Love Angel- 56.
fejezet
Randi
(Izbel)
Randi
(Izbel)
Damien Dearman sármos eleganciájával álldogált előttem.
Ajkain félmosoly ült, tekintette végigszánkázott a testemen. Hosszasan
elidőzött csupasz, keresztbe tett lábaimon.
- Mesésen nézel ki- bókolt, majd leült a velem szemben lévő székre.
A köszönésen már rég túl voltunk. A ártatlan puszi után kihúzta nekem a székemet, majd be is tolta utánam. Aranyosan udvarias volt.
- Te is kitettél magadért –viszonoztam a bókját, majd rámosolyogtam. Tényleg mesésen állt rajta a pamut, fehér hosszú ujjúja, a tincsei ismét művészien össze-vissza álltak.
- Hozathatok neked valamit? –kérdezte végül, én pedig egy laza mozdulattal a kólám felé intettem.
- Köszönöm, de nem kérek semmit.
Kicsit talán feszélyezve bólintott, majd magának rendelt egy üveg vizet.
- Milyen napod volt?
- Öhm… jó –válaszolta végül- Egy tárgyalásom volt délután… nem álltam messze attól, hogy az asztal alatt egy üzenetet írjak neked.
- Ennyire unalmas volt? –mosolyogtam, mire bólintott- Részvétem miatta.
- Kösz –vigyorodott el- Tudod, kicsit… nyomasztó hallgatni az üzleti ügyeimről szóló hosszú-hosszú beszámolót. Ráadásul igazából nem is nekem beszélnek, hanem a jobb kezemnek. Jobbára. Mivel én mindennel tisztában vagyok, és minimum egy hónapra előre elintézek minden ügyemet, ami a szórakozóhellyel kapcsolatos… ebbe az egybe nem szólhatnak bele.
- Akkor… mégis miért van a megbeszélés? Mármint ha nem a klubod van terítéken, akkor…
- Terjeszkedek. Jelenleg két építkezésem is folyik Los Angelesben. Egy hasonló felépítésű klub valamint egy hotel lesz ott. Az utóbbi meglehetősen előrehaladott állapotban van. Csak jövő tavaszra terveztük, hogy kész lesz. Meglepett a munkások gyorsasága. Már csak tökéletesítik. Beszerelik a riasztókat, kijavítják a hibákat a festésben, kialakítják a kertet… Körülbelül három hét múlva lesz a megnyitója… lehet, hogy négy. Majd kiderül. Én nem sürgetek senkit. Tökéletesen ráérek.
- Meghiszem azt. Nem vagy kispályás, Mr.
- Nem gondoltam volna, hogy erre most jössz rá először –mosolyogta- És te?
- Én?
- Mit csináltál ma?
- Ja. Mit is? –tanakodtam- Hát persze… Renesmee ki sem engedett a szobából, miután az óra elütötte a delet. Gondolhatod, miken kellett nekem átesnem. Reggel futottam Embry-vel, ebéd előtt pedig meglátogattam az egyik barátnőmet és a férjét. Nemrég építettünk nekik egy aranyos kis házat az erdőben.
- Micsoda nagyvonalú vagy –tekerte a fejét- Csak egy házat?
- Nagy lett az a ház! –dünnyögtem, mire elvigyorodott.
- Meg ne sértődj nekem! –nevette- Nem úgy gondoltam, ahogy gondolod, hogy gondolom…
- Emily fel van pörögve –folytattam elhessegetve a pillanatnyi hangulatváltozásomat- Úgy néz ki, babát vár.
- Nahát! Gratulálok neki!
- Igazából titok –söpörtem ki egy tincset az arcomból- Szóval ne igen hangoztasd, kérlek. Még a férje sem tudja, ami igazán nagy számnak mondható!
- Akkor te miért tudod? –vonta fel a szemöldökét- Hallgatóztál vagy megtaláltad a terhességi-tesztet a szemétben?
- Elmondta –szégyenlősen elmosolyodtam- Azt hiszi, hogy bármi közöm is van az annyira vágyott fogantatáshoz.
- Igaza van?
- Természetesen nem… olyan sok –mondtam. Elvigyorodott- Csak főztem neki pár gyógyteát… Meg tanácsokat adtam nekik a szexről…
- Komolyan?
- Nem –tekertem a fejemet- De nagyon aranyos, hogy mindent elhiszel!
- Gonosz vagy –jelentette ki önérzetesen, majd felkapta a fejét a közeledő pincérre, aki egy borítékot tett le az asztalra.
Felvont szemöldökkel, kíváncsian felvettem a sárga téglalapot, majd feltéptem. Kivettem belőle a levelet, hangosan felolvastam.
- „Induljatok el a következő helyre. Gyalog! Út közben mondjatok el egymásról három olyan dolgot, ami tetszik, megfogott a másikban!” Valamint van itt egy cím is.
- Úgy tűnik a kis barátnőd eltervezett mindent –dörmögte, majd kivette a kezemből a papírt- Tudom, hogy hol van ez a hely. Nincs annyira messze.
- Szerencséjére –mosolyodtam el, ő pedig egyetértően bólintott.
Egymás mellett sétálgattunk, ő a borítékot gyűrögette és az illegális motorversenyekről beszélt. Eléggé büszkén osztotta meg velem, hogy már vagy két éve ő a bajnok. Micsoda nagy dicsőség, hogy oda ne rohanjak…
- Még egyszer be nem teszem oda a lábam, az fix. Nem zsarolhatsz meg még egyszer.
- Nem zsarolás volt. Kijelentettem egy tényt, te pedig azonnal ráharaptál.
- Tudtad, hogy mit jelent nekem Robert. Elvitted és felhasználtad.
- Pontosan! –helyeselt, én pedig összeszűkítettem a szemeimet- De nem volt más ötletem, amivel oda csalhattalak volna.
- Mert szerinted nem vált volna be, ha felhívsz és aranyos módon megkérsz? Töprengtem, olvadoztam volna egy sort, de biztos megjelentem volna!
- Majd legközelebb bevetem azt –mosolyogta- Tényleg sajnálom. De nem tudhattam, hogy megjelensz-e.
- Ma is itt vagyok –tártam szét a karjaimat, majd megadóan a szemeibe néztem- Az íriszed fogott meg legelőször.
- Teljesítjük a levélben foglaltakat? –csodálkozott, majd elvigyorodott- Szóval a szemem? Pedig nem is olyan szép, sőt! Nem igazán szeretem.
- Irtó édes –biztosítottam- Különleges. Nem igazán látok ilyen csillogó, határozottan zöld szemű pasikat.
- Határozottan zöld? Van határozatlanul zöld is? –kötekedett, majd felnevetett a mérges arcom láttán.
- Úgy értem, hogy van, akinek szürkés zöld, esetleg barnával van keveredve –magyaráztam- De neked száz százalék, hogy zöld árnyalatú.
- Nem is értem, hogy miért fordítunk ilyen sok figyelmet a szememre –tekerte a fejét- Én jövök egy ténnyel. Hm… A harciasságod.
- Legtöbben elátkoznak érte.
- Vonzó vagy tőle –ingatta a fejét.
- A kitartásod –mondtam a második dolgot.
- A hajad –jelentette ki eltökélten- Hidd el nekem, ez sem mindennapi jelenség! Olyan… természetes és varázslatos.
- Ezt sem mondták még –mosolyodtam el és éreztem, hogy kis pír önti el az arcomat.
- Harmadiknak nem mondhatom azt, hogy te magad? –kérdezte.
- Szerintem az nem legális –vigyorodtam el, mire egyetértően bólintott.
- De megpróbáltam… Nos, akkor… Legyen mondjuk a tekinteted. Nem az íriszed, vagy a szemed mérete… Hanem minden együtt. Maga a tekinteted –magyarázta hevesen- Minden érzésed ott tombol a szemedben. Annyira varázslatos!
- Senkinek sem tűnt fel eddig –mondtam halkan, felpillantva az arcába. Halványan elmosolyodott, majd a hüvelykujjával végigsimított az arcomon.
- Mert még senki sem akart a lelkedbe nézni… Megtudni, hogy milyen folyamatok játszódnak le benned igazából.
- Miért, te ezt szeretnéd?
- Ezt is –bólintott, majd hirtelen megállt- Ez a cím áll a levélben.
- Remélem ezt Nessie nem gondolta komolyan –dörmögtem, majd kivettem a kezéből a borítékot és megnéztem a címet. Egy utcatáblát kerestem, majd egy házszámot is. Stimmelt.
- Ezért megnyúzom –jelentettem ki eltökélten, mire Damien nevetve átkarolta a vállamat.
- Azt hiszem itt is lesz egy üzenete. Kizárt, hogy itt kelljen eltöltenünk az egész estét.
- Igazad lehet.
Az üzlet nagy volt, és az este ellenére jó páran voltak benne. Igazából én azon is meglepődtem, hogy még nyitva volt. De nem fordítottam ennek akkora figyelmet. Inkább az kötötte le a figyelmemet, hogy a Damient fürkésző nőket vizsgálgassam. Bármennyire is nehéz volt beismerni, kicsit felzaklatott a gondolat, hogy az egyikük megragadja a kezét és maga után rángatja az egyik próbafülkébe.
- Megvan! –rikkantotta a bolt túloldalából, majd felemelte a kezében tartott borítékot. Nos, ha eddig valaki nem vette észre, annak most már szinte kötelezővé vált ránéznie.
- Jobban nem is hívhattad volna fel a figyelmet magadra –dörmögtem mellé érve, majd kikaptam a kezéből a borítékot és feltéptem- Nézzük, mit ír.
Mögém állt és a vállam felett olvasgatta a levelet. Motyogott hozzá, így tökéletesen hallottam minden egyes szót. A lehelete csiklandozta a nyakamat.
- Szóval vegyünk két dolgot a másiknak.
- Egyet, ami szerintünk hasznos.
- Egyet pedig, amit látni szeretnénk a másikon. Aranyos dolog ez –vigyorogta Damien, majd el is lépett mellőlem- Ne mutasd meg előre!
- A világért sem! –mosolyogtam, majd elindultam a férfi részleg felé, s közben felmerült a gondolataimban, hogy az újonnan megszerzett levélben írott cím vajon mi lehet… szex-shop?
- Mesésen nézel ki- bókolt, majd leült a velem szemben lévő székre.
A köszönésen már rég túl voltunk. A ártatlan puszi után kihúzta nekem a székemet, majd be is tolta utánam. Aranyosan udvarias volt.
- Te is kitettél magadért –viszonoztam a bókját, majd rámosolyogtam. Tényleg mesésen állt rajta a pamut, fehér hosszú ujjúja, a tincsei ismét művészien össze-vissza álltak.
- Hozathatok neked valamit? –kérdezte végül, én pedig egy laza mozdulattal a kólám felé intettem.
- Köszönöm, de nem kérek semmit.
Kicsit talán feszélyezve bólintott, majd magának rendelt egy üveg vizet.
- Milyen napod volt?
- Öhm… jó –válaszolta végül- Egy tárgyalásom volt délután… nem álltam messze attól, hogy az asztal alatt egy üzenetet írjak neked.
- Ennyire unalmas volt? –mosolyogtam, mire bólintott- Részvétem miatta.
- Kösz –vigyorodott el- Tudod, kicsit… nyomasztó hallgatni az üzleti ügyeimről szóló hosszú-hosszú beszámolót. Ráadásul igazából nem is nekem beszélnek, hanem a jobb kezemnek. Jobbára. Mivel én mindennel tisztában vagyok, és minimum egy hónapra előre elintézek minden ügyemet, ami a szórakozóhellyel kapcsolatos… ebbe az egybe nem szólhatnak bele.
- Akkor… mégis miért van a megbeszélés? Mármint ha nem a klubod van terítéken, akkor…
- Terjeszkedek. Jelenleg két építkezésem is folyik Los Angelesben. Egy hasonló felépítésű klub valamint egy hotel lesz ott. Az utóbbi meglehetősen előrehaladott állapotban van. Csak jövő tavaszra terveztük, hogy kész lesz. Meglepett a munkások gyorsasága. Már csak tökéletesítik. Beszerelik a riasztókat, kijavítják a hibákat a festésben, kialakítják a kertet… Körülbelül három hét múlva lesz a megnyitója… lehet, hogy négy. Majd kiderül. Én nem sürgetek senkit. Tökéletesen ráérek.
- Meghiszem azt. Nem vagy kispályás, Mr.
- Nem gondoltam volna, hogy erre most jössz rá először –mosolyogta- És te?
- Én?
- Mit csináltál ma?
- Ja. Mit is? –tanakodtam- Hát persze… Renesmee ki sem engedett a szobából, miután az óra elütötte a delet. Gondolhatod, miken kellett nekem átesnem. Reggel futottam Embry-vel, ebéd előtt pedig meglátogattam az egyik barátnőmet és a férjét. Nemrég építettünk nekik egy aranyos kis házat az erdőben.
- Micsoda nagyvonalú vagy –tekerte a fejét- Csak egy házat?
- Nagy lett az a ház! –dünnyögtem, mire elvigyorodott.
- Meg ne sértődj nekem! –nevette- Nem úgy gondoltam, ahogy gondolod, hogy gondolom…
- Emily fel van pörögve –folytattam elhessegetve a pillanatnyi hangulatváltozásomat- Úgy néz ki, babát vár.
- Nahát! Gratulálok neki!
- Igazából titok –söpörtem ki egy tincset az arcomból- Szóval ne igen hangoztasd, kérlek. Még a férje sem tudja, ami igazán nagy számnak mondható!
- Akkor te miért tudod? –vonta fel a szemöldökét- Hallgatóztál vagy megtaláltad a terhességi-tesztet a szemétben?
- Elmondta –szégyenlősen elmosolyodtam- Azt hiszi, hogy bármi közöm is van az annyira vágyott fogantatáshoz.
- Igaza van?
- Természetesen nem… olyan sok –mondtam. Elvigyorodott- Csak főztem neki pár gyógyteát… Meg tanácsokat adtam nekik a szexről…
- Komolyan?
- Nem –tekertem a fejemet- De nagyon aranyos, hogy mindent elhiszel!
- Gonosz vagy –jelentette ki önérzetesen, majd felkapta a fejét a közeledő pincérre, aki egy borítékot tett le az asztalra.
Felvont szemöldökkel, kíváncsian felvettem a sárga téglalapot, majd feltéptem. Kivettem belőle a levelet, hangosan felolvastam.
- „Induljatok el a következő helyre. Gyalog! Út közben mondjatok el egymásról három olyan dolgot, ami tetszik, megfogott a másikban!” Valamint van itt egy cím is.
- Úgy tűnik a kis barátnőd eltervezett mindent –dörmögte, majd kivette a kezemből a papírt- Tudom, hogy hol van ez a hely. Nincs annyira messze.
- Szerencséjére –mosolyodtam el, ő pedig egyetértően bólintott.
Egymás mellett sétálgattunk, ő a borítékot gyűrögette és az illegális motorversenyekről beszélt. Eléggé büszkén osztotta meg velem, hogy már vagy két éve ő a bajnok. Micsoda nagy dicsőség, hogy oda ne rohanjak…
- Még egyszer be nem teszem oda a lábam, az fix. Nem zsarolhatsz meg még egyszer.
- Nem zsarolás volt. Kijelentettem egy tényt, te pedig azonnal ráharaptál.
- Tudtad, hogy mit jelent nekem Robert. Elvitted és felhasználtad.
- Pontosan! –helyeselt, én pedig összeszűkítettem a szemeimet- De nem volt más ötletem, amivel oda csalhattalak volna.
- Mert szerinted nem vált volna be, ha felhívsz és aranyos módon megkérsz? Töprengtem, olvadoztam volna egy sort, de biztos megjelentem volna!
- Majd legközelebb bevetem azt –mosolyogta- Tényleg sajnálom. De nem tudhattam, hogy megjelensz-e.
- Ma is itt vagyok –tártam szét a karjaimat, majd megadóan a szemeibe néztem- Az íriszed fogott meg legelőször.
- Teljesítjük a levélben foglaltakat? –csodálkozott, majd elvigyorodott- Szóval a szemem? Pedig nem is olyan szép, sőt! Nem igazán szeretem.
- Irtó édes –biztosítottam- Különleges. Nem igazán látok ilyen csillogó, határozottan zöld szemű pasikat.
- Határozottan zöld? Van határozatlanul zöld is? –kötekedett, majd felnevetett a mérges arcom láttán.
- Úgy értem, hogy van, akinek szürkés zöld, esetleg barnával van keveredve –magyaráztam- De neked száz százalék, hogy zöld árnyalatú.
- Nem is értem, hogy miért fordítunk ilyen sok figyelmet a szememre –tekerte a fejét- Én jövök egy ténnyel. Hm… A harciasságod.
- Legtöbben elátkoznak érte.
- Vonzó vagy tőle –ingatta a fejét.
- A kitartásod –mondtam a második dolgot.
- A hajad –jelentette ki eltökélten- Hidd el nekem, ez sem mindennapi jelenség! Olyan… természetes és varázslatos.
- Ezt sem mondták még –mosolyodtam el és éreztem, hogy kis pír önti el az arcomat.
- Harmadiknak nem mondhatom azt, hogy te magad? –kérdezte.
- Szerintem az nem legális –vigyorodtam el, mire egyetértően bólintott.
- De megpróbáltam… Nos, akkor… Legyen mondjuk a tekinteted. Nem az íriszed, vagy a szemed mérete… Hanem minden együtt. Maga a tekinteted –magyarázta hevesen- Minden érzésed ott tombol a szemedben. Annyira varázslatos!
- Senkinek sem tűnt fel eddig –mondtam halkan, felpillantva az arcába. Halványan elmosolyodott, majd a hüvelykujjával végigsimított az arcomon.
- Mert még senki sem akart a lelkedbe nézni… Megtudni, hogy milyen folyamatok játszódnak le benned igazából.
- Miért, te ezt szeretnéd?
- Ezt is –bólintott, majd hirtelen megállt- Ez a cím áll a levélben.
- Remélem ezt Nessie nem gondolta komolyan –dörmögtem, majd kivettem a kezéből a borítékot és megnéztem a címet. Egy utcatáblát kerestem, majd egy házszámot is. Stimmelt.
- Ezért megnyúzom –jelentettem ki eltökélten, mire Damien nevetve átkarolta a vállamat.
- Azt hiszem itt is lesz egy üzenete. Kizárt, hogy itt kelljen eltöltenünk az egész estét.
- Igazad lehet.
Az üzlet nagy volt, és az este ellenére jó páran voltak benne. Igazából én azon is meglepődtem, hogy még nyitva volt. De nem fordítottam ennek akkora figyelmet. Inkább az kötötte le a figyelmemet, hogy a Damient fürkésző nőket vizsgálgassam. Bármennyire is nehéz volt beismerni, kicsit felzaklatott a gondolat, hogy az egyikük megragadja a kezét és maga után rángatja az egyik próbafülkébe.
- Megvan! –rikkantotta a bolt túloldalából, majd felemelte a kezében tartott borítékot. Nos, ha eddig valaki nem vette észre, annak most már szinte kötelezővé vált ránéznie.
- Jobban nem is hívhattad volna fel a figyelmet magadra –dörmögtem mellé érve, majd kikaptam a kezéből a borítékot és feltéptem- Nézzük, mit ír.
Mögém állt és a vállam felett olvasgatta a levelet. Motyogott hozzá, így tökéletesen hallottam minden egyes szót. A lehelete csiklandozta a nyakamat.
- Szóval vegyünk két dolgot a másiknak.
- Egyet, ami szerintünk hasznos.
- Egyet pedig, amit látni szeretnénk a másikon. Aranyos dolog ez –vigyorogta Damien, majd el is lépett mellőlem- Ne mutasd meg előre!
- A világért sem! –mosolyogtam, majd elindultam a férfi részleg felé, s közben felmerült a gondolataimban, hogy az újonnan megszerzett levélben írott cím vajon mi lehet… szex-shop?
Már kint ált, mikor én kiléptem a kissé hűvös levegőre.
A kezében egy rózsaszín táskát lengetett és várakozóan nyújtotta felém a másik
kezét. Megforgattam a szemeimet, majd átadtam neki a bent vásárolt ruhaneműket.
Ő pedig átnyújtotta a saját maga által beszerezett táskát, a tartalmával
együtt. Kissé izgatottan kukkantottam bele. Elöntött a pír.
- Nyakkendő? –vonta fel a szemöldökét- Igen, elismerem: igazán szexi nyakkendő… De ez most a hasznos vagy az izgató? Az izgató az, amit látni szeretnél a másikon, na! Ne vágj ilyen értetlen képet!
- Jól van –szóltam közbe kissé elégedetlenül, de azért egy apró mosolyt megeresztettem.
- Egy fekete boxer –dörmögte- Ez azt hiszem a… erről sem tudom eldönteni, hogy melyik kategória!
- Épp amelyik alakul. Multifunkciós –kacsintottam rá, majd már lépdeltem is tovább.
- Na! –nyüszített fel, majd elkapta a karomat- Nézzük csak meg, hogy abban a táskában mi van… Már teljesen kiment a fejemből! Elfelejtettem… az öregedés ártalmai!
- Öregebb vagyok nálad! –vágtam vissza.
- Erősen kétlem –tekerte a fejét, mire lazán megvontam a vállamat. Pedig tényleg igazam van!
- Na jó, nézzük. De azért meg kell jegyeznem, hogy ez a kiskutya-tekintet és lebiggyesztett ajak nincs rám hatással.
Annyira.
Elvigyorodott, majd elégedetten kacsintott egyet, ahogy előhúztam a finom, selyem anyagú hálóinget. Halványrózsaszín volt, fekete csipkével díszítve.
- Ez gyönyörű –dörmögtem elvarázsoltan, ő pedig diadalittasan elvigyorodott- Köszönöm.
- A másikat is! –sürgetett kisgyermeki izgatottsággal.
A kínosabb darabot is előhúztam a táskából. Úgy tűnt, hogy Damient kicsit sem érdekelte, hogy jó pár ember halad el mellettünk, többen pedig elég meredten figyelnek minket. Nincs anyag a pletykagépezetbe, ezért kell a mi magánéletünket ennyire fürkészni?
Egy fehérnemű szett volt, valószínűleg a hálóing párja. Csakhogy pont az ellentéte volt: fekete volt, rózsaszín csipkével. Meglepődve figyeltem, hogy pont a méretem.
- Azt hiszem, te könnyen kitalálod, hogy melyiket akarom rajtad látni- dörmögte mély, irtó izgató hangján, majd elém lépve lehajolt és a fülembe suttogta a folytatást- Lehetőleg minél előbb.
Szentséges szar…kaláb! Ez egy nyilvános felkérés volt keringőre? Igen, az. Bizonyára az. Húh! Mióta lettem én ennyire… szűzies?
- Induljunk a következő címre, különben sosem érünk oda –utasítottam gyengéden, majd lassan sétálgatni kezdtem előtte.
- Jól áll a ringó csípőd –kacsintott mellém érve. Így már értettem, hogy miért maradt le. Váratlanul közelebb lépett hozzám és az ujjaival körbefonta az enyéimet.
- Sokkal jobb –dörmögte halkan, valószínűleg arra számítva, hogy én nem hallom.
Elvigyorodtam és a halvány pír elöntötte az arcomat, a tenyerem pedig bizseregni kezdett.
- Az, hogy mindig tudsz meglepetést okozni. Ez a harmadik dolog, ami vonz és tetszik benned –mondtam, majd gyönyörködtem a boldog mosolyában.
- Nyakkendő? –vonta fel a szemöldökét- Igen, elismerem: igazán szexi nyakkendő… De ez most a hasznos vagy az izgató? Az izgató az, amit látni szeretnél a másikon, na! Ne vágj ilyen értetlen képet!
- Jól van –szóltam közbe kissé elégedetlenül, de azért egy apró mosolyt megeresztettem.
- Egy fekete boxer –dörmögte- Ez azt hiszem a… erről sem tudom eldönteni, hogy melyik kategória!
- Épp amelyik alakul. Multifunkciós –kacsintottam rá, majd már lépdeltem is tovább.
- Na! –nyüszített fel, majd elkapta a karomat- Nézzük csak meg, hogy abban a táskában mi van… Már teljesen kiment a fejemből! Elfelejtettem… az öregedés ártalmai!
- Öregebb vagyok nálad! –vágtam vissza.
- Erősen kétlem –tekerte a fejét, mire lazán megvontam a vállamat. Pedig tényleg igazam van!
- Na jó, nézzük. De azért meg kell jegyeznem, hogy ez a kiskutya-tekintet és lebiggyesztett ajak nincs rám hatással.
Annyira.
Elvigyorodott, majd elégedetten kacsintott egyet, ahogy előhúztam a finom, selyem anyagú hálóinget. Halványrózsaszín volt, fekete csipkével díszítve.
- Ez gyönyörű –dörmögtem elvarázsoltan, ő pedig diadalittasan elvigyorodott- Köszönöm.
- A másikat is! –sürgetett kisgyermeki izgatottsággal.
A kínosabb darabot is előhúztam a táskából. Úgy tűnt, hogy Damient kicsit sem érdekelte, hogy jó pár ember halad el mellettünk, többen pedig elég meredten figyelnek minket. Nincs anyag a pletykagépezetbe, ezért kell a mi magánéletünket ennyire fürkészni?
Egy fehérnemű szett volt, valószínűleg a hálóing párja. Csakhogy pont az ellentéte volt: fekete volt, rózsaszín csipkével. Meglepődve figyeltem, hogy pont a méretem.
- Azt hiszem, te könnyen kitalálod, hogy melyiket akarom rajtad látni- dörmögte mély, irtó izgató hangján, majd elém lépve lehajolt és a fülembe suttogta a folytatást- Lehetőleg minél előbb.
Szentséges szar…kaláb! Ez egy nyilvános felkérés volt keringőre? Igen, az. Bizonyára az. Húh! Mióta lettem én ennyire… szűzies?
- Induljunk a következő címre, különben sosem érünk oda –utasítottam gyengéden, majd lassan sétálgatni kezdtem előtte.
- Jól áll a ringó csípőd –kacsintott mellém érve. Így már értettem, hogy miért maradt le. Váratlanul közelebb lépett hozzám és az ujjaival körbefonta az enyéimet.
- Sokkal jobb –dörmögte halkan, valószínűleg arra számítva, hogy én nem hallom.
Elvigyorodtam és a halvány pír elöntötte az arcomat, a tenyerem pedig bizseregni kezdett.
- Az, hogy mindig tudsz meglepetést okozni. Ez a harmadik dolog, ami vonz és tetszik benned –mondtam, majd gyönyörködtem a boldog mosolyában.
Mint kiderült, Renesmee harmadik helyszínnek egy erre
alkalmas helyet, egy éttermet választott ki. A mai este először mondtam neki
gondolatban köszönetet.
Kettő boríték volt az asztalon, ahova vezettek minket. Meg voltak számozva. Az elsőt hangosan kezdtem el felolvasni:
- „Sziasztok! Nos, remélem, eddig jól éreztétek magatokat. A feladat a következő: rendeljétek a másiknak a kedvenc ételeteket! A második borítékot csak azután bonthatjátok fel, hogy megmondtátok a véleményt az ételről! Sok puszi: Ness-Renesmee”
- Miért nem lepődök meg? –kérdezte felvont szemöldökkel, majd magunkhoz intette a pincért. Nem is kellett gondolkodnunk a rendelésen, azonnal bediktáltuk az ételeket. Előételt nem kértünk, maradtunk a főétel-desszert összeállításnál.
Nem sokra rá ki is hozták a gőzölgő tányérokat.
- Sült sertésborda fűszeres, sült burgonyával –bökött az előttem lévő ételre- Úgy szoktam enni, hogy először leszedem a bordáról a húst. Könnyebb így enni, legalább is a véleményem szerint. Először mindig a sültet vedd a szádba, rágj rajta egyet, utána jöhet a krumpli. Hidd el, tetszeni fog.
- Miután ilyen részletes fogyasztási-tanácsot mondtál végig, meglepődnék, ha nem így lenne –válaszoltam, mire szégyenlősen megvonta a vállát.
- Csak segíteni akartam, babám!
- Tudom –mosolyogtam rá- Pulykamell Dubarry módra. Elég ha felvágod és a szádba lapátolod.
- Nem vagy vicces –jegyezte meg, de azért ajkai szegletében mosoly bujkált. Nagyon szédítő volt így.
Lassan nekiálltunk enni. Úgy fogyasztottam el az ételt, ahogy ő javasolta. Tényleg hatékony technikát fejlesztett ki rá.
- Finom –jelentettem ki- Igaz, nekem kicsit csípős a krumpli… Ha ez lenne terítéken, megenném, de ha választhatnék mást, valószínűleg nem emellett voksolnék.
- Hasonló a véleményem –bólintott- Ez olyan… finom, tényleg az. Megmozgatja az összes ízlelőbimbómat, hisz az ízek olyan jó összhangban vannak, hogy letaglózok tőle… De nem az én stílusom. A férfias dolgokat szeretem, babám.
- Új becenevet találtál ki? –vontam fel a szemöldökömet.
- Miért, nem tetszik, Miss. White?
- Elmegy, Mr. Dearman.
- Csak elmegy? Szerintem aranyos –vigyorogta- Illik rád. Mi volt a kedvenc beceneved, amit valaha adtak neked?
- Cicám –vágtam rá halkan, az ablak felé meredve- Cicám.
Nem is értettem, hogy miért ismételtem el újra. Majd utána még párszor magamnak is, elég halkan ahhoz, hogy csak légvételnek tűnjön. Levetődött előttem az összes emlékkép, mikor Matthew ezen a néven hívott engem. Minden egyes apró szava, a mosolyával, a szemeivel, az arcán lévő ráncokkal együtt. A barna tincseivel, a harapnivaló füleivel, az orrával, a kezeivel, a simogatnivaló testével együtt…
- Bocsáss meg –dörmögtem az arcába nézve- Csak… elárasztottak az emlékek.
- Annyira rossz emlékek, hogy még a könnyek is ellepik a szemedet? –kérdezte értetlenül, mire aprót ráztam a fejemen.
- Életem legjobb korszaka volt az. A legboldogabb, a legszebb… A legek legje.
- Értem –bólintott, majd kissé lelombozva hajtotta le a fejét- Nem is értem, hogy miért versenyezek ezzel…
- Mert van miért versenyezned, Damien –mondtam, majd a kezére simítottam a tenyeremet- Matthew már régen meghalt, elveszítettem őt, Dam. Nem tudsz ellene harcolni, ugyanis nincs ki ellen. Az emlékeim megvannak és meg is lesznek örökké. Ugyanis nekem szükségem van rájuk. De ez nem azt jelenti, hogy te nem kaphatsz helyet a szívemben azért, mert Matt ott van.
Kettő boríték volt az asztalon, ahova vezettek minket. Meg voltak számozva. Az elsőt hangosan kezdtem el felolvasni:
- „Sziasztok! Nos, remélem, eddig jól éreztétek magatokat. A feladat a következő: rendeljétek a másiknak a kedvenc ételeteket! A második borítékot csak azután bonthatjátok fel, hogy megmondtátok a véleményt az ételről! Sok puszi: Ness-Renesmee”
- Miért nem lepődök meg? –kérdezte felvont szemöldökkel, majd magunkhoz intette a pincért. Nem is kellett gondolkodnunk a rendelésen, azonnal bediktáltuk az ételeket. Előételt nem kértünk, maradtunk a főétel-desszert összeállításnál.
Nem sokra rá ki is hozták a gőzölgő tányérokat.
- Sült sertésborda fűszeres, sült burgonyával –bökött az előttem lévő ételre- Úgy szoktam enni, hogy először leszedem a bordáról a húst. Könnyebb így enni, legalább is a véleményem szerint. Először mindig a sültet vedd a szádba, rágj rajta egyet, utána jöhet a krumpli. Hidd el, tetszeni fog.
- Miután ilyen részletes fogyasztási-tanácsot mondtál végig, meglepődnék, ha nem így lenne –válaszoltam, mire szégyenlősen megvonta a vállát.
- Csak segíteni akartam, babám!
- Tudom –mosolyogtam rá- Pulykamell Dubarry módra. Elég ha felvágod és a szádba lapátolod.
- Nem vagy vicces –jegyezte meg, de azért ajkai szegletében mosoly bujkált. Nagyon szédítő volt így.
Lassan nekiálltunk enni. Úgy fogyasztottam el az ételt, ahogy ő javasolta. Tényleg hatékony technikát fejlesztett ki rá.
- Finom –jelentettem ki- Igaz, nekem kicsit csípős a krumpli… Ha ez lenne terítéken, megenném, de ha választhatnék mást, valószínűleg nem emellett voksolnék.
- Hasonló a véleményem –bólintott- Ez olyan… finom, tényleg az. Megmozgatja az összes ízlelőbimbómat, hisz az ízek olyan jó összhangban vannak, hogy letaglózok tőle… De nem az én stílusom. A férfias dolgokat szeretem, babám.
- Új becenevet találtál ki? –vontam fel a szemöldökömet.
- Miért, nem tetszik, Miss. White?
- Elmegy, Mr. Dearman.
- Csak elmegy? Szerintem aranyos –vigyorogta- Illik rád. Mi volt a kedvenc beceneved, amit valaha adtak neked?
- Cicám –vágtam rá halkan, az ablak felé meredve- Cicám.
Nem is értettem, hogy miért ismételtem el újra. Majd utána még párszor magamnak is, elég halkan ahhoz, hogy csak légvételnek tűnjön. Levetődött előttem az összes emlékkép, mikor Matthew ezen a néven hívott engem. Minden egyes apró szava, a mosolyával, a szemeivel, az arcán lévő ráncokkal együtt. A barna tincseivel, a harapnivaló füleivel, az orrával, a kezeivel, a simogatnivaló testével együtt…
- Bocsáss meg –dörmögtem az arcába nézve- Csak… elárasztottak az emlékek.
- Annyira rossz emlékek, hogy még a könnyek is ellepik a szemedet? –kérdezte értetlenül, mire aprót ráztam a fejemen.
- Életem legjobb korszaka volt az. A legboldogabb, a legszebb… A legek legje.
- Értem –bólintott, majd kissé lelombozva hajtotta le a fejét- Nem is értem, hogy miért versenyezek ezzel…
- Mert van miért versenyezned, Damien –mondtam, majd a kezére simítottam a tenyeremet- Matthew már régen meghalt, elveszítettem őt, Dam. Nem tudsz ellene harcolni, ugyanis nincs ki ellen. Az emlékeim megvannak és meg is lesznek örökké. Ugyanis nekem szükségem van rájuk. De ez nem azt jelenti, hogy te nem kaphatsz helyet a szívemben azért, mert Matt ott van.
A levelet kitoltuk a desszertig. Úgy gondoltuk, hogy egy
kis édesség mellett bizonyára könnyebb lesz teljesíteni a ránk kiszabott
feladatot. Desszert ügyben Damien tökéletesen választott nekem, és ahogy
észrevettem, neki sem volt problémája az én kedvencemmel. Eperrel töltött
étcsokoládé felfújtat kapott, egyszerre hármat belőle, egy hosszú tálkára
elrendezve, eperöntöttel körbecsorgatva. A hab a tortán pedig a csokoládé
bevonatú eper volt. Nem hiába volt ez a kedvencem!
Én lemondva a csokoládéról egy citromos rizsszelet-szerűséget ettem. Igazából finom volt, nagyon is. De hiába próbáltam az én desszertemre koncentrálni, akaratlanul is a csokoládés felé vágyódtam.
- Megvan az új kedvencem –dörmögte Damien elégedetten, egy kis felfújtat mégis meghagyva- Neked nem igazán jön be a citromos, igaz?
- Csak… rajongok a csokiért.
- Akkor mivel nekem is ez lett a kedvencem, ezt nyugodtan átadhatom neked –vigyorogta, majd elnegyedelte a felfújtat, belemártogatta az öntetbe, felbökte a villájára, majd felém nyújtotta. Én elégedetten kaptam be a falatot, majd halkan mormogva, lehunyt szemmel forgattam meg a számban.
- Ezt az arckifejezést… -dörmögte kábultan, majd megnyalta az ajkát. Nem tudtam, hogy ezt direkt vagy önkéntelenül tette. Minden esetre emiatt igazán csábító lett a gondolata annak, hogy én is megtegyem ugyan ezt- az ő ajkaival.
Magamhoz intettem a pincért, majd kértem a csokoládéfelfújtból három adagot, mindet elvitelre. Gondoltam meglepem az otthoniakat!
- Na, bontsuk ki a borítékot –vigyorogta- Azt írja, hogy rendeljük a másiknak a kedvenc desszertünket is. Megvolt. Aztán azt körmölte még ide, hogy mondjunk a másiknak három nagy titkot, amit fél tucatnál több ember nem tud. Húha, ezzel feladta nekem a leckét…
- Nekem is –dörmögtem, majd nyúzottan megdörzsöltem az arcomat.
Ebben a pillanatban határozottan is visszavontam a köszönetemet. Renesmee jobban keresztbe sem tehetett volna nekem.
Úgy éreztem, hogy most jött el az a pillanat, hogy el kell mondanom neki az igazat magamról… magunkról.
- Az apám vert –mondta komoran- Gyerekkoromban. Azért jöttem el onnan. Az Anyámat is bántalmazta. Nem bírtam tovább ott lenni és beletörődni a sorsomba.
- Annyira sajnálom, Damien.
- Nem kell –tekerte a fejét- Ez csak megerősített. Megfogadtam, hogyha nekem gyerekem lesz, olyan szeretettel fogok vele bánni, amit én nem kaptam meg az apámtól. Nőre pedig sosem emelek kezet. Kizárt!
- Ez példaértékű –mosolyogtam rá, mire egy apró bólintás volt a válasza.
Felemelte a borospoharát, majd kiitta a benne lévő bort. Újra töltött magának, és az én poharamat is feltöltötte. Újra kortyolt egyet, én pedig gyorsan kiböktem az első igazságot rólam:
- Voltam férjnél.
Egy intenzív köhögéssel reagált erre a tényre. A bor bizonyára cigányútra tévedt. Pár másodperc elteltével abbahagyta a fulladozást, ehelyett nagyra tágult szemekkel nézett rám. Csodálkozott.
- Hogy mi?
- Voltam férjnél –ismételtem- Tudod, fehér ruha, pap, egy pasi, gyűrűk, eskük. Ez egy esküvő. Utána a nő és a férfi rendszerint házaspár, vagyis férj és feleség.
- Értettem elsőre is! De… nem vagy te túl fiatal hozzá? Hisz egyetemista vagy, nem?
- Gimibe járok jelenleg –mondtam, mire megdöbbenve hőkölt hátra.
- Akkor… Nem vagy még tizennyolc sem?
- Sokkal több vagyok annál –sóhajtottam fel- Matthew volt a férjem. Őt már eléggé régen elveszítettem.
- Egyedül a gimnáziumi legjobb barátnőmbe voltam szerelmes –mondta minden előzmény nélkül a második titkát is.
- Megdöbbentő.
- Igen, az –motyogta- Azóta nem igazán volt időm, energiám és hitem egy normális kapcsolathoz.
- Megértem. Következő titok: Meghalt a családom. Az egész családom. Velük voltam én is.
- Illegálisan szereztem pénzt az itteni klubomhoz. Droggal kereskedtem. Azóta persze rendeztem a számlákat, elhagytam ezt a kereskedelmet, minden törvényes.
- Nem lepődök meg –mosolyodtam el- Szinte képtelenség ilyen fiatalon egy nagyvárosban saját helyet nyitni. Még megélni is húzós.
- Most te jössz –sürgetett.
Nagy levegőt vettem, majd hadarva kiböktem:
- Angyal vagyok. Halhatatlan. Már vagy száz éve vagyok ilyen állapotban. A családommal együtt meghaltam én is, vissza tudtak hozni és átváltoztatni. Többször kijártam már a gimit, diplomám is van. Matthew tíz éve halt meg, tavaly találták meg a holttestét. Öhm… Te vagy az első ember, aki megtudja ezt. A többi természetfelettit leszámítva.
- Többi… természetfeletti? –kérdezte, majd továbbra is érdeklődve, noha sokkolva figyelt.
- Vámpírok, alakváltók. Az utóbbiak mondhatni vérfarkasok, de semmi közük sincs a holdhoz.
Hosszú ideig fapofával nézett rám. A könyökeit az asztalra támasztotta, az ujjait összefonta, az állát pedig annak döntötte. Szemei bizonytalanságot sugároztak.
- Én elárulom neked a legféltettebb titkaimat… azokat, amiket mélye elzártam, erre te ilyen ocsmány, megalázó hazugsággal rukkolsz elő?
Fájdalmasan hideg volt a hangja. Legszívesebben esedezni kezdtem volna neki, de a tekintete megállított ebben.
- Sokkol, hogy képes voltál ennyire csúnya, ostoba módon a szemembe hazudni. Ráadásul ilyet… Végig ezzel tartottál magad mellet… Ezzel a titokkal tudtál irányítani engem. Titokkal? Hazugsággal!
Az utolsó szót úgy szűrte ki a fogai között, közben az ölében lévő szalvétát az asztalra dobta. Felállt.
- Mire volt ez jó neked? A pénzem kellett? Zsaru vagy és le akarsz buktatni? Apám küldött? Mi a franc volt a célod? Mi a fenéért kellett az érzéseimet ennyire kihasználni? Azokat a rohadt érzéseket, amiket már évek óta elnyomok magamban?
- Én nem…
Egy morgással elhallgattatott, majd hátat fordított nekem és elsétált az asztaltól. Pár méter után visszafordult és a következőt mondta:
- Nem kell a hely a szívedben. Add oda annak, aki beveszi a baromságaidat. Oh, a számlát majd küldd el.
Ezzel a végszóval tényleg elsietett.
Én pedig sokkolva néztem a pislákoló gyertyát az asztalon. A tenyerembe temettem az arcomat, elkeseredésemben pár könnycsepp futott ki a szememből.
- Hölgyem?
A pincér szavára gyors mozdulattal kaptam fel a fejemet. Megtöröltem az arcomat, kissé szétszórtan vettem át tőle a becsomagolt desszertet.
- Kérném a számlát –mondtam neki, mire ő egy bólintás után elsasszézott.
Percekkel később tért vissza, egy fekete bőr dossziéval a kezében. Kinyitva az ölembe helyezte, én pedig az összegre pillantva gyorsan kerekítettem felfelé, majd a tárcámba nyúlva elővetem a kívánt összeget. A dossziéba csúsztattam, majd visszaadtam a mellettem várakozó pincérnek.
Én lemondva a csokoládéról egy citromos rizsszelet-szerűséget ettem. Igazából finom volt, nagyon is. De hiába próbáltam az én desszertemre koncentrálni, akaratlanul is a csokoládés felé vágyódtam.
- Megvan az új kedvencem –dörmögte Damien elégedetten, egy kis felfújtat mégis meghagyva- Neked nem igazán jön be a citromos, igaz?
- Csak… rajongok a csokiért.
- Akkor mivel nekem is ez lett a kedvencem, ezt nyugodtan átadhatom neked –vigyorogta, majd elnegyedelte a felfújtat, belemártogatta az öntetbe, felbökte a villájára, majd felém nyújtotta. Én elégedetten kaptam be a falatot, majd halkan mormogva, lehunyt szemmel forgattam meg a számban.
- Ezt az arckifejezést… -dörmögte kábultan, majd megnyalta az ajkát. Nem tudtam, hogy ezt direkt vagy önkéntelenül tette. Minden esetre emiatt igazán csábító lett a gondolata annak, hogy én is megtegyem ugyan ezt- az ő ajkaival.
Magamhoz intettem a pincért, majd kértem a csokoládéfelfújtból három adagot, mindet elvitelre. Gondoltam meglepem az otthoniakat!
- Na, bontsuk ki a borítékot –vigyorogta- Azt írja, hogy rendeljük a másiknak a kedvenc desszertünket is. Megvolt. Aztán azt körmölte még ide, hogy mondjunk a másiknak három nagy titkot, amit fél tucatnál több ember nem tud. Húha, ezzel feladta nekem a leckét…
- Nekem is –dörmögtem, majd nyúzottan megdörzsöltem az arcomat.
Ebben a pillanatban határozottan is visszavontam a köszönetemet. Renesmee jobban keresztbe sem tehetett volna nekem.
Úgy éreztem, hogy most jött el az a pillanat, hogy el kell mondanom neki az igazat magamról… magunkról.
- Az apám vert –mondta komoran- Gyerekkoromban. Azért jöttem el onnan. Az Anyámat is bántalmazta. Nem bírtam tovább ott lenni és beletörődni a sorsomba.
- Annyira sajnálom, Damien.
- Nem kell –tekerte a fejét- Ez csak megerősített. Megfogadtam, hogyha nekem gyerekem lesz, olyan szeretettel fogok vele bánni, amit én nem kaptam meg az apámtól. Nőre pedig sosem emelek kezet. Kizárt!
- Ez példaértékű –mosolyogtam rá, mire egy apró bólintás volt a válasza.
Felemelte a borospoharát, majd kiitta a benne lévő bort. Újra töltött magának, és az én poharamat is feltöltötte. Újra kortyolt egyet, én pedig gyorsan kiböktem az első igazságot rólam:
- Voltam férjnél.
Egy intenzív köhögéssel reagált erre a tényre. A bor bizonyára cigányútra tévedt. Pár másodperc elteltével abbahagyta a fulladozást, ehelyett nagyra tágult szemekkel nézett rám. Csodálkozott.
- Hogy mi?
- Voltam férjnél –ismételtem- Tudod, fehér ruha, pap, egy pasi, gyűrűk, eskük. Ez egy esküvő. Utána a nő és a férfi rendszerint házaspár, vagyis férj és feleség.
- Értettem elsőre is! De… nem vagy te túl fiatal hozzá? Hisz egyetemista vagy, nem?
- Gimibe járok jelenleg –mondtam, mire megdöbbenve hőkölt hátra.
- Akkor… Nem vagy még tizennyolc sem?
- Sokkal több vagyok annál –sóhajtottam fel- Matthew volt a férjem. Őt már eléggé régen elveszítettem.
- Egyedül a gimnáziumi legjobb barátnőmbe voltam szerelmes –mondta minden előzmény nélkül a második titkát is.
- Megdöbbentő.
- Igen, az –motyogta- Azóta nem igazán volt időm, energiám és hitem egy normális kapcsolathoz.
- Megértem. Következő titok: Meghalt a családom. Az egész családom. Velük voltam én is.
- Illegálisan szereztem pénzt az itteni klubomhoz. Droggal kereskedtem. Azóta persze rendeztem a számlákat, elhagytam ezt a kereskedelmet, minden törvényes.
- Nem lepődök meg –mosolyodtam el- Szinte képtelenség ilyen fiatalon egy nagyvárosban saját helyet nyitni. Még megélni is húzós.
- Most te jössz –sürgetett.
Nagy levegőt vettem, majd hadarva kiböktem:
- Angyal vagyok. Halhatatlan. Már vagy száz éve vagyok ilyen állapotban. A családommal együtt meghaltam én is, vissza tudtak hozni és átváltoztatni. Többször kijártam már a gimit, diplomám is van. Matthew tíz éve halt meg, tavaly találták meg a holttestét. Öhm… Te vagy az első ember, aki megtudja ezt. A többi természetfelettit leszámítva.
- Többi… természetfeletti? –kérdezte, majd továbbra is érdeklődve, noha sokkolva figyelt.
- Vámpírok, alakváltók. Az utóbbiak mondhatni vérfarkasok, de semmi közük sincs a holdhoz.
Hosszú ideig fapofával nézett rám. A könyökeit az asztalra támasztotta, az ujjait összefonta, az állát pedig annak döntötte. Szemei bizonytalanságot sugároztak.
- Én elárulom neked a legféltettebb titkaimat… azokat, amiket mélye elzártam, erre te ilyen ocsmány, megalázó hazugsággal rukkolsz elő?
Fájdalmasan hideg volt a hangja. Legszívesebben esedezni kezdtem volna neki, de a tekintete megállított ebben.
- Sokkol, hogy képes voltál ennyire csúnya, ostoba módon a szemembe hazudni. Ráadásul ilyet… Végig ezzel tartottál magad mellet… Ezzel a titokkal tudtál irányítani engem. Titokkal? Hazugsággal!
Az utolsó szót úgy szűrte ki a fogai között, közben az ölében lévő szalvétát az asztalra dobta. Felállt.
- Mire volt ez jó neked? A pénzem kellett? Zsaru vagy és le akarsz buktatni? Apám küldött? Mi a franc volt a célod? Mi a fenéért kellett az érzéseimet ennyire kihasználni? Azokat a rohadt érzéseket, amiket már évek óta elnyomok magamban?
- Én nem…
Egy morgással elhallgattatott, majd hátat fordított nekem és elsétált az asztaltól. Pár méter után visszafordult és a következőt mondta:
- Nem kell a hely a szívedben. Add oda annak, aki beveszi a baromságaidat. Oh, a számlát majd küldd el.
Ezzel a végszóval tényleg elsietett.
Én pedig sokkolva néztem a pislákoló gyertyát az asztalon. A tenyerembe temettem az arcomat, elkeseredésemben pár könnycsepp futott ki a szememből.
- Hölgyem?
A pincér szavára gyors mozdulattal kaptam fel a fejemet. Megtöröltem az arcomat, kissé szétszórtan vettem át tőle a becsomagolt desszertet.
- Kérném a számlát –mondtam neki, mire ő egy bólintás után elsasszézott.
Percekkel később tért vissza, egy fekete bőr dossziéval a kezében. Kinyitva az ölembe helyezte, én pedig az összegre pillantva gyorsan kerekítettem felfelé, majd a tárcámba nyúlva elővetem a kívánt összeget. A dossziéba csúsztattam, majd visszaadtam a mellettem várakozó pincérnek.
Otthon Renesmee nem meglepő pörgéssel várt. Izgatott
volt, várta a beszámolómat.
- Nem gondoltam, hogy ilyen hamar hazaérsz –mondta köszönés helyett.
- Hoztam édességet –dörmögtem, majd a konyhapultra tettem a táskát- Egy-egy adagot mindkettőtöknek. Ízleni fog.
- Nem erre vagyok kíváncsi. Hogy sikerült?
- Nem jól. Megtudott valamit, amit nem hitt el. Hazugnak nevezett és lelépett. Tömören ennyi. De hagyj békén, kérlek. Nincs kedvem beszélgetni. Le akarok feküdni.
Tompán bólintott, majd magához ölelt.
- Azért… köszönöm az estét. Az utolsó jelenetet leszámítva tökéletes volt, Renesmee.
- Segítettek a többiek is.
- Nem is értem, hogy miért lepődök meg. A többieket rávenni, hogy segítsenek neked... Aljas módon hátba támadtál!
- Ugyan, dehogy -tekerte a fejét vigyorogva- Szívesen segítettek. Fontos nekik a boldogságod.
Bólintottam egyet, majd egy apró sóhajt hallattam. Ő nevetve átkarolta a vállamat, majd egy csókot cuppantott az arcomra.
- Aludj jól, Izbel. Hidd el, minden rendbe fog jönni.
- Muszáj lesz hinnie nekem –motyogtam halkan, mire bólintott egyet. Noha nem tudta, hogy miről van szó, hitt nekem. Erre volt most szükségem igazán.
- Nem gondoltam, hogy ilyen hamar hazaérsz –mondta köszönés helyett.
- Hoztam édességet –dörmögtem, majd a konyhapultra tettem a táskát- Egy-egy adagot mindkettőtöknek. Ízleni fog.
- Nem erre vagyok kíváncsi. Hogy sikerült?
- Nem jól. Megtudott valamit, amit nem hitt el. Hazugnak nevezett és lelépett. Tömören ennyi. De hagyj békén, kérlek. Nincs kedvem beszélgetni. Le akarok feküdni.
Tompán bólintott, majd magához ölelt.
- Azért… köszönöm az estét. Az utolsó jelenetet leszámítva tökéletes volt, Renesmee.
- Segítettek a többiek is.
- Nem is értem, hogy miért lepődök meg. A többieket rávenni, hogy segítsenek neked... Aljas módon hátba támadtál!
- Ugyan, dehogy -tekerte a fejét vigyorogva- Szívesen segítettek. Fontos nekik a boldogságod.
Bólintottam egyet, majd egy apró sóhajt hallattam. Ő nevetve átkarolta a vállamat, majd egy csókot cuppantott az arcomra.
- Aludj jól, Izbel. Hidd el, minden rendbe fog jönni.
- Muszáj lesz hinnie nekem –motyogtam halkan, mire bólintott egyet. Noha nem tudta, hogy miről van szó, hitt nekem. Erre volt most szükségem igazán.
