 |
| Izbel |
Ledöbbentem: 1darab kommentár? Ezt ti komolyan gondoltátok? Nincs április elseje, hogy meg kellene tréfálni.
Azt az egy véleményt ezúton köszönöm Anikónak, aki minden fejezethez ír :)
A következő fejezet egy hét múlva kerül fel. Nem érzem azt, hogy bárki is- a komizókon kívül- várná a fejezetet...
Jó olvasást
Pusz
Love Angel- 5. fejezet
Baleset és furcsa érzelmek
(Izbel)
Miután behajtottam a garázsba, a sisakomat letettem a polcra, és futásnak eredtem. Kevin előröl jön, nem a garázs felől. Megegyeztünk, hogy az nyer, aki előbb érinti meg a hűtőt.
Én rohantam, ahogy csak a lábam bírta. Épp, hogy meg akartam érinteni a hűtőt, feltűnt, hogy Kevin támaszkodik annak, és jókedvűen fütyörészik.
- Gratulálok. –nyögtem, majd lehuppantam a székre, anélkül hogy megcsapkodtam volna annak az átkozott hűtőnek az ezüstösen csillogó falát.
- Köszönöm. –rohant el mellettem, majd megérintette a hűtőt, mire a készüléknek támaszkodó Kevin eltűnt.
- Te! Te kivetítetted magad! Ez nem ért! –pattantam fel hisztisen.
- Oh, dehogynem. –vigyorgott.
- Nem. –tekertem a fejemet– Eddig belenyugodtam, hogy vesztettem, de ez csalás!
- Pech. Miért nem jutott neked is eszedbe?
Mérgesen toppantottam egyet, majd sarkon fordultam, és elviharoztam. A lépcső felé szaladtam, és fel is léptem arra. Sorban kapkodtam a lábaimat, és a toppanásom hallatszott az egész házban.
Kevin mögöttem haladt, és látványosan el akart kapni. Hátra pillantottam. Nem kellett volna. Kiestem az egyensúlyomból és orra buktam.
A fájdalomtól felnyögtem, és a kezemet a bokámhoz kaptam.
- Francba! –mormoltam halkan, majd fel próbáltam állni.
- Iz. –ért mellém Kevin, majd a karjaiba vett– Sajnálom. Nem akartalak sem megsérteni, sem közvetett módon bántani.
- Nem bántottál. –mosolyogtam rá, majd megsimogattam az arcát– Csak figyelmetlen voltam, és elestem. Ennyi.
- Ne hívjak orvost? –kérdezte hirtelen.
- Dehogy is. –tekertem a fejemet– Nem kell. Csak tegyél le valahova, és…hozz jeget.
Letett a kanapéra, egy puszit nyomott a homlokomra, majd elment a konyhába. Egy jó perc múlva visszatért, a jégzselével együtt, amit aztán egy törölközőbe csavarva tett a bokámra.
- Felhívom Dr. Cullen-t. –határozta el, majd már tárcsázott is.
Hiába kiáltottam rá, miszerint ne tegye, már bele is szólt.
Felkaptam egy párnát mellőlem, majd felé hajítottam. Elkapta. Mit is vártam? Nyugodt hangon, továbbra is beszélt a készülékbe, majd egy diadalittas mosoly kíséretében letette.
- Öt perc múlva itt lesz. –jelentette ki, majd felemelte a lábaimat, leült, és az ölébe tette azokat.
- Miért kellett? –kérdeztem, és próbáltam minél megsértettebb fejet vágni.
- Mert megsérültél, és jobb lenne, ha látna egy orvos. –vigyorodott el –Amúgy is. Jóban vagyok Carlisle-vel. Rég beszéltem vele.
- Jóban vagy vele? –kérdeztem vissza csodálkozva, és közelebb hajoltam hozzá, hogy minden szavát tisztán halljak.
- Igen. –vigyorgott– Nem is tudtad?
- Mit?
- Igaz, nem tudhatta. –beszélt magában.
- De mit? –kérdeztem újra, hangosabban és türelmetlenebbül.
- Tavaly lent voltam, és versenyeztem. Vizi sí. –vigyorgott –És… mondhatjuk, hogy kisiklottam, és nekicsapódtam egy jókora sziklának. Kiugrott a vállam. Nem az, hogy nem tettem volna helyre, és gyógyultam volna meg tíz másodperc alatt, de hát… Ott voltak a többiek, és látták.
- Mázlista. –karba tett kézzel mondtam, majd elmosolyodtam– Te tudod magad gyógyítani.
- Idősebb vagyok, mint te. –kacsintott –Tehát… ott tartottam, hogy látták a többiek. Bevittek a kórházba, ott pedig Carlisle volt. Összehaverkodtunk, aztán telefonszámot cseréltünk. Többször összefutottuk azóta…
- Mondjuk?
- Telhetetlen. –rázta meg a fejét, majd elvigyorodott –Tudod… van ügyvédi diplomám.
- Igen?
- Aha. –vigyorgott.
- Bocs, szelektív a memóriám. –kuncogtam.
- Azt nagyon jól tudom. –kócolta össze a hajamat –Tehát… ügyvéd vagyok, így a város meghívott egy rendezvényre. Oda kellett elmennem, és ott újra találkoztunk.
- Király. –vigyorodtam el.
- Az. Legközelebb nem fogok egyedül menni. –jelentette ki.
- Igen? –húztam fel a szemöldököm–Kivel mész?
- Veled. –mondta büszkén.
- Tényleg? De jó, hogy ezt én is megtudtam. –tekertem a fejemet.
A mosoly most sem apadt le az arcomról. Hihetetlen figura.
- Nem akarok egyedül menni. És te biztos vagy olyan szíves, hogy elkísérj.
- Hát persze, Kev. –bólogattam hevesen –De eljössz velem ruhát venni.
- Nincs az az Isten!
- Oh, dehogynem. –kuncogtam.
- Oké-oké. Egyezzünk meg annyiban, hogy tartozni fogsz nekem. –ajánlottam.
- Úgysem adom meg, de ha szeretnéd. –vigyorgott, majd a fejemre koppintott.
-„Itt van Carlisle!” –üzente gondolatban.
- Rendben. –mosolyogtam rá, majd felemeltem a lábaimat, hogy fel tudjon kelni.
- Ne merészelj felállni. –parancsolt rám.
- Igenis, Uram! –kuncogtam.
Apró kopogás hallatszott az ajtótól, pár másodpercre rá Kevin már nyitotta is az ajtót. Carlisle mosolygós arcával találtam szembe magamat. A bal kezében az orvosi táskája volt. Köszönt, majd belépett. Viszont legnagyobb meglepetésemre nem csukódott be az ajtó.
- Első nap már tönkre is teszed magad? –jött a hang, amit elsőre felismerek- Te csaj!
- Bocs, Nessie, hogy csalódást okoztam. –vigyorogtam –Amúgy is. Semmi bajom sincs, csak Kev erősködött.
- Remélem is. –nyomott egy puszit az arcomra.
- Renesmee, ülj csak le a fotelba. –mosolygott rá Kevin- Kértek valamit? Üdítő, kávé, tea?
- Narancslevet szeretnék, Kevin. –vigyorogtam, miközben mindezt elmormoltam kislányos hangon.
- Rendben, csak sírás nélkül bírd ki a vizsgálatot. –ment bele a játékba, majd összekócolta a hajamat, és eltűnt.
- Nessie, kérsz valamit? –fordultam felé.
- Igen, egy gyümölcsteát kérnék. –bólintott.
- Kevin! –kiáltottam, és jó hosszan megnyújtottam az i betűt.
- Hallottam. –szólt vissza.
Vigyorogva megforgattam a szemeimet.
- Mi történt? –kérdezte tőlem Carlisle.
- Felestem a lépcsőn. –válaszoltam.
Levette a lábamról a jeget, és vizsgálgatni kezdte. Egy-egy mozdításnál fájdalmamban felszisszentem. Jól bírom a fájdalmat, magasan van a fájdalomküszöböm, de ez…
- Kibicsaklott, emiatt megrándult és durván meghúzódott az egyik szalagod. –mondta a diagnózist Carlisle– Azt nem tudom, hogy esetleg lett-e más bajod. Lehetne például…
- Törés, amit észrevennél. Esetleg zúzódás, ami röntgennel kimutatható, vagy épp repedés. De nincs semmi komoly bajom. –biztosítottam.
- Pontosan. –bólintott–És szerintem sincs semmi komoly.
- Mondtam. –szóltam hangosan, Kevinhez intézve szavaimat.
- De azért jó, hogyha hívtam Carlisle-t. –jött vissza, kezében egy tálcával, amiről Nessie levette a csészéjét –Nem tudhattuk előre, hogy van-e valami súlyos bajod.
Halványan megráztam a fejemet, és rámosolyogtam. Miközben átnyújtotta a poharamat, egy puszit nyomott az arcomra.
- Jegeld, és pihentesd. Maximum egy hét, és semmi bajod sem lesz.
Carlisle szavaira elmosolyodtam. Nem akartam hozzátenni, hogy ma estére már semmi bajom sem lesz.
- Köszönöm. –válaszoltam.
- Ez a dolgom. –mondta, majd felkapta a táskáját- Megyünk, Nessie?
- Nem maradtok egy kicsit beszélgetni? –kérdezte Kevin.
- Sajnos mennünk kell. A többiek vásárolni készülnek. –szusszantott egyet a családfő, majd elmosolyodott –Nekem meg nemsoká’ kezdődik a műszakom.
- Rendben, akkor nem tartunk fel. –jelentette ki Kevin
- Majd még jövünk. Suliban úgy sem találkozunk. –nyomott egy puszit az arcomra Nessie –De itt a mobilszámom, csörgess meg.
Beírtam a számot, majd megcsörgettem. Vigyorogva emelte fel a rezgő, és halkan csengő Iphone-ját, majd kinyomta.
- Köszönöm.
Köszönés után elmentek, én pedig egyedül maradtam, vagyis Kevin társaságában.
- Arra kíváncsi lennék, hogy hol vannak a többiek… –mondtam ki hangosan a gondolataimat.
- Nem sokára itt lesznek, ne aggódj. –mosolygott.
Kicsit előrébb csúsztam a kanapén, így beült mögém. Majd befordult, és a lábait a derekam mellé, két oldalra tette. A hátamat a mellkasának döntöttem, és arra koncentráltam, hogy lehetőleg ne igen mozduljak meg.
- Mit eszünk vacsira? –kérdezte.
- Mit szeretnél enni? –pillantottam fel rá, mire elvigyorodott.
- Téged. –válaszolta sejtelmesen.
- Sajnálom, én nem vagyok az étlapon. –kuncogtam.
- Kár. Pedig biztosan téged választottalak volna. –mosolygott, majd a karom simogatásához látott.
Önkéntelenül is jóleső bizsergés futott végig rajtam, amitől kirázott a hideg. Elvigyorodtam, mire ő halk kuncogásba kezdett.
- Gyengédség-elvonási tüneteid vannak. –jelentette ki.
- Hm… nem hiszem. –mosolyogtam.
- Oh, mikor is szexeltél utoljára? –kérdezte.
Kidülledtek a szemeim, és közel voltam ahhoz, hogy a saját nyálamba megfulladjak. Végül, csöpp gondolkodás után elmosolyodtam, és válaszoltam.
- Nem, mintha bármilyen közöd lenne hozzá, de ha ennyire tudni szeretnéd, jó pár éve.
- Pontosabban? –kérdezte ismét.
- Nem fogom elmondani neked. Jó, hogy nem arra is kíváncsi vagy, hogy milyen pozícióban és mennyi ideig csináltuk. –mondtam kissé dühösen.
- Nyugi, nem kell leharapni a fejemet. –vigyorgott –Én csak húzni akartam az agyadat. Azt nem gondoltam, hogy válaszolni is fogsz a kérdésemre.
- Tehát nem is vártál választ?
- Nem igazán. –tekerte a fejét, majd egy puszit nyomott a hajamba.
- Francba. –nyögtem.
- Drágám, kínos helyzetbe sodortad saját magadat. –jelentette ki.
- Eddig is tudtam. Bármily meglepő, magamtól is rájöttem. –fintorodtam el.
Baleset és furcsa érzelmek
(Izbel)
Miután behajtottam a garázsba, a sisakomat letettem a polcra, és futásnak eredtem. Kevin előröl jön, nem a garázs felől. Megegyeztünk, hogy az nyer, aki előbb érinti meg a hűtőt.
Én rohantam, ahogy csak a lábam bírta. Épp, hogy meg akartam érinteni a hűtőt, feltűnt, hogy Kevin támaszkodik annak, és jókedvűen fütyörészik.
- Gratulálok. –nyögtem, majd lehuppantam a székre, anélkül hogy megcsapkodtam volna annak az átkozott hűtőnek az ezüstösen csillogó falát.
- Köszönöm. –rohant el mellettem, majd megérintette a hűtőt, mire a készüléknek támaszkodó Kevin eltűnt.
- Te! Te kivetítetted magad! Ez nem ért! –pattantam fel hisztisen.
- Oh, dehogynem. –vigyorgott.
- Nem. –tekertem a fejemet– Eddig belenyugodtam, hogy vesztettem, de ez csalás!
- Pech. Miért nem jutott neked is eszedbe?
Mérgesen toppantottam egyet, majd sarkon fordultam, és elviharoztam. A lépcső felé szaladtam, és fel is léptem arra. Sorban kapkodtam a lábaimat, és a toppanásom hallatszott az egész házban.
Kevin mögöttem haladt, és látványosan el akart kapni. Hátra pillantottam. Nem kellett volna. Kiestem az egyensúlyomból és orra buktam.
A fájdalomtól felnyögtem, és a kezemet a bokámhoz kaptam.
- Francba! –mormoltam halkan, majd fel próbáltam állni.
- Iz. –ért mellém Kevin, majd a karjaiba vett– Sajnálom. Nem akartalak sem megsérteni, sem közvetett módon bántani.
- Nem bántottál. –mosolyogtam rá, majd megsimogattam az arcát– Csak figyelmetlen voltam, és elestem. Ennyi.
- Ne hívjak orvost? –kérdezte hirtelen.
- Dehogy is. –tekertem a fejemet– Nem kell. Csak tegyél le valahova, és…hozz jeget.
Letett a kanapéra, egy puszit nyomott a homlokomra, majd elment a konyhába. Egy jó perc múlva visszatért, a jégzselével együtt, amit aztán egy törölközőbe csavarva tett a bokámra.
- Felhívom Dr. Cullen-t. –határozta el, majd már tárcsázott is.
Hiába kiáltottam rá, miszerint ne tegye, már bele is szólt.
Felkaptam egy párnát mellőlem, majd felé hajítottam. Elkapta. Mit is vártam? Nyugodt hangon, továbbra is beszélt a készülékbe, majd egy diadalittas mosoly kíséretében letette.
- Öt perc múlva itt lesz. –jelentette ki, majd felemelte a lábaimat, leült, és az ölébe tette azokat.
- Miért kellett? –kérdeztem, és próbáltam minél megsértettebb fejet vágni.
- Mert megsérültél, és jobb lenne, ha látna egy orvos. –vigyorodott el –Amúgy is. Jóban vagyok Carlisle-vel. Rég beszéltem vele.
- Jóban vagy vele? –kérdeztem vissza csodálkozva, és közelebb hajoltam hozzá, hogy minden szavát tisztán halljak.
- Igen. –vigyorgott– Nem is tudtad?
- Mit?
- Igaz, nem tudhatta. –beszélt magában.
- De mit? –kérdeztem újra, hangosabban és türelmetlenebbül.
- Tavaly lent voltam, és versenyeztem. Vizi sí. –vigyorgott –És… mondhatjuk, hogy kisiklottam, és nekicsapódtam egy jókora sziklának. Kiugrott a vállam. Nem az, hogy nem tettem volna helyre, és gyógyultam volna meg tíz másodperc alatt, de hát… Ott voltak a többiek, és látták.
- Mázlista. –karba tett kézzel mondtam, majd elmosolyodtam– Te tudod magad gyógyítani.
- Idősebb vagyok, mint te. –kacsintott –Tehát… ott tartottam, hogy látták a többiek. Bevittek a kórházba, ott pedig Carlisle volt. Összehaverkodtunk, aztán telefonszámot cseréltünk. Többször összefutottuk azóta…
- Mondjuk?
- Telhetetlen. –rázta meg a fejét, majd elvigyorodott –Tudod… van ügyvédi diplomám.
- Igen?
- Aha. –vigyorgott.
- Bocs, szelektív a memóriám. –kuncogtam.
- Azt nagyon jól tudom. –kócolta össze a hajamat –Tehát… ügyvéd vagyok, így a város meghívott egy rendezvényre. Oda kellett elmennem, és ott újra találkoztunk.
- Király. –vigyorodtam el.
- Az. Legközelebb nem fogok egyedül menni. –jelentette ki.
- Igen? –húztam fel a szemöldököm–Kivel mész?
- Veled. –mondta büszkén.
- Tényleg? De jó, hogy ezt én is megtudtam. –tekertem a fejemet.
A mosoly most sem apadt le az arcomról. Hihetetlen figura.
- Nem akarok egyedül menni. És te biztos vagy olyan szíves, hogy elkísérj.
- Hát persze, Kev. –bólogattam hevesen –De eljössz velem ruhát venni.
- Nincs az az Isten!
- Oh, dehogynem. –kuncogtam.
- Oké-oké. Egyezzünk meg annyiban, hogy tartozni fogsz nekem. –ajánlottam.
- Úgysem adom meg, de ha szeretnéd. –vigyorgott, majd a fejemre koppintott.
-„Itt van Carlisle!” –üzente gondolatban.
- Rendben. –mosolyogtam rá, majd felemeltem a lábaimat, hogy fel tudjon kelni.
- Ne merészelj felállni. –parancsolt rám.
- Igenis, Uram! –kuncogtam.
Apró kopogás hallatszott az ajtótól, pár másodpercre rá Kevin már nyitotta is az ajtót. Carlisle mosolygós arcával találtam szembe magamat. A bal kezében az orvosi táskája volt. Köszönt, majd belépett. Viszont legnagyobb meglepetésemre nem csukódott be az ajtó.
- Első nap már tönkre is teszed magad? –jött a hang, amit elsőre felismerek- Te csaj!
- Bocs, Nessie, hogy csalódást okoztam. –vigyorogtam –Amúgy is. Semmi bajom sincs, csak Kev erősködött.
- Remélem is. –nyomott egy puszit az arcomra.
- Renesmee, ülj csak le a fotelba. –mosolygott rá Kevin- Kértek valamit? Üdítő, kávé, tea?
- Narancslevet szeretnék, Kevin. –vigyorogtam, miközben mindezt elmormoltam kislányos hangon.
- Rendben, csak sírás nélkül bírd ki a vizsgálatot. –ment bele a játékba, majd összekócolta a hajamat, és eltűnt.
- Nessie, kérsz valamit? –fordultam felé.
- Igen, egy gyümölcsteát kérnék. –bólintott.
- Kevin! –kiáltottam, és jó hosszan megnyújtottam az i betűt.
- Hallottam. –szólt vissza.
Vigyorogva megforgattam a szemeimet.
- Mi történt? –kérdezte tőlem Carlisle.
- Felestem a lépcsőn. –válaszoltam.
Levette a lábamról a jeget, és vizsgálgatni kezdte. Egy-egy mozdításnál fájdalmamban felszisszentem. Jól bírom a fájdalmat, magasan van a fájdalomküszöböm, de ez…
- Kibicsaklott, emiatt megrándult és durván meghúzódott az egyik szalagod. –mondta a diagnózist Carlisle– Azt nem tudom, hogy esetleg lett-e más bajod. Lehetne például…
- Törés, amit észrevennél. Esetleg zúzódás, ami röntgennel kimutatható, vagy épp repedés. De nincs semmi komoly bajom. –biztosítottam.
- Pontosan. –bólintott–És szerintem sincs semmi komoly.
- Mondtam. –szóltam hangosan, Kevinhez intézve szavaimat.
- De azért jó, hogyha hívtam Carlisle-t. –jött vissza, kezében egy tálcával, amiről Nessie levette a csészéjét –Nem tudhattuk előre, hogy van-e valami súlyos bajod.
Halványan megráztam a fejemet, és rámosolyogtam. Miközben átnyújtotta a poharamat, egy puszit nyomott az arcomra.
- Jegeld, és pihentesd. Maximum egy hét, és semmi bajod sem lesz.
Carlisle szavaira elmosolyodtam. Nem akartam hozzátenni, hogy ma estére már semmi bajom sem lesz.
- Köszönöm. –válaszoltam.
- Ez a dolgom. –mondta, majd felkapta a táskáját- Megyünk, Nessie?
- Nem maradtok egy kicsit beszélgetni? –kérdezte Kevin.
- Sajnos mennünk kell. A többiek vásárolni készülnek. –szusszantott egyet a családfő, majd elmosolyodott –Nekem meg nemsoká’ kezdődik a műszakom.
- Rendben, akkor nem tartunk fel. –jelentette ki Kevin
- Majd még jövünk. Suliban úgy sem találkozunk. –nyomott egy puszit az arcomra Nessie –De itt a mobilszámom, csörgess meg.
Beírtam a számot, majd megcsörgettem. Vigyorogva emelte fel a rezgő, és halkan csengő Iphone-ját, majd kinyomta.
- Köszönöm.
Köszönés után elmentek, én pedig egyedül maradtam, vagyis Kevin társaságában.
- Arra kíváncsi lennék, hogy hol vannak a többiek… –mondtam ki hangosan a gondolataimat.
- Nem sokára itt lesznek, ne aggódj. –mosolygott.
Kicsit előrébb csúsztam a kanapén, így beült mögém. Majd befordult, és a lábait a derekam mellé, két oldalra tette. A hátamat a mellkasának döntöttem, és arra koncentráltam, hogy lehetőleg ne igen mozduljak meg.
- Mit eszünk vacsira? –kérdezte.
- Mit szeretnél enni? –pillantottam fel rá, mire elvigyorodott.
- Téged. –válaszolta sejtelmesen.
- Sajnálom, én nem vagyok az étlapon. –kuncogtam.
- Kár. Pedig biztosan téged választottalak volna. –mosolygott, majd a karom simogatásához látott.
Önkéntelenül is jóleső bizsergés futott végig rajtam, amitől kirázott a hideg. Elvigyorodtam, mire ő halk kuncogásba kezdett.
- Gyengédség-elvonási tüneteid vannak. –jelentette ki.
- Hm… nem hiszem. –mosolyogtam.
- Oh, mikor is szexeltél utoljára? –kérdezte.
Kidülledtek a szemeim, és közel voltam ahhoz, hogy a saját nyálamba megfulladjak. Végül, csöpp gondolkodás után elmosolyodtam, és válaszoltam.
- Nem, mintha bármilyen közöd lenne hozzá, de ha ennyire tudni szeretnéd, jó pár éve.
- Pontosabban? –kérdezte ismét.
- Nem fogom elmondani neked. Jó, hogy nem arra is kíváncsi vagy, hogy milyen pozícióban és mennyi ideig csináltuk. –mondtam kissé dühösen.
- Nyugi, nem kell leharapni a fejemet. –vigyorgott –Én csak húzni akartam az agyadat. Azt nem gondoltam, hogy válaszolni is fogsz a kérdésemre.
- Tehát nem is vártál választ?
- Nem igazán. –tekerte a fejét, majd egy puszit nyomott a hajamba.
- Francba. –nyögtem.
- Drágám, kínos helyzetbe sodortad saját magadat. –jelentette ki.
- Eddig is tudtam. Bármily meglepő, magamtól is rájöttem. –fintorodtam el.
Nyomott egy puszit az arcomra, majd kikászálódott mögülem.
- Na, mi legyen a vacsi? –kérdezte somolyogva.
- Mindegy. –válaszoltam.
- A kínait szereted? –tárcsázott.
- Na, mi legyen a vacsi? –kérdezte somolyogva.
- Mindegy. –válaszoltam.
- A kínait szereted? –tárcsázott.
- Illatos csirkét kérek rizzsel. –mondtam gyorsan.
- Király választás. –kuncogott, majd már beszélt is a telefonba.
Közben kiment a konyhába, és halottam a hűtő nyitódását illetve csukódását. Visszatért egy kis üveg vízzel, és miután a telefonját a zsebébe csúsztatta, kinyitotta azt, és kortyolgatni kezdte.
Elvigyorogtam, ahogy megláttam az arckifejezését. Az a fintor, és szemkidüllesztés,ami megjelent az arcán, egy kincs volt. Így még soha sem láttam.
- Na?
- Semmi… csak nagyon-nagyon hideg. –válaszolta, miközben leült az egyik fotelba -A kaja is itt lesz nemsokára.
- És a többiek? –kérdeztem.
- Nem olvastad még a konyhában az üzenetet? –csodálkozott.
Megráztam a fejemet, ezzel jelezve, hogy még nem láttam azt az üzenetet.
- Azt írták, csak későn jönnek. Elintézni valójuk van nem valami közel. –magyarázta.
- Oké. –mosolyogtam. –Akkor jönnek haza, amikor csak szeretnének.
- Csak beszélgetni akartam velük…
- Lesz még rá alkalmad. –mondtam.
Végignéztem magamon, és feltűnt, hogy még mindig a motoros szerelésem van rajtam. Hirtelen ötlet ötlött fel bennem, és már tettem is le a lábaimat, hogy felálljak.
- Iz! –kiáltott fel hitetlenkedve,majd már előttem is állt.
Visszanyomott a kanapéra, ami miatt szőke tincsei előre hullottak. Halványan elmosolyodott, majd arca még közelebb került az enyémhez. Nem tudom, hogy ez önkéntelen volt-e, vagy sem, mindenesetre egy igazán jó cselekedet volt részéről. Megcsapott a belőle áradó férfias, és csodálatos illat. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy ez a spray-e illata, vagy csak simán ennyire bódító illatot képes magából kipréselni. Magával ragadott az illata.
Azt vettem észre, hogy ajkai csak centiméterekre voltak az enyéimtől. Éreztem a meleg leheletét, amint arcomhoz ér. Megborzongott tőle a testem. Kék szemeit az enyéimbe véste, ajkai hívogatóan nyíltak el. Az egyik karját a fejem mellé tette, míg másikat a nyakam alá csúsztatta, és enyhén megemelte azt. Ajkai még közelebb értek az enyéimhez, már kész voltam a csókra. Lehunytam a szemeimet, és türelmetlenül vártam, hogy végre megízlelhessem ajkai ízét.
Csengettek.
Kipattantak a szemeim. Kevin elkeseredett arcát láttam magam előtt, majd felsóhajtott, és egy könnyű mozdulattal felegyenesedett. Halványan rám mosolygott, majd a pultról felkapta a tárcáját, és az ajtóhoz lépdelt.
Miután kifizette a kínai ételfutárt, a dobozokkal hozzám jött.
- Nincs szükséged egy plédre? Hideg lett. –ült le a kanapé mellé, a földre.
Pontosabban egy párnát vett le magának, és arra ült le.
Nem akartam megmondani neki, hogy jelenleg melegem van az előbb történt jelenet miatt, így csak ezt válaszoltam:
- Köszönöm, nem.
Halk, visszafogott hangomat még magam is alig ismertem meg.
Kevin is érezhette a változást, ugyanis összeráncolta a szemöldökét, majd kinyitotta a dobozát.
Én az ölembe vettem a sajátomat, majd halkan enni kezdtem. Finom volt a kaja, az biztos. Mindig is imádtam az ilyen furcsa ételeket. Igaz, az illatos csirke nem mondható furcsának. De mondjuk a kagyló, vagy épp a tintahal az.
Fél óra csendben evés után már csak a gondolataimba mélyedve rágcsáltam a fa pálcikák egyikét.
Az vettem észre, hogy egy kéz fogja meg a pálcikáimat, majd elhúzza a számtól, és a kezemből is kikerült a doboz.
- Bocsi, elmerengtem. –ráztam meg a fejemet.
- Semmiség. –válaszolta, majd a dobozokat kidobta a szemetesbe.
- Fel akartam menni öltözni. –jutott eszembe.
- Felvigyelek? –termett mellettem,majd már be is csúsztatta a karját alám.
- Fel tudok menni egyedül is. –dörmögtem.
- De lehetséges, hogy rosszul érkezel. –bizonygatta, majd már fel is emelt.
Morcosan fontam a karjaimat a nyaka köré, és sóhajtottam egyet.
Felcipelt a lépcsőn, majd letett az ágyamra, és a gardróbom ajtaját tárta ki.
- Balra a második fogason van a ruha, jobbra a polcon meg póló. –mondtam megadóan.
Elvigyorodott, és előhozta a ruhát. Egy szimpla szürke szabadidőruha volt, plusz egy sárga smiley-s póló.
- Kimennél amíg átöltözök? –kérdeztem.
- Az ajtó előtt leszek.
Mikor befejezte a mondatát, már csukta is be a szobaajtómat.
Ahogy arra gondoltam, hogy majdnem megcsókolt- akaratlanul is eszembe jutott- kirázott a jóleső bizsergés.
Kevinre sosem gondoltam úgy, mint egy férfira. Mindig ott volt,mint barát, de többet elképzelni sem mertem. De most…
Egy halk sóhajt hallattam, majd leteremtettem magamról a motoros szerelésemet, és felhúztam a kissé kényelmesebb viseletet.
Egy nyögés kíséretében dőltem hátra az ágyon, mire kipattant az ajtó.
- Hallgatóztál? –kérdeztem kíváncsian, csepp sértődöttséggel a hangomba.
- Igen. –bólintott –Mert aggódok miattad. Miattam sérültél meg…
- Mondtam, hogy nem te voltál. –szóltam közbe.
- De-de. Ezen nem érdemes vitatkozni. Különben is: A lelkiismeretem akkor is működne, és engem hibáztatna. –mosolyodott el, majd leült az ágyam szélére.
Kisimított egy kósza tincset az arcomból, mire elmosolyodtam. Nem tudtam eldönteni, hogy ez előre megfontolt, vagy esetleg ösztönből jövő mozdulatsor lehetett-e. De nem is érdekelt különösebben. A szemei jobban elbűvöltek, minthogy ezen merengjek.
- Lemegyünk? –törte meg a csendet.
- Igen. –mosolyogtam –Talán rövidesen megjönnek a többiek is.
- Pár perc kérdése az egész.
Újra felemelt, majd a nappaliba mentünk, ahol letett a kanapéra, ő pedig leült mellém, a földre.
- Sütöttem sütit még hajnalban. –szólaltam meg hirtelen.
- Milyet? –kérdezte izgatottan.
- A narancsosat. Szereted. –tettem hozzá –A hűtőben van.
- Hozok be belőle.
Felpattant mellőlem, majd a konyhából még visszakacsintott, és nyitotta is a hűtőajtót. Hallottam, ahogy kinyitogatja a szekrényajtókat.
- A bal szélsőben vannak a tányérok. –kiáltottam ki neki.
- Imádlak. –szólt vissza.
- Király választás. –kuncogott, majd már beszélt is a telefonba.
Közben kiment a konyhába, és halottam a hűtő nyitódását illetve csukódását. Visszatért egy kis üveg vízzel, és miután a telefonját a zsebébe csúsztatta, kinyitotta azt, és kortyolgatni kezdte.
Elvigyorogtam, ahogy megláttam az arckifejezését. Az a fintor, és szemkidüllesztés,ami megjelent az arcán, egy kincs volt. Így még soha sem láttam.
- Na?
- Semmi… csak nagyon-nagyon hideg. –válaszolta, miközben leült az egyik fotelba -A kaja is itt lesz nemsokára.
- És a többiek? –kérdeztem.
- Nem olvastad még a konyhában az üzenetet? –csodálkozott.
Megráztam a fejemet, ezzel jelezve, hogy még nem láttam azt az üzenetet.
- Azt írták, csak későn jönnek. Elintézni valójuk van nem valami közel. –magyarázta.
- Oké. –mosolyogtam. –Akkor jönnek haza, amikor csak szeretnének.
- Csak beszélgetni akartam velük…
- Lesz még rá alkalmad. –mondtam.
Végignéztem magamon, és feltűnt, hogy még mindig a motoros szerelésem van rajtam. Hirtelen ötlet ötlött fel bennem, és már tettem is le a lábaimat, hogy felálljak.
- Iz! –kiáltott fel hitetlenkedve,majd már előttem is állt.
Visszanyomott a kanapéra, ami miatt szőke tincsei előre hullottak. Halványan elmosolyodott, majd arca még közelebb került az enyémhez. Nem tudom, hogy ez önkéntelen volt-e, vagy sem, mindenesetre egy igazán jó cselekedet volt részéről. Megcsapott a belőle áradó férfias, és csodálatos illat. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy ez a spray-e illata, vagy csak simán ennyire bódító illatot képes magából kipréselni. Magával ragadott az illata.
Azt vettem észre, hogy ajkai csak centiméterekre voltak az enyéimtől. Éreztem a meleg leheletét, amint arcomhoz ér. Megborzongott tőle a testem. Kék szemeit az enyéimbe véste, ajkai hívogatóan nyíltak el. Az egyik karját a fejem mellé tette, míg másikat a nyakam alá csúsztatta, és enyhén megemelte azt. Ajkai még közelebb értek az enyéimhez, már kész voltam a csókra. Lehunytam a szemeimet, és türelmetlenül vártam, hogy végre megízlelhessem ajkai ízét.
Csengettek.
Kipattantak a szemeim. Kevin elkeseredett arcát láttam magam előtt, majd felsóhajtott, és egy könnyű mozdulattal felegyenesedett. Halványan rám mosolygott, majd a pultról felkapta a tárcáját, és az ajtóhoz lépdelt.
Miután kifizette a kínai ételfutárt, a dobozokkal hozzám jött.
- Nincs szükséged egy plédre? Hideg lett. –ült le a kanapé mellé, a földre.
Pontosabban egy párnát vett le magának, és arra ült le.
Nem akartam megmondani neki, hogy jelenleg melegem van az előbb történt jelenet miatt, így csak ezt válaszoltam:
- Köszönöm, nem.
Halk, visszafogott hangomat még magam is alig ismertem meg.
Kevin is érezhette a változást, ugyanis összeráncolta a szemöldökét, majd kinyitotta a dobozát.
Én az ölembe vettem a sajátomat, majd halkan enni kezdtem. Finom volt a kaja, az biztos. Mindig is imádtam az ilyen furcsa ételeket. Igaz, az illatos csirke nem mondható furcsának. De mondjuk a kagyló, vagy épp a tintahal az.
Fél óra csendben evés után már csak a gondolataimba mélyedve rágcsáltam a fa pálcikák egyikét.
Az vettem észre, hogy egy kéz fogja meg a pálcikáimat, majd elhúzza a számtól, és a kezemből is kikerült a doboz.
- Bocsi, elmerengtem. –ráztam meg a fejemet.
- Semmiség. –válaszolta, majd a dobozokat kidobta a szemetesbe.
- Fel akartam menni öltözni. –jutott eszembe.
- Felvigyelek? –termett mellettem,majd már be is csúsztatta a karját alám.
- Fel tudok menni egyedül is. –dörmögtem.
- De lehetséges, hogy rosszul érkezel. –bizonygatta, majd már fel is emelt.
Morcosan fontam a karjaimat a nyaka köré, és sóhajtottam egyet.
Felcipelt a lépcsőn, majd letett az ágyamra, és a gardróbom ajtaját tárta ki.
- Balra a második fogason van a ruha, jobbra a polcon meg póló. –mondtam megadóan.
Elvigyorodott, és előhozta a ruhát. Egy szimpla szürke szabadidőruha volt, plusz egy sárga smiley-s póló.
- Kimennél amíg átöltözök? –kérdeztem.
- Az ajtó előtt leszek.
Mikor befejezte a mondatát, már csukta is be a szobaajtómat.
Ahogy arra gondoltam, hogy majdnem megcsókolt- akaratlanul is eszembe jutott- kirázott a jóleső bizsergés.
Kevinre sosem gondoltam úgy, mint egy férfira. Mindig ott volt,mint barát, de többet elképzelni sem mertem. De most…
Egy halk sóhajt hallattam, majd leteremtettem magamról a motoros szerelésemet, és felhúztam a kissé kényelmesebb viseletet.
Egy nyögés kíséretében dőltem hátra az ágyon, mire kipattant az ajtó.
- Hallgatóztál? –kérdeztem kíváncsian, csepp sértődöttséggel a hangomba.
- Igen. –bólintott –Mert aggódok miattad. Miattam sérültél meg…
- Mondtam, hogy nem te voltál. –szóltam közbe.
- De-de. Ezen nem érdemes vitatkozni. Különben is: A lelkiismeretem akkor is működne, és engem hibáztatna. –mosolyodott el, majd leült az ágyam szélére.
Kisimított egy kósza tincset az arcomból, mire elmosolyodtam. Nem tudtam eldönteni, hogy ez előre megfontolt, vagy esetleg ösztönből jövő mozdulatsor lehetett-e. De nem is érdekelt különösebben. A szemei jobban elbűvöltek, minthogy ezen merengjek.
- Lemegyünk? –törte meg a csendet.
- Igen. –mosolyogtam –Talán rövidesen megjönnek a többiek is.
- Pár perc kérdése az egész.
Újra felemelt, majd a nappaliba mentünk, ahol letett a kanapéra, ő pedig leült mellém, a földre.
- Sütöttem sütit még hajnalban. –szólaltam meg hirtelen.
- Milyet? –kérdezte izgatottan.
- A narancsosat. Szereted. –tettem hozzá –A hűtőben van.
- Hozok be belőle.
Felpattant mellőlem, majd a konyhából még visszakacsintott, és nyitotta is a hűtőajtót. Hallottam, ahogy kinyitogatja a szekrényajtókat.
- A bal szélsőben vannak a tányérok. –kiáltottam ki neki.
- Imádlak. –szólt vissza.
Elvigyorodtam. Pár perc múlva kettő tányérral tért vissza, rajtuk három-három szelet sütivel.
- Villa? –kérdeztem.
Átnyújtott nekem egyet, ő pedig újra leült mellém.
- Mi lenne, ha mondjuk idehoznál egy széket magadnak? Vagy idetolhatod a fotelt is. –javasoltam.
A szája már tele volt sütivel, de azért elmormolt egy oké-t, majd elvigyorodott.
- Úgy nézel ki, mint egy hörcsög. –kuncogtam, majd megböktem a teletömött szájüregét.
- Nagyon édes vagy, köszönöm. –mondta mosolyogva, mikor lenyelte a falatokat.
Megforgattam a szemeimet. Hallottam, hogy megállt egy autó a ház előtt. Elmosolyodtam, és már állni is akartam fel, hogy kinyissam az ajtót.
- Te itt maradsz. –parancsolt rám az én kedvenc anyalom, majd kinyitotta az ajtót.
A családom tagjai épp akkor léptek fel a lépcsőre. Kevin az ajtó mögé bújt, és pimaszul vigyorgott. A többiek értetlenül léptek be az ajtón. Észrevették, hogy én fekszem, így tippjük sem volt, hogy ki nyithatta ki az ajtót.
Kevin hangos köszönés keretében ugrott ki az ajtó takarásából. Lily boldogan ugrott Kev nyakába, és egy cuppanós puszival köszöntötte. A többiek kezet ráztak vele, majd mikor mindenki mindent megtudott Kevinnel kapcsolatban, felém fordultak.
- Hát veled meg mi történt? –termett mellettem Lily.
- Felestem a lépcsőn. –mosolyogtam –Semmi vészes. Csak Kev ragaszkodik a fekvéshez és a felpolcolt lábhoz.
- Látta orvos? –kérdezte Blaise, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Természetesen. Doktor Cullen-t hívtam ide, és ő vizsgálta meg.
- Kevinnek igaza van. –mosolyogtam.
- Jobbulást, Iz. –jegyezte meg még Blaise.
Miután mindenki kifejezte sajnálatát és jobbulást kívánt, felmentek átöltözni.
- Mi lesz vacsi? –szánkázott le a lépcsőn Harper.
- Kínai? –kérdezte kuncogva Kevin.
- Ohh, király ötlet haver! –csapkodta hátba Kevet.
- Vajon meglepődnek?
Kevin szavaira csak jókedvűen bólintottam. Egyértelműen rájöttem, hogy ő a kínai kajásokra gondolt, és arra, hogy egy órán belül másodszor intézünk hozzájuk telefont, most egy igen hosszú listával…
- Villa? –kérdeztem.
Átnyújtott nekem egyet, ő pedig újra leült mellém.
- Mi lenne, ha mondjuk idehoznál egy széket magadnak? Vagy idetolhatod a fotelt is. –javasoltam.
A szája már tele volt sütivel, de azért elmormolt egy oké-t, majd elvigyorodott.
- Úgy nézel ki, mint egy hörcsög. –kuncogtam, majd megböktem a teletömött szájüregét.
- Nagyon édes vagy, köszönöm. –mondta mosolyogva, mikor lenyelte a falatokat.
Megforgattam a szemeimet. Hallottam, hogy megállt egy autó a ház előtt. Elmosolyodtam, és már állni is akartam fel, hogy kinyissam az ajtót.
- Te itt maradsz. –parancsolt rám az én kedvenc anyalom, majd kinyitotta az ajtót.
A családom tagjai épp akkor léptek fel a lépcsőre. Kevin az ajtó mögé bújt, és pimaszul vigyorgott. A többiek értetlenül léptek be az ajtón. Észrevették, hogy én fekszem, így tippjük sem volt, hogy ki nyithatta ki az ajtót.
Kevin hangos köszönés keretében ugrott ki az ajtó takarásából. Lily boldogan ugrott Kev nyakába, és egy cuppanós puszival köszöntötte. A többiek kezet ráztak vele, majd mikor mindenki mindent megtudott Kevinnel kapcsolatban, felém fordultak.
- Hát veled meg mi történt? –termett mellettem Lily.
- Felestem a lépcsőn. –mosolyogtam –Semmi vészes. Csak Kev ragaszkodik a fekvéshez és a felpolcolt lábhoz.
- Látta orvos? –kérdezte Blaise, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Természetesen. Doktor Cullen-t hívtam ide, és ő vizsgálta meg.
- Kevinnek igaza van. –mosolyogtam.
- Jobbulást, Iz. –jegyezte meg még Blaise.
Miután mindenki kifejezte sajnálatát és jobbulást kívánt, felmentek átöltözni.
- Mi lesz vacsi? –szánkázott le a lépcsőn Harper.
- Kínai? –kérdezte kuncogva Kevin.
- Ohh, király ötlet haver! –csapkodta hátba Kevet.
- Vajon meglepődnek?
Kevin szavaira csak jókedvűen bólintottam. Egyértelműen rájöttem, hogy ő a kínai kajásokra gondolt, és arra, hogy egy órán belül másodszor intézünk hozzájuk telefont, most egy igen hosszú listával…
