Meghoztam a fejezetet, egy kicsit előbb is, mint mondtam :) Remélem mindenki örül neki :)
Puszii
 |
| Carol egyik kedvenc képe Thim-ről |
90. fejezet- Vagyis II. 49. fejezet
(Timothy)
- Segítek. –állt fel Carol, és elvette előlünk a tányérokat, majd anyu után vitte, a konyhába.
A csütörtöki randi remekül sikerült. A horror film kiválasztása briliáns ötlet volt részéről. Miközben ő rettegve bújt hozzám egyes részeknél, én mosolyogva fúrtam bele az arcomat a hajába, és beszívtam citromos illatát. Persze ilyenkor elöntött a jó érzés és az önbizalmam is megnőtt.
Boldog voltam. És egész. Életemben talán először felhőtlenül boldognak és felszabadultnak éreztem magam. Most is az vagyok. Itt van velem, a vasárnapi ebédnél, a családom körében. Ennél szebbet nem is kívánhatnék… habár de. Ha elfogadná, hogy farkas vagyok -igaz, még el sem árultam neki-, vagy ha végre megcsókolhatnám…
Egy dolog nyugtat meg: Előbb-utóbb mindennek eljön az ideje.
Mosolyogva álltam fel az asztaltól, és a konyhába mentem.
- Sütire éhes vagyok. –nyaltam meg a számat, és elvigyorodtam.
Anya boldogan rázta meg a fejét, Carol pedig felnevetett.
- Feneketlen egy gyomrod van. –jelentette ki.
- Az biztos. –bólogatott Anya.
- Összeesküvés. Petric, rettegjünk. –kiabáltam ki –Nőuralom van.
- Oh, szegény mi. –üvöltött vissza röhögve.
Caroline mosolyogva tekerte a fejét. A kezembe nyomott pár kistányért és villát, majd megragadta az egyik tálca édességet, és a kezemet megragadva húzott ki az ebédlőbe.
Lepakoltunk az asztalra, majd helyet foglaltunk.
- Melyikből kérsz? –suttogtam a fülébe, mire Carol testén libabőr jelent meg, és megborzongott.
- Amelyikből te is. –mosolyodott el.
- Oh, hát mindegyikből. –vigyorogtam.
- Oké, mégsem. –rázta meg a fejét –Annyit nem tudok megenni, mint te.
- Amit meghagysz, majd belapátolom én. –jelentettem ki.
Anya és Apa boldogan nézett minket, Petric Szerelmével volt elfoglalva, Lisa pedig mogorván harapott bele a csokis szeletjébe.
Elisabeth, amióta bevésődtem, így viselkedett. Magam sem tudtam, hogy miért, mert eddig együtt nem változtunk át. Ő tegnap változott át, és Petric-el járőrözött, én pedig a héten mindkét alkalommal Danny-val jártam végig a kijelölt útvonalat. Ma este leszek a húgommal beosztva, így végre fény derül a dologra.
- Puncsos minyon. –nyalta meg az ajkát.
- Rendben. –vigyorodtam el, és tettem egyet a tányérjára.
Én most sem hazudtoltam meg magamat, mindenből szedtem. Csokitorta-szelet, minyonokból egy-egy darab, mirinda-szelet, valami rumos izé-ami mellesleg isteni, meg valami gyümölcsös kocka.
Mindegyik isteni volt, mint mindig. Nem tudom, hogy anya hogy képes ennyi mindent sütni. Na nem, mintha nem fogyna el, sőt.
- Nem lesz elég? –kérdezte aggódóan Carol, ahogy újabb sütit tettem a tányéromra –Ha így folytatod el fogod rontani a gyomrodat.
- A farkas gyomor elronthatatlan. –vigyorogtam rá, és bekaptam egy falatot.
Petric megdöbbenve nézett rám, Lisa dühtől izzó szemeit az enyéimbe véste, míg Apu és Anyu arcán kezdeti sokk látszódott.
- Hogy mi? –kérdezett vissza.
- Izé… A saját gyomromat hasonlítottam a farkaséhoz. Tudod, mint a Piroska és a farkasban. Ott az állat megette a Nagymamát és az unokát, mégsem lett semmi baja. Na, körülbelül olyan gyomrom van nekem is. –próbáltam menteni a menthetőt.
Carol elnevette magát, és megrázta a fejét.
- Te is meséken nőttél fel. –jegyezte meg aztán.
Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, és ahogy észrevettem mindenki más is így tett. Elisabeth még mindig mérges arcot vágott, de nem törődtem vele.
- Caroline, nem szeretnél képeket nézegetni? –ajánlotta fel Anya.
Carol-nak felcsillantak a szemei, és mosolyogva bólogatott.
- De, nagyon szívesen megnézném őket, Mrs. Clearwater.
- Hányszor mondjam még el, hogy tegezz, Drágám? –nevetett fel Anya.
- Elnézést, Prudence. Megszokás. –nézett félre zavartan.
Anyu intésére a nappaliba ment, én pedig követtem őket. Carol letelepedett a kanapéra, én mellé ültem, Anyu pedig a mellettünk lévő fotelba ült le, miután előhozott jó pár albumot, tele fotókkal. Egy krémszínű, bőr borítású albumot nyomott a kezünkbe, aminek az elejére az én nevem volt felírva: Timothy Seth Clearwater
- Ne már. –kezdtem el nyavajogni–Pont én?
- Tudod, hogy Caroline is erre kíváncsi. –mosolygott rám.
Pont eltalálta a legerősebb gyenge pontomat. Kis gonosz, pontosan tudja, hogy ezzel meglágyíthat.
- Pontosan, Thim, anyukádnak igaza van. –bújt Carol a mellkasomhoz.
Sóhajtva karoltam át, és kinyitottam előttünk az albumot.
(Timothy)
- Segítek. –állt fel Carol, és elvette előlünk a tányérokat, majd anyu után vitte, a konyhába.
A csütörtöki randi remekül sikerült. A horror film kiválasztása briliáns ötlet volt részéről. Miközben ő rettegve bújt hozzám egyes részeknél, én mosolyogva fúrtam bele az arcomat a hajába, és beszívtam citromos illatát. Persze ilyenkor elöntött a jó érzés és az önbizalmam is megnőtt.
Boldog voltam. És egész. Életemben talán először felhőtlenül boldognak és felszabadultnak éreztem magam. Most is az vagyok. Itt van velem, a vasárnapi ebédnél, a családom körében. Ennél szebbet nem is kívánhatnék… habár de. Ha elfogadná, hogy farkas vagyok -igaz, még el sem árultam neki-, vagy ha végre megcsókolhatnám…
Egy dolog nyugtat meg: Előbb-utóbb mindennek eljön az ideje.
Mosolyogva álltam fel az asztaltól, és a konyhába mentem.
- Sütire éhes vagyok. –nyaltam meg a számat, és elvigyorodtam.
Anya boldogan rázta meg a fejét, Carol pedig felnevetett.
- Feneketlen egy gyomrod van. –jelentette ki.
- Az biztos. –bólogatott Anya.
- Összeesküvés. Petric, rettegjünk. –kiabáltam ki –Nőuralom van.
- Oh, szegény mi. –üvöltött vissza röhögve.
Caroline mosolyogva tekerte a fejét. A kezembe nyomott pár kistányért és villát, majd megragadta az egyik tálca édességet, és a kezemet megragadva húzott ki az ebédlőbe.
Lepakoltunk az asztalra, majd helyet foglaltunk.
- Melyikből kérsz? –suttogtam a fülébe, mire Carol testén libabőr jelent meg, és megborzongott.
- Amelyikből te is. –mosolyodott el.
- Oh, hát mindegyikből. –vigyorogtam.
- Oké, mégsem. –rázta meg a fejét –Annyit nem tudok megenni, mint te.
- Amit meghagysz, majd belapátolom én. –jelentettem ki.
Anya és Apa boldogan nézett minket, Petric Szerelmével volt elfoglalva, Lisa pedig mogorván harapott bele a csokis szeletjébe.
Elisabeth, amióta bevésődtem, így viselkedett. Magam sem tudtam, hogy miért, mert eddig együtt nem változtunk át. Ő tegnap változott át, és Petric-el járőrözött, én pedig a héten mindkét alkalommal Danny-val jártam végig a kijelölt útvonalat. Ma este leszek a húgommal beosztva, így végre fény derül a dologra.
- Puncsos minyon. –nyalta meg az ajkát.
- Rendben. –vigyorodtam el, és tettem egyet a tányérjára.
Én most sem hazudtoltam meg magamat, mindenből szedtem. Csokitorta-szelet, minyonokból egy-egy darab, mirinda-szelet, valami rumos izé-ami mellesleg isteni, meg valami gyümölcsös kocka.
Mindegyik isteni volt, mint mindig. Nem tudom, hogy anya hogy képes ennyi mindent sütni. Na nem, mintha nem fogyna el, sőt.
- Nem lesz elég? –kérdezte aggódóan Carol, ahogy újabb sütit tettem a tányéromra –Ha így folytatod el fogod rontani a gyomrodat.
- A farkas gyomor elronthatatlan. –vigyorogtam rá, és bekaptam egy falatot.
Petric megdöbbenve nézett rám, Lisa dühtől izzó szemeit az enyéimbe véste, míg Apu és Anyu arcán kezdeti sokk látszódott.
- Hogy mi? –kérdezett vissza.
- Izé… A saját gyomromat hasonlítottam a farkaséhoz. Tudod, mint a Piroska és a farkasban. Ott az állat megette a Nagymamát és az unokát, mégsem lett semmi baja. Na, körülbelül olyan gyomrom van nekem is. –próbáltam menteni a menthetőt.
Carol elnevette magát, és megrázta a fejét.
- Te is meséken nőttél fel. –jegyezte meg aztán.
Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, és ahogy észrevettem mindenki más is így tett. Elisabeth még mindig mérges arcot vágott, de nem törődtem vele.
- Caroline, nem szeretnél képeket nézegetni? –ajánlotta fel Anya.
Carol-nak felcsillantak a szemei, és mosolyogva bólogatott.
- De, nagyon szívesen megnézném őket, Mrs. Clearwater.
- Hányszor mondjam még el, hogy tegezz, Drágám? –nevetett fel Anya.
- Elnézést, Prudence. Megszokás. –nézett félre zavartan.
Anyu intésére a nappaliba ment, én pedig követtem őket. Carol letelepedett a kanapéra, én mellé ültem, Anyu pedig a mellettünk lévő fotelba ült le, miután előhozott jó pár albumot, tele fotókkal. Egy krémszínű, bőr borítású albumot nyomott a kezünkbe, aminek az elejére az én nevem volt felírva: Timothy Seth Clearwater
- Ne már. –kezdtem el nyavajogni–Pont én?
- Tudod, hogy Caroline is erre kíváncsi. –mosolygott rám.
Pont eltalálta a legerősebb gyenge pontomat. Kis gonosz, pontosan tudja, hogy ezzel meglágyíthat.
- Pontosan, Thim, anyukádnak igaza van. –bújt Carol a mellkasomhoz.
Sóhajtva karoltam át, és kinyitottam előttünk az albumot.
- Legyünk túl rajta.
Több, mint egy órán keresztül nézegették ezt az egy átkozott albumot. Oké, igaz, ebben rengeteg kép volt, több ezer. Még sosem vitt rá a lélek, hogy megszámoljam a fotókat, de nem is akartam.
Kezdve a születésem pillanatától- ami elég gázos, ha engem kérdeztek, hisz tiszta vér és teljesen pucér voltam, ordítottam, és így kilátszott fogatlan ínyem, meg ilyesmi-, egyenesen az átváltozásom napjáig.
Anya jó pár történetet mesélt egyes képekhez kapcsolódóan. Caroline csillogó szemekkel, és szikrázó mosollyal hallgatta végig azokat, miközben a karjaimba fészkelte magát, és fejét a mellkasomnak támasztotta. Carol-nak pár kép igazán elnyerte a tetszését, és sokadszor kereste meg újból az albumba, hogy aztán gyönyörködhessen benne.
Anyu mikor ezt észrevette, felosont az emeletre, és pár perc múlva kettő fényképpel tért vissza.
- Mindenből kettő van, pont ilyen alkalmakra. –mosolygott Szerelmemre, és átnyújtotta neki a fotókat.
- Köszönöm szépen. –érzékenyült el Carol, és szorosan megölelte anyukámat.
A fényképeken én voltam. Az egyik kisbaba koromban ábrázolt, a másik pedig idén készült, az egyik ex-farkastársunk kislányával.
- Négy óra van. –mondta elszontyolodva, hogy az órára pillantott.
- Menned kell. –sóhajtottam fel.
- Muszáj lesz. Tudod, hogy elmegyünk otthonról a Szüleimmel. –magyarázta.
Több, mint egy órán keresztül nézegették ezt az egy átkozott albumot. Oké, igaz, ebben rengeteg kép volt, több ezer. Még sosem vitt rá a lélek, hogy megszámoljam a fotókat, de nem is akartam.
Kezdve a születésem pillanatától- ami elég gázos, ha engem kérdeztek, hisz tiszta vér és teljesen pucér voltam, ordítottam, és így kilátszott fogatlan ínyem, meg ilyesmi-, egyenesen az átváltozásom napjáig.
Anya jó pár történetet mesélt egyes képekhez kapcsolódóan. Caroline csillogó szemekkel, és szikrázó mosollyal hallgatta végig azokat, miközben a karjaimba fészkelte magát, és fejét a mellkasomnak támasztotta. Carol-nak pár kép igazán elnyerte a tetszését, és sokadszor kereste meg újból az albumba, hogy aztán gyönyörködhessen benne.
Anyu mikor ezt észrevette, felosont az emeletre, és pár perc múlva kettő fényképpel tért vissza.
- Mindenből kettő van, pont ilyen alkalmakra. –mosolygott Szerelmemre, és átnyújtotta neki a fotókat.
- Köszönöm szépen. –érzékenyült el Carol, és szorosan megölelte anyukámat.
A fényképeken én voltam. Az egyik kisbaba koromban ábrázolt, a másik pedig idén készült, az egyik ex-farkastársunk kislányával.
- Négy óra van. –mondta elszontyolodva, hogy az órára pillantott.
- Menned kell. –sóhajtottam fel.
- Muszáj lesz. Tudod, hogy elmegyünk otthonról a Szüleimmel. –magyarázta.
- Persze, semmi gond, megértem. –mosolyogtam rá.
- Viszlát. –köszönt el a többiektől, és a kabátját felkapva a bejárati ajtót célozta meg.
- Kikísérlek. –indultam utána.
Kinyitottam előtte a bejárati ajtót, majd a hűvösebb időre kilépve be is csuktam azt magunk mögött. Egyenesen a robogójáig kísértem, ahol aztán szembe fordult velem, és megölelt.
- Köszönöm, hogy meghívtál. Nagyon jól éreztem magamat. –mosolygott rám.
- Örülök, hogy jól mulattál. –bólintottam.
- Nagyon kedves a családod, és anyukád istenien főz. –dicsérte.
- Ha ezt meghallja… elalél az örömtől. –kacagtam fel.
- Akkor… szia.
- Hé-hé. Nem rázol le ilyen hamar. –vigyorodtam el –Következő randi?
- Hívj fel, és megbeszéljük. –utasított, majd elmosolyodott –Addig is, vigyázz magadra.
- Meglesz. De te is. –öleltem magamhoz, és egy puszit nyomtam az arcára.
Halványan elpirult, majd elfordult, és a robogójához sétált, ahol aztán felkapta a sisakját, de csak a kezében forgatta. Én még mindig az utcán álltam, halvány mosollyal az arcomon.
- Ohh, a francba. –káromkodott halkan.
Letette a sisakját, felém fordult, és a nyakamba vetette magát. Ajkait az enyéimre nyomta, és hevesen megcsókolt. Elmosolyodtam, de nem tétlenkedtem: visszacsókoltam. Ajkai lágyan ízlelgették az enyémet. Nyelvemmel az alsó ajkát simítottam végig, mire szája kinyílt, így bebocsájtást engedve a nyelvemnek. Karjai a hátamról a nyakamhoz siklottak, majd beletúrtak a hajamba, az én kezeim pedig a derekát simogatták.
Levegőt kapkodva váltunk el egymástól. Csillogó szemekkel nézett rám, majd a járművéhez ment.
- Ne felejts felhívni. –vigyorgott rám.
- Ígérem, hívlak. –mosolyogtam.
Felvette a sisakját, még intett egyet, és elhajtott…
- Viszlát. –köszönt el a többiektől, és a kabátját felkapva a bejárati ajtót célozta meg.
- Kikísérlek. –indultam utána.
Kinyitottam előtte a bejárati ajtót, majd a hűvösebb időre kilépve be is csuktam azt magunk mögött. Egyenesen a robogójáig kísértem, ahol aztán szembe fordult velem, és megölelt.
- Köszönöm, hogy meghívtál. Nagyon jól éreztem magamat. –mosolygott rám.
- Örülök, hogy jól mulattál. –bólintottam.
- Nagyon kedves a családod, és anyukád istenien főz. –dicsérte.
- Ha ezt meghallja… elalél az örömtől. –kacagtam fel.
- Akkor… szia.
- Hé-hé. Nem rázol le ilyen hamar. –vigyorodtam el –Következő randi?
- Hívj fel, és megbeszéljük. –utasított, majd elmosolyodott –Addig is, vigyázz magadra.
- Meglesz. De te is. –öleltem magamhoz, és egy puszit nyomtam az arcára.
Halványan elpirult, majd elfordult, és a robogójához sétált, ahol aztán felkapta a sisakját, de csak a kezében forgatta. Én még mindig az utcán álltam, halvány mosollyal az arcomon.
- Ohh, a francba. –káromkodott halkan.
Letette a sisakját, felém fordult, és a nyakamba vetette magát. Ajkait az enyéimre nyomta, és hevesen megcsókolt. Elmosolyodtam, de nem tétlenkedtem: visszacsókoltam. Ajkai lágyan ízlelgették az enyémet. Nyelvemmel az alsó ajkát simítottam végig, mire szája kinyílt, így bebocsájtást engedve a nyelvemnek. Karjai a hátamról a nyakamhoz siklottak, majd beletúrtak a hajamba, az én kezeim pedig a derekát simogatták.
Levegőt kapkodva váltunk el egymástól. Csillogó szemekkel nézett rám, majd a járművéhez ment.
- Ne felejts felhívni. –vigyorgott rám.
- Ígérem, hívlak. –mosolyogtam.
Felvette a sisakját, még intett egyet, és elhajtott…
 |
| Carol másik kedvenc képe: Thim csecsemőként |
***---***
(Caius)
Aki az életet jelentette nekem, most a karjaimban feküdt, és gyengén szuszogott.
Karjait átfonta a mellkasom körül, arcát pedig a vállamba fúrta. Barna, göndör tincsei körbeölelték az arcát, és elterültek a párnán, valamint a karomon. Szemhéja nyugodtan lehunyva pihent, hosszú, sötét szempillái ívesen göndörödtek.
Az ajkai lágy mosolyra húzódtak. Amióta itt van, így alszik.
Hozzám bújik, mosolyog, én pedig nézem, ahogy szunyókál. Így úgy érzem, mintha egy részét én is átélném.
Akkor nem volt ennyire nyugodt, amikor bejelentettük az eljegyzésünket…
„A karjaimban tartva sétáltam végig a váron. Több vámpír csatangolt a folyosókon. Nemrég volt vacsora, így nem kellett félnem, hogy valamelyikük nekitámad. Megvédtem volna, ez nem is kérdés, de mégis biztonságosabb, ha nem olyan nagy százalékban áll fent a veszély, mint közvetlenül az étkezés előtt.
- Ne félj. –suttogtam a fülébe.
Hallottam, ahogy duplán, és kétszer olyan erősen ver a szíve, édes vérét pumpálva az ereibe. Karjai enyhén remegtek a nyakam körül, arcát pedig a vállgödrömbe fúrta.
- A félelem egyetlen szikrája sem gyúlt bennem. –mosolyodott el.
- Aha. Hallom ám, hogy milyen sebességgel ver a szíved. Ha ez lenne egy Forma-1-es autó motora, valószínűleg megnyerné a versenyt.
- De azért azt a kocsit Vettel vezesse. –kuncogott– Vagy legalább a Red Bull egyik pilótája, hisz még Webber is szóba jöhet. Na jó, még Hamilton is esélyes.
- Te versenymániás. –kuncogtam.
- Szeretem az autóversenyt. Az a száguldás. Isteni lehet. –ábrándozott.
- Ha átváltozol, gyorsabb leszel, mint az a kocsi, hidd el. –mosolyogtam rá, és végigsimítottam az arcán.
- Még hány percig állunk az ajtó előtt? Túl vagyok a pánikon, nyugi. Tegyél szépen le, és essünk túl rajta.
Úgy tettem, ahogy kérte. Így immár ő kopogott be a Nagyterem ajtaján. Aro elmormogott egy szabad-ot, én pedig kitártam Kedvesem előtt az ajtót.
- Szervusztok. –köszöntött minket Aro, és Marcus is hasonlóan tett.
- Szeretnénk bejelenteni valamit… –kezdtem bele a beszédbe –Eljegyeztem Gillian-t.
- Oh, ez nagyszerű hír. –mondta őszinte örömmel az arcán Aro.
- És kitűztük az átváltoztatás időpontját is. –motyogta Gil.
- Mikor lesz az? –kérdezte Marcus.
- Augusztus másodikán van Emmett és Bridget esküvője, így valószínűleg augusztus negyedikén. –magyaráztam –Tudjátok. Harmadikán hazaérünk, akkor kipiheni az utazás fáradalmait, utána elmagyarázzuk, hogy mi, miként fog történni, aztán… innentől tudjátok.
- Mindent megjegyeztem, áldásom rátok. –mosolygott a fekete hajú vezető, legidősebb fivérem.
- Köszönjük. –mosolyodtam el, és Gil kezét megragadva az ajtó felé húztam, majd elhagytuk a termet.
Mikor becsukódott mögöttünk a fa ajtó, Szerelmem megkönnyebbülten fújta ki elhasználódott levegőjét, és boldogan mosolyogva ölelt át.
- Látod, nem is volt olyan szörnyű. –susogtam a hajába.
- Szeretlek. –suttogta, és lágyan megcsókolt. ”
Aztán az eljegyzést és a vámpírrá válás időpontját megosztottuk a többi Volterrában élő lénnyel is.
Sophie vadul tervezgetni kezdte az esküvőt, hiába magyaráztuk neki, hogy annak nem mostanában lesz az ideje. Először Gillian-nak meg kell szoknia a vámpír létet, bele kell rázódnia a dolgokba, és el kell múlnia az újszülött-korának, és a megfékezhetetlen, vér iránti vágyának. A fiatal vámpírlány érti ezt, de annyira örül a boldogságunknak, hogy hiába is szóltunk neki, továbbra is az esküvői magazinokat bújta.
Gil épp most ébredezik. Szemhéja megremeg, szemöldöke megrándul, és az ölelő karjait szorosabban fonja körém. Halkan és álmosan nyöszörögni kezd, majd ásít egyet, és lassan kinyitotta a szemeit.
- Jó reggelt, Szívem. –susogtam neki, majd egy apró puszit nyomtam az ajkaira.
- Köszönöm, neked is. –mosolyodott el, és lustán nyújtózkodni kezdett.
- Mi szépet álmodtál? –kíváncsiskodtam.
- Már pontosa nem emlékszem, de az biztos, hogy te benne voltál, és az bőven elég nekem. –dörmögte a mellkasomhoz bújva.
Felkuncogtam, de a mérges pillantása megállított. Oh, hát persze. Remegett a mellkasom, így nem tud pihenni. Ettől újra nevethetnékem támadt.
- Mennyi az idő? –tudakolta.
Akkor nem volt ennyire nyugodt, amikor bejelentettük az eljegyzésünket…
„A karjaimban tartva sétáltam végig a váron. Több vámpír csatangolt a folyosókon. Nemrég volt vacsora, így nem kellett félnem, hogy valamelyikük nekitámad. Megvédtem volna, ez nem is kérdés, de mégis biztonságosabb, ha nem olyan nagy százalékban áll fent a veszély, mint közvetlenül az étkezés előtt.
- Ne félj. –suttogtam a fülébe.
Hallottam, ahogy duplán, és kétszer olyan erősen ver a szíve, édes vérét pumpálva az ereibe. Karjai enyhén remegtek a nyakam körül, arcát pedig a vállgödrömbe fúrta.
- A félelem egyetlen szikrája sem gyúlt bennem. –mosolyodott el.
- Aha. Hallom ám, hogy milyen sebességgel ver a szíved. Ha ez lenne egy Forma-1-es autó motora, valószínűleg megnyerné a versenyt.
- De azért azt a kocsit Vettel vezesse. –kuncogott– Vagy legalább a Red Bull egyik pilótája, hisz még Webber is szóba jöhet. Na jó, még Hamilton is esélyes.
- Te versenymániás. –kuncogtam.
- Szeretem az autóversenyt. Az a száguldás. Isteni lehet. –ábrándozott.
- Ha átváltozol, gyorsabb leszel, mint az a kocsi, hidd el. –mosolyogtam rá, és végigsimítottam az arcán.
- Még hány percig állunk az ajtó előtt? Túl vagyok a pánikon, nyugi. Tegyél szépen le, és essünk túl rajta.
Úgy tettem, ahogy kérte. Így immár ő kopogott be a Nagyterem ajtaján. Aro elmormogott egy szabad-ot, én pedig kitártam Kedvesem előtt az ajtót.
- Szervusztok. –köszöntött minket Aro, és Marcus is hasonlóan tett.
- Szeretnénk bejelenteni valamit… –kezdtem bele a beszédbe –Eljegyeztem Gillian-t.
- Oh, ez nagyszerű hír. –mondta őszinte örömmel az arcán Aro.
- És kitűztük az átváltoztatás időpontját is. –motyogta Gil.
- Mikor lesz az? –kérdezte Marcus.
- Augusztus másodikán van Emmett és Bridget esküvője, így valószínűleg augusztus negyedikén. –magyaráztam –Tudjátok. Harmadikán hazaérünk, akkor kipiheni az utazás fáradalmait, utána elmagyarázzuk, hogy mi, miként fog történni, aztán… innentől tudjátok.
- Mindent megjegyeztem, áldásom rátok. –mosolygott a fekete hajú vezető, legidősebb fivérem.
- Köszönjük. –mosolyodtam el, és Gil kezét megragadva az ajtó felé húztam, majd elhagytuk a termet.
Mikor becsukódott mögöttünk a fa ajtó, Szerelmem megkönnyebbülten fújta ki elhasználódott levegőjét, és boldogan mosolyogva ölelt át.
- Látod, nem is volt olyan szörnyű. –susogtam a hajába.
- Szeretlek. –suttogta, és lágyan megcsókolt. ”
Aztán az eljegyzést és a vámpírrá válás időpontját megosztottuk a többi Volterrában élő lénnyel is.
Sophie vadul tervezgetni kezdte az esküvőt, hiába magyaráztuk neki, hogy annak nem mostanában lesz az ideje. Először Gillian-nak meg kell szoknia a vámpír létet, bele kell rázódnia a dolgokba, és el kell múlnia az újszülött-korának, és a megfékezhetetlen, vér iránti vágyának. A fiatal vámpírlány érti ezt, de annyira örül a boldogságunknak, hogy hiába is szóltunk neki, továbbra is az esküvői magazinokat bújta.
Gil épp most ébredezik. Szemhéja megremeg, szemöldöke megrándul, és az ölelő karjait szorosabban fonja körém. Halkan és álmosan nyöszörögni kezd, majd ásít egyet, és lassan kinyitotta a szemeit.
- Jó reggelt, Szívem. –susogtam neki, majd egy apró puszit nyomtam az ajkaira.
- Köszönöm, neked is. –mosolyodott el, és lustán nyújtózkodni kezdett.
- Mi szépet álmodtál? –kíváncsiskodtam.
- Már pontosa nem emlékszem, de az biztos, hogy te benne voltál, és az bőven elég nekem. –dörmögte a mellkasomhoz bújva.
Felkuncogtam, de a mérges pillantása megállított. Oh, hát persze. Remegett a mellkasom, így nem tud pihenni. Ettől újra nevethetnékem támadt.
- Mennyi az idő? –tudakolta.
- Fél hat. –mosolyogtam.
- Reggel?
- Igen, még nagyon korán van. –vigyorodtam el.
- Oh, hát akkor jó éjt. –ásított újra, és lehunyta a szemeit.
- Neked is. –suttogtam a fülébe.
Pár perc múlva újra elaludt, légzése egyenletessé vált, és az ölelése is lazult, gyengébb lett.
Mosolyogva néztem békés arcát, és újra elmerültem az emlékek tengerében…
***---***
(Bridget)
A nappali kényelmes fotelében, Emmett ölében ülve csodálatos dolog újságot olvasni. Még ha egész nap szenvednem is kell, hogy emberi módon csináljak minden apróságot. Kiakasztó.
Még emberi ételt is kellett ennem. Pontosabban Alice és Én mentettük meg az egész családot, és letömtük azt a pár falatot, a többi megmaradt kaját pedig kimenekítettük az erdőbe.
Újabb cikk elolvasása után fordítottam egyet, és a cím elolvasása után felkuncogtam.
- Mi olyan nevetséges? –suttogta a fülembe Emmett.
Válaszként csak felé fordítottam az újságot, és az óriási betűkre böktem:
Hogyan távolítsuk el az életünkből a zavaró, idegesítő embert?
- Ezt vég kell olvasnunk. –nevetett.
- Mit? –kíváncsiskodott Katheryn.
- Ő… az a cikk címe, hogy: Miért viselkednek úgy a férfiak, mint mi, nők a havibaj előtt?
Improvizációnak egész jó…
- Én nem viselkedek különösen menzesz előtt. –hisztizett.
- Én meg még úgysem. –suttogtam halkan.
Alice és Bella hangosan felkacagott, a fiúk pedig egy-egy mosollyal jutalmaztak.
- Ha tudnám, hogy mi olyan vicces. –forgatta a szemeit az egyetlen ember közülünk.
- Az, hogy Bridget nem menstruál. –kotyogta Nicholas.
- Azt meg hogy? –dülledtek ki a szemei.
- Nem lehet gyerekem. –mondtam nyugodtságot erőltetve magamra.
Emmett karjai szorosan kulcsolódtak a derekamra, arcát pedig a vállamnak döntötte.
- Oh, hát akkor neked kell majd végignézned, ahogy én felnevelek jópár, csodálatosan szép gyermeket, és te egyedül fogsz megöregedni…
- Ezt a témát nem feszegetném a helyedben. –szólt Jasper.
- Már miért ne? –nyafogott.
- Mert ha még egyszer felhozod, kiszívom az összes véredet, és megöllek. –mondtam szikrázó szemekkel.
A többiekben még a levegő is bent szorult, egyedül Emmett volt az, aki elkuncogta magát.
- Persze. –kacagott fel zavartan –Nem vagy te vámpír, még ha azt is képzeled magadról.
Erre gúnyosan elmosolyodtam.
- Én a helyedben felmennél. –krákogta Bella.
- Igaz. Úgyis meg kell igazítanom a sminkemet.
Felpattant, és hangos dobbanásokkal felsétált a lépcsőn.
- Bridget. –szólt rám Esme.
- Megérdemelte.
Jasper, Alice és az én hangom egyszerre csendült fel. Összemosolyogtunk, majd komoly ábrázattal fordultunk vissza, a szüleink felé.
- Ha még egyszer meg mered fenyegetni… –dörögte Nich.
- Akkor mi lesz? –húztam fel a szemöldökömet.
Csak megrázta a fejét, és morgott egyet.
Miközben Emmett karjaiba fészkeltem magam, furcsa zaj támadt az erdő felől, és egy illat is csapódott hozzá. Ez nem lehet! Megráztam a fejemet, és csak hallucinációnak tituláltam a dolgot.
- Bridget, ez valós. –motyogta Edward- A gondolatait is hallom.
Megdöbbenve álltam fel Emmett öléből.
- Ez nem lehet. –mondtam hisztérikusan.
Az erdő felé kaptam a fejemet, ahol már feltűnt. Ő. Itt van.
Egy pillanatra lefagytam, majd vámpír tempóban rohantam felé. Ahogy hozzá értem, a nyakába ugrottam, ő pedig a nagy lökettől hátra borult. Zokogva öleltem magamhoz, de ő sem tétlenkedett. Kitört belőle a könnytelen sírás, és szorosan, remegve ölelt. Lassan megnyugodtam, és felhúztam a földről.
- Reggel?
- Igen, még nagyon korán van. –vigyorodtam el.
- Oh, hát akkor jó éjt. –ásított újra, és lehunyta a szemeit.
- Neked is. –suttogtam a fülébe.
Pár perc múlva újra elaludt, légzése egyenletessé vált, és az ölelése is lazult, gyengébb lett.
Mosolyogva néztem békés arcát, és újra elmerültem az emlékek tengerében…
***---***
(Bridget)
A nappali kényelmes fotelében, Emmett ölében ülve csodálatos dolog újságot olvasni. Még ha egész nap szenvednem is kell, hogy emberi módon csináljak minden apróságot. Kiakasztó.
Még emberi ételt is kellett ennem. Pontosabban Alice és Én mentettük meg az egész családot, és letömtük azt a pár falatot, a többi megmaradt kaját pedig kimenekítettük az erdőbe.
Újabb cikk elolvasása után fordítottam egyet, és a cím elolvasása után felkuncogtam.
- Mi olyan nevetséges? –suttogta a fülembe Emmett.
Válaszként csak felé fordítottam az újságot, és az óriási betűkre böktem:
Hogyan távolítsuk el az életünkből a zavaró, idegesítő embert?
- Ezt vég kell olvasnunk. –nevetett.
- Mit? –kíváncsiskodott Katheryn.
- Ő… az a cikk címe, hogy: Miért viselkednek úgy a férfiak, mint mi, nők a havibaj előtt?
Improvizációnak egész jó…
- Én nem viselkedek különösen menzesz előtt. –hisztizett.
- Én meg még úgysem. –suttogtam halkan.
Alice és Bella hangosan felkacagott, a fiúk pedig egy-egy mosollyal jutalmaztak.
- Ha tudnám, hogy mi olyan vicces. –forgatta a szemeit az egyetlen ember közülünk.
- Az, hogy Bridget nem menstruál. –kotyogta Nicholas.
- Azt meg hogy? –dülledtek ki a szemei.
- Nem lehet gyerekem. –mondtam nyugodtságot erőltetve magamra.
Emmett karjai szorosan kulcsolódtak a derekamra, arcát pedig a vállamnak döntötte.
- Oh, hát akkor neked kell majd végignézned, ahogy én felnevelek jópár, csodálatosan szép gyermeket, és te egyedül fogsz megöregedni…
- Ezt a témát nem feszegetném a helyedben. –szólt Jasper.
- Már miért ne? –nyafogott.
- Mert ha még egyszer felhozod, kiszívom az összes véredet, és megöllek. –mondtam szikrázó szemekkel.
A többiekben még a levegő is bent szorult, egyedül Emmett volt az, aki elkuncogta magát.
- Persze. –kacagott fel zavartan –Nem vagy te vámpír, még ha azt is képzeled magadról.
Erre gúnyosan elmosolyodtam.
- Én a helyedben felmennél. –krákogta Bella.
- Igaz. Úgyis meg kell igazítanom a sminkemet.
Felpattant, és hangos dobbanásokkal felsétált a lépcsőn.
- Bridget. –szólt rám Esme.
- Megérdemelte.
Jasper, Alice és az én hangom egyszerre csendült fel. Összemosolyogtunk, majd komoly ábrázattal fordultunk vissza, a szüleink felé.
- Ha még egyszer meg mered fenyegetni… –dörögte Nich.
- Akkor mi lesz? –húztam fel a szemöldökömet.
Csak megrázta a fejét, és morgott egyet.
Miközben Emmett karjaiba fészkeltem magam, furcsa zaj támadt az erdő felől, és egy illat is csapódott hozzá. Ez nem lehet! Megráztam a fejemet, és csak hallucinációnak tituláltam a dolgot.
- Bridget, ez valós. –motyogta Edward- A gondolatait is hallom.
Megdöbbenve álltam fel Emmett öléből.
- Ez nem lehet. –mondtam hisztérikusan.
Az erdő felé kaptam a fejemet, ahol már feltűnt. Ő. Itt van.
Egy pillanatra lefagytam, majd vámpír tempóban rohantam felé. Ahogy hozzá értem, a nyakába ugrottam, ő pedig a nagy lökettől hátra borult. Zokogva öleltem magamhoz, de ő sem tétlenkedett. Kitört belőle a könnytelen sírás, és szorosan, remegve ölelt. Lassan megnyugodtam, és felhúztam a földről.
Egy szakadt, és sáros farmer volt rajta, meg egy óriási póló, ami cafatokban lógott rajta. Szőke haja sárosan tapadt az arcához, és tincsei barnának tűntek a sok kosztól és portól. A bőre szürkésnek tűnt, szemei feketén fürkészték az arcomat.
- Istenem, Jane. –szorítottam magamhoz, és a bejárat felé kezdtem el húzni.
A többiek az ajtónál tolongtak, csak Nicholas maradt a helyén, a fotelben, miközben maga elé révedt. Miután Jane-t mindenki megölelgette, a nappaliba lökdöstem, ő pedig ott másra sem figyelt, és Nich ölébe ugrott, majd hevesen megcsókolta.
Az egész család csak állt, és nem tudott megszólalni. Én is csak néztem, és nem volt szívem elrángatni Szerelmétől. Emmett mellém lépett, és az ölelésébe volt, én pedig a mellkasába nyomtam az arcomat.
- Ki ez a luvnya? –visította a lépcső tetejéről Katheryn.
- Már csak ez hiányzott. –remegtem meg.
- Kitartás. –suttogta a fülembe Szerelmem.
- Szállj le a pasimról!
Katheryn szavaira Jane abbahagyta a csókolózást, és felfogta a lány szavainak értelmét.
Kiugrott Nich karjaiból, és a szája elé kapta a kezét. Zavarodottan fordult felém, én pedig az ölelésembe voltam.
- Istenem, Jane. –szorítottam magamhoz, és a bejárat felé kezdtem el húzni.
A többiek az ajtónál tolongtak, csak Nicholas maradt a helyén, a fotelben, miközben maga elé révedt. Miután Jane-t mindenki megölelgette, a nappaliba lökdöstem, ő pedig ott másra sem figyelt, és Nich ölébe ugrott, majd hevesen megcsókolta.
Az egész család csak állt, és nem tudott megszólalni. Én is csak néztem, és nem volt szívem elrángatni Szerelmétől. Emmett mellém lépett, és az ölelésébe volt, én pedig a mellkasába nyomtam az arcomat.
- Ki ez a luvnya? –visította a lépcső tetejéről Katheryn.
- Már csak ez hiányzott. –remegtem meg.
- Kitartás. –suttogta a fülembe Szerelmem.
- Szállj le a pasimról!
Katheryn szavaira Jane abbahagyta a csókolózást, és felfogta a lány szavainak értelmét.
Kiugrott Nich karjaiból, és a szája elé kapta a kezét. Zavarodottan fordult felém, én pedig az ölelésembe voltam.
- Gyere, menjünk fel a szobámba. Zuhanyozz le, aztán utána beszélünk…
Bólintott egyet, én pedig emberi tempóban indultam a lépcső felé. Felmentünk a szobámba, ahol készítettem a fürdőbe lökdöstem.
- A ruháidat dobd csak le, majd elrendezem. Törölközőt jobb oldalt találsz. –motyogtam.
- Köszönöm. –ölelt meg –Nagyon hiányoztál.
- Te is nekem.
Miután a fürdőbe ment, nekiállt zuhanyozni, én pedig a gardróbomba lépdeltem, és ruhákat kerestem neki. Fehérnemű; kék, koptatott farmer; egy kék felső; és egy kék balerinacipőt pakoltam ki az ágyra, és megvártam, amíg Jane végez.
Közben azon gondolkodtam, hogy mi történhetett. Hisz láttam, ahogy meghal. Tökéletesen láttam, ahogy széttépik, és a tűzre vetik, most mégis itt van.
Bólintott egyet, én pedig emberi tempóban indultam a lépcső felé. Felmentünk a szobámba, ahol készítettem a fürdőbe lökdöstem.
- A ruháidat dobd csak le, majd elrendezem. Törölközőt jobb oldalt találsz. –motyogtam.
- Köszönöm. –ölelt meg –Nagyon hiányoztál.
- Te is nekem.
Miután a fürdőbe ment, nekiállt zuhanyozni, én pedig a gardróbomba lépdeltem, és ruhákat kerestem neki. Fehérnemű; kék, koptatott farmer; egy kék felső; és egy kék balerinacipőt pakoltam ki az ágyra, és megvártam, amíg Jane végez.
Közben azon gondolkodtam, hogy mi történhetett. Hisz láttam, ahogy meghal. Tökéletesen láttam, ahogy széttépik, és a tűzre vetik, most mégis itt van.
Nyitódott az ajtó, és egy törölközőbe csavart Jane lépett ki rajta. Kezébe nyomtam a ruhákat, mire halkan megköszönte, és visszacsukta az ajtót. Pár másodperc múlva hallottam a ruhák anyagának és a cipzár hangját, majd újra nyitódott az ajtó.
- A hajad? –kérdeztem tőle.
- Gyorsan megszárítom. –rántotta meg a vállát.
- Megyek, megcsinálom én. –mosolyogtam rá.
Bementem vele a fürdőbe, és beszárítottam a haját, majd mikor kész lettünk, együtt sétáltunk le a lépcsőn. Lent Emmett az ölelésébe vonta az immár tisztán ragyogó lányt, és megpörgette a levegőben.
- Hiányoztál, Kicsilány.
- Te is nekem, Emmett. –puszilta meg Jane.
A család többi tagja is pár újra megölelte, és pár szót intézett felé, csak Nich ült a fotelben, és Katheryn-t ölelte magához.
- Mi történt veled? –kérdezte Carlisle, amint helyet foglaltunk.
Jane jelentőség teljesen nézett az egyetlen emberre a körünkben, majd halk mesélésbe kezdett…
- A hajad? –kérdeztem tőle.
- Gyorsan megszárítom. –rántotta meg a vállát.
- Megyek, megcsinálom én. –mosolyogtam rá.
Bementem vele a fürdőbe, és beszárítottam a haját, majd mikor kész lettünk, együtt sétáltunk le a lépcsőn. Lent Emmett az ölelésébe vonta az immár tisztán ragyogó lányt, és megpörgette a levegőben.
- Hiányoztál, Kicsilány.
- Te is nekem, Emmett. –puszilta meg Jane.
A család többi tagja is pár újra megölelte, és pár szót intézett felé, csak Nich ült a fotelben, és Katheryn-t ölelte magához.
- Mi történt veled? –kérdezte Carlisle, amint helyet foglaltunk.
Jane jelentőség teljesen nézett az egyetlen emberre a körünkben, majd halk mesélésbe kezdett…
