Másodszor köszönöm a komikat :D ;) Tudtam én, hogy 3-nál többet is össze tudtok hozni <3
Itt is van a feji :D Előbb, mint péntek :P Puszi
47. fejezet –Vagyis II. 6. fejezet
(Bridget)
- Igen. Arról lenne szó… - kezdett bele Aro, és akkor egy gondolat jött tőle.
- Ez most komoly?? –döbbentem le. - A legkomolyabb. –lépett mellém Caius.
- Nagy vezetői tehetséget látunk benned Bridget. Ez csak egy ajánlat. –mosolyodott el Marcus.
- Most komolyan Maguk vezetőnek akarnak? –kerekedtek el a szemeim.
- Igen. Méghozzá a negyediknek. Te ügyelnél a vegetáriánus vámpírokra, de ugyan olyan katona maradnál, részt vehetnél a küldetésekben, meg minden egyéb, csak szavazati jogod lenne. –magyarázta gyorsan Aro.
(Bridget)
- Igen. Arról lenne szó… - kezdett bele Aro, és akkor egy gondolat jött tőle.
- Ez most komoly?? –döbbentem le. - A legkomolyabb. –lépett mellém Caius.
- Nagy vezetői tehetséget látunk benned Bridget. Ez csak egy ajánlat. –mosolyodott el Marcus.
- Most komolyan Maguk vezetőnek akarnak? –kerekedtek el a szemeim.
- Igen. Méghozzá a negyediknek. Te ügyelnél a vegetáriánus vámpírokra, de ugyan olyan katona maradnál, részt vehetnél a küldetésekben, meg minden egyéb, csak szavazati jogod lenne. –magyarázta gyorsan Aro.
- Tehát, szavazhatnák, de ugyan úgy harcolhatok, bulizhatok, küldetésezhetek, és megmaradnának a barátaim? –elmélkedtem.
- Pontosan. Sőt, még faggathatnál is. Meg kínozhatnál, és a barátaid megmaradnának. –mosolyodott el.
- Öhm… elgondolkodok rajta. –hajoltam meg, és kimentem a teremből.
- Ne szólj erről senkinek. –kiabáltak utánam.
- Rendben. –szóltam vissza, és már a szobám felé suhantam.
Odabent leültem a zongora elé, és nekiálltam játszani. Kell egy kis nyugalom. Ez mindig kikapcsol. Ujjaim siklottak a billentyűkön, és lágyan lenyomtam őket, hangokat kihozva a hófehér zongorámból. Eljátszottam utána még pár számot, és bekapcsoltam a Tv-t. Egy szám ment rajta, ami teljesen meghatott. (http://www.youtube.com/watch?v=D78L3qJG4Aw&feature=related )
„Emlékezz rám, mikor fúj a szél,
Emlékezz mikor minden véget ér.
Nézz rám, fogd meg a kezem,
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom szemem.
Emlékezz mennyire szerettél,
Mennyire fájt mikor elmentél.
Nézz rám, fogd meg a kezem,
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom szemem”
- Pontosan. Sőt, még faggathatnál is. Meg kínozhatnál, és a barátaid megmaradnának. –mosolyodott el.
- Öhm… elgondolkodok rajta. –hajoltam meg, és kimentem a teremből.
- Ne szólj erről senkinek. –kiabáltak utánam.
- Rendben. –szóltam vissza, és már a szobám felé suhantam.
Odabent leültem a zongora elé, és nekiálltam játszani. Kell egy kis nyugalom. Ez mindig kikapcsol. Ujjaim siklottak a billentyűkön, és lágyan lenyomtam őket, hangokat kihozva a hófehér zongorámból. Eljátszottam utána még pár számot, és bekapcsoltam a Tv-t. Egy szám ment rajta, ami teljesen meghatott. (http://www.youtube.com/watch?v=D78L3qJG4Aw&feature=related )
„Emlékezz rám, mikor fúj a szél,
Emlékezz mikor minden véget ér.
Nézz rám, fogd meg a kezem,
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom szemem.
Emlékezz mennyire szerettél,
Mennyire fájt mikor elmentél.
Nézz rám, fogd meg a kezem,
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom szemem”
Épp a refrénjét hallottam, de ez is épp elég volt. Kikapcsoltam a Tv-t, és eldőltem az ágyon. Úgy döntöttem, megkeresem ezt a számot. Szépen bekapcsoltam a Laptop-omat, és felmentem Youtube-ra, majd megkerestem. Children of Distance: Emlékezz rám.
Jó párszor lejátszottam, és teljesen kívülről tudtam. Rájöttem, hogy vissza már nem mehetek a Cullen családhoz. Pedig Nich felnőtt. Hoztak róla pár képek a kémek, mennyire megismerném. Biztos nagyon jó személyiség. De vissza már nem mehetek. Legyek vándorló, nomád, és töltsem egyedül az életem? Á, ki van zárva. Nem bírom a magányt. Marad Volterra. Akkor viszont el kellene fogadnom az ajánlatot. Mérlegeljünk.
Miért fogadjam el?
Nagyon jó ajánlat, és megtisztelő.
Ki tudnák állni a vámpírok mellett, és persze ítélkezhetnék is felettük.
…
Miért ne?
A barátaim lehet, hogy berágnak rám.
Nem szeretek csicskáztatni.
Nem szeretem, ha vigyáznak rám, pedig itt testőröm is lenne.
Felhívnám magamra a figyelmet
Nem akarok széket a Mesterek mellett.
Na jó, ezeket mind el tudom intézni. Mondjuk nekem testőr sem kell. Ugráltatni úgysem fogok senkit Széket nem kérek, habár Aro-ék ezt nagyon akarni fogják. A barátaim meg talán nem rágnak be rám. Legalább is remélem. Na jó, megvitatom a dolgokat Aro-ékkal. Lementem a nagyterembe, és csak a Mesterek voltak bent.
Jó párszor lejátszottam, és teljesen kívülről tudtam. Rájöttem, hogy vissza már nem mehetek a Cullen családhoz. Pedig Nich felnőtt. Hoztak róla pár képek a kémek, mennyire megismerném. Biztos nagyon jó személyiség. De vissza már nem mehetek. Legyek vándorló, nomád, és töltsem egyedül az életem? Á, ki van zárva. Nem bírom a magányt. Marad Volterra. Akkor viszont el kellene fogadnom az ajánlatot. Mérlegeljünk.
Miért fogadjam el?
Nagyon jó ajánlat, és megtisztelő.
Ki tudnák állni a vámpírok mellett, és persze ítélkezhetnék is felettük.
…
Miért ne?
A barátaim lehet, hogy berágnak rám.
Nem szeretek csicskáztatni.
Nem szeretem, ha vigyáznak rám, pedig itt testőröm is lenne.
Felhívnám magamra a figyelmet
Nem akarok széket a Mesterek mellett.
Na jó, ezeket mind el tudom intézni. Mondjuk nekem testőr sem kell. Ugráltatni úgysem fogok senkit Széket nem kérek, habár Aro-ék ezt nagyon akarni fogják. A barátaim meg talán nem rágnak be rám. Legalább is remélem. Na jó, megvitatom a dolgokat Aro-ékkal. Lementem a nagyterembe, és csak a Mesterek voltak bent.
- Fél nap alatt el is döntötted? –csodálkozott Caius.
- Mennyi idő alatt? –néztem ki az ablakon. –Hupsz… kevesebbnek hittem.
- Semmi gond. Mire jutottál? –állt fel Aro.
- Mérlegeltem. Van ennek az egésznek jó, és rossz oldala is. De a rosszra több jutott. –sóhajtottam.
- Tehát nem? –szomorodott el Caius.
- Még nem fejeztem be. Csakhogy ezeket a rossz dolgokat el lehet hagyni. És így belemegyek az ajánlatba.
- Igen? És mik lennének azok a rossz dolgok? –ölelt meg Caius.
- Az, hogy például nekem nem kell testőr. Én nem akarom, hogy valaki is vigyázzon rám. Én sem akarok senkit ugráltatni. Nem akarom az összes időmet a négy fal között tölteni. Küldetésezni akarok, izgalmas életet. Persze megértem, hogy ez nem unalmas, de nem az én világom. Tehát, belemegyek. De csak a szavazati jogot kérem. –mosolyodtam el. –Jó lesz?
- Én belemegyek. –szólt mellőlem Caius.
- Én is. –bólintott Marcus.
- Akkor eldőlt. Három nap múlva megtartjuk a felavatásod. –mosolyodott el Aro.
- Szeretném, ha mindenki ugyanúgy tekintene rám a felavatás után, mint azelőtt. –magyaráztam. –Tehát továbbra is incselkedjenek velem a vámpírok, harcolhassak velük. Szeretnék normális életet élni. Már amennyire lehet. Tehát nálam nincs magázás, nagymértékű tisztelet, és főleg nincs „minden percben a rendelkezésére állok” dolog. Arra allergiás vagyok. És ha sértegetnek, vagy bántanak, vagy egyéb, akkor azt majd én elintézem, nem kell segítség. És ilyen miatt nem ölök. –mondtam magabiztosan.
- Mondtam én, hogy jó vezető lesz. –nevetett fel Caius.
- Beleegyezek. Arra gondoltam, hogy a székedet te tervezhetnéd meg. –mosolygott Aro.
- Én már tudom milyen legyen. –mosolyogtam, majd elszaladtam egy lapért és egy ceruzáért.
Olyan típusú, mint a másik három mesternek. A tetején egy ábra. Nálam egy barnamedvét fog ábrázolni. Mint a két karfájának a végén lesz egy-egy jel. Az egyik oldalában a Volturi jelkép, a másik oldalában pedig a Cullen jelkép fog díszelegni. Persze nekem sokkal keskenyebb lesz, mint a Mestereknek, és nem arany-fekete, hanem arany-piros színű lesz. Átadtam a terveimet Aro-nak, aki csak bólintott egyet, majd eltette a rajzot.
- Holnapra meglesz. Most elmehetsz. Pakolni. Ja, és kinek akarsz meghívót küldeni? –mosolyodott el.
- Pakolni? Én nem megyek sehová. –mondtam karba tett kézzel.
- Nem költözöl át a mi részünkre?
- Nem. Tökéletes nekem ott, ahol vagyok. Az elmúlt tizenhat évben megfelelt, most is megfelel. Szeretem a szobámat, és nem költözök.–mondtam dacosan. - Ja, és csak egy családnak szeretnék meghívót küldeni. De majd én megírom, és elküldöm.
- Ahogy akarod. –mosolygott Caius. –És mostantól nem kell magázni. Ja, és ma és holnap még senki ne tudjon semmiről.
- Várjunk csak. Most már kihívhatlak egy csatára? –csillant meg a szemem.
- Igen. –kacagott a szőke Mester.
- Ez az. –tapsikoltam. –Akkor holnap.
Elhagytam a termet, és boldogan mentem a szobámba. Ott kiültem az erkélyemre, és néztem a csillagos eget. Boldogan keresgéltem a csillagképeket, és találtam meg őket. Majd elszomorodtam. A holdat néztem, és biztos voltam benne, hogy az is, akit szeretek, pont a holdat nézi.
- Alec. –bólintottam.
- Mióta tudtad, hogy itt vagyok? –lépett mellém.
- Már kezdettől fogva. –mosolyogtam. – Milyen volt a tegnap este?
- Nagyon jó. Felix dünnyögött, hogy ott hagytad, mindenki más nagyon jól mulatott.
- Hát igen… el kellett húznom… Ott voltak Cullenék. Legalább is csak ketten. De bőven elég volt az is… - csuklott el a mondatom. – Magamra hagynál?
- Persze. –hagyta el a szobám.
Elővettem egy papírt. Nekiálltam írni a szokásos meghívó szöveget.
„Szeretettel meghívjuk a Cullen családot az új Volturi vezető avatására. A rendezvény December 28.-án lesz, az Olaszországi Volturi várában. Megjelenésükre számítunk. Üdv.: Volturi. „
Leírtam a szöveget, megváltoztattam az írásom, betettem egy borítékba. Ráírtam, hogy: A Cullen család részére, és nyomtam rá egy pecsétet, leragasztottam, és lementem. A mesterek a teremben voltak.
- Hello. Itt a levél. –adtam át.
- Küldöm is. –mosolyodott el Aro. –Biztos jó ötlet őket meghívni?
- Ők a családom. Ne értsd félre, szeretlek titeket, és most ti vagytok a családom, de mindig is ők maradnak az igazi család, aki átváltoztatott, tanítgatott, állati vérre szoktatott.
- Tőlük indultál. Értjük mi. –bólintott Caius.
- Köszönöm. Megyek, veszek magamnak egy fekete szoknyát. –mosolyogtam, majd elhagytam a termet.
Visszamentem a szobámba, és ledőltem az ágyra. Órákig elmélkedtem, aztán felkeltem. Magamra kaptam valami normális ruhát, ami jelen esetben egy fehér farmert, sárga magas sarkút, sárga felsőt, és fehér dzsekit takart. Beledobtam a sárga táskámba a jogsimat, bankkártyámat, telefonomat, felkaptam a kocsi kulcsom, és már mentem is. Bepattantam a kocsiba, és kihajtottam a várból, be a városba. Szerencsémre borús az idő. Minden útba jövő estélyiruha boltba beugrottam, de nem találtam meg az igazit. Végül, a tízedik boltban megakadt a szemem egy fekete csodán. Ez egy spagetti pántos, fekete szoknya. A felső része eléggé szűk, és csipkéhez hasonlító minta van rajta, aztán a derekától habcsók szerűen omlik szét, csakhogy a bal combnál ki van vágva. Felpróbáltam, és tökéletesen állt. Visszaöltöztem, és kifizettem. Beugrottam egy fehérnemű boltba, és vettem magamnak egy új fekete szettet, és egy harisnyát, ami átlátszó, de fekete minta van rajta. Elméletben tökéletesen illett a ruhához. És otthon vagy egy tökéletesen passzoló cipőm is. Tehát, akkor kész is. Hazamentem, és a ruhákat egy akasztóra szedtem össze, betettem a gardróbba, alá a cipőt, és nyugodtan ültem le. Észre sem vettem, hogy már esteledik…
*_Emmett_*
Az akció, miszerint megtaláljuk Bridget-et, sikertelen lett. Rémlik pár dolog, mondjuk az aranybarna szemei, de minden olyan zavaros. Addig tiszta minden, hogy eljutottunk egy Club-ig, ahol Bridzs illatát lehetett érezni, aztán semmi. Furcsa ez az egész...
Felsóhajtottam, és leültem a TV elé. Egyszer csak ismeretlen vámpír illatát sodorta felénk a szél. És embert fogyaszt. Mindenki a nappaliba ment, és vártuk az ismeretlen, aki megállt az ajtó előtt, és bekopogott. Carlisle kinyitotta az ajtót, és mosolyogva üdvözölte a Volturi katonát.
- Csak ezt a levelet hoztam. Viszlát. –mondta, és már ott sem volt.
- A Volturi küldte. –elmélkedett Apa. –Mit akarhatnak?
- Ha megnézzük, meglátjuk. –ült le az asztalhoz Nich, közben a szemét forgatta.
Mindenki helyet foglalt, és Carlisle kibontotta a levelet.
- Új vezetőt avatnak. Holnap. És meg vagyunk hívva. –olvasta Carlisle, közben mondta nekünk.
- Megyünk? –kérdezte Esme.
- Nem. –jött a válasz mindenkitől.
- Nincs kedvem odamenni, a gyilkoló gépek közé. Bőven elég nekem a saját bajom is. –ültem vissza a TV elé.
- Akkor nem megyünk. –vitte fel Carlisle a levelet, majd betette a többi közé.
*_Bridget_*
Ma van az avató. Ohh, ez nehéz lesz. Izgatott vagyok, és egyben szomorú. Az utóbbi napokban alig találkozhattam a barátaimmal, egyrészt, mert sok dolgom volt, másrészt, mert hazudnom kellett nekik. Úgyhogy inkább elkerültem őket. Hogy egy kicsit oldjam a hangulatot, kihívtam Caius-t egy harcra. Én már a harctéren állok, és rá várok. Pár perc múlva megjelent egy fekete ingben, és sötétkék farmerban, meg SPORT CIPŐ-ben. Elnevettem magam.
- Valami nem jó? –mosolygott.
- De… persze. Tökéletes. –nevettem újra. A körülöttünk lévő vámpírok nagyon érdekesen néztek ránk.
- Na nézzük, mit tudsz.
- Fél kézzel leverlek. –kacsontottam rá, mire a körülöttünk lévő természetfeletti lények ledöbbentek, és elfelejtettek levegőt venni.
- Nem vagyok ám olyan rossz, mint te gondolod.
- Nem gyakorolsz. Csak ülsz a székedben. Lassan elsorvadsz. –kacagtam.
- Elsorvadok? Tudod mit, megnézzük, mennyire vagyok sorvadt. –ugrott nekem.
Könnyedén kivédtem támadásait. Látszik, hogy nem gyakorol. Egy gyenge rúgással elrepítettem. Mégsem törhetem teljesen össze. Mosolyogva mentem utána. Ő csak törökülésben ült, és mosolygott.
- Sorvadt. –vetettem oda nevetve. –Hány éves is vagy? Hány ezer?
- Ha-ha-ha. –kacagott. –Röhög a vakbelem.
- Az jó. Kezd visszatérni beléd az élet. –nyújtottam a kezem, és felsegítettem a földről.
A harc kezdetére az összes Volturi vámpír kint gyülekezett, és néztek minket. Azóta is döbbenten állnak, és még levegőt sem vesznek.
- Menj átöltözni. Egy óra múlva kezdődik a műsor. –kacsintott Caius.
- Mit terveztek azon kívül? –ijedtem meg.
- Semmit. –kacagott.
- Rémes vagy. Mint egy három éves. –forgattam a szemem.
- Ha én vagyok három, akkor te mennyi? –húzta fel a szemöldökét. –Úgy egy napos.
- Vicces. Honnan szedted, vicckönyvből? –incselkedtem.
- Nem. Magamtól jött. –mondta büszkén.
- Pedig azt hittem, hogy könyvből. Mert akkor azt azonnal ki kéne dobni. –sóhajtottam.
- Te most kritizáltál engem? –lépett közelebb.
- Mi van, ha igen? –pimaszkodtam.
- Huh… ne tudd meg. Inkább fuss. –mosolyogva lökött rajtam egyet, mire suhantam is, ő pedig utánam.
- Szerintem irány készülni. –mentem be a szobámba.
- Szerintem is. –szólt vissza.
Gyorsan lezuhanyoztam, megmostam a hajam, és megszárítottam. Kivasaltam, majd besütöttem, így lágy csigákban omlott a vállamra. Fújtam rá lakkot, majd jó erősen kihúztam a szemem szemceruzával, majd szempillaspirál, egy kis szájfény, és már csak az öltözködés. Levettem a köntösöm, felkaptam a fehér neműm, meg a harisnyát, majd felhúztam a szoknyát is, és a cipőmbe is belebújtam. Felvettem a karláncom, és a Volturi nyakláncom.
- Kész. –forogtam meg a tükör előtt.
Kopogtattak, és Alec lépett be.
- Azért jöttem, mert utasítottak, hogy kísérjelek be. –nyújtotta a karját.
- Mérges vagy?
- Eltitkoltad előlünk, hogy vezető leszel. Mégis milyen kedvembe legyek? –dörrent rám.
- Ezt kellett tennem. –sóhajtottam. –Különben is, nem leszek teljes vezető.
- Hogy hogy nem leszel teljes vezető? –értetlenkedett.
- Ugyanúgy megyek küldetésre, harcolok veletek, nem lesz testőröm, csak szavazati jogom. Ennyi. És nem kérek tiszteletet, csak akkorát, amekkorát eddig is. És engem nehogy magázzatok, mert falnak futok.
- De akkor kidől az a fal. És kit fogsz megkérni, hogy csinálja meg? –mosolygott.
- Téged. –kacagtam.
- Akkor jó. Itt vagyunk. –mosolygott. –Vigyázz magadra.
- Fél órába nem halok bele. –kuncogtam, és beléptem a terembe.
Mindenhol fekete és arany díszek.
- Azt hiszem még is. –nyögtem fel, mire Alec elmosolyodott, majd leült az első sorba, az egyik székre. Én pedig lassan bementem, és megálltam a vezetők előtt. Aro felállt, majd mondani kezdte a szövegét.
- Bridget Hale Volturi. Fogadod, hogy betartod a Volturi szabályait, és jó vezető leszel? Fogadod, hogy… - innentől nem figyeltem a szövegre.
- Fogadom. –mondtam magabiztosan.
Aro elém lépett, kivette a nyakamból az ezüst Volturi láncomat, és helyére egy aranyat tett. Ez jelképezte, hogy én vagyok az egyetlen vega Volturi tag, és most már vezető is. Odakísért a székemhez, én pedig leültem, mire mindenki tapsolni kezdett. Elmosolyodtam, de túlzásnak tartottam. Végignéztem a tömegen. Valakik hiányoztak. Hát nem jöttek el. Mondjuk nem írtam le, hogy én leszek az új vezér, de azért eljöhettek volna. Elindult a zene, és Caius táncolni hívott. Mosolyogva keringőztem egyet vele.
- Mikor lesz vége? –súgtam.
- Amikor elmész. –kuncogott.
- Akkor már mehetek is? –csillantak meg a szemeim.
- Nem, azért még ne menj. –mosolygott.
- Rendben. –szomorodtam. –Nem szeretem, amikor ennyien néznek.
- Majd megszokod. –mosolygott.
- Én nem akarom megszokni. Nem szeretem, ha mindenki az én kívánságaimat nézi. Olyan zavaró. –forgattam meg a szemeim.
- Egy idő után nem az. –bíztatott.
- Én nem akarok ezekhez hozzászokni. Ugyan az vagyok, aki eddig is. –mosolyodtam el.
- Igaz. –bólintott, majd Felix lekért.
- Na, miujs? –mosolyogtam.
- Mennyi idő alatt? –néztem ki az ablakon. –Hupsz… kevesebbnek hittem.
- Semmi gond. Mire jutottál? –állt fel Aro.
- Mérlegeltem. Van ennek az egésznek jó, és rossz oldala is. De a rosszra több jutott. –sóhajtottam.
- Tehát nem? –szomorodott el Caius.
- Még nem fejeztem be. Csakhogy ezeket a rossz dolgokat el lehet hagyni. És így belemegyek az ajánlatba.
- Igen? És mik lennének azok a rossz dolgok? –ölelt meg Caius.
- Az, hogy például nekem nem kell testőr. Én nem akarom, hogy valaki is vigyázzon rám. Én sem akarok senkit ugráltatni. Nem akarom az összes időmet a négy fal között tölteni. Küldetésezni akarok, izgalmas életet. Persze megértem, hogy ez nem unalmas, de nem az én világom. Tehát, belemegyek. De csak a szavazati jogot kérem. –mosolyodtam el. –Jó lesz?
- Én belemegyek. –szólt mellőlem Caius.
- Én is. –bólintott Marcus.
- Akkor eldőlt. Három nap múlva megtartjuk a felavatásod. –mosolyodott el Aro.
- Szeretném, ha mindenki ugyanúgy tekintene rám a felavatás után, mint azelőtt. –magyaráztam. –Tehát továbbra is incselkedjenek velem a vámpírok, harcolhassak velük. Szeretnék normális életet élni. Már amennyire lehet. Tehát nálam nincs magázás, nagymértékű tisztelet, és főleg nincs „minden percben a rendelkezésére állok” dolog. Arra allergiás vagyok. És ha sértegetnek, vagy bántanak, vagy egyéb, akkor azt majd én elintézem, nem kell segítség. És ilyen miatt nem ölök. –mondtam magabiztosan.
- Mondtam én, hogy jó vezető lesz. –nevetett fel Caius.
- Beleegyezek. Arra gondoltam, hogy a székedet te tervezhetnéd meg. –mosolygott Aro.
- Én már tudom milyen legyen. –mosolyogtam, majd elszaladtam egy lapért és egy ceruzáért.
Olyan típusú, mint a másik három mesternek. A tetején egy ábra. Nálam egy barnamedvét fog ábrázolni. Mint a két karfájának a végén lesz egy-egy jel. Az egyik oldalában a Volturi jelkép, a másik oldalában pedig a Cullen jelkép fog díszelegni. Persze nekem sokkal keskenyebb lesz, mint a Mestereknek, és nem arany-fekete, hanem arany-piros színű lesz. Átadtam a terveimet Aro-nak, aki csak bólintott egyet, majd eltette a rajzot.
- Holnapra meglesz. Most elmehetsz. Pakolni. Ja, és kinek akarsz meghívót küldeni? –mosolyodott el.
- Pakolni? Én nem megyek sehová. –mondtam karba tett kézzel.
- Nem költözöl át a mi részünkre?
- Nem. Tökéletes nekem ott, ahol vagyok. Az elmúlt tizenhat évben megfelelt, most is megfelel. Szeretem a szobámat, és nem költözök.–mondtam dacosan. - Ja, és csak egy családnak szeretnék meghívót küldeni. De majd én megírom, és elküldöm.
- Ahogy akarod. –mosolygott Caius. –És mostantól nem kell magázni. Ja, és ma és holnap még senki ne tudjon semmiről.
- Várjunk csak. Most már kihívhatlak egy csatára? –csillant meg a szemem.
- Igen. –kacagott a szőke Mester.
- Ez az. –tapsikoltam. –Akkor holnap.
Elhagytam a termet, és boldogan mentem a szobámba. Ott kiültem az erkélyemre, és néztem a csillagos eget. Boldogan keresgéltem a csillagképeket, és találtam meg őket. Majd elszomorodtam. A holdat néztem, és biztos voltam benne, hogy az is, akit szeretek, pont a holdat nézi.
- Alec. –bólintottam.
- Mióta tudtad, hogy itt vagyok? –lépett mellém.
- Már kezdettől fogva. –mosolyogtam. – Milyen volt a tegnap este?
- Nagyon jó. Felix dünnyögött, hogy ott hagytad, mindenki más nagyon jól mulatott.
- Hát igen… el kellett húznom… Ott voltak Cullenék. Legalább is csak ketten. De bőven elég volt az is… - csuklott el a mondatom. – Magamra hagynál?
- Persze. –hagyta el a szobám.
Elővettem egy papírt. Nekiálltam írni a szokásos meghívó szöveget.
„Szeretettel meghívjuk a Cullen családot az új Volturi vezető avatására. A rendezvény December 28.-án lesz, az Olaszországi Volturi várában. Megjelenésükre számítunk. Üdv.: Volturi. „
Leírtam a szöveget, megváltoztattam az írásom, betettem egy borítékba. Ráírtam, hogy: A Cullen család részére, és nyomtam rá egy pecsétet, leragasztottam, és lementem. A mesterek a teremben voltak.
- Hello. Itt a levél. –adtam át.
- Küldöm is. –mosolyodott el Aro. –Biztos jó ötlet őket meghívni?
- Ők a családom. Ne értsd félre, szeretlek titeket, és most ti vagytok a családom, de mindig is ők maradnak az igazi család, aki átváltoztatott, tanítgatott, állati vérre szoktatott.
- Tőlük indultál. Értjük mi. –bólintott Caius.
- Köszönöm. Megyek, veszek magamnak egy fekete szoknyát. –mosolyogtam, majd elhagytam a termet.
Visszamentem a szobámba, és ledőltem az ágyra. Órákig elmélkedtem, aztán felkeltem. Magamra kaptam valami normális ruhát, ami jelen esetben egy fehér farmert, sárga magas sarkút, sárga felsőt, és fehér dzsekit takart. Beledobtam a sárga táskámba a jogsimat, bankkártyámat, telefonomat, felkaptam a kocsi kulcsom, és már mentem is. Bepattantam a kocsiba, és kihajtottam a várból, be a városba. Szerencsémre borús az idő. Minden útba jövő estélyiruha boltba beugrottam, de nem találtam meg az igazit. Végül, a tízedik boltban megakadt a szemem egy fekete csodán. Ez egy spagetti pántos, fekete szoknya. A felső része eléggé szűk, és csipkéhez hasonlító minta van rajta, aztán a derekától habcsók szerűen omlik szét, csakhogy a bal combnál ki van vágva. Felpróbáltam, és tökéletesen állt. Visszaöltöztem, és kifizettem. Beugrottam egy fehérnemű boltba, és vettem magamnak egy új fekete szettet, és egy harisnyát, ami átlátszó, de fekete minta van rajta. Elméletben tökéletesen illett a ruhához. És otthon vagy egy tökéletesen passzoló cipőm is. Tehát, akkor kész is. Hazamentem, és a ruhákat egy akasztóra szedtem össze, betettem a gardróbba, alá a cipőt, és nyugodtan ültem le. Észre sem vettem, hogy már esteledik…
*_Emmett_*
Az akció, miszerint megtaláljuk Bridget-et, sikertelen lett. Rémlik pár dolog, mondjuk az aranybarna szemei, de minden olyan zavaros. Addig tiszta minden, hogy eljutottunk egy Club-ig, ahol Bridzs illatát lehetett érezni, aztán semmi. Furcsa ez az egész...
Felsóhajtottam, és leültem a TV elé. Egyszer csak ismeretlen vámpír illatát sodorta felénk a szél. És embert fogyaszt. Mindenki a nappaliba ment, és vártuk az ismeretlen, aki megállt az ajtó előtt, és bekopogott. Carlisle kinyitotta az ajtót, és mosolyogva üdvözölte a Volturi katonát.
- Csak ezt a levelet hoztam. Viszlát. –mondta, és már ott sem volt.
- A Volturi küldte. –elmélkedett Apa. –Mit akarhatnak?
- Ha megnézzük, meglátjuk. –ült le az asztalhoz Nich, közben a szemét forgatta.
Mindenki helyet foglalt, és Carlisle kibontotta a levelet.
- Új vezetőt avatnak. Holnap. És meg vagyunk hívva. –olvasta Carlisle, közben mondta nekünk.
- Megyünk? –kérdezte Esme.
- Nem. –jött a válasz mindenkitől.
- Nincs kedvem odamenni, a gyilkoló gépek közé. Bőven elég nekem a saját bajom is. –ültem vissza a TV elé.
- Akkor nem megyünk. –vitte fel Carlisle a levelet, majd betette a többi közé.
*_Bridget_*
Ma van az avató. Ohh, ez nehéz lesz. Izgatott vagyok, és egyben szomorú. Az utóbbi napokban alig találkozhattam a barátaimmal, egyrészt, mert sok dolgom volt, másrészt, mert hazudnom kellett nekik. Úgyhogy inkább elkerültem őket. Hogy egy kicsit oldjam a hangulatot, kihívtam Caius-t egy harcra. Én már a harctéren állok, és rá várok. Pár perc múlva megjelent egy fekete ingben, és sötétkék farmerban, meg SPORT CIPŐ-ben. Elnevettem magam.
- Valami nem jó? –mosolygott.
- De… persze. Tökéletes. –nevettem újra. A körülöttünk lévő vámpírok nagyon érdekesen néztek ránk.
- Na nézzük, mit tudsz.
- Fél kézzel leverlek. –kacsontottam rá, mire a körülöttünk lévő természetfeletti lények ledöbbentek, és elfelejtettek levegőt venni.
- Nem vagyok ám olyan rossz, mint te gondolod.
- Nem gyakorolsz. Csak ülsz a székedben. Lassan elsorvadsz. –kacagtam.
- Elsorvadok? Tudod mit, megnézzük, mennyire vagyok sorvadt. –ugrott nekem.
Könnyedén kivédtem támadásait. Látszik, hogy nem gyakorol. Egy gyenge rúgással elrepítettem. Mégsem törhetem teljesen össze. Mosolyogva mentem utána. Ő csak törökülésben ült, és mosolygott.
- Sorvadt. –vetettem oda nevetve. –Hány éves is vagy? Hány ezer?
- Ha-ha-ha. –kacagott. –Röhög a vakbelem.
- Az jó. Kezd visszatérni beléd az élet. –nyújtottam a kezem, és felsegítettem a földről.
A harc kezdetére az összes Volturi vámpír kint gyülekezett, és néztek minket. Azóta is döbbenten állnak, és még levegőt sem vesznek.
- Menj átöltözni. Egy óra múlva kezdődik a műsor. –kacsintott Caius.
- Mit terveztek azon kívül? –ijedtem meg.
- Semmit. –kacagott.
- Rémes vagy. Mint egy három éves. –forgattam a szemem.
- Ha én vagyok három, akkor te mennyi? –húzta fel a szemöldökét. –Úgy egy napos.
- Vicces. Honnan szedted, vicckönyvből? –incselkedtem.
- Nem. Magamtól jött. –mondta büszkén.
- Pedig azt hittem, hogy könyvből. Mert akkor azt azonnal ki kéne dobni. –sóhajtottam.
- Te most kritizáltál engem? –lépett közelebb.
- Mi van, ha igen? –pimaszkodtam.
- Huh… ne tudd meg. Inkább fuss. –mosolyogva lökött rajtam egyet, mire suhantam is, ő pedig utánam.
- Szerintem irány készülni. –mentem be a szobámba.
- Szerintem is. –szólt vissza.
Gyorsan lezuhanyoztam, megmostam a hajam, és megszárítottam. Kivasaltam, majd besütöttem, így lágy csigákban omlott a vállamra. Fújtam rá lakkot, majd jó erősen kihúztam a szemem szemceruzával, majd szempillaspirál, egy kis szájfény, és már csak az öltözködés. Levettem a köntösöm, felkaptam a fehér neműm, meg a harisnyát, majd felhúztam a szoknyát is, és a cipőmbe is belebújtam. Felvettem a karláncom, és a Volturi nyakláncom.
- Kész. –forogtam meg a tükör előtt.
Kopogtattak, és Alec lépett be.
- Azért jöttem, mert utasítottak, hogy kísérjelek be. –nyújtotta a karját.
- Mérges vagy?
- Eltitkoltad előlünk, hogy vezető leszel. Mégis milyen kedvembe legyek? –dörrent rám.
- Ezt kellett tennem. –sóhajtottam. –Különben is, nem leszek teljes vezető.
- Hogy hogy nem leszel teljes vezető? –értetlenkedett.
- Ugyanúgy megyek küldetésre, harcolok veletek, nem lesz testőröm, csak szavazati jogom. Ennyi. És nem kérek tiszteletet, csak akkorát, amekkorát eddig is. És engem nehogy magázzatok, mert falnak futok.
- De akkor kidől az a fal. És kit fogsz megkérni, hogy csinálja meg? –mosolygott.
- Téged. –kacagtam.
- Akkor jó. Itt vagyunk. –mosolygott. –Vigyázz magadra.
- Fél órába nem halok bele. –kuncogtam, és beléptem a terembe.
Mindenhol fekete és arany díszek.
- Azt hiszem még is. –nyögtem fel, mire Alec elmosolyodott, majd leült az első sorba, az egyik székre. Én pedig lassan bementem, és megálltam a vezetők előtt. Aro felállt, majd mondani kezdte a szövegét.
- Bridget Hale Volturi. Fogadod, hogy betartod a Volturi szabályait, és jó vezető leszel? Fogadod, hogy… - innentől nem figyeltem a szövegre.
- Fogadom. –mondtam magabiztosan.
Aro elém lépett, kivette a nyakamból az ezüst Volturi láncomat, és helyére egy aranyat tett. Ez jelképezte, hogy én vagyok az egyetlen vega Volturi tag, és most már vezető is. Odakísért a székemhez, én pedig leültem, mire mindenki tapsolni kezdett. Elmosolyodtam, de túlzásnak tartottam. Végignéztem a tömegen. Valakik hiányoztak. Hát nem jöttek el. Mondjuk nem írtam le, hogy én leszek az új vezér, de azért eljöhettek volna. Elindult a zene, és Caius táncolni hívott. Mosolyogva keringőztem egyet vele.
- Mikor lesz vége? –súgtam.
- Amikor elmész. –kuncogott.
- Akkor már mehetek is? –csillantak meg a szemeim.
- Nem, azért még ne menj. –mosolygott.
- Rendben. –szomorodtam. –Nem szeretem, amikor ennyien néznek.
- Majd megszokod. –mosolygott.
- Én nem akarom megszokni. Nem szeretem, ha mindenki az én kívánságaimat nézi. Olyan zavaró. –forgattam meg a szemeim.
- Egy idő után nem az. –bíztatott.
- Én nem akarok ezekhez hozzászokni. Ugyan az vagyok, aki eddig is. –mosolyodtam el.
- Igaz. –bólintott, majd Felix lekért.
- Na, miujs? –mosolyogtam.
- Áh, minden rendben van. Magával? –vigyorodott el.
Tarkón csaptam, és kidugtam rá a nyelvem.
- Ne magázz, mert kiakadok.
- Miért ne? –mosolygott.
- Mert ugyan az vagyok, aki eddig, csak most van szavazati jogom. –magyaráztam sokadszorra. – Sőt, kihívlak holnapra. Oké? Napfelkeltekor az udvaron. –kacsintottam.
- Rendben. Legyőzlek. –mosolygott magabiztosan.
- Azt megnézem. Eddig sem ment, most sem fog. –kuncogtam.
- Majd meglátjuk. –húzogatta a szemöldökét. Megforgattam a szemem, és miután Alec-cal és Dem-mel is táncoltam egyet, elmentem a szobámba. Lehámoztam magamról a ruhámat, és egy short-ot, meg egy pólót felvéve az ágyamba ugrottam, és nekiálltam gépezni.
____****____
(Emmett)
Tarkón csaptam, és kidugtam rá a nyelvem.
- Ne magázz, mert kiakadok.
- Miért ne? –mosolygott.
- Mert ugyan az vagyok, aki eddig, csak most van szavazati jogom. –magyaráztam sokadszorra. – Sőt, kihívlak holnapra. Oké? Napfelkeltekor az udvaron. –kacsintottam.
- Rendben. Legyőzlek. –mosolygott magabiztosan.
- Azt megnézem. Eddig sem ment, most sem fog. –kuncogtam.
- Majd meglátjuk. –húzogatta a szemöldökét. Megforgattam a szemem, és miután Alec-cal és Dem-mel is táncoltam egyet, elmentem a szobámba. Lehámoztam magamról a ruhámat, és egy short-ot, meg egy pólót felvéve az ágyamba ugrottam, és nekiálltam gépezni.
____****____
(Emmett)
Nem mentünk el az avatóra. Mit keressek én ott? Én azt sem értem, minek hívtak meg minket egyáltalán? Már mindegy. Inkább harcoltam egyet Nicholas-sal. Nem rossz a gyerek, de nem is olyan jó, mint én. Igaz, most eléggé elgyengültem. Nem sokat járok vadászni, alig harcolok, nem foglalkozok eleget a családommal, és csak magamat emésztem. Hihetetlen, hogy meg tudtam változni egy nő miatt. Teljesen üresnek érzem most magam. De, ez van. Ismerős illatot hozott a szél, majd a kopogtatás az ajtón. Carlisle kinyitotta, én pedig reagálás nélkül néztem tovább a TV-t. Pontosabban igazából dühöngtem volna, törtem, zúztam volna, amiért idejött. De nem tehetem. Nemrég költöztünk vissza Alaszkába, nem akarom tönkretenni a házat. Bridget elmenése után még jó pár helyen voltunk. Egyszer London, Párizs, majd újra Alaszka. Igaz, a település másik végébe vettünk házat, de az részletkérdés. Rosalie beszélgetésbe elegyedett Nich-el. Itt szakadt el a cérna. Mérgesen álltam fel, és léptem oda hozzájuk.
- Gyere Nich, a végén még elkapod a kórt. –mondtam egy dühös pillantás mellett.
- Milyen kórt? Ismered már Roseliet? –állt fel.
- Ha nem ismerném, sokkal könnyebb lenne az életem. –mormogtam, és felmentem a szobámba.
Dühösen huppantam le az ágyamra, és próbáltam visszafojtani a dühöm. Nich is bejött, és faggatni kezdett. Én pedig mindent elmeséltem neki az emberi koromtól kezdve Nich örökbefogadásáig. Néha közbeszólt. Például ezt:
- Igen. Emlékszek egy arany szempárra, meg szőke hajra. Legalább is valami ilyesmi rémlik…- vakarta meg a tarkóját.
- Bridget. –bólintottam. Elővettem egy képet, és odaadtam neki. –Tessék.
- Köszi. –mosolyodott el, és elkezdte a képet tanulmányozni.
Miután mindent elmondtam neki, és mindent elmagyaráztam, megértően bólintott.
- Elhiszem, hogy hiányzik. –helyeselte.
- Nehéz volt. És az is. Nekiálltunk keresni, de nem találtuk. Esélytelen. –fogtam a fejem. –Pedig megmondanám neki, hogy sajnálom, és nem volt igaz, amit mondtam, és megbocsájtanám neki, hogy megcsalt. Mármint ha megcsalt egyáltalán. Menjünk le. –álltam fel, és már lent is voltam.
Lent nem kis meglepetésemre Rosalie ült, mellette Bella, és beszélgettek. Úgy néztek ki, mint a legjobb barátnők. Hát igen… Alice az elmúlt tizenhat évben inkább a Jasper, és az én társaságomat kereste, valamint Nich mellett töltötte mindennapjait.
- Gyere, felviszem a cuccaid az egyik vendégszobába. –fogta meg Bella Rosalie cuccait, és a lépcső felé indult.
- Hogy mi? –dörrentünk rá hárman egyszerre.
- Rosalie visszaköltözik. –rántotta meg a vállát. –És most hagyjátok abba!
Morogtam egy sort, de most mit lehetne tenni? Kidobjam a cuccait? Jó ötlet. De nem fogok az ő szintjére lesüllyedni.
- Mikor hagyott el Andrew? –hallatszott Bella hangja.
- Már régen. Tizenhat éve…- kezdett bele Rosalie a történetbe, de nem érdekelt.
Csak annyi ragadt meg, hogy Andrew és Rose veszekedtek, és ezért szakítottak… Könnyen feladták, mit ne mondjak…
Komit kérek... <3
