Úgy döntöttetek, hogy kíváncsiak vagytok a novellára, így már most hoztam.
Puszi, és jó olvasást.
Egy nap a farkasokkal
- Ne, Paul, tegyél le! –sikítottam, miközben a kezében tartott, és az óceán felé lóbált.
- Ahogy akarod. –engedett el, én pedig zuhantam, és csobbantam a hideg vízben.
Na jó, tudok úszni, de nem szeretem, ha ez az őrült bátyám minden reggel azzal kelt, hogy beledob a vízbe. Egy idő után minden tizennyolc éves lánynak elege lenne belőle. Főleg, ha ez a reggeli keltés hajnali négy órakor van. De hát, ha valakinek ilyen lökött egy testvére van, hát mit tegyen ellene? Orvoshoz mégsem küldhetem, hogy vizsgálják ki, nincs-e valami komoly gondja agyilag. Anélkül is tudom, hogy meg van zakkanva. Még szerencse, hogy nekem is megvannak a farkas génjeim, így nem fogok megfázni a hideg vizes keltéstől.
- Hugi, nem jössz ki? –ült a parton Paul.
- Nem. –mondtam elég durcásan, és dühösen.
- Na, Holly, gyere ki. Menned kell járőrözni. –dünnyögte.
- Megyek. –forgattam a szemeim, és kivágtattam a vízből.
Átváltoztam, és egy bő óra alatt végfutottam a határon. Közben gondolatban elbeszélgettem Seth-el, mivel mára épp vele vagyok beosztva. Hát igen, miután Sam meghalt, teljesen magunkra maradtunk. Együtt döntünk a dolgokban, és egy nagy család vagyunk. Mivel semmi furcsát, és rosszat sem találtunk, visszamentem a házba, és beugrottam a szobámba. Átváltoztam, és egy gyors zuhanyzás után megszárítottam sötétbarna göndör tincseimet, felvettem a pizsim, és visszafeküdtem aludni. Épp, hogy elszundítottam, lelöktek az ágyamról.
- Vissza ne aludj! Mást terveztünk mára, nem alvást! –ült az ágyamon az idegesítő bátyám.
- Paul, fél hat van. Hagyjál már! –morogtam, majd lehúztam a takaróm, és a padlón próbáltam tovább aludni.
- Nem. Kelj fel! Új tagunk van! Gyere már! –vette el tőlem a takarót.
- Aludni akarok. Majd elrendezitek ti. –szorítottam össze a szemeimet.
- Nem. Tudod, hogy jönnöd kell. Ilyenkor mindenkinek. Ő lesz az új alfa. Tudod, hogy mióta Sam meghalt, nincs igazi alfa. Úgyhogy gyere szépen. –húzott fel a kezemnél fogva.
- De kocsival megyünk. –morogtam, és nekiálltam átöltözni. Három perc múlva már a kocsiban ültem, és homlokom a hideg üvegnek támasztottam.
- Nehogy elaludj itt nekem. –kacagott bátyám.
- Pedig azt terveztem. –morogtam.
- Ne inkább. Mindjárt ott vagyunk. Billihez megyünk. –mosolyodott el.
- Ahhoz a Billyhez? Jacob Black az a személy? –meredtek ki a világoskék szemeim.
- Igen. –bólintott.
- A gyerekkori szerelmem Jacob változott át? –esett le.
- Pontosan. –mosolyodott el Paul.
- Na ne. –nyavajogtam. –én nem akarok odamenni.
- Ne viselkedj úgy, mint egy kétéves.
- Figyelj. Tizenöt éves koromig bele voltam esve. –kezdtem bele a magyarázatba.
- És ő is beléd. –jegyezte meg.
- Ez részletkérdés. Tehát, még szerencse, hogy az átváltozásom előtt elköltözött. De miért jött vissza? És mikor? –kezdtem el masszírozni az orrnyergem.
- Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy ma átváltozott. Ennyi. - Rántotta meg a vállát.
- De jó, hogy ennyire törődsz mindennel. –forgattam meg a szemem.
- Jó. Azt hiszem, három napja költözött haza. De nem tudom biztosra. Majd kiderül. És mégis hogy derítsem ki, hogy miért? Álljak oda Billi elé, és kérdeztem meg, hogy miért jöttek vissza? –dörmögte.
- Tulajdonképpen igen. Nem gondoltam volna, hogy magadtól is rájössz. –mosolyogtam elbűvölően.
- Vicces. Te maradj csak itt Billy-vel. –mosolygott. –Mi megkeressük.
- Rendben. –bólintottam, és a házba indultam.
Ahogy beléptem, az indiánférfi épp a tolókocsijában gurult át a nappaliból a konyhába.
- Szia. –mosolyogtam. –Segítsek valamit?
- Szia Holly. Ha van rá időd. –gurult előttem.
- Jacob mikor költözött haza? –vettem le a polcról egy poharat.
- Tegnapelőtt jött. És már átváltozott. –forgatta a szemeit.
- Eljött a suliból? Történt valami?
- Nem történt semmi. Csak megunta az ottani életet, kiiratkozott, és már itt is van. –mosolyodott el.
- Nem vagy éhes? Összedobhatok valamit. –nyitottam ki a hűtőt.
- De, köszi. Minden van a hűtőben. Csinálj magadnak is valamit. –utasított.
- Akkor kiennélek a vagyonodból. Így is itt lesz Jacob. Mit dobjak össze neked?
- Egy rántotta jöhet. –mosolyodott el. –Tudom én, hogy nehéz lesz vele. Itt van, alfa lesz, és jelenleg úgy le van döbbenve, hogy mivé vált, hogy visszaváltozni sem tud. –forgatta meg szemeit.
- Majd a többiek segítenek neki. –bizonygattam, közben megcsináltam Billy-nek az ételt, tálaltam, és evőeszköz társaságában elé tettem. – Jó étvágyat.
- Köszi kislány. Tudtam én, hogy rád mindig számíthatok. –mosolyodott el.
Hát igen. Miután Jacob elment, és tolószékes Apját magára hagyta, én segítettem mindenben Billy-nek. Mostam rá, főztem neki, bevásároltam, takarítottam, és még hasonló dolgok. De persze, miután fél éve átváltoztam, kevesebb időm maradt rá, de így is minden héten legalább kétszer benéztem hozzá.
- Köszönöm. Finom lett. –tette a mosogatóba a tányért.
- Menj csak vissza. Csinálok valamit a fiadnak is. Biztos éhes lesz. –mosolyogtam rá.
- Köszi Holly. –gurult ki a konyhából.
Nekiálltam, és csináltam neki sült húst, és krumplit. Betettem őket a sütőbe, és egy óra múlva már ki is vettem. Mennyei illatok szálltak a levegőben. Megterítettem, és az asztalra tettem az ételt, majd leültem a nappaliban a kanapéra.
- Hol vannak már? –idegeskedett Billy.
- Nyugi. Biztos jól vannak, csak sokáig tart, míg mindent elmagyaráznak neki. –bizonygattam, de belül én is aggódtam. Még sosem tartott ilyen sokáig egy visszaváltozás.
- Jönnek. –hallottam meg a lépteket.
Felálltam, és a fürdőbe sétáltam. Valami arcot kéne varázsolnom magamnak. Gyorsan hideg vízzel leöblítettem bőrömet, és már ki is mentem a helyiségből. Jacob épp Billy-t ölelgette. Mosolyogva mentem a konyhába, hogy igyak egy kicsit.
- Mi újság Hugi? –lépett be a konyhába Paul.
- Semmi. Mi lenne? –elmélkedtem. –Menjünk haza. Fáradt vagyok. Mert ugye valaki nem hagyott még négy órát sem aludni. –néztem rá dühösen.
- Nem akarsz vele találkozni? –húzta fel a szemöldökét.
- Azok után, ami az Apjával tett? Cserbenhagyta, hogy boldoguljon egyedül? Inkább nem, mert olyanokat vágnák a fejéhez, amit magam is megbánnék.
- Mióta lettél te ilyen? –ölelt meg bátyám.
- Amióta látnom kellett Billy szomorú, és tehetetlen énjét. Hidd el, te még azt nem láttad. –szorult össze a szívem. –Menjünk. Enni akarok valamit.
- Miért nem eszel itt? –húzta fel szemöldökét Bátyám.
- Azért nem, mert szegény Billy-nek elég lesz Jacob-ot etetni. Nem kellek ide még én is. –mosolyodtam el, majd a hátsó ajtó felé kezdtem menni.
- El sem köszönsz tőlem Holly? –gurult be Billy.
- Bocsi. Vigyázz magadra. Majd estefelé jövök. És főzök valamit. –kacsintottam, majd megöleltem. Újra az ajtó felé kezdtem el menni, de valaki a könyökömnél fogva visszarántott, és maga felé fordított.
Elvesztem Jacob mélybarna szemeiben, még a lélegzetem is elakadt. Csak arra tudtam koncentrálni, hogy ott van. A szívem egyre gyorsabban kezdett el verni, és csak Rá tudtam koncentrálni. Mintha minden eltűnt volna körülöttünk, csak mi ketten lennénk a szobában. Feleszméltem, és leesett, hogy mi történt.
- Gondolom ezt nem mondtátok el neki? –makogtam Paul felé, aki csak vigyorgott, és megrázta a fejét. –Csúcs.
- Hogy vagy? –szólt hozzám Jacob.
- Nagyon jól. –dörmögtem, és próbáltam nem megsérteni bevésődésem.
Ohh, hogy nekem is pont most, és pont Belé kellett vésődnöm. Ja, és még azt sem tudja, hogy mi az.
- Mi történt az előbb? –mosolyodott el.
- Ne, Paul, tegyél le! –sikítottam, miközben a kezében tartott, és az óceán felé lóbált.
- Ahogy akarod. –engedett el, én pedig zuhantam, és csobbantam a hideg vízben.
Na jó, tudok úszni, de nem szeretem, ha ez az őrült bátyám minden reggel azzal kelt, hogy beledob a vízbe. Egy idő után minden tizennyolc éves lánynak elege lenne belőle. Főleg, ha ez a reggeli keltés hajnali négy órakor van. De hát, ha valakinek ilyen lökött egy testvére van, hát mit tegyen ellene? Orvoshoz mégsem küldhetem, hogy vizsgálják ki, nincs-e valami komoly gondja agyilag. Anélkül is tudom, hogy meg van zakkanva. Még szerencse, hogy nekem is megvannak a farkas génjeim, így nem fogok megfázni a hideg vizes keltéstől.
- Hugi, nem jössz ki? –ült a parton Paul.
- Nem. –mondtam elég durcásan, és dühösen.
- Na, Holly, gyere ki. Menned kell járőrözni. –dünnyögte.
- Megyek. –forgattam a szemeim, és kivágtattam a vízből.
Átváltoztam, és egy bő óra alatt végfutottam a határon. Közben gondolatban elbeszélgettem Seth-el, mivel mára épp vele vagyok beosztva. Hát igen, miután Sam meghalt, teljesen magunkra maradtunk. Együtt döntünk a dolgokban, és egy nagy család vagyunk. Mivel semmi furcsát, és rosszat sem találtunk, visszamentem a házba, és beugrottam a szobámba. Átváltoztam, és egy gyors zuhanyzás után megszárítottam sötétbarna göndör tincseimet, felvettem a pizsim, és visszafeküdtem aludni. Épp, hogy elszundítottam, lelöktek az ágyamról.
- Vissza ne aludj! Mást terveztünk mára, nem alvást! –ült az ágyamon az idegesítő bátyám.
- Paul, fél hat van. Hagyjál már! –morogtam, majd lehúztam a takaróm, és a padlón próbáltam tovább aludni.
- Nem. Kelj fel! Új tagunk van! Gyere már! –vette el tőlem a takarót.
- Aludni akarok. Majd elrendezitek ti. –szorítottam össze a szemeimet.
- Nem. Tudod, hogy jönnöd kell. Ilyenkor mindenkinek. Ő lesz az új alfa. Tudod, hogy mióta Sam meghalt, nincs igazi alfa. Úgyhogy gyere szépen. –húzott fel a kezemnél fogva.
- De kocsival megyünk. –morogtam, és nekiálltam átöltözni. Három perc múlva már a kocsiban ültem, és homlokom a hideg üvegnek támasztottam.
- Nehogy elaludj itt nekem. –kacagott bátyám.
- Pedig azt terveztem. –morogtam.
- Ne inkább. Mindjárt ott vagyunk. Billihez megyünk. –mosolyodott el.
- Ahhoz a Billyhez? Jacob Black az a személy? –meredtek ki a világoskék szemeim.
- Igen. –bólintott.
- A gyerekkori szerelmem Jacob változott át? –esett le.
- Pontosan. –mosolyodott el Paul.
- Na ne. –nyavajogtam. –én nem akarok odamenni.
- Ne viselkedj úgy, mint egy kétéves.
- Figyelj. Tizenöt éves koromig bele voltam esve. –kezdtem bele a magyarázatba.
- És ő is beléd. –jegyezte meg.
- Ez részletkérdés. Tehát, még szerencse, hogy az átváltozásom előtt elköltözött. De miért jött vissza? És mikor? –kezdtem el masszírozni az orrnyergem.
- Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy ma átváltozott. Ennyi. - Rántotta meg a vállát.
- De jó, hogy ennyire törődsz mindennel. –forgattam meg a szemem.
- Jó. Azt hiszem, három napja költözött haza. De nem tudom biztosra. Majd kiderül. És mégis hogy derítsem ki, hogy miért? Álljak oda Billi elé, és kérdeztem meg, hogy miért jöttek vissza? –dörmögte.
- Tulajdonképpen igen. Nem gondoltam volna, hogy magadtól is rájössz. –mosolyogtam elbűvölően.
- Vicces. Te maradj csak itt Billy-vel. –mosolygott. –Mi megkeressük.
- Rendben. –bólintottam, és a házba indultam.
Ahogy beléptem, az indiánférfi épp a tolókocsijában gurult át a nappaliból a konyhába.
- Szia. –mosolyogtam. –Segítsek valamit?
- Szia Holly. Ha van rá időd. –gurult előttem.
- Jacob mikor költözött haza? –vettem le a polcról egy poharat.
- Tegnapelőtt jött. És már átváltozott. –forgatta a szemeit.
- Eljött a suliból? Történt valami?
- Nem történt semmi. Csak megunta az ottani életet, kiiratkozott, és már itt is van. –mosolyodott el.
- Nem vagy éhes? Összedobhatok valamit. –nyitottam ki a hűtőt.
- De, köszi. Minden van a hűtőben. Csinálj magadnak is valamit. –utasított.
- Akkor kiennélek a vagyonodból. Így is itt lesz Jacob. Mit dobjak össze neked?
- Egy rántotta jöhet. –mosolyodott el. –Tudom én, hogy nehéz lesz vele. Itt van, alfa lesz, és jelenleg úgy le van döbbenve, hogy mivé vált, hogy visszaváltozni sem tud. –forgatta meg szemeit.
- Majd a többiek segítenek neki. –bizonygattam, közben megcsináltam Billy-nek az ételt, tálaltam, és evőeszköz társaságában elé tettem. – Jó étvágyat.
- Köszi kislány. Tudtam én, hogy rád mindig számíthatok. –mosolyodott el.
Hát igen. Miután Jacob elment, és tolószékes Apját magára hagyta, én segítettem mindenben Billy-nek. Mostam rá, főztem neki, bevásároltam, takarítottam, és még hasonló dolgok. De persze, miután fél éve átváltoztam, kevesebb időm maradt rá, de így is minden héten legalább kétszer benéztem hozzá.
- Köszönöm. Finom lett. –tette a mosogatóba a tányért.
- Menj csak vissza. Csinálok valamit a fiadnak is. Biztos éhes lesz. –mosolyogtam rá.
- Köszi Holly. –gurult ki a konyhából.
Nekiálltam, és csináltam neki sült húst, és krumplit. Betettem őket a sütőbe, és egy óra múlva már ki is vettem. Mennyei illatok szálltak a levegőben. Megterítettem, és az asztalra tettem az ételt, majd leültem a nappaliban a kanapéra.
- Hol vannak már? –idegeskedett Billy.
- Nyugi. Biztos jól vannak, csak sokáig tart, míg mindent elmagyaráznak neki. –bizonygattam, de belül én is aggódtam. Még sosem tartott ilyen sokáig egy visszaváltozás.
- Jönnek. –hallottam meg a lépteket.
Felálltam, és a fürdőbe sétáltam. Valami arcot kéne varázsolnom magamnak. Gyorsan hideg vízzel leöblítettem bőrömet, és már ki is mentem a helyiségből. Jacob épp Billy-t ölelgette. Mosolyogva mentem a konyhába, hogy igyak egy kicsit.
- Mi újság Hugi? –lépett be a konyhába Paul.
- Semmi. Mi lenne? –elmélkedtem. –Menjünk haza. Fáradt vagyok. Mert ugye valaki nem hagyott még négy órát sem aludni. –néztem rá dühösen.
- Nem akarsz vele találkozni? –húzta fel a szemöldökét.
- Azok után, ami az Apjával tett? Cserbenhagyta, hogy boldoguljon egyedül? Inkább nem, mert olyanokat vágnák a fejéhez, amit magam is megbánnék.
- Mióta lettél te ilyen? –ölelt meg bátyám.
- Amióta látnom kellett Billy szomorú, és tehetetlen énjét. Hidd el, te még azt nem láttad. –szorult össze a szívem. –Menjünk. Enni akarok valamit.
- Miért nem eszel itt? –húzta fel szemöldökét Bátyám.
- Azért nem, mert szegény Billy-nek elég lesz Jacob-ot etetni. Nem kellek ide még én is. –mosolyodtam el, majd a hátsó ajtó felé kezdtem menni.
- El sem köszönsz tőlem Holly? –gurult be Billy.
- Bocsi. Vigyázz magadra. Majd estefelé jövök. És főzök valamit. –kacsintottam, majd megöleltem. Újra az ajtó felé kezdtem el menni, de valaki a könyökömnél fogva visszarántott, és maga felé fordított.
Elvesztem Jacob mélybarna szemeiben, még a lélegzetem is elakadt. Csak arra tudtam koncentrálni, hogy ott van. A szívem egyre gyorsabban kezdett el verni, és csak Rá tudtam koncentrálni. Mintha minden eltűnt volna körülöttünk, csak mi ketten lennénk a szobában. Feleszméltem, és leesett, hogy mi történt.
- Gondolom ezt nem mondtátok el neki? –makogtam Paul felé, aki csak vigyorgott, és megrázta a fejét. –Csúcs.
- Hogy vagy? –szólt hozzám Jacob.
- Nagyon jól. –dörmögtem, és próbáltam nem megsérteni bevésődésem.
Ohh, hogy nekem is pont most, és pont Belé kellett vésődnöm. Ja, és még azt sem tudja, hogy mi az.
- Mi történt az előbb? –mosolyodott el.
- Öhm… - kezdtem el dadogni, és segítségkérően fordultam a többiek felé.
- Bevésődtetek. –csapta hátba Bátyám Őt.
- Mit csináltunk? –nézett rám értetlenül Jake.
- Hazamegyek. –dörmögtem, és a hátsó ajtó felé kezdtem el araszolni.
- Hazavigyelek? –szólt utánam Paul.
- Nem kell, majd futok. –mondtam, és ruháimmal nem törődve ugrás közben átváltoztam.
Futottam, futottam, és futottam. Próbáltam kitörölni az agyamból a dolgokat, de nem ment. Bevésődtem, és pont Jacob-ba. Nem az, nagyon örülök neki, szeretem Jacob-ot, mindig is szerettem, már hat éves korom óta, de mit fogok mondani otthon? Mégsem állhatok oda úgy a szüleim elé, hogy: „Jajj, képzeljétek, bevésődtem Jacob-ba, akinek a családját, és ő magát is rühellitek.” Így sem örültek, amikor Billy-nek segítettem. Még Apa keveredett összetűzésbe Billy-vel, a falkakérdésben. Azóta sincsenek olyan jó viszonyban, mint előtte. Sőt… Előtte minden héten horgászat, focimeccs a tévében, szombatként nem is láttuk otthon Aput. Aztán jött a falka kérdésben az ellentétes vélemények, és mivel mind a kettőnek csökönyös természete van, bocsánatot sem kérnek egymástól, de még meg sem beszélik. A gyűléseken most is csak biccenteknek egymás felé,utána levegőnek nézik egymást. Rosszabbak, mint a hatéves gyerekek. Anya pedig Apa pártját fogja. Persze én inkább Billy-vel vagyok, mint otthon. Próbáltam őket kibékíteni, de nemigen ment. Hét órára otthon voltam. Anyuék ekkor keltek fel, és reggelit csináltak. Szombat van, tehát nem mennek dolgozni. Farkas alakban mentem fel a szobámba, ott pedig felöltöztem, és idegesen mentem le a konyhába.
- Tudod, hogy nem szeretem, amikor farkas alakban ugrándozol a házban. –jegyezte meg Anya.
- Neked is jó reggelt. Igen, jól vagyok, köszönöm kérdésed. –dünnyögtem teli szájjal.
- Bevésődtetek. –csapta hátba Bátyám Őt.
- Mit csináltunk? –nézett rám értetlenül Jake.
- Hazamegyek. –dörmögtem, és a hátsó ajtó felé kezdtem el araszolni.
- Hazavigyelek? –szólt utánam Paul.
- Nem kell, majd futok. –mondtam, és ruháimmal nem törődve ugrás közben átváltoztam.
Futottam, futottam, és futottam. Próbáltam kitörölni az agyamból a dolgokat, de nem ment. Bevésődtem, és pont Jacob-ba. Nem az, nagyon örülök neki, szeretem Jacob-ot, mindig is szerettem, már hat éves korom óta, de mit fogok mondani otthon? Mégsem állhatok oda úgy a szüleim elé, hogy: „Jajj, képzeljétek, bevésődtem Jacob-ba, akinek a családját, és ő magát is rühellitek.” Így sem örültek, amikor Billy-nek segítettem. Még Apa keveredett összetűzésbe Billy-vel, a falkakérdésben. Azóta sincsenek olyan jó viszonyban, mint előtte. Sőt… Előtte minden héten horgászat, focimeccs a tévében, szombatként nem is láttuk otthon Aput. Aztán jött a falka kérdésben az ellentétes vélemények, és mivel mind a kettőnek csökönyös természete van, bocsánatot sem kérnek egymástól, de még meg sem beszélik. A gyűléseken most is csak biccenteknek egymás felé,utána levegőnek nézik egymást. Rosszabbak, mint a hatéves gyerekek. Anya pedig Apa pártját fogja. Persze én inkább Billy-vel vagyok, mint otthon. Próbáltam őket kibékíteni, de nemigen ment. Hét órára otthon voltam. Anyuék ekkor keltek fel, és reggelit csináltak. Szombat van, tehát nem mennek dolgozni. Farkas alakban mentem fel a szobámba, ott pedig felöltöztem, és idegesen mentem le a konyhába.
- Tudod, hogy nem szeretem, amikor farkas alakban ugrándozol a házban. –jegyezte meg Anya.
- Neked is jó reggelt. Igen, jól vagyok, köszönöm kérdésed. –dünnyögtem teli szájjal.
- Bátyád? –kérdezte Apa.
- Billy-nél. –mondtam egyszerűen.
Joseph, azaz Apa keze ökölbe szorult.
- Mit csinál ott? –sziszegte összeszorított szájjal.
- Jacob átváltozott, és segít neki. –rántottam meg a vállam.
- Minden rendben van vele? –kérdezte Anya.
Anya voltaképpen kedveli Jake-et, csak az Apja miatt nem igen megy el hozzá. Ja, meg Jacob két éve lelépett.
- Persze. Tökéletesen rendben. –dörmögtem.
Elmerengtem, és a szemeim előtt megjelent a barna szempár, és testemen azonnal melegség áradt szét. Ohh, kellett nekem bevésődni.
- Történt valami ma? –mosolyodott el Anya.
- Nem. De azért elmesélem az eddigi napomat. Öhm… Paul reggel négykor keltett, végigfutottam a határon, elmentünk Billy-hez, visszaváltoztatták Jacob-ot, és bevésődtem. –mondtam az utolsó szót mellékesen.
Anya kezéből kiesett a kés, és mosolyogva ölelt meg.
- Kibe? –kérdezte izgatottan.
Szinte már fájt, hogy nem esett le neki. Fájt, hogy hogyan lehet ennyire ostoba. Igen, tudom, nem illik, és nem szabad a szüleidet leostobázni, de nem egyértelmű??
- Jacoba-ba, Anya. –tettem a mosogatóba a tányért. –Ja, és este tábortüzes este lesz, és egész nap a parton leszek. –jegyeztem meg.
- Rendben. –bólintott Apa.
- Nem is mondassz semmit? Nem cseszel le, nem kiabálsz, nem rombolsz? –húztam fel a szemöldököm.
- Kicsim, nekem csak az a fontos, hogy te boldog legyél. Innentől nem számít. Ha Jacob-bal lehetsz boldog, akkor ő lesz a társad, és én elfogadom. Majd Billy-vel beszélek. –sóhajtottam.
- Köszönöm Apa. –öleltem meg, és boldogan mentem a szobámba.
Ott gyorsan átöltöztem. Felvettem egy fehér, nagyon rövid farmernadrágot, egy sárga balerinacipőt, egy egyszerű spagetti pántos, sárga felsőt, alá bikinit. Zsebre tettem a mobilom. Lementem a konyhába, és a kosaramba beletettem a már éjfélkor megcsinált sütiket, és szendvicseket. Kimentem a garázsba, és rögzítettem a suzuki gsx 750-es vörös-fekete színekben pompázó motoromra a kosarat, majd a bukósisakot a fejemre, és már mentem is. Vagy száznyolcvannal száguldoztam, és álltam meg Billy háza előtt. Levettem a sisakot, megfogtam a kosarat, és a házba mentem. Még csak reggel nyolc óra. Szépen letettem az ételeket a kredencre.
- Szia Billy! Itt vagyok! –kiáltottam el magam.
Válasz nem jött. Se neszezés. De jó, akkor egyedül vagyok. A hűtőn találtam egy cetlit.
„ Holly! Elmentünk, sietünk vissza. Ha netán előttünk ideérsz, akkor légy szíves csináld meg a megbeszélt sütiket. Lehet, hogy nem tudok segíteni. Puszi: Billy.”
Hát jó. Akkor álljunk neki sütit sütni. Igazából már félig kész volt, csak a bevonás hiányzott. Felvertem egy kis tejszínt, és bevontam az óriási sütit, majd díszítettem. Ezután elmosogattam, majd lépteket hallottam, és Billy tolószékének gurulását. Megjöttek. Elrejtőztem az ajtó mögött. Jacob biztos észrevesz, de Billy ne hiszem. Beléptek az ajtón, én pedig kiugrottam rejtekhelyemről, megijesztve őket.
- Ezt sosem fogod megunni igaz? –sóhajtott fel Billy, de közben nevetett.
- Billy-nél. –mondtam egyszerűen.
Joseph, azaz Apa keze ökölbe szorult.
- Mit csinál ott? –sziszegte összeszorított szájjal.
- Jacob átváltozott, és segít neki. –rántottam meg a vállam.
- Minden rendben van vele? –kérdezte Anya.
Anya voltaképpen kedveli Jake-et, csak az Apja miatt nem igen megy el hozzá. Ja, meg Jacob két éve lelépett.
- Persze. Tökéletesen rendben. –dörmögtem.
Elmerengtem, és a szemeim előtt megjelent a barna szempár, és testemen azonnal melegség áradt szét. Ohh, kellett nekem bevésődni.
- Történt valami ma? –mosolyodott el Anya.
- Nem. De azért elmesélem az eddigi napomat. Öhm… Paul reggel négykor keltett, végigfutottam a határon, elmentünk Billy-hez, visszaváltoztatták Jacob-ot, és bevésődtem. –mondtam az utolsó szót mellékesen.
Anya kezéből kiesett a kés, és mosolyogva ölelt meg.
- Kibe? –kérdezte izgatottan.
Szinte már fájt, hogy nem esett le neki. Fájt, hogy hogyan lehet ennyire ostoba. Igen, tudom, nem illik, és nem szabad a szüleidet leostobázni, de nem egyértelmű??
- Jacoba-ba, Anya. –tettem a mosogatóba a tányért. –Ja, és este tábortüzes este lesz, és egész nap a parton leszek. –jegyeztem meg.
- Rendben. –bólintott Apa.
- Nem is mondassz semmit? Nem cseszel le, nem kiabálsz, nem rombolsz? –húztam fel a szemöldököm.
- Kicsim, nekem csak az a fontos, hogy te boldog legyél. Innentől nem számít. Ha Jacob-bal lehetsz boldog, akkor ő lesz a társad, és én elfogadom. Majd Billy-vel beszélek. –sóhajtottam.
- Köszönöm Apa. –öleltem meg, és boldogan mentem a szobámba.
Ott gyorsan átöltöztem. Felvettem egy fehér, nagyon rövid farmernadrágot, egy sárga balerinacipőt, egy egyszerű spagetti pántos, sárga felsőt, alá bikinit. Zsebre tettem a mobilom. Lementem a konyhába, és a kosaramba beletettem a már éjfélkor megcsinált sütiket, és szendvicseket. Kimentem a garázsba, és rögzítettem a suzuki gsx 750-es vörös-fekete színekben pompázó motoromra a kosarat, majd a bukósisakot a fejemre, és már mentem is. Vagy száznyolcvannal száguldoztam, és álltam meg Billy háza előtt. Levettem a sisakot, megfogtam a kosarat, és a házba mentem. Még csak reggel nyolc óra. Szépen letettem az ételeket a kredencre.
- Szia Billy! Itt vagyok! –kiáltottam el magam.
Válasz nem jött. Se neszezés. De jó, akkor egyedül vagyok. A hűtőn találtam egy cetlit.
„ Holly! Elmentünk, sietünk vissza. Ha netán előttünk ideérsz, akkor légy szíves csináld meg a megbeszélt sütiket. Lehet, hogy nem tudok segíteni. Puszi: Billy.”
Hát jó. Akkor álljunk neki sütit sütni. Igazából már félig kész volt, csak a bevonás hiányzott. Felvertem egy kis tejszínt, és bevontam az óriási sütit, majd díszítettem. Ezután elmosogattam, majd lépteket hallottam, és Billy tolószékének gurulását. Megjöttek. Elrejtőztem az ajtó mögött. Jacob biztos észrevesz, de Billy ne hiszem. Beléptek az ajtón, én pedig kiugrottam rejtekhelyemről, megijesztve őket.
- Ezt sosem fogod megunni igaz? –sóhajtott fel Billy, de közben nevetett.
- Addig, amíg minden alkalommal így megijedsz, addig nem. Látnod kéne az arckifejezésedet. Á, szia Jacob. –tettem hozzá az utolsó mondatot, majd a konyhába mentem.
- Adnál egy pohár vizet? –szólt Billy.
- Persze. –szólaltunk meg Jake-el egyszerre.
- Nekem szólt. –vettem le a poharat, és adtam át neki üdítővel megtöltve.
- Honnan tudod te azt? –mormogta.
- Onnan, hogy az utóbbi két évben ezeket mind nekem címezte. –rántottam meg a vállam.
- Még mindig azért hibáztatsz, hogy itt hagytam apámat? –mondta nyugodtan.
- Igen. Azért! Hogy merted itt hagyni? Egyedül, magányosan? Betegen? Segítségre lett volna szüksége? Nem arra, hogy az egyetlen támasza is itt hagyja! –ordítottam a szemébe.
Barna íriszébe ott csillogott a megbánás, a sajnálat, és a szerelem, amit irántam érzett.
- Sajnálom. –suttogta.
- Sajnálhatod is. –vágtam oda.
- Szeretsz? –szólalt meg percek múlva, mikor már Billy kiment.
- Tudod Jacob, én mindig szerettelek. De néha sok az, amit művelsz. És az, hogy mi most bevésődtünk, nem változtat semmit. Ismerlek, jobban mint a tenyeremet, szeretlek, vágyok rád, de az, amit tettél, elég szemétség volt. Nem csak apádra, hanem rám nézve is. –sóhajtottam fel, majd kimentem a házból.
- Én is téged. –szólt utánam. –Én is mindig szerettelek.
- Akkor miért volt az a rengeteg lány, akikkel csak játszadoztál 16 éves korod után? –fordultam meg. –Két évig mindenkivel csak játszottál? És elmentél 18 évesen, majd visszajöttél, és már húsz vagy. –tekertem a fejem. –Nem változtat semmin az, hogy bevallottad. Csak még rosszabb, hogy szerettél, de közben másokkal voltál. Ennyi az egész. Megyek, megkeresem a többieket. Este tábortűz. Neked is jönnöd kéne. Szia!
Elfutottam, és hamar meg is találtam őket. A parton pakolásztak.
- Segítsek? –mosolyogtam rájuk.
- Szia Csajszi! –ölelt meg Leah.
- Hallottuk bevésődtél. –röhögött Seth.
- Ne most kérlek. –dünnyögtem, és megfogtam egy nagy faágat, és rátettem a többire.
- Mi a baj? –lépett mellém Leah.
- Ohh, még csak most jött vissza, de már összevesztünk. –forgattam a szemem.
- Ti mindig veszekedtetek. –kuncogott fel.
- Ez most nem olyan. Most nekem volt igazam. –mosolyodtam el.
- Mi történt? –suttogta.
- Majd elmesélem. –mosolyogtam rá. –Nem megyünk sziklát ugrani?
- Adnál egy pohár vizet? –szólt Billy.
- Persze. –szólaltunk meg Jake-el egyszerre.
- Nekem szólt. –vettem le a poharat, és adtam át neki üdítővel megtöltve.
- Honnan tudod te azt? –mormogta.
- Onnan, hogy az utóbbi két évben ezeket mind nekem címezte. –rántottam meg a vállam.
- Még mindig azért hibáztatsz, hogy itt hagytam apámat? –mondta nyugodtan.
- Igen. Azért! Hogy merted itt hagyni? Egyedül, magányosan? Betegen? Segítségre lett volna szüksége? Nem arra, hogy az egyetlen támasza is itt hagyja! –ordítottam a szemébe.
Barna íriszébe ott csillogott a megbánás, a sajnálat, és a szerelem, amit irántam érzett.
- Sajnálom. –suttogta.
- Sajnálhatod is. –vágtam oda.
- Szeretsz? –szólalt meg percek múlva, mikor már Billy kiment.
- Tudod Jacob, én mindig szerettelek. De néha sok az, amit művelsz. És az, hogy mi most bevésődtünk, nem változtat semmit. Ismerlek, jobban mint a tenyeremet, szeretlek, vágyok rád, de az, amit tettél, elég szemétség volt. Nem csak apádra, hanem rám nézve is. –sóhajtottam fel, majd kimentem a házból.
- Én is téged. –szólt utánam. –Én is mindig szerettelek.
- Akkor miért volt az a rengeteg lány, akikkel csak játszadoztál 16 éves korod után? –fordultam meg. –Két évig mindenkivel csak játszottál? És elmentél 18 évesen, majd visszajöttél, és már húsz vagy. –tekertem a fejem. –Nem változtat semmin az, hogy bevallottad. Csak még rosszabb, hogy szerettél, de közben másokkal voltál. Ennyi az egész. Megyek, megkeresem a többieket. Este tábortűz. Neked is jönnöd kéne. Szia!
Elfutottam, és hamar meg is találtam őket. A parton pakolásztak.
- Segítsek? –mosolyogtam rájuk.
- Szia Csajszi! –ölelt meg Leah.
- Hallottuk bevésődtél. –röhögött Seth.
- Ne most kérlek. –dünnyögtem, és megfogtam egy nagy faágat, és rátettem a többire.
- Mi a baj? –lépett mellém Leah.
- Ohh, még csak most jött vissza, de már összevesztünk. –forgattam a szemem.
- Ti mindig veszekedtetek. –kuncogott fel.
- Ez most nem olyan. Most nekem volt igazam. –mosolyodtam el.
- Mi történt? –suttogta.
- Majd elmesélem. –mosolyogtam rá. –Nem megyünk sziklát ugrani?
- Elszökünk? –húzta fel a szemöldökét.
- Simán. –mosolyogtam.
- Akkor irányt. –kezdett el futni.
Utána mentem. Az erdőben levetkőztünk bikinire, és úgy futottunk a sziklához. Ott körbenéztünk. A fiúk már nagyon nézelődtek, de szerintem nem tudják, hogy hol vagyunk. Nevetve futottunk neki, és sikítva ugrottunk a vízbe. Gyönyörű fejest ugrottunk mind a ketten, közben megpördültünk a levegőben párszor. Mosolyogva gyalogoltunk ki a vízből, és Jacob ijedt pillantásával találtam szemben magam. Leah megbökött, és az elszunyókált Seth felé mutatott. Mögé osontam, és a fülébe visítottam.
- Szia Seth! –kiabáltam.
- Mi van? –ébredt fel.
- Semmi. –kacagtam. –Nem aludtál eleget éjszaka?
- Semmit sem aludtam. Tudod, reggel járőröztem veled, este meg sokáig fent voltam. –ásított.
- Akkor miért egyezel bele a reggeli ”műszakba”? –mutattam a macskakörmöket a levegőben.
- Mert más nem ért rá. –dörzsölte meg szemeit, majd felállt, és csobbant egyet a hideg vízben.
Mosolyogva mentem vissza barátnőm felé.
- Gondolom te sem hoztál törölközőt? –nézett rám.
- Azt gondoltam, hogy te hoztál. –húztam el a szám.
- Akkor megszáradunk. –rántott egyet a vállán.
A vízcseppek még mindig folytak rajtam, fénylő csíkot hagyva maguk után.
- Süt a nap. Milyen ritka már ez itt. –kacagott Paul.
- Örülj neki. –mosolyogtam. –Én szeretem a napsütést.
- Én is. –forgatta a szemeit. – Jacob itt van, és beszélni akar veled.
- Nem érdekel. –suttogtam vissza. –Ébredjen rá, hogy elszúrta valaki két évét.
- Éppen ezért akar veled beszélni. –pillantott felé.
- Majd később. Most jó a kedvem.
- Nem kerülheted el ennyire. Bevésődtél. Nehezen fogsz nélküle élni. –ölelt meg.
- Nem akarok nélküle élni, de nem akarom még jobban elrontani a helyzetet. Majd ha lenyugodtam beszélek vele. –mondtam magabiztosan, majd elindultam Leah felé. Gyorsan az erdőbe mentünk, és felöltöztünk. Odaértem, és hangos zene szólalt meg, majd kezdődött a buli. Legalább is el akarták kezdeni, de leintettem őket. Közben megjöttek a bevésődések, a sulis barátok, a haverok, és az asztalokra sok kaja, meg ital került, és már roskadásig tele voltak. A buli kezdetéig beszélgettünk Leah-val, és elmagyaráztam neki, hogy miért nem állok most szóba Jacob-bal. Majd megszólalt az első szám, és mindenki táncolni ment. Csak Jake, és én maradtunk. A szám végéig éreztem magamon fürkésző tekintetét. Nem zavartattam magam, de amikor néha-néha arrafelé pillantottam, tekintetünk összefonódott, és szívverésem felgyorsult. Ekkor döntöttem el magamban, hogy még ma beszélni fogok vele. A dübörgő zene táncolásra késztetett. Kézen ragadtam Seth-et, és a táncparkettre húztam, majd együtt kezdtünk el mozogni a gyors ütemre. Mindig is imádtam táncolni. És most, hogy farkas lettem, még a betanult lépéseket sem rontanám el. Az a legjobb, hogy a tánctól olyan felszabadult lettem. Szinte mindenkivel táncoltam, majd meggyújtottuk a tüzet. A bevésődések, akik még nem voltak tábortüzes estén, csodálkozva figyelték a kék lángokat. Na ja, itt még a tűz sem lehet normális, és vörös. Itt mindennek különböznie kell a megszokottól. Leültünk a tűz köré, és nekiálltunk sütögetni. Majd megjöttek az öregek, és elkezdődött a történetek mesélése. Még Apa is eljött, és végre kibékült Billy-vel. Boldogan ugrándoztam Leah mellett, és közben tapsikoltam. Majd miután az összes történetet elmesélték, haza mentek, mivel fáradtak voltak. Hát, aki már 30-40 fölött van, az este 11 órakor aludjon csak. Mosolyogva baktattam a part egyik kihalt, de mégis csodálatos része felé. Jacob-bal régen mindig ide jártunk. Persze, csak mielőtt el nem ment. Reménykedtem benne, hogy utánam jön. Leültem a sziklámra, és néztem a nyugodt vizet. Pár perc múlva lépteket hallottam, és már le is ültek mellém a sziklára, és újra éreztem magamon a vizsgáló tekintetet.
- Tudod milyen nehéz volt, amikor itt hagytál, és még annyit sem mondtál, hogy pá? –kezdtem bele, most már a holdra emeltem tekintetem. –Leléptél, és el sem mondtad, hogy elmész. Megyek hozzátok, mert ugye délutánra meg volt beszélve a bulizás. Erre belépek, és Billy tekintetével találom szembe magam. Szeme sarkában ott csillogott egy könnycsepp, és meg sem szólalt. Körbenéztem, és leesett, hogy magadra hagytad az apád. Deréktól lefelé alig tudja használni végtagjait, szüksége lett volna rád, és te itt hagytad. Önző mód elmentél, hogy neked jobb lehessen, és Billy pedig szenvedjen. Melletted állt egész életedben, támogatott, szeretett, erre te itt hagytad. Egyedül, magányosan, és tehetetlenül. –sóhajtottam fel. Legördült az első könnycsepp az arcomon. – Itt voltam vele, hogy segítsek neki. Végignéztem, ahogy szenved a hiányodtól. Segítettem neki, és támogattam őt. Minden nap mentem, vigyáztam rá, és megcsináltam helyette. Én maradtam neki, miután mindenki elhagyta. Nem vagyok lánya, sem rokona. Mégis hozzá érzem magam legközelebb. De nem is az fájt, hogy őt itt hagytad. Tudtam, hogy Billy erős, és átvészeli ezt. Az volt a legrosszabb, hogy itt hagytál Jacob. Elmentél, és még el sem köszöntél. Azt hittem, hogy többet jelentettem neked, de rá kellett ébrednem, hogy én csak a lelki szemetes voltam, akinek a nőügyeidet kiteregetheted. Ennyi. Az volt a legrosszabb, hogy be kellett látnom, hogy míg én teljesen beléd voltam esve, te csak kihasználtál. –letöröltem könnycseppjeimet, és megpróbáltam folytatni, de nem ment.
- Sajnálom. –szólalt meg végül.
- Én is. –sóhajtottam fel.
- Ne sírj. –ölelt magához.
- Sosem sírtam a két év alatt. Egy könnycseppet sem. –zokogtam fel halkan. –Erősnek kellett lennem Billy előtt. Aztán átváltoztam, és egyre kevesebb időm volt rá.
- Sajnálom, hogy nem voltam itt. És szeretlek. Mindig szerettelek, akkor is, amikor elmentem. És azért nem mondtam el nekem, mert féltem. Féltem, hogy visszautasítasz, hogy nem szeretsz. Nem bírom a csalódásokat. Főleg, ha az veled kapcsolatos. Úgy gondoltam, hogy jobb lesz nekem, ha elmegyek. Igen, önző módon itt hagytalak titeket. Azért mentem el, hogy elfelejtselek. Nem ment. Nagyon nem. És azért nem köszöntem el, mert nem bírtam volna a szemedbe nézni. Nem bírtam volna úgy elmenni, hogy sírva könyörögsz nekem, hogy maradjak. –volt ölébe. – És szeretlek. Most már biztosra megmondom, hogy szeretlek. Mindennél jobban. Sajnálom, hogy itt hagytalak.
Felnéztem az arcára, ami megbánást sugárzott. Ajka egyre gyorsabban közelített az enyémhez, de nem bántam. Végül ajkai az enyémekhez értek. Először apró puszikat adott rá, majd megnyalta alsó ajkam, mire szám kinyílt, és utat tört magának számban. Lehunyt szemmel élveztem nyelveink játékát. Viszont csókunkat megszakítottuk. Mosolyogva hajtotta fejét az enyémre, és belecsókolt a hajamba. Majd felemelte a kezemet, és ujjainkat összefonta.
- El sem tudod hinni, hogy milyen régen vártam erre. –mosolygott.
- Én is. –bújtam közelebb mellkasához. - Simán. –mosolyogtam.
- Akkor irányt. –kezdett el futni.
Utána mentem. Az erdőben levetkőztünk bikinire, és úgy futottunk a sziklához. Ott körbenéztünk. A fiúk már nagyon nézelődtek, de szerintem nem tudják, hogy hol vagyunk. Nevetve futottunk neki, és sikítva ugrottunk a vízbe. Gyönyörű fejest ugrottunk mind a ketten, közben megpördültünk a levegőben párszor. Mosolyogva gyalogoltunk ki a vízből, és Jacob ijedt pillantásával találtam szemben magam. Leah megbökött, és az elszunyókált Seth felé mutatott. Mögé osontam, és a fülébe visítottam.
- Szia Seth! –kiabáltam.
- Mi van? –ébredt fel.
- Semmi. –kacagtam. –Nem aludtál eleget éjszaka?
- Semmit sem aludtam. Tudod, reggel járőröztem veled, este meg sokáig fent voltam. –ásított.
- Akkor miért egyezel bele a reggeli ”műszakba”? –mutattam a macskakörmöket a levegőben.
- Mert más nem ért rá. –dörzsölte meg szemeit, majd felállt, és csobbant egyet a hideg vízben.
Mosolyogva mentem vissza barátnőm felé.
- Gondolom te sem hoztál törölközőt? –nézett rám.
- Azt gondoltam, hogy te hoztál. –húztam el a szám.
- Akkor megszáradunk. –rántott egyet a vállán.
A vízcseppek még mindig folytak rajtam, fénylő csíkot hagyva maguk után.
- Süt a nap. Milyen ritka már ez itt. –kacagott Paul.
- Örülj neki. –mosolyogtam. –Én szeretem a napsütést.
- Én is. –forgatta a szemeit. – Jacob itt van, és beszélni akar veled.
- Nem érdekel. –suttogtam vissza. –Ébredjen rá, hogy elszúrta valaki két évét.
- Éppen ezért akar veled beszélni. –pillantott felé.
- Majd később. Most jó a kedvem.
- Nem kerülheted el ennyire. Bevésődtél. Nehezen fogsz nélküle élni. –ölelt meg.
- Nem akarok nélküle élni, de nem akarom még jobban elrontani a helyzetet. Majd ha lenyugodtam beszélek vele. –mondtam magabiztosan, majd elindultam Leah felé. Gyorsan az erdőbe mentünk, és felöltöztünk. Odaértem, és hangos zene szólalt meg, majd kezdődött a buli. Legalább is el akarták kezdeni, de leintettem őket. Közben megjöttek a bevésődések, a sulis barátok, a haverok, és az asztalokra sok kaja, meg ital került, és már roskadásig tele voltak. A buli kezdetéig beszélgettünk Leah-val, és elmagyaráztam neki, hogy miért nem állok most szóba Jacob-bal. Majd megszólalt az első szám, és mindenki táncolni ment. Csak Jake, és én maradtunk. A szám végéig éreztem magamon fürkésző tekintetét. Nem zavartattam magam, de amikor néha-néha arrafelé pillantottam, tekintetünk összefonódott, és szívverésem felgyorsult. Ekkor döntöttem el magamban, hogy még ma beszélni fogok vele. A dübörgő zene táncolásra késztetett. Kézen ragadtam Seth-et, és a táncparkettre húztam, majd együtt kezdtünk el mozogni a gyors ütemre. Mindig is imádtam táncolni. És most, hogy farkas lettem, még a betanult lépéseket sem rontanám el. Az a legjobb, hogy a tánctól olyan felszabadult lettem. Szinte mindenkivel táncoltam, majd meggyújtottuk a tüzet. A bevésődések, akik még nem voltak tábortüzes estén, csodálkozva figyelték a kék lángokat. Na ja, itt még a tűz sem lehet normális, és vörös. Itt mindennek különböznie kell a megszokottól. Leültünk a tűz köré, és nekiálltunk sütögetni. Majd megjöttek az öregek, és elkezdődött a történetek mesélése. Még Apa is eljött, és végre kibékült Billy-vel. Boldogan ugrándoztam Leah mellett, és közben tapsikoltam. Majd miután az összes történetet elmesélték, haza mentek, mivel fáradtak voltak. Hát, aki már 30-40 fölött van, az este 11 órakor aludjon csak. Mosolyogva baktattam a part egyik kihalt, de mégis csodálatos része felé. Jacob-bal régen mindig ide jártunk. Persze, csak mielőtt el nem ment. Reménykedtem benne, hogy utánam jön. Leültem a sziklámra, és néztem a nyugodt vizet. Pár perc múlva lépteket hallottam, és már le is ültek mellém a sziklára, és újra éreztem magamon a vizsgáló tekintetet.
- Tudod milyen nehéz volt, amikor itt hagytál, és még annyit sem mondtál, hogy pá? –kezdtem bele, most már a holdra emeltem tekintetem. –Leléptél, és el sem mondtad, hogy elmész. Megyek hozzátok, mert ugye délutánra meg volt beszélve a bulizás. Erre belépek, és Billy tekintetével találom szembe magam. Szeme sarkában ott csillogott egy könnycsepp, és meg sem szólalt. Körbenéztem, és leesett, hogy magadra hagytad az apád. Deréktól lefelé alig tudja használni végtagjait, szüksége lett volna rád, és te itt hagytad. Önző mód elmentél, hogy neked jobb lehessen, és Billy pedig szenvedjen. Melletted állt egész életedben, támogatott, szeretett, erre te itt hagytad. Egyedül, magányosan, és tehetetlenül. –sóhajtottam fel. Legördült az első könnycsepp az arcomon. – Itt voltam vele, hogy segítsek neki. Végignéztem, ahogy szenved a hiányodtól. Segítettem neki, és támogattam őt. Minden nap mentem, vigyáztam rá, és megcsináltam helyette. Én maradtam neki, miután mindenki elhagyta. Nem vagyok lánya, sem rokona. Mégis hozzá érzem magam legközelebb. De nem is az fájt, hogy őt itt hagytad. Tudtam, hogy Billy erős, és átvészeli ezt. Az volt a legrosszabb, hogy itt hagytál Jacob. Elmentél, és még el sem köszöntél. Azt hittem, hogy többet jelentettem neked, de rá kellett ébrednem, hogy én csak a lelki szemetes voltam, akinek a nőügyeidet kiteregetheted. Ennyi. Az volt a legrosszabb, hogy be kellett látnom, hogy míg én teljesen beléd voltam esve, te csak kihasználtál. –letöröltem könnycseppjeimet, és megpróbáltam folytatni, de nem ment.
- Sajnálom. –szólalt meg végül.
- Én is. –sóhajtottam fel.
- Ne sírj. –ölelt magához.
- Sosem sírtam a két év alatt. Egy könnycseppet sem. –zokogtam fel halkan. –Erősnek kellett lennem Billy előtt. Aztán átváltoztam, és egyre kevesebb időm volt rá.
- Sajnálom, hogy nem voltam itt. És szeretlek. Mindig szerettelek, akkor is, amikor elmentem. És azért nem mondtam el nekem, mert féltem. Féltem, hogy visszautasítasz, hogy nem szeretsz. Nem bírom a csalódásokat. Főleg, ha az veled kapcsolatos. Úgy gondoltam, hogy jobb lesz nekem, ha elmegyek. Igen, önző módon itt hagytalak titeket. Azért mentem el, hogy elfelejtselek. Nem ment. Nagyon nem. És azért nem köszöntem el, mert nem bírtam volna a szemedbe nézni. Nem bírtam volna úgy elmenni, hogy sírva könyörögsz nekem, hogy maradjak. –volt ölébe. – És szeretlek. Most már biztosra megmondom, hogy szeretlek. Mindennél jobban. Sajnálom, hogy itt hagytalak.
Felnéztem az arcára, ami megbánást sugárzott. Ajka egyre gyorsabban közelített az enyémhez, de nem bántam. Végül ajkai az enyémekhez értek. Először apró puszikat adott rá, majd megnyalta alsó ajkam, mire szám kinyílt, és utat tört magának számban. Lehunyt szemmel élveztem nyelveink játékát. Viszont csókunkat megszakítottuk. Mosolyogva hajtotta fejét az enyémre, és belecsókolt a hajamba. Majd felemelte a kezemet, és ujjainkat összefonta.
- El sem tudod hinni, hogy milyen régen vártam erre. –mosolygott.
- Szeretlek. –suttogta.
- Örökké…
The End
Komiknak nagyon örülnék :) Puszi
