 |
| Izbel |
Egy kis csúszással, de meghoztam a fejezetet :)
Ez úton szeretném megköszönni mindazoknak, akik legalább egy szóval véleményezték a fejezetet :) Most is számítok rátok.
Puszi :)
14.fejezet
Gyorsan telik a nyaralás
(Izbel)
A buli utáni reggel a diákok nagytöbbsége másnapos volt. Az éjszaka folyamán durván fejükbe szállt az alkohol, és ez meglátszott rajtuk. Többen a reggelit is kihagyták, és csak az ebédre jöttek le. Nyilván akkor ébredtek fel.
Nessie-vel humorkodtunk is ezen. Épp az óriási, hátsó teraszon ültünk- ami az óceánra nézett és üveg padlózata volt-, amikor megjelentek a többiek. A nyúzott arcukon felnevettünk, többek az éles fény miatt felnyöszörögtek és a szemük elé kapták a kezüket.
Tiffany lehuppant az asztalunkhoz, majd mikor Rob és Daniel is megjelent, együtt kezdték kitárgyalni, hogy milyen csodás volt az éjszaka. Igen, csodás…
Nekem nem volt az. Én az este további részét egyedül töltöttem. Feküdtem a part eldugott szakaszán. Fejem alá a kezemet tettem, a homok lágyan csiklandozta a testemet. A Hold és a csillagok fénye elbűvölt. Az apró, de fényes pontokat bámultam az égbolton, és próbáltam kivenni a csillagképeket. Persze elég kevés sikerrel, de próbálkoztam. Egy idő után megjelentek a becsípett barátaim, Nessie -talán az egyetlen józan személy-, kíséretében.
Ezután a napok egész gyorsan teltek.
Mivel ez egy tanulmányi kirándulásnak mondható, muszáj volt valami tudományosat is beleépíteni a dologba. Igaz, ezt is csak viccnek vették a diákok, de legalább a tanárok élvezték a dolgot.
Már a buli utáni délután kezdődtek a kirándulások, de hét órára rendszerint hazaértünk. Bőven volt időnk három-négy nap alatt végigjárni a szigetet.
Az első délután Kevin lerendezte, hogy Sea Life Park-ba ellátogathassunk. Ez a magántulajdonban lévő park a tengeri élővilágot mutatja be. A többség elbűvölve nézte a delfinek hadát, a halakat és a teknősöket.
Volt egy vicces, egyben megrémisztő esemény is. Az egyik eléggé pánikolós lány kicsit leszakadt a csoporttól, és megállt az üvegfolyosón, a medencék mélyén. Csak állt, és nézte az úszkáló halakat, ahogy el-el haladnak előtte. Egyre közelebb ment az üveghez, szinte megérintette azt. Halvány mosollyal az arcán bámult bele a vízbe, mikor feltűnt neki, hogy egyre nagyobb haltömeg halad el előtte. Érdeklődve figyelte, hogy mégis mi miatt történhetett ez. Mikor feltűnt az óriási „hal”, amint felé halad, sikítva ugrott hátra, majd kiesett az egyensúlyából. Az ijedt hangra fordultunk hátra, majd megláttuk a fenekén ülő, sokkosan dülöngélő lányt, aki folyamatosan azt dadogta, hogy: Cápa, cápa!
Természetesen bő tíz perc múltán már semmi gond sem volt, de azért a cápák területét messziről elkerülte.
A tanárnőnk legjobban a fókák showját szerette. Látszott rajta, hogy elégedetten tapsolgatva vigyorgott. Természetes, hogy a fókák belopták magukat a szívébe. Annyira aranyosan játszottak a labdákkal, hogy az valami elbűvölő volt.
De azért a pingvineket is a szívembe zártam. Ahogy az üveghez lépdeltek, ott pedig a fejükkel bökdösni kezdték azt, szinte elolvadtam.
Eddig is imádtam az ilyen élőlényeket. Találkozhattam már velük, de ezután… Még nagyobb lett a csodálatom az állatok iránt.
Aznap délután még ellátogattunk az USS Arizona Nemzeti Emlékhelyéhez. Itt az igazgató egy hosszabb beszédet tartott. Minden fontos adat benne volt, amit az emlékhely őrizhet. Vagyis, hogy az USS Arizona csatahajó roncsai fölé állították, hogy méltón emlékezhessenek meg az 1941-ben elhunyt, 1777 tengerészre. A hajót december 7-én egy 800 kilogrammos bomba találta el, minek következtében a hajó kilenc perc alatt elsüllyedt.
Ez utáni napra az igazgató úr utána nézett a helynek és a nevezetességeknek. Kijelentette, hogy a napot történelmi emlékhelyek megtekintésével fogjuk tölteni. Persze csak déltől számítva.
Pear Harborral kezdtünk. Ezt a helyet 1941-ben a Japánok támadták meg. Ez volt az Amerikai Egyesült államok egyik támaszpontja. Itt az Igazgató úr hosszabb beszédet tartott a csata előszeleiről, magáról a csatáról és az itt életét vesztett emberekről is.
Ezután meglátogattuk a Missouri csatahajót is. Valamint jutott időnk meglátogatni a USS Bowfin Tengeralattjáró Múzeumot is.
A nap végére természetesen mindenki elfáradt. Körülbelül nyolckor értünk be, de egy gyors lepakolás után mindenki a medencében relaxált, és próbálta az aznapi fáradalmakat elűzni a szervezetéből. Kisebb-nagyobb sikerrel ezt véghez is vitték. Mikor a tanárok elmentek lefeküdni- fejfájásra panaszkodtak, de látszott rajtuk, hogy kimerültek- újra előkerültek az alkoholos italok.
~
Már csütörtök van. A maival együtt már csak három napot töltünk a szigeten. Ugyanis nem pénteken, hanem szombaton este megyünk haza. Ezt Kevin intézte el. Igaz, hosszas győzködés kellett hozzá, majd utána jó pár telefonhívás, de megoldotta. Így a búcsú buli pénteken este lesz.
- Minket várnak, Izbel. –állt meg előttem Nessie.
Én épp az ágyon feküdtem, és a szemeimet pihentettem. Ezalatt a hét alatt alig aludtam pár órát. Azt hiszem ma éjszaka tényleg alszok. Hiába vagyok angyal, én is vágyok az alvásra. Ahogy Nessie is. Igaz, ő a mai éjszaka aludt. Én pedig megvártam, míg mélyen szuszogni kezdett, és kiosontam. Lefutottam a partra, hogy ismét a csillagokban gyönyörködhessek, majd futottam pár kört, és hajnalban bejöttem. Fel sem tűnt senkinek, hogy nem voltam ágyban. Mindenki az igazak álmát aludta, mikor korán reggel beléptem a házba. Szerencsére.
- Már jövök is. –nyitottam ki a szemeimet, majd felpattantam.
Ekkor Nessie már az ajtót nyitotta ki, és felém nyújtotta a táskámat.
- Köszi. –mosolyogtam rá, majd kikaptam a kezéből.
Lesiettünk a lépcsőn.
- A többiek már elmentek. –mondta Kevin mogorván, megvetéssel a hangjában.
- Én is örülök a találkozásnak. Én jól vagyok, köszönöm kérdésed. És te? –válaszoltam hasonló hangnemben.
Nessie csak idegesen köhintett mellettem. Továbbra is Kevin dühöt sugárzó szemeibe néztem.
- Most mégis mi van? –kérdezte Renesmee.
- Semmi. Mi lenne? –kaptam felé a kezemet.
- Az van, hogy sosem tud időben elkészülni. –morogta mögöttem Kevin.
- Igen? –húztam fel a szemöldököm, majd hátra fordultam –Képzeld, egy kis pihenés kijár. Nem kellett volna megvárni.
- Nem pihentél eleget éjszakánként?
- Nem, képzeld, nem. –morogtam.
- Na, miért? Mit csinálsz te olyankor? –bizonytalanodott el.
- Nem szoktál furcsa hangokat hallani? –kötekedtem –Képzeld. Nem a szobámban töltöm az éjszakákat. Így az alvás kilőve.
Ledöbbent arckifejezését látva inkább karon ragadtam a mellettem toporgó barátnőmet, és gyorssétába indultunk a partra.
- Miért, mit szoktál csinálni? –suttogta a fülembe.
- Futok. –kuncogtam –De erről neki nem kell tudnia.
Felnevetett, majd tovább folytattuk utunkat a partra.
~
A többiek tényleg lent voltak már. A lányok két csapatra osztódtak, és röplabdáztak, a fiúk pedig előszeretettel bámulták őket. A srácoknak ez nagyobb élvezet volt, mintha ők ütögették volna a labdát. Ezt a szemléletet sosem fogom megérteni. Férfi agy… kifürkészhetetlen, bonyolult és megérthetetlen. És még a nőkre mondják azt, hogy bonyolultak?
A férfiak egyszer rajonganak a sportért, máskor pedig előszeretettel mondanak le róla. Furcsa… Mondjuk ha férfi aggyal gondolkodunk, akkor érthető…
- Csobbanunk egyet? –kérdezte Nessie, miután vagy húsz perce süttettük magunkat a forró napon.
- Jó ötlet. Már úgy érzem magam, mintha sült csirke lennék. –fintorogtam el, majd felpattantam.
Renesmee előre futott, és sikongatva rohant bele a vízbe.
- Ez így jég hideg. –nevetett.
- Csak túléljük. –kuncogtam, majd egy mélyebb részhez érve lebuktam a víz alá, és jó pár métert úsztam előre.
Vigyorogva jöttem fel a levegőre, és Nessie megfeszített testével találtam szembe magam.
- Kellett nekünk ennyit napozni.
- Jaj, ne csináld már. –karoltam át –Ez csak víz.
Majd meglöktem, így háttal a vízbe esett. Vészjósoló arckifejezéssel jött fel a felszínre. Mikor megláttam, hogy hogyan néz rám, inkább gyorsan hátra fordultam, és futni kezdtem a part irányába. Ő kacagva, valamint egy jó maroknyi iszappal jött utánam.
- Ez nem ér. –sikítottam, amikor a nyakamba kente az iszapot.
- Oh, dehogynem. –válaszolta, majd kisétált a partra.
Miután lemostam magamról a fekete, sűrű anyagot, kisétáltam a partra, és visszafeküdtem a napágyamba.
- Sziasztok csajok. –huppant le mellénk Robert –Hogy’s mint?
- Nincs semmi különös. –válaszolta helyettem is Nessie.
- Kevin nagyon feldühödött képet vág. –jegyezte meg –Mintha meg akarna ölni a szemeivel.
- Megkérhetlek valamire? –kérdeztem, miután lefeküdt a mellettünk lévő ágyra.
- Persze, cica. –emelte fel a napszemüvegét.
- Na, miért? Mit csinálsz te olyankor? –bizonytalanodott el.
- Nem szoktál furcsa hangokat hallani? –kötekedtem –Képzeld. Nem a szobámban töltöm az éjszakákat. Így az alvás kilőve.
Ledöbbent arckifejezését látva inkább karon ragadtam a mellettem toporgó barátnőmet, és gyorssétába indultunk a partra.
- Miért, mit szoktál csinálni? –suttogta a fülembe.
- Futok. –kuncogtam –De erről neki nem kell tudnia.
Felnevetett, majd tovább folytattuk utunkat a partra.
~
A többiek tényleg lent voltak már. A lányok két csapatra osztódtak, és röplabdáztak, a fiúk pedig előszeretettel bámulták őket. A srácoknak ez nagyobb élvezet volt, mintha ők ütögették volna a labdát. Ezt a szemléletet sosem fogom megérteni. Férfi agy… kifürkészhetetlen, bonyolult és megérthetetlen. És még a nőkre mondják azt, hogy bonyolultak?
A férfiak egyszer rajonganak a sportért, máskor pedig előszeretettel mondanak le róla. Furcsa… Mondjuk ha férfi aggyal gondolkodunk, akkor érthető…
- Csobbanunk egyet? –kérdezte Nessie, miután vagy húsz perce süttettük magunkat a forró napon.
- Jó ötlet. Már úgy érzem magam, mintha sült csirke lennék. –fintorogtam el, majd felpattantam.
Renesmee előre futott, és sikongatva rohant bele a vízbe.
- Ez így jég hideg. –nevetett.
- Csak túléljük. –kuncogtam, majd egy mélyebb részhez érve lebuktam a víz alá, és jó pár métert úsztam előre.
Vigyorogva jöttem fel a levegőre, és Nessie megfeszített testével találtam szembe magam.
- Kellett nekünk ennyit napozni.
- Jaj, ne csináld már. –karoltam át –Ez csak víz.
Majd meglöktem, így háttal a vízbe esett. Vészjósoló arckifejezéssel jött fel a felszínre. Mikor megláttam, hogy hogyan néz rám, inkább gyorsan hátra fordultam, és futni kezdtem a part irányába. Ő kacagva, valamint egy jó maroknyi iszappal jött utánam.
- Ez nem ér. –sikítottam, amikor a nyakamba kente az iszapot.
- Oh, dehogynem. –válaszolta, majd kisétált a partra.
Miután lemostam magamról a fekete, sűrű anyagot, kisétáltam a partra, és visszafeküdtem a napágyamba.
- Sziasztok csajok. –huppant le mellénk Robert –Hogy’s mint?
- Nincs semmi különös. –válaszolta helyettem is Nessie.
- Kevin nagyon feldühödött képet vág. –jegyezte meg –Mintha meg akarna ölni a szemeivel.
- Megkérhetlek valamire? –kérdeztem, miután lefeküdt a mellettünk lévő ágyra.
- Persze, cica. –emelte fel a napszemüvegét.
- Nyomhatnék egy puszit az arcodra? –kuncogtam.
- Jaj, de gonosz vagy. –kacagott fel Nessie.
- Persze. –válaszolta Rob kissé értetlenül.
- Köszi. –mondtam, majd egy cuppanós puszit nyomtam az arcára. Ügyeltem arra, hogy a hajam Kevin és közénk hulljon, így Kev rosszra is gondolhasson.
- És miért kapom?
- Majd valamikor elmagyarázom. –kuncogtam, és visszafeküdtem a helyemre.
- De ne tulajdoníts neki nagy feneket. –jegyezte meg Renesmee.
- Nem teszem.
- Biztos?
- Persze. –kacsintott –Amúgy. Erre tart Tiffany.
- Te megcsókoltad Robertet? –ért elém ledöbbenve.
Szőke haja a feje tetejére volt fogva, szemei izgalommal telien csillogtak meg.
- Hát ezt meg honnan veszed? –kérdezte Nessie.
- Kevin dühöng. –válaszolta.
Renesmee-vel egymásra néztünk, majd kitört belőlünk a kacagás.
- Azt hiszem ezt jól megoldottuk. –nevette.
- Uhh, mint fogok én ezért kapni. –mondtam elgondolkodva, mire újra kitört belőlem a kacagás.
- Mi történt? –kérdezte Tif, miközben leült elénk a homokba.
- Egy puszit nyomtam Rob arcára, mire ezek szerint Kevin azt hitte, hogy csók volt. –válaszoltam.
- Ügyes. –mondta dicsérőn –Gondolom nem véletlenül történt így.
Válaszul elvigyorogtam, és kacsintottam egyet.
~
Bő egy órán belül megjött a szörf-edző is. Barna haján csillogtak a vízcseppek, kidolgozott testét be sem kente naptejjel. Gondlom a bőre hozzá van ehhez szokva.
Az eddigi napokon is kint volt, hogy leckéket adjon, de a mai nap hagyja, hogy mindenki kibontakozzon.
- Jaj, de gonosz vagy. –kacagott fel Nessie.
- Persze. –válaszolta Rob kissé értetlenül.
- Köszi. –mondtam, majd egy cuppanós puszit nyomtam az arcára. Ügyeltem arra, hogy a hajam Kevin és közénk hulljon, így Kev rosszra is gondolhasson.
- És miért kapom?
- Majd valamikor elmagyarázom. –kuncogtam, és visszafeküdtem a helyemre.
- De ne tulajdoníts neki nagy feneket. –jegyezte meg Renesmee.
- Nem teszem.
- Biztos?
- Persze. –kacsintott –Amúgy. Erre tart Tiffany.
- Te megcsókoltad Robertet? –ért elém ledöbbenve.
Szőke haja a feje tetejére volt fogva, szemei izgalommal telien csillogtak meg.
- Hát ezt meg honnan veszed? –kérdezte Nessie.
- Kevin dühöng. –válaszolta.
Renesmee-vel egymásra néztünk, majd kitört belőlünk a kacagás.
- Azt hiszem ezt jól megoldottuk. –nevette.
- Uhh, mint fogok én ezért kapni. –mondtam elgondolkodva, mire újra kitört belőlem a kacagás.
- Mi történt? –kérdezte Tif, miközben leült elénk a homokba.
- Egy puszit nyomtam Rob arcára, mire ezek szerint Kevin azt hitte, hogy csók volt. –válaszoltam.
- Ügyes. –mondta dicsérőn –Gondolom nem véletlenül történt így.
Válaszul elvigyorogtam, és kacsintottam egyet.
~
Bő egy órán belül megjött a szörf-edző is. Barna haján csillogtak a vízcseppek, kidolgozott testét be sem kente naptejjel. Gondlom a bőre hozzá van ehhez szokva.
Az eddigi napokon is kint volt, hogy leckéket adjon, de a mai nap hagyja, hogy mindenki kibontakozzon.
- Szia Cris. –köszöntem mosolyogva, majd egy csókot nyomtam az arcára.
- Szia Izbel. Hogy vagy? –kérdezte, miközben a kezembe nyomott egy deszkát.
- Csodásan. És te?
- Mint mindig, tökéletesen. Tegnap hiányoltam, hogy nem lehettem kint veletek. –mondta sajnálkozva –De tudod, be kellett mennem a városba. Sok a dolog mostanában.
- Nem gond. Legalább bejártuk a szigetet. –fintorodtam el, majd újra mosoly volt az arcomon.
- Cristofer, nem jönnél segíteni? –kérdezte egy lány, hevesen integetve.
- Menj csak, én elleszek. –mosolyogtam.
A hónom alá vettem a deszkámat, majd a hevesen hullámzó víz felé indultam, és belevetettem magam a habok közé.
~
Órákkal később jöttem ki a vízből, mikor már mindenki a napon sütkérezett.
- Szép volt az átfordulás. –mondta dicsérőn Cris.
- Te jobban csinálod. –mosolyogtam.
- Megmutatnám, de most már nincs szél. –magyarázta –Na, de majd csak lejöttök még.
- Valamikor persze. –kuncogtam, majd leültem mellé –Ha az osztály nem is, én minden évben lejövök. Ezt nem tudom kihagyni.
- Ha itt leszel esetleg hívj fel. Megvan a számom, nem? –válaszul bólogattam –Akkor csörögj, és megejtjük azt a versenyt, amit még tavaly beígértél.
- Te ígérted meg. Én minden évben hívlak, de sosem érsz rá. –tiltakoztam.
- Igaz.
- Kilenc óra van. Kevin üzeni, hogy ideje lesz beindulni. A vacsora már rég készen van. –húzott fel Nessie –Be kell menni. Így is tíz óra lesz, mire mindenki megvacsorázik. Tudod, kaja előtt zuhany, meg hasonlók.
- Igen, tudom. –mosolyogtam –Akkor… majd még találkozunk, Cris.
- Remélem is, Kislány. –ölelt meg –Látogass ám meg.
- KI nem hagynám. Kíváncsi leszek, hogy mikor nő már be végre a fejed lágya. Mert hogy huszonhét évesen ez még nem történt meg, az biztos. –nevettem, majd egy puszit nyomtam az arcára –Vigyázz magadra.
- Meglesz.
Pár perc múlva már az ösvényen sétáltunk fel a házhoz.
- Ma éjszaka alszok. –jegyeztem meg –Az biztos. Láncolj le, vagy akármi. Tegyél altatót a kajámba. De ha ma nem alszok, nekem végem lesz.
Nessie felnevetett, ahogy én is.
- Hidd el, úgy fogsz délig aludni, mint a bunda. Ahogy én is. –kacsintott –Jut eszembe. Bundás kenyeret kérek reggelire.
- Vagyis ebédre?
- Aha. –kacsintott, majd a többiek után eredtünk.
- Szia Izbel. Hogy vagy? –kérdezte, miközben a kezembe nyomott egy deszkát.
- Csodásan. És te?
- Mint mindig, tökéletesen. Tegnap hiányoltam, hogy nem lehettem kint veletek. –mondta sajnálkozva –De tudod, be kellett mennem a városba. Sok a dolog mostanában.
- Nem gond. Legalább bejártuk a szigetet. –fintorodtam el, majd újra mosoly volt az arcomon.
- Cristofer, nem jönnél segíteni? –kérdezte egy lány, hevesen integetve.
- Menj csak, én elleszek. –mosolyogtam.
A hónom alá vettem a deszkámat, majd a hevesen hullámzó víz felé indultam, és belevetettem magam a habok közé.
~
Órákkal később jöttem ki a vízből, mikor már mindenki a napon sütkérezett.
- Szép volt az átfordulás. –mondta dicsérőn Cris.
- Te jobban csinálod. –mosolyogtam.
- Megmutatnám, de most már nincs szél. –magyarázta –Na, de majd csak lejöttök még.
- Valamikor persze. –kuncogtam, majd leültem mellé –Ha az osztály nem is, én minden évben lejövök. Ezt nem tudom kihagyni.
- Ha itt leszel esetleg hívj fel. Megvan a számom, nem? –válaszul bólogattam –Akkor csörögj, és megejtjük azt a versenyt, amit még tavaly beígértél.
- Te ígérted meg. Én minden évben hívlak, de sosem érsz rá. –tiltakoztam.
- Igaz.
- Kilenc óra van. Kevin üzeni, hogy ideje lesz beindulni. A vacsora már rég készen van. –húzott fel Nessie –Be kell menni. Így is tíz óra lesz, mire mindenki megvacsorázik. Tudod, kaja előtt zuhany, meg hasonlók.
- Igen, tudom. –mosolyogtam –Akkor… majd még találkozunk, Cris.
- Remélem is, Kislány. –ölelt meg –Látogass ám meg.
- KI nem hagynám. Kíváncsi leszek, hogy mikor nő már be végre a fejed lágya. Mert hogy huszonhét évesen ez még nem történt meg, az biztos. –nevettem, majd egy puszit nyomtam az arcára –Vigyázz magadra.
- Meglesz.
Pár perc múlva már az ösvényen sétáltunk fel a házhoz.
- Ma éjszaka alszok. –jegyeztem meg –Az biztos. Láncolj le, vagy akármi. Tegyél altatót a kajámba. De ha ma nem alszok, nekem végem lesz.
Nessie felnevetett, ahogy én is.
- Hidd el, úgy fogsz délig aludni, mint a bunda. Ahogy én is. –kacsintott –Jut eszembe. Bundás kenyeret kérek reggelire.
- Vagyis ebédre?
- Aha. –kacsintott, majd a többiek után eredtünk.
