Na, de nem sajnáltatom magam.
Nagyon szépen köszönöm a 6 kommentet, nagyon jól estek.
Abban meg kellene egyeznünk, hogy mikor legyen friss? Én úgy gondoltam, hogy egy héten 2x maximum, ha az nektek is jó lesz. Persze próbálok minél hosszabbakat írni, de most tényleg eléggé sok a tanulnivalóm is.
De nem húzom az időt.
Tudjátok, a kominak mint mindíg, most is örülni fogok, szóval ne is gondolkodjatok a komit írásában, csak nyomjátok meg a "Megjegyzés küldése" -t, és írjátok le ami eszetekbe jut.
Pusziii <3
62. fejezet- Vagyis II. 21. fejezet
- Oké. Most kell mázli. –vettük ki a kocsiból az éneklő Gil-t.
- Az biztos. Gillian. Psszt. –csitítgatta Alice.
- Engem senki sem szeret. –ordította.
- Oké. Most kell mázli. –vettük ki a kocsiból az éneklő Gil-t.
- Az biztos. Gillian. Psszt. –csitítgatta Alice.
- Engem senki sem szeret. –ordította.
- Halkabban. –utasítottam. - Most mit csináljuk? –estem kétségbe.
- Valahogy mindenképp fel kell juttatni a szobába. –gondolkodott el Jane.
- Oh sole mio. –kezdett el énekelni.
- Oké. Megőrülök. –fogta be a füleit Alec.
- Én is azon vagyok. –bólogattam. –Azt hiszem jobb lenne, ha lebénítanánk.
- Minden ember… hukk… boldog akar…hukk… - állt neki újra énekelni, és csuklani.
- Oké. Gil. Psszt. –fogtam be a száját. –Alec?
- Valahogy mindenképp fel kell juttatni a szobába. –gondolkodott el Jane.
- Oh sole mio. –kezdett el énekelni.
- Oké. Megőrülök. –fogta be a füleit Alec.
- Én is azon vagyok. –bólogattam. –Azt hiszem jobb lenne, ha lebénítanánk.
- Minden ember… hukk… boldog akar…hukk… - állt neki újra énekelni, és csuklani.
- Oké. Gil. Psszt. –fogtam be a száját. –Alec?
- Lelépett. –nevetett fel Jane. –Sophie-val együtt.
- Nagyon sürgős dolguk akadt. –vigyorodott el Emmett.
- Jó, most ez nem ide való. –mosolyodott el Alice. –Valahogy fel kellene juttatni a szobájába. Mielőtt…
- Mit csináltok ti itt? –jött az éles hang mögülem.
- Nagyon sürgős dolguk akadt. –vigyorodott el Emmett.
- Jó, most ez nem ide való. –mosolyodott el Alice. –Valahogy fel kellene juttatni a szobájába. Mielőtt…
- Mit csináltok ti itt? –jött az éles hang mögülem.
- Meg fogom magyarázni, de fel kellene juttatni a szobámba. –szóltam azonnal.
- Caius. –csavarodott ki Gil a kezeim közül, és szobatársa karjaiba vetette magát.
Igazából nem vetette, hanem megbotlott a saját lábába, és Caius karjaiba esett, aki szinte reflexszerűen karolta át.
- Mit csináltatok ti vele? –szűrte a fogai között.
- Caius. –csavarodott ki Gil a kezeim közül, és szobatársa karjaiba vetette magát.
Igazából nem vetette, hanem megbotlott a saját lábába, és Caius karjaiba esett, aki szinte reflexszerűen karolta át.
- Mit csináltatok ti vele? –szűrte a fogai között.
- Csak ivott. –rántotta meg a vállát Felix.
- Csak? –horkant fel a szőke vezető.
- Ne most jó? –szóltam rá, és megpróbáltam kisegíteni Gil-t Caius karjai közül, de ő csak kapaszkodott és kapaszkodott. –Na jó, inkább hagyjuk. Letörném az ujjait.
- Azt azért ne. –szólt azonnal Caius.
- Cica. – nyavalygott Gil.
- Hmm?- döbbent meg Caius.
- Szeretlek cica. –suttogta a lány, és ajkait a vámpírpasi szájára nyomta.
Nem kicsit megdöbbentünk. Közben Gil már gombolta ki a partnere ingjét, és a mellkasát simogatta.
- Hogy az a… –tolta el magától Caius. –Mit itattatok ti vele?
- Hát… - gondolkoztam el.
- Na mindegy, most megyek. –engedte el a lányt, és elsuhant.
- Oké. –karoltam át Gil-t, mivel eléggé dülöngélt, és bent volt a pakliban, hogy itt összeesik nekem.
- Elaltassam? –ajánlotta fel Jasper.
- Megtennéd? –vidultam fel.
- Persze. De kapjátok el. –érintette meg, mire eszméletlenül közeledett a föld felé, de Felix felkapta.
- Elájult. Elájult. –jajdult fel Felix.
- Te hülye vagy. –nevettem fel. –Hol voltál az utóbbi három másodpercben? Csak elaltattuk.
- Ja, jó. Megnyugodtam. –fújta ki a benntartott levegőjét, és elvigyorodott.
- Na, halkan. –indultam el a szobám felé, és mindenki követett.
- Haza akarok menni. –dörmögte álmába Gil. –Ne bánts! Vigyázz!... Odaég a szuflé… Obba só kell, nem paprika… Nem, anya. Jól vagyok… Nem akarok fürdeni…
- Jasper. –suttogtam. –Mennyire altattad el?
- Jobban nem lehet. Hacsak nem, hogy kómába essen. –magyarázta.
- Oké. Akkor viszont siessünk. –mondtam, és gyorsítottam, majd kitártam a szobaajtóm, és gyorsan leágyaztam.
Felix az ágyba fektette a becsípett barátnőnket, mi pedig leültünk a kanapéra, Felix pedig lelépett.
- Mit fogunk csinálni?- sóhajtottam fel. –El kell mondani Caius-nak is, valószínűleg már mindenhol kereste.
- Ráadásul holnap iszonyatos fejfájása lesz. –teszi hozzá Alice.
- El kéne mennünk gyógyszertárba. –gondolkodtam el.
- Majd reggel korán elmegyünk. Tehát ha most van öt óra, - pillantott a telefonjára. –akkor durván két óra múlva elmehetünk valami patikába, és Gil csak délben fog felkelni.
- Oh, hát akkor ráérünk. –fészkeltem be magam szerelmem karjaiba. – Nem azért, de eléggé meglepett ez a csókolózós ügy.
- Engem is. –mosolyodott el Alice.
- Nekem kifejezetten tetszett. Ma este megmutatta a kiscsaj az igazi énjét.
- Valami eléggé dühös személy közeledik. –jegyezte meg Jasper.
- Mindjárt itt lesz. –sóhajtott Alice, és már hallottuk is.
- Segítség. –jajdultam fel, és még közelebb bújtam Em-hez.
- Az elkel majd. –ült le mellém Alice, és magához húzta Jazz-t is. –Most kell a segítség.
- Ennyire dühös lesz? –suttogtam, hisz már elég közel volt.
- Azt el sem tudod képzelni. –nézett rám kétségbeesett pillantással, és ugyanebben a másodpercben kivágódott az ajtó, és egy nagyon mérgesen fújtató szélvész száguldott be rajta.
- Mi a fenét képzeltetek? –ordította teljes hangerőből. – Ti leitattátok! Mi van… ha valami idióta barom elhurcolja, és megerőszakolja, vagy akármi?
- Lejjebb tekerhetnéd a hangerőt. Alszik, szóval halkabban. –szóltam rá. – Vámpírok vagyunk. Ott lettünk volna, senki nem hurcolta volna el. Most nem csak magadra kell tekintettel lenned. Nem csak azt kell figyelned, hogy neked mi a jó. Most kettő személyért felelsz. És Gil-nek most kikapcsolódás kellett. Nehéz ám neki úgy, hogy a férje csalta és bántalmazta, a családja meghalt, ráadásul most még egy szobába van bezárva. Nagyon élvezheti, mondhatom. –mondtam mérgesen. –És most nehogy itt dilizz nekem, mert meg kell értened, hogy egy kicsit hátat kell fordítania a gondjainak. És ma ezt meg is tette. Kell neki ennyi. Ráadásul ha őt fogod hibáztatni a dolgokért, akkor megbánod. Komolyan mondom. –fenyegettem meg. –És láttam, hogy te is élvezted a csókot.
- Te vagy az, aki elrángatta valahova, és ráadásul nekem nem szólt! –kiabált továbbra is. –És ha élveztem? Semmi közöd sincs hozzá. Megjegyzem, te sem tehetsz meg mindent.
- De ennyit igen. –mordultam fel, mire megragadott a nyakamnál fogva, és felemelt, közben erősen morgott. Egyre jobban szorított, és már az idegek és az izmok pattogtak a nyakamba. Épp készültem elrúgni magamtól, de megelőztek.
- Engedd el. –pattant fel Emmett, és belevágott egyet Caius hasába, aki ettől elengedett, és végcsúszott a padlón, a falnál állt meg.
- Kifelé! –ordítottam immár én. –Azonnal! Kifelé!
- Bocsi, én… én… - dadogta, és próbálta kimagyarázni magát. – Én nem akartam… én…
- Most! Kifelé! –mutattam az ajtó felé. Igaz, suttogtam ezeket a szavakat, de így még nagyobb volt a hatásuk, mintha kiabáltam volna. –Ne mondjam még egyszer.
- Sajnálom. – motyogta, de még mindig ott állt.
- Menj el innen! Most! És ide ne merd tolni többé a képed. –szorítottam ökölbe a kezem. –Menj már innen!
- Csak? –horkant fel a szőke vezető.
- Ne most jó? –szóltam rá, és megpróbáltam kisegíteni Gil-t Caius karjai közül, de ő csak kapaszkodott és kapaszkodott. –Na jó, inkább hagyjuk. Letörném az ujjait.
- Azt azért ne. –szólt azonnal Caius.
- Cica. – nyavalygott Gil.
- Hmm?- döbbent meg Caius.
- Szeretlek cica. –suttogta a lány, és ajkait a vámpírpasi szájára nyomta.
Nem kicsit megdöbbentünk. Közben Gil már gombolta ki a partnere ingjét, és a mellkasát simogatta.
- Hogy az a… –tolta el magától Caius. –Mit itattatok ti vele?
- Hát… - gondolkoztam el.
- Na mindegy, most megyek. –engedte el a lányt, és elsuhant.
- Oké. –karoltam át Gil-t, mivel eléggé dülöngélt, és bent volt a pakliban, hogy itt összeesik nekem.
- Elaltassam? –ajánlotta fel Jasper.
- Megtennéd? –vidultam fel.
- Persze. De kapjátok el. –érintette meg, mire eszméletlenül közeledett a föld felé, de Felix felkapta.
- Elájult. Elájult. –jajdult fel Felix.
- Te hülye vagy. –nevettem fel. –Hol voltál az utóbbi három másodpercben? Csak elaltattuk.
- Ja, jó. Megnyugodtam. –fújta ki a benntartott levegőjét, és elvigyorodott.
- Na, halkan. –indultam el a szobám felé, és mindenki követett.
- Haza akarok menni. –dörmögte álmába Gil. –Ne bánts! Vigyázz!... Odaég a szuflé… Obba só kell, nem paprika… Nem, anya. Jól vagyok… Nem akarok fürdeni…
- Jasper. –suttogtam. –Mennyire altattad el?
- Jobban nem lehet. Hacsak nem, hogy kómába essen. –magyarázta.
- Oké. Akkor viszont siessünk. –mondtam, és gyorsítottam, majd kitártam a szobaajtóm, és gyorsan leágyaztam.
Felix az ágyba fektette a becsípett barátnőnket, mi pedig leültünk a kanapéra, Felix pedig lelépett.
- Mit fogunk csinálni?- sóhajtottam fel. –El kell mondani Caius-nak is, valószínűleg már mindenhol kereste.
- Ráadásul holnap iszonyatos fejfájása lesz. –teszi hozzá Alice.
- El kéne mennünk gyógyszertárba. –gondolkodtam el.
- Majd reggel korán elmegyünk. Tehát ha most van öt óra, - pillantott a telefonjára. –akkor durván két óra múlva elmehetünk valami patikába, és Gil csak délben fog felkelni.
- Oh, hát akkor ráérünk. –fészkeltem be magam szerelmem karjaiba. – Nem azért, de eléggé meglepett ez a csókolózós ügy.
- Engem is. –mosolyodott el Alice.
- Nekem kifejezetten tetszett. Ma este megmutatta a kiscsaj az igazi énjét.
- Valami eléggé dühös személy közeledik. –jegyezte meg Jasper.
- Mindjárt itt lesz. –sóhajtott Alice, és már hallottuk is.
- Segítség. –jajdultam fel, és még közelebb bújtam Em-hez.
- Az elkel majd. –ült le mellém Alice, és magához húzta Jazz-t is. –Most kell a segítség.
- Ennyire dühös lesz? –suttogtam, hisz már elég közel volt.
- Azt el sem tudod képzelni. –nézett rám kétségbeesett pillantással, és ugyanebben a másodpercben kivágódott az ajtó, és egy nagyon mérgesen fújtató szélvész száguldott be rajta.
- Mi a fenét képzeltetek? –ordította teljes hangerőből. – Ti leitattátok! Mi van… ha valami idióta barom elhurcolja, és megerőszakolja, vagy akármi?
- Lejjebb tekerhetnéd a hangerőt. Alszik, szóval halkabban. –szóltam rá. – Vámpírok vagyunk. Ott lettünk volna, senki nem hurcolta volna el. Most nem csak magadra kell tekintettel lenned. Nem csak azt kell figyelned, hogy neked mi a jó. Most kettő személyért felelsz. És Gil-nek most kikapcsolódás kellett. Nehéz ám neki úgy, hogy a férje csalta és bántalmazta, a családja meghalt, ráadásul most még egy szobába van bezárva. Nagyon élvezheti, mondhatom. –mondtam mérgesen. –És most nehogy itt dilizz nekem, mert meg kell értened, hogy egy kicsit hátat kell fordítania a gondjainak. És ma ezt meg is tette. Kell neki ennyi. Ráadásul ha őt fogod hibáztatni a dolgokért, akkor megbánod. Komolyan mondom. –fenyegettem meg. –És láttam, hogy te is élvezted a csókot.
- Te vagy az, aki elrángatta valahova, és ráadásul nekem nem szólt! –kiabált továbbra is. –És ha élveztem? Semmi közöd sincs hozzá. Megjegyzem, te sem tehetsz meg mindent.
- De ennyit igen. –mordultam fel, mire megragadott a nyakamnál fogva, és felemelt, közben erősen morgott. Egyre jobban szorított, és már az idegek és az izmok pattogtak a nyakamba. Épp készültem elrúgni magamtól, de megelőztek.
- Engedd el. –pattant fel Emmett, és belevágott egyet Caius hasába, aki ettől elengedett, és végcsúszott a padlón, a falnál állt meg.
- Kifelé! –ordítottam immár én. –Azonnal! Kifelé!
- Bocsi, én… én… - dadogta, és próbálta kimagyarázni magát. – Én nem akartam… én…
- Most! Kifelé! –mutattam az ajtó felé. Igaz, suttogtam ezeket a szavakat, de így még nagyobb volt a hatásuk, mintha kiabáltam volna. –Ne mondjam még egyszer.
- Sajnálom. – motyogta, de még mindig ott állt.
- Menj el innen! Most! És ide ne merd tolni többé a képed. –szorítottam ökölbe a kezem. –Menj már innen!
Bólintott egy aprót, és elsuhant.
- Ugye jól vagy? Mond, hogy jól vagy. –kapott fel Emmett, és leült velem a kanapéra.
- Persze, hogy jól vagyok. –szorítottam magamhoz. –Semmi bajom sincs. Egy vámpír mindig jól van…
- Ugye jól vagy? Mond, hogy jól vagy. –kapott fel Emmett, és leült velem a kanapéra.
- Persze, hogy jól vagyok. –szorítottam magamhoz. –Semmi bajom sincs. Egy vámpír mindig jól van…
- Esküszöm, ezt nem láttam. –mentegetőzött Alice.
- Semmi baj, Alice. Te sem láthatsz mindent. –halványan elmosolyodtam. –Ugye nem ébredt fel?
- Nem. Túlságosan kiütötte magát. –nyugtatott meg Jasper. –És mivel rásegítettem…
- Oké. Akkor jó. –motyogtam, és beletúrtam a hajamba. –Na, nyugi. Nincs világvége, nem kell nyomott hangulatnak lennie.
- Épp meg akartak fujtani. –horkant fel Em.
- Fujtani? –nevettem fel. –Talán letépni a fejem.
- A lényeg ugyan az lenne. –döntötte el. –Megölne, és ennyi.
- De nem tette meg. –szóltam közbe. –Na, de most tényleg ejtsük a témát. Hol is tartottunk?
- Ott, hogy hét óra körül megyünk. –gondolkodott el Alice. –Ja, és kávét akar majd inni, meg pirítóst enni délben… szóval…
- Oké. Tehát vásárlás elé nézünk. –bólintottam.
- Én kinyírom. Én komolyan megölöm. –határozta el szerelmem.
- Dehogy fogod kinyírni. –nevettem fel lágyan, és hozzá bújtam.
- De csak miattad nem. –jelentette ki.
- Ebben az a poén, hogy pont miattam nyírnád ki, és pont miattam nem teszed. Szóval… - kuncogtam.
- Furcsa helyzet, az biztos. –mosolyodott el Alice.
- Azon gondolkodtam, hogy el kellene mennünk vadászni. –jelentette ki Jasper.
- Ja, persze. –ugrottam fel. –Miért nem mondtad, hogy kényelmetlen már neked?
- Mert eddig nem volt az. –nevetett fel.
- Nem. Túlságosan kiütötte magát. –nyugtatott meg Jasper. –És mivel rásegítettem…
- Oké. Akkor jó. –motyogtam, és beletúrtam a hajamba. –Na, nyugi. Nincs világvége, nem kell nyomott hangulatnak lennie.
- Épp meg akartak fujtani. –horkant fel Em.
- Fujtani? –nevettem fel. –Talán letépni a fejem.
- A lényeg ugyan az lenne. –döntötte el. –Megölne, és ennyi.
- De nem tette meg. –szóltam közbe. –Na, de most tényleg ejtsük a témát. Hol is tartottunk?
- Ott, hogy hét óra körül megyünk. –gondolkodott el Alice. –Ja, és kávét akar majd inni, meg pirítóst enni délben… szóval…
- Oké. Tehát vásárlás elé nézünk. –bólintottam.
- Én kinyírom. Én komolyan megölöm. –határozta el szerelmem.
- Dehogy fogod kinyírni. –nevettem fel lágyan, és hozzá bújtam.
- De csak miattad nem. –jelentette ki.
- Ebben az a poén, hogy pont miattam nyírnád ki, és pont miattam nem teszed. Szóval… - kuncogtam.
- Furcsa helyzet, az biztos. –mosolyodott el Alice.
- Azon gondolkodtam, hogy el kellene mennünk vadászni. –jelentette ki Jasper.
- Ja, persze. –ugrottam fel. –Miért nem mondtad, hogy kényelmetlen már neked?
- Mert eddig nem volt az. –nevetett fel.
- Na, akkor gyere. –ragadtam karon, és kidobtam az ablakon. –Bocsi.
- Na köszi. –nevetett. –Ennyire szívesen látsz, hogy még az ablakon is kidobsz?
- Ezt vedd jó dolognak. Még senkit sem dobtam ki az ablakon. –ugrottam utána. – Legalább is ezen az ablakon.
- Na köszi. –nevetett. –Ennyire szívesen látsz, hogy még az ablakon is kidobsz?
- Ezt vedd jó dolognak. Még senkit sem dobtam ki az ablakon. –ugrottam utána. – Legalább is ezen az ablakon.
- Mást már dobtál ki ablakon? –kíváncsiskodott, miután mellé ugrottam.
- Persze. Még Jane-t is. –nevettem fel. –Majdnem mindenkit. Mert ugye a vezetőket nem kellett. De ha edzés volt, vagy megvédtem magam, akkor gyakran még a falon is keresztülrepültek.
- Vicces. –érkezett mellém Alice, majd Em is kiugrott
- Na, indulhatunk? –fogtam meg szerelmem kezét.
- Persze. –csókolt meg lágyan, és már az erdőben suhantunk.
Mindegyikünk elfogyasztott pár vadat, amit talált, és amihez kedve volt.
- Még valaki kíván valamit? –nevettem fel.
- Én téged Baby. –csókolt bele Em a nyakamba.
- Most nem vagyok az étlapon. –kuncogtam fel.
- Kár. –sóhajtott fel.
- Vissza kellene mennünk. Tudjátok… el kell menni vásárolni…
- Ja, tényleg. Elmenjünk veletek, vagy elboldogultok egyedül is? –karolta át szerelmét Jazz.
- Hát… tudjátok. Örülnék, ha eljönnétek. –csókolta meg Alice.
- Oké. –dörmögte Em. –Elmegyünk.
- De jó. –fordultam vele szembe, és átkaroltam a nyakát, közben megcsókoltam, az ő kezei pedig a derekamra csúsztak.
- Lécci. –sóhajtott fel Jazz.
- Jaj, ne csináld már. –nyafogtam.
- Oké.
- Papucs vagy Jazz. –nevetett Emmett, mire tarkón csaptam.
- Csak nehogy te legyél az. –mosolyodtam el.
- Na, menjünk. –indult el Alice, mi pedig utána száguldoztunk.
A szobámban nekiálltam öltözni, míg Alice és Jasper lelépett a saját szobájába. Egyenesen a gardróbomba mentem, és gyorsan átöltöztem. Egy koptatott farmert, zöld csíkos felsővel és fehér tűsarkúval, majd a hajamat átfésültem párszor, beledobtam a táskámba pár cuccot, és mentem is ki Emmett-hez, aki már átöltözve, a kanapén ülve várt.
- Tudod…még mindig rajta vagy az étlapon. –jegyezte meg Emmett.
- Igen? –ültem le az ölébe, így vele szembe kerültem.
- Nem is akarlak letörölni. –csókolt meg.
Én pedig mint mindig, nagyon szívesen csókoltam vissza. Kezem automatikusan becsúszott a pólója alá, és kidolgozott hasát, valamint izmos mellkasát simogattam, amíg az ő keze az egész testem bejárta. Kibújtatott a felsőmből, és én is gyorsan levettem róla a pólóját. Végdöntött a kanapén, és a nyakamat kezdte el csókolgatni, közben én a mellkasát simogattam. És… kopogtak.
- Egy pillanat. –szóltam gyorsan, és felpattantam Emmett alól, neki odadobtam a pólóját, én meg magamra kaptam a felsőm, megigazítottam a hajam, és az ajtóhoz rohantam, miközben a morgolódó szerelmem utánam jött.
- Megzavartunk valamit? –érdeklődtek.
- Nem, dehogy. –válaszoltam gyorsan.
- De. Nagyon is. Jobbkor nem is jöhettetek volna. –mormogta Emmett.
- Hagyjuk. –legyintettem. –Irány a kocsihoz.
- Oké. –mosolyodott el Alice, és belekarolt szerelmébe, majd egyenesen a kocsimhoz mentünk, és gyors beszállás után indítottam is.
Rövid idő alatt a plázához értünk, persze az utat vég nevettük, nagyon jól éreztük magunkat.
- Na, sietnünk kellene. Jobban elszaladt az idő, mint gondoltam. –néztem az órámra, aminek a nagymutatója félnél kattant, míg a kicsi a tizenegynél állt.
- No para, időben odaérünk. –nevetett fel Alice.
- Oké. –mosolyogtam rá, és már haladtunk is a kirakatok között. –Hová megyünk először?
- Nem akarunk a mosdóba menni, és ott folytatni, ahol abbahagytuk? –suttogta Em a fülembe.
- Nem. –kuncogtam. –Majd otthon, ígérem.
- Ajánlom is. –kacsintott rám, és szenvedélyesen megcsókolt.
- Ne most, kérlek. –szólt Alice.
- Alice. Attól, hogy ti Jazzel nem szoktatok csókolózni, mi még igen. –nevettem fel.
- Még, hogy nem szoktunk. –horkant fel. –Ha nem szoktunk volna, akkor ezt hogy csinálnám meg? –fonta szerelme nyaka köré a karjait, és szenvedélyesen csókolni kezdte, mire Jasper kedvese derekát kezdte el simogatni, és Alice keze is megindult Jazz hajában.
- Oké. –szóltam. –Érthető.
- Reméltem is. –vigyorodott el Alice, miután véget vetett a heves csókolózásnak.
- Most, hogy kitárgyaltuk, hogy mindenki tud csókolózni, nem mehetnénk? –ajánlotta fel Jasper.
- Jasper, csak nem feltüzelt a kis feleséged? Ennyire haza akarsz menni? –nevetett mögöttem Em.
- Hidd el, jobban fel tud tüzelni, mint téged bárki. –mondta gúnyosan Jasper.
- Hééé. –szóltam közbe. –Na kösz.
- Ezt nem miattad mondtam. –nevetett fel.
- Nem? –fontam karba a kezem.
- Oké, ebből jól már sehogy sem jövök ki. –adta fel.
- Szerintem sem. –mondta Alice. –De tényleg menni kellene. Ruhákat is kell neki venni, meg ilyesmik.
- Oké, de akkor siessünk. Tényleg nincs valami sok időnk. –sóhajtottam fel, és már szedtem is a lábaimat.
Legjobb barátnőmmel a legközelebbi boltba mentünk be, és vettünk magunknak, és a mi kis emberbarátunknak is ruhákat. Farmerok, felsők, pulcsik, bikinik, leggingek, szabadidőruhák, kényelmes ruhák is kerültek a táskákba. Ezután egy cipőboltba mentünk, és mivel szabad utat engedtem Alice erejének, gond nélkül válogatta Gil-nek a cipőket. Persze van két pár sportcipőt azért kiharcoltam, mert azt semmiképp sem akart venni neki.
Na igen, ez Alice. Sportcipő, kényelmes szerkó kizárva.
Egy „alkalmi” ruhákat áruló boltba is beléptünk, majd miután kiválasztottunk jó pár ruhát, mentünk is. Persze ebben a butikból is van négy táskával távoztunk, amiből nem maradhatott ki bulizós szerkó sem.
A fiúk csak unottan követtek minket, és látszott rajtuk, hogy rühellik az egészet. Még ha kiejtjük a szánkon a pláza szót, már meg is rándul a szájuk. Most van egy olyan érzésem, hogy jó ideig nem vesszük rá őket egy rövid vásárlásra. Mert ez a másfél óra egy kicsit sem sok.
Megcéloztuk a fehérneműboltot, ahol Alice szinte nem is nézte, hogy mit dobál bele a kosárba, csak egyik darab után a másik landolt benne. Igaz, biztos voltam benne, hogy tudja, pontosabban látta, hogy mit kell vennie.
- Persze. Még Jane-t is. –nevettem fel. –Majdnem mindenkit. Mert ugye a vezetőket nem kellett. De ha edzés volt, vagy megvédtem magam, akkor gyakran még a falon is keresztülrepültek.
- Vicces. –érkezett mellém Alice, majd Em is kiugrott
- Na, indulhatunk? –fogtam meg szerelmem kezét.
- Persze. –csókolt meg lágyan, és már az erdőben suhantunk.
Mindegyikünk elfogyasztott pár vadat, amit talált, és amihez kedve volt.
- Még valaki kíván valamit? –nevettem fel.
- Én téged Baby. –csókolt bele Em a nyakamba.
- Most nem vagyok az étlapon. –kuncogtam fel.
- Kár. –sóhajtott fel.
- Vissza kellene mennünk. Tudjátok… el kell menni vásárolni…
- Ja, tényleg. Elmenjünk veletek, vagy elboldogultok egyedül is? –karolta át szerelmét Jazz.
- Hát… tudjátok. Örülnék, ha eljönnétek. –csókolta meg Alice.
- Oké. –dörmögte Em. –Elmegyünk.
- De jó. –fordultam vele szembe, és átkaroltam a nyakát, közben megcsókoltam, az ő kezei pedig a derekamra csúsztak.
- Lécci. –sóhajtott fel Jazz.
- Jaj, ne csináld már. –nyafogtam.
- Oké.
- Papucs vagy Jazz. –nevetett Emmett, mire tarkón csaptam.
- Csak nehogy te legyél az. –mosolyodtam el.
- Na, menjünk. –indult el Alice, mi pedig utána száguldoztunk.
A szobámban nekiálltam öltözni, míg Alice és Jasper lelépett a saját szobájába. Egyenesen a gardróbomba mentem, és gyorsan átöltöztem. Egy koptatott farmert, zöld csíkos felsővel és fehér tűsarkúval, majd a hajamat átfésültem párszor, beledobtam a táskámba pár cuccot, és mentem is ki Emmett-hez, aki már átöltözve, a kanapén ülve várt.
- Tudod…még mindig rajta vagy az étlapon. –jegyezte meg Emmett.
- Igen? –ültem le az ölébe, így vele szembe kerültem.
- Nem is akarlak letörölni. –csókolt meg.
Én pedig mint mindig, nagyon szívesen csókoltam vissza. Kezem automatikusan becsúszott a pólója alá, és kidolgozott hasát, valamint izmos mellkasát simogattam, amíg az ő keze az egész testem bejárta. Kibújtatott a felsőmből, és én is gyorsan levettem róla a pólóját. Végdöntött a kanapén, és a nyakamat kezdte el csókolgatni, közben én a mellkasát simogattam. És… kopogtak.
- Egy pillanat. –szóltam gyorsan, és felpattantam Emmett alól, neki odadobtam a pólóját, én meg magamra kaptam a felsőm, megigazítottam a hajam, és az ajtóhoz rohantam, miközben a morgolódó szerelmem utánam jött.
- Megzavartunk valamit? –érdeklődtek.
- Nem, dehogy. –válaszoltam gyorsan.
- De. Nagyon is. Jobbkor nem is jöhettetek volna. –mormogta Emmett.
- Hagyjuk. –legyintettem. –Irány a kocsihoz.
- Oké. –mosolyodott el Alice, és belekarolt szerelmébe, majd egyenesen a kocsimhoz mentünk, és gyors beszállás után indítottam is.
Rövid idő alatt a plázához értünk, persze az utat vég nevettük, nagyon jól éreztük magunkat.
- Na, sietnünk kellene. Jobban elszaladt az idő, mint gondoltam. –néztem az órámra, aminek a nagymutatója félnél kattant, míg a kicsi a tizenegynél állt.
- No para, időben odaérünk. –nevetett fel Alice.
- Oké. –mosolyogtam rá, és már haladtunk is a kirakatok között. –Hová megyünk először?
- Nem akarunk a mosdóba menni, és ott folytatni, ahol abbahagytuk? –suttogta Em a fülembe.
- Nem. –kuncogtam. –Majd otthon, ígérem.
- Ajánlom is. –kacsintott rám, és szenvedélyesen megcsókolt.
- Ne most, kérlek. –szólt Alice.
- Alice. Attól, hogy ti Jazzel nem szoktatok csókolózni, mi még igen. –nevettem fel.
- Még, hogy nem szoktunk. –horkant fel. –Ha nem szoktunk volna, akkor ezt hogy csinálnám meg? –fonta szerelme nyaka köré a karjait, és szenvedélyesen csókolni kezdte, mire Jasper kedvese derekát kezdte el simogatni, és Alice keze is megindult Jazz hajában.
- Oké. –szóltam. –Érthető.
- Reméltem is. –vigyorodott el Alice, miután véget vetett a heves csókolózásnak.
- Most, hogy kitárgyaltuk, hogy mindenki tud csókolózni, nem mehetnénk? –ajánlotta fel Jasper.
- Jasper, csak nem feltüzelt a kis feleséged? Ennyire haza akarsz menni? –nevetett mögöttem Em.
- Hidd el, jobban fel tud tüzelni, mint téged bárki. –mondta gúnyosan Jasper.
- Hééé. –szóltam közbe. –Na kösz.
- Ezt nem miattad mondtam. –nevetett fel.
- Nem? –fontam karba a kezem.
- Oké, ebből jól már sehogy sem jövök ki. –adta fel.
- Szerintem sem. –mondta Alice. –De tényleg menni kellene. Ruhákat is kell neki venni, meg ilyesmik.
- Oké, de akkor siessünk. Tényleg nincs valami sok időnk. –sóhajtottam fel, és már szedtem is a lábaimat.
Legjobb barátnőmmel a legközelebbi boltba mentünk be, és vettünk magunknak, és a mi kis emberbarátunknak is ruhákat. Farmerok, felsők, pulcsik, bikinik, leggingek, szabadidőruhák, kényelmes ruhák is kerültek a táskákba. Ezután egy cipőboltba mentünk, és mivel szabad utat engedtem Alice erejének, gond nélkül válogatta Gil-nek a cipőket. Persze van két pár sportcipőt azért kiharcoltam, mert azt semmiképp sem akart venni neki.
Na igen, ez Alice. Sportcipő, kényelmes szerkó kizárva.
Egy „alkalmi” ruhákat áruló boltba is beléptünk, majd miután kiválasztottunk jó pár ruhát, mentünk is. Persze ebben a butikból is van négy táskával távoztunk, amiből nem maradhatott ki bulizós szerkó sem.
A fiúk csak unottan követtek minket, és látszott rajtuk, hogy rühellik az egészet. Még ha kiejtjük a szánkon a pláza szót, már meg is rándul a szájuk. Most van egy olyan érzésem, hogy jó ideig nem vesszük rá őket egy rövid vásárlásra. Mert ez a másfél óra egy kicsit sem sok.
Megcéloztuk a fehérneműboltot, ahol Alice szinte nem is nézte, hogy mit dobál bele a kosárba, csak egyik darab után a másik landolt benne. Igaz, biztos voltam benne, hogy tudja, pontosabban látta, hogy mit kell vennie.
Ezután bementünk az élelmiszer boltba, és jó pár dolgot vettünk. Legalább is többnyire olyat tettünk a kosárba, ami biztosan kell a reggelihez, a többi dolog pedig Alice pörgése miatt landolt benne.
A fizetés után bementem a gyógyszertárba is, és mosolyogva mentem a pulthoz.
- Jó napot. Miben segíthetek? –mosolygott udvariasan a fiatal, harmincas éveiben járó nő.
- Fejfájás csillapítót szeretnék venni. –böktem ki.
- Rendben, egy pillanat, és hozom. –tűnt el.
Én pedig eltűnődtem, mivel kiszúrtam az egyik üveges szekrényben egy terhességi tesztet. Nem is tudom… még jól jöhet. Így hát kivettem a szekrényből, és azt is a pénztár mellé tettem.
- Ez is lesz? –bökött rá a nő a tesztre, miután visszaért.
- Igen. –bólintottam.
- Gratulálhatok? –mosolyodott el.
- Nem nekem lesz. –mondtam gyorsan. –Nekem nem lehet babám.
- Oh, sajnálom. –hajtotta le a fejét.
- Ugyan, semmi gond. –legyintettem.
Ekkor Em lépett be a patikába.
- Jössz Kicsim? –mosolyodott el, és felemelte a kezében lévő táskákat. –Leszakad a karom.
- Azért ne túlozz. –nevettem fel, és átnyújtottam a patikusnak a bankkártyám, aki ezt gyorsan le is húzta, és bepakolt egy táskába. –Köszönöm. Viszlát.
- Viszont látásra. –köszönt el, és az arcán lévő szomorú mosoly letörölhetetlen volt.
- Várj egy kicsit. –szóltam szerelmemnek, miután kiléptünk az ajtón. –Kíváncsi vagyok valamire…
A fizetés után bementem a gyógyszertárba is, és mosolyogva mentem a pulthoz.
- Jó napot. Miben segíthetek? –mosolygott udvariasan a fiatal, harmincas éveiben járó nő.
- Fejfájás csillapítót szeretnék venni. –böktem ki.
- Rendben, egy pillanat, és hozom. –tűnt el.
Én pedig eltűnődtem, mivel kiszúrtam az egyik üveges szekrényben egy terhességi tesztet. Nem is tudom… még jól jöhet. Így hát kivettem a szekrényből, és azt is a pénztár mellé tettem.
- Ez is lesz? –bökött rá a nő a tesztre, miután visszaért.
- Igen. –bólintottam.
- Gratulálhatok? –mosolyodott el.
- Nem nekem lesz. –mondtam gyorsan. –Nekem nem lehet babám.
- Oh, sajnálom. –hajtotta le a fejét.
- Ugyan, semmi gond. –legyintettem.
Ekkor Em lépett be a patikába.
- Jössz Kicsim? –mosolyodott el, és felemelte a kezében lévő táskákat. –Leszakad a karom.
- Azért ne túlozz. –nevettem fel, és átnyújtottam a patikusnak a bankkártyám, aki ezt gyorsan le is húzta, és bepakolt egy táskába. –Köszönöm. Viszlát.
- Viszont látásra. –köszönt el, és az arcán lévő szomorú mosoly letörölhetetlen volt.
- Várj egy kicsit. –szóltam szerelmemnek, miután kiléptünk az ajtón. –Kíváncsi vagyok valamire…
Bekapcsoltam a gondolatolvasásos erőm, és a patikában lévő nőre irányítottam. Gondolatai egyértelműen a sajnálatról, és a saját maga hibáztatásáról szóltak
„Szegény lány… Biztos szeretne egyszer egy kisembert, de nem adatik meg neki. Pedig a férje is annyira szimpatikusnak tűnik. Elkíséri vásárolni is. Egy igazi úriember, aki nagyon szereti a kedvesét. Én pedig azon nyavalygok, hogy a négy éves kisfiam nem viselkedik valamin jól az oviban, és állandóan elesik, mindenhova felmászik, megsérül. Ő pedig valószínűleg bármit megadna azért, hogy ezeket átélje. Csak magamra tudok gondolni. Látszik, hogy önző vagyok, ahogy a volt férjem is megmondta. Most valószínűleg az ebédet főzi a nagymamával az én kincsem. Mi lehet most az én kicsi fiammal? Fel is hívom…”
Úgy gondoltam, hogy ideje kiszállnom a fejéből, és mosolyogva, valamit Emmett kezét szorongatva indultam el a kocsimhoz, amiben már Alice és Jasper várt.
- Mit akartál megtudni? –kíváncsiskodott Emmett.
- Megmutatom jó? –mosolyogtam rá, mire azonnal bólintott, én pedig levetítettem neki a nő gondolatait.
- Férjed? –nevetett fel.
- Gondoltam, hogy csak ez az egy szó ragad meg abban a nagy, és üres fejedben. –koppintottam a feje búbjára.
- Nagy és üres? –húzta fel a szemöldökét. –Ha nagy és üres lenne, akkor nem tudnám eltervezni, hogy ebben a pillanatban hányféleképpen kaplak fel, és viszlek be a mosdóba, és hányféleképpen tépem le rólad a ruhákat, és teszlek magamévá.
- Igen? –nevettem fel. –Nagy, és üres. Na, szállj be.
- Oké. –nevetett fel, és bepattant a kocsiba, akár csak én.
- Na, mehetünk? Alice, semmit sem felejtettél el? –fordultam hátra.
- Nem. –szólt a kis manó, közben még jobban befészkelte magát kedvese karjaiba. –Habár, ha így belegondolunk…
- Szóval semmit, oké, akkor mehetünk. –szóltam gyorsan közbe, és már indítottam is, és padlógázzal kilőttem a kocsit.
„Szegény lány… Biztos szeretne egyszer egy kisembert, de nem adatik meg neki. Pedig a férje is annyira szimpatikusnak tűnik. Elkíséri vásárolni is. Egy igazi úriember, aki nagyon szereti a kedvesét. Én pedig azon nyavalygok, hogy a négy éves kisfiam nem viselkedik valamin jól az oviban, és állandóan elesik, mindenhova felmászik, megsérül. Ő pedig valószínűleg bármit megadna azért, hogy ezeket átélje. Csak magamra tudok gondolni. Látszik, hogy önző vagyok, ahogy a volt férjem is megmondta. Most valószínűleg az ebédet főzi a nagymamával az én kincsem. Mi lehet most az én kicsi fiammal? Fel is hívom…”
Úgy gondoltam, hogy ideje kiszállnom a fejéből, és mosolyogva, valamit Emmett kezét szorongatva indultam el a kocsimhoz, amiben már Alice és Jasper várt.
- Mit akartál megtudni? –kíváncsiskodott Emmett.
- Megmutatom jó? –mosolyogtam rá, mire azonnal bólintott, én pedig levetítettem neki a nő gondolatait.
- Férjed? –nevetett fel.
- Gondoltam, hogy csak ez az egy szó ragad meg abban a nagy, és üres fejedben. –koppintottam a feje búbjára.
- Nagy és üres? –húzta fel a szemöldökét. –Ha nagy és üres lenne, akkor nem tudnám eltervezni, hogy ebben a pillanatban hányféleképpen kaplak fel, és viszlek be a mosdóba, és hányféleképpen tépem le rólad a ruhákat, és teszlek magamévá.
- Igen? –nevettem fel. –Nagy, és üres. Na, szállj be.
- Oké. –nevetett fel, és bepattant a kocsiba, akár csak én.
- Na, mehetünk? Alice, semmit sem felejtettél el? –fordultam hátra.
- Nem. –szólt a kis manó, közben még jobban befészkelte magát kedvese karjaiba. –Habár, ha így belegondolunk…
- Szóval semmit, oké, akkor mehetünk. –szóltam gyorsan közbe, és már indítottam is, és padlógázzal kilőttem a kocsit.
