20.fejezet
(Bridget)
- Ti meg…hogy?- dadogtam hitetlenkedve, mire Jenny a nyakamba ugrott.
- Majdnem megöltünk. Meg akartunk ölni! Én azt hittem, hogy meghaltál. –siránkozott, de valaki lerántotta rólam, és mellettem Emmett és Petric vicsorított, miközben Jasper arrébb vitte a lányt, és mellém állt.
- El innen. Meg akartátok ölni! Nem ismertétek fel? –kiabáltak.
- Nem tudom, ki nem törődött velem otthon…- horkantam fel. Felálltam, és megöleltem Jenny-t, majd Chriss-t is.
- Sajnálom. – motyogta ő is.
- Én is. Tényleg. De hogy?- kérdeztem.
- Hát, egy nomád csapat megtámadott, amikor az erdőben sétálgattunk, nem Forks területén. Tehát, megtámadtak, mind a kettőnket megharaptak, de a jó csapat megmentett minket. Két hónapig voltunk velük, utána elmentünk tőlük. Azután csatlakoztunk hozzájuk, egy francia csapathoz, akik eltervezték, hogy kiirtják a Volturit, és minden nagyobb hatalmat, így a Cullen családot is. –Erre a mögöttem lévő vámpír&vérfarkas trió elkezdett morogni. –Szóval, mivel nem tudtunk mást tenni, mert megfenyegettek minket, azzal, hogy ha nem engedelmeskedünk, akkor megölik a családunkat. Ezért muszáj volt megtennünk. De nem öltünk. Szóval, ezt a küldetést ránk bízták. Hát…- vakarta a fejét. Erre elnevettem magam.
- Értem már. Nekem már szerintem mennem kellene. Keresnem kell valami házat. –mosolyogtam rájuk. Erre a mögöttem álló természetfeletti lények elkezdtek köhögni.
- Igen?- fordultam hátra.
- Hát, gondolom nem akarsz visszajönni?- motyogta Emmett.
- Ja, és persze visszaadni az erőmet. - mosolygott a szőke vámpírsrác.
- Upsz, bocsi. –nevettem, majd visszaadtam az erejét. –És Emmett, nem tudom.
- De hogy változtál át? –kérdezte Jenny.
- Ugyan úgy mint ti. Fájdalmasan. Csak nekem előtte is fájt. –mosolyogtam. –Medve támadás, és Cullenék megmentettek. Ennyit tudok. –nevetett velem majdnem mindenki, csak Petric nem, aki nyüszített.
- Ohh, sajnálom Pet. Hogy vagy? Mondjuk válaszolni nem tudsz, szóval…- odamentem hozzá, hogy megnézzem a sebét. - Már majdnem meggyógyult. Haza tudsz vele jönni? Amúgy elkísérlek. Ha jól tudom, átengedhetsz a határon. –mosolyogtam, amíg ő farkas módján vigyorodott el, majd ugatott egyet.- Ezt igennek veszem.
- Bridget, sajnáljuk. Nagyon. Rosalie átvert minket. Mi pedig ostoba módon hallgattunk rá. Gyere vissza hozzánk. –kérlelt Emmett, mire én megöleltem.
- Jó. De több ilyen ne legyen. – nevettem, ekkor Jasper felvette csörgő mobilját, mire egy vidám sikítást hallottunk meg, majd az üres tárcsahangot.
-Alice. –nevetett Jazz, és vele együtt mindegyikünk. Odamentem Jazz-hez, és a fülébe súgtam Eljöhetnek velünk ők is?
-Persze! Carlisle-nek szerintem nem lesz ellenvetése. - nevetett. Ekkor SMS-e jött.
Carlisle azt mondta, jöjjenek csak, szívesen látja őket.
Alice
- Hát, úgy látom, ez igent jelent. Jenny, Criss, vár rátok egy család. - nevettem.
- Hogy?- néztek értetlenül.
- Gyertek el hozzánk. –mosolygott Jazz is. Ez a sok pozitív energia jót tett neki.
- Jeeee!- Jenny Jasper nyakába ugrott, ennek következtében mind a ketten hátra estek, mi pedig nevettünk rajtuk. Emmett rájuk ugrott, Chriss meg Emmett-re.
- Kicsi a rakás? –nevettem, miközben Crissre ültem. Jasper elkezdett mocorogni alattunk, így gyorsan leugrottam, majd utánam mindenki. Elkezdtem futni, nem tudom miért, de mindenki utánam jött, majd Emmett –ki más?- elkapott, és megpörgetett. Én pedig vidáman sikongattam. Letett, majd megölelt.
- Hiányoztál. Komolyan.
- Ti is nekem. –öleltem vissza
- Most képzeld el, hogy én kivel bunyóztam majdnem egy hétig?- mutogatott a kezével, és olyan arcot vágott, olyan ijedt arcot, hogy önkéntelenül is elnevettem magam.
- Hát, ha jól gondolom, akkor senkivel. –nevettem.
- Eltaláltad. –mosolygott, majd átváltott kiskutyaszemekre. Megráztam a fejem, erre még halkan nyüszíteni is kezdett.
- Oké. Majd harcolhatunk. Többiek?- néztem körül.
- Itt hagytak minket kettesben.
- Ezt meg minek?- nevettem.
- Ha én azt tudnám…- vágott ártatlan képet.
- Emmett.
- Oké. Oké. Én voltam.
- Ki gondolta volna…
- Beszélni akartam veled…
- Hallgatlak.
- Hát…ugye tudod, hogy most Rosalie elment…
- Jajj…Ne! Most én romboltam szét ezt a családot is.
- Nem… Nem ezt akartam mondani.
(Bridget)
- Ti meg…hogy?- dadogtam hitetlenkedve, mire Jenny a nyakamba ugrott.
- Majdnem megöltünk. Meg akartunk ölni! Én azt hittem, hogy meghaltál. –siránkozott, de valaki lerántotta rólam, és mellettem Emmett és Petric vicsorított, miközben Jasper arrébb vitte a lányt, és mellém állt.
- El innen. Meg akartátok ölni! Nem ismertétek fel? –kiabáltak.
- Nem tudom, ki nem törődött velem otthon…- horkantam fel. Felálltam, és megöleltem Jenny-t, majd Chriss-t is.
- Sajnálom. – motyogta ő is.
- Én is. Tényleg. De hogy?- kérdeztem.
- Hát, egy nomád csapat megtámadott, amikor az erdőben sétálgattunk, nem Forks területén. Tehát, megtámadtak, mind a kettőnket megharaptak, de a jó csapat megmentett minket. Két hónapig voltunk velük, utána elmentünk tőlük. Azután csatlakoztunk hozzájuk, egy francia csapathoz, akik eltervezték, hogy kiirtják a Volturit, és minden nagyobb hatalmat, így a Cullen családot is. –Erre a mögöttem lévő vámpír&vérfarkas trió elkezdett morogni. –Szóval, mivel nem tudtunk mást tenni, mert megfenyegettek minket, azzal, hogy ha nem engedelmeskedünk, akkor megölik a családunkat. Ezért muszáj volt megtennünk. De nem öltünk. Szóval, ezt a küldetést ránk bízták. Hát…- vakarta a fejét. Erre elnevettem magam.
- Értem már. Nekem már szerintem mennem kellene. Keresnem kell valami házat. –mosolyogtam rájuk. Erre a mögöttem álló természetfeletti lények elkezdtek köhögni.
- Igen?- fordultam hátra.
- Hát, gondolom nem akarsz visszajönni?- motyogta Emmett.
- Ja, és persze visszaadni az erőmet. - mosolygott a szőke vámpírsrác.
- Upsz, bocsi. –nevettem, majd visszaadtam az erejét. –És Emmett, nem tudom.
- De hogy változtál át? –kérdezte Jenny.
- Ugyan úgy mint ti. Fájdalmasan. Csak nekem előtte is fájt. –mosolyogtam. –Medve támadás, és Cullenék megmentettek. Ennyit tudok. –nevetett velem majdnem mindenki, csak Petric nem, aki nyüszített.
- Ohh, sajnálom Pet. Hogy vagy? Mondjuk válaszolni nem tudsz, szóval…- odamentem hozzá, hogy megnézzem a sebét. - Már majdnem meggyógyult. Haza tudsz vele jönni? Amúgy elkísérlek. Ha jól tudom, átengedhetsz a határon. –mosolyogtam, amíg ő farkas módján vigyorodott el, majd ugatott egyet.- Ezt igennek veszem.
- Bridget, sajnáljuk. Nagyon. Rosalie átvert minket. Mi pedig ostoba módon hallgattunk rá. Gyere vissza hozzánk. –kérlelt Emmett, mire én megöleltem.
- Jó. De több ilyen ne legyen. – nevettem, ekkor Jasper felvette csörgő mobilját, mire egy vidám sikítást hallottunk meg, majd az üres tárcsahangot.
-Alice. –nevetett Jazz, és vele együtt mindegyikünk. Odamentem Jazz-hez, és a fülébe súgtam Eljöhetnek velünk ők is?
-Persze! Carlisle-nek szerintem nem lesz ellenvetése. - nevetett. Ekkor SMS-e jött.
Carlisle azt mondta, jöjjenek csak, szívesen látja őket.
Alice
- Hát, úgy látom, ez igent jelent. Jenny, Criss, vár rátok egy család. - nevettem.
- Hogy?- néztek értetlenül.
- Gyertek el hozzánk. –mosolygott Jazz is. Ez a sok pozitív energia jót tett neki.
- Jeeee!- Jenny Jasper nyakába ugrott, ennek következtében mind a ketten hátra estek, mi pedig nevettünk rajtuk. Emmett rájuk ugrott, Chriss meg Emmett-re.
- Kicsi a rakás? –nevettem, miközben Crissre ültem. Jasper elkezdett mocorogni alattunk, így gyorsan leugrottam, majd utánam mindenki. Elkezdtem futni, nem tudom miért, de mindenki utánam jött, majd Emmett –ki más?- elkapott, és megpörgetett. Én pedig vidáman sikongattam. Letett, majd megölelt.
- Hiányoztál. Komolyan.
- Ti is nekem. –öleltem vissza
- Most képzeld el, hogy én kivel bunyóztam majdnem egy hétig?- mutogatott a kezével, és olyan arcot vágott, olyan ijedt arcot, hogy önkéntelenül is elnevettem magam.
- Hát, ha jól gondolom, akkor senkivel. –nevettem.
- Eltaláltad. –mosolygott, majd átváltott kiskutyaszemekre. Megráztam a fejem, erre még halkan nyüszíteni is kezdett.
- Oké. Majd harcolhatunk. Többiek?- néztem körül.
- Itt hagytak minket kettesben.
- Ezt meg minek?- nevettem.
- Ha én azt tudnám…- vágott ártatlan képet.
- Emmett.
- Oké. Oké. Én voltam.
- Ki gondolta volna…
- Beszélni akartam veled…
- Hallgatlak.
- Hát…ugye tudod, hogy most Rosalie elment…
- Jajj…Ne! Most én romboltam szét ezt a családot is.
- Nem… Nem ezt akartam mondani.
- Hanem?
- Hát…öhm…
- Emmett…te most komolyan zavarban vagy?- nevettem el magam.
- Hé. Nem igaz!
- Akkor?
- Rosalie...nincs párom...és hát...
- Emmett. Kérlek.
- Oké. Tessék. Kimondom. Van egy új pár a házbaaaa! És ez tudod mit jelent?
- Mit?
- Lesz éjszakai programom.
- Emmett. őket ne hallgasd ki, mert megbánod.
- Légyszi.
- Nem! Inkább , inkább gyere, majd megbeszéljük máskor, igaz, a véleményem nem fog változni erről. Keressük meg a többieket. Ezt még visszakapják. –nevettem, majd elindultam.
-Petric, hogy bírod?- kérdeztem már félúton.
-Fáradt. - vigyorgott Jasper. –Lassan már annyira, hogy én is elfáradok. – nevetett.
-Petric. Hazáig bírd ki. A határnál átváltozol, ott meg majd Bridget bevisz. – nevetett Emmett, mire egy tockossal jutalmaztam.
-Petric, ha fáradt vagy, akkor megállhatunk. Kiveszünk egy szállodában egy szobát…- kezdtem, mire egy fejrázás volt a válasz. –Tehát nem. Oké. Akkor viszont menjünk.
(1-2 nap múlva.)
- Petric. Megadod az engedélyt? –nevettem.
- Hát persze Bridget. Menjünk. –nevetett ő is, immár emberi alakban.
- Még mindig fáj az oldalam. –fújt egyet.
- Mély volt a sérülésed. Elhiszem. –nevettem, majd felkaptam, és elkezdtem vele futni.
- Bridget! Héhh! Ez nem ér! Menni azért még tudok! –nevetett.
- Inkább mond, hogy merre kell menni.
- Még menj csak, úgy két kiló métert. Aztán egy nagy, kétemeletes faház.
Pár perc múlva ott voltunk, és egy férfi rontott ki a házból, miközben én letettem Pet-et a földre.
- Mi ez itt?- mutogatott rám, miközben a fiával ordibált.
- Apa, ő itt Bridget. Bridzs, ő itt az Apám, Sam. Ez is megvolt. Szóval. Bridget, menj csak haza, ezt majd én elintézem. –Búcsúzott el.
- Okéjs, Petric! Vigyázz magadra, és főleg az oldaladra. –mosolyogtam, intettem, majd elfutottam. Hamar átértem a határon, és egy farkas sem állított meg. Szerencse. Elértem a házhoz. Megálltam, és tétováztam. Beléptem, és egy kissé meglepődtem…
__***__
(Petric)
Miután Bridget elment, szinte hallottam, ahogy apámnak forr az agyvize.
- Fiam! –kiabált. –Mi volt ez?
- Mi? Mint hallottad Bridget. Ő volt itt a legjobb haverom. –néztem rá komolyan.
- Megtiltom, hogy vele haverkodj!
- Hát, azt nehezen.
- Megtiltatom az alfával.
- Ellent tudok mondani neki, hála neked.
- Hogy mi? –nézett döbbenten rám.
- Igen, jól értetted. Megtettem, mielőtt elmentem. Most pedig, ha meg bocsátatsz, azért hozott Bridzs, mert annyira fáradt vagyok. Jóéjt!. –mondtam, majd elmentem a szobámba, de most nem az ablakon keresztül. Holnap úgyis megkapom még Apámtól. Sőt, Anyutól is valószínű…
- Hát…öhm…
- Emmett…te most komolyan zavarban vagy?- nevettem el magam.
- Hé. Nem igaz!
- Akkor?
- Rosalie...nincs párom...és hát...
- Emmett. Kérlek.
- Oké. Tessék. Kimondom. Van egy új pár a házbaaaa! És ez tudod mit jelent?
- Mit?
- Lesz éjszakai programom.
- Emmett. őket ne hallgasd ki, mert megbánod.
- Légyszi.
- Nem! Inkább , inkább gyere, majd megbeszéljük máskor, igaz, a véleményem nem fog változni erről. Keressük meg a többieket. Ezt még visszakapják. –nevettem, majd elindultam.
-Petric, hogy bírod?- kérdeztem már félúton.
-Fáradt. - vigyorgott Jasper. –Lassan már annyira, hogy én is elfáradok. – nevetett.
-Petric. Hazáig bírd ki. A határnál átváltozol, ott meg majd Bridget bevisz. – nevetett Emmett, mire egy tockossal jutalmaztam.
-Petric, ha fáradt vagy, akkor megállhatunk. Kiveszünk egy szállodában egy szobát…- kezdtem, mire egy fejrázás volt a válasz. –Tehát nem. Oké. Akkor viszont menjünk.
(1-2 nap múlva.)
- Petric. Megadod az engedélyt? –nevettem.
- Hát persze Bridget. Menjünk. –nevetett ő is, immár emberi alakban.
- Még mindig fáj az oldalam. –fújt egyet.
- Mély volt a sérülésed. Elhiszem. –nevettem, majd felkaptam, és elkezdtem vele futni.
- Bridget! Héhh! Ez nem ér! Menni azért még tudok! –nevetett.
- Inkább mond, hogy merre kell menni.
- Még menj csak, úgy két kiló métert. Aztán egy nagy, kétemeletes faház.
Pár perc múlva ott voltunk, és egy férfi rontott ki a házból, miközben én letettem Pet-et a földre.
- Mi ez itt?- mutogatott rám, miközben a fiával ordibált.
- Apa, ő itt Bridget. Bridzs, ő itt az Apám, Sam. Ez is megvolt. Szóval. Bridget, menj csak haza, ezt majd én elintézem. –Búcsúzott el.
- Okéjs, Petric! Vigyázz magadra, és főleg az oldaladra. –mosolyogtam, intettem, majd elfutottam. Hamar átértem a határon, és egy farkas sem állított meg. Szerencse. Elértem a házhoz. Megálltam, és tétováztam. Beléptem, és egy kissé meglepődtem…
__***__
(Petric)
Miután Bridget elment, szinte hallottam, ahogy apámnak forr az agyvize.
- Fiam! –kiabált. –Mi volt ez?
- Mi? Mint hallottad Bridget. Ő volt itt a legjobb haverom. –néztem rá komolyan.
- Megtiltom, hogy vele haverkodj!
- Hát, azt nehezen.
- Megtiltatom az alfával.
- Ellent tudok mondani neki, hála neked.
- Hogy mi? –nézett döbbenten rám.
- Igen, jól értetted. Megtettem, mielőtt elmentem. Most pedig, ha meg bocsátatsz, azért hozott Bridzs, mert annyira fáradt vagyok. Jóéjt!. –mondtam, majd elmentem a szobámba, de most nem az ablakon keresztül. Holnap úgyis megkapom még Apámtól. Sőt, Anyutól is valószínű…
