Más élet- 33. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a fejezetet. Remélem örültök :D
Sajnálattal jelentem be, hogy megemeltem a komihatárt. De csak egyel. Így 3 a komihatár :D Szerintem elvárhatok 14 rendszeres, és kitudja még hány olvasótól 3 komit.
Tehát, jó olvasást. Pussz

33. fejezet
(Bridget)

A fiúk előttünk álltak, és halványan mosolyogtak, miközben próbálták elrejteni a kezükben lévő dobozkát.
- Mi az? –ugrottam Em elé.
- Semmi. –vágta rá túl gyorsan.
- Igen? –kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Igen.
- Hát, legyen. Emmett McCary Cullen. Tíz nap. –mondtam, és elmentem mellette.
- Jajj, ne. –nyavalygott.

- Nekem legalább te ne hazudj. Tehát, tíz nap. –mentem, közben a lányok csatlakoztak hozzám. Beszálltunk a kocsiba, és indítottunk. Meg sem vártuk, míg ők is utánunk jönnek, csak Alice nyomta a gáz, és kétszázzal száguldottunk hazáig. Ott kipattantunk a kocsiból, és mindegyikünk felfutott a szobájába, a csomagjaival. Ahogy beléptem az ámulattól kővé dermedtem, és kezemből kiestek a táskák.
- Emmett! –hangom mérgesen csengett, pedig nem voltam az. Sőt…
- Jajj, ne! –mondta gyorsan, és felfutott mellém. Pontosabban kikerült, és letérdelt a szoba közepére, a rózsaszirmokra, a fehér lepellel leterített bútorok, a rózsafejek, és a csokor vörös rózsák közé.
- Hát, nem így képzeltem. De mindegy. –vette elő a zsebéből a dobozkát, ami most már jobban megnézve egy égszeres doboz volt. –Tudtad, hogy ma két éve láttalak meg másodszor, az iskolában, ahogy lekevertél nekem egyet? Azonnal beléd szerettem. Igaz, nem voltam tisztában az érzéseimmel, de így volt. Ma két éve loptad el a szívemet. Ma, két éve epedezek utánad. Ma, két év ismeret után egy nagy, meghatározó dolgot kérdezek tőled, mivel a világ legboldogabb vámpírjává tehetsz. Bridget Bather Hale, hozzám jössz feleségül? –kérdezte, közben halványan elmosolyodott, és kinyitotta az égszeres dobozt.
A fehérarany gyűrű levél alakban ért véget, két ágban. Középen, a nagyobb mellett, kettő kisebb gyémánt foglalt helyen. Rajtuk megcsillant a fény, szivárványt szórva ránk. A szám elé kaptam a kezem, de mosolyogtam. A szemem szúrt, már sírnék, ha tudnék. Majd nagy nehezen megszólaltad.
- Két éve csented el a szívem.  Két éve várok erre a pillanatra. –ugrottam a nyakába. –Igen, igen, igen, igen. Milliószor, visszavonhatatlanul, és tévedhetetlenül is IGEN. –suttogtam a fülébe. Felhúzta a gyűrűt, felkapott, és megcsókolt. Ajkai gyengéden cirógatták enyéimet, mire bebocsátást nyertek. Nyelvünk vad táncot járt, de valamikor el kell szakadni.
- Köszönöm. –mondta boldogan. –Most nem tudod, mennyire boldog vagyok. Még sosem voltam ilyen. –tett le, millió csók közepette folytatta. –Szeretlek.
- Én is nagyon szeretlek. –daráltam le a rengeteg csók közepette.
- A többiek erre várnak. Itt van Esme. –morogta, de belemosolygott a csókunkba.
- Igen? –kérdeztem boldogan.
- Igen. Várjunk csak, mi van a tíz nappal? –csókolt meg.
- Már semmi. Nem vagy immár eltiltva tőlem tíz napra. –nyomtam a falnak, majd megcsókoltam. –Le kéne menni. –motyogtam bele a sok csókba.
- Igen. –nevetett. Karjaiba kapott, és már lent is voltunk a nappaliba.
- Gratulálok. –ugrott fel Alice. Megölelt, de elég nehézkesen, mivel még mindig Em karjaiban voltam.
- Drágám, letennél. –mosolyogtam rá.
- Nem. Többet nem eresztelek. –mondta dacosan. Egy csókot nyomtam ajkaira.
- Kérlek. –csókoltam meg újra.
- Hát jó. –sóhajtott fel, és letett.
- Végre a saját lábaimon állhatok. –nevettem.
- Miért? A karjaim nem megfelelők? –kérdezte tettetett sértődöttséggel az édes arcán.
- Az a legjobb hely a világon. De, tudod, azért vannak a lábaim, hogy használjam őket. –mosolyogtam.
- Ha már abbahagytátok, megmutathatnád. –ujjongott Alice, mire felé nyújtottam a bal kezemet, és a gyémántokon újra megcsillant a fény. –Ez csodálatos. Na, Emmett, végre egyszer valamit nem szúrtál el. –csodálta Alice a gyűrűt. Emmett mögém lépett, és átkarolt.
- Nem csak ezt az egyet. –nyomott egy csókot a nyakamra.
- Gratulálok. –ugrált mellém Jenny és Bella.
- Köszönöm. –mosolyogtam.
Miután mindenki –Esme kivételével- gratulált, leültünk a nappaliba.
- Esme. Mi újság otthon? –tettem fel én a kérdést, ezzel megtörve a csendet.
- Rosalie és Andrew rendezkedik. Carlisle pedig mellettük áll. Tudtam, hogy Carlisle-nak a szíve mélyén mindig Rose volt a kedvenc. De reménykedtem, hogy nem így van. –mosolygott halványan, és keserűen Esme.
- Jajj, Anya. –öleltem meg.
- Gratulálok. –ölelt vissza.
- Köszönöm. –engedtem el, és egy puszi társaságában visszaültem a helyemre.
- Akkor most négyen vagytok egy család. –horkant fel Ed.
- Nem. Ők hárman egy család. Én szívesebben tartoznék ide. –válaszolta halkan Esme.
- Akkor miért nem jössz ide? –tette fel a kérdést Chriss. –Miért nem költözöl ide Anya?
- Nem lehet. Te is tudod. –mondta anya.
- Lehet. Rosalie ki akarta túrni Bridget-et, miközben megcsalt. –emelte fel a hangját dühösen Em. Beleültem az ölébe, és a fejem a vállára hajtottam.
- Meg kell értened. Ő még a család tagja. Carlisle szereti, visszavette. Így nekünk is el kell fogadnunk. –mosolyogtam rá.
- Én nem akarom, és nem is fogom elfogadni. –mondta dacosan Em.
- Akaratos Kismaci. –nevettem.
- Én is vele vagyok. –szólalt fel Jasper, Chriss és Jenny egyszerre.
- Nekünk meg megvan a véleményünk. –mondta Bella és Alice.
- Én pedig hallom a gondolataid. De Bridzs, ez nem lesz jó így. Ki akart túrni a családból. Ami sikerült is neki, csakhogy valaki ráébresztett minket az igazságra. Ha Petric nem lenne, lehet, hogy magányosan kóborolnál, vagy épp a Volturinál ölnél embert–Edward. Mint mindig, most is az érveket keresi.
- Edward. Figyelj. Én nem így gondolom. Mindenkinek vannak hibái, és gondjai. Meg sem próbáltunk ismerkedni ezzel a Rosalie-val. Egy esélyt kaphatna. –mondtam diplomatikusan.
- Huhh, mennyire szeretlek. –ölelt magához Em.
- Én is, de most miért? –nevettem.
- Az a kis diplomatikus éned. –mosolyogott.
- Ohh, hát nekem az is van. De visszatérve a témára, hogy viselkedik mostanság Rosalie? –fordultam Esme felé.
- Élvezi a helyzetet. Azt, hogy szétbontotta a családot, és hogy Carlisle mellette áll. –morgott Esme. –És vissza akarja venni a Cullen nevet. –Erre a mondatra mindenkiből erőteljes morgás tört ki.
- Még van pofája ezt kérni? –tajtékzott Emmett.
- Elmegyünk, és megbeszéljük velük. –mondtam, miután leállítottam Em-t.
- Akkor indulás. –termett mindenki kint.
Bezártam az ajtót. Belekaroltam Emmett-be, és nekiálltunk futni a ház felé. Úgy tíz perc alatt ott voltunk. Nyugodtan léptem be a házba. Teljesen más volt, mint amikor ideköltöztünk. Rosalie levette a személyes dolgainkat, csak azokat tette ki, ami neki tetszettek.
- Nem is akarom látni a hálómat. –morogtam.
- Ne is. Rémes. –mondta Esme. –Ahogy mindegyikőtöké. Raktárként használja.

- Na ne. –nyavalygott Alice, de persze teljesen megértettük. Hisz ezt mind ő tervezte.
- Rosalie. –kiáltotta el magát Esme.
- Igen? –jött le a lépcsőn egy nagyon vékony hálóingben. A fiúk elfordították a fejüket, kivéve Emmett. Ő állta Rosalie pillantását, miközben hátulról átkarolt. – Ezek mit keresnek itt?
- Ohh, ha jól tudom ez még a mi házunk is. –mondtam ki az egyik érvet.
- És bármikor visszajöhetünk. –folytatta Alice.
- Annak ellenére, hogy Carlisle melletted áll, mi még nem tekintünk a családunk részének. –mondta Bella.
- És ez ellen nem tehetsz semmi. –folytatta Jenny.
- Nem csak te, de senki sem. –helyesbített Chriss.
- És nem, Rosalie. Ilyenekre még gondolnod sem kell. Arra, hogy Emmett visszavesz? Chhh. –válaszolt a gondolataira Ed. Erre egy erőteljes morgás hagyta el a szám.
- Mi van, talán ő jobb, mint én? –kérdezte Rosalie Emmett-től.
- Igen.

- Azt kétlem. Nálam senki sem jobb az ágyban. –jelentette ki magabiztosan.
- Kurva. –csúszott ki a számon.
- Tudod, Rosalie. Bridget-tel nem csak a szex-re megyünk. Nem csak abból áll egy kapcsolat, vagyis immár jegyesség. –mosolygott rám.
- Eljegyezted ezt a kis… -mondta, de Ed belevágott a szavába.
- Ki ne mond, vagy megbánod. –morogta.
- Ha ki mondom mi lesz? –húzta fel a szemöldökét.
- Talán széttépünk. Tudod Rosalie, nem is értem, hogy tekinthettelek testvéremnek. Te sosem leszel a családunk olyan jó, és önzetlen tagja, mint Bridzs. –mondta Jaz.

- Köszi Iker. –mosolyogtam rá.
- Bármikor.
- Ohh, mily megható. –mondta gúnyosan Rosalie.
- Végül is, nem hozzád jöttünk. –mondtam, és leültem a kanapéra, Em ölébe. Így tett mellettem mindenki, kivéve Esme.
- Ohh, megnyugtat a tudat. –futott fel Rose a szobájába.
- Tényleg, nálatok mi volt? –fordultam a fiúk felé.

- A kis dobozkák? Üresek voltak. Nem akartuk, hogy feltűnő legyen, hogy csak Emmett-nél van. –mosolygott Edward.
- Cseles. –nevettem.
- Mit vártál egy vámpírtól? –kérdezte felhúzott szemöldökkel Jaz.
- Nem is tudom. –mosolyogtam, közben hallottam, ahogy Carlisle autója befordul az útra, és a ház felé száguld.
- Mielőtt elmegyünk, összepakolok pár cuccot. –mondtam Esme-nek.
- Nem maradnátok? –kérdezte esedezve.
- Nem. Már ebben a három percben is összevesztünk. Bele kell törődni. Nem tudunk egymással egy házban tartózkodni. –magyarázta Emmett.
- Igaza van. És akkor ti még a gondolatait sem hallottátok. –mondta Edward.
- Miután beszéltünk Carlisle-val, megyünk vissza. –mondta Alice.
A fekete autó leparkolt a ház előtt, és belőle egy nyugodt vámpír szállt ki, és sietett be a házba. Mi csak nyugodtan ültünk a kanapén. Letette a táskáját, a kabátját a fogasra, és leült közénk.
- Örülök, hogy láthatlak titeket. –mosolygott.
- Mi ilyen helyzetben kicsit sem. –mondta Jasper.
- Miért jöttetek? –kérdezte értetlenül.
- Összepakolunk. Eredetileg észhez akartunk téríteni, de mint látom, ez lehetetlen. –mondtam gyorsan.
- Rosalie a lányom, ahogy ti is a gyerekeim vagytok.
- Rosalie megvolt nélkülünk durván két évig. –morgott Alice.
- Alice? Mióta lettél te is ilyen ítélkező?
- Azóta, amióta Rosalie kitúrt a családból, és ezt te észre sem veszed. –kiabálta.
- Sajnálom. –hagyta el Carlisle száját ez az egyetlen szó.
- Sajnálhatod is. Menjünk pakolni. –pattant ki Alice Jaz öléből, és futott fel az emeletre, a régi szobájába, mi pedig utána.
- Nyugalom Alice. –öleltem meg.
- Megnyugodtam. Menjetek ti is pakolni. Tessék. –adott át pár dobozt.
- Köszi. –mondta Bella, és kisietett a szobából.
- Tudod, hogy lesz jobb is. –mondtam neki, közben az ajtó felé indultam.
- Én nem hiszem. –dörmögte, és a gardróbjába vetette magát.
Én átmentem a szobámba, amiben szinte mozdulni sem lehetett. Dobozok mindenhol. Morogtam egy sort, és elpakoltam, hogy el tudjak jutni a gardróbhoz. Ahogy beléptem újabb furcsaság tárult a szemem elé, és szinte robbantam volna. A ruháim eltűntek, ahogy Emmett-é is.
- Rosalie! –ordítottam el magam, és hallatszott a hangomon, hogy nagyon dühös vagyok. Az ajtómban termett mindenki, Emmett beljebb is lépett. –Ide sem mered tolni a pofádat? –őrjöngtem. Kitörtem az ablakot, és kiugrottam. Közben egy cifrát káromkodtam, és futottam. Tárcsáztam Petric számát, és kihangosítottam. Közben egy óriásit ordítottam, és pár fa is bánta. Még jó pár fát elhajítottam, és akkor hallottam, hogy Petric beszél a telefonba.
- Bridget! Bridget! Jól vagy? Mi van ott? Válaszolj!
- Egy pillanat. –mondtam gyorsan, majd a kezemben lévő fát is elhajítottam.
- Mi van ott? Mi történt? –kérdezte aggodalmasan.
- Rosalie. –morogtam a telefonba.
- Mit csinált? –indulatos hangja csak úgy csengett a telefonba.
- Kitúrt minket. Carlisle mellette áll, mi pedig költöztünk. –hadartam el.
- Hogy mi? Még is sikerült neki? –döbbent meg.
- Igen. És épp most jöttem vissza összepakolni, és minden cuccom eltűnt. Azért hívtalak, hogy lenyugodjak. –mondtam egyre halkabban.
- Te is tudod, hogy bármikor hívhatsz. Ha rajtam múlna, most mennék hozzád. De megvisel az alfaság. –hallatszott a hangján, hogy mosolyog.
- Alfaság? Sikerült? –sikítottam a telefonba.
- A dobhártyám Drágám. Kilyukasztod a dobhártyám. Amúgy igen. Matt átadta, mert egyre kevesebbet találkozott a tesóddal. –nevetett.
- Ohh, értem. És veled mi újság? –kérdeztem.
- Milyen téren?
- Bevésődés, ilyesmik? –nevettem.
- Ohh, semmi. –mondta egy kicsit rosszabb kedven.
- Ne aggódj. Majd te is találsz valakit. –bíztattam.
- Remélem. Várjunk csak, amikor azt mondtad, hogy az a kis…nem is tudok rá megfelelő szót. Tehát, mindent eltüntetett? - Igen. Csak azt nem, ami eredetileg magammal vittem. Tehát minden emlékem.
- Akkor a képeink meg a medál megvan? - Meg. –nevettem. –Azt mindig magammal viszem. Az ilyen emlékeket tartalmazó dobozt tettem el legelőször. –nyugtattam meg.
- Huhh. –fújta ki a levegőt. –Már kezdtem aggódni.
- Nem kell. Viszont most leteszlek. Sok a dolog. Először is megnyúzom azt a kis szajhát. –morogtam.
- Ohh, ha ott lennék segítenék. De gondolom nem vársz egy napot. –nevetett.
- Nem. Na, szia. Gratulálok még egyszer az alfasághoz. Ohh, el is felejtettem. Találd ki, mi díszeleg immár a kezemen. –nevettem.
- Karmolás? –találgatott.
- Nem talált. A gyűrűsujjam felé keresgélj.
- Eljegyeztek. –mondta egyszerűen.
- Nem is örülsz?
- Dehogynem. –nevetett. –Gratulálok. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar menyasszony leszel. –nevetett.
- Én sem. Most viszont tényleg leteszem. Vigyázz magadra. Puszi.
- Ja, nekem is tűznöm kell. Járőrözés. Pussz. –tette le a telefont.
Eldobtam még pár fát, majd az eldobáltakat egy helyre hoztam. Viccesen nézhettem ki. Egy fákat rakosgató vámpír. Ez van…
Meghallottam pár léptet mögülem, és a szél az illatot is felém sodorta.
- Sziasztok. –köszöntem vidáman.

- Már nem vagy dühös? –kérdezte Alice.
- Nem. Petric mindig képes jobb kedvre deríteni. –mosolyogtam.
- Most mit csinált? –karolt át Em.
- Alfa lett. Alfa lett. Alfa lett. - ugráltam karjai között.
- Ez nagyon jó hír. –nevetett Bella.
- Ugye. Szerintem is. –mosolyogtam.
- A ruháidat kidobta. –mondta Jaz fájdalmas képet vágva. –Ahogy mindegyikünkét.
Becsuktam a szemem, és próbáltam megnyugodni. Egyhelyben, mozdulatlanul álltam. Egyenletesen vettem a levegőt, majd futásnak eredtem. Mindenki utánam, Edward beért, és lefogott. Vergődtem a karjaiban, ki akartam szabadulni, és máglyára vetni azt a szemetet. Emmett elém lépett, és átkarol, közben Jasper nyugtatott. Leültem, és összekuporodtam.
- Tudjátok, nem az bánt, hogy a ruhákat kidobta, hanem az, hogy Carlisle jobban szereti őt, mint minket. Amikor hogy átverte? –dörmögtem a farmeromba. Elkezdett rezegni a zsebem. SMS.
”Ne aggódj. Minden rendbe jön. Nyugodj meg. Pusz: Petric”
 Ha jobb kedvem lett volna, lehet, hogy egy mosoly lett volna az arcomon. De ebben a helyzetben…
- Gyere. Menjünk. –húzott fel Em, a karjaiba kapott, és rohant a régi otthonunk felé.
Esme bent ült, Carlisle-val együtt. Ahogy megláttak, felpattantak. Em leült velem a kanapéra, én pedig vállába rejtettem az arcom.
- Mi történt? –simogatta meg a hátam Esme. Hálásan mosolyogtam rá, majd újra elrejtettem arcomat.
- Szerintem csak körülnézel, és választ kapsz minden kérdésedre. –mondta Em.
- Igaz. –bólintott Anya.
- Mi a baj Lányom? –tette fel a kérdést Carlisle. A megszólítás kiütötte a biztosítékot.
- Bridget ne! –mondta Jasper és Edward.
- Lányom? Lányom? Hogy mersz még mindig annak hívni? Én, a lányod? Azt már elrontottad, amikor Rosalie-t visszafogadtad! Ne hívj még egyszer annak, mert nem vagyok az! –kiabáltam az arcába, és elrohantam. Egyenesen haza. Fél óra alatt otthon voltam, és leültem a kanapéra.
Tíz perc múlva a többiek is jöttek, és letelepedtek mellém. Nem szólaltak meg.

Díj

Immár megkaptam a 2.díjamat :D Köszönöm Dorcy-nak :D (L) (L)
A "Farkas a holdnak" vagyis az "Állati jó író" díjat Dorcynak köszönhetem :D

3 dolog magamról:
 - Suliundoritisz 4ever :D
 - Kedvenc állataim a kutyák, azokon belűl is a nagytestűek :D
 - Imádom Dorcy-t :D ;)

Azért álltam neki írni, mert egyszer csak ez a történet kipattant a fejemből. Amikor nekiálltam írni, nagyon megtetszett ez az egész.
Sok bíztatás és unszolgatás hatására rávettem magam, hogy megnyissam a blogot.
Mennyire szeretek írni??
     -Ezt szerintem nem lehet elmondani, hogy mennyire :D
                        Maradjunk annyiba, hogy NAGYOOOOOON :D

Más élet- 32. fejezet

32. fejezet
(Bridget)

Nem hittem volna, hogy ők már ma jönnek suliba.
- Azt hittem, hogy legalább kipakolnak…- morogta Jasper.
- Menjünk órára. –mondtam gyorsan. Elköszöntünk a többiektől, és bementünk a terembe.
- Miért jöttek? –kérdeztem. –Miért kell mindig, mindent elrontania?
- Természetében van, hogy keresztbe tegyen másoknak. –mondta gyorsan Emmett.
Még beszélgettünk, amikor csengettek, és a tanár belépett.
- Jó reggelt mindenkinek. Ma újabb két új tanuló jött. –hadarta le, és belépett Rosalie és Andrew. Adrew egy szőkés hajú, vékonyabb testalkatú, és alacsonyabb Em-nél. Persze, Rosalie felvette az elbűvölő formáját.
- Sziasztok! Én Rosalie Fier vagyok, ő pedig Andrew Dailes. –mosolygott.
- Örülök. Üljetek le. –mondta a tanár, és már csak előttünk volt üres hely. Így odajöttek, és leültek. Mindenki persze őket nézte. Hallottam pár füttyentést is, és apró bókokat. Mindjárt elhányom magam. Persze csak képletesen, hisz nem menne.
Az óra nagyon lassan, unalmasan, és kiakasztóan telt. Az előttünk ülő páros sokszor bújtak össze, és sugdolóztak.
- Végre kicsengettek. –álltam fel a rövid csengőszó után.
- Menjünk. –álltak fel a körülöttem, vagyis jobb és bal oldalamon ülő két vámpírfiú.
- Alice vár minket. –mondtam, mikor megéreztem illatát.
- Nem csak ő. –nevetett Jasper.
- Mindenki kint van. –mosolygott Emmett.
- Akkor ne várassuk meg őket. –fogtam meg Em kezét, és mentem ki. Kint tényleg mindenki ott volt.
- Esme itt volt, és beszélni akar velünk. Üzente gondolatban. –mondta Edward köszönés helyett.
- Neked is szia Edward. Igen, eljöhetsz velünk vásárolni délután. –mosolyogtam.
- Ez az. –mosolygott Alice.
- Oké. De többször nem. És Esme látni akar minket éjszaka, úgy hogy jelenésünk van. –mondta Bella. –Ed mondta órán.
- Rendben. –válaszolta Jaz, közben elmosolyodott.
- Ohh, vásárlás délután. –nevettem.
- Jó. –morogtak a fiúk.
- De nem Alice módra. –mosolyogtam.
- Miért? –kérdezte a manó.
- Azért, manókám, mert most nem akarok egy vagyont elkölteni ruhákra. –nevettem.
- Jó. –szomorodott el.
- Ezt lebeszéltük. –mosolygott Jenny. –Irány órára. –mosolyogott.
- És, mi volt? –kérdezte felhúzott szemöldökkel Bella.
- Kivel? –értetlenkedtem.
- Na, ne csináld. Rosalie...- suttogta az utolsó szót.
- Majd otthon megbeszéljük. –mondtam egy műmosoly kíséretében.
- Ne is próbáld meg. –mondta egyszerre mindenki.
- Mit? –kérdeztem meglepődve.
- A műmosolyt. –nevettek.
- Ismerünk ennyire. –folytatták.
- Hát jó. –mosolyogtam, közben elindultam a terem felé.
- A kocsinál találkozunk. Az utolsó két órátok elmarad. –kiabált utánunk Alice.
- Köszi Alice. –válaszoltuk kánonba.
Beléptünk a terembe, és a legújabb álom vámpírpár már ott nyalták, falták egymást. Elfintorodtam, és leültem. Utánam ültek a többiek is, és leültek, egy-egy furcsa arckifejezés társaságában. A csengetés után –ami a terembe lépésünk után úgy két perccel volt. –a tanár gyorsan bejött, és bejelentette, hogy dolgozatot írunk. Mi gyorsan végeztünk vele, és míg a többiek még nagyban írtak, mi halkan beszélgettünk.
Tíz perc múlva nekiállta elmagyarázni a történelem anyagot, és még szép, hogy jó pár részt rosszul mondott, vagy összekevert. Én ilyenkor csak megforgattam a szemem, és magamban kijavítottam.
Amikor kicsengettek, a tanár még benntartott minket vagy öt percig. Amikor végre kiléphettünk a teremből, elindultunk a menza felé. Mindenki bent volt már. Leültünk az asztalunkhoz, és néztük, ahogy Rosalie és Andrew bevonul, és leülnek egy asztalhoz, ahonnan mindenki azonnal elment.
- Na, hánykor indulunk? –kérdezte Alice.
- Mintha nem tudnád. –mosolyogtam.
- De, tudom, és a következő óra után egyszerre. –mosolygott.
- Ezt megbeszéltük. Legyen mindenki a kocsinál, mert a végén ezek ketten megtámadnak. –nevetett Edward.
- Ha, ha, ha. –mondtam unottan.
- Jól van na, Kicsim, úgyis tudod, hogy viccelt. –ölelt át mosolyogva Emmett.
- Tudom, de ma nem vagyok kapható ilyen viccekre. –morogtam.
- Nyugi. –komorodott el Em.
- Rosalie csinálja a fejét gondolatban. –suttogta Ed.
- Mit mond már megint? –kérdezte Jenny.
- Azt, hogy milyen jó Em nélkül. –suttogta Ed, erre egy morgás hagyta el a torkom. –Hogy nem lóg állandóan a nyakán, hogy bármikor lefeküdhet bárkivel, mert Andrew, mindig mindent megenged neki. Mindig mindent megtehet. Meg azt zagyválja, hogy milyen jó lelkű, hogy milyen jóképű, hogy milyen jó az ágyban. –fejezte be Edward homlokráncolva. Még jobban morogtam, már készültem felállni, de Em az ölébe ültetett, és átkarolt, így lenyugtatva.
- Mit képzel magáról ez a ribanc? –kérdeztem egész hangosan, mire a közelünkben ülők felénk fordultak. –Ha ennyire el van telve a vadi új pasijától, akkor miért nem azzal foglalkozik? –háborodtam fel.
- Nincs más dolga. –adta meg a lehetséges választ Jasper.
- Vagy még mindig érez valamit Em iránt. –folytatta Chriss.
- Vagy éppen irigy rád. –mondta Bella.
- Ja, persze. Már csak az kéne. –horkantam fel.
- Bármi megtörténhet. Én, ha nő lennék, irigy lennék rád. –nevetett Emmett.
- Hülye. –mosolyogtam.
- Hát, nem változik. –állt fel Alice.
- Hova, hova? –kérdezte Ed.
- Mint ha nem tudnád. –nevetett Alice, és a fejére koppintott.
- Megyek én is. –mondtam gyorsan. –Nem kívánatos személyek vannak egy légtérben velem.
- Oks. –lépett ki az ajtón Alice.
- Figyelj, venni kell egy estélyit Jenny-nek is, és már láttam. – mosolygott.
- Oks. De, az esküvőre nem kell ruhát venni? –kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Hát…kéne…- mondta lassan, elhomályosult tekintettel.
- Mond, Alice, mit láttál. –mosolyogtam.
- Semmi jót. –morogta.
- Mi a baj megint? –kérdeztem.
- Emmett kiabál Rosalie-val, úgy fél perc múlva. –kerekedtek ki a szemei. Berohantam az épületbe, Emmett ölébe ugorva.
- Nyugi, Kicsim, nyugi. –simogattam az arcát, mire értetlenül nézett.
- Hmm?
- Csak figyelj rám. Rendben? –kérdeztem mélyen a szemeibe nézve.
- Miért? Mi van? –kérdezte gyorsan.
- Csak figyelj rám. –simogattam az arcát.
„Tehát, Emmett és Bridget összeillenek. Mind a ketten ugyan olyan hülyék, és flúgosak. Sőt, Emmett még az ágyban sem jó. Bridget-ről ne is beszéljünk. Olyan hülye, hogy az már fáj.”  - Hallatszott Rosalie hangja, amint az asztaltársaságának. –vagy öt embernek. –mondja, egyéb hasonló dolgok közepette. Emmett azonnal elkezdett morogni, és ha nem lettem volna az ölébe, már Rosalie nyakát szorongatná.
- Emmett. Nyugi. Mi is így érzünk. Nyugodj meg kérlek –mondta Jasper.
- Menjünk. –morogta Ed.
- Oké. –álltam fel, és fogtam meg Em kezét egyszerre. Morogva állt fel, és ballagott utánam. Kimentünk a kocsikhoz, és beültünk. Mi, Emmettel Jasper, és Alice társaságát élveztük.
- Megnyúzom ezt a csajt. –morogtam.
- Segítünk. –mondták a többiek egyszerre.
- Az jó lesz. –mosolyogtam rájuk halványan.
- Miért jött vissza? –kérdezte becsukott szemmel, és hátrahajtott fejjel, halkan Emmett.
- Nem tudom. –dőltem a mellkasának, és átöleltem a hasát.
- Megkeseríti az életünket. –morogta Alice.
- És én még a testvéremnek mondtam. –indított Jasper.
- Hová megyünk? –kérdeztem gyorsan.
- Lógunk. Egy óra ide vagy oda. Majd kiírom magunkat. Kitűnően hamisítok. –mosolygott.
- Oké. Majd megtaníthatnál. –mondtam, közben kinéztem az ablakon. Csak néztem, néztem, és gondolkodtam. Emmett a fejem búbjára nyomott egy csókot, és még éreztem jeges leheletét a hajamon. Elmosolyodtam, és nyomtam egy puszit a mellkasára.
- Légyszi, ne a kocsiba. – nyavalygott Jasper.
- Pofa be! –mondtuk egyszerre Emmett-el, és elnevettük magunkat.
- Jól van na…
- Azt ne mond, hogy ti nem szoktátok csinálni. –vigyorgott Em.
- Öhm…- dadogta Jaz.
- Jasper. Előttünk megnyílhattok. Úgysem mondjuk másnak. –mosolyogtam szelíden, és mikor Em tiltakozni akart a titoktartás miatt, jól hasba könyököltem.
- Hát, mostanában nem igen…tudod…ahhoz el kellene mennünk, mert Jasper ereje elszabadul akkor, és az senkinek sem lenne valami jó. –mosolygott Alice. Emmett bele akart szólni, de egy újabb könyökmozdulat, és el is hallgatott.
- Értem. Hát, hétvégére menjetek el. –válaszoltam.
- Jasper? –nézett rá Alice.
- Oké. Tőlem mehetünk. –mosolygott.
- Mondjuk visszamehettek a régi házba. –adtam a tanácsokat.
- A régi szobába, a régi helyen, a régi környezetbe, a régi érzelmek, a túlfűtött Jasper. –nevetett Emmett. –Nagyon jó összeállítás. – újabb hasba könyöklés, és újra csend.
- Szerintem az a jó összeállítás, hogy te csendben vagy, mi pedig dumálunk. –vigyorogtam Kedvesemre pimaszul.
- Na, tehát, akkor hétvégén megyünk. –nevetett Alice.
- Oké, de csak egy táskával mehettek, ketten. –mondtam, teljesen komoly arckifejezéssel.
- MIII? –sikított Alice.
- Ezt vártam. –nevettem.
- Ez teljességgel képtelenség. Ki van zárva. –mondta gyorsan, és akaratosan.
- Akkor ez lefújva. Vagy egy táska, vagy egy sem. –mosolyogtam.
- Oké. –fújtatott.
- Ezt megbeszéltük. –mosolygott Jaz.
- Mi van, Jaz? Rég volt már? Várod mi? –nevetett Emmett.
- Emmett, még nem kaptál eleget a picike pocidra? –kérdeztem, közben gyerekesen gügyögtem is neki.
- Megéri a fájdalmat. Ezt nem lehet kihagyni. –vigyorgott kajánul.
- Hülyeee. –nevettem.
- Beismerem. –mosolygott.
- Na, ti aztán fel tudjátok vidítani az embert. Vagyis ebben az esetben vámpírt. –nevettem, közben hálás pillantást küldtem feléjük.
- Inkább fel tudjuk vidítani egymást. –mosolygott Jaz.
- Akkor az. –mosolyogtam.
- Mikor megyünk vásárolni? –kérdezte felhúzott szemöldökkel Alice.
- Most. A többiek majd utánunk jönnek. –ajánlottam a lehetőséget.
- Oké. Akkor Jasper, itt balra. –mondta felvidulva, és bepörögve Alice.
- Felhívom a többieket. –mosolyogtam, közben előkotortam Em farzsebéből a mobilját, mivel az enyém a táskámban van, az meg a csomagtartóban. Amikor Em észrevette, hogy mit csinálok, kajánul elvigyorodott.
- Mi van, Baby, nem bírod kivárni amíg hazaérünk? –kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Hát…Megvaaan! –lengettem meg a telefont. Már tárcsáztam is Bells számát.
- Szia Em.
- Szia Bella. Most kivételesen nem Em, hanem Bridget, de remélem nekem is örülsz. –nevettem a telefonba.
- Ohh, bocsi. Hol vagytok? Mi már itthon vagyunk. - Mi pedig most fogunk leparkolni a plázába. Gyertek oda.
- Indulunk. Szia. –majd belecuppantott a telefonba, és letette.
Kiszálltunk a kocsiból, és beindultunk a plázába. Emmett keze a derekamon volt, míg Alice és Jasper összekulcsolt kézzel haladt előre. Többen megnéztek minket, mire beértünk az épületbe. És még csak akkor jött a rosszabb rész. Mindenki megállt, és többeknek a szívverése meglódult.
- Ohh, ezt sosem fogom megszokni. –nevettem.
- Nem is kell. –mosolygott Em, közben egy csókot nyomott az ajtaimra.
- Em, inkább ne provokálj, mert a végén még beráncigállak a WC-be, és leteperlek. –nevettem elbűvölően.
- Na, hogyan is gondolod a provokálást? –kérdezte felhúzott szemöldökkel, pimaszul.
- Á, inkább menjünk. –mosolyogtam.
- Először veszünk nekik valami öltönyszerűséget. –húzott minket Alice a bolt felé.
- Rendben, de én szeretnék valami kocsit is magamnak. –nevettem.
- Jó. Majd a végén. –mosolygott a manó.
- Huhh…asszem ez húzós menet lesz. –nevettem.
- Szerintem is. –mondta Jaz és Em kánonba.
- Na, gyertek. Ja, és el se kezdjetek nyavalyogni. Úgy is az lesz, amit én akarok. –mondta dacosan az előttünk táncoló ruhabolond.
- Gyerünk. –mondtam gyorsan, és besiettem szorosan Alice mögött a boltba.
- Öltönyök, nyakkendők, szmokingok, cipők, ingek. –mutatott végig Alice a sorokon.
- Munkára. Alice, tiéd Jaz, majd én keresek Em-nek. –nevettem, közben elhúztam Emmett-et az öltönyök felé.
- Összeöltözünk? –kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Majd meglátjuk, hogy mit tehetek. De az fix, hogy te a ruhámat a bálig nem fogod látni. –mosolyogtam rá bájosan, közben leakasztottam egy fehér, egy szürke, és egy fekete öltönyt.
- Ezt mind? –biggyesztette le alsó ajkát.
- Igen. Irány. Adok be inget és nyakkendőt is. Ja, és ne feledd. Esküvőre is veszünk.
Elsiettem az ingekhez, és mivel már elterveztem, hogy milyen ruhát veszek az esküvőre, tudom, hogy melyik öltönyt vesszük meg biztosra. Leakasztottam egy halványlila inget, és egy árnyalattal sötétebb lila nyakkendőt. Azt úgy sem veszi fel, de azért legyen. Majd leakasztottam egy fehér inget, és nyakkendőt, majd beadtam őket Emnek.
- Először a fehér öltönyt vedd fel, a lila dolgokkal. –adtam ki az utasítást.
Fél perc múlva egy teljesen más, elegáns Emmett lépett elém.
- Meg kell mondjam…nagyon…elegáns. Egész jó. Ezt elvisszük esküvőre. Öltözz. –löktem vissza a fülkébe.
- Most mit? –szólt ki.
- Rád bízom. Az lesz rajtad a bálon, úgyhogy sok szerencsét. Ebbe nem szólok bele. –nevettem.
- Jó ötlet ez? –lépett mellém Edward, kezében két öltönnyel.
- Felpróbáltad már? –kérdeztem.
- Mindenki megvan már, csak Em hiányzik. –mosolygott.
- Nem hiányzik. –lépett ki egy fekete öltönyben, aminek egy fehér, pontosabban egy kicsit vajszínű mellénye volt.
- Nagyon jó. Ezt is visszük. Most öltözz. Még nekünk is van dolgunk. –mosolyogtam.
Fél perc múlva fizettünk, és mentünk a női bolt felé, be az estélyi ruhák felé.
- Először Jenny-nek veszünk a bálra. Fiúk, menjetek a dolgotokra. –adta ki az utasítást Alice.
- Mondjuk nézzetek nekem kocsit. –mosolyogtam rájuk.
- Megyünk is. –siettek ki a boltból.
- Na, Jenny, milyen ruhára gondoltál? –kérdezte Bella.
- Vörösre, és szépre. Egyenes szárúra, de mégsem tapadósra. Alice? –sorolta, majd kérdezte Jenny.
- Hozom. –mondta a Manó, majd elsietett. Fél perc múlva egy ruhával tért vissza.
- Ez az? –kérdeztem.
- Tökéletes. –mosolygott Jenny, és futott felpróbálni.
Öt perc múlva már mi is a ruhákat válogattuk, miután Jennyn kitűnően állt a ruha.
  Én kerestem magamnak egy olyat, amit elképzeltem. Lila, a derekán egy fehér masnival. Pánt nélküli, az alján gyűrött, a földig ér.
  Alice egy piros, egészen egyszerű darabot választott, amin a has részen volt egy nagyon szép csat. A szoknya egészen leért a földig, és teljesen egyenes volt.
  Bella egy halványkék, szinte lilás árnyalatú földet súroló ruhát választott. A ruha alja egy kissé terebélyesedett, egyenes volt. A mell alatt egy sötétebb szalag húzódott, és a mell része fehér volt.
  Jenny egy rózsaszín hosszú ruhát választott. Kívül egy fátyolos anyag takarta, amit a dereka felett egy rózsa fogott össze.
  Esme-nek is választottunk egyet, mivel Alice látta, hogy ezt szeretné megvenni. Az a hosszú szoknya is pánt nélküli volt, és sötétbarna színű. A mell alatt volt egy krémszínű szalag, ami masniba végződött. Volt rajta egy alsó szoknya, ami ugyanolyan színű volt, mint a mell alatti szalag. A felső szoknya gyűrött volt, és egy kicsit kisebb, mint az alsó.
Kerestünk magunknak hozzájuk illő kiegészítőket is, és fizettünk.
Ahogy kiléptünk a boltból a fiúk előttünk álltak, egy-egy dolgot tartva a kezükben...

Blog ajánlás!

Sziasztok!
Most nem fejezettel jövök, hanem egy kis ajánlóval.
Barátnőm, Trixi nyitott egy blogot, amin érdekes történetet olvashattok.<http://kisertamult.blogspot.com/>
Mindenképp nézzetek be hozzá, megéri. Aki benéz, hagyjon maga után pár szót, hisz abból tudja, hogy jó-e amit csinál.
Az író az olvasóiból él. Tehát, írjatok neki, bíztassátok.
Köszönöm.
Puszi

Más élet- 31. fejezet

Köszönöm a komikat :D Megpróbálom az iskolás részeket hasonlóan izgalmasra írni. Pussz

31. fejezet
(Bridget)

Épp az ebédlőben ülünk, és ezután már csak egy órám van. A kezemben forgatok egy almát. Eddig nagyon szerettem, de most?
- Most már kétlem, hogy odalennél érte. –válaszolt a költői kérdésemre Ed.
- Költői kérdés volt drága. –nevettem.
- Oké. –mondta nevetve.
- Te jó ég. –mondtam lassan, mert egy ismerős illatot éreztem meg.
- Na ne. –mondta egyszerre Bella és Alice.

- Nem hiszem el. –morogtam. –Fogj le. –mosolyogtam Em-re.
- Az nem elég, hogy megfogom a kezed? –kérdezte.
- Karolj át. –dőltem a mellkasának.
- Szívesen. –vigyorgott, miközben a három fiú felénk tartott.
- És még ide is jönnek. –morogta Bella.
- Várjunk csak…ezek nem azok, akikkel a repülőn találkoztatok? –kérdezte Jaz.
- De, Jaz. Nagyon is azok. –morogtam.
- Sziasztok. –köszönt az asztalunkhoz lépő hármas baráti társaságból Jim.
- Ohh, Jim. Szia. Mit szeretnél? –kérdeztem barátságosan.
- Téged Cica. –mondta gyorsan, és kihívóan rám vigyorgott. Emmett mellkasából egy halk morgás szabadult fel.
- Nyugi Em. –suttogtam halkan, majd erőteljes hangon folytattam. –Kopj végre le!
Az ebédlőben mindenki minket nézett, egyrészt azért is, mert ez a három szerencsétlen ide mert jönni.
- Nem. Először választ akarok. –mondta gyorsan Jim legjobb haverja, vagyis a tőle balra álló ember.
- Ti most komolyan nem értettétek? Elmondjuk netán más nyelven is? –kérdezte Jenny.
- Jé, hát ő az a majom, aki mintájára gyúrnunk kell? –szólalt meg ismét Jim.
- Na, tesó. Hord el azt a nagy seggedet innen. –állt fel Emmett. Ahogy a fiúkra nézett, azok önkéntelenül is tettek hátra egy lépést.
- Jól van haver. Csak egy perc. –mondta gyorsan az egyikük.
- Nincs egy perc. Menjetek innen. –mondta Chris, közben mindegyik vámpírfiú az asztalnál felállt.
- Simán lenyomjuk őket. –súgta oda az egyik Jim-nek.
- Én nem hiszem. –mondtam, és felálltam. –Em. Gyere, menjünk. Kezdek rosszul lenni. Annyira irritáló a levegő. –csúsztattam kezem az övébe, és kimentem. –Ha jót akartok, akkor tiplizzetek el innen, de nagyon gyorsan. –sandítottam a három ember felé. –Nem jöttök? –kérdeztem a többiektől.
- Dehogynem. –álltak fel, és jöttek utánam, ki a levegőre.
- Ezek voltak azok? –kérdezte idegesen Emmett.
- Igen. –válaszoltam nyugodtan, miközben nekiálltam az erdő felé menni.
- Ha még egyszer zaklat, akkor beverem a képét. –morogta, és követett az erdőbe.
- Nyugi. –mosolyogtam rá, és nekinyomtam egy fának, persze csak akkor, amikor kikerültünk a látótérből.
- Mi van? Talán én jobb vagyok, mint azok a srácok? –húzta fel a szemöldökét, közben szája kaján vigyorra húzódott.
- Sokkal. –csókoltam meg. Fordította rajtunk, így én voltam nekinyomva a falnak, csakhogy suliba vagyunk.
- Emmett. Órán kéne lennünk. –nyögtem ki két csók között.
- Oké, de otthon…- mondta gyorsan.
- Mint mindig. –nevettem. Kézen ragadtam, és visszahúztam a suliba. Bementünk a terembe, ahol már Jasper várt minket mosolyogva.
- Egy szót se! –utasítottam mosolyogva.
- Igenis! –szarutált.
- Majd otthon folytatjuk. –vigyorgott Emmett.
 Bejött a tanár, mi pedig végigbeszélgettük az egész órát. Amikor kicsengettek siettünk a kocsihoz, ahol már a többiek vártak. Jasper váltott Alice-val egy gyors csókot, és beültünk gyorsan a kocsiba.
- Két hét múlva lesz az őszi bál. –mosolyogva fordult hátra Alice.
- Ilyen korán?
- Igen. Forks-ban október elején van. Hát, itt szeptember végén. –nevetett.
- Furcsa. Na mindegy. Mit akartál ezzel mondani? –kérdeztem.
- Csak azt, hogy hétvégén megyünk vásárolni. –nevetett.
- Ha te mondod…- húztam el a szám.
- Oké. Megy egyeztünk. Venni kell Jenny-nek estélyit. –vigyorgott.
- Jó, de nekünk már megvan, szóval ne akarj másikat venni. –nevettem rajta.
- Nem is akartam. Tökéletesek. Viszont kell cipő, fehérnemű, szalagok…- sorolta.
- Alice, Alice, nyugi. Majd ott úgyis megtudjuk. Akkor, fiúk, megúsztátok a mai vásárlást.–mosolyogtam, közben ők megkönnyebbülten fújták ki a levegőt.
- Ja, és a legfontosabb. Kell olyan ruha is, amit fel lehet venni esküvőre. –mosolygott.
- Kinek lesz esküvője? –szólt bele Em.
- Tanya. –nevette Alice.
- Ki? –tört ki belőlünk is a nevetés.
- Igen. Már megkaptuk a meghívót. A bál utáni héten lesz. És pont jó idő lesz, szóval így is úgyis ki lennénk írva suliból. –mosolyogott.
- Rendben. –mondta Jaz. –Akkor ha Ed meglátja. Végre szabad lesz.
- Lesz egy jó napja. –mosolygott Alice.
- Lehetne több is, csak Bellán múlik. –vigyorgott Em.
- Hülye. –mondtuk egyszerre.

- De igazam van. –mondta, és felvette a megsértődtem-most-engeszteljetek-ki arckifejezését.
- Részben igen, részben nem. –mondtam, és kinéztem az ablakon.
- Amúgy ki veszi el? –kérdezte Jaz.
- Úgy fél éve vannak együtt, és Dymon-nak hívják. Az 1800-as évek végén született, és változott át. Húszon három évesnek néz ki. Nem nagy szám. –rándította meg a vállát Alice.
- Értem. Szóval nem olyan, mint Emmett és Jasper. –vigyorogtam.
- A közelükbe sem érhet. –nevetett, majd a tekintete elhomályosult, és arca átváltott szomorúba.
- Mi a baj Kicsim? –állította le az autót Jaz, és fordult felesége felé.
- Nem hiszem el. Ez mindenbe belerondít. –szorította össze állkapcsát.
- Mi a baj, Alice? –kérdeztem én is.
- Rosalie. –morogta.
- Mi? –kérdezte gyorsan Emmett.
- Jól hallottad. Őt is meghívták az esküvőre, a barátjával, vagyis most már a jegyesével együtt. És itt vannak a városba, és benéztek hozzánk. Otthon beszélgetnek Carlisle-val. –morogta.
- Hogy mi? –tátogtam.
- Indíts Jasper. –parancsolt rá Em, aki azonnal indított, és már hajtottunk is haza. Pár perc múlva már otthon is voltunk. Befutottunk a nappaliba, és tényleg ott volt. Emmett elkezdett halkan morogni mellettem, mire megszorítottam a kezét. Hálásan nézett rám.
- Szia Carlisle. Rosalie. És fogalmam sincs ki. –köszöntem, és leültem az egyik helyre, magammal húzva Emmett-et is, és homlokráncolva, dühösen néztem rá.
- Hello Carlisle. –mondta, és leült.
- Most már köszönésre sem méltatsz? –kérdezte túl édes hangon Rosalie.
- Azok után nem. –válaszolta neki Em. Megszorítottam a kezét, mire visszaszorította.
- Sziasztok. –jöttek be a többiek is. Jasper leült a másik oldalamra, ölébe Alice. A többiek az üres helyekre. Chriss és Jenny pedig a lépcsőre telepedtek.
- Nem is mutattok be a család új tagjainak? –jó pofizott a szőkeség.
- Dehogynem lányom. –mondta Carlisle, mi pedig egyszerre mordultunk fel, és ennek Alice, Bella és az én formámban szavakra is kapott.
- Hogy mi? –mondtuk egyszerre, mire Rose elvigyorodott.
- Mi rosszat mondtam? –kérdezte azonnal Carlisle.
- Azt hiszem…én lelépek…- jelentettem ki, és ugrottam fel egyszerre, át siettem az udvaron, be az erdőbe, egy nagy fára. Ott morogtam pár sort, majd két ember ugrott fel mellém. Bella és Alice.
- Nem hiszem el. –morgolódtak.
- Carlisle még mindig lányának hívja. –akadtam ki.
- Kiakasztó. Miért lánya? Miért hívja még mindig annak? Akkor mi mik vagyunk? Ugyan olyanok, mit Rosalie? –hadarta el Alice.
- Nem tudom. –mondtuk egyszerre.
- Emmett. –homályosult el Alice tekintete.
- Mi van vele? –kérdeztem gyorsan.
- Andew. –mondta, és tekintetében ijedség tükröződött.
Leugrottam a fáról, és nagyon gyorsan kezdtem el futni. Épp ekkor dőlt ki az üvegfal, és Emmett-en volt Adrew, miközben a nyakát szorította. Szerelmemet megszabadítottam a szorító karoktól egy erőteljes rúgással, és felsegítettem a földről, közben támadó állásba helyezkedtem, és morogtam, velem együtt Emmett is. Közben Andrew ugyanúgy felvette a támadó állást, és mellé Rosalie állt. Carlisle Rosalie vállára tette a kezét, és megszólította.
- Lányom, hagyd. –mondta neki gyenge hangon. Felegyenesedtem, és pókerarccal néztem Carlisle-ra.
- Carlisle. Döntsd el, hogy kiket tekintesz lányodnak! Őszintén, csalódtam benned.–mondtam teljesen komolyan, egyenletes hangerővel, és semleges hangnemben. –Ha döntöttél, kérlek értesíts. Addig pedig nem igen fogsz látni. Reménykedtem abban, hogy Rosalie nem von a hatása alá. Hát, rosszul gondoltam. Kérlek, addig ne zaklass, amíg fel nem nyitotta valaki a szemed. Addig úgy is csak rosszat tennél velünk. Mert Rosalie látszólag élvezi a helyzetet. Viszlát Carlisle.
Ezzel elszaladtam, és még hallottam, hogy mindenki mondja neki: „Ha őt választod, akkor ránk ne számíts.”, vagy: „Carlisle, ugye tudod, hogy Rosalie mit tett?”majd utánam jöttek.
Bementem az erdő mélyére, és egy nagyon sikítottam, majd kiütöttem egy fát. Majd még egyet, és még egyet, majd azt vettem észre, hogy körülöttem tíz méteres körzetben nincs már fa. Leültem, és felhúztam a lábaimat, majd fejemet a térdemre hajtottam, és behunytam a szemem. Így ültem egy ideig, majd lépteket hallottam. Hét léptet, vagyis heten jönnek. Nem emeltem fel a fejem, így is éreztem a családom vámpír illatát. Leültek mellém, és Emmett az ölébe húzott, és átkarolt. Elbújtam óriás karjaiban, de a szemem még mindig lehunyva tartottam. Egyenletesen lélegeztem, és szívtam magamba vámpír illatát, míg ő az arcát a hajamba nyomta. Senki sem szólalt meg. Így is tökéletesen értettük egymást.

- Köszönöm. –szólalt meg Emmett. Kinyitottam a szemem, és felnéztem szomorú arcába.
- Mit? –kérdeztem halkan.
- Azt, hogy kiálltok mellettem. Mert tudjátok. Vagy én, vagy Rosalie. –magyarázta halkan.
- Nekem egyértelmű a döntés. –válaszoltam, majd a fejem nekidöntöttem kőkemény mellkasának.
- Nekem is. –jött a válasz mindenkiből.
- Mit keres itt? –kérdeztem meg.
- Válást. –morogta Emmett.
- Ohh…- válaszoltam döbbenten.
- Azt hittem, hogy aláírom, és kész. De nem úgy tűnik. –mondta halkan.
- Hát, nem épp úgy tűnik, hogy le akarnának lépni. Rosalie bepakolt az egyik vendégszobába. –szólalt meg Jenny.
- Hogy mi? –döbbentem le.
- A mellettünk lévőbe. –morogta Chriss.
- Oké. Én költöztem. Veszek egy lakást. Itt nem bírom. –mondtam azonnal.
- Megyünk veled. De az iskolát folytatni kell. –mondta mindenki.
- Akkor a másik erdőben veszünk egy házat. Aztán maximum fél óra lenne a suliba érni. –mondta Alice. –Látom is. Nem lesz messze, de nem fognak zaklatni. Viszont azok ketten a mi sulinkba fognak járni. De legalább Rosalie levette a Cullen és Hale nevet. –morogta.
- Menjünk. Még vár ránk egy pakolás. –mondtam gyorsan. Felpattantam, összekulcsoltam a kezem Emmett-ével, és visszafutottam a házba. Beugrottam az ablakon, összepakoltam két nagy bőrönd ruhát, meg a tancuccokat az aljára, a legfontosabb dolgokat is beleszórtam, mondjuk az emberi dolgaimat, meg a Friends forever dobozomat, meg persze az estélyimet. Egy perc múlva Emmett is meg volt, és lementünk a lépcsőn, a többiekkel együtt. Carlisle, Rosalie és a jegyese a nappaliban beszélgettek.
- Hát ti? –kérdezte Carlisle.
- Döntöttél Carlisle. –mondta Emmett nemes egyszerűséggel, és kiment az ajtón.
- Sajnálom. –mondtam halkan, és Em után eredtem.
Betettem a táskámat a Jeep-be, és beugrottam Em mellé. Végül Jasper, Edward, Alice és Bella kocsijába is jutott ember. Alice ment legelöl, mivel már beszélt a ház tulajával, hogy mehetünk a házba. Alice már át is utalta a pénzt, mi meg az ő kártyájára. Kimentünk a főútra, arról egy földútra, ami az erdőbe vezetett. Mentünk pár percet, majd megálltunk egy két emeletes ház mellett. Kívülről fával volt borítva. Egy nagyon hangulatos ház. Bementünk, és egy visszafogott, de annál hangulatosabb nappali tárult elénk. A fa padló, a fával borított falak, egy-egy helyen szarvasagancs, a kandalló. Együtt nagyon szép, visszafogott, és családias környezetet teremt. Alice elmondta, kinek melyik szoba fog tetszeni, úgyhogy már tudtuk, hova kell menni.  Minket felirányított az emeletre, a második szobába. Beléptünk, és egy tágas, de hangulatos szobát láttunk. Egy fekete ágy, barna falak, fa bútorok, és a szobából két ajtó. Egy fürdő, és egy gardrób.
Emmett-el gyorsan berendezkedtünk, és ledőltünk az ágyra.
- Fél óra múlva suliba kell menni. –mondta, közben átkarolt. Ráfeküdtem a mellkasára, és úgy öleltem, közben Ő a hátamat simogatta.
- Miért gondolom úgy, hogy még mindig hatással van rád Rosalie? –kérdeztem.
- Igen. Hatással van rám. Nem láttad? Csináltam egy kis tüzelőt télire. –nevetett.
- Hmm?
- Azt akartam mondani, hogy csak úgy hat rám, hogy felhúzom az agyam. Nem hat rám szexuális téren. Mielőtt elment, mennyi ideje szexeltünk? Fél év? Tehát már akkor sem tudott rám hatni. Ne aggódj, nem fog elhódítani. –mosolygott.
- Akkor jó. –csókoltam meg.
- Szerintem most egyikünk sincs jó lelki állapotba ahhoz.
- Jé, Emmett. Mi történt veled? Teljesen diplomatikus választ adtál, méghozzá úgy, hogy az a szex ellen tiltakozzon. –mondtam nevetve.
- Jajj, én csak jót akartam. –mondta, miközben próbált durcás arckifejezést vágni.
- De édes vagy. –mosolyogtam. –Szeretlek.
- Én is. –nevetett.
- Készülődjünk. –mondtam. Felkeltem, a gardróbhoz siettem, és felvettem egy fehér farmert, egy fehér felsőt, fehér magas sarkú csizmát, és egy fehér bőrkabátot.
- Fehérben leszel? –húzta fel a szemöldökét Em, miközben felöltöztem.
- Mint látszik. –mosolyogtam.
- Oké, akkor én feketébe. –nevetett, közben elővette a fekete összeállítást. Ő is felöltözött, és miután a sulis cuccokat összepakoltuk, a nappaliba mentünk, és vártuk a többieket, akik egy percen belül meg is jelent. Beszálltunk két kocsiba, ami jelen esetben Bella Mercedes Angel-e, és Alice Porsche-je volt.
Elhajtottunk, és húsz perc múlva az iskola előtt álltunk meg, ahol a két nagyon nem kívánatos személyt figyelte mindenki, akik pedig egymásban gyönyörködtek…

Más élet- 30. fejezet

Sziasztok!
Igen, tudom, nincs meg a 2 komi. :D De nagyon jó napom van.
Szóval, most eltekintettem a Komihatártól, és hoztam a frisst. :D
Pussz.
Ui.: Na, most aztán tényleg kérek komit...ne bánjam meg, hogy meghoztam...

30.fejezet
(Bridget)

Reggel van, én pedig Emmett karjaiban fekszek.
- Suli. –morogtam.
- Fél óra múlva indulnunk kell. –mondta Ő, miközben édes csókkal jutalmazott.
- Jól van, öltözzünk. –ugrottam ki az ágyból, be a gardróbba, ahol gyorsan magamra kapkodtam a fehérneműt. –Emmett, basszus, legközelebb csak fehérneműt veszek. –mondtam, miközben a szobában termettem, és lehalásztam a lámpáról a melltartóm egy darabját.
- Tőlem. –vigyorgott. –Több lesz széttépni.
- Á. Menthetetlen vagy. –nevettem, közben felé dobtam egy alsónadrágot. –Inkább gyere, és keress magadnak ruhát.
- Oké. –termett mellettem. Elővett egy fekete farmert, egy fehér pólót, és egy pulcsit, meg Nike cipőt. –Megfelel? –kérdezte, közben felkapkodta.
- Meg. És ez? –kérdeztem, közben felmutattam a fehér farmer, fehér magas sarkú csizma, fehér kivágott, hosszú ujjú, hosszított felsőt. – Ja, és bőrkabát, mert elég furcsa lenne anélkül.– mondtam, közben felkapkodtam.
- Gyertek. Indulás. –kiáltott fel Alice.
- Ha csak rendesen mondod is meghalljuk. –mentem le a lépcsőn.
- Tudom. Arra gondoltam, hogy mi, Jasper, Emmett, te és én megyünk a porsche-val, a többiek pedig a Volvo-val. Jó lesz?- kérdezte felvont szemöldökkel.
- Peresze. –mosolyogtam.
- Alice, drágám. Valamit elfejtettél. –lépett be Esme és Carlisle, kezükbe összesen három doboz.
- Tényleg. Bocsi Apa. –mondta, majd hátrább állt.
- Bridget. Tessék. –adta át mosolyogva az egyik dobozt Esme. –Örülünk, hogy a lányunkként tekinthetünk rád, és te elfogadtál minket szüleinket, a többieket pedig testvérnek. –mondta.
- Köszönöm. –nyitottam ki a dobozt, és elakadt a lélegzetem. –De hisz…ez…-nyögtem ki a pár szót.

- Cullen jelkép. Mivel nem tudtuk, hogy minek örülnél, ezért ezt a kis medált csináltattunk. A karkötődre tudod tenni. –mondta zavartan Carlisle.
- Ez…tökéletes. Köszönöm. –öleltem meg őket, majd feltettem a körülbelül négy centiméteres medált, ami persze tökéletes, karláncomra. – Tökéletes.
- Chriss és Jenny. Köszöntünk a családba. –mondták egyszerre, majd átadták nekik a dobozokat.
- Köszönjük. –mondták egyszerre, majd megölelgették őket. Jenny egy hasonló nyakláncot kapott, mint ami Rosalie-nak volt, Chriss pedig a férfiaknak szokásos karpántot.
- Na, de most induljunk. - mondta Alice.
- Alice. –szólt rá Esme.
- Bocsi Anya.
- Semmi baj, drágám. Ölelte meg.
- Itt vannak az igazolványok. Szükségetek lesz rá. –adta át Carlisle az igazolványokat, amit azonnal a pénztárcámba tettem.
- Na, de most komolyan. Sziasztok! –intett immár az ajtóból Alice, engem is magával húzva.
- Sziasztok! Köszönöm. –mondtam gyorsan, majd Alice betömött a kocsiba. Emmett hátra ült, mellém, míg Jasper előre a vezető ülésbe, Alice pedig mellé.
- Mi lesz ma, Alice? –kérdeztem.
- Pár nyálcsorgató ember. Azon kívül semmi különös. –mondta.
- Oké. Akkor szétunom az agyam. –mosolyogtam.
- Tegyek róla, hogy ne így legyen? –húzta fel a szemöldökét Em.
- Kérlek, csak a suliba ne. –ráncolta a homlokát Jasper.
- Jazz, könnyen megoldhatjuk, hogy ne érezd, amint szétromboljuk a szertárat. –nevettem.
- Inkább ne csináljatok semmit. Elő nap van még csak. –mosolygott.
- Oké. –mondtam gyorsan.
Három perc múlva leparkoltunk, majd mellénk a Volvo is. Nincsenek itt olyan jó kocsik. Néztem körül. Emmett kiszállt, mire minden női szem rá szegeződött, és már csak suttogásokat hallottam, amik ebből álltak: „Ilyen jó pasit.” „Mi van ma? Istenek potyognak az égből?” „Ilyen embert. Látod ezt Lizzy? Ezt megszerzem. Csaja nincs, vagy ha van, lekoptatom.” Mondta az utolsót egy magas női hang, mire kiszálltam a kocsiból, Emmett mellé léptem, és megcsókoltam. A többiek is kikászálódtak a kocsiból, és együtt indultunk el az iroda felé. Végig minket néztek, és hallottam, ahogy meggyorsulnak a szívverések. Pedig még mosolyogni sem mosolyogtunk. Mindenki minket nézett, és gyönyörködtek bennünk. Ahogy beléptünk az irodába a nő felénk fordult, majd megakadt a szeme Emmett-en. „Edward! Mond, hogy nem egy ötven éves nő vetett szemet Emmett-re!” : Kiabáltam gondolatban, mire Edward felnevetett.
- Jó napot. A papírjainkért jöttünk. –lépett oda Bella.
- Á, itt vannak. –adta át őket. – Jó tanulást. –intett, mi pedig kiléptünk.
- Tessék. –adta át őket találomra.
- Látta, hogy melyik kié. –mosolyogta Edward.
- Oké. Gondoltam. –nevettem.
- Gyertek. Biosz lesz. –mondtam a mellettem álló két személynek. –Miért pont biológia? –forgattam a szemeimet.

- Csak mert. –mondta Emmett.
- Csak miért?
- Mert bőr az egér, csont a farka. –nevetett.
- Nem is igaz. Nem csak bőr. Mondjuk szerintem az egérnek nem lehet jó íze. –ráncoltam a homlokom. –Meg egy kis nasinak sem elég. –nevettem.
- Szerintem sem. De most menjünk, mert csengetnek. –mondta Jasper, és szólt is a csengő.
- Mi van Jazz? Át vetted Alice képességét? –húztam fel a szemöldököm.
- Nem, csak ránéztem az órára. –nevetett.
- Menjünk. –mondtam, és elindultunk a terem felé. Megálltunk a kijelölt terem előtt, és mivel hallottuk a tanár hangját, kopogtam.
- Igen? –szólt ki, mire benyitottam.
- Elnézést, Tanár úr, csak az irodába is kellett mennünk. –vettem elő a bájos formám.
- Ohh, rendben. Osztály, ők az új tanulók. Bridget és Jasper Hale, és Emmett Cullen. –mutatott végig rajtunk. – Üljenek le. A hátsó pad üres. –mutatta a teljesen üres, hármas padot.
- Rendben. Köszönjük. –mondtam illedelmesen, majd megindultam a pad felé. Az egész terembe hármas padok vannak. Mentünk a padok között, közben éreztem magamon a tekinteteket. Leültem középre, jobb oldalamra Jasper, balra Emmett.
- A szőke gyerek, csak nem elvette a csajt? –súgta egy csaj, mire felkuncogtam.
- Á, egy ilyen ronda csajt egy ilyen jó pasi? Biztos csak véletlen. –súgta vissza a padtársa, mire felnevettem, de köhögésnek álcáztam.
- Bármi megtörténhet. –morgott a lány.
- Ilyen nem. Nem lehet két ilyen ember egy pár. –mondta a másik lány, mire egy kéz csúszott a bal combomra. Rásandítottam Emmett-re, aki csak vigyorgott. Feltettem a bal kezem a padra, mire Em belecsúsztatta kezét. A tőlünk srégre ülő lányok csak megkövülve nézték. Felkuncogtam, majd nekiálltam a tanárra figyelni.
Végre kicsengettek, én pedig gyorsan pakoltam össze a cuccomat. A lányok megint minket néztek.
- Ikrem, pakolj. Menni akarok, Bellával beszélnivalóm van. –mondtam hangosan Jaspernek, úgy, hogy a két lány, akik minket néznek hallják.
- Rendben Iker Hugi. –vigyorgott. Kézen fogtam Emmett-et, és kisiettem a teremből, Jasper pedig utánunk.
- Ezek hülyék. –nevettem. – Hallod, Jasper, azt hitték, hogy a feleséged vagyok. –nevettem.
- Miért nem? –húzta fel a szemöldökét.
- De persze. –nevettem.
- Á, Jasper, felejts el. Ő az enyém. –karolt át Em.
- Tudom. Nekem ott van Alice. –vigyorgott, miközben a kis manó mellé ugrott.
- Szia Jazzi. –nevetett, majd egy cuppanós puszit nyomott az arcára.
- Alice, nem mersz többre menni? –nevetett Emmett.
- Ha ,ha, ha. Mennék én, de nekem nincs betervezve, hogy a szertár helyére egy nagy lyukat csináljak. –nevetett.
- Elvetettük. A tanári asztalt jelöltük ki. –nevettem.
- Jajj, csak azt ne. Még közönséget is akartok? –lépett oda Edward, mire tarkón csaptam.
- Bocs, de olyan jól esett. –mosolyogtam rá bájosan.
- Ohh, csak úgy megjegyezném, hogy mindenki minket néz, és hallgatózik. –mosolygott Bella.
- Oké. Akkor tömegoszlás. –mondtam hangosabban. –Nincs semmi érdekes rajtunk. Menjetek a dolgotokra. –néztem mosolyogva körül, és elindultam a terem felé, mire mindenki eltiplizett. – Jé, ilyenkor meg senki nem mer nézni. –nevettem.
- Téged. Miért is? Kifolyna a szemük. –nevetett Jasper.
- Ha, ha, ha.  Majd otthon megkapod. Nem akarok már az első napon falat állítgatni. –mosolyogtam, közben megálltam a szekrényemnél. –Jé, a ti szekrényetek is itt van. –nevettem. Kivettem az órára kellő dolgokat, és elindultam a terem felé. Nyomomban a kettő vámpír srác. Bementünk a terembe, és én meg Em leültünk az utolsó padba, Jasper pedig a mellettünk lévő üresbe.
- Jasper. Franciaaaa –nevettem.
- Sajna. Nem hiszem, hogy tudna újat mutatni. –nevetett.
- Á, kitudja. Ne becsüljük le őket. Szóval…- mondta Emmett.
- Mint a matek tanár mi? Mennyi hat meg öt? –nevettem.
- Hát, nem is tudom. Vegyük csak elő a számológépet. –mosolygott Jasper. Belépett a tanár.
- Bonjour! –üdvözölt minket nem túl tökéletes kiejtéssel.
- Bonjur ! –mondtuk, majd leültünk.
- Új diákok érkeztek közénk. Gondolom már megcsodáltátok őket. Most pedig. Év eleji dolgozat. Meg kívánják írni önök is, vagy halasszuk ? –kérdezte felénk fordulva.
- Nous tenons à écrire! –mondtuk teljesen egyszerre, mosolyogva. Mindenki felénk fordult, és érdekesen néztek.
- Rendben. –adta át a tanár a dolgozatokat. –Kezdhetitek. –mondta az egész osztálynak.
Húsz  perc múlva teljesen kész voltunk, mi, természet feletti lények a dolgozattal, ami tíz oldalból áll. Hátradőltünk a padba.
- Készen is vannak ? –kérdezte a tanár.
- Igen. –mondtuk.
- Hát, húsz perc. Még több, mint az óra fele hátravan. Ha akarják, beadhatják. –mondta.
- Rendben. –álltunk fel a dolgozatainkkal együtt. Kivittük, és visszaültünk a helyünkre.
- Na, figyelj. Mibe fogadunk, hogy az Jasper-ről álmodozik ? –mutattam egy szőke, hosszú hajú lány felé, aki a dolgozata helyet Jasper figyelte.
- Szerintem is. –kuncogott halkan Em.
- Jasper és a hódolója. –suttogtam, mire Jaz felhorkant.
- Aki befejezte, elmehet. –mondta a tanár, mi pedig kisiettünk a teremből.
- Huh, azt hittem, végig kell ülnünk. –morogtam.
- Én is. –mondták teljesen egyszerre.
- Huhh. Hová megyünk ? –kérdeztem gyorsan.
- Nem is tudom. Erdő ? Most megkívántam egy őzikét. –simogatta meg a hasát Emmett.
- Emmett. Hát...-mondtam, de ekkor hallottunk egy cipőkopogást. –Nem tudom milyen lesz a dolgozat. Na jó, tudom. Hibátlan. –énekeltem elterelésképpen. Jasper hódolója jött ki a teremből.
- Na, Jaz, most kifogtad. –nevetett Emmett.
- Asszem mi megyünk. –indultam el, de Jaz a kezem után nyúlt.
- Itt ne merjetek hagyni vele. –szűrte a fogain keresztül. –Ha tudnátok az érzéseit.
Visszaáltam Jaz mellé, Emmett és az én kezemet összekulcsoltam, és megszórítottam, így nem szabadult.
- Miért Jaz. Ez nem ér. Ma megyünk vásárolni, és ti is jöttök. Ja, és kell egy kocsi, mivel az enyémet nem hoztátok el. –mosolyogtam.
- Nem. –mondták egyszerre.
- De de. Nem ússzátok meg. Most nem. Tartoztok nekem. –nevettem.
- Oké. De nem egész délután. –mondták.
- Rendbe. Kocsit venni jöttök, nem ruhát. –mosolyogtam.
- Sziasztok. –hallottunk meg egy gyenge hangot. Megfordultam, és Jasper barna hajú hódolójával találtam szembe magam.
- Szia. –mondtam gyorsan.
- Én Leila vagyok. Örülök. –nyújtott kezet, én pedig elfogadtam. Amikor hozzáértem meleg kezéhez, megrázkódott.
- Én Bridget. Ő Emmett, ő pedig Jasper. –mutattam végig rajtuk mosolyogva. Emmett elég mérges képet vágott, mégjobban megszorítottam a kezét, mire elmosolyodott.
- Örülök. Mindenki arra tippel, hogy ti házasok vagytok. –mondta, miközben rám, és Jaz-re mutatott. Elnevettem magam, Jazzel együtt.
- Szerintem tiltják a testvér-házasságot. –mosolyogtam. –És már foglalt vagyok. –mosolyogtam Em-re.
- Értem. Akkor ti ikrek vagytok ? –nézett ránk.
- Igen. –mondta Jasper.
- Ohh, szóval nem vagy foglalt. –mosolygott a lány.
- Nem találtad el, Jasper foglalt Szivi. –nevetett Emmett.
- Ohh, értem. –nézett el zavartan. Elkezdett rezegni a zsebem. Sms.  „ Mondjátok csak meg, hogy én vagyok az. Jó mulatást. Jól fogtok szórakozni.
                                     Puszi: Alice”
 Elnevettem magam, és mosolyogva mutattam meg Jasper-nek.
- Az én Drágám. –nevetett.
- Ki írt? –kapta ki a kezemből Szerelmem a telefont.
- Emmett. –mondtam mérgesen.
- Bocsi. De engem mindenből kihagytok.  –mondta durcásan.
- Igen? Ha mindenből kihagyunk, akkor miért kell minden héten új szetteket vennem? –húztam fel a szemöldököm.
- Na jó, nem mindenből. –vigyorgott.
- Szerintem sem. Ja, és abban Jaz nincs benn. Szóval én nem hagylak ki semmiből. És ne akarj hozzájuk csatlakozni harmadiknak. –nevettem, közben Jasper-re mutattam.
- Nem is engedném meg. –mondta gyorsan.
- Merre is van a szertár? –csókolt meg Em.
- Arra. –mutatott az ajtó felé Leila.
- Na? –húzta fel a szemöldökét Em.
- Felejtsd el. –mondtam gyorsan.
- Szerintem is. –mosolygott Jaz, és én közben észrevettem, hogy a csaj mindig egy kicsit közelebb megy hozzá.
- Szerintem mennünk kéne. –mosolyogtam, közben kifelé indultam. – Bocsi Leila, de még dolgunk van. Szia. –intettem immár az ajtóból, és kiléptem a nekem teljesen felesleges levegőre. Kijöttek utánam, és elnevettem magam, velem együtt ők is.
- Hát ez a csaj. –nevetett Jasper.
- Bocs, de egyre közelebb ment hozzád. Ki kellett menteni. –nevettem, majd leültem a padra. Mellém telepedtek ők is, mint mindig.
- A francba. Csengettek. –morogta Em, mikor meghallottuk a csengőt.
- Maradjunk. –fogtam meg a karját.
- Oké. –mosolygott.

- Látjátok azt? –mutatott Jasper Leila-ra, aki egy fiúra nyomult, aki folyamatosan hátrált.
- Nem semmi a csaj. –nevettem egész hangosan, mire mindenki felénk fordul.
- Jaz, ha most te lennél ott. –nevetett Emmett a smároló pároson, vagyis inkább Leila egyirányú csókján.
- Huhh. –nevette el magát ő is, így már mind a hárman együtt nevettünk.
- Bocsi, de már csak egy perc van a szünetből. Be kellene mennetek. –lépett oda egy mosolygós, vörös hajú lány.
- Huh. Oké. Köszi. –fújtam ki a levegőt. Felálltam, egyszerre a két mamlasszal mellettem.
- Milyen óránk is lesz? –kérdezte Emmett.
- Nem néztem még meg az órarendedet? –húztam fel a szemöldökömet.
- Nem igen.
- Oké. Akkor mondom. Törink lesz. –válaszolta Jasper.
- Siessünk. –mosolyogtam, közben elindultunk a terem felé. A tanár hangját még nem hallottam, viszont mást igen. Két pasi beszélgetett.
- Láttad már a Hale csajt? Ilyen jó bigét még életemben nem láttam. –mondta az egyik teremben előttem ülő Noel.
- Láttam hát. Szerintem már mindenki látta. Nagyon jó bőr. –mondta az egyik barátja.
- Jajj, srácok. Ne mondjátok már, hogy jól néz ki. –szólt közbe egy csaj.
- Ha nem lenne pasija…akkor…- folytatta Noel.
- Nem csak pasija, de férje is van. –szólt közbe egy hang.
- Férje? –kérdezett vissza Noel.
- Igen. Jasper Hale. –mondta a női hang.
- Szerintem menjünk be, mert a végén még Edward-dal is összehoznak. –mosolyogtam, és beléptem a terembe. Mindenki elhallgatott. Végigmentem a padok között.
- Mondom, hogy a férje. –mondta egy kicsit hangosabban ugyanaz a női hang.
- Nem, Jasper nem a férjem, hanem az ikertesóm. –fordultam feléjük. –Érthető voltam? –emeltem fel a szemöldököm. Bólintottak. –Gyertek. –ragadtam karon Em-t, és leültem. Az emberi társaság még mindig csodálkozva figyeltek. Megforgattam a szemem. –Hihetetlen.
- Az. –mondták teljesen egyszerre.
- Most már csak kettőnkről nem dumálnak. –nevetett Em, közben átkarolt.
- Tegyünk róla? –húztam fel szemöldököm.
- Igen. –csókolt meg, közben bal keze a combomra csúszott.
- Légyszi. –mondta Jaz.
- Oké. Majd otthon folytatjuk. –nevettem.
- Akkor azt hiszem menekülök. –mosolygott Jasper.
- Vagy inkább legyél egy térbe Alice-val. –mondta Em.
- Á, nem akarunk falat dönteni. –nevetett Jaz. –Most festettetek.
- Aham. Oké. Majd meglátjuk. –mosolyogtam, majd bejött a tanár. Már megint egy uncsi óra, és ráadásul a tanárok összehordanak minden baromságot…

Más élet- 29.fejezet

29.fejezet
(Bridget)

A vásárlás után nyugodtan ültünk le a nappaliban. A táskákat még nem pakoltuk ki, de ráért még. Végül is még csak 5 óra volt. Elkezdett rezegni a zsebem.
- Szia Best Fiends. –nevettem.
- Hello Vámpír csajszi. Jó a videó. –nevetett.
- Ugye. Mint mindig, most is alakítottunk. –nevettem én is.
- De hogy-hogy felvettétek? –kérdezte.
- Én nem is tudtam, hogy felveszi Alice, csak akkor tudtam meg, amikor levette a kamerát. –nevettem. Add át, hogy puszilom, tátogta Alice. –Alice üzeni, hogy puszil. –nevettem.
- És is őt. A francba. Egy nomád. Mennem kell. Puszi.
- Szia. Vigyázz magadra Petric.–mondtam már csak az üres tárcsahangnak.
-Á, szóval neki küldted át a videót. –mosolygott Alice.
- Igen. –nevettem.
- Petric-nek? –kérdezte felhúzott szemöldökkel Bella.
- Ne kombináljatok, sosem csalnám meg Emmett-et. –mondtam teljesen magabiztosan.
- Tudom én azt. De most irány pakolni. –pattant fel Alice. Megfogtam a táskákat, és felfutottam a szobába, és a nem szükségesen vett lélegzetem is elakadt. Egy csodálatos, modern típusú hálószoba tárult elém, ami tükrözte Emmett és az én stílusomat is egyben. A szobából két ajtó nyílt, az egyik a gardrób, a másik a fürdőszoba.

- Alice! –kiabáltam, mire ott termett mellettem. –Köszönöm. –öleltem meg.
- Á, semmiség. Nem én csináltam, én csak megterveztem. –nevetett.
- Oké. Ennek alkalmával holnapután elmegyünk veled vásárolni. –ígértem meg, mire visítva a nyakamba ugrott.
- Köszönööööm. –mondta.
- Én neeem. –mondta Bella az ajtóból, mire mérgesen néztem rá. –Na jó.

A napok csak teltek, és teltek. Ugyanabban a megszokott rendben. Éjszaka vadászat, nappal vagy vásárlás vagy csatangolás és beszélgetés. Így gyorsan elment a hét, és már csak azt vettem észre, hogy az ajtóban állunk, és várjuk a család többi tagját. Három perc múlva hat autó hangját hallottuk. Elhoztál volna az mindet? Fél perc múlva már a ház előtt álltak, és Emmett ölelő karjai között találtam magam.
- Hiányoztál. –suttogott bele a csókunkba.
- Meghiszem azt. –kuncogtam. –Te is nekem.
- Oké. Akkor most, hogy mindenki hiányzott mindenkinek, megmutatjuk a házat. –ragadott karon Alice. –És még be is kell pakolni. Szóval…mindenki húzzon bele. –váltott vámpír sebességre, és felhordta a cuccokat. Én csak szem forgatva futottam fel a szobánkba, és kipakoltam a táskákat. Fél óra múlva már lent ültem, de Alice még mindig pakolt. Jasper ült le mellém.
- Na, kiscsaj, mi újság? –kérdezte mosolyogva.
- Semmi különös. Te hogy-hogy nem mentél vadászni? Tök jó itt a vadállomány. –simogattam meg a hasam, de közben nevettem.
- Vidám társaságot akartam. –mosolygott. –És lesz időm megtapasztalni.
- Hát, ahogy akarod. Sakk?
- Mindig. –ült le az asztalhoz, én pedig követtem.
- Fekete vagy fehér?
- Mint mindig. Fehér. –vettem el a bábúkat,  és felpakoltam.
Öt óra múlva, megegyeztünk egy döntetlenben.
- Na, Jasper, legközelebb legyőzlek. Mint láthatod, fejlődök. –nevettem.
- Na ne. Chriss és Jenny megint nem bír magával. –morogta, mire meghallottam a nyögéseket.
- Nem megyünk el? –fogtam be a fülem.
- Maradjunk. Nem kell. Mindjárt befejezik.
- Nekem nem úgy tűnik. –erősödtek fel a hangok.
- Na, nekem milyen lehet? Én még érzem is. –fogta a fejét.
- Megoldjam? –kérdeztem, és elvettem az erejét.
- Most sokkal jobb, köszi. –mosolygott.
- Szívesen segítek. –nevettem. –Mást úgysem tudok tenni.
- Bridget! Nálam maradt az egyik új szetted. –szaladt le a lépcsőn Alice, miközben egyik kezében kiterítve volt a csipke csoda, mire Jasper idegesen hajtotta félre a fejét.
- Mi van Jasper, csak nem zavarban vagy? –kérdeztem nevetve, miközben kikaptam Alice kezéből a ruhadarabot.
- Á….dehogyis…- mondta akadozva.
- Ez csak egy ruhadarab. És még rajtam sincs. Akkor képzeld el Ed-et, ahogy ott állok a szoba közepén melltartóban meg farmerban. Na? –húztam fel a szemöldököm, majd nevetve felrohantam a szobába, és gyorsan le is. – Alice. Ez komoly?

- Mi?
- Az, hogy a mi szobánk felett van a szobájuk.
- Aha.
- Na ne. A végén még egyik éjszaka ránk esnek. –mondtam hangosabban.
- Hallottam ám! –nyögte Jenny.
- Inkább foglald el magad, és ne hallgatózz. –ültem le mosolyogva. –Végeztél Alice?
- Igen. Már csak a konyha van. –hozott le négy hatalmas dobozt. Kettőt kivettem a kezéből.
- Segítek. –mondtam, és elkezdtem kipakolni. Tányérok, poharak, evőeszközök, és ilyesfajta dolgok.
- Minek nektek ilyen? –húztam fel a szemöldököm. –Vagyis nekünk.
- Azért, hogy ha valaki jön, akkor meg tudjuk hívni pár dologra. –mondta. –Ja, és furcsa lenne, hogy itt élünk egy házban tízen és még tányér sincs.
- Na ja, ez egy kicsit érdekes lenne. –mosolyogtam, majd összegyűrtem a két dobozt. –Kész.
- Én is. Ou…Holnap suli. –fogta a fejét.
- Komolyan? Na ne. –jajdultam fel.
- Igazából csak évnyitó, de nem muszáj elmennünk. –mosolygott.
- Oké. Megbeszéltük. Akkor holnapután suli. –mondtam. –De legalább nekem csak 3 évet kell kibírnom. –morogtam.
- Bridget, te még csak másodszor kezded. Akkor mi mit mondjunk? –hallottam Jasper hangját. Visszamentünk a nappaliba.
- Jasper, jössz? –kérdeztem, mire felemelt szemöldökkel nézett rám. – Harcoljunk egyet. Olyan régen gyakoroltam. –mosolyogtam, mire felpattant, és követett az udvarra, vagyis a ház melletti kis sík területre. Támadóállásba helyezkedtem, és mosolyogtam. Támadott, de kikerültem, és kicseleztem. Hosszan „táncoltunk”, mire lenyomott, lelöktem magamról, amit egy fa bánt meg. Engem neki lökött egy kőtömbnek, ami apró darabokra törött. Mérgesen ugrottam fel, és elkezdtem Jaspert ütni, de ő sem tétlenkedett, hanem nekem esett. Jasper kezdte elveszíteni uralmát a harc felett, így én vezettem, majd a földre nyomtam, és számat a nyakához érintettem.

- Győztem. –ugrottam fel diadalittasan, felsegítettem Jazzt, és csak akkor vettem észre, hogy már kivilágosodott.
- Meddig harcoltunk? –kérdeztem a közben megérkező családunktól.
- Hát, úgy két órát. –válaszolta Alice.
- Mennyit? –kérdeztük egyszerre, majd elnevettük magunkat.
- Ügyes voltál. –jött oda hozzám Em, majd megölelt.
- Tudom. Köszönöm. –nevettem, majd édes csókkal jutalmazott. Gyorsan elszakadtunk, mert Jasper köhögni kezdett.
- Mi a baj Jazz?
- Jenny és Chriss már befejezte…és hát…- mondta.
- Adom. –nevettem, majd visszaadtam az erejét.
- Sokkal jobb. –húzta ki magát.
- Tudod, Jasper, jobban állt az a buzis öltözet, mint ez. –mutattam a széttépett felsőjére, ami darabokban lógott rajta.
- Ni csak, ki beszél. –nevetett, majd felemelte a fölről a ruhám egyik darabját. Akkor vettem csak észre, hogy rajtam még a nadrág is darabokban lóg.
- Azt hiszem elmegyek átöltözni. –mosolyogtam, és felugrottam az ablakon keresztül a szobába. Gyorsan felvettem egy farmer rövidgatyát, zöld pólót, magas sarkút, és már lent is voltam. A többiek beszélgettek, és pár perc múlva Jazz jött le a lépcsőn, sarkában Alice-val.
- Hogy nézel ki? –támadott le.
- Kényelmesen. –mosolyogtam, miközben Emmett karjaiba bújtam.
- Hogy lehet ilyen ruhát felvenni? –ámuldozott.
- Ha még nem tudnád, úgy, hogy leakasztod a fogasról, és mindegyik darabot felveszed. Szerintem ebbe semmi bonyolult nincs. –vettem fel komolya arcot. „Jajj, Alice, ne kezd kérlek. Légyszi ne most.”szinte kiabáltam gondolatban, mire Edward felnevetett.
- Gyerünk öltözni. –mondta ellentmondást nem tűrve a ruhaguru. Erre Ed még hangosabban nevetett.
- Nem. Alice, most nem öltözök át. Jó ez. Úgysem jelenek meg sehol ilyen ruhába. Főleg nem veled. –mondtam magabiztosan.
- Hát jó. –ült le durcásan.
- Na jó, Alice. Mit vegyek fel? –sóhajtottam.
- Tudtam, hogy megadod magad. –húzott fel az emeletre.
- Te mindig mindent tudsz Alice. Ezt kijelenteni sem kell. –forgattam a szemem, mire mindenki nevetésben tört ki, elvettem Ed erejét, hogy ne lássa, amint öltözködök. Majd ha lemegyek, visszaadom.
- Az én csajom. –nevetett Emmett.
- Szorítsatok. Szerintem Alice megöl Armani-val. Ha nem, akkor öngyilkos merényletet fogok végrehajtani. –mondtam a lépcső tetejéről, majd Alice elkezdett húzni, én pedig színpadiasan intettem, és rémült arcot vágtam. Utána a szobából már csak a nevetést hallottam. Alice kiválasztott nekem egy bőrhatású mini ruhát, alá lyukacsos fekete harisnyát, és fekete magas sarkút, majd kivasaltam a hajam. Gyorsan átöltöztem, és áthúztam őt a saját szobájukba.
- Akkor már ne csak én nézzek ki rossz kislányosan. –mosolyogtam.
- Te mindig rossz kislányosan nézel ki. –kiabált fel Emmett.
- Em, drágám, ebbe ne szólj bele! –szóltam vissza. Kiválasztottam Alice-nak egy fekete miniszoknyát, fekete harisnyát, fekete topp-ot, ami elég kivágott, valamint fekete magas sarkú csizmát.
- Megyünk. Mindenki készüljön fel a látványra. –nevettem. –Alice megölt.
- Várunk.
- Bella! –sikítottam, mire az említett mellettem termett. Áthúztam a szobámba, és ki választottam egy hasonló ruhát, mint az enyém, csak egy kicsit visszafogottabbat, mivel az enyémnek a kivágása a köldökömig ér. Egy magas sarkú, egy harisnya, persze mindenből fekete, és már mehetünk is.
- Edward. –kapta a szája elé a kezét.
- Nyugi, mielőtt eljöttünk volna, elvettem az erejét.
- Huhh…
- Na, indulás. –mondtam, miután kihúztam a szemem - Jó sötét szemceruza, egy kis szempillaspirál, és kész is, ohh, a legfontosabb, vörös rúzs. –mondtam a többieknek, aki csinálták, amit én. –Mehetünk. Nem is. Jenny!!! –kiabáltam, mire az említett mellettem termett.
- Adok neki én. –mondta gyorsan Alice, és vissza is jött egy hasonló öltözettel, mint ami rajta volt. Jenny felöltözött, őt is kifestettük, és irány lefelé.
- Na. Alice, te mész először. –mondtam, mire az említett letáncolt. –Jenny. –indult ő is. Lentről fütyülést hallottunk. –Bells. –mosolyogtam, mire megindult.
- És, most jön a fő attrakció. –mondta Alice. Én nekiálltam lesétálni a lépcsőn, mire mindenki lélegzete elakadt. Én csak mosolyogva álltam a csajok mellé. Majd intettünk egyet, és egyszerre futottunk ki az udvarra.
- Vadászat? –kérdeztem.
- Okéjs. –mosolyogtam.
- Van egy ötletem. –vigyorogtam. Megosztottam a többiekkel, akik beleegyeztek. Még jó, hogy Ed erejét nem adtam vissza. Alice felfutott a szobájába ,és lehozott négy óriási masnit.
- Na, gyerünk. Sok dolgunk van még. –mosolyogtam. Mindegyikünk vacsorázott, és levadásztunk egy-egy állatot. Szegény Bella. Neki egy hegyi oroszlánt kell keresnie. Fél óra múlva mindegyikünk állata megvolt. Emmettnek egy maci, Bella egy hegyi oroszlánt cipel, Alice és Jenny pedig egy-egy jávorszarvast. Az állatokra tettük a masnit, és megálltunk az erdő szélén.
- Fiúk! Gyertek kérlek ki! –kiabáltuk egyszerre, mire mind megjelentek a ház előtt. Mi lassan, és egyszerre kisétáltunk ki az erdőből, az állatokkal a kezünkbe, de az arcunkat nem látták.
- Boldog Iskolááát! –visítottuk egyszerre, és elnevettük magunkat, majd az állatokat letettük a földre. A párjaink odajöttek hozzánk, majd megöleltek.
- Mit csináljak én ezzel? –sóhajtott Emmett, mire elnevettem magam, és megcsókoltam.
- Semmi ötleted sincs? –kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Nekem arra van ötletem, hogy veled mit csináljak. –mosolyogtam rám.
- Először Maci Lacival foglalatoskodj, mert szegény itt rohad meg. –nevettem. –Addig bemegyünk.
A nappaliban a csajokkal elnevettük magunkat. A fiúk két perc múlva utánunk jöttek, és Em megfogott és felvitt a szobába, de előtte visszaadtam Edward elvett erejét.
- Ma suli Emmett. –motyogtam.
- Akkor használjuk ki a maradék három órát. –nevetett, és lecsapott ajkaimra…

Más élet- 28. fejezet

Hát, sziasztok!
Itt a 28.fejezet. Köszönöm a három komi-írónak :D
Jó olvasást! Pussz

28. fejezet
(Bridget)

A ház előtt nevetve ugrottunk ki a kocsiból.
- Ilyen nincs. –csaptuk össze a tenyerünket. –Álljunk neki, mert sosem végzünk.
- Várjatok. Hívni fognak. Három, kettő, egy, és. –vette elő Alice a mobilját, és kihangosította.
- Sziasztok! –mondtuk bele egyszerre, mire nevetést hallottunk.
- Ez nem volt semmi lányok! –mondták kórusban.
- Köszönjük. Csak nektek, csak most, csak egyszer. –mondta Bella.
- Köszi Kicsim, hogy ennyire dicsősítettél. –mondta Emmett.
- Ohh, és még az utána lévő esetet nem is láttad. –nevettem.
- Mi volt? –kérdezte nevetve Jazz.
- Mi van Jazz cicus? Nem tudod abbahagyni a nevetést? –kérdezte Alice.
- Most már igen.
- Szóval, az volt azután, hogy a gyerekek utánunk jöttek, és az egyik felkért partneréül. És én meg mondtam neki, hogy nincs esélye. Erre azt mondta, hogy még nem ismerem az igazi férfit. Én pedig elővettem a félmeztelen fotódat, és a kezébe nyomtam, hogy gyúrjon ilyenre, és lesz esélye. - Ez jó. –hallottuk meg Edward nevetését.
- Na, most letesszük. Sok dolgunk van még. –nevettem, és kinyomta, majd letettem a telefont.
- Hihetetlen. –mondtuk egyszerre.
- Milyen fura, hogy ma ennyire felszabadultak vagytok. –vigyorogtam rájuk.
- Jó érzés. De több ilyen nem lesz. –mondta Bella.
- Oké. Ezt örökre az emlékezetembe vésem. Sőt, még emlék is lesz róla. –mondtam, majd kinyitottam a bejárati ajtót.
- De hisz ez teljesen be van rendezve. –néztem körbe.
- Még szép. –táncolt be Alice. –Szinte teljesen olyan, mint a régi házunk, csak egy plusz emelet is van. Ott vannak a vendég szobák, és Jenny-ék szobája is. Valamint nagyobb szobád van, mivel berendeztem úgy, hogy Emmett is odaköltözik. –mosolygott.

- Köszi Aliceeeee!- ugrottam a nyakába.
- Szívesen. –mosolygott. –Nem változott sokat. Sőt.
- Oké. Akkor mi a dolgunk? –kérdezte Bella.
- Porszívózni, port törölni, reggel pedig indulás vásárolni. Szükség lesz ágyneműre, függönyre, meg pár apróságra. Ja, és a legfontosabbra. Ruha. –mondta Alice az utolsó szót hangosabban.
- Megyek port törölni. –fogtam meg a rongyot.
- Én porszívózok. –mondta Bella
- Akkor nekem marad a kipakolás. –fogta meg a bőröndöket, és rohant fel a szobába.
Fél óra alatt az egész ház ragyogott, mindennel kész voltunk, és úgy döntöttünk, ideje lenne vadászni. Így elindultunk, és boldogan vettük észre, hogy itt, Alaszkában több a vad. Hát, nem sokára nem így lesz. Itt hidegebb van, mint Forks-ban volt, de nem vészesen.
- Na, csajok, azt hiszem nem fogunk a suliból kirándulás miatt lógni. –nevettem.
- Én sem hiszem. –sóhajtott Bella.
- Dehogynem. Már rögtön az első hónapban. –mosolygott.
- Jajj, de jó. –sóhajtottunk fel.
- Na, de most gyerünk. –mosolyogtam.
- Oké.
Hajnal volt, mi pedig épp hazafelé tartottunk a vadászatból, és csörgött a mobilom.
- Szia Macim. –köszöntem Emmett-nek.
- Szia Cicám. Hogy vagytok?
- Tökéletesen. Épp most küldtem a mennyekbe egy cuki macit. –nevettem.
- Elveszed a kajámat, amire odaérek. Én mit fogok enni? –dünnyögött.
- Ennyit nem eszek. De ha mégis, akkor ott van arra a jávorszarvas. Tök aranyosak. Na, de most megyek. Várlak. Nagyon. Szeretlek.
- Csók. Imádlak. Szeretlek. Vigyázzatok magatokra, nehogy az a három mitugrász letámadjon. –mondta, majd megszakította a vonalat.
Beértünk, és Alice már szaladt is az emeletre, mire én Bellának suttogtam.
- Mit csinál? –kérdeztem.
- Szerintem ruhát keres. –mondta, majd a manó húgunk megjelent a lépcső aljában, kezében három összeállítással.
- Öltözz. –nyomta egyiket a kezembe. Másikat Belláéba, harmadikat pedig ő vette fel. Gyorsan magamra kapkodtam, megcsináltam a hajam, kisminkeltem, és megcsodáltam magam az óriási tükörben a nappaliban. A nagyon mini, kék szoknyám a combközépemig sem ért, a hosszú ujjú, fekete, tapadó felső kihozta alakomat. A fekete, lyukacsos harisnyát, és kék nagyon magas tűsarkút vettem fel utoljára, majd egy bőrdzseki. Mind a hárman hasonló öltözetben jelentünk meg a garázsban, majd miután a táskánkba tömtük a pénztárcánkat, telefonunkat, és a jogsit, majd már száguldoztunk is a sárga porsche-val a helyi pláza felé. Meg sem lepődtem, amikor Alice rutinosan ment az utcák között. Bellával az egész környéket a fejünkbe véstük. Elvileg az egyik kisebb, Alaszka melletti suliba fogunk járni.
- Alice. Sulihoz is kell cuccokat venni. –mosolyogtam.
- Rendben Akkor plusz két óra.
- Na neee. –mondtuk egyszerre Bellával.
- Na deee. –nevetett.
- Tudtad, Alice, hogy veled kínszenvedés vásárolni? –húzta fel a szemöldökét Bella.
- Igen, tudtam. De ezért szerettek. –mosolygott, mire megforgattam a szemeimet, majd Alice leparkolt.
- Hát, ez gyors volt. –mosolyogtam.
- Könnyű annak, aki előre látja az útvonalat. –szállt ki a kocsiból Bella, vele egy időben én is.
- Nézzük, hogyan boldogul Alice az ereje nélkül. –súgtam Bellának, majd elvettem a pláza látványától már megőrült manó erejét.
- Oké. Először. –hunyta be a szemét. –Nem tudom hová menjünk. –kerekedtek ki a szemei.

- Na, Alice, így boldogulj. –mondtam, miközben Bella kezébe csaptam.
- Elvetted az erőmet? –kezdett dühös lenni.
- Igen. Így mulatságosabb. Akkor már had élvezzem én is. –mosolyogtam.
- Kérem vissza.
- Nem.
- Add vissza.
- Nem.
- Oké, ha nem adod vissza, akkor meghempergetlek a sárban.
- Nem tennéd meg. Egyrészt azért nem, mert akkor a ruhának annyi lenne. Tudod Alice. A vadi új ruha. Másrészt pedig az erőd nélkül nem tudnál legyőzni. –mosolyogtam rá, de visszaadtam az erejét.

- Köszi. Most, tehát, kezdjük a –behunyta a szemét. –Igen, fehérnemű.
- Miért pont az?- kérdeztem.
- Mert. Ja, és összefutunk valakikkel. –mondta sejtelemesen.
- Na ne. Kikkel? –kérdeztem.
- Valakikkel. –mosolygott.

- Alice. Átküldenéd azt a videót? Továbbítani akarom. –mosolyogtam.
- Nem látom, hogy kinek. –küldte át.
- Tudom. Furcsa lenne, ha látnád. –mosolyogtam, és elküldtem a videót egy üzenet mellett.
- Elárulod?
- Nem. De most menjünk, mert egy év alatt sem végzünk.
- Oké. –táncolt be Alice az épületbe, mi pedig egy kicsit emberibb léptekkel követtük.
- Próbáljunk emberin viselkedni. –mosolyogtam. – Ha már Alice a fellegekben van.
- Pedig Jazz sincs itt. –nevetett Bella.
- Hát ja.
- Gyertek már. –szólt utánunk Alice, mi pedig szem forgatva gyorsítottunk lépteinken.
- Uhh, milyen régen voltam vásárolni. Magamnak. –léptem be a boltba.
- Tényleg. Több mint egy éve.
- Ugye. Szörnyű. Alice rólam kéne példát venni .- mosolyogtam.
- Miért? –kérdezett vissza. 
- Azért, mert Bridget több mint egy éve nem volt vásárolni, még is kibírta. Te meg egy hét után megőrülsz. –adta meg a választ a mellettem álló barna hajú vámpír.
- Ez van. Ezt kell szeretni. –akasztott le van hat csipke szettet, és belibbent az egyik öltözőbe.
- Na, gyere, válogassunk. –ragadtam karon Bellát, és a fehér neműkhöz húztam. Kiválasztottam három szettet, más-más színekben, és két kényelmes darabot is, mire Alice felmordult a fülkében.
 - Csönd, Alice. Én választok. –morogtam, majd leakasztottam még két szettet. Emmett társaságában gyorsan fogy. Fel sem próbáltam őket, Bella sem, így elmentünk fizetni. Elővettem a pénztárcámat, és megakadt a szemem valamin.
- Alice, mióta új a bankkártyám? –kérdeztem.
- Azóta, amióta újat csináltattam. Ugyan olyan van hármunknak, csak más a monogram. –szólt ki a fülkéből.
- Bella, add csak a kártyád. –kértem, mire átnyújtotta. Tényleg ugyan olyan volt, ugyan olyan arany színű, csak Belláén: B.C. monogram volt, az enyémen pedig: B.H.
- Alice, miért B.H? –kérdeztem.
- Azért, mert Bridget Hale. Jasper-nek, J.H. van. Ikertesók halihó. –nevetett.
- Oké. Köszi. Akkor Bella. Fizessünk. –libbentem oda a pulthoz, és adtam át a kosaramat. Szerencsére egy nő volt.
- Jó napot. –mosolygott.
- Önnek is. –mondtam, de az a nő nem lehetett több húsznál. Lehúzta a ruhákat, közben kimeresztett szemekkel nézte. A felénél, a kijelzőn egy piszkosul magas összeg jelent meg.
- Csak Emmett-nek. –mondtam Bellának.
- Csak nem gyorsan fogynak a fehérneműk? –mosolygott sejtelmesen.
- Túl gyorsan is. Most meg egy kisebb vagyont kidobok ilyen csipke-csodákra. Szerencsére neked nincs ilyen gondod.
- Ohh, dehogynem. Minden nap legalább egy elfogy.
- Aha. És ezt vegyem is be. –mosolyogtam, miközben átadtam a bankkártyám, és a nő megszeppenve húzta le. Közben odalibbent Alice is. Az ő kezében kétszer olyan sok fehér nemű volt, mint nálunk. A nő megszeppenve nézte, majd az enyémet beletette egy táskába, átadta, és elkezdte Bella csipkecsodái árának begépelését.
- Alice. Hová akarsz még bemenni? –kérdeztem.
- Hát, ha jól tudom, nyílt egy új Gucci, meg ruha, ruha, ruha, ruha.
- Oké. Értem. De másért is jöttünk, nem csak ezért. –mutattam fel a táskám.
- Oké. Illatszerbolt. Konyhába is veszünk egy-két dolgot, igaz, be van rendezve, de mindegy. –mosolygott.
- Oké.
- Elnézést, a bankkártyát legyen szíves. –hallottunk meg egy eszeveszettül gyenge és vékony hangot.

- Ohh, elnézést. Tessék. –adta át Bella a kártyáját.
- Bocsánat, hogy tolakodok, de mintha Hale nevet hallottam volna.
- Igen. Engem úgy hívnak. –mondtam.
- Csak mert itt járt valami Rosalie Hale Cillen. –mondta.
- Cullen. –morgott Alice.

- Mit csinált itt? –kérdezte rögtön Bella.
- Fehérneműt vett. És dicsekedett, hogy mennyivel jobb az új pasija, mint a régi mitugrász. Azt hiszem pont ezeket a szavakat használta. De már rég volt. Vagy egy hónapja. –mondta, miközben átadta Bellának a táskát.
- Nem hiszem el. –morogtam.
- Én sem. És az a kis ringyó még a nevünket is magán hagyta. Ezt azonnal meg kell vitatnunk a többiekkel. –mondta, és már tárcsázott is, közben átnyújtotta a bankkártyáját.
- Szia Apa!
- Szia Alice. Mi a gond?
- Az, hogy az egyik eladó mesélte, hogy járt náluk Rosalie, és még mindig a mi nevünket hordja. –morogta bele a telefonba.
- Ez  természetes Alice.
- Nem, Carlisle, nem természetes. Ő már nem a családunk tagja. Átvert minket, el akarta üldözni Bridzs-et, és nem legutolsó szempont az sem, hogy megcsalta Emmett-et. –tajtékzott Alice.
- Nyugi Drágám. –hallottuk meg Jasper hangját.
- Oké, lenyugszok. De hihetetlen. Most mennem kell. Sziasztok!. –nyomta ki a telefont, és az eladó felé fordult.
- Köszönjük. –vette át a táskát és a bankkártyát, és távoztunk a boltból.

Nyolc órával később az utolsó boltba rángatott be minket Alice.
- Oké. Alice. Minek nekünk báli ruha? –húztam fel a szemöldököm.
- Őszi bál. –nevetett.
- Ohh. De előtte úgyis elrángatsz minket még egyszer. –nevetett Bells.
- Igen. Még szép. Ma csak egyet veszünk megfelel? –kérdezte.
- Oké. De utána megyünk haza.
- Oké. –libbent be a boltba.
- Hihetetlen. –mondtuk egyszerre Bellával, majd Alice után eredtünk.
- Nem is értem, miért harcolunk ellene. –nevettem.
- Én sem. –emelt fel Bella egy fehér egyszerű estélyit.
- Nem. Kék a te színed. –adott Alice a kezébe három ruhát. –Próbálj. - lökte be a fülkébe.
- Alice. Majd magamnak én választok. –mondtam gyorsan. Megakadt a szemem egy ezüst estélyin. Az anyaga enyhén fénylett, és elég szűk volt, viszont az alján gyengéden omlotta a földre. Leemeltem az akasztóról, és beléptem a próbafülkébe. Felvettem, és csodásan állt.
- Hát, ez csodás. –húzta el a függönyt Alice.
- Tudom. –mosolyogtam.
- Ezt vesszük meg. –nevetett. –Bella. Gyere ki. –húzta el a másik függönyt is.
- Ez nem is rossz. –lépett ki egy kék lila estélyiben, amin egy gyenge fátyol anyag is volt, és az hosszabb, mint maga a szoknya.
- Oké. Alice. Most mi választunk neked, csak átöltözünk. –léptem vissza a terembe. Visszaöltöztem, és pont egyszerre léptünk ki Bellával, Alice-t belöktük az egyik fülkébe, és nekiálltunk keresni. Mind a ketten egy ruhára nyúltunk rá, és nevetve akasztottuk le. Beadtuk Alice-nek, és vártuk, hogy kilépjen.

- Ez tökéletes. –forgott meg a kinti tükör előtt. Az aranyszínű ruhájának terebélyes alja csak úgy forgott körülötte.
- Fizessünk. –léptem a pulthoz, és nyújtottam a bankkártyám.
Három perc múlva , épp kiléptünk a boltból, amikor megpillantottunk valakiket.
- Na ne. Ezek követnek? –kérdeztem dühösen.
- Edzőteremben voltak. Próbálnak olyan lenni, mint Emmett. Nem sokat vártak vele. Amint hazaértek, indultak is ide. Láttam. –nevetett Alice.
- Komoly?- kérdeztem.
- Nem érzed a szagukat? –húzta fel a szemöldökét.
- De. –fogtam be játékosan az orrom, majd elnevettem magam.
- Esélyük sincs.
- Pontosabban annyi esélyük van, mint hogy megtanítod egy tyúknak az ABC-t, aki az hibátlanul tudja majd mondani. –nevetett Bella.
- Tehát. Semmi.
- Ahogy mondod. –adtam igazat Alice-nak.
- Menjünk, még ki kell pakolnunk. –nevettem, ahogy felemeltem azt a rengeteg táskát, amit fogtam.
- Oké. –indultunk volna meg, de valaki megfogta a karom, és hátrahúzott.
- Mi van, Baby? –kérdezte a pasi.
- Nem vagyok Baby, és eressz el, te barom. –mondtam, miközben lefejtettem a kezét a karomról.
- És ha nem? –kérdezte.
- Akkor megbánod. –szorítottam meg a kezét, mire majdnem felsikított.
- Bridget. Hagyd. Nem éri meg. –mondta Alice.
- Hát jó. Menjünk. –mondtam, és kiindultam.
- Amúgy kik ezek? –kérdeztem.
- Most lesznek másodikasok. –mondta elhaló hangon Alice.
- Na ne! Először a repülőn zaklatnak, aztán itt, és majd a suliban is?–mondtam gyorsan.
- Sajnálom. De gondolj bele. Emmett és Jasper elintézi őket. –mondta.
- Oké. De még egy ilyen lesz, először én oktatom ki őket, és utána hagyom Jasper-t és Emmett-et érvényesülni. –nevettem, közben bepakoltam a kocsiba, és beszálltam, majd Alice indította a kocsit, és elhajtottunk.

Díj :D Legeslegelső díj :P

Megkaptam az első díjamat, amit nagyon-nagyon-nagyon-nagyon köszönök Dorcy-nak.

Még egyszer nagyon köszönöm Dorcy :D <3 <3 (L)
http://emmett-lara.blogspot.com/

A főszereplőmről már szinte minden kiderült.:
- Vámpír.
- Kiáll saját magáért, nem visszahúzódó.
- Van benne egy kicsi perverzség
- Egyik legjobb barátja egy farkas (én ezt is fontosnak tartom, hiszen nem azt nézi, hogy mi ő, hanem hogy a lelkében mi van. :D )

És akinek tovább adnám:
- Libricica alias Cherry   
           főszereplője: Cherry
                      http://hymonstory-bycherry.blogspot.com/

- Eveliin
          főszereplője: Evelyn Elizabeth McCarty
                      http://twilight-eveliin.blogspot.com/


Nagyon szépen köszönöm még egyszer! :D :)
Pussz

Más élet- 27.fejezet

Sziasztok!


Ma tölti be 2 hónapos szülinapját a blog. Ezért itt az ajándék fejezet, és persze a komi is meglett. :D

Köszönöm Libricica alias Cherry , hogy írtál, és köszöntöm az új rendszeres olvasókat. :D

Tehát, jó olvasást! Pussz

27. fejezet
(Bridget)

Alice-ék, már két és fél hónapja leérettségizek, persze tökéletes eredménnyel. Augusztus közepe van, és már egy ideje Jasper sem nyaggat a könyvekkel. Viszont két új nyelvet kívülről fújok, és a franciát is átvettem még egyszer. Rájöttem, hogy elég hiányos volt a tudásom, de már mindent pótoltam.
Elköltözünk. Egy hónap múlva nyomunk sem lesz itt. Vagyis én Alice-val, és Bella-val elmegyek körülnézni a házban, és felújítani. Holnap indulunk, a többiek utánunk jönnek egy újabb hét múlva. Ott, vagyis az Alaszkai Anchorage város melletti erdőben veszünk villát, a kíváncsi szemek elől, ahol újabb négy évet fogunk elszenvedni. De nekem legalább csak 3-at a suliba. Mivel megy egyeztünk, hogy én leszek Jazz ikertestvére, így nem Cullen, hanem Hale nevet veszem fel, és Carlisle meghalt unokanővérének a gyerekei leszünk. Legalább is az emberek ezt fogják tudni. Míg Emmett, Alice, Edward és Bella felveszik a Cullen nevet, de semmi egyéb rokoni kapcsolatról nem fognak tudni a kívülállók. Eljön velünk Chriss és Jenny is, velünk egy házban fognak élni, de ők nem veszik fel a nevet, így Jenny Jenkyns, és Christopher Chester lesz a család új tagja.
Épp a határ felé tartok, a jól ismert helyre, a találkozóra, amit Peric-el beszéltem meg. Amikor kiértem mát vigyorogva ült az egyik fa tövében. Süt a nap. Király. Kiléptem a napra, és Pet megkövülten figyelt.
- Szia Petric! –ültem le a rét közepére, és csillogtam. Még szép.
- De hisz ez…- suttogta elhaló hangon, mire felnevettem.
- Igen, csillogok. Ez a nap hatása. De figyelj, elköltözünk. Holnap a 9órás géppel megyek Alaszkába. –néztem rá.
- Ohh…- nem folytatta. – Miért mész?
- Petric. Nem élhetek itt tovább. Egyrészt azért, mert el fogom unni magam egyedül. Másrészt se suli, se semmi egy örökké valóságon át? –húztam fel a szemöldökök.
- Ezt nem mondhatom. Itt lennék én. Egy barát, aki mindent feláldozna érted. –mondta komolyan.
- Petric, kérlek, ne nehezítsd meg a dolgomat. –öleltem át. –És te sem gondolhatod, hogy egy örökléten át mellettem maradsz. Jó vicc. Figyelj, te előbb-utóbb bevésődsz, elveszed a lányt, gyerekeid lesznek, megöregszel, és meghalsz. Ez az élet rendje.

- Én felborítom a rendet. –mosolygott.
- Annak nem elég a vámpír. –mosolyogtam vissza rá. –De figyelj, tartjuk a kapcsolatot. E-mail, levelek, telefon, ja és ígérd meg, hogy küldesz majd képeket. Kérlek. –néztem rá boci szemekkel.
- Ha nem kérnéd, is megtenném. Nagyon fogsz hiányozni. –ölelt meg.
- Uhh, te is nekem. –bújtam ölelésébe, mire elkezdte valami szúrni a szemem. –Basszus, ha tudnák, már sírnék. –nevettem, mire még erősebben ölelt, és beleszippantott a hajamba.

- Ezt az illatot örökre megjegyzem. –mosolygott.
- Én is a te sós tenger illatodat. –nevettem.
- Tudod mit? Tessék. –adta át a pólóját. Én magamra néztem, és elnevettem magam. Levettem a fehér feszülős pólómat, és átadtam neki.
- Most jó? –vettem fel az övét, mégsem mehetek vissza egy csipkemelltartóban.
- Nagyon. Várjunk csak? Te most előttem vetkőztél? Ezt félreértsem? –mosolygott.
- Persze. Nyugodtan. És értsd, ahogy akarod. De szerintem egy barátok a pólócseréig mehetnek. –nevettem.
- Szerintem is. –mosolygott rám.
- Ohh, majd elfelejtettem. –vettem elő a fényképezőgépet, amit a táskámba rejtettem. Odaültem mellé, és egy fotósorozatot csináltam kettőnkről. Majd csináltam róla egészalakos, majd olyat, amint a felsőteste is rajta van, meg az a lényeg, hogy mindenféle képet, majd ő is rólam.
- Küldök át képet. –mosolyogtam rá.
- Rendben. –ölelt át.
- Ohh, hogy elment az idő. Már nagyon késő van, vagyis inkább kora. –néztem a sötét égre.
- Menned kell. De várj, ez itt a tiéd –ölelt meg, és tett a csuklómra egy láncot, amin egy farkas medál volt egy szívecske egyik oldalába vésve. A másikba oldalba, meg, hogy: Friends forever.
- Köszönöm. Sajnálom. Hiányozni fogsz. Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon. –szorítottam az ölelésen.
- Te is nekem. –búcsúzkodtunk el, majd felálltam, és egy utolsót intettem neki, majd elszaladtam.
Most vettem még csak észre, hogy a pólója szinte combközépig ér. Ohh, Emmett. Mit fogok én ezért kapni. Gyorsan befutottam a házba, levettem a pólót, felkaptam a sajátomat, és lementem a konyhába, a pólóval a kezembe.
- Esme, kaphatnák egy átlátszó, lezárható zacskót?

- Persze, Kicsim. Tessék. –adta át, én pedig beletettem az összehajtogatott pólót.
- Köszönöm. –mosolyogtam rá. –Ez ugye nem engedi át a szagokat? Vagyis nem engedi elveszni a póló szagát?
- Nem. –mosolygott.
- Köszönöm Anya. –öleltem meg, majd bementem a Nappaliba, ahol mindenki a TV-t nézte.

- Alice, adnál egy fém, záras dobozt? Ha jól tudom, neked van. –mosolyogtam az említettre.
- Persze. Hozom is. –futott fel az emeletre.
- Mi újság? –néztem a többiek felé.
- Hát, elé nézünk egy teljes hétnek nélküled. –ölelt meg Emmett.
- Kibírod. –csókoltam meg. –Gondolj bele, milyen lehet annak, aki körül belül ötven évig nem láthat? –húztam fel a szemöldököm.
- Kínkeserves. –mosolygott.
- Eltaláltad. –öleltem át.
- Ez a kutya pólója? –nézett rám dühösen.
- Nem kutya, és igen. –álltam a nézését. Ekkor Alice jött le, és a kezembe nyomta a fém dobozt.
- Köszi.
- Nincs mit. Ez csak természetes. Van még jó pár darab. –mosolygott. –A kulcsok benne vannak.
- Köszi. –mentem fel az emeletre, és Em követett. Bementem a szobámba, és leültem az ágyra. A dobozba kezdtem el pakolni. Leg alulra a pólót, aztán rá pár fényképet, egy szobrot, amit még karácsonyra kaptam tőle, leveleket, és egyéb dolgokat, amit Petric-től van. Amikor mindent összeszedtem, a dobozt lezártam, a kulcsot pedig a telefonom díszére tettem. A doboz tetejére rávéstem, szép, nagy betűkkel, hogy: Friend forever .
A dobozt a táskám legaljára tettem. Már csak egy óra indulásig. Hajtottam le a fejem.
- Ilyen sokat jelent számodra? –kérdezte a dörmögős, és meglepett hang mögülem.
- Annál is többet. –fordultam meg, hogy a szemébe nézzek. –De nálad kevesebbet.
- Mivel akarod eltölteni a maradék egy órát? –húzta fel a szemöldökét.
- Lenne egy-két ötletem. –húztam ördögi mosolyra a szám, majd az ágyra nyomtam.


­*_A repülőtérre menet_*

- Most miért Alice? –kérdeztem.
- Csak mert. –mosolygott, miután kijelentette, hogy odaértünk, és megyünk vásárolni.
- Na nem, Alice. Most az egyszer nem lehet az első a vásárlás. Más dolgunk is van. –mondta Bella, én pedig helyeslőn bólintottam.
- Láttam, hogy eljöttök. –folytatta Alice.
- Akkor majd teszünk az ellen, hogy ez ne így legyen. –mondtam.

- Jók vagytok, csajok. Még senki sem szavazta le Alice-t. –mondta a hátsó ülésen, Bella mellett ülő Edward. Jasper és Emmett a kocsi után futnak, az erdőben.
- Mi most megtettük. –kacagtam.
- Majd holnap.
- Oké. Holnap. Úgy is kell venni valamiket a házba. –adtam meg magam, mire Bella felsóhajtott.
- Legyen. –mondta ő is. Erre Alice boldogan felsikított. – De legalább nem ma. –morogta Bells, mire elnevettem magam.
Alice leparkolta kocsit, mivel előre látta, hogy hol kell. Emmett és Jasper már a bejáratnál várt minket. Én Em nyakába vetettem magam, és lábujjhegyre állva megcsókoltam. Megfogtam a kezét, majd bementünk az épületbe. Lányokkal, vagyis a vámpírcsajokkal a pulthoz mentünk, ahol csábosan a huszonéves pasira mosolyogtunk elég csábosan, annak pedig eléggé gyors tempóra váltott a szíve a lassú, megszokottból.
- Se…se…segíthetek? –dadogta.
- Igen. Cullen névre foglaltunk helyet, az Alaszkába induló járatra. –szólaltam meg mézédes hangon.

- Itt va…vannak Ki…ki…kisasszony. –dadogta még jobban, mire még édesebben mosolyogtam. A lányok mellettem kuncogtak.
- Átadná a jegyeket? –kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Pe…pe…persze. –adta át őket. Én pedig megfordultam, és kecses léptekkel indultam a mosolygó fiúk felé, közben végig éreztem a tekintetet a hátamon.
- Na? Milyen voltam? Csajok, tanuljatok. Így kell hódítani, vagy inkább elkápráztatni. –nevettem, majd megcsókoltam Emmett-et, aki boldogan viszonozta azt.
- Jó voltál. – dicsért meg.
- Tudom. –mosolyogtam rá.
- Be kell szállni. Induljunk Csajok. Egy perc, és megszólal a hangosbemondó. –utasított minket Alice, mire mindenki elbúcsúzott a Párjától, és a beszálló kapu felé vettük az irányt. A magas sarkunk kopogott a márvány padlón, és minden szem ránk szegeződött. A nők azért néztek, mert irigykedtek ránk, a férfinak pedig szinte hallottam, ahogy a nyáluk a padlón landol. Elsőnek értünk oda a kapuhoz, pont, amikor lejátszották a jól megszokott géphangot, ami felszólított, hogy menjünk a beszálló kapuhoz. Felszálltunk a gépre, persze előtte a biztonsági őr bámulását nem tudtuk megúszni. Nevetve szálltunk fel a gépre, vagyis az első osztályra. Ott Alice olyan helyet foglalt, hogy hárman tudtunk egymás mellett ülni, a kényelmes ülésben. Az út felénél voltuk, amit persze vég csacsogtunk, és odajött három jóképű, huszonéves férfi. Persze a mi párjaink, vagyis életünk szerelmei mellett elbújhatnak.
- Sziasztok, szép hölgyek. –szól a barna hajú, zöld szemű. –Bocsánat a zavarásért, de titeket nem lehet nem észrevenni. –vette elő a bájos formáját, mire felfordult volna a gyomrom, ha még tudna.
-Sziasztok. –mosolygott Alice kedvesen, mire Bells-el érdekesen néztünk rá. –Én Alice vagyok.
- És a barna szépség? –húzta fel a szemöldökét a kék szemű, szőke ember.

- Bella. –válaszolta komoran, de gyorsan változtatott, és csábosam rámosolygott, mire a pasi majdnem felvette a folyékony halmazállapotot.
- És te ki vagy, szőke cicababám. –mosolygott a legmagasabb, barna hajú, barna szemű fiú rám.
- Bridget. És benned ki tisztelhetek meg? –folytattam a szerepjátékot, amit a csajok kezdtek el.
- Jim –csókolt „lovagiasan” kezet.
- Örülök. –mosolyogtam rá, mire a szíve gyorsabb tempóra váltott.
- Mulatunk egyet csajok? –daráltam le olyan gyorsan, és olyan halkan, hogy csak a vámpírok hallhatták. Erre elnevették magukat, velük együtt én is.
- Még szép. –mondták már hangosan.
- Akkor jó.
- Mi történt, mert én elvesztettem a fonalat, miközben ezt a csodálatosan szép nőt csodáltam. –mondta Alice hódolója, mire majdnem elnevettem magam, de sikerült vissza fojtanom.
Egész jól elmulattunk velük, és csak akkor mentek vissza a helyükre, amikor elkezdte a leszállást a gép.
- Remélem nem találkozunk velük. –csatoltam be az övem.
- Fogunk velük. Láttam. –mosolygott Alice.
- Te tényleg ennyire örülsz neki? –kérdezte felhúzott szemöldökkel Bella.
- Jajj, csak mulassunk egyszer egyet. –kért minket.
- Huh, de furcsa kedvetek van ma. Pedig szerintem én mentem el a legjobb kedvel otthonról. –mosolyogtam rájuk.
- És kielégülve. –mondta Bella a kelleténél kicsit hangosabban, mire az eddigi társaságunk felénk fordult, és hallgatózni kezdtek.
- Ha ti már nem. –sóhajtottam színpadiasan. –Helyettetek is bepótoltam. –nevettem.
- Még szép. Az egész ház visszhangzott. Még jó, hogy Esme nem volt otthon. –mosolygott Alice.
- Azért ne túlozz. –mosolyogtam. –Legalább az ágyam kibírta.
- Hát igen. Ha valakinek ilyen a pasija. –villantotta ki az összes fogát Bells.
- Hát, ami igaz, az igaz. Jaz, és Ed tanulhatna tőle. –mosolyogtam.
- Ilyen jó? –húzta fel a szemöldökét Alice.
- Még szép. Miért? Mit hittél? A világ legjobb szeretője! –mosolyogtam fölényesen, mire a három fiú a hátunk mögött összesúgott, és az egyik ezt mondta: Szívesen megpróbálnám überelni. Annyira jó mégsem lehet.
- Hallottátok? –súgtam.
- Emmett-nél jobb nincs. –nevetett Alice.
- Mi van Ali? Csak nem kipróbáltad? –nevettem.
- Á, Jasper a mindenem. És nem feküdnék le a tulajdon bátyámmal .-mosolygott.
- Hát, pedig…Tényleg, Bella. Edward-dal mi van? –kérdeztem.
- Á, a ma reggeli programunk felüdítő volt. –vigyorgott.
- Még jó, hogy nem voltam otthon, és Petric-cel voltam. –nevettem.
- Jobb is. Majdnem megőrültem. Azok a hangok. Uhh.- fogta a fejét Alice.
- Te atya ég! Alice! Te mesélsz. Mi van Jasper-rel? –kérdeztem nevetve, mire mögöttünk tovább fojtatták a fantáziátlan, mégis perverz sugdolózást.
- Ohh, hát mi lenne. Csodás az új kocsija. Főleg a hátsó ülés.
- Értem. –mondtam gyorsan.
- Ezt nézzétek, mit vettem. –nyúlt Bella a kézi poggyászához, és elővette belőle a fekete csipke fehérnemű szettet, és úgy mutatta meg, hogy a mögöttünk lévő emberek, vagyis a három pasi, aki minket zaklat jól láthassa. Kikerekedett szemekkel figyelték, ahogy Bella elővesz egy-egy dobozt, és átnyújtja nekünk.
- Ma vettem. Remélem felpróbáljátok, vagy inkább széttépetitek? –húzta fel a szemöldökét, mire mi kibontottuk az ajándékot, ami egy-egy szett-et tartalmazott, ugyan olyat, mint Bella-é, csak más színekben. Az enyém vörös, Alice-é pedig fehér.
-Kérem kapcsolják be biztonsági öveket, a repülőgép leszáll. –szólt a hangosbemondó, mire Alice odanyúlt az ablakhoz, és levette a mini-kamerát.
- Még akkor tettem fel, amikor felszálltunk. Láttam pár részletet, úgyhogy felvettem, és küldjük is a fiúknak. Az egész tér, legalább is a mi részünk látszik a kamerában, és a hang is. Úgyhogy, mielőtt kikapcsolom, köszönjünk.
- Sziasztok Fiúk. Szeretünk. Puszi. –mondtuk egyszerre, és Alice kikapcsolta, majd a kamerát csatlakoztatta a mobiljához, és feltette rá.
- Jasper-nek küldöm csak el, és az üzenet elejére írom, hogy egyszerre nézzék meg. Oké? –kérdeztem.
- Persze. –bólogattunk Bella-vall.
- Elküldtem. Most pedig, pakoljunk. –mosolyogott, közben elrejtette a csipke-csodát.
-A repülőgép leszállt, kérem fáradjanak az ajtókhoz, és hagyják el az utasteret. Köszönjük, hogy velünk utazott. –mondta újra a géphang.
Leszálltunk, és megálltunk a csomag-pultnál, és vártuk hatalmas bőröndjeinket. Mondjuk még hoznak utánunk, nem is egy táskát, de nem érdekes. Mellénk keveredett az a három fiú is, akik végighallgatták a műsorunkat, és még mindig vágyakozva néztek ránk.
- Na, csajszik, induljunk. Még vár ránk egy berendezés. –mosolyogtam a csomagjainkkal a kezemben. Alice elvette az egyiket, Bella pedig a másikat.
- Menjünk. Elküldték a kocsikat? –kérdezte Bells.
- Igen. A sárga angyalom itt van. –mosolygott Alice.
- Akkor menjünk is. –mondtam, és elindultunk. Utánunk jött a három hódoló is. A porsche a legközelebbi helyen állt.
- Jazz hozta el. –mosolygott Alice, miközben kinyitotta a csomagtartót, és betömte a három hatalmas bőröndöt, majd beült előre, és indított. Én beültem az anyós ülésre, míg Bella hátra. Aztán megkocogtatták az ablakot, mire leengedtem, és egy lapot csúsztattak be az ablakon. Gyorsan elolvastam, és válaszoltam.
- Ne is reménykedjetek. Veletek? Lefeküdni? Ja, persze. Majd ha piros hó esik. –szálltam ki a kocsiból, és a három mimóza lelkű ember hátrább lépett.
- Miért? Azt hiszed, annál az Emmett-nél, vagy kinél nem vagyok jobb? –kérdezte a legnagyképűbb.
- Erősen kétlem. –mondtam, erre a többiek is kipattantak a kocsiból.
- Azért, mert még nem láttál férfit –húzta ki magát, én pedig elnevettem magam, és elővettem Emmett fényképet.
- Látod? Látod, ez az igazi férfi. –mutattam Em félmeztelen fotóját, majd a kezébe nyomtam azt. –Gyúrj ilyenre, és meglátjuk. Most pedig, megyünk. Soha viszont nem látásra. –intettem, mire Alice és Bella is bepattantak a kocsiba, és már mentünk is. Meg sem álltunk a házig, ott pedig kiugrottunk a kocsiból, és nevetésben törtünk ki.