Bocsi a késésért! Csak sok volt mostanság a dolog, és alig volt időm a géphez férkőzni. De most itt van.
Jó olvasást! Puszi
44. fejezet. –Vagyis II. 3. fejezet
(Bridget)
- Akkor mi megyünk is. –álltam fel. –Elnézést a zavarásért. És kérlek ne szóljatok a Cullen családnak. Edward közelében pedig a gondolataitokra figyeljetek.
- Rendben. Vigyázz magadra. –ölelt meg Carmen.
- Ti is. –mosolyodtam el, és kimentem.
- Na, merre lehetnek ezek a nomádok? –szagolt körbe Demetri, majd már suhant is.
Mi pedig utána. Úgy egy óra múlva már meg is voltak. Épp ültek, és beszélgettek. Többen voltak, mint gondoltuk. Hatan...
- Mit kerestek ti itt? –morogott az egyik, közben felpattant.
- Hogy mit is? Mondjuk ti mit kerestek itt? –állt nyugodtan Demetri.
- Szerintem ehhez semmi közöd. –támadt neki az egyik.
Demetri könnyű szerrel megölte, majd félredobta.
- Tehát…- folytatta. –Hol is tartottunk?
- Megölted a párom, teee…- ugrott fel egy nő.
Én csak sóhajtva álltam hátrébb. Felix tüzet rakott, addig Dem megölte a nekiugró nőt is.
- Visszatérve a témára. Mit terveztetek ti? Ki a vezető? –morogta Dem.
- Én vagyok. –állt fel egy nő.
- Mi a terved velük?
(Bridget)
- Akkor mi megyünk is. –álltam fel. –Elnézést a zavarásért. És kérlek ne szóljatok a Cullen családnak. Edward közelében pedig a gondolataitokra figyeljetek.
- Rendben. Vigyázz magadra. –ölelt meg Carmen.
- Ti is. –mosolyodtam el, és kimentem.
- Na, merre lehetnek ezek a nomádok? –szagolt körbe Demetri, majd már suhant is.
Mi pedig utána. Úgy egy óra múlva már meg is voltak. Épp ültek, és beszélgettek. Többen voltak, mint gondoltuk. Hatan...
- Mit kerestek ti itt? –morogott az egyik, közben felpattant.
- Hogy mit is? Mondjuk ti mit kerestek itt? –állt nyugodtan Demetri.
- Szerintem ehhez semmi közöd. –támadt neki az egyik.
Demetri könnyű szerrel megölte, majd félredobta.
- Tehát…- folytatta. –Hol is tartottunk?
- Megölted a párom, teee…- ugrott fel egy nő.
Én csak sóhajtva álltam hátrébb. Felix tüzet rakott, addig Dem megölte a nekiugró nőt is.
- Visszatérve a témára. Mit terveztetek ti? Ki a vezető? –morogta Dem.
- Én vagyok. –állt fel egy nő.
- Mi a terved velük?
- Hadsereg. –szólt közbe egy fiatal fiú 6-8 évesnek nézett ki.
- Fogd be! –kiáltott rá a nő.
- Nem tudjátok, hogy gyermek átváltoztatása sérti a törvényeket? –szóltam közbe. Dem és Felix csak furcsán nézett rám. –Pedig az a fiú ott nagyon gyermeknek látszik…
- Ez…ez…- hebegte a nő.
- Ez egy gyermek, akit te átváltoztattál, hogy hadsereget gyűjts. Itt már csak az a gond, hogy ez két pontban is megsérti a törvényeket. –mondtam magabiztosan. Még jó, hogy elmagyarázták nekem…
- Azt hiszem ez eldőlt. Végezzünk gyorsan. Haza akarok már menni. –mondta Felix.
Erre egy nagyon erős, fizikai és mentális pajzs emelkedett a törvénysértők köré.
- Törj be! –utasított Dem.
- Nem olyan könnyű ám. –morogtam, majd elvettem a nő erejét.
Hárman egyszerre ugrottunk nekik, közben félredobtam a köpenyem. Én kinyírtam a vezetőt, majd máglyára vetettem. A többiek a többi személyt. Már csak a kisfiú maradt.
- Állj! –mondtam gyorsan.
De már késő volt. Felix eltörte a nyakát, és a tűzre dobta. Összerogytam. A kisfiú annyira hasonlított Nich-re…
- Mi a baj? –ugrott mellém Dem.
- Adjatok egy percet. –fogtam a fejem. –Ez most…
- Gyere. –kapott fel Felix, és már suhant is.
- Vámpír vagyok. Letehetsz. Csak tudod… Á…hagyjuk… - utasítottam, mire letett. – Köszi.
Mentünk egy ideig, amikor maci szagát éreztem meg. Hmm… Megálltam, és körbeszaglásztam. A többiek érdekesen néztek rám, de én nem törődtem velük, és elindultam vacsorázni. A medvét gyorsan elkaptam, és hiba nélkül. Tehát egy vérfolt, és szakadás nélkül.
- Na, indulhatunk is. –mosolyogtam rájuk.
- Te…te…állatot…- dadogták.
- Igen, állatokat eszek. Finomak. A maci a kedvencem…- „És nem csak nekem…”tettem hozzá magamban. –Na, de most menjünk. Sosem érünk vissza.
Reggelre már Olaszországban voltunk, és a vár felé futottunk. Az már csak fél órát vett igénybe, és már a nagyterem ajtajában álltunk. Kinyitottuk a nagy fa ajtót, és beléptünk.
- Mester. –hajoltunk meg.
- Történt valami érdekes? –lépett közelebb Aro.
- Nézze meg, Mester. –nyújtotta a kezét Demetri.
Aro elfogadta, és kiolvasta fejéből a gondolatokat.
- Szép volt. –dicsért meg minket.
- Köszönjük. –mondtuk illedelmesen.
- Tudtam én, hogy jól döntök. –mondta magának, majd leült a székbe. –Elmehettek.
Meghajoltunk, majd kimentünk a teremből. Felmentem a szobámba, és levágódtam az ágyra. Majd úgy döntöttem, hogy lezuhanyozok. Bementem a fürdőbe. Ott ledobtam a ruháimat, és beálltam a forró víz alá. Hajat is mostam. Majd kiléptem a zuhanyfüléből, magam köré tekertem egy törölközőt, ami alig ért le a combom közepéig. Kopogtak… Mindig jókor jönnek. Elsuhantam az ajtóhoz, majd kinyitottam. Ki állt ott? Na ki? Ki más, mint Alec.
- Szia. –léptem beljebb, kitárva az ajtót. –Ülj csak le, én addig megyek, és öltözök.
- Csak azért jöttem, mert kiképzés lesz. –ült le.
- Ki fog képezni? –dugtam ki a fejem a gardróbból. Fehérnemű már volt rajtam…
- Én és Sophie. Valamint Demetri is besegít. – magyarázta.
- Aha. –vettem fel a gatyám.
Fekete nadrág, vörös felső. Magamra kaptam a felsőt is, és átlibbentem a fürdőbe. Hátratűztem a hajam, felkaptam a magas sarkúmat, és már a szoba közepén álltam.
- Mehetünk. –nyitottam ki az ajtót.
Megcsörrent a telefonom. Ohh, a francba is…
Alec a kezembe dobta a mobilomat, és a kijelzőn egy nagyon ismerős szám villogott. Felvettem.
- Igen? –szóltam bele.
- Te …te…te… Hogy tehetted ezt velünk?. –kiabálta a telefonba Alice. Hallottam a hangjában az elfojtott zokogást.
- Mit? –döbbentem le. –Már megint én. Miért teszitek ezt velem? Az nem jut eszetekbe, hogy nem csak miattam tettem ezt? Nem volt más választásom…
- Fogd be! –kiáltott rá a nő.
- Nem tudjátok, hogy gyermek átváltoztatása sérti a törvényeket? –szóltam közbe. Dem és Felix csak furcsán nézett rám. –Pedig az a fiú ott nagyon gyermeknek látszik…
- Ez…ez…- hebegte a nő.
- Ez egy gyermek, akit te átváltoztattál, hogy hadsereget gyűjts. Itt már csak az a gond, hogy ez két pontban is megsérti a törvényeket. –mondtam magabiztosan. Még jó, hogy elmagyarázták nekem…
- Azt hiszem ez eldőlt. Végezzünk gyorsan. Haza akarok már menni. –mondta Felix.
Erre egy nagyon erős, fizikai és mentális pajzs emelkedett a törvénysértők köré.
- Törj be! –utasított Dem.
- Nem olyan könnyű ám. –morogtam, majd elvettem a nő erejét.
Hárman egyszerre ugrottunk nekik, közben félredobtam a köpenyem. Én kinyírtam a vezetőt, majd máglyára vetettem. A többiek a többi személyt. Már csak a kisfiú maradt.
- Állj! –mondtam gyorsan.
De már késő volt. Felix eltörte a nyakát, és a tűzre dobta. Összerogytam. A kisfiú annyira hasonlított Nich-re…
- Mi a baj? –ugrott mellém Dem.
- Adjatok egy percet. –fogtam a fejem. –Ez most…
- Gyere. –kapott fel Felix, és már suhant is.
- Vámpír vagyok. Letehetsz. Csak tudod… Á…hagyjuk… - utasítottam, mire letett. – Köszi.
Mentünk egy ideig, amikor maci szagát éreztem meg. Hmm… Megálltam, és körbeszaglásztam. A többiek érdekesen néztek rám, de én nem törődtem velük, és elindultam vacsorázni. A medvét gyorsan elkaptam, és hiba nélkül. Tehát egy vérfolt, és szakadás nélkül.
- Na, indulhatunk is. –mosolyogtam rájuk.
- Te…te…állatot…- dadogták.
- Igen, állatokat eszek. Finomak. A maci a kedvencem…- „És nem csak nekem…”tettem hozzá magamban. –Na, de most menjünk. Sosem érünk vissza.
Reggelre már Olaszországban voltunk, és a vár felé futottunk. Az már csak fél órát vett igénybe, és már a nagyterem ajtajában álltunk. Kinyitottuk a nagy fa ajtót, és beléptünk.
- Mester. –hajoltunk meg.
- Történt valami érdekes? –lépett közelebb Aro.
- Nézze meg, Mester. –nyújtotta a kezét Demetri.
Aro elfogadta, és kiolvasta fejéből a gondolatokat.
- Szép volt. –dicsért meg minket.
- Köszönjük. –mondtuk illedelmesen.
- Tudtam én, hogy jól döntök. –mondta magának, majd leült a székbe. –Elmehettek.
Meghajoltunk, majd kimentünk a teremből. Felmentem a szobámba, és levágódtam az ágyra. Majd úgy döntöttem, hogy lezuhanyozok. Bementem a fürdőbe. Ott ledobtam a ruháimat, és beálltam a forró víz alá. Hajat is mostam. Majd kiléptem a zuhanyfüléből, magam köré tekertem egy törölközőt, ami alig ért le a combom közepéig. Kopogtak… Mindig jókor jönnek. Elsuhantam az ajtóhoz, majd kinyitottam. Ki állt ott? Na ki? Ki más, mint Alec.
- Szia. –léptem beljebb, kitárva az ajtót. –Ülj csak le, én addig megyek, és öltözök.
- Csak azért jöttem, mert kiképzés lesz. –ült le.
- Ki fog képezni? –dugtam ki a fejem a gardróbból. Fehérnemű már volt rajtam…
- Én és Sophie. Valamint Demetri is besegít. – magyarázta.
- Aha. –vettem fel a gatyám.
Fekete nadrág, vörös felső. Magamra kaptam a felsőt is, és átlibbentem a fürdőbe. Hátratűztem a hajam, felkaptam a magas sarkúmat, és már a szoba közepén álltam.
- Mehetünk. –nyitottam ki az ajtót.
Megcsörrent a telefonom. Ohh, a francba is…
Alec a kezembe dobta a mobilomat, és a kijelzőn egy nagyon ismerős szám villogott. Felvettem.
- Igen? –szóltam bele.
- Te …te…te… Hogy tehetted ezt velünk?. –kiabálta a telefonba Alice. Hallottam a hangjában az elfojtott zokogást.
- Mit? –döbbentem le. –Már megint én. Miért teszitek ezt velem? Az nem jut eszetekbe, hogy nem csak miattam tettem ezt? Nem volt más választásom…
Megszakítottam a vonalat, és a fal mellé kuporodtam. Kidobtam a telefont az ablakon, ami pár másodperc múlva hangos csattanással landolt a földön, és törött darabjaira. Arcomat a tenyereimbe temettem, és hangosan fújtam ki a levegőt. Feltörni készülő zokogásomat visszanyeltem, és sóhajtva álltam fel.
- Menjünk. –mentem ki az ajtó…
**__**
*Alice*
Az esküvő irtó gáz volt. Egyrészt, mert az egész család szomorú volt, másrészt, mert láttam, hogy elmegy…mármint végleg…
Már hazafelé tartottunk. Épp lefordultunk a hozzánk vezető útra, amikor látomásom volt. „Bridget és Alec egy kocsiban. Bridget csak bámul ki az ablakon, míg Alec vezet…”
Sóhajtva szálltam ki a már álló autóból, és besuhantam a házba. A többiek megdöbbenve nézték az asztalon a leveleket, és a könyvet. Odaléptem, és kivettem a nekem és Jasper-nek címzett borítékot. Majd utánam mindenki magához vette a sajátját, és elment a szobájába. Csak Em, Jaz és én maradtunk. Egy határozott mozdulattal feltéptem a boríték szélét, és kihúztam belőle a levelet. Jasper ölébe kuporodva kezdtem el olvasni. Szerelmem pedig ugyan így tett. Ledöbbenve futott szemem a sorok között. A sírás fojtogatott, de végigolvastam. Majd mikor emlékezetembe véstem az utolsó betűt is, a zokogás eluralkodott rajtam. Jasper mellkasába rejtettem arcomat, és úgy hallgattam, ahogy Esme is sír. Persze csak könnyek nélkül. Nem tudom meddig zokogtam, de Emmett csak végig nézett maga elé bambán, és nem szólt egy szót sem. Látszott rajta, hogy nagyon el van keseredve, és legszívesebben utána menne. De nem teheti…
Esme lassan lejött, és szomorúan ült le mellénk. Arcát a tenyerébe temette, és éreztem, hogy mondani akar valamit… És meg is fogja tenni.
- Miért? –törte meg a csendet.
- Nem tudom. –suttogtam.
- Ez…- mondta ki az első szót Emmett.
- Menjünk. –mentem ki az ajtó…
**__**
*Alice*
Az esküvő irtó gáz volt. Egyrészt, mert az egész család szomorú volt, másrészt, mert láttam, hogy elmegy…mármint végleg…
Már hazafelé tartottunk. Épp lefordultunk a hozzánk vezető útra, amikor látomásom volt. „Bridget és Alec egy kocsiban. Bridget csak bámul ki az ablakon, míg Alec vezet…”
Sóhajtva szálltam ki a már álló autóból, és besuhantam a házba. A többiek megdöbbenve nézték az asztalon a leveleket, és a könyvet. Odaléptem, és kivettem a nekem és Jasper-nek címzett borítékot. Majd utánam mindenki magához vette a sajátját, és elment a szobájába. Csak Em, Jaz és én maradtunk. Egy határozott mozdulattal feltéptem a boríték szélét, és kihúztam belőle a levelet. Jasper ölébe kuporodva kezdtem el olvasni. Szerelmem pedig ugyan így tett. Ledöbbenve futott szemem a sorok között. A sírás fojtogatott, de végigolvastam. Majd mikor emlékezetembe véstem az utolsó betűt is, a zokogás eluralkodott rajtam. Jasper mellkasába rejtettem arcomat, és úgy hallgattam, ahogy Esme is sír. Persze csak könnyek nélkül. Nem tudom meddig zokogtam, de Emmett csak végig nézett maga elé bambán, és nem szólt egy szót sem. Látszott rajta, hogy nagyon el van keseredve, és legszívesebben utána menne. De nem teheti…
Esme lassan lejött, és szomorúan ült le mellénk. Arcát a tenyerébe temette, és éreztem, hogy mondani akar valamit… És meg is fogja tenni.
- Miért? –törte meg a csendet.
- Nem tudom. –suttogtam.
- Ez…- mondta ki az első szót Emmett.
- Hihetetlen… - fejezte be Jasper. –Emmett, ha megcsalt volna, akkor nem írt volna ilyen levelet.
- Jó megállapítás. –mondta Esme. –Nem tenné meg. Nagyon szeretett téged Emmett…
- Jó megállapítás. –mondta Esme. –Nem tenné meg. Nagyon szeretett téged Emmett…
- Igaza van. Éreztem. –szólt közbe Jasper. – De hová mehetett?
- Nem tudom…- súgtam.
Látomás. „Bridget törölközőben megy a szobába, mögötte Alec lépked. ”
- A látomásaimból ítélve, valahol Alec-cal van…- jegyeztem meg. – De minden olyan zavaros. Csak nyomokban látom…
- Tehát még nem biztos, hogy megcsalta Emmett-et… - suttogta Esme. –Én nem hiszem el, hogy megtenné ezt… Vagy megtette volna…
- Én sem hittem… de minden jel arra utal. – szorította ökölbe Emmett a kezeit.
Előkaptam a mobilomat, és tárcsáztam. Második csörgésre felvette.
- Igen? –szólt bele
- Te …te…te… Hogy tehetted ezt velünk?. –kiabáltam a telefonba, közben elfojtottam felszínre törő zokogásomat.
- Mit? –Hallatszott a hangjában a döbbenet. –Már megint én. Miért teszitek ezt velem? Az nem jut eszetekbe, hogy nem csak miattam tettem ezt? Nem volt más választásom…
Ezután kinyomta. Újra próbáltam hívni, de nem lehetett elérni.
- Nem tudom…- súgtam.
Látomás. „Bridget törölközőben megy a szobába, mögötte Alec lépked. ”
- A látomásaimból ítélve, valahol Alec-cal van…- jegyeztem meg. – De minden olyan zavaros. Csak nyomokban látom…
- Tehát még nem biztos, hogy megcsalta Emmett-et… - suttogta Esme. –Én nem hiszem el, hogy megtenné ezt… Vagy megtette volna…
- Én sem hittem… de minden jel arra utal. – szorította ökölbe Emmett a kezeit.
Előkaptam a mobilomat, és tárcsáztam. Második csörgésre felvette.
- Igen? –szólt bele
- Te …te…te… Hogy tehetted ezt velünk?. –kiabáltam a telefonba, közben elfojtottam felszínre törő zokogásomat.
- Mit? –Hallatszott a hangjában a döbbenet. –Már megint én. Miért teszitek ezt velem? Az nem jut eszetekbe, hogy nem csak miattam tettem ezt? Nem volt más választásom…
Ezután kinyomta. Újra próbáltam hívni, de nem lehetett elérni.
- Nem hiszem el. – morogtam…
**__**
(Bridget)
A kiképzés jól sikerült. Pontosabban, attól függ, hogy honnan nézzük. A mentális erőmmel nem tudtak semmit kezdeni, viszont a harctechnikám sokat javult. Igaz, Aro a kiképzés közben mondta, hogy ez felesleges, mivel harcolni azt tudok. De ők azon is fejlesztettek. Végül Aro büszkén ballagott vissza a szobájába, de egy kicsit csalódott is volt, mivel a mentális erőmet nem tudtam fejleszteni. Ezt ő maga vallotta be. De van elég időm rá…
Most épp a városban sétálgatok, mivel borús az idő, és Aro elengedett. Új mobilt fogok venni. Pontosabban muszáj lesz, mivel Peric-cel is dumálnom kell. Beléptem egy üzletbe, és a pulthoz léptem.
- Jó napot. –köszöntött az eladónő.
- Jó napot. Telefont szeretnék vásárolni. Mit ajánl? –kezdtem bele…
Miután megvettem az érintő képernyős mobilomat, és vettem magamnak pár ruhát, a vár felé vettem az irányt.
Miután jelentettem Aro-nak, hogy visszatértem, felmentem a szobámba. Ott bepakoltam a gardróbba, és tárcsáztam Petric számát.
- Petric Uley. Tessék. –szólt bele mély hangján.
Elnevettem magam.
- Szia. Én azt a farkast keresem, aki vicces, és messze áll a komolyságtól. Nem hallott róla valamikor? –nevettem.
- Bridget. Kerestelek. Nagyon sokat. Nem vetted fel a telefont. –hadarta el.
- Igen. Kidobtam az ablakon. –nevettem újra. –Miután felhívtak.
- Sajnálom. –suttogta.
- Semmi gond sincs. Jól vagyok. –mondtam magabiztosan.
Ez részben igaz is volt...
- Akkor jó. Viszont most megyek. Sok a dolog. Vigyázz magadra. Puszi. –köszönt el, majd meg sem várva válaszom, letette.
Letettem a telefont magam mellé, és elterültem az ágyon. Nehéz lesz az itt töltött idő…
**___**
(Emmett)
Az esküvőn nem tettem mást, mint magamat emésztettem. Hogy lehettem ilyen naiv, hogy újra bedőltem egy nőnek? Kidobtam azt, akit az életemnél is jobban szeretek. Igen, még mindig szeretem. Azok után is…
Már a tornácon vagyok, és épp belépek. Belépek a nappaliba, és a többiek az asztalt nézték. Majd Alice is besuhant, és kikapta az egyik borítékot. Majd utána mindenki kivette a magának címzett levelet. Kibontottam, és olvasni kezdtem. Ledöbbenve futattam szemem a sorok között, és a sírás kerülgetett. ENGEM. Majd mikor az utolsó sort is elolvastam, összeomlottam. De nem zokogtam. Csak bámultam magam elé, és emésztettem a leírt sorokat. Most már biztos, hogy nem igaz az a levél, amit találtam. Akkor nem írna ilyet. És még hogy visszamegyek Rosalie-hoz… Á….jól elszúrtam ezt is…mint mindent. A gyűrűt elvitte…már semmi sem maradt belőle… Arcomat a tenyerembe temettem, és lehajtottam a fejem. Esme közben lejött, és letelepedett mellénk a kanapéra. Majd megtörte a több órás csendet.
- Miért? –szólalt meg.
- Nem tudom. –suttogta Alice.
- Ez…- mondtam ki az első szót elsöprő döbbenetem után.
**__**
(Bridget)
A kiképzés jól sikerült. Pontosabban, attól függ, hogy honnan nézzük. A mentális erőmmel nem tudtak semmit kezdeni, viszont a harctechnikám sokat javult. Igaz, Aro a kiképzés közben mondta, hogy ez felesleges, mivel harcolni azt tudok. De ők azon is fejlesztettek. Végül Aro büszkén ballagott vissza a szobájába, de egy kicsit csalódott is volt, mivel a mentális erőmet nem tudtam fejleszteni. Ezt ő maga vallotta be. De van elég időm rá…
Most épp a városban sétálgatok, mivel borús az idő, és Aro elengedett. Új mobilt fogok venni. Pontosabban muszáj lesz, mivel Peric-cel is dumálnom kell. Beléptem egy üzletbe, és a pulthoz léptem.
- Jó napot. –köszöntött az eladónő.
- Jó napot. Telefont szeretnék vásárolni. Mit ajánl? –kezdtem bele…
Miután megvettem az érintő képernyős mobilomat, és vettem magamnak pár ruhát, a vár felé vettem az irányt.
Miután jelentettem Aro-nak, hogy visszatértem, felmentem a szobámba. Ott bepakoltam a gardróbba, és tárcsáztam Petric számát.
- Petric Uley. Tessék. –szólt bele mély hangján.
Elnevettem magam.
- Szia. Én azt a farkast keresem, aki vicces, és messze áll a komolyságtól. Nem hallott róla valamikor? –nevettem.
- Bridget. Kerestelek. Nagyon sokat. Nem vetted fel a telefont. –hadarta el.
- Igen. Kidobtam az ablakon. –nevettem újra. –Miután felhívtak.
- Sajnálom. –suttogta.
- Semmi gond sincs. Jól vagyok. –mondtam magabiztosan.
Ez részben igaz is volt...
- Akkor jó. Viszont most megyek. Sok a dolog. Vigyázz magadra. Puszi. –köszönt el, majd meg sem várva válaszom, letette.
Letettem a telefont magam mellé, és elterültem az ágyon. Nehéz lesz az itt töltött idő…
**___**
(Emmett)
Az esküvőn nem tettem mást, mint magamat emésztettem. Hogy lehettem ilyen naiv, hogy újra bedőltem egy nőnek? Kidobtam azt, akit az életemnél is jobban szeretek. Igen, még mindig szeretem. Azok után is…
Már a tornácon vagyok, és épp belépek. Belépek a nappaliba, és a többiek az asztalt nézték. Majd Alice is besuhant, és kikapta az egyik borítékot. Majd utána mindenki kivette a magának címzett levelet. Kibontottam, és olvasni kezdtem. Ledöbbenve futattam szemem a sorok között, és a sírás kerülgetett. ENGEM. Majd mikor az utolsó sort is elolvastam, összeomlottam. De nem zokogtam. Csak bámultam magam elé, és emésztettem a leírt sorokat. Most már biztos, hogy nem igaz az a levél, amit találtam. Akkor nem írna ilyet. És még hogy visszamegyek Rosalie-hoz… Á….jól elszúrtam ezt is…mint mindent. A gyűrűt elvitte…már semmi sem maradt belőle… Arcomat a tenyerembe temettem, és lehajtottam a fejem. Esme közben lejött, és letelepedett mellénk a kanapéra. Majd megtörte a több órás csendet.
- Miért? –szólalt meg.
- Nem tudom. –suttogta Alice.
- Ez…- mondtam ki az első szót elsöprő döbbenetem után.
- Hihetetlen… - fejezte be Jasper. –Emmett, ha megcsalt volna, akkor nem írt volna ilyen levelet.
- Jó megállapítás. –mondta Esme. –Nem tenné meg. Nagyon szeretett téged Emmett…
- Jó megállapítás. –mondta Esme. –Nem tenné meg. Nagyon szeretett téged Emmett…
- Igaza van. Éreztem. –szólt közbe Jasper. – De hová mehetett?
- Nem tudom…- szólt újra jövőbe látó húgom. - A látomásaimból ítélve, valahol Alec-cal van…- jegyezte meg. – De minden olyan zavaros. Csak nyomokban látom…
- Tehát még nem biztos, hogy megcsalta Emmett-et… - suttogta Esme. –Én nem hiszem el, hogy megtenné ezt… Vagy megtette volna…
- Én sem hittem… de minden jel arra utal. – szorítottam ökölbe a kezem.
Pedig nagyon reménykedek benne. Nem hiszem, hogy megtette volna…de lehet, hogy mást szeret. Ohh, de nem vagyok biztos se magamban, sem a véleményemben.
Alice előkapta a mobilját, tárcsázott, és már fel is vették.
- Igen? –szólt bele Szerelmem bársonyos hangján.
- Te …te…te… Hogy tehetted ezt velünk?. –kiabálta a telefonba a hívó fél, közben elfojtotta zokogását.
- Mit? –Hallatszott a hangjában a döbbenet. –Már megint én. Miért teszitek ezt velem? Az nem jut eszetekbe, hogy nem csak miattam tettem ezt? Nem volt más választásom…
Ezután kinyomta. Újra próbálta hívni, de nem lehetett elérni.
- Nem tudom…- szólt újra jövőbe látó húgom. - A látomásaimból ítélve, valahol Alec-cal van…- jegyezte meg. – De minden olyan zavaros. Csak nyomokban látom…
- Tehát még nem biztos, hogy megcsalta Emmett-et… - suttogta Esme. –Én nem hiszem el, hogy megtenné ezt… Vagy megtette volna…
- Én sem hittem… de minden jel arra utal. – szorítottam ökölbe a kezem.
Pedig nagyon reménykedek benne. Nem hiszem, hogy megtette volna…de lehet, hogy mást szeret. Ohh, de nem vagyok biztos se magamban, sem a véleményemben.
Alice előkapta a mobilját, tárcsázott, és már fel is vették.
- Igen? –szólt bele Szerelmem bársonyos hangján.
- Te …te…te… Hogy tehetted ezt velünk?. –kiabálta a telefonba a hívó fél, közben elfojtotta zokogását.
- Mit? –Hallatszott a hangjában a döbbenet. –Már megint én. Miért teszitek ezt velem? Az nem jut eszetekbe, hogy nem csak miattam tettem ezt? Nem volt más választásom…
Ezután kinyomta. Újra próbálta hívni, de nem lehetett elérni.
- Nem hiszem el. – morogta Alice.
- Hát még én. –suhantam fel a szobámba.
Az illatát még tisztán érezni lehetett. Ruhákat hagyott itt, de minden fontos dolgot magával vitt. Körbenéztem a szobában, majd leültem az ágyra, ahol pár napja még ketten ültünk. Hogy lehettem olyan hülye, hogy nem is engedtem neki megmagyarázni? Lehet, hogy csak tévedés… Lehet, hogy nem is igaz. Igen. Nem lehet igaz. Vagy mégis? Ohh, nem tudom, és már nem is fogom megtudni. Hallottam, ahol Esme lent zokog, halkan. Jasper és –az időközben lement – Carlisle próbálja megnyugtatni, kevés sikerrel. Hogy fogjuk mi átvészelni ezt az időszakot? Újra elolvastam a levelet, és egy mondtat csak nem akarta elhagyni az agyamat.: „Vigyázz magadra, és leendő párodra, majd feleségedre.”
A franca is! Én őt akarom páromnak, majd feleségemnek…
De ugye ezt elszúrtam… Vagy ő szúrta el? Már mindegy…
Egyszer csak mindenki elhallgatott, és már csak egy autó zúgását hallottam.
- Alice. –mentem le a lépcsőn.
A kanapén ült, és Jasper próbálta nyugtatni.
- Igen? –válaszolt.
- Esme és Carlisle hová ment? –ültem le.
- Nicholas-ért. Ma lehet elhozni. Úgy gondolják, egy kicsit jobb lesz a kedvünk ha itt lesz a kicsi. –magyarázta.
- Értem… Szerintem nem lenne jó, ha a kicsi Nich-et ide hoznánk egy ilyen szitu kellős közepén. –mondtam véleményemet.
- Majd kiderül…- mondta Jasper, majd karjaiba kapta Szerelmét, és már a szobájában is volt.
Én pedig egyedül maradtam…mondjuk eddig is egyedül voltam, na de ennyire?
Egyszer csak Bella termett a látókörömbe, majd leült mellém a kanapéra, és a hátamat kezdte el dörzsölni.
- Hagyj Bella. –mordultam fel, és átültem.
- Most mi a baj? –háborodott fel.
- Amíg itt volt Bridget, addig észre sem vettél, ügyet sem vetettél sem rá, sem pedig rám. Most, hogy elment, milyen hamar mellettem termettél. –mondtam egyenesen a szemébe.
- Igen, ez így volt. Mivel irigyeltem őt. –állta pillantásom. –Azért, mert szereted őt. Azért, mert van egy olyan valakije, mint te. –suttogta.
- Neked ott van Edward. De te meg akartál volna fosztani a boldogságtól? De ha kiderül, hogy egyikőtök keze is benne van ebben az egészben, akkor megbánjátok. És akkor véghezvitted a terved. –suhantam el.
- Az nem ugyan az. –kiáltotta utánam.
Megtorpantam.
- Mi nem ugyanaz? –fordultam meg.
- Igen, nekem ott van Edward, akit nagyon szeretek. Csakhogy mióta itt van Bridget, fittyet sem hánysz rám. –ordította.
- Ohh, csak nem te írtad azt a levelet? –mondtam szarkasztikusan.
- Mi van akkor, ha én? –kiabálta.
Előtte termettem, és nyakánál fogva felemeltem.
- Te, vagy nem te? –morogtam.
- Engedd el Emmett. –termett Szerelme mellett Edward.
- Mert ha nem, mi lesz? –dobtam félre Bellát, és futásnak eredtem.
Edward utánam jött, de nem érdekelt. Csak mentem, mentem, és mentem. Edward felhagyott követésemmel, viszont egy másik lépés társult az enyémhez. És a szag… az émelyítően édes szag… Rosalie. Már csak ő hiányzott… Gyorsítottam a tempómon, majd elértem a vízhez, és beleugrottam. Úsztam, és úsztam. Majd úgy döntöttem, hogy mi a francnak megyek? Visszafordultam, és újra nekiálltam úszni. Visszaúsztam a parthoz, és kiszálltam. Elkezdtem a ház felé futni, és út közben elkezdett zuhogni az eső. Jobbnál jobb. Egy latyak vízben ugrottam be a szobám ablakán, és a fürdőbe vettem az irányt. Ott ledobtam a ruháim, és beálltam a zuhany alá. A forró víz égette a bőrömet, de jól esett. Majd kiléptem a vízsugár alól, és feleszméltem. Nem hoztam be ruhát. Derekam köré tekertem a törölközőm, és visszamentem a szobámba. Viszont az ágyon egy nagyon nem kívánatos személyt találtam.
- Tűnj el! –morogtam. –Nincs kedvem veled játszadozni.
- Kár. Nekem lenne. –termett mellettem, és keze az ágyékomra siklott.
- El innen. –löktem félre.
- Miért? –rebegtette meg a pilláit, és szőke fürtjeit hátrasimította.
- Mert nincs kedvem veled hetyegni Rosalie. –löktem rajta még egyet.
- Miért? Azért mert a ki barátnőd megcsalt? –lépett elém.
- Honnan tudsz te erről? –emeltem fel a hangom.
- Öhm…hát…ö…- dadogta.
- Honnan? –kiabáltam rá.
- Mesélték a többiek. De megyek. –ugrott ki az ablakon.
- Na, azt jól teszed. –kiabáltam utána.
Bementem a gardróbba, és felvettem egy boxert. Kivettem az egyik pólóját, amin rajt volt az illata, és az ágyra feküdtem. Lehunyt szemmel szagoltam a ruhadarabot. Egyszer csak Alice jött be a szobába.
- Itt van Nicholas. Nem jössz ki? –ült le az ágyra.
Az illatát még tisztán érezni lehetett. Ruhákat hagyott itt, de minden fontos dolgot magával vitt. Körbenéztem a szobában, majd leültem az ágyra, ahol pár napja még ketten ültünk. Hogy lehettem olyan hülye, hogy nem is engedtem neki megmagyarázni? Lehet, hogy csak tévedés… Lehet, hogy nem is igaz. Igen. Nem lehet igaz. Vagy mégis? Ohh, nem tudom, és már nem is fogom megtudni. Hallottam, ahol Esme lent zokog, halkan. Jasper és –az időközben lement – Carlisle próbálja megnyugtatni, kevés sikerrel. Hogy fogjuk mi átvészelni ezt az időszakot? Újra elolvastam a levelet, és egy mondtat csak nem akarta elhagyni az agyamat.: „Vigyázz magadra, és leendő párodra, majd feleségedre.”
A franca is! Én őt akarom páromnak, majd feleségemnek…
De ugye ezt elszúrtam… Vagy ő szúrta el? Már mindegy…
Egyszer csak mindenki elhallgatott, és már csak egy autó zúgását hallottam.
- Alice. –mentem le a lépcsőn.
A kanapén ült, és Jasper próbálta nyugtatni.
- Igen? –válaszolt.
- Esme és Carlisle hová ment? –ültem le.
- Nicholas-ért. Ma lehet elhozni. Úgy gondolják, egy kicsit jobb lesz a kedvünk ha itt lesz a kicsi. –magyarázta.
- Értem… Szerintem nem lenne jó, ha a kicsi Nich-et ide hoznánk egy ilyen szitu kellős közepén. –mondtam véleményemet.
- Majd kiderül…- mondta Jasper, majd karjaiba kapta Szerelmét, és már a szobájában is volt.
Én pedig egyedül maradtam…mondjuk eddig is egyedül voltam, na de ennyire?
Egyszer csak Bella termett a látókörömbe, majd leült mellém a kanapéra, és a hátamat kezdte el dörzsölni.
- Hagyj Bella. –mordultam fel, és átültem.
- Most mi a baj? –háborodott fel.
- Amíg itt volt Bridget, addig észre sem vettél, ügyet sem vetettél sem rá, sem pedig rám. Most, hogy elment, milyen hamar mellettem termettél. –mondtam egyenesen a szemébe.
- Igen, ez így volt. Mivel irigyeltem őt. –állta pillantásom. –Azért, mert szereted őt. Azért, mert van egy olyan valakije, mint te. –suttogta.
- Neked ott van Edward. De te meg akartál volna fosztani a boldogságtól? De ha kiderül, hogy egyikőtök keze is benne van ebben az egészben, akkor megbánjátok. És akkor véghezvitted a terved. –suhantam el.
- Az nem ugyan az. –kiáltotta utánam.
Megtorpantam.
- Mi nem ugyanaz? –fordultam meg.
- Igen, nekem ott van Edward, akit nagyon szeretek. Csakhogy mióta itt van Bridget, fittyet sem hánysz rám. –ordította.
- Ohh, csak nem te írtad azt a levelet? –mondtam szarkasztikusan.
- Mi van akkor, ha én? –kiabálta.
Előtte termettem, és nyakánál fogva felemeltem.
- Te, vagy nem te? –morogtam.
- Engedd el Emmett. –termett Szerelme mellett Edward.
- Mert ha nem, mi lesz? –dobtam félre Bellát, és futásnak eredtem.
Edward utánam jött, de nem érdekelt. Csak mentem, mentem, és mentem. Edward felhagyott követésemmel, viszont egy másik lépés társult az enyémhez. És a szag… az émelyítően édes szag… Rosalie. Már csak ő hiányzott… Gyorsítottam a tempómon, majd elértem a vízhez, és beleugrottam. Úsztam, és úsztam. Majd úgy döntöttem, hogy mi a francnak megyek? Visszafordultam, és újra nekiálltam úszni. Visszaúsztam a parthoz, és kiszálltam. Elkezdtem a ház felé futni, és út közben elkezdett zuhogni az eső. Jobbnál jobb. Egy latyak vízben ugrottam be a szobám ablakán, és a fürdőbe vettem az irányt. Ott ledobtam a ruháim, és beálltam a zuhany alá. A forró víz égette a bőrömet, de jól esett. Majd kiléptem a vízsugár alól, és feleszméltem. Nem hoztam be ruhát. Derekam köré tekertem a törölközőm, és visszamentem a szobámba. Viszont az ágyon egy nagyon nem kívánatos személyt találtam.
- Tűnj el! –morogtam. –Nincs kedvem veled játszadozni.
- Kár. Nekem lenne. –termett mellettem, és keze az ágyékomra siklott.
- El innen. –löktem félre.
- Miért? –rebegtette meg a pilláit, és szőke fürtjeit hátrasimította.
- Mert nincs kedvem veled hetyegni Rosalie. –löktem rajta még egyet.
- Miért? Azért mert a ki barátnőd megcsalt? –lépett elém.
- Honnan tudsz te erről? –emeltem fel a hangom.
- Öhm…hát…ö…- dadogta.
- Honnan? –kiabáltam rá.
- Mesélték a többiek. De megyek. –ugrott ki az ablakon.
- Na, azt jól teszed. –kiabáltam utána.
Bementem a gardróbba, és felvettem egy boxert. Kivettem az egyik pólóját, amin rajt volt az illata, és az ágyra feküdtem. Lehunyt szemmel szagoltam a ruhadarabot. Egyszer csak Alice jött be a szobába.
- Itt van Nicholas. Nem jössz ki? –ült le az ágyra.
- Nincs erőm hozzá. –suttogtam.
- Kérlek. Edward azt mondja, hogy Bridget-et keresi. –magyarázta.
- Rendben. Fél perc. –mondtam.
Kiment a szobából, én pedig gyorsan magamra kapkodtam pár ruhát, és átmentem a gyerekszobába. Nicholas a szoba közepén ült, és kezében egy plüsst forgatott. Ahogy meglátott, elindult felém. Én pedig felkaptam, és leültem vele a fotelba. Ott tovább játszadozott, nekem pedig Bridget járt a fejembe.
Leírta a levélbe, hogy vigyázzak rá, tanítsam. Meg is fogom tenni… Ezt most megígérem…magamnak…
Egyszer csak a kicsi befészkelte magát a karjaimba, és elaludt. Betettem az ágyába, betakargattam, és néztem nyugodt arcát. Majd magára hagytam, és visszamentem a szobámba.
Nehéz lesz ezt az időt átvészelni…főleg, hogy még szeretem…
- Kérlek. Edward azt mondja, hogy Bridget-et keresi. –magyarázta.
- Rendben. Fél perc. –mondtam.
Kiment a szobából, én pedig gyorsan magamra kapkodtam pár ruhát, és átmentem a gyerekszobába. Nicholas a szoba közepén ült, és kezében egy plüsst forgatott. Ahogy meglátott, elindult felém. Én pedig felkaptam, és leültem vele a fotelba. Ott tovább játszadozott, nekem pedig Bridget járt a fejembe.
Leírta a levélbe, hogy vigyázzak rá, tanítsam. Meg is fogom tenni… Ezt most megígérem…magamnak…
Egyszer csak a kicsi befészkelte magát a karjaimba, és elaludt. Betettem az ágyába, betakargattam, és néztem nyugodt arcát. Majd magára hagytam, és visszamentem a szobámba.
Nehéz lesz ezt az időt átvészelni…főleg, hogy még szeretem…
Komikat kérek <3
