Bocsi, hogy késtem, de még mindíg előbb hoztam, mint amit jósoltam.
Puszi, és a komikat várom.
56. fejezet- Vagyis II. 15. fejezet(Caius)
„Vacsora.” Visszhangzott fejemben a szó, és mihelyt megéreztem az emberek íncsiklandozó illatát, a torkom kaparni kezdett, és ökölbe szorítottam a kezeimet.
Már mindenki a Nagyteremben volt, és várta az életünket jelentő vért. Végül megjött a nagy csoport, és megálltak a terem ajtajában. Majd Candy –aki az embereket a várba csalogatta és kíséri- kinyitotta az ajtót, és a tömeg csodálkozva bevonult, és nézegetni kezdett. A torkom már szinte elviselhetetlen volt, de Aro nagyon dühös lenne, ha már most elkezdenék ölni.
Az embereken látszott, hogy furcsának tartják, hogy ennyi köpenyes, hófehér bőrű, vörös szemű lény összegyűlt az ő érkezésükre. Pár ember hátrálni kezdett, de Alec villámgyorsan ott termett, becsukva az ajtót, így megállítva az embereket.
Aro felállt, és közelebb lépett a rettegő tömeghez.
- Üdvözöllek titeket életetek első, és egyben utolsó Volterrai látogatásán. –mosolygott. –Lássunk neki.
És mindenki egyszerre ugrott. Én letámadtam egy nagy férfit, megfosztottam édes vérétől, majd a mellette álló középkorú nőt is elfogyasztottam, és kiszúrtam a tömegben egy lányt. Egy csodálatos lányt. Felix felé tartott, de én épp idejében értem oda, így Felix-et félrelöktem, aki csak dühösen vicsorgott, és támadóállásba helyezkedett.
- Felix. –szóltam rá erélyesen. –Állj. Most.
- Sajnálom Mester. –hajolt meg, és inkább elfogyasztotta a tőle jobbra lévő nőt.
A mögöttem lévő barna szépség reszketett, és félelmében sikkantani próbált, viszont erőteljes hang nem jött ki torkán. A falnak préselődött. Ajkai kicserepesedtek, már vagy fél perce biztosan nem nyelt. Így valószínű a torka, és a szájürege is ki lehet száradva. Barna szemei az ijedségtől csillogtak, és patakokban folyt a könnye. Közelebb léptem hozzá, de ő annyira le volt sokkolva, hogy szerintem nem is észlelte a mozdulataimat. Egyszer csak lábai összeborultak, szemei lecsukódtak, és a föld felé közeledett. A karjaimba kaptam az immár ájult személyt, megfogtam a mellette lévő táskáját is, és míg a többiek engem fürkésztek, én a szobám felé indultam.
Villámgyorsan szálltam a folyosók között, rekordidő alatt szeltem át a szobám, és a nagyterem közötti távolságot. Odabent az ágyamra tettem le a húszas éveiben járó szépséget, az ágy mellé pedig a táskát. A lány arca még így is sugárzott, habár el volt fehéredve, és látszott rajta, hogy nincs épp a legjobb állapotban, de így is gyönyörű volt.
Hosszú, barna, és göndör fürtjei szétterültek az ágyon, míg kecses teste összegömbölyödött, és még álmában is potyogtak a könnyei. Telt ajkai hívogattak, szemöldökét eszméletlenül is ráncolta. „Rosszad álmodik” jöttem rá a nyilvánvaló tényre. Szívszorító, de mégis káprázatos látványt nyújtott. Hirtelen megmozdult, és úgy helyezkedett, hogy bal keze a feje mellé került. Így látszott a bal kezének gyűrűsujján egy csík. Jegygyűrűje volt, vagy van. A középső ujján egy fehérarany, szívet formáló gyűrű foglalt helyet. Vékony, hosszú ujjai végén műköröm volt, viszont nem díszes, csak egyszerű. Hosszú, formás lábait fekete hosszú farmer takarta, lábait bőr, magas sarkú, magas szárú csizmába bújtatta. Felül egy fehér, hosszú ujjú, dekoltált felsőt viselt. Igényes egy teremtés… és gazdagnak is látszik…
Elkezdett nyöszörögni, és jobb csuklója természetellenes formát öltött. Kiugrott neki. Csak ébredne fel, és akkor meg tudnám szüntetni fájdalmát. Legalább is fizikailag. Mocorogni kezdett, és szemhéja megremegett. Ébredezik… Én pedig csak ültem az ágyánál, és nézem.
Majd kinyitotta szemét, meleg tekintetét rám szegezte.
- Ne ijedj meg. –suttogtam. Ekkor éreztem meg igazán, hogy még mindig szomjas vagyok, de mégsem ölhetem meg, ha már egyszer megmentettem.
A lány próbált felpattanni, és használni a jobb kezét, de sikítva visszahanyatlott a párnákra.
- Hagyd. Kiugrott. –suttogtam. –Felix gondolom szórakozott veled… Maradj így. Hozok fáslit, és miután a helyére tettem a csuklód, bekötöm.
Kimentem a szobámból, és egyenesen Bridget lakosztályába mentem. Neki mindig voltak ilyen dolgai. Bementem a gardróbjába, és egy dobozba megtaláltam a dolgokat. Fertőtlenítő, géz, szike, tű, cérna, fáslik, és egyéb orvosi felszerelés. Honnan vannak neki ilyenek? Biztos Carlisle-tól hozta el. Kitudja…
Visszamentem a lányhoz, aki a plafont bámulva feküdt, és folytak a könnyei. Leültem az ágyam mellé vitt székhez, és a jobb kezéért nyúltam, de mire odaértem, elrántotta, és fájdalmában felszisszent.
- Kérlek. Ne csináld. Csak segíteni szeretnék. –suttogtam, és meggyőzően néztem a szemébe.
Aprót bólintott, és nyújtotta a jobb kezét. A csuklóját villámgyorsan visszaugrasztottam a helyére, mire felsikkantott, majd utána becsavartam fáslival, és elengedtem a kezét.
Azonnal az ágy legtávolabbi pontjába húzódott, minél messzebb tőlem.
- Félsz tőlem? –kérdeztem, mire bólintott. –Ha bántani akarnálak, azt megtettem volna odalent, és nem mentettelek volna meg…
Újabb bólintás volt a válasz, de ez sokkal bizonytalanabb mozdulat volt.
- Mi a neved? –sóhajtottam fel, és belenéztem csodálatos barna szemeibe.
De Ő csak megrázta a fejét, és összeszorította a száját.
- Tehát nem beszélsz… Értem… Ha nem akarsz, akkor nem is kell. Nem kötelezlek semmire. –rántottam meg a vállam, és felálltam. –Ha szeretnél, zuhanyozz le. Mindjárt hozok ruhákat.
Kiléptem a szobából, magára hagyva a nyugtalan lányt. Újra Bridget szobája felé vettem az irányt, és újra a gardróbjába léptem be. A méretük egynek tűnik… Kerestem benne egy kék farmert, és találomra kiválasztottam egy pólót. Megfogtam egy fehér balerinacipőt, mivel az volt legközelebb hozzám, majd egy kényelmesnek látszó fehérneműt is rátettem a kezemben tartott ruhákra. Egy kezdetlen doboz tusfürdőt, sampont és balzsamot is a kezembe vettem, majd visszaindultam a szobámba. Még jó, hogy Bridget ennyi cuccot hagyott itt. Majd fel kell hívnom. Visszamentem a lakosztályomba, és a lányt még mindig ugyanott találtam, igaz, testhelyzetet váltott. Most már fekszik az ágyon, és össze van gömbölyödve. Letettem az ágy végébe a dolgokat, vettem elő egy tiszta törülközőt a szekrényemből, és leültem az ágy túloldalára.
- Ha te nem mész, majd én megyek. –álltam fel végül, miután vagy tíz percig vártam, hogy felkeljen, és elmenjen a fürdőbe, vagy egyáltalán megszólaljon.
De először mégsem oda mentem, hanem lesuhantam a titkári asztalhoz, vagy nem is tudom, hogy, hogy nevezzem.
- Jasmine! Elmennél egy boltba pár emberi dologért? Összeírok valaminket, adj egy papírt. –mosolyogtam rá, és miután bólintott, valamint átadta a papírt meg a tollat, írni kezdtem.
„Zöldség, gyümölcs, pékáru, tejtermék, húsok, konzervek, üdítők, édesség, nasik, fűszerek.”
Csak ezt a pár dolgot írtam fel, talán még emlékszik emberi életére. Biztos, hogy emlékszik. Hisz egy éve alakult át, sok minden nem változott azóta.
- Megyek is Mester, próbálok mihamarabb jönni. – állt fel.
- Várj csak. Először is, kontaktlencse, másodszor, itt a bankkártyám. –nyújtottam át, és rámosolyogtam. – És tudod még, hogy te miket ettél meg, mik voltak a jó dolgok?
- Igen, emlékszek. Megpróbálok olyan dolgokat hozni, ami megfelel majd a lánynak. –bólintott. –Indulok is, csak átöltözök.
- Oké. Csak nyugodtan. –válaszoltam, és már ott sem voltam.
Visszamentem a szobámba, és már félútról hallottam, ahogy zuhanyozni készül. Most csukja be az ajtót. Leveszi a ruháit. Megengedi a csapot. Felszisszen a hideg víztől. Átállítja melegre, és zuhanyozik.
Mosolyogva léptem be a szobám ajtaján. A gardróbomban átöltöztem, és lementem a nagyterembe. Belépve csak Aro volt odabent.
- Láttam, hogy hogyan néztél rá. –mondta, amint meglátott. –Nem kell magyarázkodnod.
- Ez teljesen biztos? –döbbentem le.
- Igen, add a kezed. –nyújtotta jobb kezét, én pedig hozzáértem, majd leültem a helyemre. – Értem már. Te beleszerettél.
- Dehogy. –visszakoztam.
- Oh, de igen. Bridget is megmondaná, hogy igen. –mosolygott.
Tudja, hogyha Bridzs-t szóba hozza, azzal majdnem mindenre rávehet.
- Jó. Lehet. Csak egyszerűen elvarázsolnak gesztenye barna szemei, amint csillognak, lágy, sötét fürtjei, csodálatos arca, a… - kezdtem el áradozni.
- Értem. –szólt közbe. –És el kell döntened, hogy mikor változtatod át.
- Hát…- sóhajtottam. –Egy kicsit még maradjon ember, és átváltoztatom. De jelenleg még arra sem bírom rávenni, hogy hozzám szóljon. És ha most változtatnám át, felerősödnének az elfojtott érzelmei, és akkor baj lesz. Először szokja meg, hogy itt van, hogy mi lesz belőle, és hogy kik veszik, és fogják körülvenni.
- Megértem. De ezt még tudod kivel is meg kell beszélnünk. –mosolyodott el. –Azt hiszem felhívom, hogy mindenképp kísérje haza Jane-t, mert fontos megbeszélnivalónk van vele.
- Rendben. De hihetetlen, hogy még két hete sincs távol, és máris mennyire hiányzik. –sóhajtottam.
- Hidd el, nekem is. –hunyta be egy pillanatra a szemeit. –Menj csak, légy a lánnyal. És remélem vigyázni fogsz rá.
- Hát persze. Még elbeszélgetek Felix-el is. –dörmögtem, majd kimentem a teremből, Felix szobája felé haladva.
Bentről a TV hangja hallatszott, amint egy Amerikai Focimeccs ment. Gyors kopogás után bementem, Felix azonnal meghajolt, és megállt előttem.
- Csak azért jöttem, hogy kiderítsem, hogy mi történt.
- Az volt, hogy először megittam egy nagyon fiatal nőt, majd kiszúrtam őt, és a vére nagyon csábított, meg amúgy is, az állat eluralkodott rajtam. Hátralöktem, mire a földön landolt, de gyorsan fel is pattant. Itt kiment a csuklója, legalább is azt hiszem. Demetri nekem ütközött, ellökött, de mind a ketten felkeltünk, és mentünk kiszemeltünk felé. Már épp odaértem volna, amikor Maga ellökött, és utána magára morogtam. Sajnálom, illetlenség volt a részemről.
- Semmi gond sincs. Nem történt semmi. –bólintottam. –Csak ennyit szerettem volna tudni. Köszönöm.
És már ott sem voltam. Suhantam a szobám felé, ahol az ágyon a lány feküdt, és aludt.
- Szegény. Eléggé le lehet sokkolva. –suttogtam magam elé, majd kisimítottam az arcából egy tincset.
Jéghideg érintésemtől megremegett, és szemhéja felpattant.
- Aludtál? –mosolyogtam rá halványan.
Erre csak egy bólintás volt a válasz.
- Tehát még csak most alhattál el, vagy észreveszed, ha figyelnek? –tettem fel neki egy kérdést, amire mégis kell válaszolnia.
De tévedtem. Csak egy 2-est mutatott csodálatos ujjaival. Hihetetlen, hogy bármit képes elmutogatni, csak egy szót se kelljen kiejtenie ajkain, hogy haljam csodálatosnak gondolt hangját.
- Sosem fogsz beszélni? –ráztam a fejem, igaz, ez nem is kérdés, inkább kijelentés volt.
- Neked nem… - suttogta, és elfordult tőlem. És a sejtésem beigazolódott. A hangja éppoly csodálatos, mint a személye. Elbűvölő, és gyönyörű.
- Legalább is többet nem… - egészítettem ki mondatát. –De legalább annyit mondj még, hogy mi a neved?
Erre egy fejrázás volt a válasz. Oh, tényleg nem fog többé hozzám szólni. Legalább is egy darabig biztos, hogy nem.
Felkeltem az ágyról, és az óriási lakosztályomban lévő mini konyhámhoz mentem. Na igen, nem értettem, hogy minek ilyen nekem, de most legalább van. A hűtőm televan vérrel, de azt most szépen áttesszük a fagyasztóba. Mindez fél percig tartott, és immár az üres hűtővel szemben találtam magam. Kopogtak az ajtón, és én pedig nyitottam, hogy beengedjem Jasmine-t. Éreztem az illatát, és hallottam ahogy megállt az ajtó előtt.
- Szia. –mosolyogtam rá halványan, és kitártam előtte a szobaajtót.
Ő gyorsan meghajolt, és a konyha felé vette az irányt, és kipakolt a táskákból.
- Hoztam mindent. –kezdett bele. –Tojás, tej, joghurt, édességek, húsok, félkész termékek, köretnek valók, zöldségek, gyümölcsök, pudingpor, félkész rizs, krumpli, hal( persze fagyasztott), üdítők, gyógyszerek, és olyan dolog, amire egy nőnek szüksége lehet. –mosolygott, és az egyik apró nejlontáskával az ágyon fekvő lányhoz ment. –Szia. Én Jasmine vagyok. Hoztam neked pár dolgot, amire szükséged lehet. De ha kell még valami, szólj csak nyugodtan. –mosolygott rá, és letette az ágy mellé a táskát.
- Köszönöm. –válaszolta meglepődötten.
- Ugyan, ez a kötelességem. –rántotta meg a vállát, és egy gyors meghajlás után már csak a csukott ajtót láttam.
A lány felállt az ágyból, felvette a balerinacipőjét, és a konyhába ment. Ott kiöntött magának egy pohár rostos narancslevet, és a pohárral a kezében visszament a szobába, de most a fotelba ült, és kezébe vette azt a táskát, amit Jasmine hozott neki. Meglepődve nézegette a tartalmát, és ajkán egy apró mosoly villant át, de amilyen gyorsan jött, úgy tűnt is el, majd visszatette a csomagot az ágy mellé, és a saját táskáját vitte magával a fotelhoz, ott pedig kényelmesen elhelyezkedett, és elővett egy könyvet. Rómeó és Júlia. Huh… nem gondoltam volna, hogy még van olyan, aki szabadidejében ilyen könyveket olvas. Na jó, rajtam kívül. Én szeretem a régi könyveket, hiába, öreg vagyok…Ennél a gondolatomnál felkuncogtam, mire a lány felkapta a fejét, és érdeklődve nézett rám. Én csak megráztam a fejem, mire azonnal visszafordult a könyvéhez, és már olvasott is.
- Hihetetlen…- dörmögtem, és mivel hallottam, ahogy a gyomra megkordult, a konyhába mentem.
Mégsem lehet olyan nehéz csinálni valamit. Egyszer olvastam valahol egy receptet, amit nem lehet nehéz megcsinálni.
Így hát nekiálltam megpucolni a krumplit, de valahogy nem jött össze. Nagyon kicsi darabok lettek az ökölnyi burgonyákból. Úgyhogy inkább hagytam a végére. Kivettem a nagydarab csirkemellet a dobozból, és azon gondolkodtam, hogy mekkorát lehetne levágni belőle. Elég hülyén néz ki, az biztos.
Közben hallottam, ahogy a lány feláll, és a konyha ajtajához oson, majd benéz, és kuncog. Na igen, én pont ekkor tartottam a fejemmel egy magasságba a húst, és azt elemeztem, hogy mekkora szeletet vágjak fel belőle.
„Zöldség, gyümölcs, pékáru, tejtermék, húsok, konzervek, üdítők, édesség, nasik, fűszerek.”
Csak ezt a pár dolgot írtam fel, talán még emlékszik emberi életére. Biztos, hogy emlékszik. Hisz egy éve alakult át, sok minden nem változott azóta.
- Megyek is Mester, próbálok mihamarabb jönni. – állt fel.
- Várj csak. Először is, kontaktlencse, másodszor, itt a bankkártyám. –nyújtottam át, és rámosolyogtam. – És tudod még, hogy te miket ettél meg, mik voltak a jó dolgok?
- Igen, emlékszek. Megpróbálok olyan dolgokat hozni, ami megfelel majd a lánynak. –bólintott. –Indulok is, csak átöltözök.
- Oké. Csak nyugodtan. –válaszoltam, és már ott sem voltam.
Visszamentem a szobámba, és már félútról hallottam, ahogy zuhanyozni készül. Most csukja be az ajtót. Leveszi a ruháit. Megengedi a csapot. Felszisszen a hideg víztől. Átállítja melegre, és zuhanyozik.
Mosolyogva léptem be a szobám ajtaján. A gardróbomban átöltöztem, és lementem a nagyterembe. Belépve csak Aro volt odabent.
- Láttam, hogy hogyan néztél rá. –mondta, amint meglátott. –Nem kell magyarázkodnod.
- Ez teljesen biztos? –döbbentem le.
- Igen, add a kezed. –nyújtotta jobb kezét, én pedig hozzáértem, majd leültem a helyemre. – Értem már. Te beleszerettél.
- Dehogy. –visszakoztam.
- Oh, de igen. Bridget is megmondaná, hogy igen. –mosolygott.
Tudja, hogyha Bridzs-t szóba hozza, azzal majdnem mindenre rávehet.
- Jó. Lehet. Csak egyszerűen elvarázsolnak gesztenye barna szemei, amint csillognak, lágy, sötét fürtjei, csodálatos arca, a… - kezdtem el áradozni.
- Értem. –szólt közbe. –És el kell döntened, hogy mikor változtatod át.
- Hát…- sóhajtottam. –Egy kicsit még maradjon ember, és átváltoztatom. De jelenleg még arra sem bírom rávenni, hogy hozzám szóljon. És ha most változtatnám át, felerősödnének az elfojtott érzelmei, és akkor baj lesz. Először szokja meg, hogy itt van, hogy mi lesz belőle, és hogy kik veszik, és fogják körülvenni.
- Megértem. De ezt még tudod kivel is meg kell beszélnünk. –mosolyodott el. –Azt hiszem felhívom, hogy mindenképp kísérje haza Jane-t, mert fontos megbeszélnivalónk van vele.
- Rendben. De hihetetlen, hogy még két hete sincs távol, és máris mennyire hiányzik. –sóhajtottam.
- Hidd el, nekem is. –hunyta be egy pillanatra a szemeit. –Menj csak, légy a lánnyal. És remélem vigyázni fogsz rá.
- Hát persze. Még elbeszélgetek Felix-el is. –dörmögtem, majd kimentem a teremből, Felix szobája felé haladva.
Bentről a TV hangja hallatszott, amint egy Amerikai Focimeccs ment. Gyors kopogás után bementem, Felix azonnal meghajolt, és megállt előttem.
- Csak azért jöttem, hogy kiderítsem, hogy mi történt.
- Az volt, hogy először megittam egy nagyon fiatal nőt, majd kiszúrtam őt, és a vére nagyon csábított, meg amúgy is, az állat eluralkodott rajtam. Hátralöktem, mire a földön landolt, de gyorsan fel is pattant. Itt kiment a csuklója, legalább is azt hiszem. Demetri nekem ütközött, ellökött, de mind a ketten felkeltünk, és mentünk kiszemeltünk felé. Már épp odaértem volna, amikor Maga ellökött, és utána magára morogtam. Sajnálom, illetlenség volt a részemről.
- Semmi gond sincs. Nem történt semmi. –bólintottam. –Csak ennyit szerettem volna tudni. Köszönöm.
És már ott sem voltam. Suhantam a szobám felé, ahol az ágyon a lány feküdt, és aludt.
- Szegény. Eléggé le lehet sokkolva. –suttogtam magam elé, majd kisimítottam az arcából egy tincset.
Jéghideg érintésemtől megremegett, és szemhéja felpattant.
- Aludtál? –mosolyogtam rá halványan.
Erre csak egy bólintás volt a válasz.
- Tehát még csak most alhattál el, vagy észreveszed, ha figyelnek? –tettem fel neki egy kérdést, amire mégis kell válaszolnia.
De tévedtem. Csak egy 2-est mutatott csodálatos ujjaival. Hihetetlen, hogy bármit képes elmutogatni, csak egy szót se kelljen kiejtenie ajkain, hogy haljam csodálatosnak gondolt hangját.
- Sosem fogsz beszélni? –ráztam a fejem, igaz, ez nem is kérdés, inkább kijelentés volt.
- Neked nem… - suttogta, és elfordult tőlem. És a sejtésem beigazolódott. A hangja éppoly csodálatos, mint a személye. Elbűvölő, és gyönyörű.
- Legalább is többet nem… - egészítettem ki mondatát. –De legalább annyit mondj még, hogy mi a neved?
Erre egy fejrázás volt a válasz. Oh, tényleg nem fog többé hozzám szólni. Legalább is egy darabig biztos, hogy nem.
Felkeltem az ágyról, és az óriási lakosztályomban lévő mini konyhámhoz mentem. Na igen, nem értettem, hogy minek ilyen nekem, de most legalább van. A hűtőm televan vérrel, de azt most szépen áttesszük a fagyasztóba. Mindez fél percig tartott, és immár az üres hűtővel szemben találtam magam. Kopogtak az ajtón, és én pedig nyitottam, hogy beengedjem Jasmine-t. Éreztem az illatát, és hallottam ahogy megállt az ajtó előtt.
- Szia. –mosolyogtam rá halványan, és kitártam előtte a szobaajtót.
Ő gyorsan meghajolt, és a konyha felé vette az irányt, és kipakolt a táskákból.
- Hoztam mindent. –kezdett bele. –Tojás, tej, joghurt, édességek, húsok, félkész termékek, köretnek valók, zöldségek, gyümölcsök, pudingpor, félkész rizs, krumpli, hal( persze fagyasztott), üdítők, gyógyszerek, és olyan dolog, amire egy nőnek szüksége lehet. –mosolygott, és az egyik apró nejlontáskával az ágyon fekvő lányhoz ment. –Szia. Én Jasmine vagyok. Hoztam neked pár dolgot, amire szükséged lehet. De ha kell még valami, szólj csak nyugodtan. –mosolygott rá, és letette az ágy mellé a táskát.
- Köszönöm. –válaszolta meglepődötten.
- Ugyan, ez a kötelességem. –rántotta meg a vállát, és egy gyors meghajlás után már csak a csukott ajtót láttam.
A lány felállt az ágyból, felvette a balerinacipőjét, és a konyhába ment. Ott kiöntött magának egy pohár rostos narancslevet, és a pohárral a kezében visszament a szobába, de most a fotelba ült, és kezébe vette azt a táskát, amit Jasmine hozott neki. Meglepődve nézegette a tartalmát, és ajkán egy apró mosoly villant át, de amilyen gyorsan jött, úgy tűnt is el, majd visszatette a csomagot az ágy mellé, és a saját táskáját vitte magával a fotelhoz, ott pedig kényelmesen elhelyezkedett, és elővett egy könyvet. Rómeó és Júlia. Huh… nem gondoltam volna, hogy még van olyan, aki szabadidejében ilyen könyveket olvas. Na jó, rajtam kívül. Én szeretem a régi könyveket, hiába, öreg vagyok…Ennél a gondolatomnál felkuncogtam, mire a lány felkapta a fejét, és érdeklődve nézett rám. Én csak megráztam a fejem, mire azonnal visszafordult a könyvéhez, és már olvasott is.
- Hihetetlen…- dörmögtem, és mivel hallottam, ahogy a gyomra megkordult, a konyhába mentem.
Mégsem lehet olyan nehéz csinálni valamit. Egyszer olvastam valahol egy receptet, amit nem lehet nehéz megcsinálni.
Így hát nekiálltam megpucolni a krumplit, de valahogy nem jött össze. Nagyon kicsi darabok lettek az ökölnyi burgonyákból. Úgyhogy inkább hagytam a végére. Kivettem a nagydarab csirkemellet a dobozból, és azon gondolkodtam, hogy mekkorát lehetne levágni belőle. Elég hülyén néz ki, az biztos.
Közben hallottam, ahogy a lány feláll, és a konyha ajtajához oson, majd benéz, és kuncog. Na igen, én pont ekkor tartottam a fejemmel egy magasságba a húst, és azt elemeztem, hogy mekkora szeletet vágjak fel belőle.
- Ne csak nevess, inkább segíts. –kértem, majd inkább letettem a csirkét, és leöblítettem a kezem.
Ő pedig odajött hozzám, begyújtotta a sütőt, fogott egy nagy kést, és a nyers csirkéből levágott egy szép darabot, és felcsíkozta, majd valami fűszer után kutatott, és miután megtalálta azt, amit keresett, megszórta vele a húst.
Ezután a krumplihoz lépett, és megpucolta, kerek szeletekre vágta, és egy tepsibe pakolta, majd egy kis olajat tett rá, és betette a forró sütőbe.
Majd keresett valamit, és kivett az egyik táskából egy dobozt.
- Az mi? –kérdeztem.
- Brokkoli. –mosolygott halványan, és leöblítette őket, majd a forrásban lévő vízbe tette, és valamit szórt bele. Ami fehér, és szemcsés volt.
- És az?
- Só. –mosolyodott el, de folytatta a munkáját.
Egy kis dobozt vett ki a hűtőből, és a feliratot elolvasva rájöttem, hogy ez tejföl. Ezt egy üvegtálba öntötte, és sót, meg valami barna fűszert tett rá, amit amikor megszagolt, nagyon tüsszentett.
- Ez a bors. –törölgette meg az orrát.
Ő pedig odajött hozzám, begyújtotta a sütőt, fogott egy nagy kést, és a nyers csirkéből levágott egy szép darabot, és felcsíkozta, majd valami fűszer után kutatott, és miután megtalálta azt, amit keresett, megszórta vele a húst.
Ezután a krumplihoz lépett, és megpucolta, kerek szeletekre vágta, és egy tepsibe pakolta, majd egy kis olajat tett rá, és betette a forró sütőbe.
Majd keresett valamit, és kivett az egyik táskából egy dobozt.
- Az mi? –kérdeztem.
- Brokkoli. –mosolygott halványan, és leöblítette őket, majd a forrásban lévő vízbe tette, és valamit szórt bele. Ami fehér, és szemcsés volt.
- És az?
- Só. –mosolyodott el, de folytatta a munkáját.
Egy kis dobozt vett ki a hűtőből, és a feliratot elolvasva rájöttem, hogy ez tejföl. Ezt egy üvegtálba öntötte, és sót, meg valami barna fűszert tett rá, amit amikor megszagolt, nagyon tüsszentett.
- Ez a bors. –törölgette meg az orrát.
Beleszagolt a levegőbe, és elégedetten elmosolyodott, majd szedett magának, és csak nagyon kevés krumplit tett a tányérjára.
- Miért csak ennyit eszel? –kérdeztem kíváncsian.
- Ehhez igazából nem is kell burgonya. –magyarázta. –Csak én szeretem vele, de több nem kell belőle.
- Értem… Amúgy te hogy tudsz ennyire főzni? –kíváncsiskodtam.
- Anyukámtól tanultam gyerekkoromban… akkor is sokat sertepertéltem a konyhában… - mosolyodott el lágyan, és rántott egyet a vállát.
- És hogy, hogy hozzám szólsz? –érdeklődtem.
- Úgy gondolom, hogy jó darabig ebbe a szobába kényszerülök, és lehet, hogy te állandóan a nyakamon fogsz lógni, és unatkozok. –rántott egyet a vállán. Újra…
- Igaz. Nem hiszem, hogy elmész már innen… - sóhajtottam. –Biztos, hogy maradsz.
- Értem… - szomorodott el, de újra nekilátott enni, és minden falatot megízlelgetett. –Te nem eszel?
- Nem szoktunk enni. Sose. –bólintottam.
- Értem. Akkor lemaradsz egy ilyen isteni ételről. –vett egy újabb falatot a szájába, és elmosolyodott. –És ez, amit épp eszek pirított csirkecsíkok sajtos brokkolival. Az egyik kedvencem.
Végig néztem, ahogy eszik, és többször megjegyezte, hogy idegesítő, ahogy nézem. Engem ez nem érdekelt, elvarázsolt csodaszép arca.
- A nevedet még mindig nem tudom. –csúszott ki a számon.
- Ha ez megnyugtat, én sem a tiédet. –mosolyodott el, és bekapcsolta a TV-t, azon pedig híradó ment.
- Én Caius vagyok. –ültem le mellé.
- Az én nevemet pedig még homály fedi. –mosolygott, és adott hangot az adásra. –És fog is.
„ Már három hete eltűnt Gillian Gold, a híres, és több kitüntetéses mesterszakács. Miután a testvére egy autóbalesetben elhunyt, a temetésről nyomok nélkül eltűnt. A rendőrség feladta a keresését. A híres étteremláncának, a Gold Kitchen- nek vezetését Gillian férje, és egyben séfje, David Darwin vette át. Így nyilatkozott:
- Eltűnt, és senki sem tudja, hogy mi lehet vele. Lehet, hogy valahol élvezi az életet, és lehet, hogy már nem is él. De az életnek mennie kell tovább, egy személy elvesztésétől nem lesz vége a világnak…
A férfit valószínűleg nem érintette meg annyira az eset, mint Gillian legjobb barátját, Rout-ot. – Gillien a legjobb szakács, főnök, és tanár, akit ismerek. És biztosra állíthatom, hogy még egy ilyen csodálatos személy nincs a Földkerekségen. És én, valamint az egész csapat reménykedik abban, hogy épségben hazatér, és mosolyogva fogja elmesélni, hogy hol járt, miközben feldolgozta a veszteségét…
Nyilatkozta a könnyeivel küszködve a fiatal férfi. ”
- De hisz… Ez… - döbbentem le, hisz felismertem a képen látható nőt.
Közben a kanapén a lány arcán lefolyt egy óriási könnycsepp, majd utána záporoztak társai is. Közelebb mentem hozzá, és átöleltem. Igaz, ez nem volt valami jó ötlet, mert a torkom azonnal kaparni kezdett, de tartóztattam magam. Csak hagytam, hogy könnyei áztassák az ingem.
- Tehát ezért jöttél Olaszországba… - mormogtam.
- Igen. Az öcsém meghalt, a férjem bántalmazott, így már semmim sem maradt. –zokogott.
- Csssss… Nyugodj meg. Nincs semmi baj… Gillian… Nyugodj meg… - ringattam, közben gyengéden suttogtam.
- Lemosom az arcom. –ugrott ki a karjaim közül, és a fürdőbe botladozott.
Pár perc elteltével visszajött, és sokkal jobban nézett ki.
- Nekem az a múltam. Mesterszakács, étteremtulajdonos, jó barát, bántalmazott feleség…–rázta a fejét. –Tehát nem hiába hagytam ott.
- Értem. Nem szeretnél aludni? –mutattam az ágy felé.
- De… lehet… sőt, biztos. Most szükségem van rá. –ásított egyet, majd bebújt a takaró alá. –Holnap majd mesélek.
- Rendben. Álmodj szépeket. –simítottam végig az arcán, és kimentem a szobából.
Kimentem az udvarra, és tárcsáztam Bridget számát.
- Szia Bridzs. Caius vagyok.
- Megismertem a hangod, nem kell bemutatkozni. –kuncogott. –Miért hívtál?
- Csak azért, hogy örülnénk, ha Jane-t hazakísérnéd. Egyrészt, mert fontos dolgot kell megvitatnunk, másrészt pedig rég láttunk. – mondtam mosolyogva.
- Rendben. –kacagott. –Emmett. Ne már. Telefonálok.
- Zavarok? –kuncogtam.
- Hát… - újabb nevetés. –Nem, csak Em csikiz. És… Emmett.!
Bocsi. –hallatszott a háttérből a hang.
- Akkor majd gyertek.
- Persze. Megyünk. Puszi. –cuppantott bele a kagylóba. –És vigyázzatok magatokra.
- De te is. –mondtam, és letettem.
Visszamentem a szobámba, ahol Gillian édesen szuszogott…
Puszi, és ne feledjetek komit írni ;)
