 |
| Bridget |
Mint ígértem, meghoztam nektek a fejezetet. Igaz, negyed három van, és szinte már nem is látok, itt dülöngélek a monitor előtt, de megírtam nektek :)
Remélem megjutalmaztok pár véleménnyel.
Puszii
87.fejezet- Vagyis II. 46. fejezet
(Bridget)
- Ti meg mi a francot csináltok? –jött az éles hang, és dühös fújtatás hangja töltötte be a teret.
Az ajtóban Matthew állt, mellette Prue, akit az ájulás kerülgetett.
(Bridget)
- Ti meg mi a francot csináltok? –jött az éles hang, és dühös fújtatás hangja töltötte be a teret.
Az ajtóban Matthew állt, mellette Prue, akit az ájulás kerülgetett.
- Ültesd le Anyát. –mondta fagyosan Thim.
- Pont egy vérszívóba kellett bevésődnöd? –ordított Matt –És egyáltalán mit keresnek itt?
- Ha nem tudnád, Bridget-nek szabad bejárása van, és azt hoz magával, akit szeretne. –magyarázta Petric –Alfa vagyok, és ezt még én engedélyeztem neki.
- És nem vésődtem belé. –folytatta Thim –Egyrészt, ő a nagynéném, elég gáz lenne vele lennem, másrészt, még ha egy vámpírba vésődnék bele, sem lenne beleszólásod.
- Akkor sem kell ölelgetni! –tiltakozott.
- Pont egy vérszívóba kellett bevésődnöd? –ordított Matt –És egyáltalán mit keresnek itt?
- Ha nem tudnád, Bridget-nek szabad bejárása van, és azt hoz magával, akit szeretne. –magyarázta Petric –Alfa vagyok, és ezt még én engedélyeztem neki.
- És nem vésődtem belé. –folytatta Thim –Egyrészt, ő a nagynéném, elég gáz lenne vele lennem, másrészt, még ha egy vámpírba vésődnék bele, sem lenne beleszólásod.
- Akkor sem kell ölelgetni! –tiltakozott.
- Hagyjátok már abba a veszekedést. –szólt rájuk Prue –Miért csináljátok most ezt? Visszajött a Nővérem, és ezzel tisztelitek meg.
- Tisztelet. Ch… -motyogtam halkan, és visszaültem Emmett mellé a kanapéra –Menjünk haza. Tévedés volt ide jönnünk.
- Tisztelet. Ch… -motyogtam halkan, és visszaültem Emmett mellé a kanapéra –Menjünk haza. Tévedés volt ide jönnünk.
- Ezt már végigcsináljuk. –mosolygott bíztatóan, és összekulcsolta az ujjainkat.
- Bridget. –lépett elém Prue, és megölelt.
Megmerevedtem a karjaiban, és óvatosan visszaöleltem, majd eltoltam magamtól, és visszaültem a helyemre.
- Most mi a baj? –makogta.
- Szépek a gyerekeid. –mondtam hidegen –És az egyik már meg is találta az örök szerelmet… biztos nagyon boldogok lehettek. Unokák mire várhatók?
- Na de…
- Oh, képzeld. Elfelejtettem mondani, hogy szakítottuk Emmett-el, Volterrába költöztem, új barátokat találtam, vezető lettem, újra összejöttünk, visszamentem Olaszországba, megtámadtak minket, majdnem megöltek, a legjobb barátnőm halott… és ohh, pár hét múlva összeházasodunk.
- Miért nem szóltál? –döbbent le.
- Látod, én elmondtam volna. –motyogtam –De nem voltál rám kíváncsi. Én figyelemmel kísértem az életedet, és iszonyatosan rosszul esett, hogy semmibe sem avattok be.
- Nem akartam, hogy rosszul érezd magad a gyerekek miatt. –mondta szomorúan –Mert tudom, hogy neked sohasem lehet.
- Nem bánom. –ráztam a fejemet –Csak azt sajnálom, hogy egy cseppet sem bíztál bennem.
- Prue. –sóhajtott fel Emmett –Mi jöttünk, és meghívunk titeket az esküvőre. Mert Bridget azt szeretné, ha az emberi családja is jelen lenne az eseményen. –magyarázta –De persze megértjük, ha nem kívántok ott lenni…
- Én mindenképp elmegyek, ha tiltakoznak ellene a többiek, ha nem. –ült le mellém Thim –Persze csak ha nem gond.
- Dehogy. –vigyorodtam el.
A táskámból előhalásztam a meghívót, és átnyújtottam nekik.
- Mi is elmegyünk. –mondta Prue, egy mosoly kíséretében –Köszönjük a meghívást.
- Ez csak természetes. –mosolyogtam rá.
Emmett mellkasának dőltem, aki átkarolta a derekam és éreztem, hogy vigyorog.
- Érzed ezt? –nyögtem ki, és felpattantam.
- Bridget. –lépett elém Prue, és megölelt.
Megmerevedtem a karjaiban, és óvatosan visszaöleltem, majd eltoltam magamtól, és visszaültem a helyemre.
- Most mi a baj? –makogta.
- Szépek a gyerekeid. –mondtam hidegen –És az egyik már meg is találta az örök szerelmet… biztos nagyon boldogok lehettek. Unokák mire várhatók?
- Na de…
- Oh, képzeld. Elfelejtettem mondani, hogy szakítottuk Emmett-el, Volterrába költöztem, új barátokat találtam, vezető lettem, újra összejöttünk, visszamentem Olaszországba, megtámadtak minket, majdnem megöltek, a legjobb barátnőm halott… és ohh, pár hét múlva összeházasodunk.
- Miért nem szóltál? –döbbent le.
- Látod, én elmondtam volna. –motyogtam –De nem voltál rám kíváncsi. Én figyelemmel kísértem az életedet, és iszonyatosan rosszul esett, hogy semmibe sem avattok be.
- Nem akartam, hogy rosszul érezd magad a gyerekek miatt. –mondta szomorúan –Mert tudom, hogy neked sohasem lehet.
- Nem bánom. –ráztam a fejemet –Csak azt sajnálom, hogy egy cseppet sem bíztál bennem.
- Prue. –sóhajtott fel Emmett –Mi jöttünk, és meghívunk titeket az esküvőre. Mert Bridget azt szeretné, ha az emberi családja is jelen lenne az eseményen. –magyarázta –De persze megértjük, ha nem kívántok ott lenni…
- Én mindenképp elmegyek, ha tiltakoznak ellene a többiek, ha nem. –ült le mellém Thim –Persze csak ha nem gond.
- Dehogy. –vigyorodtam el.
A táskámból előhalásztam a meghívót, és átnyújtottam nekik.
- Mi is elmegyünk. –mondta Prue, egy mosoly kíséretében –Köszönjük a meghívást.
- Ez csak természetes. –mosolyogtam rá.
Emmett mellkasának dőltem, aki átkarolta a derekam és éreztem, hogy vigyorog.
- Érzed ezt? –nyögtem ki, és felpattantam.
- Bridget, ki ne gyere. –suhant Em a bejárati ajtóhoz.
- Persze, majd nélkülem mész. –ráztam a fejemet –Felejtsd el.
A családomhoz fordultam, akik megkövülve álltak, csak Thim remegett.
- Itt maradtok. Thim, Elisabeth, ti vigyázzatok a szüleitekre. –szólt rájuk Petric.
- Nem. –tiltakozott Timothy.
- Nem kívánságműsor. Itt bent maradtok. –szóltam rá kedvesen, mégis határozottan.
Emmett-el egyszerre indultunk el, kisurrantunk az ajtón, és szaglásztunk egy kicsit, majd megindultunk. Emberi tempóban futottunk az erdő felé, habár nem értettem, hogy miért. A környéken nem lakik senki, szóval félnem nem kellene, hogy meglátnak és lebuktatnak minket. Ha meg észrevennének is, villámgyorsan törölném magunkat a memóriájukból.
- Kilencen vannak. –tájékoztattam Szerelmemet.
- Vigyázz magadra Cica. –csókolt meg.
- Meglesz. –vigyorogtam, és nekiálltam villámgyorsan cikázni a méretes fák között.
Siettem. Próbáltam utolérni őket. Legalább is azt a hármat, akik megérezve a szagunkat, menekülőre fogták.
Mégy gyorsabb sebességre kapcsolva rohantam utánuk. Meg is tette a hatását a gyorsítás. Az egyiket hátulról ragadtam meg, és egy másodpercembe sem telt, a feje már maga mellett volt.
- Tapasztalatlan. -ráztam egyet a fejemen.
A többi kettő csak megkövülve állt.
- Bú.
Felkacagtam. Ezt a kis állathangot mégsem hagyhattam ki. Annyira viccesen festenek. Két férfi. Erősnek tűnnek, de úgy tűnik egy fontos tagukat fosztottam meg attól a csinos kis fejétől.
Feleszméltek, és együttes erővel ugrottak nekem. Az egyik jobbról, a másikuk balról támadott nekem. Egy kecses, és tökéletes hátra szaltóval kiugrottam közülük. Kacsintottam egyet, és futásnak eredtem.
Az volt a célom, hogy visszacsalogassam őket, és Emmett-el és Petric-el együtt győzzük le őket.
Bejött a tervem. Azonnal követni kezdtek, és próbáltak beérni. Nem sikerül nekik ez a művelet. Csak dühös fújtatást, a lépteket és a szél süvítő hangját hallottam magam körül. A dühös hang az engem követőktől jött. Egy kicsit lassítottam, de még így sem tudtak beérni.
Most csak én vagyok gyorsabb annál, mint szoktam lenni,vagy ezek a pojácák iszonyatosan lassúak Lehet, hogy mind a kettő.
Végre sikerült visszacsalnom őket. Petric és Emmett még mindig küzdött. Négyen kettő ellen… Majd csak megoldják. Most nem tudtam segíteni nekik, hisz rajtam ketten akarnak bosszút állni.
Egy kicsit távolabb mentünk, és szembe fordultam velük.
Támadó állásba helyezkedtem, előre görnyedtem és dühös morgás hagyta el a torkomat.
- Na mi újság, Cukorfalat? –kérdezte nyálasan a barna, rasztázott hajú.
- Csak nem elfáradtál? –folytatta a szőke.
- Úgy tűnik? –vigyorodtam el –Nem tudjátok, hogy kivel kezdtetek.
- Oh, dehogynem. Egy szőke cicababával.
A rasztásnak csak úgy táncolt a szemöldöke, miközben egy csókot küldött a levegőben. Ha fel tudott volna, most biztos felfordult volna a gyomrom.
- Nagyon el vagytok tévedve. –incselkedtem - Szükségetek lenne egy iránytűre vagy egy térképre. Habár minek is pazaroljam a pénzemet, hogy ilyeneket vegyek nektek…
- Nem támogatod a rászorulókat?
- Rászorulók. Persze. –forgattam a szemeimet- Azért nem, mert nem tudnátok tovább felhasználni őket.
- Te nem fogsz minket többet fenyegetni.
- Igaz. -vigyorodtam el.
Egyszerre ugrottak nekem, és pedig visszarúgtam őket. Mintha csak unatkoznák, a körmömet kezdtem el piszkálgatni.
- Ez már annyira uncsi fiúk. Találjatok ki valami újat.
A szavaimra még dühösebbek lettek. Dühösen fújtattak. Na, ilyenkor van szerencsém, hogy nem tűzokádó sárkány ellen kell harcolnom, mert akkor biztos, hogy már hamuvá égtem volna.
Újra nekem ugrottak, most talán több erőbedobással. Így sem mentek sokra, újra messze értek tőlem földet, miután kivittek pár fát.
Nem tudtam, hogy a harmadik, aki ebben a másodpercben rohant ide, miért jött ide. Megérzés volt talán, hogy a társai veszélyben voltak, vagy csak egyszerűen menekült Szerelmemék elől, csak éppenséggel nem volt szerencséje, és belesétált az én csapdámba?
Nem is igazán volt időm ezen morfondírozni. Amint felfogta a helyzet súlyosságát, rám vetette magát.
Ő taktikásabb volt a többinél. Jobb oldali rúgással kezdett, majd mikor látta, hogy ezt minden esetben kivédem, áttért a balra.
Morgott, vicsorított, ahogy én is. Közben visszatért a másik kettő is.
Három egy ellen? Kicsit sem érvényes.
Vicsorogva védekeztem, de egy figyelmetlen pillanatomban az egyik egy óriási rúgott rajtam, én pedig kivittem az erdő szélét. Végigcsúsztam a füvön, és egy óriási sziklát még kettétörve álltam meg.
Mögöttem két zihálás is hallatszott, ütemesen gyorsuló szívdobbanások, és éreztem, hogy valaki remeg, és halkan rázza a vállára akasztott táskát. Ember. A francba. Hátrakaptam a fejemet, és megfigyeltem az idős házaspár.
Nem! Ők… Ők nem lehetnek itt.
- Thim! –ordítottam- Vidd be őket!
Az említett egy másodperc múlva kint termett.
- Ez volt a kedvenc felsőm, te szemét. –visítottam, ahogy lekaptam magamról a darabokra szakadt blúzomat, és visszalöktem az erdőbe őket.
Nem figyeltem, hogy mit csinálok, csak támadtam. Ez a legjobb taktika, amit eddig kitaláltam.
Ugyanis egy bő öt perc múlva már ketten a máglyán díszelegtek. Vicsorogva rontottam neki a harmadiknak is. Hátraszorítottam a kezeit, letéptem azokat, a máglyára hajítottam, majd őt magát is az lángok közé vetettem.
Közben megjött a többi farkas is. Így miután gondolatban kapcsolatba léptem velük, felajánlották, hogy figyelnek a tűzre, és körbeszaglásszák a terepet. Ahhoz képest, hogy még sosem találkoztak velem, eléggé közvetlenek és talán kedvesek is voltak.
Visszarohantam a házhoz, ahol már Emmett várt karba tett kézzel.
- Úgy aggódtam. –húzott magához- Petric azt mondta, hogy maradjak itt. Nem engedett vissza az erdőbe. Pedig meg akartalak keresni, és segíteni. De ő…
- Emmett. –mosolyodtam el- Minden rendben van. Azon kívül, hogy tönkrement az egyik kedvenc felsőm, és a szüleim megláttak.
- Hogy mi? –döbbent le.
- Hát igen, körülbelül nekem is így kellett volna reagálnom.
Játékosan visszacsuktam a száját, mire elvigyorodott.
- Amúgy jobban nézel ki így. –nézett végig rajtam.
Csupán a koptatott hosszú farmerom, egy fehér melltartó takarta a testemet, egy vörös tűsarkúval megspékelve. Miután tönkre ment a fehér felsőm…
Elmosolyodtam, és egy gyors csókot nyomtam az ajkaira.
- Menjünk be. Kérek egy pólót, beszélek Anyáékkel, és meghívjuk őket. Aztán még…beszélünk a falkával, engedélyt kérünk, és mehetünk is haza. –tervezgettem - Szóval, ha minden összejön, akkor holnap éjszakát már a saját ágyunkban tölthetjük.
- Úgy érted, hogy a saját ágyunkban élvezzük egymás…társaságát? –vigyorgott kajánul.
- Így is érthetem… –léptem közelebb hozzá- De úgy is érthetem, hogy csak te élvezed…
Nyelt egyet.
- Miközben nézed, hogy én…
Még egyet nyelt.
- Kirakózok. –vigyorodtam el.
- Gonosz nőszemély. –rázta meg a fejét- És imádlak.
- Tudom én azt nagyon jól.
Elmosolyodott, és átkarolta a derekamat.
- De azért olyan jó hallani. –mosolyogtam rá.
- Ha szeretnéd, minden nap legalább ezerszer elmondom neked, hogy imádlak. –kuncogott.
- Díjazom az ötletet. –kacsintottam rá.
Az ajtó felé fordultam, és egy aprót kopogtam.
Thim nyitott ajtót, aki eléggé idegesnek tűnt. Amint meglátott, magához rántott, és megölelt.
- Azt hittem, hogy kinyúvasztanak. –mormogta.
- De élek.
- Nem sokon múlt. -tiltakozott.
- Persze, majd nélkülem mész. –ráztam a fejemet –Felejtsd el.
A családomhoz fordultam, akik megkövülve álltak, csak Thim remegett.
- Itt maradtok. Thim, Elisabeth, ti vigyázzatok a szüleitekre. –szólt rájuk Petric.
- Nem. –tiltakozott Timothy.
- Nem kívánságműsor. Itt bent maradtok. –szóltam rá kedvesen, mégis határozottan.
Emmett-el egyszerre indultunk el, kisurrantunk az ajtón, és szaglásztunk egy kicsit, majd megindultunk. Emberi tempóban futottunk az erdő felé, habár nem értettem, hogy miért. A környéken nem lakik senki, szóval félnem nem kellene, hogy meglátnak és lebuktatnak minket. Ha meg észrevennének is, villámgyorsan törölném magunkat a memóriájukból.
- Kilencen vannak. –tájékoztattam Szerelmemet.
- Vigyázz magadra Cica. –csókolt meg.
- Meglesz. –vigyorogtam, és nekiálltam villámgyorsan cikázni a méretes fák között.
Siettem. Próbáltam utolérni őket. Legalább is azt a hármat, akik megérezve a szagunkat, menekülőre fogták.
Mégy gyorsabb sebességre kapcsolva rohantam utánuk. Meg is tette a hatását a gyorsítás. Az egyiket hátulról ragadtam meg, és egy másodpercembe sem telt, a feje már maga mellett volt.
- Tapasztalatlan. -ráztam egyet a fejemen.
A többi kettő csak megkövülve állt.
- Bú.
Felkacagtam. Ezt a kis állathangot mégsem hagyhattam ki. Annyira viccesen festenek. Két férfi. Erősnek tűnnek, de úgy tűnik egy fontos tagukat fosztottam meg attól a csinos kis fejétől.
Feleszméltek, és együttes erővel ugrottak nekem. Az egyik jobbról, a másikuk balról támadott nekem. Egy kecses, és tökéletes hátra szaltóval kiugrottam közülük. Kacsintottam egyet, és futásnak eredtem.
Az volt a célom, hogy visszacsalogassam őket, és Emmett-el és Petric-el együtt győzzük le őket.
Bejött a tervem. Azonnal követni kezdtek, és próbáltak beérni. Nem sikerül nekik ez a művelet. Csak dühös fújtatást, a lépteket és a szél süvítő hangját hallottam magam körül. A dühös hang az engem követőktől jött. Egy kicsit lassítottam, de még így sem tudtak beérni.
Most csak én vagyok gyorsabb annál, mint szoktam lenni,vagy ezek a pojácák iszonyatosan lassúak Lehet, hogy mind a kettő.
Végre sikerült visszacsalnom őket. Petric és Emmett még mindig küzdött. Négyen kettő ellen… Majd csak megoldják. Most nem tudtam segíteni nekik, hisz rajtam ketten akarnak bosszút állni.
Egy kicsit távolabb mentünk, és szembe fordultam velük.
Támadó állásba helyezkedtem, előre görnyedtem és dühös morgás hagyta el a torkomat.
- Na mi újság, Cukorfalat? –kérdezte nyálasan a barna, rasztázott hajú.
- Csak nem elfáradtál? –folytatta a szőke.
- Úgy tűnik? –vigyorodtam el –Nem tudjátok, hogy kivel kezdtetek.
- Oh, dehogynem. Egy szőke cicababával.
A rasztásnak csak úgy táncolt a szemöldöke, miközben egy csókot küldött a levegőben. Ha fel tudott volna, most biztos felfordult volna a gyomrom.
- Nagyon el vagytok tévedve. –incselkedtem - Szükségetek lenne egy iránytűre vagy egy térképre. Habár minek is pazaroljam a pénzemet, hogy ilyeneket vegyek nektek…
- Nem támogatod a rászorulókat?
- Rászorulók. Persze. –forgattam a szemeimet- Azért nem, mert nem tudnátok tovább felhasználni őket.
- Te nem fogsz minket többet fenyegetni.
- Igaz. -vigyorodtam el.
Egyszerre ugrottak nekem, és pedig visszarúgtam őket. Mintha csak unatkoznák, a körmömet kezdtem el piszkálgatni.
- Ez már annyira uncsi fiúk. Találjatok ki valami újat.
A szavaimra még dühösebbek lettek. Dühösen fújtattak. Na, ilyenkor van szerencsém, hogy nem tűzokádó sárkány ellen kell harcolnom, mert akkor biztos, hogy már hamuvá égtem volna.
Újra nekem ugrottak, most talán több erőbedobással. Így sem mentek sokra, újra messze értek tőlem földet, miután kivittek pár fát.
Nem tudtam, hogy a harmadik, aki ebben a másodpercben rohant ide, miért jött ide. Megérzés volt talán, hogy a társai veszélyben voltak, vagy csak egyszerűen menekült Szerelmemék elől, csak éppenséggel nem volt szerencséje, és belesétált az én csapdámba?
Nem is igazán volt időm ezen morfondírozni. Amint felfogta a helyzet súlyosságát, rám vetette magát.
Ő taktikásabb volt a többinél. Jobb oldali rúgással kezdett, majd mikor látta, hogy ezt minden esetben kivédem, áttért a balra.
Morgott, vicsorított, ahogy én is. Közben visszatért a másik kettő is.
Három egy ellen? Kicsit sem érvényes.
Vicsorogva védekeztem, de egy figyelmetlen pillanatomban az egyik egy óriási rúgott rajtam, én pedig kivittem az erdő szélét. Végigcsúsztam a füvön, és egy óriási sziklát még kettétörve álltam meg.
Mögöttem két zihálás is hallatszott, ütemesen gyorsuló szívdobbanások, és éreztem, hogy valaki remeg, és halkan rázza a vállára akasztott táskát. Ember. A francba. Hátrakaptam a fejemet, és megfigyeltem az idős házaspár.
Nem! Ők… Ők nem lehetnek itt.
- Thim! –ordítottam- Vidd be őket!
Az említett egy másodperc múlva kint termett.
- Ez volt a kedvenc felsőm, te szemét. –visítottam, ahogy lekaptam magamról a darabokra szakadt blúzomat, és visszalöktem az erdőbe őket.
Nem figyeltem, hogy mit csinálok, csak támadtam. Ez a legjobb taktika, amit eddig kitaláltam.
Ugyanis egy bő öt perc múlva már ketten a máglyán díszelegtek. Vicsorogva rontottam neki a harmadiknak is. Hátraszorítottam a kezeit, letéptem azokat, a máglyára hajítottam, majd őt magát is az lángok közé vetettem.
Közben megjött a többi farkas is. Így miután gondolatban kapcsolatba léptem velük, felajánlották, hogy figyelnek a tűzre, és körbeszaglásszák a terepet. Ahhoz képest, hogy még sosem találkoztak velem, eléggé közvetlenek és talán kedvesek is voltak.
Visszarohantam a házhoz, ahol már Emmett várt karba tett kézzel.
- Úgy aggódtam. –húzott magához- Petric azt mondta, hogy maradjak itt. Nem engedett vissza az erdőbe. Pedig meg akartalak keresni, és segíteni. De ő…
- Emmett. –mosolyodtam el- Minden rendben van. Azon kívül, hogy tönkrement az egyik kedvenc felsőm, és a szüleim megláttak.
- Hogy mi? –döbbent le.
- Hát igen, körülbelül nekem is így kellett volna reagálnom.
Játékosan visszacsuktam a száját, mire elvigyorodott.
- Amúgy jobban nézel ki így. –nézett végig rajtam.
Csupán a koptatott hosszú farmerom, egy fehér melltartó takarta a testemet, egy vörös tűsarkúval megspékelve. Miután tönkre ment a fehér felsőm…
Elmosolyodtam, és egy gyors csókot nyomtam az ajkaira.
- Menjünk be. Kérek egy pólót, beszélek Anyáékkel, és meghívjuk őket. Aztán még…beszélünk a falkával, engedélyt kérünk, és mehetünk is haza. –tervezgettem - Szóval, ha minden összejön, akkor holnap éjszakát már a saját ágyunkban tölthetjük.
- Úgy érted, hogy a saját ágyunkban élvezzük egymás…társaságát? –vigyorgott kajánul.
- Így is érthetem… –léptem közelebb hozzá- De úgy is érthetem, hogy csak te élvezed…
Nyelt egyet.
- Miközben nézed, hogy én…
Még egyet nyelt.
- Kirakózok. –vigyorodtam el.
- Gonosz nőszemély. –rázta meg a fejét- És imádlak.
- Tudom én azt nagyon jól.
Elmosolyodott, és átkarolta a derekamat.
- De azért olyan jó hallani. –mosolyogtam rá.
- Ha szeretnéd, minden nap legalább ezerszer elmondom neked, hogy imádlak. –kuncogott.
- Díjazom az ötletet. –kacsintottam rá.
Az ajtó felé fordultam, és egy aprót kopogtam.
Thim nyitott ajtót, aki eléggé idegesnek tűnt. Amint meglátott, magához rántott, és megölelt.
- Azt hittem, hogy kinyúvasztanak. –mormogta.
- De élek.
- Nem sokon múlt. -tiltakozott.
- Egy Volturi vezetőt nem olyan könnyű megölni, mint hiszed. És csak hárman voltak ellenem. Semmi esélyük sem volt. –biztosítottam.
- Mégis ki irtottad a fél erdőt. –mosolyodott el- Na, gyertek be.
- Prue, szükségem lenne egy pólóra. –léptem be.
Ő épp Anyu mellett ült a kanapén, és a kezét szorongatta.
- Hozok egyet. –pattant fel Elise.
Végrohant a házon, becsapott egy ajtót és egy szekrényajtót, majd egy perc múlva átnyújtott nekem egy fekete, Nike pólót.
- Bocs, de nem tudom, hogy miket szeretsz. –ült vissza.
- Oh, imádja a sportos dolgokat. –vigyorgott Emmett, miközben összekulcsolta az ujjainkat- Ha tehetné egész nap ilyenekben járkálna. Csak az a baj, hogy ezt Alice, és a saját érzéke sem engedné.
- Pedig annyira jók. –sóhajtottam- Na de térjünk a lényegre.
- Miért kellett őket ilyen traumának kitenni? –visította Prue.
- Elhiheted, nem jókedvemből csúsztam végig az egész erdőn. Csak egy kis nyugalmat szeretnék, akkor is megtalálnak ezek a mocskok. –dörmögtem- Épp megvédtelek téged és a családodat, erre már az is baj?
- Az a baj, hogy felfedted magad. –mondta tovább.
- Nem direkt csináltam. –vágtam vissza.
- Hagyjátok abba! –csattant Apánk hangja- Nincs szükség a veszekedésre. Magyarázatot akarok, de tüstént.
- Tehát… Amikor… amikor lezuhantam a hegyről a medvetámadás után. –sóhajtottam fel- A Cullen család megmentett. Vámpír lettem, és ezután így tébláboltam.
- Mi ez a Volturi-dolog? –kérdezett Thim.
Elvigyorodtam, és felnéztem a csillogó, barna szemeibe.
- Ő a vámpírok uralkodó családja. Legfelsőbb bíróság, ha így értitek. –kuncogtam- Miután Emmett és én úgy döntöttünk, hogy egy… kis szünetet tartunk, oda utaztam. És olyan jó a képességem és a tehetségem, hogy vezető lettem.
- Szép. –füttyentett- Ha érteném, hogy miért olyan cool dolog ez, akkor talán teljesen át is tudnám érezni a dolgokat.
- Nem kell teljesen átérezni. –rántottam meg a vállamat.
- Miért nem szóltál, hogy életben vagy? –kérdezett gyenge hangon Anya.
- Nem lehetett. –sóhajtottam- Megöltelek volna titeket. Nem tehettelek ki titeket ilyen veszélynek, ami annak idején én magam voltam. És úgyis tudtam, hogy legfeljebb kettő év, és tovább áll a család. Így inkább úgy döntöttünk, hogy hagyjuk, hogy úgy tudjátok, hogy meghaltam. –pillantottam Prue-ra.
- Én is tudtam. –mondta halkan- Épp vadászott, amikor az erdőbe tévedtem. Engem is megtámadott, de nem történt semmi komoly. Emmett, Jasper és Alice időben odaértek, és megállították.
- Szerencsére. –bólintottam.
- Nekem ez sok. –suttogta Anya- Eddig úgy éltem, hogy meghalt az egyik lányom. Erre most él, de mégsem. Több, mint tizenhét éven keresztül hazudtatok nekünk. Beletörődtem, hogy elveszítettelek, miért kellett most felfedned magad?
Lehunytam a szemeimet, és némán emésztettem a szavait.
- Sajnálom. –susogtam.
- Lehet is. –vetette magát a nyakamba.
Zokogva ölelte át a nyakamat, én pedig szúró szemmel öleltem vissza.
- Itt vagyok, Anya, és itt is leszek neked. –mosolyodtam el- Örökké.
- Én nem is kapok ölelést? –állt fel Apa is.
- Dehogynem.
Felfelé görbülő ajakkal zártam őt is a karjaim közé.
- Kicsim, te semmit sem változtál. –jelentette ki.
- Te pedig pont olyan ráncos vagy, mint amilyennek annak idején elképzeltelek idősként. –vigyorodtam el.
- És a természete sem változott semmit. Ez jó. –kacagott fel.
- Apa, Anya, szeretném bemutatni nektek Emmett Cullen-t, a vőlegényemet. –húztam magamhoz Szerelmemet, akik mosolyogva ölelte meg Anyát, és rázott kezet Apával.
- Azért jöttünk, hogy meghívjuk Magukat is az esküvőnkre. –nyújtotta át a borítékot –Nagyon szeretnénk, ha Mindkettejük ott ülnének az első sorban, amikor kimondjuk az igent.
- Ott leszünk. –jelentette ki Apa.
Gratuláltak, és boldogan mosolyogva ölelgettek meg minket.
- És Apu… –sóhajtottam fel –Szeretném, ha te kísérnél az oltárhoz.
Látszott rajta, hogy szavaim hallatán elérzékenyül.
- Köszönöm. –zárt a karjaiba –Ez nagyon nagy megtiszteltetés nekem.
- Örülök, hogy elvállalod. –mosolyogtam rá.
- Prue rád pedig –fordultam felé –Vár egy koszorúslány ruha.
Visítva ugrott a karjaim közé, és szoros ölelgetésbe kezdett.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm –kántálta.
- Akkor ez azt jelenti, hogy számíthatok rád?
- Azt mernéd megpróbálni, hogy nem leszek a koszorúslányod. –vigyorgott –Mi mást jelentene, mint azt, hogy elvállalom?!
- Emmett… Remélem vigyáz a lányomra, és boldoggá teszi. –vette elő Apa a hivatalos hangját.
- Természetesen, Uram. –karolta át Em a derekamat. –Minden örömöm abban rejlik, ha ő boldog.
- Szeretlek. –mosolyogtam rá.
- Én imádlak. –vigyorgott.
Elnevettem magamat.
- Ez eddig kettő. –mosolyogtam, és közben mutattam az ujjaimon.
- Maradt még kilencszázkilencvennyolc. –kuncogott, és lágy csókot lehelt az ajkaimra.
- Mégis ki irtottad a fél erdőt. –mosolyodott el- Na, gyertek be.
- Prue, szükségem lenne egy pólóra. –léptem be.
Ő épp Anyu mellett ült a kanapén, és a kezét szorongatta.
- Hozok egyet. –pattant fel Elise.
Végrohant a házon, becsapott egy ajtót és egy szekrényajtót, majd egy perc múlva átnyújtott nekem egy fekete, Nike pólót.
- Bocs, de nem tudom, hogy miket szeretsz. –ült vissza.
- Oh, imádja a sportos dolgokat. –vigyorgott Emmett, miközben összekulcsolta az ujjainkat- Ha tehetné egész nap ilyenekben járkálna. Csak az a baj, hogy ezt Alice, és a saját érzéke sem engedné.
- Pedig annyira jók. –sóhajtottam- Na de térjünk a lényegre.
- Miért kellett őket ilyen traumának kitenni? –visította Prue.
- Elhiheted, nem jókedvemből csúsztam végig az egész erdőn. Csak egy kis nyugalmat szeretnék, akkor is megtalálnak ezek a mocskok. –dörmögtem- Épp megvédtelek téged és a családodat, erre már az is baj?
- Az a baj, hogy felfedted magad. –mondta tovább.
- Nem direkt csináltam. –vágtam vissza.
- Hagyjátok abba! –csattant Apánk hangja- Nincs szükség a veszekedésre. Magyarázatot akarok, de tüstént.
- Tehát… Amikor… amikor lezuhantam a hegyről a medvetámadás után. –sóhajtottam fel- A Cullen család megmentett. Vámpír lettem, és ezután így tébláboltam.
- Mi ez a Volturi-dolog? –kérdezett Thim.
Elvigyorodtam, és felnéztem a csillogó, barna szemeibe.
- Ő a vámpírok uralkodó családja. Legfelsőbb bíróság, ha így értitek. –kuncogtam- Miután Emmett és én úgy döntöttünk, hogy egy… kis szünetet tartunk, oda utaztam. És olyan jó a képességem és a tehetségem, hogy vezető lettem.
- Szép. –füttyentett- Ha érteném, hogy miért olyan cool dolog ez, akkor talán teljesen át is tudnám érezni a dolgokat.
- Nem kell teljesen átérezni. –rántottam meg a vállamat.
- Miért nem szóltál, hogy életben vagy? –kérdezett gyenge hangon Anya.
- Nem lehetett. –sóhajtottam- Megöltelek volna titeket. Nem tehettelek ki titeket ilyen veszélynek, ami annak idején én magam voltam. És úgyis tudtam, hogy legfeljebb kettő év, és tovább áll a család. Így inkább úgy döntöttünk, hogy hagyjuk, hogy úgy tudjátok, hogy meghaltam. –pillantottam Prue-ra.
- Én is tudtam. –mondta halkan- Épp vadászott, amikor az erdőbe tévedtem. Engem is megtámadott, de nem történt semmi komoly. Emmett, Jasper és Alice időben odaértek, és megállították.
- Szerencsére. –bólintottam.
- Nekem ez sok. –suttogta Anya- Eddig úgy éltem, hogy meghalt az egyik lányom. Erre most él, de mégsem. Több, mint tizenhét éven keresztül hazudtatok nekünk. Beletörődtem, hogy elveszítettelek, miért kellett most felfedned magad?
Lehunytam a szemeimet, és némán emésztettem a szavait.
- Sajnálom. –susogtam.
- Lehet is. –vetette magát a nyakamba.
Zokogva ölelte át a nyakamat, én pedig szúró szemmel öleltem vissza.
- Itt vagyok, Anya, és itt is leszek neked. –mosolyodtam el- Örökké.
- Én nem is kapok ölelést? –állt fel Apa is.
- Dehogynem.
Felfelé görbülő ajakkal zártam őt is a karjaim közé.
- Kicsim, te semmit sem változtál. –jelentette ki.
- Te pedig pont olyan ráncos vagy, mint amilyennek annak idején elképzeltelek idősként. –vigyorodtam el.
- És a természete sem változott semmit. Ez jó. –kacagott fel.
- Apa, Anya, szeretném bemutatni nektek Emmett Cullen-t, a vőlegényemet. –húztam magamhoz Szerelmemet, akik mosolyogva ölelte meg Anyát, és rázott kezet Apával.
- Azért jöttünk, hogy meghívjuk Magukat is az esküvőnkre. –nyújtotta át a borítékot –Nagyon szeretnénk, ha Mindkettejük ott ülnének az első sorban, amikor kimondjuk az igent.
- Ott leszünk. –jelentette ki Apa.
Gratuláltak, és boldogan mosolyogva ölelgettek meg minket.
- És Apu… –sóhajtottam fel –Szeretném, ha te kísérnél az oltárhoz.
Látszott rajta, hogy szavaim hallatán elérzékenyül.
- Köszönöm. –zárt a karjaiba –Ez nagyon nagy megtiszteltetés nekem.
- Örülök, hogy elvállalod. –mosolyogtam rá.
- Prue rád pedig –fordultam felé –Vár egy koszorúslány ruha.
Visítva ugrott a karjaim közé, és szoros ölelgetésbe kezdett.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm –kántálta.
- Akkor ez azt jelenti, hogy számíthatok rád?
- Azt mernéd megpróbálni, hogy nem leszek a koszorúslányod. –vigyorgott –Mi mást jelentene, mint azt, hogy elvállalom?!
- Emmett… Remélem vigyáz a lányomra, és boldoggá teszi. –vette elő Apa a hivatalos hangját.
- Természetesen, Uram. –karolta át Em a derekamat. –Minden örömöm abban rejlik, ha ő boldog.
- Szeretlek. –mosolyogtam rá.
- Én imádlak. –vigyorgott.
Elnevettem magamat.
- Ez eddig kettő. –mosolyogtam, és közben mutattam az ujjaimon.
- Maradt még kilencszázkilencvennyolc. –kuncogott, és lágy csókot lehelt az ajkaimra.
 |
| Bridget szülei |
