Először is, nagyon köszönöm a 8 kommentet, nagyon jól esett :) Látjátok, az író az ilyeneknek él :) Hogy minél többen írjatok, és olvassátok az írásait :) Így most boldogan hoztam ezt a részt, és remélem, hogy most is össze fog gyűlni ennyi komi :)
Tehát itt van az a fejezet, amit Anikó nagyon várt :)
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Puszi, és jó olvasást :)
53. fejezet- Vagyis II. 12. fejezet
(Bridget)
A zongoraszám könnyű szerrel lenyugtatott. Az út további részében nem figyeltem Emmett-re, hanem csak Nicholas kérdéseire válaszoltam. Majd megálltunk a „papíros” barátom irodájánál, és én csengettem.
- Üdvözlöm. –jött ki egy húszas éveiben járó férfi. Először kicsit meglepődtem, hogy mit csinálhat ilyen korán itt egy ember, de aztán elgondolkodtam, és rájöttem, hogy biztos van valami érdekes magyarázat erre az egészre. – Kit keres?
- Szia. Tudod te azt. –kacsintottam, mire betessékelt az irodába, és hellyel kínált. –Nem, köszönöm. Mr. Deal-hoz jöttem.
- Bejelentem magát. Megkérdezem, hogy tudja-e fogadni önt. Egy pillanat. –szólt, és már állt is fel.
- Nem kell megkérdezni, számít rám. –mosolyogtam, kikerültem a fiút, és már az ajtóhoz vettem az irányt, és egy gyors kopogás után bementem.
- Szia Bridget. Pont most akartam hozzád menni. –mosolygott, és megölelt.
- Jé, az eredeti alakodban vagy? –mutattam végig rajta.
- Persze. Ha a szőkésbarna haj,190 cm , kidolgozott test, és fura orr azt takarja. –kuncogott.
- Azt a híres kocka hasat ne felejtsük el. –mosolyogtam. –És igen, ez az eredeti alakod. De miért vagy te öltönyben?
- Persze. Ha a szőkésbarna haj,
- Azt a híres kocka hasat ne felejtsük el. –mosolyogtam. –És igen, ez az eredeti alakod. De miért vagy te öltönyben?
 |
| Xavier |
- Tudod, ügyvédként dolgozom. El akartam vinni neked a papírokat, és utána mentem volna tárgyalásra. –mosolygott, és a kezembe adott egy borítékot.
- Köszönöm. –mosolyogtam rá, megöleltem, és egy puszit nyomtam az arcára.
- Meg sem nézed? –mosolygott.
- Megbízok benned. Biztos, hogy jó lesz. –kuncogtam. –És majd eljöhetnél hozzám egyszer.
- Rendben. Majd valahogy bezsúfolom a napirendembe. –nevetett fel.
- Na, én tényleg megyek. Messze van még a reptér. –mosolyogtam rá.
- Kikísérlek. –nyitotta ki előttem az ajtót.
- Rendben. De amúgy mi ez itt? Atom biztos bunker? –mosolyogtam. –És az ember?
- Őt felvettem. Jól végzi a munkáját.
- De… Tudja, hogy… - ráncoltam a szemöldököm.
- Köszönöm. –mosolyogtam rá, megöleltem, és egy puszit nyomtam az arcára.
- Meg sem nézed? –mosolygott.
- Megbízok benned. Biztos, hogy jó lesz. –kuncogtam. –És majd eljöhetnél hozzám egyszer.
- Rendben. Majd valahogy bezsúfolom a napirendembe. –nevetett fel.
- Na, én tényleg megyek. Messze van még a reptér. –mosolyogtam rá.
- Kikísérlek. –nyitotta ki előttem az ajtót.
- Rendben. De amúgy mi ez itt? Atom biztos bunker? –mosolyogtam. –És az ember?
- Őt felvettem. Jól végzi a munkáját.
- De… Tudja, hogy… - ráncoltam a szemöldököm.
- Nem. Semmit. Ezért van az, hogy most neked ezt az alakomat mutattam, mert minden vámpír ennek ismer. Meg van az az alakom, amit a kávézóban láttál. Az az ügyvéd, vagyis az emberi világban használt alakom. És azért kísérlek ki most, mert Daniel nincs itt, mert ment haza, csak beugrott egy papírért.
- Igen… Értem. Ha lehet ne bukj le, mert annak tudod, hogy mi lesz a következménye… - sóhajtottam.
- Igen… Értem. Ha lehet ne bukj le, mert annak tudod, hogy mi lesz a következménye… - sóhajtottam.
- Persze, hogy tudom. És próbálkozok. –álltunk meg kint, az ajtó előtt. –Nézz még be valamikor, rendben?
- Persze. –mosolyogtam, és megöleltem. –És köszönöm.
- Szívesen. Neked bármikor. –mosolygott, és elindultam a kocsim felé.
Onnan még visszaintettem, és beszálltam.
- Mi van közted, meg közte? Meg milyen híres kocka has?–támadott le hirtelen Emmett.
- Semmi. Az meg az, ami neki van.–mondtam azonnal.
- Na, ne add be nekem. Ha nem lenne semmi, akkor nem tartanád híresnek a kocka hasát. Nem vagyok szőke. –indított.
- Mert azt hiszed, hogy én az vagyok belülről. És az, hogy tudom, hogy kocka hasa van, az még nem jelent semmit. Jaspernek is kidolgozott teste van, még sincs semmi köztünk –ordítottam.
- Már csak az kéne. –dörrent rám. –Jó, hogy nem vele is együtt lennél.
- Miért, veled együtt vagyok? –mormogtam, és elfordultam tőle, kinézve az ablakon.
- Ti mindig ennyit veszekedtetek? –kérdezte kíváncsian Nich.
- Nem. Régen alig veszekedtünk. –mondtam. –De most más a helyzet. Talán más párt kéne keresnünk magunknak. Habár, nyugodtan keressen. Nem vagyunk együtt.
- Az biztos. –nézett rám dühösen Emmett.
- Jaj, ne csináljátok már. Tök szeretitek egymást, meg minden. Nem értem, minek kell diliznetek. –mondta bosszúsan Nich.
- Ő kezdte. –mutattunk egymásra Emmett-el, és mondtuk teljesen egyszerre.
- Legalább egy valamiben egyetértetek. –sóhajtott, és hátradőlt.
Egy óra múlva leparkoltunk a reptéren, és én miután a papírjaimat eltettem, bementem, és leültem az egyik székre. Pont akkor villant be az óriási kijelzőn (ami a repülők érkezését, indulását, és késését mutatja), hogy leszállt Jane gépe. Még tíz percet vártam morcos barátnőmre, mire a csomagjával együtt megérkezett. Nem szúrt ki először, csak amikor egy óriási mosollyal az arcomon felé kezdtem el menni. Ekkor ő is elmosolyodott, és nevetve szaladt hozzám, és jól megölelgetett. Mellőlem Nich mosolyogva figyelte az eseményeket, míg a morcos Emmett csak karba font kézzel állt. De nem érdekelt. Gondolkozzon el szavai súlyán.
- Nem úgy volt, hogy küldetésem lesz? –mosolygott Jane.
- Én szerveztem le az egészet. Nem kell küldetésre menned, csak velem töltened pár napot. –öleltem meg még egyszer. –Remélem nem baj.
- Dehogy baj. Oh, Istenem, mennyire hiányoztál. –mosolygott.
- Te is nekem. Pedig csak pár nap telt el. –indultunk el a kocsihoz.
Persze mi nagyon vidámak voltunk, ami átragadt Nich-re is, Em pedig ebben a pillanatban nem érdekel. Nagyon megbántott a „Azért, mert vezető vagy, még nem tesz meg neked mindenki mindig mindent. El sem hiszem, hogy ilyen sokat gondolsz magadról…” mondatával. Ezzel túllőtt minden határon.
- Azon gondolkodtam, hogy beugrunk egy boltba, és veszünk neked ruhát a holnap esti bulihoz. –mosolyogtam.
- Holnap esti buli? –ráncolta a homlokát.
- Persze. Bulit szervezek, szóval még át is kell alakítani a kertet. –mosolyodtam el. Ez az egész terv még csak most született meg a fejemben, de jónak tűnik. Úgyis hétvégén lesz a születésnapjuk a fivérével. Majd Volterrába utazok, és ott is tartok egy bulit a testvérének is.–De ha akarod, válogathatsz a ruháim közül. De szerintem nincs olyan, ami nekünk kellene estére, szóval irány egy boltba.
- Legyen. –sóhajtott, és beszállt hátulra, én pedig bepattantam mellé, míg a fiúk előre.
- Persze. –mosolyogtam, és megöleltem. –És köszönöm.
- Szívesen. Neked bármikor. –mosolygott, és elindultam a kocsim felé.
Onnan még visszaintettem, és beszálltam.
- Mi van közted, meg közte? Meg milyen híres kocka has?–támadott le hirtelen Emmett.
- Semmi. Az meg az, ami neki van.–mondtam azonnal.
- Na, ne add be nekem. Ha nem lenne semmi, akkor nem tartanád híresnek a kocka hasát. Nem vagyok szőke. –indított.
- Mert azt hiszed, hogy én az vagyok belülről. És az, hogy tudom, hogy kocka hasa van, az még nem jelent semmit. Jaspernek is kidolgozott teste van, még sincs semmi köztünk –ordítottam.
- Már csak az kéne. –dörrent rám. –Jó, hogy nem vele is együtt lennél.
- Miért, veled együtt vagyok? –mormogtam, és elfordultam tőle, kinézve az ablakon.
- Ti mindig ennyit veszekedtetek? –kérdezte kíváncsian Nich.
- Nem. Régen alig veszekedtünk. –mondtam. –De most más a helyzet. Talán más párt kéne keresnünk magunknak. Habár, nyugodtan keressen. Nem vagyunk együtt.
- Az biztos. –nézett rám dühösen Emmett.
- Jaj, ne csináljátok már. Tök szeretitek egymást, meg minden. Nem értem, minek kell diliznetek. –mondta bosszúsan Nich.
- Ő kezdte. –mutattunk egymásra Emmett-el, és mondtuk teljesen egyszerre.
- Legalább egy valamiben egyetértetek. –sóhajtott, és hátradőlt.
Egy óra múlva leparkoltunk a reptéren, és én miután a papírjaimat eltettem, bementem, és leültem az egyik székre. Pont akkor villant be az óriási kijelzőn (ami a repülők érkezését, indulását, és késését mutatja), hogy leszállt Jane gépe. Még tíz percet vártam morcos barátnőmre, mire a csomagjával együtt megérkezett. Nem szúrt ki először, csak amikor egy óriási mosollyal az arcomon felé kezdtem el menni. Ekkor ő is elmosolyodott, és nevetve szaladt hozzám, és jól megölelgetett. Mellőlem Nich mosolyogva figyelte az eseményeket, míg a morcos Emmett csak karba font kézzel állt. De nem érdekelt. Gondolkozzon el szavai súlyán.
- Nem úgy volt, hogy küldetésem lesz? –mosolygott Jane.
- Én szerveztem le az egészet. Nem kell küldetésre menned, csak velem töltened pár napot. –öleltem meg még egyszer. –Remélem nem baj.
- Dehogy baj. Oh, Istenem, mennyire hiányoztál. –mosolygott.
- Te is nekem. Pedig csak pár nap telt el. –indultunk el a kocsihoz.
Persze mi nagyon vidámak voltunk, ami átragadt Nich-re is, Em pedig ebben a pillanatban nem érdekel. Nagyon megbántott a „Azért, mert vezető vagy, még nem tesz meg neked mindenki mindig mindent. El sem hiszem, hogy ilyen sokat gondolsz magadról…” mondatával. Ezzel túllőtt minden határon.
- Azon gondolkodtam, hogy beugrunk egy boltba, és veszünk neked ruhát a holnap esti bulihoz. –mosolyogtam.
- Holnap esti buli? –ráncolta a homlokát.
- Persze. Bulit szervezek, szóval még át is kell alakítani a kertet. –mosolyodtam el. Ez az egész terv még csak most született meg a fejemben, de jónak tűnik. Úgyis hétvégén lesz a születésnapjuk a fivérével. Majd Volterrába utazok, és ott is tartok egy bulit a testvérének is.–De ha akarod, válogathatsz a ruháim közül. De szerintem nincs olyan, ami nekünk kellene estére, szóval irány egy boltba.
- Legyen. –sóhajtott, és beszállt hátulra, én pedig bepattantam mellé, míg a fiúk előre.
- És, hogy mennek a dolgok ott? –mosolyogtam kíváncsian.
- Rosszul. Mindenkinek nyomasztóan rossz a kedve. Hiába, nem vagy ott. –eresztett meg egy keserű mosolyt. –De már mindenkinek jobb. Kezdünk visszarázódni a régi, megszokott, unalmas életbe.
- Az jó. –mosolyogtam rá.
Látszott rajta, hogy egyre nyomasztóbban kezdi érezni magát, és valamit eltitkol. Én csak sejtelmesen néztem rá.
- Oké. Feladom. Nem bírom magamban tartani. –fordult gyorsan felém, nagyon izgatott tekintettel. –Tudod kik jöttek össze? Mindegy, nem érdekel a tippelésed, megmondom. Alec és Sophie. Nem szabadott volna elmondanom, úgyhogy ha jössz hozzánk, és meglátod őket, vagy elmondják, akkor próbálj meglepődött képet vágni. Előtted nem lehet eltitkolni semmit. Miért faggattál? –mosolygott.
- Egyszer sem kérdeztem rá. –nevettem, és Nich is elnevette magát.
- De ez a sejtelmes tekinteted nem semmi. Tanítsd majd meg. –mosolygott. –Oh, bocsi, még be sem mutatkoztam. –hajolt előre, és Nich felé fordult. –Jane vagyok, Bridget egyik legjobb barátnője.
- Nicholas. Bridget öccse, és elméletben örökbefogadott fia. –mosolygott.
- Rosszul. Mindenkinek nyomasztóan rossz a kedve. Hiába, nem vagy ott. –eresztett meg egy keserű mosolyt. –De már mindenkinek jobb. Kezdünk visszarázódni a régi, megszokott, unalmas életbe.
- Az jó. –mosolyogtam rá.
Látszott rajta, hogy egyre nyomasztóbban kezdi érezni magát, és valamit eltitkol. Én csak sejtelmesen néztem rá.
- Oké. Feladom. Nem bírom magamban tartani. –fordult gyorsan felém, nagyon izgatott tekintettel. –Tudod kik jöttek össze? Mindegy, nem érdekel a tippelésed, megmondom. Alec és Sophie. Nem szabadott volna elmondanom, úgyhogy ha jössz hozzánk, és meglátod őket, vagy elmondják, akkor próbálj meglepődött képet vágni. Előtted nem lehet eltitkolni semmit. Miért faggattál? –mosolygott.
- Egyszer sem kérdeztem rá. –nevettem, és Nich is elnevette magát.
- De ez a sejtelmes tekinteted nem semmi. Tanítsd majd meg. –mosolygott. –Oh, bocsi, még be sem mutatkoztam. –hajolt előre, és Nich felé fordult. –Jane vagyok, Bridget egyik legjobb barátnője.
- Nicholas. Bridget öccse, és elméletben örökbefogadott fia. –mosolygott.
- Mi??- huppant vissza hátra Jane.
- Jahm… Még régen én akartam örökbe fogadni, de Esme-ék tették meg, és amire elhoztuk volna hozzánk, Em kidobott, és eltűztem hozzátok. –mosolyodtam el.
- Értem. –mosolygott.
- Emmett, ott állj meg. –mutattam a plázára. –És nincs kívánságműsor. Megállunk, és kész. Ha akarsz, hazafuthatsz. –mondtam bunkón, de egy kicsit sem érdekelt ebben a pillanatban. –Ha akartok, bejöttök, ha nem, nem. –mondtam.
- De milyen ruhára gondoltál?- csusszant közelebb Jane.
- Majd meglátod. –kuncogtam. –De neked nem lesz színes. Nehogy kiakadj.
- Jahm… Még régen én akartam örökbe fogadni, de Esme-ék tették meg, és amire elhoztuk volna hozzánk, Em kidobott, és eltűztem hozzátok. –mosolyodtam el.
- Értem. –mosolygott.
- Emmett, ott állj meg. –mutattam a plázára. –És nincs kívánságműsor. Megállunk, és kész. Ha akarsz, hazafuthatsz. –mondtam bunkón, de egy kicsit sem érdekelt ebben a pillanatban. –Ha akartok, bejöttök, ha nem, nem. –mondtam.
- De milyen ruhára gondoltál?- csusszant közelebb Jane.
- Majd meglátod. –kuncogtam. –De neked nem lesz színes. Nehogy kiakadj.
- Kösziii. –ugrott visítva a nyakamba.
- Szívesen. Mindig feketét hordasz, nem adok most rád egy élénkzöld ruhát. –mosolyogtam rá.
- Tényleg, annyira köszönöm. –ölelt meg.
- Szívesen. –kuncogtam.
- Tényleg, annyira köszönöm. –ölelt meg.
- Szívesen. –kuncogtam.
- Itt vagyunk. –jött a snassz mondat Emmett felől.
- Kösz. –dörmögtem, és kiszálltam a kocsiból, utánam Jane. –Kontaktlencse.
- Kösz. –dörmögtem, és kiszálltam a kocsiból, utánam Jane. –Kontaktlencse.
- Tudom. Melletted megjegyeztem. –tette be a barna lencséket.
- Jahm. –mosolyogtam. –Nich, jössz?
- Nem, mulassatok csak ketten. –intett mosolyogva.
- Oké. Köszi. –mosolyogtam rá, és elindultunk befelé.
Azonnal egy fehérnemű boltba húztam be barátnőmet, aki meghökkenve nézte a darabokat, amiket a kosaramba szórok.
- Vegyesen veszek, neked, és nekem is. –mosolyogtam rá. –És ne aggódj, én fizetek mindent. A Volturi állja. –kuncogtam, és még pár csipkés darabot dobtam a kosaramba, valamint nagyon szép hálóingeket, és már fizettem is.
Onnan mentünk egy olyan boltba, ahol a díszítéseket tudtuk megvenni. Vettem rengeteg lufit, szerpentint, konfettit, lampiont, és még tűzijátékot is. Persze Jane nem sejtette, hogy épp szülinapi bulit szervezek neki, de nem baj. Sőt, örülök neki. Még valahogy el kell intéznem a helyszínt is. Ha a kertben meg tudnám csinálni, hogy egy fa dolog, ami a tetőnek szolgálna, és az oldala, valamint a lábai is tele lenne díszítve, és bent lenne az asztal, meg a táncparkett, ki lenne világítva az egész, szólna a zene, és Jane nagyon jól érezné magát. Na, ez csodálatos lesz. Még ezt leszervezem, feldíszítjük a kertet, addig Jane-t elküldöm valakivel, vagy valahova. Na jó…ez zűrös lesz, de megoldjuk.
Miután mindent elrendeztünk, ami a bulihoz kell, már csak a ruha maradt. Jane-t behúztam az egyik boltba, és körbenéztem. Találtam magamnak pár ruhát, és Jane is akasztott le magának párat. Bementünk egy-egy próbafülkébe, és mosolyogva jöttünk ki egyszerre.
- Ez nem jó. –mondtam neki a magán lévő koktélruhára.
- A tiéd sem az igazi. –mutatott végig a rajtam lévő zöld szoknyán.
- Akkor irány vissza. –mentünk vissza, és új ruhákat felvéve léptünk ki újra.
- Egész jó, de nem. –mondta az én ruháimra, ami egy rövidnaciból, és fehér felsőből állt.
- A tiéd sem az, ami kéne. –húztam el a szám a fekete farmerra, és sötétzöld felsőre mutatva.
- Akkor irány vissza. –mosolygott, és már a fülke függönyét húzta be.
Én is így tettem, és felvettem az utolsó kiválasztott darabot. Ez tetszett a legjobban. Egy sárga színű, elég szűk, fényes, elől gyűrött anyagú rövid szoknya. Hátul keresztpántos. Kiléptem, és Jane is egy csodálatos ruhában állt előttem. Annak a koktélruhának fehér volt a mell része, alatta egy jókora masnival, és a többi része fekete volt. Maga a ruha alig ért le a combja közepéig. Olyan Playboy-os beütése volt, de tetszett.
- Jól áll. –dicsértem meg. –Nem mindennap látni téged ilyen mini ruhákba.
- Téged sem. És a tiéd is nagyon jó. –mosolygott. –Ezeket vesszük meg, igaz?
- Ahogy mondod. Ja, és még cipőboltba is mennünk kell. –mondtam, és visszaöltöztem a saját ruháimba, majd a pénztárhoz sasszéztam, ahol már Jane várt.
Kifizettem a ruhákat, és a táskákkal a cipőbolt felé vettük az irányt, ahol mindketten megvettük a nekünk tetsző, és a ruhánkhoz menő darabot. Én egy aranyszínű tűsarkú cipőt, míg Jane egy fehér darabot vett. Mivel táska már nem fért volna el a kezünkben, úgy döntöttünk, hogy ideje lenne kimenni. Odakint a fiúk már a kocsinak dőlve vártak minket. Jane egy kedves mosollyal jutalmazta Nich-et, majd hátrament a csomagtartóhoz, és betette a táskákat, az enyémekkel együtt. Ezután bepattantunk a kocsiba, és már ott sem voltunk.
Otthon, míg Emmett és Nich a nappaliban helyezkedett el, és filmet néztek, mi Jane-val a szobámba pakoltunk ki a megvett cuccokat. Megegyeztünk, hogy az én szobámba marad, és nem rendezem be neki erre a két-három napra a vendégszobát. Így egy óra múlva kész lettünk, mert helyet csináltam neki a gardróbban. Mosolyogva mentünk le, és ott a fiúkat egész jó kedvükben találtuk.
- Mi a téma? –ültünk le közéjük.
- Jahm. –mosolyogtam. –Nich, jössz?
- Nem, mulassatok csak ketten. –intett mosolyogva.
- Oké. Köszi. –mosolyogtam rá, és elindultunk befelé.
Azonnal egy fehérnemű boltba húztam be barátnőmet, aki meghökkenve nézte a darabokat, amiket a kosaramba szórok.
- Vegyesen veszek, neked, és nekem is. –mosolyogtam rá. –És ne aggódj, én fizetek mindent. A Volturi állja. –kuncogtam, és még pár csipkés darabot dobtam a kosaramba, valamint nagyon szép hálóingeket, és már fizettem is.
Onnan mentünk egy olyan boltba, ahol a díszítéseket tudtuk megvenni. Vettem rengeteg lufit, szerpentint, konfettit, lampiont, és még tűzijátékot is. Persze Jane nem sejtette, hogy épp szülinapi bulit szervezek neki, de nem baj. Sőt, örülök neki. Még valahogy el kell intéznem a helyszínt is. Ha a kertben meg tudnám csinálni, hogy egy fa dolog, ami a tetőnek szolgálna, és az oldala, valamint a lábai is tele lenne díszítve, és bent lenne az asztal, meg a táncparkett, ki lenne világítva az egész, szólna a zene, és Jane nagyon jól érezné magát. Na, ez csodálatos lesz. Még ezt leszervezem, feldíszítjük a kertet, addig Jane-t elküldöm valakivel, vagy valahova. Na jó…ez zűrös lesz, de megoldjuk.
Miután mindent elrendeztünk, ami a bulihoz kell, már csak a ruha maradt. Jane-t behúztam az egyik boltba, és körbenéztem. Találtam magamnak pár ruhát, és Jane is akasztott le magának párat. Bementünk egy-egy próbafülkébe, és mosolyogva jöttünk ki egyszerre.
- Ez nem jó. –mondtam neki a magán lévő koktélruhára.
- A tiéd sem az igazi. –mutatott végig a rajtam lévő zöld szoknyán.
- Akkor irány vissza. –mentünk vissza, és új ruhákat felvéve léptünk ki újra.
- Egész jó, de nem. –mondta az én ruháimra, ami egy rövidnaciból, és fehér felsőből állt.
- A tiéd sem az, ami kéne. –húztam el a szám a fekete farmerra, és sötétzöld felsőre mutatva.
- Akkor irány vissza. –mosolygott, és már a fülke függönyét húzta be.
Én is így tettem, és felvettem az utolsó kiválasztott darabot. Ez tetszett a legjobban. Egy sárga színű, elég szűk, fényes, elől gyűrött anyagú rövid szoknya. Hátul keresztpántos. Kiléptem, és Jane is egy csodálatos ruhában állt előttem. Annak a koktélruhának fehér volt a mell része, alatta egy jókora masnival, és a többi része fekete volt. Maga a ruha alig ért le a combja közepéig. Olyan Playboy-os beütése volt, de tetszett.
- Jól áll. –dicsértem meg. –Nem mindennap látni téged ilyen mini ruhákba.
- Téged sem. És a tiéd is nagyon jó. –mosolygott. –Ezeket vesszük meg, igaz?
- Ahogy mondod. Ja, és még cipőboltba is mennünk kell. –mondtam, és visszaöltöztem a saját ruháimba, majd a pénztárhoz sasszéztam, ahol már Jane várt.
Kifizettem a ruhákat, és a táskákkal a cipőbolt felé vettük az irányt, ahol mindketten megvettük a nekünk tetsző, és a ruhánkhoz menő darabot. Én egy aranyszínű tűsarkú cipőt, míg Jane egy fehér darabot vett. Mivel táska már nem fért volna el a kezünkben, úgy döntöttünk, hogy ideje lenne kimenni. Odakint a fiúk már a kocsinak dőlve vártak minket. Jane egy kedves mosollyal jutalmazta Nich-et, majd hátrament a csomagtartóhoz, és betette a táskákat, az enyémekkel együtt. Ezután bepattantunk a kocsiba, és már ott sem voltunk.
Otthon, míg Emmett és Nich a nappaliban helyezkedett el, és filmet néztek, mi Jane-val a szobámba pakoltunk ki a megvett cuccokat. Megegyeztünk, hogy az én szobámba marad, és nem rendezem be neki erre a két-három napra a vendégszobát. Így egy óra múlva kész lettünk, mert helyet csináltam neki a gardróbban. Mosolyogva mentünk le, és ott a fiúkat egész jó kedvükben találtuk.
- Mi a téma? –ültünk le közéjük.
- Semmi különös. –rázták meg a fejüket nevetve.
- Ou… telefonálnom kell. Bocsi.
Gyorsan felálltam, és a telefonommal együtt az erőbe mentem.
- Szia Alice. –szóltam bele, miután felvette.
- Szia Bridget. Segíthetek valamiben?
- Igen. Egy bulit kellene szervezni holnap estére, csakhogy Jane itthon lesz, és neki, és a bátyjának lenne szülinapi buli. Érted a lényeget? –hadartam el gyorsan.
- Persze, hogy értem. Tíz perc múlva ott vagyunk, és akkor mindent megmutatsz. Most viszont akkor megbeszélem Jazzel. – hallatszott a hangján, hogy fel van pörögve.
- Ja, és az egész család meg van hívva. –tettem hozzá.
- Oké. És juppiiiiii. Bulit szervezhetek. –nevetett. –Na, pá.
- Szia Alice. –tettem le, és már vissza is mentem a házamba.
- Minden rendben? –nézett rám félve Emmett.
- Persze. –mosolyodtam el, és leültem mellé.
- Figyi, Jane, mutatni akarok valamit. Tudod, amiről az előbb meséltem-–fogta kézen Nich a barátnőmet, és az ajtó felé kezdte el húzni.
- Mit? De hisz nem is meséltél semmit… –értetlenkedett Jane, mire egy dühös pillantást kapott, és egy „majd elmagyarázom, de most irány innen” pillantást. –Ja, hogy azt... Menjünk.
És már itt sem voltak. Ekkor Em felém fordult.
- Figyelj. Nich a kocsiban ráébresztett, hogy sokkal többet jelentesz nekem bárminél. Mondjuk ezt eddig is tudtam, de emiatt a Volturis izé miatt nem ugyan úgy tekintettem rád, mint eddig. Szerettelek, de máshogy, mint régen. Nich ráébresztett, hogy te ugyan az a vámpír vagy, mint régen, csak máshol éltél eddig, és dolgoztál azért, hogy elért ezt. És én szeretlek. És nem akarlak még egyszer elveszíteni. És sajnálom ezt az egészet… Mármint hogy olyan genya módon viselkedtem. Nem gondoltam komolyan, csak defekt volt az agyamba. –csókolt meg.
- Csakhogy Emmett ez nem ilyen könnyen elintézhető dolog. –mondtam teljesen komolyan. –Azok a szavak nagyon megbántottak engem, és nem hittem volna, hogy pont te fogod ezt gondolni rólam.
- Tudom, és sajnálom. Nem gondoltam komolyan. –sóhajtott.
- Te sosem gondolsz komolyan semmit. –csóváltam a fejem, és megöleltem. –De nem baj, ez van.
- Szeretsz? –nézett rám kisfiúsan, lebiggyesztett ajakkal, de mégis kihívóan.
- Hát… Meggondolandó. –adtam egy apró csókot ajkaira. –Igen…
- Megbocsátasz nekem?- mosolygott, felkapott, és nyakamat kezdte el kényeztetni édes csókokkal, kezét végighúzta testem vonalán, és a pólómat le is tépte rólam, és a hasamat, valamint a melleimet simogatta.
- Nincs más választásom. –nyögtem, majd már a hálószobámban találtam magunkat…
***____***
(Jane)
Gyorsan felálltam, és a telefonommal együtt az erőbe mentem.
- Szia Alice. –szóltam bele, miután felvette.
- Szia Bridget. Segíthetek valamiben?
- Igen. Egy bulit kellene szervezni holnap estére, csakhogy Jane itthon lesz, és neki, és a bátyjának lenne szülinapi buli. Érted a lényeget? –hadartam el gyorsan.
- Persze, hogy értem. Tíz perc múlva ott vagyunk, és akkor mindent megmutatsz. Most viszont akkor megbeszélem Jazzel. – hallatszott a hangján, hogy fel van pörögve.
- Ja, és az egész család meg van hívva. –tettem hozzá.
- Oké. És juppiiiiii. Bulit szervezhetek. –nevetett. –Na, pá.
- Szia Alice. –tettem le, és már vissza is mentem a házamba.
- Minden rendben? –nézett rám félve Emmett.
- Persze. –mosolyodtam el, és leültem mellé.
- Figyi, Jane, mutatni akarok valamit. Tudod, amiről az előbb meséltem-–fogta kézen Nich a barátnőmet, és az ajtó felé kezdte el húzni.
- Mit? De hisz nem is meséltél semmit… –értetlenkedett Jane, mire egy dühös pillantást kapott, és egy „majd elmagyarázom, de most irány innen” pillantást. –Ja, hogy azt... Menjünk.
És már itt sem voltak. Ekkor Em felém fordult.
- Figyelj. Nich a kocsiban ráébresztett, hogy sokkal többet jelentesz nekem bárminél. Mondjuk ezt eddig is tudtam, de emiatt a Volturis izé miatt nem ugyan úgy tekintettem rád, mint eddig. Szerettelek, de máshogy, mint régen. Nich ráébresztett, hogy te ugyan az a vámpír vagy, mint régen, csak máshol éltél eddig, és dolgoztál azért, hogy elért ezt. És én szeretlek. És nem akarlak még egyszer elveszíteni. És sajnálom ezt az egészet… Mármint hogy olyan genya módon viselkedtem. Nem gondoltam komolyan, csak defekt volt az agyamba. –csókolt meg.
- Csakhogy Emmett ez nem ilyen könnyen elintézhető dolog. –mondtam teljesen komolyan. –Azok a szavak nagyon megbántottak engem, és nem hittem volna, hogy pont te fogod ezt gondolni rólam.
- Tudom, és sajnálom. Nem gondoltam komolyan. –sóhajtott.
- Te sosem gondolsz komolyan semmit. –csóváltam a fejem, és megöleltem. –De nem baj, ez van.
- Szeretsz? –nézett rám kisfiúsan, lebiggyesztett ajakkal, de mégis kihívóan.
- Hát… Meggondolandó. –adtam egy apró csókot ajkaira. –Igen…
- Megbocsátasz nekem?- mosolygott, felkapott, és nyakamat kezdte el kényeztetni édes csókokkal, kezét végighúzta testem vonalán, és a pólómat le is tépte rólam, és a hasamat, valamint a melleimet simogatta.
- Nincs más választásom. –nyögtem, majd már a hálószobámban találtam magunkat…
***____***
(Jane)
Hihetetlen, hogy egy férfi így el tud lágyítani. Engem. Az örök szingli, könyörületlen, és gonosz lányt. Nem hittem volna, hogy valaha is tudok így érezni bárki iránt. És ez a bárki egy csodálatos, önzetlen személy. Oh, miket beszélek én itt? Meg vagyok zakkanva! Ez lenne a szerelem? Ou… ez csak rosszat jelent.
Nem értem magam. Miért vélekedek én ilyen rosszul erről az egészről?
- Miről gondolkodhat? –súgta Nich Emmett-nek.
- Nem tudom, de mióta Bridzs elment telefonálni, meg sem szólal. –válaszolta neki bátyja.
- Figyelek ám. –fordultam hirtelen feléjük.
Bridget egy másodperc múlva újra a házban volt.
- Minden rendben? –nézett rá Emmett. Látszott rajta, hogy félt egy kicsit.
- Persze. –mosolyodott el barátnőm, és leült Szerelme mellé. Le sem tagadhatta volna, hogy még szereti. Ahogy ránéz, az mindent elárul…
- Figyi, Jane, mutatni akarok valamit. Tudod, amiről az előbb meséltem-–fogott kézen Nich, és az ajtó felé kezdett el húzni. Először fel sem eszméltem, csak örültem annak, hogy épp összekulcsolt kezekkel állunk.
- Mit? De hisz nem is meséltél semmit… –értetlenkedtem, miután újra visszatértem a jelenbe, mire egy dühös pillantást, és egy „majd elmagyarázom, de most irány innen” pillantást kaptam. –Ja, hogy azt... Menjünk. –mondtam gyorsan, és már nem is voltunk a házban.
Az erdőbe mentünk, és ott elengedte a kezemet. Mindennél jobban vágytam az után, hogy újra érezzem a közelemben. Igaz, itt áll tőlem egy méterre, de az nem ugyan az… Érezni akartam, ahogy testünk összeér… Te jó ég! Mi van velem? Miket gondolok én?
- És… hogy telt az életed? –kezdett beszélgetést Nich, közben lassan, emberi tempóban sétálgattunk.
- Hát… Ugye, amikor engem, és a bátyámat meg akarták ölni. Hiába, akkoriban az ikreket boszorkányoknak kiáltották ki, még ha nem volt rá semmi támaszuk sem. Legkönnyebb volt az ártatlan embereket, vagyis legtöbbször gyerekeket megkötözni, és máglyára vetni. Akkoriban az emberek elég furcsák, és drasztikusak voltak. Igen, ahhoz képest, hogy az a hiedelem járja most, hogy az emberek nagyon illemtudóak, igazságosak voltak. De nem minden esetben volt így. Nagyon önfejűek, és makacsak voltak. Tehát, ennek estünk mi is áldozatául. Nekiálltak minket elégetni. Csakhogy akkor jött Aro, és megmentett minket. Elvittek minket, és a falu lakosait megölték. Az egykori családomat is. Először elég mérges voltam rájuk, de rájöttem, hogy azzal semmire sem megyek. A várfalak között töltött évek elég lassan teltek el. Szinte semmit sem csináltunk az emberi éveinkben. Aztán jött az átváltozás. Azt hiszem, azt nem kell elmagyaráznom, hogy milyen érzés. –álltam meg egy pillanatra, mire bólintott. –Akkor jó. Mert nem szeretném elmagyarázni, átélni még egyszer. Egyik ellenségemnek sem kívánnám. Na jó, ez nem igaz. Felix már párszor, sőt, rengetegszer átélt már ahhoz hasonló érzést, hála nekem. De ez most nem ide jön. –mosolyodtam el- Tehát, átváltoztattak minket, és azonnal a legfelsőbb testőrsébe kerültünk. Egyrészt, mert Aro a saját gyerekeinek tekintett minket, másrészt, mert nagyon hasznos erőnk van.
- Mi az erőd? –szólt közbe.
- Láttad már azt. –mosolyodtam el. –De hidd el, nem akarod te megtapasztalni.
- Annyira rossz? –lépett közelebb hozzám.
- Igen. Ha ennyire érdekel, kérdezd meg Felix-et legközelebb. De Bridget is ki tudja fejteni a dolgot. Ő is megtapasztalta. –mosolyodtam el az emlékek hatására. –Mint szinte mindenki…Viszont rajtad ki nem próbálom.
- Miért nem? –jött még közelebb, így kénytelen voltam megállni, mire elém lépett, és mélyen a vörös szemeimbe nézett, míg engem vadul ejtett aranybarna írisze.
- Mert nem akarok fájdalmat okozni neked… – suttogtam meggondolatlanul, szinte kábán. Közben ajkai egyre közelebb jöttek az enyémekhez. – Mert…
Majdnem kimondtam, hogy „…szeretlek”, de aztán feleszméltem, mivel ajakai vészesen közel voltak enyéimhez, és inkább helyette ezt mondtam:
- …most nincs kedvem használni az erőm. Hol is tartottam? –tértem ki előle, és újra sétálni kezdtem, mire egy lágy, és mégis csalódott sóhajt hallottam meg magam mögül. –Á, tudom már. Tehát, miután testőrök lettünk, egész magas rangot is kaptunk. Így kedvemre kínozhattam a vámpírokat, embereket egyaránt. És élveztem. Igen, élveztem. Nagyon is. Látni, hogy a kínzott lény átéli azt a kínt, amit én is átéltem emberi koromban. Pontosabban akkor, amikor élve akartak elégetni. Nem akarok felvágni, vagy ilyesmi, de én sokkal többet szenvedtem, mint Alec. Engem előbb gyújtottak meg. És szörnyű érzés volt. Akkor azt éreztem, hogy ha ezt túlélem, megbosszulok rajtuk, és mindenkin, aki ellenszegül. Így is tettem. Egészen addig, amíg Bridget nem jött. És a beszélgetései, az érvei megváltoztattak. Furcsa ezt kimondani, de már nem érzek akkora örömöt a személyek, emberek, vámpírok megkínzásában és megölésében. Tuti, ha Felix itt lenne, akkor most nevetség tárgya lennék. –mosolyodtam el. –De nem baj. Tehát, amikor Bridzs Volterrába jött, először nagyon mérges voltam rá. Előtte, amit tettem vele, az nem volt valami kedves, de mégis élveztem. De ebbe most ne merüljünk bele. Amikor először jött hozzánk, elég keményen összevesztünk, és utána legalább egy hónapig ez az állapot uralkodott közöttünk. Aztán megtörte a jeget. Megértette, hogy min megyek, vagyis mentem keresztül, és beleélte magát a helyzetembe, így könnyen tudtunk beszélgetni. Aztán elmondta az ő történetét is. Azt, hogy a szüleivel Forks-ba költözött, ott megismerkedett a Cullen családdal, és Emmett-el. Elmondta, hogy először nem volt tisztában az érzéseivel, és leginkább fel sem ismerte őket. Elmesélte, hogyan változott át, milyen szenvedést kellett átélnie előtte is. Elmondta, hogyan jöttek össze Emmett-el, hogyan lett nagyon szoros a kapcsolatuk, milyen jó viszonyt ápolt a családjával. Aztán Emmett egy tévedés miatt szakított vele, és Bridget hozzánk jött. Ha bele gondolok, meg kell köszönnöm Emmett-nek, hogy szakított vele, mert ha nem teszi, sohasem ismerem meg, és sohasem lesz egy ilyen igazi, őszinte barátnőm, mint Bridget. Előtte teljesen megnyílok, magamat adom. Tehát nem azt a szadista lányt, akitől mindenki retteg, akárhányszor meglát. Ha ő nem jött volna hozzánk, akkor még mindig az a rossz lány lennék. És tudom, hogy sok szenvedés árán, de megváltoztam. –mosolyodtam el. –Megtanultam érezni, és rájöttem, hogy érzések nélkül nem lehet élni. Pontosabban eddig is éreztem. Gyűlöletet, bosszút, mérget, és hasonlókat. Szeretetet Bridget megismerése előtt csak a testvérem, Alec iránt sugalltam. De megértette velem, hogy kell szeretni, kell boldognak lenni, és kell jót is érezni.
Nem értem magam. Miért vélekedek én ilyen rosszul erről az egészről?
- Miről gondolkodhat? –súgta Nich Emmett-nek.
- Nem tudom, de mióta Bridzs elment telefonálni, meg sem szólal. –válaszolta neki bátyja.
- Figyelek ám. –fordultam hirtelen feléjük.
Bridget egy másodperc múlva újra a házban volt.
- Minden rendben? –nézett rá Emmett. Látszott rajta, hogy félt egy kicsit.
- Persze. –mosolyodott el barátnőm, és leült Szerelme mellé. Le sem tagadhatta volna, hogy még szereti. Ahogy ránéz, az mindent elárul…
- Figyi, Jane, mutatni akarok valamit. Tudod, amiről az előbb meséltem-–fogott kézen Nich, és az ajtó felé kezdett el húzni. Először fel sem eszméltem, csak örültem annak, hogy épp összekulcsolt kezekkel állunk.
- Mit? De hisz nem is meséltél semmit… –értetlenkedtem, miután újra visszatértem a jelenbe, mire egy dühös pillantást, és egy „majd elmagyarázom, de most irány innen” pillantást kaptam. –Ja, hogy azt... Menjünk. –mondtam gyorsan, és már nem is voltunk a házban.
Az erdőbe mentünk, és ott elengedte a kezemet. Mindennél jobban vágytam az után, hogy újra érezzem a közelemben. Igaz, itt áll tőlem egy méterre, de az nem ugyan az… Érezni akartam, ahogy testünk összeér… Te jó ég! Mi van velem? Miket gondolok én?
- És… hogy telt az életed? –kezdett beszélgetést Nich, közben lassan, emberi tempóban sétálgattunk.
- Hát… Ugye, amikor engem, és a bátyámat meg akarták ölni. Hiába, akkoriban az ikreket boszorkányoknak kiáltották ki, még ha nem volt rá semmi támaszuk sem. Legkönnyebb volt az ártatlan embereket, vagyis legtöbbször gyerekeket megkötözni, és máglyára vetni. Akkoriban az emberek elég furcsák, és drasztikusak voltak. Igen, ahhoz képest, hogy az a hiedelem járja most, hogy az emberek nagyon illemtudóak, igazságosak voltak. De nem minden esetben volt így. Nagyon önfejűek, és makacsak voltak. Tehát, ennek estünk mi is áldozatául. Nekiálltak minket elégetni. Csakhogy akkor jött Aro, és megmentett minket. Elvittek minket, és a falu lakosait megölték. Az egykori családomat is. Először elég mérges voltam rájuk, de rájöttem, hogy azzal semmire sem megyek. A várfalak között töltött évek elég lassan teltek el. Szinte semmit sem csináltunk az emberi éveinkben. Aztán jött az átváltozás. Azt hiszem, azt nem kell elmagyaráznom, hogy milyen érzés. –álltam meg egy pillanatra, mire bólintott. –Akkor jó. Mert nem szeretném elmagyarázni, átélni még egyszer. Egyik ellenségemnek sem kívánnám. Na jó, ez nem igaz. Felix már párszor, sőt, rengetegszer átélt már ahhoz hasonló érzést, hála nekem. De ez most nem ide jön. –mosolyodtam el- Tehát, átváltoztattak minket, és azonnal a legfelsőbb testőrsébe kerültünk. Egyrészt, mert Aro a saját gyerekeinek tekintett minket, másrészt, mert nagyon hasznos erőnk van.
- Mi az erőd? –szólt közbe.
- Láttad már azt. –mosolyodtam el. –De hidd el, nem akarod te megtapasztalni.
- Annyira rossz? –lépett közelebb hozzám.
- Igen. Ha ennyire érdekel, kérdezd meg Felix-et legközelebb. De Bridget is ki tudja fejteni a dolgot. Ő is megtapasztalta. –mosolyodtam el az emlékek hatására. –Mint szinte mindenki…Viszont rajtad ki nem próbálom.
- Miért nem? –jött még közelebb, így kénytelen voltam megállni, mire elém lépett, és mélyen a vörös szemeimbe nézett, míg engem vadul ejtett aranybarna írisze.
- Mert nem akarok fájdalmat okozni neked… – suttogtam meggondolatlanul, szinte kábán. Közben ajkai egyre közelebb jöttek az enyémekhez. – Mert…
Majdnem kimondtam, hogy „…szeretlek”, de aztán feleszméltem, mivel ajakai vészesen közel voltak enyéimhez, és inkább helyette ezt mondtam:
- …most nincs kedvem használni az erőm. Hol is tartottam? –tértem ki előle, és újra sétálni kezdtem, mire egy lágy, és mégis csalódott sóhajt hallottam meg magam mögül. –Á, tudom már. Tehát, miután testőrök lettünk, egész magas rangot is kaptunk. Így kedvemre kínozhattam a vámpírokat, embereket egyaránt. És élveztem. Igen, élveztem. Nagyon is. Látni, hogy a kínzott lény átéli azt a kínt, amit én is átéltem emberi koromban. Pontosabban akkor, amikor élve akartak elégetni. Nem akarok felvágni, vagy ilyesmi, de én sokkal többet szenvedtem, mint Alec. Engem előbb gyújtottak meg. És szörnyű érzés volt. Akkor azt éreztem, hogy ha ezt túlélem, megbosszulok rajtuk, és mindenkin, aki ellenszegül. Így is tettem. Egészen addig, amíg Bridget nem jött. És a beszélgetései, az érvei megváltoztattak. Furcsa ezt kimondani, de már nem érzek akkora örömöt a személyek, emberek, vámpírok megkínzásában és megölésében. Tuti, ha Felix itt lenne, akkor most nevetség tárgya lennék. –mosolyodtam el. –De nem baj. Tehát, amikor Bridzs Volterrába jött, először nagyon mérges voltam rá. Előtte, amit tettem vele, az nem volt valami kedves, de mégis élveztem. De ebbe most ne merüljünk bele. Amikor először jött hozzánk, elég keményen összevesztünk, és utána legalább egy hónapig ez az állapot uralkodott közöttünk. Aztán megtörte a jeget. Megértette, hogy min megyek, vagyis mentem keresztül, és beleélte magát a helyzetembe, így könnyen tudtunk beszélgetni. Aztán elmondta az ő történetét is. Azt, hogy a szüleivel Forks-ba költözött, ott megismerkedett a Cullen családdal, és Emmett-el. Elmondta, hogy először nem volt tisztában az érzéseivel, és leginkább fel sem ismerte őket. Elmesélte, hogyan változott át, milyen szenvedést kellett átélnie előtte is. Elmondta, hogyan jöttek össze Emmett-el, hogyan lett nagyon szoros a kapcsolatuk, milyen jó viszonyt ápolt a családjával. Aztán Emmett egy tévedés miatt szakított vele, és Bridget hozzánk jött. Ha bele gondolok, meg kell köszönnöm Emmett-nek, hogy szakított vele, mert ha nem teszi, sohasem ismerem meg, és sohasem lesz egy ilyen igazi, őszinte barátnőm, mint Bridget. Előtte teljesen megnyílok, magamat adom. Tehát nem azt a szadista lányt, akitől mindenki retteg, akárhányszor meglát. Ha ő nem jött volna hozzánk, akkor még mindig az a rossz lány lennék. És tudom, hogy sok szenvedés árán, de megváltoztam. –mosolyodtam el. –Megtanultam érezni, és rájöttem, hogy érzések nélkül nem lehet élni. Pontosabban eddig is éreztem. Gyűlöletet, bosszút, mérget, és hasonlókat. Szeretetet Bridget megismerése előtt csak a testvérem, Alec iránt sugalltam. De megértette velem, hogy kell szeretni, kell boldognak lenni, és kell jót is érezni.
- Aham… - dörmögte Nich.
- Te jó ég, ez nagyon nyálasra sikeredett. –fintorodok el, mire egy jóízű nevetés csapja meg a fülemet. –Ezen semmi vicces sincs.
- Oh, dehogynem. –mosolygott, majd teljes meglepetésemre megölelt.
A boldogságtól majdhogynem szétcsattanok. De nem mutathatom ki annyira. De nem érdekel. Visszaölelem, és belélegzem csodálatos illatát. Olyan fenyős illata van, egy kis citrommal, de mégis olyan mézeskalácsos. Olyan karácsonyos illata van. De tökéletes. Egyszerűen mennyei. Ezt az illatot örökre megjegyzem, az fix.
- Ma olyan jó kedved volt. –suttogta hajamba.
- Tudom. Végül is ma Bridget-tel vagyok. Azt hittem, legalább egy évig nem fogom még látni. De csodás érzés, hogy a közelében vagyok. –„És a te közeledben” tettem hozzá magamban. Szigorúan magamban.
- És másnak nem is örülsz? –kuncogott.
- Ezt most komolyan kérdezed, vagy beugratós kérdés? –kuncogtam.
- Válaszolj rá, ahogy akarsz, és kiderül.
- Te jó ég, ez nagyon nyálasra sikeredett. –fintorodok el, mire egy jóízű nevetés csapja meg a fülemet. –Ezen semmi vicces sincs.
- Oh, dehogynem. –mosolygott, majd teljes meglepetésemre megölelt.
A boldogságtól majdhogynem szétcsattanok. De nem mutathatom ki annyira. De nem érdekel. Visszaölelem, és belélegzem csodálatos illatát. Olyan fenyős illata van, egy kis citrommal, de mégis olyan mézeskalácsos. Olyan karácsonyos illata van. De tökéletes. Egyszerűen mennyei. Ezt az illatot örökre megjegyzem, az fix.
- Ma olyan jó kedved volt. –suttogta hajamba.
- Tudom. Végül is ma Bridget-tel vagyok. Azt hittem, legalább egy évig nem fogom még látni. De csodás érzés, hogy a közelében vagyok. –„És a te közeledben” tettem hozzá magamban. Szigorúan magamban.
- És másnak nem is örülsz? –kuncogott.
- Ezt most komolyan kérdezed, vagy beugratós kérdés? –kuncogtam.
- Válaszolj rá, ahogy akarsz, és kiderül.
- Oké. Akkor igen, másnak is örülök. A csodálatos hónak, a szélnek, az illatoknak, jelenleg mindennek örülök. –mosolyogtam.
- Aha. Nevezz meg egy konkrét dolgot. –nyomott neki egy fának, jobb kezét fejem mellé téve, és vészesen gyorsan közeledett ajkaim felé.
- Neked. –suttogtam, mire lecsapott ajkaimra…
Kominak most is nagyon fogok örülni :)
- Neked. –suttogtam, mire lecsapott ajkaimra…
Kominak most is nagyon fogok örülni :)
