Más élet- II. 4. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a fejezetet, és egy kicsit el vagyok szomorodva.
Az előzőhöz 3 komit kaptam. Nem az, hogy nem örülök nekik, sőt, nagyon is boldog vagyok, hogy megkaptam őket, csak olyan furcsa, hogy az előzőkhöz 5-6 komit is kaptam.
De most egy szomorúbb rész után jön egy boldogabb. Christmas.
Puszi
Ui.: Jelentkeztem egy Novella pályázatra, úgyhogy szerintem csak jövő pénteken lesz friss, mivel a novellát is meg kell írnom. Puszi

45. fejezet –Vagyis II. 4. fejezet 
(Bridget)

Már tizenhat éve. Tizenhat kemény éve itt élek Volterrában. Tizenhat kemény, és szenvedésekkel teli éve élek messze igazi családomtól. Egy kínszenvedés volt. Az első hónap után úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, és vissza akartam indulni. De mégsem tettem. Nem rombolom szét a családi idillt, amit kialakítottak maguknak. Lehet, hogy Emmett még párt is talált magának.
Viszont volt előnye is ennek a tizenhat évnek. Az erőm fejlődött, egyszerre kettő vagy három vámpír erejét is el tudom venni, és akiét elveszem, annak lemásolom, és így nekem is meglesz. Legalább is csak a mentális erőket tudom lemásolni. Például Alec erejét is lemásoltam, viszont csak a fájdalmat, érzést tudom irányítani. Tehát csak a tudatra, az agyra ható erőket tudom használni. Amikor ezt elújságoltam Aro-nak, repdesett az örömtől. Hát, még én…
Rengeteg küldetésen voltam, és mind sikeresen végződött. Végül az összes vezető megszeretett, Caius-nak pedig én vagyok a kedvence. Bevallotta. Ahhoz képest, hogy először milyen ellenszenves volt velem, most mindenhová engem javasol. Jane-nel egész jó lett a kapcsolatunk, persze rendszerint elfogja az irigység, és bunkó velem, de megértem.
A Cullen család nem keresett…legalább is itt nem… Mivel nem tudhatják, hogy hol vagyok. Hála az egyik lemásolt képességemnek, amit még egy idelátogatótól szereztem. Ezzel a képességgel le tudom fedni magam, hogy a jövőbelátók ne láthassanak. Olyan mint egy pajzs, de mégsem. Mert minden más képesség fog rajtam, csak az nem. Tehát most le vagyok fedve, így még keresni sem tud.
December van, egy nap múlva karácsony, és esik a hó. (Ami errefelé elég ritka.) Óriási pelyhekben hullik az égből, elfedve a zöld pázsitot, és a fákat. Csodálatosan néz ki.
Épp öltözök, mivel ki vagyok hívva egy hógolyócsatára. Három- három ellen. A lánycsapat: Jane, Sophie, és én. Ellenünk pedig Alec, Dem, és Felix. Épp húzom a kényelmes csizmámat, felveszem a kabátom, fejemre egy sapka, és már lent is voltam. A többiek már harcra készen álltak, kezünkben egy-egy hógolyóval. Elkezdődött a csata. Mi a fiúkat, ők pedig minket dobáltak. A vámpír sebességnek köszönhetően ez egy gyors csata volt. Nevetve dőltünk bele a hóba. Én felpattantam, és az érintetlen mezőhöz mentem, majd belefeküdtem a hóba, és angyalt csináltam.
- Sophie! Segítenél? –kiáltottam, és már a levegőben is voltam, majd letett maga mellé. –Köszi.
Ohh, el is felejtettem. Sophie-nak kifejlődött egy új ereje. Irányítani tudja a tárgyakat. De nagyon kezdetleges. Engem még elbír, de nehezebb vagy nagyobb dolgot nem nagyon. És nem akar fejlődni az erő. Pedig a barna hajú vámpírlány törekszik…
- Szép lett. –lépett mellém Alec, és átkarolt.
- Köszi. –öleltem át mellkasát.
Igen. Ez egy kicsit félreérthető. De nincs semmi közöttünk. Csak épp a legjobb barátok vagyunk. A jelenléte megnyugtat, és nem gondolok folyamatosan arra, hogy mindent elszúrtam volna. Tehát, nincs semmi köztünk.
- Van egy ötletem. –kapott fel Felix. –Csináljunk hóembert.
- Rendben. –kacagtam fel. –Olyan vagy mint egy ovis. De megyek, hozok egy sapkát, egy sálat, és egy répát. Igen, nálam az is van. Mert tudtam, hogy valaki ebből az őrült társaságból hóembert akar majd építeni, úgyhogy vettem. Ne nézzetek már így. –fordultam el a döbbent arcok elől, és már a szobámba is suhantam.
Előkerestem a sapkát és a sálat, pár gombot, egy répát, és már indultam is volna le, csakhogy eszembe jutott valami. Ezeket a dolgokat beledobtam egy nejlonszatyorba, levettem a fogasról egy Volturi köpenyt, és már indultam is le. A többiek erre pont megcsinálták a hóember alapját, már csak a díszek kellettek. Szépen rátettük őket, én pedig felrögzítettem a köpenyt.
- Kész. –ugrándozott Jane.
- Igen. –nevettem. – Szerintem menjünk. Öltözzünk át. Mindjárt itt a vacsorátok. –húztam el a szám.
- Sohasem fogsz átszokni, igaz? –villantotta meg Demetri a vörös szemeit.
- Nem. Tökéletes nekem az aranybarna szem. –mosolyogtam rá. –Megy a hajamhoz.
- Ohh, milyen vagy te. Nem hittem volna, hogy ilyen plázacica vagy. –incselkedett.
- Na várjál csak, ezt még megkapod. –mondtam, de ő már ott sem volt.

Utána suhantam, és a gyorsaságomnak hála beértem, és eldöntöttem a hóba. Szerencsére pont egy óriási hókupacba sikerült belenyomnom.
- Ugye tudod, hogy tele ment az ingem hóval? –mosolygott.
- Nem érdekel. –nyomtam még lejjebb.
- Hát jó. De még visszakapod. –ígérte, miközben a vár felé siklottunk.

Azonnal a szobám felé vettem az irányt, és lezuhanyoztam. Egy kényelmes ruhát vettem fel. Kivettem egy könyvet a polcról, és olvasni kezdtem. Próbáltam elterelni a figyelmem a sikítozó emberekről. Hát igen… ezt még mindig nem szoktam meg. Már éjszaka volt, a hold rávilágított a hóra. Bementem a gardróbba és kutakodni kezdtem a ruharengeteg között. Majd felvettem egy farmert, egy pólót, egy magas sarkút, és már mentem is át Sophie-hoz. Mivel megbeszéltük, hogy karácsony előtt feldíszítjük az egész várat.
- Sziasztok. –léptem be.
Sophie és Jane már ott nevettek, és boldogan sztorizgattak.
- Végre megjöttél. Átöltözés. –nyomott kezembe egy ruhát, és a fürdőbe lökött. 
Felvettem a ruhát. Immár egy pánt nélküli mini ruhában léptem ki a fürdőből. A piros ruha alján fehér pamacsszerű anyag futott végig. Legfelül ugyan ez, és középen pedig egy piros masni. A vörös magas sarkúm, és a mikulás sapkám tökéletesen passzolt hozzá.
- Jé, ti is átöltöztetek? –néztem végig rajtuk.
Hasonló ruha volt rajtuk is, csak más típusúak.
- Igen. De most gyere. Vár a díszítés. –húzott ki Sophie az ajtón.
Jane a kezembe nyomott két dobozt, és kiadta, hogy enyém a nagyterem. Szépen leballagtam, és benyitottam. Senki sem volt bent, úgyhogy nekiálltam. Amit elértem, azt feltettem. Mindenhová piros füzérek, fenyőágak, arany díszek. Aztán bejött Felix, és én a vállára állva aggattam a magas helyekre a díszeket. Végül csodálatosan nézett ki. A székeket is feldíszítettem. Majd bejött Sophie és Jane is, és mögöttük egy óriási fenyőfát hozott Alec és Dem. Szépen letették a Főurak széke mögé, mi pedig nekiálltunk díszíteni. Könnyen ment, mivel a magas részekre barna hajú barátnőm felrepítette a díszeket. Amikor végeztünk, büszkén csodáltuk meg arany- piros színekben pompázó óriási karácsonyfát. Elhagytuk a termet, és a feldíszített folyosókon keresztül eljutottunk a szobánkig. Ott átöltöztem, és csodálkozva néztem ki az ablakon. Ráeszméltem, hogy ma van karácsony. December huszonnegyedike. Szépen becsomagoltam a megvett ajándékokat. Hát igen, én mindent az utolsó pillanatra hagyok. Tehát, miután meglettem a csomagolással, szépen elrejtettem a csomagokat, és kimentem. Lementem a nagyterembe.
- Szép lett a terem. –fogadott Aro.
- Öhm… köszönjük. –mosolyogtam.
- Ilyen szép talán még sosem volt. –nézett körbe Marcus.
- Csak ledöbbentek. Most jöttek. Fél perce. –jött mellém mosolyogva Caius.
- Hát… szerintem nem lett olyan jó. –néztem körbe. –Mondjuk oda fel nem is én tettem. Sophie repítette fel a díszeket. Nem az én érdemem. Jane és Sophie találta ki. Őket is meg kell dicsérni. –mosolyogtam.
- Meg lesznek dicsérve. Boldog karácsonyt Bridget. –ölelt meg Caius.
- Köszönöm. Magának is. De még nincs itt az ideje. Majd este. –bújtam ki a karjai közül.
- Mi nem is kapunk ölelést? –lépett mellém Aro. Komolyan mondom, most tök olyan, mint egy óvodás.
- De. –öleltem meg a másik két Mesteremet is.
Mosolyogva libbentem ki a teremből, és felmentem a szobámba. Elterültem az ágyon, és előhoztam az agyam távolabbi részéből az emlékeket, amik a Cullen családdal töltött karácsonyról szólnak.
„Amikor Emmett és én hógolyóztunk…
 A karácsonyfa díszítés, amikor Alice parancsolgatott, mi pedig nevetve tettük az ellenkezezőjét utasításainak. De a végére minden jó lett…
Az ajándékozások…
A hangulat. A szeretet. A boldogság…”Ami nekem itt nincs…
Felálltam, és boldogan vettem észre, hogy már szinte este van…
Bementem a gardróbba, és felvettem a már előre kiválasztott ruhámat. Egy hófehér farmert, fehér felsővel, amin bal oldalt, lent egy piros masni van, fehér magas sarkúval. Kivasaltam a hajam, kifestettem magam, és más kész is.
Elővettem az ajándékokat a gardróbból, és letettem őket a saját magam által feldíszített karácsonyfa alá. Itt szoktunk karácsonyozni… a nappalimban. Azért, mert nekem a legnagyobb. Fél perc múlva hallottam, ahogy a többiek dudorászva megállnak az ajtóm előtt, és benyitnak. Mosolyogva fordultam meg, és láttam, ahogy mindegyikük kezében nagy kupac doboz.
- Kiláttok ti ezek mögül? –nevettem.
- Persze. –tették le a csomagokat, én pedig a zenelejátszóba betettem a saját magam által összeállított karácsonyi lemezt.
A karácsonyi zene, és a narancsdíszek miatt még hangulatosabb lett a helyiség. Persze a nappalim szőnyegén ülő társaságot se felejtsük el. Mosolyogva mentem oda hozzájuk, és ültem le.
- Boldog karácsonyt. –szólaltunk meg egyszerre, és nevetésben törtünk ki.
- Hány éven keresztül csináljuk még ugyanezt? –mosolyogtam.
- Szerintem mindig ezt fogjuk csinálni. –ölelt meg Jane.
- Megtörténhet. –mosolyogtam.
- Ajándékozás!!!- ugrott fel Sophie, és már kezében is voltak a csomagok.
- Boldog karácsonyt. –ugrott mindenki mellé, és egy-egy puszi kíséretében átadta nekünk.
Mi pedig szépen kinyitottuk. Az enyémbe egy medál volt. Egy hópehely alakú medál. Fehérarany. Szépen feltettem a jobb kezemen lógó karláncomra, amin az évek alatt jó pár medál gyűlt össze. Itt van például a Cullen jelkép, a Petric-től kapott farkas, az Aro-tól kapott tőr, valamint az Alectól, Dem-től és Felix-től kapott BMW-s medálom is. Most már a hópehely is rajta lógott. Mivel a Volturi-s  medálom az a nyakamba lóg…
Jane egy nyakláncot kapott, Felix egy arany kulcstartót, Dem egy arany medált, ami egy suhanó sast ábrázolt, Alec pedig kulcstartót, amin 6 betű lógott: A, B, D, F, J, S. Mosolyogva tette rá a kocsi kulcsát, és felállt. Odasétált az egyik ajándékkupachoz, majd szétosztotta őket.
Jane a fivérétől egy nagyon szép képet kapott, ami őket ábrázolja boldog pillanataikban, egy csodálatos képkerettel. Felix és Demetri egy-egy kulcsot kaptak, amit egy-egy motor várt a garázsban. Sophie egy arany Playboy-os medált kapott, amit fel is tett a nyakláncára, én pedig apró lapocskát. Meglepődbe nyitottam ki, és olvastam el. Ez állt rajta:
„Boldog karácsonyt! Az ajándékod a garázsban van…”
Szépen felálltam, és már suhantam is a garázs felé. Ahogy beléptem, azonnal megakadt a szemem a zongorán. Egy hófehér zongorán.
- Ez most komoly? –mosolyogtam.
- Igen. –ölelt meg Alec.
- Köszönöm. Köszönöm. Köszönööööm. –ugrándoztam.
- Én mikor adhatom oda az ajándékom.? –kapott fel Felix, és már suhant is a szobába.
Amikor felért, letett. Két másodperc múlva ugyan úgy ültünk. Meg sem látszott, hogy lefutottunk volna a garázsba. Folytatódott az ajándékozás. Felix vette elő a csomagokat, szétosztotta, és izgatottan várta, hogy mit fogunk szólni hozzá. Mindenki kinyitotta előttem, és megnézte a csomag tartalmát. Jane egy fehérnemű szett-et kapott, Sophie is egy hasonlót, Alec és Dem pedig egy-egy alsógatyát…hát, hogy is fogalmazzak… Valószínűleg szex-shop-ban vette őket… Aztán már csak nálam volt egybe az ajándék. Mindenki érdeklődve fordult felém, míg Felix ajkára egy óriási vigyor ült ki. Félve nyitottam ki a dobozt, és ami bent volt… Meghökkenve vettem ki, és lesújtottam.
- Most komoly? –emeltem fel az ostort, és a bilincset.

- Miért, milyennek látszik? –nevetett Felix.

- Milyen hülye is vagy te. –mosolyogtam, majd a dolgokat visszarejtettem a dobozba. –És én miért ezt kaptam?
- Azért, hogy egyszer majd használhasd. Úgysincs ilyened. –kacagott.
- Ki mondta, hogy nincs? –emeltem fel a szemöldököm, majd a gardróbhoz sétáltam. Levettem a legfelső polcról az egyik dobozt, és kivittem a nappaliba, majd leültem, és elkezdtem kipakolni belőle. Mivel ez egy nagyon nagy doboz, minden baromság volt benne. Szépen kitettem őket magam köré. Egyszer csak a kezembe akadt Em fotója. Sóhajtva tettem félre, a többi képre. Majd a doboz mélyéről előkerült az ostor, és a szőrös bilincs.
- Megfelel? Mondtam én, hogy van ilyenem. –dobtam felé. –De nem használom.
- Kivel használnád? –nevetett Felix.
- Régen használtam. –kezdtem el visszapakolni a dobozba. Már csak a fényképek voltak. Emmett fotójánál elidőztem egy kicsit, majd egy újabb sóhaj kíséretében visszatettem a helyére.
- Szereted igaz? –ölelt át Sophie.
- Igen…de ez van. Elszúrtam. –mosolyogtam keserűen.
- Mivel? –szólt közbe Jane.
- Ha én azt tudnám… - álltam fel, és visszatettem a dobozt a helyére. – Na, de legyen vidámabb a nap. Ki jön?
- Én. –ugrott fel Jane.
Mindenki kezébe nyomott egy dobozt. Ugyan akkorát, és ugyanolyat. Kibontottuk őket, és találtunk benne egy fényképet. Hatunkat ábrázol, amint hógolyózunk.
- Mikor mentél ezt kihívatni? –öleltem meg.
- Egy kis összeg, és villám gyorsan előhívják őket. –mosolygott Jane.
- Értem. –nevettem.
- Azt hiszem én jövök. –állt fel Demetri.
Szétosztotta az ajándékokat, és nyugodtan ült vissza a helyére. Dem mindenkinek egy-egy I-podot kapott. Mindenki más színűt. Alec egy kéket, Felix egy szürkét, Sophie egy rózsaszínt, Jane egy fehéret, én pedig halvány sárgát.
- Köszi Dem. Azt hiszem, én jövök. –álltam fel, és a dobozokhoz sétáltam.
Szépen felemeltem, majd átnyújtottam őket gazdáiknak, egy-egy puszi társaságában. A fiúk felnyitották a dobozokat, és előhúzták belőlük a rózsaszín ingeket. Mosolyogva figyeltem döbbent arckifejezésüket, majd azt, ahogy leesik nekik a szitu.
- Nem. –rázták a fejüket.
- De igen. –mosolyogtunk a csajokkal.
- Nem. Nem fogjuk ezt felvenni. –mondták durcásan.
- A megegyezés másik felére már nem is emlékeztek? –húztam fel a szemöldököm.

- Jó. Tudjuk. Ti is pinkbe öltöztök. Legyen. –sóhajtottak fel.
- Nem nézitek meg a többit? –mondtam izgatottan.
- De. Nyugi. –nevettek fel, és nézték tovább.
Elővették a horror-film maratont, a gravírozott medálokat, és a varázscsészét.

Majd a lányok is kibontották a csomagjaikat.
Nekik rózsaszínszerelést, szerelmes-film maratont, gravírozott medált, és varázscsészét rejtett a doboz. Mindenki megköszönte, és elkoboztam a csészéket. Az én csészémmel (amit magamnak vettem) elmentem a konyhába, és melegítettem egy kis vért. Pontosabban nekik emberit, magamnak pedig állatit, majd kitöltöttem a csészékbe, és visszaindultam közéjük.
- Karácsonykor forralt bort szokás inni, de nekünk jó lesz ez is. –mosolyogtam, majd átnyújtottam a csészéket.
Amire mindenki kezébe került a csésze, a kép pont látszott.
- Ez egy varázscsésze. –magyaráztam. –Ha valami meleget öntünk bele, a csésze kifehéredik, és a kép megjelenik.

- Ez tök jó. –nézte meg részletesen is Sophie. –Köszi.
- Szívesen. Tudom, hogy nem friss vér, de csak ezzel kínálhatok. –somolyogtam.
- Tökéletes ez. De nem hoznál nekem állatit? –adta át a bögréjét Alec.
- Persze. –döbbentem le, majd indultam is.
A csészében lévő vért átöntöttem egy ilyen vérzacskóba, és mosolyogva öntöttem Alec csészéjébe egy kis állatvért, és visszalibbentem a nappaliba.

- Komolyan gondolod? –adtam át neki.
- Nem lehet olyan rossz. –húzta el a száját.
- Nem rossz. Kifejezetten finom. És adtam neked a maci tartalékaimból. –mosolyogtam, majd lehuppantam a kanapéra.
Megakadt a szemem egy levélen a karácsonyfa alatt. Sóhajtva hoztam a kanapéhoz, és forgattam egy kicsit.
- Nem akar valaki Alaszkába jönni velem? –néztem barátaimra.
- Én elmegyek veled. –ölelt meg Sophie.
- Csak pár dobozt kéne elvinni. De jobb lenne személyesen. Nem akarom, hogy elkeveredjen. Ja, és civilbe mennénk. Nem akarom, hogy megismerjenek. Le lenne fedve az agyunk, így nem derítenék ki. Aro biztos elenged. Holnap indulunk, holnapután itthon is leszünk.
- Elmegyek veled. Nem hagylak cserbe. Nyugi. –ölelt meg.
- El sem tudod képzelni, hogy milyen nehéz. –sóhajtottam, és visszatartottam zokogásom. – Menjetek csal el. Nem szúrom el a karácsonyotokat. Én most egy kicsit kivagyok, de ti menjetek, mulassatok, és mindjárt megyek én is. Még átadom a Mestereknek az ajándékot.
- Siess utánunk. –mondta Alec, majd kihúzta Sophie-t az ajtón.
Még hallottam, hogy azt mondja neki: „Most szüksége van egy kis magányra. Hagyd.”
Aztán elmentek. Eldőltem az ágyon, és szomorúan néztem a plafont. Majd rávettem magam, hogy felálljak, és összepakoljam a családomnak vett dolgokat. Egy nagy táskába bele is fért. Majd megfogtam a könyveket, amiket a Mestereknek készítettem, és lementem. Elővettem a boldog álcámat, és beléptem a terembe. Bent lágy dallam szólt, és többen táncoltak. Caius mikor meglátott, elmosolyodott. A többi Mester táncolt, így csak ő figyelt engem. Mosolyogtam suhantam oda hozzá, és a meghajlás után átadtam az ajándékom.

- Boldog karácsonyt. Nem nagy ajándék, de az eszmei értéke annál nagyobb. Az itt töltött időmről szól. Az én szemszögemből. –mosolyodtam el.
- Köszönöm. –ölelt meg. – És ez a tiéd.

Elvettem tőle, és illedelmesen megköszöntem. Kinyitottam és egy újabb medál volt. Egy fenyőfa. Boldogan csatoltam fel, és néztem végig karláncomon.
- Most már boldogan nyilváníthatom magam medálgyűjtőnek. –nevettem.
Közben odajött Marcus és Aro is. Nekik is átadtam az ajándékot, és elmagyaráztam, hogy miről szól. Ők is odaadták az ajándékot. Egy-egy medál. Komolyan mondom, több nem is fér rá a láncomra. Az egyik egy falevél volt (Marcus-tól), a másik pedig egy dobókocka (Aro-tól). Mosolyogva köszöntem meg, és ballagtam tovább abba a sarokba, ahol a barátaim voltak.

*_Hajnalban_*

- Tök jó, hogy Aro elengedett. –tekerte fel a hangerőt a kocsimban Sophie.
- Caius győzködésére. –nevettem. –De ő maga is elengedett volna. Ja, mostantól egy rendes pajzs van körülöttünk. A gondolatunkat sem hallják.

- Rendben. Akkor tehát ne menjek valami távol tőled. –bólogatott.
- Nem. –kacagtam. –Ez egy olyan pajzs, hogy rád adtam, és amíg le nem veszem, addig rajtad lesz. Nem Bella féle.
- Köszi. –mosolygott. - Akkor értem.
- Reméltem is, hogy nem kell elmagyaráznom. Ennél jobban. Mert akkor komoly baj van a vámpír eszeddel. –kacagtam.
- Mikor érünk oda? –nézett körül.
- Egy óra. Körül belül. –mosolyogtam.

*_Egy óra múlva_*

Épp ráfordultam a házhoz vezető útra. De semmi hangot nem hallottam onnan. Lehet, hogy elmentek… Vagy az egyik kém rossz címet adott meg. Mivel elköltöztek, de Alaszkában maradtak, csak a város másik végébe. Leparkoltam a ház előtt, (ami szinte ugyan úgy nézett ki, mint az ezelőtti) és kivettem az ajándékokat. Bementem a házba, és meghökkentem. A fa feldíszítve, karácsonyi hangulat, csak ember, vagy vámpír sehol. Letettem az ajándékokat a karácsonyfa alá.. Még szerencse, hogy mind meg van címezve. Alice-nak egy medált vettem, ami egy magas sarkút ábrázol, és piros kövek vannak rajta. Jasper egy kardot ábrázoló medált, Emmett egy bokszkesztyűt formáló medált kapott. Esme egy szakácskönyvet, Carlisle egy új orvosi táskát, Bella és Jenny egy igazgyöngy nyakláncot, Edward és Chriss egy- egy fekete órát. Nicholas-nak pedig egy motort vettem (amit pár napon belűl kiszállítanak), és mellé egy fényképalbumot, amit teletettem képpel.
Miután leírtam egy cetlire, hogy „Boldog Karácsonyt!” , sóhajtva mentem ki a házból, és beültünk a kocsiba. Indítottam is, és már mentem is Forks felé.
- Volterra nem erre van. –értetlenkedett.
- Még nem megyünk Volterrába. La- push-ba megyünk. –mosolyogtam.
- Hová? –döbbent le.
- Téged kiteszlek valahol, és vadászol egyet, vagy valami. De csak állatokra. Én pedig meglátogatok valakit.
- Legyen. –sóhajtott fel.
- Maximum egy óra lesz. –nyugtattam meg. –Ne aggódj, visszaérünk, amire megígértem.
- Rendben. Én nem aggódok. Maximum Aro egy kicsit felhúzza magát. –húzódott felfelé az ajka.
- Oké. Akkor nemsokára…

*_Pár óra múlva_*

- Te ezen ne gyere át. Rendben? –mutattam egy helyre. –Ez a határ. Neked ezen

 nem szabad átjönnöd.
- Oké. Tehát maradjak ezen a térfélen. –mutatott egy helyre.
- Igen. Sietek vissza. –mosolyogtam, majd kezembe fogtam a csomagot, a fekete köpenyemet, és már suhantam is. Pontosabban emberi tempóban sétálgattam a hóba. Rendes embernek nézhettem ki. Kesztyű, sál, sapka, csizma, télikabát. Elsétáltam Petric házához, és becsengettem. Az apja nyitott ajtót.
- Hello. Petric-et keresem. –mosolyogtam.
- Nem tudom hol van. –csapta be előttem az ajtót.
Milyen kedves. Lesétáltam a partra, és csak néztem a vizet.