Hello!
Tudom, most egy kicsit késtem...de valószínüleg csak hétvégén lesz friss...mostanában sok a dolgozat, és a suli kikészít...-.-
De most itt a friss...és egész hosszú lett...
Puszi
Ui.:Komiii :)
17.fejezet.
(Prue)
Egy hónapja, hogy megismertem Matt-et. Matt-et, aki egy nagyon kedves, megértő, humoros ember. És akkor még a külsőjéről nem beszéltem…
Tehát, épp a parton ülök, és várom, kezemben szorongatom a testvérem képét. Minden héten találkozunk, van amikor többször is. Elmélyült a kapcsolatunk. Amikor elmeséltem neki, hogy mi történt a Nővéremmel, akkor csak megölelt, és azt mondta, hogy sajnálom. Megkérte, hogy meséljek neki. Egy órán át beszéltünk róla, és ő türelmesen végighallgatott, majd amikor meglátta a szememben az óriás mértékű szomorúságot, megcsókolt. Megcsókolt. Egy nagyon jó, érzelemmel teli, szenvedélyes csók volt. Hamar vége is lett, mert a drága kutyám, ránk ugrott, és igaz, hogy kistestű, mégis megijedtem, és hátrahőköltem. Utána még beszéltünk jó pár órát, mindenről, ami eszünkbe jutott, és hazamentem…
Ma pedig, mint mindig, a La-pushi parton ülök, és nézem a tengert, vagyis várok Rá. Egy fontos dolgot akar mondani, legalább is ezelőtt azt mondta. Nagyon nyugtalan voltam emiatt. Mi lehet az, amit eddig nem mondhatott el? Még úgy egy órát várhattam, de meguntam. Felálltam, és elkezdtem sétálni. Hol lehet? Beértem az erdőbe. Sétáltam egy ideig, aztán furcsa zajokat hallottam. Zörgött a bokor, suhogást, aztán semmit. Ez meg mi volt? Á, biztos csak szellő. Mentem tovább. Az erdőben biztos nincs. A parton szokott lenni Matt. Eddig voltam ott…tehát hol lehet? Sétáltam még egy darabig, majd megbotlottam egy faágba. Elestem, és elkezdett vérezni a kezem. Ekkor valaki újra kiugrott a fák közül, és szélsebesen indult meg felém. Ez a személy nem volt más mint…
__***__
(Bridget)
Már három hónapja vámpír vagyok. Jól viselem a vámpír létet. Nem vagyok olyan vérszomjas sem. Emmett és Jasper legnagyobb örömére nagyon jó tudok harcolni, ami persze az ő érdemük. Emm külön örült, hogy minden éjszaka harcolok vele. Eddig még egyszer sem győzött le. Az erőmmel volt egy kis gond, mégpedig, először rájöttünk, hogy csak elvenni tudtam az első nap. Magától visszatért Edward gondolatolvasása. Aztán megpróbáltuk újra, egy héttel később. Akkor pedig nem tudtam visszaadni, és magától sem kapta vissza. Tehát Edwardnak meg kellett lennie az ereje nélkül egy kis ideig. Pontosan két nap, négy óra, húsz perc, és tizenegy másodpercig, tehát ez idő alatt mindenkinek volt magánélete. Edward pedig csak bosszankodott. Ekkor Emmett kihívta egy verekedésre, amit persze a nagymackó nyert meg. Aztán vissza tudtam adni neki, nagy nehezen. Aztán már egyre jobban ment, és teljesen rutinos lettem. Majd eltudtam venni Alice, vagy Jasper erejét is, de sajnos egyszerre csak egyet.
Ma pedig, elmegyek vadászni. Egyedül. Először. Megbíznak bennem. Legalább is ennyire. Még társaságba nem mehetek, így vásárolni sem. Ez egy kicsit kiakasztó, de kibírom. Futottam, futottam, és élveztem a sebességet. Ez az egyik kedvencem a vámpírlétben. Eddig is szerettem, de most még jobb.
Nagyban vadásztam, két oroszlánnál tartottam, amikor valakit megláttam. Prue. Mit keres itt? A torkom elkezdett kaparni, de még elviselhető volt, így még kibírtam anélkül, hogy megtámadtam volna őt. Megálltam. Nem futottam el, csak néztem, ahogy sétál. A kezében volt egy kép. Tökéletesen láttam, hogy azon én vagyok egy évvel ezelőtt. Nagyon hiányozhatok nekik. Bele sem gondoltam, hogy ők mit érezhetnek. Bizonyára maguk alatt vannak. Azt hittem elköltöznek innen. De nem, maradtak itt. Ha tudnák, kik, vagyis mik élnek az erdőben... Prue akkor megbotlott, és már mentem is, hogy megfogjam, de előbb leért, mint gondoltam, és megvágta a kezét. A vére…a vére…VÉR…olyan édes illata van…A vörös köd…az a bizonyos vörös köd elkezdett uralkodni felettem. Elindultam felé, de nem gyorsan, inkább emberi tempóban. Közben a szememet a vérző kezén tartottam, éreztem magamon a tekintetét. Ja, persze…meghaltam. Egyre közelebb kerültem hozzá, amikor valaki leterített, a vértől körülbelül három méterre. Rám ugrott, s közben még két vámpír jött. Lefogtak, vergődtem a karjaikban. Kiakartam szabadulni, hogy minél előbb enyhítsem vágyamat. Valaki elkezdett beszélni hozzám. Közben leszállt rólam a köd, és már tisztán láttam. Emmett lefogott, Jasper előttem állt, míg Alice Prue kezét nézte, és betekerte egy ruhadarabbal. Meg akartam ölni a testvéremet. Meg akartam ŐLNI. Egy szörnyeteg vagyok. Annál is rosszabb. Megfordultam Emm karjaiban, fejemet a mellkasának nyomva kezdtem el zokogni, miközben ő megölelt. Hallottam, ahogyan Alice felsegíti Prue-t a földről. Ekkor mancsok dobogását hallottam, és az az éktelenül rossz illat. Ekkor beugrott közénk egyfarkas. Ugyan az, aki letepert a határnál. Elkezdett vicsorítani, és akkor megpillantotta Prue-t. Megállt, és ránézett. A farkas meghitten nézte őt, majd elkezdett vonyítni, reszketni, és elfutott. Miután a testvérem feléledt a kezdeti sokkból, elkezdett volna felém futni, viszont Jasper elé állt. Emmett még erősebben fogott, és eközben testvérem zokogva zuhant le a földre.
-Te…meg…mit…keresel…itt?- nyökögte ki.
-Sajnálom.- elfordultam. Nem bírtam a szemébe nézni. Meg sem érdemlem.
-Te…téged…te…meghaltál. Megölt egy medve. Egy medve. Láttam. Miattam méghozzá.- zokogott újra a végére. Ekkor valaki odafutott hozzá, és felemelte. Ez a farkas lehet.
-Most ezt muszáj volt? Ennek kitenni? Te vérszopó, pedig megpróbáltad megölni! Minek kellett nektek idejönni? Tűnjetek el!!- kiabált ránk. Főleg rám nézett. Elfogott a bűntudat.
-Köszönöm Matt. Letehetsz. Tudok már állni. Ez úgyis csak egy álom. Legalább is remélem.–suttogta húgom.
-Biztos? Nem szeretném, ha valami bajod lenne. És, hát nem álmodsz. –motyogta a nyakába.
-Nyugi. Komolyan. Letehetsz. Nem lesz semmi bajom. Tényleg. És lenne egy-két mondanivalójuk. –suttogta. Gondolom nem tudhatta, hogy haljuk.
-Sajnálom. Prue. Nagyon. –elfordítottam a fejem.- Te pedig. Miért tepertél le a határnál?- néztem Mattre.
-Ez volt a dolgom. A vámpírokat meg kell ölnünk. Pech. Meg is tettem volna, de mint kiderült, Cullen vagy. Sajnos. Pedig megtenném. Amit tettél a húgoddal, és a szüleiddel, barátaiddal…Szenvednek. Érted? Szenvednek! Eljut a picinyke vámpír agyadig?- mondta gúnnyal a hangjával. Ekkor Prue felsikított. Ja, gondolom ő még nem tudja, hogy mik vagyunk.
-Ohh, Prue. Sajnálom. Nem akartam. Pontosabban a parton akartam elmondani, milyen szörnyeteg lett a testvéred, és hogy én mi vagyok. Emlékszel arra a farkasra, aki pár perce ideugrott?- nézett testvérem szemébe, aki csak bólogatott. –Nahm…hát leegyszerűsítve az voltam én.- mondta bizakodva. Testvérem csak rázta a fejét.
-Nem. Nem. Nem, és nem. Itt mindenki engem ver át? Jó érzés volt engem átverni? Persze. Sebezhető voltam, össze voltam omolva miatta- ekkor rám mutatott.- és te pedig kihasználtál. De nem gondoltad volna, hogy én beléd szerettem, és mindent tudni akartam rólad. Elvileg mindent elmondtál, de ez ezek szerint nem igaz. Egy igen lényeges részletet hagytál ki.- mondta felháborodva.
-Menjünk. –suttogtam olyan halkan, hogy csak természet feletti hallás hallja. A vámpírok elindultak. –Egy pillanat. Prue, kérlek ne szólj a szüleidnek. Nem tenne jót nekik. És, senki másnak sem említsd. Jobb lesz nekik úgy, hogy meghaltam. Sajnálom. –Mondtam, majd még kissé vörös szemeimmel ránéztem húgomra. Utoljára látom. El akarok költözi. El is megyek. Ha Cullenék jönnek, ha nem.
-Sajnálom. Kérlek. Szükségem van rád. Tartjuk a kapcsolatot ugye? Kérlek. Nélküled…-mondta, de a végére elsírta magát, és Matthew karjaiba bújt, erre a farkasfiú elkezdte a hátát nyugtatásképp simogatni.
-Rendben. Majd…még…meggondolom. Sziasztok. Vigyázzatok magatokra. –mosolyogtam, majd futásnak eredtem. Még hallottam, ahogy Prue mondja: Vigyázz magadra Bridget! Matt, drágám, te pedig magyarázattal tartozol.
Húgom. Hát, nemigen változott…Ez a stílus annyira rá vall…vagyis, hogy az egyik percben még sír, szomorkodik, a másikban pedig már nevet, és jó kedve van. Annyira fog hiányozni. Főleg, hogy elköltözök. Pont beértem a nappaliba, mindenki lent ült. Alice…
-Sajnálom. Gondolom már Alice mindent elmondott. –mondtam, és felmentem a szobámba. Elmentem átöltözni, és kiültem az erkélyre. Néztem a csillagos eget. Ilyen sem mindig van. Nem sokáig fogom még ezt az eget nézni. De hová megyek? Párizs? New York? Los Angeles? Egyáltalán melyik államba? És nagyváros, vagy egy kicsi, eldugott falucska? Egyedül. Az biztos. Cullenéket nem rángathatom mindenhová magammal. És, ha mondjuk a Volturihoz mennék? Miért is élek? Jó lesz nekem meghalni. Ekkor valaki felrohant a lépcsőn, feltépte az ajtóm, és berontott.
-Nem mész te a Volturihoz! És ráadásul nem meghalni! Nem mész te sehová! A Volturihoz! A Volturihoz? Ezt most komolyan gondoltad? Nem vagy normális!! Oda ne merj menni! –kiabálta. Eközben mindenki ott tolongott az ajtó előtt. Felhorkantam, és kiugrottam az ablakon. Nem hiszem el! A határ! Ez az. Elmegyek a határhoz. Beszélek Matt-el. Már félúton voltam, de utánam eredtek. Ezt nem hiszem el! Hagyjanak egy kicsit békén! Nyugalmat akarok! Gyorsabb tempóra kapcsoltam, és már nem hallottam, hogy jönnek. Jobb is. Elértem a határhoz, és elkiáltottam magam.
-Matt! Matt! Hahó! Biztos, hogy hall valaki, szóval szóljon neki! Matt! –kiabáltam kitartóan, mire egy farkas kijött a bokorból. Ez nem ugyan az volt, mint aki az erdőben is volt, tehát nem Matt.
-Gondolom nem Matt vagy. –mosolyogtam. Ő csak bólintott.- Hát, még nem is találkoztunk.- mosolyogtam még jobban. Erre újra egy bólintás volt a válasz. –Akkor bemutatkozok. Bridget Bather vagyok a legújabb Cullen. Prue nővére. Őt már biztosan ismered. –erre is bólintott. –Gondoltam. Szólnál Matt-nak, hogy beszélnem kellene vele?- bólintott, és elfutott. Pár perc múlva egy indiánfiú jött vissza.
-Hello Bridget. Én Petrik vagyok. A legújabb tag. És nem vagyok vámpírkóros. –erre elnevette magát. Ebből a fiúból csak úgy sugárzik a boldogság. Én is vele együtt nevettem. Ez a fiú elég rendesen feldobott.
-Hát, nagyon örülök, hogy nem irtózol tőlünk.- nevettem.- Kinek a fia vagy, hogy átváltoztál?
-Az ezelőtti falkavezér, Sam-é. Úgyhogy most én vagyok a soros. –húzta el a száját.
-Az jó. Teljesen rád illik a szerep.
-Hát, mindenki ezt mondja, de én nem igen tudom. Most Matt a falkavezér- húzta el a száját.- Hát, rendes, meg minden, de szerintem túl komoly. És végül is, ha belegondolunk, komolynak kell lenni. Én pedig nem vagyok az.- mosolygott.
-Nem kell teljesen annak lenni…Csak, ha kell tudj uralkodni a helyzeteken. Ahogy rájöttem, a mi fajtánk elég csalafinta. Tehát, szerintem legyél te az alfa, csak készülj fel rá.
-Köszi Bridzs. Sokat segítettél. Még meggondolom. Te pedig elköltözöl…- szomorodott el.
-Ne csináld már. Nem is ismersz. Nem fogok én senkinek sem hiányozni. Meghaltam. Mármint mindenki azt tudja, hogy meghaltam…csak ti nem…szóval már nincs életem.
-Ez nem igaz. Itt vagy, és én tudom, hogy élsz. –mosolygott.
-Meg a farkasok, vámpírok, tehát természetfeletti lények, normális emberek a létezésünkről sem tudnak.
-Ez igaz, de gondolj bele. Már vagyunk legalább 10-en, akik tudják, hogy te vagy. És elmész.
-Igen, elmegyek. Sajnálom. Lehet, hogy még itt vagyok fél évig. Kijárják a többiek a sulit, aztán elmegyek. Mégsem hagyhatom cserben őket.
-Igen. Ez már a saját dolgod…
-Figyelj, te nem tartod furcsának, hogy nem ég a torkom a közeledben, meg, hogy ennyire nyitott vagyok? –nevettem vele együtt.
-Dehogynem. Én sem remegek, és teljesen feloldódtam. Egy új barátság.
-Ja-ja. Én is így érzem…
