Először is, bocsi, hogy ilyen későn hoztam.
Köszi a komikat, és üdvözlöm az új olvasókat.
Ezt a fejezetet annak a személynek küldöm, aki minden fejezethez ír, és nem húzza fel magát azon, ha nem jön azonnal a friss. Anikó, remélem ez a feji is tetszeni fog ;) És köszönöm, próbálok minél előbb meggyógyulni :)
Puszi, és jó olvasást.
49. fejezet- Vagyis II. 8. fejezet
(Bridget)
Elindultunk, én pedig szomorúan ballagtam a végén. Megkértem egy vámpírt, hogy változtassa meg az illatom. Hajnalra ott voltunk a ház közelébe, én pedig meghúzódtam hátul, és a mellettem álló vámpír lefedte az egész csoportot a mentális erők ellen.
___***___
(Emmett)
(Bridget)
Elindultunk, én pedig szomorúan ballagtam a végén. Megkértem egy vámpírt, hogy változtassa meg az illatom. Hajnalra ott voltunk a ház közelébe, én pedig meghúzódtam hátul, és a mellettem álló vámpír lefedte az egész csoportot a mentális erők ellen.
___***___
(Emmett)
Nyugodtan beszélgettünk a nappaliban, az esti, vagyis szilveszteri partit tervezi Alice, amikor vámpírok illatát hozta felénk a szél. Emberevő vámpírokét. A Volturi jön. Idegesen ugrottunk fel, és mindenkit elöntött a pánik.
- Nem látok semmit. –morgolódott Alice.
- Én pedig nem hallok semmit. –fogta a fejét Edward.
- Nyugodjunk meg. Miért jöhetnek? - öntött el minket egy Jasper féle nyugalom hullám.
- Nem tudom. –rázta meg Alice a fejét. –Nem látok semmit. Semmit! Érted? – kiabált Alice.
- Mindjárt itt vannak. Kifelé. –szólt Carlisle, mi pedig kint vártuk a megérkező veszélyt.
Pár perc múlva meg is jelentek, teljes pompájukban. Elől a három vezető, kik mellett a testőreik álltak. Mögöttük a feleségek. Már amelyiküknek volt… Egy sorral mögötte a profik, hátrébb mindenki mást, a leghátsókat pedig nem láttam, mert takarásban voltak.
- Üdvözlet, barátaim. –szólalt meg nyájas hangon Aro.
- Minek köszönhetjük ezt a váratlan látogatást? –lépett előre Carlisle.
Egy kicsit sem volt jó kedvében.
- Szabályszegést követett el valamelyik családtagod. Vagy éppen mindegyikőtök. –mondta Caius.
- Hogy mit? –döbbent le Alice. –Szabályszegést? Az tévedés.
- Nyugalom. –suttogta Jasper.
Rosalie a háttérben somolygott, és próbált észrevehetetlen lenni. Ez nekem nagyon gyanús…
- Rosalie, gyere elő. –vette elő a parancsolgató hangját Aro.
Rose előlépett, és komoly arccal nézett végig a tömegen.
- Már el is felejtetted, hogy mit tettél? –húzta fel a szemöldökét Caius.
- Miért, mit tettem? –állta a pillantást.
- A két kémed elárult mindent. –kezdett bele Aro.
- Mit tettetek velük? –hördült fel a szőke vega vámpírlány.
- Tehát igazat mondtak. –bólintott Aro. –Oh, már nem élnek, nem kell értük aggódni.
- Akkor ez kipipálva. Te összeesküvést szerveztél a Volturi ellen. És a családod is benne volt. –emelte fel a hangját Marcus.
- Miben voltunk benne? –ráncolta a szemöldökét Edward.
- A szabályszegésbe, ifjú Edward. –fordult felé Aro.
- Miféle szabályszegés? –szólaltam meg.
- Most mondtuk el. Ne tettessétek a hülyét. –mordult fel Marcus.
- Szavazzunk. –adta ki Caius.
- Rendben. –bólintott Marcus. –Meg kell halniuk.
- Szerintem is. –adta meg a választ a szőke vámpírvezető.
- Én kideríteném az igazat. Élni. –mondta Aro. – Még nem biztos, hogy benne voltak… Ha meg igen, van más választásuk is…
- Nem. –susogta Esme. – Nem… nem… nem…
- És az utolsó szavazat… - sóhajtott Caius. Mi?? Még egy szavazat? Még egy vezető??
Kettényílt a tömeg, és egy nagyon kecses járású, fekete köpenyes nő lépdelt. Csuklyája az arcába volt húzva.
- Hol jártál már megint? –mosolyodott el Aro.
- Hátul voltam. –rántotta meg a vállát a köpenyes alak. –Fontos megbeszélnivalóm volt…
- Ja, persze, neked mindig valami fontos megbeszélnivalód van. –forgatta szemeit Caius.
- Ahogy mondod. –kacagott fel a nő, de más hangon.
- Nem látok semmit. –morgolódott Alice.
- Én pedig nem hallok semmit. –fogta a fejét Edward.
- Nyugodjunk meg. Miért jöhetnek? - öntött el minket egy Jasper féle nyugalom hullám.
- Nem tudom. –rázta meg Alice a fejét. –Nem látok semmit. Semmit! Érted? – kiabált Alice.
- Mindjárt itt vannak. Kifelé. –szólt Carlisle, mi pedig kint vártuk a megérkező veszélyt.
Pár perc múlva meg is jelentek, teljes pompájukban. Elől a három vezető, kik mellett a testőreik álltak. Mögöttük a feleségek. Már amelyiküknek volt… Egy sorral mögötte a profik, hátrébb mindenki mást, a leghátsókat pedig nem láttam, mert takarásban voltak.
- Üdvözlet, barátaim. –szólalt meg nyájas hangon Aro.
- Minek köszönhetjük ezt a váratlan látogatást? –lépett előre Carlisle.
Egy kicsit sem volt jó kedvében.
- Szabályszegést követett el valamelyik családtagod. Vagy éppen mindegyikőtök. –mondta Caius.
- Hogy mit? –döbbent le Alice. –Szabályszegést? Az tévedés.
- Nyugalom. –suttogta Jasper.
Rosalie a háttérben somolygott, és próbált észrevehetetlen lenni. Ez nekem nagyon gyanús…
- Rosalie, gyere elő. –vette elő a parancsolgató hangját Aro.
Rose előlépett, és komoly arccal nézett végig a tömegen.
- Már el is felejtetted, hogy mit tettél? –húzta fel a szemöldökét Caius.
- Miért, mit tettem? –állta a pillantást.
- A két kémed elárult mindent. –kezdett bele Aro.
- Mit tettetek velük? –hördült fel a szőke vega vámpírlány.
- Tehát igazat mondtak. –bólintott Aro. –Oh, már nem élnek, nem kell értük aggódni.
- Akkor ez kipipálva. Te összeesküvést szerveztél a Volturi ellen. És a családod is benne volt. –emelte fel a hangját Marcus.
- Miben voltunk benne? –ráncolta a szemöldökét Edward.
- A szabályszegésbe, ifjú Edward. –fordult felé Aro.
- Miféle szabályszegés? –szólaltam meg.
- Most mondtuk el. Ne tettessétek a hülyét. –mordult fel Marcus.
- Szavazzunk. –adta ki Caius.
- Rendben. –bólintott Marcus. –Meg kell halniuk.
- Szerintem is. –adta meg a választ a szőke vámpírvezető.
- Én kideríteném az igazat. Élni. –mondta Aro. – Még nem biztos, hogy benne voltak… Ha meg igen, van más választásuk is…
- Nem. –susogta Esme. – Nem… nem… nem…
- És az utolsó szavazat… - sóhajtott Caius. Mi?? Még egy szavazat? Még egy vezető??
Kettényílt a tömeg, és egy nagyon kecses járású, fekete köpenyes nő lépdelt. Csuklyája az arcába volt húzva.
- Hol jártál már megint? –mosolyodott el Aro.
- Hátul voltam. –rántotta meg a vállát a köpenyes alak. –Fontos megbeszélnivalóm volt…
- Ja, persze, neked mindig valami fontos megbeszélnivalód van. –forgatta szemeit Caius.
- Ahogy mondod. –kacagott fel a nő, de más hangon.
- Mi a szavazatod? –morgolódott Marcus.
- Nem tennék meg. –kezdett el beszélni, közben ment. Ez a hang… –Nem lennének képesek egymást veszélyeztetni. Nem tudnak semmiről…
- Honnan veszed te ezt? –mordult fel Marcus.
- Ismerem őket annyira. – folytatta, de más hangon. Újra megváltoztatta a hangját… - Nem bántanák egymást. Legalább is akaratlanul nem. Csak jót tesznek egymásnak, kedvesek, és megértőek. A hibáikat elismerik, de legközelebb is beleesnek. Szeretik egymást, és nem tennék meg a másikkal.
- Honnan ismersz te minket? –lépett előre Nich, közben a lábainknál széláramlatok keveredtek… Ou… Nich kezdi felhúzni magát.
Esme hátratartotta, mielőtt nekiugrott volna.
- Ha te azt tudnád. –sóhajtott fel. –Nemmel szavazok. És tudjátok, hogy hány szavazati jogom van ilyen esetben. Biztos, hogy nem tudnak semmiről. De ellenőrizhetem. –lépett oda Rose mellé, és megérintette a vállát.
A szőke vegetáriánus vámpír hangtalanul felsikított. A köpenyes nő ledermedt, majd dühösen morogni kezdett, majd már csak Rosalie fájdalmas sikítását lehetett hallani, aki a földön fetrengett.
- Mi a gond? –lépett előre Caius.
- Nem tudnak semmiről. –szűrte ki a fogai között bársonyos hangon a nő.
Most nem figyelt a hangjára. Ez csak egy valaki lehet… De… Az illata…
- Akkor mi a baj? –karolta át. Erre felmordultam, még ha nem is voltam teljesen biztos a köpenyes alany mivoltáról.
- Annál nagyobb gondban van most. Saját kezűleg nyírom ki. –morogta. –Jane, átvennéd?
- Persze. –kínozta tovább a szőke Volturi.
Hogy-hogy átvenné? Ezt a kínzást ő tette? De nem is tudná… Ilyen ereje nincs…
Közben a köpenyes ”ismeretlen” letépte magáról a fekete anyagot, és mellkasa hullámzott a dühtől.
- Bridget… - suttogtam, ahogy a családom többi tagja is.
Felém fordította csodálatos arcát, amiről most a fájdalom és düh, mérhetetlen düh sugárzott. Majd visszafordult egykori testvéréhez.
- Nem tennék meg. –kezdett el beszélni, közben ment. Ez a hang… –Nem lennének képesek egymást veszélyeztetni. Nem tudnak semmiről…
- Honnan veszed te ezt? –mordult fel Marcus.
- Ismerem őket annyira. – folytatta, de más hangon. Újra megváltoztatta a hangját… - Nem bántanák egymást. Legalább is akaratlanul nem. Csak jót tesznek egymásnak, kedvesek, és megértőek. A hibáikat elismerik, de legközelebb is beleesnek. Szeretik egymást, és nem tennék meg a másikkal.
- Honnan ismersz te minket? –lépett előre Nich, közben a lábainknál széláramlatok keveredtek… Ou… Nich kezdi felhúzni magát.
Esme hátratartotta, mielőtt nekiugrott volna.
- Ha te azt tudnád. –sóhajtott fel. –Nemmel szavazok. És tudjátok, hogy hány szavazati jogom van ilyen esetben. Biztos, hogy nem tudnak semmiről. De ellenőrizhetem. –lépett oda Rose mellé, és megérintette a vállát.
A szőke vegetáriánus vámpír hangtalanul felsikított. A köpenyes nő ledermedt, majd dühösen morogni kezdett, majd már csak Rosalie fájdalmas sikítását lehetett hallani, aki a földön fetrengett.
- Mi a gond? –lépett előre Caius.
- Nem tudnak semmiről. –szűrte ki a fogai között bársonyos hangon a nő.
Most nem figyelt a hangjára. Ez csak egy valaki lehet… De… Az illata…
- Akkor mi a baj? –karolta át. Erre felmordultam, még ha nem is voltam teljesen biztos a köpenyes alany mivoltáról.
- Annál nagyobb gondban van most. Saját kezűleg nyírom ki. –morogta. –Jane, átvennéd?
- Persze. –kínozta tovább a szőke Volturi.
Hogy-hogy átvenné? Ezt a kínzást ő tette? De nem is tudná… Ilyen ereje nincs…
Közben a köpenyes ”ismeretlen” letépte magáról a fekete anyagot, és mellkasa hullámzott a dühtől.
- Bridget… - suttogtam, ahogy a családom többi tagja is.
Felém fordította csodálatos arcát, amiről most a fájdalom és düh, mérhetetlen düh sugárzott. Majd visszafordult egykori testvéréhez.
- Csakhogy lásd, hogy ki vet véget a nyomorult kis életednek. –morogta. –Megérdemled, hogy én öljelek meg. Előbb kellett volna megtenni…
- Ne. –sikította Rosalie.
- Bridget. Ne csináld. –szólalt meg a sokkból Alice.
- Dehogynem. Ohh, ha ti tudnátok. –horkant fel. – Ez nem lesz egy kellemes érzés. Készülj fel.
- Melyik? –mosolyodott el Jane.
- A múlt előhívó. –mosolygott Szerelmem a vergődő vámpír felett.
- Mit hozol elő? –kuncogott Jane, közben le sem vette Rose-ról a tekintetét.
- Oh… A legrosszabb élményét, amit csak lehet. Inkább levetítem az emberi életének utolsó pár óráját. Újra átélné. Megérdemli a tizenhat évemért. –mordult fel.
- Mit tett, hogy ennyire megkínzod? –állt mellé Aro is.
- Elbaszta az életem. –szűrte a fogai között. –Jane.
- Visszamenjek, vagy segítsek még valamiben? –fordult felé Jane. –Tudod, hogy ezt mennyire imádom. Ez az éned annyira király. – ujjongott.
- Köszi, Jane, elmehetsz. –bólintott, majd a földön fekvő Rose-hoz lépett. – Kellemes volt? Élvezted?
- Szemét. –szűrte a fogai között Rosalie.
- Én? Szemét? Tudod, Rosalie, miattad lettem ilyen. Neked köszönhetem ezt az egészet. Egy részem örül, hogy kaptam egy ilyen családot, mint a Volturi. Egy részem meg mindjárt kinyír. És sajnálattal közlöm, hogy a gyilkos énem az utóbbi években felszínre tört…nehéz halálod lesz. –susogta. – A levélért…
- Ne. –sikította Rosalie.
- Bridget. Ne csináld. –szólalt meg a sokkból Alice.
- Dehogynem. Ohh, ha ti tudnátok. –horkant fel. – Ez nem lesz egy kellemes érzés. Készülj fel.
- Melyik? –mosolyodott el Jane.
- A múlt előhívó. –mosolygott Szerelmem a vergődő vámpír felett.
- Mit hozol elő? –kuncogott Jane, közben le sem vette Rose-ról a tekintetét.
- Oh… A legrosszabb élményét, amit csak lehet. Inkább levetítem az emberi életének utolsó pár óráját. Újra átélné. Megérdemli a tizenhat évemért. –mordult fel.
- Mit tett, hogy ennyire megkínzod? –állt mellé Aro is.
- Elbaszta az életem. –szűrte a fogai között. –Jane.
- Visszamenjek, vagy segítsek még valamiben? –fordult felé Jane. –Tudod, hogy ezt mennyire imádom. Ez az éned annyira király. – ujjongott.
- Köszi, Jane, elmehetsz. –bólintott, majd a földön fekvő Rose-hoz lépett. – Kellemes volt? Élvezted?
- Szemét. –szűrte a fogai között Rosalie.
- Én? Szemét? Tudod, Rosalie, miattad lettem ilyen. Neked köszönhetem ezt az egészet. Egy részem örül, hogy kaptam egy ilyen családot, mint a Volturi. Egy részem meg mindjárt kinyír. És sajnálattal közlöm, hogy a gyilkos énem az utóbbi években felszínre tört…nehéz halálod lesz. –susogta. – A levélért…
- Milyen levél? –lépett közelebb Aro.
Bridget a kezét nyújtotta, Aro megérintette azt, majd bólintva ment vissza.
- A Cullen család élve marad. Mindenki, vissza. Bridget hadd élvezze ki. Majd gyere utánunk. Nem kell sietned. Élvezd csak ki…–indult el Aro.
- Valaki maradjon. –morgolódott Bridget.
- Maradunk. –lépett előre Alec, Jane, Felix, Demetri, és egy ismeretlen vámpírlány.
- Rendben. Nem kell sietni. Ráérsz. –ölelte meg Szerelmemet Caius, mire erőteljesen morogni kezdtem.
- Nem is fogok. Otthon találkozunk. –mosolyodott el halványan, mire még dühösebb lettem. – És tudod, hogy mit terveztem…
- Rendben, és tudom. –suhant el a vezető.
Ő pedig ott maradt. A rét közepén, a fájdalmában fetrengő Rose mellett. Mögötte még 5 vámpír, de látszólag ők nem akartak beleavatkozni a dolgokba.
- Nem lesz elég? –lépett mellé az ismeretlen.
- Sophie, ebből sohasem elég. –mondta Jane. –Élvezd csak ki, hogy kínozhatod. Ha tudnám, hogy mit tett, még jobb lenne. –szomorodott el.
- Mindjárt mutatom. –hunyta le a szemét, mire Rose nem sikongatott, de fél perc múlva újra fájdalmában fetrengett.
- Te jó ég. –mondták a mögötte lévő vámpírok döbbenten.
- Nehéz halálod lesz. –röhögött Felix, mire Jane hasba vágta.
- Eltaláltad Felix. Nagyon nehéz. –mosolyodott el. –Melyik is jöjjön…
- Én kínzom, te pedig vess be valamit… - lépett mellé Jane.
- De mit? –töprengett el. – Á, megvan.
- Mi az? –kuncogott Jane, közben ajkai ravasz mosolyra húzódtak.
- Egy nagyon-nagyon régi trükk. –mosolyodott el. –Kétszer fogja átélni a halálát.
- Ügyes. –dicsérte meg. –Vetítsd csak le neki…
- Köszi. Amúgy nem vagyok büszke rá. –mosolyodott el.
A családunk csak sokkolva nézték az eseményeket. Nem szólaltunk meg, csak leesett állal álltunk, és hallgattunk. Egy családtagunk volt csak, aki kíváncsi volt. Az pedig Nich volt… Jahm, ő nem tudja, hogy ki ő. Vagyis csak képekről. De miért kínozza ennyit Bridget? Miért nem öli meg szimplán?
- Bridget… nem lesz elég? –jajdult fel Esme.
Ő pedig csak halványan megrázta a fejét.
- Ha tudnátok az okokat, megértenétek a tetteket. –hagyta abba a kínzást. – Melyik kezemet is szedted le? Ohh, hát persze. Emlékszek… a balt. –szakította le neki. – Jó érzés ugye?
- Bridget! Elég volt! –kiabált Jasper és Edward egyszerre.
- Akkor menjetek el. Nem kell látnod, hallanod… –morgott Bridzs. –Vagy érezned…
- Mi az, amiért ezt teszed vele? –lépett közelebb Carlisle.
- Mert elcseszte az életem. –mordult fel, de hangját elnyomta Rosalie sikítása, mikor megszabadította másik karjától. – És ne gyere közelebb úgy még nehezebb lesz neked.
- Mit tett? –léptem én is közelebb.
- Maradjatok ott. –parancsolt ránk. –És csak miattatok nem folytatom a kínzását…
Ekkor megszabadította Rosalie-t a lábaitól is. Máglyát gyújtott, és a leszakított darabokat ráérősen dobálta a tűzre. Végül a fejétől is megszabadította, így már Rose nem szenvedett többet. Bella Bridget-re ugrott, aki könnyű szerrel rúgta el, de úgy, hogy szerintem végrepült az erdőn. Edward azonnal utána eredt, Chrissel és Jenny-vel együtt. Hihetetlen, hogy még mindig kiállnak, vagy kiállnának Rosalie mellett, azok után, amit tett. Jó, megértem, szeretik őt, de ez már akkor is sok. Rosalie meg akart minket öletni! Nem törődött velünk, csak azzal, hogy megdönthesse a Volturi hatalmát…
- Mehetünk. –porolta le Bridget a fekete, nagyon szűk nadrágját, előrehajolt, így belátást engedett dekoltázsába.
Dühösen, és még is szomorúan egyenesedett fel.
- Menjetek. –parancsolt a Volturi katonákra, akik már ott sem voltak. – Részvétem. Habár nem sajnálom. Megérdemelte. És Emmett… - fordult felém. Látszott rajta, hogy legszívesebben zokogna. –Nem én írtam azt a levelet. Én sosem csaltalak meg. Sem akkor, sem az utóbbi tizenhat évben. Még egy csókot sem engedtem meg senkinek. –nézett olyan szomorúan, hogy úgy éreztem, oda kell mennem, és meg kell vigasztalnom. El is indultam felé, és valami oknál fogva nem tudtam, hogy miért megyek, és hová.
- Most jobb? –mondta, mire újra visszatért a tájékozódási érzékem. Legalább is annak tűnt. Teljesen olyan volt, mintha nem uralnám az agyam…mintha nem lenne gondolatom… – Ne gyere ide. Így is elég nehéz lesz nekem. Nem kell még az is, hogy a közelembe legyél.
- Az illatod… - suttogtam.
- Na… igen. –mosolyodott el, majd újra éreztem a csodálatos fahéjas illatát. –Most jobb?
Bridget a kezét nyújtotta, Aro megérintette azt, majd bólintva ment vissza.
- A Cullen család élve marad. Mindenki, vissza. Bridget hadd élvezze ki. Majd gyere utánunk. Nem kell sietned. Élvezd csak ki…–indult el Aro.
- Valaki maradjon. –morgolódott Bridget.
- Maradunk. –lépett előre Alec, Jane, Felix, Demetri, és egy ismeretlen vámpírlány.
- Rendben. Nem kell sietni. Ráérsz. –ölelte meg Szerelmemet Caius, mire erőteljesen morogni kezdtem.
- Nem is fogok. Otthon találkozunk. –mosolyodott el halványan, mire még dühösebb lettem. – És tudod, hogy mit terveztem…
- Rendben, és tudom. –suhant el a vezető.
Ő pedig ott maradt. A rét közepén, a fájdalmában fetrengő Rose mellett. Mögötte még 5 vámpír, de látszólag ők nem akartak beleavatkozni a dolgokba.
- Nem lesz elég? –lépett mellé az ismeretlen.
- Sophie, ebből sohasem elég. –mondta Jane. –Élvezd csak ki, hogy kínozhatod. Ha tudnám, hogy mit tett, még jobb lenne. –szomorodott el.
- Mindjárt mutatom. –hunyta le a szemét, mire Rose nem sikongatott, de fél perc múlva újra fájdalmában fetrengett.
- Te jó ég. –mondták a mögötte lévő vámpírok döbbenten.
- Nehéz halálod lesz. –röhögött Felix, mire Jane hasba vágta.
- Eltaláltad Felix. Nagyon nehéz. –mosolyodott el. –Melyik is jöjjön…
- Én kínzom, te pedig vess be valamit… - lépett mellé Jane.
- De mit? –töprengett el. – Á, megvan.
- Mi az? –kuncogott Jane, közben ajkai ravasz mosolyra húzódtak.
- Egy nagyon-nagyon régi trükk. –mosolyodott el. –Kétszer fogja átélni a halálát.
- Ügyes. –dicsérte meg. –Vetítsd csak le neki…
- Köszi. Amúgy nem vagyok büszke rá. –mosolyodott el.
A családunk csak sokkolva nézték az eseményeket. Nem szólaltunk meg, csak leesett állal álltunk, és hallgattunk. Egy családtagunk volt csak, aki kíváncsi volt. Az pedig Nich volt… Jahm, ő nem tudja, hogy ki ő. Vagyis csak képekről. De miért kínozza ennyit Bridget? Miért nem öli meg szimplán?
- Bridget… nem lesz elég? –jajdult fel Esme.
Ő pedig csak halványan megrázta a fejét.
- Ha tudnátok az okokat, megértenétek a tetteket. –hagyta abba a kínzást. – Melyik kezemet is szedted le? Ohh, hát persze. Emlékszek… a balt. –szakította le neki. – Jó érzés ugye?
- Bridget! Elég volt! –kiabált Jasper és Edward egyszerre.
- Akkor menjetek el. Nem kell látnod, hallanod… –morgott Bridzs. –Vagy érezned…
- Mi az, amiért ezt teszed vele? –lépett közelebb Carlisle.
- Mert elcseszte az életem. –mordult fel, de hangját elnyomta Rosalie sikítása, mikor megszabadította másik karjától. – És ne gyere közelebb úgy még nehezebb lesz neked.
- Mit tett? –léptem én is közelebb.
- Maradjatok ott. –parancsolt ránk. –És csak miattatok nem folytatom a kínzását…
Ekkor megszabadította Rosalie-t a lábaitól is. Máglyát gyújtott, és a leszakított darabokat ráérősen dobálta a tűzre. Végül a fejétől is megszabadította, így már Rose nem szenvedett többet. Bella Bridget-re ugrott, aki könnyű szerrel rúgta el, de úgy, hogy szerintem végrepült az erdőn. Edward azonnal utána eredt, Chrissel és Jenny-vel együtt. Hihetetlen, hogy még mindig kiállnak, vagy kiállnának Rosalie mellett, azok után, amit tett. Jó, megértem, szeretik őt, de ez már akkor is sok. Rosalie meg akart minket öletni! Nem törődött velünk, csak azzal, hogy megdönthesse a Volturi hatalmát…
- Mehetünk. –porolta le Bridget a fekete, nagyon szűk nadrágját, előrehajolt, így belátást engedett dekoltázsába.
Dühösen, és még is szomorúan egyenesedett fel.
- Menjetek. –parancsolt a Volturi katonákra, akik már ott sem voltak. – Részvétem. Habár nem sajnálom. Megérdemelte. És Emmett… - fordult felém. Látszott rajta, hogy legszívesebben zokogna. –Nem én írtam azt a levelet. Én sosem csaltalak meg. Sem akkor, sem az utóbbi tizenhat évben. Még egy csókot sem engedtem meg senkinek. –nézett olyan szomorúan, hogy úgy éreztem, oda kell mennem, és meg kell vigasztalnom. El is indultam felé, és valami oknál fogva nem tudtam, hogy miért megyek, és hová.
- Most jobb? –mondta, mire újra visszatért a tájékozódási érzékem. Legalább is annak tűnt. Teljesen olyan volt, mintha nem uralnám az agyam…mintha nem lenne gondolatom… – Ne gyere ide. Így is elég nehéz lesz nekem. Nem kell még az is, hogy a közelembe legyél.
- Az illatod… - suttogtam.
- Na… igen. –mosolyodott el, majd újra éreztem a csodálatos fahéjas illatát. –Most jobb?
- Újra érzem… - ráncoltam össze a szemöldököm. Mi van vele? Csak úgy változtatja az illatát, kínoz másokat, könnyű szerrel, lelki furdalás nélkül megöli egykori testvérét…
- Igen. Egy erő. De nem az enyém. Még egy szó, és nem zavarok tovább. Szépen megnőttél Nich… Nem gondoltam volna, hogy ilyen hasznos erőd lesz. Gratulálok. Vigyázzatok magatokra, és sajnálom. Pontosabban én ezt itt. –rúgott bele a tűzbe, az egyik fába. –Nem sajnálom. De részvétet nyilvánítok. Sziasztok. –indult el.
___***___
- Igen. Egy erő. De nem az enyém. Még egy szó, és nem zavarok tovább. Szépen megnőttél Nich… Nem gondoltam volna, hogy ilyen hasznos erőd lesz. Gratulálok. Vigyázzatok magatokra, és sajnálom. Pontosabban én ezt itt. –rúgott bele a tűzbe, az egyik fába. –Nem sajnálom. De részvétet nyilvánítok. Sziasztok. –indult el.
___***___
(Bridget)
Zokogásomat visszatartva mondtam ki az utolsó szót, majd hátra arc, és már indultam is. De ekkor Emmett karjaiban találtam magam. Ott volt végem. Ahogy megéreztem magamon ölelő karjait, ahogy beborított mentás, csokis illata, feltört belőlem a zokogás. Összeroskadtam, és a földön ülve zokogtam. A fájdalom, a saját hiánya, a keserűség most kitört belőlem…
- Csssss… - húzott ölébe Em.
Abba hagytam a könnytelen sírást, és arcomat vállába nyomtam.
- Sajnálom. –suttogta.
Gyengéden öleltem át, de arcom még mindig a nyakához volt nyomva, belélegeztem csodálatos illatát.
Végül elhajoltam tőle, elővettem a zsebemből a mobilom, és már tárcsáztam is.
- Igen? –szólt bele Caius.
- Most nem megyek haza. –néztem Em ragyogó szemeibe.
- Hol leszel? –kezdett el aggódni. –Minden rendben?
- Velem mindig, minden rendben. A dolgot halasszuk egy kicsit, ha nem gond… –kuncogtam. Na igen… Caius kitalálta, hogy edzem őt is egy kicsit. De csak egy kicsit ám. Mert most félt, hogyha én fél kézzel legyőzöm, akkor egy hadsereg könnyen megölné, és nem akarja átengedni a trónját…
- Rendben. De siess haza. Valamit mindenképp meg kell vitatnunk. Szia. –búcsúzott el.
- Hello. –köszöntem el, és megnyomtam a piros gombot.
- Mi van közted, meg a vezető között? A vezetők ilyen rámenős, sunyi emberek? –morogta Em.
- Semmi, de ha nem tűnt volna fel, én is az vagyok. És nem azok…–forgattam meg a szemem.
- Sajnos… - sóhajtott fel. –Sajnos te is az vagy…
- Velem mindig, minden rendben. A dolgot halasszuk egy kicsit, ha nem gond… –kuncogtam. Na igen… Caius kitalálta, hogy edzem őt is egy kicsit. De csak egy kicsit ám. Mert most félt, hogyha én fél kézzel legyőzöm, akkor egy hadsereg könnyen megölné, és nem akarja átengedni a trónját…
- Rendben. De siess haza. Valamit mindenképp meg kell vitatnunk. Szia. –búcsúzott el.
- Hello. –köszöntem el, és megnyomtam a piros gombot.
- Mi van közted, meg a vezető között? A vezetők ilyen rámenős, sunyi emberek? –morogta Em.
- Semmi, de ha nem tűnt volna fel, én is az vagyok. És nem azok…–forgattam meg a szemem.
- Sajnos… - sóhajtott fel. –Sajnos te is az vagy…
Még is mit gondol ez magáról? Megmentettem a családja, és a saját életét is. És még neki áll feljebb, hogy magas rangom van… Felugrottam az öléből, és az erdő felé szaladtam. Ott pedig csak követtem a barátaim illatát. Oh, már nagyon messze vannak. Csodás. Akkor társaság nélkül megyek vissza. Hallottam magam mögül Emmett lépteit, de ennek ellenére megiramodtam, és egyre gyorsabb tempóra kapcsoltam. Kell egy kis idő, amíg összepakolok Volterrában. Nem akarok Em-el azonnal a közepébe vágni, ugyan ott folytatni, ahol abbahagytuk. Egyre gyorsabban futottam, és egy kerülővel mentem Volterrába. Nem azon az úton, ahol a többiek. Így viszont gyorsabban odaérek. Mivel úgy vélem, hogy még gyorsan kinyírják Rosalie csapatát is, így úgy vélem, én előbb a várban leszek, és hamar összepakolok. Te jó ég… mi lesz, ha nem engednek el? Ez képtelenség. Biztos, hogy elengednek. Na jó, nem biztos. Inkább csak reménykedek benne. Nagyon-nagyon reménykedek benne.
Pár óra múlva már a szobám ablakán ugrottam be. Gyorsan előszedtem pár bőröndöt, és a személyes tárgyaimat, az emlékeimet elkezdtem beledobálni. Na jó, a törékenyeket nem dobáltam. Gyorsan pár ruhát szedtem össze, dobtam egy SMS-t Petric-nek, hogy hívni fogom nemsokára, ha ráér, csörrencsen meg. Épp végeztem a bepakolással, amikor hallottam, hogy a többiek megérkeznek. Bedobtam még jó pár fekete köpenyt a csomagomba, és behúztam a cipzárakat. Igaz, sokszor fogok visszajönni ide. Itt töltöttem az elmúlt tizenhat évemet. Nem tudom csak úgy kitörölni az agyamból. És nem is igen akarom… Meg hát, vezető vagyok… Sokszor kell itt lennem. És mivel elvállaltam, hogy az leszek, akkor tartsam meg fogadott szavam, és segítsek a „népnek”. Sokszor leszek itt, ezt már előre látom. Végül is, nem lóghatok állandóan a Cullen család nyakán. Mondjuk ők úgyis azt fogják mondani, hogy nem zavarom őket… Na, majd kiderítem az egyik erőmmel. A táskáimat a szobám közepén, indulásra kész hagytam, és elindultam a nagyterem felé. Na, ez nehéz egy beszélgetés lesz.
Pár óra múlva már a szobám ablakán ugrottam be. Gyorsan előszedtem pár bőröndöt, és a személyes tárgyaimat, az emlékeimet elkezdtem beledobálni. Na jó, a törékenyeket nem dobáltam. Gyorsan pár ruhát szedtem össze, dobtam egy SMS-t Petric-nek, hogy hívni fogom nemsokára, ha ráér, csörrencsen meg. Épp végeztem a bepakolással, amikor hallottam, hogy a többiek megérkeznek. Bedobtam még jó pár fekete köpenyt a csomagomba, és behúztam a cipzárakat. Igaz, sokszor fogok visszajönni ide. Itt töltöttem az elmúlt tizenhat évemet. Nem tudom csak úgy kitörölni az agyamból. És nem is igen akarom… Meg hát, vezető vagyok… Sokszor kell itt lennem. És mivel elvállaltam, hogy az leszek, akkor tartsam meg fogadott szavam, és segítsek a „népnek”. Sokszor leszek itt, ezt már előre látom. Végül is, nem lóghatok állandóan a Cullen család nyakán. Mondjuk ők úgyis azt fogják mondani, hogy nem zavarom őket… Na, majd kiderítem az egyik erőmmel. A táskáimat a szobám közepén, indulásra kész hagytam, és elindultam a nagyterem felé. Na, ez nehéz egy beszélgetés lesz.
Ui.: Komit kérek <3
