Valentin-napi meglepi. Szerintem nem mindenki fog neki örülni, de jelenleg én is hasonlóan érzek, mint amit leírtam.
Nem volt nehéz megalkotni.
Sajnálom, ha valakinek lelomboztam vele a kedvét.
Komiknak most is nagyon örülnék.
Puszii
Valentine's Day Bad – Rossz Valentin nap.
(Emmett)
Valentin nap. Bálint napja. Rémes. Ahogy meghallom, kiráz a hideg. Nem értem, hogy mi az értelme…
Szerelmesek napja?
Nem. Akik szerelmesek, azoknak minden nap Valentin nap.
Igaz, azoknak akik el akarják mesélni választottuknak, hogy mit éreznek legbelül, könnyebb dolguk van. Egy vörös rózsa, egy bonbon, pár szerelmes sor, esetleg szó, és kész is, elnyerte a lány szívét. Persze csak akkor, ha megtalálja a jó időzítést.
Tehát, tegyük fel a kérdést újra.
Minek Valentin nap?
Arra van, hogy a virágkereskedők, és a virágárusok plusz bevételre tegyenek szert. Mert előtte persze frankón felemelik az árakat, és nagy betűkkel kiírják, hogy: Valentin napi akció. Akció, az. Inkább zsebmetszés. De persze, nekem ilyennel nincs gondom. Megveszek azt, amit akarok. Ha úgy gondolom, egy BMW-t veszek a szerelmesek napjára, és egy út szélére kiteszem, ráteszek egy táblát, hogy: Ha szingli vagy, vidd. Legyen legalább neked jó napod.Hé, hát ez nem is olyan rossz ötlet. Kipróbálnám, de szerintem Alice kinyírna.
Suli… Egyszerűen rémes suliban lennem ilyenkor. Az egyedüli szingliként a családból. A szerelmesek egész nap nyalják-falják egymást, és ettől már nekem is felfordul a gyomrom, ami ugye lehetetlen.
Reggel külön kocsival megyek. Nincs kedvem ahhoz, hogy állandóan testvéreim enyelgését hallassam. A tököm tele van már vele, hogy egész nap egymás fülébe sutyorognak, és egymáshoz bújnak. Én kinek bókoljak és kihez bújjak hozzá? Egy grizlihez?
A suliba érve megcsap a csokoládé, a kölnik, a lufik, és a virágok intenzív illata. Külön-külön is rémes, de együtt, keveredve még rosszabb. Gyomorforgató illata van. De a lányok kedvesen mosolyogva szagolnak bele a vörös rózsákba, pirulva fogadják a bókokat, és a kedves szavakat. De persze a forró és vérpezsdítő csókok sem maradhatnak el.
Kivagyok ettől a naptól. Nem értem, hogy ki találta ki, de badarság az egész.
Bent kinyitom a szekrényem és a nyakamba dől a rengetek rózsaszín, csókokkal borított boríték. Persze ezek is be vannak fújva rémesebbnél-rémesebb parfümmel. Dühösen söpröm le a vállaimról a rajtam maradt papírokat, és labdaformába összegyűrve őket egyenesen a kukába hajítom. Ami mellesleg 15 méterrel arrébb volt, de ez most nem érdekel. Úgyis mindenki magával, pontosabban a párjával illetve szerelemével van elfoglalva. Ügyet sem vetnek ilyen dolgokra, mint papír-távdobás.
Kivettem a könyveimet, és a rajzterem felé vettem az irányt. Belépve ledöbbentem, igaz számíthattam rá. Mindenhol piros, szíveket formázó lufik, a lányok padján rózsaszálak, mindenhol rózsaszirmok elszórva. A székeken a lányok foglaltak helyet, míg a pad szélének dőlve a srácok mosolyogtak rájuk, és elmélyülten beszélgettek.
Igaz, azoknak akik el akarják mesélni választottuknak, hogy mit éreznek legbelül, könnyebb dolguk van. Egy vörös rózsa, egy bonbon, pár szerelmes sor, esetleg szó, és kész is, elnyerte a lány szívét. Persze csak akkor, ha megtalálja a jó időzítést.
Tehát, tegyük fel a kérdést újra.
Minek Valentin nap?
Arra van, hogy a virágkereskedők, és a virágárusok plusz bevételre tegyenek szert. Mert előtte persze frankón felemelik az árakat, és nagy betűkkel kiírják, hogy: Valentin napi akció. Akció, az. Inkább zsebmetszés. De persze, nekem ilyennel nincs gondom. Megveszek azt, amit akarok. Ha úgy gondolom, egy BMW-t veszek a szerelmesek napjára, és egy út szélére kiteszem, ráteszek egy táblát, hogy: Ha szingli vagy, vidd. Legyen legalább neked jó napod.Hé, hát ez nem is olyan rossz ötlet. Kipróbálnám, de szerintem Alice kinyírna.
Suli… Egyszerűen rémes suliban lennem ilyenkor. Az egyedüli szingliként a családból. A szerelmesek egész nap nyalják-falják egymást, és ettől már nekem is felfordul a gyomrom, ami ugye lehetetlen.
Reggel külön kocsival megyek. Nincs kedvem ahhoz, hogy állandóan testvéreim enyelgését hallassam. A tököm tele van már vele, hogy egész nap egymás fülébe sutyorognak, és egymáshoz bújnak. Én kinek bókoljak és kihez bújjak hozzá? Egy grizlihez?
A suliba érve megcsap a csokoládé, a kölnik, a lufik, és a virágok intenzív illata. Külön-külön is rémes, de együtt, keveredve még rosszabb. Gyomorforgató illata van. De a lányok kedvesen mosolyogva szagolnak bele a vörös rózsákba, pirulva fogadják a bókokat, és a kedves szavakat. De persze a forró és vérpezsdítő csókok sem maradhatnak el.
Kivagyok ettől a naptól. Nem értem, hogy ki találta ki, de badarság az egész.
Bent kinyitom a szekrényem és a nyakamba dől a rengetek rózsaszín, csókokkal borított boríték. Persze ezek is be vannak fújva rémesebbnél-rémesebb parfümmel. Dühösen söpröm le a vállaimról a rajtam maradt papírokat, és labdaformába összegyűrve őket egyenesen a kukába hajítom. Ami mellesleg 15 méterrel arrébb volt, de ez most nem érdekel. Úgyis mindenki magával, pontosabban a párjával illetve szerelemével van elfoglalva. Ügyet sem vetnek ilyen dolgokra, mint papír-távdobás.
Kivettem a könyveimet, és a rajzterem felé vettem az irányt. Belépve ledöbbentem, igaz számíthattam rá. Mindenhol piros, szíveket formázó lufik, a lányok padján rózsaszálak, mindenhol rózsaszirmok elszórva. A székeken a lányok foglaltak helyet, míg a pad szélének dőlve a srácok mosolyogtak rájuk, és elmélyülten beszélgettek.
Ügyet sem vetettek rám. Persze én ezt egy cseppet sem bánom. Sőt, örülök neki, hogy nem kell a csajok nyivákolását hallanom, hogy:
1. eset: - Próbáljuk meeeg.
2. eset: - Emmett Drágááám…
3. eset: - Szívecském…
4. eset:- Emi, este nyolckor nálam…
5. és leggyakoribb eset: - Szeretlek. Csókolj meg, tudom, hogy te is akarod.
Már előre látom, ahogy Tiffany a padomhoz ballag, kurvásan rázza a csípőjét, a tíz centis magassarkújába menni is alig tud, szinte úgy esik a padomhoz, ráül a szélére, előredől, a melltartóját persze teljes egészében látszik, mert ilyenkor direkt iszonyatosan kivágott, és mindent mutató felsőkben jön suliba.
És lám-lám. Mit látnak szemeim? Csak nem azt, amit épp elmondtam? De. Tökéletesen, pontosan ugyan azt. Szerintem ezt a jövendölést még Alice is megirigyelné tőlem.
És pont, ahogy mondtam. Leül, előredől, a fekete csipke melltartója kilátszik. Pont, mint tavaly.
- Jé, ugyan az a melltartó. –forgattam meg a szemeimet, és hátradőltem.
- Te azt figyeled? –sikkantott fel, eztán kajánul elvigyorodott. –Nem csalódtam én benned. Gondoltam, hogy táplálsz irántam érzelmeket.
- Hát persze, hogy táplálok. Jelenleg felfordul a gyomrom tőled. És nem túlzok. Tiffany, te egy kurva vagy. Ideje lesz az eszedbe vésned. –mondtam ki kerek perec. –És jó lenne, ha leszállnál rólam.
- Emmett. –sipákolt. –Na de… Hééé…
Felpattant, és elsuhant. Legalább is próbált, de elesett a saját lábaiban, és hason landolt. A csatlósai azonnal rohantak oda hozzá, és a hisztérikusan síró lányt a mosdóba kísérték. Elég vicces látvány volt. Az arcán a több kiló smink elfolyt, szőke haját saját maga tépte. De szó szerint. Zavarában már nem tudott mást csinálni. De szerintem, legalább is ahogy én gondolom még a földön neki is állt volna rángatózni.
Szánalmas, mondhatom…
És bejött a tanárnő.
- Boldog Valentin napot mindenkinek. –köszöntött minket.
Barna, hosszú haját kontyba tette a feje tetejére, és piros szívecskéket tűzdelt bele. A piros ingjén és a fekete szoknyán is látszott a Valentin-nap. A szoknyája szélére tűzött egy szívecskét, míg az ingjére egy rózsafejet rögzített. Fülében szíves fülbevaló lógott, mely minden mozdulatánál nagyobbat ugrott.
- Elnézést Tanárnő. –lépett be Jasper is, és leült mellém, a helyére.
- Mivel a szerelmesek napját ünnepeljük, úgy döntöttem, hogy ma mindenki a Valentin-nappal kapcsolatosan fog valamit alkotni. Lássatok is neki. –nevetett fel, és a táblához ment, ahova felrajzolt krétával egy rózsát.
Mi pedig nekiálltunk rajzolni. Én gyorsan, -már amennyire egy emberi sebesség engedte- rajzoltam egy szívet, átszúrva egy rózsával, majd beadtam a tanárnak.
- Ilyen gyorsan, Mr. Cullen? –döbbent meg.
- Igen. –dörmögtem, és az asztalára ejtettem a rajzot, és visszabaktattam Jaz mellé.
Nos igen… Ő élvezi ezt a szörnyű napot. Tökéletesen lerajzolta szerelmét, a papír sarkába pedig egy rózsa aprólékosan kidolgozott mását. Úgy döntöttem, rajzolok még egyet.
Neki is álltam. Hát… Kész voltam vele.
Bridget, pontosan, és tökéletesen lerajzolva, deréktól felfelé, egy melltartóban. A francba is. Miért kellett nekem elküldenem? Miért kellett azt hinnem, hogy megcsal? Most egy vámpír-öltőig szenvedhetek emiatt a hülye tettem miatt.
Mivel a rajz teljesen emlékeztetett igazi valójára így szépen a padom szélére tettem, majd hátradőltem, és lehunytam a szemem.
Lépteket hallottam meg közeledni, és a papír süvítő hangját.
- Emmett? –szólított meg a tanárnő.
- Igen? –nyitottam fel a szemem.
- Ő kicsoda? –kíváncsiskodott.
- Hogy Ő ki? –kérdeztem vissza, és a papírra böktem. –Ő az életem értelme. Menyasszonyom volt, de sajnos egy kis tévedés miatt szakítottam vele, és ennek most én iszom a kárát.
- Oh, sajnálom. –hajtotta le a fejét. –Végzős vagy, és már el is köteleznéd magad?
- Érte bármit. –rántottam meg a vállam.
Visszatette a rajzot, és elment, körbenézett a termen. Én pedig összegyűrtem a papírt, és a kukába dobtam. Arra viszont nem számítottam, hogy valaki beugrik a papír útjába, így szépen fejbetaláltam.
- Bocsi. –dörmögtem.
- Huhh, ezt nézzétek. –füttyentett Ben, miután széthajtogatta a papírt.
- Én a helyedben szépen oda tenném, ahova céloztam. –szólaltam meg hangosan is.
- Miért, Cullen? Csak nem tiltott terület? –nevetett fel a haverjaival együtt.
Én szépen felálltam, és eléjük mentem.
- Tehát. Szerintem add ide a rajzomat. Vagy azonnal dobhatod a kukába, nekem teljesen mindegy. –morogtam rá, mire megfutamodott, és a papír a szemetesben landolt.
Pont visszabaktattam a padomhoz, amikor kicsengettek. Végre. Összedobáltam a cuccaimat, és már mentem is a következő terembe.
Irodalom…
Órán a költői szerelemről, meg egyéb hasonló badarságokról dumált a tanár. Csak nyomta a szöveget, de nekem tök mindegy volt. Nem is figyeltem rá, csak a csengőt hallottam, és már pattantam is fel.
A nap ilyen rendben telt. Terembe be, teremből ki. Ennyi. Az ebédlőben csak néztem, ahogy a szerelmesek egymást etetik, és egymás szájába tömik a bon-bont, miután a felét megették.
Gusztustalan, mondhatom.
Amikor végre hazaindulhattam, kimentem a parkolóba, és elfutott a méreg.
De nyugodt vagyok, nem töröm össze a kocsim, és egy embert sem nyiffantok ki.
Azt hittem, hogy elkap az idegbaj. A kocsimra lufikat aggattak, és rózsákat tettek rá. Dühösen lesöpörtem róla a virágokat, és szabadjára engedtem a léggömböket, majd behuppantam a kocsimba, fullra nyomtam a hangerőt, és beindítottam a legpörgősebb számot, amit ismertem, és hazaszáguldottam.
Persze otthon sem volt jobb a helyzet. Esme a konyhapulton ült, előtte Carlisle, és vadul csókolóztak. Legtöbb esetben elsütöttem volna pár kínos megjegyzést, vagy piszkálódást, de most nem. Nem volt kedvem hozzá. Mint kiderült Nich az egyik barátjánál van, és péntek révén náluk is alszik. Nos igen, itt van 8 éves. Aranyos kis gyerkőc lett belőle.
Levágódtam az ágyamra, és bekapcsoltam a hifim, majd ugyan azt kezdtem el, mint minden évben. Elővettem a fényképalbumokat, és végiglapoztam rajtuk. Minden volt benne, de főleg én és Ő. Csókolózós kép, eljegyzéses kép. Ami akkor készült, amikor eljegyeztem, és levittem a lépcsőn. Rengeteg kép. A legvégén volt összehajtva az utolsó levél… levele… Milyen csodás is az írása. És ezt a bonyolult gondolatmenetet sosem fogom megérteni. Addig nézegettem gyöngy betűit és hoztam elő legkedvencebb emlékeimet, amíg beesteledett. A többiek vadul nyomták a szeretkezést, ami persze valentin-napján megszokott, legalább is tőlük. Végigdőltem az ágyon, és lehunytam a szemeim.
„- Szeretlek. –ejtette ki csodálatos ajkain a legszebb szót. –Tudom, hogy ez már nem jelent valami sokat…
- Én is téged. És hidd el, sosem fogom megunni. –nevettem fel, és csupasz mellkasomra voltam.
Valentin-nap este… Már csak pár másodperc van ebből a csodálatos napból.
- Még egy utolsó csókot a szerelmesek napján? –mosolyodott el.
- Bármit. –nevettem fel, és vadul megcsókoltam, és pont éjfél lett. ”
Oké. Ennyi. Emmett. Fékezd magad. Ez csak egy emlék. Nincs itt, és nem is lesz. Te jó ég. Egy vámpír lehet skizofrén?
Mindegy. Maradjunk annyiban, hogy hiányzik. Mindennél és mindenkinél jobban. Ő…
Kezembe vettem a mobilom, és bepötyögtem a jól ismert szavakat.
„Hiányzol. Sajnálom. Szeretlek.”
Beírtam a telefonszámot is… küldés… És a képernyőn megjelent az egyre gyakrabban látott szöveg: Üzenet küldése sikertelen.
Sóhajtva letettem magam mellé a készüléket.
- Utálom a Valentin napot. –motyogtam magam elé…
És pont, ahogy mondtam. Leül, előredől, a fekete csipke melltartója kilátszik. Pont, mint tavaly.
- Jé, ugyan az a melltartó. –forgattam meg a szemeimet, és hátradőltem.
- Te azt figyeled? –sikkantott fel, eztán kajánul elvigyorodott. –Nem csalódtam én benned. Gondoltam, hogy táplálsz irántam érzelmeket.
- Hát persze, hogy táplálok. Jelenleg felfordul a gyomrom tőled. És nem túlzok. Tiffany, te egy kurva vagy. Ideje lesz az eszedbe vésned. –mondtam ki kerek perec. –És jó lenne, ha leszállnál rólam.
- Emmett. –sipákolt. –Na de… Hééé…
Felpattant, és elsuhant. Legalább is próbált, de elesett a saját lábaiban, és hason landolt. A csatlósai azonnal rohantak oda hozzá, és a hisztérikusan síró lányt a mosdóba kísérték. Elég vicces látvány volt. Az arcán a több kiló smink elfolyt, szőke haját saját maga tépte. De szó szerint. Zavarában már nem tudott mást csinálni. De szerintem, legalább is ahogy én gondolom még a földön neki is állt volna rángatózni.
Szánalmas, mondhatom…
És bejött a tanárnő.
- Boldog Valentin napot mindenkinek. –köszöntött minket.
Barna, hosszú haját kontyba tette a feje tetejére, és piros szívecskéket tűzdelt bele. A piros ingjén és a fekete szoknyán is látszott a Valentin-nap. A szoknyája szélére tűzött egy szívecskét, míg az ingjére egy rózsafejet rögzített. Fülében szíves fülbevaló lógott, mely minden mozdulatánál nagyobbat ugrott.
- Elnézést Tanárnő. –lépett be Jasper is, és leült mellém, a helyére.
- Mivel a szerelmesek napját ünnepeljük, úgy döntöttem, hogy ma mindenki a Valentin-nappal kapcsolatosan fog valamit alkotni. Lássatok is neki. –nevetett fel, és a táblához ment, ahova felrajzolt krétával egy rózsát.
Mi pedig nekiálltunk rajzolni. Én gyorsan, -már amennyire egy emberi sebesség engedte- rajzoltam egy szívet, átszúrva egy rózsával, majd beadtam a tanárnak.
- Ilyen gyorsan, Mr. Cullen? –döbbent meg.
- Igen. –dörmögtem, és az asztalára ejtettem a rajzot, és visszabaktattam Jaz mellé.
Nos igen… Ő élvezi ezt a szörnyű napot. Tökéletesen lerajzolta szerelmét, a papír sarkába pedig egy rózsa aprólékosan kidolgozott mását. Úgy döntöttem, rajzolok még egyet.
Neki is álltam. Hát… Kész voltam vele.
Bridget, pontosan, és tökéletesen lerajzolva, deréktól felfelé, egy melltartóban. A francba is. Miért kellett nekem elküldenem? Miért kellett azt hinnem, hogy megcsal? Most egy vámpír-öltőig szenvedhetek emiatt a hülye tettem miatt.
Mivel a rajz teljesen emlékeztetett igazi valójára így szépen a padom szélére tettem, majd hátradőltem, és lehunytam a szemem.
Lépteket hallottam meg közeledni, és a papír süvítő hangját.
- Emmett? –szólított meg a tanárnő.
- Igen? –nyitottam fel a szemem.
- Ő kicsoda? –kíváncsiskodott.
- Hogy Ő ki? –kérdeztem vissza, és a papírra böktem. –Ő az életem értelme. Menyasszonyom volt, de sajnos egy kis tévedés miatt szakítottam vele, és ennek most én iszom a kárát.
- Oh, sajnálom. –hajtotta le a fejét. –Végzős vagy, és már el is köteleznéd magad?
- Érte bármit. –rántottam meg a vállam.
Visszatette a rajzot, és elment, körbenézett a termen. Én pedig összegyűrtem a papírt, és a kukába dobtam. Arra viszont nem számítottam, hogy valaki beugrik a papír útjába, így szépen fejbetaláltam.
- Bocsi. –dörmögtem.
- Huhh, ezt nézzétek. –füttyentett Ben, miután széthajtogatta a papírt.
- Én a helyedben szépen oda tenném, ahova céloztam. –szólaltam meg hangosan is.
- Miért, Cullen? Csak nem tiltott terület? –nevetett fel a haverjaival együtt.
Én szépen felálltam, és eléjük mentem.
- Tehát. Szerintem add ide a rajzomat. Vagy azonnal dobhatod a kukába, nekem teljesen mindegy. –morogtam rá, mire megfutamodott, és a papír a szemetesben landolt.
Pont visszabaktattam a padomhoz, amikor kicsengettek. Végre. Összedobáltam a cuccaimat, és már mentem is a következő terembe.
Irodalom…
Órán a költői szerelemről, meg egyéb hasonló badarságokról dumált a tanár. Csak nyomta a szöveget, de nekem tök mindegy volt. Nem is figyeltem rá, csak a csengőt hallottam, és már pattantam is fel.
A nap ilyen rendben telt. Terembe be, teremből ki. Ennyi. Az ebédlőben csak néztem, ahogy a szerelmesek egymást etetik, és egymás szájába tömik a bon-bont, miután a felét megették.
Gusztustalan, mondhatom.
Amikor végre hazaindulhattam, kimentem a parkolóba, és elfutott a méreg.
De nyugodt vagyok, nem töröm össze a kocsim, és egy embert sem nyiffantok ki.
Azt hittem, hogy elkap az idegbaj. A kocsimra lufikat aggattak, és rózsákat tettek rá. Dühösen lesöpörtem róla a virágokat, és szabadjára engedtem a léggömböket, majd behuppantam a kocsimba, fullra nyomtam a hangerőt, és beindítottam a legpörgősebb számot, amit ismertem, és hazaszáguldottam.
Persze otthon sem volt jobb a helyzet. Esme a konyhapulton ült, előtte Carlisle, és vadul csókolóztak. Legtöbb esetben elsütöttem volna pár kínos megjegyzést, vagy piszkálódást, de most nem. Nem volt kedvem hozzá. Mint kiderült Nich az egyik barátjánál van, és péntek révén náluk is alszik. Nos igen, itt van 8 éves. Aranyos kis gyerkőc lett belőle.
Levágódtam az ágyamra, és bekapcsoltam a hifim, majd ugyan azt kezdtem el, mint minden évben. Elővettem a fényképalbumokat, és végiglapoztam rajtuk. Minden volt benne, de főleg én és Ő. Csókolózós kép, eljegyzéses kép. Ami akkor készült, amikor eljegyeztem, és levittem a lépcsőn. Rengeteg kép. A legvégén volt összehajtva az utolsó levél… levele… Milyen csodás is az írása. És ezt a bonyolult gondolatmenetet sosem fogom megérteni. Addig nézegettem gyöngy betűit és hoztam elő legkedvencebb emlékeimet, amíg beesteledett. A többiek vadul nyomták a szeretkezést, ami persze valentin-napján megszokott, legalább is tőlük. Végigdőltem az ágyon, és lehunytam a szemeim.
„- Szeretlek. –ejtette ki csodálatos ajkain a legszebb szót. –Tudom, hogy ez már nem jelent valami sokat…
- Én is téged. És hidd el, sosem fogom megunni. –nevettem fel, és csupasz mellkasomra voltam.
Valentin-nap este… Már csak pár másodperc van ebből a csodálatos napból.
- Még egy utolsó csókot a szerelmesek napján? –mosolyodott el.
- Bármit. –nevettem fel, és vadul megcsókoltam, és pont éjfél lett. ”
Oké. Ennyi. Emmett. Fékezd magad. Ez csak egy emlék. Nincs itt, és nem is lesz. Te jó ég. Egy vámpír lehet skizofrén?
Mindegy. Maradjunk annyiban, hogy hiányzik. Mindennél és mindenkinél jobban. Ő…
Kezembe vettem a mobilom, és bepötyögtem a jól ismert szavakat.
„Hiányzol. Sajnálom. Szeretlek.”
Beírtam a telefonszámot is… küldés… És a képernyőn megjelent az egyre gyakrabban látott szöveg: Üzenet küldése sikertelen.
Sóhajtva letettem magam mellé a készüléket.
- Utálom a Valentin napot. –motyogtam magam elé…
Bocsi, még egy idézetet írnák ide:
Egyszer egy indiai hercegnő édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Ezt az egyetlen szót véste bele: Elmúlik
