 |
| Nessie és Iz |
Tehát... meghoztam a fejezetet :) A következő nem tudom,hogy mikor fog felkerülni. De minden a komik számától függ :)
Köszönöm a hét darab kommentet :) Mégsem halt ki annyira a blogvilág, mint hittem...
Ez eléggé hosszú fejezet lett, remélem mindenki tetszését elnyeri. :)
Jó olvasást!
Puszi
Love Angel- 11. fejezet
Angyal vagyok- De nem azt jelenti, hogy angyali is!
(Izbel)
Angyal vagyok- De nem azt jelenti, hogy angyali is!
(Izbel)
Mosoly volt az arcomon, ahogy a napágyon feküdtem, a medence mellett. A többiek még a pizzát eszegették, és beszélgettek. Én halkan dúdolgattam, miközben magamat süttettem. Próbáltam barnítani világos bőrömet, holott tudtam, hogy ez nem fog összejönni.
- Csíz. –hallottam egy hangot magam mellől, majd azt is, ahogy a gép felvételt készített.
- Hé. –nyitottam ki a szemeimet.
Egy barna hajú lány láttam magam előtt, mellette pár barátnője.
- Bocsi. –mosolygott –Kevin mondta, hogy készítsek pár fotót.
- És csak rólam?
- Nem. De kihangsúlyozta, hogy te mindenképp legyél megörökítve.
- Kevin! –emeltem fel a hangomat.
- Én is imádlak, Drágám. –vigyorgott a víz szélén.
- Egy ilyen jelenséget meg kell örökíteni. –vágódott le mellém egy srác –Robert vagyok.
- Izbel. –mosolyogtam rá.
- Tudom. –túrt bele vizes hajába.
Barna tincsei oldalt rövidebbre voltak nyírva, középen pedig jó pár centisek voltak. A felsőteste kidolgozott volt, a hasán tökéletesen meg tudtam számolni a kockákat. Nyolc. Hawaii virág mintás, térd fölé érő fürdőnadrágja most is engedte ki magából a vizet.
- Egyet értek veled. –mondta Kevin –Ez a lány nem mindennapi jelenség.
Arcán elégedett mosoly ült, és kacsintott egyet.
Velem nem játszadozhatsz, Kevin Coore! Egyszer elutasítasz, máskor pedig flörtölsz velem? Abból nem eszel! –gondoltam mérgesen, majd körvonalazódott is a fejemben a terv. Angyalian rávigyorodtam, mire jókedvének jele újra az arcára ült. De nyomban lehervadt az arcáról a mosoly, mikor meglátta, hogy Robert apró csókot hint a kézfejemre.
- Örülök, hogy megismerhetlek. –s küldött felém egy csábítónak szánt mosolyt.
- Én is. –mosolyogtam rá, majd elhúztam a kezem.
- Én Molly vagyok. –mutatkozott be a barna lány is.
A kezében a fényképezőgép még mindig ott volt, így elkértem tőle, majd Robert mellkasához dőltem, és kattintottam.
- Király. –kacsintott –Ez a kép kell majd nekem.
- Meglesz. –suttogtam a fülébe –Neked küldöm át először.
- Köszönöm, Királylány.
- Semmiség, Robert.
- Rob. –javított ki, mire bólintottam.
Kevin halkan morogva ült le Rob mellé. Épp felcsapta a szeme elé a napszemüvegét, mire leült a napágya végébe egy szőke hajú lány, azt hiszem Tiffany.
- Kevin. –szólította meg, mire az említett lustán rá emelte a tekintetét –Úgy hallottam, hogy szörfözni is fogunk.
- Igen, azt is meg fogtok tanulni. –válaszolta, miközben a szemeit az enyéimbe véste.
- És… segíteni is fogsz nekem? –kérdezte a lány, mire Kev egy pillanatra kimeresztette a szemeit.
Elvigyorodtam, és Kevin segítségére siettem. Igaz, nem vagyok biztos benne, hogy meg fogja köszönni.
- Persze, hogy segít. Különösen neked. –kacsintottam gonoszul –Ugye, Kevin?
- Öhm… persze. –mondta egy kis késlekedéssel.
Láttam a szemeiben, hogy mérges lesz. Gonosz vagyok? Hm… lehet. Elmosolyogtam, majd a medence felé fordultam, és fejest ugrottam a zavartalan vízbe. Anélkül, hogy feljöttem volna a felszínre oxigénért, elúsztam a medence szélére, a létrához, majd kimásztam.
- Szép fejes volt. –mondta dicsérőn egy srác.
- Köszönöm. –mosolyogtam rá.
Kimentem a törölközőmért, és felvettem a papucsomat.
- Nem gondoljátok, hogy ideje lenne megismerkednünk? –kérdeztem a többiek felé fordulva –Mármint… persze, ti már pár éve egy osztály vagytok, de attól még szerintem többen meg szeretnék ismerni egymást közelebbről.
- Díjazom az ötletet. –támogatott Nessie.
Egy mosolyt küldtem felé, majd egy halk köszönömöt is.
- Hm… mi lenne, ha ma este, késő este… –kezdte Kevin, majd egy kicsit elhallgatott –Lenne egy ismerkedő-est a parton? Tábortűz, sütögetés, beszélgetés.
Miután a diáksereg megszavazta, hogy igenis szeretnék ezt, visszaültem a napágyamba.
- Jó ötlet volt. –ült le mellém Nessie, majd ő is hátradőlt, hogy süttesse magát.
- Kevin érdeme. –mosolyodtam el.
- Nem igaz. Összetett dolog volt. Te felhoztad, én pedig lebonyolítottam.
- Rendben. Legyen neked igazad.
Gondolatban azért hozzátettem, hogy amúgy is lementünk volna a partra. De nem lényeges. Nem akartam újra belekötni.
- Milyen engedelmes vagy ma, Izbel. –incselkedett Nessie, mire rákacsintottam –És… hogy fogunk lemenni a partra?
- Itt van egy köpésre. –mondta Kevin –A ház melletti ösvényen le kell menni, és ott van egy partszakasz. Az egyik legjobb a szigeten. Nincs egy kilométerre. Úgyhogy… most a lábbuszt fogjuk használni.
- Micsodát? –kérdezte Molly, aki továbbra is fényképezgetett, de közben fél füllel a beszélgetést is hallgatta.
- Gyalog fogunk lemenni a partra.
Az osztály nőnemű tagjai egy emberként hördültek fel, és adták Kev tudtára, hogy ez a helyzet nem tetszik nekik.
- Itt van maximum egy kilométerre. Ennyi séta senkinek sem fog megártani. –tekerte a fejét Kevin –Ha ti, lányok, annyira nem bírjátok a sétát, kérjétek meg a fiúkat, hogy kapjanak fel titeket, és vigyenek le a partra.
- Héé. –jött most a fiúktól a felháborodott hang.
Én csak nevettem Kevin arckifejezésén. Elfintorgott, és megforgatta a szemeit. Közben szinte hallottam, ahogy azt gondolja, hogy ő itt meg fog őrülni.
- Mondjuk… Én leviszek valakit a partra. De… mit kapok érte cserébe?
Robert felé kaptam a pillantásom. Szavai hallatán a szemöldököm a homlokom közepére szaladt, és kérdőn néztem rá.
- Mire is gondolsz pontosan? –kérdeztem.
- Ha arra, ami nekem eszembe jutott, le kell szögeznünk pár dolgot. Nemem igazán szeretném, ha valamelyik lány felhívna pár hónap múlva, hogy bekapta a horgot.
Kevin szavai hallatán kikerekedtek a szemeim, és elvörösödtem. Ilyen gáz helyzetet! Most felvilágosítást fog tartani? Nyomban megnyílik alattam a talaj.
- Mit? –kérdezett vissza egyikük.
Robert és a többi srác is felvihogott. Gyerekek.
- A bekapta a horgot kifejezés másképp úgy hangzik, hogy terhes lett. –magyarázta Nessie, mire egy kissé kiakadt pillantást küldtem felé. Ő csak megrántotta a vállát, majd elvigyorodott. Őt látszólag jobban zavarta a helyzet, mint engem. Arca vöröslött, és az ujjait törögette. Valószínűleg azért segített Kevinnek, hogy minél előbb túlessünk ezen, és vége legyen ennek a cikis helyzetnek.
- Szóval… Legalább védekezzetek. –szólt Kev esdeklőn –Nem akarom a szüleitektől hallani, hogy a gyerekük szülő lesz, hála nekem.
Köhögés zavarta meg a feszült légkört. Az igazgatóúr állt mögöttünk, felhúzott szemöldökkel.
- Egyetértek Mr. Coore-val. –mondta –Igaz, nem szeretnék tudni a diákjaim szexuális életéről…
- Asszem elég lesz. –szóltam zavartan, és feltartottam a kezemet –Szerintem mindenki kíváncsi a partra. Úgysincs belőle gond, hogyha előbb lemegyünk. És az sem biztos, hogy mindenki kipakolt. Úgyhogy… úgy vélem, hogy mindenki felmehetne a szobájába…
- Csíz. –hallottam egy hangot magam mellől, majd azt is, ahogy a gép felvételt készített.
- Hé. –nyitottam ki a szemeimet.
Egy barna hajú lány láttam magam előtt, mellette pár barátnője.
- Bocsi. –mosolygott –Kevin mondta, hogy készítsek pár fotót.
- És csak rólam?
- Nem. De kihangsúlyozta, hogy te mindenképp legyél megörökítve.
- Kevin! –emeltem fel a hangomat.
- Én is imádlak, Drágám. –vigyorgott a víz szélén.
- Egy ilyen jelenséget meg kell örökíteni. –vágódott le mellém egy srác –Robert vagyok.
- Izbel. –mosolyogtam rá.
- Tudom. –túrt bele vizes hajába.
Barna tincsei oldalt rövidebbre voltak nyírva, középen pedig jó pár centisek voltak. A felsőteste kidolgozott volt, a hasán tökéletesen meg tudtam számolni a kockákat. Nyolc. Hawaii virág mintás, térd fölé érő fürdőnadrágja most is engedte ki magából a vizet.
- Egyet értek veled. –mondta Kevin –Ez a lány nem mindennapi jelenség.
Arcán elégedett mosoly ült, és kacsintott egyet.
Velem nem játszadozhatsz, Kevin Coore! Egyszer elutasítasz, máskor pedig flörtölsz velem? Abból nem eszel! –gondoltam mérgesen, majd körvonalazódott is a fejemben a terv. Angyalian rávigyorodtam, mire jókedvének jele újra az arcára ült. De nyomban lehervadt az arcáról a mosoly, mikor meglátta, hogy Robert apró csókot hint a kézfejemre.
- Örülök, hogy megismerhetlek. –s küldött felém egy csábítónak szánt mosolyt.
- Én is. –mosolyogtam rá, majd elhúztam a kezem.
- Én Molly vagyok. –mutatkozott be a barna lány is.
A kezében a fényképezőgép még mindig ott volt, így elkértem tőle, majd Robert mellkasához dőltem, és kattintottam.
- Király. –kacsintott –Ez a kép kell majd nekem.
- Meglesz. –suttogtam a fülébe –Neked küldöm át először.
- Köszönöm, Királylány.
- Semmiség, Robert.
- Rob. –javított ki, mire bólintottam.
Kevin halkan morogva ült le Rob mellé. Épp felcsapta a szeme elé a napszemüvegét, mire leült a napágya végébe egy szőke hajú lány, azt hiszem Tiffany.
- Kevin. –szólította meg, mire az említett lustán rá emelte a tekintetét –Úgy hallottam, hogy szörfözni is fogunk.
- Igen, azt is meg fogtok tanulni. –válaszolta, miközben a szemeit az enyéimbe véste.
- És… segíteni is fogsz nekem? –kérdezte a lány, mire Kev egy pillanatra kimeresztette a szemeit.
Elvigyorodtam, és Kevin segítségére siettem. Igaz, nem vagyok biztos benne, hogy meg fogja köszönni.
- Persze, hogy segít. Különösen neked. –kacsintottam gonoszul –Ugye, Kevin?
- Öhm… persze. –mondta egy kis késlekedéssel.
Láttam a szemeiben, hogy mérges lesz. Gonosz vagyok? Hm… lehet. Elmosolyogtam, majd a medence felé fordultam, és fejest ugrottam a zavartalan vízbe. Anélkül, hogy feljöttem volna a felszínre oxigénért, elúsztam a medence szélére, a létrához, majd kimásztam.
- Szép fejes volt. –mondta dicsérőn egy srác.
- Köszönöm. –mosolyogtam rá.
Kimentem a törölközőmért, és felvettem a papucsomat.
- Nem gondoljátok, hogy ideje lenne megismerkednünk? –kérdeztem a többiek felé fordulva –Mármint… persze, ti már pár éve egy osztály vagytok, de attól még szerintem többen meg szeretnék ismerni egymást közelebbről.
- Díjazom az ötletet. –támogatott Nessie.
Egy mosolyt küldtem felé, majd egy halk köszönömöt is.
- Hm… mi lenne, ha ma este, késő este… –kezdte Kevin, majd egy kicsit elhallgatott –Lenne egy ismerkedő-est a parton? Tábortűz, sütögetés, beszélgetés.
Miután a diáksereg megszavazta, hogy igenis szeretnék ezt, visszaültem a napágyamba.
- Jó ötlet volt. –ült le mellém Nessie, majd ő is hátradőlt, hogy süttesse magát.
- Kevin érdeme. –mosolyodtam el.
- Nem igaz. Összetett dolog volt. Te felhoztad, én pedig lebonyolítottam.
- Rendben. Legyen neked igazad.
Gondolatban azért hozzátettem, hogy amúgy is lementünk volna a partra. De nem lényeges. Nem akartam újra belekötni.
- Milyen engedelmes vagy ma, Izbel. –incselkedett Nessie, mire rákacsintottam –És… hogy fogunk lemenni a partra?
- Itt van egy köpésre. –mondta Kevin –A ház melletti ösvényen le kell menni, és ott van egy partszakasz. Az egyik legjobb a szigeten. Nincs egy kilométerre. Úgyhogy… most a lábbuszt fogjuk használni.
- Micsodát? –kérdezte Molly, aki továbbra is fényképezgetett, de közben fél füllel a beszélgetést is hallgatta.
- Gyalog fogunk lemenni a partra.
Az osztály nőnemű tagjai egy emberként hördültek fel, és adták Kev tudtára, hogy ez a helyzet nem tetszik nekik.
- Itt van maximum egy kilométerre. Ennyi séta senkinek sem fog megártani. –tekerte a fejét Kevin –Ha ti, lányok, annyira nem bírjátok a sétát, kérjétek meg a fiúkat, hogy kapjanak fel titeket, és vigyenek le a partra.
- Héé. –jött most a fiúktól a felháborodott hang.
Én csak nevettem Kevin arckifejezésén. Elfintorgott, és megforgatta a szemeit. Közben szinte hallottam, ahogy azt gondolja, hogy ő itt meg fog őrülni.
- Mondjuk… Én leviszek valakit a partra. De… mit kapok érte cserébe?
Robert felé kaptam a pillantásom. Szavai hallatán a szemöldököm a homlokom közepére szaladt, és kérdőn néztem rá.
- Mire is gondolsz pontosan? –kérdeztem.
- Ha arra, ami nekem eszembe jutott, le kell szögeznünk pár dolgot. Nemem igazán szeretném, ha valamelyik lány felhívna pár hónap múlva, hogy bekapta a horgot.
Kevin szavai hallatán kikerekedtek a szemeim, és elvörösödtem. Ilyen gáz helyzetet! Most felvilágosítást fog tartani? Nyomban megnyílik alattam a talaj.
- Mit? –kérdezett vissza egyikük.
Robert és a többi srác is felvihogott. Gyerekek.
- A bekapta a horgot kifejezés másképp úgy hangzik, hogy terhes lett. –magyarázta Nessie, mire egy kissé kiakadt pillantást küldtem felé. Ő csak megrántotta a vállát, majd elvigyorodott. Őt látszólag jobban zavarta a helyzet, mint engem. Arca vöröslött, és az ujjait törögette. Valószínűleg azért segített Kevinnek, hogy minél előbb túlessünk ezen, és vége legyen ennek a cikis helyzetnek.
- Szóval… Legalább védekezzetek. –szólt Kev esdeklőn –Nem akarom a szüleitektől hallani, hogy a gyerekük szülő lesz, hála nekem.
Köhögés zavarta meg a feszült légkört. Az igazgatóúr állt mögöttünk, felhúzott szemöldökkel.
- Egyetértek Mr. Coore-val. –mondta –Igaz, nem szeretnék tudni a diákjaim szexuális életéről…
- Asszem elég lesz. –szóltam zavartan, és feltartottam a kezemet –Szerintem mindenki kíváncsi a partra. Úgysincs belőle gond, hogyha előbb lemegyünk. És az sem biztos, hogy mindenki kipakolt. Úgyhogy… úgy vélem, hogy mindenki felmehetne a szobájába…
A diákok, mintha csak parancs lett volna, elözönlöttek. Mindenki a saját szobájába, én pedig pipacsvörös fejjel fordultam Kevin felé.
Ő mosolygott. Szemeiben elégedett láng villant. Megragadtam a karját, majd elnézést kértem az igazgatótól, hogy elrángatom tőle a beszélgetőpartnerét. A konyhába húztam, de mikor láttam, hogy ott nyüzsögnek a diákok, és fagylaltot kanalaznak, inkább berántottam a kamrába.
- Te…Te…
- Én-én? –kérdezett vissza. A vigyor továbbra is az arcán volt.
- Mit gondoltál? Felvilágosítást akartál tartani nekik? Vagy mégis mit?
- Jó, sajnálom, de annyira vicces volt az arcod. –kuncogott.
A szeme csibészesen csillogott, és beletúrt nedves tincseibe.
- Szóval direkt csináltad?
Válaszul csak bólintott, de közelebb hajoltam hozzá, és elmosolyodtam.
- Szóval… –suttogtam közel az ajkaihoz.
- Igen? –nyögte.
- Te tényleg direkt csináltad ezt? –simítottam végig a számmal az ajkain.
- Aha.
- Te rossz… nagyon rossz kisfiú. –suttogtam a fülébe, miközben lágyan megharaptam a fülcimpáját –Még meg fogod bánni.
Hangom dühösen és fenyegetően csengett, miközben hátrébb húzódtam tőle. A szemeibe néztem, ami érdekesen csillogott.
- Azt hiszed, hogy játszhatsz velem? –húztam fel a szemöldököm –Tévedsz. Én fogok játszani veled. Nagyon meg fogod emlegetni, hogy ilyen helyzetbe sodortál.
Dühösen léptem hátra, és kezemet a kamra ajtajára tettem, majd a vállam fölül visszaszóltam:
- Angyal vagyok, de nem azt jelenti, hogy angyali is!
Hátra sem néztem, csak kimentem a kamrából. A pultról felkaptam az egyik doboz fagyit, magamhoz ragadtam jó pár kistányért és kanalat, majd az emeletre mentem. Csodáltam, hogy út közben senkit sem találtam lent. A nappali üres volt. Ahogy fent benéztem az első szobákba, azok is üresen tátongtak. Jé, hová tűnt mindenki?
Pár másodperc múlva erre is a kérdésemre is választ kaptam.
Az én szobámban voltak. A csajok az óriási erkélyemen ültek, és elmélyülten beszélgettek. A fiúk pedig a házimozi rendszeremet vették birtokba.
- Valami mesés a gardróbod! –ugrott fel izgatottan egy lány –Nagyobb, mint maga a szoba! És rettentően csodálatos. Ez az elrendezés, és…
- Oké. –intettem le –Köszönöm.
Csak elvigyorodott, és visszahuppant a helyére. Nessie zavartan ült a sarokban, mellette üres hely tátongott. Halványan rámosolyodtam, majd beültem mellé.
- Te engedted be őket? –suttogtam a fülébe.
- Dehogy. –válaszolta halkan –Amire bejöttem már itt voltak.
- Nincs gond. Csak remélem nem hagynak nagy kuplerájt. Nem szeretek pakolni. –fintorodtam el.
- Majd segítek.
Válaszul bólintottam, és hallgattam, ahogy a lányok beszélgetnek. Rengeteg dolog felmerült. Miközben a beszélgetésük betöltötte az agyamat, fagylaltot töltöttem a üvegtálakba, és mindegyikünk kezébe nyomtam egyet. Megköszönték, és tovább dumáltak.
A legtöbb lány persze a volt- esetleg még mindig meglévő- pasijaikról meséltek történeteket. Én csak néztem a távolba. A vízen megcsillantak a napsugarak, és aranyló fényt kreáltak. Még ilyen nagy távolságról, is nagyon jól látszott. És hihetetlenül szép volt.
- És most te jössz. –néztek felém –Mesélj az egyik volt barátodról.
- Én…ő… –motyogtam –Több, mint egy évig voltunk együtt, és hihetetlenül szerettük egymást. Tökéletesnek mondható életünk volt együtt, mindent megadtunk a másiknak. Lelki társak voltunk, teljes összhangban éltünk. De… el kellett mennie, és a halálába rohant. –suttogtam a végét.
- Oh… –motyogták.
A többiek rémült és meglepett szemeibe néztem. Látszólag sokkolta őket a dolog. Senki sem gondolná, hogy ilyen is történhet. Hogy egy ilyen boldog kapcsolatnak ez legyen a vége. Az egyik ember meggondolatlanságából ez lett. Szomorúság, keserűség. Már csak a remény maradt, hogy esetleg még él valahol. De ez az óriási lánggal égő reményből is csak parazsak maradtak…
- Én… sajnálom, hogy felhoztam. –motyogta halkan Molly. Bocsánatkérő kifejezés volt az arcán, mire egy halvány mosolyt küldtem felé.
Nessie csak ült mellettem, és merev testtartása elárulta, hogy nem tud olyan gyorsan átsiklani a dolgok felett, mint az emberlányok. Felé fordultam, és láttam barna szemeiben a fájdalmat. Vörösesbarna tincsein megcsillant a napfény, ettől enyhén aranyszínű árnyalatot kapott.
A szeméből mindent ki tudtam olvasni. Azt, hogy sajnálja ezt az egészet. És látom, hogy nem fogom ennyivel megúszni ezt a dolgot. Ez a téma fel fog még merülni, ha négyszemközt leszünk.
- Izbel. –hallottam a nevemet, mire a csajok felé kaptam a fejemet –Kérdezhetünk még valamit?
- Persze.
- Mi van közted és Kevin közt? –kérdezték végül.
Mikor a kérdés végre eljutott a tudatomig, és fel is dolgoztam azt, meglepődtem. Elkerekedtek a szemeim, és elnyíltak az ajkaim. A lányok közt csend állt be, látszólag mindenki engem figyelt.
- Ez komoly?
- Persze. Kíváncsiak vagyunk. –dőlt előre Molly.
- Ő… Uh. –nyögtem –Bocsi, nem vagyok felkészülve egy ilyen váratlan kérdésre. Adjatok egy kis időt, míg összeszedem a szavaimat.
Összeszedem? Inkább elgondolkodok, hogy mit is lehet elmondani, és mit sem. Uh. Komolyan ezt kellett kérdezniük? Miért nem azt, hogy… volt-e barátom. Oh, ezt sem. Ez…még érzékenyebb téma.
- Mi Kevinnel különösen jó kapcsolatban vagyunk. –kezdtem bele –Olyan…baráti, de mégsem.
- Tehát… nem vagytok együtt?
- Dehogy. –ráztam meg a fejemet, majd zavart pillantásomat az ajtó felé szegeztem.
Valaki nem jönne, hogy kimentsen? Marie? Akár Kevin? Vagy Nessie! Akárki!
- Akkor jó. –dőlt hátra az egyik szőke lány –Ugyanis annyira helyes Kevin. Hihetetlenül jó pasi. Úgy érzem, hogy kell nekem. És meg is fogom kapni.
Zavarodottan pillantottam a magában vigyorgó lányra. A szemöldököm a homlokom közepére szaladt, és a szemeim elkerekedtek. Na ne hogy már egy ilyen kislány kapja meg Őt!
- Hihetetlen a felsőteste. És ezek a szemek. –áradozott.
- Nem is ismered, Tiffany! –tiltakoztam.
- Oh, dehogynem. Gazdag… –próbálta sorolni a jelzőket.
- Igen…és?
- Helyes, jóképű. –makogta.
- Ringyó. –sziszegtem halkan, majd újra felvettem a normális hangnememet –Ha be akarsz nála próbálkozni, javaslom, előbb embereld meg magad. Egy érett férfi nem a kislányokra vágyik.
- Pont te beszélsz. –csettintett a nyelvével.
- Igen. –válaszoltam –Tudod… veled ellentétben nekem nem az volt a legnagyobb esemény az életemben, hogy letörött a műkörmöm.
- Hé. –sikkantott halkan fel –Ez…
- Igen?
- Nem ér!
- Oh, dehogynem. Sokkal több mindent megértem már, mint te gondolnád. –sziszegtem –Kevinnek nem olyan társ kell maga mellé, aki kihasználja. Aki arra megy, hogy megszerezze a pénzét. Ismered te egyáltalán? Nem is kell ezen gondolkodnod, megmondom helyetted a választ: Nem ismered. Nem tudsz róla semmit. Nem tudod, hogy mennyire okos és kedves. Nem tudod, hogy bármit megtenne a barátaiért. Nem tudod, hogy nem a saját érdekeit követi több esetben sem, hanem azt nézi, hogy másnak mi lenne jó. Nem tudod róla, hogy mennyire szeretetre méltó, és mennyire megérdemli, hogy valaki tényleg szeresse. Tudod te, hogy mi az, hogy ténylegesen, igazán szeretni? Nem hiszem, hogy tudod. Vonzódhatsz Kevinhez. A csajok többsége ezt teszi, hiszen kivételes egy pasi. De nem szereted. És ha csak a külsőre és a pénzre mész, nem is fogsz olyan srácot találni, akit tényleg szeretnél, és ő viszont szeretne.
Letettem az üres fagylaltos kelyhemet, és felpattantam. Óvatosan kilépdeltem közülük, de továbbra is tartottam a szemkontaktust a megilletődött szőke lánnyal.
- Ébredj fel, Tiffany. Ezt a saját érdekedben mondom. Sokkal jobb, ha szeretsz valakit. Tényleg szeretsz. És nem csak… rajongsz érte. –suttogtam –El sem tudod hinni, hogy hányan tennének meg bármit azért, hogy szeressenek, és viszont szeressék őket.
A mondat végére elcsuklott a hangom. A szemem megtelt könnyel, és hátra arcot vágtam. Az ajtóban az állt, akit nem vártam. Lemerevedtem, és halványan megráztam a fejemet. A szemei tele voltak megbánással. Látszott az arcán, hogy valami helyre kattant benne. Lépett felém, és kinyújtotta a karját, hogy átöleljen vele. Én hátraléptem egyet, és kikerültem. Kék szemeit továbbra is az enyéimbe vájta, ajkai elnyíltak.
- Izbel. –szólt.
- Ne, Kevin. –ráztam meg a fejemet.
Őt kikerülve léptem a szobámba. A gardróbból kikaptam az első ruhát amit találtam, a sportcipőmet is megragadtam. A srácok megilletődött arcát figyelembe vettem, ahogy átszaladtam előttük. Be sem húztam magam mögött a hálóm ajtaját, csak lesiettem a lépcsőn. A bejárati ajtó előtt magamra kaptam a fekete sortot, valamint a hozzá tartozó fehér sporttoppot. A sportcipőt is felhúztam, majd kiszaladtam az udvarra.
Valami ösvényt magyarázott. -gondolkodtam. A parthoz vezető ösvény, a ház mellett. Rövid keresés után meg is találtam. Kövekkel volt kirakva, két oldalt sűrű növényzet keresztezte.
Csak futottam az úton, könnyeim ki-ki buggyantak a szememből. Dühösen töröltem le őket, és futottam tovább. A Nap meleg sugarai égették a bőrömet. Melegem volt. Pár perc múltán már a part fehér homokját tapostam. Futottam. A lábaimat egyre gyorsabban szedtem. A levegő ki-be áramlott a tüdőmből. Hosszú tincseim szálltak magam mögött. A bőrömön kiütött az izzadtság.
A lábaim csak vittek előre, a tenger zúgása beült a fülembe. Hallgattam, ahogy a hullámok felcsapnak a sziklákra.
Már nem is tudom, hogy mióta futhattam. Láttam magam mögött a lábnyomaim hosszú vonalát, de már nem láttam, hogy honnan indulnak. Lehuppantam a homokba, és felhúztam a lábaimat, majd átkaroltam azokat. A homlokomat a térdeimnek döntöttem. A mellkasom sebesen hullámzott. A bőröm égett a Nap forró sugaraitól. Éreztem ahogy a szemem sarkából újabb könnycseppek szaladnak ki, és ráesnek a combomra.
- Oh, hogyan tudtam így szétesni? –kérdeztem halkan magamtól.
Apró sóhaj után felálltam, kinyújtottam a lábaimat, és megtöröltem az arcomat.
- Izbel! –hallottam a nevemet oldalról.
Arra kaptam a fejemet, és megláttam a bronzbarna hajzuhatagot, és a jól ismert, kecses alakot, amint felém szalad.
- Nessie. –susogtam.
- Már vagy egy órája eltűntél. –ölelt meg, ahogy elért hozzám –Aggódtunk.
- Bocsi. –mosolyodtam el –Le kellett vezetnem a feszültséget.
- Ugyan, nincs semmi baj. –karolta át a vállamat –De vissza kell mennünk. A többiek egy órán belül le akarnak jönni a partra. Igaz, Kevin szerint nem hét órakor lesz sötét, de legalább összekészülünk a bulira.
- Igen. –bólintottam.
Elmosolyodott. Visszaindultunk, a lábnyomainkat követtük. Nem akartam megkérdezni, hogy hogyan talált rám. Tudtam rá a választ. Hisz vámpír. Kifinomult látás, hallás és szaglás. Érdekes lett volna, ha nem talál meg.
- Kevin akart utánad jönni. –szólalt meg egyszer csak –Nem engedtem. Tudtam, hogy egy kis egyedüllétre van szükséged. De már túl sokáig voltál távolt. Ő pedig nem bírt megülni egy helyben. Lassan már azt hittem, hogy minden szál szőke haját kitépi.
Az utolsó mondata hallatán felkacagtam. Kevin nem nézne ki jól kopaszul. Legalább is szerintem.
- Mibe fogadunk hogy pár percen belül fel fog hívni? –kérdezte, miközben meglengette a mobilját –Jut eszembe. Hívott is. Három percenként. Arra nem gondolt, hogy otthagytad, a szobában. Én pedig hiába mondtam neki. Csak akkor ébredt rá, hogy igazam van, amikor felhúztam a szobába, és megmutattam, hogy az Iphone-od ott rezeg az ágyon.
- Köszönöm, Nessie.
- Mit? –mosolygott.
- Mindent.
- Ugyan, nincs mit. Hisz mire való egy barát, ha nem erre? –kuncogott.
Csak elmosolyodtam. Hiszen igaza van.
- Mondom, nehogy elfelejtsem: Tartozol nekem egy magyarázattal. –kacsintott.
- Ohh, elárulnád, hogy mivel kapcsolatban? –húztam fel a szemöldököm.
- Persze. –válaszolta jókedvűen –Mondjuk… Robert, exbarátod, Kevin, kiborulásod… Oh, és arról is, hogy hogyan lehet ennyire jó alakod.
Az utolsó mondatán felkacagtam.
- Pont te beszélsz? Néztél te valaha tükörbe? Csodásan festesz.
- Tiszta önbizalom növelő terápia. –kuncogott –Köszönöm.
- Nincs mit.
- Nem csak az egónövelést köszönöm. –mondta a víz felé fordulva.
- Hanem?
- Azt is, hogy itt vagy. –makogta zavartan –Mármint… hogy a barátom vagy. Tudod, előtte senki sem foglalkozott velem. Én voltam a szürke kisegér. A magába zárkózó lány… Eléggé…rossz érzés volt.
- De most itt vagyok. –mosolyogtam –És megváltoztatjuk az életedet. Nem leszel többé a kis visszahúzódó Renesmee!
- Igen? –kérdezett vissza kételkedve, mosollyal az arcán.
- Mész szép. –kacsintottam –Nem tudod, hogy mire vagyok képes. Ne kételkedj bennem. Megismertetlek a többiekkel. Pontosabban az igazi énedet ismertetem meg.
Csak felkacagott a lelkesedésemet. Láttam a szemeiben a boldogságot.
- Hát, mindent bele.
Elvigyorodtam, és végigsimítottam a hajamon. Épp felértünk az ösvényre, mire eszembe jutott egy idézet:
- Valamikor én is jó kislány voltam. De rájöttem, hogy baromi unalmas… Rossznak lenni sokkal izgalmasabb.
Ő mosolygott. Szemeiben elégedett láng villant. Megragadtam a karját, majd elnézést kértem az igazgatótól, hogy elrángatom tőle a beszélgetőpartnerét. A konyhába húztam, de mikor láttam, hogy ott nyüzsögnek a diákok, és fagylaltot kanalaznak, inkább berántottam a kamrába.
- Te…Te…
- Én-én? –kérdezett vissza. A vigyor továbbra is az arcán volt.
- Mit gondoltál? Felvilágosítást akartál tartani nekik? Vagy mégis mit?
- Jó, sajnálom, de annyira vicces volt az arcod. –kuncogott.
A szeme csibészesen csillogott, és beletúrt nedves tincseibe.
- Szóval direkt csináltad?
Válaszul csak bólintott, de közelebb hajoltam hozzá, és elmosolyodtam.
- Szóval… –suttogtam közel az ajkaihoz.
- Igen? –nyögte.
- Te tényleg direkt csináltad ezt? –simítottam végig a számmal az ajkain.
- Aha.
- Te rossz… nagyon rossz kisfiú. –suttogtam a fülébe, miközben lágyan megharaptam a fülcimpáját –Még meg fogod bánni.
Hangom dühösen és fenyegetően csengett, miközben hátrébb húzódtam tőle. A szemeibe néztem, ami érdekesen csillogott.
- Azt hiszed, hogy játszhatsz velem? –húztam fel a szemöldököm –Tévedsz. Én fogok játszani veled. Nagyon meg fogod emlegetni, hogy ilyen helyzetbe sodortál.
Dühösen léptem hátra, és kezemet a kamra ajtajára tettem, majd a vállam fölül visszaszóltam:
- Angyal vagyok, de nem azt jelenti, hogy angyali is!
Hátra sem néztem, csak kimentem a kamrából. A pultról felkaptam az egyik doboz fagyit, magamhoz ragadtam jó pár kistányért és kanalat, majd az emeletre mentem. Csodáltam, hogy út közben senkit sem találtam lent. A nappali üres volt. Ahogy fent benéztem az első szobákba, azok is üresen tátongtak. Jé, hová tűnt mindenki?
Pár másodperc múlva erre is a kérdésemre is választ kaptam.
Az én szobámban voltak. A csajok az óriási erkélyemen ültek, és elmélyülten beszélgettek. A fiúk pedig a házimozi rendszeremet vették birtokba.
- Valami mesés a gardróbod! –ugrott fel izgatottan egy lány –Nagyobb, mint maga a szoba! És rettentően csodálatos. Ez az elrendezés, és…
- Oké. –intettem le –Köszönöm.
Csak elvigyorodott, és visszahuppant a helyére. Nessie zavartan ült a sarokban, mellette üres hely tátongott. Halványan rámosolyodtam, majd beültem mellé.
- Te engedted be őket? –suttogtam a fülébe.
- Dehogy. –válaszolta halkan –Amire bejöttem már itt voltak.
- Nincs gond. Csak remélem nem hagynak nagy kuplerájt. Nem szeretek pakolni. –fintorodtam el.
- Majd segítek.
Válaszul bólintottam, és hallgattam, ahogy a lányok beszélgetnek. Rengeteg dolog felmerült. Miközben a beszélgetésük betöltötte az agyamat, fagylaltot töltöttem a üvegtálakba, és mindegyikünk kezébe nyomtam egyet. Megköszönték, és tovább dumáltak.
A legtöbb lány persze a volt- esetleg még mindig meglévő- pasijaikról meséltek történeteket. Én csak néztem a távolba. A vízen megcsillantak a napsugarak, és aranyló fényt kreáltak. Még ilyen nagy távolságról, is nagyon jól látszott. És hihetetlenül szép volt.
- És most te jössz. –néztek felém –Mesélj az egyik volt barátodról.
- Én…ő… –motyogtam –Több, mint egy évig voltunk együtt, és hihetetlenül szerettük egymást. Tökéletesnek mondható életünk volt együtt, mindent megadtunk a másiknak. Lelki társak voltunk, teljes összhangban éltünk. De… el kellett mennie, és a halálába rohant. –suttogtam a végét.
- Oh… –motyogták.
A többiek rémült és meglepett szemeibe néztem. Látszólag sokkolta őket a dolog. Senki sem gondolná, hogy ilyen is történhet. Hogy egy ilyen boldog kapcsolatnak ez legyen a vége. Az egyik ember meggondolatlanságából ez lett. Szomorúság, keserűség. Már csak a remény maradt, hogy esetleg még él valahol. De ez az óriási lánggal égő reményből is csak parazsak maradtak…
- Én… sajnálom, hogy felhoztam. –motyogta halkan Molly. Bocsánatkérő kifejezés volt az arcán, mire egy halvány mosolyt küldtem felé.
Nessie csak ült mellettem, és merev testtartása elárulta, hogy nem tud olyan gyorsan átsiklani a dolgok felett, mint az emberlányok. Felé fordultam, és láttam barna szemeiben a fájdalmat. Vörösesbarna tincsein megcsillant a napfény, ettől enyhén aranyszínű árnyalatot kapott.
A szeméből mindent ki tudtam olvasni. Azt, hogy sajnálja ezt az egészet. És látom, hogy nem fogom ennyivel megúszni ezt a dolgot. Ez a téma fel fog még merülni, ha négyszemközt leszünk.
- Izbel. –hallottam a nevemet, mire a csajok felé kaptam a fejemet –Kérdezhetünk még valamit?
- Persze.
- Mi van közted és Kevin közt? –kérdezték végül.
Mikor a kérdés végre eljutott a tudatomig, és fel is dolgoztam azt, meglepődtem. Elkerekedtek a szemeim, és elnyíltak az ajkaim. A lányok közt csend állt be, látszólag mindenki engem figyelt.
- Ez komoly?
- Persze. Kíváncsiak vagyunk. –dőlt előre Molly.
- Ő… Uh. –nyögtem –Bocsi, nem vagyok felkészülve egy ilyen váratlan kérdésre. Adjatok egy kis időt, míg összeszedem a szavaimat.
Összeszedem? Inkább elgondolkodok, hogy mit is lehet elmondani, és mit sem. Uh. Komolyan ezt kellett kérdezniük? Miért nem azt, hogy… volt-e barátom. Oh, ezt sem. Ez…még érzékenyebb téma.
- Mi Kevinnel különösen jó kapcsolatban vagyunk. –kezdtem bele –Olyan…baráti, de mégsem.
- Tehát… nem vagytok együtt?
- Dehogy. –ráztam meg a fejemet, majd zavart pillantásomat az ajtó felé szegeztem.
Valaki nem jönne, hogy kimentsen? Marie? Akár Kevin? Vagy Nessie! Akárki!
- Akkor jó. –dőlt hátra az egyik szőke lány –Ugyanis annyira helyes Kevin. Hihetetlenül jó pasi. Úgy érzem, hogy kell nekem. És meg is fogom kapni.
Zavarodottan pillantottam a magában vigyorgó lányra. A szemöldököm a homlokom közepére szaladt, és a szemeim elkerekedtek. Na ne hogy már egy ilyen kislány kapja meg Őt!
- Hihetetlen a felsőteste. És ezek a szemek. –áradozott.
- Nem is ismered, Tiffany! –tiltakoztam.
- Oh, dehogynem. Gazdag… –próbálta sorolni a jelzőket.
- Igen…és?
- Helyes, jóképű. –makogta.
- Ringyó. –sziszegtem halkan, majd újra felvettem a normális hangnememet –Ha be akarsz nála próbálkozni, javaslom, előbb embereld meg magad. Egy érett férfi nem a kislányokra vágyik.
- Pont te beszélsz. –csettintett a nyelvével.
- Igen. –válaszoltam –Tudod… veled ellentétben nekem nem az volt a legnagyobb esemény az életemben, hogy letörött a műkörmöm.
- Hé. –sikkantott halkan fel –Ez…
- Igen?
- Nem ér!
- Oh, dehogynem. Sokkal több mindent megértem már, mint te gondolnád. –sziszegtem –Kevinnek nem olyan társ kell maga mellé, aki kihasználja. Aki arra megy, hogy megszerezze a pénzét. Ismered te egyáltalán? Nem is kell ezen gondolkodnod, megmondom helyetted a választ: Nem ismered. Nem tudsz róla semmit. Nem tudod, hogy mennyire okos és kedves. Nem tudod, hogy bármit megtenne a barátaiért. Nem tudod, hogy nem a saját érdekeit követi több esetben sem, hanem azt nézi, hogy másnak mi lenne jó. Nem tudod róla, hogy mennyire szeretetre méltó, és mennyire megérdemli, hogy valaki tényleg szeresse. Tudod te, hogy mi az, hogy ténylegesen, igazán szeretni? Nem hiszem, hogy tudod. Vonzódhatsz Kevinhez. A csajok többsége ezt teszi, hiszen kivételes egy pasi. De nem szereted. És ha csak a külsőre és a pénzre mész, nem is fogsz olyan srácot találni, akit tényleg szeretnél, és ő viszont szeretne.
Letettem az üres fagylaltos kelyhemet, és felpattantam. Óvatosan kilépdeltem közülük, de továbbra is tartottam a szemkontaktust a megilletődött szőke lánnyal.
- Ébredj fel, Tiffany. Ezt a saját érdekedben mondom. Sokkal jobb, ha szeretsz valakit. Tényleg szeretsz. És nem csak… rajongsz érte. –suttogtam –El sem tudod hinni, hogy hányan tennének meg bármit azért, hogy szeressenek, és viszont szeressék őket.
A mondat végére elcsuklott a hangom. A szemem megtelt könnyel, és hátra arcot vágtam. Az ajtóban az állt, akit nem vártam. Lemerevedtem, és halványan megráztam a fejemet. A szemei tele voltak megbánással. Látszott az arcán, hogy valami helyre kattant benne. Lépett felém, és kinyújtotta a karját, hogy átöleljen vele. Én hátraléptem egyet, és kikerültem. Kék szemeit továbbra is az enyéimbe vájta, ajkai elnyíltak.
- Izbel. –szólt.
- Ne, Kevin. –ráztam meg a fejemet.
Őt kikerülve léptem a szobámba. A gardróbból kikaptam az első ruhát amit találtam, a sportcipőmet is megragadtam. A srácok megilletődött arcát figyelembe vettem, ahogy átszaladtam előttük. Be sem húztam magam mögött a hálóm ajtaját, csak lesiettem a lépcsőn. A bejárati ajtó előtt magamra kaptam a fekete sortot, valamint a hozzá tartozó fehér sporttoppot. A sportcipőt is felhúztam, majd kiszaladtam az udvarra.
Valami ösvényt magyarázott. -gondolkodtam. A parthoz vezető ösvény, a ház mellett. Rövid keresés után meg is találtam. Kövekkel volt kirakva, két oldalt sűrű növényzet keresztezte.
Csak futottam az úton, könnyeim ki-ki buggyantak a szememből. Dühösen töröltem le őket, és futottam tovább. A Nap meleg sugarai égették a bőrömet. Melegem volt. Pár perc múltán már a part fehér homokját tapostam. Futottam. A lábaimat egyre gyorsabban szedtem. A levegő ki-be áramlott a tüdőmből. Hosszú tincseim szálltak magam mögött. A bőrömön kiütött az izzadtság.
A lábaim csak vittek előre, a tenger zúgása beült a fülembe. Hallgattam, ahogy a hullámok felcsapnak a sziklákra.
Már nem is tudom, hogy mióta futhattam. Láttam magam mögött a lábnyomaim hosszú vonalát, de már nem láttam, hogy honnan indulnak. Lehuppantam a homokba, és felhúztam a lábaimat, majd átkaroltam azokat. A homlokomat a térdeimnek döntöttem. A mellkasom sebesen hullámzott. A bőröm égett a Nap forró sugaraitól. Éreztem ahogy a szemem sarkából újabb könnycseppek szaladnak ki, és ráesnek a combomra.
- Oh, hogyan tudtam így szétesni? –kérdeztem halkan magamtól.
Apró sóhaj után felálltam, kinyújtottam a lábaimat, és megtöröltem az arcomat.
- Izbel! –hallottam a nevemet oldalról.
Arra kaptam a fejemet, és megláttam a bronzbarna hajzuhatagot, és a jól ismert, kecses alakot, amint felém szalad.
- Nessie. –susogtam.
- Már vagy egy órája eltűntél. –ölelt meg, ahogy elért hozzám –Aggódtunk.
- Bocsi. –mosolyodtam el –Le kellett vezetnem a feszültséget.
- Ugyan, nincs semmi baj. –karolta át a vállamat –De vissza kell mennünk. A többiek egy órán belül le akarnak jönni a partra. Igaz, Kevin szerint nem hét órakor lesz sötét, de legalább összekészülünk a bulira.
- Igen. –bólintottam.
Elmosolyodott. Visszaindultunk, a lábnyomainkat követtük. Nem akartam megkérdezni, hogy hogyan talált rám. Tudtam rá a választ. Hisz vámpír. Kifinomult látás, hallás és szaglás. Érdekes lett volna, ha nem talál meg.
- Kevin akart utánad jönni. –szólalt meg egyszer csak –Nem engedtem. Tudtam, hogy egy kis egyedüllétre van szükséged. De már túl sokáig voltál távolt. Ő pedig nem bírt megülni egy helyben. Lassan már azt hittem, hogy minden szál szőke haját kitépi.
Az utolsó mondata hallatán felkacagtam. Kevin nem nézne ki jól kopaszul. Legalább is szerintem.
- Mibe fogadunk hogy pár percen belül fel fog hívni? –kérdezte, miközben meglengette a mobilját –Jut eszembe. Hívott is. Három percenként. Arra nem gondolt, hogy otthagytad, a szobában. Én pedig hiába mondtam neki. Csak akkor ébredt rá, hogy igazam van, amikor felhúztam a szobába, és megmutattam, hogy az Iphone-od ott rezeg az ágyon.
- Köszönöm, Nessie.
- Mit? –mosolygott.
- Mindent.
- Ugyan, nincs mit. Hisz mire való egy barát, ha nem erre? –kuncogott.
Csak elmosolyodtam. Hiszen igaza van.
- Mondom, nehogy elfelejtsem: Tartozol nekem egy magyarázattal. –kacsintott.
- Ohh, elárulnád, hogy mivel kapcsolatban? –húztam fel a szemöldököm.
- Persze. –válaszolta jókedvűen –Mondjuk… Robert, exbarátod, Kevin, kiborulásod… Oh, és arról is, hogy hogyan lehet ennyire jó alakod.
Az utolsó mondatán felkacagtam.
- Pont te beszélsz? Néztél te valaha tükörbe? Csodásan festesz.
- Tiszta önbizalom növelő terápia. –kuncogott –Köszönöm.
- Nincs mit.
- Nem csak az egónövelést köszönöm. –mondta a víz felé fordulva.
- Hanem?
- Azt is, hogy itt vagy. –makogta zavartan –Mármint… hogy a barátom vagy. Tudod, előtte senki sem foglalkozott velem. Én voltam a szürke kisegér. A magába zárkózó lány… Eléggé…rossz érzés volt.
- De most itt vagyok. –mosolyogtam –És megváltoztatjuk az életedet. Nem leszel többé a kis visszahúzódó Renesmee!
- Igen? –kérdezett vissza kételkedve, mosollyal az arcán.
- Mész szép. –kacsintottam –Nem tudod, hogy mire vagyok képes. Ne kételkedj bennem. Megismertetlek a többiekkel. Pontosabban az igazi énedet ismertetem meg.
Csak felkacagott a lelkesedésemet. Láttam a szemeiben a boldogságot.
- Hát, mindent bele.
Elvigyorodtam, és végigsimítottam a hajamon. Épp felértünk az ösvényre, mire eszembe jutott egy idézet:
- Valamikor én is jó kislány voltam. De rájöttem, hogy baromi unalmas… Rossznak lenni sokkal izgalmasabb.
Válaszul csak kacsintott egyet, és felnevetett.
- Verseny hazáig? –ajánlotta.
- Bármikor. –válaszoltam, és már szaladtunk is.
- Verseny hazáig? –ajánlotta.
- Bármikor. –válaszoltam, és már szaladtunk is.
