Más élet- 25.fejezet

Hát...Sziasztok!

Új rendszeres olvasóval bővült körünk. Ateara, ezúton köszönöm, hogy RSZO-m lettél. Ez a fejezet neked, és Eveliin-nek küldöm, aki mindíg, minden fejezethez ír. Köszönöm szépen nekik.

Puszi. Jó olvasást!

25. fejezet.
(Bridget)

*_Pár nap múlva_*

A vadászat tovább tartott, mint gondoltuk. Eléggé megfogyatkozott a vadállomány, nem lesz sok dolguk a vadőröknek, kapnak egy kis szabadságot, hála nekünk. Hárman vagyunk itthon. A többiek suliba. Vadászat után nem volt sok idejük itthon. Fél óra maximum, és indulniuk is kellett. De jó, hogy én mentesítve vagyok ilyen dolgoktól. Na jó, nem teljesen, mert minden könyvet el kell olvasnom. Ohh… Ez is Jasper ötlete volt, és miért? Jasper szavait idézve: „Azért, hogy te is tudj valamit, ne csak az emberi baromságokat, és hogy vissza tudj vágni Emmett-nek. Ennyi Hugi. Ja, és unatkoznál itthon.” Ennyi, mondhatom. Már vagy ezer könyvet elolvastam, de Carlisle könyvtárának még az egyötödét sem. Tehát, még jó pár könyv hátra van. Ja, és a hecc kedvéért, mert Jasper tanáros kedvében van, mindegyikbe belekérdez. Kedves. Mint az oviban. Most délelőtt is egy könyvet tartok kezemben, de legalább nem sokára vége lesz. Üvöltő szelek. Bella kedvence. Nekem nem igazán tetszik. Nem az én stílusom. Emmett megint egy horrorfilmet akar nézetni velünk. Nekem igazából semmi bajom sincs a horrorfilmekkel, de annyira nem valósak. Ahogy mondjuk egy vaslemez levágja egy ember fejét, és még a vére sem folyik. Na ne röhögtessenek.

- Gyertek! Kezdődiiiik! –kiabált fel.
- Nem kell kiabálni. –mentem le a lépcsőn, mögöttem Jasper.
- Mi a szenvedésünk tárgya ezúttal? –kérdezte Jaz.
- Vámpírok éjszakája. Valami vámpíííros. –nevetett úgy, mint Drakula a filmekben. Hiába, tegnap azt néztük.
- Oké. Miről szól?
- Nagyon szexi vámpír lányok vannak a borítón, fehér göncben.
- Áhh, szóval mint mindig, most is a borító alapján választottál. Akkor már miért nem pornó?- kérdeztem, miközben Jasper-rel leültünk a kanapéra, én középen, Jasper pedig egyik oldalamra.
- Most nincs kedvem pornóhoz. –ült le mellénk, mi pedig komoly arcot felvéve Jaz-zel egymásra néztünk, és utána Emmett-re.
- Te lázas vagy?- fogtam meg a fejét.
- Nem. Most nem akarok pornót.
- Oké. –válaszolta teljes higgadtsággal a hangjában Jasper, amire végképp végem lett. Kitört belőlem, Jasper-rel egy időben a nevetés.
- Tiszta Edward. – nyökögtem még mindig nevetve. Erre csak dühös arcot vágott, és beindította a filmet.
- Emmett? Drágááám? Hahóó? Sajnáljuk. De ez…- mondtam, miközben fejét felém fordítottam, és szemébe néztem, majd megcsókoltam. Folytattam volna tovább, hisz ez szinte csak egy szájra puszi volt, de Jasper elkezdett mellettünk köhögni.
- El se kezd. –fordultam vissza a helyemre, és néztük a filmet.
Közben nagyokat nevettünk, hisz ilyen nincs. Egy vámpír elkezdi szívni egy ember vérét, és az az ember meg úgy viselkedne vele, mint egy zombival? Ja, és az emberek meg a „szolgálatukba” állnának? Na ne! Valami színt is vihetnének a vámpírvilágba. Legalább most nem égtek a napon. Csak másfél órát kellett szenvednünk. Az emberek ebben a tévhitben élnek, de ha tudnák az igazat.
Esme most ment el, és vitte el a tortát az árvaházba. Felkeltem, és felhúztam Em-et a szobámba. Jaspert megkértem, hogy ne hallgatózzon. Fent leültem Em mellé az ágyra, és felé fordultam.
- Hallgatlak drágám. –mondta teljes komolysággal az arcán.
- Figyelj. Emlékszel még a régi Emmett-re? –erre elég értetlenül nézett.

- Persze hogy emlékszek. Hisz én vagyok.
- Nem Édesem. Nem. Te egy másfajta Emmett vagy. Hol a humorod? A perverz fantáziád? Én ezt mind bírtam benned. És hiányzik. –néztem most már feketén csillogó szemébe.
- Azt akarod, hogy visszatérjen? –kérdezte, mire én bólintottam. –Akkor ezen könnyen segíthetünk. –mondta, miközben lenyomott az ágyba, és vadul csókolózni kezdtünk. Már épp melegedtünk volna bele, ha meg nem halljuk Alice sikkantását. Em lemászott rólam, és beleültem az ölébe.
- Majd folytatjuk máskor. –kacsintottam rá, miközben Alice berontott a szobába.
- Ti meg? Mi? Hogy?- dadogta meglepetten.
- Mi a baj Alice? Milyen hogy? Meg mi? –tettettem az értetlent.
- Azt láttam, hogy ti épp vadul csókolóztok, erre itt beszélgettek.
- Hát, Alice, talán ha nem hallanánk azt az éles sikításodat...- oktatta ki Emmett, mire Alice bánatosan fújtatva kiballagott a szobából.
- Menjünk le. –pattantam ki Em öléből, Őt is felhúzva. Lesiettünk a lépcsőn, és leültem Jazz mellé, aki csak vigyorgott.
- Semmi nevetséges nem történt. –mondtam.
- Oké. Oké. –mondta, miközben az ölébe ülő Alice-t megcsókolta.
- Látod, Jazz. Ez a természet folyamata. –nevettem, miközben Emmett átkarolt, és játszadozott egy tincsemmel.
- Igen. Igaza van. –jött be az ajtón Edward, Bellával karöltve.
- Na, mondtam én. Na, és milyen volt a suli?- mosolyogtam.
- Király. Új diák, mindenki rajtunk csodálkozik. Ja, és Emmett, képzeld, Elisabeth hiányol. –nevetett Edward.
- Féltékenynek kellene lennem?- húztam fel a szemöldököm.
- Mindenképp. –nevetett Bella.
- Bells, mintha érted nem rajonganának? –húztam fel a szemöldököm, mire Edward mérgesen fújtatott egyet.
- Nyugi Ed. –nevetett Jazz.
- Eltaláltaaam. –ujjongtam.

- El. Eltaláltad. –mondta már egy kicsit nyugodtabban Ed.
- Na, és elolvastad a könyvet? –érdeklődött az egyik kedvenc könyve felől Bells.
- Már csak egy fejezet. Szerencsére.
- Szerencsére? –húzta fel a szemöldökét Bella.
- Részvétem Bella. Nem szeretem ezt a könyvet.
- Én sem. –nevetett mögöttem Jazz.
- Hát jó. –huppant le az előttem lévő fotelba.

*_3 perc múlva_*

- Ne már Emm! –kértem Kedvesemet.
- De. És mindenki játszik.
- Kötelező? –húzta fel a szemöldökét Jazz.
- Igen. Kötelező. Szóval, mindenki irány a szőnyeg. –adta ki az utasítást.
- Oké, most már bánom, hogy visszatért a régi Emmett. –ültem le Jazz mellé. Közben Emm felment a szobájába a cuccokért.
- Oké. Gondolom senki nem használhatja az erejét. Úgyhogy, Alice, kérlek mellőzd egy kicsit.
- Rendben. Megpróbálom. –mosolygott.

- Nekem marad az erőm. Én nem tudom kikapcsolni.
- Ezen könnyen változtathatunk. –vettem el az erejét, mire mérgesen fújtatott. – Ugye, mennyire jó normális, gondolatolvasás nélküli vámpírnak lenni? –nevettem arckifejezésén.
- Nagyon jó. –morogta.
- Ugye? Szerintem is. –nevetett velem együtt mindenki. Közben Emmett leballagott a lépcsőn, és leült közénk.
- Na? –kérdeztem végül én.
- Ne örüljetek. Itt van. –nevetett, és elővette a játékot.
- Muszáj?

- Muszáj. Tehát, a játékszabály. Végülis nincs semmi komoly. Csak a szokásos. Erő nincs, a fogadást be kell tartani. Ennyi. Mivel ezt a játékot én kreáltam, én leszek a bíró.

- Emm, mit kell csinálni? –kérdezte Bells.
- Mit? Ohh, hát azt még nem mondtam? Vannak benne kártyák, azokra kell válaszolni. Egyedül lesztek, és a vesztesnek csinálnia kell valamit. –nevetett. –Szóval, van egy könnyű kérdés benne. Az az első lépés. Ha nem tudod, akkor düntetés, rosszabb dolgok, mint a másiknál. Ha tudod, akkor van egy másik pakli, nehezebb kérdésekkel; és ha azt is tudod, akkor léphetsz, ha nem, akkor merned kell. Végül is, olyan mint a felelsz- vagy mersz? , csak egy bonyolultabb, Emmett féle változat. Mint láthatjátok a borítón, a kártyákon, és a lapon is. –mutatta a dolgokat, amiken egy-egy kép van róla.
- Na jó, ha valamit nem tudunk, akkor majd megkérdezzük. –mondtam.
- Játszunk végre. Úgy sincs semmi élet bennetek. –nevetett Emm.
- Nem vicces Emmett. Kicsit sem. –oktatta ki bátyát Bella.
- Szerintem sem. –szálltunk be mi is.
- Na jó, ahelyett, hogy engem bántanátok, jobb lenne, ha inkább játszanánk. –védte magát.
- Oké. Ki kezdjen? –kérdezte Jazz.
- Nekem mindegy. Valaki?
- Kezdek én. –mondta Alice.
- Rendben. Húzz. –mondta Emm, miközben megmutatta neki a kártyapaklit. Alice húzott, és elvigyorodott.
- Bridget mikor született? –olvasta fel a kérdést. –Ohh, hát ez könnyű. 1992. Július 30.
- Talált. –mondtam. Ez túl könnyű volt.
- Oké. Alice, most itt a másik pakli. Ebből is húzz. –mondta a „játékmester”.
- Ki szexelt utoljára (férfi)? Hát, Carlisle szerintem. –erre elnevettem magam, és alig bírtam abbahagyni.
- Nem jó a válasz. –nevettem. Hihetetlen. Szerintem abba Emmett nem gondolt bele, hogy belecsempésztem pár kérdést.
- Várjunk csak, te belecsempésztél pár kérdést? –nézett rám, mire én bólogattam.
- A többit nem láttam, csak ezeket nyugi. De ez jól jött ki. –nevettem tovább, de a többiek nem értették, hogy miért. – Alice, olvasd csak a választ. – Kinyitotta a kártyához csatolt kis borítékot, és…
- De hisz, ez…- nevetett ő is velem együtt, már a földön feküdtünk, és nem bírtuk abbahagyni. –Ez lehetetlen. Itt valaki tévedett. –nevetett.
- Nem. Nem tévedett. –ültem vissza az eredeti testhelyzetembe.
- Biztos?
- Igen, száz százalék. –mosolyogtam, mire Emm dühösen fújtatott mellettem.
- Rendben. Akkor nagyérdekű közönség, most figyeljetek, a válasz. Bridget te mondod. –imitált egy kis dobpörgést.
- Emmett.. –mondtam ki a választ, mire mindenki nevetett, persze Emm-en kívül. De nem rajtam.
- Nem hiszem el. –szólalt meg Bella 2 perc múlva.
- Komolyan mondom. Akkor, hogy ne csak Em-et égessük, nekem utoljára 1 éve, mielőtt idejöttünk volna, volt ilyen kapcsolatom. Rosalie-val Emmett fél éve feküdt le utoljára. –mondtam el a magyarázatot.
- Tényleg. Furcsa csend volt a házban. –mosolygott Edward.
- Ha, ha, ha, ha, ha. Most, hogy végre ki van tárgyalva a fél éve nem létező szexuális életem, akár folytathatnánk a játékot. Alice, mivel nem jól válaszoltál, ebből a pakliból, vagyis a büntetésből is húzz egyet. – Alice húzott egy olyan kártyát, amire az ő neve volt biggyesztve, és azonnal lefagyott az arcáról a mosoly. –Ja, igen. Észrevehettétek, hogy mindenkinek külön van büntetése. Mindenkinek ott van a neve.
- Emmett. Ezt nem teszem meg. Ez…- dadogta.
 - Olvasd fel Alice. –mondtam kedvesen.
- A feladat: Az egyik legkedvesebb ruhadarabodon had úszkáljanak a kacsák, a tavon.
- Emmett. Ez gonosz volt tőled. –néztem rá.
- Tőled is az, amit tettél. –vette elő a gonoszabbik énjét.
- Nyugi emberek. Vagy vámpírok. Folytassuk. –mondta Jasper. Visszafordultunk a játékhoz. Jasper húzott, és…
- Hányadik házassági évfordulójukon vált el Emmett és Rosalie. –olvasta fel a kérdést. – A válasz szerintem az 50.
- Nem Jasper. Még el sem váltunk. –mondta Emmett, miközben átkarolt.
- Ohh, tényleg.
- Jasper, büntetés. Egy nehezebb változat. –mosolygott. Jasper húzott, és…
- Nem. Nem csinálom. Ezt nem. –nyavajgott, mire én elvettem tőle a kártyát, elolvastam, és nevettem. Most jobban, mint ezelőtt. Alice elvette tőlem, és ő is nevetett, de nem mutatta meg másnak. Csak nevettünk, és nevettünk. A végén megsúgtam Bellának, aki velünk együtt nevetett.
- Mondjátok már el! –utasított minket Edward. Ű
- Oké. –fújtam ki a levegőt. –Jaspernek buzinak kell öltöznie, vagyis szűk rózsaszín nadrág, rózsaszín tapadós felsővel, hajvasalás, rúzs, szem, és mehet értetek holnap suliba. De mi sem hagyjuk ki. Ezt látnom kell. –nevettem, és velem együtt mindenki, persze az áldozatot kivéve.
- Oké, megteszem, mivel muszáj. Te jössz Bridzs.
Óó. Én vagyok. Húzok egy kártyát és…
- Olvasd fel. –utasított Edward.
- Oké. A kérdés: Mi Alice legkedvesebb dolga?
- Hé, ez nem ér. –szólt közbe Jasper.
- Dehogynem. A válasz a gardrób. –mondtam.

- Helyes. –mosolygott Alice.
- Oké. –húztam a következőt, és…
- Mi az? –érdeklődött Bella. Elnevettem magam, amikor ránéztem.
- Veled kapcsolatos Bells. –mosolygott Emmett, mire Bella arcáról lefagyott a mosoly.
- Mondj egy cikis, extrém, és perverz esetet Bellával. Ez a feladatom. Egyszer Emm említett olyat, hogy Bella még újszülött, úgy egy hónapos lehetett. És nem bírt uralkodni magán szexuális téren, és egy családi gyűlésen, persze Denalik is itt voltak, leteperte Edwardot, és az asztal összetörött alattuk. Jól mondom? –mosolyogtam, mire Bella lehajtotta a fejét.
- Jól mondod. –mosolygott Edward.

- Ez az! Megúszom a büntit. –mosolyogtam.

*_Egy órával, jó pár büntetéssel, és szivatással később_*

- Szerintem hagyjuk abba. –mondtam, mikor már mindenki 2 büntetést megcsinált, csak Jasper holnapi dolga van hátra.
- Rendben.
- Én megyek, sétálok egyet az erdőben. –mosolyogtam.
- Én megyek vele. –állt fel velem együtt Emmett. Kimentünk az ajtón, be az erdőbe, azon belül pedig egy tisztásra. Kézen fogva ültünk le, én Szerelmem ölébe.
- Akarod? –csókolt meg.
- Még szép. –csókoltam vissza.
   Úgy tűnik, egy csodálatos éjszaka elé nézünk…

Béta :D

Emberek! :D
 Örömmel jelentem be, hogy bétám akadt, Zsu, vagyis Nyuszifül személyében.
 Zsu egy tízen nyolc éves csaj, akinek barna haja, és gesztenyebarna szeme van. Rendkívül jó lélek, és minden baromságban benne van. ;) :D Ha lelki támasz vagy tanács kell, forduljatok hozzá :D Mivel nagyon jó tanácsokat tud adni. :D

Köszii Nyuszifül :D

Más élet- 24. fejezet

Sziasztok!

Mivel, ha úgy vesszük, hogy megvan a kettő komi, Eveliin írásával, és az új RSZO-val (Rendszeres olvasó), Rosalie Stanley- vel együtt megvan a kettő. Mivel úgy döntöttem, hogy most őt is beleszámolom a kettőbe.
Ja, és mivel meghosszabbítottam az őszi szünetemet egy héttel, egy kis betegség miatt, jól előre haladtam a fejezetekkel. Így felteszem, és ha meglesz legalább egy komi, akkor még hétvégén is egyet.

Tehát, köszönöm Eveliin hogy írtál, és neked is Rosalie Stanley, hogy rendszeres olvasó lettél.

Puszii <3 Jó olvasást.

Ui.: Komiiii :D
Ja, és ez csak egy kis átvezető rész. Semmi érdekes nem fog történni benne. :D Na, most már tényleg abbahagyom a "szövegelést". Jó mulatást!

24. fejezet
(Bridget)

Megcsörrent Alice telefontja, de a manó egy csörgés után felvette.
- Szia Prue. Miért kerestél?
- Szia Alice. Hát, csak azért, hogy igaz, amit Anyu látott?
- Arra gondolsz, ami Em és Bridzs között történt? –sandított ránk, én pedig alig bírtam visszatartani a nevetésem.
- Igen, arra.
- Akkor igen. Igaz. Itt ülnek előttem a kanapén.
- Akkor jó. Köszi Alice. Puszilok mindenkit. Szia.
- Szia.
Amikor letette, végkép elnevettem magam. Puszil mindenkit? Mi van már?
- Te meg min nevetsz? Anyád meglátott. –morgolódott Edward.
- Nem hallottad Prue-t?- kérdeztem két nevetőgörcs közben.
- Hallottam. –mondta, én pedig a fejemre koppintottam, és elmagyaráztam neki az egészet. A végére ő is nevetett, a többiek pedig csak értetlenül nézték.
- Elmondatok nekünk is? –kérdezték a többiek, mire csak feltartottam a mutatóujjam, jelezve, várjanak.
- Oké. Kész vagyok. Mondom. –kezdtem bele úgy fél perc múlva. –Tehát, Anya meglátott, de még milyen szerencse, hogy nem jött oda, mert azt hitte, hogy összetévesztett valakivel. De most képzeljétek el. Odajön, felismer, lerángat Emmett-ről, majd egy pofont is kaptam volna, ahogy képzelem, és akkor hazaráncigált volna, de előbb az egész pláza visszhangzott volna, de előtte Em-nek is lekevert volna egyet, hogy milyen jogon csókolózok egy vad idegennel, a plázába, amikor meghaltam. És hazaráncigált volna, otthon tömött volna emberi kajával, meg minden egyéb, a síromat lebontanák. Meg minden. Ez még nem is olyan vicces, tudom. De várjatok csak. Beállítanák a suliba, veletek, halottan, értitek, és mindenki kérdezné, hogy miért haltam meg? Én meg mindenkit szemközt röhögnék. Ja, és akkor még a legjobbat nem mondtam. Apám valószínűleg meglátott volna otthon, és elájul Uhh, de megnézném. És akkor Prue elkezdi a telefonba: Puszilok mindenkit. –próbáltam utánozni a hangját, teljes sikerrel. – Mert ha nem tudná, hogy mik vagyunk. Még egy ilyen flúgos családot. Ja, és abból következtettem volna a plázás incidensre, hogy volt már ilyen, csak akkor egy külön lakásban laktam, de hazaráncigáltak. Vicces volt. – mosolyogtam. –Emmett, akarsz te egy ilyen flúgos, őrült, dilis családot?- nevettem.
- Feltétlenül. –nevetett, és megcsókolt.
- Áá. Hol marad a vicc? Most olyan Edwardos voltál. Már bocs. –néztem az említett felé, aki csak mosolygott.
- Hát igen, az öcsinek külön stílusa van.
- Ne feledd Drágám, hogy kezdesz hasonlítani rá. –mosolyogtam, közben felpattantam a kanapéról, és felhúztam Alice-t is.
- Alice, egy ilyen ruhába nem mehetsz három napos vadászatra. És plusz ruha kell. – néztem az említett felé, közben felsiklottunk a szobámba. Elővettem egy fekete farmert; egy szürke, virágmintás, kivágott hosszú ujjút; és a fekete bőrkabátomat; valamint egy magas sarkú csizmát. Felöltöztem, még a kabátot is felvettem. Tél van. Mondják a többiek. Jahm, ők már suliba járnak. Csak Emm, Rosalie, és Jasper nem. Ők már kimaradtak. Legalább délelőtt sem vagyok egyedül itthon. Mondjuk itt van még Chriss és Jenny is, de ők legtöbbször egymással vannak elfoglalva, vagy csak elmennek az erdőbe. Nem sokat tartózkodnak itthon. Legalább is már Rosalie nincs itt. Egy táskába beledobtam még egy sportcipőt, farmert, és felsőt. Lementem a többiekhez, de senkit sem találtam itt. Hallgatóztam. Mindenki a szobájában csinálja a dolgát. Legalább is Alice válogat a ruhái közül, mert csak ezt hallom: Nem jó, Nem jó, Jasper, szerinted? Nem, ez sem. Ez jó lesz. Jazz? Persze Jazz mindig ugyan azt válaszolta: Tökéletes Kicsim. Nagyon jó. Változatos szövegkörnyezet. Leültem a kanapéra, és elkezdtem olvasni a Glamour-t. Hát persze, három perc alatt mindent elolvastam, és letettem az újságot.
Edward! Még tíz percet várok, többet nem! Szóval, fejezzétek be eddigi tevékenységeteket, és toljátok le a csinos kis popótokat a nappaliba, táskával a kezetekbe, vagy én húzlak le titeket. – üzentem gondolatban, amire csak egy kis nevetés volt a válasz, majd idézte Bells-nek.
- Bridget! Légy szíves! Mindjárt megyünk. –mondta, és fojtatták tovább a csókolózást, de egy kicsit finomabb formában, mint az előbb. Chriss-éket nem is hallom. Meglógtak, na szép. Oké, akkor ők nem jönnek vadászni. Miért nem jön velem senki? Ilyen rossz társaság lennék?
- Igen. –kiabált le Edward a gondolatmenetemre.
- Baszd meg! –kiabáltam vissza, és kiindultam. Emberi tempóban mentem, és valaki elém ugrott. Pontosabban valami. Egy nagy, puha farkas.
- Szia Petric! Mi újság veled?- kérdeztem, miközben megsimogattam a fejét. A fejét az erdő felé fordította, majd eltűnt. Pár perc múlva visszatért emberi alakban, egy rövid farmerban. Megöleltem, és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.
- Szia Bridget! Te is hiányoztál!
- Miért jöttél? –kérdeztem.
- Azért, hogy elhívjalak a rezervátumba egy kis esti sütögetésre. Kaja, üdítő, süti, meg minden.
- Hahóó. –mutattam végig magamon, és a szeme megállt a dekoltázsomnál. –Drága haverom, ha a szemedet le nem veszed onnan, én magam veszem le. –mosolyogtam rá, mire elvörösödött, és egy ideges fújtatást hallottam meg magam mögül. Emmett.
- Á, szia Emmett. Tehát, most mi van?- köszönt a farkas.
- Az van, hogy vámpír vagyok. Netán elfelejtetted?

-Ohh, bocsi. Tényleg. Akkor azért gyere el, hogy velem legyél. Kell a társaság. Ja, és a húgod is ott lesz.
-Oké. Hát, én nem mehetek. Egy: a határ túloldalán van; kettő: elrontanám a kedveteket. Legalább is a farkasokét biztos.
- Nem. Az engedélyt megkaptad, és biztos, ha megismernének, szeretnének.
- Figyelj. Farkasok. Ahogy te is, és ez is kész csoda, hogy te itt vagy. Szóval, a többiek kényelmetlenül éreznék magukat.
- Légysziiiii. Úgysincs más programod. –nézett ám kiskutya szemekkel, és az még rátett egy lapáttal, hogy csodálatos barna szemei vannak.
- Nem. Megyek vadászni. Habár előtte még van egy kicsi dolgom. –született meg fejemben a terv. Megöleltem Petrci-et.
- Majd máskor. Ígérd meg! Legközelebb te is eljössz.
- Rendben. Pet.
- Ígérd.
- Ígérem.
- Mindenki életére.
- Jajj, már, ez olyan gyerekes. –nyafogtam. Erre dühösen nézett. –Ígérem mindenki életére. Ja, és a te nyakadat fogom kitekerni. Most jó?
- Tökéletes. –indult el, és már el is tűnt az erdőben. Visszaindultam a házba, Emmett-et kikerülve, de megállított.
- Mi a baj?
- Semmi. Sietnem kell. –indultam, de megfogta a kezem.
- Mond. –fordított maga felé.
- Semmi, tényleg. Vadászat lefújva. Senkinek sem kell jönni. Te mehetsz vissza a tévé elé, Edward-ék fojtathatják a szex-et, és Alice a gardróbját pakolászhatja ezentúl is. Nyugodtan. De nekem most dolgom van. –fejtettem le a kezem az enyémről.

Elengedett, de morogott egy sort. Bementem a konyhába, és elővettem a muffin-hoz való dolgokat. Liszt, margarin, tojás, sütő por, és vaníliás cukor, tej, és minden más. Eldöntöttem, hogy csokis, fahéjas-almás, és sima muffint sütök. Mindenből hármat. Sok a farkas. Nevettem magamban. Lekevertem a tésztákat, begyújtottam a sütőt, és beletettem két adagot a formába. Milyen jó, hogy Esme-nek ilyen nagy sütője, és ilyen sok formája van itthon. Mindet beletöltöttem egy-egy formába, és eldöntöttem, hogy ez kevés lesz. Két csoki torta. Egy, a nagyobb az árvaháznak, és a kisebb pedig még a farkasoknak. Közben megmelegedett a sütő, és betettem két adagot sülni. Fél óra múlva a két torta lapjai is sütésre készen álltak, közben lekevertem még a tölteléket, és a tejszínt. Kivettem a kész muffint, és már tettem is be a másikat. Ezeket egy nagy dobozba tettem, közben az egyik kedvenc számomat dúdoltam. ( http://www.youtube.com/watch?v=EkHTsc9PU2A ) Miután kivettem ezt az adag muffint is, úgy döntöttem, először megsütöm a tortalapokat, így mialatt a többi sül, megcsinálom a tortákat. Fél óra múlva a tortákat töltögettem, és tiszta csoki voltam. Azt vettem észre, hogy egész hangosan, és tökéletesen éneklem a kedvenc számomat, miközben az mp4-emből csak az az egy szám szólt. A többiek a nappaliban voltak, és engem néztek. Többször idejött Alice, és megkérdezte, hogy segítsen-e, de én mindig leintettem. Újabb fél óra múlva mindennel kész voltam. Ha ember lettem volna, akkor körülbelül 6 óra lett volna, amíg ezt mind megcsinálom. Most meg volt 2 és fél. De csak amiatt, hogy ki is kellett sütni. Bepakoltam mindent egy dobozba, csak az árvaházas tortát nem, annak a tetejére még tejszínnel ráírtam, hogy: Jó étvágyat! Remélem ízleni fog! Puszi Br. Cullen
Azt is beletettem egy sokkal nagyobb tortaszállító dobozba,és betettem a hűtőbe, egy kis üzenet mellett, amit Esme-nek írtam, hogy vigye el nekik. Megfogtam a három másik dobozt, és elindultam a határhoz. Három perc múlva már La-push felé indultam, és hallottam, ahogy mindenki nevet, és beszélgetnek. Már sötétedett, így égett a tábortűz is. Egy szellő elment mellettem, így a farkasok felugrottak, mert megérezték az illatomat. Elkezdte őket irányítani Matt, de Petric leállította őket, hogy csak én vagyok. Kedves. Hamar odaértem, az erdő széléhez, ahol ők vannak. Kiértem a homokra, és intettem nekik. Emberi tempóban mentem, nem tudhat mindenki mindent.
- Szia Bridget! Hát mégis eljöttél. –ölelt volna meg Petric, de tele volt a kezem dobozokkal.
- Nem maradok. Csak beugrottam, és hoztam sütit. Az sosem elég. –mosolyogtam.
- Gyere azért, köszönj, lerakod a dobozokat, és mehetsz is. –nevetett.
- Oké. Sietni akarok. – odamentem a többiekhez, kikerültem őket, lepakoltam a dobozokat.
- Mindenki, ő itt Bridget Bather Cullen. –mutatott be Pet, miközben átölelt egyik kezét a derekamon tartva. A falka tagjaiból erre erőteljes morgás hallatszott.
- Hé, hé. Ő jó fej. Álljatok le! –mondta Matt, majd kibújt a karjai közül az a személy, akire nem számítottam volna, majd a karjaim közé vetette magát. Prue.
- Szia Prue. Engedj el. Még nem olyan könnyű nekem. –mondtam, mert már kapart is a torkom. Gyorsan elengedett.
- Bridget. Óóóó Bridget. Hiányoztál. –mosolygott rám.
- Bizony rég. Most mennem kell. Várnak otthon. –mosolyogtam Petric-re, majd megpusziltam, ahogy ő is engem.
- Mégsem marad el a vadászat?- kérdezte.
- Ezt meg honnan tudod? Elmaradt, mert a többiek…ááá, hagyjuk. –mosolyogtam.
- Onnan tudtam, hogy nem tudtál volna három óra alatt ennyi mindent megsütni a vadászattal együtt.
- Igaz. Ha visszaértem, akkor megyünk.
- Akkor, ne várasd meg a lovagodat. – mosolygott, majd elengedett. Intettem a többieknek, akik még válaszra sem méltattak, Matt-en kívül.
- Szia Bridget! –mosolygott. Elmentem, pontosabban csiga lassúsággal elsétáltam, és amikor beértem az erdőbe, száguldottam. Öt perc alatt a házban voltam, és leültem a többiek közé a nappaliba. Mindenki furcsán nyugodt volt.
- Jasper. Hagyd őket. Had mondják.
- Biztos?- kérdezett vissza bátyám.
- Igen.
- Oké. Te akartad. –mondta, és a többiek már meg is ostromoltak.
- Hogy merészeltél elmenni arra a bulira? Az egy farkas buli! –kiabálták kórusba.
- Meg hogy veszélyeztethetted magad?
- Miért tetted ezt? Szabályszegés!
- Basszus, rosszabb mint gondoltam. –mosolyogtam Jazz-ra, aki csak hevesen bólogatott.
- Hallgatunk. –higgadtak le egy kicsit.
- Mivel senki sem volt hajlandó magát tartani az ígérethez, elkezdtem sütit sütni, és elvittem neki. Mint látjátok, öt percet sem voltam ott. És azt teszek, amit akarok.
- Gyerekek, igaza van. –lépett be az ajtón Esme. –Azt tesz, amit akar. És ha megkapta az engedélyt, akkor átmehetne.
- Esme. Köszönöm. Van egy meglepetés a hűtőben. –mosolyogtam rá.
- Rendben. Megnézem. –egy puszit nyomott a fejemre, majd elsuhant a hűtőhöz, és kivette a tortát. A többiek lenyugodtak, és leültek. Mellém Emmett, és a kezét nyújtotta, amit elfogadtam. Esme mosolyogva jött vissza, és ült le a másik oldalamra.
- Köszönöm Kincsem. Holnap el is viszem, mert ma már nem ehetnek édességet.
- Rendben, holnapra úgyis finomabb lesz. Jobban megkeményedik a csoki máz. –mosolyogtam rá.
- Nem akarok zavarni, de nem akarunk indulni? –szólt közbe Alice.
- Indulni?- néztem furcsán rá.
- Vadászni. Mindenkinek összepakoltam már. –mosolygott, és a hátizsákokra mutatott, és az én táskám is át volt pakolva.
- Rendben. Esme, holnap este itt leszünk. Hisz valakinek iskola. –nevettem Jasper és Emmett társaságában, míg a többiek csak dühösen fujtattak.
- Na jó, induljunk. –kaptam fel a táskámat, és utánam mindenki. Elindultunk az erdőben, közben én a nagymackóra mosolyogtam, aki a kezemet szorongatta.

Más élet- 23.fejezet

Hello! Mint mondtam, meghoztam a közvetkező fejezetet. Aki olvassa, azt megkérem, hogy írjon hozzá komit, mivel az ezelőttihez sem volt egy komi sem. Hát, most az a lényeg, hogy meghoztam.
Jó olvasást!
Pusz

23. fejezet
(Prue)

Tél eleje van. Hideg. Otthon, a konyhában sertepertélek, vagyis sütit sütök. Matt egy óra múlva itt lesz, és bemutatom hivatalosan is a családomnak, utána pedig elmegyünk a falkával dumálni, vagyis tábortűzi este lesz.

   *_1 óra múlva_*

Kész a négy tálca süti, és a konyha rendbe, anya most parkolt le a ház előtt, miután végzett a bevásárlással. Csigalassúsággal jött be a házba, letette a cuccait, és megkért, hogy pakoljam ki a táskákat.
- Kicsim. Nagyon nehéz most nekem. Értsd meg. –szólalt meg, miközben én a hűtőben pakolásztam.
- Tudom, Anya.
- Nem, nem tudod. Ha ugyan olyan nehéz lenne neked, mint nekem, akkor megértenél. Már képzelődök is. Ma vásárlás közben, azt, hogy Bridget egy nagy, mackószerű sráccal vásárol, a srác kezébe már vagy húsz táska, meg egy nagydoboz, vagy kép. De biztos, csak összetévesztettem valakivel. –Anya meglátta Bridget-et. És a mackó szerű srác meg Emmett lehetett. Biztos, hogy ő az. És akkor anya folytatta. – De ha Bridget lenne, akkor az képtelenség lenne, hogy nekinyomja a srácot a falnak, és megcsókolja. Tehát, képtelenség. Kezdek megőrülni. – Hajtotta le Anya a fejét, de én rájöttem. Bridget és Emmett egy pár. Ááááááááá. Majdnem felsikoltottam örömömben, de csak majdnem. Együtt érzően átöleltem Anyát, de nehezen tudtam leplezni a boldogságomat. Csengettek. Matt lesz az. Ó, ha ezt megtudja. Fel kell hívnom Alice-t is.
- Szia. –nyitottam ajtót, és csókoltam meg Matt-et.
- Szia Prue. Mi újság?- kérdezte.
- Ha te azt tudnád. –mosolyogtam fölényesen.
- Elmondod?
- Majd, ha olyan környezetben leszünk, ahol nem tudnak hallgatózni. –nevettem, majd kéne fogtam, és behúztam a házba.
- Sütöttél?- mosolygott.
- Mint mindig, ha jössz. Szeretlek.
- Én is téged. –ölelt magához.
- Akkor jó. –nevettem el magam, közben Anya és Apa lejött a lépcsőn.
- Sziasztok. –köszöntek.
- Anya, Apa. Ő itt Matthew.
- Örvendek. –nyújtott kezet apám.
- Én is Uram. –rázott vele kezet Matt.
- Nem vagyok én olyan öreg. Szólíts csak Greg-nek.
- Rendben Greg.
Leültünk az asztalhoz, és vagy fél órán keresztül csak faggatták Szerelmemet. Hihetetlen. Egy tálca süti elfogyott. Kettő tálcára tettem fóliát, és még a plusz kaját, amit csináltam is becsomagoltam. Felmentem átöltözni valami melegebbe, tehát egy fekete farmerba, sárga hosszú ujjú pólóba, és sárga sportcipőbe. A bőrdzsekimet majd odalent felveszem. Lesiettem a lépcsőn.
- Anya, Apa, nekünk mennünk kell. Bocsi. Sziasztok. –köszöntem el, és miután a Szüleim befejezték a búcsúzkodást, beültünk a kocsiba, és a sok kajával a hátsó ülésen elhajtottunk.
- Na, mi az a hír, amit a szüleid előtt nem mertél elmondani?- nevetett.
- Fel kell hívnom Alice-t. –mosolyogtam, miközben a zsebemből kivettem a mobilomat, és tárcsáztam a kis manó számát. Második csörgésre felvette.
- Szia Prue. Miért kerestél?
- Szia Alice. Hát, csak azért, hogy igaz, amit Anyu látott?
- Arra gondolsz, ami Em és Bridzs között történt?
- Igen, arra.
- Akkor igen. Igaz. Itt ülnek előttem a kanapén.
- Akkor jó. Köszi Alice. Puszilok mindenkit. Szia.
- Szia.
Letettem a telefont, és Matt felé fordultam.
- Anyukád mit látott? És mi van Bridget-tel. Petric értesült már róla?
- Petric? Még életemben nem hallottam róla.
- Na ne! Nem hallottad még, hogy Bridget elment egy hétre, és Petric hozta vissza?
- Nem.
- Ouuu. Akkor most már tudod. Petric-nek nagyon sokat jelent a Nővéred, még akkor is, ha egy vérszopó, míg Pet farkas. Azóta, amióta elment, újra falkatag lett, és ellen tud mondani nekem. De a falka legalább visszavette. Ő is itt lesz ma este.
- Oké. Azt hiszem, sok mindenről lemaradtam. Tehát, az történt Bridget-tel, hogy már nem magányos. –szinte énekeltem.
- Prue. Nyugi. Ki a párja?
- Hát Emmett. Ennyire te sem lehetsz hülye. –nevetett.
- Ohh, értem már. –húztam el a számat.
- Akkor jó.
- Mondjuk éreztem, hogy elválnak Rosalie-val. Rose megcsalta.
- Hogy mi?- néztem rá értetlenül.
- Emmett-et. Láttam egyszer egy tisztáson voltak a nomáddal. Undorító volt.
- Elhiszem. Szegény Emm.
- Gyorsan kiengesztelődött úgy tűnik.
- Matthew!
- Bocsi. Itt vagyunk. Gyere. Már várnak rád. Főleg Jinny.
- Itt van?
- Igen. Harry meghívta. Pontosabban már tud a farkas létről, meg a bevésődésről, meg minden apróságról. Szóval, igen itt lesz.
- Ez azz!- nevettem örömömben, miközben megfogtam a kettő sütis tálcát, így Matt-re maradt a három tál hús, meg egyéb. Lementünk a partra, már szinte mindenki ott volt, és Jinny üdvözölt is.
- Szia Prue. Rég láttalak. Hiányoztál. –ölelt meg, miközben a tálakat lepakoltuk az asztal még üres helyeire.
- Te is nekem. És…milyen tudni?
- A titkot? Én először azt hittem, hogy Harry megcsal, és azért van annyit távol. De most már…sokkal jobban érzem magam. –mosolygott.
- Hát, én nem gondoltam volna, hogy megcsalnak. Az nem vallana Matt-re. A tisztelettudó Alfára. - nevettem, és becsatlakozott a nevetésünkbe egy harmadik személy, majd egy negyedik is.
- Nagyon vicces, mondhatom. - dünnyögött mögöttem Matt, mire hátrafordultam, és megcsókoltam,
- Tudom. –énekeltem jókedvűen.
- Tehát, Prue, drágám, ő itt Petric. Harryt meg már ismered. –mosolygott.
- Szia. Prue vagyok. –mosolyogtam, miközben kezet nyújtottam.
- Hello, híres Hugica. Örvendek. –ölelt meg.
- Hugica?- értetlenkedtem.
- Igen. Tudod. Bridget. –kopogtatott a fejemre. Ááá, ő az, aki visszahozta Bridzs-et. Kedves.
- Köszi, hogy visszarángattad a dilis Nővéremet. Tiszta eszement. –mosolyogtam.
- Szerintem nem az. És jogosan tette. – ült le az egyik farönkre, amit közben idehozott a falka, a másik tizenegy mellett.
- Miért? Mi történt? –értetlenkedtem.
- Kérdezd a barátodat. –mondta, és ezzel lezártnak tekintette a témát.
- Matt? –fordultam az említett felé.
- Most nincs itt ennek az ideje. – ölelt meg, majd a fülembe súgta. –Majd ha egyedül leszünk.
- Szavadon foglak. –nevettem a karjaiban, mire egy mézédes csókkal jutalmazott. A többiek a torkukat köszörülték. Elszakadtam ajakitól, és hátrafordultam.
- Csak nem fáj a torkotok, netán megfáztatok? Nem mondtam még eleget, hogy ne mászkáljatok meztelen felső testel? De hallgattok én rám? – ültem le Petric mellé. A többiek csak nevettek, majd Jake, az ifjabb Jackob Black felkapott és megpörgetett a levegőben. A hirtelen térváltozástól- na meg a sebességtől, ja, és attól, hogy nincs talaj a lábam alatt- felsikítottam. Majd letett, én pedig a karjaiba kapaszkodtam, mert annyira elszédültem, hogy ha nagy volt rá az esély, hogy hátraesek. És akkor persze nevetség tárgya lennék. Végre elmúlt a szédülés.
- Most, hogy már centrifugában is voltam, kipakolom a kajákat. –indultam az asztal felé. Tíz perc múlva kész is voltam. Visszamentem a többiekhez, de egy valaki nem volt itt. Petric.
- Petric felszívódott? Elnyelte a centrifuga?- mosolyogtam, miközben Jake-re sandítottam.
- Meg is feküdte a gyomromat. –simogatta a nagy marha a hasát. Bocsánat, farkas, nevettem magamban.
- A Piroska és a farkas. –mondtam, és visszafojtottam a nevetésem, így csak egy kuncogás lett.
- Tévedsz. Itt A Szende farkas, és a rátermett, erős, okos, és még folytathatnám, farkas. –nevetett fölényesen.
- Ohh, még jó, hogy nem a házban vagyunk. Menekíthetnétek a lebomló tető elől. –nevetett velem együtt mindenki.
- Matt, nem is tudtam, hogy ilyen jó fej, belevaló a csajod. Vigyázz, a végén még lenyúlom. –nevetett Jakob.
- Ne is próbálkozz. –ölelt át Szerelmem, én pedig kismacska módján bújtam karjaiba, majd kinyújtottam a nyelvemet Jake-ra.
- Húzd vissza, mert a végén még leharapom. –nevetett. Közben visszatért Petric.
- Na?- húzta fel a szemöldökét Matthew. –Egyedül?
- Igen. Mennek vadászni. És nem akar minket zavarni. Nem értem én ezt a lányt.
- Nem lány.  Persze, hogy nem érted. –nevetett az engem ölelő személy.
- El se kezd. Nincs kedvem még egy hegyi beszédhez. Az Apámtól mindennap megkapom. –húzta el a száját.
- Oké. Csak mondom. Az engedélyt megkapta, már csak rajta múlott.
- Azt üzente, hogy jó szórakozást, és azzal magyarázta, hogy nem jön, hogy akkor mindenki feszélyezve érezné magát, és hogy inkább kimarad a buliból, minthogy elrontsa azt.
- Még ilyen önzetlen vámpírról nem hallottam. –nevetett Matt.
- Miről beszéltek? Jó lenne tudni! –húztam fel magam.
- A Testvéredről. –adta meg a kifejező választ Petric.
- Pet, te idehívtad Bridget-et? –kérdeztem, közben kezdtem örülni.

- De nem jön. Hallhattad. Most pedig, itt vannak a többiek. Kezdődik a buliii. –nevetett Matthew, közben segített felállni, és köszöntötte a megérkező embereket.

Hello

Sziasztok!
Nem fejezetet hozok, de holnap felteszek egyet, de lehet, hogy még a mai este folyamán.


Mindenkit megkérnék, hogy lájkoljátok( tetszik-ezzétek) a 9.Béééé -t Facebook-on.

http://www.facebook.com/pages/Orlay-9Beeee/136914216360122?v=wall

Köszii <3<3
Puszi

Más élet- 22. fejezet

Itt a 22.-dik fejezet, ahogy megígértem. Puszii
Ui.: Komizz <3

22. fejezet
(Petric)

Reggel- mármint ha fél 12 mondható reggelnek- nehezen keltem fel. Nem csoda. Még aludtam volna, de apám felzavart. Kedves. Felöltöztem, és lementem az asztalhoz. Anyu már megcsinálta az ebédet, és meg is terített.
- Jó reggelt. –köszöntem.
- Szia. –mondta flegmán. –Csoda, hogy hazaértél. –gúnyolódott.
- Anyu. Komolyan. Mióta lettél te ilyen?
- Azóta, amióta elmentél 5 napra, egy szó nélkül. Azóta!- kiabálta.
- Anyu. Nyugalom. Értsd meg. Sokat jelent nekem. Nincsenek barátaim, csak ő. És ne mond, a falka más. Ha még visszavesznek, amit kétlek. –húztam el a számat, de igazából nem igen érdekelt.
- Kicsim. –ölelt meg anyu, miközben éreztem, hogy a vállamra hullik egy könnycseppje. – Annyira hiányoztál. Miért hagytál itt csak úgy minket? Majdnem beleőrültem, annyira féltem, hogy többé nem jössz vissza. Hogy elhagysz bennünket. –sírta.
- Nyugi Anya. Visszajöttem. Ne aggódj. –nyugtattam meg, mikor pedig befejezte a sírást, meg ebédeltünk, és elmentem Apámnak segíteni. 
- Ne is gyere ide. Mindent hallottam. – húzta a száját. - Miért jelent neked ilyen sokat?
- Nem tudom.
- Ugye nem…
- Nem, nem vésődtem be.
- Huh. Rendben fiam. Szeretünk téged, csak hogy tudd. Csak tudod…egy kicsit furcsa, hogy a legjobb barátod egy vámpír. –vakargatta a tarkóját. 
- Nyugi Apa. Nem lesz semmi baj. –Intettem, majd elfutottam. Beszélnem kell a falkával is…

(Emmett)

Hamar hazaértem, és azonnal bevetettem magam a garázsba, ahol már Alice várt.
- Elfelejtette kikapcsolni az erőmet. Tessék. –adta át a lapot, és a kocsi kulcsot. – Vigyázz rá! És most az egyszer ne szúrd el. Szükséged van a boldogságra. Ha ezt elszúrod, lenyakaznak. –adott egy puszit az arcomra. Bepattantam a kocsiba, és visszaszóltam.
- Köszi Alice. Megpróbálom. Jesszus, most olyan voltam mint Edward. –siránkoztam. Nem hiszem el. Elhajtottam. Hamar ott voltam a megbeszélt helyen, és Bridzs bepattant.
- Elhoztad? –kérdezte köszönés helyett.
- Neked is szia. Igen, jól vagyok, köszönöm kérdésed. Te?- incselkedtem.
- Ha-ha-ha. Mindig jól vagyok, ahogy te is. De akkor tessék szia. Most jobb?
- Sokkal felüdítőbb érzés. –nevettem, közben átadtam a táskát, amit az energiabomba adott.
- Köszi. –állt neki rajzolni.
- Hová megyünk?- kérdeztem. Azért a célt tudni kéne…
- Pláza. Port- Angeles. Ott már felhívtam az embert, álnéven bejelentkeztem. Fél óra múlva ott vár. –kész lett a rajzzal, de nem mutatta meg.
- Mindek kellett a lap, és a ceruza?- kíváncsiskodtam.
- Valamire. Meglepetés. – mosolygott. Még beszélgettünk, majd leparkoltam a Pláza előtt.
- Mi lesz, ha valaki felismer? –tettem fel az egyik legfontosabb kérdést.
- Majd megoldom…vagy megoldjuk. Tehát, számítok rád. –mosolyodott el, mire én elég érdekesen néztem rá.
- Na, inkább gyere. –csapta be a kocsiajtót. Kiszálltam, és követtem a plázába. Szinte végig futotta a plázát, mire elért a megfelelő helyre. Ez egy fotós, festő, rajzoló, kézműves -nem is tudom, hogy lehetne fogalmazni- műhelye, galériája volt. Bement, és hallottam, ahogy megbeszélik, hogy az ember nagyon nagyra kinagyítja a képet, valamint, hogy fél óra múlva jöhetünk érte. Bridget, vagyis az álnevét használva, Petty, fizetett, majd kisietett a boltból.
- Na, Petty, következő hely?- mosolyogtam. Mire elkezdte felhúzogatni a szemöldökét, majd becipelt egy fehérnemű üzletbe. Engem.
- Most komoly?- kérdeztem.
- Igen. Nagyon is. Ha jól tudom, a szüleink első esküvőjének időpontja hétvégére esik. Alice mondta még régebben, amikor mindenkiről mindent elmondott.
- Uhh…ezt el is felejtettem.
- Tudom. Ez lesz most a meglepetés. –mosolygott.
- Oké… De mi köze ennek egy fehérnemű bolthoz?- értetlenkedtem.
- Emmett. Gondolkozz. Házassági évforduló. Szerinted? Hová tűnt a fantáziád?- nevetett.
- Oké…értem. –nevettem. Carlisle-t és Esme-t ebben a helyzetben elképzelni egy kicsit… illetlen. Mégiscsak a szüleink. Nevettem magamban, miközben Bridzs leakasztott a fogasról egy elég szexi, fekete darabot, majd egy fehéret, és egy vöröset. Ugyanabban a méretben. Kifizette, én pedig csak néztem. A férfi eladó olyan szinten stírölte… azt hittem, mentem kinyírom. És akkor eszembe jutott. Itt találkoztunk először. Csaptam gondolatban a fejembe. Nem is gondolatban, valóságban, mire mindenki felém fordult furcsa tekintettel, de ezt is egy kihívó, aranyos mosollyal megoldottam. Kihúzott álmaim nője (Bridget) a boltból, és becipelt egy párnákat, takarókat árusító boltba.
- Szeretnék vagy húsz párnát, függönyt, és takarókat, vörös és fehér színekben. –nézett csábosan az eladóra, aki már szedte is össze a dolgokat. Húsz perc múlva tizenhárom táska lógott a kezeimben. Megbeszéltük, hogy építünk egy kis faházat nekik, az erdőben, messze a családi háztól. Mindent összeegyeztettünk, és elmondta, hogy mindenki készül valamivel, de egyik terv sem ütközik.
- Menjünk a képért. –besietett a boltba, és elhozott egy akkora képet, ami legalább egy méter széles, és ugyanekkora hosszú is volt. Uhh…
- Mehetüüünk. – húzta el a szót. –Sok dolgunk van mé.- itt megakadt, és követtem a tekintetét. Az anyja. Ebben a pillanatban az ajkaimra tapasztotta a száját, és nekinyomott a falnak. Nem kellene, de élveztem. Nagyon is. A nyelvünk vad táncba kezdett, és ő sem tagadhatta volna, hogy élvezte. De basszus, nem szabad letepernem egy bolt közepén, emberekkel nyüzsgő helyiségben. Egyszer csak elszakadt az ajkaimtól, és zihálva fordult el, zavarban volt.
- Sajnálom. Nem kellett volna. Nem…- Mondta volna tovább, de a szavába vágtam.
- Nem kell ezért bocsánatot kérned, ahogy én sem fogok ezért. –újra ajkaira tapadtam, de most nem igen akartam abbahagyni. Eltolt magától, és boldogsággal a szemében nézett vissza rám.
- Akkor jó. Sok dolgunk van még. Gyerünk. –csúsztatta apró kezét az én óriási mancsomba. Felhőtlenül boldognak éreztem magam. Amíg be nem szálltunk a kocsiba, minket bámultak. Elhiszem. Mind a ketten felhőtlenül szépnek, és boldognak látszottunk. A kocsiban, hazafelé Bridzs megszólalt.
- Nem kellene még elmondani a többieknek. Abból csak gond lenne. –keseredett el, és hajtotta le a fejét. Mire én az állánál fogva felemeltem a fejét, és a szemébe néztem.
- Miért lenne?
- Most ment el Rosalie…
- Rosalie megcsalt. – mondtam el neki, amit csak én és Ed tudtunk a családból.
- De…hogy?- dadogta.
- Egy nomáddal. Valami Andrew vagy mi a neve. Nem igen érdekelt. Amikor megjelentél,  azóta nem voltunk együtt. –keseredtem el. Több, mint öt hónapja nem voltam senkivel az ágyban úgy.
- Sajnálom.
- Nem kell. Valószínűleg elváltunk volna. Előbb- utóbb. –mosolyodtam el.
- Állj meg itt. –mondta, az erdőre mutatva.
- Oké.
- Amíg nem voltál itt, megbeszéltem valami Petric- cel. Segít nekünk. Legalább is odavezeti majd őket a házhoz. –mosolyogott. Fél óra múlva kész volt a kicsi faház, a párnák, takarók, függönyök és egyéb ehhez fontos dolgok bent voltak. Bridget a környékre fáklyákat tett ki, rózsa illóolajat öntött beléjük. Nagyon hangulatos lett az egész. Visszaszálltunk a kocsiba, miután Bridzs egy levelet tűzött a házba, amit az Ő, és az én nevemmel írt alá. Kedves. Tíz perc alatt otthon voltunk. A kép a hátsó ülésen, és a fehér neműk is. Kiszálltunk, és Alice rontott ki az ajtón, és Bridget nyakába ugorott.
- Ne is titkoljátok. Láttam. És Esméék még nem tudják, de mindenki más igen. Legyen nekik ez egy ajándék. Kérlek. –nézett rá kiskutya szemekkel, mire szerelmem a kezembe csúsztatta a sajátját, és behúzott a házba. Már mindenki a nappaliba tolongott, és átadta az ajándékait a szüleinknek.

                                                    __***__

(Bridget)

Mindenki átadta már az ajándékát, már csak Em-el mi voltunk hátra. Összekulcsolt kezeinket a kép takarta el, ezt Szüleink nem sejtették.
- Esme, Carlisle, vagyis  Anya, Apa, gratulálunk. Ezt tőlem, a többit pedig kettőnktől. –adtam át a képet, így egymásba csúsztatott kezeinket már nem rejtette el semmi. Amikor ezt Esme meglátta, sikítva ugrott a nyakunkba.
- Tudtam. Éreztem. –szinte sírt.
- Nyugi, Anya. Ez a ti napotok. Bontsd ki az ajándékot, utána pedig szeretnék veled beszélni. –mondtam meghatódott hangon. Ez olyan szép. Kibontották Carlisle-val a képet, és meghatódva néztem rám, és a képre felváltva.
- Köszönjük. –öleltek meg felváltva. A kép az egész családot ábrázolta. Elől a szüleink, aztán a testvéreim és én, a háttérben pedig a ház.
- Mindenki rajta van. Még Rosalie is. –váltott dühbe boldog arckifejezése.
- Anya. Ő még a család része. –mondta Emmett egy kicsit sem boldogan, mire megszorítottam a kezét, majd elengedtem, és kézen ragadtam Esmét. Pet pár perc múlva itt lesz. Kihúztam Anyát az erdőbe, majd átadtam neki a fehér neműket tartalmazó táskát.
- Csodálatos, és kettesben eltöltendő estét terveztem neked Carlisle- val, és Emmett segített benne. Erre szükséged lesz. – erre előhúzott belőle egy darabot, és szinte elvörösödött.
- Köszönöm. –mondta zavartan.
- Nyugi, anya. Senki nem fog titeket zavarni. Azt csináltok…amit akartok. –kacsintottam rá, mire felnevetett.
- Mióta lettél ennyire vad?- mosolyogott.
- Nem tudom. –nevettem.
- Emmett tette ezt veled.
- Lehet. –szinte már vigyorogtam.
- Sokat jelent nekem, hogy boldogok vagytok. Emmett még ennyire sohasem volt boldog.
- Anya. Kérlek. Ez az este a tiétek. Mindjárt itt lesz értetek valaki. Siess. És még öltöznöd is kell. –néztem rá, majd elfutottunk a házba. Ott Carlisle-nek megmondtam a másik ajándékunkat, és beállított Petric, persze ember alakban. Azonnal megölelt.
- Szia Pet. Köszi, hogy segítesz. –mosolyogtam.
- Neked mindig szívesen.
- Na, akkor induljatok. Tudod, hová kell menni? –mosolyogtam.
- Igen. Éreztem a szagodat, és megjegyeztem.
-Esme, Carlisle, gyertek. Indulás. –Erre lejöttek a lépcsőn, Alice a kezükbe nyomott egy ruhákkal teli táskát, és miután még egyszer megköszöntek mindent, elmentek.
- Huhh. Sikerült. –huppantam le a kanapéra. Egyik oldalamra Alice, másikra Emmett, elém Edward és Bella. A fotelba pedig Jasper. Erre elnevettem magam, és velem együtt mindenki.
- Uhh…most képzeljétek el őket. Ott kettesben, az erdőben, a folyó mellett, egyedül. Tíz éve körülbelül nem szexeltek. Mi lesz ott.- húzott kaján mosolyra Kedvesem szája, mire egyszerre tromfolta le.
- Emmett!!!- kiáltottuk, és én fejbe is kólintottam.
- Ezt nem illik, és nem is szabad. – néztünk rá mérgesen.
- Mindig a kicsit bántják. – duzzogott.
- Ebbe bele se menjünk. –zártam le a dolgot.
- Inkább azt mondjátok, mit csináltatok délután?- kíváncsiskodott Edward. Levetítettem neki az egész bevásárlást. A csókot ki akartam hagyni, de akaratlanul is becsúszott a gondolataim közé. Erre el kezdett nevetni, és egy dühös pillantás volt a válaszom, mire abbahagyta a nevetést, így tovább vetítettem az egész napot.
- Szerintem az Anyukád nem ismert fel. –mondta.
- Szerintem sem.
- Jó kis hely lett. –csapott az én, és Em kezébe is.
- Köszönjük. –válaszoltuk egyszerre, mire elmosolyodtunk.
- Oké. Azon gondolkodtam, hogy nem akartok vadászni egyet? Ja, és nem a környékre mennénk. –nevetett Jasper.
- Ohh, Bátyus. Olyan jó végre boldognak látni. –öleltem át.
- A sok pozitív érzés. Vagyis most már van egy féltékeny sugár is. –nevetett, mire Emm mérgesen szuszogott egyet.
- Drágám. Téged szeretlek. –csókoltam meg Emmett-et.
- Én is. –váltunk el egymástól. A többiek csak zavartan fordultak össze-vissza.
- Jajj, ne csináljátok már! Ez mindennapi. –nevettem.
- De még új. –mondta Edward.
- Majd nem lesz az. –mosolygott Emm.
- Igen. Még nem is gratuláltam Bátyus. –ölelte meg Őt Bells.
- Köszi. - ölelt vissza.
- Megyünk?- kérdetem Jazz felé fordulva.
- Persze. - állt fel.
- Induláááás vadáááászni! – húztam el nevetve a szavak végét, csakhogy megcsörrent egy telefon.

Más élet- 22. fejezet- részlet + kép

Sziasztok!
Mivel megvan a kettő komi, de a fejezet egészen kész nincs, hoztam egy kicsit előzetest. És Bridget új, lila szobáját, mivel azt az előzőkből lehagytam.
Puszi

22. fejezet- részlet.
Hamar hazaértem, és azonnal bevetettem magam a garázsba, ahol már Alice várt.
- Elfelejtette kikapcsolni az erőmet. Tessék. –adta át a lapot, és a kocsi kulcsot. – Vigyázz rá! És most az egyszer ne szúrd el. Szükséged van a boldogságra. Ha ezt elszúrod, lenyakaznak. –adott egy puszit az arcomra. Bepattantam a kocsiba, és visszaszóltam.
- Köszi Alice. Megpróbálom. Jesszus, most olyan voltam mint Edward. –siránkoztam. Nem hiszem el. Elhajtottam. Hamar ott voltam a megbeszélt helyen, és Bridzs bepattant.
- Elhoztad? –kérdezte köszönés helyett.
- Neked is szia. Igen, jól vagyok, köszönöm kérdésed. Te?- incselkedtem.
- Ha-ha-ha. Mindig jól vagyok, ahogy te is. De akkor tessék szia. Most jobb?
- Sokkal felüdítőbb érzés. –nevettem, közben átadtam a táskát, amit az energiabomba adott.

Más élet- 21. fejezet

Sziasztok! Tudom... egy kicsit késtem.

Csak igazából ugye nem volt meg a kettő komi...

Nahm, mindegy. Most itt a feji. Puszi

Ui.: Komit lécci. <3

21. fejezet
(Emmett)

Bridget még beadta a kutyát otthon, és én még mindig nem hiszem el, hogy féltékeny vagyok. Tehát, míg Bridget elment La-Push-ba, addig mi elkísértük Jazz-zal a két új családtagot a házhoz, majd elhúztam Jaspert az erdőbe.
- Mi van már Emmett? Alice-t még üdvözölni sem tudtam. –morgott.
- Nem tudtam megmondani. Nem ment.
- Hogy én ezt hogy tudtam. –nevetett. –A nagy Emmett Cullen befuccsolt, megfutamodott, fél!  Ha ezt a többiek megtudják.
- Ne. Jasper. Megbízok benned. Ne tedd meg velem.
- És még könyörög is.
- Jasper. Komolyan. Először el akartam neki mondani, de ha elmondom, akkor féltem, hogy csalódást okozok neki. Nem tehetem. –hajtottam le a fejem.
- Bridget nem fog kiakadni emiatt. Higgy nekem.
- De hogy mondjam meg neki…?
                                                     __***__
(Bridget)

Amikor beléptem, elég furcsa látvány tárult a szemem elé. Mindenki, Rosalie kivételével a nappaliban tolongott, és Alice azonnal a nyakamba ugrott.
- Bocs, bocsi, bocsi, bocsi, bocsi…
- Figyelj, elég egyszer is elmondani. És milyen szívélyes üdvözlet.–nevettem.
- Oké. Akkor bocsiiiiii – húzta el a mondat végét.
- Semmi baj. Tényleg. Egy kis tévedés volt csak…-hát…mindegy…- Szóval, felejtsük el!
- Bridget!- szólt figyelmeztetően Edward. Edward! Legalább most ne turkálj a fejemben, vagy felmentelek egy ideig az erőd alól! – üzentem gondolatban, mire bólintott. Jött Esme.
- Kicsim! Annyira hiányoztál. Mind nagyon sajnáljuk. Nem gondoltam volna, hogy a saját lányom ver át. –ölelt meg, én pedig viszonoztam.
- Semmi baj, anya. Rosalie több ideig volt nálatok, mint én. Egyértelmű, kiben bíztok meg jobban. –mosolyogtam rá. – De most, ha nem gond, átöltöznék. Ez a ruha már…hogy is fogalmazzak…
- Nincs rá megfelelő szó. –mondta Alice.
- Ahogy mondod. –mosolyogtam, majd felfelé indultam. Felértem az emeleten, és benyitottam az ajtómon. De más szoba volt. Ez lila! Kimentem a szobából, és körbenéztem. A többiek a lépcsőn tolongtak, de nem figyeltem rájuk. Most akkor hol a szobám? Egy vámpír elvileg nem felejt. Ez eddig az enyém volt. Vagy tévedtem? Benéztem a szomszéd szobába, nem talált. Ez stimmel. Akkor mégiscsak? A többiek már alig bírták vissza folytani a nevetésüket. Hát igen…elég vicces lehetett…egy vámpír, aki eltéved, és össze-vissza járkál. Kérjünk segítséget. Edward! Ez az én szobám? –üzentem gondolatban, mire elnevette magát, és bólintott. Beléptem a szobába. Egy nagyon szép, lila-fehér színekben pompázó szoba nézett vissza rám. Elől egy nagy franci ágy, előtte egy szőnyeg, a falakon képek, ablak, előtte egy székhez hasonló ülőszerkezet. A szobából két ajtó nyílt. Ki gondolta volna? Az egyik a gardrób. Benne a régi, és az új ruháim. Ez a gardrób kétszer akkora volt,  mint az előző. Ja, és persze tele ruhával… Alice. A másik a fürdő volt. Hasonló színekkel, mint a hálószoba. Egy nagy fürdőkáddal, virágmintával a falon, és zuhanyzóval a sarokban. Lezuhanyoztam, és az előzőleg már kiválasztott, fekete csőgatya- pántnélküli tapadós lila felső- lila magas sarkú cipő összeállításomat felvettem. Megcsináltam a hajam, kisminkeltem, és lementem. A többiek (Rosalie kivételével) a nappaliban beszélgettek. Jenny és Criss nemrég fejezte be az átváltozásuk történetét.
- Tehát, most itt vagyunk. De nem akarunk zavarni. Tényleg. Elmegyünk ha…
- Dehogyis. Már hozzánk tartoztok. –ölelte meg őket Esme.
- Mindenkinek nagyon köszönöm! Jó volt nekem a régi szobám is. –mosolyogtam, és, mindenkit megöleltem.
- Az egy vendégszoba volt. Na ne nevettess. Kellett egy új. Ez egyértelmű. –mondta Alice. Nem veszekedtem vele, ráhagytam.
- És ruhatár?- húztam fel a szemöldököm.
- Azt már fél éve vettem. Régi.
- Szzz. Régi. –nevettem a végére. Hihetetlen.
- Régi. Igen.
- Te semmit sem változol. –öleltem meg még egyszer.
- Még szép, hogy nem. –ölelt vissza.
- Ha nem felejtettétek volna el, egyikünk sem változik. - szólt közbe Emmett.
- Emmett.- mondtuk egyszerre Alice-val.
- Bridzs. Nekem még ígértél valamit. –mondta a nagyra nőtt óvodás.
- Emmett. Harcoltam én eleget. Most ne kelljen legalább. –vettem könyörgőre a formát.
- Mikor harcoltál te?- kérdezte Esme.
- Nem mondtátok el nekik?- fordultam a többiek felé.
- Neeeeeem.- húzták el a szót.
- Most nekem kell?
- Aham. De majd segítek. –mondta Emmett.- Hátha nem emlékeznél.
- Emmett.
- Oké- oké. Akkor majd én mesélem azt, amikor elmentél innen. Azt még úgysem hallottad.
- Oké. - engedtem.
- Tehát. Ugye nekünk Rosalie azt mondta, hogy te el akarsz menni a Volturihoz, és összeesküvés vádjával meg akarsz minket öletni.
- Szép megfogalmazás. –nevettem.
- Tudom. –húzta ki magát. – Tehát, mi dühösek voltunk rád, és bedurciztunk. –vette elő újra az  óvodás formáját.
- És meg sem fordult a fejetekben, hogy én a kezdetektől fogva nem voltam jóban Rosalie-val, és most, hogy vámpír lettem, sem kerültem közelebb hozzá…meg sem kérdeztetek.
- Sajnáljuk.
- Tudod, engem nem az bánt, hogy egy családtagnak hisztek, nem pedig nekem. Ezt megértem. Ő régebb óta van itt. Csak azt nem tudom felfogni, hogy hogy gondolhattatok ilyet rólam. Ez az egy, amit nem értek, és bánt. Most vadászok egyet. Rég voltam. Sajnálom. –hajtottam le a fejem, és siettem ki a házból. Elfutottam, és a kedvenc fám tetejére ugrottam. Innen beláttam az egész vidéket. A folyóban kiskacsák úszkáltak az anyjukkal. Nem hideg az a víz nekik? Pár kilométerre egy medve hangja hallatszott. Tökéletes. Jó lesz vacsinak. Aztán hazamegyek. Megbeszélem a dolgot a többiekkel. Levadásztam a macit, és akkor hallottam, hogy valaki követett. Bella. Erre fújta a mézhez hasonlító illatát.
- Szia Bella!
- Ohh, bocsi. Jelezni akartam, hogy itt vagyok…csak hát…
- Mit szeretnél mondani? –néztem aranybarna szemeibe.
- Hát. Szeretnék egy lelki fröccsöt adni. Ha lehet így fogalmazni.
- Oké. Hallgatom. –mosolyogtam halványan.
- Mi mind szeretünk. Valamelyikünk még jobban is. –mosolya egyre nagyobb volt. –Tévedtünk. Sajnáljuk. Rosalie elment. Nem kell sem félned, sem kisebbnek érezned magad, mint mi. Szeretünk.

- Tudom. Visszamentem volna. Csak kellett egy kis kikapcsolódás.
- Tudom. Nekem is kellett annakidején.
- Hiányzik a családom. A szüleim meleg ölelése, a húgom, ahogy reggelente az ágyamon ugrált, még apu szörnyű húsai is, amiket családi partikon szokott sütni, és a legtöbbjüket elégeti, mert nem figyel rá. Hiányoznak. Azt hittem, az idő múlásával jobb lesz, de nem így van. Egyre rosszabb. Rosszabb, rosszabb, és rosszabb. Annyira örültem, amikor megpillantottam a húgomat az erdőben, aztán meg megakartam ölni. Úgy meg akarom nézni a szüleimet, de meglátnának, és nem értenék, hogy most megőrültek, vagy meghaltak-e. Valószínűleg a másodikra gondolnának. Aztán majd rájönnének, hogy mégis élek, és akkor dühösek lennének, hogy miért tettem ezt velük. Aztán megtudnák, hogy mi vagyok. Megrémülnének. Soha többé nem érnének hozzám, nem néznének rám. Aztán elköltöznénk. Soha többé nem jönnénk vissza, vagyis legalább is úgy 100 évig nem. Mit gondolnának, hová tűntem? Ja, és akkor a házból nem hozhatok el semmit. A régi albumaimat a gyerekkorommal, a régi barátaimmal. Az első szerelmes CD-ket, leveleket és képes lapokat. Képeket a családomról, a kocsimat, a Laptopomat, a kedvenc bögrémet, a pólómat, amit még 7 évesen kaptam egy nagyon szép nyaralás alkalmából. Azt az inget, amit a csajokkal összeírogattunk. Mindenem elveszett. Tudod te milyen érzés ez? –sírtam el magam a végére. Persze, könnyek nélkül. Bella mellém ült, és átölelt. Egyszer csak felállt, és egy másik, nagyobb, és határozottabb ölelés váltotta fel, valamit a méz illat helyett most mentás csokoládé illat vett körül. Emmett. Felhúzott az ölébe, és rázkódva sírtam tovább, miközben ő  a hátamat simogatta, megnyugtatásként. Basszus, eszméltem fel. Itt bőgők egy pasi ölébe. Uhhh. Kiugrottam az öléből, és nyugodtan vettem észre a közeli pocsolya felé hajolva, hogy sírásomnak nincs nyoma. Szerencse. Mondjuk mit vártunk attól, aki még könnyezni sem tud?
- Jól vagy?- nézett rám értetlenül.
- Persze. Huhh. Sajnálom. Nem akartam kiborulni. Bella már le is lépett?- váltottam lazább stílusra.
- Nem akart zavarni.
- Nem is zavart. Ki tudtam végre adni magamból a gondjaimat. Uhh… Szegény Bells. Végig kellett hallgatnia. Uhh…
- Vele is ez volt. Elvesztette a családját. Férjhez ment Ed-hez, és ő pedig átváltoztatta.
- Bella kérte nem?
- Igen. Honnan tudod?
- Nem tudom. Gondoltam. Ki ne akarna egy ilyen tökéletes személy párja lenni örökre, mint egy vámpír?
- Nem tudom. –nézett jelentősen rám. Ez meg?
- Költői kérdésnek szántam. –nevettem. –Menjünk vissza. Bocsánatot kell kérnem Anyától. Nagyon megsértettem?  - húztam el a számat.
- Nem. Csak nagyon…hogy is mondjam…
- Szomorú lett. –fejeztem be a mondatát. 
- Igen.
- Ohh, nem! – hajtottam le a fejem.
- Sajnálom!
- Én tettem.
- Hát… Rosalie volt…
- Emmett! Ez azzzzz!- visítottam.
- Kilyukasztottad a dobhártyám! Persze ha még lehetne.
- Jajj. Hagyd abba. Ugye megkérhetlek valamire. –vettem elő a kiskutya-formát.
- Oké. Csak hagyd ezt abba. A végén még leteperlek. – a végét már csak suttogta, de így is hallottam. De nem szóltam neki. Úgyis hülye.
- Légysziii! Kísérj el a plázába! De nyugi. Csak egy helyre akarok menni. – pislogtam rá nagyokat.
- Oké. –adta be a derekát. – De mi van, ha valaki, aki ismer, észrevesz?- aggodalmaskodott.
- Csak egy bolt. És sietünk. Maximum fél óra. Na, jó két bolt.
- Oké. De induljunk. –állt fel.
- Még szerencse, hogy nálam van a bankkártyám. –nevettem. – Figyelj Emmett. Erre még gondolnod sem szabad. Hazamész, beülsz a kocsiba, de ne a Jipp-be. Valakiét hoz el. Alice biztos odaadja. Még hozz egy nagy papírt, A4-eset, és egy ceruzát.  Szóval. Gyere a főúthoz, és dudálj kettőt, én pedig megyek. Oké?
- Oké. Sietek. Szia. –futott el.  

Más élet- 20.fejezet

20.fejezet
(Bridget)

- Ti meg…hogy?- dadogtam hitetlenkedve, mire Jenny a nyakamba ugrott.
- Majdnem megöltünk. Meg akartunk ölni! Én azt hittem, hogy meghaltál. –siránkozott, de valaki lerántotta rólam, és mellettem Emmett és Petric vicsorított, miközben Jasper arrébb vitte a lányt, és mellém állt.
- El innen. Meg akartátok ölni! Nem ismertétek fel? –kiabáltak.
- Nem tudom, ki nem törődött velem otthon…- horkantam fel. Felálltam, és megöleltem Jenny-t, majd Chriss-t is.
- Sajnálom. – motyogta ő is.
- Én is. Tényleg. De hogy?- kérdeztem.
- Hát, egy nomád csapat megtámadott, amikor az erdőben sétálgattunk, nem Forks területén. Tehát, megtámadtak, mind a kettőnket megharaptak, de a jó csapat megmentett minket. Két hónapig voltunk velük, utána elmentünk tőlük. Azután csatlakoztunk hozzájuk, egy francia csapathoz, akik eltervezték, hogy kiirtják a Volturit, és minden nagyobb hatalmat, így a Cullen családot is. –Erre a mögöttem lévő vámpír&vérfarkas trió elkezdett morogni. –Szóval, mivel nem tudtunk mást tenni, mert megfenyegettek minket, azzal, hogy ha nem engedelmeskedünk, akkor megölik a családunkat.  Ezért muszáj volt megtennünk. De nem öltünk. Szóval, ezt a küldetést ránk bízták. Hát…- vakarta a fejét. Erre elnevettem magam.
-  Értem már. Nekem már szerintem mennem kellene. Keresnem kell valami házat. –mosolyogtam rájuk. Erre a mögöttem álló természetfeletti lények elkezdtek köhögni.
- Igen?- fordultam hátra.
- Hát, gondolom nem akarsz visszajönni?- motyogta Emmett.
- Ja, és persze visszaadni az erőmet. - mosolygott a szőke vámpírsrác.
- Upsz, bocsi. –nevettem, majd visszaadtam az erejét.  –És Emmett, nem tudom.
- De hogy változtál át? –kérdezte Jenny.
- Ugyan úgy mint ti. Fájdalmasan. Csak nekem előtte is fájt. –mosolyogtam. –Medve támadás, és Cullenék megmentettek. Ennyit tudok. –nevetett velem majdnem mindenki, csak Petric nem, aki nyüszített.
- Ohh, sajnálom Pet. Hogy vagy? Mondjuk válaszolni nem tudsz, szóval…- odamentem hozzá, hogy megnézzem a sebét. - Már majdnem meggyógyult. Haza tudsz vele jönni? Amúgy elkísérlek. Ha jól tudom, átengedhetsz a határon. –mosolyogtam, amíg ő farkas módján vigyorodott el, majd ugatott egyet.- Ezt igennek veszem.
- Bridget, sajnáljuk. Nagyon. Rosalie átvert minket. Mi pedig ostoba módon hallgattunk rá. Gyere vissza hozzánk. –kérlelt Emmett, mire én megöleltem.
- Jó. De több ilyen ne legyen. – nevettem, ekkor Jasper felvette csörgő mobilját, mire egy vidám sikítást hallottunk meg, majd az üres tárcsahangot.
-Alice. –nevetett Jazz, és vele együtt mindegyikünk. Odamentem Jazz-hez, és a fülébe súgtam Eljöhetnek velünk ők is?
-Persze! Carlisle-nek szerintem nem lesz ellenvetése. - nevetett. Ekkor SMS-e jött.
    Carlisle azt mondta, jöjjenek csak, szívesen látja őket.
                                          Alice
- Hát, úgy látom, ez igent jelent. Jenny, Criss, vár rátok egy család. - nevettem.
- Hogy?- néztek értetlenül.
- Gyertek el hozzánk. –mosolygott Jazz is. Ez a sok pozitív energia jót tett neki.
- Jeeee!- Jenny Jasper nyakába ugrott, ennek következtében mind a ketten hátra estek, mi pedig nevettünk rajtuk. Emmett rájuk ugrott, Chriss meg Emmett-re.
- Kicsi a rakás? –nevettem, miközben Crissre ültem. Jasper elkezdett mocorogni alattunk, így gyorsan leugrottam, majd utánam mindenki. Elkezdtem futni, nem tudom miért, de mindenki utánam jött, majd Emmett –ki más?- elkapott, és megpörgetett. Én pedig vidáman sikongattam. Letett, majd megölelt.
- Hiányoztál. Komolyan.
- Ti is nekem. –öleltem vissza
- Most képzeld el, hogy én kivel bunyóztam majdnem egy hétig?- mutogatott a kezével, és olyan arcot vágott, olyan ijedt arcot, hogy önkéntelenül is elnevettem magam.
- Hát, ha jól gondolom, akkor senkivel. –nevettem.
- Eltaláltad. –mosolygott, majd átváltott kiskutyaszemekre. Megráztam a fejem, erre még halkan nyüszíteni is kezdett.
- Oké. Majd harcolhatunk. Többiek?- néztem körül.
- Itt hagytak minket kettesben.
- Ezt meg minek?- nevettem.
- Ha én azt tudnám…- vágott ártatlan képet.
- Emmett.
- Oké. Oké. Én voltam.
- Ki gondolta volna…
- Beszélni akartam veled…
- Hallgatlak.
- Hát…ugye tudod, hogy most Rosalie elment…
- Jajj…Ne! Most én romboltam szét ezt a családot is.
- Nem… Nem ezt akartam mondani.

- Hanem?
- Hát…öhm…
- Emmett…te most komolyan zavarban vagy?- nevettem el magam.
- Hé. Nem igaz!
- Akkor?
- Rosalie...nincs párom...és hát...
- Emmett. Kérlek.
- Oké. Tessék. Kimondom. Van egy új pár a házbaaaa! És ez tudod mit jelent?
- Mit?
- Lesz éjszakai programom.
- Emmett. őket ne hallgasd ki, mert megbánod.
- Légyszi.
- Nem! Inkább , inkább gyere,  majd megbeszéljük máskor, igaz, a véleményem nem fog változni erről.  Keressük meg a többieket. Ezt még visszakapják.  –nevettem, majd elindultam.

-Petric, hogy bírod?- kérdeztem már félúton.
-Fáradt. - vigyorgott Jasper. –Lassan már annyira, hogy én is elfáradok. – nevetett.
-Petric. Hazáig bírd ki. A határnál átváltozol, ott meg majd Bridget bevisz. – nevetett Emmett, mire egy tockossal jutalmaztam.
-Petric, ha fáradt vagy, akkor megállhatunk. Kiveszünk egy szállodában egy szobát…- kezdtem, mire egy fejrázás volt a válasz. –Tehát nem. Oké. Akkor viszont menjünk.

(1-2 nap múlva.)

- Petric. Megadod az engedélyt? –nevettem.
- Hát persze Bridget. Menjünk. –nevetett ő is, immár emberi alakban.
- Még mindig fáj az oldalam. –fújt egyet.
- Mély volt a sérülésed. Elhiszem. –nevettem, majd felkaptam, és elkezdtem vele futni.
- Bridget! Héhh! Ez nem ér! Menni azért még tudok! –nevetett.
- Inkább mond, hogy merre kell menni.
- Még menj csak, úgy két kiló métert.  Aztán egy nagy, kétemeletes faház.
          Pár perc múlva ott voltunk, és egy férfi rontott ki a házból, miközben én letettem Pet-et a földre.
- Mi ez itt?- mutogatott rám, miközben a fiával ordibált.
- Apa, ő itt Bridget. Bridzs, ő itt az Apám, Sam. Ez is megvolt. Szóval. Bridget, menj csak haza, ezt majd én elintézem. –Búcsúzott el.
- Okéjs, Petric! Vigyázz magadra, és főleg az oldaladra. –mosolyogtam, intettem, majd elfutottam. Hamar átértem a határon, és egy farkas sem állított meg. Szerencse. Elértem a házhoz. Megálltam, és tétováztam. Beléptem, és egy kissé meglepődtem…

                                                                 __***__

(Petric)

Miután Bridget elment, szinte hallottam, ahogy apámnak forr az agyvize.
- Fiam! –kiabált. –Mi volt ez?
- Mi? Mint hallottad Bridget. Ő volt itt a legjobb haverom. –néztem rá komolyan.
- Megtiltom, hogy vele haverkodj!
- Hát, azt nehezen.
- Megtiltatom az alfával.
- Ellent tudok mondani neki, hála neked.
- Hogy mi? –nézett döbbenten rám.
- Igen, jól értetted. Megtettem, mielőtt elmentem. Most pedig, ha meg bocsátatsz, azért hozott Bridzs, mert annyira fáradt vagyok. Jóéjt!. –mondtam, majd elmentem a szobámba, de most nem az ablakon keresztül. Holnap úgyis megkapom még Apámtól. Sőt, Anyutól is valószínű…

Más élet- 19.fejezet

Ezt a fejezetet, Eveliin-nek, a rendszeres olvasómnak, és komiírómnak ajánlom! Köszi.

19.fejezet
(Petric)

Apu lecseszet…Miért? Azért, mert Matt beárult, hogy egy vámpírral haverkodok. Ebben nem értem, hogy mi a baj…De persze erre is megadta a választ: „Azért, fiam, mert ők az ősi ellenségeink. Bármikor becsaphatnak, és akkor megölnek. Nem arra teremtettek minket, hogy barátkozzunk velünk, hanem hogy megöljük őket. Most pedig irány a szobád!”Hát igen, most is a szobámba ülök, már három órája ugyan ott, az ágyamon, szinte mozdulatlanul. Hat óra van, a nap még csak most kelt fel, és én semmit nem aludtam. Szerencse, hogy hétvége van… Így nem kell suliba mennem, és elunnom magam, miután a suliba a csajok stírölnek… azt hiszik, hogy nem veszem észre…Meg amiket sugdolóznak…az már túlmegy minden határon…
Most van a reggeli őrjárat…hallom, ahogy elfutnak. Most még átváltoznom sem kell, legalább nem turkálnak a fejemben. Habár szerintem Matt értesíti a többieket a „Szabályszegés”-ről. Persze, minthogyha Jacob bácsi nem haverkodott volna Bellával, amikor még farkas volt.
Gondolkodásomat Liz, az egyetlen farkas lány szakította félbe.
-Petric! Petriic!- kiabált.
-Nem tudom, minek kiabálnod, amikor nagyon jól tudod, hogy hallom ha csak simán mondod is.- közben kiugrottam az ablakon. Mostanában mindig ezt csinálom.
-Tudom, de így murisabb is, és hatásosabb is.- nevetett.

-Na jó, hagyjuk. Nehéz napom van… Miért jöttél?
-Ezt a határnál találtam, egy vámpír hagyta ott, még érzem rajta a szagát.- mondta, és átnyújtotta a borítékot. Bridget illata volt a papírnak.
-Köszi. Most visszamegyek, mielőtt még Apu felkapja a vizet. Szia.- visszaugrottam a házba. Leültem az ágyamra, és kibontottam a levelet. Végig olvastam, és ledöbbentem. Tehát, ha jól értem, akkor Cullenék miatt ment el. Nem hiszem el. Oké, még nem lehet annyira messze.
Újra kiugrottam az ablakon, igaz, most már farkas alakba. Rohantam, és rohantam. Átléptem a határt, de nem törődtem vele. Matt utánam futott, és kiabált a fejemben, majd elővette az alfa hangot.
-Petric, Állj! – mondta, és kénytelen voltam megállni. „Petric, te is lehetsz alfa, Bridget is megmondta.” Mondogattam magamban. Ekkor elindultam, és újra folytattam utamat. Tehát ellent tudok mondani az alfának. Ez jó. Uhh, mit kapok ezért otthon. Betoppantam a Cullen ház előtti erdőbe, visszaváltoztam, felvettem a vádlimra kötött nadrágomat, és beléptem a nappaliba.
-Gyertek ide, mert nem állok jót magamért.- kiáltottam. Ilyen még nem voltam.
-Mit keres itt egy rühes kutya?- jött le a lépcsőről Rosalie.
-Titeket.- mondtam mérgesen, és a nagymennyiségű vámpírszagtól remegni kezdtem.
-Mind itt vagyunk.- mondta Carlisle, miközben lejött a lépcsőn. De egy vámpír hiányzott.
-Bridget?
-Elment.- vont vállat Alice.
-És mégis miért hagytátok?- kérdeztem indulatosan.
-Mi van, a kis átverős csaj talált magának egy pasit?- mondta gúnyosan Rosalie. Erre átváltoztam, és rámorogtam. „Edward! Követelem, hogy mondjátok el, mit csinált, hogy ennyire megutáltátok!!” üzentem gondolatban.
-Mit csinált? Hogy mit?- mondta a család gondolatolvasója elég mérgesen, mire Bella odaállt hozzá, és megölelte.
-Azt csinálta, hogy elment a Volturihoz.- mondta Jasper.
-Azért, hogy feladjon minket. –mondta Emmett.
-Ja, és azzal az indokkal, hogy mi összeesküvést szervezünk.- kiáltott Alice. Elém állt, és elég mérgesen nézett rám. „És mégis ezt honnan szedtétek?” üzentem.
-Onnan szedtük, hogy Rosalie-nak elmondta. –válaszolt a család gondolatolvasója. Ez nem igaz. Sohasem tenne ilyet.
-Dehogynem, már megteszi, pár óra múlva Volterrába ér. Látta Alice.- mondta megint. Ez nem lehet igaz. Itt valami sántít. Rosalie mondta a többieknek, Rosalie-nak pedig Bridget mondta. De Bridzs nekem azt mondta, nincsenek valami bizalmas viszonyba Rosalie-val. Ekkor összeállt a fejemben a kép, és elkezdtem rohanni. El a határhoz, ahol először találkoztunk. Ott megleltem a szagát, és követtem. Követtem, és valaki utánam jött. Nem törődtem vele, csak futottam, és futottam. Egyszer csak rám ugrottak, és lefogtak. Na ki volt az, na ki?
-Emmett, Jasper, le rólam. –kiabáltam volna, de csak vakkantás jött ki a torkomon. Francba is. Meg nem haraphatom őket, de még karmolni sem szabad. Leszálltak rólam, és így én is fel tudtam tápászkodni.
- Sajnáljuk. Edward kiolvasott mindent Rosalie fejéből. Az egészet kitalálta azért, mert féltékeny volt. – morgott Emmett. Elkezdtem morogni, ezzel jelezve, hogy nem érdekel a magyarázat, mert ha lett volna egy kicsi eszük is, akkor először megkérdik Bridzs-et, és utána háborodnak fel. Elkezdtem futni, Volterra felé, immár két társammal együtt…csak azt nem tudom, hogy ki mondta nekik, hogy jöjjenek velem…
Már félúton tarthattunk, és körülbelül Emmett-ét a 100-adik telefonhívásnál, amikor nem tudták elérni. Ez semmi jót nem jelent. Én pedig már fáradok. Pedig most kéne gyorsabb tempóra kapcsolnunk. Gyorsítottunk is, amikor nagyon rossz érzésem támadt. Felvonyítottam, és még gyorsabban mentem.


                                                           _***_

(Bridget)

Két vámpír ugrott be az ablakomon, és az egyik nekem esett. De miért??? Elkezdtünk verekedni, kettő egy ellen. Hát, nagyon érvényes. Hála a harci tudásomnak, az egyiket gyorsan megfosztottam a karjaitól, de az egész szoba romokban hevert. Ezt hogy fogom megmagyarázni… Közben a másik rám ugrott, és ki akarta tekerni a nyakam, de nem sikerült neki, mert lerántottam magamról. Erősebbek voltak nálam, de nem taktikásabbak. Miután az egyikkel végeztem, a fal majdnem kiborult. A másikkal kiugrottam az ablakon, ahol még két vámpír várt. Nem hiszem el! És az egyikük nagyon hasonlított valakire, de nem figyeltem, így beazonosítani sem tudtam. A ruhám már cafatokban lógott, úgy nézhettem ki mint egy hajléktalan. A másik vámpír, aki beugrott a szobámba, leszorított a földre, és épp le akarta tépni a karjaimat, de meg tudtam fordulni, így megtartva minden testrészemet, viszont így az egyik karja bánta. Ekkor a másik kettő is beleavatkozott, de így nem volt sok esélyem. Erősebb voltam, mint gondoltam. Még jött egy vámpír, aki szintén ismerős volt. Megöltem azt, akit már megsebeztem, mire mindegyikük egyre dühösebb lett. Gondolom az a nő volt a vezető. Hát, már nem fog vezetni, hacsak nem mennek utána a máglyára. Ami szerintem egy kicsit hülyeség lenne a részükről. Tehát, ha önként nem mennek, akkor majd segítek nekik. A egyik férfira ugrottam, aki kétszer akkora volt, mint én. Kidöntöttem úgy hét fát, végül egy nagy kőtömb maradványain találtuk magunkat. Ez a vámpír bevetette ellenem az erejét, és én nem tudtam semmit csinálni. Megbénított. Még szerencse, hogy nekem is van erőm. Ezzel elvettem az erejét, de mozdulatlan maradtam. Odajött hozzám, és elkezdett körözni körülöttem.
-Mi van, kislány? Így már nem vagy olyan nagy mi? –nevetett. –Jó dolog bénának lenni ugye? Ezt pedig a feleségemért kapod!- ezzel be akart verni, de megfogtam a kezét, ő pedig csak döbbenten nézett.
- Hát, nekem más az erőm! Élveszem a tiédet! – Ezzel én vertem be neki egyet, de erősebb volt, és lefogott. A keze már a nyakamnál volt, már tekerte volna ki, amikor lerántották rólam, és már csak a csontok ropogását, és a tűz sercegését hallottam, majd egy farkas dörgölőzött hozzám, oldalán egy méretes sebbel. Azonnal felismertem.
-Petric! Annyira sajnálom! –öleltem meg, majd felugrottam, és elkezdtem futni a másik két vámpír felé. A férfinek megragadtam a nyakát, de a nő lerúgott róla. Elkezdtem kiabálni.
-Petric miattatok sérült meg! Ezt még megkapjátok!- mondtam indulatosan, eközben láttam, hogy Emmett, Jasper és Petric felém tart. Az utóbbi biceg. Jasper nyugalmat küldött felém, de elvettem az erejét, és dühösen néztem rá. Visszafordultam a két ellenségem felé, akik megkövülten álltak, és engem néztek…és akkor felismertem őket…
-Ti meg…hogy?...

Más élet- 18.fejezet

Hello!
Meghoztam a 18.-dik fejezetet.
És örömmel jelentem be, hogy a látogatószámláló 15:40-kor 400-at jelzett :)
Tehát, visszatérve, köszönöm annak a két embernek, hogy írtak komit. Puszi
Ui.: Komit légyszi. :)

18.fejezet
(Bridget)

Petric-cal még sokáig beszélgettünk, amikor betoppant Matt.
-Helo. –mondtam halkan, és visszafordultam újdonsült barátom felé.- Tehát, akkor mivel társaságba nem járhatok, mivel már kapar a torkom- vigyorogtam, miközben Matt-ra mutattam. Szerintem érti.
-Ja. Persze.- vigyorgott ő is. Akkor érti.
-Tehát, majd itt a határnál. –mosolyogtam. – Gondolom menned kell, hisz már besötétedett.
-Tényleg. Hát, igen, este van. Otthon már biztos várnak.- nevetett, majd megölelt, és én visszaöleltem. Kicsit sem volt kényelmetlen, és szerintem neki sem, hiszen még mindig nem remegett. Matt meg majdnem hátast dobott.
-Haver- veregette hátba Pet. –Nehogy itt hátra ess nekem. –nevetett, majd intett nekem, és elfutott.
-Ez meg? Itt meg mi történt? –kérdezte hüledezve, miközben leült.
-Minek látszik? Beszélgettünk. Inkább azt mond, hogy fogadta Prue!
-Jól. Nagyon jól. Elvileg már sejtette. –mosolygott a végére.
-Tehát jobban fogadta, mint gondoltam. És…rólam mit mondtál?
-Csak nehogy elpirulj a végére.- hallatszott Petric hangja.
-Fogd be!- kiabáltam vissza.
-Hát, nem szépítettem semmit. Azt mondtam, hogy te egy gyilkos lennél, ha nem élnél állat véren, hogy halhatatlan vagy…satöbbi.
-Tehát, vámpírt, vagy vérszopót mondtál?
-Szerinted? Egyértelmű. A második.
-Oké, köszi. Akkor én megyek is. Még lehet, hogy pakolnom is kell.
-Hahóó, itt vagyok, és hallak, és megígértél egyet s mást. –hallatszott a hangja az erdő mélyéről.
-Figyelj, Petric, fogd be! És ha már beszélgetünk, akkor gyere ki a fák közül – nevettem.
-Oké. –Kilépett a fák közül, és nem volt rajta semmi. Gyorsan elfordultam. Ez nagyon ciki.
-Te barom! Irány vissza! És öltözz fel! Te Jó Ég! –és erre mind emlékezni fogok. Ohh, ne!
-Oké, tessék, már van rajtam nadrág.- nevetett.
-Matthew, biztos?

-Biztos. Visszafordulhatsz. – nevetett.
-Ez egy kicsit sem vicces. Belegondoltál abba, hogy én erre mind emlékezni fogok?- fogtam a fejem.- Ja, és egy kicsit sem akarok. Amúgy most megyek. Még dolgom van.- hangsúlyoztam ki a dolgom szót.
-Szia Bridget.- énekelte az a hülye.
-Szia Bridget.- mondta az Alfa, tehát Matt.
-Sziasztok. Talán még találkozunk.- nevettem, ráztam a fejem,  és elfutottam, vissza a házhoz.  Hamar visszaértem, és bementem a házba. Senkit sem zavarta, hogy hazajöttem, ügyet sem vetettek rám. Csak Esme, és Carlisle, akik köszöntek, és felmentek a szobájukba. Leültem a nappaliba, a TV elé, és bekapcsoltam. Erre már mindenki felment. Kapcsolgattam- kapcsolgattam- kapcsolgattam, és semmi. Semmi normális adás nincs. Ez elkeserítő. Nem, nem is elkeserítő, hanem kiakasztó. Végül is, még csak fél 2 van. Na jó, inkább elmegyek. Úgysem csinálok itt semmit. Felmentem a szobámba, elővettem egy kisebb sporttáskát, és dobtam bele pár ruhát. Miután végeztem, kiugrottam az ablakon. Majd talán Alice értesít mindenkit. Elkezdtem futni az egyetlen helyre, ami valamit is jelent nekem. A határ…egy új barát… Leültem egy fa tövébe, és összekuporodtam. Egy új barát…miután a régiek elhagytak, vagy inkább cserbenhagytak, miközben most lenne a legnagyobb szükségem rájuk. Most, hogy elvesztettem a vér szerinti családomat, sohasem láthatom már őket, a barátaimat is cserbenhagytam, és most még az egyetlen farkas barátomat is elhagyom. Pedig Cullenék ellen semmi sem tettem…legalább is semmi rosszat, hacsak nem akaratom ellenére. Ügyet sem vetnek rám… Tehát, most ennyire berágtak rám, hogy levegőnek néznek, amire ugyebár nincs szükségük, vagy csak valamit terveznek…
Addig ültem, és gondolkodtam a határnál, amíg kivilágosodott.  Kerestem a táskámból egy papírt, és egy tollat, írtam egy levelet:„Petric!
  Sajnálom, de el kellett mennem. Majd még visszajövök. Ha kíváncsi vagy az okokra, akkor kérdezd Cullenéket, hogy miért nem vesznek észre. Próbálok mihamarabb visszatérni, és akkor megkereslek…
 Sok szerencsét mindenhez, szeretném, ha mire visszajövök, legalább egyel feljebb lépnél a ranglistán.
                     Ölelés, és puszi: Bridget
     U.i.: Sajnálom, hogy nem tartottam be az ígéretemet…”A levelet egy borítékba tettem, és ráírtam újdonsült barátom nevét. Ha a farkasok járőröznek, akkor majd megtalálják, és odaadják neki. Letettem a határra, felkaptam a táskámat, és elkezdtem az ellenkező irányba futni.  Szerencsémre senki nem követett. Csak futottam, és futottam. Nem néztem a táblákat, sem azt, hogy merre tartok. Naponta megálltam vadászni. Egyszer csak elértem egy városhoz. Volterra. Hát, elég sokat mentem… Bementem a városba, szerencsére a nap nem sütött, a szemem már nem volt vörös, tehát a törvényt meg nem szegem…hacsak az nincs benne, hogy nem lehet az utcákon császkálni. Körbenéztem a városba, és mivel már közel 5 hónapja vámpír vagyok, az emberek jelenléte sincs rám rossz hatással. Kivettem az egyik legdrágább szállodában egy szobát, mivel a bankkártyámat nem hagytam otthon, a mobilomat sem, amit persze a századik hívás után belehajítottam egy folyóba. Bementem a szobába, ledobtam a táskámat, és lezuhanyoztam. Nem, mintha kiizadtam volna, de pár nap futás után poros, és koszos lettem. Gyorsan lezuhanyoztam, megszárítottam a hajam, és felöltöztem. Lefeküdtem az ágyba, és gondolkodtam. Már hajnali négy volt, amikor két alak ugrott be az ablakomon…

Más élet- 17.fejezet

Hello!
Tudom, most egy kicsit késtem...de valószínüleg csak hétvégén lesz friss...mostanában sok a dolgozat, és a suli kikészít...-.-
De most itt a friss...és egész hosszú lett...
Puszi
Ui.:Komiii :)

17.fejezet.
(Prue)

Egy hónapja, hogy megismertem Matt-et. Matt-et, aki egy nagyon kedves, megértő, humoros ember. És akkor még a külsőjéről nem beszéltem…
Tehát, épp a parton ülök, és várom,  kezemben szorongatom a testvérem képét.  Minden héten találkozunk, van amikor többször is. Elmélyült a kapcsolatunk. Amikor elmeséltem neki, hogy mi történt a Nővéremmel, akkor csak megölelt, és azt mondta, hogy sajnálom. Megkérte, hogy meséljek neki. Egy órán át beszéltünk róla, és ő türelmesen végighallgatott, majd amikor meglátta a szememben az óriás mértékű szomorúságot, megcsókolt. Megcsókolt. Egy nagyon jó, érzelemmel teli, szenvedélyes csók volt. Hamar vége is lett, mert a drága kutyám, ránk ugrott, és igaz, hogy kistestű, mégis megijedtem, és hátrahőköltem. Utána még beszéltünk jó pár órát, mindenről, ami eszünkbe jutott, és hazamentem…
Ma pedig, mint mindig, a La-pushi parton ülök, és nézem a tengert, vagyis várok Rá. Egy fontos dolgot akar mondani, legalább is ezelőtt azt mondta. Nagyon nyugtalan voltam emiatt. Mi lehet az, amit eddig nem mondhatott el? Még úgy egy órát várhattam, de meguntam. Felálltam, és elkezdtem sétálni. Hol lehet? Beértem az erdőbe. Sétáltam egy ideig, aztán furcsa zajokat hallottam. Zörgött a bokor, suhogást, aztán semmit. Ez meg mi volt? Á, biztos csak szellő. Mentem tovább. Az erdőben biztos nincs. A parton szokott lenni Matt. Eddig voltam ott…tehát hol lehet? Sétáltam még egy darabig, majd megbotlottam egy faágba. Elestem, és elkezdett vérezni a kezem. Ekkor valaki újra kiugrott a fák közül, és szélsebesen indult meg felém. Ez a személy nem volt más mint…

             
                                                   __***__
(Bridget)

Már három hónapja vámpír vagyok. Jól viselem a vámpír létet. Nem vagyok olyan vérszomjas sem. Emmett és Jasper legnagyobb örömére nagyon jó tudok harcolni, ami persze az ő érdemük. Emm külön örült, hogy minden éjszaka harcolok vele. Eddig még egyszer sem győzött le. Az erőmmel volt egy kis gond, mégpedig, először rájöttünk, hogy csak elvenni tudtam az első nap. Magától visszatért Edward gondolatolvasása. Aztán megpróbáltuk újra, egy héttel később. Akkor pedig nem tudtam visszaadni, és magától sem kapta vissza. Tehát Edwardnak meg kellett lennie az ereje nélkül egy kis ideig. Pontosan két nap, négy óra, húsz perc, és tizenegy másodpercig, tehát ez idő alatt mindenkinek volt magánélete. Edward pedig csak bosszankodott. Ekkor Emmett kihívta egy verekedésre, amit persze a nagymackó nyert meg.  Aztán vissza tudtam adni neki, nagy nehezen. Aztán már egyre jobban ment, és teljesen rutinos lettem. Majd eltudtam venni Alice, vagy Jasper erejét is, de sajnos egyszerre csak egyet.
Ma pedig, elmegyek vadászni. Egyedül. Először. Megbíznak bennem. Legalább is ennyire. Még társaságba nem mehetek, így vásárolni sem. Ez egy kicsit kiakasztó, de kibírom. Futottam, futottam, és élveztem a sebességet. Ez az egyik kedvencem a vámpírlétben. Eddig is szerettem, de most még jobb.
Nagyban vadásztam, két oroszlánnál tartottam, amikor valakit megláttam. Prue. Mit keres itt? A torkom elkezdett kaparni, de még elviselhető volt, így még kibírtam anélkül, hogy megtámadtam volna őt. Megálltam. Nem futottam el, csak néztem, ahogy sétál. A kezében volt egy kép. Tökéletesen láttam, hogy azon én vagyok egy évvel ezelőtt. Nagyon hiányozhatok nekik. Bele sem gondoltam, hogy ők mit érezhetnek. Bizonyára maguk alatt vannak. Azt hittem elköltöznek innen. De nem, maradtak itt. Ha tudnák, kik, vagyis mik élnek az erdőben... Prue akkor megbotlott, és már mentem is, hogy megfogjam, de előbb leért, mint gondoltam, és megvágta a kezét. A vére…a vére…VÉR…olyan édes illata van…A vörös köd…az  a bizonyos vörös köd elkezdett uralkodni felettem. Elindultam felé, de nem gyorsan, inkább emberi tempóban. Közben a szememet a vérző kezén tartottam, éreztem magamon a tekintetét. Ja, persze…meghaltam. Egyre közelebb kerültem hozzá, amikor valaki leterített, a vértől körülbelül három méterre. Rám ugrott, s közben még két vámpír jött.  Lefogtak, vergődtem a karjaikban. Kiakartam szabadulni, hogy minél előbb enyhítsem vágyamat. Valaki elkezdett beszélni hozzám. Közben leszállt rólam a köd, és már tisztán láttam. Emmett lefogott, Jasper előttem állt, míg Alice Prue kezét nézte, és betekerte egy ruhadarabbal. Meg akartam ölni a testvéremet. Meg akartam ŐLNI. Egy szörnyeteg vagyok. Annál is rosszabb. Megfordultam Emm karjaiban, fejemet a mellkasának nyomva kezdtem el zokogni, miközben ő megölelt. Hallottam, ahogyan Alice felsegíti Prue-t a földről. Ekkor mancsok dobogását hallottam, és az az éktelenül rossz illat. Ekkor beugrott közénk egyfarkas. Ugyan az, aki letepert a határnál. Elkezdett vicsorítani, és akkor megpillantotta Prue-t. Megállt, és ránézett. A farkas meghitten nézte őt, majd elkezdett vonyítni, reszketni, és elfutott. Miután a testvérem feléledt a kezdeti sokkból, elkezdett volna felém futni, viszont Jasper elé állt. Emmett még erősebben fogott, és eközben testvérem zokogva zuhant le a földre.
-Te…meg…mit…keresel…itt?- nyökögte ki.
-Sajnálom.- elfordultam. Nem bírtam a szemébe nézni. Meg sem érdemlem.
-Te…téged…te…meghaltál. Megölt egy medve. Egy medve. Láttam. Miattam méghozzá.- zokogott újra a végére. Ekkor valaki odafutott hozzá, és felemelte. Ez a farkas lehet.
-Most ezt muszáj volt? Ennek kitenni? Te vérszopó, pedig megpróbáltad megölni! Minek kellett nektek idejönni? Tűnjetek el!!- kiabált ránk. Főleg rám nézett. Elfogott a bűntudat.
-Köszönöm Matt. Letehetsz. Tudok már állni. Ez úgyis csak egy álom. Legalább is remélem.–suttogta húgom.
-Biztos? Nem szeretném, ha valami bajod lenne. És, hát nem álmodsz.  –motyogta a nyakába.
-Nyugi. Komolyan. Letehetsz. Nem lesz semmi bajom. Tényleg. És lenne egy-két mondanivalójuk. –suttogta. Gondolom nem tudhatta, hogy haljuk.
-Sajnálom. Prue. Nagyon. –elfordítottam a fejem.- Te pedig. Miért tepertél le a határnál?- néztem Mattre.
-Ez volt a dolgom. A vámpírokat meg kell ölnünk. Pech. Meg is tettem volna, de mint kiderült, Cullen vagy. Sajnos. Pedig megtenném. Amit tettél a húgoddal, és a szüleiddel, barátaiddal…Szenvednek. Érted? Szenvednek! Eljut a picinyke vámpír agyadig?- mondta gúnnyal a hangjával. Ekkor Prue felsikított. Ja, gondolom ő még nem tudja, hogy mik vagyunk.
-Ohh, Prue. Sajnálom. Nem akartam. Pontosabban a parton akartam elmondani, milyen szörnyeteg lett a testvéred, és hogy én mi vagyok. Emlékszel arra a farkasra, aki pár perce ideugrott?- nézett testvérem szemébe, aki csak bólogatott. –Nahm…hát leegyszerűsítve az voltam én.- mondta bizakodva. Testvérem csak rázta a fejét.
-Nem. Nem. Nem, és nem. Itt mindenki engem ver át? Jó érzés volt engem átverni? Persze. Sebezhető voltam, össze voltam omolva miatta- ekkor rám mutatott.- és te pedig kihasználtál. De nem gondoltad volna, hogy én beléd szerettem, és mindent tudni akartam rólad. Elvileg mindent elmondtál, de ez ezek szerint nem igaz. Egy igen lényeges részletet hagytál ki.- mondta felháborodva.
-Menjünk. –suttogtam olyan halkan, hogy csak természet feletti hallás hallja. A vámpírok elindultak. –Egy pillanat. Prue, kérlek ne szólj a szüleidnek. Nem tenne jót nekik. És, senki másnak sem említsd. Jobb lesz nekik úgy, hogy meghaltam. Sajnálom. –Mondtam, majd még kissé vörös szemeimmel ránéztem húgomra. Utoljára látom. El akarok költözi. El is megyek. Ha Cullenék jönnek, ha nem.
-Sajnálom. Kérlek. Szükségem van rád. Tartjuk a kapcsolatot ugye? Kérlek. Nélküled…-mondta, de a végére elsírta magát, és Matthew karjaiba bújt, erre a farkasfiú elkezdte a hátát nyugtatásképp simogatni.
-Rendben. Majd…még…meggondolom. Sziasztok. Vigyázzatok magatokra. –mosolyogtam, majd futásnak eredtem. Még hallottam, ahogy Prue mondja: Vigyázz magadra Bridget! Matt, drágám, te pedig magyarázattal tartozol.
Húgom. Hát, nemigen változott…Ez a stílus annyira rá vall…vagyis, hogy az egyik percben még sír, szomorkodik, a másikban pedig már nevet, és jó kedve van. Annyira fog hiányozni. Főleg, hogy elköltözök. Pont beértem a nappaliba, mindenki lent ült. Alice…
-Sajnálom. Gondolom már Alice mindent elmondott. –mondtam, és felmentem a szobámba. Elmentem átöltözni, és kiültem az erkélyre. Néztem a csillagos eget. Ilyen sem mindig van. Nem sokáig fogom még ezt az eget nézni. De hová megyek?  Párizs? New York? Los Angeles? Egyáltalán melyik államba? És nagyváros, vagy egy kicsi, eldugott falucska? Egyedül. Az biztos. Cullenéket nem rángathatom mindenhová magammal. És, ha mondjuk a Volturihoz mennék? Miért is élek? Jó lesz nekem meghalni.   Ekkor valaki felrohant a lépcsőn, feltépte az ajtóm, és berontott.
-Nem mész te a Volturihoz! És ráadásul nem meghalni! Nem mész te sehová! A Volturihoz! A Volturihoz? Ezt most komolyan gondoltad? Nem vagy normális!! Oda ne merj menni! –kiabálta. Eközben mindenki ott tolongott az ajtó előtt. Felhorkantam, és kiugrottam az ablakon. Nem hiszem el! A határ! Ez az. Elmegyek a határhoz. Beszélek Matt-el. Már félúton voltam, de utánam eredtek. Ezt nem hiszem el! Hagyjanak egy kicsit békén! Nyugalmat akarok! Gyorsabb tempóra kapcsoltam, és már nem hallottam, hogy jönnek. Jobb is. Elértem a határhoz, és elkiáltottam magam.
-Matt! Matt! Hahó! Biztos, hogy hall valaki, szóval szóljon neki! Matt! –kiabáltam kitartóan, mire egy farkas kijött a bokorból. Ez nem ugyan az volt, mint aki az erdőben is volt, tehát nem Matt.
-Gondolom nem Matt vagy. –mosolyogtam. Ő csak bólintott.- Hát, még nem is találkoztunk.- mosolyogtam még jobban. Erre újra egy bólintás volt a válasz.  –Akkor bemutatkozok. Bridget Bather vagyok a legújabb Cullen. Prue nővére. Őt már biztosan ismered. –erre is bólintott. –Gondoltam. Szólnál Matt-nak, hogy beszélnem kellene vele?- bólintott, és elfutott. Pár perc múlva egy indiánfiú jött vissza.
-Hello Bridget. Én Petrik vagyok. A legújabb tag. És nem vagyok vámpírkóros. –erre elnevette magát. Ebből a fiúból csak úgy sugárzik a boldogság. Én is vele együtt nevettem. Ez a fiú elég rendesen feldobott.
-Hát, nagyon örülök, hogy nem irtózol tőlünk.- nevettem.- Kinek a fia vagy, hogy átváltoztál?
-Az ezelőtti falkavezér, Sam-é. Úgyhogy most én vagyok a soros. –húzta el a száját.
-Az jó. Teljesen rád illik a szerep.
-Hát, mindenki ezt mondja, de én nem igen tudom. Most Matt a falkavezér- húzta el a száját.- Hát, rendes, meg minden, de szerintem túl komoly. És végül is, ha belegondolunk, komolynak kell lenni. Én pedig nem vagyok az.- mosolygott.
-Nem kell teljesen annak lenni…Csak, ha kell tudj uralkodni a helyzeteken. Ahogy rájöttem, a mi fajtánk elég csalafinta. Tehát, szerintem legyél te az alfa, csak készülj fel rá.
-Köszi Bridzs. Sokat segítettél. Még meggondolom. Te pedig elköltözöl…- szomorodott el.
-Ne csináld már. Nem is ismersz. Nem fogok én senkinek sem hiányozni. Meghaltam. Mármint mindenki azt tudja, hogy meghaltam…csak ti nem…szóval már nincs életem.
-Ez nem igaz. Itt vagy, és én tudom, hogy élsz. –mosolygott.
-Meg a farkasok, vámpírok, tehát természetfeletti lények, normális emberek a létezésünkről sem tudnak.
-Ez igaz, de gondolj bele. Már vagyunk legalább 10-en, akik tudják, hogy te vagy. És elmész.
-Igen, elmegyek. Sajnálom. Lehet, hogy még itt vagyok fél évig. Kijárják a többiek a sulit, aztán elmegyek. Mégsem hagyhatom cserben őket.
-Igen. Ez már a saját dolgod…
-Figyelj, te nem tartod furcsának, hogy nem ég a torkom a közeledben, meg, hogy ennyire nyitott vagyok? –nevettem vele együtt.
-Dehogynem. Én sem remegek, és teljesen feloldódtam. Egy új barátság.
-Ja-ja. Én is így érzem…