Love Angel- 2. fejezet

Love Angel 2.fejezet-
Újra közöttük
(Izbel)

Halk puffanással értem földet a szobámban. Az új szobámban, a ház második emeletén, Londonban, a Föld nevű bolygón.
A többiek az ajtó előtt sutyorogtak, és próbálták kitalálni, hogy ki lehet a szobában. Nekem pedig jó kis ötletem támadt.
Varázsoltam pár poharat, és leejtettem őket, az üveg pedig darabokra tört amint a padlón landolt, kint pedig még a levegővétel is megakadt. Gyorsan eltüntettem a szilánkokat, nehogy belelépjek. Visszafojtottam a kuncogásom, ami nagyon ki akart már törni. Végül egy óriási mosollyal az arcomon halkan elfordítottam a kulcsot a zárban, kivágtam az ajtót, és azonnal Blaise nyakába vetettem magam.
- Blaise!!! –visítottam nevetve.
- Izbel! –ölelt szorosan magához. –A szívbajt hoztad ránk. Már legalább tíz perce az ajtó előtt toporgunk, és próbálunk rájönni, hogy mi lehet a zaj.
- Jahm… lehet, hogy a bőröndjeim érkezése is zajt csapott. De tegyél le, a többieket is szeretném üdvözölni.
- Végre. Azt hittem, hogy sosem veszel észre. –mosolygott Tom, és szorosan a karjaiba zárt. –Hiányoztál Prücsök.
- Hééé. Az már lejárt lemez, Kevin is felhagyott ezzel. Most Kicsilány vagyok. –nevettem fel.
- És én meg sem kaparinthatlak. Csak hogy tudd, most mérges leszek. –mondta durcásan Dan.
- Már itt is vagyok. –ugrottam a nyakába, és jól megszorongattam. –Harper és Lily?
- Lily alszik. –suttogta mosolyogva Dan. –Harper meg…azt hiszem buliba van.
- A kis csajszi hadd aludjon csak, most azért nem ébresztem fel…de később még bármi megtörténhet. Ő meg… mindig buliban van, amikor jövök.
- Ez Harper. –kuncogott mögöttem Blaise.
- Menjünk a nappaliba, kifaggatlak titeket. –határoztam el, és már le is táncoltam a lépcsőn, a többiek pedig jöttek utánam.
Azonnal a fehér kanapéra vetettem magam, és kényelmesen elhelyezkedtem. El kellett ismernem, hogy nagyon szép volt ez a helyiség. Világos parketta, halvány vajszínű falak, a szoba közepén van a két kanapé egymással szemben, és e kettő tárgy között egy fa asztalka. A szoba egy falán egy kandalló van, ami kővel van körülrakva, és mellette pedig egy fekete zongora.
Nem kifejezetten az én stílusom, de szép. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam, és elszaladtam a legközelebbi helyiségbe, ami az étkező volt. Elegáns, de mégis modern megjelenésű étkező garnitúra. Mely egy sötétbarna, fa asztalból és hat, fehér bőrborítású székből állt. Innen lehetett átmenni a konyhába, ami modern stílusú. Cseresznyefa konyhabútor, fekete márványborítású pult, minden fontos használati cikkel beépítve.
Visszasétáltam a nappaliba, ahol már vártak a többiek.
- Szép. –mondtam elismerően.
- Köszi. –mosolyodott el Blaise. –De nem a mi érdemünk. Lily diktálta a dolgokat, mi pedig próbáltunk minden kérésének eleget tenni. Hát… nehéz volt tartani az iramot.
- Azt elhiszem. –nevettem fel. –Kíváncsi lennék, mit szólna, ha felkelteném.
- Egy húszast, hogy lecseszne. –tette le az asztalra Dan a pénzt. –Nem szereti, ha felkeltik.
- Oké. Ugyan ennyit teszek arra, hogy boldog lesz. –vettem elő a bankjegyet, és a másikra ejtettem.
- Én is Dan mellett vagyok. Egy húszast a dilizésre. –dobta az asztalra Tom is a pénzt.
- Bocs Baby, de mi együtt élünk a kiscsajjal. –mosolyodott el Blaise. –A fiúk mellett vagyok.
Ugyanúgy letette a pénzt, én pedig elkönyveltem magamban a nyereséget.
- Hát, ti pasik, mindig a tapasztalat mellett vagytok. –rántottam meg a vállam, és a lépcső felé táncoltam. –Mi, csajok már tudjuk, hogy néha máshogy viselkedünk, mint ahogy szoktunk. Úgyhogy épp most veszítettetek el fejenként húsz dolcsit.
- És miért vagy ennyire biztos a dolgodba? –lépett mögém Blaise, és a fülembe suttogott. –Szerintem én nyerek.
- Erre is fogadni szeretnél? –kuncogtam.
- Oké. Még egy húszast arra, hogy én fogom megnyerni a fogadást. –incselkedett, és újra elővett a farzsebéből egy bankót.
- Legyen. Ha még több pénzt akarsz nekem adni, akkor belemegyek.
Elővettem a farzsebemből a pénzt, és a kezébe nyomtam. Még jó, hogy ilyen esetekre mindig van nálam egy minimális összeg.
- Akkor mindenki fel a szobába. –indultam fel a lépcsőn, és a mosolyom levakarhatatlan volt.
Tudtam melyik szobába kell mennem, így gondolkodás nélkül benyitottam.
A lámpát felkapcsoltam, és a hifi lejátszóhoz léptem, előteremtettem az egyik CD-met a sok közűl, beletettem, maximumra tekertem a hangerőt, és elindítottam. Az ágya szélére ugrottam, és pont megszólalt az I feel good című szám. Felálltam, és nekiálltam ugrálni az ágyán, közben pedig énekeltem.
- Jó reggelt! –kiabáltam a fülébe.
- Ne már… Dan, most ezt muszáj volt? –bújt a takaró alá. –Várjunk csak…
Hirtelen kipattant a takaró alól, és a nyakamba vetette magát, én pedig a földön landoltam, ő meg rám esett. Elnevettem magam.
- Iz! –nevetett. –Hiányoztál.
- Te is nekem Lily. –kuncogtam, és jó erősen magamhoz öleltem. –Örülsz, hogy itt vagyok?
- Persze. Hogy kérdezhetsz ilyet? –segített fel a földről. –Egyértelmű.

A fiúk csak bosszúsan szusszantottak egyet, én pedig a nyelvemet nyújtottam rájuk.
- Kikapcsolhatjátok a lejátszót. –mosolyogtam rájuk.
- Elvesztettem húsz dolcsit. –nyavalyogta Dan.
- Én a dupláját. –forgatta a szemeit Blaise.
- Én pedig nyertem négy ropogós húszast. –kuncogtam. –És a saját visszanyert pénzemet nem számoltam bele.
- Ti rám fogadtatok? –esett le a tantusz Lily-nek.
- Öhm… Inkább arra fogadtunk, hogy mérges leszel-e, vagy sem. –magyaráztam gyorsan.
- Szóval rám fogadtatok. –mondta mérges arckifejezéssel.
- Voltaképpen…igen. –adtam meg magam.
- Oké. Ügyes vagy. –nevetett fel.
- Héé. Ez nem ér. –mosolyodtam el.
- Miért ne? Ha rám fogadtál, akkor miért ne szívassalak egy kicsit be? –incselkedett.
- Azt hittem, hogy dühös leszel. –mosolyodtam el.
- Jelenleg képtelenség lenne. –ölelt újra magához. –Tényleg hiányoztál.
- Te is nekem. –biztosítottam sokadszorra.
- Éhes vagyok. –szólalt meg hirtelen.
- Gondolom nem ettél vacsorát. –forgattam meg a szemeimet, és közben felnevettem.
- Csak ebédet ettem. –kuncogott. –Szóval…
- Igen? –húztam fel a szemöldököm.
- Kérleeeek. –nyavalygott.
- Mit szeretnél? –kuncogtam.
- Olyan…bigyuszt. Sosem tudom megjegyezni a nevét. –szomorodott el egy pillanatra, de utána újra felélénkült.
- Gondolom akkor sütire gondoltál. –nevettem fel.
- Igen. Valami női neve van. –gondolkodott. –Valami Miranda.
- Mirinda.
- Igen. Arról beszéltem. Mostanában megkívántam, de hiába kerestem cukrászdába, nem találtam. –nézett a fiúkra. –És ők sem találtak.
- Tudod mit? Gyere, csináljuk meg. –húztam fel, és az ajtóhoz libbentem. –Segítetek?
- Inkább csak figyelünk. –mondta Blaise, és a többiekre pillantott, akik csak helyeslőn bólogattak.
- Oké. –mosolyodtam el.
A konyhába mentem, és előszedtem a sütéshez szükséges kellékeket, és az alapanyagokat. Csodák csodájára minden volt itthon, nem kellett teremteni.
Kikevertem a tésztát, vagyis a piskótát, amire a túrókrém, és a zselés narancsmáz kerül. Betettem a sütőbe, és közben nekiálltam csinálni a krémet.
- Ennek már most jó az illata. –ámuldozott Lily.
- Köszi. –kuncogtam. –Pedig még messze lesz, amire megkóstolhatod.
- Hidd el, ha lehet, ha nem, ő enni fogja. –nevetett Tom.

- Héé. –csapta fejbe egy újsággal Lily.
- Szívem. –karolta át szerelmét Dan. –Te is tudod, hogy így van. Még szinte ki sem vették a sütőből, de te már habzsolni szeretnéd.
- Annyira gonoszak vagytok velem szemben. –duzzogott. –Nem tehetek róla, ha szeretem a sütiket. És mivel nem árthat az alakomnak sem…
- Nekem így is, úgy is tetszenél. –csókolta meg Dan.
Visszafordítottam a fejem a sütihez, és kivettem a tésztát.
Még mindig nehéz látnom, ahogy mások előttem csókolóznak, esetleg többre is mennek. Ez azért nem semmi, hogy a szelem angyala nem tudja végig nézni, ha valaki úszik a boldogságban és a szerelemben.
Ilyen múlttal nem is csodálom, ha nehezen bírom. De legalább a többség nem látja rajtam, hogy mi is van velem igazából.
- Jól vagy? –lépett mögém Blaise.
- Persze. –kezdtem el kenni a tésztára a túrós krémet.
- Nem tudsz nekem hazudni. –szorította meg a vállamat.
- Csak hiányzik, és kezdem elveszíteni a reményt. Egyre kevésbé érzem már. –sóhajtottam fel.
- Már tíz éve eltűnt…- ölelt magához. –Nagyon kevés a valószínűsége, hogy előkerül.
- Kösz, hogy tartod bennem a lelket. –szusszantottam dühösen.
- Én csak nem akarok hiú reményeket kelteni benned. –sóhajtott.
- Tudom. –mosolyodtam el. –Ez van… Kellett neki odamennie.
- Csökönyös volt. –kuncogott, és egy kiskanállal vett a krémből. –Hmm. Finom.
- Köszi. És igen… azért is megcsinálta. Előre figyelmeztettem, hogy ne menjen oda. –forgattam a szemeimet.
- Tudom, hogy mi volt. –motyogta. –Nem hiába… Matt volt a legcsökönyösebb, legőrültebb, legbátrabb…
- Legszerethetőbb… - motyogtam keserűen. –De miért is beszélsz róla múlt időben?
- Nem hiszem, hogy elő fog kerülni. –sóhajtott fel.
- Tudom. –bólintottam aprót. –Már én is elvesztettem a reményt. Eddig még úgy nagyjából éreztem… már amennyit… de most… legalább is egy hónapja már semmit. Nem hallok felőle, nem érzem, nem kapok üzeneteket… semmit…
- Na, hadd kóstoljam meg. –termett mellettem Lily.
- Tessék. –nyújtottam neki a kanalat.

Fél óra múlva már kész is volt a süti, már csak a hűtőbe kellett tenni.
- Még várhatsz rá. –kuncogtam.
- Nem baj. –ült le a székre.
Az ajtóban zörrent a kulcs, és már lépett is be Harper. Gyorsan az ajtó mögé bújtam, így mikor a lábával csukta be azt, nem vett észre, így én már azonnal a hátára tudtam ugrani.
- Hát ez meg? –döbbent le.

- Nem ez, hanem ő. –kuncogtam.
- Izbel. –döbbent le. –Hát te meg? És mit keresel a hátamon?
- Mondjuk úgy, hogy rád ugrottam. És ide költöztem. De ha ennyire nem látsz szívesen… - motyogtam tettetett szomorúsággal, és már lazítottam is meg a kezeimet a vállán.
- Nem, nem arról van szó. Csak jó lenne, ha láthatnálak is.
Leugrottam a hátáról, mire azonnal az ölelésébe zárt.
- Hiányoztál. –kuncogtam.
- Te is nekem. –borzolta össze a hajam. –Akkor azt hiszem elküldöm a csajokat.
- Te lányokat hívtál ide? –néztem rá komolyan.
- Azt hittem, hogy ti aludni fogtok, te meg –mutatott rám. –itt sem leszel.
- Jó, a te dolgod. –sóhajtottam fel.
- Nem is hívtam senkit. –kuncogott. –Ezt mindig beveszed. És olyan jó ilyenkor látni az arcodat.
- Héé. –tettettem a felháborodást. –Te sosem változol.
- Miért? Az jobb lenne, ha olyan pipogya lennék, mint Dan? –húzogatta a szemöldökét.
- Nem is vagyok pipogya. –szólt közbe az említett.
- Tényleg nem pipogya. –erősítette meg Lily is.
- Most, hogy senki sem pipogya, akár el is mesélhetnéd, hogy miért nem voltál itthon az érkezésemkor.
- Kell egy kis kikapcsolódás. Mellesleg már legalább egy hónapja nem buliztam. Már lassan elvonási tüneteim voltak. –húzta fel az orrát.
- Legalább alkoholt is iszol ilyenkor?
- Nem. Legalább is nem sokat. –kuncogott. –Tudod, a csajokat mégis meg kell hívni.
- Sosem változol. –mosolyodtam el, és jó szorosan megöleltem.
- Nem valószínű, hogy változok. –kuncogott.
- Utoljára talán tíz éve jártam itt. És mindegyikőtök ugyan az. Ez annyira klassz. –áradoztam.
- Ha ez megnyugtat, te sem változtál. –mosolyogtak.
- Nem is akarok változni. –mondtam szórakozottan.
- Akkor jó. –kuncogott Lily. –De nem jó még a süti?

- Erősen kétlem, hogy jó lenne. Legalább két óra kell neki. De én még hármat is bent szoktam hagyni a hűtőbe. De ha folyósan akarod enni…
- Dehogy, akkor inkább kivárom. –mondta azonnal.
- Oké, akkor jó. Viszont én felmegyek, és alszok két órát. –indultam a lépcső felé. –Meg kipakolok. Ne engedjétek a hűtő közelébe.
- Igenis. –szarutáltak a fiúk.

Csak elnevettem magam, és a szobámba mentem. Beléptem, megfeledkeztem a bőröndjeimről, így majdnem orra estem. Na igen… ez az én szerencsém.
Pedig nem vagyok egy esetlen személy. Sőt, egyáltalán nem vagyok az.
Előkerestem a pizsamámat az egyik táskából, így persze jól összeforgattam őket.
Elővettem a neszeszeremet is, valamint fehérneművel, és törölközővel a fürdőbe mentem. Összefogtam a hajamat, ledobtam a ruháimat, és lezuhanyoztam. Vagyis pontosabb meghatározás lenne erre a szóra az, hogy húsz percig folyattam magamra a meleg vizet, amire lecsutakoltam magam.
Miután megtörölköztem, felöltöztem és fogat mostam a nagy franciaágyba ugrottam. A telefonomon beállítottam a csörgőórát két óra múlvára, és elnyomott az álom.

A telefonom csörgőórája keltett, mint mindig. Kinyújtózkodtam, megdörzsöltem a szemem, és lementem a konyhába.
Senki sem volt lent, mindenki aludt, ha jól hallom. Ittam egy pohár teát, amit még éjszaka főzhetett egyikük, mert még egész langyos volt.
Kivettem a sütit a hűtőből, és ahogy számoltam, pont jó lett. Kellően megszilárdult és meghűlt. Szépen felszeleteltem, és egy kistányérra tettem belőle, ami aztán az asztalon landolt.
És mivel senki sem mutatott magáról úgymond életjeleket, mármint az alváson kívül, így én is felmentem.
Itt az idő kipakolni azokból a monstrumokból. De senki sem vádolhat, csak négyet hoztam…
Bevonszoltam őket az óriási gardróbba, és nekiálltam kipakolni.
Persze rendszereztem a ruhákat. Évszakok és színek szerint is.
Amire végeztem pont hat óra lett. Ha jól tudom, ma már mennem kell suliba. Csodás, mondhatom. Nem tudtak volna egy nappal előbb leküldeni? És akkor a vasárnapom pont szabad lett volna. Nem kellene délután, mellesleg suli után kipakolnom, ott lett volna az egész vasárnap.
Na mindegy, ez így alakult.
Gyorsan lezuhanyoztam, hajat mostam, és megszárítottam azt. Hosszú fürtjeim most göndören ugrándoztak, de nem is akartam változtatni ezen. Legalább is most nem. Magam köré tekertem a törölközőm, és a gardróbba baktattam.
Tanácstalanul álltam meg a helység közepében.
Mit vegyek fel?