Meghoztam az esküvő második részét, az úgymond bulit =) Remélem kapok hozzá pár komit :)
Puszii
97.fejezet- Vagyis II. 56. fejezet
(Bridget)
- Férjjé és feleséggé nyilvánítalak titeket. Emmett, megcsókolhatod a menyasszonyt. –mondta a pap.
Emmett vigyorogva fordult felém, közelebb lépett, és átkarolta a derekamat.
- Szeretlek. –suttogta, majd ajkait az enyéimre nyomta.
Átkaroltam a nyakát, és visszacsókoltam. Az sem zavart meg minket, hogy a násznép tapsolni és fütyülni kezd. Csak csókoltam…
Mosolyogva váltunk el egymástól. Emmett összekulcsolta az ujjainkat, és a többiek felé fordultunk.
Sorban jöttek gratulálni. Elsőként Anya és Apa jött. Szülőanyám arcán örömkönnyek csorogtak végig, és még az sem segített rajta, hogy magamhoz öleltem.
- Nyugi Kicsim, csak boldog vagyok. –mosolygott rám.
- Nálam is ugyan ez volt. –kuncogta Prue, amint megölelt, és gratulált.
A húgom mögött jött Matthew, aki úgy tűnt szívből örül a frigyünknek. Elisabeth és Petric is gratulált. Az egyetlen unokaöcsém volt a szoros, aki jó szorosan ölelgetett meg, és szinte el sem akart engedni.
- Thim. –kuncogtam –Nyugodtan engedj el, nem fogok eltűnni.
- Annyira örülök nektek. –ölelt meg Carol is, ameddig Thim kezet fogott Emmel.
- Köszönjük. –mosolyogtam.
Így ment körülbelül fél órán át, amíg a násznép végigjárt rajtunk, mi pedig fogadtuk a gratulációjukat, és a jókívánságaikat.
Az utolsó páros igazán meglepett. Jane az én csokromat, valamint a sajátját szorongatta, miközben Nich a derekát karolta át.
Így most felcserélődött a sorend. Én ugrottam Jane nyakába, és ölelgettem meg, valamint gratuláltam neki.
- Erről még mesélni fogsz! Nem úszod meg. –jelentettem ki a fülébe susogva.
- Ahogy szeretnéd. –kuncogott.
- Mi van, Bridget, engem meg sem ölelsz? –kérdezte Nich.
Belebújtam a karjaiba, és megkönnyebbülten sóhajtottam.
- Végre visszatértél. –mosolyogtam fel rá –Már nagyon kiakadtunk tőled.
- Tudom, és sajnálom. De ígérem, nem lesz több ilyen. Megtaláltam azt a csodálatos személyt, aki vissza tudna fogni, ha kell… –engedett el, hogy aztán Emmett-nek is gratulálhasson.
Tudtam, hogy Jane-re gondol. Mindig is szerette, ezt tudtam. És tudom, hogy szemétség volt tőlem, de belenéztem Jane gondolataiba, amikor Nich-ről gondolkodott… Még, hogy széttépte a levelet. Dehogy. A szobájában tartja, az üveges szekrényében, kulcs alatt. Pont ezért is szakítottak… Mert Nich nem engedte meg Kate-nek, hogy benyúljon a szekrénybe…
- Min gondolkodsz, Kicsim? –suttogta a fülembe Emmett.
- Csak elmerengtem. –mosolyogtam rá –Menjünk, szerintem Alice ideges lesz, ha tovább maradunk…
- És? –húzott magához.
- Emmett. –szuszogtam.
- Szeretlek. –simított végig az arcomon.
(Bridget)
- Férjjé és feleséggé nyilvánítalak titeket. Emmett, megcsókolhatod a menyasszonyt. –mondta a pap.
Emmett vigyorogva fordult felém, közelebb lépett, és átkarolta a derekamat.
- Szeretlek. –suttogta, majd ajkait az enyéimre nyomta.
Átkaroltam a nyakát, és visszacsókoltam. Az sem zavart meg minket, hogy a násznép tapsolni és fütyülni kezd. Csak csókoltam…
Mosolyogva váltunk el egymástól. Emmett összekulcsolta az ujjainkat, és a többiek felé fordultunk.
Sorban jöttek gratulálni. Elsőként Anya és Apa jött. Szülőanyám arcán örömkönnyek csorogtak végig, és még az sem segített rajta, hogy magamhoz öleltem.
- Nyugi Kicsim, csak boldog vagyok. –mosolygott rám.
- Nálam is ugyan ez volt. –kuncogta Prue, amint megölelt, és gratulált.
A húgom mögött jött Matthew, aki úgy tűnt szívből örül a frigyünknek. Elisabeth és Petric is gratulált. Az egyetlen unokaöcsém volt a szoros, aki jó szorosan ölelgetett meg, és szinte el sem akart engedni.
- Thim. –kuncogtam –Nyugodtan engedj el, nem fogok eltűnni.
- Annyira örülök nektek. –ölelt meg Carol is, ameddig Thim kezet fogott Emmel.
- Köszönjük. –mosolyogtam.
Így ment körülbelül fél órán át, amíg a násznép végigjárt rajtunk, mi pedig fogadtuk a gratulációjukat, és a jókívánságaikat.
Az utolsó páros igazán meglepett. Jane az én csokromat, valamint a sajátját szorongatta, miközben Nich a derekát karolta át.
Így most felcserélődött a sorend. Én ugrottam Jane nyakába, és ölelgettem meg, valamint gratuláltam neki.
- Erről még mesélni fogsz! Nem úszod meg. –jelentettem ki a fülébe susogva.
- Ahogy szeretnéd. –kuncogott.
- Mi van, Bridget, engem meg sem ölelsz? –kérdezte Nich.
Belebújtam a karjaiba, és megkönnyebbülten sóhajtottam.
- Végre visszatértél. –mosolyogtam fel rá –Már nagyon kiakadtunk tőled.
- Tudom, és sajnálom. De ígérem, nem lesz több ilyen. Megtaláltam azt a csodálatos személyt, aki vissza tudna fogni, ha kell… –engedett el, hogy aztán Emmett-nek is gratulálhasson.
Tudtam, hogy Jane-re gondol. Mindig is szerette, ezt tudtam. És tudom, hogy szemétség volt tőlem, de belenéztem Jane gondolataiba, amikor Nich-ről gondolkodott… Még, hogy széttépte a levelet. Dehogy. A szobájában tartja, az üveges szekrényében, kulcs alatt. Pont ezért is szakítottak… Mert Nich nem engedte meg Kate-nek, hogy benyúljon a szekrénybe…
- Min gondolkodsz, Kicsim? –suttogta a fülembe Emmett.
- Csak elmerengtem. –mosolyogtam rá –Menjünk, szerintem Alice ideges lesz, ha tovább maradunk…
- És? –húzott magához.
- Emmett. –szuszogtam.
- Szeretlek. –simított végig az arcomon.
 |
| Az asztalok elrendezése és díszítése :) |
- Én is téged, Szívem. –csókoltam meg.
- Igen, Bridget, eltaláltad. –jelent meg Alice karba tett kézzel.
- Megyünk. –szusszantott Emmett csepp méreggel a hangjában.
Átkarolta a derekamat, én pedig a csokrommal a kezemben kezdtünk el menni.
- Igen, Bridget, eltaláltad. –jelent meg Alice karba tett kézzel.
- Megyünk. –szusszantott Emmett csepp méreggel a hangjában.
Átkarolta a derekamat, én pedig a csokrommal a kezemben kezdtünk el menni.
Egy óriási, körülbelül a normálisnál tízszer nagyobb, fából épített, nyitott pavilon volt kirakva a tisztás egyik oldalára. Fával kirakott, gyönyörű és széles út vezetett odáig. Két oldalt, a földbe apró led lámpák lettek tűzve, a virágokkal kirakott díszek közé. Sétáltunk előre, és jól éreztem magam. Boldog voltam, hogy végre Őt tudhatom a férjemnek. A pavilonhoz értünk, ahol a talajt csodálatosan megmunkált fa takart el. A pavilon rácsos tetejét és lábait is virágok takarták, főként rózsa és liliom, de Alice a narancsvirággal sem spórolt. Az esti világításért a rácsokon végfuttatott izzósor, és a lelógó gömblámpák felelnek majd, valamint az oldalt kovácsoltvas állványokon álló gyertyák tömkelege.
A tér csodálatosan volt elrendezve. A pavilon egyik végén egy hosszú, nyolcszemélyes asztal volt. Már mindenki leült. A bal oldalon Apa és Anya ült, az asztal másik végén Carlisle és Esme, Anya mellett Alice, Esme mellett pedig Jasper. Középen kettő hely nekünk kihagyva.
A hosszú asztal előtt pedig volt a többi asztal. Minden asztal kör alakú volt, és rajtuk nyolc személyre volt megterítve. Legalább tíz-tizenöt asztal volt. Az asztalokon túl pedig volt egy nagy, üres tér, az egyik sarokban egy kisebb színpaddal, rajta hangszerekkel és zenészekkel.
A legalsó terítők fehérek voltak, rajtuk egy-egy rózsaszín terítőcsíkkal. A fehér székekre rózsaszín szalag volt kötve. Az étkészlet egyszerű és fehér volt, rajta egy rózsaszín-fehér szalvétával. Minden asztalon volt egy-egy virágdísz is.
Alice mindenre gondolt. Az ülésrendet is tökéletesen elintézte, előre látva, hogy jó lesz-e.
Mikor Emmett-el leültünk a helyünkre, a pincérek nekiálltak kihordani az ételeket, és közben fotósok kattintgattak. Néha én is elámulok Alice tökéletességén… ennyi mindenre gondolni. Én valószínűleg a felét el is felejtettem volna.
- Mielőtt megkérdezed, igen, az első esküvődön óriási felhajtás kell. –mondta Alice, majd elvigyorodott.
Ekkor vettem észre, hogy jobb kéznél mindenkinek van egy apró, fehér dobozka, rózsaszín szalaggal körbekötve.
- Hát ez? –kérdeztem.
- Te nem gondoltál rá, de én igen. –vigyorgott diadalittasan- Nézzétek meg Emmett-el, nektek közös van.
Emmett felé fordultam, és hozzá bújtam, majd kibontottam a dobozt.
- Vajon mi lehet benne…-motyogtam.
Leemeltem a fedelét, és megpillantottam egy apró, kovácsoltvas rózsát, valamint egy üvegkockát, amibe Emmett és az én képem volt belegravírozva, a képünk alatt pedig a nevünk és házasságunk dátuma.
- Jaj, Alice. –érzékenyültem el, és megöleltem.
- Semmiség. Megérdemlitek. –mosolygott –Úgyhogy mulassatok.
Jasper a késével kocogtatni kezdte a kezében tartott poharat, ami pezsgővel volt töltve, majd felállt. Mindenki felé fordult, és mosolyogni kezdett.
- Üdv. Nekem, mint a férj tanújának kellene elmondanom egy apró kis beszédet… -vigyorodott el- Úgyhogy eleget is teszek ennek az apró kötelességemnek, mielőtt Alice mérges lenne.
A tömegből kitört a nevetés, és én is így tettem, főleg, mikor megláttam az én legjobb tanúm durcás arckifejezését, majd ahogy kinyújtja Szerelme felé a nyelvét.
- Tehát… Emmett és Bridget. Mit is lehetne mondani róluk? –folytatta Jaz- Bridget a legjobb húg a világon, és örülök, hogy ő a testvérem. Emmett pedig az én idegesítő bratyóm, aki felelős a család jókedvéért…
- Még ha nem is kérjük. –kiabálja be Bella –Főleg nem azokat a perverz vicceit!
Újra nevetni kezdtünk, Emmett pedig átkarolta a derekamat, és közelebb húzott magához.
- Igazad van, Bells. De visszatérve a beszédhez… Emmett kötelességtudó, kedves, rendes és természetesen szereti, akit mellé rendelt a sors. Ahogy Bridget is. Rajonganak egymásért, szeretik a másikat, és ezt semmivel sem lehetne megszüntetni. A legboldogabb emberek a földön, mióta találkoztak. Sok mindenen mentek keresztül, hogy eljussanak a mai napig, úgyhogy megérdemlik, hogy ez a boldogság sokáig tartson. Úgyhogy… Igyunk Bridget-re és Emmettre, vagyis Mr. és Mrs. Cullen-re!
Mindenki egyszerre emelte fel a poharát, és elmondták, hogy mire isznak, majd meghúzták a poharat. Én először koccintottam Emmett-el, és utána ittam egy kortyot, majd letettem a poharat.
- Soha többé. –fintorodtam el, és elmosolyodtam.
- Díjazom az ötleted. –kuncogott Emmett, és lágyan megcsókolt.
- Jasper, nagyon szépen köszönjük. –mondtam, miközben Emmett karját simogattam.
- Semmiség. Hogy ismételjem Kedvesem szavait: Megérdemlitek. –mosolygott.
- Jasper, ez csodás beszéd volt. –mondta Apa, miközben előrehajolt, hogy láthassa kedvenc bátyám arcát.
- Köszönöm, Mr. Bather. –válaszolta udvariasan Jasper.
Miután kihozták az ételeket, elkezdődött a lakoma. Az emberek és a farkasok ettek, míg a vámpírok csak úgy tettek, mintha ennének. Közben a zenekar lágy dallamokat kezdett el játszani, mire én is halkan kezdtem el dúdolni.
A vacsora végeztével elvitték a tányérokat, és előkerültek a torták is. Kettő darabot rendeltünk mi. Mindkettő kör alakú volt, és a szintek egymásra voltak téve.
A csokis ízű barnás, krémes színű volt, marcipán borítással. A torta négy emeletén barna virágok futottak fel, és egy-egy emeletet elválasztotta egy barna szalag.
A vaníliás eperkrémes pedig három emeletes és fehér volt, világos rózsaszín rózsákat ábrázoló marcipánokkal, amik hullatták a levelüket, így a tortán mindenütt volt egy-egy szirom.
Valamint egy óriási vigyor kíséretében Jasper előhozott egy harmadikat.
- Ezt csak tőlem. És Alice, ez volt a titok. –kacsintotta, és visszaült a helyére.
Ez egy sima, háromemeletes fehér tortáról volt szó, amin fekete pöttyök voltak, és ami az illat alapján puncsos volt, jó sok rummal. Viszont a nagy meglepetés a torta tetején volt. Egy párocska volt ott, és egy jelenetet ábrázolt. A menyasszony szoknyája felcsúszott, csak hátul ért a földig, miközben felugrott a férjére, és lábaival átkarolta a derekát, a férj pedig a feneke alá nyúlva tartotta meg a feleségét, miközben csókolózni kezdtek.
Emmett és én egyszerre nevettük el magunkat, ahogy a mi asztalunknál ülők is. Aztán a többiek felé fordítottuk a tortát, és ők is vigyorogva nézegették az érdekes díszt.
- Hát, Jasper, ez pont rájuk vall! –szólt hangosan Edward.
- Szerintem tudja, és pont ezért hozott ilyet. –csókolt meg Emmett.
Jaz heves fejrázás közepette adott igazat Em-nek.
A vendégsereg már tortára éhes volt, így Alice felszólított minket, hogy kezdjük meg az édességet. Megfogtam a kést, Emmett pedig a kezemre helyezte a saját kezét, így együtt mélyesztettük bele a nagy, éles eszközt a tortába.
Az első falatokat természetesen- legnagyobb bánatunkra- nekünk kellett megenni úgy, hogy mindenki láthassa.
Így szépen vágtam egy szeletet a csokisból, egy kistányérra tettem, egy falatot a villára böktem, majd Em szájába adtam. Ő gyorsan lenyelte, és ugyan ezt tette velem is, majd egy csókot adott. Egy olyan csókot, amit nem igazán akartam megszakítani, de hát…
Gyorsan vágtam pár szelet tortát mindenkinek, majd Emmett kezét ragadtam meg, és a táncparkett felé húztam.
- Épp itt az ideje, hogy eljárjuk a nyitótáncot. –mosolyogtam rá, majd szembe fordultam vele.
Átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekamra tette a kezeit. A szemeibe néztem, és vártam, hogy elinduljon a következő szám.
Fel is csendült a zene, viszont a várva várt női hang helyett egy mélyebb tónusú, ismerősebb hang kezdett el énekelni.
A tér csodálatosan volt elrendezve. A pavilon egyik végén egy hosszú, nyolcszemélyes asztal volt. Már mindenki leült. A bal oldalon Apa és Anya ült, az asztal másik végén Carlisle és Esme, Anya mellett Alice, Esme mellett pedig Jasper. Középen kettő hely nekünk kihagyva.
A hosszú asztal előtt pedig volt a többi asztal. Minden asztal kör alakú volt, és rajtuk nyolc személyre volt megterítve. Legalább tíz-tizenöt asztal volt. Az asztalokon túl pedig volt egy nagy, üres tér, az egyik sarokban egy kisebb színpaddal, rajta hangszerekkel és zenészekkel.
A legalsó terítők fehérek voltak, rajtuk egy-egy rózsaszín terítőcsíkkal. A fehér székekre rózsaszín szalag volt kötve. Az étkészlet egyszerű és fehér volt, rajta egy rózsaszín-fehér szalvétával. Minden asztalon volt egy-egy virágdísz is.
Alice mindenre gondolt. Az ülésrendet is tökéletesen elintézte, előre látva, hogy jó lesz-e.
Mikor Emmett-el leültünk a helyünkre, a pincérek nekiálltak kihordani az ételeket, és közben fotósok kattintgattak. Néha én is elámulok Alice tökéletességén… ennyi mindenre gondolni. Én valószínűleg a felét el is felejtettem volna.
- Mielőtt megkérdezed, igen, az első esküvődön óriási felhajtás kell. –mondta Alice, majd elvigyorodott.
Ekkor vettem észre, hogy jobb kéznél mindenkinek van egy apró, fehér dobozka, rózsaszín szalaggal körbekötve.
- Hát ez? –kérdeztem.
- Te nem gondoltál rá, de én igen. –vigyorgott diadalittasan- Nézzétek meg Emmett-el, nektek közös van.
Emmett felé fordultam, és hozzá bújtam, majd kibontottam a dobozt.
- Vajon mi lehet benne…-motyogtam.
Leemeltem a fedelét, és megpillantottam egy apró, kovácsoltvas rózsát, valamint egy üvegkockát, amibe Emmett és az én képem volt belegravírozva, a képünk alatt pedig a nevünk és házasságunk dátuma.
- Jaj, Alice. –érzékenyültem el, és megöleltem.
- Semmiség. Megérdemlitek. –mosolygott –Úgyhogy mulassatok.
Jasper a késével kocogtatni kezdte a kezében tartott poharat, ami pezsgővel volt töltve, majd felállt. Mindenki felé fordult, és mosolyogni kezdett.
- Üdv. Nekem, mint a férj tanújának kellene elmondanom egy apró kis beszédet… -vigyorodott el- Úgyhogy eleget is teszek ennek az apró kötelességemnek, mielőtt Alice mérges lenne.
A tömegből kitört a nevetés, és én is így tettem, főleg, mikor megláttam az én legjobb tanúm durcás arckifejezését, majd ahogy kinyújtja Szerelme felé a nyelvét.
- Tehát… Emmett és Bridget. Mit is lehetne mondani róluk? –folytatta Jaz- Bridget a legjobb húg a világon, és örülök, hogy ő a testvérem. Emmett pedig az én idegesítő bratyóm, aki felelős a család jókedvéért…
- Még ha nem is kérjük. –kiabálja be Bella –Főleg nem azokat a perverz vicceit!
Újra nevetni kezdtünk, Emmett pedig átkarolta a derekamat, és közelebb húzott magához.
- Igazad van, Bells. De visszatérve a beszédhez… Emmett kötelességtudó, kedves, rendes és természetesen szereti, akit mellé rendelt a sors. Ahogy Bridget is. Rajonganak egymásért, szeretik a másikat, és ezt semmivel sem lehetne megszüntetni. A legboldogabb emberek a földön, mióta találkoztak. Sok mindenen mentek keresztül, hogy eljussanak a mai napig, úgyhogy megérdemlik, hogy ez a boldogság sokáig tartson. Úgyhogy… Igyunk Bridget-re és Emmettre, vagyis Mr. és Mrs. Cullen-re!
Mindenki egyszerre emelte fel a poharát, és elmondták, hogy mire isznak, majd meghúzták a poharat. Én először koccintottam Emmett-el, és utána ittam egy kortyot, majd letettem a poharat.
- Soha többé. –fintorodtam el, és elmosolyodtam.
- Díjazom az ötleted. –kuncogott Emmett, és lágyan megcsókolt.
- Jasper, nagyon szépen köszönjük. –mondtam, miközben Emmett karját simogattam.
- Semmiség. Hogy ismételjem Kedvesem szavait: Megérdemlitek. –mosolygott.
- Jasper, ez csodás beszéd volt. –mondta Apa, miközben előrehajolt, hogy láthassa kedvenc bátyám arcát.
- Köszönöm, Mr. Bather. –válaszolta udvariasan Jasper.
Miután kihozták az ételeket, elkezdődött a lakoma. Az emberek és a farkasok ettek, míg a vámpírok csak úgy tettek, mintha ennének. Közben a zenekar lágy dallamokat kezdett el játszani, mire én is halkan kezdtem el dúdolni.
A vacsora végeztével elvitték a tányérokat, és előkerültek a torták is. Kettő darabot rendeltünk mi. Mindkettő kör alakú volt, és a szintek egymásra voltak téve.
A csokis ízű barnás, krémes színű volt, marcipán borítással. A torta négy emeletén barna virágok futottak fel, és egy-egy emeletet elválasztotta egy barna szalag.
A vaníliás eperkrémes pedig három emeletes és fehér volt, világos rózsaszín rózsákat ábrázoló marcipánokkal, amik hullatták a levelüket, így a tortán mindenütt volt egy-egy szirom.
Valamint egy óriási vigyor kíséretében Jasper előhozott egy harmadikat.
- Ezt csak tőlem. És Alice, ez volt a titok. –kacsintotta, és visszaült a helyére.
Ez egy sima, háromemeletes fehér tortáról volt szó, amin fekete pöttyök voltak, és ami az illat alapján puncsos volt, jó sok rummal. Viszont a nagy meglepetés a torta tetején volt. Egy párocska volt ott, és egy jelenetet ábrázolt. A menyasszony szoknyája felcsúszott, csak hátul ért a földig, miközben felugrott a férjére, és lábaival átkarolta a derekát, a férj pedig a feneke alá nyúlva tartotta meg a feleségét, miközben csókolózni kezdtek.
Emmett és én egyszerre nevettük el magunkat, ahogy a mi asztalunknál ülők is. Aztán a többiek felé fordítottuk a tortát, és ők is vigyorogva nézegették az érdekes díszt.
- Hát, Jasper, ez pont rájuk vall! –szólt hangosan Edward.
- Szerintem tudja, és pont ezért hozott ilyet. –csókolt meg Emmett.
Jaz heves fejrázás közepette adott igazat Em-nek.
A vendégsereg már tortára éhes volt, így Alice felszólított minket, hogy kezdjük meg az édességet. Megfogtam a kést, Emmett pedig a kezemre helyezte a saját kezét, így együtt mélyesztettük bele a nagy, éles eszközt a tortába.
Az első falatokat természetesen- legnagyobb bánatunkra- nekünk kellett megenni úgy, hogy mindenki láthassa.
Így szépen vágtam egy szeletet a csokisból, egy kistányérra tettem, egy falatot a villára böktem, majd Em szájába adtam. Ő gyorsan lenyelte, és ugyan ezt tette velem is, majd egy csókot adott. Egy olyan csókot, amit nem igazán akartam megszakítani, de hát…
Gyorsan vágtam pár szelet tortát mindenkinek, majd Emmett kezét ragadtam meg, és a táncparkett felé húztam.
- Épp itt az ideje, hogy eljárjuk a nyitótáncot. –mosolyogtam rá, majd szembe fordultam vele.
Átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekamra tette a kezeit. A szemeibe néztem, és vártam, hogy elinduljon a következő szám.
Fel is csendült a zene, viszont a várva várt női hang helyett egy mélyebb tónusú, ismerősebb hang kezdett el énekelni.
- Demetri. –suttogtam, majd arrafelé néztem. Egy apró kacsintást intézett felém, majd folytatta az éneklést.
- Bírom a volturis haverodat. –suttogta a fülembe Emmett.
- Én téged bírlak. Mindennél és mindenkinél jobban. –susogtam az ajkai közé.
- Én is szeretlek téged. –csókolt meg.
Lassan táncoltunk a lágy zenére, amihez most egy lány hangja is becsatlakozott, és arra pillantva láttam, ahogy Nancy feláll Demetri mellé, és átkarolja a mellkasát.
- Nagyon szerelmesek… -mosolyogtam.
- De nálunk nem jobban. –kuncogott, és újabb csókot lopott tőlem.
- Remélem tudod, hogy ez életem legszebb napja, és imádlak, Mr. Cullen.
- Örülök, hogy boldog vagy, Mrs. Cullen. –csókolt meg újra- Örülök, hogy ezt a nevet választottad.
- Ez tetszett. –kuncogtam –Habár szívem szerint Mrs. Mccarty lennék.
- Ez megtiszteltetés. –suttogta, és újabb csókot lopott.
- Ma rengeteget csókolózunk, nem gondolod? –kuncogtam.
- És? Ez a mi napunk. Használjuk ki. –vigyorgott.
- Lesz még időnk ez után is… Jópár hét kettesben… -álmodoztam- Már tudom is, hogy mi lesz az első dolgom,ha odaérünk.
- Hm… szeretkezni? –kérdezte felcsillanó szemekkel.
- Emmett, ez az esküvőnk, és a teremben lévő személyek kilencven százaléka kristálytisztán hallja minden szavunkat. –szóltam rá- Szóval ezt beszéljük meg máskor.
- Ahogy szeretnéd. –szontyolodott el, aztán újra az ajkaimhoz érintette az övéit.
- Eddig nem volt alkalmam elmondani valamint… -mosolyodott el.
- És mi lenne az? –kíváncsiskodtam.
- Csodálatosan szép vagy. –áradozott- És szeretlek. Mindennél és mindenkinél jobban. –ismételte a szavaimat, majd újra megcsókolt.
- Nem kellene kisajátítanod a menyasszonyt, Emmett. –kocogtatta meg Szerelmem vállát Jasper.
- Dehogynem. Ő az enyém. –vigyorgott Emmett, de azért átadott a bátyámnak.
- Tudod… örülök, hogy boldog vagy. –mosolygott.
- Én is. –kuncogtam –És mindent köszönök neked.
- Csak neki ne állj sorolni a jótetteinket. –szörnyülködött –Az egész este elmenne vele.
Kacsintott egyet, én pedig kinyújtottam rá a nyelvemet.
Ekkor vettem észre, hogy Emmett újra feltűnt a tánctéren, jól eltakarva a vele táncoló Alice-t.
Habár, ha körülnéztem észrevehettem, hogy a násznép jó része a parketten ropja.
- Milyen az este? Jól érzed magad? –kérdezte.
- Hát persze. –mosolyogtam rá- Nem is lehetne másképp.
- Alice nem engedné. –kuncogott.
- Pontosan. –bólintottam.
Közben Demetri és Nancy lejött a parkettről, így újra a zenekar énekese engedte ki a hangját.
Kézről kézre jártam, míg végül elérkeztem Apához. Hogy őszinte legyek már vártam, hogy lekérjen.
- Hogy érzed magad, Apa? –kérdeztem.
- Nagyon jól, Kicsim. Az idősebb lányom végre férjhez ment, és gyönyörűen szép. –mosolygott elégedetten –Még ha nem is újságolhatom el a barátimnak, még büszke vagyok rád.
- Bírom a volturis haverodat. –suttogta a fülembe Emmett.
- Én téged bírlak. Mindennél és mindenkinél jobban. –susogtam az ajkai közé.
- Én is szeretlek téged. –csókolt meg.
Lassan táncoltunk a lágy zenére, amihez most egy lány hangja is becsatlakozott, és arra pillantva láttam, ahogy Nancy feláll Demetri mellé, és átkarolja a mellkasát.
- Nagyon szerelmesek… -mosolyogtam.
- De nálunk nem jobban. –kuncogott, és újabb csókot lopott tőlem.
- Remélem tudod, hogy ez életem legszebb napja, és imádlak, Mr. Cullen.
- Örülök, hogy boldog vagy, Mrs. Cullen. –csókolt meg újra- Örülök, hogy ezt a nevet választottad.
- Ez tetszett. –kuncogtam –Habár szívem szerint Mrs. Mccarty lennék.
- Ez megtiszteltetés. –suttogta, és újabb csókot lopott.
- Ma rengeteget csókolózunk, nem gondolod? –kuncogtam.
- És? Ez a mi napunk. Használjuk ki. –vigyorgott.
- Lesz még időnk ez után is… Jópár hét kettesben… -álmodoztam- Már tudom is, hogy mi lesz az első dolgom,ha odaérünk.
- Hm… szeretkezni? –kérdezte felcsillanó szemekkel.
- Emmett, ez az esküvőnk, és a teremben lévő személyek kilencven százaléka kristálytisztán hallja minden szavunkat. –szóltam rá- Szóval ezt beszéljük meg máskor.
- Ahogy szeretnéd. –szontyolodott el, aztán újra az ajkaimhoz érintette az övéit.
- Eddig nem volt alkalmam elmondani valamint… -mosolyodott el.
- És mi lenne az? –kíváncsiskodtam.
- Csodálatosan szép vagy. –áradozott- És szeretlek. Mindennél és mindenkinél jobban. –ismételte a szavaimat, majd újra megcsókolt.
- Nem kellene kisajátítanod a menyasszonyt, Emmett. –kocogtatta meg Szerelmem vállát Jasper.
- Dehogynem. Ő az enyém. –vigyorgott Emmett, de azért átadott a bátyámnak.
- Tudod… örülök, hogy boldog vagy. –mosolygott.
- Én is. –kuncogtam –És mindent köszönök neked.
- Csak neki ne állj sorolni a jótetteinket. –szörnyülködött –Az egész este elmenne vele.
Kacsintott egyet, én pedig kinyújtottam rá a nyelvemet.
Ekkor vettem észre, hogy Emmett újra feltűnt a tánctéren, jól eltakarva a vele táncoló Alice-t.
Habár, ha körülnéztem észrevehettem, hogy a násznép jó része a parketten ropja.
- Milyen az este? Jól érzed magad? –kérdezte.
- Hát persze. –mosolyogtam rá- Nem is lehetne másképp.
- Alice nem engedné. –kuncogott.
- Pontosan. –bólintottam.
Közben Demetri és Nancy lejött a parkettről, így újra a zenekar énekese engedte ki a hangját.
Kézről kézre jártam, míg végül elérkeztem Apához. Hogy őszinte legyek már vártam, hogy lekérjen.
- Hogy érzed magad, Apa? –kérdeztem.
- Nagyon jól, Kicsim. Az idősebb lányom végre férjhez ment, és gyönyörűen szép. –mosolygott elégedetten –Még ha nem is újságolhatom el a barátimnak, még büszke vagyok rád.
- Köszönöm, és sajnálom Apu. Szeretlek. –döntöttem a fejem a mellkasának.
Lassan táncoltunk, és közben hallgattam a szíve dobogását.
- Kiskorodban -kezdett el mesélni-,amikor éjszaka átjöttél, mert rosszat álmodtál mindig ezt csináltad. Befeküdtél hozzánk, és a szívverésemet hallgattad, és így aludtál el. Csecsemő korodban is a mellkasomon aludtál. Fül- és hasfájós voltál. Anyádnak sokszor kellett felkelnie hozzád, mert ordítva adtad a tudtunkra, hogy megint nem vagy rendben… ilyenkor a mellkasomra fektettelek, és veled együtt aludtam el. Téged megnyugtatott az egyenletes légzésem, engem pedig az altatott el, hogy jobban vagy.
- Jaj, Apu. –szorítottam magamhoz.
- Nagyon szeretlek, Kicsim. –suttogta a hajamba- Azért ne felejts el minket később sem.
- Dehogy, Apa. Sosem. –mosolyogtam rá, majd átengedett a következő partneremnek.
Tim vigyorogva tette a kezeit a derekamra, és elégedetten kacsintott egyet.
- Az én kedvenc nagynéném. –mosolygott- Gyönyörű vagy. Csak Caroline meg ne tudja, hogy ezt mondtam.
- Ugyan, Thim. –kuncogtam –Nem zavarná.
- Tudom. Ha a farkasságom sem zavarta, ez sem fogja. –mosolygott büszkén.
- Elmondtad neki? –vigyorogtam.
- Természetesen. Nem tudtam titkolózni neki. –mondta- Amikor le kellett lépnem a randinkról, mert gond volt… azt hitte, hogy azért mentem el, mert nem akartam vele lenni. Ráadásul megtetézte ezt az egészet az, hogy látott még akkor engem és Betsy-t együtt. Hát… sírt. Nem is, zokogott. Annyira összetört, hogy azt nem tudod elhinni. Beszállt a kocsiba, és elhajtott. Utána futottam, az erdőben, és a házuk előtt értem utol. Ott pedig magamhoz szorítottam, ő pedig zokogott tovább. Elmondta, hogy azt hitte, hogy megcsalom… Én pedig elmagyaráztam, hogy nem így van, hanem farkas vagyok, és vannak kötelességeim. Hát… először nem akarta elhinni. Még dühösebb lett, hogy ilyen ostoba kis hazugságokkal fedem magam, de mikor az erdőbe hívtam, és átváltoztam…megértette. És hihetetlenül boldog voltam. Jaj, Bridget. Én tényleg szeretem őt, és nem csak a bevésődés teszi. Tényleg szeretem. Az életemnél is jobban, és boldoggá akarom tenni őt.
- Tudom, Thim. –mosolyogtam rá.
- Elkérhetem? –kérdezte Caius.
- Persze. –bólintott kedvenc unokaöcsém, majd egy puszit nyomott az arcomra- Én addig megtáncoltatom a nagy Őt.
Elnevettem magam, és Caius karjaiba kerültem.
- Szép szertartás volt. És ragyogsz a boldogságtól. –mosolygott, miközben táncolni kezdtünk.
- Aro és Marcus is ezt mondta. –kuncogtam –Szinte szó szerint ezt.
- Több évszázada élünk együtt. –vigyorgott- Én már meg sem lepődök.
Elnevettem magamat, és a vállába fúrtam az arcomat.
- Gil mikor… változik át? –kérdeztem.
- Hazamegyünk…és valószínűleg másnap. Már nagyon várja. –forgatta a szemeit- Nem értem, hogy mit vár ennyire… Az eljegyzést persze nem akarta elmondani…
- Micsodát? –kérdeztem.
- Hupsz, te még nem tudod. –kuncogott- Eljegyeztem.
- Nahát, gratulálok. –mosolyogtam rá.
- Köszönjük… Én személy szerint azt akartam, hogy először összeházasodunk, és utána lesz vámpír… De nem, szó sem lehetett róla. –tekerte a fejét.
- Egyenrangú szeretne veled lenni. Ez érthető. Ez így… elnyomásnak tűnhet az ő szemében…érted? Semmit sem engeded csinálni, ki sem léphet a szobájából… ez egy börtön. –mosolyogtam- Tehát természetes, hogy szabad akar lenni.
- Erre még nem gondoltam…
- Másrészt. –vigyorogtam- Megérzéseim szerint még nem éltek szexuális életet.
- Hát… nem volt még semmi. –makogta.
- Akkor itt a másik ok. Szeretkezni akar veled, de tudja, hogy míg ember, rá sem tudna téged venni. –kuncogtam –Ő is egy nő. Egy érett nő. Természetes, hogy kíván téged, szóval nehogy itt beparázz nekem.
- Nem fogok. –mosolyodott el- Köszi mindent, Bridget.
- Asszem pont jókor jöttem. –vigyorgott Emmett, és a kezét nyújtotta felém.
- Menj csak. –mosolygott Caius.
- Amúgy… nagyon szívesen. Szerintem menj, kérd fel a szerelmedet, és beszélj vele. –kacsintottam, majd kuncogva ráztam meg a fejemet, miközben Emmett karjaiba simultam.
- Alice azt üzeni, hogy el kellene dobnod a csokrodat. –suttogta a fülembe.
- Oké… -mosolyogtam- Tök jó illatuk van ezeknek a gyertyáknak.
Ugyanis már beesteledett, és a lámpák, valamint a gyertyák világítják meg a teret. A lámpák fényt, míg a gyertyák hangulatot adtak.
- De neked természetesen jobb. –kuncogta Emmett, ahogy a hajamba fúrta az arcát.
- Menjünk, tegyünk eleget Alice kérésének. –toltam el magamtól, majd megcsókoltam, és a tánctér széléhez mentem.
Alice mellém is szökkent, majd a kezembe nyomta a pótcsokromat, és elvigyorodott.
- Na, csajok, mindenki mögém! –kiáltottam el magam.
A lányok gyorsan feltódultak mögöttem, gondosan ügyelve, hogy egy-két méter üres terület legyen mögöttem. Én pedig hátat fordítottam nekik, és eldobtam a csokromat. Azonnal nem fordultam oda, csak mosolyogtam, végül megpördültem, és szembe találtam magam Gil csillogó szemeivel, ahogy a csokorba szagol.
Elnevettem magamat, és kacsintottam egyet.
- És mi nem kapunk semmit? –szólalt fel az egyik farkasfiú.
- Bocs, nincs több csokrom. –kacagtam fel.
- Nem arra gondoltunk. –kacsintott rám- Úgy tudom, hogy van egy bizonyos kék, csipkés…
- Áh, harisnyakötő. –kuncogott Emmett, és mellém lépett.
Letérdelt elém, a bal lábamat- amin az a bizonyos díszes ruhadarab van- feltette a vállára, és úgymond bebújt a szoknyám alá. Alig észrevehetőn végigcsókolta a lábamat, majd a fogaival lehúzta a harisnyakötőmet, végül lábra állított, és megcsókolt.
- Ezt kézzel is lehetett volna. –jegyeztem meg kuncogva.
- Valami élvezet nekem is legyen benne. –kacsintott, majd a pasik közé dobta a ruhadarabot, és a derekamat karolta át.
Azt vártam, hogy egy diadalittas mosoly kíséretében Caius mutatja fel a zsákmányát, de nem így volt. Viszont a reakció stimmelt.
Lassan táncoltunk, és közben hallgattam a szíve dobogását.
- Kiskorodban -kezdett el mesélni-,amikor éjszaka átjöttél, mert rosszat álmodtál mindig ezt csináltad. Befeküdtél hozzánk, és a szívverésemet hallgattad, és így aludtál el. Csecsemő korodban is a mellkasomon aludtál. Fül- és hasfájós voltál. Anyádnak sokszor kellett felkelnie hozzád, mert ordítva adtad a tudtunkra, hogy megint nem vagy rendben… ilyenkor a mellkasomra fektettelek, és veled együtt aludtam el. Téged megnyugtatott az egyenletes légzésem, engem pedig az altatott el, hogy jobban vagy.
- Jaj, Apu. –szorítottam magamhoz.
- Nagyon szeretlek, Kicsim. –suttogta a hajamba- Azért ne felejts el minket később sem.
- Dehogy, Apa. Sosem. –mosolyogtam rá, majd átengedett a következő partneremnek.
Tim vigyorogva tette a kezeit a derekamra, és elégedetten kacsintott egyet.
- Az én kedvenc nagynéném. –mosolygott- Gyönyörű vagy. Csak Caroline meg ne tudja, hogy ezt mondtam.
- Ugyan, Thim. –kuncogtam –Nem zavarná.
- Tudom. Ha a farkasságom sem zavarta, ez sem fogja. –mosolygott büszkén.
- Elmondtad neki? –vigyorogtam.
- Természetesen. Nem tudtam titkolózni neki. –mondta- Amikor le kellett lépnem a randinkról, mert gond volt… azt hitte, hogy azért mentem el, mert nem akartam vele lenni. Ráadásul megtetézte ezt az egészet az, hogy látott még akkor engem és Betsy-t együtt. Hát… sírt. Nem is, zokogott. Annyira összetört, hogy azt nem tudod elhinni. Beszállt a kocsiba, és elhajtott. Utána futottam, az erdőben, és a házuk előtt értem utol. Ott pedig magamhoz szorítottam, ő pedig zokogott tovább. Elmondta, hogy azt hitte, hogy megcsalom… Én pedig elmagyaráztam, hogy nem így van, hanem farkas vagyok, és vannak kötelességeim. Hát… először nem akarta elhinni. Még dühösebb lett, hogy ilyen ostoba kis hazugságokkal fedem magam, de mikor az erdőbe hívtam, és átváltoztam…megértette. És hihetetlenül boldog voltam. Jaj, Bridget. Én tényleg szeretem őt, és nem csak a bevésődés teszi. Tényleg szeretem. Az életemnél is jobban, és boldoggá akarom tenni őt.
- Tudom, Thim. –mosolyogtam rá.
- Elkérhetem? –kérdezte Caius.
- Persze. –bólintott kedvenc unokaöcsém, majd egy puszit nyomott az arcomra- Én addig megtáncoltatom a nagy Őt.
Elnevettem magam, és Caius karjaiba kerültem.
- Szép szertartás volt. És ragyogsz a boldogságtól. –mosolygott, miközben táncolni kezdtünk.
- Aro és Marcus is ezt mondta. –kuncogtam –Szinte szó szerint ezt.
- Több évszázada élünk együtt. –vigyorgott- Én már meg sem lepődök.
Elnevettem magamat, és a vállába fúrtam az arcomat.
- Gil mikor… változik át? –kérdeztem.
- Hazamegyünk…és valószínűleg másnap. Már nagyon várja. –forgatta a szemeit- Nem értem, hogy mit vár ennyire… Az eljegyzést persze nem akarta elmondani…
- Micsodát? –kérdeztem.
- Hupsz, te még nem tudod. –kuncogott- Eljegyeztem.
- Nahát, gratulálok. –mosolyogtam rá.
- Köszönjük… Én személy szerint azt akartam, hogy először összeházasodunk, és utána lesz vámpír… De nem, szó sem lehetett róla. –tekerte a fejét.
- Egyenrangú szeretne veled lenni. Ez érthető. Ez így… elnyomásnak tűnhet az ő szemében…érted? Semmit sem engeded csinálni, ki sem léphet a szobájából… ez egy börtön. –mosolyogtam- Tehát természetes, hogy szabad akar lenni.
- Erre még nem gondoltam…
- Másrészt. –vigyorogtam- Megérzéseim szerint még nem éltek szexuális életet.
- Hát… nem volt még semmi. –makogta.
- Akkor itt a másik ok. Szeretkezni akar veled, de tudja, hogy míg ember, rá sem tudna téged venni. –kuncogtam –Ő is egy nő. Egy érett nő. Természetes, hogy kíván téged, szóval nehogy itt beparázz nekem.
- Nem fogok. –mosolyodott el- Köszi mindent, Bridget.
- Asszem pont jókor jöttem. –vigyorgott Emmett, és a kezét nyújtotta felém.
- Menj csak. –mosolygott Caius.
- Amúgy… nagyon szívesen. Szerintem menj, kérd fel a szerelmedet, és beszélj vele. –kacsintottam, majd kuncogva ráztam meg a fejemet, miközben Emmett karjaiba simultam.
- Alice azt üzeni, hogy el kellene dobnod a csokrodat. –suttogta a fülembe.
- Oké… -mosolyogtam- Tök jó illatuk van ezeknek a gyertyáknak.
Ugyanis már beesteledett, és a lámpák, valamint a gyertyák világítják meg a teret. A lámpák fényt, míg a gyertyák hangulatot adtak.
- De neked természetesen jobb. –kuncogta Emmett, ahogy a hajamba fúrta az arcát.
- Menjünk, tegyünk eleget Alice kérésének. –toltam el magamtól, majd megcsókoltam, és a tánctér széléhez mentem.
Alice mellém is szökkent, majd a kezembe nyomta a pótcsokromat, és elvigyorodott.
- Na, csajok, mindenki mögém! –kiáltottam el magam.
A lányok gyorsan feltódultak mögöttem, gondosan ügyelve, hogy egy-két méter üres terület legyen mögöttem. Én pedig hátat fordítottam nekik, és eldobtam a csokromat. Azonnal nem fordultam oda, csak mosolyogtam, végül megpördültem, és szembe találtam magam Gil csillogó szemeivel, ahogy a csokorba szagol.
Elnevettem magamat, és kacsintottam egyet.
- És mi nem kapunk semmit? –szólalt fel az egyik farkasfiú.
- Bocs, nincs több csokrom. –kacagtam fel.
- Nem arra gondoltunk. –kacsintott rám- Úgy tudom, hogy van egy bizonyos kék, csipkés…
- Áh, harisnyakötő. –kuncogott Emmett, és mellém lépett.
Letérdelt elém, a bal lábamat- amin az a bizonyos díszes ruhadarab van- feltette a vállára, és úgymond bebújt a szoknyám alá. Alig észrevehetőn végigcsókolta a lábamat, majd a fogaival lehúzta a harisnyakötőmet, végül lábra állított, és megcsókolt.
- Ezt kézzel is lehetett volna. –jegyeztem meg kuncogva.
- Valami élvezet nekem is legyen benne. –kacsintott, majd a pasik közé dobta a ruhadarabot, és a derekamat karolta át.
Azt vártam, hogy egy diadalittas mosoly kíséretében Caius mutatja fel a zsákmányát, de nem így volt. Viszont a reakció stimmelt.
- Na, Nich! –kacagta Emmett.
A srác megpörgette az ujján a harisnyakötőmet, majd vigyorogva megcsókolta kedvesét, és térdre ereszkedett előtte.
Mosolyogva, de megdöbbenve néztem őket, és teljesen elérzékenyültem.
- Te ezt tudtad? –suttogtam Szerelmem felé.
- Természetesen. –bólintott, majd egy puszit nyomott a hajamba.
- Jane. –kezdett bele Nich, miközben kivett a zsebéből egy ékszeres dobozt- Tudom, hogy nincs valami sok ideje, hogy újra egymásra találtunk, de én nem tudok tovább várni.
- Kis türelmetlen! –jött egy hang hátulról.
- Hozzám jössz feleségül? –kérdezte Nich, figyelmet sem vetve a beszólásra.
Kipattintotta a doboz tetejét. A gyűrű gyémántjain megcsillant a lámpák fénye. Egy apró pillantást vetve az ékszerre elcsodálkoztam annak szépségén: Egy fehérarany ékszerről van szó, gyémánttal, és egy apró, zafír kővel a közepén.
Habár nekem a legszebb gyűrű az, ami most a gyűrűsujjamon pihen…
Aztán Jane arcára tévedt a tekintetem. Minden érzelem látszott rajta: A meghatottság, a meglepődöttség, a boldogság és a végtelen szerelem.
- Igen, Nich. –mondta ki végül.
Nicholas felhúzta az ujjára a gyűrűt, majd felkapta a lányt, és szenvedélyesen megcsókolta.
Mikor letette, én voltam az első, aki az ölelésébe volta a szőke vámpírt, és jó erősen megölelgettem.
- Annyira örülök nektek. –visítottam a fülébe, mire elkacagta magát.
- Téged akarlak koszorúslányomnak. Ebből nem engedek. –válaszolta.
Megöleltem Nich-et is, és neki is átadtam gratulációmat, majd félre álltam, hogy mások is odaférhessenek hozzájuk.
Körbe néztem, és észrevettem, hogy egyetlen személy ül az egyik asztalnál… Aprót sóhajtottam, majd megindultam felé, majd leültem a mellette lévő székre. Ő a Jane és Nich párosa körül forgó tömeget nézegette, és láttam, hogy könnyek gyűlnek a szemébe.
- Mi a baj, Carol? –kérdeztem.
- Nem illek én ide. –rázta meg a fejét.
- Ne is mondj ilyet. –szorítottam meg a kezét –Ide való vagy. Te vagy az unokaöcsém mindene…
- Mondja ezt egy vámpír. –jegyezte meg ironikusan.
- Aki nem szokott hazudni… -tettem hozzá –És vámpír vagyok. Na és? Különbözőek vagyunk. Emberek, vámpírok, vérfarkasok. Thim szeret téged. Teljes szívéből. Nem tudod, hogy milyen, mikor rólad mesél. Csillognak a szemei, boldog, és mosolyog.
- Csak a bevésődés miatt. –mondta mogorván.
- Igen? –húztam fel a szemöldökömet, majd egy emléket küldtem neki.
Azt az emléket, amikor a táncparketten beszélgetünk Timothy-val, és kimondja ezeket a bizonyos mondatokat: „Jaj, Bridget. Én tényleg szeretem őt, és nem csak a bevésődés teszi. Tényleg szeretem. Az életemnél is jobban, és boldoggá akarom tenni őt.”
Caroline csak megdöbbenve nézett rám, és végigcsurgott az arcán egy könnycsepp.
- Szóljak neki? –kérdeztem halványan mosolyogva.
Bólintott egyet. Felálltam, és Thim-hez mentem, aki épp Emmett-el beszélgetett.
- Menj… -mondtam neki- Szüksége van rád.
- Mi történt? –kérdezte kétségbeesve, és már fürkészte is a tömeget.
- Az asztalnál van. Csak menj. –mosolyogtam rá, mire ott sem volt.
- Mi történt? –húzott magához szerelmem.
- Carol rádöbbent, hogy Thim tényleg szereti. –bújtam hozzá.
Csak elkuncogta magát, és megcsókolt.
- Fél tizenkettő van, gyerekek. –visította Alice- Gyere, Bridget. Átöltözés!
Még egy csókot loptam Szerelmemtől, majd Alice után indultam.
Felrohantunk az emeletre, mire ő az ágyamon lévő ruhákra mutatott.
- A sminked tökéletes, azzal nincs gond. Ha gondolod a hajadat kibonthatjuk… -hadarta.
- Oké. Ott úgysem lesz időm rá. –mosolyogtam.
Kikötötte a fűzőmet, majd a hajvasalót dugta be a konnektorba.
Levettem a ruhámat, amit Alice azonnal eltett, én pedig gyorsan magamra kaptam a fehér farmert és a fehér, hosszú ujjú felsőt, a fehér tűsarkúval együtt. Egy bőrdzseki maradt még az ágyon, ugyancsak fehér.
- Menyasszony vagy, azért fehér a ruhád. Legalább az éjszakára maradjon meg ez a fehérség. –kuncogott- A táskáid miatt ne aggódj. Összepakoltam, minden a csomagtartóban van.
Leültetett egy székbe, és gyorsan kibontotta a hajamat, és kifésülte azt. Kivasalni kezdte, ami most viszonylag gyorsan meg is lett.
- Mindenki lent vár. Emmett is átöltözött, ne aggódj. –mondta, majd a kezembe nyomott egy táskát- Ebben minden bent van. Iratok, telefon, pénz, bankkártyák. Tömören minden, amire szükséged lehet.
- Köszönök mindent, Alice. –öleltem meg.
- Semmiség. –kuncogott –De menj.
Lesiettünk a lépcsőn, ki a kertbe. Mindenki ott volt, és azt várták, hogy elmenjük arra a bizonyos nászútra, amiről én egy árva szót sem tudok.
Sorban elköszöntünk mindenkitől, és beültünk a kocsiba. Emmett a vezető ülésbe, én pedig az anyós ülésre, és a sebváltóra tette összekulcsolt ujjainkat.
- Szeretlek. –csókolt meg.
- Én is. –mosolyogtam rá –Irány a nászút.
A srác megpörgette az ujján a harisnyakötőmet, majd vigyorogva megcsókolta kedvesét, és térdre ereszkedett előtte.
Mosolyogva, de megdöbbenve néztem őket, és teljesen elérzékenyültem.
- Te ezt tudtad? –suttogtam Szerelmem felé.
- Természetesen. –bólintott, majd egy puszit nyomott a hajamba.
- Jane. –kezdett bele Nich, miközben kivett a zsebéből egy ékszeres dobozt- Tudom, hogy nincs valami sok ideje, hogy újra egymásra találtunk, de én nem tudok tovább várni.
- Kis türelmetlen! –jött egy hang hátulról.
- Hozzám jössz feleségül? –kérdezte Nich, figyelmet sem vetve a beszólásra.
Kipattintotta a doboz tetejét. A gyűrű gyémántjain megcsillant a lámpák fénye. Egy apró pillantást vetve az ékszerre elcsodálkoztam annak szépségén: Egy fehérarany ékszerről van szó, gyémánttal, és egy apró, zafír kővel a közepén.
Habár nekem a legszebb gyűrű az, ami most a gyűrűsujjamon pihen…
Aztán Jane arcára tévedt a tekintetem. Minden érzelem látszott rajta: A meghatottság, a meglepődöttség, a boldogság és a végtelen szerelem.
- Igen, Nich. –mondta ki végül.
Nicholas felhúzta az ujjára a gyűrűt, majd felkapta a lányt, és szenvedélyesen megcsókolta.
Mikor letette, én voltam az első, aki az ölelésébe volta a szőke vámpírt, és jó erősen megölelgettem.
- Annyira örülök nektek. –visítottam a fülébe, mire elkacagta magát.
- Téged akarlak koszorúslányomnak. Ebből nem engedek. –válaszolta.
Megöleltem Nich-et is, és neki is átadtam gratulációmat, majd félre álltam, hogy mások is odaférhessenek hozzájuk.
Körbe néztem, és észrevettem, hogy egyetlen személy ül az egyik asztalnál… Aprót sóhajtottam, majd megindultam felé, majd leültem a mellette lévő székre. Ő a Jane és Nich párosa körül forgó tömeget nézegette, és láttam, hogy könnyek gyűlnek a szemébe.
- Mi a baj, Carol? –kérdeztem.
- Nem illek én ide. –rázta meg a fejét.
- Ne is mondj ilyet. –szorítottam meg a kezét –Ide való vagy. Te vagy az unokaöcsém mindene…
- Mondja ezt egy vámpír. –jegyezte meg ironikusan.
- Aki nem szokott hazudni… -tettem hozzá –És vámpír vagyok. Na és? Különbözőek vagyunk. Emberek, vámpírok, vérfarkasok. Thim szeret téged. Teljes szívéből. Nem tudod, hogy milyen, mikor rólad mesél. Csillognak a szemei, boldog, és mosolyog.
- Csak a bevésődés miatt. –mondta mogorván.
- Igen? –húztam fel a szemöldökömet, majd egy emléket küldtem neki.
Azt az emléket, amikor a táncparketten beszélgetünk Timothy-val, és kimondja ezeket a bizonyos mondatokat: „Jaj, Bridget. Én tényleg szeretem őt, és nem csak a bevésődés teszi. Tényleg szeretem. Az életemnél is jobban, és boldoggá akarom tenni őt.”
Caroline csak megdöbbenve nézett rám, és végigcsurgott az arcán egy könnycsepp.
- Szóljak neki? –kérdeztem halványan mosolyogva.
Bólintott egyet. Felálltam, és Thim-hez mentem, aki épp Emmett-el beszélgetett.
- Menj… -mondtam neki- Szüksége van rád.
- Mi történt? –kérdezte kétségbeesve, és már fürkészte is a tömeget.
- Az asztalnál van. Csak menj. –mosolyogtam rá, mire ott sem volt.
- Mi történt? –húzott magához szerelmem.
- Carol rádöbbent, hogy Thim tényleg szereti. –bújtam hozzá.
Csak elkuncogta magát, és megcsókolt.
- Fél tizenkettő van, gyerekek. –visította Alice- Gyere, Bridget. Átöltözés!
Még egy csókot loptam Szerelmemtől, majd Alice után indultam.
Felrohantunk az emeletre, mire ő az ágyamon lévő ruhákra mutatott.
- A sminked tökéletes, azzal nincs gond. Ha gondolod a hajadat kibonthatjuk… -hadarta.
- Oké. Ott úgysem lesz időm rá. –mosolyogtam.
Kikötötte a fűzőmet, majd a hajvasalót dugta be a konnektorba.
Levettem a ruhámat, amit Alice azonnal eltett, én pedig gyorsan magamra kaptam a fehér farmert és a fehér, hosszú ujjú felsőt, a fehér tűsarkúval együtt. Egy bőrdzseki maradt még az ágyon, ugyancsak fehér.
- Menyasszony vagy, azért fehér a ruhád. Legalább az éjszakára maradjon meg ez a fehérség. –kuncogott- A táskáid miatt ne aggódj. Összepakoltam, minden a csomagtartóban van.
Leültetett egy székbe, és gyorsan kibontotta a hajamat, és kifésülte azt. Kivasalni kezdte, ami most viszonylag gyorsan meg is lett.
- Mindenki lent vár. Emmett is átöltözött, ne aggódj. –mondta, majd a kezembe nyomott egy táskát- Ebben minden bent van. Iratok, telefon, pénz, bankkártyák. Tömören minden, amire szükséged lehet.
- Köszönök mindent, Alice. –öleltem meg.
- Semmiség. –kuncogott –De menj.
Lesiettünk a lépcsőn, ki a kertbe. Mindenki ott volt, és azt várták, hogy elmenjük arra a bizonyos nászútra, amiről én egy árva szót sem tudok.
Sorban elköszöntünk mindenkitől, és beültünk a kocsiba. Emmett a vezető ülésbe, én pedig az anyós ülésre, és a sebváltóra tette összekulcsolt ujjainkat.
- Szeretlek. –csókolt meg.
- Én is. –mosolyogtam rá –Irány a nászút.
- Igen… irány a reptér. –vigyorgott, és indított, majd heves dudálások közepette elindultunk.
