Itt a 28.fejezet. Köszönöm a három komi-írónak :D
Jó olvasást! Pussz
28. fejezet
(Bridget)
A ház előtt nevetve ugrottunk ki a kocsiból.
- Ilyen nincs. –csaptuk össze a tenyerünket. –Álljunk neki, mert sosem végzünk.
- Várjatok. Hívni fognak. Három, kettő, egy, és. –vette elő Alice a mobilját, és kihangosította.
- Sziasztok! –mondtuk bele egyszerre, mire nevetést hallottunk.
- Ez nem volt semmi lányok! –mondták kórusban.
- Köszönjük. Csak nektek, csak most, csak egyszer. –mondta Bella.
- Köszi Kicsim, hogy ennyire dicsősítettél. –mondta Emmett.
- Ohh, és még az utána lévő esetet nem is láttad. –nevettem.
- Mi volt? –kérdezte nevetve Jazz.
- Mi van Jazz cicus? Nem tudod abbahagyni a nevetést? –kérdezte Alice.
- Most már igen.
- Szóval, az volt azután, hogy a gyerekek utánunk jöttek, és az egyik felkért partneréül. És én meg mondtam neki, hogy nincs esélye. Erre azt mondta, hogy még nem ismerem az igazi férfit. Én pedig elővettem a félmeztelen fotódat, és a kezébe nyomtam, hogy gyúrjon ilyenre, és lesz esélye. - Ez jó. –hallottuk meg Edward nevetését.
- Na, most letesszük. Sok dolgunk van még. –nevettem, és kinyomta, majd letettem a telefont.
- Hihetetlen. –mondtuk egyszerre.
- Milyen fura, hogy ma ennyire felszabadultak vagytok. –vigyorogtam rájuk.
- Jó érzés. De több ilyen nem lesz. –mondta Bella.
- Oké. Ezt örökre az emlékezetembe vésem. Sőt, még emlék is lesz róla. –mondtam, majd kinyitottam a bejárati ajtót.
- De hisz ez teljesen be van rendezve. –néztem körbe.
- Még szép. –táncolt be Alice. –Szinte teljesen olyan, mint a régi házunk, csak egy plusz emelet is van. Ott vannak a vendég szobák, és Jenny-ék szobája is. Valamint nagyobb szobád van, mivel berendeztem úgy, hogy Emmett is odaköltözik. –mosolygott.
(Bridget)
A ház előtt nevetve ugrottunk ki a kocsiból.
- Ilyen nincs. –csaptuk össze a tenyerünket. –Álljunk neki, mert sosem végzünk.
- Várjatok. Hívni fognak. Három, kettő, egy, és. –vette elő Alice a mobilját, és kihangosította.
- Sziasztok! –mondtuk bele egyszerre, mire nevetést hallottunk.
- Ez nem volt semmi lányok! –mondták kórusban.
- Köszönjük. Csak nektek, csak most, csak egyszer. –mondta Bella.
- Köszi Kicsim, hogy ennyire dicsősítettél. –mondta Emmett.
- Ohh, és még az utána lévő esetet nem is láttad. –nevettem.
- Mi volt? –kérdezte nevetve Jazz.
- Mi van Jazz cicus? Nem tudod abbahagyni a nevetést? –kérdezte Alice.
- Most már igen.
- Szóval, az volt azután, hogy a gyerekek utánunk jöttek, és az egyik felkért partneréül. És én meg mondtam neki, hogy nincs esélye. Erre azt mondta, hogy még nem ismerem az igazi férfit. Én pedig elővettem a félmeztelen fotódat, és a kezébe nyomtam, hogy gyúrjon ilyenre, és lesz esélye. - Ez jó. –hallottuk meg Edward nevetését.
- Na, most letesszük. Sok dolgunk van még. –nevettem, és kinyomta, majd letettem a telefont.
- Hihetetlen. –mondtuk egyszerre.
- Milyen fura, hogy ma ennyire felszabadultak vagytok. –vigyorogtam rájuk.
- Jó érzés. De több ilyen nem lesz. –mondta Bella.
- Oké. Ezt örökre az emlékezetembe vésem. Sőt, még emlék is lesz róla. –mondtam, majd kinyitottam a bejárati ajtót.
- De hisz ez teljesen be van rendezve. –néztem körbe.
- Még szép. –táncolt be Alice. –Szinte teljesen olyan, mint a régi házunk, csak egy plusz emelet is van. Ott vannak a vendég szobák, és Jenny-ék szobája is. Valamint nagyobb szobád van, mivel berendeztem úgy, hogy Emmett is odaköltözik. –mosolygott.
- Köszi Aliceeeee!- ugrottam a nyakába.
- Szívesen. –mosolygott. –Nem változott sokat. Sőt.
- Oké. Akkor mi a dolgunk? –kérdezte Bella.
- Porszívózni, port törölni, reggel pedig indulás vásárolni. Szükség lesz ágyneműre, függönyre, meg pár apróságra. Ja, és a legfontosabbra. Ruha. –mondta Alice az utolsó szót hangosabban.
- Megyek port törölni. –fogtam meg a rongyot.
- Én porszívózok. –mondta Bella
- Akkor nekem marad a kipakolás. –fogta meg a bőröndöket, és rohant fel a szobába.
Fél óra alatt az egész ház ragyogott, mindennel kész voltunk, és úgy döntöttünk, ideje lenne vadászni. Így elindultunk, és boldogan vettük észre, hogy itt, Alaszkában több a vad. Hát, nem sokára nem így lesz. Itt hidegebb van, mint Forks-ban volt, de nem vészesen.
- Na, csajok, azt hiszem nem fogunk a suliból kirándulás miatt lógni. –nevettem.
- Én sem hiszem. –sóhajtott Bella.
- Dehogynem. Már rögtön az első hónapban. –mosolygott.
- Jajj, de jó. –sóhajtottunk fel.
- Na, de most gyerünk. –mosolyogtam.
- Oké.
Hajnal volt, mi pedig épp hazafelé tartottunk a vadászatból, és csörgött a mobilom.
- Szia Macim. –köszöntem Emmett-nek.
- Szia Cicám. Hogy vagytok?
- Tökéletesen. Épp most küldtem a mennyekbe egy cuki macit. –nevettem.
- Elveszed a kajámat, amire odaérek. Én mit fogok enni? –dünnyögött.
- Ennyit nem eszek. De ha mégis, akkor ott van arra a jávorszarvas. Tök aranyosak. Na, de most megyek. Várlak. Nagyon. Szeretlek.
- Csók. Imádlak. Szeretlek. Vigyázzatok magatokra, nehogy az a három mitugrász letámadjon. –mondta, majd megszakította a vonalat.
Beértünk, és Alice már szaladt is az emeletre, mire én Bellának suttogtam.
- Mit csinál? –kérdeztem.
- Szerintem ruhát keres. –mondta, majd a manó húgunk megjelent a lépcső aljában, kezében három összeállítással.
- Öltözz. –nyomta egyiket a kezembe. Másikat Belláéba, harmadikat pedig ő vette fel. Gyorsan magamra kapkodtam, megcsináltam a hajam, kisminkeltem, és megcsodáltam magam az óriási tükörben a nappaliban. A nagyon mini, kék szoknyám a combközépemig sem ért, a hosszú ujjú, fekete, tapadó felső kihozta alakomat. A fekete, lyukacsos harisnyát, és kék nagyon magas tűsarkút vettem fel utoljára, majd egy bőrdzseki. Mind a hárman hasonló öltözetben jelentünk meg a garázsban, majd miután a táskánkba tömtük a pénztárcánkat, telefonunkat, és a jogsit, majd már száguldoztunk is a sárga porsche-val a helyi pláza felé. Meg sem lepődtem, amikor Alice rutinosan ment az utcák között. Bellával az egész környéket a fejünkbe véstük. Elvileg az egyik kisebb, Alaszka melletti suliba fogunk járni.
- Alice. Sulihoz is kell cuccokat venni. –mosolyogtam.
- Rendben Akkor plusz két óra.
- Na neee. –mondtuk egyszerre Bellával.
- Na deee. –nevetett.
- Tudtad, Alice, hogy veled kínszenvedés vásárolni? –húzta fel a szemöldökét Bella.
- Igen, tudtam. De ezért szerettek. –mosolygott, mire megforgattam a szemeimet, majd Alice leparkolt.
- Hát, ez gyors volt. –mosolyogtam.
- Könnyű annak, aki előre látja az útvonalat. –szállt ki a kocsiból Bella, vele egy időben én is.
- Nézzük, hogyan boldogul Alice az ereje nélkül. –súgtam Bellának, majd elvettem a pláza látványától már megőrült manó erejét.
- Oké. Először. –hunyta be a szemét. –Nem tudom hová menjünk. –kerekedtek ki a szemei.
- Szívesen. –mosolygott. –Nem változott sokat. Sőt.
- Oké. Akkor mi a dolgunk? –kérdezte Bella.
- Porszívózni, port törölni, reggel pedig indulás vásárolni. Szükség lesz ágyneműre, függönyre, meg pár apróságra. Ja, és a legfontosabbra. Ruha. –mondta Alice az utolsó szót hangosabban.
- Megyek port törölni. –fogtam meg a rongyot.
- Én porszívózok. –mondta Bella
- Akkor nekem marad a kipakolás. –fogta meg a bőröndöket, és rohant fel a szobába.
Fél óra alatt az egész ház ragyogott, mindennel kész voltunk, és úgy döntöttünk, ideje lenne vadászni. Így elindultunk, és boldogan vettük észre, hogy itt, Alaszkában több a vad. Hát, nem sokára nem így lesz. Itt hidegebb van, mint Forks-ban volt, de nem vészesen.
- Na, csajok, azt hiszem nem fogunk a suliból kirándulás miatt lógni. –nevettem.
- Én sem hiszem. –sóhajtott Bella.
- Dehogynem. Már rögtön az első hónapban. –mosolygott.
- Jajj, de jó. –sóhajtottunk fel.
- Na, de most gyerünk. –mosolyogtam.
- Oké.
Hajnal volt, mi pedig épp hazafelé tartottunk a vadászatból, és csörgött a mobilom.
- Szia Macim. –köszöntem Emmett-nek.
- Szia Cicám. Hogy vagytok?
- Tökéletesen. Épp most küldtem a mennyekbe egy cuki macit. –nevettem.
- Elveszed a kajámat, amire odaérek. Én mit fogok enni? –dünnyögött.
- Ennyit nem eszek. De ha mégis, akkor ott van arra a jávorszarvas. Tök aranyosak. Na, de most megyek. Várlak. Nagyon. Szeretlek.
- Csók. Imádlak. Szeretlek. Vigyázzatok magatokra, nehogy az a három mitugrász letámadjon. –mondta, majd megszakította a vonalat.
Beértünk, és Alice már szaladt is az emeletre, mire én Bellának suttogtam.
- Mit csinál? –kérdeztem.
- Szerintem ruhát keres. –mondta, majd a manó húgunk megjelent a lépcső aljában, kezében három összeállítással.
- Öltözz. –nyomta egyiket a kezembe. Másikat Belláéba, harmadikat pedig ő vette fel. Gyorsan magamra kapkodtam, megcsináltam a hajam, kisminkeltem, és megcsodáltam magam az óriási tükörben a nappaliban. A nagyon mini, kék szoknyám a combközépemig sem ért, a hosszú ujjú, fekete, tapadó felső kihozta alakomat. A fekete, lyukacsos harisnyát, és kék nagyon magas tűsarkút vettem fel utoljára, majd egy bőrdzseki. Mind a hárman hasonló öltözetben jelentünk meg a garázsban, majd miután a táskánkba tömtük a pénztárcánkat, telefonunkat, és a jogsit, majd már száguldoztunk is a sárga porsche-val a helyi pláza felé. Meg sem lepődtem, amikor Alice rutinosan ment az utcák között. Bellával az egész környéket a fejünkbe véstük. Elvileg az egyik kisebb, Alaszka melletti suliba fogunk járni.
- Alice. Sulihoz is kell cuccokat venni. –mosolyogtam.
- Rendben Akkor plusz két óra.
- Na neee. –mondtuk egyszerre Bellával.
- Na deee. –nevetett.
- Tudtad, Alice, hogy veled kínszenvedés vásárolni? –húzta fel a szemöldökét Bella.
- Igen, tudtam. De ezért szerettek. –mosolygott, mire megforgattam a szemeimet, majd Alice leparkolt.
- Hát, ez gyors volt. –mosolyogtam.
- Könnyű annak, aki előre látja az útvonalat. –szállt ki a kocsiból Bella, vele egy időben én is.
- Nézzük, hogyan boldogul Alice az ereje nélkül. –súgtam Bellának, majd elvettem a pláza látványától már megőrült manó erejét.
- Oké. Először. –hunyta be a szemét. –Nem tudom hová menjünk. –kerekedtek ki a szemei.
- Na, Alice, így boldogulj. –mondtam, miközben Bella kezébe csaptam.
- Elvetted az erőmet? –kezdett dühös lenni.
- Igen. Így mulatságosabb. Akkor már had élvezzem én is. –mosolyogtam.
- Kérem vissza.
- Nem.
- Add vissza.
- Nem.
- Oké, ha nem adod vissza, akkor meghempergetlek a sárban.
- Nem tennéd meg. Egyrészt azért nem, mert akkor a ruhának annyi lenne. Tudod Alice. A vadi új ruha. Másrészt pedig az erőd nélkül nem tudnál legyőzni. –mosolyogtam rá, de visszaadtam az erejét.
- Elvetted az erőmet? –kezdett dühös lenni.
- Igen. Így mulatságosabb. Akkor már had élvezzem én is. –mosolyogtam.
- Kérem vissza.
- Nem.
- Add vissza.
- Nem.
- Oké, ha nem adod vissza, akkor meghempergetlek a sárban.
- Nem tennéd meg. Egyrészt azért nem, mert akkor a ruhának annyi lenne. Tudod Alice. A vadi új ruha. Másrészt pedig az erőd nélkül nem tudnál legyőzni. –mosolyogtam rá, de visszaadtam az erejét.
- Köszi. Most, tehát, kezdjük a –behunyta a szemét. –Igen, fehérnemű.
- Miért pont az?- kérdeztem.
- Mert. Ja, és összefutunk valakikkel. –mondta sejtelemesen.
- Na ne. Kikkel? –kérdeztem.
- Valakikkel. –mosolygott.
- Miért pont az?- kérdeztem.
- Mert. Ja, és összefutunk valakikkel. –mondta sejtelemesen.
- Na ne. Kikkel? –kérdeztem.
- Valakikkel. –mosolygott.
- Alice. Átküldenéd azt a videót? Továbbítani akarom. –mosolyogtam.
- Nem látom, hogy kinek. –küldte át.
- Tudom. Furcsa lenne, ha látnád. –mosolyogtam, és elküldtem a videót egy üzenet mellett.
- Elárulod?
- Nem. De most menjünk, mert egy év alatt sem végzünk.
- Oké. –táncolt be Alice az épületbe, mi pedig egy kicsit emberibb léptekkel követtük.
- Próbáljunk emberin viselkedni. –mosolyogtam. – Ha már Alice a fellegekben van.
- Pedig Jazz sincs itt. –nevetett Bella.
- Hát ja.
- Gyertek már. –szólt utánunk Alice, mi pedig szem forgatva gyorsítottunk lépteinken.
- Uhh, milyen régen voltam vásárolni. Magamnak. –léptem be a boltba.
- Tényleg. Több mint egy éve.
- Ugye. Szörnyű. Alice rólam kéne példát venni .- mosolyogtam.
- Miért? –kérdezett vissza.
- Azért, mert Bridget több mint egy éve nem volt vásárolni, még is kibírta. Te meg egy hét után megőrülsz. –adta meg a választ a mellettem álló barna hajú vámpír.
- Ez van. Ezt kell szeretni. –akasztott le van hat csipke szettet, és belibbent az egyik öltözőbe.
- Na, gyere, válogassunk. –ragadtam karon Bellát, és a fehér neműkhöz húztam. Kiválasztottam három szettet, más-más színekben, és két kényelmes darabot is, mire Alice felmordult a fülkében.
- Csönd, Alice. Én választok. –morogtam, majd leakasztottam még két szettet. Emmett társaságában gyorsan fogy. Fel sem próbáltam őket, Bella sem, így elmentünk fizetni. Elővettem a pénztárcámat, és megakadt a szemem valamin.
- Alice, mióta új a bankkártyám? –kérdeztem.
- Azóta, amióta újat csináltattam. Ugyan olyan van hármunknak, csak más a monogram. –szólt ki a fülkéből.
- Bella, add csak a kártyád. –kértem, mire átnyújtotta. Tényleg ugyan olyan volt, ugyan olyan arany színű, csak Belláén: B.C. monogram volt, az enyémen pedig: B.H.
- Alice, miért B.H? –kérdeztem.
- Azért, mert Bridget Hale. Jasper-nek, J.H. van. Ikertesók halihó. –nevetett.
- Oké. Köszi. Akkor Bella. Fizessünk. –libbentem oda a pulthoz, és adtam át a kosaramat. Szerencsére egy nő volt.
- Jó napot. –mosolygott.
- Önnek is. –mondtam, de az a nő nem lehetett több húsznál. Lehúzta a ruhákat, közben kimeresztett szemekkel nézte. A felénél, a kijelzőn egy piszkosul magas összeg jelent meg.
- Csak Emmett-nek. –mondtam Bellának.
- Csak nem gyorsan fogynak a fehérneműk? –mosolygott sejtelmesen.
- Túl gyorsan is. Most meg egy kisebb vagyont kidobok ilyen csipke-csodákra. Szerencsére neked nincs ilyen gondod.
- Ohh, dehogynem. Minden nap legalább egy elfogy.
- Aha. És ezt vegyem is be. –mosolyogtam, miközben átadtam a bankkártyám, és a nő megszeppenve húzta le. Közben odalibbent Alice is. Az ő kezében kétszer olyan sok fehér nemű volt, mint nálunk. A nő megszeppenve nézte, majd az enyémet beletette egy táskába, átadta, és elkezdte Bella csipkecsodái árának begépelését.
- Alice. Hová akarsz még bemenni? –kérdeztem.
- Hát, ha jól tudom, nyílt egy új Gucci, meg ruha, ruha, ruha, ruha.
- Oké. Értem. De másért is jöttünk, nem csak ezért. –mutattam fel a táskám.
- Oké. Illatszerbolt. Konyhába is veszünk egy-két dolgot, igaz, be van rendezve, de mindegy. –mosolygott.
- Oké.
- Elnézést, a bankkártyát legyen szíves. –hallottunk meg egy eszeveszettül gyenge és vékony hangot.
- Nem látom, hogy kinek. –küldte át.
- Tudom. Furcsa lenne, ha látnád. –mosolyogtam, és elküldtem a videót egy üzenet mellett.
- Elárulod?
- Nem. De most menjünk, mert egy év alatt sem végzünk.
- Oké. –táncolt be Alice az épületbe, mi pedig egy kicsit emberibb léptekkel követtük.
- Próbáljunk emberin viselkedni. –mosolyogtam. – Ha már Alice a fellegekben van.
- Pedig Jazz sincs itt. –nevetett Bella.
- Hát ja.
- Gyertek már. –szólt utánunk Alice, mi pedig szem forgatva gyorsítottunk lépteinken.
- Uhh, milyen régen voltam vásárolni. Magamnak. –léptem be a boltba.
- Tényleg. Több mint egy éve.
- Ugye. Szörnyű. Alice rólam kéne példát venni .- mosolyogtam.
- Miért? –kérdezett vissza.
- Azért, mert Bridget több mint egy éve nem volt vásárolni, még is kibírta. Te meg egy hét után megőrülsz. –adta meg a választ a mellettem álló barna hajú vámpír.
- Ez van. Ezt kell szeretni. –akasztott le van hat csipke szettet, és belibbent az egyik öltözőbe.
- Na, gyere, válogassunk. –ragadtam karon Bellát, és a fehér neműkhöz húztam. Kiválasztottam három szettet, más-más színekben, és két kényelmes darabot is, mire Alice felmordult a fülkében.
- Csönd, Alice. Én választok. –morogtam, majd leakasztottam még két szettet. Emmett társaságában gyorsan fogy. Fel sem próbáltam őket, Bella sem, így elmentünk fizetni. Elővettem a pénztárcámat, és megakadt a szemem valamin.
- Alice, mióta új a bankkártyám? –kérdeztem.
- Azóta, amióta újat csináltattam. Ugyan olyan van hármunknak, csak más a monogram. –szólt ki a fülkéből.
- Bella, add csak a kártyád. –kértem, mire átnyújtotta. Tényleg ugyan olyan volt, ugyan olyan arany színű, csak Belláén: B.C. monogram volt, az enyémen pedig: B.H.
- Alice, miért B.H? –kérdeztem.
- Azért, mert Bridget Hale. Jasper-nek, J.H. van. Ikertesók halihó. –nevetett.
- Oké. Köszi. Akkor Bella. Fizessünk. –libbentem oda a pulthoz, és adtam át a kosaramat. Szerencsére egy nő volt.
- Jó napot. –mosolygott.
- Önnek is. –mondtam, de az a nő nem lehetett több húsznál. Lehúzta a ruhákat, közben kimeresztett szemekkel nézte. A felénél, a kijelzőn egy piszkosul magas összeg jelent meg.
- Csak Emmett-nek. –mondtam Bellának.
- Csak nem gyorsan fogynak a fehérneműk? –mosolygott sejtelmesen.
- Túl gyorsan is. Most meg egy kisebb vagyont kidobok ilyen csipke-csodákra. Szerencsére neked nincs ilyen gondod.
- Ohh, dehogynem. Minden nap legalább egy elfogy.
- Aha. És ezt vegyem is be. –mosolyogtam, miközben átadtam a bankkártyám, és a nő megszeppenve húzta le. Közben odalibbent Alice is. Az ő kezében kétszer olyan sok fehér nemű volt, mint nálunk. A nő megszeppenve nézte, majd az enyémet beletette egy táskába, átadta, és elkezdte Bella csipkecsodái árának begépelését.
- Alice. Hová akarsz még bemenni? –kérdeztem.
- Hát, ha jól tudom, nyílt egy új Gucci, meg ruha, ruha, ruha, ruha.
- Oké. Értem. De másért is jöttünk, nem csak ezért. –mutattam fel a táskám.
- Oké. Illatszerbolt. Konyhába is veszünk egy-két dolgot, igaz, be van rendezve, de mindegy. –mosolygott.
- Oké.
- Elnézést, a bankkártyát legyen szíves. –hallottunk meg egy eszeveszettül gyenge és vékony hangot.
- Ohh, elnézést. Tessék. –adta át Bella a kártyáját.
- Bocsánat, hogy tolakodok, de mintha Hale nevet hallottam volna.
- Igen. Engem úgy hívnak. –mondtam.
- Csak mert itt járt valami Rosalie Hale Cillen. –mondta.
- Cullen. –morgott Alice.
- Bocsánat, hogy tolakodok, de mintha Hale nevet hallottam volna.
- Igen. Engem úgy hívnak. –mondtam.
- Csak mert itt járt valami Rosalie Hale Cillen. –mondta.
- Cullen. –morgott Alice.
- Mit csinált itt? –kérdezte rögtön Bella.
- Fehérneműt vett. És dicsekedett, hogy mennyivel jobb az új pasija, mint a régi mitugrász. Azt hiszem pont ezeket a szavakat használta. De már rég volt. Vagy egy hónapja. –mondta, miközben átadta Bellának a táskát.
- Nem hiszem el. –morogtam.
- Én sem. És az a kis ringyó még a nevünket is magán hagyta. Ezt azonnal meg kell vitatnunk a többiekkel. –mondta, és már tárcsázott is, közben átnyújtotta a bankkártyáját.
- Szia Apa!
- Szia Alice. Mi a gond?
- Az, hogy az egyik eladó mesélte, hogy járt náluk Rosalie, és még mindig a mi nevünket hordja. –morogta bele a telefonba.
- Ez természetes Alice.
- Nem, Carlisle, nem természetes. Ő már nem a családunk tagja. Átvert minket, el akarta üldözni Bridzs-et, és nem legutolsó szempont az sem, hogy megcsalta Emmett-et. –tajtékzott Alice.
- Nyugi Drágám. –hallottuk meg Jasper hangját.
- Oké, lenyugszok. De hihetetlen. Most mennem kell. Sziasztok!. –nyomta ki a telefont, és az eladó felé fordult.
- Köszönjük. –vette át a táskát és a bankkártyát, és távoztunk a boltból.
Nyolc órával később az utolsó boltba rángatott be minket Alice.
- Oké. Alice. Minek nekünk báli ruha? –húztam fel a szemöldököm.
- Őszi bál. –nevetett.
- Ohh. De előtte úgyis elrángatsz minket még egyszer. –nevetett Bells.
- Igen. Még szép. Ma csak egyet veszünk megfelel? –kérdezte.
- Oké. De utána megyünk haza.
- Oké. –libbent be a boltba.
- Hihetetlen. –mondtuk egyszerre Bellával, majd Alice után eredtünk.
- Nem is értem, miért harcolunk ellene. –nevettem.
- Én sem. –emelt fel Bella egy fehér egyszerű estélyit.
- Nem. Kék a te színed. –adott Alice a kezébe három ruhát. –Próbálj. - lökte be a fülkébe.
- Alice. Majd magamnak én választok. –mondtam gyorsan. Megakadt a szemem egy ezüst estélyin. Az anyaga enyhén fénylett, és elég szűk volt, viszont az alján gyengéden omlotta a földre. Leemeltem az akasztóról, és beléptem a próbafülkébe. Felvettem, és csodásan állt.
- Hát, ez csodás. –húzta el a függönyt Alice.
- Tudom. –mosolyogtam.
- Ezt vesszük meg. –nevetett. –Bella. Gyere ki. –húzta el a másik függönyt is.
- Ez nem is rossz. –lépett ki egy kék lila estélyiben, amin egy gyenge fátyol anyag is volt, és az hosszabb, mint maga a szoknya.
- Oké. Alice. Most mi választunk neked, csak átöltözünk. –léptem vissza a terembe. Visszaöltöztem, és pont egyszerre léptünk ki Bellával, Alice-t belöktük az egyik fülkébe, és nekiálltunk keresni. Mind a ketten egy ruhára nyúltunk rá, és nevetve akasztottuk le. Beadtuk Alice-nek, és vártuk, hogy kilépjen.
- Fehérneműt vett. És dicsekedett, hogy mennyivel jobb az új pasija, mint a régi mitugrász. Azt hiszem pont ezeket a szavakat használta. De már rég volt. Vagy egy hónapja. –mondta, miközben átadta Bellának a táskát.
- Nem hiszem el. –morogtam.
- Én sem. És az a kis ringyó még a nevünket is magán hagyta. Ezt azonnal meg kell vitatnunk a többiekkel. –mondta, és már tárcsázott is, közben átnyújtotta a bankkártyáját.
- Szia Apa!
- Szia Alice. Mi a gond?
- Az, hogy az egyik eladó mesélte, hogy járt náluk Rosalie, és még mindig a mi nevünket hordja. –morogta bele a telefonba.
- Ez természetes Alice.
- Nem, Carlisle, nem természetes. Ő már nem a családunk tagja. Átvert minket, el akarta üldözni Bridzs-et, és nem legutolsó szempont az sem, hogy megcsalta Emmett-et. –tajtékzott Alice.
- Nyugi Drágám. –hallottuk meg Jasper hangját.
- Oké, lenyugszok. De hihetetlen. Most mennem kell. Sziasztok!. –nyomta ki a telefont, és az eladó felé fordult.
- Köszönjük. –vette át a táskát és a bankkártyát, és távoztunk a boltból.
Nyolc órával később az utolsó boltba rángatott be minket Alice.
- Oké. Alice. Minek nekünk báli ruha? –húztam fel a szemöldököm.
- Őszi bál. –nevetett.
- Ohh. De előtte úgyis elrángatsz minket még egyszer. –nevetett Bells.
- Igen. Még szép. Ma csak egyet veszünk megfelel? –kérdezte.
- Oké. De utána megyünk haza.
- Oké. –libbent be a boltba.
- Hihetetlen. –mondtuk egyszerre Bellával, majd Alice után eredtünk.
- Nem is értem, miért harcolunk ellene. –nevettem.
- Én sem. –emelt fel Bella egy fehér egyszerű estélyit.
- Nem. Kék a te színed. –adott Alice a kezébe három ruhát. –Próbálj. - lökte be a fülkébe.
- Alice. Majd magamnak én választok. –mondtam gyorsan. Megakadt a szemem egy ezüst estélyin. Az anyaga enyhén fénylett, és elég szűk volt, viszont az alján gyengéden omlotta a földre. Leemeltem az akasztóról, és beléptem a próbafülkébe. Felvettem, és csodásan állt.
- Hát, ez csodás. –húzta el a függönyt Alice.
- Tudom. –mosolyogtam.
- Ezt vesszük meg. –nevetett. –Bella. Gyere ki. –húzta el a másik függönyt is.
- Ez nem is rossz. –lépett ki egy kék lila estélyiben, amin egy gyenge fátyol anyag is volt, és az hosszabb, mint maga a szoknya.
- Oké. Alice. Most mi választunk neked, csak átöltözünk. –léptem vissza a terembe. Visszaöltöztem, és pont egyszerre léptünk ki Bellával, Alice-t belöktük az egyik fülkébe, és nekiálltunk keresni. Mind a ketten egy ruhára nyúltunk rá, és nevetve akasztottuk le. Beadtuk Alice-nek, és vártuk, hogy kilépjen.
- Ez tökéletes. –forgott meg a kinti tükör előtt. Az aranyszínű ruhájának terebélyes alja csak úgy forgott körülötte.
- Fizessünk. –léptem a pulthoz, és nyújtottam a bankkártyám.
Három perc múlva , épp kiléptünk a boltból, amikor megpillantottunk valakiket.
- Na ne. Ezek követnek? –kérdeztem dühösen.
- Edzőteremben voltak. Próbálnak olyan lenni, mint Emmett. Nem sokat vártak vele. Amint hazaértek, indultak is ide. Láttam. –nevetett Alice.
- Komoly?- kérdeztem.
- Nem érzed a szagukat? –húzta fel a szemöldökét.
- De. –fogtam be játékosan az orrom, majd elnevettem magam.
- Esélyük sincs.
- Pontosabban annyi esélyük van, mint hogy megtanítod egy tyúknak az ABC-t, aki az hibátlanul tudja majd mondani. –nevetett Bella.
- Tehát. Semmi.
- Ahogy mondod. –adtam igazat Alice-nak.
- Menjünk, még ki kell pakolnunk. –nevettem, ahogy felemeltem azt a rengeteg táskát, amit fogtam.
- Oké. –indultunk volna meg, de valaki megfogta a karom, és hátrahúzott.
- Mi van, Baby? –kérdezte a pasi.
- Nem vagyok Baby, és eressz el, te barom. –mondtam, miközben lefejtettem a kezét a karomról.
- És ha nem? –kérdezte.
- Akkor megbánod. –szorítottam meg a kezét, mire majdnem felsikított.
- Bridget. Hagyd. Nem éri meg. –mondta Alice.
- Hát jó. Menjünk. –mondtam, és kiindultam.
- Amúgy kik ezek? –kérdeztem.
- Most lesznek másodikasok. –mondta elhaló hangon Alice.
- Na ne! Először a repülőn zaklatnak, aztán itt, és majd a suliban is?–mondtam gyorsan.
- Sajnálom. De gondolj bele. Emmett és Jasper elintézi őket. –mondta.
- Oké. De még egy ilyen lesz, először én oktatom ki őket, és utána hagyom Jasper-t és Emmett-et érvényesülni. –nevettem, közben bepakoltam a kocsiba, és beszálltam, majd Alice indította a kocsit, és elhajtottunk.
- Fizessünk. –léptem a pulthoz, és nyújtottam a bankkártyám.
Három perc múlva , épp kiléptünk a boltból, amikor megpillantottunk valakiket.
- Na ne. Ezek követnek? –kérdeztem dühösen.
- Edzőteremben voltak. Próbálnak olyan lenni, mint Emmett. Nem sokat vártak vele. Amint hazaértek, indultak is ide. Láttam. –nevetett Alice.
- Komoly?- kérdeztem.
- Nem érzed a szagukat? –húzta fel a szemöldökét.
- De. –fogtam be játékosan az orrom, majd elnevettem magam.
- Esélyük sincs.
- Pontosabban annyi esélyük van, mint hogy megtanítod egy tyúknak az ABC-t, aki az hibátlanul tudja majd mondani. –nevetett Bella.
- Tehát. Semmi.
- Ahogy mondod. –adtam igazat Alice-nak.
- Menjünk, még ki kell pakolnunk. –nevettem, ahogy felemeltem azt a rengeteg táskát, amit fogtam.
- Oké. –indultunk volna meg, de valaki megfogta a karom, és hátrahúzott.
- Mi van, Baby? –kérdezte a pasi.
- Nem vagyok Baby, és eressz el, te barom. –mondtam, miközben lefejtettem a kezét a karomról.
- És ha nem? –kérdezte.
- Akkor megbánod. –szorítottam meg a kezét, mire majdnem felsikított.
- Bridget. Hagyd. Nem éri meg. –mondta Alice.
- Hát jó. Menjünk. –mondtam, és kiindultam.
- Amúgy kik ezek? –kérdeztem.
- Most lesznek másodikasok. –mondta elhaló hangon Alice.
- Na ne! Először a repülőn zaklatnak, aztán itt, és majd a suliban is?–mondtam gyorsan.
- Sajnálom. De gondolj bele. Emmett és Jasper elintézi őket. –mondta.
- Oké. De még egy ilyen lesz, először én oktatom ki őket, és utána hagyom Jasper-t és Emmett-et érvényesülni. –nevettem, közben bepakoltam a kocsiba, és beszálltam, majd Alice indította a kocsit, és elhajtottunk.
