Először is nagyon szépen köszönöm a komikat =)
Miattatok tényleg belehúztam a fejezet-írásba, tehát már itt is van a következő.
Jó olvasást.
Puszii
74. fejezet- Vagyis II. 33. fejezet
(Demetri)
Jobb láb, rúgás, leszorítás, széttépés.
Most ez a bevett mozdulatsor ment végbe.
Nem is értem, hogy egy ilyen gyenge kis csapatot hogy tudtak egy ilyen nemes uralkodóház ellen küldeni.
Legyőzni? Minket?
Már akkor veszett ügy volt, amikor átfutott a borsónyi agyukon.
Komolyan… Néha nem értem az ilyen természetfeletti lényeket. Akiknek annyi tervezőkészsége sem volt, hogy egy normális támadást véghezvigyen?
Meg sem álltam a csatában, sorban hárítottam a támadásokat.
(Demetri)
Jobb láb, rúgás, leszorítás, széttépés.
Most ez a bevett mozdulatsor ment végbe.
Nem is értem, hogy egy ilyen gyenge kis csapatot hogy tudtak egy ilyen nemes uralkodóház ellen küldeni.
Legyőzni? Minket?
Már akkor veszett ügy volt, amikor átfutott a borsónyi agyukon.
Komolyan… Néha nem értem az ilyen természetfeletti lényeket. Akiknek annyi tervezőkészsége sem volt, hogy egy normális támadást véghezvigyen?
Meg sem álltam a csatában, sorban hárítottam a támadásokat.
Egymás után vetettem máglyára a széttépett vámpírok maradványait.
Elégedettséggel töltött el, hogy nyerésre állunk.
Elégedettséggel töltött el, hogy nyerésre állunk.
De ez már szinte természetes volt…
Mégis jó érzéssel fogott el, hogy nem kellett csalódnom sem magamban, sem a társaimban, a családomban…
A tér közepén zajló eszmecserére kaptam a pillantásom.
Bridget… Remélem semmi ostobaságot sem fogsz elkövetni.
„Ha segítségre lesz szükségem, üzenek. És akkor siess!”
Hát persze, már megint gondolatban üzent nekem. De most minek vegyem ezt az: Akkor siess!című mondatot? Aggódni kezdjek, hogy tényleg gond van? Mert tényleg csak akkor teszi a végére ezt a szókapcsolatot.
Egyetlen pillanatra terelődött csak el a figyelmem, amit az ellenfelem azonnal ki is használt.
Legalább húsz métert repültem, amíg a legközelebbi fát kivittem, s utána még legalább hármat. A legelsőt gyökerestül.
Újra támadóállásba pattantam, vicsorítottam.
Mégis jó érzéssel fogott el, hogy nem kellett csalódnom sem magamban, sem a társaimban, a családomban…
A tér közepén zajló eszmecserére kaptam a pillantásom.
Bridget… Remélem semmi ostobaságot sem fogsz elkövetni.
„Ha segítségre lesz szükségem, üzenek. És akkor siess!”
Hát persze, már megint gondolatban üzent nekem. De most minek vegyem ezt az: Akkor siess!című mondatot? Aggódni kezdjek, hogy tényleg gond van? Mert tényleg csak akkor teszi a végére ezt a szókapcsolatot.
Egyetlen pillanatra terelődött csak el a figyelmem, amit az ellenfelem azonnal ki is használt.
Legalább húsz métert repültem, amíg a legközelebbi fát kivittem, s utána még legalább hármat. A legelsőt gyökerestül.
Újra támadóállásba pattantam, vicsorítottam.
Míg végül felismertem a támadómat.
Eddig nem figyeltem, hogy ki kerül a szemeim elé. Ha ellenség volt, nem figyeltem fel az apróságokra, megöltem és kész.
- Nem gondoltam volna, hogy pont a halálodhoz csatlakozol. –köptem a szavakat.
- Vagy talán csak te maradtál a végzeted mellett? –fújta.
- Persze. –horkantam fel. –Ennyire elbizonytalanodtál a volt családodat illetően?
- Te is tudod Dem, hogy miért mentem el. –fújtatott.
- Persze, Heidi. Hogy ne tudnám. –morogtam. –Újabb pasi, kellenek az újdonságok.
- Csak nem ennyire fáj, hogy valaki dobta a ”szex-istent”? –mutatta a macskakörmöket.
Ezt a jelzőt még ő aggatta rám. Akkor még kedveltem, megtiszteltetésnek tartottam, hogy egy ilyen isteni nő, mint ő mond nekem ilyeneket.
Eddig nem figyeltem, hogy ki kerül a szemeim elé. Ha ellenség volt, nem figyeltem fel az apróságokra, megöltem és kész.
- Nem gondoltam volna, hogy pont a halálodhoz csatlakozol. –köptem a szavakat.
- Vagy talán csak te maradtál a végzeted mellett? –fújta.
- Persze. –horkantam fel. –Ennyire elbizonytalanodtál a volt családodat illetően?
- Te is tudod Dem, hogy miért mentem el. –fújtatott.
- Persze, Heidi. Hogy ne tudnám. –morogtam. –Újabb pasi, kellenek az újdonságok.
- Csak nem ennyire fáj, hogy valaki dobta a ”szex-istent”? –mutatta a macskakörmöket.
Ezt a jelzőt még ő aggatta rám. Akkor még kedveltem, megtiszteltetésnek tartottam, hogy egy ilyen isteni nő, mint ő mond nekem ilyeneket.
De most már undorodom még a látványától is. Nem, hogy még a múltat akarja felhozni.
Felfordul tőle a gyomrom…
- Rendezzük le mihamarabb. –morogtam.
- Benne vagyok. –görnyedt előre.
Szemfogai kivillantak, torkából vad morgás tört elő.
Ő nem az, akit én annak idején szerettem…
Szerettem? Ez egy túlzás, nagyon erős túlzás.
Maradjunk annyiban, hogy vonzódtam hozzá.
Felfordul tőle a gyomrom…
- Rendezzük le mihamarabb. –morogtam.
- Benne vagyok. –görnyedt előre.
Szemfogai kivillantak, torkából vad morgás tört elő.
Ő nem az, akit én annak idején szerettem…
Szerettem? Ez egy túlzás, nagyon erős túlzás.
Maradjunk annyiban, hogy vonzódtam hozzá.
És testi kapcsolatot létesítettünk…
Igaz, azt még mindig nem tudom, hogy Aro miért engedte el… Egy tehetséget sem szokott elengedni.
Igaz, azt még mindig nem tudom, hogy Aro miért engedte el… Egy tehetséget sem szokott elengedni.
Ezt a gondolatmenetemet sem tudtam befejezni.
Az a szuka már támadott is.
Erősen küzdöttünk, egyre közelebb haladva az erdőhöz.
A fejem bal oldalára rúgott, majd ütött is. Próbálta kihasználni a gyengeségemet. Szerencsére azóta megtanultam, hogy a gyenge pontomat hogyan is küszöböljem ki.
Hála Bridzs-nek, vagyis az ő által felhozott egyéni edzéstervemnek simán ki tudtam védeni ütéseit, rúgásait és harapásait.
Túlságosan is gyorsan kiismertem már Heidit. Szinte előre láttam, hogy mit fog tenni, csak hogy bántson.
Láttam a szemében a gyűlöletet, és a gyilkolási vágyát, ami jelenleg végtelenné nőtte ki magát. Velem szemben ő már nem uralta magát, legalább is az emberi, érzelmes énje eltűnt belőle. Ahogy szokták mondani: Leszállt rá a vörös köd.
És ilyen igaz. Teljesen elvette az eszét. Csak indulatból támadott, ami köztudottan rossz dolog, mert ilyenkor nem irányítja önmagát, csak megy az ösztönei után.
Egy jól irányzott rúgással az erdő mélyébe repítettem. Hallottam, ahogy a madarak ijedten elrepültek, az állatok minél messzebb próbáltak menni a veszély forrásától.
Az a szuka már támadott is.
Erősen küzdöttünk, egyre közelebb haladva az erdőhöz.
A fejem bal oldalára rúgott, majd ütött is. Próbálta kihasználni a gyengeségemet. Szerencsére azóta megtanultam, hogy a gyenge pontomat hogyan is küszöböljem ki.
Hála Bridzs-nek, vagyis az ő által felhozott egyéni edzéstervemnek simán ki tudtam védeni ütéseit, rúgásait és harapásait.
Túlságosan is gyorsan kiismertem már Heidit. Szinte előre láttam, hogy mit fog tenni, csak hogy bántson.
Láttam a szemében a gyűlöletet, és a gyilkolási vágyát, ami jelenleg végtelenné nőtte ki magát. Velem szemben ő már nem uralta magát, legalább is az emberi, érzelmes énje eltűnt belőle. Ahogy szokták mondani: Leszállt rá a vörös köd.
És ilyen igaz. Teljesen elvette az eszét. Csak indulatból támadott, ami köztudottan rossz dolog, mert ilyenkor nem irányítja önmagát, csak megy az ösztönei után.
Egy jól irányzott rúgással az erdő mélyébe repítettem. Hallottam, ahogy a madarak ijedten elrepültek, az állatok minél messzebb próbáltak menni a veszély forrásától.
Azonnal egykori párom után eredtem. Épp akkor pattant fel, amikor én odaértem.
Újra nekem rontott, de védekeztem.
Nem tudom, hogy miért, de nem támadtam.
Megelégedtem azzal, hogy… hogy megvédtem magam.
Egy darabig meg is elégedtem ezzel a taktikával, de már kezdtem unni.
Újra nekem rontott, de védekeztem.
Nem tudom, hogy miért, de nem támadtam.
Megelégedtem azzal, hogy… hogy megvédtem magam.
Egy darabig meg is elégedtem ezzel a taktikával, de már kezdtem unni.
Elegem lett a vérszomjas arckifejezéséből, a vörös szemeiből, amik állandóan engem fürkésztek.
Támadásba vetettem magam. Most ő tért át a védekezésre, de abból sosem volt valami kitűnő.
Szinte azonnal a földhöz nyomtam, kezeit hátraszorítottam.
Vad morgás tört fel belőle, miközben extrém módon vicsorított a talaj felé.
Nekem is elővillantak a fogaim, miközben gyenge morgást hallattam.
Ajkaim egyre közelítettek a nyakához, hogy minél előbb vége lehessen.
Arra viszont nem számítottam, ami akkor ért, mikor már csak pár milliméterre voltam a célponttól.
Illata megcsapott. Az a mámorítóan édes és jól ismert illat bekúszott az orromba, egyenesen az agyamig hatolt.
De… de mi ez?
Sosem váltott ki belőlem ilyen hatást… ez…
Ledobott magáról, amire egyáltalán nem számítottam.
- Szerintem azt még nem tudtad, hogy mire vagyok képes. –morogta. –Na, szerinted hogyan vettem rá Aro-t, hogy engedjen el?
Újra támadó állásba görnyedtem, és vadul vicsorítani kezdtem.
- Jól jön ez az erő. Olyan dolgokat tudok kiváltani belőled… ha akarnám, itt és most magadévá tennél. –mondta nagyképűen.
Egyre közelebb ért hozzám, és újra morogni kezdett.
Váratlanul nekem rontott. Semmi előjelét sem adta a támadásnak, csak jött.
Azonnal leterített, mondhatni sakk matt volt.
Karjaimat hátrafeszítette. Szinte hallottam, ahogy a csontjaim és a szöveteim szakadásnak indulnak, egyre csak ropogtak, pattogtak és nyikorogtak.
Ajkai már vészesen közel voltak a nyakamhoz, de kinyögtem az utolsó szavaimat.
- És én még szerettelek…
Ekkor jött az, amire sosem számítottam volna.
Vad vicsorgás ütötte meg a fülemet. És ez nem a támadómtól jött. Velem szemben volt a…a tigrisem. Aki morgott és vicsorgott.
Hát… hát ez meg?
Váratlanul előre vetette magát, pár centiméterre a fejem felett ugrott, és leszedte rólam Heidit.
Mi a franc történik ma?
A tigrisem behátrált mellém, és továbbra is morgott.
Kezemet a dús szőrzetére tettem, majd szinte észrevétlenül, de simogatni kezdtem.
Ezután egy aprót rántott a fején, majd ijesztő remegés futott végig rajta, és immár egy farkas bundájába siklottak az ujjaim.
Egy óriási farkaséba. Bundája fehér, és enyhén szürkés színt kapott, szemei kéken csillogtak. Csodálatosan nézett ki…
Lekapta rólam a pillantását, újra Heidi felé morgott.
Ő is értetlenül állt, kicsit esetlenül nézett ki, de gyorsan erőt vett magán, és felénk ugrott.
Szinte önkívületi állapotban próbáltam megvédeni a farkasomat… vagy a tigrisemet?
Most már én sem igazán tudom…
Heidi újra nekünk vetette magát, viszont most a farkasom hátralökött, miszerint egyedül kíván megküzdeni egy vámpírral.
Ennek is elment az esze!
Támadásba vetettem magam. Most ő tért át a védekezésre, de abból sosem volt valami kitűnő.
Szinte azonnal a földhöz nyomtam, kezeit hátraszorítottam.
Vad morgás tört fel belőle, miközben extrém módon vicsorított a talaj felé.
Nekem is elővillantak a fogaim, miközben gyenge morgást hallattam.
Ajkaim egyre közelítettek a nyakához, hogy minél előbb vége lehessen.
Arra viszont nem számítottam, ami akkor ért, mikor már csak pár milliméterre voltam a célponttól.
Illata megcsapott. Az a mámorítóan édes és jól ismert illat bekúszott az orromba, egyenesen az agyamig hatolt.
De… de mi ez?
Sosem váltott ki belőlem ilyen hatást… ez…
Ledobott magáról, amire egyáltalán nem számítottam.
- Szerintem azt még nem tudtad, hogy mire vagyok képes. –morogta. –Na, szerinted hogyan vettem rá Aro-t, hogy engedjen el?
Újra támadó állásba görnyedtem, és vadul vicsorítani kezdtem.
- Jól jön ez az erő. Olyan dolgokat tudok kiváltani belőled… ha akarnám, itt és most magadévá tennél. –mondta nagyképűen.
Egyre közelebb ért hozzám, és újra morogni kezdett.
Váratlanul nekem rontott. Semmi előjelét sem adta a támadásnak, csak jött.
Azonnal leterített, mondhatni sakk matt volt.
Karjaimat hátrafeszítette. Szinte hallottam, ahogy a csontjaim és a szöveteim szakadásnak indulnak, egyre csak ropogtak, pattogtak és nyikorogtak.
Ajkai már vészesen közel voltak a nyakamhoz, de kinyögtem az utolsó szavaimat.
- És én még szerettelek…
Ekkor jött az, amire sosem számítottam volna.
Vad vicsorgás ütötte meg a fülemet. És ez nem a támadómtól jött. Velem szemben volt a…a tigrisem. Aki morgott és vicsorgott.
Hát… hát ez meg?
Váratlanul előre vetette magát, pár centiméterre a fejem felett ugrott, és leszedte rólam Heidit.
Mi a franc történik ma?
A tigrisem behátrált mellém, és továbbra is morgott.
Kezemet a dús szőrzetére tettem, majd szinte észrevétlenül, de simogatni kezdtem.
Ezután egy aprót rántott a fején, majd ijesztő remegés futott végig rajta, és immár egy farkas bundájába siklottak az ujjaim.
Egy óriási farkaséba. Bundája fehér, és enyhén szürkés színt kapott, szemei kéken csillogtak. Csodálatosan nézett ki…
Lekapta rólam a pillantását, újra Heidi felé morgott.
Ő is értetlenül állt, kicsit esetlenül nézett ki, de gyorsan erőt vett magán, és felénk ugrott.
Szinte önkívületi állapotban próbáltam megvédeni a farkasomat… vagy a tigrisemet?
Most már én sem igazán tudom…
Heidi újra nekünk vetette magát, viszont most a farkasom hátralökött, miszerint egyedül kíván megküzdeni egy vámpírral.
Ennek is elment az esze!
Őrült, önfejű és ismeretlen egy lény ez.
Ezt a tényt főleg akkor bizonyította be, amikor Heidi ütött belé egyet. És… a bal első lábában a csont elég nagyot roppant. És ezen a szörnyű hangon az sem segített, hogy eme ártatlan lény felnyüszített. De folytatta a harcot.
Hogy is beszélhettem volna le róla? Ha egyáltalán érti, hogy mit is mondok neki…
Sokszor akartam újra nekiugrani Heidi-nek, de a farkas rendszerint hárította próbálkozásaimat, és visszalökött.
De végül a csatának az lett a vége, amit reméltem.
A farkasom egy hosszú ugrással a vámpírnő felé ugrott, pontosan a fejét tépte le. Majd utána a többi testrészét is szétszaggatta.
Tüzet gyújtottam, és rádobáltuk a darabokat.
- Elárulhatnád, hogy mi is vagy pontosan. –mondtam mogorván.
Megilletődve nézett rám, fejét oldalra billentette, és elugrott mellőlem. Pontosan berohant az erdő sűrűjébe.
Megkérdezem, erre elrohan? Na, nem mintha egy állat tudna választ adni a kérdéseimre, de akkor is.
Legalább… legalább maradhatna egy kicsit, hogy mondjuk megköszönjem neki.
Mert igen is köszönet jár Neki.
Megmentette az életemet. Mert kötve hiszem, hogy Heidi csak úgy leszállt volna rólam, mielőtt megölne.
Pár perc múlva léptek zaja csapta meg a fülemet. Egy fájdalmas szuszogás is társult hozzá.
Majd a hangokhoz a kép is csatlakozott.
Egy barna, göndör és hosszú hajú lány. Magas és kecses alakját kihangsúlyozta a farmer rövidnadrág, és a fehér pólója. Igaz, az utóbbi darab kissé meg volt szabdalva, sok lyuk és szakadás volt rajta, de így legalább kivillant lapos hasa.
- Ő… hello. –nyöszörögte.
Ekkor tűnt csak fel, hogy bal kezét fájdalmasan szorította magához. Karja be volt kötözve valami hosszú anyagdarabbal, látszólag jól tartotta a kezét.
- Nagyon fáj, igaz? –léptem közelebb.
- Nem. –rázta meg a fejét.
- Ne hazudj. –mosolyodtam el.
Még hazudni sem tud rendesen. Tisztán látszik, hogy ilyenkor megrándul a szája széle. Milyen gyorsan ki lehet ismerni…
Végül elértem a bal karját, óvatosan letekertem róla a kötést. Eközben többször is felszisszent.
- Mi vagy te? –motyogtam, miközben vizsgálgatni kezdtem sérült kezét.
Nagyon csúnya volt. A csontja látszólag szilánkosra törött, az egész kezét kék-zöld foltok borították, a véraláfutásokról nem is beszélve.
- Rémesen néz ki. –jegyeztem meg.
- Nekem mondod? –fújtatott. –Gondolj bele, ha így néz ki, akkor milyen érzés lehet nekem.
- Gondolom nagyon rémes.
- Pontosan. –motyogta fájdalmasan.
Levettem a pulcsimat, rátekertem a kezére, mire fájdalmasan felnyögött. A pulcsim ujjait a nyakába kötöttem, így legalább nem kell tartania a kezét. A köpenyemet is leakasztottam a hátamról, és rá terítettem.
- Meg ne fázz nekem.
- Nem fogok. –mosolyodott el.
- Na, de milyen gyorsan el is terelődött a téma. –motyogtam. –Mi is vagy?
Ezt a tényt főleg akkor bizonyította be, amikor Heidi ütött belé egyet. És… a bal első lábában a csont elég nagyot roppant. És ezen a szörnyű hangon az sem segített, hogy eme ártatlan lény felnyüszített. De folytatta a harcot.
Hogy is beszélhettem volna le róla? Ha egyáltalán érti, hogy mit is mondok neki…
Sokszor akartam újra nekiugrani Heidi-nek, de a farkas rendszerint hárította próbálkozásaimat, és visszalökött.
De végül a csatának az lett a vége, amit reméltem.
A farkasom egy hosszú ugrással a vámpírnő felé ugrott, pontosan a fejét tépte le. Majd utána a többi testrészét is szétszaggatta.
Tüzet gyújtottam, és rádobáltuk a darabokat.
- Elárulhatnád, hogy mi is vagy pontosan. –mondtam mogorván.
Megilletődve nézett rám, fejét oldalra billentette, és elugrott mellőlem. Pontosan berohant az erdő sűrűjébe.
Megkérdezem, erre elrohan? Na, nem mintha egy állat tudna választ adni a kérdéseimre, de akkor is.
Legalább… legalább maradhatna egy kicsit, hogy mondjuk megköszönjem neki.
Mert igen is köszönet jár Neki.
Megmentette az életemet. Mert kötve hiszem, hogy Heidi csak úgy leszállt volna rólam, mielőtt megölne.
Pár perc múlva léptek zaja csapta meg a fülemet. Egy fájdalmas szuszogás is társult hozzá.
Majd a hangokhoz a kép is csatlakozott.
Egy barna, göndör és hosszú hajú lány. Magas és kecses alakját kihangsúlyozta a farmer rövidnadrág, és a fehér pólója. Igaz, az utóbbi darab kissé meg volt szabdalva, sok lyuk és szakadás volt rajta, de így legalább kivillant lapos hasa.
- Ő… hello. –nyöszörögte.
Ekkor tűnt csak fel, hogy bal kezét fájdalmasan szorította magához. Karja be volt kötözve valami hosszú anyagdarabbal, látszólag jól tartotta a kezét.
- Nagyon fáj, igaz? –léptem közelebb.
- Nem. –rázta meg a fejét.
- Ne hazudj. –mosolyodtam el.
Még hazudni sem tud rendesen. Tisztán látszik, hogy ilyenkor megrándul a szája széle. Milyen gyorsan ki lehet ismerni…
Végül elértem a bal karját, óvatosan letekertem róla a kötést. Eközben többször is felszisszent.
- Mi vagy te? –motyogtam, miközben vizsgálgatni kezdtem sérült kezét.
Nagyon csúnya volt. A csontja látszólag szilánkosra törött, az egész kezét kék-zöld foltok borították, a véraláfutásokról nem is beszélve.
- Rémesen néz ki. –jegyeztem meg.
- Nekem mondod? –fújtatott. –Gondolj bele, ha így néz ki, akkor milyen érzés lehet nekem.
- Gondolom nagyon rémes.
- Pontosan. –motyogta fájdalmasan.
Levettem a pulcsimat, rátekertem a kezére, mire fájdalmasan felnyögött. A pulcsim ujjait a nyakába kötöttem, így legalább nem kell tartania a kezét. A köpenyemet is leakasztottam a hátamról, és rá terítettem.
- Meg ne fázz nekem.
- Nem fogok. –mosolyodott el.
- Na, de milyen gyorsan el is terelődött a téma. –motyogtam. –Mi is vagy?
- Mondhatni… harmad vér. –kuncogott. –Az apám félvér. Félig ember, félig vámpír. Nahuel-nek hívják. Az anyám ember volt… sajnos belehalt a szülésbe.
- De… - kapkodtam a levegő után. –Ilyen hogy lehetséges?
- Nem tudom. –mosolyodott el. –De itt vagyok rá, élő példa.
- De… - kapkodtam a levegő után. –Ilyen hogy lehetséges?
- Nem tudom. –mosolyodott el. –De itt vagyok rá, élő példa.
- Azt látom. –bólintottam. –És mi ez a tigrises, farkasos dolog?
- Az erőm. Bármilyen állattá át tudok változni. Legalább is olyanná, amivel érintkeztem már. Érdekes az egész. De szeretem.
- Gondolom a kedvenc állatod a tigris.
- Igen. Általában ezzé változok át. Szeretem, ahogy kecsesen ugrik, a dús bunda… egyszerűen odavagyok érte.
- Elhiszem. –bólintottam. –Még meg sem köszöntem, hogy megmentettél.
- Ugyan, semmiség. –mosolyodott el.
- Te jó ég… -kaptam észbe. –Ha Aro ezt megtudja, nekem végem lesz.
- Majd… majd meggyőzöm. De… De nem akarok tőled távol lenni. –nyögte ki. –Imádom a történetedet. Úgy érzem, hogy már az egész családodat ismerem. Töviről hegyire mindenkit.
- Hát igen… Amennyit én a tigrisnek elmeséltem…
- A tigris én vagyok.
- És te ki vagy?
- Mármint mi a nevem? –kérdezett vissza.
Egy bólintással jeleztem, hogy igen, azt szeretném tudni.
- Nancy. –motyogta. –Te pedig Demetri vagy.
- Inkább Dem. –mosolyogtam. –Az rövidebb.
- Valahogy gondoltam. –kuncogott. –Öhm… nem kellene segítened a többieknek?
- Nem hiszem. –mosolyogtam. –Elbírnak egyedül is.
- Igen? –kérdezett vissza.
- Gyere, nézzünk körül. –karoltam át a derekát, és kifelé kezdtem el húzni.
Az erdő széle felé kezdtünk el araszolni. Mert mint kiderült a bal lába is fáj. Van egy olyan érzésem, hogy Heidi ütése oda is elért.
- Biztos, hogy ne vigyelek?
- Nem kell. –bólintott aprót. –Ennyire gyenge és szerencsétlen még én sem vagyok.
- Nem is mondtam. –mosolyogtam. –És még egyszer köszönöm.
- Öhm… mit is? –incselkedett.
Látszott rajta, hogy tudja, hogy mit köszönök. Ezek szereti hallani, hogy megmentett.
- Az erőm. Bármilyen állattá át tudok változni. Legalább is olyanná, amivel érintkeztem már. Érdekes az egész. De szeretem.
- Gondolom a kedvenc állatod a tigris.
- Igen. Általában ezzé változok át. Szeretem, ahogy kecsesen ugrik, a dús bunda… egyszerűen odavagyok érte.
- Elhiszem. –bólintottam. –Még meg sem köszöntem, hogy megmentettél.
- Ugyan, semmiség. –mosolyodott el.
- Te jó ég… -kaptam észbe. –Ha Aro ezt megtudja, nekem végem lesz.
- Majd… majd meggyőzöm. De… De nem akarok tőled távol lenni. –nyögte ki. –Imádom a történetedet. Úgy érzem, hogy már az egész családodat ismerem. Töviről hegyire mindenkit.
- Hát igen… Amennyit én a tigrisnek elmeséltem…
- A tigris én vagyok.
- És te ki vagy?
- Mármint mi a nevem? –kérdezett vissza.
Egy bólintással jeleztem, hogy igen, azt szeretném tudni.
- Nancy. –motyogta. –Te pedig Demetri vagy.
- Inkább Dem. –mosolyogtam. –Az rövidebb.
- Valahogy gondoltam. –kuncogott. –Öhm… nem kellene segítened a többieknek?
- Nem hiszem. –mosolyogtam. –Elbírnak egyedül is.
- Igen? –kérdezett vissza.
- Gyere, nézzünk körül. –karoltam át a derekát, és kifelé kezdtem el húzni.
Az erdő széle felé kezdtünk el araszolni. Mert mint kiderült a bal lába is fáj. Van egy olyan érzésem, hogy Heidi ütése oda is elért.
- Biztos, hogy ne vigyelek?
- Nem kell. –bólintott aprót. –Ennyire gyenge és szerencsétlen még én sem vagyok.
- Nem is mondtam. –mosolyogtam. –És még egyszer köszönöm.
- Öhm… mit is? –incselkedett.
Látszott rajta, hogy tudja, hogy mit köszönök. Ezek szereti hallani, hogy megmentett.
- Azt, hogy megmentettél. –nyomtam egy puszit az arcára.
- Ugyan, semmiség. De ezt már egyszer elmondtam…–mosolyodott el. –Igazából már egy ideje néztem a harcotokat. Csak nem akartam közbeavatkozni, egy darabig még szerettem volna megtartani a tigris-létem rejtelmeit.
- Megértem. –bólintottam aprót.
- Láttam rajtad, hogy nem tudnád megölni.
Édes mosolyát most átváltotta a keserűség.
- Azt nem tudom, hogy miért nem, de láttam. Egyrészt, mert akkor már megtetted volna. Másrészt pedig ott volt az a helyzet, amikor csak egy csuklómozdulat lett volna, mégsem vetettél véget az életének. Amit furcsálltam is. És akkor jött az a szeretlek-es mondat. Egy kicsit meglepődtem rajta, de megértettem. És mivel meg akart ölni, én közbeléptem.
- Köszönöm. –motyogtam.
Mondhatni teljesen ledöbbentem?
- Mert igazából először nem is tudtam, hogy ki ez a nő. Csak azután a bizonyos mondatod után értettem meg. Mert régebben meséltél Heidiről, a volt barátnődről, aki elhagyott.
- Igen…
- És akkor rájöttem, hogy ő az. –mosolyodott el. –És most elégedett vagyok önmagammal. Megöltem, rájöttem a tényekre. Tök király vagyok.
- Az. –nevettem a szóhasználatán. –Na de gyere Királylány, siessünk ki innen.
Amint kiértünk az erdőből, meglepetten néztünk körül.
Nem ott voltunk, ahol belöktem Heidit az erdőbe. Ez… ez egy teljesen más hely.
Egy másik tisztásra léptünk. Távol tőlünk máglya égett, a tűz sercegő hangja beivódott a fülembe. Mellette egy nő épp össze akart kapni két elterült férfit…
- Ugyan, semmiség. De ezt már egyszer elmondtam…–mosolyodott el. –Igazából már egy ideje néztem a harcotokat. Csak nem akartam közbeavatkozni, egy darabig még szerettem volna megtartani a tigris-létem rejtelmeit.
- Megértem. –bólintottam aprót.
- Láttam rajtad, hogy nem tudnád megölni.
Édes mosolyát most átváltotta a keserűség.
- Azt nem tudom, hogy miért nem, de láttam. Egyrészt, mert akkor már megtetted volna. Másrészt pedig ott volt az a helyzet, amikor csak egy csuklómozdulat lett volna, mégsem vetettél véget az életének. Amit furcsálltam is. És akkor jött az a szeretlek-es mondat. Egy kicsit meglepődtem rajta, de megértettem. És mivel meg akart ölni, én közbeléptem.
- Köszönöm. –motyogtam.
Mondhatni teljesen ledöbbentem?
- Mert igazából először nem is tudtam, hogy ki ez a nő. Csak azután a bizonyos mondatod után értettem meg. Mert régebben meséltél Heidiről, a volt barátnődről, aki elhagyott.
- Igen…
- És akkor rájöttem, hogy ő az. –mosolyodott el. –És most elégedett vagyok önmagammal. Megöltem, rájöttem a tényekre. Tök király vagyok.
- Az. –nevettem a szóhasználatán. –Na de gyere Királylány, siessünk ki innen.
Amint kiértünk az erdőből, meglepetten néztünk körül.
Nem ott voltunk, ahol belöktem Heidit az erdőbe. Ez… ez egy teljesen más hely.
Egy másik tisztásra léptünk. Távol tőlünk máglya égett, a tűz sercegő hangja beivódott a fülembe. Mellette egy nő épp össze akart kapni két elterült férfit…
 |
| Nancy |
