 |
| Izbel |
Nagyon-nagyon röstellem, hogy nem tegnap tettem fel. De be kell vallanom, elment a netem, és amikor végeztem a fejezettel- 23 óra után volt- akkor már nem tudtam felcsatlakozni. Laptop átka.
Így aztán úgy gondoltam, hogyha ma felteszem nektek, legyen tökéletes. Pár dolgot átírtam, szerkesztgettem, majd pár oldalt hozzátoldottam :) Így ez extra hosszú lett.
Olvassátok figyelmesen, boldogan.
És a végéért ne öljetek meg, ha lehet ;)
Puszii
Love Angel- 15. fejezet
Búcsú buli
(Izbel)
Péntek van. Az utolsó előtti nap itt, Oahu-n. Ez részben elkeserítő, de mihelyt eszembe jut a ránk váró este felvidulok. Ma lesz az úgymond búcsú buli. Honolulun, a Hawaii szigetek fővárosában lesz megrendezve. Méghozzá az egyik legkedveltebb szórakozóhelyen. Ez egy szabadtéri hely, óriási színpaddal a fellépőknek. Ugyanis itt egy héten legalább háromszor élőzene szól. Az itt ismert, és sikeres előadók zenélnek az éjszaka folyamán. Remélem pár igazán latinos dallam is elhangzik majd.
- Lemegyek a konyhába valami gyümölcsért. –mosolyogtam Nessie-re.
- Hozol nekem is?
- Szőlő megfelel? –kérdeztem vissza.
- Persze. –válaszolta, közben a fürdőbe indult, hogy lezuhanyozzon.
Elmentem az említett gyümölcsért. A konyhában a megszokottnál többen sürögtek-forogtak.
- Itt meg mi történik? –kérdeztem.
- Búcsúztató torta. Vagy mi. –fintorgott Marie –Hogy vagy Drágám?
- Köszönöm, jól. –mosolyogtam –Ez Kevin ötlete volt, gondolom.
- Persze, hogy az övé. Én nem találnám ki, hogy egy háromemeletes tortát akarok holnapra. Tegnap mondta. Tegnap. –mondta kiakadva –Egy nap alatt egy háromemeletes tortát összehozni…
- Ha segítség kell, csak szólj. –suttogtam a fülébe –Csak egy pillanatba telne.
- Megoldjuk, Izbel. De nagyon köszönöm. –ölelt meg –Miért is jöttél le?
- Gyümölcsért.
- A kamrában találsz. Jobb oldalt.
- Köszi. –mosolyogtam, majd a gyümölcsök keresésére indultam.
Útközben magamhoz vettem egy tálat is, hogy mégse a kezemben kelljen cipelnem. Szőlőt és almát tettem bele, majd leöblítettem vízzel. Felmentem vele a szobámba. Még mindig víz csobogása törte meg az amúgy teljes csendet.
Nessie még mindig fürdött. Pedig azt hittem, hogy mire felérek végezni fog. Habár…
Letettem a tálat a kisasztalomra, majd a gardróbba mentem. Nessie már kiválasztotta a ruháját, nekem viszont nem volt erőm erre tegnap este.
Hosszú percekig sétálgattam a sorok között, egy-egy ruhát kiemelve a többi közül. De végül visszatettem őket. Nem tudtam dönteni. Hosszú keresés után találtam meg azt a szoknyát, ami megfelelt. Rövid volt, vékony és szűk. Tökéletes.
- Kész vagyok. –jelent meg előttem Nessie.
Épp a vizes haját dörzsölgette törölközővel, s a ruhámra szegezte a tekintetét.
- Tetszik. –jegyezte meg.
Elmosolyodtam, majd akasztóstól vittem ki a szobába.
- Megyek fürdeni. A gyümölcs az asztalon van.
- Köszi.
- Nessie. –szóltam vissza az ajtóból.
- Igen?
- Miért nem mutatod meg a ruhádat?
- Legyen titok. –kacsintott.
- Igazságtalanság. –vigyorogtam, majd becsuktam az ajtót.
Hosszú percekig áztattam magam a zuhany alatt. A hidegvíz már teljesen lehűtötte a bőrömet, pontosabban az egész testemet. Igaz, a víz pont megfelelő volt, nem volt arról szó, hogy esetleg fáznék a vízcseppektől. A hajamat átdörzsöltem samponnal, a testemre tusfürdőt vittem fel,majd mindkettőt leöblítettem magamról.
Vizes lábnyomot hagyva magam után léptem ki a fürdő ajtaján. Hiába törölköztem meg, a fürdő padlóján lévő apró tócsákba akaratlanul is toppantam bele.
Nessie az ágyon feküdt, egy apró short volt rajta, valamint egy topp. Tincsei kissé nedvesen terültek el a párnán. Szőlőt adogatott a szájába, közben egy magazint lapozgatott.
- Tudtad, hogy a férfiak egy kicsinyke része női magazinokat olvas, hogy többet megtudjon a női nemről? –kérdezte tudálékosan, óriási mosollyal az arcán.
- Komolyan? –kacagtam fel.
Búcsú buli
(Izbel)
Péntek van. Az utolsó előtti nap itt, Oahu-n. Ez részben elkeserítő, de mihelyt eszembe jut a ránk váró este felvidulok. Ma lesz az úgymond búcsú buli. Honolulun, a Hawaii szigetek fővárosában lesz megrendezve. Méghozzá az egyik legkedveltebb szórakozóhelyen. Ez egy szabadtéri hely, óriási színpaddal a fellépőknek. Ugyanis itt egy héten legalább háromszor élőzene szól. Az itt ismert, és sikeres előadók zenélnek az éjszaka folyamán. Remélem pár igazán latinos dallam is elhangzik majd.
- Lemegyek a konyhába valami gyümölcsért. –mosolyogtam Nessie-re.
- Hozol nekem is?
- Szőlő megfelel? –kérdeztem vissza.
- Persze. –válaszolta, közben a fürdőbe indult, hogy lezuhanyozzon.
Elmentem az említett gyümölcsért. A konyhában a megszokottnál többen sürögtek-forogtak.
- Itt meg mi történik? –kérdeztem.
- Búcsúztató torta. Vagy mi. –fintorgott Marie –Hogy vagy Drágám?
- Köszönöm, jól. –mosolyogtam –Ez Kevin ötlete volt, gondolom.
- Persze, hogy az övé. Én nem találnám ki, hogy egy háromemeletes tortát akarok holnapra. Tegnap mondta. Tegnap. –mondta kiakadva –Egy nap alatt egy háromemeletes tortát összehozni…
- Ha segítség kell, csak szólj. –suttogtam a fülébe –Csak egy pillanatba telne.
- Megoldjuk, Izbel. De nagyon köszönöm. –ölelt meg –Miért is jöttél le?
- Gyümölcsért.
- A kamrában találsz. Jobb oldalt.
- Köszi. –mosolyogtam, majd a gyümölcsök keresésére indultam.
Útközben magamhoz vettem egy tálat is, hogy mégse a kezemben kelljen cipelnem. Szőlőt és almát tettem bele, majd leöblítettem vízzel. Felmentem vele a szobámba. Még mindig víz csobogása törte meg az amúgy teljes csendet.
Nessie még mindig fürdött. Pedig azt hittem, hogy mire felérek végezni fog. Habár…
Letettem a tálat a kisasztalomra, majd a gardróbba mentem. Nessie már kiválasztotta a ruháját, nekem viszont nem volt erőm erre tegnap este.
Hosszú percekig sétálgattam a sorok között, egy-egy ruhát kiemelve a többi közül. De végül visszatettem őket. Nem tudtam dönteni. Hosszú keresés után találtam meg azt a szoknyát, ami megfelelt. Rövid volt, vékony és szűk. Tökéletes.
- Kész vagyok. –jelent meg előttem Nessie.
Épp a vizes haját dörzsölgette törölközővel, s a ruhámra szegezte a tekintetét.
- Tetszik. –jegyezte meg.
Elmosolyodtam, majd akasztóstól vittem ki a szobába.
- Megyek fürdeni. A gyümölcs az asztalon van.
- Köszi.
- Nessie. –szóltam vissza az ajtóból.
- Igen?
- Miért nem mutatod meg a ruhádat?
- Legyen titok. –kacsintott.
- Igazságtalanság. –vigyorogtam, majd becsuktam az ajtót.
Hosszú percekig áztattam magam a zuhany alatt. A hidegvíz már teljesen lehűtötte a bőrömet, pontosabban az egész testemet. Igaz, a víz pont megfelelő volt, nem volt arról szó, hogy esetleg fáznék a vízcseppektől. A hajamat átdörzsöltem samponnal, a testemre tusfürdőt vittem fel,majd mindkettőt leöblítettem magamról.
Vizes lábnyomot hagyva magam után léptem ki a fürdő ajtaján. Hiába törölköztem meg, a fürdő padlóján lévő apró tócsákba akaratlanul is toppantam bele.
Nessie az ágyon feküdt, egy apró short volt rajta, valamint egy topp. Tincsei kissé nedvesen terültek el a párnán. Szőlőt adogatott a szájába, közben egy magazint lapozgatott.
- Tudtad, hogy a férfiak egy kicsinyke része női magazinokat olvas, hogy többet megtudjon a női nemről? –kérdezte tudálékosan, óriási mosollyal az arcán.
- Komolyan? –kacagtam fel.
- Aha. Mondjuk szerény véleményem szerint ezek a pasik nem a nők iránt érdeklődnek, hanem a saját nemük iránt.
- Lehet. Habár… ki tudja. –kacsintottam.
- Remélem, az évfolyamunk pasijai közül egyikük sem olvas ilyesmit.
- Nehéz lenne Robertről, vagy épp Danielről elképzelni. –mosolyogtam.
- Megyek hajat szárítani, különben sosem készülünk el.
A fürdőbe táncolt, és már csak a hajszárító búgását hallottam.
- Hánykor kellene indulnunk? –kiabálta ki.
- Ha jól tudom kilenckor.
- És mennyi idő van?
- Nyolc óra lesz öt perc múlva. –válaszoltam nevetve.
Nem válaszolt, csak magasabb teljesítményre kapcsolta a hajszárítót. Ebből tudtam, hogy próbál sietni.
- Nessie, csörög a mobilod! –kiáltottam neki, közben felkaptam az ágyról a rezgő készüléket.
- Vedd fel! –válaszolta.
A készülék azt jelezte, hogy Apa. Na, ez most Carlisle vagy Edward? Szerintem az utóbbi. És milyen jól gondoltam.
- Igen? –vettem fel.
- Szia. –szólt bele Edward –Ez Renesmee telefonja, nem?
- De, igen. Azért vettem fel, mert erre utasított. Épp a haját szárítja. De jön pár másodpercen belül.
- Oh… akkor rendben.
Eltartottam tőlem a telefont, közben újra kiabáltam Nessie-nek.
- Apád keres! –szóltam hangosabban.
Azonnal leállt a hajszárító, és a telefonért szaladt.
- Edward? –szólt bele –Ohh, szia.
Inkább nem hallgattam tovább a beszélgetésüket, ez kettejükre tartozik. De arra azért kíváncsi leszek, hogy Renesmee ezt hogy magyarázza ki. Mármint azt, hogy Edward Apa néven van beírva a telefonjába. Szegény lány, ezt nem javította ki. Milyen nehéz lehet neki letagadni a szüleit…
Nekem csak a származásomat és az angyal mivoltom felől kell hazudnom, de az is eléggé megterhelő. Neki viszont az egész életét másképp kell előadnia…
Miközben hajat szárítottam, még hallottam, ahogy Edward eléggé hangosan okítja ki Nessie-t. Van egy olyan érzésem, hogy ezután Renesmee átírja a telefonjában a nevet.
Pár perc múlva jött be a fürdőbe, és ült le a kád szélére.
- Na, volt valami?
- Csak aggódnak. –válaszolta –Apa meg főleg. Mármint Carlisle. Ő az apukám. Csak… Edward is így van beírva a telefonomba. Tudod, ő a bátyám. Ezzel szoktuk ugratni egymást. Én úgy vagyok beírva a telefonjába, hogy Anya. Eléggé vicces szituációk szoktak ebből kerekedni.
- Elhiszem. –mosolyogtam.
Megnyugodva fújta ki a levegőt. Ezek szerint már nem fog amiatt aggódni, hogy esetleg nem hittem el, amit mond.
Az utolsó nedves tincsemet is megszárítottam, majd kikapcsoltam a szárítót. A konnektorba dugtam a göndörítőt, és a csapnak támaszkodtam. Vártam, hogy bemelegedjen.
- Alice, a nagynéném kijelentette, hogy el kell jönnöd velünk vásárolni.
- Ohh…
- Utasítsd vissza. Jobban jársz, ha ezt teszed. –bizonygatta.
- Nem is tudom… –mosolyogtam –Szerintem élnék a lehetőséggel.
Lemondóan felnyögött, és lehunyta a szemeit.
- Nem is tudod, hogy mire vállalkoztál.
- Szerintem pedig Alice nem tudja, hogy mire vállalkozott. –kacsintott –Kibírtam a New Yorki divathetet. Ez nem lehet rosszabb.
- Majd meglátod.
Elvigyorodtam, és göndöríteni kezdtem a hajamat. Egészen addig ezt csináltam, míg az egész frizurám loknikban nem omlott alá. Ezután Nessie is sütni kezdte a haját, igaz, úgy tudom, hogy ő fel is fogja tűzni.
Kivettem a fürdőszobaszekrényből a neszeszert, ami a sminkjeimet tartalmazta.
- Lehet. Habár… ki tudja. –kacsintottam.
- Remélem, az évfolyamunk pasijai közül egyikük sem olvas ilyesmit.
- Nehéz lenne Robertről, vagy épp Danielről elképzelni. –mosolyogtam.
- Megyek hajat szárítani, különben sosem készülünk el.
A fürdőbe táncolt, és már csak a hajszárító búgását hallottam.
- Hánykor kellene indulnunk? –kiabálta ki.
- Ha jól tudom kilenckor.
- És mennyi idő van?
- Nyolc óra lesz öt perc múlva. –válaszoltam nevetve.
Nem válaszolt, csak magasabb teljesítményre kapcsolta a hajszárítót. Ebből tudtam, hogy próbál sietni.
- Nessie, csörög a mobilod! –kiáltottam neki, közben felkaptam az ágyról a rezgő készüléket.
- Vedd fel! –válaszolta.
A készülék azt jelezte, hogy Apa. Na, ez most Carlisle vagy Edward? Szerintem az utóbbi. És milyen jól gondoltam.
- Igen? –vettem fel.
- Szia. –szólt bele Edward –Ez Renesmee telefonja, nem?
- De, igen. Azért vettem fel, mert erre utasított. Épp a haját szárítja. De jön pár másodpercen belül.
- Oh… akkor rendben.
Eltartottam tőlem a telefont, közben újra kiabáltam Nessie-nek.
- Apád keres! –szóltam hangosabban.
Azonnal leállt a hajszárító, és a telefonért szaladt.
- Edward? –szólt bele –Ohh, szia.
Inkább nem hallgattam tovább a beszélgetésüket, ez kettejükre tartozik. De arra azért kíváncsi leszek, hogy Renesmee ezt hogy magyarázza ki. Mármint azt, hogy Edward Apa néven van beírva a telefonjába. Szegény lány, ezt nem javította ki. Milyen nehéz lehet neki letagadni a szüleit…
Nekem csak a származásomat és az angyal mivoltom felől kell hazudnom, de az is eléggé megterhelő. Neki viszont az egész életét másképp kell előadnia…
Miközben hajat szárítottam, még hallottam, ahogy Edward eléggé hangosan okítja ki Nessie-t. Van egy olyan érzésem, hogy ezután Renesmee átírja a telefonjában a nevet.
Pár perc múlva jött be a fürdőbe, és ült le a kád szélére.
- Na, volt valami?
- Csak aggódnak. –válaszolta –Apa meg főleg. Mármint Carlisle. Ő az apukám. Csak… Edward is így van beírva a telefonomba. Tudod, ő a bátyám. Ezzel szoktuk ugratni egymást. Én úgy vagyok beírva a telefonjába, hogy Anya. Eléggé vicces szituációk szoktak ebből kerekedni.
- Elhiszem. –mosolyogtam.
Megnyugodva fújta ki a levegőt. Ezek szerint már nem fog amiatt aggódni, hogy esetleg nem hittem el, amit mond.
Az utolsó nedves tincsemet is megszárítottam, majd kikapcsoltam a szárítót. A konnektorba dugtam a göndörítőt, és a csapnak támaszkodtam. Vártam, hogy bemelegedjen.
- Alice, a nagynéném kijelentette, hogy el kell jönnöd velünk vásárolni.
- Ohh…
- Utasítsd vissza. Jobban jársz, ha ezt teszed. –bizonygatta.
- Nem is tudom… –mosolyogtam –Szerintem élnék a lehetőséggel.
Lemondóan felnyögött, és lehunyta a szemeit.
- Nem is tudod, hogy mire vállalkoztál.
- Szerintem pedig Alice nem tudja, hogy mire vállalkozott. –kacsintott –Kibírtam a New Yorki divathetet. Ez nem lehet rosszabb.
- Majd meglátod.
Elvigyorodtam, és göndöríteni kezdtem a hajamat. Egészen addig ezt csináltam, míg az egész frizurám loknikban nem omlott alá. Ezután Nessie is sütni kezdte a haját, igaz, úgy tudom, hogy ő fel is fogja tűzni.
Kivettem a fürdőszobaszekrényből a neszeszert, ami a sminkjeimet tartalmazta.
- Elővegyem a tiédet is, vagy megfelel ez? –kérdeztem vigyorogva.
- Nem akarom elhasználni a tieidet. –válaszolta ódzkodva.
- Nyugodtan. –mosolyogtam –Van még otthon, meg sokat szoktam vásárolni.
Egy aprót kacsintottam, majd fekete szemceruzával kihúztam a szememet. Szempillaspirált is vittem fel, majd a szemhéjamra rózsaszínes, lilás színt tettem. Az ajkaimat is kihangsúlyoztam, majd lepakoltam a mosdó szélére a cuccokat.
- Jó lett. –dicsért meg Renesmee.
- Köszönöm. –mosolyogtam rá –Megyek, felöltözök.
Vigyorogva bólintott egyet, közben már az arcára tett pirosítót.
Magamra öltöttem a ruhát, a szandált a lábamra csatoltam, majd beálltam a tükör elé, és csodáltam magamat. A ruha a combom közepéig ért, és teljesen rásimult a testemre. A ruha fekete anyagától óriási mértékben ütöttek el a rajta lévő színes, óriási virágok. Egy pánt tartotta meg a ruhát, ami egy ezüstös, kövekkel kirakott csattal lett díszítve.
Nessie épp átszaladt mögöttem, amikor kopogás törte meg a csendet. Válaszom hallatán- ami az volt, hogy szabad! -az illető benyitott.
- Oh, csodásan nézel ki. –jött a dicsérő hang.
- Köszönöm, Rob. –mosolyogtam rá.
- Kevin rövidesen indulni akar. Felküldött, hogy szóljak. –simított végig az arcomon, közben egy tincset kisöprött az arcomból.
- Ne engedd, hogy ugráltasson. –kuncogtam –Nem teheti meg.
Válaszul csak megforgatta a szemeit, és elvigyorodott.
- Nem akarom elhasználni a tieidet. –válaszolta ódzkodva.
- Nyugodtan. –mosolyogtam –Van még otthon, meg sokat szoktam vásárolni.
Egy aprót kacsintottam, majd fekete szemceruzával kihúztam a szememet. Szempillaspirált is vittem fel, majd a szemhéjamra rózsaszínes, lilás színt tettem. Az ajkaimat is kihangsúlyoztam, majd lepakoltam a mosdó szélére a cuccokat.
- Jó lett. –dicsért meg Renesmee.
- Köszönöm. –mosolyogtam rá –Megyek, felöltözök.
Vigyorogva bólintott egyet, közben már az arcára tett pirosítót.
Magamra öltöttem a ruhát, a szandált a lábamra csatoltam, majd beálltam a tükör elé, és csodáltam magamat. A ruha a combom közepéig ért, és teljesen rásimult a testemre. A ruha fekete anyagától óriási mértékben ütöttek el a rajta lévő színes, óriási virágok. Egy pánt tartotta meg a ruhát, ami egy ezüstös, kövekkel kirakott csattal lett díszítve.
Nessie épp átszaladt mögöttem, amikor kopogás törte meg a csendet. Válaszom hallatán- ami az volt, hogy szabad! -az illető benyitott.
- Oh, csodásan nézel ki. –jött a dicsérő hang.
- Köszönöm, Rob. –mosolyogtam rá.
- Kevin rövidesen indulni akar. Felküldött, hogy szóljak. –simított végig az arcomon, közben egy tincset kisöprött az arcomból.
- Ne engedd, hogy ugráltasson. –kuncogtam –Nem teheti meg.
Válaszul csak megforgatta a szemeit, és elvigyorodott.
- Nem ugráltat. Szíves örömest jöttem fel. Főleg, ha ilyen szép csajokat láthatok.
Nessie épp ekkor lépett ki a gardróbból. Egy halványrózsaszín, combközépig erő ruhában. A ruha has része teljesen eltűnt, és a hátát is szabadon hagyta. A haját feltűzte, így a vállát is megcsodálhattuk.
- Atya ég. –mondtam dicsérőn –Csodásan nézel ki!
- Pont te mondod?! –vigyorgott, de láttam, hogy halványan elpirul.
- Háromnegyed van, Drágám, indulni kéne.
Rob szavai hallatán elvigyorodtam. Drágáim. Nessie és én egymásra nézünk, és egyre gondoljuk: Valami az agyába szállt! Még, hogy Drágáim!
Nincs is időm, sem energiám fennakadni a megszólításon. Nessie-t karon ragadtam, a táskámat a vállamra akasztottam, majd leszaladtam a lépcsőn. Robert jött utánunk, próbálta tartani a tempót.
- Tessék, most nem rám kell várni. –huppanok le a kanapéra.
Kevin velem szemben ül. Csettintett egyet a nyelvével, és gunyoros arckifejezéssel fordult felém.
- Csoda!
Megforgatom a szemeimet. A düh elöntött. Nem is csak a düh… csalódottság is keveredett bele.
Türtőztettem magam. A nyaralás folyamán először, inkább magamban fortyogtam. Meglepődött tekintetét rám emelte. Csodálkozott, hogy nem vágtam vissza. Semleges tekintetemet elfordítottam felőle, majd felkaptam az egyik napilapot az asztalról, és olvasgatni kezdtem. Látszólag olvasgatni. A szemeim átsiklottak a sorokon, de nem fogtam fel az olvasottakat. Csak az járt az agyamban, hogy nem érdemes újabb veszekedést kreálnunk. Mert neki valószínűleg az a célja. Hisz mostanában csak így került közelebb hozzám. Látni szoktam a szemébe ekkor az elkeseredést, de a boldogságot is. Azt a fajta boldogságot, amit csak akkor látok, ha velem van. Furcsa!
Hogy őszinte legyek sem erőm, sem kedvem nem volt veszekedni. Nem akartam elrontani az utolsó napjainkat, amiket a szigeten töltünk. Hisz…ma van a búcsú buli. Nem az a célom, hogy Kevin -vagy akár bárki- egyedül üldögéljen az egyik széken, és nézze, ahogy a többiek felszabadultan táncolnak. Kevin is legyen kicsit boldog. És ha ehhez az kell, hogy legyek kedves vele, hát legyen. Én nem fogom elrontani senki buliját. De azt azért ne várja senki tőlem, hogy teljesen felszabadultan és boldogan fogok Kevin előtt táncolni. Elleszek a társaságában, nem bosszantom fel, ennyi elég is.
Kev is biztos találni fog magának egy csajt, akivel szórakozhat este… és az éjszaka folyamán. Biztosan akad valaki….
Keserűség öntött el. Biztosan talál valaki… hisz sokan akarják őt. Rengeteg szebbnél szebb lányok, nők. Ahogy én is… Fránya büszkeség! Már rég együtt lehetnénk, boldogan és fülig szerelmesen, ha nem lennénk mindketten őrülten büszkék.
Szomorú és keserű sóhaj hagyta el az ajkaimat. Egész hangosra sikeredett. A hajam függönye mögül láttam, ahogy Kevin rám néz. Végigjáratja rajtam a tekintetét, majd inkább elfordítja rólam azt.
~
Az óriási, szabadtéri szórakozóhely előtt álltunk. Az óriási térnek köszönhetően itt nem volt olyan, hogy sor. Mindenki, aki jegyet vett be is mehetett. Kevin intézte a mi jegyeinket, majd sorban mindenkit beterelgetett maga előtt. Gondolom számolta, hogy mind megvagyunk-e.
Nessie-be karolva mentem be a kapun, mire azonnal szemembe világított az egyik színes fénycsóva. Renesmee a szeme elé kapta a kezét. Zavarta az erős fény. Megértem.
A pulthoz mentünk, és kikértünk egy-egy üdítőt. Meleg volt, és fülledt. Mondhatni levegőtlenség uralkodott, pedig nyílt tér volt. És még egy kis nyári, éjszakai szellő is lengedezett. A Hold az égen virított, fénye egy vékony csíkba bevilágított a táncparkett szélére. Persze a halvány, ezüstös fényt a többi, színes és erős sugarak erőteljesen elnyomtak.
A tánctér szélére sétáltam, és az alacsony, fa kerítésnek dőltem. Halvány mosollyal az arcomon néztem az égboltot és az óceánt, közben mögöttem a pörgősebbnél pörgősebb számok indultak el. Az emberek boldog ugrándozásainak hangja bejutott a fülembe. Vágyat éreztem aziránt, hogy én is ott táncoljak velük. Tánc, tánc. Ez nem nevezhető annak, ez csak ugrálás és csípőrázás a zene ritmusára.
De mégis annyira élvezhető. Hogy ott mozogsz több száz ismeretlen emberrel, és nem érdekel, hogy most épp ki simult hozzád, vagy épp kinek a keze ért a hasadhoz.
Lehúztam az ásványvizemből maradt két kortyot, és a kukába hajítottam a palackot. A tömeg fürkészéséhez kezdtem. Kiszúrtam, hogy Kev a pultnál ült, mellette Tiffany. A lány valamit élénken magyarázott neki, látom az artikulációját és a heves mutogatását. Kevin felé nézett, visszafogottan bólogatott, és halványan mosolygott.
Nessie a parketten van. Oh, ki gondolta volna!? Daniel mögötte, Rob előtte állt. Renesmee hevesen rázta a csípőjét, közben Daniel átkarolta hátulról, Rob pedig inkább megfordult, és partner keresésére indult. Mivel csak én álltam a parkett szélén, a kerítésnek dőlve engem vett célba. Mosolyogva fogadtam, ahogy megragad, majd a táncoló tömeg közé húz. Ott hozzám simult, és együtt táncoltunk a zene ritmusára. Kezei a hasamon voltak, éreztem, ahogy fejét a vállamra hajtja, majd egy apró csókot nyom oda, aztán a fülem mögé. Ezután az egész nyakamat behintette csókjaival. Halkan sóhajtottam egyet, majd éreztem, ahogy keze egyre lejjebb haladt, és már a szoknyám szélénél járt. Felpattantak a szemeim, és szembe fordultam vele, közben hátráltam egy lépést.
- Sajnálom, elvetted az eszemet! Esküszöm, nem fordul elő újra. –nyögte elhalón, kétségbeesett arckifejezéssel.
- Nem gond… –válaszoltam halványan mosolyogva, majd a színpad felé kaptam a fejemet.
Épp akkor lépett le onnan egy barna hajú, vigyorgó személy. Rám nézett, és kacsintott egyet, majd a fejével intett, hogy menjek oda. Elmosolyogtam, majd halkan bocsánatot kértem Robtól, hogy itt hagyom. Lassan átvergődtem magam a tömegen, majd a srác nyakába vetettem magam.
Nessie épp ekkor lépett ki a gardróbból. Egy halványrózsaszín, combközépig erő ruhában. A ruha has része teljesen eltűnt, és a hátát is szabadon hagyta. A haját feltűzte, így a vállát is megcsodálhattuk.
- Atya ég. –mondtam dicsérőn –Csodásan nézel ki!
- Pont te mondod?! –vigyorgott, de láttam, hogy halványan elpirul.
- Háromnegyed van, Drágám, indulni kéne.
Rob szavai hallatán elvigyorodtam. Drágáim. Nessie és én egymásra nézünk, és egyre gondoljuk: Valami az agyába szállt! Még, hogy Drágáim!
Nincs is időm, sem energiám fennakadni a megszólításon. Nessie-t karon ragadtam, a táskámat a vállamra akasztottam, majd leszaladtam a lépcsőn. Robert jött utánunk, próbálta tartani a tempót.
- Tessék, most nem rám kell várni. –huppanok le a kanapéra.
Kevin velem szemben ül. Csettintett egyet a nyelvével, és gunyoros arckifejezéssel fordult felém.
- Csoda!
Megforgatom a szemeimet. A düh elöntött. Nem is csak a düh… csalódottság is keveredett bele.
Türtőztettem magam. A nyaralás folyamán először, inkább magamban fortyogtam. Meglepődött tekintetét rám emelte. Csodálkozott, hogy nem vágtam vissza. Semleges tekintetemet elfordítottam felőle, majd felkaptam az egyik napilapot az asztalról, és olvasgatni kezdtem. Látszólag olvasgatni. A szemeim átsiklottak a sorokon, de nem fogtam fel az olvasottakat. Csak az járt az agyamban, hogy nem érdemes újabb veszekedést kreálnunk. Mert neki valószínűleg az a célja. Hisz mostanában csak így került közelebb hozzám. Látni szoktam a szemébe ekkor az elkeseredést, de a boldogságot is. Azt a fajta boldogságot, amit csak akkor látok, ha velem van. Furcsa!
Hogy őszinte legyek sem erőm, sem kedvem nem volt veszekedni. Nem akartam elrontani az utolsó napjainkat, amiket a szigeten töltünk. Hisz…ma van a búcsú buli. Nem az a célom, hogy Kevin -vagy akár bárki- egyedül üldögéljen az egyik széken, és nézze, ahogy a többiek felszabadultan táncolnak. Kevin is legyen kicsit boldog. És ha ehhez az kell, hogy legyek kedves vele, hát legyen. Én nem fogom elrontani senki buliját. De azt azért ne várja senki tőlem, hogy teljesen felszabadultan és boldogan fogok Kevin előtt táncolni. Elleszek a társaságában, nem bosszantom fel, ennyi elég is.
Kev is biztos találni fog magának egy csajt, akivel szórakozhat este… és az éjszaka folyamán. Biztosan akad valaki….
Keserűség öntött el. Biztosan talál valaki… hisz sokan akarják őt. Rengeteg szebbnél szebb lányok, nők. Ahogy én is… Fránya büszkeség! Már rég együtt lehetnénk, boldogan és fülig szerelmesen, ha nem lennénk mindketten őrülten büszkék.
Szomorú és keserű sóhaj hagyta el az ajkaimat. Egész hangosra sikeredett. A hajam függönye mögül láttam, ahogy Kevin rám néz. Végigjáratja rajtam a tekintetét, majd inkább elfordítja rólam azt.
~
Az óriási, szabadtéri szórakozóhely előtt álltunk. Az óriási térnek köszönhetően itt nem volt olyan, hogy sor. Mindenki, aki jegyet vett be is mehetett. Kevin intézte a mi jegyeinket, majd sorban mindenkit beterelgetett maga előtt. Gondolom számolta, hogy mind megvagyunk-e.
Nessie-be karolva mentem be a kapun, mire azonnal szemembe világított az egyik színes fénycsóva. Renesmee a szeme elé kapta a kezét. Zavarta az erős fény. Megértem.
A pulthoz mentünk, és kikértünk egy-egy üdítőt. Meleg volt, és fülledt. Mondhatni levegőtlenség uralkodott, pedig nyílt tér volt. És még egy kis nyári, éjszakai szellő is lengedezett. A Hold az égen virított, fénye egy vékony csíkba bevilágított a táncparkett szélére. Persze a halvány, ezüstös fényt a többi, színes és erős sugarak erőteljesen elnyomtak.
A tánctér szélére sétáltam, és az alacsony, fa kerítésnek dőltem. Halvány mosollyal az arcomon néztem az égboltot és az óceánt, közben mögöttem a pörgősebbnél pörgősebb számok indultak el. Az emberek boldog ugrándozásainak hangja bejutott a fülembe. Vágyat éreztem aziránt, hogy én is ott táncoljak velük. Tánc, tánc. Ez nem nevezhető annak, ez csak ugrálás és csípőrázás a zene ritmusára.
De mégis annyira élvezhető. Hogy ott mozogsz több száz ismeretlen emberrel, és nem érdekel, hogy most épp ki simult hozzád, vagy épp kinek a keze ért a hasadhoz.
Lehúztam az ásványvizemből maradt két kortyot, és a kukába hajítottam a palackot. A tömeg fürkészéséhez kezdtem. Kiszúrtam, hogy Kev a pultnál ült, mellette Tiffany. A lány valamit élénken magyarázott neki, látom az artikulációját és a heves mutogatását. Kevin felé nézett, visszafogottan bólogatott, és halványan mosolygott.
Nessie a parketten van. Oh, ki gondolta volna!? Daniel mögötte, Rob előtte állt. Renesmee hevesen rázta a csípőjét, közben Daniel átkarolta hátulról, Rob pedig inkább megfordult, és partner keresésére indult. Mivel csak én álltam a parkett szélén, a kerítésnek dőlve engem vett célba. Mosolyogva fogadtam, ahogy megragad, majd a táncoló tömeg közé húz. Ott hozzám simult, és együtt táncoltunk a zene ritmusára. Kezei a hasamon voltak, éreztem, ahogy fejét a vállamra hajtja, majd egy apró csókot nyom oda, aztán a fülem mögé. Ezután az egész nyakamat behintette csókjaival. Halkan sóhajtottam egyet, majd éreztem, ahogy keze egyre lejjebb haladt, és már a szoknyám szélénél járt. Felpattantak a szemeim, és szembe fordultam vele, közben hátráltam egy lépést.
- Sajnálom, elvetted az eszemet! Esküszöm, nem fordul elő újra. –nyögte elhalón, kétségbeesett arckifejezéssel.
- Nem gond… –válaszoltam halványan mosolyogva, majd a színpad felé kaptam a fejemet.
Épp akkor lépett le onnan egy barna hajú, vigyorgó személy. Rám nézett, és kacsintott egyet, majd a fejével intett, hogy menjek oda. Elmosolyogtam, majd halkan bocsánatot kértem Robtól, hogy itt hagyom. Lassan átvergődtem magam a tömegen, majd a srác nyakába vetettem magam.
 |
| Eric |
- Iz! –kapott fel, és egy puszit nyomott az arcomra –Annyira régen láttalak. Hogy vagy?
- Ugyan, Eric. Mégis hogy lennék? Mint mindig, csodásan. –nevettem boldogan –Ne is kételkedj benne, hogy nem így van. Tudom, hogy most megkérdeznéd, hogy biztos-e.
- Ismersz. –kacsintott, majd átkarolta a csípőmet, és egy csendesebb helyre vitt. Hátul mentünk ki, és egy kivilágított, oxigén dús helyiségbe vezetett.
- De te! Te hogy vagy? Történt valami mostanság?
- Minden rendben egyaránt velem, egyaránt a családommal.
- Örülök, hogy Esther és Tomas jól van. Üdvözlöm őket.
- Biztos örülnek majd neki, hogy találkoztam veled. Olyan régen találkoztatok. Hiányolnak.
- Szülők. –kuncogtam –Tudod, hogy imádom a szüleidet. De alig van időm. De ígérem, valamikor beugrok.
- Szinte mindig itthon vannak. Nincs sok dolguk.
- Oh, tudom én azt. –kacagtam fel, ahogy ő is –És Samatha-val mi van?
- Mi lenne? –komorodott el.
- Mi történt? –kérdeztem azonnal, és egyből komolyra vártottam.
- Tudod te, hogy mennyi meló van egy esküvő megszervezésével? –nyögte elhalón, mosollyal az arcán.
- Te hulián! –vigyorodtam el –Azt hittem, hogy valami rossz történt köztetek.
- Az nem elég rossz, hogy huszonöt évesen igába hajtom a fejemet? –biggyesztette le az ajkait.
- Hisz szereted őt! –nevettem –Imádod Samanthat!
- Tudom. –mosolyodott el boldogan –Jut eszembe. Ugye eljössz az esküvőre?
- Tehetek mást?
- Nem. –válaszolta elégedetten –Ha leírod a mostani címedet, küldök meghívót.
- Az jó lesz. –mosolyogtam.
A felém nyújtott papírt és tollat elvettem, majd felírtam a lakcímemet és az elérhetőségeimet.
- Köszönöm. –tette zsebre –Szerintem vissza kellene mennem a színpadra. Csak tíz perc szünetet kaptam.
- A hangod még mindig ugyan olyan csodás, mint eddig. Sőt, talán még jobb is.
- Köszönöm.
Miközben őt dicsértem felálltunk, és az ajtóhoz mentünk.
- Remélem még találkozunk. –mosolyodtam el, mikor kiléptünk az ajtón.
- Biztos vagyok benne. –válaszolta, és megölelt, majd az arcomra nyomott egy puszit –Durván húsz perc múlva elmehetek egy kicsit, akkor más lép fel. Remélem még itt leszek.
- Korán lesz az még! –nevettem fel.
Visszament a színpadra, és mosolyogva fogta kezébe a mikrofont. Én addig a pulthoz sétáltam, és Kevintől pár méterre foglaltam helyet.
- Szeretnék újra üdvözölni mindenkit! –hallatta hangját Eric –De egy valakit külön is szeretnék megemlíteni. Izbel White! –fordult felém –Remélem Samantha nem érti félre –nevetett fel, mire nekem is mosolyognom kellett –Örülök, hogy eljöttél, és köszönöm, hogy ilyen vagy. Nélküled nem is tudom, hogy hol lennék. De az biztos, hogy nem itt. –kacsintott egyet, mire pár lány elégedetten felsikkantott –Tehát, még egyszer köszönök mindent. És imádlak.
Vigyorogva küldtem felé egy puszit. Tudtam, hogy nem szerelmesen imád, csak mint egy barátot. Egy nagyon jó barátot, inkább már családtagot.
- Tíz percbe belefért egy gyors menet? –hallottam egy dühös, sértődött hangot magam mögött.
- Kevin. –szóltam könyörgőn –Ezt inkább odakint beszéljük meg.
- Mások előtt nem akarsz jelenetet rendezni, igaz?
- Nem akarom mások jókedvét elvenni. –javítottam ki.
Kimentünk a hátsó ajtón. A fülem hirtelen zúgni kezdett. Odabent a nagy zajhoz már hozzászoktam, de ehhez a csendhez… Kellett pár másodperc, míg a hallásom helyreáll.
- Most mégis mi bajod van?
- Na szerinted? –gúnyolódott –Élvezted a pasival? Tényleg, hisz te ezeknek a gyors meneteknek a híve vagy.
- Te meg vagy húzatva. –ráztam a fejemet lemondón.
- Igen?
- Igen!
- Szerintem pedig nem! Tökéletesen láttam, hogy bementek, majd ziláltan kijöttök! –kiáltotta.
Hátrahőköltem. A hangos basszus megcsapta a fülemet, megrémített.
- Vegyél szemüveget! –szóltam hasonló hangnemben, mégis visszafogottan.
- Oh, szerintem nem nekem kellene. Te nem látod magad körül tisztán a dolgokat. –gúnyolódott.
- Én mindent látok, amit kell, tökéletesen tisztában vagyok mindennel.
- Azért mentél bele abba, hogy a pasival dugj egyet a raktárban? –hajtotta a magáét.
- Nem raktár. A pasit Ericnek hívják. A menyasszonya Samatha. És nem, nem feküdtünk le egymással. –tekertem a fejemet.
Hátra arcot vágtam, majd elindultam az ajtó felé. Erős ujjak kulcsolódtak a felkaromra, majd visszarántottak. Kevin erősen húzott maga felé, ezt a felbőszült tekintetét talán még sosem láttam. Megrémített, de aggódtam is Kev miatt. Száját az ajkaimra nyomta, és hevesen megcsókolt. Pár pillanatig élveztem, de eztán ellöktem magamtól. Most mérges! Nem az érzelmei miatt teszi, csak a dühe miatt!
- Nem feküdtem le Ericcel! –mondtam még egyszer, mikor eltávolodtam tőle.
- Ne hazudj!
- Nem hazudok. Én nem szoktam hazudni. –kiáltottam –Veled ellentétben én még sosem hazudtam neked, legalább is pár lényegtelen dologtól eltekintve! Minek nézel te engem? Kurvának?
- Nekem is elég hamar beadtad volna a derekad. –ciccegett –Akárcsak az előbb!
Bennem pedig meghalt valami. Valami, ami eddig élénken élt bennem most eltűnt. Pofonra emeltem a kezem, tenyerem Kevin arcán landolt.
Nem szisszent fel, nem kapta oda a kezét. Csak sokkoltan nézett rám.
- Én szeretlek! –kiáltotta kétségbeesetten.
Hátráltam egy lépést. Láttam, ahogy szeméből könny csorog ki, arca tenyerem helyén vörösen fénylett. Majd megszakadt a szívem, hogy így kellett látnom. Az én szemeimet is elöntötték a könnyek.
- Én is, Kevin. Én is. –motyogtam –De… valami megváltozott. Valami más lett.
- Mindent megteszek, Izbel! Bármit, amit csak kérsz! De kérlek, könyörgök, ne tedd ezt velem!
Közben újabb könnycseppek szántották végig az arcát. Nem érdekelt, hogy ez a szituáció nem volt túl férfias. A többheti szenvedését adja ki most magából.
- Kevin. –nyögtem –Kevin… én, én… sajnálom.
Megrázta a fejét, és megtörölte az arcát.
- Menj be. –utasított halkan, megtörten.
- Kevin…
- Menj. –fordította el az arcát.
Sóhajtottam egyet, és közelebb léptem hozzád.
- Izbel! –kiáltotta egy metsző, férfias hang.
Az ajtó felé fordultam. Eric állt ott, arcán óriási mosollyal. Már le is telt volna az a tíz perc?
- Menj. –szólt újra Kevin.
Halványan megráztam a fejemet, és az engem váró srác felé indultam. Türelmesen, mosolyogva várt rám, miközben lábával támasztotta az ajtót. Mikor közelebb értem, megpillantotta az arcomat. Látta nyúzott tekintetemet. És azt, hogy épp most szántják végig könnyeim az arcomat.
- Mi történt? –húzott magához.
- Én... Oh, Eric.
Behúzott az ajtón és leültetett a legközelebbi székre. Látta, hogy nem állok biztosan a lábaimon. Remegtem. Minden ízben reszkettem. Könnyeim megállhatatlanul folytak, számat összeszorítottam. Így próbáltam visszatartani a zokogásomat.
- Mi történt?
Válaszul csak megráztam a fejemet, és felálltam. Remegő lépteimmel mentem el a falhoz, majd nekidőltem annak. Zokogás rázta meg a testemet, és éreztem, hogyha nem teszek semmit, örökre elveszítettem.
- Ugyan, Eric. Mégis hogy lennék? Mint mindig, csodásan. –nevettem boldogan –Ne is kételkedj benne, hogy nem így van. Tudom, hogy most megkérdeznéd, hogy biztos-e.
- Ismersz. –kacsintott, majd átkarolta a csípőmet, és egy csendesebb helyre vitt. Hátul mentünk ki, és egy kivilágított, oxigén dús helyiségbe vezetett.
- De te! Te hogy vagy? Történt valami mostanság?
- Minden rendben egyaránt velem, egyaránt a családommal.
- Örülök, hogy Esther és Tomas jól van. Üdvözlöm őket.
- Biztos örülnek majd neki, hogy találkoztam veled. Olyan régen találkoztatok. Hiányolnak.
- Szülők. –kuncogtam –Tudod, hogy imádom a szüleidet. De alig van időm. De ígérem, valamikor beugrok.
- Szinte mindig itthon vannak. Nincs sok dolguk.
- Oh, tudom én azt. –kacagtam fel, ahogy ő is –És Samatha-val mi van?
- Mi lenne? –komorodott el.
- Mi történt? –kérdeztem azonnal, és egyből komolyra vártottam.
- Tudod te, hogy mennyi meló van egy esküvő megszervezésével? –nyögte elhalón, mosollyal az arcán.
- Te hulián! –vigyorodtam el –Azt hittem, hogy valami rossz történt köztetek.
- Az nem elég rossz, hogy huszonöt évesen igába hajtom a fejemet? –biggyesztette le az ajkait.
- Hisz szereted őt! –nevettem –Imádod Samanthat!
- Tudom. –mosolyodott el boldogan –Jut eszembe. Ugye eljössz az esküvőre?
- Tehetek mást?
- Nem. –válaszolta elégedetten –Ha leírod a mostani címedet, küldök meghívót.
- Az jó lesz. –mosolyogtam.
A felém nyújtott papírt és tollat elvettem, majd felírtam a lakcímemet és az elérhetőségeimet.
- Köszönöm. –tette zsebre –Szerintem vissza kellene mennem a színpadra. Csak tíz perc szünetet kaptam.
- A hangod még mindig ugyan olyan csodás, mint eddig. Sőt, talán még jobb is.
- Köszönöm.
Miközben őt dicsértem felálltunk, és az ajtóhoz mentünk.
- Remélem még találkozunk. –mosolyodtam el, mikor kiléptünk az ajtón.
- Biztos vagyok benne. –válaszolta, és megölelt, majd az arcomra nyomott egy puszit –Durván húsz perc múlva elmehetek egy kicsit, akkor más lép fel. Remélem még itt leszek.
- Korán lesz az még! –nevettem fel.
Visszament a színpadra, és mosolyogva fogta kezébe a mikrofont. Én addig a pulthoz sétáltam, és Kevintől pár méterre foglaltam helyet.
- Szeretnék újra üdvözölni mindenkit! –hallatta hangját Eric –De egy valakit külön is szeretnék megemlíteni. Izbel White! –fordult felém –Remélem Samantha nem érti félre –nevetett fel, mire nekem is mosolyognom kellett –Örülök, hogy eljöttél, és köszönöm, hogy ilyen vagy. Nélküled nem is tudom, hogy hol lennék. De az biztos, hogy nem itt. –kacsintott egyet, mire pár lány elégedetten felsikkantott –Tehát, még egyszer köszönök mindent. És imádlak.
Vigyorogva küldtem felé egy puszit. Tudtam, hogy nem szerelmesen imád, csak mint egy barátot. Egy nagyon jó barátot, inkább már családtagot.
- Tíz percbe belefért egy gyors menet? –hallottam egy dühös, sértődött hangot magam mögött.
- Kevin. –szóltam könyörgőn –Ezt inkább odakint beszéljük meg.
- Mások előtt nem akarsz jelenetet rendezni, igaz?
- Nem akarom mások jókedvét elvenni. –javítottam ki.
Kimentünk a hátsó ajtón. A fülem hirtelen zúgni kezdett. Odabent a nagy zajhoz már hozzászoktam, de ehhez a csendhez… Kellett pár másodperc, míg a hallásom helyreáll.
- Most mégis mi bajod van?
- Na szerinted? –gúnyolódott –Élvezted a pasival? Tényleg, hisz te ezeknek a gyors meneteknek a híve vagy.
- Te meg vagy húzatva. –ráztam a fejemet lemondón.
- Igen?
- Igen!
- Szerintem pedig nem! Tökéletesen láttam, hogy bementek, majd ziláltan kijöttök! –kiáltotta.
Hátrahőköltem. A hangos basszus megcsapta a fülemet, megrémített.
- Vegyél szemüveget! –szóltam hasonló hangnemben, mégis visszafogottan.
- Oh, szerintem nem nekem kellene. Te nem látod magad körül tisztán a dolgokat. –gúnyolódott.
- Én mindent látok, amit kell, tökéletesen tisztában vagyok mindennel.
- Azért mentél bele abba, hogy a pasival dugj egyet a raktárban? –hajtotta a magáét.
- Nem raktár. A pasit Ericnek hívják. A menyasszonya Samatha. És nem, nem feküdtünk le egymással. –tekertem a fejemet.
Hátra arcot vágtam, majd elindultam az ajtó felé. Erős ujjak kulcsolódtak a felkaromra, majd visszarántottak. Kevin erősen húzott maga felé, ezt a felbőszült tekintetét talán még sosem láttam. Megrémített, de aggódtam is Kev miatt. Száját az ajkaimra nyomta, és hevesen megcsókolt. Pár pillanatig élveztem, de eztán ellöktem magamtól. Most mérges! Nem az érzelmei miatt teszi, csak a dühe miatt!
- Nem feküdtem le Ericcel! –mondtam még egyszer, mikor eltávolodtam tőle.
- Ne hazudj!
- Nem hazudok. Én nem szoktam hazudni. –kiáltottam –Veled ellentétben én még sosem hazudtam neked, legalább is pár lényegtelen dologtól eltekintve! Minek nézel te engem? Kurvának?
- Nekem is elég hamar beadtad volna a derekad. –ciccegett –Akárcsak az előbb!
Bennem pedig meghalt valami. Valami, ami eddig élénken élt bennem most eltűnt. Pofonra emeltem a kezem, tenyerem Kevin arcán landolt.
Nem szisszent fel, nem kapta oda a kezét. Csak sokkoltan nézett rám.
- Én szeretlek! –kiáltotta kétségbeesetten.
Hátráltam egy lépést. Láttam, ahogy szeméből könny csorog ki, arca tenyerem helyén vörösen fénylett. Majd megszakadt a szívem, hogy így kellett látnom. Az én szemeimet is elöntötték a könnyek.
- Én is, Kevin. Én is. –motyogtam –De… valami megváltozott. Valami más lett.
- Mindent megteszek, Izbel! Bármit, amit csak kérsz! De kérlek, könyörgök, ne tedd ezt velem!
Közben újabb könnycseppek szántották végig az arcát. Nem érdekelt, hogy ez a szituáció nem volt túl férfias. A többheti szenvedését adja ki most magából.
- Kevin. –nyögtem –Kevin… én, én… sajnálom.
Megrázta a fejét, és megtörölte az arcát.
- Menj be. –utasított halkan, megtörten.
- Kevin…
- Menj. –fordította el az arcát.
Sóhajtottam egyet, és közelebb léptem hozzád.
- Izbel! –kiáltotta egy metsző, férfias hang.
Az ajtó felé fordultam. Eric állt ott, arcán óriási mosollyal. Már le is telt volna az a tíz perc?
- Menj. –szólt újra Kevin.
Halványan megráztam a fejemet, és az engem váró srác felé indultam. Türelmesen, mosolyogva várt rám, miközben lábával támasztotta az ajtót. Mikor közelebb értem, megpillantotta az arcomat. Látta nyúzott tekintetemet. És azt, hogy épp most szántják végig könnyeim az arcomat.
- Mi történt? –húzott magához.
- Én... Oh, Eric.
Behúzott az ajtón és leültetett a legközelebbi székre. Látta, hogy nem állok biztosan a lábaimon. Remegtem. Minden ízben reszkettem. Könnyeim megállhatatlanul folytak, számat összeszorítottam. Így próbáltam visszatartani a zokogásomat.
- Mi történt?
Válaszul csak megráztam a fejemet, és felálltam. Remegő lépteimmel mentem el a falhoz, majd nekidőltem annak. Zokogás rázta meg a testemet, és éreztem, hogyha nem teszek semmit, örökre elveszítettem.
