Köszönöm szépen a kommenteket, amit az előző fejezethez kaptam :)
Azt hiszem most már kijelenthetem: Ez az utolsó előtti fejezet... :')
Az utolsó fejezet Szeptember 3-án kerül fel, a blog megnyitásának első éves évfordulóján :)
Erre a fejezetre is ki kell tennem, hogy: 18 éven felülieknek ajánlott! :)
Na puszii :)
Ui.: Anikó, miattad tettem fel most, hogy el tudd olvasni :)
99. fejezet- Vagyis II. 58. fejezet
(Bridget)
Igaz, a nászéjszakai tevékenységünk már a délután folyamán elkezdődött, még egész éjszaka élveztük egymás társaságát.
Így belegondolva ez volt életem legjobb, legszebb és legeseménydúsabb éjszakája.
(Bridget)
Igaz, a nászéjszakai tevékenységünk már a délután folyamán elkezdődött, még egész éjszaka élveztük egymás társaságát.
Így belegondolva ez volt életem legjobb, legszebb és legeseménydúsabb éjszakája.
Nyomtam egy csókot szerelmem ajkaira, majd kibújtam a karjai közül.
- Hová mész? –kérdezte kíváncsian.
- Csak ki egy kicsit. –mosolyogtam rá –Ne aggódj.
Elővettem az egyik fiókból egy fehér csipkés fehérneműszettet, magamra vettem, majd tényleg kimentem.
- Csak ki egy kicsit. –mosolyogtam rá –Ne aggódj.
Elővettem az egyik fiókból egy fehér csipkés fehérneműszettet, magamra vettem, majd tényleg kimentem.
Részletesen megnézve több dolog is megfogott a házban.
Mondjuk a szélcsengő, ami a konyhába volt felakasztva, és a lágy szellő által csodálatos hangokat adott ki. Fából volt, és kisebb-nagyobb darabok alkották.
Miközben a szélcsengő lágy dallamát hallgattam, körbenéztem a nappaliban is. A DVD polc nem igazán kötötte le a figyelmemet, tegnap meg tudtam csodálni eléggé, így az összes filmet a fejembe véstem.
Viszont a nappali falán lévő tájkép megfogott. Csak álltam előtte, és bámultam. Éreztem a hó hidegségét, a fenyők illatát. A képen látható faházikóba csöppentem, és hallottam, ahogy serceg a tűz, emberek nevetnek, miközben egymásnak mesélnek történeteket, és forralt bort kortyolgatnak.
A következő óriási kép minket ábrázolt. Emmett és én. A képen Emmett és én fekete-fehérek voltunk. Én Emmett szemébe nézek, miközben halványan mosolygok, és ő is ugyan így tesz. A háttérben, az ablakon át épp felkel a nap, ami narancssárgás fényben lengett körül minket -ennek megvolt a normális színe.
A következő kép ugyancsak minket ábrázolt, immár a családunk körében, az egyik közös karácsonyunkat ünnepelve. Csodálatosan nézett ki. Alice épp Jasper-nek nyújtott át az ajándékát az egyik sarokban, Edward és Bella kicsit előbbre csókolóztak, Esme és Carlisle az ajtóban állva ölelték meg egymást. Emmett és én pedig a karácsonyfa előtt ültünk. Em épp végsimított az arcomon, mire én kellemesen elmosolyodtam, és szerelmesen néztem rá.
- Hihetetlenek. -simítottam végig a kereten.
Még egy kép volt, és ez volt az utolsó.
Itt úgy vagyunk hárman, mint egy család. Ez egy hosszúkás kép volt, a legszebb helyen a házban. Csodálatos, fa keretbe volt beleillesztve, ami gyönyörűen meg volt munkálva. Rózsafejeket és leveleket formázott.
Mi voltunk. Hárman. Nicholas kicsiként épp a karjaimban fekszik, és elszundít. Mosolyogva nézek le rá, miközben a hajam előrehullik, de az arcom tökéletesen látszik, hála a fülem mögé tűrt tincseimnek. Emmett mögöttünk áll, ő is Nich-et nézi, átkarol minket, álla a fülemet érinti, és egy féloldalas mosoly van az arcán, miközben a másik kezével egy rózsát fog, és tesz a kezemhez.
Hallottam, ahogy Emmett kinyitja a szekrény ajtaját, majd felvesz valami ruhát, közben visszafogottan sóhajt egyet.
Nyílódott az ajtó, majd hallottam, ahogy halkan közelebb lépdel hozzám, én még mindig a képet néztem. Félrebiccentett fejjel, mosolyogva.
- Szép kép, Kicsim. –csókolta meg a vállamat, majd onnan felhaladva a nyakamat, majd a fülemet harapta meg, mire felnyögtem- Még kint maradt egy csomag. Azt behozom.
- És ez most jutott eszedbe? –kérdeztem, miközben szembe fordultam vele.
- Igen, most. –kuncogta, miközben megcsókolt, és elsuhant.
Vigyorogva ráztam meg a fejemet, miközben a konyhába mentem, és egy öntözőkannát keresgéltem.
Kinyitottam az összes szekrényt, benéztem az összes lyukba, míg végül a mosogató alatti kis szekrényben találtam meg, eldugva a takarítószerek mögé.
A piros kis kanna felidézte bennem az emberi életemet… nekünk is ugyan ilyenünk volt. Általában én voltam az öntöző-felelős. Imádtam.
Megtöltöttem a kannát, és befogtam az öntöző-részét, nehogy végigfolyassam a házat.
Találtam pár virágot a házban, amiknek a földje eléggé…száraz volt.
Dudorászva kezdtem el öntözni őket, és közben apró tánclépéseket ejtettem meg.
A kiürült műanyagot visszavittem a konyhába, egyenesen a szekrénybe, a szerek mögé.
Hallottam, ahogy Emmett visszajön, viszont nem hallottam, ahogy leteszi a csomagokat, csak virágillatot. Azt pedig betudtam annak, hogy a jó illatú virágokat szagolgattam a kaspókba.
- Nagyon szeretlek. –suttogta Szerelmem a fülembe, miközben a hátamnak simult, majd az orrom elé nyomott egy óriási csokor liliomot.
- Én is Téged, drága férjecském. –fordultam felé, és megcsókoltam- Amúgy a virágot miért is kaptam?
- Nem elég, hogy szeretlek? –kuncogta.
- Minden nap el tudnám viselni. –mosolyogtam, majd egy váza után kutattam.
- Megoldható. –kacsintott.
Míg a kristályvázába engedtem a vizet, ő a pultnak támaszkodva figyelt engem, halkan fütyürészett, majd elhallgatott, és dörmögő hangot adott ki.
- Van valami gond? –kérdeztem felé fordulva.
- Mi lenne? –lépett hozzám, majd elmosolyodott.
Magához húzott. Az egyik kezét a derekam köré fonta, a másikat pedig a nyakamra simította. Az aranybarna szemeit az enyéimbe véste, én pedig a nyakát kulcsoltam össze.
Csókolni kezdett. Ajkai lágyan, de mégis akaratosan szívogatták az enyémet, mire én megharaptam alsó ajkát. Felmorgott, majd a fenekem alá nyúlva emelt fel, és tartott meg. Én a lábaimat a dereka köré fogtam, mire megéreztem növekvő vágyát, ami majd’ szétfeszítette a nadrágját. Felnyögtem, és még vadabbul csókoltam meg.
Csak fehérnemű volt rajtunk, ami most kifejezetten jól jött. Nagyon jól.
Izmos hátára simítottam a kezemet, mire megéreztem feszülő izmait, a másik kezem pedig a hasizmát cirógatta körbe.
Előbbre lépett, mire én nekiütköztem a konyhapultnak.
Félresöpörtem az ott lévő dolgokat. Fűszeres üvegek borultak ki, pár le is esett a földre, de a hangos csattanás sem zavart meg minket.
Felültett a pultra, de a lábaim továbbra is átkulcsolták, így közel tartva magamhoz.
Kicsatolta a melltartómat, de türelmetlenségének hála az egyik pántja elszakadt, majd a földre dobta a ruhadarabot.
Felnyögtem, ahogy megéreztem, hogy a melleimet csókolgatja, majd szívogatja azokat.
Gyors mozdulattal húztam fel az arcát magamhoz, majd vadul megcsókoltam.
Letéptem róla az alsógatyáját. Nincs időnk arra, hogy szépen kilépjen belőle, egyszerűbb, ha darabokban landol a földön.
Végigsimítottam meredező férfiasságán, mire egy morgás kíséretében megharapta az ajkamat, majd a nyakamra tért át, és azt is végigharapdálta, miközben én kényeztettem.
Pár pillanat múlva már a csuklóimat ragadta meg, és a fejem fölé szegezte őket a saját kezével.
A bugyim ekkor már darabokban volt a többi ruha mellett.
Emmett újra a nyakamat kezdte el csókolgatni. Idegesített, hogy nem tudom használni a kezeimet.
Közelebb csúsztam hozzá, mire nyögött egyet, és belém siklott.
Halkan sikkantottam egyet, majd az ajkait vettem birtokba, miközben ő lassan mozogni kezdett.
A lábaimat még erősebben fontam a dereka köré, és így még közelebb húztam magamhoz.
A lassú mozgása egyre gyorsabbá vált, miközben egymás ajkait faltuk, én pedig a kezeimet rángattam, de azokat nem engedte el. Sőt. Egyre erősebben tartotta.
Éreztem, hogy egyre gyakoribban rázza testünket remegés, és kényszerítettem Emmett-et, hogy lassítson a tempón. Egy morgással adta tudtomra, hogy felfogta, de az ajkaimtól nem volt hajlandó elválni. Nem, mintha bántam volna.
Nem bírtuk sokáig elviselni ezt a visszafogott tempót. Legalább is ebben az állapotban. Így Em újra begyorsított, mi pedig rá jó pár percre, egyszerre, robbanásszerűen elélveztünk.
Pihegve döntöttem a fejemet a vállának. A kezeim újra szabadok voltak, így azokat a mellkasa köré fontam.
Ő a csupasz hátamat simogatta, és a gerincemen zongorázott végig az ujjaival.
Miután újra normálisan vettem a levegőt- amit persze nem is kellett volna vennem- felemeltem a fejemet, és Emre mosolyogtam.
- Mit terveztél a mai napra? –kérdeztem végül.
- Hm… –kuncogott –Ma lesz egy latin est a városban.
- Légysziiii. –vigyorogtam.
- Erre gondoltam én is. –mosolygott –Úgyhogy…
- Igen?
Miközben a szélcsengő lágy dallamát hallgattam, körbenéztem a nappaliban is. A DVD polc nem igazán kötötte le a figyelmemet, tegnap meg tudtam csodálni eléggé, így az összes filmet a fejembe véstem.
Viszont a nappali falán lévő tájkép megfogott. Csak álltam előtte, és bámultam. Éreztem a hó hidegségét, a fenyők illatát. A képen látható faházikóba csöppentem, és hallottam, ahogy serceg a tűz, emberek nevetnek, miközben egymásnak mesélnek történeteket, és forralt bort kortyolgatnak.
A következő óriási kép minket ábrázolt. Emmett és én. A képen Emmett és én fekete-fehérek voltunk. Én Emmett szemébe nézek, miközben halványan mosolygok, és ő is ugyan így tesz. A háttérben, az ablakon át épp felkel a nap, ami narancssárgás fényben lengett körül minket -ennek megvolt a normális színe.
A következő kép ugyancsak minket ábrázolt, immár a családunk körében, az egyik közös karácsonyunkat ünnepelve. Csodálatosan nézett ki. Alice épp Jasper-nek nyújtott át az ajándékát az egyik sarokban, Edward és Bella kicsit előbbre csókolóztak, Esme és Carlisle az ajtóban állva ölelték meg egymást. Emmett és én pedig a karácsonyfa előtt ültünk. Em épp végsimított az arcomon, mire én kellemesen elmosolyodtam, és szerelmesen néztem rá.
- Hihetetlenek. -simítottam végig a kereten.
Még egy kép volt, és ez volt az utolsó.
Itt úgy vagyunk hárman, mint egy család. Ez egy hosszúkás kép volt, a legszebb helyen a házban. Csodálatos, fa keretbe volt beleillesztve, ami gyönyörűen meg volt munkálva. Rózsafejeket és leveleket formázott.
Mi voltunk. Hárman. Nicholas kicsiként épp a karjaimban fekszik, és elszundít. Mosolyogva nézek le rá, miközben a hajam előrehullik, de az arcom tökéletesen látszik, hála a fülem mögé tűrt tincseimnek. Emmett mögöttünk áll, ő is Nich-et nézi, átkarol minket, álla a fülemet érinti, és egy féloldalas mosoly van az arcán, miközben a másik kezével egy rózsát fog, és tesz a kezemhez.
Hallottam, ahogy Emmett kinyitja a szekrény ajtaját, majd felvesz valami ruhát, közben visszafogottan sóhajt egyet.
Nyílódott az ajtó, majd hallottam, ahogy halkan közelebb lépdel hozzám, én még mindig a képet néztem. Félrebiccentett fejjel, mosolyogva.
- Szép kép, Kicsim. –csókolta meg a vállamat, majd onnan felhaladva a nyakamat, majd a fülemet harapta meg, mire felnyögtem- Még kint maradt egy csomag. Azt behozom.
- És ez most jutott eszedbe? –kérdeztem, miközben szembe fordultam vele.
- Igen, most. –kuncogta, miközben megcsókolt, és elsuhant.
Vigyorogva ráztam meg a fejemet, miközben a konyhába mentem, és egy öntözőkannát keresgéltem.
Kinyitottam az összes szekrényt, benéztem az összes lyukba, míg végül a mosogató alatti kis szekrényben találtam meg, eldugva a takarítószerek mögé.
A piros kis kanna felidézte bennem az emberi életemet… nekünk is ugyan ilyenünk volt. Általában én voltam az öntöző-felelős. Imádtam.
Megtöltöttem a kannát, és befogtam az öntöző-részét, nehogy végigfolyassam a házat.
Találtam pár virágot a házban, amiknek a földje eléggé…száraz volt.
Dudorászva kezdtem el öntözni őket, és közben apró tánclépéseket ejtettem meg.
A kiürült műanyagot visszavittem a konyhába, egyenesen a szekrénybe, a szerek mögé.
Hallottam, ahogy Emmett visszajön, viszont nem hallottam, ahogy leteszi a csomagokat, csak virágillatot. Azt pedig betudtam annak, hogy a jó illatú virágokat szagolgattam a kaspókba.
- Nagyon szeretlek. –suttogta Szerelmem a fülembe, miközben a hátamnak simult, majd az orrom elé nyomott egy óriási csokor liliomot.
- Én is Téged, drága férjecském. –fordultam felé, és megcsókoltam- Amúgy a virágot miért is kaptam?
- Nem elég, hogy szeretlek? –kuncogta.
- Minden nap el tudnám viselni. –mosolyogtam, majd egy váza után kutattam.
- Megoldható. –kacsintott.
Míg a kristályvázába engedtem a vizet, ő a pultnak támaszkodva figyelt engem, halkan fütyürészett, majd elhallgatott, és dörmögő hangot adott ki.
- Van valami gond? –kérdeztem felé fordulva.
- Mi lenne? –lépett hozzám, majd elmosolyodott.
Magához húzott. Az egyik kezét a derekam köré fonta, a másikat pedig a nyakamra simította. Az aranybarna szemeit az enyéimbe véste, én pedig a nyakát kulcsoltam össze.
Csókolni kezdett. Ajkai lágyan, de mégis akaratosan szívogatták az enyémet, mire én megharaptam alsó ajkát. Felmorgott, majd a fenekem alá nyúlva emelt fel, és tartott meg. Én a lábaimat a dereka köré fogtam, mire megéreztem növekvő vágyát, ami majd’ szétfeszítette a nadrágját. Felnyögtem, és még vadabbul csókoltam meg.
Csak fehérnemű volt rajtunk, ami most kifejezetten jól jött. Nagyon jól.
Izmos hátára simítottam a kezemet, mire megéreztem feszülő izmait, a másik kezem pedig a hasizmát cirógatta körbe.
Előbbre lépett, mire én nekiütköztem a konyhapultnak.
Félresöpörtem az ott lévő dolgokat. Fűszeres üvegek borultak ki, pár le is esett a földre, de a hangos csattanás sem zavart meg minket.
Felültett a pultra, de a lábaim továbbra is átkulcsolták, így közel tartva magamhoz.
Kicsatolta a melltartómat, de türelmetlenségének hála az egyik pántja elszakadt, majd a földre dobta a ruhadarabot.
Felnyögtem, ahogy megéreztem, hogy a melleimet csókolgatja, majd szívogatja azokat.
Gyors mozdulattal húztam fel az arcát magamhoz, majd vadul megcsókoltam.
Letéptem róla az alsógatyáját. Nincs időnk arra, hogy szépen kilépjen belőle, egyszerűbb, ha darabokban landol a földön.
Végigsimítottam meredező férfiasságán, mire egy morgás kíséretében megharapta az ajkamat, majd a nyakamra tért át, és azt is végigharapdálta, miközben én kényeztettem.
Pár pillanat múlva már a csuklóimat ragadta meg, és a fejem fölé szegezte őket a saját kezével.
A bugyim ekkor már darabokban volt a többi ruha mellett.
Emmett újra a nyakamat kezdte el csókolgatni. Idegesített, hogy nem tudom használni a kezeimet.
Közelebb csúsztam hozzá, mire nyögött egyet, és belém siklott.
Halkan sikkantottam egyet, majd az ajkait vettem birtokba, miközben ő lassan mozogni kezdett.
A lábaimat még erősebben fontam a dereka köré, és így még közelebb húztam magamhoz.
A lassú mozgása egyre gyorsabbá vált, miközben egymás ajkait faltuk, én pedig a kezeimet rángattam, de azokat nem engedte el. Sőt. Egyre erősebben tartotta.
Éreztem, hogy egyre gyakoribban rázza testünket remegés, és kényszerítettem Emmett-et, hogy lassítson a tempón. Egy morgással adta tudtomra, hogy felfogta, de az ajkaimtól nem volt hajlandó elválni. Nem, mintha bántam volna.
Nem bírtuk sokáig elviselni ezt a visszafogott tempót. Legalább is ebben az állapotban. Így Em újra begyorsított, mi pedig rá jó pár percre, egyszerre, robbanásszerűen elélveztünk.
Pihegve döntöttem a fejemet a vállának. A kezeim újra szabadok voltak, így azokat a mellkasa köré fontam.
Ő a csupasz hátamat simogatta, és a gerincemen zongorázott végig az ujjaival.
Miután újra normálisan vettem a levegőt- amit persze nem is kellett volna vennem- felemeltem a fejemet, és Emre mosolyogtam.
- Mit terveztél a mai napra? –kérdeztem végül.
- Hm… –kuncogott –Ma lesz egy latin est a városban.
- Légysziiii. –vigyorogtam.
- Erre gondoltam én is. –mosolygott –Úgyhogy…
- Igen?
- Ma buli. Aztán a következő napokban ki élvezhetnénk a sziget előnyeit.
- Meddig leszünk itt? –kérdeztem.
- Ameddig szeretnél. –kuncogott –De én konkrétan kettő hétre gondoltam.
- Pont jó. –mosolyogtam– Hazamegyünk, és irány Gil.
- Miért?
- Átváltoztatják… azt hiszem tegnap kezdték. Vagy ma, ki tudja. A napokban, az a lényeg. –mosolyogtam –És mielőtt megkérdezed, nem, nem nézek bele a jövőbe. Meglepetést akarok.
- Jó ötlet. –kacsintott, majd újra megcsókolt, és az órára nézett- Elment az idő.
- Miért, hány óra van?
- Most ér a kanyarba. –vigyorgott.
- Egyetlen, drága, szeretetteljes Férjecském. –paskoltam meg az arcát- Ne szívass, ha lehet.
- Persze, dehogy. Eszemben sem volt. –villantott egy féloldalas mosolyt- Hat óra múlt pár perccel.
- Már? –döbbentem meg.
- Jó elfoglaltságot találtunk. –kacsintott.
- Mikor kell indulnunk? –kérdeztem, miközben a hátát simogattam.
- Nyolc óra körül. –mosolygott.
- Akkor neki kellene állni készülődni. –vigyorogtam –Megyek, lezuhanyozom.
Leugrottam a pultról, de Em megragadott, és felkapott.
- Elkísérhetlek? –suttogta a fülembe.
- Természetesen. –kuncogtam, majd egy apró csókot nyomtam az ajkaira.
~
Bő másfél óra múlva, egy törölközőbe csavarva léptem ki a fürdőszobából, Em-mel a nyomomban.
A hajamból még csöpögött a víz. Késésben voltam. Volt maximum fél órám elkészülni nyolcig. Mondjuk Emmett elmondása szerint ráérünk, nem kell sietnünk sem. Hát…ha ő mondja.
A szobánkban keresgéltem a ruhák közt, de nem tudtam dönteni.
- Kicsim, mindenben csodásan festesz. –ült mellém Emmett, és a combomat kezdte el simogatni.
- Persze. –forgattam meg a szemeimet–Te miben mész?
- Ezekben. –mutatott maga mellé.
Egy fehér póló volt ott, kockás inggel, és egy térdig érő farmer.
- Oké… –motyogtam, majd a szekrényhez léptem.
Találomra benyúltam, és leakasztottam az egyik fogasról az azon lévő darabot.
Ez egy nyári ruha volt. Piros színű. Kicsivel térd fölé ért, és nyakba kötős volt, így elég szép kivágása volt. A mell részénél fekete csipkeminta futott, és a ruha alja is azzal volt díszítve. A szekrény aljából Emmett előhúzott egy szandált is, aminek piros színe tökéletesen passzolt a ruhámhoz.
- Csodás. –csaptam össze a kezemet –Úgyhogy most megyek, megcsinálom a hajamat, a sminkemet, meg mindent, ami kell.
- Persze, menj csak. –mosolygott rám.
Egy apró csókot nyomtam az ajkaimra, kikaptam egy fehérneműszettet a fiókból, majd visszairamodtam a fürdőbe. Ott magamra kaptam a csipkecsodákat, és a hajam megszárításához kezdtem.
Az sokáig tartott. Igaz, most csak egyszerűen előre hajoltam, így a hajam mind lefelé hullott. Csak egyszerűen megszárítottam, úgyis kivasalom még.
Miután egyik tincsemről sem csöppentek le vízcseppek, ki is vasaltam a hajamat, majd belokniztam.
Rózsát megformáló vörös fülbevalót tettem a fülembe, és az ahhoz passzoló nyaklánc sem hiányozhatott. Mire kinyitottam az ajtót, Emmett már ott várt a ruhával a kezében, amit felém nyújtott.
- Imádlak. –nyomtam egy csókot ajkaira, majd újra a fürdőbe szökkentem.
Először viszont kisminkeltem. Vörös rúzs, szempillaspirál és ceruza, majd egy kis pirosító.
Végül magamra kaptam a ruhámat, belebújtam a cipőmbe, és készen szökkentem Emmett elé.
- Mehetünk. –mosolyogtam–Upsz, a táskám. Elfelejtettem.
- Itt van, nálam. –kuncogott, miközben meglóbálta az apró, fekete retikült– Az iratok, papír zsebkendő, pénz, telefon bent van. Más nem igen kellhet.
- Smink. –vigyorogtam, majd azt a pár dolgot még beledobtam a táskába, majd a vállamra akasztottam azt.
~
Már beesteledett, mi pedig a kikötőből sétáltunk kifelé. Emmett a vállamat karolta át, én pedig a derekára tettem a kezemet.
- Hol van?
- Olyan türelmetlen vagy. –kuncogott –Mindjárt odaérünk.
- Igen, hallom a zenét. –vigyorogtam –És annyira jó.
Erre csak egy mosolyt kaptam válaszul, majd meggyorsítottuk a lépteinket.
Sokan voltak itt. Emberek sétálgattak az utcán, romantikusan összebújtak, vagy épp vadul veszekedtek. Tűz és víz.
Ezek az emberek annyira mások. Boldogok, felhőtlenek és szabadok.
Jó pár perc gyaloglás után értünk csak el a szórakozóhelyre. Na nem, mintha nem élveztem volna a sétát. Jó volt a Férjemhez bújni. Már az esküvő óta ízlelgetem magamban ezt a megszólítás, hogy férjem. Olyan furcsa volt kimondani. Szokatlan, inkább így fogalmaznék. Szokatlan, de tetszik. Határozottan tetszik.
- Hosszú sor áll. –mondta dörmögősen Emmett.
- Majd én elintézem. –mosolyogtam rá, majd megragadtam a kezét, és a biztonsági emberekhez húztam, a sor elejére.
- Állj. –szóltak rám.
- Tudnak angolul is? –kérdeztem a Férjemtől.
- Ezek szerint. –vigyorgott.
- Sziasztok. Meg lehetne oldani, hogy beengedjetek minket? –kérdeztem.
- Meddig leszünk itt? –kérdeztem.
- Ameddig szeretnél. –kuncogott –De én konkrétan kettő hétre gondoltam.
- Pont jó. –mosolyogtam– Hazamegyünk, és irány Gil.
- Miért?
- Átváltoztatják… azt hiszem tegnap kezdték. Vagy ma, ki tudja. A napokban, az a lényeg. –mosolyogtam –És mielőtt megkérdezed, nem, nem nézek bele a jövőbe. Meglepetést akarok.
- Jó ötlet. –kacsintott, majd újra megcsókolt, és az órára nézett- Elment az idő.
- Miért, hány óra van?
- Most ér a kanyarba. –vigyorgott.
- Egyetlen, drága, szeretetteljes Férjecském. –paskoltam meg az arcát- Ne szívass, ha lehet.
- Persze, dehogy. Eszemben sem volt. –villantott egy féloldalas mosolyt- Hat óra múlt pár perccel.
- Már? –döbbentem meg.
- Jó elfoglaltságot találtunk. –kacsintott.
- Mikor kell indulnunk? –kérdeztem, miközben a hátát simogattam.
- Nyolc óra körül. –mosolygott.
- Akkor neki kellene állni készülődni. –vigyorogtam –Megyek, lezuhanyozom.
Leugrottam a pultról, de Em megragadott, és felkapott.
- Elkísérhetlek? –suttogta a fülembe.
- Természetesen. –kuncogtam, majd egy apró csókot nyomtam az ajkaira.
~
Bő másfél óra múlva, egy törölközőbe csavarva léptem ki a fürdőszobából, Em-mel a nyomomban.
A hajamból még csöpögött a víz. Késésben voltam. Volt maximum fél órám elkészülni nyolcig. Mondjuk Emmett elmondása szerint ráérünk, nem kell sietnünk sem. Hát…ha ő mondja.
A szobánkban keresgéltem a ruhák közt, de nem tudtam dönteni.
- Kicsim, mindenben csodásan festesz. –ült mellém Emmett, és a combomat kezdte el simogatni.
- Persze. –forgattam meg a szemeimet–Te miben mész?
- Ezekben. –mutatott maga mellé.
Egy fehér póló volt ott, kockás inggel, és egy térdig érő farmer.
- Oké… –motyogtam, majd a szekrényhez léptem.
Találomra benyúltam, és leakasztottam az egyik fogasról az azon lévő darabot.
Ez egy nyári ruha volt. Piros színű. Kicsivel térd fölé ért, és nyakba kötős volt, így elég szép kivágása volt. A mell részénél fekete csipkeminta futott, és a ruha alja is azzal volt díszítve. A szekrény aljából Emmett előhúzott egy szandált is, aminek piros színe tökéletesen passzolt a ruhámhoz.
- Csodás. –csaptam össze a kezemet –Úgyhogy most megyek, megcsinálom a hajamat, a sminkemet, meg mindent, ami kell.
- Persze, menj csak. –mosolygott rám.
Egy apró csókot nyomtam az ajkaimra, kikaptam egy fehérneműszettet a fiókból, majd visszairamodtam a fürdőbe. Ott magamra kaptam a csipkecsodákat, és a hajam megszárításához kezdtem.
Az sokáig tartott. Igaz, most csak egyszerűen előre hajoltam, így a hajam mind lefelé hullott. Csak egyszerűen megszárítottam, úgyis kivasalom még.
Miután egyik tincsemről sem csöppentek le vízcseppek, ki is vasaltam a hajamat, majd belokniztam.
Rózsát megformáló vörös fülbevalót tettem a fülembe, és az ahhoz passzoló nyaklánc sem hiányozhatott. Mire kinyitottam az ajtót, Emmett már ott várt a ruhával a kezében, amit felém nyújtott.
- Imádlak. –nyomtam egy csókot ajkaira, majd újra a fürdőbe szökkentem.
Először viszont kisminkeltem. Vörös rúzs, szempillaspirál és ceruza, majd egy kis pirosító.
Végül magamra kaptam a ruhámat, belebújtam a cipőmbe, és készen szökkentem Emmett elé.
- Mehetünk. –mosolyogtam–Upsz, a táskám. Elfelejtettem.
- Itt van, nálam. –kuncogott, miközben meglóbálta az apró, fekete retikült– Az iratok, papír zsebkendő, pénz, telefon bent van. Más nem igen kellhet.
- Smink. –vigyorogtam, majd azt a pár dolgot még beledobtam a táskába, majd a vállamra akasztottam azt.
~
Már beesteledett, mi pedig a kikötőből sétáltunk kifelé. Emmett a vállamat karolta át, én pedig a derekára tettem a kezemet.
- Hol van?
- Olyan türelmetlen vagy. –kuncogott –Mindjárt odaérünk.
- Igen, hallom a zenét. –vigyorogtam –És annyira jó.
Erre csak egy mosolyt kaptam válaszul, majd meggyorsítottuk a lépteinket.
Sokan voltak itt. Emberek sétálgattak az utcán, romantikusan összebújtak, vagy épp vadul veszekedtek. Tűz és víz.
Ezek az emberek annyira mások. Boldogok, felhőtlenek és szabadok.
Jó pár perc gyaloglás után értünk csak el a szórakozóhelyre. Na nem, mintha nem élveztem volna a sétát. Jó volt a Férjemhez bújni. Már az esküvő óta ízlelgetem magamban ezt a megszólítás, hogy férjem. Olyan furcsa volt kimondani. Szokatlan, inkább így fogalmaznék. Szokatlan, de tetszik. Határozottan tetszik.
- Hosszú sor áll. –mondta dörmögősen Emmett.
- Majd én elintézem. –mosolyogtam rá, majd megragadtam a kezét, és a biztonsági emberekhez húztam, a sor elejére.
- Állj. –szóltak rám.
- Tudnak angolul is? –kérdeztem a Férjemtől.
- Ezek szerint. –vigyorgott.
- Sziasztok. Meg lehetne oldani, hogy beengedjetek minket? –kérdeztem.
- Attól függ, hogy miért. –válaszolta a magasabb, miközben rám mosolygott.
Így mosolyogva nem is volt olyan visszataszító. Jó, amúgy sem volt az. Egész jóképű volt, csak ez a morcos maszk elrontotta a kisugárzását.
- Nászúton vagyunk. –mosolyogtam rá, majd a füléhez hajoltam –Valamint van jó pár bankjegy a táskámban, amiből kész vagyok átnyújtani nektek párat.
- Menjenek. –bólintott nekem, majd kacsintott –Személyesen kezeskedem, hogy bejussanak.
- Köszönjük. –vigyorogtam rá, majd bekísért minket.
Mikor már nem látott minket senki, kihalásztam a táskámból pár bankjegyet, és a tenyerébe csúsztattam. Egy hétköznapi embernek ez rettentően nagy összeg volt, viszont nekem, vámpírnak…
- Én köszönöm, Hölgyem. –csókolt kezet, majd visszament a társához.
- Könnyen elintézted. –mondta dicsérőn Emmett, majd egy csókot nyomott az ajkaimra.
- A véremben van. –kuncogtam, majd kacsintottam egyet.
Imádtam ezt a zenét. Latinos volt, egész gyors, ütemes, és egyszerűen csodálatos.
A szám címe a Dance Like This volt. És milyen igaz…
Emmett kezét megragadtam, majd a zsúfolt parkettre húztam. Meg sem kellett mutatnom neki a lépéseket. Tudta azokat. És tökéletesen csinálta.
- Mikor tanultad meg? –kérdeztem kíváncsian.
- Amikor eldöntöttem, hogy ide jövünk nászútra. –vigyorgott.
- Imádlak. –nyaltam meg az ajkaimat, majd egy csókot loptam tőle.
- Én is téged. –mosolygott, majd újra megcsókolt, mire én vigyorogva hajoltam vissza hozzá.
- Mi van? –kérdezte.
- Tiszta rúzs vagy. –kuncogtam, majd letöröltem –Kész is.
- Akkor meg sem csókolhatlak ma? –lombozódott le.
- Dehogynem. –kuncogtam –Csak ne csodálkozz, ha az emberek rajtad fognak röhögni. Vagy épp befognak pantomimesnek. A bőröd elég fehér hozzá, a vörös rúzs meg csodásan megadja a kontrasztot.
Csak rám vigyorgott, majd újra megcsókolt.
- Vagy csak letörlöd a rúzsod. –ajánlotta.
- Hm… Nem is tudom. –gondolkodtam el –Tetszik ez a rúzs.
- Kicsim. –szólt.
- Van olyan is, ami nem jön le egy csóktól. –vigyorogtam.
- Jó ötlet. –egyezett bele.
Kimentem a mosdóba, és felvittem az ajkaimra a másik fajta rúzst, majd vissza mentem, hogy Szerelmemmel végig táncoljuk az éjszakát.
~
Úgy is lett, ahogy megmondtam. Az éjszaka gyorsan eltelt, tánccal, mulatással és romantikával. Hiába kaptam már meg Emmett-et, flörtöltem vele, ő stírölt engem, és állandóan húztuk a másikat. Legalább is az este egyik részében. A többiben összesimultan táncoltunk, romantikáztunk.
De mindig lerítt rólunk, hogy együtt vagyunk, és szeretjük egymást.
Ezt az este folyamán több ember gondolataiból is kiolvastam. Igaz, csak egy-egy percre indítottam el az erőmet, de az bőven elég is volt. Jó sok időre.
Igaz, csak Emmett elméjébe próbáltam betekintést nyerni, viszont a rengeteg emberi gondolat mellett alig bírtam kivenni Férjecském ki nem mondott szavait, vagyis gondolatait.
Hajnalban indultunk haza, mielőtt még a Nap felkelt. Mire a kikötőhöz értünk, és a hajó segítségével elhagytuk azt, már pirkadt, de a lebukásunk esélye nagyon minimális volt. Egyrészt, mert hallottuk volna, ha valaki közeleg, másrészt, közel voltunk a szigethez.
- Visszagöndörödött a hajad. –piszkálta a tincseimet Emmett.
- Látom. –kuncogtam.
A hajam felvette a szokásos, göndör formáját. Lehet, hogy a fülledt, nyári éjszaka teszi, meg persze az a rengeteg pára? Ki tudja…
Az Emmett-től kapott csokrot szorongattam, amit az egyik utcai árustól vett. Vörös rózsák, imádom őket. És rengeteg. Legalább tíz szál. Gyönyörű, nagy fejekkel, és illatos szirmokkal. Látszik rajtuk, hogy természetes környezetben nevelkedtek, nem pedig sátorban, időre.
- Nagyon tetszenek. –jegyeztem meg.
- Örülök neki. –mosolygott, majd megállt a mólónk mellett –Legalább a mai napra is megvan a csokor, amit beígértem.
Rákacsintottam, majd engedtem, hogy kisegítsen a hajóból.
Egyenesen a házba mentünk, ahol aztán a pultra tettem a virágot.
- Átöltözök, és vízbe teszem. –mosolyogtam Szerelmemre, majd a szobába tettem.
Egy fehér nyári ruhát vettem fel, amin óriási, kék virágok díszelegtek. Alá egy fehér bikinit, ugyanis a mai napra nem tervezett Emmett mást, mint fürdést.
Mezítláb mentem vissza a konyhába, majd előkerestem egy másik vázát.
Vizet töltöttem bele, és dúdolgatni kezdtem. De ekkor… furcsa előérzetem támadt. Baljósan néztem körbe, majd megráztam a fejemet. Paranoia. Megfogtam a vázát, és épp beletettem a virágot, majd kicsúszott az a kezeim közül, és elszédültem. Óriási csörömpöléssel landolt a földön, én pedig mellé estem, majd elnyelt a sötétség.
Így mosolyogva nem is volt olyan visszataszító. Jó, amúgy sem volt az. Egész jóképű volt, csak ez a morcos maszk elrontotta a kisugárzását.
- Nászúton vagyunk. –mosolyogtam rá, majd a füléhez hajoltam –Valamint van jó pár bankjegy a táskámban, amiből kész vagyok átnyújtani nektek párat.
- Menjenek. –bólintott nekem, majd kacsintott –Személyesen kezeskedem, hogy bejussanak.
- Köszönjük. –vigyorogtam rá, majd bekísért minket.
Mikor már nem látott minket senki, kihalásztam a táskámból pár bankjegyet, és a tenyerébe csúsztattam. Egy hétköznapi embernek ez rettentően nagy összeg volt, viszont nekem, vámpírnak…
- Én köszönöm, Hölgyem. –csókolt kezet, majd visszament a társához.
- Könnyen elintézted. –mondta dicsérőn Emmett, majd egy csókot nyomott az ajkaimra.
- A véremben van. –kuncogtam, majd kacsintottam egyet.
Imádtam ezt a zenét. Latinos volt, egész gyors, ütemes, és egyszerűen csodálatos.
A szám címe a Dance Like This volt. És milyen igaz…
Emmett kezét megragadtam, majd a zsúfolt parkettre húztam. Meg sem kellett mutatnom neki a lépéseket. Tudta azokat. És tökéletesen csinálta.
- Mikor tanultad meg? –kérdeztem kíváncsian.
- Amikor eldöntöttem, hogy ide jövünk nászútra. –vigyorgott.
- Imádlak. –nyaltam meg az ajkaimat, majd egy csókot loptam tőle.
- Én is téged. –mosolygott, majd újra megcsókolt, mire én vigyorogva hajoltam vissza hozzá.
- Mi van? –kérdezte.
- Tiszta rúzs vagy. –kuncogtam, majd letöröltem –Kész is.
- Akkor meg sem csókolhatlak ma? –lombozódott le.
- Dehogynem. –kuncogtam –Csak ne csodálkozz, ha az emberek rajtad fognak röhögni. Vagy épp befognak pantomimesnek. A bőröd elég fehér hozzá, a vörös rúzs meg csodásan megadja a kontrasztot.
Csak rám vigyorgott, majd újra megcsókolt.
- Vagy csak letörlöd a rúzsod. –ajánlotta.
- Hm… Nem is tudom. –gondolkodtam el –Tetszik ez a rúzs.
- Kicsim. –szólt.
- Van olyan is, ami nem jön le egy csóktól. –vigyorogtam.
- Jó ötlet. –egyezett bele.
Kimentem a mosdóba, és felvittem az ajkaimra a másik fajta rúzst, majd vissza mentem, hogy Szerelmemmel végig táncoljuk az éjszakát.
~
Úgy is lett, ahogy megmondtam. Az éjszaka gyorsan eltelt, tánccal, mulatással és romantikával. Hiába kaptam már meg Emmett-et, flörtöltem vele, ő stírölt engem, és állandóan húztuk a másikat. Legalább is az este egyik részében. A többiben összesimultan táncoltunk, romantikáztunk.
De mindig lerítt rólunk, hogy együtt vagyunk, és szeretjük egymást.
Ezt az este folyamán több ember gondolataiból is kiolvastam. Igaz, csak egy-egy percre indítottam el az erőmet, de az bőven elég is volt. Jó sok időre.
Igaz, csak Emmett elméjébe próbáltam betekintést nyerni, viszont a rengeteg emberi gondolat mellett alig bírtam kivenni Férjecském ki nem mondott szavait, vagyis gondolatait.
Hajnalban indultunk haza, mielőtt még a Nap felkelt. Mire a kikötőhöz értünk, és a hajó segítségével elhagytuk azt, már pirkadt, de a lebukásunk esélye nagyon minimális volt. Egyrészt, mert hallottuk volna, ha valaki közeleg, másrészt, közel voltunk a szigethez.
- Visszagöndörödött a hajad. –piszkálta a tincseimet Emmett.
- Látom. –kuncogtam.
A hajam felvette a szokásos, göndör formáját. Lehet, hogy a fülledt, nyári éjszaka teszi, meg persze az a rengeteg pára? Ki tudja…
Az Emmett-től kapott csokrot szorongattam, amit az egyik utcai árustól vett. Vörös rózsák, imádom őket. És rengeteg. Legalább tíz szál. Gyönyörű, nagy fejekkel, és illatos szirmokkal. Látszik rajtuk, hogy természetes környezetben nevelkedtek, nem pedig sátorban, időre.
- Nagyon tetszenek. –jegyeztem meg.
- Örülök neki. –mosolygott, majd megállt a mólónk mellett –Legalább a mai napra is megvan a csokor, amit beígértem.
Rákacsintottam, majd engedtem, hogy kisegítsen a hajóból.
Egyenesen a házba mentünk, ahol aztán a pultra tettem a virágot.
- Átöltözök, és vízbe teszem. –mosolyogtam Szerelmemre, majd a szobába tettem.
Egy fehér nyári ruhát vettem fel, amin óriási, kék virágok díszelegtek. Alá egy fehér bikinit, ugyanis a mai napra nem tervezett Emmett mást, mint fürdést.
Mezítláb mentem vissza a konyhába, majd előkerestem egy másik vázát.
Vizet töltöttem bele, és dúdolgatni kezdtem. De ekkor… furcsa előérzetem támadt. Baljósan néztem körbe, majd megráztam a fejemet. Paranoia. Megfogtam a vázát, és épp beletettem a virágot, majd kicsúszott az a kezeim közül, és elszédültem. Óriási csörömpöléssel landolt a földön, én pedig mellé estem, majd elnyelt a sötétség.
