Meghoztam a fejit, és sajnálattal jelentem ki, hogy egy héten csak egyszer lesz friss. A tanulás minden időmet elveszi... :( De most itt van a friss. Puszi, és komikat kérek :)
48. fejezet- Vagyis II. 7. fejezet
(Bridget)
Másnap hajnalban nekiálltam harcolni. Szinte mindenkit képeztem egy kicsit. Nos igen, én ehhez értek. Felix-et könnyű szerrel, fél kézzel levertem. Ugyan úgy, mint az elmúlt években. Nem is értem, miért próbálkozik még mindig. Aro úgy gondolta, hogy én taníthatnám harcra az ide érkező új katonákat, és lenne egy csoportom. Tehát, lenne egy társaság, akit harcra kellene tanítanom. Boldogan egyeztem bele. Hisz olyan uncsi itt az élet. Mivel lehetne izgalmasabbá tenni? Ez költői kérdés volt. Felix szokása, hogy válaszol a feltett kérdéseimre, amire nem vártam választ. Pár nap múlva már jött is négy vámpír, és csatlakozott. Aro azonnal taníttatni akarta őket. Más dolgom meg nem volt. Hát miért ne?
- Sziasztok. Bridget vagyok. A tanárotok, és a Volturi egyik vezetője. Magázni nem kell, kérdezzetek nyugodtan. –kezdtem bele. –Először egyesével nézem meg, hogy mit tudtok. Mondjuk kezd te. –mutattam egy szőke lányra. –Neved, átváltozásod, képességed.
- Mandy, fél éve változtam át, és az erőm az, hogy irányítani tudom az embereket. De nem nagydolog. –rántott vállat.
- Képezni lehet, és jó dolog lesz. Kezdjünk bele. Támadj.
Nekem támadt, de még Felix-nél is rosszabb volt. Na jó, Felix nagyon jó harcos, profi. Nála szinte mindenki rosszabb. De ez a lány… egyszerűen rémes. Amikor befejeztük, fejemet fogva fordultam feléjük.
- Nem tanultatok harcot, igaz? –ráncoltam a szemöldököm.
Csak megrázták a fejüket.
- Gondoltam. –mormogtam.
Majd miután mindegyikőjükkel harcoltam egy keveset, nekiálltam őket tanítani. Először csak a védekezést kell megtanulniuk, utána jöhet a támadás.
A kiképzés végére –ami nem kiképzésnek, inkább alapok elsajátításának nevezhető- kiderült, hogy az irányítás mellett van egy gyógyítással, egy múltkiderítővel, egy láthatatlanná válóval, és a víz irányításával rendelkező vámpír. Amit tudtam, lemásoltam. Unottan mentem a szobámba. Útközben senkivel sem találkoztam. Még szerencse. Minden útba jövőnek el kell mondanom, hogy ne hajoljanak meg előttem, ne magázzanak. Mert ezt mind megteszik. Szinte már az őrületbe kergetnek. Az ágyamra tettem a Lap-topom, és indítottam zenét. Úgy döntöttem, takarítok. Letöröltem a polcokat, a szekrényeket, és mindent, amin por volt. Kitakarítottam a fürdőt, rendbe tettem a gardróbot. Hát igen… az nehéz munka volt. Mivel én nem szeretem a rendet, legalább is simán megélek rendetlenségben. Tehát, a ruhák össze vissza voltak, semmi rendszer. Mindent kivettem, és nekiálltam bepakolni. Volturi köpenyek- nadrágok- pólók- ingek- pulcsik- kabátok –cipők- kiegészítők. Minden szín szerint rendezve. Feketéről folyamatosan tért le a világos színekre, míg a végén fehér volt. Színátmenetes elrendezés. Jót kuncogtam ezen a megfogalmazáson. Ráébredtem, hogy el kellene mennem vásárolni. Most, hogy rendeztem a ruháimat, egy egész fogas maradt üresen. Mivel még csak délután volt, gyors átöltözés után bedobtam a táskámba a bankkártyám, a mobilom, és az irataim, majd elmentem Sophie-hoz.
- Nem jössz el velem vásárolni? –kezdtem bele.
(Bridget)
Másnap hajnalban nekiálltam harcolni. Szinte mindenkit képeztem egy kicsit. Nos igen, én ehhez értek. Felix-et könnyű szerrel, fél kézzel levertem. Ugyan úgy, mint az elmúlt években. Nem is értem, miért próbálkozik még mindig. Aro úgy gondolta, hogy én taníthatnám harcra az ide érkező új katonákat, és lenne egy csoportom. Tehát, lenne egy társaság, akit harcra kellene tanítanom. Boldogan egyeztem bele. Hisz olyan uncsi itt az élet. Mivel lehetne izgalmasabbá tenni? Ez költői kérdés volt. Felix szokása, hogy válaszol a feltett kérdéseimre, amire nem vártam választ. Pár nap múlva már jött is négy vámpír, és csatlakozott. Aro azonnal taníttatni akarta őket. Más dolgom meg nem volt. Hát miért ne?
- Sziasztok. Bridget vagyok. A tanárotok, és a Volturi egyik vezetője. Magázni nem kell, kérdezzetek nyugodtan. –kezdtem bele. –Először egyesével nézem meg, hogy mit tudtok. Mondjuk kezd te. –mutattam egy szőke lányra. –Neved, átváltozásod, képességed.
- Mandy, fél éve változtam át, és az erőm az, hogy irányítani tudom az embereket. De nem nagydolog. –rántott vállat.
- Képezni lehet, és jó dolog lesz. Kezdjünk bele. Támadj.
Nekem támadt, de még Felix-nél is rosszabb volt. Na jó, Felix nagyon jó harcos, profi. Nála szinte mindenki rosszabb. De ez a lány… egyszerűen rémes. Amikor befejeztük, fejemet fogva fordultam feléjük.
- Nem tanultatok harcot, igaz? –ráncoltam a szemöldököm.
Csak megrázták a fejüket.
- Gondoltam. –mormogtam.
Majd miután mindegyikőjükkel harcoltam egy keveset, nekiálltam őket tanítani. Először csak a védekezést kell megtanulniuk, utána jöhet a támadás.
A kiképzés végére –ami nem kiképzésnek, inkább alapok elsajátításának nevezhető- kiderült, hogy az irányítás mellett van egy gyógyítással, egy múltkiderítővel, egy láthatatlanná válóval, és a víz irányításával rendelkező vámpír. Amit tudtam, lemásoltam. Unottan mentem a szobámba. Útközben senkivel sem találkoztam. Még szerencse. Minden útba jövőnek el kell mondanom, hogy ne hajoljanak meg előttem, ne magázzanak. Mert ezt mind megteszik. Szinte már az őrületbe kergetnek. Az ágyamra tettem a Lap-topom, és indítottam zenét. Úgy döntöttem, takarítok. Letöröltem a polcokat, a szekrényeket, és mindent, amin por volt. Kitakarítottam a fürdőt, rendbe tettem a gardróbot. Hát igen… az nehéz munka volt. Mivel én nem szeretem a rendet, legalább is simán megélek rendetlenségben. Tehát, a ruhák össze vissza voltak, semmi rendszer. Mindent kivettem, és nekiálltam bepakolni. Volturi köpenyek- nadrágok- pólók- ingek- pulcsik- kabátok –cipők- kiegészítők. Minden szín szerint rendezve. Feketéről folyamatosan tért le a világos színekre, míg a végén fehér volt. Színátmenetes elrendezés. Jót kuncogtam ezen a megfogalmazáson. Ráébredtem, hogy el kellene mennem vásárolni. Most, hogy rendeztem a ruháimat, egy egész fogas maradt üresen. Mivel még csak délután volt, gyors átöltözés után bedobtam a táskámba a bankkártyám, a mobilom, és az irataim, majd elmentem Sophie-hoz.
- Nem jössz el velem vásárolni? –kezdtem bele.
- De persze. Kapok fel valami ruhát, és mehetünk is. –mosolygott.
- Addig én megkérdezem Jane-t. –mentem ki, és nekiálltam keresni.
- Addig én megkérdezem Jane-t. –mentem ki, és nekiálltam keresni.
Fél perc múlva meg is találtam.
- Vásárlás? –kérdezett vissza. –Veled? Nem vagy te túl elfoglalt.
- Akkor ne gyere. De nem kell gúnyolódni. –mentem el mellette.
- Csak nem megtiltod? –gúnyolódott.
Inkább nem szóltam vissza. Abból csak gond lenne. Inkább elindultam a nagyterem felé.
- Hello. Elmegyek, veszek valami ruhát. –mondtam, miután beléptem.
- Nem hoznál nekem egy pár pólót? –lépett mellém Caius.
- De, persze. Mekkora a méreted? –néztem meg.
- Öhm… - vakarta meg a tarkóját.
- Jó. Akkora méreted lehet, mint Jasper-nek. Körül belül. –mosolyodtam el.
Megöleltem, és mosolyogva állapítottam meg, hogy tényleg ugyan akkora póló kell neki, mint Jazznek.
- Tényleg egy méret. –bólintottam, majd kiindultam. –Sietek.
- Vigyázz magadra.
- Mindig vigyázok. Ja, és eljön velem Sophie.
- Rendben. – bólintott Aro.
- Mást ne hozzak? –fordultam vissza.
- Nem kell, köszi. –mondták.
- Rendben. –mentem ki az ajtón.
Lementem az új, speciális festésű Jaguar XJ-mhez. Pár hete vettem. Mivel az előzőt ügyesen összetörte Dem. Na jó, verekedtünk, és Dem rádobott. Másnap a büntetése az volt, hogy irány vásárolni. Ez még mind a felavatásom előtt volt. Bepattantam a kocsiba, és egy másodperc múlva már Sophie-val az anyós ülésen fordítottam el a kulcsot a gyújtásba.
___***___
(Nicholas)
- Vásárlás? –kérdezett vissza. –Veled? Nem vagy te túl elfoglalt.
- Akkor ne gyere. De nem kell gúnyolódni. –mentem el mellette.
- Csak nem megtiltod? –gúnyolódott.
Inkább nem szóltam vissza. Abból csak gond lenne. Inkább elindultam a nagyterem felé.
- Hello. Elmegyek, veszek valami ruhát. –mondtam, miután beléptem.
- Nem hoznál nekem egy pár pólót? –lépett mellém Caius.
- De, persze. Mekkora a méreted? –néztem meg.
- Öhm… - vakarta meg a tarkóját.
- Jó. Akkora méreted lehet, mint Jasper-nek. Körül belül. –mosolyodtam el.
Megöleltem, és mosolyogva állapítottam meg, hogy tényleg ugyan akkora póló kell neki, mint Jazznek.
- Tényleg egy méret. –bólintottam, majd kiindultam. –Sietek.
- Vigyázz magadra.
- Mindig vigyázok. Ja, és eljön velem Sophie.
- Rendben. – bólintott Aro.
- Mást ne hozzak? –fordultam vissza.
- Nem kell, köszi. –mondták.
- Rendben. –mentem ki az ajtón.
Lementem az új, speciális festésű Jaguar XJ-mhez. Pár hete vettem. Mivel az előzőt ügyesen összetörte Dem. Na jó, verekedtünk, és Dem rádobott. Másnap a büntetése az volt, hogy irány vásárolni. Ez még mind a felavatásom előtt volt. Bepattantam a kocsiba, és egy másodperc múlva már Sophie-val az anyós ülésen fordítottam el a kulcsot a gyújtásba.
___***___
(Nicholas)
Miután kiderült, hogy Rosalie visszaköltözik, és bele sem egyeztünk, felmentem a szobámba, és próbáltam a dühömet irányítani. Miután megtudtam, hogy mit tett ez a szőke vámpírlány a múltban, rendesen felhúztam magam. Hát igen… Emmett története letaglózott. Azt tudtam, hogy nehéz neki. Láttam rajta. De hogy ennyire gyötrelmes lenne neki minden perc, amit Nélküle tölt el. Sosem értettem, hogy miért ilyen bús az én drága Bátyám. Le kell nyugodnom… elmélkedtem, mert kipillantottam az ablakon. Az eső óriási cseppekben esett, a szél fújt. Na, ilyenkor nem jön jól az olyan erő, amit még nemigen tudsz irányítani. Kellett nekem időjárás irányító erő. Jó, igazat megvallva nem kértem, csak kaptam. Az átváltozásomkor. Rossz arra visszagondolni. Az a fájdalom… Még előtte sem fájt annyira. Pedig a lövés és a késelés nem volt kellemes érzés. Két választásom volt. Vagy meghalok, vagy vámpír leszek, mint a családom többi tagja. Egyértelműen a második mellett döntöttem. Miután lenyugodtam, vagyis már nem voltam annyira elkeseredve, és a dühöngő rohamom is elmúlt, lementem, hogy sakkozzak egyet Jasper-rel. Könnyű szerrel legyőzött. Nos igen, ő nagyon taktikázik. És ért is hozzá. Még szerencse, hogy van egy valaki a családból, aki ért az ilyen dolgokhoz. És akkor most jönne Emmett, hogy „Mi az, hogy csak ő? És én?” Még szerencse, hogy nem mondtam ki hangosan. Edward kuncogását hallottam meg az emeletről.
Inkább nem szóltam semmit. Az évek alatt megszokhattam volna, hogy az embernek itt nincs magánélete. De ez nem lehet megszokni…
___***___
(Bridget)
- Milyen pólót vegyünk? –léptem be az utolsó boltba, ami férfiruhákat tartalmazott. –Minden színűt. Csak ne feketét.
- Most magadba beszélsz? –kacagott mellettem Sophie.
- Nagyon úgy tűnik. Csak hangosan gondolkodok. –mosolyodtam el.
Leakasztottam öt Nike, öt Adidas, és öt Puma pólót. Más –más színekben. Tettem még a kosárba pár edzőcuccot. Mondjuk kényelmes nadrágot, ami könnyen nyúlik, egy szabad idő ruhát, és sport- és futócipőt. A pénztárhoz sasszéztam, és fizettem. Az eladó kigúvadt szemekkel figyelt. Egy húszas éveiben járó férfi volt az. Nem nézett ki rosszul, de nem az én típusom. Nekem nem ezek a vékony, alacsony, de mégis izmos pasik jönnek be. Én maradok az Emmett félénél… Vagy inkább Emmett-nél. Tudom, hogy már vissza nem kaphatom, de nem baj. Azért reménykedni szabad…
Mosolyogva pattantunk be a kocsimba, és már nyomtam is a gázt. Rekordidő alatt értünk a várba. Ott pedig indultunk a nagyterem felé. Betáncoltam, Caius kezébe nyomtam a táskát, és egy kis beszélgetés után mentünk is ki. A szobánk ajtajában szétváltunk, és mosolyogva mentem a szobámba. Ledobtam a cuccaimat, és a táskákkal a gardrób irányába indultam. Bent lassú, emberi tempóban bepakoltam a ruhákat a helyükre. Most nem volt kedvem sietni. Jól esett, hogy egy kicsit gondolkodhattam. Mikor végeztem, elmentem a fürdőbe. Bedugtam a hajvasalót, és szépen megcsináltam a hajam. Először kivasaltam az egészet, szög egyenesre. Utána pedig begöndörítettem, így lágy csigákban omlott vállamra. Felkaptam egy köpenyt a fehér ruhámra, és lementem a terembe.
- Hello. –léptem be.
- Szia. Pont most szóltunk volna neked. –mosolyogtak.
- Hát, jó időzítő vagyok. Miről lenne szó? –ültem le a székembe.
Szinte észrevehetetlenül végigsimítottam a Cullen jelvényen.
- Hát… vallatásról lenne szó. –mosolyodott el Aro. –Te meg Jane kifaggathatnátok őket.
- Rendben. Szólok neki. –bólintottam, és már fel is álltam.
- Nem kell. Már szóltunk neki. –szólt gyorsan Caius.
Inkább nem szóltam semmit. Az évek alatt megszokhattam volna, hogy az embernek itt nincs magánélete. De ez nem lehet megszokni…
___***___
(Bridget)
- Milyen pólót vegyünk? –léptem be az utolsó boltba, ami férfiruhákat tartalmazott. –Minden színűt. Csak ne feketét.
- Most magadba beszélsz? –kacagott mellettem Sophie.
- Nagyon úgy tűnik. Csak hangosan gondolkodok. –mosolyodtam el.
Leakasztottam öt Nike, öt Adidas, és öt Puma pólót. Más –más színekben. Tettem még a kosárba pár edzőcuccot. Mondjuk kényelmes nadrágot, ami könnyen nyúlik, egy szabad idő ruhát, és sport- és futócipőt. A pénztárhoz sasszéztam, és fizettem. Az eladó kigúvadt szemekkel figyelt. Egy húszas éveiben járó férfi volt az. Nem nézett ki rosszul, de nem az én típusom. Nekem nem ezek a vékony, alacsony, de mégis izmos pasik jönnek be. Én maradok az Emmett félénél… Vagy inkább Emmett-nél. Tudom, hogy már vissza nem kaphatom, de nem baj. Azért reménykedni szabad…
Mosolyogva pattantunk be a kocsimba, és már nyomtam is a gázt. Rekordidő alatt értünk a várba. Ott pedig indultunk a nagyterem felé. Betáncoltam, Caius kezébe nyomtam a táskát, és egy kis beszélgetés után mentünk is ki. A szobánk ajtajában szétváltunk, és mosolyogva mentem a szobámba. Ledobtam a cuccaimat, és a táskákkal a gardrób irányába indultam. Bent lassú, emberi tempóban bepakoltam a ruhákat a helyükre. Most nem volt kedvem sietni. Jól esett, hogy egy kicsit gondolkodhattam. Mikor végeztem, elmentem a fürdőbe. Bedugtam a hajvasalót, és szépen megcsináltam a hajam. Először kivasaltam az egészet, szög egyenesre. Utána pedig begöndörítettem, így lágy csigákban omlott vállamra. Felkaptam egy köpenyt a fehér ruhámra, és lementem a terembe.
- Hello. –léptem be.
- Szia. Pont most szóltunk volna neked. –mosolyogtak.
- Hát, jó időzítő vagyok. Miről lenne szó? –ültem le a székembe.
Szinte észrevehetetlenül végigsimítottam a Cullen jelvényen.
- Hát… vallatásról lenne szó. –mosolyodott el Aro. –Te meg Jane kifaggathatnátok őket.
- Rendben. Szólok neki. –bólintottam, és már fel is álltam.
- Nem kell. Már szóltunk neki. –szólt gyorsan Caius.
- Rendben. Kik azok?
- Egy férfi, és egy nő. Vámpírok. Semmi érdekes nincs bennük. Csak kémkedtek utánunk. –tekerte a fejét Marcus. –A határ mentén kapták el őket. Nem tudom, hogy kik lehetnek.
- Majd kiderül. –lépett be Jane, és egy gyors meghajlás után mellém lépett.
Felix, Dem és Alec elénk hozták a kémeket. A férfi mellé odamentem, és hátrafogtam a kezeit.
- Ki vagy? –szorítottam meg kezeit.
- Nem mondom meg. –szűrte ki fogai között.
- Nem-e? –húztam hátra még jobban a kezét.
Közben Jane is hasonlóan tett a nővel.
- Egy férfi, és egy nő. Vámpírok. Semmi érdekes nincs bennük. Csak kémkedtek utánunk. –tekerte a fejét Marcus. –A határ mentén kapták el őket. Nem tudom, hogy kik lehetnek.
- Majd kiderül. –lépett be Jane, és egy gyors meghajlás után mellém lépett.
Felix, Dem és Alec elénk hozták a kémeket. A férfi mellé odamentem, és hátrafogtam a kezeit.
- Ki vagy? –szorítottam meg kezeit.
- Nem mondom meg. –szűrte ki fogai között.
- Nem-e? –húztam hátra még jobban a kezét.
Közben Jane is hasonlóan tett a nővel.
- Oké. Kezdjük nyugodtan. –engedtem el. – Hogy hívnak?
- Sehogy. –morogta.
- Kivel vagy?
- Úgysem mondom meg. –morogta.
- Jól van. Ha fájdalom nélkül nem válaszolsz, majd azzal megteszed. –mosolyogtam, és elléptem tőle.
Bevetettem Jane erejét, és nekiálltam kínozni. Fájdalmában felsikított, és vonaglott.
- Hogy hívnak? –morogtam rá.
- Oly. –nyögte.
- Rendben Oly. Ki küldött? –hagytam abba a kínzást.
- Sehogy. –morogta.
- Kivel vagy?
- Úgysem mondom meg. –morogta.
- Jól van. Ha fájdalom nélkül nem válaszolsz, majd azzal megteszed. –mosolyogtam, és elléptem tőle.
Bevetettem Jane erejét, és nekiálltam kínozni. Fájdalmában felsikított, és vonaglott.
- Hogy hívnak? –morogtam rá.
- Oly. –nyögte.
- Rendben Oly. Ki küldött? –hagytam abba a kínzást.
- Egy csoport. –sóhajtott fel. –Valami szőke gyűjti őket.
- Szőke? Nő? –faggattam.
- Igen. Hosszú, szőke haj, telt, de még is karcsú. –magyarázta.
- Értem… - kezdtem el gondolkodni.
Azonnal Rose ugrott be. Á… ez hülyeség.
- Hányan vagytok? –tettem fel az újabb kérdést.
- Tízen. De senki sem tud semmit. –tekerte a fejét. –Mi csak annyit tudhattunk meg, hogy hová kell jönni. Semmi mást nem. Azt sem, hogy mi a célja ezzel az egésszel.
- Igaza van. –sikított fel a lány fájdalmában.
- Hagyjátok. Kérlek. –könyörgött a pasi. –Öljetek meg engem, de őt hagyjátok ki az egészből.
- Jane. –sóhajtottam fel.
Odamentem a lányhoz, Aro képességét használva kiolvastam a fejéből a gondolatokat. Á… ő sem tud semmit. A fiúét is kiolvastam. Annyit tud, amennyit mondott. A többiek elvitték a kémeket. Aro mellé sétáltam, és átadtam neki az információkat. És akkor esett le. Ez tényleg Rosalie. A hülye már megint kihúzta a gyufát. Dühösen ültem le a székembe.
- Szerintem a kémeket elengedhetnénk. Maximum egy kis emléktörlés. De ők nem tudnak semmit. –magyaráztam.
- Rosalie-t viszont mindenképp elkell kapnunk. Főleg ez után. –szólt közbe Aro.
- Nem szívesen bántom, de nincs más mód. –bólintottam.
- Akkor engedjük el őket? –húzta fel a szemöldökét Caius.
- Szerintem igen. –kezdtem el gondolkodni.
- Szőke? Nő? –faggattam.
- Igen. Hosszú, szőke haj, telt, de még is karcsú. –magyarázta.
- Értem… - kezdtem el gondolkodni.
Azonnal Rose ugrott be. Á… ez hülyeség.
- Hányan vagytok? –tettem fel az újabb kérdést.
- Tízen. De senki sem tud semmit. –tekerte a fejét. –Mi csak annyit tudhattunk meg, hogy hová kell jönni. Semmi mást nem. Azt sem, hogy mi a célja ezzel az egésszel.
- Igaza van. –sikított fel a lány fájdalmában.
- Hagyjátok. Kérlek. –könyörgött a pasi. –Öljetek meg engem, de őt hagyjátok ki az egészből.
- Jane. –sóhajtottam fel.
Odamentem a lányhoz, Aro képességét használva kiolvastam a fejéből a gondolatokat. Á… ő sem tud semmit. A fiúét is kiolvastam. Annyit tud, amennyit mondott. A többiek elvitték a kémeket. Aro mellé sétáltam, és átadtam neki az információkat. És akkor esett le. Ez tényleg Rosalie. A hülye már megint kihúzta a gyufát. Dühösen ültem le a székembe.
- Szerintem a kémeket elengedhetnénk. Maximum egy kis emléktörlés. De ők nem tudnak semmit. –magyaráztam.
- Rosalie-t viszont mindenképp elkell kapnunk. Főleg ez után. –szólt közbe Aro.
- Nem szívesen bántom, de nincs más mód. –bólintottam.
- Akkor engedjük el őket? –húzta fel a szemöldökét Caius.
- Szerintem igen. –kezdtem el gondolkodni.
- Én nem tenném meg. –szólt közbe Caius.
- Nem érdemlik meg. Mindent, amit tudnunk kellett, elmondtak. Azt sem tudták, hogy miért kémkednek, vagy egyáltalán mit kell megtudniuk. Még azt sem tudták, hogy ez egy uralkodóház földje. –forgattam meg a szemem. – De ez a ti döntésetek. Megyek, beleásom magam a témába.
Felálltam, és elhagytam a termet. Unottan mentem a szürke folyosókon. Felmentem a szobámba, és úgy döntöttem, hogy itt lenne az ideje, hogy felhívjam Pet-et. Második csörgésre fel is vette.
- Igen? –szólt egy ásítás között.
- Szia. Alszol? –esett le.
- Már nem. –ásított újra.
- Bocsi. Akkor aludj csak, hagylak. Majd visszahívlak. Puszi. Bocsi. –tettem le.
Keserűen dőltem le az ágyamra. Felébresztettem. Végül elnevettem magam. Felébresztettem. Vicces egy képe lehetett, csak látni kellett volna. Mondjuk el lehet képzelni, ha az embert hajnali fél négykor felkeltik, mit szól hozzá. Még én is meglepődnék. Mosolyogva futattam le magamban az elméletet, amikor sikítást hallottam meg lentről. Megölték őket… Már megszokhattam volna a gyilkolást. De a kémek legalább elmondtak mindent. Kiléptem a szobámból, és már éreztem is a füst erőteljes szagát. A nagyterembe érve láttam, ahogy épp a füstre dobálja Jane a maradék testrészt.
- Hagyd csak, megcsinálom. –fogtam meg én is pár darabot.
Jó apróra szedték szét őket…
- Nem kell a segítséged. –mordult fel.
- Ne szórakozz velem Jane. –dobtam egy újabb darabot a tűzre.
- Ja, persze. Nem lehet. A végén még megöletsz. –szűrte a fogai között.
- Mi van veled? –emeltem fel a hangom.
- Oh, csak egy kicsit fent hordod az orrod mostanság. De ne aggódj, majd segítek, hogy a földbe vert. –morogta, és rám irányította az erejét.
Felálltam, és elhagytam a termet. Unottan mentem a szürke folyosókon. Felmentem a szobámba, és úgy döntöttem, hogy itt lenne az ideje, hogy felhívjam Pet-et. Második csörgésre fel is vette.
- Igen? –szólt egy ásítás között.
- Szia. Alszol? –esett le.
- Már nem. –ásított újra.
- Bocsi. Akkor aludj csak, hagylak. Majd visszahívlak. Puszi. Bocsi. –tettem le.
Keserűen dőltem le az ágyamra. Felébresztettem. Végül elnevettem magam. Felébresztettem. Vicces egy képe lehetett, csak látni kellett volna. Mondjuk el lehet képzelni, ha az embert hajnali fél négykor felkeltik, mit szól hozzá. Még én is meglepődnék. Mosolyogva futattam le magamban az elméletet, amikor sikítást hallottam meg lentről. Megölték őket… Már megszokhattam volna a gyilkolást. De a kémek legalább elmondtak mindent. Kiléptem a szobámból, és már éreztem is a füst erőteljes szagát. A nagyterembe érve láttam, ahogy épp a füstre dobálja Jane a maradék testrészt.
- Hagyd csak, megcsinálom. –fogtam meg én is pár darabot.
Jó apróra szedték szét őket…
- Nem kell a segítséged. –mordult fel.
- Ne szórakozz velem Jane. –dobtam egy újabb darabot a tűzre.
- Ja, persze. Nem lehet. A végén még megöletsz. –szűrte a fogai között.
- Mi van veled? –emeltem fel a hangom.
- Oh, csak egy kicsit fent hordod az orrod mostanság. De ne aggódj, majd segítek, hogy a földbe vert. –morogta, és rám irányította az erejét.
Épp elvettem tőle, amikor egy hangos csattanást hallottam meg. Jane a földön feküdt, a nyakát Caius szorította.
- Engedd el. –léptem melléjük.
- Bántani akart. –morogta.
- Túlélem. Engedd el. –mondtam erőteljesebben.
- Rendben. –sóhajtott,de még mindig feketén izzó szemekkel meredt a lányra.
- Mi a baj Jane? –fordultam a lehunyt szemű lány felé.
- Az, hogy itt vagyok. A kezdetektől. Én vagyok a legjobb. Mindig is az voltam. Idejött, és azonnal learatta a babérokat. Azokat én érdemlem. –kiabált, de éreztem, hogy legszívesebben zokogott volna.
Mellé léptem, és megöleltem. Visszaölelt, és már rázkódott a sírástól.
- Nyugi Jane. –suttogtam. –Menj fel a szobádba. Mindjárt megyek én is.
- Rendben. –bólintott, majd elsuhant.
- Igaza van. –vettem le a köpenyem. –Nem érdemlem én ezt meg.
A köpeny a földön landolt, én pedig az ajtó felé indultam, de Caius a karomnál fogva visszarántott, majd karjaiba zárt, amik vasként öleltek körül.
- Nem mész te sehova. –suttogta.
- Dehogynem. –mondtam dacosan.
- Megérdemled. Hidd már el, hogy nagyon jó vagy. Ez neked való. –mosolyodott el. –Fél óra múlva nálad leszek, és megbeszéljük.
- Rendben. –bólintottam, és már ott sem voltam.
Egyenesen Jane-hez mentem. Kopogtam, majd benyitottam. Az ágyán hevert, és a plafont fürkészte.
- Engedd el. –léptem melléjük.
- Bántani akart. –morogta.
- Túlélem. Engedd el. –mondtam erőteljesebben.
- Rendben. –sóhajtott,de még mindig feketén izzó szemekkel meredt a lányra.
- Mi a baj Jane? –fordultam a lehunyt szemű lány felé.
- Az, hogy itt vagyok. A kezdetektől. Én vagyok a legjobb. Mindig is az voltam. Idejött, és azonnal learatta a babérokat. Azokat én érdemlem. –kiabált, de éreztem, hogy legszívesebben zokogott volna.
Mellé léptem, és megöleltem. Visszaölelt, és már rázkódott a sírástól.
- Nyugi Jane. –suttogtam. –Menj fel a szobádba. Mindjárt megyek én is.
- Rendben. –bólintott, majd elsuhant.
- Igaza van. –vettem le a köpenyem. –Nem érdemlem én ezt meg.
A köpeny a földön landolt, én pedig az ajtó felé indultam, de Caius a karomnál fogva visszarántott, majd karjaiba zárt, amik vasként öleltek körül.
- Nem mész te sehova. –suttogta.
- Dehogynem. –mondtam dacosan.
- Megérdemled. Hidd már el, hogy nagyon jó vagy. Ez neked való. –mosolyodott el. –Fél óra múlva nálad leszek, és megbeszéljük.
- Rendben. –bólintottam, és már ott sem voltam.
Egyenesen Jane-hez mentem. Kopogtam, majd benyitottam. Az ágyán hevert, és a plafont fürkészte.
- Azon elmélkedtem, hogy miért vagyok még itt… - törte meg a csendet, majd fájdalmas tekintetét felém fordította.
- Mert jó vagy. –mosolyogtam rá. –A legjobb.
- Dehogy. Te jobb vagy. –tekerte a fejét.
- Jane. Nagyon jó vagy. Higgy magadba. És lesz egy meglepetésem. –mosolyogtam rá. –Segíts nekem a csoportot képezni. Egyszerűen rémesek.
- Rémesek? –kacagott fel.
- Azok. Semmit sem tudnak. De a semmi az szó szerint értendő. –mosolyogtam.
- Mert jó vagy. –mosolyogtam rá. –A legjobb.
- Dehogy. Te jobb vagy. –tekerte a fejét.
- Jane. Nagyon jó vagy. Higgy magadba. És lesz egy meglepetésem. –mosolyogtam rá. –Segíts nekem a csoportot képezni. Egyszerűen rémesek.
- Rémesek? –kacagott fel.
- Azok. Semmit sem tudnak. De a semmi az szó szerint értendő. –mosolyogtam.
- Akkor jó. Segítek. –egyezett bele.
- Köszönöm. –öleltem meg.
Még beszélgettünk egy kicsit, majd hallottam, ahogy Caius elhalad az ajtó előtt.
- Jelenésem van. –forgattam meg a szemeimet. –Majd visszajövök.
- Rendben. –mosolygott. –Szorítok.
- Puszi. –léptem ki az ajtón, és egy kis kerülőn a szobám ablakán beugorva az ágyon vártam a vendégem, aki pár másodperc múlva egy kopogás után be is lépett.
- Miről szeretnél beszélni? –mosolyodtam el.
- Öhm…- vakarta meg zavartan a tarkóját.
- Értem már. –masszíroztam meg az orrnyergem. –Hála egy elcsórt képességnek, éreztem a belőled jövő pozitív érzéseket. De nem csak az volt.
- Hát igen… - ült le.
- Neked is elmondom, mint ahogy másnak is, hogy nem lehet köztünk semmi. –kezdtem bele a monológomba. –Én mást szerettem, más szeretek, és szeretni is fogok.
- Köszönöm. –öleltem meg.
Még beszélgettünk egy kicsit, majd hallottam, ahogy Caius elhalad az ajtó előtt.
- Jelenésem van. –forgattam meg a szemeimet. –Majd visszajövök.
- Rendben. –mosolygott. –Szorítok.
- Puszi. –léptem ki az ajtón, és egy kis kerülőn a szobám ablakán beugorva az ágyon vártam a vendégem, aki pár másodperc múlva egy kopogás után be is lépett.
- Miről szeretnél beszélni? –mosolyodtam el.
- Öhm…- vakarta meg zavartan a tarkóját.
- Értem már. –masszíroztam meg az orrnyergem. –Hála egy elcsórt képességnek, éreztem a belőled jövő pozitív érzéseket. De nem csak az volt.
- Hát igen… - ült le.
- Neked is elmondom, mint ahogy másnak is, hogy nem lehet köztünk semmi. –kezdtem bele a monológomba. –Én mást szerettem, más szeretek, és szeretni is fogok.
- A Cullen gyerek. –sóhajtott. –De azért próbálkozni szabad.
- De ne tedd. Figyelj. Biztos találsz majd olyat, akit szeretsz, és ő viszonozza érzéseidet. De ez nem én vagyok. –magyaráztam megértően.
- Tudom…- állt fel. –Csak ezt akartam megbeszélni. Három órakor nagygyűlés. Gyere majd. –ment ki.
- Rendben. –terültem el az ágyon.
Az a pár óra, ami délután 3-ig volt, gyorsan eltelt. Dumáltunk Jane-el, edzettük a csapatot, elmentünk vásárolni, és jól mulattunk. Három óra előtt pár perccel a nagyterembe mentem, ahol már mindenki ott volt.
- Milyen pontos vagy. –mosolyodott el Aro.
- Nem szeretek előbb érkezni. –incselkedtem, majd leültem a székembe.
- Arról lenne szó, hogy az itt vendégeskedett Rosalie –kezdett bele Aro. –összeesküvést szervez ellenünk. Ezért egyértelműen el kell pusztítanunk. A fülünkbe jutott, hogy a Cullen családot is bele vonta a dologba, legalább is náluk van. Ezért két óra múlva indulunk. –jelentette ki.
- Hogy mi? –dörrentem fel. –A Cullen család nem tenne ilyet.
- Majd kiderül. Menjetek a dolgotokra. Mindenki jön. –jelentette ki Caius, majd elhagyta a termet.
Én villámgyorsan a szobámba mentem, és elővettem egy fényképalbumot. Le kell nyugodnom. Ez képtelenség. Ez hülyeség. Ilyet nem tennének. Megnéztem a jól ismert képeket, és felidéztem az emlékeket. Visszatettem az albumot a helyére, és szembe kerültem a még 16 évvel ezelőtt kapott díjamra, amit Jazz és én nyertünk. Tánc… milyen régen táncoltam egy jót…
Mire észrevettem, már háromnegyed öt volt. Gyorsan felkaptam egy fekete farmert, egy eléggé kivágott felsőt, fekete tűsarkút. A hajamat feltűztem, gyorsan felvettem egy köpenyt is, és a mobilomat a zsebembe csúsztattam. Az udvarra mentem, mivel onnan hallottam a beszélgetéseket.
- De ne tedd. Figyelj. Biztos találsz majd olyat, akit szeretsz, és ő viszonozza érzéseidet. De ez nem én vagyok. –magyaráztam megértően.
- Tudom…- állt fel. –Csak ezt akartam megbeszélni. Három órakor nagygyűlés. Gyere majd. –ment ki.
- Rendben. –terültem el az ágyon.
Az a pár óra, ami délután 3-ig volt, gyorsan eltelt. Dumáltunk Jane-el, edzettük a csapatot, elmentünk vásárolni, és jól mulattunk. Három óra előtt pár perccel a nagyterembe mentem, ahol már mindenki ott volt.
- Milyen pontos vagy. –mosolyodott el Aro.
- Nem szeretek előbb érkezni. –incselkedtem, majd leültem a székembe.
- Arról lenne szó, hogy az itt vendégeskedett Rosalie –kezdett bele Aro. –összeesküvést szervez ellenünk. Ezért egyértelműen el kell pusztítanunk. A fülünkbe jutott, hogy a Cullen családot is bele vonta a dologba, legalább is náluk van. Ezért két óra múlva indulunk. –jelentette ki.
- Hogy mi? –dörrentem fel. –A Cullen család nem tenne ilyet.
- Majd kiderül. Menjetek a dolgotokra. Mindenki jön. –jelentette ki Caius, majd elhagyta a termet.
Én villámgyorsan a szobámba mentem, és elővettem egy fényképalbumot. Le kell nyugodnom. Ez képtelenség. Ez hülyeség. Ilyet nem tennének. Megnéztem a jól ismert képeket, és felidéztem az emlékeket. Visszatettem az albumot a helyére, és szembe kerültem a még 16 évvel ezelőtt kapott díjamra, amit Jazz és én nyertünk. Tánc… milyen régen táncoltam egy jót…
Mire észrevettem, már háromnegyed öt volt. Gyorsan felkaptam egy fekete farmert, egy eléggé kivágott felsőt, fekete tűsarkút. A hajamat feltűztem, gyorsan felvettem egy köpenyt is, és a mobilomat a zsebembe csúsztattam. Az udvarra mentem, mivel onnan hallottam a beszélgetéseket.
- Akkor indulhatunk is. –indult el Aro.
Most mindenki szétszóródva indult el…
Most mindenki szétszóródva indult el…
