Slézi kérésére hoztam meg ilyen gyorsan. Pontosítok, nem is kérés volt, hanem parancs =)
Na, de az a lényeg, hogy itt van.
A komikat várom.
A novella pályázatra jelentkezők pedig írják csak az e-mailt, vagy chatba is lehet.
Puszii
 |
| Fényképalbum |
58. fejezet –Vagyis II. 17. fejezet
(Bridget)
Éjfélig táncoltunk, utána én és Alice a kamerával, és a laptopommal és a fényképalbummal együtt leléptünk, és a Cullen házig száguldottunk. Ott besuhantunk Alice szobájába, és a számítógépemet rácsatlakoztattuk a nyomtatójára, a fényképezőgépemet pedig a laptopra. Miután kiválogattuk, hogy melyik gépek a legjobbak, azokat kinyomtattuk és betettük az albumba. Az album elején egy csoportkép volt, és rögtön az első oldalon volt az a kép, ahol Jane szólója után Nich a karjaiba kapta, és megcsókolta.
Az album fele Nich és Jane párossal megtelt, míg a többiben mindenki más volt. Tehát volt benne olyan, ahol Én és Szerelmem lassúzunk, ahol Alice, Jane és Én karaokezunk, ahol Jane Esme-t és Carlisle-t öleli…
Tehát az album tele lett meghatóbbnál-meghatóbb képekkel, de ugye a vidám képek sem maradhattak ki.
Miután kész lettünk, becsomagoltuk az ajándékot, és visszafutottunk a házamhoz, ott gyorsan letettem a laptopom, és Jane elé léptünk.
- Ez az Alice és az Én közös ajándékunk. Remélem örülsz majd neki. –adtam át, és miután mind a kettőnket megölelt, kibontotta.
Először döbbenten nézte, és végigforgatta, majd teste megrázkódott, és a nyakunkba ugrott.
- Köszönöm. –suttogta, és jól megölelgetett minket.
Közben az egész család végignézte, és egy pár megjegyzést tett hozzá, mint például: csodás, szép, ügyesek voltatok…
Hajnalban, miután mindenki elköszönt Jane-től, elkezdtünk összepakolni. Em úgy döntött, hogy velünk jön, viszont Nich-nek elmagyaráztam, hogy miért ne jöjjön. Elég nehéz beszélgetés volt, de rávettem. De ahhoz ragaszkodott, hogy a reptérre kikísérjen minket.
Nekiálltunk összepakolni. Jane gyakran felzokogott, így az első alkalom után inkább kiküldtem Emmett-et.
- Jane. Nyugi. Shhh…- simogattam a hátát, amikor újra rátört a sírhatnék. –Ne aggódj… Shhh… Minden rendben lesz… Jane… Shhh…
- Dehogy lesz… - zokogott fel. –Soha többé nem látom.
- Ilyet ne is mondj. –parancsoltam rá gyengéden. –Látni fogod. Amikor én megyek Volterrába, elhozom magammal. Ne aggódj. Minden rendben lesz, és van.
- Oké. –sóhajtott fel, és tovább pakolt a második bőröndjébe is, mivel az új ruhákat és ajándékokat is el kell vinni.
Az én bőröndömbe tettem pár ruhát Emmett-nek is, majd miután bepakoltunk és átöltöztünk, ideje volt indulni. Nich megjött a kocsival, és szerelmével beültek előre, mi pedig hátra.
Az út viszonylag csendesen telt, csak néhány csók, és szerelmes szó hallatszott elölről, mi Kedvesemmel nem akartuk megzavarni őket, csak egymáshoz bújva bámultunk ki az ablakon.
Egy óra múlva megálltunk a reptéren, és míg Jane és Nich búcsúzkodtak, Em és én leadtuk a csomagokat.
- Ez nehéz út lesz. –sóhajtottam.
- Az… - ölelt meg, és Jane-t még bevártuk, majd indultunk a felszálló kapu felé.
*_A gépen_*
- Kontaktlencse. –ált fel Jane már sokadszorra, és újra a mosdó felé vette az irányt.
(Bridget)
Éjfélig táncoltunk, utána én és Alice a kamerával, és a laptopommal és a fényképalbummal együtt leléptünk, és a Cullen házig száguldottunk. Ott besuhantunk Alice szobájába, és a számítógépemet rácsatlakoztattuk a nyomtatójára, a fényképezőgépemet pedig a laptopra. Miután kiválogattuk, hogy melyik gépek a legjobbak, azokat kinyomtattuk és betettük az albumba. Az album elején egy csoportkép volt, és rögtön az első oldalon volt az a kép, ahol Jane szólója után Nich a karjaiba kapta, és megcsókolta.
Az album fele Nich és Jane párossal megtelt, míg a többiben mindenki más volt. Tehát volt benne olyan, ahol Én és Szerelmem lassúzunk, ahol Alice, Jane és Én karaokezunk, ahol Jane Esme-t és Carlisle-t öleli…
Tehát az album tele lett meghatóbbnál-meghatóbb képekkel, de ugye a vidám képek sem maradhattak ki.
Miután kész lettünk, becsomagoltuk az ajándékot, és visszafutottunk a házamhoz, ott gyorsan letettem a laptopom, és Jane elé léptünk.
- Ez az Alice és az Én közös ajándékunk. Remélem örülsz majd neki. –adtam át, és miután mind a kettőnket megölelt, kibontotta.
Először döbbenten nézte, és végigforgatta, majd teste megrázkódott, és a nyakunkba ugrott.
- Köszönöm. –suttogta, és jól megölelgetett minket.
Közben az egész család végignézte, és egy pár megjegyzést tett hozzá, mint például: csodás, szép, ügyesek voltatok…
Hajnalban, miután mindenki elköszönt Jane-től, elkezdtünk összepakolni. Em úgy döntött, hogy velünk jön, viszont Nich-nek elmagyaráztam, hogy miért ne jöjjön. Elég nehéz beszélgetés volt, de rávettem. De ahhoz ragaszkodott, hogy a reptérre kikísérjen minket.
Nekiálltunk összepakolni. Jane gyakran felzokogott, így az első alkalom után inkább kiküldtem Emmett-et.
- Jane. Nyugi. Shhh…- simogattam a hátát, amikor újra rátört a sírhatnék. –Ne aggódj… Shhh… Minden rendben lesz… Jane… Shhh…
- Dehogy lesz… - zokogott fel. –Soha többé nem látom.
- Ilyet ne is mondj. –parancsoltam rá gyengéden. –Látni fogod. Amikor én megyek Volterrába, elhozom magammal. Ne aggódj. Minden rendben lesz, és van.
- Oké. –sóhajtott fel, és tovább pakolt a második bőröndjébe is, mivel az új ruhákat és ajándékokat is el kell vinni.
Az én bőröndömbe tettem pár ruhát Emmett-nek is, majd miután bepakoltunk és átöltöztünk, ideje volt indulni. Nich megjött a kocsival, és szerelmével beültek előre, mi pedig hátra.
Az út viszonylag csendesen telt, csak néhány csók, és szerelmes szó hallatszott elölről, mi Kedvesemmel nem akartuk megzavarni őket, csak egymáshoz bújva bámultunk ki az ablakon.
Egy óra múlva megálltunk a reptéren, és míg Jane és Nich búcsúzkodtak, Em és én leadtuk a csomagokat.
- Ez nehéz út lesz. –sóhajtottam.
- Az… - ölelt meg, és Jane-t még bevártuk, majd indultunk a felszálló kapu felé.
*_A gépen_*
- Kontaktlencse. –ált fel Jane már sokadszorra, és újra a mosdó felé vette az irányt.
- Ez így nem lesz jó. –sóhajtott Emmett.
- Szerintem sem. Szenved már most. Igaz, egy idő után nálam jobb volt, de nála csak rosszabb lesz. –hajtottam fejem a vállára.
- Meddig leszünk ott?
- Nem tudom. –sóhajtottam fel, közben Jane visszatért, és visszaült a helyére, és újra a könyvét kezdte olvasni.
Miután leszállt a gép, mi megvártuk a csomagjainkat, és kimentünk a parkolóba. Szerencsénkre a nap nem sütött, hanem szemerkélt az eső. Mintha csak elérne idáig Nich ereje. Megálltunk a bejárat előtt lévő kocsinál, mivel kijött elénk az egyik vámpír.
- Mester. –hajolt meg enyhén.
- John. Héé. –szóltam rá. –Ne kezd. Főleg ne itt.
- Igenis. –mondta, és beült a kocsiba, majd mi is így tettünk.
Az úton érdeklődött utánunk, hogy vagyunk, milyen volt az út, ilyesmik.
- És ő ki? Már elnézést a kérdésért… - mondta.
- Emmett McCarty Cullen. –szólt Szerelmem.
- A párom. –tettem hozzá.
- Értem. –bólintott aprót, és tövig nyomta a gázt.
- Csak párod? –vigyorgott rám Emmett.
- Szerelmem, életem értelme… - csókoltam meg. –Egyéb szót?
- Elég lesz ennyi. –kuncogott.
- Megjöttünk. –fékezett le a parkolóban John.
- Köszi, hogy kijöttél elénk. –mosolyogtam rá, és kivettem a csomagokat hátulról.
- Ugyan. Tudod, hogy ez a kötelességem. És szívesen tettem. –vette el a csomagokat, és már el is tűnt.
- Milyen nagy tiszteletnek örvendesz itt. –karolta át a derekam Kedvesem.
- Hát igen… ez van… Gyere Jane, Aro már várhat minket. –fogtam meg a karját, és a Nagyterem felé húztam.
- Oké. –sóhajtott, és elindult.
- Szerintem sem. Szenved már most. Igaz, egy idő után nálam jobb volt, de nála csak rosszabb lesz. –hajtottam fejem a vállára.
- Meddig leszünk ott?
- Nem tudom. –sóhajtottam fel, közben Jane visszatért, és visszaült a helyére, és újra a könyvét kezdte olvasni.
Miután leszállt a gép, mi megvártuk a csomagjainkat, és kimentünk a parkolóba. Szerencsénkre a nap nem sütött, hanem szemerkélt az eső. Mintha csak elérne idáig Nich ereje. Megálltunk a bejárat előtt lévő kocsinál, mivel kijött elénk az egyik vámpír.
- Mester. –hajolt meg enyhén.
- John. Héé. –szóltam rá. –Ne kezd. Főleg ne itt.
- Igenis. –mondta, és beült a kocsiba, majd mi is így tettünk.
Az úton érdeklődött utánunk, hogy vagyunk, milyen volt az út, ilyesmik.
- És ő ki? Már elnézést a kérdésért… - mondta.
- Emmett McCarty Cullen. –szólt Szerelmem.
- A párom. –tettem hozzá.
- Értem. –bólintott aprót, és tövig nyomta a gázt.
- Csak párod? –vigyorgott rám Emmett.
- Szerelmem, életem értelme… - csókoltam meg. –Egyéb szót?
- Elég lesz ennyi. –kuncogott.
- Megjöttünk. –fékezett le a parkolóban John.
- Köszi, hogy kijöttél elénk. –mosolyogtam rá, és kivettem a csomagokat hátulról.
- Ugyan. Tudod, hogy ez a kötelességem. És szívesen tettem. –vette el a csomagokat, és már el is tűnt.
- Milyen nagy tiszteletnek örvendesz itt. –karolta át a derekam Kedvesem.
- Hát igen… ez van… Gyere Jane, Aro már várhat minket. –fogtam meg a karját, és a Nagyterem felé húztam.
- Oké. –sóhajtott, és elindult.
- Jane. Látszik rajtad, hogy óriási gond van. Ennek nem fognak örülni. Sebezhető vagy. –suttogtam.
- Mert az is vagyok. –motyogja. –És nem érdekel, ha annak tűnök. Majd rendbe jövök.
- Ha te mondod… - sóhajtottam, és inkább gyorsítottam lépteimen.
A Nagyterem előtt megálltam, és mosolyogva nyitottam ki az ajtót.
- Nahát… Sziasztok. –köszöntem vigyorogva, mire azonnal letámadtak. Négyen öleltek egyszerre, és mind egyszerre kiabálták, visították a nevemet, közben nevettek.
- Hé. Hééé. Nyugi. Összetörtök. –kuncogtam, mire elengedtek.
- Hiányoztál. –jött kórusba barátaimtól.
Merthogy akik letámadtak, azok Felix, Dem, Alec és Sophie voltak.
- Valahogy éreztem, hogy ti lesztek az elsők. –kacagtam.
Alec a testvérét is megölelte, de látványosan rosszabb lett a kedve.
- Szia Bridget. –ölelt meg Aro is.
- Szia. Minden rendben mostanság?
- Mit mindig, minden rendben. Egy dologtól eltekintve minden ugyan az. –sóhajtott fel, és visszaült.
- Bridget. –találtam magam Marcus karjaiban.
- Huh. Szia. –kuncogtam.
- Nem gondoltad volna, hogy ez lesz, igaz? –ült ő is vissza.
- Mert az is vagyok. –motyogja. –És nem érdekel, ha annak tűnök. Majd rendbe jövök.
- Ha te mondod… - sóhajtottam, és inkább gyorsítottam lépteimen.
A Nagyterem előtt megálltam, és mosolyogva nyitottam ki az ajtót.
- Nahát… Sziasztok. –köszöntem vigyorogva, mire azonnal letámadtak. Négyen öleltek egyszerre, és mind egyszerre kiabálták, visították a nevemet, közben nevettek.
- Hé. Hééé. Nyugi. Összetörtök. –kuncogtam, mire elengedtek.
- Hiányoztál. –jött kórusba barátaimtól.
Merthogy akik letámadtak, azok Felix, Dem, Alec és Sophie voltak.
- Valahogy éreztem, hogy ti lesztek az elsők. –kacagtam.
Alec a testvérét is megölelte, de látványosan rosszabb lett a kedve.
- Szia Bridget. –ölelt meg Aro is.
- Szia. Minden rendben mostanság?
- Mit mindig, minden rendben. Egy dologtól eltekintve minden ugyan az. –sóhajtott fel, és visszaült.
- Bridget. –találtam magam Marcus karjaiban.
- Huh. Szia. –kuncogtam.
- Nem gondoltad volna, hogy ez lesz, igaz? –ült ő is vissza.
- Hát nem… - mosolyogtam. –Caius?
- Na, vele van a gond… - sóhajtott Aro.
- Értem… Mit csinált már megint?
- Olyan dolgot, ami hihetetlen… - fogja a fejét Marcus.
- De látom elhoztad a te Emmett-edet. –jön oda Aro, és a kezét nyújtja neki.
- Aro. –dörrenek rá.
- Tudom, tudom. Nem használom az erőm. –sóhajt, és Szerelmemmel kezet ráznak.
- Igen, eljöttem, ha nem gond. –mondta Em, mire felkuncogtam.
- Akit Bridget hoz, azt szívesen látjuk. –ült vissza a székébe. –És megőriztük a trónodat.
- Köszönöm. –ültem le. –Milyen ismerős érzés.
Végigsimítottam a két jelképen, és felálltam.
- Megyünk a szobámba. Nem szeretem bőröndben tartani a ruháimat. –teszem hozzá.
- Persze, menjetek csak. –intettek.
- Majd jövünk. –jegyeztem meg mosolyogva, és már ott sem voltunk.
- Tényleg megváltoztak. –súgta a fülembe Em.
- Ne is mond. –mosolyogtam rá, közben Jane elhúzott mellettünk, ügyet sem vetve ránk.
- Na, vele van a gond… - sóhajtott Aro.
- Értem… Mit csinált már megint?
- Olyan dolgot, ami hihetetlen… - fogja a fejét Marcus.
- De látom elhoztad a te Emmett-edet. –jön oda Aro, és a kezét nyújtja neki.
- Aro. –dörrenek rá.
- Tudom, tudom. Nem használom az erőm. –sóhajt, és Szerelmemmel kezet ráznak.
- Igen, eljöttem, ha nem gond. –mondta Em, mire felkuncogtam.
- Akit Bridget hoz, azt szívesen látjuk. –ült vissza a székébe. –És megőriztük a trónodat.
- Köszönöm. –ültem le. –Milyen ismerős érzés.
Végigsimítottam a két jelképen, és felálltam.
- Megyünk a szobámba. Nem szeretem bőröndben tartani a ruháimat. –teszem hozzá.
- Persze, menjetek csak. –intettek.
- Majd jövünk. –jegyeztem meg mosolyogva, és már ott sem voltunk.
- Tényleg megváltoztak. –súgta a fülembe Em.
- Ne is mond. –mosolyogtam rá, közben Jane elhúzott mellettünk, ügyet sem vetve ránk.
- Ez nagyon gáz így. –jegyezte meg.
- Ne is mond. –sóhajtottam, és a szobám felé húztam, majd bementünk. –Ez az én lakosztályom. Nem nagy szám.
- Nekem tetszik. –ül le az ágyra.
- Nekem is. –mosolyogtam, és lehuppantam mellé, és beleszagoltam a levegőbe. –Érzed az emberi szagot? Meg a szívverést?
- Igen. Nagyon furcsa. –mondta ő is.
- Fogadjunk, hogy Caius keze van a dologban. –pattantam fel, és már az ajtónál is voltam. –Jössz, vagy maradsz?
- Jövök. –mondta, és már suhantunk is Caius lakosztálya felé, ahol az illat felerősödött, és már pirított hagyma illata is társult hozzá, a nyers húsról nem is beszélve.
- Hát itt meg mi van? –nyitok be.
- Bridget. –termett előttem Caius, és megölelt.
- A kérdésemre választ még mindig nem kaptam. –mormogtam.
- Rendben. Bridget, Ő itt Gillian. –mosolyog, és a konyhából kijövő lány felé int. –Gil, had mutassam be Bridget-et, a negyedik vezetőt. Te döntesz az érdekében.
- Hogy mi? –döbbentem le. –Te egy embert hozol Volterrába? Ez közveszélyes. Ennyi eszed neked is lehetne. Itt lesz egy újszülött, vagy ilyesmi, és vége. Nem fog arra figyelni, hogy ő a te védenced. –dörrenek rá, és leülök a kanapéra.
A kezembe temetem az arcom.
- Hihetetlen. –teszem hozzá. –És meggondolatlan.
- Bridget. –ült le mellém Emmett, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. –Próbálj emberi ésszel gondolkodni. Hogy került ide?
- Vacsora volt. –kezdett bele Caius. –És én megmentettem. Egyszerűen úgy éreztem, hogy nem szabad meghalnia.
- És csapó vége. Ennyi elég is lesz. –szólt közbe Szerelmem. –Mi is így éreztük veled. Csak ismertünk előtte, és Alice látta. De hagyhattunk volna ott is, hogy valami dög megöljön, elvérezz vagy ilyesmi. Már rég nem élnél, ha mi nem lettünk volna olyan önzetlenek, hogy megmentsünk.
- Had gondoljam át. –dőltem hátra, és az orrnyergemet kezdtem el masszírozni. –Lássuk még egyszer, kit mentettél meg a biztos haláltól?
- Gillian. Idejönnél még egy kicsit?
- Egy pillanat… - mondta, és elzárta a gázt, és már jött is. –Itt is vagyok. És sajnálom, ha kényelmetlenséget okozok.
- Hm? –húztam fel a szemöldököm.
- Tudom, hogy legszívesebben elfogyasztanál. –nyelt egyet.
Szerelmemből és belőlem azonnal kitört a nevetés. Szegény lány csak értelmetlenül nézett minket, és szemében az ijedség csillogott.
- Nem eszek embereket. –mondtam, miután befejeztem a nevetést. –Mi állati véren élünk. A szemünk is aranybarna, nem pedig vörös.
- Ne is mond. –sóhajtottam, és a szobám felé húztam, majd bementünk. –Ez az én lakosztályom. Nem nagy szám.
- Nekem tetszik. –ül le az ágyra.
- Nekem is. –mosolyogtam, és lehuppantam mellé, és beleszagoltam a levegőbe. –Érzed az emberi szagot? Meg a szívverést?
- Igen. Nagyon furcsa. –mondta ő is.
- Fogadjunk, hogy Caius keze van a dologban. –pattantam fel, és már az ajtónál is voltam. –Jössz, vagy maradsz?
- Jövök. –mondta, és már suhantunk is Caius lakosztálya felé, ahol az illat felerősödött, és már pirított hagyma illata is társult hozzá, a nyers húsról nem is beszélve.
- Hát itt meg mi van? –nyitok be.
- Bridget. –termett előttem Caius, és megölelt.
- A kérdésemre választ még mindig nem kaptam. –mormogtam.
- Rendben. Bridget, Ő itt Gillian. –mosolyog, és a konyhából kijövő lány felé int. –Gil, had mutassam be Bridget-et, a negyedik vezetőt. Te döntesz az érdekében.
- Hogy mi? –döbbentem le. –Te egy embert hozol Volterrába? Ez közveszélyes. Ennyi eszed neked is lehetne. Itt lesz egy újszülött, vagy ilyesmi, és vége. Nem fog arra figyelni, hogy ő a te védenced. –dörrenek rá, és leülök a kanapéra.
A kezembe temetem az arcom.
- Hihetetlen. –teszem hozzá. –És meggondolatlan.
- Bridget. –ült le mellém Emmett, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. –Próbálj emberi ésszel gondolkodni. Hogy került ide?
- Vacsora volt. –kezdett bele Caius. –És én megmentettem. Egyszerűen úgy éreztem, hogy nem szabad meghalnia.
- És csapó vége. Ennyi elég is lesz. –szólt közbe Szerelmem. –Mi is így éreztük veled. Csak ismertünk előtte, és Alice látta. De hagyhattunk volna ott is, hogy valami dög megöljön, elvérezz vagy ilyesmi. Már rég nem élnél, ha mi nem lettünk volna olyan önzetlenek, hogy megmentsünk.
- Had gondoljam át. –dőltem hátra, és az orrnyergemet kezdtem el masszírozni. –Lássuk még egyszer, kit mentettél meg a biztos haláltól?
- Gillian. Idejönnél még egy kicsit?
- Egy pillanat… - mondta, és elzárta a gázt, és már jött is. –Itt is vagyok. És sajnálom, ha kényelmetlenséget okozok.
- Hm? –húztam fel a szemöldököm.
- Tudom, hogy legszívesebben elfogyasztanál. –nyelt egyet.
Szerelmemből és belőlem azonnal kitört a nevetés. Szegény lány csak értelmetlenül nézett minket, és szemében az ijedség csillogott.
- Nem eszek embereket. –mondtam, miután befejeztem a nevetést. –Mi állati véren élünk. A szemünk is aranybarna, nem pedig vörös.
- Oh… - döbbent le.
- Bridget Hale. –nyújtottam a kezem. –Igazából a teljes, pontos nevem Bridget Bather Hale Volturi. De ez túl hosszú. Tanulónak vagyok, és a Volturi vezetője.
- Gillian Gold. –fogott velem kezet, és elmosolyodott. –De a teljes nevem Gillian Dolly Gold. Több kitüntetéses mesterszakács vagyok, és a Gold-Kichen tulajdonosa. Legalább is eddig az voltam. –húzta el a száját. – De hogy-hogy tanuló?
- Nincs más dolgom… Dolgozzak? Túl megkötött. –vigyorogtam. –És Em-et semmiképp sem tudnám rávenni, hogy jöjjön velem mondjuk kórházba dolgozni, vagy ilyesmik. Így mi suliba járunk. Uncsi dolog, de legalább együtt vagyunk. –mosolyogtam Szerelmemre, akitől csak egy édes csókot kaptam.
- Gillian Gold. –fogott velem kezet, és elmosolyodott. –De a teljes nevem Gillian Dolly Gold. Több kitüntetéses mesterszakács vagyok, és a Gold-Kichen tulajdonosa. Legalább is eddig az voltam. –húzta el a száját. – De hogy-hogy tanuló?
- Nincs más dolgom… Dolgozzak? Túl megkötött. –vigyorogtam. –És Em-et semmiképp sem tudnám rávenni, hogy jöjjön velem mondjuk kórházba dolgozni, vagy ilyesmik. Így mi suliba járunk. Uncsi dolog, de legalább együtt vagyunk. –mosolyogtam Szerelmemre, akitől csak egy édes csókot kaptam.
Közben Gil leült velünk szemben a kanapára,
- Milyen célból jöttél Volterrába? –ültem vissza a kanapéra.
- A szüleim és a testvérem autóbalesetben meghaltak. A férjem bántalmazott, és más lehetőségem nem volt, mint menekülni. –sóhajtott fel, és elmorzsolt egy könnycseppet. –Így hát ide jöttem. Úgy gondoltam, hogy itt nem keresnének. Nem is értem, hogy miért, de ez ugrott be elsőnek, és irány egy taxiba, és el Olaszországba. Más választásom nem volt. Repülővel mégsem jöhettem. Aztán kilyukadtam itt, kivettem egy szobát egy kisebb hotelben, és általában csak ültem a szobában. El kellett tűnnöm mindenki elől. Egyik nap úgy döntöttem, hogy körbenézek, és csak bolyongtam a városban, amikor az egyik vámpír hívott a várba, hogy megnézhetjük. Nekem pedig nem volt semmi dolgom, így mentem. És így kerültem ide. –mosolyodott el. –És te?
- Én? Hát… Ő… a teljes szöveget elmondhatom neki, vagy ne? –néztem Caiusra. –Tudja?
- Milyen célból jöttél Volterrába? –ültem vissza a kanapéra.
- A szüleim és a testvérem autóbalesetben meghaltak. A férjem bántalmazott, és más lehetőségem nem volt, mint menekülni. –sóhajtott fel, és elmorzsolt egy könnycseppet. –Így hát ide jöttem. Úgy gondoltam, hogy itt nem keresnének. Nem is értem, hogy miért, de ez ugrott be elsőnek, és irány egy taxiba, és el Olaszországba. Más választásom nem volt. Repülővel mégsem jöhettem. Aztán kilyukadtam itt, kivettem egy szobát egy kisebb hotelben, és általában csak ültem a szobában. El kellett tűnnöm mindenki elől. Egyik nap úgy döntöttem, hogy körbenézek, és csak bolyongtam a városban, amikor az egyik vámpír hívott a várba, hogy megnézhetjük. Nekem pedig nem volt semmi dolgom, így mentem. És így kerültem ide. –mosolyodott el. –És te?
- Én? Hát… Ő… a teljes szöveget elmondhatom neki, vagy ne? –néztem Caiusra. –Tudja?
- Igen. –bólintott. –Mondj csak el neki mindent.
- Tehát. Emmett-ékkel suliban ismerkedtünk meg, akkor még ember voltam. Elmentem kirándulni, de egy medve megtámadott, szétmarcangolt, és lelökött a szikláról. Egy patakban landoltam, és megmentettek. Átváltoztattak, és hasonlók. Velük éltem innentől. Beleszerettem Emmett-be, és együtt éltünk. Csakhogy a régi párja, Rosalie jött bosszút állni rajtam, és letépte a karomat, meg megharapott. Tehát megkínzott. Alec megmentett, felépültem, Em szakított velem, mert Rosalie írt egy levelet, ami arról szólt, hogy én megcsalom Em-et. Na igen... Ő pedig nem kérdezett, hanem cselekedett, így Volterrába jöttem, itt éltem durván 16 évet, vezető lettem, elmentünk a Cullen családhoz, mivel Rosalie ott élt, és összeesküvést szervezett. Ott pedig én mindenre fényt derítettem, és végeztem vele. Azóta újra velük élek. –bújtam Szerelmem karjai közé.
- Ez csak a vázlatolt verzió. –szólt közbe Caius. –Nagyon nagy vonalakba.
- Igen… - sóhajtottam. –De nem keserítjük most el az emberkét. Menjen, csinálja meg az ebédjét, mi pedig beszélünk a többiekkel. –álltam fel, és velem együtt Em is ezt tette, majd az ajtó felé vettük az irányt.
- Várj! –szólt utánam. –Mi a döntésed?
- Majd meglátod. –intettem, és elsuhantunk.
- Tehát. Emmett-ékkel suliban ismerkedtünk meg, akkor még ember voltam. Elmentem kirándulni, de egy medve megtámadott, szétmarcangolt, és lelökött a szikláról. Egy patakban landoltam, és megmentettek. Átváltoztattak, és hasonlók. Velük éltem innentől. Beleszerettem Emmett-be, és együtt éltünk. Csakhogy a régi párja, Rosalie jött bosszút állni rajtam, és letépte a karomat, meg megharapott. Tehát megkínzott. Alec megmentett, felépültem, Em szakított velem, mert Rosalie írt egy levelet, ami arról szólt, hogy én megcsalom Em-et. Na igen... Ő pedig nem kérdezett, hanem cselekedett, így Volterrába jöttem, itt éltem durván 16 évet, vezető lettem, elmentünk a Cullen családhoz, mivel Rosalie ott élt, és összeesküvést szervezett. Ott pedig én mindenre fényt derítettem, és végeztem vele. Azóta újra velük élek. –bújtam Szerelmem karjai közé.
- Ez csak a vázlatolt verzió. –szólt közbe Caius. –Nagyon nagy vonalakba.
- Igen… - sóhajtottam. –De nem keserítjük most el az emberkét. Menjen, csinálja meg az ebédjét, mi pedig beszélünk a többiekkel. –álltam fel, és velem együtt Em is ezt tette, majd az ajtó felé vettük az irányt.
- Várj! –szólt utánam. –Mi a döntésed?
- Majd meglátod. –intettem, és elsuhantunk.
- Mi a döntésed? –súgta Em.
- Jaj, te ezt már a legelején tudtad. –csókoltam meg. –Nem tudnák megöletni egy embert.
- Persze, hogy tudtam. Csak annyira kiborultál az elején, hogy inkább kinyitottam a szemed. –karolta át a derekam, és az én szobám helyett Alec lakosztályának ajtaján kopogtunk be, majd bementünk.
- Sziasztok. –mosolyogtam rájuk.
Mindenki itt volt. Sophie, Alec, Felix, Dem, Jane. Az utóbbi eléggé letört volt, és a kezében csak a fényképalbumot szorongatta.
- Jaj, Jane. –öleltem meg, és kifejtettem a kezei közül az albumot. –Meg fog sérülni.
- Mi a baja? –jött mellém Alec.
- Nem mondhatom el. Majd ha kész lesz rá, megtudjátok. –sóhajtottam fel. –Jane. Figyelj. Nincs semmi gond rendben? Térj vissza az igazi életedbe.
- De… - nézett rám keserűen. –De én nem akarok.
- Pedig muszáj lesz. Csak próbáld meg. Egy kis időre. –simogattam a hátát, mire lenyugodott. –Nézd meg a bátyád. Megijedt, és aggódik miattad… –intettem Alec felé, aki csak megrémülten nézett ránk.
- Sajnálom. –ugrott a nyakába, és jól megszorongatta.
- Semmi gond. De remélem egyszer elmondod. –sóhajtott fel.
- Csak nézzétek meg az albumot. Addig elmegyek. –mondta, és már ott sem volt.
Én átadtam a többieknek a fényképalbumot, és Em karjai közé fészkeltem magam, majd együtt nekiálltunk nézni.
- Ez… - suttogta döbbenten Alec, ahogy meglátta az első oldalt.
- Jól látod. –mosolyogtam rá. –És boldog szülinapot.
- Köszi…csak… had nézzem végig. –kerekedtek el a szemei, és fordított.
Én csak kuncogva csókoltam meg Szerelmem, aki készségesen visszacsókolt, és többet akart, de én finoman eltoltam magamtól, és körbepillantottam. A többiek még mindig az albumot nézték, és eléggé ledöbbent fejet vágtak. Én csak felnevettem, ahogy Szerelmem is tette.
- Most komolyan, min vagytok ti ennyire ledöbbenve? –vigyorogtam rájuk.
- Hát…öhm… - dadogott Alec.
- A kis Jane szerelmes. –ugrott fel Felix, és örömtáncot kezdett el járni.
- Felix. Ez nem a legjobb pillanat. –hurrogtam le. –Majd az esküvőjükön, vagy tudom is én mikor. Csak ne most.
- Oké. –ült le lelombozva, mire Em elkezdett kuncogni.
- Ez nem vicces. –dörrentem rá.
- Oh, dehogynem. Nagy volt a tánc. –nevetett.
- Oké, ennyi. Kezet foghattok. Hihetetlenek vagytok mind a ketten. –sóhajtottam, és felálltam.
Megfogtam az asztalra letett albumot, és Jane szobája felé vettem az irányt. Egy gyors kopogás után benyitottam, és letettem az asztalra az albumot, majd elkezdett rezegni a zsebem. Telefon.
- Igen?- vettem fel.
- Szia. –hallottam Nich keserű hangját, mire Jane azonnal előttem termett, és érdeklődve nézett. –Odaértetek?
- Hát persze. Nemrég érkeztünk meg, azért nem hívtunk. Tudod, eddig sok volt a dolog. –sóhajtottam.
- Elhiszem. Ott van? –suttogta a végét.
- Hát persze. Már szinte itt ugrál előttem. –mosolyodtam el. –Adom. Puszi, vigyázz magadra.
- Köszi Bridget. Te is, és siessetek vissza.
- Nich. –visított bele a telefonba Jane.
- Szia Kicsim. –hallottam Nich nevető hangját.
Kihátráltam a szobából, és magukra hagytam őket. Már amennyire lehet egy telefont és egy vámpírt, egy természetfeletti érzékekkel rendelkező lényekkel teli épületben magára hagyni. Visszamentem Alec szobájába, ahol a Twister-ező társaság nevetése töltötte be a teret.
- Hát ti meg mit csináltok? –kuncogtam.
- Játszunk. –mondta Sophie, miközben az egyik kezét Em lábai közé tette, míg Szerelmem egyik lába Felix alatt volt, Felix feje Dem hasa alatt, míg Dem egyik lába Alec felett, Alec pedig mindenki alatt.
Elég viccesen néztek ki, ahogy össze-vissza vannak tekeredve, és egymásba akadva. Vigyorogva mentem oda a pörgetőhöz, és megpöcköltem a nyilat, míg az megállt a színnél, és a testrésznél, így még jobban összekutyulva a helyzetet.
Ez így ment jó darabig, míg végül a legfelső személy feladta, és ráesett a többiekre, akik nevetve dobták le a felettük elhelyezkedő személyt.
- Nem jöttök át hozzám? Mint a régi, szép időkben? –mosolyogtam rájuk.
- De, persze. Te készülj össze. –kacsintott Dem, és felugrott, én pedig kijöttem a szobából, és a szomszéd lakosztályomba táncoltam át.
Ott előkerestem pár fényképalbumot, és lehuppantam a kanapéra. Pár perc múlva a többiek is megjöttek, és az egymásnak vicceket mesélő Szerelmem és Felix jöttek be utoljára.
- Oh, és ezt hallottad már: Hogy hívják a messziről jött hajléktalant? –kezdett bele egy újabb viccbe Emmett.
- Fogalmam sincs. –rázta a fejét Felix.
- Hát úgy hívják, hogy: távcsöves. –nevetett Szerelmem, és leült mellém a kanapéra.
- Oké. Akkor most én mondok. Hogy tudsz vízbe fojtani egy szőke nőt? –mondta Felix.
- OO. Ezt tudom. –nevetett Szerelmem. –Úgy, hogy egy tükröt ragasztasz a medence aljára.
- Igen. –pacsiztak le.
- Ti meg vagytok zakkanva. –kacagott Sophie.
- Jaj, Alec. Majd elfelejtettem. –csaptam a homlokomra, és a bőröndömhöz szaladtam.
Elővettem belőle Alec ajándékait, és átadtam neki. Na igen, Alice is küldött neki. Egy puszi után visszaültem Szerelmem mellé, aki még mindig vicceket mesélt Felix-el. Csak mosolyogva ráztam meg a fejemet a gyerekességükön, és találomra kinyitottam egy fényképalbumot. És… Kitört belőlem a kacagás.
- Mi az? –ugrált mellém Sophie, és ő is elnevette magát. –Ezt is beletetted?
- Úgy tűnik. –nevettem még mindig.
- Mi ilyen vicces? –állt mögénk Alec, és én megmutattam neki a képet. - Na igen, ez tényleg az. –nevetett ő is.
- Mi az? –ugrott fel azonnal Felix, Dem és Em is.
- Hát ez. –dobtam oda nekik az albumot, és ezután Felix kivételével mindenki nevetett.
- Ezt te előszedted? Bridget. –dörrent rám mérgesen Felix.
- Bocsi, de ez felejthetetlen nap volt. –mosolyogtam rá.
Nos igen. A fénykép. Egy felejthetetlen emlék. Rajta van Felix, és Jane. Felix-en egy babasapka van, ilyen csipkés-fodros karimával, szájában egy rózsaszín cumival, és nyakába kötve egy Micimackós hángedli. Elég viccesen nézett ki. Az alatta lévő képen pedig Jane éppen a szájába adja piros műanyagkanállal a sárgarépa ízű bolti bébiételt.
- Olyan rémes íze volt, hogy az hihetetlen. –kommentálta. –Ez még a normális emberi kajáknál is rosszabb.
- Elhiszem. –mondtam. –És ezt akkor is elmondtad. De olyan jól állt az a sapka, hogy az hihetetlen.
- Az. –dörmögte.
- Most miért, tényleg jó. –bokszolt Dem Felix vállába.
Az egész éjszakát átbeszélgettük, és hihetetlenül jól éreztük magunkat. Minden fényképalbumot, felvett videót és ilyesmiket megnéztünk, és felelevenítettük emlékeinket.
Reggel viszont mehettem a vezetőkhöz.
Hangosan dúdolva betáncoltam a terembe, és először észre sem vettem, hogy vendégeink vannak.
- Oh, hello. –mosolyogtam rájuk, majd a fővezetőhöz szaladtam, és az arcára nyomtam egy puszit. –Szia Aro.
Ezután odamentem Marcushoz is, neki is adtam egy puszit.
- Szia Bridget. –kuncogott.
- Nem kellene kiküldeni? Nincs semmi köze hozzá. –dörmögte egy férfi.
Nagyon okosnak képzeli magát, látszik rajta. Eléggé fent hordja az orrát, vagy csak valami nagyon sürgős neki? Na, majd kiderül.
- Több köze van hozzá, mint bárki hinné. –mondta már szinte dühösen Aro.
- Nyugi Aro. –ültem le a trónomra. –Nincs semmi gond. Nem ismerhet mindenki.
- De azért a vezetőket mindenkinek ismernie kellene. –szólt vissza.
- Ne most veszekedjünk. Te is tudod, hogy nekem van igazam. –mosolyogtam rá elbűvölően.
- Jól van, legyen. –sóhajtott fel.
- Jaj, te ezt már a legelején tudtad. –csókoltam meg. –Nem tudnák megöletni egy embert.
- Persze, hogy tudtam. Csak annyira kiborultál az elején, hogy inkább kinyitottam a szemed. –karolta át a derekam, és az én szobám helyett Alec lakosztályának ajtaján kopogtunk be, majd bementünk.
- Sziasztok. –mosolyogtam rájuk.
Mindenki itt volt. Sophie, Alec, Felix, Dem, Jane. Az utóbbi eléggé letört volt, és a kezében csak a fényképalbumot szorongatta.
- Jaj, Jane. –öleltem meg, és kifejtettem a kezei közül az albumot. –Meg fog sérülni.
- Mi a baja? –jött mellém Alec.
- Nem mondhatom el. Majd ha kész lesz rá, megtudjátok. –sóhajtottam fel. –Jane. Figyelj. Nincs semmi gond rendben? Térj vissza az igazi életedbe.
- De… - nézett rám keserűen. –De én nem akarok.
- Pedig muszáj lesz. Csak próbáld meg. Egy kis időre. –simogattam a hátát, mire lenyugodott. –Nézd meg a bátyád. Megijedt, és aggódik miattad… –intettem Alec felé, aki csak megrémülten nézett ránk.
- Sajnálom. –ugrott a nyakába, és jól megszorongatta.
- Semmi gond. De remélem egyszer elmondod. –sóhajtott fel.
- Csak nézzétek meg az albumot. Addig elmegyek. –mondta, és már ott sem volt.
Én átadtam a többieknek a fényképalbumot, és Em karjai közé fészkeltem magam, majd együtt nekiálltunk nézni.
- Ez… - suttogta döbbenten Alec, ahogy meglátta az első oldalt.
- Jól látod. –mosolyogtam rá. –És boldog szülinapot.
- Köszi…csak… had nézzem végig. –kerekedtek el a szemei, és fordított.
Én csak kuncogva csókoltam meg Szerelmem, aki készségesen visszacsókolt, és többet akart, de én finoman eltoltam magamtól, és körbepillantottam. A többiek még mindig az albumot nézték, és eléggé ledöbbent fejet vágtak. Én csak felnevettem, ahogy Szerelmem is tette.
- Most komolyan, min vagytok ti ennyire ledöbbenve? –vigyorogtam rájuk.
- Hát…öhm… - dadogott Alec.
- A kis Jane szerelmes. –ugrott fel Felix, és örömtáncot kezdett el járni.
- Felix. Ez nem a legjobb pillanat. –hurrogtam le. –Majd az esküvőjükön, vagy tudom is én mikor. Csak ne most.
- Oké. –ült le lelombozva, mire Em elkezdett kuncogni.
- Ez nem vicces. –dörrentem rá.
- Oh, dehogynem. Nagy volt a tánc. –nevetett.
- Oké, ennyi. Kezet foghattok. Hihetetlenek vagytok mind a ketten. –sóhajtottam, és felálltam.
Megfogtam az asztalra letett albumot, és Jane szobája felé vettem az irányt. Egy gyors kopogás után benyitottam, és letettem az asztalra az albumot, majd elkezdett rezegni a zsebem. Telefon.
- Igen?- vettem fel.
- Szia. –hallottam Nich keserű hangját, mire Jane azonnal előttem termett, és érdeklődve nézett. –Odaértetek?
- Hát persze. Nemrég érkeztünk meg, azért nem hívtunk. Tudod, eddig sok volt a dolog. –sóhajtottam.
- Elhiszem. Ott van? –suttogta a végét.
- Hát persze. Már szinte itt ugrál előttem. –mosolyodtam el. –Adom. Puszi, vigyázz magadra.
- Köszi Bridget. Te is, és siessetek vissza.
- Nich. –visított bele a telefonba Jane.
- Szia Kicsim. –hallottam Nich nevető hangját.
Kihátráltam a szobából, és magukra hagytam őket. Már amennyire lehet egy telefont és egy vámpírt, egy természetfeletti érzékekkel rendelkező lényekkel teli épületben magára hagyni. Visszamentem Alec szobájába, ahol a Twister-ező társaság nevetése töltötte be a teret.
- Hát ti meg mit csináltok? –kuncogtam.
- Játszunk. –mondta Sophie, miközben az egyik kezét Em lábai közé tette, míg Szerelmem egyik lába Felix alatt volt, Felix feje Dem hasa alatt, míg Dem egyik lába Alec felett, Alec pedig mindenki alatt.
Elég viccesen néztek ki, ahogy össze-vissza vannak tekeredve, és egymásba akadva. Vigyorogva mentem oda a pörgetőhöz, és megpöcköltem a nyilat, míg az megállt a színnél, és a testrésznél, így még jobban összekutyulva a helyzetet.
Ez így ment jó darabig, míg végül a legfelső személy feladta, és ráesett a többiekre, akik nevetve dobták le a felettük elhelyezkedő személyt.
- Nem jöttök át hozzám? Mint a régi, szép időkben? –mosolyogtam rájuk.
- De, persze. Te készülj össze. –kacsintott Dem, és felugrott, én pedig kijöttem a szobából, és a szomszéd lakosztályomba táncoltam át.
Ott előkerestem pár fényképalbumot, és lehuppantam a kanapéra. Pár perc múlva a többiek is megjöttek, és az egymásnak vicceket mesélő Szerelmem és Felix jöttek be utoljára.
- Oh, és ezt hallottad már: Hogy hívják a messziről jött hajléktalant? –kezdett bele egy újabb viccbe Emmett.
- Fogalmam sincs. –rázta a fejét Felix.
- Hát úgy hívják, hogy: távcsöves. –nevetett Szerelmem, és leült mellém a kanapéra.
- Oké. Akkor most én mondok. Hogy tudsz vízbe fojtani egy szőke nőt? –mondta Felix.
- OO. Ezt tudom. –nevetett Szerelmem. –Úgy, hogy egy tükröt ragasztasz a medence aljára.
- Igen. –pacsiztak le.
- Ti meg vagytok zakkanva. –kacagott Sophie.
- Jaj, Alec. Majd elfelejtettem. –csaptam a homlokomra, és a bőröndömhöz szaladtam.
Elővettem belőle Alec ajándékait, és átadtam neki. Na igen, Alice is küldött neki. Egy puszi után visszaültem Szerelmem mellé, aki még mindig vicceket mesélt Felix-el. Csak mosolyogva ráztam meg a fejemet a gyerekességükön, és találomra kinyitottam egy fényképalbumot. És… Kitört belőlem a kacagás.
- Mi az? –ugrált mellém Sophie, és ő is elnevette magát. –Ezt is beletetted?
- Úgy tűnik. –nevettem még mindig.
- Mi ilyen vicces? –állt mögénk Alec, és én megmutattam neki a képet. - Na igen, ez tényleg az. –nevetett ő is.
- Mi az? –ugrott fel azonnal Felix, Dem és Em is.
- Hát ez. –dobtam oda nekik az albumot, és ezután Felix kivételével mindenki nevetett.
- Ezt te előszedted? Bridget. –dörrent rám mérgesen Felix.
- Bocsi, de ez felejthetetlen nap volt. –mosolyogtam rá.
Nos igen. A fénykép. Egy felejthetetlen emlék. Rajta van Felix, és Jane. Felix-en egy babasapka van, ilyen csipkés-fodros karimával, szájában egy rózsaszín cumival, és nyakába kötve egy Micimackós hángedli. Elég viccesen nézett ki. Az alatta lévő képen pedig Jane éppen a szájába adja piros műanyagkanállal a sárgarépa ízű bolti bébiételt.
- Olyan rémes íze volt, hogy az hihetetlen. –kommentálta. –Ez még a normális emberi kajáknál is rosszabb.
- Elhiszem. –mondtam. –És ezt akkor is elmondtad. De olyan jól állt az a sapka, hogy az hihetetlen.
- Az. –dörmögte.
- Most miért, tényleg jó. –bokszolt Dem Felix vállába.
Az egész éjszakát átbeszélgettük, és hihetetlenül jól éreztük magunkat. Minden fényképalbumot, felvett videót és ilyesmiket megnéztünk, és felelevenítettük emlékeinket.
Reggel viszont mehettem a vezetőkhöz.
Hangosan dúdolva betáncoltam a terembe, és először észre sem vettem, hogy vendégeink vannak.
- Oh, hello. –mosolyogtam rájuk, majd a fővezetőhöz szaladtam, és az arcára nyomtam egy puszit. –Szia Aro.
Ezután odamentem Marcushoz is, neki is adtam egy puszit.
- Szia Bridget. –kuncogott.
- Nem kellene kiküldeni? Nincs semmi köze hozzá. –dörmögte egy férfi.
Nagyon okosnak képzeli magát, látszik rajta. Eléggé fent hordja az orrát, vagy csak valami nagyon sürgős neki? Na, majd kiderül.
- Több köze van hozzá, mint bárki hinné. –mondta már szinte dühösen Aro.
- Nyugi Aro. –ültem le a trónomra. –Nincs semmi gond. Nem ismerhet mindenki.
- De azért a vezetőket mindenkinek ismernie kellene. –szólt vissza.
- Ne most veszekedjünk. Te is tudod, hogy nekem van igazam. –mosolyogtam rá elbűvölően.
- Jól van, legyen. –sóhajtott fel.
- Valaki ránk bagózna végre? –mondta dühösen a férfi.
- Nyugalom. –sóhajtottam. –Hihetetlen. Megértem, hogy valami nagyon fontos. Először is, hogy hívnak titeket?
- Én Max vagyok, ő pedig Nina. –hadarta le a férfi.
- Akkor mondhatjuk végre? –szólalt meg végre a nő is.
- Mondjátok. –suttogta Marcus.
- Van egy kis gond. –rontott be egy testőr. –Megtámadtak minket!
- Nyugalom. –sóhajtottam. –Hihetetlen. Megértem, hogy valami nagyon fontos. Először is, hogy hívnak titeket?
- Én Max vagyok, ő pedig Nina. –hadarta le a férfi.
- Akkor mondhatjuk végre? –szólalt meg végre a nő is.
- Mondjátok. –suttogta Marcus.
- Van egy kis gond. –rontott be egy testőr. –Megtámadtak minket!
 |
| Nina |
 |
| Max |
