4.fejezet
(Bridget)
Ahogy megláttam, mi folyik az asztalunknál, a mosoly azonnal lefagyott az arcomról, és dühös lettem…
Az asztalunknál két huszonéves srác állt, és ahogy észrevettem, Prue nem tudta őket lekoptatni.
-Prue. Itt is vagyok. Ti kik vagytok?- Néztem a két srác felé.
-Mi, Cica, mi vagyunk az álmod.- mondta, és kajánul, kihívóan vigyorgott, a másik meg nevetett.
-Kopj le!- mondtam, próbáltam magam visszafogni, pedig úgy letörölném a képükről a vigyort.
-Na, de Cicuska! Mi vagy te? Vadmacska? Annál jobb…-és folytatta volna tovább, de akkor nem türtőztettem volna magam, ha egy szőke srác, a kobold kinézetű barátnőjével az oldalán bele nem szól.
-Hagyjátok Őket békén! Most! Tűnés! –emelte fel félelmetesre a hangját, és a lány is beleszólt.
-Különben ne akarjátok megtudni mi lesz.- mondta, és a két molesztáló fiatal elhúzott.
-Köszönjük.- fújtam ki a levegőt.- Nem tudtam volna magam tovább türtőztetni. Ha nem jöttetek volna, akkor nem is tudom mi lett volna. Köszönöm.- Hálálkodtam.- Nem ültök le?- vettem le a táskákat a székről. –Hugi, jól vagy? Nem bántottak?
-Nem. Jól vagyok. Tényleg.- nézett rám.
-Nem ülünk le. Megyünk. Még dolgunk van. És semmiség. Bárki megtette volna.- mondta a lány.
-Bárki?- néztem körbe a termen, akik mind minket bámultak.- bárki…
-Hát jó, nem bárki. De most megyünk. Sziasztok. És vigyázzatok.- szólalt meg ezúttal a szőke.
-Köszönjük! Sziasztok!- szólalt meg végre a húgom. Elment a segítség, és mi megettük az ételt. Fél óra múlva megszólaltam.
-Van még egy kis dolgom, te addig menj be a parfümériába jó?- mosolyogtam.
-Rendben.- ezzel elsiettem mellette, a pláza másik oldalára. Gyorsan megtaláltam amit kerestem, és beléptem az ékszereshez.
-Jó napot! Ezüst medált szeretnék.
-Jó napot! Itt vannak- vette elő őket a fiókból. Azonnal megakadt a szemem egy szirom alakú medálon, amibe bele volt írva, hogy a „Hugica”, és alatta volt egy kő.
-Ezt szeretném.- Mutattam rá.
-Igen. Ez egyedi darab. Alatta, tetszik látni, egy zafír kő van benne. Értékes darab.
-Ezt szeretném egy lánccal együtt.- miután azt is kiválasztottam, kifizettem, és elindultam az állatkereskedés felé. Beléptem, és a pulthoz mentem.
-Jó napot! Én telefonáltam, és szeretném megvenni azt, amit mondtam.- mosolyogtam.
-Á, igen! Egy nőstény Yorki kölyköt. Jöjjön velem, és válasszon.- vezetett a bolt másik oldalára. Azonnal megakadt a szemem egy kölykön, aki a kidugta a mancsát a rácsokon, és játszott.
-Azt szeretném- vigyorogtam, és rámutattam az állatra. Az eladó elnevette magát, majd kivette.
-Milyen gyors döntés.- A kezembe adta, én pedig nekiálltam simogatni.
-És, szeretnék hozzá venni egy-két dolgot. Segítene?- kérdeztem
-Persze. Miket szeretne?
-Hát, ami szükséges. Például: Tálakat, nyakörv, póráz, fekhely, táp…ilyesmik.
-Jöjjön erre.- Mutatta az utat. Miután mindent kiválasztottunk, fizettem, és megkértem, hogy a kölyköt tegye bele egy dobozba, és a nyakára tegyen egy piros masni. A masnira rátettük az ékszert is. Megcsinálta, és elindultam a húgom felé, az ajándékával. A Testvérem egy padon ült, és egy könyvet olvasott. Amikor meglátott, azonnal letette a könyvet, és mosolygott.
-Mit olvasol?- kérdeztem.
-Hát tudod…vettem egy könyvet. Nem parfümériába mentem, hanem könyvesboltba.- közben felmutatta a könyvet. Valami szerelmes könyv. Még nem olvastam.
-Hát, Hugi. Akkor előre is. Boldog születésnapot! –Adtam át neki a dobozt, és a táskát is.
-De még egy hét van hátra.- nézett értetlenül.
-Tudom, de ez így jó. Most pedig bontsd ki!- néztem rá izgatottan. Kibontotta a dobozt, és felsikoltott. Majd kivette a Kutyát, és a nyakamba ugrott.
-Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm. Milliószor köszönöm!- mosolyogva nézett az állatra. Majd hirtelen lefagyott az arcáról az öröm.
-Mi az? Mi történt? –aggodalmaskodtam.
-Anyuék?- kérdezte rémülten, mire felnevettem.
-Már megbeszéltem velük. Nem is nézted meg jobban?
-De…áhh!…látom már. Egy nyaklánc. És medál! Hugicás medál! Jajj, köszönöm. - egy könnycsepp gördült le az arcán. Letöröltem az arcáról, és megpusziltam. – Köszönöm.
-Nehogy elsírd magad! Semmiség! Erről a nyakláncról majd mindig eszedbe jutok.- mosolyogtam.- Most pedig menjünk haza, mert már itt van öt óra. Anyuék várnak otthon!- Közben kivettem a kezéből a táskákat, és csak a kutyát hagytam nála. Lementünk a parkolóba, betettem a csomagtartóba a táskákat, beültünk a kocsiba, és már indultunk is haza.
