Igen, tudom, nincs meg a 2 komi. :D De nagyon jó napom van.
Szóval, most eltekintettem a Komihatártól, és hoztam a frisst. :D
Pussz.
Ui.: Na, most aztán tényleg kérek komit...ne bánjam meg, hogy meghoztam...
30.fejezet
(Bridget)
Reggel van, én pedig Emmett karjaiban fekszek.
- Suli. –morogtam.
- Fél óra múlva indulnunk kell. –mondta Ő, miközben édes csókkal jutalmazott.
- Jól van, öltözzünk. –ugrottam ki az ágyból, be a gardróbba, ahol gyorsan magamra kapkodtam a fehérneműt. –Emmett, basszus, legközelebb csak fehérneműt veszek. –mondtam, miközben a szobában termettem, és lehalásztam a lámpáról a melltartóm egy darabját.
- Tőlem. –vigyorgott. –Több lesz széttépni.
- Á. Menthetetlen vagy. –nevettem, közben felé dobtam egy alsónadrágot. –Inkább gyere, és keress magadnak ruhát.
- Oké. –termett mellettem. Elővett egy fekete farmert, egy fehér pólót, és egy pulcsit, meg Nike cipőt. –Megfelel? –kérdezte, közben felkapkodta.
- Meg. És ez? –kérdeztem, közben felmutattam a fehér farmer, fehér magas sarkú csizma, fehér kivágott, hosszú ujjú, hosszított felsőt. – Ja, és bőrkabát, mert elég furcsa lenne anélkül.– mondtam, közben felkapkodtam.
- Gyertek. Indulás. –kiáltott fel Alice.
- Ha csak rendesen mondod is meghalljuk. –mentem le a lépcsőn.
- Tudom. Arra gondoltam, hogy mi, Jasper, Emmett, te és én megyünk a porsche-val, a többiek pedig a Volvo-val. Jó lesz?- kérdezte felvont szemöldökkel.
- Peresze. –mosolyogtam.
- Alice, drágám. Valamit elfejtettél. –lépett be Esme és Carlisle, kezükbe összesen három doboz.
- Tényleg. Bocsi Apa. –mondta, majd hátrább állt.
- Bridget. Tessék. –adta át mosolyogva az egyik dobozt Esme. –Örülünk, hogy a lányunkként tekinthetünk rád, és te elfogadtál minket szüleinket, a többieket pedig testvérnek. –mondta.
- Köszönöm. –nyitottam ki a dobozt, és elakadt a lélegzetem. –De hisz…ez…-nyögtem ki a pár szót.
(Bridget)
Reggel van, én pedig Emmett karjaiban fekszek.
- Suli. –morogtam.
- Fél óra múlva indulnunk kell. –mondta Ő, miközben édes csókkal jutalmazott.
- Jól van, öltözzünk. –ugrottam ki az ágyból, be a gardróbba, ahol gyorsan magamra kapkodtam a fehérneműt. –Emmett, basszus, legközelebb csak fehérneműt veszek. –mondtam, miközben a szobában termettem, és lehalásztam a lámpáról a melltartóm egy darabját.
- Tőlem. –vigyorgott. –Több lesz széttépni.
- Á. Menthetetlen vagy. –nevettem, közben felé dobtam egy alsónadrágot. –Inkább gyere, és keress magadnak ruhát.
- Oké. –termett mellettem. Elővett egy fekete farmert, egy fehér pólót, és egy pulcsit, meg Nike cipőt. –Megfelel? –kérdezte, közben felkapkodta.
- Meg. És ez? –kérdeztem, közben felmutattam a fehér farmer, fehér magas sarkú csizma, fehér kivágott, hosszú ujjú, hosszított felsőt. – Ja, és bőrkabát, mert elég furcsa lenne anélkül.– mondtam, közben felkapkodtam.
- Gyertek. Indulás. –kiáltott fel Alice.
- Ha csak rendesen mondod is meghalljuk. –mentem le a lépcsőn.
- Tudom. Arra gondoltam, hogy mi, Jasper, Emmett, te és én megyünk a porsche-val, a többiek pedig a Volvo-val. Jó lesz?- kérdezte felvont szemöldökkel.
- Peresze. –mosolyogtam.
- Alice, drágám. Valamit elfejtettél. –lépett be Esme és Carlisle, kezükbe összesen három doboz.
- Tényleg. Bocsi Apa. –mondta, majd hátrább állt.
- Bridget. Tessék. –adta át mosolyogva az egyik dobozt Esme. –Örülünk, hogy a lányunkként tekinthetünk rád, és te elfogadtál minket szüleinket, a többieket pedig testvérnek. –mondta.
- Köszönöm. –nyitottam ki a dobozt, és elakadt a lélegzetem. –De hisz…ez…-nyögtem ki a pár szót.
- Cullen jelkép. Mivel nem tudtuk, hogy minek örülnél, ezért ezt a kis medált csináltattunk. A karkötődre tudod tenni. –mondta zavartan Carlisle.
- Ez…tökéletes. Köszönöm. –öleltem meg őket, majd feltettem a körülbelül négy centiméteres medált, ami persze tökéletes, karláncomra. – Tökéletes.
- Chriss és Jenny. Köszöntünk a családba. –mondták egyszerre, majd átadták nekik a dobozokat.
- Köszönjük. –mondták egyszerre, majd megölelgették őket. Jenny egy hasonló nyakláncot kapott, mint ami Rosalie-nak volt, Chriss pedig a férfiaknak szokásos karpántot.
- Na, de most induljunk. - mondta Alice.
- Alice. –szólt rá Esme.
- Bocsi Anya.
- Semmi baj, drágám. Ölelte meg.
- Itt vannak az igazolványok. Szükségetek lesz rá. –adta át Carlisle az igazolványokat, amit azonnal a pénztárcámba tettem.
- Na, de most komolyan. Sziasztok! –intett immár az ajtóból Alice, engem is magával húzva.
- Sziasztok! Köszönöm. –mondtam gyorsan, majd Alice betömött a kocsiba. Emmett hátra ült, mellém, míg Jasper előre a vezető ülésbe, Alice pedig mellé.
- Mi lesz ma, Alice? –kérdeztem.
- Pár nyálcsorgató ember. Azon kívül semmi különös. –mondta.
- Oké. Akkor szétunom az agyam. –mosolyogtam.
- Tegyek róla, hogy ne így legyen? –húzta fel a szemöldökét Em.
- Kérlek, csak a suliba ne. –ráncolta a homlokát Jasper.
- Jazz, könnyen megoldhatjuk, hogy ne érezd, amint szétromboljuk a szertárat. –nevettem.
- Inkább ne csináljatok semmit. Elő nap van még csak. –mosolygott.
- Oké. –mondtam gyorsan.
Három perc múlva leparkoltunk, majd mellénk a Volvo is. Nincsenek itt olyan jó kocsik. Néztem körül. Emmett kiszállt, mire minden női szem rá szegeződött, és már csak suttogásokat hallottam, amik ebből álltak: „Ilyen jó pasit.” „Mi van ma? Istenek potyognak az égből?” „Ilyen embert. Látod ezt Lizzy? Ezt megszerzem. Csaja nincs, vagy ha van, lekoptatom.” Mondta az utolsót egy magas női hang, mire kiszálltam a kocsiból, Emmett mellé léptem, és megcsókoltam. A többiek is kikászálódtak a kocsiból, és együtt indultunk el az iroda felé. Végig minket néztek, és hallottam, ahogy meggyorsulnak a szívverések. Pedig még mosolyogni sem mosolyogtunk. Mindenki minket nézett, és gyönyörködtek bennünk. Ahogy beléptünk az irodába a nő felénk fordult, majd megakadt a szeme Emmett-en. „Edward! Mond, hogy nem egy ötven éves nő vetett szemet Emmett-re!” : Kiabáltam gondolatban, mire Edward felnevetett.
- Jó napot. A papírjainkért jöttünk. –lépett oda Bella.
- Á, itt vannak. –adta át őket. – Jó tanulást. –intett, mi pedig kiléptünk.
- Tessék. –adta át őket találomra.
- Látta, hogy melyik kié. –mosolyogta Edward.
- Oké. Gondoltam. –nevettem.
- Gyertek. Biosz lesz. –mondtam a mellettem álló két személynek. –Miért pont biológia? –forgattam a szemeimet.
- Ez…tökéletes. Köszönöm. –öleltem meg őket, majd feltettem a körülbelül négy centiméteres medált, ami persze tökéletes, karláncomra. – Tökéletes.
- Chriss és Jenny. Köszöntünk a családba. –mondták egyszerre, majd átadták nekik a dobozokat.
- Köszönjük. –mondták egyszerre, majd megölelgették őket. Jenny egy hasonló nyakláncot kapott, mint ami Rosalie-nak volt, Chriss pedig a férfiaknak szokásos karpántot.
- Na, de most induljunk. - mondta Alice.
- Alice. –szólt rá Esme.
- Bocsi Anya.
- Semmi baj, drágám. Ölelte meg.
- Itt vannak az igazolványok. Szükségetek lesz rá. –adta át Carlisle az igazolványokat, amit azonnal a pénztárcámba tettem.
- Na, de most komolyan. Sziasztok! –intett immár az ajtóból Alice, engem is magával húzva.
- Sziasztok! Köszönöm. –mondtam gyorsan, majd Alice betömött a kocsiba. Emmett hátra ült, mellém, míg Jasper előre a vezető ülésbe, Alice pedig mellé.
- Mi lesz ma, Alice? –kérdeztem.
- Pár nyálcsorgató ember. Azon kívül semmi különös. –mondta.
- Oké. Akkor szétunom az agyam. –mosolyogtam.
- Tegyek róla, hogy ne így legyen? –húzta fel a szemöldökét Em.
- Kérlek, csak a suliba ne. –ráncolta a homlokát Jasper.
- Jazz, könnyen megoldhatjuk, hogy ne érezd, amint szétromboljuk a szertárat. –nevettem.
- Inkább ne csináljatok semmit. Elő nap van még csak. –mosolygott.
- Oké. –mondtam gyorsan.
Három perc múlva leparkoltunk, majd mellénk a Volvo is. Nincsenek itt olyan jó kocsik. Néztem körül. Emmett kiszállt, mire minden női szem rá szegeződött, és már csak suttogásokat hallottam, amik ebből álltak: „Ilyen jó pasit.” „Mi van ma? Istenek potyognak az égből?” „Ilyen embert. Látod ezt Lizzy? Ezt megszerzem. Csaja nincs, vagy ha van, lekoptatom.” Mondta az utolsót egy magas női hang, mire kiszálltam a kocsiból, Emmett mellé léptem, és megcsókoltam. A többiek is kikászálódtak a kocsiból, és együtt indultunk el az iroda felé. Végig minket néztek, és hallottam, ahogy meggyorsulnak a szívverések. Pedig még mosolyogni sem mosolyogtunk. Mindenki minket nézett, és gyönyörködtek bennünk. Ahogy beléptünk az irodába a nő felénk fordult, majd megakadt a szeme Emmett-en. „Edward! Mond, hogy nem egy ötven éves nő vetett szemet Emmett-re!” : Kiabáltam gondolatban, mire Edward felnevetett.
- Jó napot. A papírjainkért jöttünk. –lépett oda Bella.
- Á, itt vannak. –adta át őket. – Jó tanulást. –intett, mi pedig kiléptünk.
- Tessék. –adta át őket találomra.
- Látta, hogy melyik kié. –mosolyogta Edward.
- Oké. Gondoltam. –nevettem.
- Gyertek. Biosz lesz. –mondtam a mellettem álló két személynek. –Miért pont biológia? –forgattam a szemeimet.
- Csak mert. –mondta Emmett.
- Csak miért?
- Mert bőr az egér, csont a farka. –nevetett.
- Nem is igaz. Nem csak bőr. Mondjuk szerintem az egérnek nem lehet jó íze. –ráncoltam a homlokom. –Meg egy kis nasinak sem elég. –nevettem.
- Szerintem sem. De most menjünk, mert csengetnek. –mondta Jasper, és szólt is a csengő.
- Mi van Jazz? Át vetted Alice képességét? –húztam fel a szemöldököm.
- Nem, csak ránéztem az órára. –nevetett.
- Menjünk. –mondtam, és elindultunk a terem felé. Megálltunk a kijelölt terem előtt, és mivel hallottuk a tanár hangját, kopogtam.
- Igen? –szólt ki, mire benyitottam.
- Elnézést, Tanár úr, csak az irodába is kellett mennünk. –vettem elő a bájos formám.
- Ohh, rendben. Osztály, ők az új tanulók. Bridget és Jasper Hale, és Emmett Cullen. –mutatott végig rajtunk. – Üljenek le. A hátsó pad üres. –mutatta a teljesen üres, hármas padot.
- Rendben. Köszönjük. –mondtam illedelmesen, majd megindultam a pad felé. Az egész terembe hármas padok vannak. Mentünk a padok között, közben éreztem magamon a tekinteteket. Leültem középre, jobb oldalamra Jasper, balra Emmett.
- A szőke gyerek, csak nem elvette a csajt? –súgta egy csaj, mire felkuncogtam.
- Á, egy ilyen ronda csajt egy ilyen jó pasi? Biztos csak véletlen. –súgta vissza a padtársa, mire felnevettem, de köhögésnek álcáztam.
- Bármi megtörténhet. –morgott a lány.
- Ilyen nem. Nem lehet két ilyen ember egy pár. –mondta a másik lány, mire egy kéz csúszott a bal combomra. Rásandítottam Emmett-re, aki csak vigyorgott. Feltettem a bal kezem a padra, mire Em belecsúsztatta kezét. A tőlünk srégre ülő lányok csak megkövülve nézték. Felkuncogtam, majd nekiálltam a tanárra figyelni.
Végre kicsengettek, én pedig gyorsan pakoltam össze a cuccomat. A lányok megint minket néztek.
- Ikrem, pakolj. Menni akarok, Bellával beszélnivalóm van. –mondtam hangosan Jaspernek, úgy, hogy a két lány, akik minket néznek hallják.
- Rendben Iker Hugi. –vigyorgott. Kézen fogtam Emmett-et, és kisiettem a teremből, Jasper pedig utánunk.
- Ezek hülyék. –nevettem. – Hallod, Jasper, azt hitték, hogy a feleséged vagyok. –nevettem.
- Miért nem? –húzta fel a szemöldökét.
- De persze. –nevettem.
- Á, Jasper, felejts el. Ő az enyém. –karolt át Em.
- Tudom. Nekem ott van Alice. –vigyorgott, miközben a kis manó mellé ugrott.
- Szia Jazzi. –nevetett, majd egy cuppanós puszit nyomott az arcára.
- Alice, nem mersz többre menni? –nevetett Emmett.
- Ha ,ha, ha. Mennék én, de nekem nincs betervezve, hogy a szertár helyére egy nagy lyukat csináljak. –nevetett.
- Elvetettük. A tanári asztalt jelöltük ki. –nevettem.
- Jajj, csak azt ne. Még közönséget is akartok? –lépett oda Edward, mire tarkón csaptam.
- Bocs, de olyan jól esett. –mosolyogtam rá bájosan.
- Ohh, csak úgy megjegyezném, hogy mindenki minket néz, és hallgatózik. –mosolygott Bella.
- Oké. Akkor tömegoszlás. –mondtam hangosabban. –Nincs semmi érdekes rajtunk. Menjetek a dolgotokra. –néztem mosolyogva körül, és elindultam a terem felé, mire mindenki eltiplizett. – Jé, ilyenkor meg senki nem mer nézni. –nevettem.
- Téged. Miért is? Kifolyna a szemük. –nevetett Jasper.
- Ha, ha, ha. Majd otthon megkapod. Nem akarok már az első napon falat állítgatni. –mosolyogtam, közben megálltam a szekrényemnél. –Jé, a ti szekrényetek is itt van. –nevettem. Kivettem az órára kellő dolgokat, és elindultam a terem felé. Nyomomban a kettő vámpír srác. Bementünk a terembe, és én meg Em leültünk az utolsó padba, Jasper pedig a mellettünk lévő üresbe.
- Jasper. Franciaaaa –nevettem.
- Sajna. Nem hiszem, hogy tudna újat mutatni. –nevetett.
- Á, kitudja. Ne becsüljük le őket. Szóval…- mondta Emmett.
- Mint a matek tanár mi? Mennyi hat meg öt? –nevettem.
- Hát, nem is tudom. Vegyük csak elő a számológépet. –mosolygott Jasper. Belépett a tanár.
- Bonjour! –üdvözölt minket nem túl tökéletes kiejtéssel.
- Bonjur ! –mondtuk, majd leültünk.
- Új diákok érkeztek közénk. Gondolom már megcsodáltátok őket. Most pedig. Év eleji dolgozat. Meg kívánják írni önök is, vagy halasszuk ? –kérdezte felénk fordulva.
- Nous tenons à écrire! –mondtuk teljesen egyszerre, mosolyogva. Mindenki felénk fordult, és érdekesen néztek.
- Rendben. –adta át a tanár a dolgozatokat. –Kezdhetitek. –mondta az egész osztálynak.
Húsz perc múlva teljesen kész voltunk, mi, természet feletti lények a dolgozattal, ami tíz oldalból áll. Hátradőltünk a padba.
- Készen is vannak ? –kérdezte a tanár.
- Igen. –mondtuk.
- Hát, húsz perc. Még több, mint az óra fele hátravan. Ha akarják, beadhatják. –mondta.
- Rendben. –álltunk fel a dolgozatainkkal együtt. Kivittük, és visszaültünk a helyünkre.
- Na, figyelj. Mibe fogadunk, hogy az Jasper-ről álmodozik ? –mutattam egy szőke, hosszú hajú lány felé, aki a dolgozata helyet Jasper figyelte.
- Szerintem is. –kuncogott halkan Em.
- Jasper és a hódolója. –suttogtam, mire Jaz felhorkant.
- Aki befejezte, elmehet. –mondta a tanár, mi pedig kisiettünk a teremből.
- Huh, azt hittem, végig kell ülnünk. –morogtam.
- Én is. –mondták teljesen egyszerre.
- Huhh. Hová megyünk ? –kérdeztem gyorsan.
- Nem is tudom. Erdő ? Most megkívántam egy őzikét. –simogatta meg a hasát Emmett.
- Emmett. Hát...-mondtam, de ekkor hallottunk egy cipőkopogást. –Nem tudom milyen lesz a dolgozat. Na jó, tudom. Hibátlan. –énekeltem elterelésképpen. Jasper hódolója jött ki a teremből.
- Na, Jaz, most kifogtad. –nevetett Emmett.
- Asszem mi megyünk. –indultam el, de Jaz a kezem után nyúlt.
- Itt ne merjetek hagyni vele. –szűrte a fogain keresztül. –Ha tudnátok az érzéseit.
Visszaáltam Jaz mellé, Emmett és az én kezemet összekulcsoltam, és megszórítottam, így nem szabadult.
- Miért Jaz. Ez nem ér. Ma megyünk vásárolni, és ti is jöttök. Ja, és kell egy kocsi, mivel az enyémet nem hoztátok el. –mosolyogtam.
- Nem. –mondták egyszerre.
- De de. Nem ússzátok meg. Most nem. Tartoztok nekem. –nevettem.
- Oké. De nem egész délután. –mondták.
- Rendbe. Kocsit venni jöttök, nem ruhát. –mosolyogtam.
- Sziasztok. –hallottunk meg egy gyenge hangot. Megfordultam, és Jasper barna hajú hódolójával találtam szembe magam.
- Szia. –mondtam gyorsan.
- Én Leila vagyok. Örülök. –nyújtott kezet, én pedig elfogadtam. Amikor hozzáértem meleg kezéhez, megrázkódott.
- Én Bridget. Ő Emmett, ő pedig Jasper. –mutattam végig rajtuk mosolyogva. Emmett elég mérges képet vágott, mégjobban megszorítottam a kezét, mire elmosolyodott.
- Örülök. Mindenki arra tippel, hogy ti házasok vagytok. –mondta, miközben rám, és Jaz-re mutatott. Elnevettem magam, Jazzel együtt.
- Szerintem tiltják a testvér-házasságot. –mosolyogtam. –És már foglalt vagyok. –mosolyogtam Em-re.
- Értem. Akkor ti ikrek vagytok ? –nézett ránk.
- Igen. –mondta Jasper.
- Ohh, szóval nem vagy foglalt. –mosolygott a lány.
- Nem találtad el, Jasper foglalt Szivi. –nevetett Emmett.
- Ohh, értem. –nézett el zavartan. Elkezdett rezegni a zsebem. Sms. „ Mondjátok csak meg, hogy én vagyok az. Jó mulatást. Jól fogtok szórakozni.
Puszi: Alice”
Elnevettem magam, és mosolyogva mutattam meg Jasper-nek.
- Az én Drágám. –nevetett.
- Ki írt? –kapta ki a kezemből Szerelmem a telefont.
- Emmett. –mondtam mérgesen.
- Bocsi. De engem mindenből kihagytok. –mondta durcásan.
- Igen? Ha mindenből kihagyunk, akkor miért kell minden héten új szetteket vennem? –húztam fel a szemöldököm.
- Na jó, nem mindenből. –vigyorgott.
- Szerintem sem. Ja, és abban Jaz nincs benn. Szóval én nem hagylak ki semmiből. És ne akarj hozzájuk csatlakozni harmadiknak. –nevettem, közben Jasper-re mutattam.
- Nem is engedném meg. –mondta gyorsan.
- Merre is van a szertár? –csókolt meg Em.
- Arra. –mutatott az ajtó felé Leila.
- Na? –húzta fel a szemöldökét Em.
- Felejtsd el. –mondtam gyorsan.
- Szerintem is. –mosolygott Jaz, és én közben észrevettem, hogy a csaj mindig egy kicsit közelebb megy hozzá.
- Szerintem mennünk kéne. –mosolyogtam, közben kifelé indultam. – Bocsi Leila, de még dolgunk van. Szia. –intettem immár az ajtóból, és kiléptem a nekem teljesen felesleges levegőre. Kijöttek utánam, és elnevettem magam, velem együtt ők is.
- Hát ez a csaj. –nevetett Jasper.
- Bocs, de egyre közelebb ment hozzád. Ki kellett menteni. –nevettem, majd leültem a padra. Mellém telepedtek ők is, mint mindig.
- A francba. Csengettek. –morogta Em, mikor meghallottuk a csengőt.
- Maradjunk. –fogtam meg a karját.
- Oké. –mosolygott.
- Csak miért?
- Mert bőr az egér, csont a farka. –nevetett.
- Nem is igaz. Nem csak bőr. Mondjuk szerintem az egérnek nem lehet jó íze. –ráncoltam a homlokom. –Meg egy kis nasinak sem elég. –nevettem.
- Szerintem sem. De most menjünk, mert csengetnek. –mondta Jasper, és szólt is a csengő.
- Mi van Jazz? Át vetted Alice képességét? –húztam fel a szemöldököm.
- Nem, csak ránéztem az órára. –nevetett.
- Menjünk. –mondtam, és elindultunk a terem felé. Megálltunk a kijelölt terem előtt, és mivel hallottuk a tanár hangját, kopogtam.
- Igen? –szólt ki, mire benyitottam.
- Elnézést, Tanár úr, csak az irodába is kellett mennünk. –vettem elő a bájos formám.
- Ohh, rendben. Osztály, ők az új tanulók. Bridget és Jasper Hale, és Emmett Cullen. –mutatott végig rajtunk. – Üljenek le. A hátsó pad üres. –mutatta a teljesen üres, hármas padot.
- Rendben. Köszönjük. –mondtam illedelmesen, majd megindultam a pad felé. Az egész terembe hármas padok vannak. Mentünk a padok között, közben éreztem magamon a tekinteteket. Leültem középre, jobb oldalamra Jasper, balra Emmett.
- A szőke gyerek, csak nem elvette a csajt? –súgta egy csaj, mire felkuncogtam.
- Á, egy ilyen ronda csajt egy ilyen jó pasi? Biztos csak véletlen. –súgta vissza a padtársa, mire felnevettem, de köhögésnek álcáztam.
- Bármi megtörténhet. –morgott a lány.
- Ilyen nem. Nem lehet két ilyen ember egy pár. –mondta a másik lány, mire egy kéz csúszott a bal combomra. Rásandítottam Emmett-re, aki csak vigyorgott. Feltettem a bal kezem a padra, mire Em belecsúsztatta kezét. A tőlünk srégre ülő lányok csak megkövülve nézték. Felkuncogtam, majd nekiálltam a tanárra figyelni.
Végre kicsengettek, én pedig gyorsan pakoltam össze a cuccomat. A lányok megint minket néztek.
- Ikrem, pakolj. Menni akarok, Bellával beszélnivalóm van. –mondtam hangosan Jaspernek, úgy, hogy a két lány, akik minket néznek hallják.
- Rendben Iker Hugi. –vigyorgott. Kézen fogtam Emmett-et, és kisiettem a teremből, Jasper pedig utánunk.
- Ezek hülyék. –nevettem. – Hallod, Jasper, azt hitték, hogy a feleséged vagyok. –nevettem.
- Miért nem? –húzta fel a szemöldökét.
- De persze. –nevettem.
- Á, Jasper, felejts el. Ő az enyém. –karolt át Em.
- Tudom. Nekem ott van Alice. –vigyorgott, miközben a kis manó mellé ugrott.
- Szia Jazzi. –nevetett, majd egy cuppanós puszit nyomott az arcára.
- Alice, nem mersz többre menni? –nevetett Emmett.
- Ha ,ha, ha. Mennék én, de nekem nincs betervezve, hogy a szertár helyére egy nagy lyukat csináljak. –nevetett.
- Elvetettük. A tanári asztalt jelöltük ki. –nevettem.
- Jajj, csak azt ne. Még közönséget is akartok? –lépett oda Edward, mire tarkón csaptam.
- Bocs, de olyan jól esett. –mosolyogtam rá bájosan.
- Ohh, csak úgy megjegyezném, hogy mindenki minket néz, és hallgatózik. –mosolygott Bella.
- Oké. Akkor tömegoszlás. –mondtam hangosabban. –Nincs semmi érdekes rajtunk. Menjetek a dolgotokra. –néztem mosolyogva körül, és elindultam a terem felé, mire mindenki eltiplizett. – Jé, ilyenkor meg senki nem mer nézni. –nevettem.
- Téged. Miért is? Kifolyna a szemük. –nevetett Jasper.
- Ha, ha, ha. Majd otthon megkapod. Nem akarok már az első napon falat állítgatni. –mosolyogtam, közben megálltam a szekrényemnél. –Jé, a ti szekrényetek is itt van. –nevettem. Kivettem az órára kellő dolgokat, és elindultam a terem felé. Nyomomban a kettő vámpír srác. Bementünk a terembe, és én meg Em leültünk az utolsó padba, Jasper pedig a mellettünk lévő üresbe.
- Jasper. Franciaaaa –nevettem.
- Sajna. Nem hiszem, hogy tudna újat mutatni. –nevetett.
- Á, kitudja. Ne becsüljük le őket. Szóval…- mondta Emmett.
- Mint a matek tanár mi? Mennyi hat meg öt? –nevettem.
- Hát, nem is tudom. Vegyük csak elő a számológépet. –mosolygott Jasper. Belépett a tanár.
- Bonjour! –üdvözölt minket nem túl tökéletes kiejtéssel.
- Bonjur ! –mondtuk, majd leültünk.
- Új diákok érkeztek közénk. Gondolom már megcsodáltátok őket. Most pedig. Év eleji dolgozat. Meg kívánják írni önök is, vagy halasszuk ? –kérdezte felénk fordulva.
- Nous tenons à écrire! –mondtuk teljesen egyszerre, mosolyogva. Mindenki felénk fordult, és érdekesen néztek.
- Rendben. –adta át a tanár a dolgozatokat. –Kezdhetitek. –mondta az egész osztálynak.
Húsz perc múlva teljesen kész voltunk, mi, természet feletti lények a dolgozattal, ami tíz oldalból áll. Hátradőltünk a padba.
- Készen is vannak ? –kérdezte a tanár.
- Igen. –mondtuk.
- Hát, húsz perc. Még több, mint az óra fele hátravan. Ha akarják, beadhatják. –mondta.
- Rendben. –álltunk fel a dolgozatainkkal együtt. Kivittük, és visszaültünk a helyünkre.
- Na, figyelj. Mibe fogadunk, hogy az Jasper-ről álmodozik ? –mutattam egy szőke, hosszú hajú lány felé, aki a dolgozata helyet Jasper figyelte.
- Szerintem is. –kuncogott halkan Em.
- Jasper és a hódolója. –suttogtam, mire Jaz felhorkant.
- Aki befejezte, elmehet. –mondta a tanár, mi pedig kisiettünk a teremből.
- Huh, azt hittem, végig kell ülnünk. –morogtam.
- Én is. –mondták teljesen egyszerre.
- Huhh. Hová megyünk ? –kérdeztem gyorsan.
- Nem is tudom. Erdő ? Most megkívántam egy őzikét. –simogatta meg a hasát Emmett.
- Emmett. Hát...-mondtam, de ekkor hallottunk egy cipőkopogást. –Nem tudom milyen lesz a dolgozat. Na jó, tudom. Hibátlan. –énekeltem elterelésképpen. Jasper hódolója jött ki a teremből.
- Na, Jaz, most kifogtad. –nevetett Emmett.
- Asszem mi megyünk. –indultam el, de Jaz a kezem után nyúlt.
- Itt ne merjetek hagyni vele. –szűrte a fogain keresztül. –Ha tudnátok az érzéseit.
Visszaáltam Jaz mellé, Emmett és az én kezemet összekulcsoltam, és megszórítottam, így nem szabadult.
- Miért Jaz. Ez nem ér. Ma megyünk vásárolni, és ti is jöttök. Ja, és kell egy kocsi, mivel az enyémet nem hoztátok el. –mosolyogtam.
- Nem. –mondták egyszerre.
- De de. Nem ússzátok meg. Most nem. Tartoztok nekem. –nevettem.
- Oké. De nem egész délután. –mondták.
- Rendbe. Kocsit venni jöttök, nem ruhát. –mosolyogtam.
- Sziasztok. –hallottunk meg egy gyenge hangot. Megfordultam, és Jasper barna hajú hódolójával találtam szembe magam.
- Szia. –mondtam gyorsan.
- Én Leila vagyok. Örülök. –nyújtott kezet, én pedig elfogadtam. Amikor hozzáértem meleg kezéhez, megrázkódott.
- Én Bridget. Ő Emmett, ő pedig Jasper. –mutattam végig rajtuk mosolyogva. Emmett elég mérges képet vágott, mégjobban megszorítottam a kezét, mire elmosolyodott.
- Örülök. Mindenki arra tippel, hogy ti házasok vagytok. –mondta, miközben rám, és Jaz-re mutatott. Elnevettem magam, Jazzel együtt.
- Szerintem tiltják a testvér-házasságot. –mosolyogtam. –És már foglalt vagyok. –mosolyogtam Em-re.
- Értem. Akkor ti ikrek vagytok ? –nézett ránk.
- Igen. –mondta Jasper.
- Ohh, szóval nem vagy foglalt. –mosolygott a lány.
- Nem találtad el, Jasper foglalt Szivi. –nevetett Emmett.
- Ohh, értem. –nézett el zavartan. Elkezdett rezegni a zsebem. Sms. „ Mondjátok csak meg, hogy én vagyok az. Jó mulatást. Jól fogtok szórakozni.
Puszi: Alice”
Elnevettem magam, és mosolyogva mutattam meg Jasper-nek.
- Az én Drágám. –nevetett.
- Ki írt? –kapta ki a kezemből Szerelmem a telefont.
- Emmett. –mondtam mérgesen.
- Bocsi. De engem mindenből kihagytok. –mondta durcásan.
- Igen? Ha mindenből kihagyunk, akkor miért kell minden héten új szetteket vennem? –húztam fel a szemöldököm.
- Na jó, nem mindenből. –vigyorgott.
- Szerintem sem. Ja, és abban Jaz nincs benn. Szóval én nem hagylak ki semmiből. És ne akarj hozzájuk csatlakozni harmadiknak. –nevettem, közben Jasper-re mutattam.
- Nem is engedném meg. –mondta gyorsan.
- Merre is van a szertár? –csókolt meg Em.
- Arra. –mutatott az ajtó felé Leila.
- Na? –húzta fel a szemöldökét Em.
- Felejtsd el. –mondtam gyorsan.
- Szerintem is. –mosolygott Jaz, és én közben észrevettem, hogy a csaj mindig egy kicsit közelebb megy hozzá.
- Szerintem mennünk kéne. –mosolyogtam, közben kifelé indultam. – Bocsi Leila, de még dolgunk van. Szia. –intettem immár az ajtóból, és kiléptem a nekem teljesen felesleges levegőre. Kijöttek utánam, és elnevettem magam, velem együtt ők is.
- Hát ez a csaj. –nevetett Jasper.
- Bocs, de egyre közelebb ment hozzád. Ki kellett menteni. –nevettem, majd leültem a padra. Mellém telepedtek ők is, mint mindig.
- A francba. Csengettek. –morogta Em, mikor meghallottuk a csengőt.
- Maradjunk. –fogtam meg a karját.
- Oké. –mosolygott.
- Látjátok azt? –mutatott Jasper Leila-ra, aki egy fiúra nyomult, aki folyamatosan hátrált.
- Nem semmi a csaj. –nevettem egész hangosan, mire mindenki felénk fordul.
- Jaz, ha most te lennél ott. –nevetett Emmett a smároló pároson, vagyis inkább Leila egyirányú csókján.
- Huhh. –nevette el magát ő is, így már mind a hárman együtt nevettünk.
- Bocsi, de már csak egy perc van a szünetből. Be kellene mennetek. –lépett oda egy mosolygós, vörös hajú lány.
- Huh. Oké. Köszi. –fújtam ki a levegőt. Felálltam, egyszerre a két mamlasszal mellettem.
- Milyen óránk is lesz? –kérdezte Emmett.
- Nem néztem még meg az órarendedet? –húztam fel a szemöldökömet.
- Nem igen.
- Oké. Akkor mondom. Törink lesz. –válaszolta Jasper.
- Siessünk. –mosolyogtam, közben elindultunk a terem felé. A tanár hangját még nem hallottam, viszont mást igen. Két pasi beszélgetett.
- Láttad már a Hale csajt? Ilyen jó bigét még életemben nem láttam. –mondta az egyik teremben előttem ülő Noel.
- Láttam hát. Szerintem már mindenki látta. Nagyon jó bőr. –mondta az egyik barátja.
- Jajj, srácok. Ne mondjátok már, hogy jól néz ki. –szólt közbe egy csaj.
- Ha nem lenne pasija…akkor…- folytatta Noel.
- Nem csak pasija, de férje is van. –szólt közbe egy hang.
- Férje? –kérdezett vissza Noel.
- Igen. Jasper Hale. –mondta a női hang.
- Szerintem menjünk be, mert a végén még Edward-dal is összehoznak. –mosolyogtam, és beléptem a terembe. Mindenki elhallgatott. Végigmentem a padok között.
- Mondom, hogy a férje. –mondta egy kicsit hangosabban ugyanaz a női hang.
- Nem, Jasper nem a férjem, hanem az ikertesóm. –fordultam feléjük. –Érthető voltam? –emeltem fel a szemöldököm. Bólintottak. –Gyertek. –ragadtam karon Em-t, és leültem. Az emberi társaság még mindig csodálkozva figyeltek. Megforgattam a szemem. –Hihetetlen.
- Az. –mondták teljesen egyszerre.
- Most már csak kettőnkről nem dumálnak. –nevetett Em, közben átkarolt.
- Tegyünk róla? –húztam fel szemöldököm.
- Igen. –csókolt meg, közben bal keze a combomra csúszott.
- Légyszi. –mondta Jaz.
- Oké. Majd otthon folytatjuk. –nevettem.
- Akkor azt hiszem menekülök. –mosolygott Jasper.
- Vagy inkább legyél egy térbe Alice-val. –mondta Em.
- Á, nem akarunk falat dönteni. –nevetett Jaz. –Most festettetek.
- Aham. Oké. Majd meglátjuk. –mosolyogtam, majd bejött a tanár. Már megint egy uncsi óra, és ráadásul a tanárok összehordanak minden baromságot…
- Nem semmi a csaj. –nevettem egész hangosan, mire mindenki felénk fordul.
- Jaz, ha most te lennél ott. –nevetett Emmett a smároló pároson, vagyis inkább Leila egyirányú csókján.
- Huhh. –nevette el magát ő is, így már mind a hárman együtt nevettünk.
- Bocsi, de már csak egy perc van a szünetből. Be kellene mennetek. –lépett oda egy mosolygós, vörös hajú lány.
- Huh. Oké. Köszi. –fújtam ki a levegőt. Felálltam, egyszerre a két mamlasszal mellettem.
- Milyen óránk is lesz? –kérdezte Emmett.
- Nem néztem még meg az órarendedet? –húztam fel a szemöldökömet.
- Nem igen.
- Oké. Akkor mondom. Törink lesz. –válaszolta Jasper.
- Siessünk. –mosolyogtam, közben elindultunk a terem felé. A tanár hangját még nem hallottam, viszont mást igen. Két pasi beszélgetett.
- Láttad már a Hale csajt? Ilyen jó bigét még életemben nem láttam. –mondta az egyik teremben előttem ülő Noel.
- Láttam hát. Szerintem már mindenki látta. Nagyon jó bőr. –mondta az egyik barátja.
- Jajj, srácok. Ne mondjátok már, hogy jól néz ki. –szólt közbe egy csaj.
- Ha nem lenne pasija…akkor…- folytatta Noel.
- Nem csak pasija, de férje is van. –szólt közbe egy hang.
- Férje? –kérdezett vissza Noel.
- Igen. Jasper Hale. –mondta a női hang.
- Szerintem menjünk be, mert a végén még Edward-dal is összehoznak. –mosolyogtam, és beléptem a terembe. Mindenki elhallgatott. Végigmentem a padok között.
- Mondom, hogy a férje. –mondta egy kicsit hangosabban ugyanaz a női hang.
- Nem, Jasper nem a férjem, hanem az ikertesóm. –fordultam feléjük. –Érthető voltam? –emeltem fel a szemöldököm. Bólintottak. –Gyertek. –ragadtam karon Em-t, és leültem. Az emberi társaság még mindig csodálkozva figyeltek. Megforgattam a szemem. –Hihetetlen.
- Az. –mondták teljesen egyszerre.
- Most már csak kettőnkről nem dumálnak. –nevetett Em, közben átkarolt.
- Tegyünk róla? –húztam fel szemöldököm.
- Igen. –csókolt meg, közben bal keze a combomra csúszott.
- Légyszi. –mondta Jaz.
- Oké. Majd otthon folytatjuk. –nevettem.
- Akkor azt hiszem menekülök. –mosolygott Jasper.
- Vagy inkább legyél egy térbe Alice-val. –mondta Em.
- Á, nem akarunk falat dönteni. –nevetett Jaz. –Most festettetek.
- Aham. Oké. Majd meglátjuk. –mosolyogtam, majd bejött a tanár. Már megint egy uncsi óra, és ráadásul a tanárok összehordanak minden baromságot…
