Love Angel- 3. fejezet

Izbel

Sziasztok!
Úgy döntöttem, hogy előbb hozom a fejezetet :) Ennek több oka is van, legfőképp az, hogy a héten szinte semmi időm sem lesz. :S :)
Az események bepörögnek :) Remélem senki sem bánja :)
Puszii 

Love Angel 3. fejezet-
Első nap
(Izbel)

Mit vegyek fel?
Hideg végül is annyira nincs… Hisz mondhatni tavasz van. Már amennyire itt tavasznak számít ez az évszak. Eső ma nem esett, és remélem nem is fog. A Nap nem süt, így Renesmee-vel is tudok majd találkozni. Szerencsére.
Mik a kikötések? Hosszú kék koptatott farmer, az biztos. A magassarkú első nap elmaradhatatlan, le nem írott törvény, legalább is nálam. Igaz, szeretem a sportcipőket, meg a tornacsukákat, de első nap nem abban kellene mennem.
Felső… Megfázni nem tudok, hideg meg végül is nincs. Húsz fok simán megvan, szerencsére ma egy enyhébb nap van itt is. Így végül egy fekete trikó mellett döntöttem. Meg fehér bőrdzsekit is veszek fel, amit nem húzok össze. Jó lesz ez így.
Magamra kapkodtam a ruhákat, belebújtam egy kék magassarkúba. A színek miatt felvettem pár sokszínű karperecet, egy ugyanilyen mintás gyűrűt, fülbevalót, nyakláncot nem. A rendes, angyali nyakláncomat sosem veszem le.
Mindenki, angyallá válásakor kap egy ékszert, általában olyat, amiben valami kristály van, amivel át fel tud menni minden gond nélkül. Mert végül is ez a dolog nyitja meg a kaput.
Én egy ezüst ékszert kaptam, ugyan csak ilyen láncon. A medál egy szívecskét formál, két angyalszárnyból. A szárnyba millió apró gyémánt van beépítve, és valami csodálatos ékszer.
Egy táskába beledobáltam a cuccaimat. Tolltartó, pár füzet, pénztárca, iratok, szájfény, telefon, fülhallgató. Más úgysem kell, a könyveket pedig majd ott megkapom.
Még utoljára belenéztem a gardróbban található egészalakos, és óriási tükörbe, majd miután elégedetten tituláltam, hogy csodásan nézek ki, leszökdeltem a lépcsőn.
A többiek már ott voltak, mosolyogva vették észre érkezésem.
- Jó reggelt. –kuncogtam, és mindegyikük arcára nyomtam egy puszit.
- Mész suliba? –kapta fel a fejét Lily.
- Ja, igen. –sóhajtottam. –Össze kell ismerkednem Renesmee-vel.
- Tényleg, szinte még semmit sem meséltél erről az egész küldetés féléről. –duzzogott
- Majd ha hazajöttem. –kacsintottam rá. –Ígérem.
- Ajánlom is. –nevetett fel.

- Beviszlek suliba. –kapta hátára Blaise a táskáját. –Végzős vagyok.
- Király. –kuncogtam fel, és kifelé vettem az irányt.
- A fekete mercibe ülj be. –szólt még utánam.

- Oké. –mosolyogtam, és a garázsba termettem.
És eléggé meglepődtem. Hat kocsi állt ott. Gondolom mindenkinek egy. Legalább is ezt következtettem ki a színekből. Blaise fekete Mercedes-Benze, egy sárga Porsche, egy zöld Lamborghini, egy barna Volvo, egy szürke Audi, és egy fehér Mercedes. Az utolsó kocsin egy aprócska cetli volt, rajta a nevemmel, és Kevin aláírásával.
Mercedes CLS 55 AMG… hmm, de szép. És az enyém. Ez valami csodálatos.
Még csodáltam volna az újonnan szerzett járművemet, de Blaise köhögése megzavart.
- Jó, beszálltam. –forgattam meg a szemeimet, és beugrottam a kocsijába.
- Akkor jó. –mosolyodott el, és már indított is. –A húgomnak foglak mondani. Bemutatlak a barátaimnak, satöbbi.
- Oké. –kuncogtam.
- Mikor végzel?

- Fogalmam sincs. Tudod, még sem a könyveimhez, sem az órarendemhez sem jutottam hozzá.
- Ja, bocs, ez kimaradt. –mosolyodott el. –Korán van még nekem a gondolkodáshoz.
- Ahhoz képest ragaszkodtál ahhoz, hogy te vezess. Vezettem volna én a vadonatúj kocsimat. –mormogtam.
- De nem baj. Ehhez sosem vagyok elég fáradt. –nyomta tövid a gázt, mire a sebességmutató rendesen megugrott.
- Sosem változol.
- De te sem. –vágott vissza. –Amúgy Lily már be is lebzselt a sütiből jó pár szeletet.
- Azt gondoltam. –mosolyogtam. –De nem baj. Neki sütöttem, ő kérte.
- Már bocs, de nekünk is hagyhatna belőle. –duzzogott.
- Ki nem sajátította. –kuncogtam. –Abban biztos vagyok.
- De akkor is. Meg sem kínált belőle.
Elnevettem magam, és még egy normális választ sem tudtam azonnal kibökni.
- Megetetni nem kell? –kuncogtam még mindig. –Megkínálni? A szádba ne adja?
- Jól van, de akkor is. –mondta morcosan. –Legalább mondhatta volna, hogy: Vegyetek belőle! Vagy valami…
Csak vigyorogva megráztam a fejem, és pont megálltunk a suli előtt.

- Ez gyors volt. –jegyeztem meg.
- Tudom. –mosolygott, és kiszállt a kocsiból.

Épp nyúltam volna a kilincshez, de ekkor már csak a levegőt markoltam volna. Blaise kitárta az ajtót, és a kezét nyújtotta. Arcáról letörölhetetlen volt a vigyor.
- Szörnyű vagy. –kuncogtam, és megfogtam a kezét.
Viszont amikor végre a saját lábaimon, és a betonon álltam elengedtem, nehogy valaki téves következtetéseket vonjon le.
- Szörnyű? Inkább lovagias. –reklamált.
- Egyezzünk meg a Shrek-esbe. –kuncogtam.
- Én meg Shrek? –mosolyodott el. –Inkább ezt most hagyjuk.
- Szerintem is. –értettem egyet vele.
- Ők ott a haverjaim. –intett oda pár pasi és csaj felé. –Bemutatlak nekik. Oké?
- Tőlem. –rántottam meg a vállam. –Sosem zavart a feltűnés, és az ismerkedés.
- Azt tudom. –mosolygott.
- Ja, és nem kell majd megvárni, hazamegyek egyedül is.
- Nem is találsz el hazáig. –értetlenkedett.
Lábujjhegyre emelkedtem, és a fülébe suttogtam.
- Tudod, nekünk, mint angyaloknak különös dolgok vannak a tulajdonunkban.
Egy puszit is nyomtam arcára, és vigyorogva ereszkedtem le.
- Tényleg. –kuncogott. –Bocs, teljesen elfelejtettem. Olyan rég nem használtam az angyali dolgaimat.
- Halkabban. –szóltam rá. –Renesmee-nek nem szabad megtudnia.
- Ja, sorry. –kuncogott.
- Semmi gond. De jó lenne indulni, mert nem lesz időm elkérni a papírjaimat.
- Igazad van. –értett egyet, és elindultunk a baráti társasága felé, akik elég érdekesen néztek minket.
- Nekem mindig igazam van. –kuncogtam.

- Héé. Hazudni bűn.
- Tudom én azt. –mosolyogtam.
- Ma délután nekem fogsz sütni.
- Azért mentem én oda, hogy a szolgátok legyek? –reklamáltam.

- Senki sem kérte, hogy gyere. –mosolygott.
Tarkón csaptam, és megsértődve néztem rá.
- Te is tudod, hogy örülünk, hogy itt vagy. –ölelt meg.
- Persze, hogy tudom. –nevettem fel halkan.
- Akkor meg minek ütögetsz? –kérdezett.

- Miért ne? –húztam fel a szemöldököm.
- Te tényleg pont ugyan az vagy, mint tíz éve. –somolygott.
- Te is. –mosolyogtam. –És ezt veheted bóknak.
- Köszi. –kuncogott.

Pont elértük a haverjait, akik arcán jókora mosoly ült.
- Blaise! –rikkantotta az egyikük. Egy nagydarab, izmos, barna hajú. –Végre becsajoztál! Hát ezt meg kell ünnepelni.
Visszafojtottam a kuncogásom, így csak egy jókora mosoly lett belőle.
- Iz, ők itt a barátaim. Skacok, ő itt Izbel, a húgom. –vigyorgott.
- Ó… hát akkor a hölgy szabad még. –döbbentek le, majd arcukra mosoly csúszott.
A lányok oszlatták el a döbbenetet, amit betudhattam annak, hogy nem Blaise barátnője vagyok. Sorba bemutatkozott mindegyikük, nagyon jó fejnek tűntek.
- Figyi, nekem most mennem kéne. –fordultam Blaise felé.
- Persze menj csak. –intett mosolyogva. –Akkor megvárjalak?
- Mondtam, hogy nem kell. –kuncogtam. –És holnap akkor is a saját kocsimmal jövök.
- Az már a te dolgod. Ha akarod, úgy is azzal jössz, nem tudlak lebeszélni róla. –vigyorgott.
- Nem hát. –kuncogtam. –Na, akkor sziasztok. Remélem még találkozunk.
Egyhangú válasz jött, miszerint egyetértenek velem, és szívesen találkoznának még velem.
Elindultam befelé. Nézzünk szembe a nehezével. Igaz, a parkolóban is rendesen megbámultak, pedig még alig voltak itt. De most… Ahogy beléptem mindenki engem nézett. A fiúk vágyakozóan néztek, és elég rendesen stíröltek, a lányok pedig irigykedő és gyűlölködő pillantást vetettek rám. Hihetetlenek a mai lányok. Azért, mert valaki szép, már megutálják.
Az irodába mentem, ahol a szokásos szöveg elmondása után végre megkaptam a könyveimet és az órarendem, valamint a szekrényem kulcsát. A titkárnő még kikérdezett, hogy honnan jöttem, megdicsérte az eddigi kitűnő átlagomat, és sok szerencsét kívánt.
Mosolyogva léptem ki az aprócska helyiségből, ami mellett egy lánycsapat sugdolózott.
Ránézésre le lehetett venni, hogy tipikus ribikkel állok szemben. 20cm-es tűsarkújukban még állni is alig bírnak, a miniszoknyájuk combközépig sem ér le, a mellüket push-up melltartóval rendesen kidobták, és ezen nem segít a mélyen dekoltált felső sem. Festetett szőke hajuk szög egyenesre volt vasalva. Egy kiló sminket magukra kentek, a 2-3cm-es műkörmükhöz már fegyvertartási engedély kellene. Egyszóval röhejesen festettek.

- Oh, hello. –szólalt meg az egyikük, gondolom a vezér. Ennyire egy nyálas, magas és nyavalygó hangot. Fúj!
A többiek körbeugrálják, látszott rajta. Nagyon fent hordja az orrát… csak nehogy én meg a földbe tiporjam azt.
- Szia. –indultam el a szekrényemhez.
- Hé! Nem várnál meg? –tipegett utánam.
- De, persze. –álltam meg.
Milyen szerencse, pont a szekrényemhez értem el. Gyorsan kinyitottam, bedobáltam a cuccomat, elővettem az órához szükséges dolgokat, és visszazártam, majd a csajhoz fordultam. A pincsijei már mögötte álltak, és lenézően néztek rám.
- Gaby vagyok. –mondta, és próbált normálisan nézni. Vagyis megpróbált a szemembe nézni, és nem a márkás cuccaimra fordítani a tekintetét.
Röhejes…
- Izbel. –mosolyogtam rá.
Nem leszek lekezelő, nem leszek lekezelő…

- Nagyon örülök. –nyivákolta.
- Aha. Én is.
- Figyi… kíváncsi lennék, hogy hol vetted a festéket? –nézett érdeklődően.
- Festéket? –kérdeztem vissza.
- A hajad… - nyúlt előre, és megérintette egyik tincsemet. –Vagy mű?
- A hajam sem festetett, sem beültetett, sem mű, sőt, még gyógyszert sem szedek azért, hogy gyorsabban nőjön. –mondtam ki egy szuszra.
- Én csak kérdeztem. –mondta gyorsan.
- Ja. –forgattam meg a szemeimet. –Figyi, nem sokára csengetnek, és nem szeretnék elkésni…szóval…
- Hányadikba is jársz?
- Második. –morogtam.
Ja… Igen. Másodikba járok. Valami csúcs. Szerencsére ebből a tanévből már csak egy, másfél hónap van hátra.
- Mi is. –mondták bezsongva.
- Csúcs. –forgattam meg a szemeimet. –De nekem tényleg mennem kell.
- Hé. Várj már meg. –tipegtek utánam.
Lassítottam a tempómon, így végre be tudtak érni. Azonnal körbefogtak, és így mentünk el a teremig. Közben lelkesen mesélték, hogy ki mit szeret, ki kivel jár, meg egyéb ilyen badarságok. A terembe belépve már elég szörnyülködő arckifejezést vágtam, amit próbáltam visszafojtani. Zavartan túrtam bele hosszú tincseimbe, és azon gondolkodtam, hogy hogyan is tudnám lerázni őket.
A többiek, mármint a teremben lévők fürkésző tekintetüket emelték rám, csak Renesmee nem. Ő továbbra is egy könyvet bújt, a leghátsó, középső padsorban. Hosszú, barnás haja most egyenes volt, hajvasaló műve. Alice gondolom most sem bírt magával… A tincsei színe Edward hajáéhoz hasonló, alkata Belláéval stimmel. Edward és Bella kicsi lánya… Még mindig nehéz elképzelni, hogy gyermekük született.
- Nem ülsz hozzánk? –mutatott Gaby a mellette lévő helyre.
- Kösz, nem. –mondtam azonnal, és Nessie felé indultam. –Szia. Öhm… bocsi, ide ülhetnék?
- Persze. –motyogta, és becsapta a könyvet, majd rám emelte csokoládébarna tekintetét.
Jaj… Istenem. Ez Bells szeme. Pontosabban ugyan olyan, mint Charlie-nak, és Bella-nak volt.
- Köszi. –tettem le a táskám, és az órához szükséges dolgaimat az asztalra tettem, majd a fél vámpír felé fordultam. –Izbel vagyok.
- Tudom. –bólintott aprót. –Mármint a többiek már ezt harsogják.
- Gondoltam. –mosolyogtam el. –Te pedig…
Rápillantottam a füzetére, mintha nem tudnám a nevét.
- Renesmee. –motyogtam. –Nagyon örülök.
- Én is. –mosolygott. –És csak Nessie.
- Én pedig igazából az Iz-t szeretem. –nevettem fel. –Szép a neved. Olyan… nem mindennapi.
- Hát igen. Ez egy saját, kitalált név. –mosolygott.
Mintha nem tudnám. Renee és Esme, a nagymamái nevének összerakásából alakult.
- Honnan jöttél? –kérdezett.
- Florida. –mosolyodtam el. –Nagyon jó hely. Görögországban, Párizsban is jártam. De éltem egy kicsit a Hawaii szigeteken is. Imádom azt az életet. A szörfözés, a parton futás, röplabda, bikini, helyes és izmos pasik… hmm…
Felkacagott, ahogy én is tettem.

Kezdek haladni. Végül is barátnő is kell neki. Én pedig szívesen barátkozok vele. Nagyon szimpatikus lány. Kedves, szerény, okos…
- Hawaii. –mosolygott még mindig. –Fűszoknyás csajok, koktélok, napbarnított bőr…
- Meg a pasik, akiket megkérsz, hogy kenjenek be. –tettem hozzá.
- Nos igen, az nem maradhat ki. –kuncogott.

- Ja, és az esti bulik a parton… az valami csodás. –dőltem hátra a székben.
- Elhiszem. –mosolygott.
- Akkor jó… És, kikkel élsz?
- A családommal. Carlisle testvérének a gyereke vagyok, de sajnos apa és anya kis koromban meghaltak, azóta Carlisle-val élek, valamint a családjával. –mondta a betanult szöveget. –És te?
- Eddig a szüleimmel éltem, de állandóan költözködnek. Én pedig meguntam már ezt, és egyedül élek. –mondtam én is a sablont. –Most a bátyámhoz költöztem, de ezelőtt, vagyis Floridába Anyáékkal voltam.
- Értem… - bólintott aprót. –Szabad élet…
- Jó élet. –fejeztem be. –Én nem szeretem, ha felállítanak nekem szabályokat, vagy megmondják, hogy mit tegyek. Úgyis a saját fejem után megyek.
- Akár csak én. –kuncogott.
- Azt hiszem mi jóban lehetnénk. –mosolyogtam el.
- Szerintem is. –értett egyet velem.

- Jó reggelt osztály. –lépett be a tanár úr, pont, mikor a csengő megszólalt. – Új diákot köszönthetünk körünkben. Kérlek állj fel, és mondj pár szót magadról.
- Sziasztok. –tettem eleget a kérésének, vagyis felálltam. –Izbel White vagyok. Floridából költöztem ide pár napja, a bátyámhoz. Imádom a sportokat, és ebbe nem tartozik bele a pláza kifosztása című egyre népszerűbb ágazat.
Az osztály nevetésben tört ki, és én is elmosolyodtam. Csak a plázacicák néztek megütközve rám.
- Köszönjük. Elfoglalhatod a helyed. –mondta tanár.
Én pedig úgy tettem, ahogy kérte. Visszahuppantam a székre, és magamon éreztem az egész osztály tekintetét. Csodálatos…
- Izbel… igazából mi most biológia tesztet írunk… - kezdte el osztani a tanár a lapokat.
- Megírom én is. –mondtam azonnal.
- Nem okoz gondot?
- Dehogy. –mosolyodtam el. –Ezeket már tanultam.
- Hogyan?
- Magántanuló voltam. Mondhatni már elvégeztem a másodikat… és a harmadik osztály felét… - motyogtam mosolyogva.
Na jó, ez hazugság. Elvégeztem a sulikat, rendes helyen, sosem voltam magántanuló.  Egyetemen is voltam. Pszichológusnak tanultam. Meg egyszer párkapcsolat-tanácsadó is voltam. Iszonyatosan unalmas és kiakasztó volt, de mindenkinek tudtam segíteni.
- Akkor… -tette le a padomra a lapot, és elmosolyodott.
Visszament az osztály elé, és gyorsan elmagyarázta a dolgokat.
- Be kell karikázni a helyes válasz betűjelét. A nevet a jobb sarokba. Ne a balba Gaby.
- Na de Tanár úr. –nyafogott.
- Vagy meg kell mutatnom, hogy melyik a jobb oldal?
Nessie és én felkuncogtunk.
- Nem. –mondta a csaj hihetetlenül magas hangon.
- Akkor jó. –bólintott. –Kezdhetitek.
Azonnal nekiestünk. Szinte el sem olvastam a kérdést, de már tudtam is rá a választ, így a hat oldalas tesztet tíz perc alatt ki is töltöttem.
Elégedetten dőltem hátra, és a tanár úr csodálkozó tekintetével találtam szembe magam.
A tanári asztalnak dőlt, karjait összefonta a mellkasa előtt.
Ő… ő nem is idős. Inkább olyan 25-26 év körüli lehet. Fekete farmert viselt, ugyancsak fekete inggel, bőrdzsekijét az asztala szélére tette, enyhén mosolygott rám.
- Aki végzett, az elmehet. –kacsintott rám.
Elmosolyodtam, gyorsan összepakoltam a cuccomat, és felálltam az asztaltól. Az osztály csodálkozva nézett rám, és pedig egy óriási mosollyal az arcomon kisasszéztam a teremből.
Út közben az igazgató úrral találtam szembe magam.
- Maga meg? Ez az első napja, és máris lóg az órákról? –nézett gyanakodva rám.
- Nem, uram. –mosolyogtam. –Előbb végeztem a teszttel, és kiengedtek.
- Szerencséd van. –bólintott. –Épp most készültem szólni, hogy most mindenki haza mehet, viszont tíz órára vissza kell jönni.
- Öhm… rendben. –bólintottam, és a szekrényemhez mentem.
Előkaptam belőle a cuccomat, és épp a mosdó felé vettem volna az irányt, amikor messziről kiszúrtam a közeledő női alakot, óriási mosollyal az arcán, így hát bevártam.
- Szia. –állt meg mellettem Nessie.
- Hello. –mosolyogtam. –Szólt az igazgató, hogy haza kell menni?
- Nem. Még nem… -húzta el a száját.
- Nekem igen. Viszont tízre vissza is kell érni. –tekertem meg a fejem. –És addig másfél óra van.
- Igen. –pillantott az órájára. –Szia.
- Szia Nessie. –intettem neki, és újra a mosdó felé indultam.
- Haza vigyelek? –fordult vissza.
- Nem kell, köszi. –mosolyogtam rá.
Aprót rántott a vállán, és a parkolóba ment. Megvártam, amíg elhúz a kocsijával, és csak az után mentem be a helyiségbe. Körbenéztem, és miután észrevettem, hogy egyedül vagyok az óriási mosdóba, hazajuttattam magam.