Hát elérkeztünk ide is... Ez az utolsó fejezet. Annyira nehéz most ezt megírni. De tényleg. Akadozva írom hozzátok e pár szót. Igazából nem is tudom, hogy most mit lehetne mondani...
Hihetetlenül hozzám nőtt ez a történet. Bridget és Emmett életét csodás volt írni. A sok bonyodalom, szakítás, szerelem... Egyszerűen élvezet volt írni.
És pont ma 1 éves a történet. Így terveztem el, még nyár elején: A blog egy éves évfordulóján befejezem a történetemet...
És sikerült.
Köszönöm mindenkinek, aki támogatott.
Trixi, köszönöm, hogy kiálltál értem, és visszafogtál, amikor kellett. Tudom, hogy önbizalom hiányos vagyok, és bizonytalan, de te mindíg segítettél :) Imádlak Nővérkém <3
Anikó. Nem is tudom, hogy nélküled hol lennék. Na jó, tudom. Valószínűleg már egy rég befejezett történetet olvasgatnák szabadidőmben. Mert valószínűleg sokkal hamarabb véget ért volna, ha te nem adsz annyi remek ötletet :)
Valamint köszönöm minden olvasómnak, aki valaha is komizott. Tudom,hogy mostanában nem kaptam kommentárokat, csak minimális darabszámút, de most megkérek mindenkit, aki valaha is olvasta a történetemet, hogy pár sort írjon :)
Egy másik bejegyzésben le fogok írni még pár adatot, ígérem nektek :) Ez a bejegyzés még ma felkerül.
Pusziii, és jó olvasást a Más élet utolsó fejezetéhez :)
100. fejezet- Vagyis II. 59. fejezet
(Bridget)
Mikor kinyitottam a szemeimet, még élénken élt bennem a dolog. A fájdalom, a félelem hangja, az új teste, a környezet…
- Kicsim. –húzott az ölébe Emmett– Végre!
- Mi történt? –kérdeztem.
Nem voltam tisztában a dolgokkal.
- Elájultál. A konyhában voltál, és… összeestél. A nevemet sikítottad, majd elterültél a földön.
- Nem emlékszem, hogy mondtam volna akármit is. –fanyalodtam el.
- Mi történt? Egy vámpír nem ájul el csak úgy. –aggódott.
- Gil-t átváltoztatják.
- Ezt hogy érted? –kérdezett vissza.
- Megjelenik az ereje. Még én sem értem, hogy mi történt, vagy hogyan… de mintha magához hívott volna. Ott álltam az ágyánál, és néztem, ahogy vonaglik. És… éreztem a fájdalmát. Nem tudom, hogy mi ez az erő… de lesokkolt.
- Elhiszem. –ringatott.
Körbenéztem. A szobában voltam, viszont minden…más volt.
- Hát ez? –emeltem fel egy tollpihét.
- Széttéptél egy-két párnát. –motyogta –Vonaglottál, nyögdécseltél, és… Én pedig ideges voltam. Nem tudtam mit tenni. Így egy kicsit…
(Bridget)
Mikor kinyitottam a szemeimet, még élénken élt bennem a dolog. A fájdalom, a félelem hangja, az új teste, a környezet…
- Kicsim. –húzott az ölébe Emmett– Végre!
- Mi történt? –kérdeztem.
Nem voltam tisztában a dolgokkal.
- Elájultál. A konyhában voltál, és… összeestél. A nevemet sikítottad, majd elterültél a földön.
- Nem emlékszem, hogy mondtam volna akármit is. –fanyalodtam el.
- Mi történt? Egy vámpír nem ájul el csak úgy. –aggódott.
- Gil-t átváltoztatják.
- Ezt hogy érted? –kérdezett vissza.
- Megjelenik az ereje. Még én sem értem, hogy mi történt, vagy hogyan… de mintha magához hívott volna. Ott álltam az ágyánál, és néztem, ahogy vonaglik. És… éreztem a fájdalmát. Nem tudom, hogy mi ez az erő… de lesokkolt.
- Elhiszem. –ringatott.
Körbenéztem. A szobában voltam, viszont minden…más volt.
- Hát ez? –emeltem fel egy tollpihét.
- Széttéptél egy-két párnát. –motyogta –Vonaglottál, nyögdécseltél, és… Én pedig ideges voltam. Nem tudtam mit tenni. Így egy kicsit…
- Széttörted az éjjeliszekrényt. –mosolyodtam el –De legalább már minden rendben.
- Igen. –csókolt meg –És utána néztem. Van plusz éjjeliszekrény. Meg párnák.
- Oké… akkor nekiállok takarítani.
- Nem. Már szóltam a takarítóknak. Ma délután, vagy holnap délelőtt idejönnek, és elrendezik. És mivel aludnunk nem kell…
- Igaz. –bólintottam –Akkor… Mi a mai program?
- Nem tudom… Találj ki valamit.
- Megvan. Lazuljunk egyet. –mosolyogtam rá, majd egy csókot nyomva ajkaira a fürdőbe siettem.
Az óriási sarokkádat teleengedtem vízzel, tettem bele habfürdőt, így óriási habtenger keletkezett.
- Itt is vagyok. –támaszkodott az ajtónak.
Hozzá léptem, és levettem róla a pólóját.
- Így mindjárt jobb. –simogattam meg a hasizmait, majd egy csókot nyomtam ajkaira.
A ruháinkat a sarokba szórtuk. Majd később elpakolom. Az úgyis csak kettő másodpercet vesz igénybe, meg amúgy sem megerőltető munka. Mintha egy vámpírnak lenne olyan munka, ami megerőlteti.
Emmett ült bele először a kádba, én pedig mellé másztam, és a mellkasának döntöttem a hátam.
- Gil… hatalmas ereje van. –mondtam–És nem tudom, hogy csak az-e, hogy magához tudja hívni a lelkeket, vagy esetleg ilyen módon ő is el tud menni másokhoz… Kíváncsi leszek.
- Kíváncsi fáncsi. –vigyorgott Emmett, majd egy csókot nyomott az ajkaimra.
- Ne piszkálj, Drága Férjem.
- Ohh, hallottam a jó házasságról pár szóbeszédet. De az, hogy a Feleségem már a nászúton visszafogjon… –szörnyülködött.
- Ez a dolgom. –kuncogtam.
Megfordultam, így a melleim simultak neki a mellkasának, és feljebb mászva csókoltam meg.
- Tudod, hogy min gondolkodtam? –kérdezte.
- Hm… –kacsintottam.
- Nem, kivételesen nem arra. –rázta meg a fejét, majd elnevette magát– Azon, hogy fel kellene fedeznünk a szigetet. Valami gyönyörű.
- Rendben. Akkor megvan a mai napi terv.
~
Sorban teltek a napok.
Boldogok voltunk, felhőtlenek, és szabadok. Azt tettünk, amihez épp kedvünk tartotta.
Mint Emmett ígérte, jöttek a takarítók is. Érdekes élményben volt részem velük:
„- Hello. -köszönt a nő, majd boldogan megölelt.
Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit csináljak. Nem szoktam meg, hogy vadidegenek megölelgetnek, és puszikat nyomnak az arcomra…
Végül is, lehet, hogy ez szokás errefelé.
- Nadid! -szólt rá a férfi, majd inkább átkarolta a nő derekát.
- Tudnak angolul, nyugodtan társalogj velük. -suttogta a fülembe Emmett- Házasok.
- Oké, köszi. -vigyorogtam rá, majd egy gyors csókot nyomtam ajkaira- Bridget vagyok.
Kezet nyújtottam nekik, s miután megrázták azt, bemutatkoztak, majd újra megöleltek.
Ez az ölelgetés egy szokás. Ez már biztos. Nem szoktak emberek csak úgy kedvtelésből ölelgetni idegen másokat…
- Mióta vagytok együtt? -kérdezte Nadid enyhe akcentussal, amit látszólag próbált kiküszöbölni. Nagyjából sikerült is neki.
Rámosolyogtam, és Em mellkasához bújtam.
- Már több éve. -válaszoltam- De csak most házasodtunk össze.
- Miért? -jött a kérdés Joseph-től.
- Mert…eddig bonyodalmak voltak az életünkben. Az utóbbi időben rendeződtek a dolgok, és rászántuk magunkat erre a nem kicsi lépésre. -mosolyogtam.
- Hol házasodtatok?
- Forks-ban. -válaszolta Emmett.
- Az hol van? -kérdeztek vissza.
- Washington államban. -mondtam mosolyogva, mire Nadid pár mondatot lehadart számomra érthetetlen nyelven, mire a férje is elmosolyodott.
- Ohh, tudom már. Most, hogy Nadid elmagyarázta, tökéletesen tudom. -szólt a férje.
- Akkor rendben.
Miután beszélgettünk még pár percet- ami volt fél óra is- elmentek rendbe szedni a hálószobát. Ez, ahogy elgondoltam, rengeteg idő fog igénybe venni.
- Mit szeretnek? -kérdeztem.
- Egymást. -kuncogott Em.
- Kajára értettem, Drágám. -vigyorogtam.
- Nem tudom. -rántotta meg a vállát.
- Mindjárt kiderítem… -mosolyogtam.
Lehunytam a szemeimet, és Nadid-ra koncentráltam. Próbáltam kutakodni az emlékei között. Kisebb-nagyobb sikerrel össze is jött, ugyanis teljesen bele volt merülve a témába. Negyven éves létére eléggé hiperaktív, és energikus. Hegyet mászik, a tengerben úszik, sziklákról ugrándozik. Hihetetlen.
Mire megtaláltam a keresett dolgot,legalább öt perc elment.
- A csirkét szeretik, krumplival. -mosolyogtam.
Előkerestem a fagyasztóból a csirkét, valamint a hasábburgonyát. Emmett-re bíztam a krumpli kisütését, míg én a csirkét olvasztottam fel. Miután ez elvett legalább 10 percet, darabokra vágtam, és ízesítettem, majd serpenyőben, kis olajjal megsütöttem.
- Hogy-hogy ilyeneket esznek? -kérdezte Emmett, majd folytatta- Ha ember lennék, fix, hogy tartalmasabb ételeket ennék.
- Már arra sem emlékezhetsz, hogy mi igazán tartalmas, és mi finom. -vigyorogtam- Akkoriban még nem volt olyan, hogy hasábburgonya, meg fűszer só.
- Nem emlékszek, úgyhogy ne is firtassuk. -simult a hátamnak, és a csípőmet fonta körbe a kezeivel, az állát pedig a fejemre tette.
- Reméltem, hogy ezt mondod. -mosolyogtam, majd elővettem kettő tányérat.
Már minden kész volt. A csirke megpirult, a krumpli megsült. Rápakoltam a tányérakra a meleg ételt, majd az asztalra tettük azokat az evőeszközökkel együtt.
Szalvétából hajtogattam hattyút nekik, amin Emmett elcsodálkozott.
- Te mennyi mindent tudsz. -vigyorgott elismerően.
- És még a felét meg sem mutattam. -kacsintottam, majd egy csókot nyomtam ajkaira.
Hallottam, ahogy a takarítóbrigádunk szedi a cuccait. Csörömpöléssel tették bele a felmosót a vödörbe. Joseph a zsákot fogta meg, amibe valószínűleg azt a rengeteg tollat gyűjtötték össze. Hangos zörgéssel kötötte össze a zsák tetejét, mire egy jókora csomó keletkezett rajta.
Nyílódott az ajtó, mire először egy zsákkal néztünk szembe, majd azt leeresztve rámosolyogtunk a fekete zsákot fogó férfira,majd azt őt követő feleségére.
- Ebéd. Vacsora. Uzsonna. Na jó, nem tudom, hogy minek tekinthető. -vigyorogtam.
- Köszönjük, de ezt… -mondta elérzékenyülve Nadid.
- Semmiség. -mosolygott Emmett,majd kihúzta a nőnek a széket- Hölgyem.
- Köszönöm. -ült le.
- Jó étvágyat. -mondtam.
Mosolyogva néztem, ahogy falatoznak. A mimikájukból tökéletesen láttam, hogy ízlik nekik az étel. Mondjuk ezen az egyszerű kis főételen semmit sem lehet elrontani. Na jó,fogalmazzunk úgy, hogy el lehet rontani, de ahhoz rettentő nagy szerencsétlenség kell. Ami nekem ugye nincs. Egyenlőre, és remélem örökre.
- Ti miért nem esztek? -kérdezte Joseph, mire én elhúztam a számat.
- Pár perccel azelőtt fejeztük be az étkezést, minthogy ti ideértetek. -mondta mosolyogva Emmett, én pedig hálásan néztem rá.
- Mit ettetek? -kérdezte Nadid.
- Ő… -nézett rám segítségkérőn.
- Butus. -vigyorogtam- Sosem tudod megjegyezni. Narancsos csirkét, egy kis salátával.
- Finom lehetett. Biztos rettentő jól tudsz főzni. -dícsért Nadid- Olyan házias típusnak tűnsz.
- Hát, köszönöm. -mosolyogtam -Főzés… nem a szívem csücske, de még megy.
- Örülök neki. -válazsolta a feleség, miközben újabb falatot emelt a szájába.
Bő húsz perc múlva elmentek. Előtte milliószor megköszönték az ételt, Nadid el is mosogatott helyettem. Egyszerűen nem volt képes arra, hogy odaengedjen a mosogatóhoz. Ragaszkodott ahhoz, hogy legalább a házat tisztán hagyják itt. Én csak mosolyogva ráztam rajta a fejemet.
Ezután Emmett és Én útra kerekedtünk. ”
Hát igen… Imádtam a takarítóinkat. A kettő hétben többször is voltak ott, és rengeteget beszélgettem velük.
- Igen. –csókolt meg –És utána néztem. Van plusz éjjeliszekrény. Meg párnák.
- Oké… akkor nekiállok takarítani.
- Nem. Már szóltam a takarítóknak. Ma délután, vagy holnap délelőtt idejönnek, és elrendezik. És mivel aludnunk nem kell…
- Igaz. –bólintottam –Akkor… Mi a mai program?
- Nem tudom… Találj ki valamit.
- Megvan. Lazuljunk egyet. –mosolyogtam rá, majd egy csókot nyomva ajkaira a fürdőbe siettem.
Az óriási sarokkádat teleengedtem vízzel, tettem bele habfürdőt, így óriási habtenger keletkezett.
- Itt is vagyok. –támaszkodott az ajtónak.
Hozzá léptem, és levettem róla a pólóját.
- Így mindjárt jobb. –simogattam meg a hasizmait, majd egy csókot nyomtam ajkaira.
A ruháinkat a sarokba szórtuk. Majd később elpakolom. Az úgyis csak kettő másodpercet vesz igénybe, meg amúgy sem megerőltető munka. Mintha egy vámpírnak lenne olyan munka, ami megerőlteti.
Emmett ült bele először a kádba, én pedig mellé másztam, és a mellkasának döntöttem a hátam.
- Gil… hatalmas ereje van. –mondtam–És nem tudom, hogy csak az-e, hogy magához tudja hívni a lelkeket, vagy esetleg ilyen módon ő is el tud menni másokhoz… Kíváncsi leszek.
- Kíváncsi fáncsi. –vigyorgott Emmett, majd egy csókot nyomott az ajkaimra.
- Ne piszkálj, Drága Férjem.
- Ohh, hallottam a jó házasságról pár szóbeszédet. De az, hogy a Feleségem már a nászúton visszafogjon… –szörnyülködött.
- Ez a dolgom. –kuncogtam.
Megfordultam, így a melleim simultak neki a mellkasának, és feljebb mászva csókoltam meg.
- Tudod, hogy min gondolkodtam? –kérdezte.
- Hm… –kacsintottam.
- Nem, kivételesen nem arra. –rázta meg a fejét, majd elnevette magát– Azon, hogy fel kellene fedeznünk a szigetet. Valami gyönyörű.
- Rendben. Akkor megvan a mai napi terv.
~
Sorban teltek a napok.
Boldogok voltunk, felhőtlenek, és szabadok. Azt tettünk, amihez épp kedvünk tartotta.
Mint Emmett ígérte, jöttek a takarítók is. Érdekes élményben volt részem velük:
„- Hello. -köszönt a nő, majd boldogan megölelt.
Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit csináljak. Nem szoktam meg, hogy vadidegenek megölelgetnek, és puszikat nyomnak az arcomra…
Végül is, lehet, hogy ez szokás errefelé.
- Nadid! -szólt rá a férfi, majd inkább átkarolta a nő derekát.
- Tudnak angolul, nyugodtan társalogj velük. -suttogta a fülembe Emmett- Házasok.
- Oké, köszi. -vigyorogtam rá, majd egy gyors csókot nyomtam ajkaira- Bridget vagyok.
Kezet nyújtottam nekik, s miután megrázták azt, bemutatkoztak, majd újra megöleltek.
Ez az ölelgetés egy szokás. Ez már biztos. Nem szoktak emberek csak úgy kedvtelésből ölelgetni idegen másokat…
- Mióta vagytok együtt? -kérdezte Nadid enyhe akcentussal, amit látszólag próbált kiküszöbölni. Nagyjából sikerült is neki.
Rámosolyogtam, és Em mellkasához bújtam.
- Már több éve. -válaszoltam- De csak most házasodtunk össze.
- Miért? -jött a kérdés Joseph-től.
- Mert…eddig bonyodalmak voltak az életünkben. Az utóbbi időben rendeződtek a dolgok, és rászántuk magunkat erre a nem kicsi lépésre. -mosolyogtam.
- Hol házasodtatok?
- Forks-ban. -válaszolta Emmett.
- Az hol van? -kérdeztek vissza.
- Washington államban. -mondtam mosolyogva, mire Nadid pár mondatot lehadart számomra érthetetlen nyelven, mire a férje is elmosolyodott.
- Ohh, tudom már. Most, hogy Nadid elmagyarázta, tökéletesen tudom. -szólt a férje.
- Akkor rendben.
Miután beszélgettünk még pár percet- ami volt fél óra is- elmentek rendbe szedni a hálószobát. Ez, ahogy elgondoltam, rengeteg idő fog igénybe venni.
- Mit szeretnek? -kérdeztem.
- Egymást. -kuncogott Em.
- Kajára értettem, Drágám. -vigyorogtam.
- Nem tudom. -rántotta meg a vállát.
- Mindjárt kiderítem… -mosolyogtam.
Lehunytam a szemeimet, és Nadid-ra koncentráltam. Próbáltam kutakodni az emlékei között. Kisebb-nagyobb sikerrel össze is jött, ugyanis teljesen bele volt merülve a témába. Negyven éves létére eléggé hiperaktív, és energikus. Hegyet mászik, a tengerben úszik, sziklákról ugrándozik. Hihetetlen.
Mire megtaláltam a keresett dolgot,legalább öt perc elment.
- A csirkét szeretik, krumplival. -mosolyogtam.
Előkerestem a fagyasztóból a csirkét, valamint a hasábburgonyát. Emmett-re bíztam a krumpli kisütését, míg én a csirkét olvasztottam fel. Miután ez elvett legalább 10 percet, darabokra vágtam, és ízesítettem, majd serpenyőben, kis olajjal megsütöttem.
- Hogy-hogy ilyeneket esznek? -kérdezte Emmett, majd folytatta- Ha ember lennék, fix, hogy tartalmasabb ételeket ennék.
- Már arra sem emlékezhetsz, hogy mi igazán tartalmas, és mi finom. -vigyorogtam- Akkoriban még nem volt olyan, hogy hasábburgonya, meg fűszer só.
- Nem emlékszek, úgyhogy ne is firtassuk. -simult a hátamnak, és a csípőmet fonta körbe a kezeivel, az állát pedig a fejemre tette.
- Reméltem, hogy ezt mondod. -mosolyogtam, majd elővettem kettő tányérat.
Már minden kész volt. A csirke megpirult, a krumpli megsült. Rápakoltam a tányérakra a meleg ételt, majd az asztalra tettük azokat az evőeszközökkel együtt.
Szalvétából hajtogattam hattyút nekik, amin Emmett elcsodálkozott.
- Te mennyi mindent tudsz. -vigyorgott elismerően.
- És még a felét meg sem mutattam. -kacsintottam, majd egy csókot nyomtam ajkaira.
Hallottam, ahogy a takarítóbrigádunk szedi a cuccait. Csörömpöléssel tették bele a felmosót a vödörbe. Joseph a zsákot fogta meg, amibe valószínűleg azt a rengeteg tollat gyűjtötték össze. Hangos zörgéssel kötötte össze a zsák tetejét, mire egy jókora csomó keletkezett rajta.
Nyílódott az ajtó, mire először egy zsákkal néztünk szembe, majd azt leeresztve rámosolyogtunk a fekete zsákot fogó férfira,majd azt őt követő feleségére.
- Ebéd. Vacsora. Uzsonna. Na jó, nem tudom, hogy minek tekinthető. -vigyorogtam.
- Köszönjük, de ezt… -mondta elérzékenyülve Nadid.
- Semmiség. -mosolygott Emmett,majd kihúzta a nőnek a széket- Hölgyem.
- Köszönöm. -ült le.
- Jó étvágyat. -mondtam.
Mosolyogva néztem, ahogy falatoznak. A mimikájukból tökéletesen láttam, hogy ízlik nekik az étel. Mondjuk ezen az egyszerű kis főételen semmit sem lehet elrontani. Na jó,fogalmazzunk úgy, hogy el lehet rontani, de ahhoz rettentő nagy szerencsétlenség kell. Ami nekem ugye nincs. Egyenlőre, és remélem örökre.
- Ti miért nem esztek? -kérdezte Joseph, mire én elhúztam a számat.
- Pár perccel azelőtt fejeztük be az étkezést, minthogy ti ideértetek. -mondta mosolyogva Emmett, én pedig hálásan néztem rá.
- Mit ettetek? -kérdezte Nadid.
- Ő… -nézett rám segítségkérőn.
- Butus. -vigyorogtam- Sosem tudod megjegyezni. Narancsos csirkét, egy kis salátával.
- Finom lehetett. Biztos rettentő jól tudsz főzni. -dícsért Nadid- Olyan házias típusnak tűnsz.
- Hát, köszönöm. -mosolyogtam -Főzés… nem a szívem csücske, de még megy.
- Örülök neki. -válazsolta a feleség, miközben újabb falatot emelt a szájába.
Bő húsz perc múlva elmentek. Előtte milliószor megköszönték az ételt, Nadid el is mosogatott helyettem. Egyszerűen nem volt képes arra, hogy odaengedjen a mosogatóhoz. Ragaszkodott ahhoz, hogy legalább a házat tisztán hagyják itt. Én csak mosolyogva ráztam rajta a fejemet.
Ezután Emmett és Én útra kerekedtünk. ”
Hát igen… Imádtam a takarítóinkat. A kettő hétben többször is voltak ott, és rengeteget beszélgettem velük.
Ezektől a napoktól kezdődött az igazi túra. Minden nap felfedeztük az óriási sziget egyik részét. Túráztunk, kirándultunk, és persze romantikáztunk.
A kedvencem a sziget legszebb helyén volt…:
„Újabb túra. Már mondhatnám, hogy kezdek fáradni, de erre nem hivatkozhatok. Imádom a túrákat. Jó dolog új helyeket felfedezni, megismerkedni más természeti kincsekkel.
Gyönyörű a szigeten sétálgatni.
Ezen a napon csak sétálgattunk. Mondván, egyszer csak eljutunk valahová.
Ennél jobb tervünk nem is lehetett volna.
Csak sétálgattunk a rengeteg zöld növény között, és össze-vissza mentünk. Akkor, hirtelen zúgásra lettem figyelmes. Kíváncsiságomnak hála, egyre közelebb mentem hozzá, Emmett-et is magammal húzva. Na, nem, mintha bármikor is tiltakozna.
Egy csodálatos kincs tárult a szemeim elé. A sziget legszebb helye.
A hegy szikláiból víz tört elő, rengeteg helyről. Egy egybeálló vízesést alkotott, ami egy tóban ért véget, ami viszonylag nyugodt vizű volt. Gyönyörű, átlátszó színű víz volt.
A hegytetőn átjutó napsugarak megtörtek a víztükrön, ami gyönyörűen, arany színűen csillogni kezdett.
Percekig csak néztem. Hihetetlen volt. Láttam már vízesést, de ez mindnél szebb volt. Ez a mi vízesésünk. Ebbe olyan nehéz belegondolni, de olyan csodás érzés.
- Csobbanunk? -kérdeztem hirtelen Férjecskémtől, majd már le is dobtam a pólómat.
Fürdőruha volt rajtam. Készültem arra, hogy újra tiszta víz leszek, mint a kirándulások minden alkalmával. Az estéket általában a vízben, míg az éjszakákat a hálószobában töltöttük.
- Ez nem kérdés. -vigyorgott, majd csibészesen felkapott.
Már nem volt reagálási időm. Csak azt éreztem, ahogy a víz eléri a testemet, és beszáguld nyitott számba. Na, nem mintha zavart volna. Levegőt nem kell vennem, az sem gond, ha a víz a tüdőmre megy.
Vigyorogva buktam elő a víz alól, majd Emmett-re vigyorogtam.
- Bajkeverő. -mondtam felháborodott hangon, majd hozzá úsztam, és szorosan simultam hozzá.
- Tudom, hogy az vagyok. -kacsintott.
- De így szeretlek. -csókoltam meg.
- Pont ez az. Nem lenne érdemes megváltoznom. Akkor kiszeretnél belőlem. -mondta elszontyolodva.
- Olyan sosem lesz. Örökké melletted leszek, Drágám. -néztem a szemeibe.
A szemeit fürkésztem. Először a szomorúság ült benne, majd átváltott boldogsággá, végül írisze teljesen elsötétült.
Ajkait az enyéimre nyomta, és szenvedélyesen megcsókolt, én pedig visszacsókoltam.
Közelebb csúsztam hozzá, és a dereka köré fontam a lábaimat. Ő az egyik kezét a fenekem alá tette, a másikkal pedig a hátamat simogatta.
Én a mellkasára simítottam a kezeimet, majd lehúztam róla a trikóját, mire ő is levette rólam a rövidnadrágomat. Csodák csodájára egészben került le rólam a ruhadarab, a bikini alsómmal és elsőmmel együtt. Fura.
Én egy gyors mozdulattal bontottam ki a nadrágját, majd le is toltam róla.
Elégedetten morgott egyet, majd megéreztem kőkemény férfiasságát. Sóhajtva dörgölőztem hozzá, mire nyögött egyet.
A kedvencem a sziget legszebb helyén volt…:
„Újabb túra. Már mondhatnám, hogy kezdek fáradni, de erre nem hivatkozhatok. Imádom a túrákat. Jó dolog új helyeket felfedezni, megismerkedni más természeti kincsekkel.
Gyönyörű a szigeten sétálgatni.
Ezen a napon csak sétálgattunk. Mondván, egyszer csak eljutunk valahová.
Ennél jobb tervünk nem is lehetett volna.
Csak sétálgattunk a rengeteg zöld növény között, és össze-vissza mentünk. Akkor, hirtelen zúgásra lettem figyelmes. Kíváncsiságomnak hála, egyre közelebb mentem hozzá, Emmett-et is magammal húzva. Na, nem, mintha bármikor is tiltakozna.
Egy csodálatos kincs tárult a szemeim elé. A sziget legszebb helye.
A hegy szikláiból víz tört elő, rengeteg helyről. Egy egybeálló vízesést alkotott, ami egy tóban ért véget, ami viszonylag nyugodt vizű volt. Gyönyörű, átlátszó színű víz volt.
A hegytetőn átjutó napsugarak megtörtek a víztükrön, ami gyönyörűen, arany színűen csillogni kezdett.
Percekig csak néztem. Hihetetlen volt. Láttam már vízesést, de ez mindnél szebb volt. Ez a mi vízesésünk. Ebbe olyan nehéz belegondolni, de olyan csodás érzés.
- Csobbanunk? -kérdeztem hirtelen Férjecskémtől, majd már le is dobtam a pólómat.
Fürdőruha volt rajtam. Készültem arra, hogy újra tiszta víz leszek, mint a kirándulások minden alkalmával. Az estéket általában a vízben, míg az éjszakákat a hálószobában töltöttük.
- Ez nem kérdés. -vigyorgott, majd csibészesen felkapott.
Már nem volt reagálási időm. Csak azt éreztem, ahogy a víz eléri a testemet, és beszáguld nyitott számba. Na, nem mintha zavart volna. Levegőt nem kell vennem, az sem gond, ha a víz a tüdőmre megy.
Vigyorogva buktam elő a víz alól, majd Emmett-re vigyorogtam.
- Bajkeverő. -mondtam felháborodott hangon, majd hozzá úsztam, és szorosan simultam hozzá.
- Tudom, hogy az vagyok. -kacsintott.
- De így szeretlek. -csókoltam meg.
- Pont ez az. Nem lenne érdemes megváltoznom. Akkor kiszeretnél belőlem. -mondta elszontyolodva.
- Olyan sosem lesz. Örökké melletted leszek, Drágám. -néztem a szemeibe.
A szemeit fürkésztem. Először a szomorúság ült benne, majd átváltott boldogsággá, végül írisze teljesen elsötétült.
Ajkait az enyéimre nyomta, és szenvedélyesen megcsókolt, én pedig visszacsókoltam.
Közelebb csúsztam hozzá, és a dereka köré fontam a lábaimat. Ő az egyik kezét a fenekem alá tette, a másikkal pedig a hátamat simogatta.
Én a mellkasára simítottam a kezeimet, majd lehúztam róla a trikóját, mire ő is levette rólam a rövidnadrágomat. Csodák csodájára egészben került le rólam a ruhadarab, a bikini alsómmal és elsőmmel együtt. Fura.
Én egy gyors mozdulattal bontottam ki a nadrágját, majd le is toltam róla.
Elégedetten morgott egyet, majd megéreztem kőkemény férfiasságát. Sóhajtva dörgölőztem hozzá, mire nyögött egyet.
- Remélem nem gond, ha nem várok. -nyögte.
- Dehogy. -válaszoltam, majd szenvedélyesen megcsókoltam.
Belém vezette magát, engem pedig elöntött a jóleső bizsergés. A mellkasát simogattam, ő pedig a csípőmet markolta. Kissé fájt, de jólesően felnyögtem a szorítástól.
Egyre közelebb vontam magamhoz, igaz, ez szinte lehetetlen volt.
Hajszoltuk egymást a gyönyör felé, ami jó pár perc után el is ért minket. Robbanással ért minket a jól ismert érzés.
Miután sikkantottam egyet, zihálva hajtottam a fejem Em vállára, mire ő a nyakamba lélegzett. Jó érzés volt.
- Csináltuk már vízesésnél? -kérdezte hirtelen.
Elnevettem magam, de elgondolkodtam a dolgon.
- Azt hiszem ez volt az első eset. -vigyorogtam, majd egy csókot nyomtam az ajkaira.
- Dehogy. -válaszoltam, majd szenvedélyesen megcsókoltam.
Belém vezette magát, engem pedig elöntött a jóleső bizsergés. A mellkasát simogattam, ő pedig a csípőmet markolta. Kissé fájt, de jólesően felnyögtem a szorítástól.
Egyre közelebb vontam magamhoz, igaz, ez szinte lehetetlen volt.
Hajszoltuk egymást a gyönyör felé, ami jó pár perc után el is ért minket. Robbanással ért minket a jól ismert érzés.
Miután sikkantottam egyet, zihálva hajtottam a fejem Em vállára, mire ő a nyakamba lélegzett. Jó érzés volt.
- Csináltuk már vízesésnél? -kérdezte hirtelen.
Elnevettem magam, de elgondolkodtam a dolgon.
- Azt hiszem ez volt az első eset. -vigyorogtam, majd egy csókot nyomtam az ajkaira.
- Minden a nászúton történik. -kuncogott- Ez király.
- Igen, nagyon jó érzés. -mosolyogtam, majd újabb csókkal jutalmaztam. ”
A nászút folyamán még fürödtünk itt. Szinte minden nap egy kicsit. Csodálatos hely volt.
De persze a nyílt víz előnyeit is kihasználtuk:
„Vigyorogva buktam újra alá.
Imádtam a korallokat. Beléjük szerettem. A színviláguk magukba bolondított. Elvarázsolva néztem azokat, ahogy a kis halak ki-be úszkálnak a lyukakon, minden kis rést kihasználnak, hogy táplálékhoz jussanak.
Persze az élőlényeket nem sokáig tudtam megfigyelni. Amint felfogták, hogy veszély fenyegeti őket -képletesen-, gyors mozdulatokkal elúsztak, és már nyomukat sem láthattam.
A napok folyamán rengetegszer láttunk delfineket. A gyönyörű, kábító hangjuk, észveszejtő mozgásuk elvarázsolt. Csak néztem őket, és elmerengtem, hogy vajon milyen lehet delfinnek lenni.
Emmett csak ült mellettem, átkarolt, és csak figyelmesen hallgatom, hogy miket magyarázok neki. Próbáltam visszafogni magamat. Nem akartam untatni, de nem látszott rajta, hogy el akarna menekülni az újabb szavaim elől.
Sőt.
Élvezte, hogy okoskodok. Vigyorgott, és megdicsért. Én ekkor csak megforgattam a szemeimet, és egy csókkal jutalmaztam. ”
Ha lehet, még jobban összekovácsolódtunk ezalatt a pár nap alatt. Igaz, Emmett-et ismertem már, mint a tenyeremet, de mindig meg tudtam róla újat.
Például az egyik főzésünk alkalmával- mindig főztünk, ha a takarítók jöttek- felrémlett előtte egy emlékkép. Az emberi élete egyik jelenete, miszerint otthon eszik a szüleivel. Rántott hús volt, zöldséges krumplival, és kovászos uborkával.
Én csak mosolyogva hallgattam, ahogy elmeséli, hogy milyen ízük is volt a dolgoknak.
Boldog voltam, hogy neki is vannak emlékei, amik innentől örökre meglesznek.
Épp egy sziklán ülünk, a kedvenc sziklánkon. A helyről tökéletesen látni lehetett a házunkat, a tengert, és a lemenő napot is. Emmett-hez bújtam, aki átkarolta a derekamat.
A lemenő Nap sugarai csodás színekkel töltötte meg a teret. Vörös, narancssárga, rózsaszínes. A vízen tükröződött e színek kombinációja, és gyönyörű volt.
Ez az utolsó esténk itt. Holnap megyünk haza. Még maradnánk itt, de nekünk is tovább kell élni a megszokott életünket. Várnak minket odahaza. Abban azért megegyeztünk, hogy többször visszajövünk ide. Minden évben legalább egyszer.
Miközben még közelebb volt magához, a fülembe suttog egy idézetet:
- Amíg nem porlad szét a szirt, s zúgnak a tengerek: szeretlek én, míg életem homokja pereg.
Imádom őt. Most. Holnap. Holnapután és azután is. Örökké.
Bárhová követem őt. Megteszem most, és ezután is. Hisz mindig van új hely, új történet, új élet.
Bárhová is költözünk, az mindig más lesz.
Mindig egy új, Más élet.
The End
- Igen, nagyon jó érzés. -mosolyogtam, majd újabb csókkal jutalmaztam. ”
A nászút folyamán még fürödtünk itt. Szinte minden nap egy kicsit. Csodálatos hely volt.
De persze a nyílt víz előnyeit is kihasználtuk:
„Vigyorogva buktam újra alá.
Imádtam a korallokat. Beléjük szerettem. A színviláguk magukba bolondított. Elvarázsolva néztem azokat, ahogy a kis halak ki-be úszkálnak a lyukakon, minden kis rést kihasználnak, hogy táplálékhoz jussanak.
Persze az élőlényeket nem sokáig tudtam megfigyelni. Amint felfogták, hogy veszély fenyegeti őket -képletesen-, gyors mozdulatokkal elúsztak, és már nyomukat sem láthattam.
A napok folyamán rengetegszer láttunk delfineket. A gyönyörű, kábító hangjuk, észveszejtő mozgásuk elvarázsolt. Csak néztem őket, és elmerengtem, hogy vajon milyen lehet delfinnek lenni.
Emmett csak ült mellettem, átkarolt, és csak figyelmesen hallgatom, hogy miket magyarázok neki. Próbáltam visszafogni magamat. Nem akartam untatni, de nem látszott rajta, hogy el akarna menekülni az újabb szavaim elől.
Sőt.
Élvezte, hogy okoskodok. Vigyorgott, és megdicsért. Én ekkor csak megforgattam a szemeimet, és egy csókkal jutalmaztam. ”
Ha lehet, még jobban összekovácsolódtunk ezalatt a pár nap alatt. Igaz, Emmett-et ismertem már, mint a tenyeremet, de mindig meg tudtam róla újat.
Például az egyik főzésünk alkalmával- mindig főztünk, ha a takarítók jöttek- felrémlett előtte egy emlékkép. Az emberi élete egyik jelenete, miszerint otthon eszik a szüleivel. Rántott hús volt, zöldséges krumplival, és kovászos uborkával.
Én csak mosolyogva hallgattam, ahogy elmeséli, hogy milyen ízük is volt a dolgoknak.
Boldog voltam, hogy neki is vannak emlékei, amik innentől örökre meglesznek.
Épp egy sziklán ülünk, a kedvenc sziklánkon. A helyről tökéletesen látni lehetett a házunkat, a tengert, és a lemenő napot is. Emmett-hez bújtam, aki átkarolta a derekamat.
A lemenő Nap sugarai csodás színekkel töltötte meg a teret. Vörös, narancssárga, rózsaszínes. A vízen tükröződött e színek kombinációja, és gyönyörű volt.
Ez az utolsó esténk itt. Holnap megyünk haza. Még maradnánk itt, de nekünk is tovább kell élni a megszokott életünket. Várnak minket odahaza. Abban azért megegyeztünk, hogy többször visszajövünk ide. Minden évben legalább egyszer.
Miközben még közelebb volt magához, a fülembe suttog egy idézetet:
- Amíg nem porlad szét a szirt, s zúgnak a tengerek: szeretlek én, míg életem homokja pereg.
Imádom őt. Most. Holnap. Holnapután és azután is. Örökké.
Bárhová követem őt. Megteszem most, és ezután is. Hisz mindig van új hely, új történet, új élet.
Bárhová is költözünk, az mindig más lesz.
Mindig egy új, Más élet.
The End
