Nagyon sajnálom a késést, de 2 versenyre kellett, vagyis az egyikre még mindíg kell készülnöm. Húzós a helyzet, alíg maradt időm. De remélem a fejezet kárpótolni fog titeket.
Nagyon szépen köszönöm a kommenteket.
Puszii
72. fejezet- Vagyis II. 31. fejezet
(Bridget)
- Itt meg mi történt? –termett mellettem Felix.
- Másfél óra van a csatáig. –motyogtam, és egyre gyorsabban kapkodtam a fejemet.
Próbáltam mindenkit szemmel tartani, nehogy valami badarságot tegyenek.
- Mennyi? –kérdezett vissza értetlenül.
- Most láttuk Alice-val, hogy délre teszik az úgymond támadást. –magyaráztam hevesen. –És addig nincs valami sok időnk. És ráadásul mindenki pánikol, pedig tudom, hogy nem lesz semmi baj… - sóhajtottam fel végül. –De persze ők is tudják, hogy semmi baj sem lehet, de csinálják. És ez teljesen kiidegel. Nyugodtan kellene velük beszélnem, megmagyarázni a helyzetet.
- Szólok mindenkinek. –ölelt meg. –Te is mondtad, nem lehet semmi baj. Úgyhogy…
- Tudom. –mosolyodtam el. –Semmi baj sem lesz…
Nos igen… amióta ezt mondogatom magamnak, kezdem elhinni. Legalább is reménykedek benne. Az a látomás is csak egy apró részletben változott. Abban, hogy a Nap még az égen volt. Viszont azóta is ugyanott, és ugyanúgy zokogok, mint legelőször.
Pár perccel később visszaért Felix, és vele együtt mindenki.
- Szóval. Ne most rinyáljatok. –szólt rájuk erőteljes hangon. –Nem pánikolni, semmi sincs veszve. Sőt.
- Igaza van. –léptem mellé. –Attól, hogy pár órával előbb kell harcolnotok, még nincs itt a vég. Semmi sem változat az a kevéske ki idő, ami teljesen jelentéktelen. Nem fogjátok a dolgotokat sem jobban, sem rosszabbul tudni. Bízzatok egy kicsit magatokban, nem lesz semmi baj. Mindenki tudja a dolgát nem?
(Bridget)
- Itt meg mi történt? –termett mellettem Felix.
- Másfél óra van a csatáig. –motyogtam, és egyre gyorsabban kapkodtam a fejemet.
Próbáltam mindenkit szemmel tartani, nehogy valami badarságot tegyenek.
- Mennyi? –kérdezett vissza értetlenül.
- Most láttuk Alice-val, hogy délre teszik az úgymond támadást. –magyaráztam hevesen. –És addig nincs valami sok időnk. És ráadásul mindenki pánikol, pedig tudom, hogy nem lesz semmi baj… - sóhajtottam fel végül. –De persze ők is tudják, hogy semmi baj sem lehet, de csinálják. És ez teljesen kiidegel. Nyugodtan kellene velük beszélnem, megmagyarázni a helyzetet.
- Szólok mindenkinek. –ölelt meg. –Te is mondtad, nem lehet semmi baj. Úgyhogy…
- Tudom. –mosolyodtam el. –Semmi baj sem lesz…
Nos igen… amióta ezt mondogatom magamnak, kezdem elhinni. Legalább is reménykedek benne. Az a látomás is csak egy apró részletben változott. Abban, hogy a Nap még az égen volt. Viszont azóta is ugyanott, és ugyanúgy zokogok, mint legelőször.
Pár perccel később visszaért Felix, és vele együtt mindenki.
- Szóval. Ne most rinyáljatok. –szólt rájuk erőteljes hangon. –Nem pánikolni, semmi sincs veszve. Sőt.
- Igaza van. –léptem mellé. –Attól, hogy pár órával előbb kell harcolnotok, még nincs itt a vég. Semmi sem változat az a kevéske ki idő, ami teljesen jelentéktelen. Nem fogjátok a dolgotokat sem jobban, sem rosszabbul tudni. Bízzatok egy kicsit magatokban, nem lesz semmi baj. Mindenki tudja a dolgát nem?
Mindenki bólintott egy aprót, és susmorgás futott végig a termen.
- Ha valakinek valami problémája van, azt ossza meg velünk is. –hasított Felix mennydörgő hangja.
- Az eloszlás ugyan az marad? –jött a magas hang.
- Természetesen, igen. –bólintottam, és Felixre néztem.
Visszafojtotta a kuncogását. Most kivételesen gondolatolvasás nélkül is tudtam, hogy mi jár a fejében.
Az, hogy egy vámpír, a fajtánk béli, vagyis egy természetfeletti lény, aki kitűnő logikával, emlékezőképességgel, és érzékekkel rendelkezik, hogy lehet ennyire… ostoba?!
- Csak a napszak változik. –rántottam meg a vállam. –Minden ugyan az. Nem kell parázni, pánikolni. Szépen, nyugodtan és profik módjára megnyerjük ezt a csatát is.
- Az eloszlás ugyan az marad? –jött a magas hang.
- Természetesen, igen. –bólintottam, és Felixre néztem.
Visszafojtotta a kuncogását. Most kivételesen gondolatolvasás nélkül is tudtam, hogy mi jár a fejében.
Az, hogy egy vámpír, a fajtánk béli, vagyis egy természetfeletti lény, aki kitűnő logikával, emlékezőképességgel, és érzékekkel rendelkezik, hogy lehet ennyire… ostoba?!
- Csak a napszak változik. –rántottam meg a vállam. –Minden ugyan az. Nem kell parázni, pánikolni. Szépen, nyugodtan és profik módjára megnyerjük ezt a csatát is.
- Oké… -mondták kórusban.
- Ha nincs több kérdés, akkor elmehettek.
A szavaimra természetesen mindenki szétszéledt. Csoportokban verődve sétáltak le vagy az udvarra, vagy a szobákba, esetleg egy gyors vadászatra.
Én pedig leültem a szigorú, legalább is most szigorú haverom mellé.
A szavaimra természetesen mindenki szétszéledt. Csoportokban verődve sétáltak le vagy az udvarra, vagy a szobákba, esetleg egy gyors vadászatra.
Én pedig leültem a szigorú, legalább is most szigorú haverom mellé.
- De legalább már nem pánikolnak. –mosolygott Felix.
- Nem, most olyanok, mint egy élő halott. –duzzogtam.
- Azok is. –kuncogott.
- Tudod, hogy nem így értettem. –futott át egy apró mosoly az arcomon.
- Nem, most olyanok, mint egy élő halott. –duzzogtam.
- Azok is. –kuncogott.
- Tudod, hogy nem így értettem. –futott át egy apró mosoly az arcomon.
- Hát persze.
- Mennem kellene beszélni a többiekkel is. –fordultam az ajtó felé. –Jössz te is?
- Nem, én segítek itt, vagy odakint. –mutatott az udvar felé.
- Oké. –indultam kifelé, de visszafordultam. –És Felix… köszönöm.
- Ugyan, semmiség. –kuncogott, és kiugrott az ablakon.
Mosolyogva ráztam meg a fejem. Még egy ilyen személyiséget…
Pár másodperc múlva a szobám ajtaja előtt álltam, és épp beléptem.
- Hello. –mosolyogtam, és Em ölébe ültem, a fotelba. Csak egy apró csókra volt időnk, mert a többiek már el is leptek a kérdéseikkel.
Mindegyikre válaszoltam, és elmagyaráztam nekik a helyzetet.
- Nem is baj. –mondta Jasper. –Végül is teljesen mindegy, hogy mikor harcolunk velük.
- Én is ezt mondtam. –mosolyogtam rá kedvenc bátyámra.
- A többiek nem is értem, hogy minek paráznak. –forgatta meg a szemét Szerelmem.
- Én sem tudom. –kuncogtam.
- Akkor jó. –húzott még közelebb magához.
- Úgysem lesz semmi. –mosolygott Alice.
- Remélem is. –mosolyodtam el bizakodóan.
- Mennem kellene beszélni a többiekkel is. –fordultam az ajtó felé. –Jössz te is?
- Nem, én segítek itt, vagy odakint. –mutatott az udvar felé.
- Oké. –indultam kifelé, de visszafordultam. –És Felix… köszönöm.
- Ugyan, semmiség. –kuncogott, és kiugrott az ablakon.
Mosolyogva ráztam meg a fejem. Még egy ilyen személyiséget…
Pár másodperc múlva a szobám ajtaja előtt álltam, és épp beléptem.
- Hello. –mosolyogtam, és Em ölébe ültem, a fotelba. Csak egy apró csókra volt időnk, mert a többiek már el is leptek a kérdéseikkel.
Mindegyikre válaszoltam, és elmagyaráztam nekik a helyzetet.
- Nem is baj. –mondta Jasper. –Végül is teljesen mindegy, hogy mikor harcolunk velük.
- Én is ezt mondtam. –mosolyogtam rá kedvenc bátyámra.
- A többiek nem is értem, hogy minek paráznak. –forgatta meg a szemét Szerelmem.
- Én sem tudom. –kuncogtam.
- Akkor jó. –húzott még közelebb magához.
- Úgysem lesz semmi. –mosolygott Alice.
- Remélem is. –mosolyodtam el bizakodóan.
És tényleg reménykedtem… Reménykedtem abban, hogy a látomásom nem fog bekövetkezni…
Reménykedtem abban, hogy mindenki épségben visszatér.
Reménykedtem abban, hogy megnyerjük, és pár nap múlva nevetve fogunk visszagondolni rá, nevetünk majd egymást hibáin, és kikupáljuk őket. Ki fogjuk nevetni egymást, hogy mennyire féltünk eme összecsapás következményeitől.
Vagy inkább magától a csatától irtózunk?
Reménykedtem abban, hogy mindenki épségben visszatér.
Reménykedtem abban, hogy megnyerjük, és pár nap múlva nevetve fogunk visszagondolni rá, nevetünk majd egymást hibáin, és kikupáljuk őket. Ki fogjuk nevetni egymást, hogy mennyire féltünk eme összecsapás következményeitől.
Vagy inkább magától a csatától irtózunk?
.
- Akkor irány készülni. –pattant fel hirtelen Alice, és a fürdőmbe húzott. –Én hozok neked ruhákat, te zuhanyozz le, mosd meg a hajad, satöbbi.
- Alice. Ez csak egy csata. Nem egy divatbemutató. –mutattam rá a lényegre.
- De sokan lesznek ott, és én azt is akarom, hogy jól nézz ki.
- Is? –kérdeztem vissza.
- Aha. Meg sok minden mást is szeretnék, de most nem sorolom fel mindet… -motyogta, és a fürdőmbe lökött, és becsukta utánam az ajtót. –Csináld amit mondtam, mert nem fogunk végezni. És még sok dolgunk van. Meg gondolom szeretnél beszélgetni egy kicsit Emmett-el… vagy nem éppen beszélgetni. De ha tönkremegy majd a hajad, én kinyírlak.
- Már nem azért, de hogy lehet úgy csinálni, hogy ne menjen tönkre a haja? –szólt közbe Emmett.
- Az már a ti dolgotok. –kuncogott. –Amúgy meg sehogy.
- Akkor irány készülni. –pattant fel hirtelen Alice, és a fürdőmbe húzott. –Én hozok neked ruhákat, te zuhanyozz le, mosd meg a hajad, satöbbi.
- Alice. Ez csak egy csata. Nem egy divatbemutató. –mutattam rá a lényegre.
- De sokan lesznek ott, és én azt is akarom, hogy jól nézz ki.
- Is? –kérdeztem vissza.
- Aha. Meg sok minden mást is szeretnék, de most nem sorolom fel mindet… -motyogta, és a fürdőmbe lökött, és becsukta utánam az ajtót. –Csináld amit mondtam, mert nem fogunk végezni. És még sok dolgunk van. Meg gondolom szeretnél beszélgetni egy kicsit Emmett-el… vagy nem éppen beszélgetni. De ha tönkremegy majd a hajad, én kinyírlak.
- Már nem azért, de hogy lehet úgy csinálni, hogy ne menjen tönkre a haja? –szólt közbe Emmett.
- Az már a ti dolgotok. –kuncogott. –Amúgy meg sehogy.
- Akkor az kilőve. –sóhajtott fel csalódottan Kedvesem.
- Nem baj. –kiáltottam ki. –Úgysem tudnák most koncentrálni.
- Nem baj. –kiáltottam ki. –Úgysem tudnák most koncentrálni.
- Miért? Ehhez koncentrálni kell? –kuncogott Em. –Már nem azért, de szerintem itt a szenvedély a fontos, nem a koncentráció.
- Ezt most ne firtassuk. –mosolyogtam.
Bezártam az ajtót, ledobáltam a ruháimat, és beálltam a zuhany alá.
Ahogy a meleg víz végigfolyik hideg márvány-bőrömön, szinte perzsel, de jól esik. Csodás a tudat, hogy még tudok emberien viselkedni. Mert ezek a szokásaim megmaradtak. Mert attól, hogy nem emberi étellel táplálkozok, még viselkedhetek emberien… Legalább is nagyjából.
Végül kiálltam a vízsugár alól, megtöröltem magam és egy törölközőbe csavarva résnyire kinyitottam az ajtót.
- Alice. –trilláztam.
- Jövök. –énekelte, és beadta a ruhákat.
Fehérneműt, egy miniszoknyát, egy kivágott, tapadós felsőt, aminek a mell alatti részén egy sötétszürke kockás öv húzódott, és sportcipőt. Persze mindenből feketét.
- Na ne! Alice! –nyafogtam. –Szoknyát egy csatára? Ne viccelj velem!
- Gondoltam, hogy ez lesz a reagálásod. –kuncogott.
Benyújtott egy fekete farmert, elég szűk volt, de megteszi. Megszárítottam a hajam, és magamra kapkodtam a ruhákat, bedugtam a hajvasalót, és vártam.
Alice pár perc múlva megérkezett, látszólag ő is lezuhanyozott már, gondolom a saját szobájában.
- Most szépen leülsz. –nyomott le a székbe.
- Nem is éri meg ellenkezni. –sóhajtottam fel.
- Ezt most ne firtassuk. –mosolyogtam.
Bezártam az ajtót, ledobáltam a ruháimat, és beálltam a zuhany alá.
Ahogy a meleg víz végigfolyik hideg márvány-bőrömön, szinte perzsel, de jól esik. Csodás a tudat, hogy még tudok emberien viselkedni. Mert ezek a szokásaim megmaradtak. Mert attól, hogy nem emberi étellel táplálkozok, még viselkedhetek emberien… Legalább is nagyjából.
Végül kiálltam a vízsugár alól, megtöröltem magam és egy törölközőbe csavarva résnyire kinyitottam az ajtót.
- Alice. –trilláztam.
- Jövök. –énekelte, és beadta a ruhákat.
Fehérneműt, egy miniszoknyát, egy kivágott, tapadós felsőt, aminek a mell alatti részén egy sötétszürke kockás öv húzódott, és sportcipőt. Persze mindenből feketét.
- Na ne! Alice! –nyafogtam. –Szoknyát egy csatára? Ne viccelj velem!
- Gondoltam, hogy ez lesz a reagálásod. –kuncogott.
Benyújtott egy fekete farmert, elég szűk volt, de megteszi. Megszárítottam a hajam, és magamra kapkodtam a ruhákat, bedugtam a hajvasalót, és vártam.
Alice pár perc múlva megérkezett, látszólag ő is lezuhanyozott már, gondolom a saját szobájában.
- Most szépen leülsz. –nyomott le a székbe.
- Nem is éri meg ellenkezni. –sóhajtottam fel.
- Nem hát. –kuncogott, és vasalni kezdte hullámos tincseimet.
- Úgyis az lenne, amit te akarsz. –mosolyodtam el.
Miután minden hajszálam szög-egyenesen állt, hátrafogta szőke tincseimet, és feltűzte.
- Egyszerű, tartós, kényelmes, és még szép is. –nézte meg minden szögből a hajamat.
- Büszke lehetsz magadra. –dicsértem meg.
- Tudom. Köszönöm. –kuncogott.
- De úgyis szét fog esni…
- Úgyis az lenne, amit te akarsz. –mosolyodtam el.
Miután minden hajszálam szög-egyenesen állt, hátrafogta szőke tincseimet, és feltűzte.
- Egyszerű, tartós, kényelmes, és még szép is. –nézte meg minden szögből a hajamat.
- Büszke lehetsz magadra. –dicsértem meg.
- Tudom. Köszönöm. –kuncogott.
- De úgyis szét fog esni…
- Maximum a csatában. Itthon szét ne szedd… - hunyorított rám. –Vagy szedesd.
- Nem fogom. Nyugi Alice. –mosolyogtam. –Rosszabb vagy, mint bárki. Ennyire gyanakvó személyt…
- Nem fogom. Nyugi Alice. –mosolyogtam. –Rosszabb vagy, mint bárki. Ennyire gyanakvó személyt…
- Nem vagyok gyanakvó…
- Csak elővigyázatos, mi? –kuncogtam, és elővettem a szemceruzámat.
Nem is Alice lenne, ha ezt engedné. Kikapta a kezemből a sminkes dolgaimat, mindet kipakolta a fürdőszobapultra, és sok-sok nézelődés, és pár látomás után kiválasztotta a széppé varázsolásomhoz szükséges dolgokat.
Először kihúzta a szememet, aztán fecsegésbe kezdett.
- Szem becsuk. –utasított közben.
Igazából éreztem, hogy mit csinál, de nem akartam látni. Még nem.
Úgyis tudom, hogy a kedvenc nővérem tökéletes munkát fog végezni. Nem is ő lenne, ha csak félig-meddig csinálná meg az úgymond munkáját.
Meg persze ez nem csak róla szól. Én itt ülök a székben, és azt várom, hogy mikor mehessek már utamra. Mellesleg úgysem kelhetek fel hamarabb, mint az Alice engedné, szóval nem is érdemes kötekednem vele.
- Kész. –fordította a széket a tükör felé. –Kinyithatod azokat a csodálatos aranybarna szemeidet, hogy aztán megcsodálhasd eme remekművemet.
- Milyen költői kedvedben vagy most. –kuncogtam.
- Igen… -nevetett.
Halkan elkezdett dúdolgatni, és megbökdöste a vállamat.
- Nyisd mááár ki. –húzta el a szót.
- Oké, mindjárt nézem. –mosolyodtam el, és kinyitottam szemeimet.
És meglepett a látvány. Egy szürkés, hamvas látványú sminkem volt. A szemhéjamon, valamint a külső és a belső szemzugon is ezüstös smink volt.
Olyan… jégkirálynős látványt nyújtott, és a teljesen fekete ruhámmal nagyon jól nézett ki, nem beszélve a mélyvörös rúzsomról.
- Komolyan ennyire ki kell csípni valakit egy csatára? –néztem rá elbizonytalanodva.
- Miért? Ennyire nem tetszik? –esett kétségbe.
- Alice…
- Még van időm lemosni… és újat csinálni. A hajadat is megcsinálhatom újra, ha nem tetszik. Át is öltözhetsz, vagy nem tudom.
- Alice. –mosolyodtam el.
Megöleltem kétségbeesett barátnőmet, aki továbbra is magyarázta a lehetőségeket, hogy miként is tudna változtatni a külsőmön.
Nem mondtam neki semmit, csak mosolyogtam.
- Alice, minden tökéletes. –mondtam végül.
Nem bírtam már hallgatni, ahogy a smink-típusokat mondogatta, nem is beszélve, hogy felsorolta az egész gardróbomat… meg a sajátját is.
- Biztos? –kérdezte bizonytalanul.
- Persze.
Halványan elmosolyodott, és szembefordult a tükörrel.
- Még kételkedsz a tudásodban? –léptem közelebb hozzá.
- Neeeeem… - nyújtotta el kételkedve a szót.
- Csak elővigyázatos, mi? –kuncogtam, és elővettem a szemceruzámat.
Nem is Alice lenne, ha ezt engedné. Kikapta a kezemből a sminkes dolgaimat, mindet kipakolta a fürdőszobapultra, és sok-sok nézelődés, és pár látomás után kiválasztotta a széppé varázsolásomhoz szükséges dolgokat.
Először kihúzta a szememet, aztán fecsegésbe kezdett.
- Szem becsuk. –utasított közben.
Igazából éreztem, hogy mit csinál, de nem akartam látni. Még nem.
Úgyis tudom, hogy a kedvenc nővérem tökéletes munkát fog végezni. Nem is ő lenne, ha csak félig-meddig csinálná meg az úgymond munkáját.
Meg persze ez nem csak róla szól. Én itt ülök a székben, és azt várom, hogy mikor mehessek már utamra. Mellesleg úgysem kelhetek fel hamarabb, mint az Alice engedné, szóval nem is érdemes kötekednem vele.
- Kész. –fordította a széket a tükör felé. –Kinyithatod azokat a csodálatos aranybarna szemeidet, hogy aztán megcsodálhasd eme remekművemet.
- Milyen költői kedvedben vagy most. –kuncogtam.
- Igen… -nevetett.
Halkan elkezdett dúdolgatni, és megbökdöste a vállamat.
- Nyisd mááár ki. –húzta el a szót.
- Oké, mindjárt nézem. –mosolyodtam el, és kinyitottam szemeimet.
És meglepett a látvány. Egy szürkés, hamvas látványú sminkem volt. A szemhéjamon, valamint a külső és a belső szemzugon is ezüstös smink volt.
Olyan… jégkirálynős látványt nyújtott, és a teljesen fekete ruhámmal nagyon jól nézett ki, nem beszélve a mélyvörös rúzsomról.
- Komolyan ennyire ki kell csípni valakit egy csatára? –néztem rá elbizonytalanodva.
- Miért? Ennyire nem tetszik? –esett kétségbe.
- Alice…
- Még van időm lemosni… és újat csinálni. A hajadat is megcsinálhatom újra, ha nem tetszik. Át is öltözhetsz, vagy nem tudom.
- Alice. –mosolyodtam el.
Megöleltem kétségbeesett barátnőmet, aki továbbra is magyarázta a lehetőségeket, hogy miként is tudna változtatni a külsőmön.
Nem mondtam neki semmit, csak mosolyogtam.
- Alice, minden tökéletes. –mondtam végül.
Nem bírtam már hallgatni, ahogy a smink-típusokat mondogatta, nem is beszélve, hogy felsorolta az egész gardróbomat… meg a sajátját is.
- Biztos? –kérdezte bizonytalanul.
- Persze.
Halványan elmosolyodott, és szembefordult a tükörrel.
- Még kételkedsz a tudásodban? –léptem közelebb hozzá.
- Neeeeem… - nyújtotta el kételkedve a szót.
- Tudod mit? –mosolyodtam el. –Megkérdezzük a fiúk véleményét.
- Á-Á. –tekerte a fejét. –Először te is megcsinálsz engem…
- Utána pedig döntenek, hogy melyik jobb? –mosolyodtam el.
- Pontosan. –kuncogott.
Eltáncolt az ajtóig, rám kacsintott, és suttogott.
- Elmegyek magamnak ruháért. Sietek. –motyogta, és már ott sem volt.
Elnevettem magam, és az egészalakos tükör felé fordultam. Jól állt a ruha, nagyon jól. Közelebb léptem, és az egyik szeleburdi tincsemet visszaillesztettem a helyére, a kontyomba. Alice pár perc múlva visszatért, az ajtót apró résre nyitotta, és becsúszott rajta.
Gyorsan átöltözött. Egy sötétkék farmert vett fel, fekete felsővel, fekete bőrdzsekivel, egy színes kockás sálat kötött a nyakára, és egy színes öv is a derekára került.
Furcsa ötlet fogalmazódott meg a fejemben, aminek végül kezdtem megörülni. Teljesen elképzeltem Alice sminkét, és el kellett ismernem, nagyon jól fog kinézni. Persze csak ha meg tudom csinálni.
- Kezdhetjük? –mosolyogtam rá.
- Persze. -ült le a székbe, és elhelyezkedett.
- Neked aztán nem kell könyörögni. –nevettem fel.
- Hogyan is kéne. –kuncogott.
Nos igen, ez tipikus Alice. Az a szeleburdi, mosolygós, vidám, hiperaktív manó.
- Én szeretem, ha sminkelnek…
- A hajaddal kezdjek valamit? –mosolyodtam el.
- Nem kell. –mondta azonnal. – Nem érdemes.
- Szerintem sem. –értettem egyet.
- Egyrészt, mert ugye rövid. –húzta végig aprócska kezeit tincsein. –És nem tudsz vele semmit csinálni.
- Legalább is semmi feltűnőt.
- Maximum be tudod szárítani más formára… - rántotta meg a vállát.
- Inkább ezt most hagyjuk. –mosolyogtam. –Szem becsuk.
- Megtörtént.
Elővettem a smink elkészítéséhez szükséges dolgokat, és nekiláttam a remekmű elkészítéséhez.
Alice végig mosolygott és nevetett, nem beszélve az állandó csacsogásáról. Így persze rendesen megnehezítette a dolgomat. Mert állandóan rázkódott, és mozgott, és így nem lehet sminkelni. Mindig elkenődött egy-egy hirtelen mozdulata miatt, így kezdhettem elölről.
De végül, egy idő után abbahagyta a röhögcsélést és az izgő-mozgó dolgait, és nyugodtan ült a székben. Legalább is amennyire egy Alice-féle tündér tud egyhelyben ülni.
- Á-Á. –tekerte a fejét. –Először te is megcsinálsz engem…
- Utána pedig döntenek, hogy melyik jobb? –mosolyodtam el.
- Pontosan. –kuncogott.
Eltáncolt az ajtóig, rám kacsintott, és suttogott.
- Elmegyek magamnak ruháért. Sietek. –motyogta, és már ott sem volt.
Elnevettem magam, és az egészalakos tükör felé fordultam. Jól állt a ruha, nagyon jól. Közelebb léptem, és az egyik szeleburdi tincsemet visszaillesztettem a helyére, a kontyomba. Alice pár perc múlva visszatért, az ajtót apró résre nyitotta, és becsúszott rajta.
Gyorsan átöltözött. Egy sötétkék farmert vett fel, fekete felsővel, fekete bőrdzsekivel, egy színes kockás sálat kötött a nyakára, és egy színes öv is a derekára került.
Furcsa ötlet fogalmazódott meg a fejemben, aminek végül kezdtem megörülni. Teljesen elképzeltem Alice sminkét, és el kellett ismernem, nagyon jól fog kinézni. Persze csak ha meg tudom csinálni.
- Kezdhetjük? –mosolyogtam rá.
- Persze. -ült le a székbe, és elhelyezkedett.
- Neked aztán nem kell könyörögni. –nevettem fel.
- Hogyan is kéne. –kuncogott.
Nos igen, ez tipikus Alice. Az a szeleburdi, mosolygós, vidám, hiperaktív manó.
- Én szeretem, ha sminkelnek…
- A hajaddal kezdjek valamit? –mosolyodtam el.
- Nem kell. –mondta azonnal. – Nem érdemes.
- Szerintem sem. –értettem egyet.
- Egyrészt, mert ugye rövid. –húzta végig aprócska kezeit tincsein. –És nem tudsz vele semmit csinálni.
- Legalább is semmi feltűnőt.
- Maximum be tudod szárítani más formára… - rántotta meg a vállát.
- Inkább ezt most hagyjuk. –mosolyogtam. –Szem becsuk.
- Megtörtént.
Elővettem a smink elkészítéséhez szükséges dolgokat, és nekiláttam a remekmű elkészítéséhez.
Alice végig mosolygott és nevetett, nem beszélve az állandó csacsogásáról. Így persze rendesen megnehezítette a dolgomat. Mert állandóan rázkódott, és mozgott, és így nem lehet sminkelni. Mindig elkenődött egy-egy hirtelen mozdulata miatt, így kezdhettem elölről.
De végül, egy idő után abbahagyta a röhögcsélést és az izgő-mozgó dolgait, és nyugodtan ült a székben. Legalább is amennyire egy Alice-féle tündér tud egyhelyben ülni.
Végül kész lettem a sminkkel, és a Manót a tükör felé fordítottam.
- Nyithatod. –kuncogtam, és vártam arckifejezését.
Kinyitotta óriási szemeit, ami a meglepettségtől kétszer akkora lett.
Hát igen… szerintem jó munkát végeztem.
Színes sminket tettem fel, amin tökéletesen tükrözte Alice mostani énjét.
Piros-narancssárga-citromságra színek voltak a szemhéján. A szeme alatt pedig lila-kék-zöld. A színek nagyrészt egybeolvadtak. Még ha nem is passzoltak egymáshoz igazán, de most valami csodás lett. A szempilláit is befestettem, az ajkaira pedig csak szájfényt tettem.
- Ez… - ámult el.
- Tudom, jó lett. –kuncogtam.
- Hát persze, hogy jó lett. –kacagott fel. –Gondolom láttad előre a véleményemet…
- Nem fogok hazudni, előre láttam minden egyes szavadat. –mosolyogtam.
- Gondoltam. –állt fel. –Na, nézzük. Ki végzett jobb munkát?
- Szerintem te. –mosolyogtam, és kimentem.
A fiúk valami meccset néztek, de amint meghallották jöttünket felénk fordultak, és elámultak.
- Ennyire rossz? –mondtuk egyszerre kedvenc nővéremmel.
- Dehogy. –pattantak fel.
Em azonnal a karjaiba zárt, Alice-t pedig ugyancsak magához ölelte Kedvese.
- Csodásan nézel ki. –csókolt meg.
Belemosolyogtam a csókba, és egyik kezemet nyaka köré fontam, másikkal pedig a hajába túrtam.
- Nyithatod. –kuncogtam, és vártam arckifejezését.
Kinyitotta óriási szemeit, ami a meglepettségtől kétszer akkora lett.
Hát igen… szerintem jó munkát végeztem.
Színes sminket tettem fel, amin tökéletesen tükrözte Alice mostani énjét.
Piros-narancssárga-citromságra színek voltak a szemhéján. A szeme alatt pedig lila-kék-zöld. A színek nagyrészt egybeolvadtak. Még ha nem is passzoltak egymáshoz igazán, de most valami csodás lett. A szempilláit is befestettem, az ajkaira pedig csak szájfényt tettem.
- Ez… - ámult el.
- Tudom, jó lett. –kuncogtam.
- Hát persze, hogy jó lett. –kacagott fel. –Gondolom láttad előre a véleményemet…
- Nem fogok hazudni, előre láttam minden egyes szavadat. –mosolyogtam.
- Gondoltam. –állt fel. –Na, nézzük. Ki végzett jobb munkát?
- Szerintem te. –mosolyogtam, és kimentem.
A fiúk valami meccset néztek, de amint meghallották jöttünket felénk fordultak, és elámultak.
- Ennyire rossz? –mondtuk egyszerre kedvenc nővéremmel.
- Dehogy. –pattantak fel.
Em azonnal a karjaiba zárt, Alice-t pedig ugyancsak magához ölelte Kedvese.
- Csodásan nézel ki. –csókolt meg.
Belemosolyogtam a csókba, és egyik kezemet nyaka köré fontam, másikkal pedig a hajába túrtam.
- Legalább most tiszta rúzs vagyok? –nézett rám Em, miután megszakítottam a csókunkat.
Persze még szívesen mentem volna többre…sokkal többre, de Alice és Jasper jelenlétében ez kissé kínos lenne. Főleg, hogy Jazz tudja az érzelmeinket, és ez mondhatni ő is ugyan ezt fogja érezni egy idő után. Így ha most túllépnénk a határokat, akkor Jazz is nehezen bírna magával… nem mintha ennek Alice nem örülne…
- Nem, ez a rúzs vízálló, nem kenődik el, meg satöbbi. –mondta helyettem is Alice. –Készültem erre.
- Köszi. –motyogta Em már az ajkaimba.
- Itt az idő indulni… - nézett ki az ablakon Jaz. –A többiek már úgymond gyülekeznek.
- Hát akkor ne várassuk meg őket. –mosolyodtam el.
Megragadtam Em kezét, összekulcsoltuk ujjainkat és már mentünk is le. Alice és Jaz követett minket, és bíztató szavakat sugdostak egymásnak.
Lent már majdnem mindenki ott volt, csak pár pillanatot kellett csak várnunk, és már indultunk is az erdő közepébe… a tisztásra, a csata helyszínére.
Maximum fél percet vett igénybe az út, s amint odaértünk felvettük az alakzatot, és vártunk… még volt időnk…
- Bridget, szeretnék veled beszélni… - húzott félre Emmett.
- Majd utána Szívem. –mosolyogtam rá.
- Oké. Akkor itt. –térdelt le.
Kezemet a szám elé kaptam, ő pedig a farmerzsebébe nyúlt. Ezt el sem hiszem.
- Kicsit sem így képzeltem, de még mindenképp a csata előtt meg kell kérdeznem. –mosolygott. –Bridzs, hozzám jönnél feleségül?
Nem is volt időm válaszolni, valaki ráugrott Szerelmemre, és óriásit repültek. Azonnal utánuk eredtem, míg a többiek is harcba kezdtek.
Lerángattam szerelmemről a vadult újszülöttet, széttéptem, tűzre vetettem, és visszaszaladtam Em-hez.
- Ha ezt túléljük, leszek a feleséged. –csókoltam meg.
Villámgyorsan felhúzta a gyűrűt, ami anno a jegygyűrűm volt, és most újra a kezemen van.
Visszarohantunk a térre, ahol már mindenki küzdött. Mi is belevetettük magunkat a javába, és máris jó pár ellenséges katona látta kárát jöttömnek. Körbenéztem…
Többen vannak… sokkal többen…
Persze még szívesen mentem volna többre…sokkal többre, de Alice és Jasper jelenlétében ez kissé kínos lenne. Főleg, hogy Jazz tudja az érzelmeinket, és ez mondhatni ő is ugyan ezt fogja érezni egy idő után. Így ha most túllépnénk a határokat, akkor Jazz is nehezen bírna magával… nem mintha ennek Alice nem örülne…
- Nem, ez a rúzs vízálló, nem kenődik el, meg satöbbi. –mondta helyettem is Alice. –Készültem erre.
- Köszi. –motyogta Em már az ajkaimba.
- Itt az idő indulni… - nézett ki az ablakon Jaz. –A többiek már úgymond gyülekeznek.
- Hát akkor ne várassuk meg őket. –mosolyodtam el.
Megragadtam Em kezét, összekulcsoltuk ujjainkat és már mentünk is le. Alice és Jaz követett minket, és bíztató szavakat sugdostak egymásnak.
Lent már majdnem mindenki ott volt, csak pár pillanatot kellett csak várnunk, és már indultunk is az erdő közepébe… a tisztásra, a csata helyszínére.
Maximum fél percet vett igénybe az út, s amint odaértünk felvettük az alakzatot, és vártunk… még volt időnk…
- Bridget, szeretnék veled beszélni… - húzott félre Emmett.
- Majd utána Szívem. –mosolyogtam rá.
- Oké. Akkor itt. –térdelt le.
Kezemet a szám elé kaptam, ő pedig a farmerzsebébe nyúlt. Ezt el sem hiszem.
- Kicsit sem így képzeltem, de még mindenképp a csata előtt meg kell kérdeznem. –mosolygott. –Bridzs, hozzám jönnél feleségül?
Nem is volt időm válaszolni, valaki ráugrott Szerelmemre, és óriásit repültek. Azonnal utánuk eredtem, míg a többiek is harcba kezdtek.
Lerángattam szerelmemről a vadult újszülöttet, széttéptem, tűzre vetettem, és visszaszaladtam Em-hez.
- Ha ezt túléljük, leszek a feleséged. –csókoltam meg.
Villámgyorsan felhúzta a gyűrűt, ami anno a jegygyűrűm volt, és most újra a kezemen van.
Visszarohantunk a térre, ahol már mindenki küzdött. Mi is belevetettük magunkat a javába, és máris jó pár ellenséges katona látta kárát jöttömnek. Körbenéztem…
Többen vannak… sokkal többen…
 |
| Alice smink |
 |
| Bridget smink |
