Meghoztam a következő fejezetet, remélem megbocsájtatok, hogy késtem :)
Puszi, és jó olvasást.
60. fejezet- Vagyis II. 19. fejezet
(Bridget)
- Jazz, Alice. –öleltem meg őket. –Hiányoztatok.
- Te is nekünk. –ugrált mellettem Alice.
- Ugye semmi gond nem volt? –kezdtem aggódni.
- Akkor mondtuk volna. –nyugtatott Jasper, közben átkarolt.
Most jól esett egy ilyen baráti gesztus. Legalább is én barátinak vettem. Közben Alice megragadta a kezem, és húzni kezdett. Mögöttünk három vámpír cipelte a hét bőröndöt.
- Alice… nem érzed úgy, hogy egy kicsit eltúloztad a pakolást? –pillantottam hátra.
- Nem hiszem. –rántotta meg a vállát.
- Féltékenynek kéne lennem? –jelent meg a sarkon Emmett.
- Igen. Teljesen féltékenynek. –vigyorogtam. –A mai éjszakát Jasperrel töltöm.
- Ne aggódj Emmett. Én veled leszek éjszaka. –lépett mellé Alice, és belekarolt.
- Párcsere? –húztam fel a szemöldököm.
- Egyértelmű. –nevetett Jasper.
- Na, gyertek. Inkább megmutatom a szobátokat. –kezdtem el húzni őket.
- Oké. –mosolyogtak, és tartották a lépést verem.
Megálltam az ajtó előtt, és megfordultam.
- Már most bocsi, de ennyi idő alatt nem tudtam jobban összedobni. –szomorodtam el.
- Ugyan, úgyis jó lesz. Láttam, hogy nagyon fogok neki örülni, csak azt nem, hogy milyen lesz. –tapsikolt. –Na, ne szórakozz már. Had nézzem meg.
- Alice. –mosolyogtam. –Ne pörögj fel, ha lehet. Tényleg nem lett valami jó.
- Szerintem jó lesz, szóval ne szórakozz már. –sürgetett továbbra is.
- Oké, de előre bocsi. –sóhajtottam, és elálltam az ajtó útjából.
Ő pedig azonnal berontott, és körbenézett.
- Hu…- nyögte ki, és azonnal körbefutott az egész lakosztályon.
- Reméltem, hogy konyha nem kell. –suttogtam. –De ha nem tetszik, akkor nyugodtan csináltatok nektek másikat, vagy valami.
- Bridget. –termett előttem. –Ez a szoba nem lett jó…
- Ugye, mondtam én. –szomorodtam el.
- Ez valami csúcs lett. –ugrott a nyakamba. –Köszönjük.
- Semmiség. –nevettem fel.
Még egyszer körbenézett. Ahogy bementünk az ajtón, azonnal a nappaliban termettünk, ahol fehér bőrkanapé van, fa parkettával. A falak kétszínűek, fehérek és sötétszürkék. Van egy kisebb könyvespolc is, és a szoba egyik sarkából lehet bemenni a hálószobába, ami nyugodtságot, és érettséget tükrözött. A fehér padló és a bézs falak valami csodás összhatást keltettek a fa bútorokkal, és a sötétebb szőnyeggel. Innen két ajtó nyílt. Az egyik a fürdőszoba, ami fehér csempékkel volt kirakva, és a fehér kád felett egy hosszú, és vastag csík sötétbarna csempe, mellette virágmintával. A kád mellett van a fürdőszobabútor, ami elég sötétbarna fa, és ott van a fehér csap is. A másik ajtó a gardróbba nyílt, amit nem kicsire csináltam meg neki.
- Jaj, köszi. Egész nagy ez a gardrób. –nevette el magát, és elvette a bőröndöket a vámpíroktól. –Köszi.
- Ez a dolgunk. –bólintottak, és elém léptek. –Mester. –hajoltak meg.
- Köszi a segítséget. –mosolyogtam rájuk. –És ezt a meghajlásos bigyuszt mellőzzétek kérlek.
- Oké, bocsi. Már annyira megszoktuk Aro-nál. –sóhajtottak fel.
- Semmi gond. Csak nálam ne felejtsétek el. –kacsintottam rájuk. –Na, sziasztok, és köszi még egyszer.
- Szívesen, és bocsi. –mentek el.
- Hihetetlenek. –forgattam meg a szemem.
- Mondtam már párszor. –karolt át hátulról Emmett, és belecsókolt a nyakamba. –Ha nagy tiszteletnek örvendesz, azt ki kell használni.
- Csak hogy én nem használom ki az embereket. –fordultam meg karjai között.
- Vámpírokat. –helyesbített.
- Mindegy. –forgattam meg a szemeim.
- Most jöttünk, össze ne vesszetek azonnal. –szólt közbe Jasper.
- Nem fogunk. –mosolyodtam el. –Alice, nem ér rá egy kicsit a pakolás?
- Miért? –érdeklődött.
- Zavar, hogy nem látod előre a dolgokat igaz? –mosolyogtam, mire egy bólintást kaptam válaszol. –Le kell mennünk Aro-hoz, és utána elmagyarázom a dolgokat.
- Oké, akkor menjünk. –ugrott mellém Alice, és el is indultunk a nagyterem felé.
- Sziasztok. –mormogtam, miután beléptünk a terembe, és a vezetőket bent találtam.
- Á, Bridget. Minek köszönhetjük, hogy megtiszteltél a jelenléteddel?- mosolygott Aro halványan.
- Hát nem magatoknak, az biztos. –vágtam vissza. –Csak azért jöttünk, hogy szóljak, hogy biztonságban ideértek. Most pedig megyünk. Ha valami van, szólj.
- Még mindig dühös vagy? –mormogta Caius.
- Igen. –válaszoltam, és már mentem is az ajtó felé.
- Várj. –ragadott karon Marcus.
- Miért? –fordultam szembe vele.
- Csak mert. Te is tudod, hogy nem direkt hazudtunk. –mondta a szemembe nézve.
- A tényen nem változtat. –rántottam meg a vállam.
- Mikor fogsz már megbocsájtani? –sóhajtott fel.
- Majd ha minden rendben lesz. –húztam ki a kezemet a szorításából, és az ajtó felé indultam. –Most pedig, sok dolgunk van, szóval kérlek ne zargassatok a semmi miatt.
- Oké. –sóhajtott Aro.
Kimentem a teremből, és a többiek követtek. Meg sem álltam az erdőig, és megbizonyosodtam arról, hogy hallótávolságon kívül esek.
- És most miért? –sóhajtott Emmett.
Pontosan tudtam, hogy mire gondol…
- Azért nem fogod azonnal megbocsájtani nekik, mert rávették az egész vámpírbrigádot, a barátaimat, mindenkit, hogy hazudjon nekem. Te is tudod, hogy majd megbocsájtok neki. Ha úgy érzem.
- Szóval akkor még jó ideig önsanyargatók lesznek. –vigyorgott Emmett.
- Egy ideig még igen. –bólintottam.
- Mit hazudtak? –kérdezett Jasper, és elég furcsa arckifejezést vágott.
- Majd odabent mindent elmagyarázok. –mosolyogtam rájuk, és visszaindultam, ők pedig jöttek utánam.
- De először menjetek csak kipakolni. –intettem a szobájuk felé, mi pedig Em-mel tovább indultunk a saját lakosztályom felé. Útközben kiszúrtam Gil-t, amint épp botorkál a folyosók között.
- Szia Gil. –ugrottam mögé, mire rémülten fölsikkantott. –El ne ájulj.
- Nem fogok. –kapkodta a levegőt. –Huh. Rendesen rám ijesztettél.
- Bocsi. –mosolyogtam rá. –Tudod, hogy nem szabadna neked egyedül botorkálnod itt, a sötét folyosók között?
- Caius valahova lelépett, így ki tudtam osonni. – sóhajtott fel megkönnyebbülten. –Hozzád indultam…
- Látom eltévedtél. –nevetett fel Emmett. –És kaját hoztál magaddal a biztonság kedvéért, hátha napokat bolyongasz egy sötét, vámpírokkal teli épület sötét folyosói között?
- Emmett. –szóltam rá mosolyogva.
- Nagyon vicces vagy Emmett. –mondta szarkasztikusan. –Azért indultam hozzád, hogy rávegyelek egy jó kis főzőcskézésre.
- Persze, boldogan főzök veled. –mosolyogtam rá, és elvettem tőle a kosarat, ami a jobb karjában volt. A szobánk felé mentünk, közben elmesélte, hogy mit főzünk, vagyis inkább sütünk. Palacsinta, vanília pudinggal töltve, banánkarikákkal, csokival megfolyatva, és mellé tejszínhab… Hát, én nem eszek belőle, de finomnak hangzik. Legalább is emberként biztos finom. Amint a szobámba értünk, kipakoltam a kosárból is.
(Bridget)
- Jazz, Alice. –öleltem meg őket. –Hiányoztatok.
- Te is nekünk. –ugrált mellettem Alice.
- Ugye semmi gond nem volt? –kezdtem aggódni.
- Akkor mondtuk volna. –nyugtatott Jasper, közben átkarolt.
Most jól esett egy ilyen baráti gesztus. Legalább is én barátinak vettem. Közben Alice megragadta a kezem, és húzni kezdett. Mögöttünk három vámpír cipelte a hét bőröndöt.
- Alice… nem érzed úgy, hogy egy kicsit eltúloztad a pakolást? –pillantottam hátra.
- Nem hiszem. –rántotta meg a vállát.
- Féltékenynek kéne lennem? –jelent meg a sarkon Emmett.
- Igen. Teljesen féltékenynek. –vigyorogtam. –A mai éjszakát Jasperrel töltöm.
- Ne aggódj Emmett. Én veled leszek éjszaka. –lépett mellé Alice, és belekarolt.
- Párcsere? –húztam fel a szemöldököm.
- Egyértelmű. –nevetett Jasper.
- Na, gyertek. Inkább megmutatom a szobátokat. –kezdtem el húzni őket.
- Oké. –mosolyogtak, és tartották a lépést verem.
Megálltam az ajtó előtt, és megfordultam.
- Már most bocsi, de ennyi idő alatt nem tudtam jobban összedobni. –szomorodtam el.
- Ugyan, úgyis jó lesz. Láttam, hogy nagyon fogok neki örülni, csak azt nem, hogy milyen lesz. –tapsikolt. –Na, ne szórakozz már. Had nézzem meg.
- Alice. –mosolyogtam. –Ne pörögj fel, ha lehet. Tényleg nem lett valami jó.
- Szerintem jó lesz, szóval ne szórakozz már. –sürgetett továbbra is.
- Oké, de előre bocsi. –sóhajtottam, és elálltam az ajtó útjából.
Ő pedig azonnal berontott, és körbenézett.
- Hu…- nyögte ki, és azonnal körbefutott az egész lakosztályon.
- Reméltem, hogy konyha nem kell. –suttogtam. –De ha nem tetszik, akkor nyugodtan csináltatok nektek másikat, vagy valami.
- Bridget. –termett előttem. –Ez a szoba nem lett jó…
- Ugye, mondtam én. –szomorodtam el.
- Ez valami csúcs lett. –ugrott a nyakamba. –Köszönjük.
- Semmiség. –nevettem fel.
Még egyszer körbenézett. Ahogy bementünk az ajtón, azonnal a nappaliban termettünk, ahol fehér bőrkanapé van, fa parkettával. A falak kétszínűek, fehérek és sötétszürkék. Van egy kisebb könyvespolc is, és a szoba egyik sarkából lehet bemenni a hálószobába, ami nyugodtságot, és érettséget tükrözött. A fehér padló és a bézs falak valami csodás összhatást keltettek a fa bútorokkal, és a sötétebb szőnyeggel. Innen két ajtó nyílt. Az egyik a fürdőszoba, ami fehér csempékkel volt kirakva, és a fehér kád felett egy hosszú, és vastag csík sötétbarna csempe, mellette virágmintával. A kád mellett van a fürdőszobabútor, ami elég sötétbarna fa, és ott van a fehér csap is. A másik ajtó a gardróbba nyílt, amit nem kicsire csináltam meg neki.
- Jaj, köszi. Egész nagy ez a gardrób. –nevette el magát, és elvette a bőröndöket a vámpíroktól. –Köszi.
- Ez a dolgunk. –bólintottak, és elém léptek. –Mester. –hajoltak meg.
- Köszi a segítséget. –mosolyogtam rájuk. –És ezt a meghajlásos bigyuszt mellőzzétek kérlek.
- Oké, bocsi. Már annyira megszoktuk Aro-nál. –sóhajtottak fel.
- Semmi gond. Csak nálam ne felejtsétek el. –kacsintottam rájuk. –Na, sziasztok, és köszi még egyszer.
- Szívesen, és bocsi. –mentek el.
- Hihetetlenek. –forgattam meg a szemem.
- Mondtam már párszor. –karolt át hátulról Emmett, és belecsókolt a nyakamba. –Ha nagy tiszteletnek örvendesz, azt ki kell használni.
- Csak hogy én nem használom ki az embereket. –fordultam meg karjai között.
- Vámpírokat. –helyesbített.
- Mindegy. –forgattam meg a szemeim.
- Most jöttünk, össze ne vesszetek azonnal. –szólt közbe Jasper.
- Nem fogunk. –mosolyodtam el. –Alice, nem ér rá egy kicsit a pakolás?
- Miért? –érdeklődött.
- Zavar, hogy nem látod előre a dolgokat igaz? –mosolyogtam, mire egy bólintást kaptam válaszol. –Le kell mennünk Aro-hoz, és utána elmagyarázom a dolgokat.
- Oké, akkor menjünk. –ugrott mellém Alice, és el is indultunk a nagyterem felé.
- Sziasztok. –mormogtam, miután beléptünk a terembe, és a vezetőket bent találtam.
- Á, Bridget. Minek köszönhetjük, hogy megtiszteltél a jelenléteddel?- mosolygott Aro halványan.
- Hát nem magatoknak, az biztos. –vágtam vissza. –Csak azért jöttünk, hogy szóljak, hogy biztonságban ideértek. Most pedig megyünk. Ha valami van, szólj.
- Még mindig dühös vagy? –mormogta Caius.
- Igen. –válaszoltam, és már mentem is az ajtó felé.
- Várj. –ragadott karon Marcus.
- Miért? –fordultam szembe vele.
- Csak mert. Te is tudod, hogy nem direkt hazudtunk. –mondta a szemembe nézve.
- A tényen nem változtat. –rántottam meg a vállam.
- Mikor fogsz már megbocsájtani? –sóhajtott fel.
- Majd ha minden rendben lesz. –húztam ki a kezemet a szorításából, és az ajtó felé indultam. –Most pedig, sok dolgunk van, szóval kérlek ne zargassatok a semmi miatt.
- Oké. –sóhajtott Aro.
Kimentem a teremből, és a többiek követtek. Meg sem álltam az erdőig, és megbizonyosodtam arról, hogy hallótávolságon kívül esek.
- És most miért? –sóhajtott Emmett.
Pontosan tudtam, hogy mire gondol…
- Azért nem fogod azonnal megbocsájtani nekik, mert rávették az egész vámpírbrigádot, a barátaimat, mindenkit, hogy hazudjon nekem. Te is tudod, hogy majd megbocsájtok neki. Ha úgy érzem.
- Szóval akkor még jó ideig önsanyargatók lesznek. –vigyorgott Emmett.
- Egy ideig még igen. –bólintottam.
- Mit hazudtak? –kérdezett Jasper, és elég furcsa arckifejezést vágott.
- Majd odabent mindent elmagyarázok. –mosolyogtam rájuk, és visszaindultam, ők pedig jöttek utánam.
- De először menjetek csak kipakolni. –intettem a szobájuk felé, mi pedig Em-mel tovább indultunk a saját lakosztályom felé. Útközben kiszúrtam Gil-t, amint épp botorkál a folyosók között.
- Szia Gil. –ugrottam mögé, mire rémülten fölsikkantott. –El ne ájulj.
- Nem fogok. –kapkodta a levegőt. –Huh. Rendesen rám ijesztettél.
- Bocsi. –mosolyogtam rá. –Tudod, hogy nem szabadna neked egyedül botorkálnod itt, a sötét folyosók között?
- Caius valahova lelépett, így ki tudtam osonni. – sóhajtott fel megkönnyebbülten. –Hozzád indultam…
- Látom eltévedtél. –nevetett fel Emmett. –És kaját hoztál magaddal a biztonság kedvéért, hátha napokat bolyongasz egy sötét, vámpírokkal teli épület sötét folyosói között?
- Emmett. –szóltam rá mosolyogva.
- Nagyon vicces vagy Emmett. –mondta szarkasztikusan. –Azért indultam hozzád, hogy rávegyelek egy jó kis főzőcskézésre.
- Persze, boldogan főzök veled. –mosolyogtam rá, és elvettem tőle a kosarat, ami a jobb karjában volt. A szobánk felé mentünk, közben elmesélte, hogy mit főzünk, vagyis inkább sütünk. Palacsinta, vanília pudinggal töltve, banánkarikákkal, csokival megfolyatva, és mellé tejszínhab… Hát, én nem eszek belőle, de finomnak hangzik. Legalább is emberként biztos finom. Amint a szobámba értünk, kipakoltam a kosárból is.
- Az ujjad hogy van? –mosolyogtam rá.
- Hát… elvan. Még van, amikor sajog. Mondjuk mosogatni nem is engednek. –forgatta a szemét nevetve. –Nagyon vicces látvány volt.
- Azt elhiszem. –mosolyogtam rá.
- Még jó, hogy nagyobb baj nem történt. Még időben lefogtam, és szépen kitoltam a szobából. –mondta büszkén Emmett.
- Igen, köszönjük Szívem, sokszor hallottuk már a részleteket. –nyomtam egy gyors csókot ajkaira, és visszaszökkentem Gil mellé, aki a banánt darabolta. –Meg ne vágd magad.
- Igyekszek. –nevetett fel halkan.
Én addig lekevertem a palacsintatésztát, és neki is álltam sütni. A vámpírságnak köszönhetően dobáltam a palacsintákat, és egyszerre négy sütőben sütöttem.
- Egy kicsit sok lesz. –vakarta a tarkóját Gil.
- Van egy ötletem. –mosolyogtam rá. –Kimegyünk, és adunk az embereknek belőle.
- Nem is rossz ötlet. –lelkesedett fel.
- Oké, én is mehetek? –jött be az ajtón Alice, és előttem megállva tapsikolt.
- Hát persze, Alice. –öleltem meg. –Gil, ő Alice. Alice, ő Gillian.
- Szia. Én Alice vagyok, és nagyon jóban leszünk. –ölelte meg a megszeppent embert.
- Alice. –szóltam rá lágyan. –Nem sok ez egy kicsit egyszerre?
- De ha láttam? –vette elő a boci szemeit.
- Oké. Csináljatok amit akartok. –fordultam vissza a puding felé, amibe gyorsan beletettem a banánt, megkevertem, vártam egy kicsit, és lezártam.
- Várni kell egy kicsit vele, hogy hűljön. –jegyezte meg Gil.
- Oké. Akkor gyertek, elmagyarázok mindent Jazznek. –mosolyogtam, és a kanapéhoz suhantam, és egyenesen Szerelmem ölében landoltam.
- Kezdjük ott, hogy mit tudsz erről az egészről? –jött Jaspertől a kérdés.
- Levetítem, oké? –sóhajtottam fel, és már küldtem is az emlék sorozatot.
- Oké. Mindent érek. –bólintott.
- Semmire sem jutok a dologgal. –sóhajtottam fel, és Em vállára döntöttem a fejem.
- Most hirtelen én sem. Vannak lehetőségek… Például…
- Rosalie csapata. –adtam a lehetőségeket. –A csapatának új vezetője lett, és szövetkezett valamelyik ellenségükkel.
- Hát… elvan. Még van, amikor sajog. Mondjuk mosogatni nem is engednek. –forgatta a szemét nevetve. –Nagyon vicces látvány volt.
- Azt elhiszem. –mosolyogtam rá.
- Még jó, hogy nagyobb baj nem történt. Még időben lefogtam, és szépen kitoltam a szobából. –mondta büszkén Emmett.
- Igen, köszönjük Szívem, sokszor hallottuk már a részleteket. –nyomtam egy gyors csókot ajkaira, és visszaszökkentem Gil mellé, aki a banánt darabolta. –Meg ne vágd magad.
- Igyekszek. –nevetett fel halkan.
Én addig lekevertem a palacsintatésztát, és neki is álltam sütni. A vámpírságnak köszönhetően dobáltam a palacsintákat, és egyszerre négy sütőben sütöttem.
- Egy kicsit sok lesz. –vakarta a tarkóját Gil.
- Van egy ötletem. –mosolyogtam rá. –Kimegyünk, és adunk az embereknek belőle.
- Nem is rossz ötlet. –lelkesedett fel.
- Oké, én is mehetek? –jött be az ajtón Alice, és előttem megállva tapsikolt.
- Hát persze, Alice. –öleltem meg. –Gil, ő Alice. Alice, ő Gillian.
- Szia. Én Alice vagyok, és nagyon jóban leszünk. –ölelte meg a megszeppent embert.
- Alice. –szóltam rá lágyan. –Nem sok ez egy kicsit egyszerre?
- De ha láttam? –vette elő a boci szemeit.
- Oké. Csináljatok amit akartok. –fordultam vissza a puding felé, amibe gyorsan beletettem a banánt, megkevertem, vártam egy kicsit, és lezártam.
- Várni kell egy kicsit vele, hogy hűljön. –jegyezte meg Gil.
- Oké. Akkor gyertek, elmagyarázok mindent Jazznek. –mosolyogtam, és a kanapéhoz suhantam, és egyenesen Szerelmem ölében landoltam.
- Kezdjük ott, hogy mit tudsz erről az egészről? –jött Jaspertől a kérdés.
- Levetítem, oké? –sóhajtottam fel, és már küldtem is az emlék sorozatot.
- Oké. Mindent érek. –bólintott.
- Semmire sem jutok a dologgal. –sóhajtottam fel, és Em vállára döntöttem a fejem.
- Most hirtelen én sem. Vannak lehetőségek… Például…
- Rosalie csapata. –adtam a lehetőségeket. –A csapatának új vezetője lett, és szövetkezett valamelyik ellenségükkel.
- Elég valószínű. –bólintott Jasper. –De sok más van még.
- Mondj egyet.
- Mondj egyet.
- Hát… Lehet, hogy simán, tévedésből ölték meg a csapatot.
- Lehetetlen. –szóltam közbe. –Ilyet senki sem mer megtenni. Egy több, mint húsz fős profi vámpírcsapat legyőzéséhez kiképzés kell, felkészülés, és terv. Meg persze rengeteg vámpír.
- Igen. Ez így is van. –bólintott. –De valami bakit csak elkövettek. Kell valami kiindulási pont…
- Nem tudom, hogy hagytak-e. Nem hiszem. –ráztam a fejem.
- Nem tudod valahogy megszerezni a túlélők emlékeit erről a dologról? –sóhajtott fel.
- De. Persze, hogy megtudom. –mosolyogtam rá. –Nemsokára vissza jövök.
- Oké. –bólintott, és én már suhantam is.
Valahol itt laknak… És megvan! Kopogtam, és egy „szabad” elhangzása után benyitottam.
- Bocsi a zavarásért. –léptem közelebb. –Rettentően örülök, hogy mind itt vagytok.
- Mester. –hajoltak meg.
- Most hagyjuk ezt. –intettem le őket. –Azért jöttem, hogy egy kicsit én is kérdezek tőletek, ha nem baj.
- Nem, dehogy. –bólintott Amanda.
- Lehetetlen. –szóltam közbe. –Ilyet senki sem mer megtenni. Egy több, mint húsz fős profi vámpírcsapat legyőzéséhez kiképzés kell, felkészülés, és terv. Meg persze rengeteg vámpír.
- Igen. Ez így is van. –bólintott. –De valami bakit csak elkövettek. Kell valami kiindulási pont…
- Nem tudom, hogy hagytak-e. Nem hiszem. –ráztam a fejem.
- Nem tudod valahogy megszerezni a túlélők emlékeit erről a dologról? –sóhajtott fel.
- De. Persze, hogy megtudom. –mosolyogtam rá. –Nemsokára vissza jövök.
- Oké. –bólintott, és én már suhantam is.
Valahol itt laknak… És megvan! Kopogtam, és egy „szabad” elhangzása után benyitottam.
- Bocsi a zavarásért. –léptem közelebb. –Rettentően örülök, hogy mind itt vagytok.
- Mester. –hajoltak meg.
- Most hagyjuk ezt. –intettem le őket. –Azért jöttem, hogy egy kicsit én is kérdezek tőletek, ha nem baj.
- Nem, dehogy. –bólintott Amanda.
- Oké. Akkor először is, le tudnátok nekem egyesével vetíteni az utat, a támadást, és a hazajövetelt?
- Persze. Kezdem én. –állt elém Nina, és levetítette nekem a történteket, majd sorban utána mindenki.
- Valami furcsát nem vettetek észre, vagy ilyesmi? –ráncoltam a szemöldököm.
- Én nem. –mondták többen, míg Adam mást mondott.
- Furcsa volt. –hunyta le a szemeit egy pillanatra. –Az volt. Az egész. Teljesen… alakzatban voltak… végig… Szinte nem is kommunikáltak egymással. Sőt, egy pisszenést sem hallattak. Csak mentek a többiekre. Mintha… be lettek volna programozva.
- Köszönöm. –bólintottam. –Mindent köszönök. Viszont most mennem kell. Fontos dolgot mondtál Adam.
- Szívesen tettem. –intettek, és én már ott sem voltam.
- Visszatértem. –mondtam, miután berontottam a szobámba.
- Levetítenéd nekem? –mosolygott rám Jasper.
- Persze. –mosolyogtam rá, és hozzáértem a kezéhez, így mind a négy emlék átment, és az is, amint Adam mondott.
- Furcsa ez a programozott izé. –gondolkodott el Jasper.
- Persze. Kezdem én. –állt elém Nina, és levetítette nekem a történteket, majd sorban utána mindenki.
- Valami furcsát nem vettetek észre, vagy ilyesmi? –ráncoltam a szemöldököm.
- Én nem. –mondták többen, míg Adam mást mondott.
- Furcsa volt. –hunyta le a szemeit egy pillanatra. –Az volt. Az egész. Teljesen… alakzatban voltak… végig… Szinte nem is kommunikáltak egymással. Sőt, egy pisszenést sem hallattak. Csak mentek a többiekre. Mintha… be lettek volna programozva.
- Köszönöm. –bólintottam. –Mindent köszönök. Viszont most mennem kell. Fontos dolgot mondtál Adam.
- Szívesen tettem. –intettek, és én már ott sem voltam.
- Visszatértem. –mondtam, miután berontottam a szobámba.
- Levetítenéd nekem? –mosolygott rám Jasper.
- Persze. –mosolyogtam rá, és hozzáértem a kezéhez, így mind a négy emlék átment, és az is, amint Adam mondott.
- Furcsa ez a programozott izé. –gondolkodott el Jasper.
- Nekem mondod? Csak gondoltam fontos lehet.
- Az is. Így már biztos, hogy el volt tervezve.
- Csak tudnám, hogy kik csinálják ezt az egészet. –sóhajtottam fel .- Alice, te nem láttál valamit?
- Nem. Semmit. –rázta meg a fejét –Ha valami van, szólok, ígérem.
- Oké, köszi. Gil, valami megérzés? –mosolyogtam rá.
- Ezt most komolyan tőlem kérded? –nevetett fel. –Hát, ha logikusan gondolkodunk… Az biztos, hogy el volt tervelve. És valahogy a fülükbe jutott, hogy hova mennek, és mikor. Tehát, valaki súg nekik. Így… vagy áruló van, vagy valakit elkaptak, és kihallgatták, majd megölték. Amúgy én az árulóra voksolok. És szerintem azért nem támadtak meg titeket, mert Bridget egészen addig nem szólt senkinek sem rólatok, amíg le nem parkolt a kocsi a garázsban. Szóval… - mosolyodott el. – Van egy besúgójuk. Másrészt, pedig valakinek nagyon a bögyében lehettek, ha csak így egy csettintésre ki akarja irtani az egész Volturit.
- Gil. Te nagyon jó vagy. –öleltem meg.
- Szívesen. –nevetett fel. –Viszont nekem vissza kellene mennem, mert Caius már így is szívrohamot fog kapni, halhatatlan létére.
- Vigyázz magadra. –nevettem fel. –Elkísérjelek?
- Majd én elmegyek vele. –karolt bele Alice. –Úgysem láttam még az egész kastélyt.
- Oké. –mosolyogtam rá. –Caius-nak ne szólj semmit erről az egészről.
- Oké. Sziasztok. –mentek el.
- Ez a lány igazán okos… Ember létére nagyon jó. –mondta elismerően Jasper.
- Van egy ötletem… - gondolkodtam el. –Ha figyelem mindenki gondolatát… Edward erejével, akkor könnyen rájövök. Mert azt senki sem tudja, hogy nekem ez az erő is megvan.
- De akkor Aro is ki tudná olvasni a gondolatokat a fejéből. –rázta a fejét Jazz.
- De van olyan erő, amelyik az ilyen gondolatokat elrejti. Csak a sima gondolatok maradnak ilyen esetben. És ez nálam is így lenne. Csak a sablonos dolgok maradnának. Például, hogy milyen az idő, kivel beszélgetett ma, meg ilyenek. Csak azokat a dolgokat hallanám a gondolatában, amit akar, hogy halljak. De ha nem tudja, hogy nekem ilyen erőm is van, és, hogy sejtjük, hogy árulóval van dolgunk. Szóval, szerintem ki tudnánk szúrni.
- Igen. Valószínűleg meg lenne. De…
- De mi? –forgattam a szemem.
- Nem tudom… Tudod, szeretem előre kigondolni mindent.
- Akkor gondold ki. –mosolyogtam rá.
- Oké. Meglesz. –nevetett fel.
- De most hagyjuk ezt a témát. –ajánlottam fel. –Mi lenne, ha megnéznénk egy filmet?
- Filmet? –mosolyodott el Jasper.
- Igen. –nevettem fel. –Emmett, benne vagy?
- Hát… igazából én benned lennék, de… - mondta, közben kajánul mosolygott.
- Emmett. –nevettem fel.
- Na, de szerintem Jasper nem örülne neki, így inkább maradjuk a filmnézésnél.
- Köszönöm, hogy megkíméltetek eme lelki traumától. –kuncogott Jasper, és a DVD-s polcomhoz ment.
Közben Alice is visszatért, és elhelyezkedtünk egy-egy fotelban. A fiúk a filmeknél válogattak, és veszekedtek. Sehogy sem tudtak megegyezni.
- Ha jól értem, akkor az egyikőtök horrort, a másikatok pedig vígjátékot szeretne nézni. –mosolyodtam el. Bólintottak, így folytattam. –Akkor miért nem nézzük meg a Horrorra akadva című filmsorozatot?
- Jó ötlet Baby. –szökkent mellém Em, és szenvedélyesen megcsókolt, majd leült, és az ölébe húzott.
Ugyanezt tette Jasper és Alice is, és elindult a film…
***___***
(Esme)
Bridget már megint elment… Szerencsére csak pár napra. Remélem mihamarabb visszatérnek Emmett-el. Még csak nemrég mentek el, de máris hiányoznak.
Aztán jött egy telefon Jasper-nek, hogy menjenek oda, valami gond van. Ebből leszűrtem, hogy mégsem érnek haza olyan gyorsan, mint én számítottam.
- Min gondolkodsz Drágám? –csókolt bele a nyakamba Carlisle.
- Csak Bridgeten. –nyögtem fel.
- És nem tudnám elterelni a figyelmed? –csókolgatott továbbra is.
- Hát… Lehet, hogy sikerülne. –sóhajtottam fel kéjesen.
Ilyet sem gyakran csinál az én Férjem. Ma is csak ezért vetemedik ilyen merész ötletre, mert csak ketten vagyunk ebben az óriási házban.
- Csak lehet? –mosolyodott el.
- Na jó, már most nagyon másfelé kalandoznak a gondolataim. –simítottam végig a felsőtestén. Az ingen keresztül is éreztem kidolgozott, izmos felsőtestét, és ahogy egyre gyorsabban veszi a levegőt.
Végigdöntött az ágyon, és én levettem róla a hófehér ingjét, minden apró mozdulatommal lágyan simogattam. Csókokat lehelgetett ajkaimra, majd levette rólam a blúzomat…
***___***
(Ismeretlen ismerős szemszöge)
„Sikerült.” Szajkóztam magamban. Bevált a tervem. És még, hogy én vagyok a béna. Én, aki az egész dolgot véghezvitte?
Alábecsülik a képességeimet. Az biztos…
Nem is értem, hogy hihetik, hogy csak úgy hatalmat adnak valakinek. És velem mi lesz? Aki már szinte a kezdetektől itt van? Persze, minek is engem észrevenni? Csak egy segéd vagyok… egy ártalmatlan vámpír…
Még, hogy ártalmatlan! Én nem vagyok ártalmatlan! Én… hasznos vagyok! Csak ők ezt nem veszik észre! Én vagyok a legjobb taktika a világon!
Vegyék már észre, hogy én is itt vagyok! Hogy én is olyannyira értékes vagyok, mint bármelyikük! Sőt, még jobb is!
- Az is. Így már biztos, hogy el volt tervezve.
- Csak tudnám, hogy kik csinálják ezt az egészet. –sóhajtottam fel .- Alice, te nem láttál valamit?
- Nem. Semmit. –rázta meg a fejét –Ha valami van, szólok, ígérem.
- Oké, köszi. Gil, valami megérzés? –mosolyogtam rá.
- Ezt most komolyan tőlem kérded? –nevetett fel. –Hát, ha logikusan gondolkodunk… Az biztos, hogy el volt tervelve. És valahogy a fülükbe jutott, hogy hova mennek, és mikor. Tehát, valaki súg nekik. Így… vagy áruló van, vagy valakit elkaptak, és kihallgatták, majd megölték. Amúgy én az árulóra voksolok. És szerintem azért nem támadtak meg titeket, mert Bridget egészen addig nem szólt senkinek sem rólatok, amíg le nem parkolt a kocsi a garázsban. Szóval… - mosolyodott el. – Van egy besúgójuk. Másrészt, pedig valakinek nagyon a bögyében lehettek, ha csak így egy csettintésre ki akarja irtani az egész Volturit.
- Gil. Te nagyon jó vagy. –öleltem meg.
- Szívesen. –nevetett fel. –Viszont nekem vissza kellene mennem, mert Caius már így is szívrohamot fog kapni, halhatatlan létére.
- Vigyázz magadra. –nevettem fel. –Elkísérjelek?
- Majd én elmegyek vele. –karolt bele Alice. –Úgysem láttam még az egész kastélyt.
- Oké. –mosolyogtam rá. –Caius-nak ne szólj semmit erről az egészről.
- Oké. Sziasztok. –mentek el.
- Ez a lány igazán okos… Ember létére nagyon jó. –mondta elismerően Jasper.
- Van egy ötletem… - gondolkodtam el. –Ha figyelem mindenki gondolatát… Edward erejével, akkor könnyen rájövök. Mert azt senki sem tudja, hogy nekem ez az erő is megvan.
- De akkor Aro is ki tudná olvasni a gondolatokat a fejéből. –rázta a fejét Jazz.
- De van olyan erő, amelyik az ilyen gondolatokat elrejti. Csak a sima gondolatok maradnak ilyen esetben. És ez nálam is így lenne. Csak a sablonos dolgok maradnának. Például, hogy milyen az idő, kivel beszélgetett ma, meg ilyenek. Csak azokat a dolgokat hallanám a gondolatában, amit akar, hogy halljak. De ha nem tudja, hogy nekem ilyen erőm is van, és, hogy sejtjük, hogy árulóval van dolgunk. Szóval, szerintem ki tudnánk szúrni.
- Igen. Valószínűleg meg lenne. De…
- De mi? –forgattam a szemem.
- Nem tudom… Tudod, szeretem előre kigondolni mindent.
- Akkor gondold ki. –mosolyogtam rá.
- Oké. Meglesz. –nevetett fel.
- De most hagyjuk ezt a témát. –ajánlottam fel. –Mi lenne, ha megnéznénk egy filmet?
- Filmet? –mosolyodott el Jasper.
- Igen. –nevettem fel. –Emmett, benne vagy?
- Hát… igazából én benned lennék, de… - mondta, közben kajánul mosolygott.
- Emmett. –nevettem fel.
- Na, de szerintem Jasper nem örülne neki, így inkább maradjuk a filmnézésnél.
- Köszönöm, hogy megkíméltetek eme lelki traumától. –kuncogott Jasper, és a DVD-s polcomhoz ment.
Közben Alice is visszatért, és elhelyezkedtünk egy-egy fotelban. A fiúk a filmeknél válogattak, és veszekedtek. Sehogy sem tudtak megegyezni.
- Ha jól értem, akkor az egyikőtök horrort, a másikatok pedig vígjátékot szeretne nézni. –mosolyodtam el. Bólintottak, így folytattam. –Akkor miért nem nézzük meg a Horrorra akadva című filmsorozatot?
- Jó ötlet Baby. –szökkent mellém Em, és szenvedélyesen megcsókolt, majd leült, és az ölébe húzott.
Ugyanezt tette Jasper és Alice is, és elindult a film…
***___***
(Esme)
Bridget már megint elment… Szerencsére csak pár napra. Remélem mihamarabb visszatérnek Emmett-el. Még csak nemrég mentek el, de máris hiányoznak.
Aztán jött egy telefon Jasper-nek, hogy menjenek oda, valami gond van. Ebből leszűrtem, hogy mégsem érnek haza olyan gyorsan, mint én számítottam.
- Min gondolkodsz Drágám? –csókolt bele a nyakamba Carlisle.
- Csak Bridgeten. –nyögtem fel.
- És nem tudnám elterelni a figyelmed? –csókolgatott továbbra is.
- Hát… Lehet, hogy sikerülne. –sóhajtottam fel kéjesen.
Ilyet sem gyakran csinál az én Férjem. Ma is csak ezért vetemedik ilyen merész ötletre, mert csak ketten vagyunk ebben az óriási házban.
- Csak lehet? –mosolyodott el.
- Na jó, már most nagyon másfelé kalandoznak a gondolataim. –simítottam végig a felsőtestén. Az ingen keresztül is éreztem kidolgozott, izmos felsőtestét, és ahogy egyre gyorsabban veszi a levegőt.
Végigdöntött az ágyon, és én levettem róla a hófehér ingjét, minden apró mozdulatommal lágyan simogattam. Csókokat lehelgetett ajkaimra, majd levette rólam a blúzomat…
***___***
(Ismeretlen ismerős szemszöge)
„Sikerült.” Szajkóztam magamban. Bevált a tervem. És még, hogy én vagyok a béna. Én, aki az egész dolgot véghezvitte?
Alábecsülik a képességeimet. Az biztos…
Nem is értem, hogy hihetik, hogy csak úgy hatalmat adnak valakinek. És velem mi lesz? Aki már szinte a kezdetektől itt van? Persze, minek is engem észrevenni? Csak egy segéd vagyok… egy ártalmatlan vámpír…
Még, hogy ártalmatlan! Én nem vagyok ártalmatlan! Én… hasznos vagyok! Csak ők ezt nem veszik észre! Én vagyok a legjobb taktika a világon!
Vegyék már észre, hogy én is itt vagyok! Hogy én is olyannyira értékes vagyok, mint bármelyikük! Sőt, még jobb is!
 |
| Alice&Jasper fürdőszoba |
 |
| Alice&Jasper hálószoba |
 |
| Alice&Jasper nappali |
