Köszi Cherry, és Eveliin, hogy minden fejezethez írtok komit! (L) Ezt a fejezetet nektek ajánlom!
12.fejezet
(Bridget)
Szombat. Már egy, másfél hónapja, hogy vége a tanévnek. Egész jó év végivel, és jó sok programmal a hátam mögött élvezem( gipsz nélkül) a nyári szünetet. Sosem felejtem el, amikor először mentünk moziba Jenny-vel és Chrissel.*A mozi előtt vártam őket. Úgy volt, hogy hatkor találkozunk, erre már negyed hét. Már sötét volt. Egyszer csak egy párt láttam meg, kézen fogva közeledtek felém. Ők nem azok. Ha csak nem hoztak magukkal valakit. Igaz, Chris mondta, hogy szeret valakit, de nem gondoltam volna, hogy Jenny az. És akkor felismertem őket. Mind a kettőjüket. Chris és Jenny. Összejöttek. *Nagyon jóban lettünk. Egymás támaszai vagyunk.
Cullenékkel sem rosszabb a helyzet Sőt. Ahogy a családdal egyre jobb lett a kapcsolatom, úgy Rosalieval romlott. Nem értem én ezt a lányt. Semmit sem ártottam neki…
Ma pedig. Megyünk a családommal kirándulni. A hegyekbe. Ezt sem hittem volna el, ha valaki csak úgy mondja. A mi családunk, akiknek soha sincs egy kicsi szabad ideje sem, egész napos kirándulásra mennek. Nem is a legközelebbi hegyekbe. Sőt. Az a lényeg, hogy tíz perc múlva indulunk. Már felöltözve, indulásra készen ülök a nappaliban. A szüleim össze- vissza futkosnak. Vicces látvány. A testvérem épp a kutyasétáltatásból jött meg, és futott fel a szobába a táskájáért. Hamar leért, így leült mellém a kanapéra, és nézte a szüleinket. Együtt nevettünk, amikor megláttuk, hogy Apu annyira nem figyelt, hogy Anyu cipőjét fogta meg, és próbálta felhúzni. Ilyenkor döntöttünk úgy, hogy segítünk. Gyorsan megcsináltuk a szendvicseket, bepakoltuk egy táskába, és kivittük a cuccokat a kocsiba. Akkorra a szüleink is kész voltak. Bepattantunk a kocsiba, és Apu beletaposott a gázba. Indultunk az Olympic-hegységbe. Egész gyorsan ott voltunk. Nem tűnt 10 percnek, de igazából 40 perc is volt. De senki nem nézte meg az órát, amikor indultunk, így csak körülbelüli időt tudok. Felmásztunk a hegybe, és közben jót mulattunk. Vicceket mondtunk, ugrattuk egymást, meg ilyesmik. Ennyire még talán sosem engedte el magát a család. Megálltunk egy kis tisztás szerű réten. Csodálatos kilátás nyílt innen. Elővettem a fényképezőgépemet, amit nemrég vettem, a saját magam keresett pénzemből. Igen, dolgozom. Egy boltban. Szóval, elővettem a fényképezőgépemet, és fotóztam. Az egész családot, a tájat, meg ilyeneket. Apu tüzet gyújtott, és elővette a mályvacukrokat. Feltűztünk egy-egy botra pár szemet, és a tűz fülé tartottuk. Hamar kész volt, így tudtunk enni, és régi történeteket mesélni. Rengeteget beszélgettünk. A kedvenc történetem az volt, ami Apu és Anyu közösen mesélt.
* Bridget, Te még csak 5 éves voltál, Prue, te meg kettő. Egyik hétvégén elmentünk a nagyszüleitekhez, és játszottatok. A rádióba szólt egy dal, amit nagyon szerettetek. Vicces dal volt, de már nem tudom mi. Az volt, hogy mi kimentünk beszélgetni a teraszra, ti pedig bent maradtatok a nappaliba, egy tábla csokival. Amikor visszamentünk, azt vettük észre, hogy mind a kettőtök arca tiszta csoki, és mi megkérdeztük, hogy mi történt. Ti pedig aranyosan azt válaszoltátok, hogy túl sokat voltatok a Napon, és lebarnultatok. Igaz, még azt sem tudhattátok, hogy mi az, de ti azt mondtátok. Az a legjobb az egészben, hogy Karácsonyi látogatás volt, és maximum a karácsonyfai égők alatt barnulhattatok le.*Ezen a történeten rengeteget nevettünk. Amikor kezdett lemenni a nap, úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk. Indultunk lefelé, már talán félúton is voltunk, amikor Prue megállt.
-Nézzétek.- ment oda egy medvebocshoz, és megsimogatta.
-Prue, menj onnan. Ne- kiabáltam rá, hisz a hegy szélén állt, a kezében egy medvebocs, az erdőből pedig jött ki az anyamedve.
-Gyere onnan!- rántottam el, és én kerültem a helyébe. A bocs kiesett a kezéből. A medve pedig pont akkor támadott. Ledöntött, és elkezdett karmolászni. A felsőm szétszakadt, a mellkasomból, és a fejemből ömlött a vér, csak a családom sikogatását hallottam. Valahogy elterelődött a medve figyelme, és így ki tudtam kúszni alóla. Csakhogy így még közelebb kerültem a szakadék széléhez. Lent, ha jól látom, egy folyó van. Áhh, igen. Egy folyó. S sokktól józanul gondolkodni sem tudtam. Fel kellett volna állnom, és elfutnom, vagy valami hasonló. Láttam, ahogy Apu próbál segíteni, Prue-t lefogja Anyu, és elfordulnak, míg Apu egy vastag bottal üti a medvét. A bocs akkor futott el mögöttem, amikor Apura akart támadni a medve. Felálltam, megfogtam a bocsot, aki felmordult, és a nagy medve rám kapta pillantását. Még mindig fogtam a bocsot, így az anya nagy sebességgel indult meg felém. Óriási csapást mért a mellkasomra, megtántorodtam, és beleestem a szakadékba. Már csak a fájdalomra, a családom sikítgatásaira, és a halálomra gondoltam. Lecsuktam a szemem. Vártam a fájdalmatlan, gondtalan életet, és csak zuhantam, és zuhantam.
