Köszönöm a három darab kommentárt :) Egy kicsit előbb hoztam a fejezetet, remélem senki sem bánja.
A mai részben megjelenik az egyik kedvenc szereplőm, akiről egy keveset már olvashattatok az eddigi részekben =)
Valami oknál fogva megzavarodott a blogspot... Engem rettentően zavar. Nem jeleníti meg a képeket, össze-vissza keveri a dolgokat :| Reménykedek, hogy rövidesen helyrejön :)
Puszii
 |
| Izbel |
Love Angel- 4.fejezet
Pazar kirándulás
(Izbel)
A szobám talaján értem földet. A táskámat azonnal ledobtam az ágyra, és én is eldőltem rajta.
Első iskolai nap, és már ilyen hamar véget is ért.
Örülök is neki. Csak az a baj, hogy Nessie-vel nem igazán tudtam összeismerkedni.
De ez még úgy is változni fog, legalább is remélem.
Levettem a kabátom, és a nappaliba rohantam.
Ahogy elnéztem senki sem volt itthon.
Mondjuk mit is gondoltam? Mindenki ment a maga útjára. Nem kell bejelenteni.
Visszabaktattam a szobámba, és leültem az ágyam közepére.
Körbenéztem a még otthonosnak nem mondható szobán. Erre is megtaláltam a megoldást: szépen kipakolok.
Elővettem az egyik még ki nem pakolt dobozomat, és kirámoltam azt. Elrendeztem a szobába. Képeket a falra, fényképalbumot a fiókomba, a többi kacat közé. A plüss-macimat az ágyba, a kedvenc dísztárgyaimat az üres polcra.
Amire végeztem minden kipakolásával, és persze portalanításával, rendesen elfutott az idő.
Azt vettem észre, hogy bő húsz perc múlva már ott kell lennem.
A gardróbomba mentem, előhalásztam a motoros-ruhámat és a sisakomat is. Magamra rángattam a bőr felszerelést, és a garázsba iramodtam.
Ahogy gondoltam, az én drágám már ott várt. Ugyan csak egy cetlivel a tetején.
„Ajánlom, hogy vigyázz magadra!”
Kevin írását ezer közül is felismerném, és már megint ő intézkedett az ügyemben.
- Imádlak. –suttogtam a plafon felé.
Tudtam, hogy most is figyel, és óriási mosoly kúszik az arcára.
Végigsimítottam az én fekete angyalomon. Egy Honda CBR 600 RR. A legjobb motor a világon, legalább is szerintem. Mosolyogva ültem fel rá, és a jól ismert érzés újra elfogott. Ahogy túráztattam a motort, egyre jobban tört ki belőlem az elfojtott énem. A hajamat gyorsan felfogtam a fejem tetejére, a sisakot pedig ráhúztam.
Kigurultam a garázsból, és már száguldottam is. A sebességmutatóra még pillantást sem vetettem. Az adrenalin száguldozott az ereimben, és élveztem. Ahogy sorban előzgettem le az autókat, amik intenzív dudálással adták tudtomra nemtetszésüket.
Amikor egyenes szakaszra értem, még gyorsítottam a tempómon. Éreztem, hogy az iskolában lévő emberek felfigyelnek a zúgó hangra. Egy angyali tulajdonságom, hogy megérzem, ha valaki észrevesz, figyel, vagy csak rám néz. De ezt a képességet általában el szoktam nyomni, mivel elég zavaró.
A suli közelében még gyorsítottam a tempón. Fékezés nélkül vettem be a kanyart, és érzékeltem, ahogy többen még levegőt sem vesznek. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy mindenki engem néz. Újra gázt adtam, és beparkoltam az egyetlen üres helyre, a parkoló legláthatóbb helyére. Leszálltam a motorról, levettem a kesztyűimet, és végül a sisak is lekerült a fejemről. Ahogy gondoltam, a hajam azonnal szétbomlott. Beletúrtam a göndör tincseimbe, és végig néztem a tömegen.
Mindenki engem nézett, többségük csodálkozva. Viszont Blaise és Nessie arcán jókora mosoly ült. Újdonsült barátnőmet elkísérte a két nagybátyja is. Emmett és Jasper. Milyen régen is láttam őket…
A motoromnak dőltem, és letettem az ülésre a sisakomat. A Cullen család itt lévő tagjai Nessie felszólítására felém vették az irányt.
- Szia. –állt meg előttem. Arcán egy óriási mosoly volt, és kíváncsian szemlélte a járművemet.
(Izbel)
A szobám talaján értem földet. A táskámat azonnal ledobtam az ágyra, és én is eldőltem rajta.
Első iskolai nap, és már ilyen hamar véget is ért.
Örülök is neki. Csak az a baj, hogy Nessie-vel nem igazán tudtam összeismerkedni.
De ez még úgy is változni fog, legalább is remélem.
Levettem a kabátom, és a nappaliba rohantam.
Ahogy elnéztem senki sem volt itthon.
Mondjuk mit is gondoltam? Mindenki ment a maga útjára. Nem kell bejelenteni.
Visszabaktattam a szobámba, és leültem az ágyam közepére.
Körbenéztem a még otthonosnak nem mondható szobán. Erre is megtaláltam a megoldást: szépen kipakolok.
Elővettem az egyik még ki nem pakolt dobozomat, és kirámoltam azt. Elrendeztem a szobába. Képeket a falra, fényképalbumot a fiókomba, a többi kacat közé. A plüss-macimat az ágyba, a kedvenc dísztárgyaimat az üres polcra.
Amire végeztem minden kipakolásával, és persze portalanításával, rendesen elfutott az idő.
Azt vettem észre, hogy bő húsz perc múlva már ott kell lennem.
A gardróbomba mentem, előhalásztam a motoros-ruhámat és a sisakomat is. Magamra rángattam a bőr felszerelést, és a garázsba iramodtam.
Ahogy gondoltam, az én drágám már ott várt. Ugyan csak egy cetlivel a tetején.
„Ajánlom, hogy vigyázz magadra!”
Kevin írását ezer közül is felismerném, és már megint ő intézkedett az ügyemben.
- Imádlak. –suttogtam a plafon felé.
Tudtam, hogy most is figyel, és óriási mosoly kúszik az arcára.
Végigsimítottam az én fekete angyalomon. Egy Honda CBR 600 RR. A legjobb motor a világon, legalább is szerintem. Mosolyogva ültem fel rá, és a jól ismert érzés újra elfogott. Ahogy túráztattam a motort, egyre jobban tört ki belőlem az elfojtott énem. A hajamat gyorsan felfogtam a fejem tetejére, a sisakot pedig ráhúztam.
Kigurultam a garázsból, és már száguldottam is. A sebességmutatóra még pillantást sem vetettem. Az adrenalin száguldozott az ereimben, és élveztem. Ahogy sorban előzgettem le az autókat, amik intenzív dudálással adták tudtomra nemtetszésüket.
Amikor egyenes szakaszra értem, még gyorsítottam a tempómon. Éreztem, hogy az iskolában lévő emberek felfigyelnek a zúgó hangra. Egy angyali tulajdonságom, hogy megérzem, ha valaki észrevesz, figyel, vagy csak rám néz. De ezt a képességet általában el szoktam nyomni, mivel elég zavaró.
A suli közelében még gyorsítottam a tempón. Fékezés nélkül vettem be a kanyart, és érzékeltem, ahogy többen még levegőt sem vesznek. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy mindenki engem néz. Újra gázt adtam, és beparkoltam az egyetlen üres helyre, a parkoló legláthatóbb helyére. Leszálltam a motorról, levettem a kesztyűimet, és végül a sisak is lekerült a fejemről. Ahogy gondoltam, a hajam azonnal szétbomlott. Beletúrtam a göndör tincseimbe, és végig néztem a tömegen.
Mindenki engem nézett, többségük csodálkozva. Viszont Blaise és Nessie arcán jókora mosoly ült. Újdonsült barátnőmet elkísérte a két nagybátyja is. Emmett és Jasper. Milyen régen is láttam őket…
A motoromnak dőltem, és letettem az ülésre a sisakomat. A Cullen család itt lévő tagjai Nessie felszólítására felém vették az irányt.
- Szia. –állt meg előttem. Arcán egy óriási mosoly volt, és kíváncsian szemlélte a járművemet.
- Szia Nessie. –mosolyogtam rá, és gyorsan megöleltem.
- Izbel, ők itt a bátyáim, Jasper és Emmett. –mutatta be őket. - Jaz, Em, ő itt Izbel.
- Csak Iz. –javítottam ki, mire Nessie megforgatta a szemeit.
- Gondoltam, hogy nem bírod ki nélküle. –ért mellém Blaise, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Izbel, ők itt a bátyáim, Jasper és Emmett. –mutatta be őket. - Jaz, Em, ő itt Izbel.
- Csak Iz. –javítottam ki, mire Nessie megforgatta a szemeit.
- Gondoltam, hogy nem bírod ki nélküle. –ért mellém Blaise, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Mit vártál? Ti is megmondtátok, hogy sosem változok. –kuncogtam.
- Ő pedig Iz bátyja, Blaise. –intett felé Nessie.
- Megyek. Gondolom akkor ma se vigyelek haza… –mosolygott Bátyám.
- Eltaláltad. Vigyázz magadra, nehogy karambolozz. –kuncogtam.
- Ő pedig Iz bátyja, Blaise. –intett felé Nessie.
- Megyek. Gondolom akkor ma se vigyelek haza… –mosolygott Bátyám.
- Eltaláltad. Vigyázz magadra, nehogy karambolozz. –kuncogtam.
- Héé. Ezt nekem kellene mondanom. –vigyorgott.
- Én mindig vigyázok. –rántottam meg a vállam.
Pár másodperc múlva már négyen álltunk itt, és a fiúk szótlanul néztek engem.
- Elnémultatok, vagy mi? –mosolyogtam rájuk.
- Nem. –adta meg a választ Jaz. –Csak jó a motorod…
- És az is, aki vezeti. –kacsintott rám Em.
- Itt flörtölgetsz a barátnőmmel? –karolt belém Nessie. –Szólok otthon Rose-nak.
Apró kuncogás futott végig rajtam, és Jaz is megeresztett egy mosolyt.
- Nem, nem kell. –mentegetőzött azonnal. –Izé…bocsi.
- Semmi baj. –mosolyogtam. –Jót tett az egómnak.
- Ja, annak a nagynak. –kuncogott mellettem Nessie.
- Nem is igaz. –böktem meg.
- Én mindig vigyázok. –rántottam meg a vállam.
Pár másodperc múlva már négyen álltunk itt, és a fiúk szótlanul néztek engem.
- Elnémultatok, vagy mi? –mosolyogtam rájuk.
- Nem. –adta meg a választ Jaz. –Csak jó a motorod…
- És az is, aki vezeti. –kacsintott rám Em.
- Itt flörtölgetsz a barátnőmmel? –karolt belém Nessie. –Szólok otthon Rose-nak.
Apró kuncogás futott végig rajtam, és Jaz is megeresztett egy mosolyt.
- Nem, nem kell. –mentegetőzött azonnal. –Izé…bocsi.
- Semmi baj. –mosolyogtam. –Jót tett az egómnak.
- Ja, annak a nagynak. –kuncogott mellettem Nessie.
- Nem is igaz. –böktem meg.
- Akkor szerinted az nem önbizalom növelő dolog, ha egy motorral jössz suliba, és élvezed, hogy mindenki bámul?
- Nem. Most miért? Ezzel a járművel volt kedvem jönni. Arról nem tehetek, hogy ilyen figyelemfelkeltő. A szabadugrást is szeretem, sőt, rajongok a bungee jumping-ért. Meg a repülésért, a vízi sportokról pedig ne is beszéljünk. –kuncogtam. –Ti pedig rajongtok a gyorsaságért.
- Ezt honnan veszed? –kérdezett vissza azonnal Nessie, elég ijedt képet vágva.
- Ránéztél a kocsira, amivel jöttetek? –mosolyogtam rá
- Oké. Értem én. –fújta ki a levegőjét.
Elég vicces volt. Mégsem mondhatom meg neki, hogy tudom, hogy micsodák. Szerintem abból az évszázad balhéja lenne. És akkor el kellene árulnom az én angyal-létemet is.
- Amúgy mit akar az igazgató? –kérdeztem.
- Valami kirándulás-szerűség miatt hívott vissza minket. –rántotta meg a vállát.
- Ez aztán a kivitelezés. –forgattam meg a szemeimet. –Egy ekkora baromság miatt kellett visszajönnünk? Jó, mondjuk nem mondom, hogy nem tetszett, hogy az első napomon már előbb le is léphettem a suliból…
- Mázlista. –kuncogta Emmett.
- Pontosan. –mosolyogtam rá.
Épp ekkor lépett ki a testneveléstanár az iskola épületéből, és kiadta az utasítást, miszerint mindenkinek be kell mennie a tornacsarnokba.
- Mi idekint maradunk, megvárunk Renesmee-t. –motyogta Emmett.
- Oké. Sziasztok. –mondtuk egyszerre Nessie-vel, közben óriási mosollyal az arcunkon indultunk be az iskola épületébe.
Onnan egyenesen a tornacsarnokba mentünk, és leültünk legfelülre, szinte az utolsó üres helyre.
- De milyen kirándulás lesz ez? –suttogtam Nessie-nek.
- Nem tudom…- mosolygott.
Ahogy elnéztem az egész iskola itt volt. A pasik javarészt minket fürkésztek, a lányok pedig csak féltékeny pillantásokat küldtek felénk. Amint az igazgató belépett a csarnokba, a beszélgetések zaja egyre csendesedett, míg csak pár pusmogás hallatszott.
- Hellósztok! –integetett.
Óriási mosoly kúszott az arcomra, és épp ésszel felfogni sem tudtam, hogy hogyan lehet egy ilyen munkát végző ember ennyire laza. Egy fekete farmer volt rajta, a kockás inge kissé meggyűrődött már, viszont a fekete-fehér pöttyös nyakkendője még csodásan festett.
- Jó hírrel jövök. –fordított oda egy széket magának, és fordítva ráült.
- És mi az, diri? –kiabálta be egy srác.
- Mindjárt megtudod, Jason! –mosolygott az igazgató.
- Hihetetlen egy fazon. –suttogtam Nessie-nek.
- Oh, és ez még semmi. Van, amikor gördeszkázik, meg sütit hoz a diákoknak.
- Már most bírom. –kuncogtam.
- A biológia szakos diákok egy nagyon extrém kiránduláson fognak részt venni. Búvárkodni, kirándulgatni fogtok, és megismeritek az ottani szokásokat.
- De hova megyünk?
- Hawaii-szigetekre. –kiáltotta el magát a diri.
- Oh, bocs a késésért. –lökte ki valaki az ajtót.
- Kevin…- suttogtam ledöbbenve, mire felém kapta a fejét, és kacsintott egyet.
- Üdvözlök mindenkit. Kevin Coore vagyok. Nos igen. Hawaii lesz a célpont. –ült le ő is –Azon belül pedig Oahu. Az utazást finanszírozzuk. Ott pedig az Isbel-lel közös luxusvillánkban fogtok, vagyis fogunk megszállni. Egy hétig fogjátok élvezni a csodás hely nyújtotta előnyöket, utána irány haza. Tehát ha lehet, ne hozzátok az egész gardróbot. És persze csak annyi pénzt hozzatok, ami nektek kell.
A tenyerembe temettem az arcomat, miután nem bírtam tovább bámulni Kevin pimasz mosolyát. Nem hiszem el! És ezt velem nem egyeztette…
- Pénteken fogunk indulni, és egy hetet töltünk ott, mint már hallottátok. Kísér titeket az osztályfőnökötök, én, valamint az igazgatóhelyettes asszony.
- A többi osztálynak sem kell aggódni. –vette át a szót Kevin –Minden csoportnak tervezek még egy ilyen egy hetes kirándulást, különböző helyekre.
Az igazgató még egy kisebb beszédet tartott a magatartásunkról, az utazás és a kirándulás körülményeiről, majd elengedtek minket. Míg a többiek felfelé indultak, és lefelé futottam a lépcsőn. Lent egyenesen Kevin-be csapódtam, aki boldogan kapott fel, és pörgetett meg a levegőben, majd letett, én pedig a mellkasát átkarolva bújtam hozzá.
- Nem. Most miért? Ezzel a járművel volt kedvem jönni. Arról nem tehetek, hogy ilyen figyelemfelkeltő. A szabadugrást is szeretem, sőt, rajongok a bungee jumping-ért. Meg a repülésért, a vízi sportokról pedig ne is beszéljünk. –kuncogtam. –Ti pedig rajongtok a gyorsaságért.
- Ezt honnan veszed? –kérdezett vissza azonnal Nessie, elég ijedt képet vágva.
- Ránéztél a kocsira, amivel jöttetek? –mosolyogtam rá
- Oké. Értem én. –fújta ki a levegőjét.
Elég vicces volt. Mégsem mondhatom meg neki, hogy tudom, hogy micsodák. Szerintem abból az évszázad balhéja lenne. És akkor el kellene árulnom az én angyal-létemet is.
- Amúgy mit akar az igazgató? –kérdeztem.
- Valami kirándulás-szerűség miatt hívott vissza minket. –rántotta meg a vállát.
- Ez aztán a kivitelezés. –forgattam meg a szemeimet. –Egy ekkora baromság miatt kellett visszajönnünk? Jó, mondjuk nem mondom, hogy nem tetszett, hogy az első napomon már előbb le is léphettem a suliból…
- Mázlista. –kuncogta Emmett.
- Pontosan. –mosolyogtam rá.
Épp ekkor lépett ki a testneveléstanár az iskola épületéből, és kiadta az utasítást, miszerint mindenkinek be kell mennie a tornacsarnokba.
- Mi idekint maradunk, megvárunk Renesmee-t. –motyogta Emmett.
- Oké. Sziasztok. –mondtuk egyszerre Nessie-vel, közben óriási mosollyal az arcunkon indultunk be az iskola épületébe.
Onnan egyenesen a tornacsarnokba mentünk, és leültünk legfelülre, szinte az utolsó üres helyre.
- De milyen kirándulás lesz ez? –suttogtam Nessie-nek.
- Nem tudom…- mosolygott.
Ahogy elnéztem az egész iskola itt volt. A pasik javarészt minket fürkésztek, a lányok pedig csak féltékeny pillantásokat küldtek felénk. Amint az igazgató belépett a csarnokba, a beszélgetések zaja egyre csendesedett, míg csak pár pusmogás hallatszott.
- Hellósztok! –integetett.
Óriási mosoly kúszott az arcomra, és épp ésszel felfogni sem tudtam, hogy hogyan lehet egy ilyen munkát végző ember ennyire laza. Egy fekete farmer volt rajta, a kockás inge kissé meggyűrődött már, viszont a fekete-fehér pöttyös nyakkendője még csodásan festett.
- Jó hírrel jövök. –fordított oda egy széket magának, és fordítva ráült.
- És mi az, diri? –kiabálta be egy srác.
- Mindjárt megtudod, Jason! –mosolygott az igazgató.
- Hihetetlen egy fazon. –suttogtam Nessie-nek.
- Oh, és ez még semmi. Van, amikor gördeszkázik, meg sütit hoz a diákoknak.
- Már most bírom. –kuncogtam.
- A biológia szakos diákok egy nagyon extrém kiránduláson fognak részt venni. Búvárkodni, kirándulgatni fogtok, és megismeritek az ottani szokásokat.
- De hova megyünk?
- Hawaii-szigetekre. –kiáltotta el magát a diri.
- Oh, bocs a késésért. –lökte ki valaki az ajtót.
- Kevin…- suttogtam ledöbbenve, mire felém kapta a fejét, és kacsintott egyet.
- Üdvözlök mindenkit. Kevin Coore vagyok. Nos igen. Hawaii lesz a célpont. –ült le ő is –Azon belül pedig Oahu. Az utazást finanszírozzuk. Ott pedig az Isbel-lel közös luxusvillánkban fogtok, vagyis fogunk megszállni. Egy hétig fogjátok élvezni a csodás hely nyújtotta előnyöket, utána irány haza. Tehát ha lehet, ne hozzátok az egész gardróbot. És persze csak annyi pénzt hozzatok, ami nektek kell.
A tenyerembe temettem az arcomat, miután nem bírtam tovább bámulni Kevin pimasz mosolyát. Nem hiszem el! És ezt velem nem egyeztette…
- Pénteken fogunk indulni, és egy hetet töltünk ott, mint már hallottátok. Kísér titeket az osztályfőnökötök, én, valamint az igazgatóhelyettes asszony.
- A többi osztálynak sem kell aggódni. –vette át a szót Kevin –Minden csoportnak tervezek még egy ilyen egy hetes kirándulást, különböző helyekre.
Az igazgató még egy kisebb beszédet tartott a magatartásunkról, az utazás és a kirándulás körülményeiről, majd elengedtek minket. Míg a többiek felfelé indultak, és lefelé futottam a lépcsőn. Lent egyenesen Kevin-be csapódtam, aki boldogan kapott fel, és pörgetett meg a levegőben, majd letett, én pedig a mellkasát átkarolva bújtam hozzá.
- Hiányoztál. –suttogtam.
- Te is nekem, Angyalom.
- Ezt meg mikor találtad ki? –elvigyorodtam, és felnéztem mosolygós arcába.
- Miért, netán nem igaz?
- De, igaz. Amúgy ezt mikor tervezted el?
- Oh, már rég. –elmosolyodott- Amikor leléptél tőlünk, már akkor le volt fixálva az egész.
- És nekem miért nem mondtad? –csaptam a karjára.
- Mert akkor valami úton-módon megakadályoztad volna. –kuncogott.
- Az biztos. –mosolyogtam –Meddig maradsz lent?
- A nyaralás végéig. Nem fogtok előbb megszabadulni tőlem.
- És mit tervezel a kirándulás előtt időre?
- Át kell előtte mennünk. Maradhatnánk kint egy napot akár…
- El kell rendeznünk a főzést, a takarítást, kint a buszt… -soroltam a teendőket.
- Be kell vásárolnunk.
- Tömérdek mennyiségű alkoholt. –kacsintottam.
- Az igazgatóval már megbeszéltem. A hétre már el vagy engedve. –kuncogott, és átkarolta a vállamat –Ez jó, hogy egy napig itt vagy, utána meg már szünet is van.
- Köszönöm. –nyomtam egy puszit az arcára.
- Neked bármit. –indultunk el a kijárat felé.
- A témára visszatérve: El kell rendezni a szörf-deszkákat, a napágyakat, a búvár-oktatást, az extrém vízisportokat.
- Nyugi. Lesz időnk. Előbb lemegyünk, aztán az indulás előtt pár órával visszajövünk, és együtt fogunk velük repülni.
- Te is nekem, Angyalom.
- Ezt meg mikor találtad ki? –elvigyorodtam, és felnéztem mosolygós arcába.
- Miért, netán nem igaz?
- De, igaz. Amúgy ezt mikor tervezted el?
- Oh, már rég. –elmosolyodott- Amikor leléptél tőlünk, már akkor le volt fixálva az egész.
- És nekem miért nem mondtad? –csaptam a karjára.
- Mert akkor valami úton-módon megakadályoztad volna. –kuncogott.
- Az biztos. –mosolyogtam –Meddig maradsz lent?
- A nyaralás végéig. Nem fogtok előbb megszabadulni tőlem.
- És mit tervezel a kirándulás előtt időre?
- Át kell előtte mennünk. Maradhatnánk kint egy napot akár…
- El kell rendeznünk a főzést, a takarítást, kint a buszt… -soroltam a teendőket.
- Be kell vásárolnunk.
- Tömérdek mennyiségű alkoholt. –kacsintottam.
- Az igazgatóval már megbeszéltem. A hétre már el vagy engedve. –kuncogott, és átkarolta a vállamat –Ez jó, hogy egy napig itt vagy, utána meg már szünet is van.
- Köszönöm. –nyomtam egy puszit az arcára.
- Neked bármit. –indultunk el a kijárat felé.
- A témára visszatérve: El kell rendezni a szörf-deszkákat, a napágyakat, a búvár-oktatást, az extrém vízisportokat.
- Nyugi. Lesz időnk. Előbb lemegyünk, aztán az indulás előtt pár órával visszajövünk, és együtt fogunk velük repülni.
- Rendben. Akkor mikor indulunk?
- Ma délután bevásárolunk, utána átcuccolunk, és holnap már ott fogunk lenni. Így bőven lesz időnk előkészülni.
- Király lesz. –kuncogtam.
- Szerintem is.
- Mivel jöttél? –értünk ki a parkolóba.
- Motorral. –suttogta a fülembe, és az én motorom felé intett, ami mellett most ott állt egy másik is.
- Hm… kezdesz valamit tanulni tőlem. –kuncogtam.
- Törekszek. –vigyorodott el –Amúgy ez így elég baromság. Én vagyok az idősebb, te tanulsz tőlem.
- Én viszont intelligensebb vagyok. –jelentettem ki, és megálltam a motorok mellett.
- Sziasztok. –pattant mellém Nessie.
- Szia Renesmee –mosolygott rá Kevin –Sokat hallottam már rólad.
- Ő… Kevin. –böktem meg –Ez eléggé hülyén jött ki.
- Hát szerintem is. –kuncogott Nessie.
- Jól van na, csak kedves akartam lenni. –mondta durcásan.
- Megvolt. –kacsintott Nessie –Em, Jaz, nyugodtan idejöhettek.
- Nem zavartok. –vigyorogtam rájuk, mire egy mosollyal válaszoltak.
- Itt vagyunk. –álltak meg mellettünk.
A magasabb és barna hajú testvérnek töretlen volt a jókedve, a mosoly most is ott virított az arcán. Jasper felvette a szokásos semmit sem kifejező arcát, de a szemeiben csillogást véltem felfedezni.
- Emmett, Jasper, ő itt Kevin. Kev, ő itt Emmett és Jasper.
Gyors kézfogás után bele is kezdtünk a dumálásba.
- És… hova megyünk?
- A házunkba. –kuncogott Kevin.
- Igen… és én erről egészen máig nem tudtam. –sandítottam a mellettem állóra.
- Jól van na. Leléptél.
Kezeit védekezően emelte fel, és elnevette magát. Én pedig nem tudtam mit tenni, gyorsan megöleltem a mellkasát, és pedig a vállamat karolta át.
- Van telefonom is. –duzzogtam.
- Meg másod is. –bökött a fejemre –De nem akartam szólni, mert megreklamálnád a fejeseknél.
- Már nem azért, de te is az vagy. –kuncogtam.
- Tudom. –húzta ki magát.
- És… ti előbb lementek?
- Igen… -mosolyogtam –Valószínűleg már holnap, vagy legkésőbb két nap múlva lemegyünk, és előkészülünk.
- Ha szeretnél, lejöhetnél előbb te is… -ajánlotta fel Kevin- Mondjuk nem holnap, mert nekünk sok fontos elintézendő dolgunk van, de mondjuk…szerdán van csütörtökön.
- Oh, nem kell miattam plusz köröket mennetek. Majd lemegyek együtt, a többiekkel. –mosolyodott el.
- És…mióta vagytok együtt? –kérdezte felhúzott szemöldökkel Emmett.
- Ma délután bevásárolunk, utána átcuccolunk, és holnap már ott fogunk lenni. Így bőven lesz időnk előkészülni.
- Király lesz. –kuncogtam.
- Szerintem is.
- Mivel jöttél? –értünk ki a parkolóba.
- Motorral. –suttogta a fülembe, és az én motorom felé intett, ami mellett most ott állt egy másik is.
- Hm… kezdesz valamit tanulni tőlem. –kuncogtam.
- Törekszek. –vigyorodott el –Amúgy ez így elég baromság. Én vagyok az idősebb, te tanulsz tőlem.
- Én viszont intelligensebb vagyok. –jelentettem ki, és megálltam a motorok mellett.
- Sziasztok. –pattant mellém Nessie.
- Szia Renesmee –mosolygott rá Kevin –Sokat hallottam már rólad.
- Ő… Kevin. –böktem meg –Ez eléggé hülyén jött ki.
- Hát szerintem is. –kuncogott Nessie.
- Jól van na, csak kedves akartam lenni. –mondta durcásan.
- Megvolt. –kacsintott Nessie –Em, Jaz, nyugodtan idejöhettek.
- Nem zavartok. –vigyorogtam rájuk, mire egy mosollyal válaszoltak.
- Itt vagyunk. –álltak meg mellettünk.
A magasabb és barna hajú testvérnek töretlen volt a jókedve, a mosoly most is ott virított az arcán. Jasper felvette a szokásos semmit sem kifejező arcát, de a szemeiben csillogást véltem felfedezni.
- Emmett, Jasper, ő itt Kevin. Kev, ő itt Emmett és Jasper.
Gyors kézfogás után bele is kezdtünk a dumálásba.
- És… hova megyünk?
- A házunkba. –kuncogott Kevin.
- Igen… és én erről egészen máig nem tudtam. –sandítottam a mellettem állóra.
- Jól van na. Leléptél.
Kezeit védekezően emelte fel, és elnevette magát. Én pedig nem tudtam mit tenni, gyorsan megöleltem a mellkasát, és pedig a vállamat karolta át.
- Van telefonom is. –duzzogtam.
- Meg másod is. –bökött a fejemre –De nem akartam szólni, mert megreklamálnád a fejeseknél.
- Már nem azért, de te is az vagy. –kuncogtam.
- Tudom. –húzta ki magát.
- És… ti előbb lementek?
- Igen… -mosolyogtam –Valószínűleg már holnap, vagy legkésőbb két nap múlva lemegyünk, és előkészülünk.
- Ha szeretnél, lejöhetnél előbb te is… -ajánlotta fel Kevin- Mondjuk nem holnap, mert nekünk sok fontos elintézendő dolgunk van, de mondjuk…szerdán van csütörtökön.
- Oh, nem kell miattam plusz köröket mennetek. Majd lemegyek együtt, a többiekkel. –mosolyodott el.
- És…mióta vagytok együtt? –kérdezte felhúzott szemöldökkel Emmett.
- Mi…mi…-dadogtam meglepődve.
- Oh, már évek óta. –mondta büszkén Kevin, és még szorosabban ölelt magához, miközben egy cuppanós puszit nyomott az arcomra.
A válaszán meglepődtem, és egy vigyor kúszott az arcomra.
- Őrült. –csaptam a tarkójára.
- Most miért? Tudom, hogy megígértem, hogy titokba tartjuk… –kezdett bele.
- Hát…öhm, gratulálok. –motyogta Nessie.
Láttam rajta, hogy zavarban van. Halványan elpirult, és ahogy észrevette, hogy őt nézem, lekapta rólunk a pillantását. De aranyos…
- Nem vagyunk együtt. –vigyorogtam a többiek felé –Ez a Nőcsábász csak mondta. Be akart ugratni titeket.
- Azt hiszem sikerült. –nevetett fel Emmett.
- Igen… de ne legyen több ilyen. –sandítottam az engem ölelő személyre.
- A többiek még mindig azt hiszik, hogy együtt vagyunk.
- Oh, már évek óta. –mondta büszkén Kevin, és még szorosabban ölelt magához, miközben egy cuppanós puszit nyomott az arcomra.
A válaszán meglepődtem, és egy vigyor kúszott az arcomra.
- Őrült. –csaptam a tarkójára.
- Most miért? Tudom, hogy megígértem, hogy titokba tartjuk… –kezdett bele.
- Hát…öhm, gratulálok. –motyogta Nessie.
Láttam rajta, hogy zavarban van. Halványan elpirult, és ahogy észrevette, hogy őt nézem, lekapta rólunk a pillantását. De aranyos…
- Nem vagyunk együtt. –vigyorogtam a többiek felé –Ez a Nőcsábász csak mondta. Be akart ugratni titeket.
- Azt hiszem sikerült. –nevetett fel Emmett.
- Igen… de ne legyen több ilyen. –sandítottam az engem ölelő személyre.
- A többiek még mindig azt hiszik, hogy együtt vagyunk.
- Kev… ők meg nem érdekelnek. –mosolyodtam el.
- Angyalom… -vigyorodott el –Hát milyen angyal vagy te?
- Angyalom… -vigyorodott el –Hát milyen angyal vagy te?
- Normális. –mosolyogtam.
Tudtam, hogy az angyal szót nem szó szerint fogták fel a többiek. Senki sem gondolná, hogy éppenséggel egy angyal társaságában élik a minden napjaikat. Ezért nyugodtan mentem be a játékba.
- A-a…-szólt közbe Emmett –Ő nem lehet normális angyal. Nincsen szárnya.
- Igaz… Akkor egy nem-normális angyal vagyok. –vigyorogtam el.
Ez voltaképpen igaz is.
- Ez igaz. Ő kicsit sem normális. –koppintott Kev- Már régóta tudom, hogy teljesen meg van hibbanva. Ne is találkozzatok vele többé. Ő egy közveszélyes őrült.
- A-a…-szólt közbe Emmett –Ő nem lehet normális angyal. Nincsen szárnya.
- Igaz… Akkor egy nem-normális angyal vagyok. –vigyorogtam el.
Ez voltaképpen igaz is.
- Ez igaz. Ő kicsit sem normális. –koppintott Kev- Már régóta tudom, hogy teljesen meg van hibbanva. Ne is találkozzatok vele többé. Ő egy közveszélyes őrült.
Kevin arcán komolyság látszott, alig bírta elfojtani a mosolyát.
- Nagyon jó vicc. –vigyorgott Renesmee –Bocsáss meg, Kevin, de én inkább kockáztatok.
- Tudom, Drágám, hogy nehéz elhinned. –előredöntöttem a fejemet, és hosszú pilláim alól nézte fel Kevinre- Valakik vállalják a kockázatot, és az esetleges sérülést.
- De azért mondjuk ki kerek perec, mielőtt valaki emiatt nem állna szóba veled: Nem vagy őrült.
Jasper felé fordultam, aki a beszélgetés alatt először ejtett ki a száján egy hosszabb mondatot.
- Igazán lekötelezel, hogy ennyire bízol bennem. –mosolyogtam,mire ő válaszképp bólintott.
- Hallod, Jaz. Cuki vagy. –mondta Emmett az én hangomat utánozva.
Nyelvet öltöttem a nagytesóra, mire ő egy óriási vigyorral válaszolt.
- Öhm… Nessie. –motyogta Jaz –Alice az előbb küldött egy sms-t, hogy vásárlást ígértél neki a délutánra, ezért jó lenne, ha sietnél.
- Már megint nem tud várni… -dörmögte Renesmee –Iz…akkor majd találkozunk… pénteken.
- Igen. Pénteken reggel a suli előtt. –mosolyogtam.
- Vigyázz magadra, angyalka. –kuncogott Emmett, és gyorsan megölelt.
Elköszöntünk a többiektől is, és a Cullen család ittlévő tagjai elmentek.
- Te őrült… ugye nem vették komolyan az angyal-témát? –sandítottam rá.
- Most nem kutakodtál a gondolataikban? –húzta fel a szemöldökét, mire csak megrántottam a vállam. Néha napján bele szoktam tekintgetni az emberek fejébe.
- Szóval nem. Amúgy, csak hogy válaszoljak a kérdésedre: Nem, nem vették komolyan. Emmett elképzelt egy csipke-fehérneműben, angyalszárnyakkal, de amúgy semmi. –vigyorgott.
- Komolyan? –döbbentem le –Habár mit is várok? Ez Emmett…
- Igen…ő Emmett. Amúgy Jasper furcsa volt… -gondolkodott el- Megbízik benned, de mégis félti Nessie-t…
- Tőlem?
- Nem Iz, a Dalai Lámától. –forgatta a szemeit- Persze, hogy tőled. Furcsának találja, hogy nem vonzódik a véredhez. Érzi a mennyei illatodat, a természetfelettien csodás illatot. Pontosan így fogalmazott –kacsintott-, de nem csábítja, és ez zavarja.
- Nem, hogy örülne, hogy nem akar nekem ugrani. –motyogtam –De ezen változtathatunk…szerinted?
- Nem túl kockázatos? –suttogta fojtott hangon.
- Jaj, ne aggódj. –néztem a szemébe, és végigsimítottam az arcán –Minden rendben lesz, még ha ki akarná szívni a véremet, sem tudná. Tudod, hogy milyen harcias vagyok.
- Nem is értem, hogy miért te lettél a szerelem és az érzelem angyala. –sóhajtott fel- Jobb lennél a harc, szabadság, őrültség és a felelőtlenség angyalának. –kuncogott.
- Felelőtlenségről jut eszembe: Abba nem gondoltál bele, hogy Nessie nem mehet napsütésbe? –sandítottam rá.
- Ne aggódj. Valami csoda folytán ki fog tudni menni a napra. –kacsintott.
- Te mindenre gondoltál. –kuncogtam, és egy puszit nyomtam az arcára, majd felültem a motoromra.
- Verseny hazáig?- vette fel a sisakot.
- Bármikor. –nyomtam a fejembe a sisakot –Hisz te mondtad. Egy közveszélyes őrült vagyok.
Még egy kacsintást megengedtem magamnak, aztán már csak száguldottam.
- Tudom, Drágám, hogy nehéz elhinned. –előredöntöttem a fejemet, és hosszú pilláim alól nézte fel Kevinre- Valakik vállalják a kockázatot, és az esetleges sérülést.
- De azért mondjuk ki kerek perec, mielőtt valaki emiatt nem állna szóba veled: Nem vagy őrült.
Jasper felé fordultam, aki a beszélgetés alatt először ejtett ki a száján egy hosszabb mondatot.
- Igazán lekötelezel, hogy ennyire bízol bennem. –mosolyogtam,mire ő válaszképp bólintott.
- Hallod, Jaz. Cuki vagy. –mondta Emmett az én hangomat utánozva.
Nyelvet öltöttem a nagytesóra, mire ő egy óriási vigyorral válaszolt.
- Öhm… Nessie. –motyogta Jaz –Alice az előbb küldött egy sms-t, hogy vásárlást ígértél neki a délutánra, ezért jó lenne, ha sietnél.
- Már megint nem tud várni… -dörmögte Renesmee –Iz…akkor majd találkozunk… pénteken.
- Igen. Pénteken reggel a suli előtt. –mosolyogtam.
- Vigyázz magadra, angyalka. –kuncogott Emmett, és gyorsan megölelt.
Elköszöntünk a többiektől is, és a Cullen család ittlévő tagjai elmentek.
- Te őrült… ugye nem vették komolyan az angyal-témát? –sandítottam rá.
- Most nem kutakodtál a gondolataikban? –húzta fel a szemöldökét, mire csak megrántottam a vállam. Néha napján bele szoktam tekintgetni az emberek fejébe.
- Szóval nem. Amúgy, csak hogy válaszoljak a kérdésedre: Nem, nem vették komolyan. Emmett elképzelt egy csipke-fehérneműben, angyalszárnyakkal, de amúgy semmi. –vigyorgott.
- Komolyan? –döbbentem le –Habár mit is várok? Ez Emmett…
- Igen…ő Emmett. Amúgy Jasper furcsa volt… -gondolkodott el- Megbízik benned, de mégis félti Nessie-t…
- Tőlem?
- Nem Iz, a Dalai Lámától. –forgatta a szemeit- Persze, hogy tőled. Furcsának találja, hogy nem vonzódik a véredhez. Érzi a mennyei illatodat, a természetfelettien csodás illatot. Pontosan így fogalmazott –kacsintott-, de nem csábítja, és ez zavarja.
- Nem, hogy örülne, hogy nem akar nekem ugrani. –motyogtam –De ezen változtathatunk…szerinted?
- Nem túl kockázatos? –suttogta fojtott hangon.
- Jaj, ne aggódj. –néztem a szemébe, és végigsimítottam az arcán –Minden rendben lesz, még ha ki akarná szívni a véremet, sem tudná. Tudod, hogy milyen harcias vagyok.
- Nem is értem, hogy miért te lettél a szerelem és az érzelem angyala. –sóhajtott fel- Jobb lennél a harc, szabadság, őrültség és a felelőtlenség angyalának. –kuncogott.
- Felelőtlenségről jut eszembe: Abba nem gondoltál bele, hogy Nessie nem mehet napsütésbe? –sandítottam rá.
- Ne aggódj. Valami csoda folytán ki fog tudni menni a napra. –kacsintott.
- Te mindenre gondoltál. –kuncogtam, és egy puszit nyomtam az arcára, majd felültem a motoromra.
- Verseny hazáig?- vette fel a sisakot.
- Bármikor. –nyomtam a fejembe a sisakot –Hisz te mondtad. Egy közveszélyes őrült vagyok.
Még egy kacsintást megengedtem magamnak, aztán már csak száguldottam.
