Más élet- II. 5. fejezet

Sziasztok!
Köszönöm, hogy benéztetek Esztihez, és bíztattátok. Ezért most itt a jutalom. Puszi

Komit kérek <3

46. fejezet- Vagyis II. 5. fejezet
(Alice)

Már több mint tizenhat éve nem láttam. Tizenhat szenvedésekkel teli éve. Ez a karácsony is rémes lesz. Mindenki letört, Emmett legfőképp. Azóta is egyedül van. Még mindig szereti. Csak azt nem értem, hogy miért nem megy utána…
Az ajándékozáson már túl vagyunk, épp Denali-ba tartunk. Nich a hátsó ülésen ül Emmett-el,  és zenét hallgat. Nicholas nagyon megszerette Emmett-et. Mintha az apja lenne. De legalább a keresztapja. Átvette tőle a poénos formáját, azt, hogy mindenből viccet csinál. Főleg, hogy most már vámpír lett. Igen, egy banda megtámadta, miközben az utcán sétálgatott. Megkéselték, és meglőtték. Nem volt régen. 3-4 hónapja. Igaz, a kontrollja nem olyan tökéletes, mint Bridget-nek volt annakidején, de nem is rossz. Uralja önmagát, de nem kockáztatunk. Tehát inkább nem visszük még emberi társaságba.

*_Már visszafelé úton_*

Már csak pár perc, és leparkolok a ház előtt. A maradék utat beszélgetéssel töltöttük. Jasper próbál mindenkit jobb kedvre deríteni, de elég kevés sikerrel. És egyre rosszabb lesz. Miután leparkoltam a ház előtt, ismerős illatot éreztem meg, és kipattantam a kocsiból, beszáguldottam a házba, és döbbenten figyeltem a feldíszített fenyő alatt lévő ajándékhalmot. Megfagyva álltam, és csak néztem, közben a többiek bejöttek. Nicholas mozdult először, és odament a csomagokhoz. Kivette a sajátját, ami egy fényképalbumból, és egy becsomagolt kicsi dobozból állt. Kibontotta, és megnézte a kulcsot. Egy motor kulcsa. Ezután jobban megnéztem az ajándékokat. Találtam egy cetlit rajta. Ezt a papírt Bridget írta. Az fix. Kivettem a nekem címzett dobozt, és kibontottam. Egy égszeres doboz volt. Felkattintottam, és találtam benne egy medált, ami egy magas sarkú cipőt ábrázolt, ami ki volt rakva piros drágakövekkel. Meghökkenve néztem az ajándékot. Közben mindenki kibontotta a sajátját, és csodálkozva nézte.


                                                               ***___***
(Bridget)

Leültem a homokba, és figyeltem a vizet. Sóhajtottam egy nagyot, és felvettem a magam mellé letett fekete Volturi köpenyem. Egyszer csak lépteket hallottam meg magam mögül, és dühös morgást.
- Mit keres egy magadfajta a földünkön? Nem tudtad, hogy ide tilos bejönni? –morgott egy hang. Petric… ohh, nem ismert fel. Ja, persze, rajtam van Sophie illata.
- Én úgy tudtam, hogy nekem engedélyezve van. –fordultam meg, és vettem le a csukjámat. –De ha nem, akkor mehetek.
- Bridget!!! –ugrott a nyakamba Petric.
Szinte semmit sem változott az idők alatt, hála a farkas létének.  Igaz, vagy hat éve voltam utoljára La-pushba. Párt még nem talált magának.
Szorosan megölelgettem.
- Hiányoztál. –suttogtam.
- Te is nekem. El sem tudod hinni, hogy mennyire. –engedett el.
- Más a hajad. –túrtam bele felállított hajába. –Így már sokkal jobb.
- Nem tetszett felállítva? –dörmögte.
- Jó volt az is, de ez jobban áll. –kócoltam újra össze barna haját. – És csak ezért jöttem.
Felvettem az ajándékát, és átadtam.
- Nem is maradsz? –szomorodott el.
- Nem. –simítottam végig arcán. –Vissza kell mennem.
- Egy kulcs? –húzta fel a szemöldökét, miután kinyitotta az ajándékot.

- Holnapra ideér az ajándékod. –mosolyogtam. –És nem árulom el, hogy mi az.
- Biztos? –kérdezett vissza.
- Igen. –mosolyogtam.
Eldöntött a homokban.
- Biztos? –mosolygott.
- Igen.
- Biztos? –kezdett el csizikni.

- Igeeen. –nevettem. – Na jó, ma délután megtudod.
- Akkor már csak pár óra? –húzta fel a szemöldökét.
- Igen. Vagy nem. –mosolyogtam, mert meghallottam a szállító autó hangját. –Pár perc múlva megtudod. Tudtam én, ha azt mondom, hogy siessenek vele, akkor sietnek.
- Mi az? –mosolygott.
- Nem mondom meg.
- Hát jó. Amúgy jól áll a fekete köpeny.
- Köszi. –mosolyogtam, és felhúztam a csukjám, és Pet hátára ugrottam.
- Hééé! –kiabált.
Én csak nevettem. Ekkor valaki megrúgott, és repültem. Petric pedig utána is futott.
- Jól vagy? –emelt fel.

- Csak húsz métert repültem. Persze. –álltam fel. – Ki volt ez?
- A falka legújabb tagja, még nem ismer. –magyarázta.

- Akkor illene bemutatkoznom. –mentem oda a morgó emberhez. –Bridget Hale Volturi vagyok.
- Hogy ki? –kerekedtek ki a szemei.
- Petric egyik legjobb barátja, régen a Cullen család tagja, most pedig az egyik legjobb Volturi testőr.
- El ne bízd magad. –röhögött Petric.
- Na, ezt megbánod. –emeltem fel, és dobtam bele a jeges vízbe.
- Ez hideg!!! –ugrott ki belőle.
- Itt az ajándékod. Gyere. –húztam a motorszállító autóhoz.
- Bridget Hale? –fordult felém a szállító.
- Igen. Hol írjam alá? –fogtam meg a tollat, és aláírtam a papírt.
A szállítók levették a motort, amire egy óriási piros masni volt kötve. Persze az én kérésemre.
- Köszönöm. –intettem a szállítóknak, miközben elmentek. – Boldog karácsonyt.
- Köszönöm Birdzs. Honnan tudtad, hogy ezt akarom? –ült fel a motorra.
- Csak tippeltem. –rántottam meg a vállam.
A motor egy kék-ezüst-fekete színekben pompázó Suzuki 750 gsx volt.
- Boldog karácsonyt. Ezt add oda a húgomnak kérlek. –adtam át neki egy dobozkát. –Mennem kell, mert sosem érek vissza.
- Vigyázz magadra. És telefonálj. –ölelt meg.
- Vigyázok. Szia. –intettem, és elsiettem.
Legalább is emberi tempóban futottam az erdőig, ott pedig az én tempómba a Cullen ház előtt álló kocsiig. Sophie bent ült, és bömböltette a zenét.
- Mehetünk. –pattantam be mellé.
- Biztos? –húzta fel a szemöldökét.
- Persze. –indítottam, és már száguldottunk is. 

*_Hazaúton_*

Szépen betettem a lejátszóba a karácsonyi CD-met, és már meg is szólalt az ismerős dallam.
Deck The Halls. ( http://www.youtube.com/watch?v=dtX4vau33-Y&feature=related )
Elkezdtük énekelni, és boldogan kacagtunk.
Aztán jött a kedvenc számom.

All I Want For Christmas Is You (http://www.youtube.com/watch?v=y3hoYiUfZf0&feature=related )

 Nekiálltunk ezt is énekelni, és megcsörrent a mobilom. Halkítottam egy kicsit a zenén, és felvettem a telefont.
- Igen? –szóltam bele.
- El sem tudod hinni, hogy milyen jó ez a moci. –bőgette meg a motort Pet. – Amúgy szia. Jól énekelsz.
- Én nem éneklek. Sophie-t hallod. –nevettem, és odatartottam barátnőmhöz a telefont, aki beleénekelt.
- Akkor ő. Ohh, hé! Miért engem dobáltok? Tedd le! –kiabálta Petric, valószínűleg nem a telefonba. –Egy hógolyócsata kellős közepébe keveredtem. Mennem kell. Szia.
- Vigyázz magadra. Puszi. –tettem le.
- Ez ki volt? –hangosította fel Sophie a zenét.
- Petric. –mosolyogtam.
- Az ki? –húzta fel a szemöldökét.
- Még nem mondtam? A farkas. –magyaráztam.
- Ja, a képről. –esett le neki.
- Komolyan mondom, neked komoly baj van a memóriáddal. –forgattam a szemem. –Menj orvoshoz. Rád fér…
- Majd elmegyek a vámpírorvoshoz. –forgatta meg a szemeit. –Ohh, bocsi. Nem úgy értettem.
- Nem baj, nyugodtan menj csak el Carlisle-hoz. –mosolyogtam. –A legjobb orvos. Nyugodtan ajánlom. –hátradobtam a köpenyem, mivel így elég rossz volt vezetni.
Épp elhaladtunk Alaszka mellett, amikor egy suhanó vámpírt véltem felfedezni az autó mellett. És az illat… Jasper… Jajj, ne. Tövig nyomtam a gázpedált, és még gyorsabban száguldottunk. Egy idő után feladta az autó követését, egyrészt, mert elfogyott az erdő, másrészt, mert nem engedtem volna, hogy utánunk jöjjön. Megzavartam volna az elméjét, és már kész is. Lassítottam egy kicsit, de még így is bőven a megengedett sebességhatár felett jártunk.

*_Már Volterrában_*

- Mester. –hajoltunk meg.
- Végre visszatértetek. –ölelt meg minket Aro.
- Siettünk. Sajnálom, hogy késtünk. Csak… - álltam neki magyarázkodni.
- Nem kell mentegetőzni. Ha azt mondtad volna, hogy egy hét, akkor egy hétre mentetek volna el. Csak már aggódtam. –mosolyodott el.
- Vigyáztunk magunkra. –lépett mellém Sophie.
- Akkor jó. Menjetek csak el. –mosolygott Caius. –Nem kell végighallgatni a szövegét.
- Rendben. –hajoltunk meg, majd kisuhantunk. Még hallottam, ahogy Caius azt mondja, hogy „Még egy kicsit húzzuk, nem kellene most rá zúdítani. Most ért vissza.”Felfutottunk a szobánkba, és nekem megakadt az óriási nappalimban díszelgő fehér zongorán. Eltalálták a helyét. Ügyesek. Besuhantam a fürdőbe, ledobtam a ruháimat, és lezuhanyoztam. Utána gyorsan magamra kapkodtam egy kényelmes szerelést, és elsuhantam vadászni. Három őz bánta meg azt, hogy már rég vadásztam. Tehát, miután nem éreztem magam szomjasnak, visszamentem a várba, és körbenéztem a szobámba. A gardrób ajtaja nyitva. Bementem, és az elmélkedő Jane-val találtam szembe magam.
- Mi az? –léptem mellé.
- Eljössz velem valahova. Egy kis buli nem árt. –mosolygott.
- Kik jönnek?
- Mi. –mosolygott. –A csoport.
Na igen. Ha Jane azt mondja, hogy csoport, az alatt magát, Dem-et, Felix-et, Sophie-t, Alec-t, és engem ért.
- Hova megyünk? –álltam neki én is keresgélni a ruhák között.
- Nem tudom. A fiúk rendezik. –mondta, majd már ott sem volt.
Előkaptam egy fekete, nagyon szűk nadrágot, egy fekete, csipkés fűzőre hasonlító ujjatlan felsőt, amin vörös csipke volt. Egy fekete blézert is hozzá, meg egy vörös magas tűsarkút. Ledobtam őket az ágyra, és egy csipke fehérnemű szettel bevonultam a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam, hajat mostam, felkapkodtam a fehérneműt, és nekiálltam megszárítani a hajam. Gyorsan ki is vasaltam, de csak annyira, hogy a hullámok ne látszódjanak benne, viszont a vége göndör maradjon. Mikor ezzel kész voltam, kihúztam a szemem egy erős szemceruzával, szempillaspirál, vörös rúzs, és már csak a ruhák kellettek. Azok három másodperc múlva már rajtam is voltak. A Volturi nyakláncomat letettem az éjjeliszekrényre, mivel nem nézett valami jól ki a ruhámmal. Egy vörös kistáskámba beledobtam a telefonomat, a bankkártyám, egy kis kézpénzt is (na jó, a kicsi nagyon sok volt…) és a jogsim, és már léptem is ki. Kint a többiek vártak.
- Mehetünk. –mosolyodtam el.
Ekkor láttam, hogy egyikükön sincs Volturi jelvény, és mindegyikük szemében kontaktlencse van.
- Rendben. –mosolyodott el Jane. –Párokba oszlódunk. Demetri?
- Jövök Jane. –karolta át a szőke vámpírlányt.
- Azért ennyire ne. –kacagott fel.
- Alec? –léptem mellé.
- Szívesen. –mosolygott.
- Az átkarolást mellőzhetnénk. –mosolyogtam.
- Ahogy akarod. –szomorodott el.
- Már milliószor megbeszéltük. –néztem mélyen a szemébe.
- Tudom. De reménykedni lehet. –rántotta meg a vállát.
- Ne táplálj hiú reményeket. –mosolyogtam rá.
- Nekem van gondom belőle. –mosolygott.
Odaléptem hozzá, és megöleltem.
- Csak barátok. –suttogta.
- Pontosan. –mosolyogtam rá. Kézen ragadtam, és lehúztam a garázsba. Bepattantunk a kocsijába, ami egy fekete Ferrari, és már száguldoztunk is. 
- Jól nézel ki, tudtad? –fordult oda hozzám sokadszorra.
- Mivel már hatodszor mondtad el, ezért kénytelen leszek elhinni. –kacagtam.
- Jól van na. –adta be a durcát.
- Állítsd meg a kocsit. –parancsoltam rá, mire azonnal megállt az út szélén.
- Mi a gond? –fordult felém.
- Miért csinálod ezt? –néztem mérgesen szemébe.
- Mit?
- Azt, hogy párodnak akarsz, de én megmondtam, hogy nem lehet. És akkor te utána bevágod a durcát, hogy neked sohasem lehet jó semmi…bla-bla-bla. –forgattam a szemem.
- Nem. Csak egyszerűen szeretlek. –mosolygott keserűen.
- De miért nem szeretsz mondjuk testvérként, vagy barátilag? –adtam a lehetőségeket.
- Megpróbálom. –indította a motort.
- Figyelj. Próbálj egy kicsit feloldódni. Ne gondolj rám. –mosolyogtam. –Itt van például Sophie.
- Tudom. –mosolyodott el.
- Próbáld meg megismerni.
- Rendben. –bólintott.
- Nem csak én vagyok a Földön, akibe beleeshetsz. Higgy nekem. –mosolyogtam rá, közben leparkoltunk a klub előtt.
- De azért leszel a párom ma estére? –nyitotta ki nekem az ajtót.
- Mindenki spontán lesz. –mosolyogtam rá.
- Én nem hiszem. –pillantott körbe, és pont akkor szúrtam ki, amint Jane egy puszit nyom Dem arcára.
- Bármi megtörténhet. –mosolyogtam, majd odatáncoltam a többiekhez.
- Felix, Demetri, Alec. Milyen rég láttalak titeket. –fogott kezet velük a kidobó ember.
- Bizony. –mosolyodtak el.
- Menjetek csak be. –engedett be minket, mire a kinti tömeg felháborodott, és zajongani kezdett.
Bent egy csodálatos diszkó szerű hely volt. Fehér talaj, fekete falak, színes diszkó gömbök. És persze az elmaradhatatlan, dobhártyát tönkreverő zene. Leültünk egy asztalhoz, és beszélgetni kezdtünk. Majd Jane-t felkérte valaki. Dem is elment táncolni, mivel kiszúrt egy lányt. Alec-ot addig piszkáltam gondolatban, amíg el nem ment Sophie-val táncolni. Így Felix-el maradtam.
- Hogy vagy kicsi lány? –mosolygott.
- Nem vagyok kicsi. –dugtam ki a nyelvem. – És semmi különös. Mentünk a régi családhoz, tizenhat év után rászánom magam, erre senki sincs otthon.
- Ez pech. –nevetett fel.
Odajött hozzánk egy lány, és elhívta Felix-et táncolni. Persze ő nagyon szívesen ment, így egyedül maradtam. Na, ez a buli is jól kezdődik. Egyszer csak nyitódott az ajtó, és ismerős illatot éreztem meg. Jajj, ne… El kell tűnnöm innen. Felálltam az asztaltól, és a hátsó ajtó felé indultam. Persze próbáltam elvegyülni a tömegben, de a vámpírlátás és hallás ellen egy emberi csoport nemigen tud mit tenni… Aztán megpróbáltam kinyitni a hátsó ajtót, de zárva. Ohh, ez az én szerencsém. Gyorsan hátra arc, és irány a női mosdó. Közben gondolatban üzentem a többieknek, hogy nekem mennem kell. Azonnal mindegyikük felém fordult, de csak nemet intettem a fejemmel, és folytattam menekülésemet. Szerencsére eljutottam a mosdóig. Találtam egy nagyobb ablakot, és elindultam felé. Csakhogy ott meg feltűnt egy másik vámpír. Miért is vittem oda nekik az ajándékot? Ha nem jelentkezek, akkor nem keresnek. Bevetettem az egyik lemásolt erőmet, miszerint rendesen össze tudom zavarni az áldozatot, hogy még azt sem tudja kibogozni kusza gondolatai hálójából, hogy ki vagyok, kit keresett, miért keresett, egyáltalán keresett-e valamit vagy valakit. Így mire kinéztem az ablakon, Emmett eltűnt, és Jasper sincs már az ajtó előtt. Kiugrottam az ablakon, és futásnak eredtem. Befutottam az erdőbe, és leültem a hóba. Ohh, miért keresnek?? Jobb volt, míg nem kutattak, így most még rosszabb. Meghasad a szívem. Ahogy megpillantottam Emmett arcát… ohh… A beforrásnak indult sebek most felszakadtak. Kezdhetek mindent előröl. Csak ültem, és ültem. A Nap már felkelt, és én visszaindultam a kastélyba. Fél perc múlva már a szobámban voltam. Szomorúan vettem ki az egyik apró dobozkámból a jegygyűrűmet, és ledőltem az ágyra. Visszafojtottam a zokogásom, és csak forgattam a kezemben az apró égszert. Egyszer csak kopogtak.
- Igen? –szóltam fojtott hangon.
- Mesterek hívatnak. Kérlek gyere. –lépett be egy ismeretlen vámpír.
- Megyek. Köszönöm. –álltam fel.
Bólintott, és már ott sem volt. Én pedig egy gyors átöltözés után a napterem felé tartottam. Beléptem, és csak a három vezető volt odabent. Egy gyors meghajlás után közelebb léptem.
- Hívattak. –mosolyodtam el.
- Igen. Arról lenne szó… - kezdett bele Aro, és akkor egy gondolat jött tőle.
- Ez most komoly?? –döbbentem le.