Először is, köszönöm annak az 5 embernek, aki komit írt az előző fejezethez :)
De most itt a rész. Pusziii
52. fejezet –Vagyis II. 11. fejezet.
(Bridget)
Mosolyogva terveztem meg a két napot. Milyen jól is fogom én magam érezni vele. Persze ezt az egészet miatta teszem. Megbeszélem vele, hogy ne akadjon ki, hogy elmentem, és ne hagyja el a barátainkat. Beszervezek egy jó kis vásárlást, csajos bulit, beszélgetéseket, és máris tele van a két nap. Miközben gondolkodtam, Emmett elkezdett valamiről beszélni. Nem figyeltem rá, csak mentem a saját gondolatmentem után, és néha bemondtam neki, hogy: Igen, szerintem is. Meg hasonlók.
- Hahóó. Bridget. Itt vagy? –legyezett a szemeim előtt Emmett. –Már vagy fél perce neked dumálok, és észre sem vetted.
- Jahm… Bocsi. Nem figyeltem. Máson járt az eszem. Mit mondtál?
- Semmit. –mondta semlegesen.
- Oké. –forgattam meg a szemem, és újra kinéztem az ablakon.
Csörgött a telefonom.
- Igen? –szóltam bele.
- Elmegy. Ma éjszakai géppel indul, és reggel tízre ott lesz. Jó lesz így?
- Köszönöm Aro. Persze, hogy jó lesz. Köszönömmmm. Sokkal tartozom én már neked. –sóhajtottam fel mosolyogva.
- Dehogyis. Nem tartozol semmivel. Viszont most mennem kell. Vigyázz magadra. És gyere minél előbb. –tette le a telefont.
- Tök bírom, amikor meg sem várják a válaszom. –mormogtam.
- Én sem szeretem. –szólt közbe Emmett.
- Még egy dolog, amiben egy állásponton vagyunk. –mosolyodtam el.
- Sok dologban vagyunk egy állásponton. –parkolt le a házam előtt.
- Bejössz? –szálltam ki, és már az ajtóm előtt is voltam.
- Persze. –szállt ki ő is, és már mellettem is állt.
Bementem a házba, és mosolyogva vettem észre, hogy Alice feldíszítette. Karácsonyfa, karácsonyi díszek. Hihetetlen… Pedig már elmúlt karácsony… Gyorsan elmentem, és lezuhanyoztam. A meleg víz most kellemesen égette a hideg bőrömet. Elzártam a csapot, kiugrottam a zuhany alól, és egy törölközőt magam köré tekerve kimentem.
- Emmett, mi lenne, ha elmennénk korcsolyázni? –álltam meg előtte.
- Persze. Szívesen. –mosolygott, és szemében ott csillogott a vágy. –Profi vagyok benne. Mosolyogva, felhúzott szemöldökkel néztem.
- Na jó, még sosem koriztam. –adta meg magát.
- Tudtam. –kuncogtam, és a gardróbomhoz siettem.
Mosolyogva terveztem meg a két napot. Milyen jól is fogom én magam érezni vele. Persze ezt az egészet miatta teszem. Megbeszélem vele, hogy ne akadjon ki, hogy elmentem, és ne hagyja el a barátainkat. Beszervezek egy jó kis vásárlást, csajos bulit, beszélgetéseket, és máris tele van a két nap. Miközben gondolkodtam, Emmett elkezdett valamiről beszélni. Nem figyeltem rá, csak mentem a saját gondolatmentem után, és néha bemondtam neki, hogy: Igen, szerintem is. Meg hasonlók.
- Hahóó. Bridget. Itt vagy? –legyezett a szemeim előtt Emmett. –Már vagy fél perce neked dumálok, és észre sem vetted.
- Jahm… Bocsi. Nem figyeltem. Máson járt az eszem. Mit mondtál?
- Semmit. –mondta semlegesen.
- Oké. –forgattam meg a szemem, és újra kinéztem az ablakon.
Csörgött a telefonom.
- Igen? –szóltam bele.
- Elmegy. Ma éjszakai géppel indul, és reggel tízre ott lesz. Jó lesz így?
- Köszönöm Aro. Persze, hogy jó lesz. Köszönömmmm. Sokkal tartozom én már neked. –sóhajtottam fel mosolyogva.
- Dehogyis. Nem tartozol semmivel. Viszont most mennem kell. Vigyázz magadra. És gyere minél előbb. –tette le a telefont.
- Tök bírom, amikor meg sem várják a válaszom. –mormogtam.
- Én sem szeretem. –szólt közbe Emmett.
- Még egy dolog, amiben egy állásponton vagyunk. –mosolyodtam el.
- Sok dologban vagyunk egy állásponton. –parkolt le a házam előtt.
- Bejössz? –szálltam ki, és már az ajtóm előtt is voltam.
- Persze. –szállt ki ő is, és már mellettem is állt.
Bementem a házba, és mosolyogva vettem észre, hogy Alice feldíszítette. Karácsonyfa, karácsonyi díszek. Hihetetlen… Pedig már elmúlt karácsony… Gyorsan elmentem, és lezuhanyoztam. A meleg víz most kellemesen égette a hideg bőrömet. Elzártam a csapot, kiugrottam a zuhany alól, és egy törölközőt magam köré tekerve kimentem.
- Emmett, mi lenne, ha elmennénk korcsolyázni? –álltam meg előtte.
- Persze. Szívesen. –mosolygott, és szemében ott csillogott a vágy. –Profi vagyok benne. Mosolyogva, felhúzott szemöldökkel néztem.
- Na jó, még sosem koriztam. –adta meg magát.
- Tudtam. –kuncogtam, és a gardróbomhoz siettem.
Előkerestem belőle a fehér műkorcsolyámat, fehérneműt, egy fehér farmert, fehér pulcsit, alá egy hosszú ujjú fehér felsőt, és egy fehér dzsekit, és a kedvenc fehér sapkámat, valamint fehér sálat és kesztyűt. Gyorsan átmentem a fürdőbe, és megcsináltam a hajamat. Vagyis belokniztam. Így rugóforma szerű lett. Gyorsan magamra kapkodtam a ruháim, majd egy fehér csizmát is felhúztam, a mobilomat és a bankkártyámat a kabátom zsebébe tettem, és mosolyogva álltam Emmett elé.
- Mehetünk. De menjünk el Alice-ért. –kuncogtam, és már a kocsimban is voltam.
Közben üzentem Alice-nak, hogy három percen belül ott vagyunk.
- Hogy vetted rá magad, hogy fehérbe legyél? –ült be Emmett is.
- Ez megy a korimhoz. –kuncogtam, és felemeltem a kezemben lévő korcsolyákat.
- Rendben. –mosolyodott el. –Azt hiszem nekem is van korim. Valahol…
- Biztos, hogy van. Alice mindig, mindent vesz. –mosolyogtam.
- Igaz. –nevetett.
- Végre nevetsz. –mosolyogtam.
- Igen. Kezd visszatérni a normális énem. –görbült felfelé a szája széle.
- Az jó. –parkoltam le a Cullen ház előtt.
Ott már Alice várt, Jasper társaságában.
- Hello. –szálltam ki.
- Szia. –mosolygott Alice. –Attól, hogy téged nem látlak, Emmett-et még igen. És köszi, hogy üzentél.
- Szívesen. Akkor kész is vagytok? –öleltem meg őket.
- Igen. Indulhatunk. –mondta Alice, és Emmett kezébe nyomott egy pár korcsolyát, majd bepattantak a kocsimba.
Megegyeztünk, hogy én és Alice ülünk hátul, Emmett és Jasper pedig elöl.
- Nicholas? –szólaltam meg.
- Még nem visszük tömegbe. –sóhajtott Alice. –Nem olyan jó még az önuralma.
- Már nekem sem. –mosolyodtam el.
- Ezt hogy érted? –fordult hátra Jasper.
- Úgy, hogy elszoktam az emberektől. Nemigen jártam emberi tömegben az utóbbi időben. Így hozzászoktam, hogy nincs körülöttem olyan sok ember. Nem volt rá szükségem, hogy emberi társaságba járjak. Nem támadom meg őket, vagy ilyesmi, de elég kellemetlen. Majd visszaszokok. –mosolyogtam. –Ja, és Emmett. Itt balra.
- De itt egyenesen kell menni. –mondta dacosan.
- Nem. Fordulj le. Így rövidebb. –magyaráztam.
- Ha te mondod… - sóhajtott, és követte utasításaimat.
Fél perc múlva az óriási koripályánál parkoltunk le. Igazából nem is korcsolyapálya, hanem befagyott tó, de ki van világítva, körülötte büfék, és padok vannak, és hasonló apróságok.
- Én mondtam. –kuncogtam, és kiszálltam.
Elindultam a jég felé, ott egy padra ülve átvettem gyorsan a cipőmet, majd utánam a többiek is ezt tették. Ráléptem a jégre, és mosolyogva vettem észre, hogy mindenki engem néz. Siklottam egy kicsit, majd megfordultam, és vártam a többieket. Alice mellém jött. Neki is tökéletesen ment. Nevetve néztük a fiúkat, akik a pálya szélén szerencsétlenkednek. Egyensúlyérzékük van, vámpírok, mégsem tudnak korizni.
- Segítünk nekik? –súgtam oda Alice-nak.
- Várjunk még egy kicsit. –kuncogott.
Végül úgy döntöttünk, hogy megyünk, és segítünk nekik.
- Na jó, ne szerencsétlenkedjetek. Vámpírok vagytok, az Istenért. –nevettem.
- Még sosem koriztam. –duzzogott Emmett.
- De láttál már a tévében nem? –húztam fel az egyik szemöldököm.
- Hát… igen… - sóhajtott.
- Akkor csináld azt, amit láttál. –mosolyogtam. –Vagy figyelj engem.
- Rendben.
Elkezdtem előtte menni, és mosolyogva vettem észre, hogy utánozza a mozdulataimat. Egyre jobban ment neki, és fél perc múlva már profin csinálta. Mosolyogva mentünk egymás mellett. Majd lehagytam, és a pálya közepére mentem, ahol nekiálltam pörögni, és egyéb profi mozdulatokat csinálni. Alice is mellém jött, és együtt nyűgöztük le az embereket. Odasiklottam Em mögé, és elkacagtam magam.
- Fogadunk, hogy nem kapsz el? –kuncogtam továbbra is, és nekieredtem.
Egyre gyorsabban mentem, Em pedig mögöttem. Megfordultam, és háttal kezdtem el menni, közben Emre vigyorogtam, aki csak mosolygott.
- Na, nem sikerül? –kuncogtam.
- Sokkal gyorsabb vagy, mint én. –mosolygott. –Csakhogy te nem csalsz.
A jégpálya legszélén mentünk, tőlem pár centire már hó volt, nagy kupacokban összeszórva. Ahogy kimondta, már a hóban is voltam, fölöttem ő, viszont nem nehezedett rám, a kezein tartotta magát, amit fejem mellé tett.
- Tiszta hó vagyok. –suttogtam.
- Nem érdekel. –mosolyodott el, és ajkait az enyémekre nyomta.
Kezeim automatikusan nyaka köré kulcsolódtak, és lehunyt szemmel élveztem nyelveink játékát.
- Mehetünk. De menjünk el Alice-ért. –kuncogtam, és már a kocsimban is voltam.
Közben üzentem Alice-nak, hogy három percen belül ott vagyunk.
- Hogy vetted rá magad, hogy fehérbe legyél? –ült be Emmett is.
- Ez megy a korimhoz. –kuncogtam, és felemeltem a kezemben lévő korcsolyákat.
- Rendben. –mosolyodott el. –Azt hiszem nekem is van korim. Valahol…
- Biztos, hogy van. Alice mindig, mindent vesz. –mosolyogtam.
- Igaz. –nevetett.
- Végre nevetsz. –mosolyogtam.
- Igen. Kezd visszatérni a normális énem. –görbült felfelé a szája széle.
- Az jó. –parkoltam le a Cullen ház előtt.
Ott már Alice várt, Jasper társaságában.
- Hello. –szálltam ki.
- Szia. –mosolygott Alice. –Attól, hogy téged nem látlak, Emmett-et még igen. És köszi, hogy üzentél.
- Szívesen. Akkor kész is vagytok? –öleltem meg őket.
- Igen. Indulhatunk. –mondta Alice, és Emmett kezébe nyomott egy pár korcsolyát, majd bepattantak a kocsimba.
Megegyeztünk, hogy én és Alice ülünk hátul, Emmett és Jasper pedig elöl.
- Nicholas? –szólaltam meg.
- Még nem visszük tömegbe. –sóhajtott Alice. –Nem olyan jó még az önuralma.
- Már nekem sem. –mosolyodtam el.
- Ezt hogy érted? –fordult hátra Jasper.
- Úgy, hogy elszoktam az emberektől. Nemigen jártam emberi tömegben az utóbbi időben. Így hozzászoktam, hogy nincs körülöttem olyan sok ember. Nem volt rá szükségem, hogy emberi társaságba járjak. Nem támadom meg őket, vagy ilyesmi, de elég kellemetlen. Majd visszaszokok. –mosolyogtam. –Ja, és Emmett. Itt balra.
- De itt egyenesen kell menni. –mondta dacosan.
- Nem. Fordulj le. Így rövidebb. –magyaráztam.
- Ha te mondod… - sóhajtott, és követte utasításaimat.
Fél perc múlva az óriási koripályánál parkoltunk le. Igazából nem is korcsolyapálya, hanem befagyott tó, de ki van világítva, körülötte büfék, és padok vannak, és hasonló apróságok.
- Én mondtam. –kuncogtam, és kiszálltam.
Elindultam a jég felé, ott egy padra ülve átvettem gyorsan a cipőmet, majd utánam a többiek is ezt tették. Ráléptem a jégre, és mosolyogva vettem észre, hogy mindenki engem néz. Siklottam egy kicsit, majd megfordultam, és vártam a többieket. Alice mellém jött. Neki is tökéletesen ment. Nevetve néztük a fiúkat, akik a pálya szélén szerencsétlenkednek. Egyensúlyérzékük van, vámpírok, mégsem tudnak korizni.
- Segítünk nekik? –súgtam oda Alice-nak.
- Várjunk még egy kicsit. –kuncogott.
Végül úgy döntöttünk, hogy megyünk, és segítünk nekik.
- Na jó, ne szerencsétlenkedjetek. Vámpírok vagytok, az Istenért. –nevettem.
- Még sosem koriztam. –duzzogott Emmett.
- De láttál már a tévében nem? –húztam fel az egyik szemöldököm.
- Hát… igen… - sóhajtott.
- Akkor csináld azt, amit láttál. –mosolyogtam. –Vagy figyelj engem.
- Rendben.
Elkezdtem előtte menni, és mosolyogva vettem észre, hogy utánozza a mozdulataimat. Egyre jobban ment neki, és fél perc múlva már profin csinálta. Mosolyogva mentünk egymás mellett. Majd lehagytam, és a pálya közepére mentem, ahol nekiálltam pörögni, és egyéb profi mozdulatokat csinálni. Alice is mellém jött, és együtt nyűgöztük le az embereket. Odasiklottam Em mögé, és elkacagtam magam.
- Fogadunk, hogy nem kapsz el? –kuncogtam továbbra is, és nekieredtem.
Egyre gyorsabban mentem, Em pedig mögöttem. Megfordultam, és háttal kezdtem el menni, közben Emre vigyorogtam, aki csak mosolygott.
- Na, nem sikerül? –kuncogtam.
- Sokkal gyorsabb vagy, mint én. –mosolygott. –Csakhogy te nem csalsz.
A jégpálya legszélén mentünk, tőlem pár centire már hó volt, nagy kupacokban összeszórva. Ahogy kimondta, már a hóban is voltam, fölöttem ő, viszont nem nehezedett rám, a kezein tartotta magát, amit fejem mellé tett.
- Tiszta hó vagyok. –suttogtam.
- Nem érdekel. –mosolyodott el, és ajkait az enyémekre nyomta.
Kezeim automatikusan nyaka köré kulcsolódtak, és lehunyt szemmel élveztem nyelveink játékát.
- Még szerencse, hogy kezd sötétedni már… - kuncogtam miután csókunknak vége szakadt.
- Az. –mosolygott, majd még egy csókot nyomott ajkaimra, majd felsegített. –Hiányoztál.
- Te is nekem. –öleltem meg.
- Te is nekem. –öleltem meg.
- Már úgy vártam, hogy minden a régi legyen. –csúszott oda hozzánk Alice, arcán egy nagyon nagy, és boldog mosollyal.
- Sohasem lesz minden a régi Alice. –sóhajtottam, végül egy halvány mosoly csúszott arcomra. – Na, menjünk egy kört.
Emmel összekulcsoltuk kezeinket, és szép lassan mentünk egy kört. Igaz, szinte mindenki minket nézett, de nem érdekelt. Csak élveztem a pillanatot. A nagyon rövid pillanatot.
- Szia Emmett. –siklott oda egy festetett szőke hajú lány.
- Szia Hilary. –köszönt vissza Emmett, meglepően vidáman.
- Azt hiszem… magatokra hagylak titeket. –komorodtam el, és gyorsan kihúztam a kezem Emmett-éből, és már siklottam is el.
- Bridget. Várj. –szólt utánam.
- Majd otthon beszélünk. –szóltam vissza, és már le is kaptam magamról a korit, csizmát fel, irány a kocsihoz.
Ott bedobtam a csomagtartóba a korcsolyámat, és gyalog indultam az erdő felé. Amint beértem, vámpírsebességre kapcsoltam, és futottam a házamhoz. Oké, gondoljuk át a helyzetet. Csókolóztam Emmett-el, majd utána egy csaj odajött hozzánk, és őt Emmett furcsa örömmel üdvözölte… Tehát… Emmett azzal a csajjal van együtt. Ez hülyeség. Azt láttam volna Alice fejében. De ő sem láthat mindent. És lehet, hogy Emmett nem mondta el. Ez hülyeség. Ők mindent tudnak egymásról… Oké… Hagyjuk… Erre nem tudok semmi normális választ találni… De… ÁÁ… Hihetetlen vagyok…
Otthon gyorsan ledobtam a kabátom, lerúgtam a havas cipőm, és a fürdőbe szaladtam. Megengedtem magamnak a kádban egy habfürdővel teli forró vizet. Hiába… imádom a habot. Pontosabban a habfürdőt. Olyan bulis, hogy el tudod fújni. Ez egy gyerekes, emberi szokásom… De nem lehet tenni ellene semmit… nem mintha akarnák. A forró víz égette hideg bőrömet. Igaz, a víz sem volt hosszú távon meleg… Pár perc múlva már jó pár fokot hűlt. Hiába, nagyon hideg vagyok. Végül kiszálltam, magam köré tekertem egy törölközőt, és leengedtem a vizet. Magamra kapkodtam fehér neműt, és megszárítottam a hajam. Utána gyorsan felvettem egy fekete feszülős bőrnadrágot, egy fekete magas- sarkú szárú csizmát, egy pulcsit, a fekete bőrdzsekim, összedobtam a fekete táskámba pár cuccot, és már mentem is ki. Pontosabban a garázsba… Alec itt hagyta egyik alkalommal a fekete motorját… Láttam is, hogy itt van. Biztos, hogy nem haragszik meg érte. A sisakot a fejemre tettem, és már száguldottam is. Élveztem a helyzetet. Gond nélkül suhanok, nem kell törődnöm azzal, hogy ki mit gondol rólam. Megálltam a főtérnél, a motoromat lezártam, a sisakomat otthagytam, és bementem az ünnepek miatt feldíszített térre. A padokon szerelmes párok bújtak össze, és sugdolóztak egymásnak kedvesebbnél kedvesebb szavakat. Milyen jó is volt régen… Emmettel… Te jó ég, miket gondolok én itt? Igaz, nagyon boldog voltam vele, és leszek is, csak még ki kell derítenem a dolgokat…
Körbesétáltam a téren, és lépten-nyomon szerelmespárokba botlottam. Persze nem szó szerint. Jó volt látni, ahogy az emberek összebújnak, ha egy kis szél az arcukba csap. Jó látni, ahogy a férfiak átsegítik a nőket a jeges részeken, vigyázva, nehogy elessenek. Jó látni, ahogy az emberek önzetlenül, és felszabadultan tudnak szeretni. És tudnak felejteni… megbocsájtani…
Mi, vámpírok, felejteni nem tudunk, megbocsájtani sok esetben… nem olyan jó a tökéletes memória… mindenre tökéletesen és pontosan emlékezni…
Jól elgondolkodtam, és alig vettem észre, ahogy valakibe beleütközök, aki kemény mellkasomról szinte visszapattant, ennek következtében megcsúszott a jeges talajon, és a földön landolt.
- Ohh, Istenem. Bocsi. –ugrottam oda hozzá. –Nem figyeltem. Jól vagy?
- Semmi gond. Én sem figyeltem…nem a te hibád. Én is nagyon siettem. És köszönöm, nincs semmi bajom. –állt fel.
Ekkor vettem észre, hogy egy szőkés hajú, kékszemű, úgymond: „szőke herceg fehér lovon” típusú férfival találtam szembe magam. Haját a széltől össze-vissza állt, arca enyhén kipirosodott. Kezéből vér csordogált… Ou… nem szabad bántanom.
Emmel összekulcsoltuk kezeinket, és szép lassan mentünk egy kört. Igaz, szinte mindenki minket nézett, de nem érdekelt. Csak élveztem a pillanatot. A nagyon rövid pillanatot.
- Szia Emmett. –siklott oda egy festetett szőke hajú lány.
- Szia Hilary. –köszönt vissza Emmett, meglepően vidáman.
- Azt hiszem… magatokra hagylak titeket. –komorodtam el, és gyorsan kihúztam a kezem Emmett-éből, és már siklottam is el.
- Bridget. Várj. –szólt utánam.
- Majd otthon beszélünk. –szóltam vissza, és már le is kaptam magamról a korit, csizmát fel, irány a kocsihoz.
Ott bedobtam a csomagtartóba a korcsolyámat, és gyalog indultam az erdő felé. Amint beértem, vámpírsebességre kapcsoltam, és futottam a házamhoz. Oké, gondoljuk át a helyzetet. Csókolóztam Emmett-el, majd utána egy csaj odajött hozzánk, és őt Emmett furcsa örömmel üdvözölte… Tehát… Emmett azzal a csajjal van együtt. Ez hülyeség. Azt láttam volna Alice fejében. De ő sem láthat mindent. És lehet, hogy Emmett nem mondta el. Ez hülyeség. Ők mindent tudnak egymásról… Oké… Hagyjuk… Erre nem tudok semmi normális választ találni… De… ÁÁ… Hihetetlen vagyok…
Otthon gyorsan ledobtam a kabátom, lerúgtam a havas cipőm, és a fürdőbe szaladtam. Megengedtem magamnak a kádban egy habfürdővel teli forró vizet. Hiába… imádom a habot. Pontosabban a habfürdőt. Olyan bulis, hogy el tudod fújni. Ez egy gyerekes, emberi szokásom… De nem lehet tenni ellene semmit… nem mintha akarnák. A forró víz égette hideg bőrömet. Igaz, a víz sem volt hosszú távon meleg… Pár perc múlva már jó pár fokot hűlt. Hiába, nagyon hideg vagyok. Végül kiszálltam, magam köré tekertem egy törölközőt, és leengedtem a vizet. Magamra kapkodtam fehér neműt, és megszárítottam a hajam. Utána gyorsan felvettem egy fekete feszülős bőrnadrágot, egy fekete magas- sarkú szárú csizmát, egy pulcsit, a fekete bőrdzsekim, összedobtam a fekete táskámba pár cuccot, és már mentem is ki. Pontosabban a garázsba… Alec itt hagyta egyik alkalommal a fekete motorját… Láttam is, hogy itt van. Biztos, hogy nem haragszik meg érte. A sisakot a fejemre tettem, és már száguldottam is. Élveztem a helyzetet. Gond nélkül suhanok, nem kell törődnöm azzal, hogy ki mit gondol rólam. Megálltam a főtérnél, a motoromat lezártam, a sisakomat otthagytam, és bementem az ünnepek miatt feldíszített térre. A padokon szerelmes párok bújtak össze, és sugdolóztak egymásnak kedvesebbnél kedvesebb szavakat. Milyen jó is volt régen… Emmettel… Te jó ég, miket gondolok én itt? Igaz, nagyon boldog voltam vele, és leszek is, csak még ki kell derítenem a dolgokat…
Körbesétáltam a téren, és lépten-nyomon szerelmespárokba botlottam. Persze nem szó szerint. Jó volt látni, ahogy az emberek összebújnak, ha egy kis szél az arcukba csap. Jó látni, ahogy a férfiak átsegítik a nőket a jeges részeken, vigyázva, nehogy elessenek. Jó látni, ahogy az emberek önzetlenül, és felszabadultan tudnak szeretni. És tudnak felejteni… megbocsájtani…
Mi, vámpírok, felejteni nem tudunk, megbocsájtani sok esetben… nem olyan jó a tökéletes memória… mindenre tökéletesen és pontosan emlékezni…
Jól elgondolkodtam, és alig vettem észre, ahogy valakibe beleütközök, aki kemény mellkasomról szinte visszapattant, ennek következtében megcsúszott a jeges talajon, és a földön landolt.
- Ohh, Istenem. Bocsi. –ugrottam oda hozzá. –Nem figyeltem. Jól vagy?
- Semmi gond. Én sem figyeltem…nem a te hibád. Én is nagyon siettem. És köszönöm, nincs semmi bajom. –állt fel.
Ekkor vettem észre, hogy egy szőkés hajú, kékszemű, úgymond: „szőke herceg fehér lovon” típusú férfival találtam szembe magam. Haját a széltől össze-vissza állt, arca enyhén kipirosodott. Kezéből vér csordogált… Ou… nem szabad bántanom.
- Had nézzem meg. –nyúltam bal keze után.
- Á, nem vészes. Csak egy karcolás. –tette a háta mögé, majd fájdalmában szisszent egyet.
- Aha. Persze. Na, had nézzem. –nyújtottam karom, és beletette tenyerét.
- Á, nem vészes. Csak egy karcolás. –tette a háta mögé, majd fájdalmában szisszent egyet.
- Aha. Persze. Na, had nézzem. –nyújtottam karom, és beletette tenyerét.
- Tényleg, semmi baj nincs vele. –bizonygatta. A seb tényleg nem volt annyira vészes… A bal tenyerének közepén egy három-négy centis seb volt.
- Valószínűleg azért van ilyen mély seb. –néztem meg közelebbről is, de vérének illata megcsapott, így egy kicsit visszahúzódtam. –Varrni biztos, hogy nem kell. Annyira mégsem vészes. Viszont bekötözni bekötözöm. –nyúltam táskámhoz, és kivettem belőle egy papír zsebkendőt, és fertőtlenítőt. –Jé, nálam még ilyen is van. –kuncogtam fel. Mióta van az én táskámba ilyen? – Gyere, ülj le a padra, amíg én ellátlak.
- Rendben. Amúgy Austin vagyok...–bólintott, és leült, mellé én, közénk pedig letettem a tenyere ellátásához szükséges dolgokat.
- Én meg Bridget... -sóhajtottam, és nekiláttam a dolgomnak.
Lábamra tettem a kezét, és nekiálltam ellátni. Először lemostam fertőtlenítővel, mire elég hangosan szisszent fel. Visszafojtottam mosolygásom. A sterilizálás után rátettem egy gézt (mivel nálam az is volt…), és egy ruhaanyaggal körbetekertem.
- Na, így már nem is lesz semmi gond. –mosolyodtam el. –És még egyszer bocsi.
- Ugyan, semmi gond. Tényleg. Az a szerencse, hogy te nem estél el. –mosolygott, és felállt, ezután én is. – Meghívhatlak egy… - nézett körbe. –forralt borra, forró csokira, esetleg teára?
- Á… Nem köszi. –mosolyogtam. –Nem iszom ilyesmiket…
- Rendben. Amúgy Austin vagyok...–bólintott, és leült, mellé én, közénk pedig letettem a tenyere ellátásához szükséges dolgokat.
- Én meg Bridget... -sóhajtottam, és nekiláttam a dolgomnak.
Lábamra tettem a kezét, és nekiálltam ellátni. Először lemostam fertőtlenítővel, mire elég hangosan szisszent fel. Visszafojtottam mosolygásom. A sterilizálás után rátettem egy gézt (mivel nálam az is volt…), és egy ruhaanyaggal körbetekertem.
- Na, így már nem is lesz semmi gond. –mosolyodtam el. –És még egyszer bocsi.
- Ugyan, semmi gond. Tényleg. Az a szerencse, hogy te nem estél el. –mosolygott, és felállt, ezután én is. – Meghívhatlak egy… - nézett körbe. –forralt borra, forró csokira, esetleg teára?
- Á… Nem köszi. –mosolyogtam. –Nem iszom ilyesmiket…
 |
| Austin |
- Tényleg, nem kérek semmit, köszönöm. –mosolyogtam rá kedvesen.
- Rendben…- végnézett rajtam –Te jó ég, véres lett a nadrágod… Kitisztíttatom… vagy…
- És itt most vegyem le igaz? –nevettem. –És nem kell kitisztíttatni.
- Mit fog szólni a családod? –fogta a fejét, közben elővett egy papír zsebkendőt, és végighúzta a nadrágomon.
- Hagyd csak. –vettem el tőle. – A családom hozzá van szokva a vérhez…
Oh, ha tudná, hogy mennyire…
- Miért? Vámpírok vagytok, vagy mi? Csak nem Drakula feleségét stírölöm éppen? –húzta fel a szemöldökét. Először lefagytam, aztán leesett, hogy csak viccből mondja. Vámpírok vagytok… Beletalált a közepébe…
- Jó is lenne. –mosolyodtam el, csakhogy fenntartsam a jókedvét. –Az apám orvos…
- Hát… akkor nincs férjed?... Azt hittem, hogy a párod került közel a vérhez… - kezdett zavarba jönni.
- Mit fog szólni a családod? –fogta a fejét, közben elővett egy papír zsebkendőt, és végighúzta a nadrágomon.
- Hagyd csak. –vettem el tőle. – A családom hozzá van szokva a vérhez…
Oh, ha tudná, hogy mennyire…
- Miért? Vámpírok vagytok, vagy mi? Csak nem Drakula feleségét stírölöm éppen? –húzta fel a szemöldökét. Először lefagytam, aztán leesett, hogy csak viccből mondja. Vámpírok vagytok… Beletalált a közepébe…
- Jó is lenne. –mosolyodtam el, csakhogy fenntartsam a jókedvét. –Az apám orvos…
- Hát… akkor nincs férjed?... Azt hittem, hogy a párod került közel a vérhez… - kezdett zavarba jönni.
- Nem. –kuncogtam. - Nekem mennem kellene. –mosolyodtam el, és pillantottam meg a motorom. Jé, már ekkora kört mentem volna?
- Hazavigyelek? –ajánlotta fel kedvesen.
- Nem kell, köszi. Motorral vagyok. –kuncogtam, és elindultam, majd visszafordultam –És vigyázz magadra.
- Hazavigyelek? –ajánlotta fel kedvesen.
- Nem kell, köszi. Motorral vagyok. –kuncogtam, és elindultam, majd visszafordultam –És vigyázz magadra.
- Te is. –intett.
Visszaintettem, és felültem a motoromra. Felvettem a sisakom, és egy gyors intés az ismeretlen férfi felé, és már nyomtam is a gáz, majd száguldottam hazafelé.
Az utat elég gyorsan tettem meg. Leparkoltam a ház előtt, ahol már Emmett várt.
- Mielőtt bármit is mondanál, átöltözök. –mentem el mellette, be a gardróbomba.
Gyorsan magamra kapkodtam egy laza szerelést, és leültem a nappaliba, Emmett-el szemben.
- Emberi vér volt rajtad. –szólalt meg.
- Igen. –rántottam meg a vállam.
- Te ilyen könnyen veszed, hogy megöltél egy embert? Habár… egy Volturi mit tegyen… - mondta egy kis éllel a hangjában.
- Ki mondta neked, hogy megöltem egy embert? –húztam fel a szemöldököm.
- Miért, nem tetted? –mormogta.
- Nem, nem öltem embert. Csak egy férfi véletlenül belém ütközött, és ahogy megtántorodott, elcsúszott a jégen, és elég csúnyán felsértette a kezét, én pedig elláttam, és eközben véres lett a nadrágom. –magyaráztam megsértődve. –Most pedig örülnék, ha elmennél…
- Nem megyek én sehová. –mondta dacosan.
- Akkor maradj, viszont én mentem. –hangsúlyoztam ki az „én” szócskát, és már az ajtó felé is indultam, de elkapott a karomnál fogva, és visszarántott.
- A csóknál nem ellenkeztél. –nézett mélyen a szemembe.
- Nem is állt szándékomba. –válaszoltam.
- Akkor most miért csinálod ezt? –ült le a kanapéra, engem az ölébe ültetve.
- Azt akarom, hogy boldog legyél az emberrel. –mosolyodtam el.
- Komolyan mondom, rosszabbak vagyunk, mint Edward. –kuncogott. – Nincs semmi köztem, és Hilary között. –magyarázta.
- Igen? –kérkedtem. –Biztos?
- Teljesen biztos. –húzta ki magát. –Ne aggódj, téged szeretlek.
Visszaintettem, és felültem a motoromra. Felvettem a sisakom, és egy gyors intés az ismeretlen férfi felé, és már nyomtam is a gáz, majd száguldottam hazafelé.
Az utat elég gyorsan tettem meg. Leparkoltam a ház előtt, ahol már Emmett várt.
- Mielőtt bármit is mondanál, átöltözök. –mentem el mellette, be a gardróbomba.
Gyorsan magamra kapkodtam egy laza szerelést, és leültem a nappaliba, Emmett-el szemben.
- Emberi vér volt rajtad. –szólalt meg.
- Igen. –rántottam meg a vállam.
- Te ilyen könnyen veszed, hogy megöltél egy embert? Habár… egy Volturi mit tegyen… - mondta egy kis éllel a hangjában.
- Ki mondta neked, hogy megöltem egy embert? –húztam fel a szemöldököm.
- Miért, nem tetted? –mormogta.
- Nem, nem öltem embert. Csak egy férfi véletlenül belém ütközött, és ahogy megtántorodott, elcsúszott a jégen, és elég csúnyán felsértette a kezét, én pedig elláttam, és eközben véres lett a nadrágom. –magyaráztam megsértődve. –Most pedig örülnék, ha elmennél…
- Nem megyek én sehová. –mondta dacosan.
- Akkor maradj, viszont én mentem. –hangsúlyoztam ki az „én” szócskát, és már az ajtó felé is indultam, de elkapott a karomnál fogva, és visszarántott.
- A csóknál nem ellenkeztél. –nézett mélyen a szemembe.
- Nem is állt szándékomba. –válaszoltam.
- Akkor most miért csinálod ezt? –ült le a kanapéra, engem az ölébe ültetve.
- Azt akarom, hogy boldog legyél az emberrel. –mosolyodtam el.
- Komolyan mondom, rosszabbak vagyunk, mint Edward. –kuncogott. – Nincs semmi köztem, és Hilary között. –magyarázta.
- Igen? –kérkedtem. –Biztos?
- Teljesen biztos. –húzta ki magát. –Ne aggódj, téged szeretlek.
- Az jó. –mosolyodtam el, és hozzábújtam. –Mondtam már, hogy hiányoztál?
- Igen. –mosolygott, és egy csókot nyomott ajkaimra.
- Nem is értem, hogy most mi a helyzet… - sóhajtottam fel.
- Mit nem értesz? - ráncolta össze homlokát.
- Igen. –mosolygott, és egy csókot nyomott ajkaimra.
- Nem is értem, hogy most mi a helyzet… - sóhajtottam fel.
- Mit nem értesz? - ráncolta össze homlokát.
- Azt, hogy most mi is a helyzet közöttünk… - magyaráztam.
- Hát…én szeretném, ha együtt lennénk, és ott folytatnánk, ahol abbahagytuk...- ajánlotta gyorsan.
- Én nem tudom csak úgy kitörölni a 16 évet. Nem mintha akarnám… - döntöttem vissza a fejem a vállára.
- Megértem, hogy sokat jelentenek neked a Volturisok… - mosolygott.
- Emmett. Vezető vagyok. Érted te, hogy ez milyen dolgokat húz maga után? –mosolyogtam.
- Hát…én szeretném, ha együtt lennénk, és ott folytatnánk, ahol abbahagytuk...- ajánlotta gyorsan.
- Én nem tudom csak úgy kitörölni a 16 évet. Nem mintha akarnám… - döntöttem vissza a fejem a vállára.
- Megértem, hogy sokat jelentenek neked a Volturisok… - mosolygott.
- Emmett. Vezető vagyok. Érted te, hogy ez milyen dolgokat húz maga után? –mosolyogtam.
- Persze. –bólintott. – Én csak azt akartam megkérdezni, hogy elkísérhetlek majd oda… - suttogta.
- Most komolyan? –néztem a szemeibe.
- Annál is komolyabban mondtam. –mosolygott. – Miért, netán baj?
- Dehogyis. Nagyon örülök neki, hogy elfogadsz a Volturis mivoltommal együtt. –mosolyogtam. –És én azt hittem, hogy megtudod, hogy továbbra sem akarom elhagyni a Volturit, akkor szépen sarkon fordulsz, és kijelented, hogy továbbra sem szeretsz, és nem akarsz velem találkozni. –kuncogtam fel. –Ami meglehetősen logikus, és kézenfekvő dolog lett volna…
- Csakhogy ez nálam számításba sem jött. –szólt közbe.
- Én azt hittem, hogy újra együtt vagy Rosalie-val, ezért nem jöttem vissza. Aztán amikor a megölésére kényszerültem… Na jó, nem kényszerültem, mert nagyon szívesen öltem már meg… Na, tehát, amikor meg kellett ölnöm, kiolvastam a fejéből az eddigi gondolatait, így megtudtam, hogy nem volt közöttetek semmi. Mert ha kiderült volna, hogy még mindig szereted, akkor nem én öltem volna meg. –rántottam meg a vállam. – A gondolatai annyira egyirányúak, unalmasak voltak, hogy az hihetetlen. Habár azokat a részeket kihagytam volna, amikor te meg ő… - ráncoltam össze a homlokomat. -… és olyan sokat… Tehát, rémes volt látnom azokat. Szörnyű. Azt hittem, menten kiakadok. Te jó ég… - fogtam a fejem. –Mégsem volt olyan jó ötlet elolvasnom a gondolatait. De ha nem látom őket, akkor lehet, hogy meghaltatok volna… Ou… Aro hogy bírja ezt mindenkinél? –ráncoltam össze a szemöldököm, mire Emmett hangosan felkacagott, és úgy látszott, hogy nem igen akarja abba hagyni. –Most mi van?
- Várj…egy…kicsit…- kacagott továbbra is.
Én kikászálódtam az öléből, és elé álltam, és karba font kézzel vártam, de ő csak továbbra is nevetett.
- Mi ilyen vicces? –szóltam egy kicsit erélyesen, mire lassan elhallgatott.
- Nem azon nevettem, hogy láttál engem meg Rosalie-t olyan helyzetben, hanem, hogy Aro MINDENKIT lát olyan helyzetbe. –kuncogott újra.
- Oké, én ebben nem értem a vicces. –huppantam le mellé. –Habár én sokszor nem értem az agytekervényeid működését. –mosolyodtam el a hülye megfogalmazáson.
- Nem is baj. Akkor kiszeretnél belőlem. –húzott vissza magához.
- Erősen kétlem, de azért ne kockáztassunk. –mosolyogtam. –De indulnunk kellene.
- Hova? –kérdezett vissza értetlenül.
- Hát Jane-ért. Fél kilenc körül kint kell lennünk a reptéren, és másfél óra az út, közben be akarok ugrani valahová. –magyaráztam. –És öt óra van.
- Akkor menjünk is. –mosolygott.
- Á-Á. Először lezuhanyozok, átöltözök, megcsinálom a hajam, és utána indulhatunk. –mosolyogtam, és már a fürdőmben is voltam.
Gyorsan lezuhanyoztam, megmostam a hajam, és egy törölközőbe csavarva átmentem a szobámba, és előkerestem a ruhámat, ami egy koptatott farmerből, egy magas sarkú csizmából, egy sötétkék felsőből, és a fehér dzsekimből állt, ja meg persze fehérnemű. Törölközőbe visszamentem a fürdőbe, ahol magamra kapkodtam a fehérnemű, és gyorsan megszárítottam a hajam, majd kivasaltam, és a végét begöndörítettem, majd gyorsan magamra kapkodtam a többi ruhámat, a táskámba beledobáltam a cuccomat, és már mentem is a kocsimhoz, ahol már Em várt, a vezető ülésben ülve. Bepattantam mellé, és gyorsan elmagyaráztam az útvonalat.
- Akkor először oda menjünk, ahol a papírokat csináltatod? –húzta fel a szemöldökét, közben indított.
- Igen. Láttam, hogy már kész van vele. Meg mára ígérte meg, és amit megígér, azt be is tartja. –mosolyogtam. –Tehát, hajrá.
- Oké. Figyelj, nincs idő arra, hogy gyorsan átöltözzek? –mosolyodott el.
- De, persze. Akkor állj meg nálatok. –utasítottam nevetve. –Hihetetlen, hogy Emmett Cullen ezt kéri tőlem.
- Nem tudom, hogy ezen mi a furcsa. Nekem is át kell öltöznöm néha…- mondta durcásan.
- Tudom, épp ezért mondom, hogy állj meg. –mosolyogtam.
- Most komolyan? –néztem a szemeibe.
- Annál is komolyabban mondtam. –mosolygott. – Miért, netán baj?
- Dehogyis. Nagyon örülök neki, hogy elfogadsz a Volturis mivoltommal együtt. –mosolyogtam. –És én azt hittem, hogy megtudod, hogy továbbra sem akarom elhagyni a Volturit, akkor szépen sarkon fordulsz, és kijelented, hogy továbbra sem szeretsz, és nem akarsz velem találkozni. –kuncogtam fel. –Ami meglehetősen logikus, és kézenfekvő dolog lett volna…
- Csakhogy ez nálam számításba sem jött. –szólt közbe.
- Én azt hittem, hogy újra együtt vagy Rosalie-val, ezért nem jöttem vissza. Aztán amikor a megölésére kényszerültem… Na jó, nem kényszerültem, mert nagyon szívesen öltem már meg… Na, tehát, amikor meg kellett ölnöm, kiolvastam a fejéből az eddigi gondolatait, így megtudtam, hogy nem volt közöttetek semmi. Mert ha kiderült volna, hogy még mindig szereted, akkor nem én öltem volna meg. –rántottam meg a vállam. – A gondolatai annyira egyirányúak, unalmasak voltak, hogy az hihetetlen. Habár azokat a részeket kihagytam volna, amikor te meg ő… - ráncoltam össze a homlokomat. -… és olyan sokat… Tehát, rémes volt látnom azokat. Szörnyű. Azt hittem, menten kiakadok. Te jó ég… - fogtam a fejem. –Mégsem volt olyan jó ötlet elolvasnom a gondolatait. De ha nem látom őket, akkor lehet, hogy meghaltatok volna… Ou… Aro hogy bírja ezt mindenkinél? –ráncoltam össze a szemöldököm, mire Emmett hangosan felkacagott, és úgy látszott, hogy nem igen akarja abba hagyni. –Most mi van?
- Várj…egy…kicsit…- kacagott továbbra is.
Én kikászálódtam az öléből, és elé álltam, és karba font kézzel vártam, de ő csak továbbra is nevetett.
- Mi ilyen vicces? –szóltam egy kicsit erélyesen, mire lassan elhallgatott.
- Nem azon nevettem, hogy láttál engem meg Rosalie-t olyan helyzetben, hanem, hogy Aro MINDENKIT lát olyan helyzetbe. –kuncogott újra.
- Oké, én ebben nem értem a vicces. –huppantam le mellé. –Habár én sokszor nem értem az agytekervényeid működését. –mosolyodtam el a hülye megfogalmazáson.
- Nem is baj. Akkor kiszeretnél belőlem. –húzott vissza magához.
- Erősen kétlem, de azért ne kockáztassunk. –mosolyogtam. –De indulnunk kellene.
- Hova? –kérdezett vissza értetlenül.
- Hát Jane-ért. Fél kilenc körül kint kell lennünk a reptéren, és másfél óra az út, közben be akarok ugrani valahová. –magyaráztam. –És öt óra van.
- Akkor menjünk is. –mosolygott.
- Á-Á. Először lezuhanyozok, átöltözök, megcsinálom a hajam, és utána indulhatunk. –mosolyogtam, és már a fürdőmben is voltam.
Gyorsan lezuhanyoztam, megmostam a hajam, és egy törölközőbe csavarva átmentem a szobámba, és előkerestem a ruhámat, ami egy koptatott farmerből, egy magas sarkú csizmából, egy sötétkék felsőből, és a fehér dzsekimből állt, ja meg persze fehérnemű. Törölközőbe visszamentem a fürdőbe, ahol magamra kapkodtam a fehérnemű, és gyorsan megszárítottam a hajam, majd kivasaltam, és a végét begöndörítettem, majd gyorsan magamra kapkodtam a többi ruhámat, a táskámba beledobáltam a cuccomat, és már mentem is a kocsimhoz, ahol már Em várt, a vezető ülésben ülve. Bepattantam mellé, és gyorsan elmagyaráztam az útvonalat.
- Akkor először oda menjünk, ahol a papírokat csináltatod? –húzta fel a szemöldökét, közben indított.
- Igen. Láttam, hogy már kész van vele. Meg mára ígérte meg, és amit megígér, azt be is tartja. –mosolyogtam. –Tehát, hajrá.
- Oké. Figyelj, nincs idő arra, hogy gyorsan átöltözzek? –mosolyodott el.
- De, persze. Akkor állj meg nálatok. –utasítottam nevetve. –Hihetetlen, hogy Emmett Cullen ezt kéri tőlem.
- Nem tudom, hogy ezen mi a furcsa. Nekem is át kell öltöznöm néha…- mondta durcásan.
- Tudom, épp ezért mondom, hogy állj meg. –mosolyogtam.
Pár másodperc múlva már leparkoltunk a ház előtt, Emmett kipattant a kocsiból, és már ott sem volt. Egy perc múlva visszatért új ruhában, és Nicholas-sal az oldalán.
- Új utasunk van? –mosolyogtam.
- Igen. –szálltak be.
- Akkor jó. Na, indulj, mert még sok dolgunk van, és fél kilencre ki kell érnünk. –sürgettem.
- Oké, oké. Nyugi már, odaérünk. –forgatta a szemeit, de azért sem indított.
- Rendben. Indítasz végre, vagy nekem kell vezetnem? –mondtam bosszúsan.
- Indítok. –mormogta, és már száguldottunk is. –Nem hiszem el, hogy neked állandóan dilizned kell. Azért, mert vezető vagy, még nem tesz meg neked mindenki mindig mindent. El sem hiszem, hogy ilyen sokat gondolsz magadról…
- Ennyi volt… –szűrtem ki a fogaim között, és gyorsan bekapcsoltam a kedvenc CD-m, amin zongoradarabok voltak.
Amint meghallottam a kedvenc számom, máris lenyugodtam…
- Új utasunk van? –mosolyogtam.
- Igen. –szálltak be.
- Akkor jó. Na, indulj, mert még sok dolgunk van, és fél kilencre ki kell érnünk. –sürgettem.
- Oké, oké. Nyugi már, odaérünk. –forgatta a szemeit, de azért sem indított.
- Rendben. Indítasz végre, vagy nekem kell vezetnem? –mondtam bosszúsan.
- Indítok. –mormogta, és már száguldottunk is. –Nem hiszem el, hogy neked állandóan dilizned kell. Azért, mert vezető vagy, még nem tesz meg neked mindenki mindig mindent. El sem hiszem, hogy ilyen sokat gondolsz magadról…
- Ennyi volt… –szűrtem ki a fogaim között, és gyorsan bekapcsoltam a kedvenc CD-m, amin zongoradarabok voltak.
Amint meghallottam a kedvenc számom, máris lenyugodtam…
Komit kérek...
