Itt az esküvőőő :D Két részletben fogom hozni nektek :D Remélem kapok pár kommentet. Köszönöm a három embernek, aki írt az előző fejezethez :) <3
Puszii
96. fejezet- Vagyis II. 55. fejezet
(Bridget)
Mikor tizenegyet elütötte az óra, kipattantam az ágyból, és a táskámat felkapva álltam be az ajtó elé. Türelmetlenül álltam, és dobolgatni kezdtem a bőröndömön. Pár másodperc múlva léptek törték meg a csendet, és végre nyílódott az ajtó.
Alice vigyorgó tekintetével találtam szembe magam, majd megragadta a kezemet, és bezárta magunk mögött az ajtót.
A kártyánkat leadta a recepción, mi pedig kimentünk a kocsihoz, ami a bejárat előtt állt, még járó motorral.
- Szia Jasper. –pattantam be hátra, míg Alice az anyósülésbe huppant le.
- Hello, Bridget. Mi újság? –mosolygott.
- Ugyan, semmi. Izgulok. –törögettem az ujjaimat.
- Érzem. –kuncogott- Nyugi. Minden rendben lesz.
- Tudom, tudom. –bólogattam- Csak annyira… várom.
Válaszként csak egy mosolyt, és egy jól eső nyugalomhullámot küldött rám. Kényelmesen hátradőltem az ülésen, és kifelé kezdtem el bámulni.
A jól ismert elsuhanó táj –meg persze a Jasper-féle hullámok- nyugtatólag hatottak rám, és csak azt vettem észre, hogy Alice hátrapattan, és egy fekete selyemkendőt köt a szemeim elé. Majd pár másodperc múlva megáll az autó, engem pedig kisegítenek a járműből, és a házba irányítanak. Észrevettem, hogy a szaglásomat emberire fokozták a hallásommal együtt, valamint az erőmtől is megfosztottak.
- Alec, Bella! –mondtam mérgesen.
- Ne reklamálj. Hidd el, jobb lesz, ha csak akkor tudsz meg mindent. –biztosított, majd egy szobába vezetett.
Ott aztán becsukta az ajtót, így ketten maradtunk, végül levette a szememről a kendőt.
Alice és Jasper közös szobájában voltunk… a régi közös szobájukban.
- Mindjárt jön a manikűrös és pedikűrös. –mosolygott- De addig is elmegyek. Sok dolog van még.
(Bridget)
Mikor tizenegyet elütötte az óra, kipattantam az ágyból, és a táskámat felkapva álltam be az ajtó elé. Türelmetlenül álltam, és dobolgatni kezdtem a bőröndömön. Pár másodperc múlva léptek törték meg a csendet, és végre nyílódott az ajtó.
Alice vigyorgó tekintetével találtam szembe magam, majd megragadta a kezemet, és bezárta magunk mögött az ajtót.
A kártyánkat leadta a recepción, mi pedig kimentünk a kocsihoz, ami a bejárat előtt állt, még járó motorral.
- Szia Jasper. –pattantam be hátra, míg Alice az anyósülésbe huppant le.
- Hello, Bridget. Mi újság? –mosolygott.
- Ugyan, semmi. Izgulok. –törögettem az ujjaimat.
- Érzem. –kuncogott- Nyugi. Minden rendben lesz.
- Tudom, tudom. –bólogattam- Csak annyira… várom.
Válaszként csak egy mosolyt, és egy jól eső nyugalomhullámot küldött rám. Kényelmesen hátradőltem az ülésen, és kifelé kezdtem el bámulni.
A jól ismert elsuhanó táj –meg persze a Jasper-féle hullámok- nyugtatólag hatottak rám, és csak azt vettem észre, hogy Alice hátrapattan, és egy fekete selyemkendőt köt a szemeim elé. Majd pár másodperc múlva megáll az autó, engem pedig kisegítenek a járműből, és a házba irányítanak. Észrevettem, hogy a szaglásomat emberire fokozták a hallásommal együtt, valamint az erőmtől is megfosztottak.
- Alec, Bella! –mondtam mérgesen.
- Ne reklamálj. Hidd el, jobb lesz, ha csak akkor tudsz meg mindent. –biztosított, majd egy szobába vezetett.
Ott aztán becsukta az ajtót, így ketten maradtunk, végül levette a szememről a kendőt.
Alice és Jasper közös szobájában voltunk… a régi közös szobájukban.
- Mindjárt jön a manikűrös és pedikűrös. –mosolygott- De addig is elmegyek. Sok dolog van még.
Meg sem várta, amíg köszönök, csak elsuhant.
Én pedig a székben ültem, és vártam. Fél tizenkettő körül megjelentek a lányok, akik a körmeimért felelősek, és munkának álltak. A lábamra egyszerű francia köröm került. A kezeim is hasonlóan néztek ki. A gyűrűs ujjam kivételével mind egyszerű volt, csak arra az egy ujjamra került liliom, és kristály.
Végigbeszélgettük azt az egy órát, amíg kész lettek velem. Elmesélték, hogy ők már férjnél vannak, és boldogok. A munka befejeztével sok boldogságot kívántak, és kimentek a szobából.
Innentől következett a tömény, tizenkilenc perc idegeskedés.
Csak ültem a szobába, bámultam a falakat, és egy magazint lapozgattam. Esküvői magazint. Mi mást?! Nem sokat javított az állapotomon, hogy négy oldalon keresztül tárgyalták azt, hogy mennyi esély van arra, hogy egy tökéletesnek hitt esküvő kudarcba fullad. Mondjuk, hogy a férj-t súlyos baleset éri, vagy beteg- ezt elsőre kizártam. Vagy épp a jegyespár egyik tagja az oltárnál otthagyja a párját- Kétlem. Vagy netán kiderülne, hogy a vőlegény megcsalja jegyesét, és ezért lesz oda a frigy. Ezt egy kis elmélkedés után ugyancsak az elvetett tényezők hosszú listájára tettem.
A cikkben nők meséltek életük legszebb napjáról, ami kudarcba fulladt. Pár cikken igazán elgondolkodtam:
1, Egy harmincegy éves menyasszony lagziján történt katasztrófa: A menyasszony édesapja allergiás volt a mandulára, és hiába figyelmeztették az éttermet a dologra, mandula-olaj került az ételbe, ennek következtében a vacsorát rohammentők szakították félbe, amint elvitték az örömapát.
Ez reményeim szerint nem fog megtörténni, hiszen az Alice látná… másrészt Apa nem allergiás semmire- a parlagfüvet és a házi port leszámítva, legalább is ezekről tudok-, Carlisle pedig kétlem, ahogy allergiás lehetne bármire is.
2, A második lány talán rosszabbul járt. Még csak huszonkettő életévét taposta, mikor a párjával- akivel évek óta jegyesek- rászánták magukat a házasságra. Egy csodálatos, tavaszi esküvőt terveztek, a lány családjának kúriájában. A boldogító igen-t este, a lemenő nap narancssárga fényében mondták volna ki, aztán bementek volna a kúriába, hogy megtartsák a partyt is. Csakhogy ott van az a volna.
Én pedig a székben ültem, és vártam. Fél tizenkettő körül megjelentek a lányok, akik a körmeimért felelősek, és munkának álltak. A lábamra egyszerű francia köröm került. A kezeim is hasonlóan néztek ki. A gyűrűs ujjam kivételével mind egyszerű volt, csak arra az egy ujjamra került liliom, és kristály.
Végigbeszélgettük azt az egy órát, amíg kész lettek velem. Elmesélték, hogy ők már férjnél vannak, és boldogok. A munka befejeztével sok boldogságot kívántak, és kimentek a szobából.
Innentől következett a tömény, tizenkilenc perc idegeskedés.
Csak ültem a szobába, bámultam a falakat, és egy magazint lapozgattam. Esküvői magazint. Mi mást?! Nem sokat javított az állapotomon, hogy négy oldalon keresztül tárgyalták azt, hogy mennyi esély van arra, hogy egy tökéletesnek hitt esküvő kudarcba fullad. Mondjuk, hogy a férj-t súlyos baleset éri, vagy beteg- ezt elsőre kizártam. Vagy épp a jegyespár egyik tagja az oltárnál otthagyja a párját- Kétlem. Vagy netán kiderülne, hogy a vőlegény megcsalja jegyesét, és ezért lesz oda a frigy. Ezt egy kis elmélkedés után ugyancsak az elvetett tényezők hosszú listájára tettem.
A cikkben nők meséltek életük legszebb napjáról, ami kudarcba fulladt. Pár cikken igazán elgondolkodtam:
1, Egy harmincegy éves menyasszony lagziján történt katasztrófa: A menyasszony édesapja allergiás volt a mandulára, és hiába figyelmeztették az éttermet a dologra, mandula-olaj került az ételbe, ennek következtében a vacsorát rohammentők szakították félbe, amint elvitték az örömapát.
Ez reményeim szerint nem fog megtörténni, hiszen az Alice látná… másrészt Apa nem allergiás semmire- a parlagfüvet és a házi port leszámítva, legalább is ezekről tudok-, Carlisle pedig kétlem, ahogy allergiás lehetne bármire is.
2, A második lány talán rosszabbul járt. Még csak huszonkettő életévét taposta, mikor a párjával- akivel évek óta jegyesek- rászánták magukat a házasságra. Egy csodálatos, tavaszi esküvőt terveztek, a lány családjának kúriájában. A boldogító igen-t este, a lemenő nap narancssárga fényében mondták volna ki, aztán bementek volna a kúriába, hogy megtartsák a partyt is. Csakhogy ott van az a volna.
A lány reggel felkelt, összekészült a jelentős eseményre. Gazdag család voltak, nem kellett szűkölködniük. Az apja neves befektető volt, több ingatlanja volt világszerte, és külön borvidékkel rendelkezett. Az újságok megírták a frigyet, így még nagyobb volt a csalódás. A lány órákat várt. Bent ült a szobájában, az ablakból nézte az udvart, ahol mindenki várt, csak az nem, akinek kellett volna. Ugyanis a vőlegény nem volt itt. Ahogy a legjobb barátnője sem. A lány lefújta az esküvőt. A vőlegény kifosztotta a lány bankkártyáját, majd lelépett. Ahogy a menyasszony barátnője is. Mint később kiderült, nem véletlenül egyszerre ketten tűntek el… Elutaztak Afrikába, együtt, és mint kiderült, évek óta szeretők voltak.
3, Egy fiatal, harmincas évei elején járó nő, aki már a második házasságába lépne bele. Viszont ez nem jött össze. Ugyan is közbe lépett a sors. Épp az oltárnál álltak, és a pap mondta a: …Aki tud valamit, amiért ez a házasság ne köttessen meg, szóljon most, vagy hallgasson örökké!
Nos, ennél a szövegnél nem épp maradt csendben egy ember. Öltönyben volt- akárcsak a násznép többi férfi tagja-, és tiltakozni kezdett. Felpattant mellette egy nő is, aki látszólag csitítgatni szerette volna párját.
- A jegyesed! –ordította a menyasszonynak- Még házas!
A násznép meg sem tudott szólalni. Végül is elmaradt az esküvő.
És később kiderült, a vád igaz volt. A menyasszony jegyese még tényleg házas volt, valami okok miatt nem tudott elválni feleségétől, de az ügyvédje azt ígérte neki, hogy nem lesz semmi gond, és amire kell, meg lesz szüntetve.
A menyasszony depresszióba került, és elhagyta a vőlegényét, végül összejött a volt férjével.
Hát igen… ezek számomra, ebben az állapotban horrorisztikusnak tűntek. Igaz, az első kettő történettől nem ijedtem meg, de a harmadik történetbe belegondoltam. Mi van, ha Jasper nem tudta teljesen eltüntetni Rosalie nyomait, és valamelyik rosszakarónk utánanézett az ügynek?
- Na jó, mielőtt Jasper teljesen megőrjítenéd az érzéseiddel, itt a fodrászod. –kuncogott Alice, miután bekísérte a fiatal nőt.
- Szia. Én Mary vagyok. –mosolygott rám, és a kezét nyújtotta.
- Szia. Én pedig Bridget vagyok, a menyasszony.–ráztam meg a kezét.
- Igen, azt tudom. Remélem nem gond, ha tegeződünk. –kuncogott.
- Dehogy. –mosolyogtam rá.
- Itt is hagylak titeket. Tökéletes leszel. –kacsintott Alice, és becsukta maga után az ajtót.
- Mikor mostál hajat utoljára? –kérdezte.
- Hajnalban nem tudtam mit kezdeni magammal. –vigyorogtam.
- Nem is baj. –kacagott fel, majd a székemet a tükör felé fordította –Hm… van valami elképzelésed?
- Arra gondoltam, hogy csak egy részét kellene feltűzni, a maradékot meg mondjuk… beloknizni, és szabadon hagyni. –magyaráztam.
- Jó ötlet. Jól menne az arcod formájához. –bólogatott –Lazulj el, hunyd be a szemeidet, és dudorászhatsz is, ha szeretnél.
- Ő… rendben. –kuncogtam, és úgy tettem, ahogy javasolt.
Elmerültem a gondolataimban, és újra kitört rajtam az izgalom, az agyam pedig megint a kudarcba fulladt esküvők körül zakatolt. Akkor eszméltem fel, amikor a lány már a hajlakkot fújta a hajamra.
- Készen vagyunk. –mosolyodott el- Tűztem bele pár ékszervirágot is… azokat Alice adta.
- Ohh, oké. Köszönöm. –öleltem meg.
- Megyek is. Még dolgom van Bellán. –kuncogott.
- Nem érsz rá egy kicsit? –tördeltem az ujjaimat.
- De… végül is, egy csöppet maradhatok még… -mosolygott.
- Régóta ismered a családot? –kérdeztem.
- Nem igazán… Alice pár hónapja felkeresett, miszerint a legjobb fodrászt akarja erre az alkalomra. –vigyorgott- Az akarja szót jól megnyomta, de anélkül is értettem volna, hogy mit szeretne.
- Azt gondoltam.
- Aztán… elfogadtam az ajánlatát. Megtiszteltetésnek éreztem, hogy engem választ. –mesélte –Mesélt rólatok…
- Remélem csak jót. –kuncogtam.
- Igen, természetesen. –kacagott- Így…nagyjából ismerlek titeket.
- Az jó. –motyogtam.
- Tényleg mennem kell. –állt fel –Bocsi.
- Ugyan, semmi gond. –mosolyogtam rá –Jót beszélgettünk. Remélem még találkozunk…
- Én is. –vigyorgott, majd becsukta az ajtót.
Innentől megint idegeskedtem… Nem ajánlatos egyedül maradnom, mert akkor mindig csak ez lesz… Csak idegeskedek, izgulok, és megőrjítem az érzéseimmel Jasper-t, aki emiatt Alice-t nyaggatja… Habár, ha belegondolok, nem is olyan rossz ötlet egyedül hagyni engem…
Egy jó fél óra múlva megjött a sminkesem. Ő hamarabb végzett, és beszélgetni sem maradt itt. Alice gonosz volt. Kivitte a tükröt a szobámból, hogy ne tudjam megnézni magamat… Ezen kissé besértődtem, de végül is megértettem… az összkép a fontos.
- Nos, legizgulósabb menyasszonyunk. –vigyorgott Alice, amint Bells és Esme kíséretében bejött.
Ők már fel voltak öltözve. Alice az arany színű, velem kiválasztott ruháját vette fel. Egy pánt nélküli, csodaszép ruháról van szó. A ruha csípőig szűk és tapad, viszont ott enyhén szétomlik, és térd alá ér. Alice mindezt megkoronázta ékszerekkel és egy arany színű körömcipővel.
Bells kékbe öltözött. Egy csodálatos, mélykék, hosszú ruhát vett magára. Pánt nélküli darab volt, a mell rész alatt egy elegáns, ezüst csattal. A mell részénél az anyag lépcsőzetesen egymás alá volt gyűrve. A combja közepéig ráfeszült az anyag, és kissé ráncos volt. Combtól az anyag fel volt gyűrve, egy-egy része leért a földig, viszont a jobb oldala teljesen felgyűrődött. A szoknya alsó rétege tüllből állt, alatta pedig egy vékony, kék anyag.
Bella haja fel volt tűzve, és csak egy-egy tincs maradt ki, az arca két oldalán, amit begöndörítettek. Elegáns, zafírral kirakott ékszerek voltak rajta, kezében pedig egy kistáska.
Esme-ben sem csalódtam. Tökéletesen illett rá a barna, földet verdeső ruhája. Egyszerű volt, de mégis nagyszerű. Ugyancsak pánt nélküli volt, a mell alatt egy vékony világosabb színű szalag futott. A haját kiengedve hagyták, csak pár tincset tűztek el elölről. Gyöngysort viselt, hozzá illő karkötővel és fülbevalóval.
- Jöttünk öltöztetni. –mosolygott Alice, és felmutatták a kezükben tartott dolgokat.
Alice-nél volt a ruhászsák, Esme-nél egy táska, Bella pedig egy cipős dobozt szorongatott.
- Menj csak a fürdőbe, Kincsem. Ezeket kellene felvenned. –adta a kezembe Esme egy táskát.
3, Egy fiatal, harmincas évei elején járó nő, aki már a második házasságába lépne bele. Viszont ez nem jött össze. Ugyan is közbe lépett a sors. Épp az oltárnál álltak, és a pap mondta a: …Aki tud valamit, amiért ez a házasság ne köttessen meg, szóljon most, vagy hallgasson örökké!
Nos, ennél a szövegnél nem épp maradt csendben egy ember. Öltönyben volt- akárcsak a násznép többi férfi tagja-, és tiltakozni kezdett. Felpattant mellette egy nő is, aki látszólag csitítgatni szerette volna párját.
- A jegyesed! –ordította a menyasszonynak- Még házas!
A násznép meg sem tudott szólalni. Végül is elmaradt az esküvő.
És később kiderült, a vád igaz volt. A menyasszony jegyese még tényleg házas volt, valami okok miatt nem tudott elválni feleségétől, de az ügyvédje azt ígérte neki, hogy nem lesz semmi gond, és amire kell, meg lesz szüntetve.
A menyasszony depresszióba került, és elhagyta a vőlegényét, végül összejött a volt férjével.
Hát igen… ezek számomra, ebben az állapotban horrorisztikusnak tűntek. Igaz, az első kettő történettől nem ijedtem meg, de a harmadik történetbe belegondoltam. Mi van, ha Jasper nem tudta teljesen eltüntetni Rosalie nyomait, és valamelyik rosszakarónk utánanézett az ügynek?
- Na jó, mielőtt Jasper teljesen megőrjítenéd az érzéseiddel, itt a fodrászod. –kuncogott Alice, miután bekísérte a fiatal nőt.
- Szia. Én Mary vagyok. –mosolygott rám, és a kezét nyújtotta.
- Szia. Én pedig Bridget vagyok, a menyasszony.–ráztam meg a kezét.
- Igen, azt tudom. Remélem nem gond, ha tegeződünk. –kuncogott.
- Dehogy. –mosolyogtam rá.
- Itt is hagylak titeket. Tökéletes leszel. –kacsintott Alice, és becsukta maga után az ajtót.
- Mikor mostál hajat utoljára? –kérdezte.
- Hajnalban nem tudtam mit kezdeni magammal. –vigyorogtam.
- Nem is baj. –kacagott fel, majd a székemet a tükör felé fordította –Hm… van valami elképzelésed?
- Arra gondoltam, hogy csak egy részét kellene feltűzni, a maradékot meg mondjuk… beloknizni, és szabadon hagyni. –magyaráztam.
- Jó ötlet. Jól menne az arcod formájához. –bólogatott –Lazulj el, hunyd be a szemeidet, és dudorászhatsz is, ha szeretnél.
- Ő… rendben. –kuncogtam, és úgy tettem, ahogy javasolt.
Elmerültem a gondolataimban, és újra kitört rajtam az izgalom, az agyam pedig megint a kudarcba fulladt esküvők körül zakatolt. Akkor eszméltem fel, amikor a lány már a hajlakkot fújta a hajamra.
- Készen vagyunk. –mosolyodott el- Tűztem bele pár ékszervirágot is… azokat Alice adta.
- Ohh, oké. Köszönöm. –öleltem meg.
- Megyek is. Még dolgom van Bellán. –kuncogott.
- Nem érsz rá egy kicsit? –tördeltem az ujjaimat.
- De… végül is, egy csöppet maradhatok még… -mosolygott.
- Régóta ismered a családot? –kérdeztem.
- Nem igazán… Alice pár hónapja felkeresett, miszerint a legjobb fodrászt akarja erre az alkalomra. –vigyorgott- Az akarja szót jól megnyomta, de anélkül is értettem volna, hogy mit szeretne.
- Azt gondoltam.
- Aztán… elfogadtam az ajánlatát. Megtiszteltetésnek éreztem, hogy engem választ. –mesélte –Mesélt rólatok…
- Remélem csak jót. –kuncogtam.
- Igen, természetesen. –kacagott- Így…nagyjából ismerlek titeket.
- Az jó. –motyogtam.
- Tényleg mennem kell. –állt fel –Bocsi.
- Ugyan, semmi gond. –mosolyogtam rá –Jót beszélgettünk. Remélem még találkozunk…
- Én is. –vigyorgott, majd becsukta az ajtót.
Innentől megint idegeskedtem… Nem ajánlatos egyedül maradnom, mert akkor mindig csak ez lesz… Csak idegeskedek, izgulok, és megőrjítem az érzéseimmel Jasper-t, aki emiatt Alice-t nyaggatja… Habár, ha belegondolok, nem is olyan rossz ötlet egyedül hagyni engem…
Egy jó fél óra múlva megjött a sminkesem. Ő hamarabb végzett, és beszélgetni sem maradt itt. Alice gonosz volt. Kivitte a tükröt a szobámból, hogy ne tudjam megnézni magamat… Ezen kissé besértődtem, de végül is megértettem… az összkép a fontos.
- Nos, legizgulósabb menyasszonyunk. –vigyorgott Alice, amint Bells és Esme kíséretében bejött.
Ők már fel voltak öltözve. Alice az arany színű, velem kiválasztott ruháját vette fel. Egy pánt nélküli, csodaszép ruháról van szó. A ruha csípőig szűk és tapad, viszont ott enyhén szétomlik, és térd alá ér. Alice mindezt megkoronázta ékszerekkel és egy arany színű körömcipővel.
Bells kékbe öltözött. Egy csodálatos, mélykék, hosszú ruhát vett magára. Pánt nélküli darab volt, a mell rész alatt egy elegáns, ezüst csattal. A mell részénél az anyag lépcsőzetesen egymás alá volt gyűrve. A combja közepéig ráfeszült az anyag, és kissé ráncos volt. Combtól az anyag fel volt gyűrve, egy-egy része leért a földig, viszont a jobb oldala teljesen felgyűrődött. A szoknya alsó rétege tüllből állt, alatta pedig egy vékony, kék anyag.
Bella haja fel volt tűzve, és csak egy-egy tincs maradt ki, az arca két oldalán, amit begöndörítettek. Elegáns, zafírral kirakott ékszerek voltak rajta, kezében pedig egy kistáska.
Esme-ben sem csalódtam. Tökéletesen illett rá a barna, földet verdeső ruhája. Egyszerű volt, de mégis nagyszerű. Ugyancsak pánt nélküli volt, a mell alatt egy vékony világosabb színű szalag futott. A haját kiengedve hagyták, csak pár tincset tűztek el elölről. Gyöngysort viselt, hozzá illő karkötővel és fülbevalóval.
- Jöttünk öltöztetni. –mosolygott Alice, és felmutatták a kezükben tartott dolgokat.
Alice-nél volt a ruhászsák, Esme-nél egy táska, Bella pedig egy cipős dobozt szorongatott.
- Menj csak a fürdőbe, Kincsem. Ezeket kellene felvenned. –adta a kezembe Esme egy táskát.
- Köszönöm. –mosolyogtam rá, és így tettem.
A fürdőbe mentem, és felvettem a táskában található fehér neműket. Egy egyszerű, csipkés tanga és melltartó volt benne, valamint fehér combfix.
Kimentem a szobából, és a lányok épp a ruhámat terítették ki az ágyra.
- Izgulok. –vigyorogtam.
- Tudjuk. –mondták teljesen egyszerre, mire kitört belőlük a nevetés.
Pár perc kacagás után leültettek az ágyra, és Bella felsegítette rám a cipőmet. Egy egyszerű, fehér tűsarkúról volt szó. Elől egy masni volt rajta, mellette pedig fehér, fátyolos anyag. A sarkamnál vékony csipke futott rajta, és a tetejéről a fátyolos anyag sem hiányozhatott. Egy vékony kis pánt tartotta a bokámat, a végén egy csattal.
- Na, gyere, bújj bele a ruhádba. –mosolygott Alice, és felemelte a fehér ruhát.
Bele léptem, Alice pedig felhúzta rajtam, és megfordítottak. Lassan befűzték a fűzőt, majd meghúzták és megkötötték rajtam.
- Hogy itt miért nincs tükör. –mormogtam, mikor szembe fordultam velük.
- Fátyol. –eszmélt fel Alice, és elrohant.
Pár másodperc múlva visszatért az alig egy méteres, egyszerű fátyollal. A fátyol alján virágminta futott fel, körülbelül az anyag feléig. Alice beletűzte a hajamba, majd eligazgatta a vállamon.
- És most jöjjön, aminek jönnie kell. –vigyorgott Bella- Tőlem kapod a kéket.
Előhúzott a táskájából egy harisnyakötőt, és meglengette a szemeim előtt. Egy egyszerű, fehér darab volt, egy kék szalaggal átkötve, középen egy masnival.
Lehajolt, és feladta rám a ruhadarabot, majd elégedetten tapsikolni kezdett.
- Gyönyörű vagy. –vigyorgott.
- Köszönöm. –mosolyogtam.
Bella és Esme elmentek, mondván, nemsokára visszajönnek.
- Én adom a kölcsönt… -mosolygott Alice, és a ruhazsákból előhúzott egy vékony ékszeres dobozkát. Felpattintotta, és kiemelt belőle egy gyémánttal kirakott karláncot- Ezt még az esküvőmre kaptam… Esme és Carlisle ajándékozott meg vele. Azóta egyszer sem hordtam, mert az esküvőre tartogatom… Egyaránt a sajátomra, egyaránt máséra… és itt is a lényeg. Most alkalmam van rá, hogy adjak neked valamit, akár még kölcsönbe is. –csatolta fel.
- Jaj, Alice. –mondtam elérzékenyülve, és magamhoz öleltem –Nagyon köszönöm. Ez…
- Ne is mond tovább. Csak legyen tökéletes ez a napod. –mosolygott –Jönnek a többiek. Azt hiszem… itt hagylak.
Bólintottam egyet, majd el is suhant.
Pár másodperc múlva már újra akadt társaságom, most a Volturi vezetők személyében…
- Először is… gyönyörű vagy. –áradozott Caius, és óvatosan megölelt.
- Igen, csodálatos vagy. –mosolygott Aro, majd Marcus is, és ők is a karjaikba voltak.
- Meghoztuk a régit… -mutatott fel egy dobozt a szőke vezető.
- Reméljük tetszeni fog. –mondta Aro.
A fürdőbe mentem, és felvettem a táskában található fehér neműket. Egy egyszerű, csipkés tanga és melltartó volt benne, valamint fehér combfix.
Kimentem a szobából, és a lányok épp a ruhámat terítették ki az ágyra.
- Izgulok. –vigyorogtam.
- Tudjuk. –mondták teljesen egyszerre, mire kitört belőlük a nevetés.
Pár perc kacagás után leültettek az ágyra, és Bella felsegítette rám a cipőmet. Egy egyszerű, fehér tűsarkúról volt szó. Elől egy masni volt rajta, mellette pedig fehér, fátyolos anyag. A sarkamnál vékony csipke futott rajta, és a tetejéről a fátyolos anyag sem hiányozhatott. Egy vékony kis pánt tartotta a bokámat, a végén egy csattal.
- Na, gyere, bújj bele a ruhádba. –mosolygott Alice, és felemelte a fehér ruhát.
Bele léptem, Alice pedig felhúzta rajtam, és megfordítottak. Lassan befűzték a fűzőt, majd meghúzták és megkötötték rajtam.
- Hogy itt miért nincs tükör. –mormogtam, mikor szembe fordultam velük.
- Fátyol. –eszmélt fel Alice, és elrohant.
Pár másodperc múlva visszatért az alig egy méteres, egyszerű fátyollal. A fátyol alján virágminta futott fel, körülbelül az anyag feléig. Alice beletűzte a hajamba, majd eligazgatta a vállamon.
- És most jöjjön, aminek jönnie kell. –vigyorgott Bella- Tőlem kapod a kéket.
Előhúzott a táskájából egy harisnyakötőt, és meglengette a szemeim előtt. Egy egyszerű, fehér darab volt, egy kék szalaggal átkötve, középen egy masnival.
Lehajolt, és feladta rám a ruhadarabot, majd elégedetten tapsikolni kezdett.
- Gyönyörű vagy. –vigyorgott.
- Köszönöm. –mosolyogtam.
Bella és Esme elmentek, mondván, nemsokára visszajönnek.
- Én adom a kölcsönt… -mosolygott Alice, és a ruhazsákból előhúzott egy vékony ékszeres dobozkát. Felpattintotta, és kiemelt belőle egy gyémánttal kirakott karláncot- Ezt még az esküvőmre kaptam… Esme és Carlisle ajándékozott meg vele. Azóta egyszer sem hordtam, mert az esküvőre tartogatom… Egyaránt a sajátomra, egyaránt máséra… és itt is a lényeg. Most alkalmam van rá, hogy adjak neked valamit, akár még kölcsönbe is. –csatolta fel.
- Jaj, Alice. –mondtam elérzékenyülve, és magamhoz öleltem –Nagyon köszönöm. Ez…
- Ne is mond tovább. Csak legyen tökéletes ez a napod. –mosolygott –Jönnek a többiek. Azt hiszem… itt hagylak.
Bólintottam egyet, majd el is suhant.
Pár másodperc múlva már újra akadt társaságom, most a Volturi vezetők személyében…
- Először is… gyönyörű vagy. –áradozott Caius, és óvatosan megölelt.
- Igen, csodálatos vagy. –mosolygott Aro, majd Marcus is, és ők is a karjaikba voltak.
- Meghoztuk a régit… -mutatott fel egy dobozt a szőke vezető.
- Reméljük tetszeni fog. –mondta Aro.
- Ez nagyon régi. –magyarázta Marcus- Egy középkori királynő hordta az esküvőjén… Igazi kincs, eszmei és tárgyi értékben is, szóval ha lehet műkincskereskedők kezébe ne jusson.
Felkacagtam, és kinyitottam a dobozt. Elállt a lélegzetem. Diadém volt. Végig virág- pontosabban levél- mintával volt díszítve. Középen egy kicsit felnyúlott, valamint a két oldalán is egy-egy helyen magasabb volt. Gyémánttal díszítették.
Aro megfogta, és beletette a hajamba.
- Csodálatos vagy. –sóhajtott fel –Büszkék vagyunk rád.
- Köszönöm. –mondtam meghatódva, és újra megölelgettem őket.
- Mennünk kell. Jön a következő látogatód. –kacsintott Caius, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Szia Kicsim. –nyitotta ki az ajtót Anya, és belépett rajta, mögötte pedig Esme, Apa és Carlisle jött be. –Lélegzet elállítóan gyönyörű vagy.
- Jaj, Anya, ne csináld. –vigyorogtam –Köszönöm. Nehogy elsírd magad.
- Férjhez megy a lányom. Már érzelgősködni sem szabad? –kérdezte, ahogy megölelt.
- Csodaszép vagy, Bridget. –suttogta a fülembe Apa is, mikor ő ölelt meg.
Azután sorban bombáztak a dicsérő szavakkal, én pedig nem tudtam, hogy kihez forduljak megköszönni.
- Képzeld el, Kicsim, Alice semmit sem hagyott segíteni. –sajnálkozott Anya.
- Nem gond, Anyu, tényleg. –mosolyogtam.
- Hidd el, én sem tehettem semmit. –nyugtatta Esme.
- Viszont Bridget, hoztunk neked valamit. –mondta Carlisle.
- Összebeszéltünk, és együtt megvettük neked. –folytatta Apa.
- Reméljük tetszeni fog. –mondta egyszerre Anya és Esme, mire vigyorogva összenéztek.
Carlisle felém nyújtotta az ékszeres dobozt, és kipattintotta előttem. Elámulva néztem a gyémánt ékszercsodát, és végigsimítottam rajta.
- Csodálatos. –motyogtam, mire hallottam, ahogy Esme-ből megkönnyebbül nyögés tör fel.
A kék anyagon egy nyaklánc és kettő darab fülbevaló volt. Mindkettő virágmintás volt, és a virágokat kisebb-nagyobb gyémánt formázta, ahogy az apró leveleket is. A nyaklánc természetesen egy helyen összefut, onnantól pedig pár centit még egy szálként lelóg. Valami csodálatosan szép.
- Köszönöm. –néztem rájuk, mire boldogan elmosolyodtak.
- Segítsek feladni? –kérdezte Apa.
- Légy szíves. –bólintottam halványan mosolyogva.
Anya felemelte a hajamat, Apu pedig felcsatolta a nyakéket. A fülbevalókat egyedül tettem fel, és végigsimítottam az ékszereimen.
- Már csak a gyűrű hiányzik. –néztem a bal kezemre.
- Azt is megkapod pár percen belül. –vigyorgott Esme –Mennünk kell. Alice le fogja szedni a fejünket.
- Igen. Ügyes legyél, Kicsim. –mosolygott Anya is.
Felkacagtam, és kinyitottam a dobozt. Elállt a lélegzetem. Diadém volt. Végig virág- pontosabban levél- mintával volt díszítve. Középen egy kicsit felnyúlott, valamint a két oldalán is egy-egy helyen magasabb volt. Gyémánttal díszítették.
Aro megfogta, és beletette a hajamba.
- Csodálatos vagy. –sóhajtott fel –Büszkék vagyunk rád.
- Köszönöm. –mondtam meghatódva, és újra megölelgettem őket.
- Mennünk kell. Jön a következő látogatód. –kacsintott Caius, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Szia Kicsim. –nyitotta ki az ajtót Anya, és belépett rajta, mögötte pedig Esme, Apa és Carlisle jött be. –Lélegzet elállítóan gyönyörű vagy.
- Jaj, Anya, ne csináld. –vigyorogtam –Köszönöm. Nehogy elsírd magad.
- Férjhez megy a lányom. Már érzelgősködni sem szabad? –kérdezte, ahogy megölelt.
- Csodaszép vagy, Bridget. –suttogta a fülembe Apa is, mikor ő ölelt meg.
Azután sorban bombáztak a dicsérő szavakkal, én pedig nem tudtam, hogy kihez forduljak megköszönni.
- Képzeld el, Kicsim, Alice semmit sem hagyott segíteni. –sajnálkozott Anya.
- Nem gond, Anyu, tényleg. –mosolyogtam.
- Hidd el, én sem tehettem semmit. –nyugtatta Esme.
- Viszont Bridget, hoztunk neked valamit. –mondta Carlisle.
- Összebeszéltünk, és együtt megvettük neked. –folytatta Apa.
- Reméljük tetszeni fog. –mondta egyszerre Anya és Esme, mire vigyorogva összenéztek.
Carlisle felém nyújtotta az ékszeres dobozt, és kipattintotta előttem. Elámulva néztem a gyémánt ékszercsodát, és végigsimítottam rajta.
- Csodálatos. –motyogtam, mire hallottam, ahogy Esme-ből megkönnyebbül nyögés tör fel.
A kék anyagon egy nyaklánc és kettő darab fülbevaló volt. Mindkettő virágmintás volt, és a virágokat kisebb-nagyobb gyémánt formázta, ahogy az apró leveleket is. A nyaklánc természetesen egy helyen összefut, onnantól pedig pár centit még egy szálként lelóg. Valami csodálatosan szép.
- Köszönöm. –néztem rájuk, mire boldogan elmosolyodtak.
- Segítsek feladni? –kérdezte Apa.
- Légy szíves. –bólintottam halványan mosolyogva.
Anya felemelte a hajamat, Apu pedig felcsatolta a nyakéket. A fülbevalókat egyedül tettem fel, és végigsimítottam az ékszereimen.
- Már csak a gyűrű hiányzik. –néztem a bal kezemre.
- Azt is megkapod pár percen belül. –vigyorgott Esme –Mennünk kell. Alice le fogja szedni a fejünket.
- Igen. Ügyes legyél, Kicsim. –mosolygott Anya is.
- Én pedig még jövök. –nyomott a homlokomra egy puszit Apa.
- Szia Bridget. –csukta be az ajtót Carlisle.
- Sziasztok. –intettem utánuk.
Bevallom, nem mertem leülni. Hátha valami baja lesz a ruhámnak. Így inkább állva maradtam.
Pár perc múlva kopogás zavarta meg a csendet.
- Gyere csak. –szóltam ki.
- Szia Bridget. –lépett be Jane.
- Ohh, Jane. –öleltem meg –Kinyírom a bátyádat. Nincs sem természetfeletti hallásom, sem szaglásom. Idegesít.
- Nyugi. Öt perc múlva öt óra, úgyhogy ne aggódj. Pár perc múlva minden normális lesz. Amúgy… engem küldtek, hogy nyugtassalak meg. –kuncogott- Ja, és nagyon királyul nézel ki.
- Te pedig ragyogsz. –mosolyogtam rá –Mi történt? Csak nem megismerkedtél valakivel?
- De… És ha nem haragszol, elhoztam az esküvőre. Az éjszaka közelebbről is megismerkedtünk… jó közelről. –kacsintott.
- Elsőre is leesett. –kacagtam –És dehogy gond. Örülök, hogy boldog vagy.
- Meg fogsz lepődni, most mondom. –vigyorgott.
- Ja, csodásan nézel ki. Jól áll a koszorúslányruha. –mosolyogtam.
- Ugye? –forgott körbe.
És tényleg csodásan állt neki. A halvány kék anyag szinte egybeolvadt a bőrével, és ha kiengedett, beloknizott hajával is összhangban volt. A térd alá érő anyag kicsit, de látszódni engedte karcsú lábait, amit kék magas sarkúba bújtatott.
- A húgod is jól néz ki benne… vagy a nővéred. Mindegy, érted. –vigyorgott.
- A többiek előtt nővérem, vámpírok illetve farkasok előtt húgom. –magyaráztam.
- Oh, mennem kell. –kuncogott –Hívat Alice. Amúgy már mindenki kész van. Csak rád várnak.
- Emmett?
- Nem mondhatok semmit. –vigyorgott cinkosul –Na jó, egy aprócska dolgot elárulhatok… Jobban izgul, mint te.
- Azt kötve hiszem. –ráztam meg a fejemet.
- Attól fél, hogy ott hagyod az oltárnál. –kacsintott.
- De olyan nem lesz. –mosolyogtam.
- Tudom én azt nagyon jól. –ölelt meg –Na, hajrá!
- Köszi. –intettem utána. Becsapta maga mögött az ajtót, és kiment a többiekhez. Az ablakokat Alice eltakarta, szóval még esélyem sincs, hogy kinézzek…
- Megjöttem, Bridget. –csapta ki az ajtót Alice, és egy óriási tükörrel egyensúlyozott- Jöttem, hogy megnézhesd magad. Szemeket becsukni!
- Köszi. –mosolyogtam, és úgy tettem, ahogy mondta.
Letette elém az egészalakos tükröt, én pedig egy sóhaj után kinyitottam a szemeimet.
Először el sem hittem, hogy magamat látom a tükörbe. A hajam tökéletes volt. Félig feltűzött, a többi pedig lágy loknikban omlott alá. A hajamba a diadém tökéletesen állt, a fátyol pedig összepasszolt a ruhámmal és az ékszerekkel. A sok gyémánt csak úgy csillogott a nyakamba. A sminkem is tökéletes volt. Ezüstös-kékes, nagyon halvány, de gyönyörű. Aranybarna szemeim csillogtak a boldogságtól.
A ruhám tökéletesen passzolt rám, csak jobban állt, mint tegnap, a ruhapróbán. Jól éreztem magam a bőrömben, és már vártam, hogy Emmett végre meglásson. Látni akartam az arcát, hogy tetszek-e neki, vagy esetleg… nem.
- A terv. Apukád itt áll az ajtó előtt. Ő kísér az oltárhoz, ahogy szeretted volna. A lépcsőn lementek, kimentek a házból. De nyugi, senki sem fog látni. Ott egy kicsit előbbre kell majd menned. A koszorúslányok úgyis tudják, hogy meddig kell menned, ott majd megállítanak. Egy lassú számmal kezdődik a zongoraszóló, és amikor elindul a te bevonulód, kettő lépést mész előre, és balra fordultok Édesapáddal. Akkor érsz oda, és ott mindenki rád néz majd… De úgyis tudni fogod.
- Köszönöm Alice. Mindent. –öleltem meg.
- Ugyan, semmiség. –szorított meg –Ha leértek a lépcsőn, Alec visszaadja az érzékeidet.
- Rendben.
- Ohh, majd elfelejtettem. Itt a csokrod. –adta a kezembe.
Ez is gyönyörű volt. Három szál, óriási, rózsaszín liliom volt középen, körülötte fehér rózsák, és fehér, apró narancsvirágok. Hosszú, zöld lelógó leveleket is tettek be alulra, így olyan meg nyúlott alakja lett a virágcsokornak.
- Most megyek. Nekem már ott kell állnom. –mosolygott, és már ott sem volt.
Apa jelent meg az ajtóban, és a karját nyújtotta felém, én pedig belekaroltam. Ő mosolygott, én pedig izgultam. Vámpír létemre remegett a kezem, amit Apu egyre erősebben tartott. Leértünk a lépcsőn, ahol már a koszorúslányok vártak.
Kacsintottak egyet, majd egy vigyor kíséretében intettek, hogy kövessük őket. Meg nem szólaltak, ez gondolom Alice terve.
Én is elmosolyodtam, és követtük őket, amíg meg nem álltak.
Itt kaptam vissza minden érzékemet. A rózsa, levendula, liliom és narancsvirág illatának keveréke csapta meg az orromat, és valami fenségesen jó illatú volt.
Elindult a zongoraszóló. Edward kezei lágy dallamot csikartak ki a hangszerből. Chopin Nocturno szólt.
A lányok lassan indultak el előttem, míg végül teljesen eltűntek a látókörömből. Hallottam, ahogy lépdelnek, majd megállnak. A zene is átváltott a szokásos esküvői bevonulóra. Párámpárám, párámpárám, párámpárámpárárárárárámp. –dúdolgattam magamban.
Végül sóhajtottam egyet, majd Apával együtt elindultunk. Ahogy Alice megjósolta, csak pár lépést kellett tennünk, majd balra fordulni, és ott találtam magam.
A vörös szőnyeget vörös rózsaszirmok helyettesítették, én pedig ott álltam a kis folyosó végén. A természetben. Fehér selyemmel borított székek voltak kirakva két oldalt, rajtuk a rózsaszínes szalaggal. A kis út közepén, két oldalt egy-egy csokor virág volt kitéve kovácsoltvas tartókba, valamint a székek oldalára is volt kötve virág.
Az út végén volt az oltár, ahonnan a pap nézett rám mosolyogva. A bal oldalon Alice állt, mellette pedig a koszorúslányaim. A jobb oldalon Jasper, mellette, rám várva pedig Emmett.
Szerelmem…mosolygott. Elégedett mosoly volt az arcán, a szemei csillogtak, és ellágyult a tekintete.
Apuval elindultunk a zongora ritmusára, végig a széksorok között. Alice-nek igaza volt. Tényleg mindenki engem nézett, én viszont csak egy valakit figyeltem, az pedig nem volt más, mint Emmett. Az ő szemeit fürkésztem, csak az érdekelt, hogy ő mit gondol.
Apával odaértünk az oltár elé. Szembe fordult velem, majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Köszönöm, Apa.
- Szeretlek, Kicsim. –mosolygott, és leült Anya mellé, az első sorba.
Emmett mellé léptem, és a csokromat átadtam Jane-nek, és Em suttogó szavaira figyeltem:
- Gyönyörű vagy.
- Köszönöm. –mosolyogtam rá.
- Kedves egybegyűltek, családtagok, barátok, és jegyespár… -kezdett bele a pap a szövegébe.
Innentől nem figyeltem rá, csak Emmett-et fürkésztem, aki engem nézett.
- Emmett Mccarty Cullen. Fogadod, hogy jóban rosszban, betegségben, egészségben, gazdagságban és szegénységben is kitartasz mellette, hűséges leszel hozzá, és szeretni fogod az itt megjelent Bridget Bather Hale-t, míg a halál el nem választ?
- Igen. –mondta ki azt a bizonyos szót, és ezután egy féloldalas mosoly kúszott az arcára.
- És te, Bridget Bather Hale. Fogadod, hogy jóban rosszban, betegségben és egészségben, gazdagságban és szegénységben is kitartasz mellette, hűséges leszel hozzá, és szeretni fogod az itt megjelent Emmett Mccarty Cullen-t, míg a halál el nem választ? –kérdezte a pap tőlem is.
Elmosolyodtam, és diadalittasan, teljesen biztosan kijelentettem: Igen.
Ezután mind a négyen- Alice és Jasper, vagyis a tanúk is- aláírtuk a papírokat, majd a visszaálltunk a helyünkre.
A pap egy párnácskán átnyújtotta a gyűrűket. Csodálatos, kettőféle aranyból összeállított gyűrű volt. Hullámos vonal mentén választódik el a két szín. Az én gyűrűmbe, három helyre gyémántot is építettek be.
Egymás szemeibe nézve húztuk fel a gyűrűket, majd visszafordultunk az oltár felé.
- Férjjé és feleséggé nyilvánítalak titeket. Emmett, megcsókolhatod a menyasszonyt. –mondta a pap.
Emmett vigyorogva fordult felém, közelebb lépett, és átkarolta a derekamat.
- Szeretlek. –suttogta, majd ajkait az enyéimre nyomta.
Átkaroltam a nyakát, és visszacsókoltam. Az sem zavart meg minket, hogy a násznép tapsolni és fütyülni kezd. Csak csókoltam…
- Szia Bridget. –csukta be az ajtót Carlisle.
- Sziasztok. –intettem utánuk.
Bevallom, nem mertem leülni. Hátha valami baja lesz a ruhámnak. Így inkább állva maradtam.
Pár perc múlva kopogás zavarta meg a csendet.
- Gyere csak. –szóltam ki.
- Szia Bridget. –lépett be Jane.
- Ohh, Jane. –öleltem meg –Kinyírom a bátyádat. Nincs sem természetfeletti hallásom, sem szaglásom. Idegesít.
- Nyugi. Öt perc múlva öt óra, úgyhogy ne aggódj. Pár perc múlva minden normális lesz. Amúgy… engem küldtek, hogy nyugtassalak meg. –kuncogott- Ja, és nagyon királyul nézel ki.
- Te pedig ragyogsz. –mosolyogtam rá –Mi történt? Csak nem megismerkedtél valakivel?
- De… És ha nem haragszol, elhoztam az esküvőre. Az éjszaka közelebbről is megismerkedtünk… jó közelről. –kacsintott.
- Elsőre is leesett. –kacagtam –És dehogy gond. Örülök, hogy boldog vagy.
- Meg fogsz lepődni, most mondom. –vigyorgott.
- Ja, csodásan nézel ki. Jól áll a koszorúslányruha. –mosolyogtam.
- Ugye? –forgott körbe.
És tényleg csodásan állt neki. A halvány kék anyag szinte egybeolvadt a bőrével, és ha kiengedett, beloknizott hajával is összhangban volt. A térd alá érő anyag kicsit, de látszódni engedte karcsú lábait, amit kék magas sarkúba bújtatott.
- A húgod is jól néz ki benne… vagy a nővéred. Mindegy, érted. –vigyorgott.
- A többiek előtt nővérem, vámpírok illetve farkasok előtt húgom. –magyaráztam.
- Oh, mennem kell. –kuncogott –Hívat Alice. Amúgy már mindenki kész van. Csak rád várnak.
- Emmett?
- Nem mondhatok semmit. –vigyorgott cinkosul –Na jó, egy aprócska dolgot elárulhatok… Jobban izgul, mint te.
- Azt kötve hiszem. –ráztam meg a fejemet.
- Attól fél, hogy ott hagyod az oltárnál. –kacsintott.
- De olyan nem lesz. –mosolyogtam.
- Tudom én azt nagyon jól. –ölelt meg –Na, hajrá!
- Köszi. –intettem utána. Becsapta maga mögött az ajtót, és kiment a többiekhez. Az ablakokat Alice eltakarta, szóval még esélyem sincs, hogy kinézzek…
- Megjöttem, Bridget. –csapta ki az ajtót Alice, és egy óriási tükörrel egyensúlyozott- Jöttem, hogy megnézhesd magad. Szemeket becsukni!
- Köszi. –mosolyogtam, és úgy tettem, ahogy mondta.
Letette elém az egészalakos tükröt, én pedig egy sóhaj után kinyitottam a szemeimet.
Először el sem hittem, hogy magamat látom a tükörbe. A hajam tökéletes volt. Félig feltűzött, a többi pedig lágy loknikban omlott alá. A hajamba a diadém tökéletesen állt, a fátyol pedig összepasszolt a ruhámmal és az ékszerekkel. A sok gyémánt csak úgy csillogott a nyakamba. A sminkem is tökéletes volt. Ezüstös-kékes, nagyon halvány, de gyönyörű. Aranybarna szemeim csillogtak a boldogságtól.
A ruhám tökéletesen passzolt rám, csak jobban állt, mint tegnap, a ruhapróbán. Jól éreztem magam a bőrömben, és már vártam, hogy Emmett végre meglásson. Látni akartam az arcát, hogy tetszek-e neki, vagy esetleg… nem.
- A terv. Apukád itt áll az ajtó előtt. Ő kísér az oltárhoz, ahogy szeretted volna. A lépcsőn lementek, kimentek a házból. De nyugi, senki sem fog látni. Ott egy kicsit előbbre kell majd menned. A koszorúslányok úgyis tudják, hogy meddig kell menned, ott majd megállítanak. Egy lassú számmal kezdődik a zongoraszóló, és amikor elindul a te bevonulód, kettő lépést mész előre, és balra fordultok Édesapáddal. Akkor érsz oda, és ott mindenki rád néz majd… De úgyis tudni fogod.
- Köszönöm Alice. Mindent. –öleltem meg.
- Ugyan, semmiség. –szorított meg –Ha leértek a lépcsőn, Alec visszaadja az érzékeidet.
- Rendben.
- Ohh, majd elfelejtettem. Itt a csokrod. –adta a kezembe.
Ez is gyönyörű volt. Három szál, óriási, rózsaszín liliom volt középen, körülötte fehér rózsák, és fehér, apró narancsvirágok. Hosszú, zöld lelógó leveleket is tettek be alulra, így olyan meg nyúlott alakja lett a virágcsokornak.
- Most megyek. Nekem már ott kell állnom. –mosolygott, és már ott sem volt.
Apa jelent meg az ajtóban, és a karját nyújtotta felém, én pedig belekaroltam. Ő mosolygott, én pedig izgultam. Vámpír létemre remegett a kezem, amit Apu egyre erősebben tartott. Leértünk a lépcsőn, ahol már a koszorúslányok vártak.
Kacsintottak egyet, majd egy vigyor kíséretében intettek, hogy kövessük őket. Meg nem szólaltak, ez gondolom Alice terve.
Én is elmosolyodtam, és követtük őket, amíg meg nem álltak.
Itt kaptam vissza minden érzékemet. A rózsa, levendula, liliom és narancsvirág illatának keveréke csapta meg az orromat, és valami fenségesen jó illatú volt.
Elindult a zongoraszóló. Edward kezei lágy dallamot csikartak ki a hangszerből. Chopin Nocturno szólt.
A lányok lassan indultak el előttem, míg végül teljesen eltűntek a látókörömből. Hallottam, ahogy lépdelnek, majd megállnak. A zene is átváltott a szokásos esküvői bevonulóra. Párámpárám, párámpárám, párámpárámpárárárárárámp. –dúdolgattam magamban.
Végül sóhajtottam egyet, majd Apával együtt elindultunk. Ahogy Alice megjósolta, csak pár lépést kellett tennünk, majd balra fordulni, és ott találtam magam.
A vörös szőnyeget vörös rózsaszirmok helyettesítették, én pedig ott álltam a kis folyosó végén. A természetben. Fehér selyemmel borított székek voltak kirakva két oldalt, rajtuk a rózsaszínes szalaggal. A kis út közepén, két oldalt egy-egy csokor virág volt kitéve kovácsoltvas tartókba, valamint a székek oldalára is volt kötve virág.
Az út végén volt az oltár, ahonnan a pap nézett rám mosolyogva. A bal oldalon Alice állt, mellette pedig a koszorúslányaim. A jobb oldalon Jasper, mellette, rám várva pedig Emmett.
Szerelmem…mosolygott. Elégedett mosoly volt az arcán, a szemei csillogtak, és ellágyult a tekintete.
Apuval elindultunk a zongora ritmusára, végig a széksorok között. Alice-nek igaza volt. Tényleg mindenki engem nézett, én viszont csak egy valakit figyeltem, az pedig nem volt más, mint Emmett. Az ő szemeit fürkésztem, csak az érdekelt, hogy ő mit gondol.
Apával odaértünk az oltár elé. Szembe fordult velem, majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Köszönöm, Apa.
- Szeretlek, Kicsim. –mosolygott, és leült Anya mellé, az első sorba.
Emmett mellé léptem, és a csokromat átadtam Jane-nek, és Em suttogó szavaira figyeltem:
- Gyönyörű vagy.
- Köszönöm. –mosolyogtam rá.
- Kedves egybegyűltek, családtagok, barátok, és jegyespár… -kezdett bele a pap a szövegébe.
Innentől nem figyeltem rá, csak Emmett-et fürkésztem, aki engem nézett.
- Emmett Mccarty Cullen. Fogadod, hogy jóban rosszban, betegségben, egészségben, gazdagságban és szegénységben is kitartasz mellette, hűséges leszel hozzá, és szeretni fogod az itt megjelent Bridget Bather Hale-t, míg a halál el nem választ?
- Igen. –mondta ki azt a bizonyos szót, és ezután egy féloldalas mosoly kúszott az arcára.
- És te, Bridget Bather Hale. Fogadod, hogy jóban rosszban, betegségben és egészségben, gazdagságban és szegénységben is kitartasz mellette, hűséges leszel hozzá, és szeretni fogod az itt megjelent Emmett Mccarty Cullen-t, míg a halál el nem választ? –kérdezte a pap tőlem is.
Elmosolyodtam, és diadalittasan, teljesen biztosan kijelentettem: Igen.
Ezután mind a négyen- Alice és Jasper, vagyis a tanúk is- aláírtuk a papírokat, majd a visszaálltunk a helyünkre.
A pap egy párnácskán átnyújtotta a gyűrűket. Csodálatos, kettőféle aranyból összeállított gyűrű volt. Hullámos vonal mentén választódik el a két szín. Az én gyűrűmbe, három helyre gyémántot is építettek be.
Egymás szemeibe nézve húztuk fel a gyűrűket, majd visszafordultunk az oltár felé.
- Férjjé és feleséggé nyilvánítalak titeket. Emmett, megcsókolhatod a menyasszonyt. –mondta a pap.
Emmett vigyorogva fordult felém, közelebb lépett, és átkarolta a derekamat.
- Szeretlek. –suttogta, majd ajkait az enyéimre nyomta.
Átkaroltam a nyakát, és visszacsókoltam. Az sem zavart meg minket, hogy a násznép tapsolni és fütyülni kezd. Csak csókoltam…
 |
| Bridget ruhája |
 |
| Koszorúslány ruha |
 |
| Esme ruhája |
 |
| Bella ruhája |
 |
| Alice ruhája |
