sütünk egy kis apróságot a gyereknek, így nem kell útba ejtened a cukrászdát.
- Köszönöm. –érzékenyült el, és sorban megölelt minket.
Jó pár dobozba összepakolásztuk a sütiket, és miután Esme elment, lehuppantunk a kanapéra. Nich és Kathe már rég felment, a lány nem bírta elviselni, hogy jól érezzük magunkat.
- Mit nézzünk? –kérdezte Bella, és a DVD-s szekrényhez ment.
Valami vidámat.
- Koszorúslányok? –vette elő, és felénk mutatta –Még csak most megy a mozikban, de meg tudtam szerezni.
- Úgy hallottam, hogy ez nagyon jó film. –mosolyogtam.
- Sokan nézték meg moziba, úgyhogy pár részletet én is tudok. Tehát, egyet értek.
- Csak egyet értesz? És mi az az egy? –incselkedett vele Emmett.
- Jaj, Em. –csapott a tarkójára Alice, miután visszahuppant a kanapéra.
- Te semmit sem változol, Kicsim. –bújtam a mellkasához.
- Nem is tervezem. –vigyorgott, és elindult a film…
