Köszönöm a komikat, és köszöntöm az új rendszeres olvasókat.
Bocsi, hogy nem hoztam azonnal a fejezetet, miután meglett a komi.
De most egy extra hosszút írtam.
Jó olvasást. Pussza
38. fejezet
(Bridget)
Reggel boldogan szedegettem a szobába a ruhadarabokat, legalább is azokat, ami még megmaradt belőlük. Aztán megtaláltam a felsőmet, és a szoknyámat. Jé, az egy darabban megúszta az esti akciónkat Emmel. Pontosabban az a ruha megúszta, amit én vettem le róla, és magamról. Em közben az ágyon feküdt, és nézett.
- Nem is segítesz? –fordultam felé.
- Nem. Olyan jó a kilátás. –mosolygott.
Pedig már vettem fel fehérneműt…Férfiak... Megforgattam a szemem, és tovább szedtem a darabokat. Fél perc múlva egy köntös társaságában leszáguldottam a földszintre, onnan pedig ki az udvarra. A dobozt –amibe a széttépett ruha volt. –szépen meggyújtottam. Mégsem dobhatom őket a szemetesbe. Akkor a házban az összes hímnemű elegy –Apa, és Em kivételéve –rajtam röhögne egy évig. Már csak az hiányozna. Megvártam, míg elég, aztán egy kancsó vízzel szépen leöntöttem. Majd visszaszáguldottam a házba, fel a szobánkba, be a gardróbba. Előkerestem egy koptatott csőfarmert, egy fehér magas sarkút, meg egy fehér, hosszú ujjú felsőt. A hajamat szépen kivasaltam, és lementem a nappaliba. Bekapcsoltam a Viva-t, és feltekertem a hangerőt. Kerestem a konyhában egy portörlő rongyot, és táncolva letakarítottam az alsó szintet. Aztán az utolsó szoba volt az, ami kulcsra volt zárva, és még nem is jártam ott. De eddig mintha itt sem lett volna…Furcsa… De most nyitva volt… Benyitottam, és egy nagy medence, szauna, és Jakuzzi volt benne. Tök jó… de furcsa, hogy még nem láttam…na mindegy, ez van. Itt takarítani nem kellett, úgyhogy nekiálltam a második emeletnek. Ezen gyorsan végigszáguldottam, mivel nem ment most normális zene. Aztán a harmadik emelet. Jenny és Chriss szobájába talán nem kéne bemenni…Így a tárgyalóval kezdtem. A hatalmas asztal poros volt, de nem vészes. Az emberek meg sem látnák. Így itt is leporoltam, a könyveket is, és a vendégszobákat is. Benyitottam Jenny és Chriss szobájába, és gyorsan be is csuktam. Nevetve mentem le a nappaliba, eltettem a rongyot, és leültem a TV elé. Mivel semmi normális adás sem volt benne, így betettem egy DVD-t. Karácsonyi Szerelem. Még nem láttam. Elindítottam, és úgy döntöttem, hogy most nincs romantikához kedvem. Egyedül senki sem szeret ilyen filmeket nézni. Kis hercegnő. Legyen. Betettem, és elindítottam. Úgy negyed óra után már a szemem szúrt. Szomorú egy film. Ha ember lettem volna, már papír zsepibe fürdenék. Persze csak képletesen. Már csak egy a kérdés. Emmett miért nem jön le? Morogtam egy sort, és visszafordultam a Tv-hez. A kislánynak, aki a főszereplő, most szolgaként kell élnie, azért, mert az apját elveszítette. Szörnyű… De szerencsére a kislánynak az apja mégis élt, így a kishercegnő visszakaphatta apukáját. Au… A szemem szúrt. Én sosem fogom visszakapni apukámat. Mondjuk az én történetembe én haltam meg…
Az utunkra egy autó fordult be, benne Carlisle és Esme. Boldogan kapcsoltam újra a zenecsatornára, és úgy döntöttem, hogy sütök. Milyen régen sütöttem… Elővettem a lisztet, cukrot, tojást, és egyéb összetevőket. Sütök palacsintát. Vámpír sebességgel biztos, hogy könnyebb lesz. Összekevertem az alapanyagokat, és jó folyós állagot kapott. Meg most nem kóstolhatom, szóval, nem tudom, hogy jó-e. Vagy ha megkóstolnám, sem jutnák vele sokra, csak annyira, hogy egy hétig homok ízt fogok érezni…szörnyű…
A tűzhelyre tettem három serpenyőt. Beletettem egy kis olajt, és vártam, hogy felmelegedjenek. Az elsőbe tettem tésztát, aztán a másodikba, majd a harmadikba is. Vámpír sebességgel tényleg könnyebb forgatni őket. Közben Esme és Carlisle leparkolt a ház előtt. Esme már biztos érezte az „illatokat”, így boldogan táncolt be. Pont akkor ért a konyhába, amikor én már a harmadik adagot dobtam fel, és kaptam el. Nevetve öleltem meg.
- Szia anya.
- Szia kincsem. Hát te meg? –húzta fel a szemöldökét.
- Jó napom van. Elmegyünk az árvaházba? –mosolyogtam rá.
- Persze. Már nekem is mennem kellett volna. –tette le a táskáját. –Ki nyerte a tegnapi táncversenyt?
- A CD a pulton van. Nézd meg, és meglátod. Ja, és nem ér tekerni. –szóltam utána.
- Nem is állt szándékomba.
- Rendben. Szia apa. –pusziltam meg Carlisle-t is.
- Szia lányom. Minden rendben? Többiek?
- Minden tökéletes. Alice és Jasper romantikáznak a hétvégén, a többiek vadásznak, Em mag van. –magyaráztam.
- Van? –értetlenkedett.
- Ül a szobába, és néz maga elé. Ha akarod, megnézheted. Az utóbbi órákban meg sem moccant. –nevettem, és tányérra tettem már a tizenötödik palacsintát.
Esme közben beindította a táncfelvételt. Hallottam, ahogy az első páros zenéje megy, és itt rontanak egyet. Meg itt. Vicces volt nézni. Aztán jött a második páros. Én pedig szépen sütögettem a palacsintákat. Aztán jöttünk mi. A zenére táncoltam a konyhában, és így még a palacsintasütés is jobban ment. Vége lett a számunknak, és Esme kiszólt.
- Nagyon ügyesek voltatok.
- Köszönjük. –szóltam vissza.
(Bridget)
Reggel boldogan szedegettem a szobába a ruhadarabokat, legalább is azokat, ami még megmaradt belőlük. Aztán megtaláltam a felsőmet, és a szoknyámat. Jé, az egy darabban megúszta az esti akciónkat Emmel. Pontosabban az a ruha megúszta, amit én vettem le róla, és magamról. Em közben az ágyon feküdt, és nézett.
- Nem is segítesz? –fordultam felé.
- Nem. Olyan jó a kilátás. –mosolygott.
Pedig már vettem fel fehérneműt…Férfiak... Megforgattam a szemem, és tovább szedtem a darabokat. Fél perc múlva egy köntös társaságában leszáguldottam a földszintre, onnan pedig ki az udvarra. A dobozt –amibe a széttépett ruha volt. –szépen meggyújtottam. Mégsem dobhatom őket a szemetesbe. Akkor a házban az összes hímnemű elegy –Apa, és Em kivételéve –rajtam röhögne egy évig. Már csak az hiányozna. Megvártam, míg elég, aztán egy kancsó vízzel szépen leöntöttem. Majd visszaszáguldottam a házba, fel a szobánkba, be a gardróbba. Előkerestem egy koptatott csőfarmert, egy fehér magas sarkút, meg egy fehér, hosszú ujjú felsőt. A hajamat szépen kivasaltam, és lementem a nappaliba. Bekapcsoltam a Viva-t, és feltekertem a hangerőt. Kerestem a konyhában egy portörlő rongyot, és táncolva letakarítottam az alsó szintet. Aztán az utolsó szoba volt az, ami kulcsra volt zárva, és még nem is jártam ott. De eddig mintha itt sem lett volna…Furcsa… De most nyitva volt… Benyitottam, és egy nagy medence, szauna, és Jakuzzi volt benne. Tök jó… de furcsa, hogy még nem láttam…na mindegy, ez van. Itt takarítani nem kellett, úgyhogy nekiálltam a második emeletnek. Ezen gyorsan végigszáguldottam, mivel nem ment most normális zene. Aztán a harmadik emelet. Jenny és Chriss szobájába talán nem kéne bemenni…Így a tárgyalóval kezdtem. A hatalmas asztal poros volt, de nem vészes. Az emberek meg sem látnák. Így itt is leporoltam, a könyveket is, és a vendégszobákat is. Benyitottam Jenny és Chriss szobájába, és gyorsan be is csuktam. Nevetve mentem le a nappaliba, eltettem a rongyot, és leültem a TV elé. Mivel semmi normális adás sem volt benne, így betettem egy DVD-t. Karácsonyi Szerelem. Még nem láttam. Elindítottam, és úgy döntöttem, hogy most nincs romantikához kedvem. Egyedül senki sem szeret ilyen filmeket nézni. Kis hercegnő. Legyen. Betettem, és elindítottam. Úgy negyed óra után már a szemem szúrt. Szomorú egy film. Ha ember lettem volna, már papír zsepibe fürdenék. Persze csak képletesen. Már csak egy a kérdés. Emmett miért nem jön le? Morogtam egy sort, és visszafordultam a Tv-hez. A kislánynak, aki a főszereplő, most szolgaként kell élnie, azért, mert az apját elveszítette. Szörnyű… De szerencsére a kislánynak az apja mégis élt, így a kishercegnő visszakaphatta apukáját. Au… A szemem szúrt. Én sosem fogom visszakapni apukámat. Mondjuk az én történetembe én haltam meg…
Az utunkra egy autó fordult be, benne Carlisle és Esme. Boldogan kapcsoltam újra a zenecsatornára, és úgy döntöttem, hogy sütök. Milyen régen sütöttem… Elővettem a lisztet, cukrot, tojást, és egyéb összetevőket. Sütök palacsintát. Vámpír sebességgel biztos, hogy könnyebb lesz. Összekevertem az alapanyagokat, és jó folyós állagot kapott. Meg most nem kóstolhatom, szóval, nem tudom, hogy jó-e. Vagy ha megkóstolnám, sem jutnák vele sokra, csak annyira, hogy egy hétig homok ízt fogok érezni…szörnyű…
A tűzhelyre tettem három serpenyőt. Beletettem egy kis olajt, és vártam, hogy felmelegedjenek. Az elsőbe tettem tésztát, aztán a másodikba, majd a harmadikba is. Vámpír sebességgel tényleg könnyebb forgatni őket. Közben Esme és Carlisle leparkolt a ház előtt. Esme már biztos érezte az „illatokat”, így boldogan táncolt be. Pont akkor ért a konyhába, amikor én már a harmadik adagot dobtam fel, és kaptam el. Nevetve öleltem meg.
- Szia anya.
- Szia kincsem. Hát te meg? –húzta fel a szemöldökét.
- Jó napom van. Elmegyünk az árvaházba? –mosolyogtam rá.
- Persze. Már nekem is mennem kellett volna. –tette le a táskáját. –Ki nyerte a tegnapi táncversenyt?
- A CD a pulton van. Nézd meg, és meglátod. Ja, és nem ér tekerni. –szóltam utána.
- Nem is állt szándékomba.
- Rendben. Szia apa. –pusziltam meg Carlisle-t is.
- Szia lányom. Minden rendben? Többiek?
- Minden tökéletes. Alice és Jasper romantikáznak a hétvégén, a többiek vadásznak, Em mag van. –magyaráztam.
- Van? –értetlenkedett.
- Ül a szobába, és néz maga elé. Ha akarod, megnézheted. Az utóbbi órákban meg sem moccant. –nevettem, és tányérra tettem már a tizenötödik palacsintát.
Esme közben beindította a táncfelvételt. Hallottam, ahogy az első páros zenéje megy, és itt rontanak egyet. Meg itt. Vicces volt nézni. Aztán jött a második páros. Én pedig szépen sütögettem a palacsintákat. Aztán jöttünk mi. A zenére táncoltam a konyhában, és így még a palacsintasütés is jobban ment. Vége lett a számunknak, és Esme kiszólt.
- Nagyon ügyesek voltatok.
- Köszönjük. –szóltam vissza.
Esme végignézte a táncokat. Pont erre végeztem a körülbelül százhúsz darab palacsinta megsütésével. Szerintem egy kicsit sok lett…de hát, ez van. Majd megeszik. Szépen elővettem három hatalmas tálcát, és elkezdtem a palacsintákat töltögetni. Negyven lekváros, negyven csokis/ kakaós, és negyven diós/ mákos. Vámpír sebességgel minden könnyebben megy. Ez mégis eltartott tíz percig. De végül végeztem, és pont akkor jött, hogy az első helyezett… És én mosolyogva jöttem ki a konyhából, a kötényemet ledobva Esme mellé ültem. És akkor mondták ki a nevünket, Esme pedig sikítva ugrott a nyakamba.
- Megnyertétek. Tudtam én, hogy ezzel a tánccal megnyeritek. Még ha kétszer is táncoltátok el. –nevetett Esme.
- Igen. Nem megyünk? –húztam fel a szemöldököm.
- Megnyertétek. Tudtam én, hogy ezzel a tánccal megnyeritek. Még ha kétszer is táncoltátok el. –nevetett Esme.
- Igen. Nem megyünk? –húztam fel a szemöldököm.
- Mehetünk.
- Jó, de akkor előtte még egy boltba is ugorjunk be kérlek. –néztem boci szemekkel.
- Rendben. –sóhajtott boldogan.
- Átöltözök. A palacsinták a konyhában. Lehet, hogy egy kicsit sok lett. –kiabáltam már az szobám ajtajából. Em még mindig az ágyon ült.
Szem forgatva mentem a gardróbba, és egy hasonló öltözetet vettem fel, csak egy kicsit világosabb nadrággal. De a cipő, meg a felső szinte ugyan olyan volt. Az egyik táskámba beledobtam a mobilom, a bankkártyám, és a kocsi kulcsom magamhoz vétele után a konyhában termettem. Megfogtam két tálcát, és a garázsba száguldottam. A tálcákat még Esme lefedte valami fóliaszerű anyaggal. Betettük a csomagtartóba a tálcákat, és bepattantam a vezető ülésbe. Esme az anyós ülésre ült, és boldogan dudorászott. Bekapcsoltam a rádiót, feltekertem a hangerőt, és kifaroltam a garázsból. Vagy kétszázzal száguldottam végig az utunkon, és a kanyarnál sem lassítottam.
- Nem gyors ez egy kicsit? –kérdezte anya aggódva.
- Nem. –nevettem, de azért lassítottam.
Megálltam a pláza előtt, és kiugrottam a kocsiból, Esme-vel együtt. Bezártam a kocsimat, és betáncoltam az épületbe. Ott volt egy olyan bolt, amibe csak gyerekcuccokat árultak. Fogtam egy bevásárlókocsit, és már szórtam is bele a babákat, autókat, plüssöket. Az árukkal nem törődtem. Aztán mentem a ruhaosztályra. Ott azért már jobban válogattam, de az árt nem néztem. Vettem jelmezeket, szoknyákat, felsőket, pulcsikat, csizmákat, vastag nadrágokat, de még overálok is a kosárba kerültek. Aztán a kisbabaosztály… Vettem egy csomó babaruhát, de most főleg vastagabbakat. Aztán pár kiegészítőt is. Pár perc múlva a teli kocsival álltam meg a pult előtt. Az eladó kikerekedett szemekkel nézett, majd begépelte, és táskákba tette a dolgokat. Aztán amikor végzett, egy vagyont adott ki a blokk. Én csak boldogan nyújtottam át a bankkártyám, és miután lehúzta, majd visszaadta, a sok táskával a kezemben kitáncoltam a boltból.
- Esme, ha megkérlek, kiviszed ezeket a kocsiba? Gondolom vannak ott nagyobb gyerekek, veszek nekik is ruhát. –mosolyogtam, és elindultam a ruhaboltok felé. Bementem a legnagyobba, és a teli ruhák felé vettem az irányt. Rengeteg pulcsit, még több vastag nadrágot és hosszú ujjút vettem. Persze a kesztyű, sál, sapka sem maradhat el. Fiúknak is vettem. A pultnál fizettem, és boldogan táncoltam ki az épületből. A parkolóba a hátsó ülésre dobtam a cuccokat, és már indítottam is. Boldogan énekeltem a kedvenc számomat, ami a lejátszóban szólt. Aztán leparkoltunk az árvaház előtt. Már az utca végéről lehetett hallani a gyerekek hangját. Megfogtam a táskákat, Esme pedig a kaját hozta be. Ügyesen kinyitottam az ajtót, és az iroda felé vettük az irányt. Ott Esme kopogott, majd egy „Szabad” után benyitott.
- Esme, de örülök, hogy látlak. –jött egy kellemes női hang, majd utána a hang tulajdonosa is.
- Gertrud, nagyon örülök. Ő itt a lányom, Bridget. A legidősebb lányom. –mutatott be Esme mosolyogva.
- Nagyon örvendek asszonyom. –mosolyogtam az igazgatóra.
- Jó, de akkor előtte még egy boltba is ugorjunk be kérlek. –néztem boci szemekkel.
- Rendben. –sóhajtott boldogan.
- Átöltözök. A palacsinták a konyhában. Lehet, hogy egy kicsit sok lett. –kiabáltam már az szobám ajtajából. Em még mindig az ágyon ült.
Szem forgatva mentem a gardróbba, és egy hasonló öltözetet vettem fel, csak egy kicsit világosabb nadrággal. De a cipő, meg a felső szinte ugyan olyan volt. Az egyik táskámba beledobtam a mobilom, a bankkártyám, és a kocsi kulcsom magamhoz vétele után a konyhában termettem. Megfogtam két tálcát, és a garázsba száguldottam. A tálcákat még Esme lefedte valami fóliaszerű anyaggal. Betettük a csomagtartóba a tálcákat, és bepattantam a vezető ülésbe. Esme az anyós ülésre ült, és boldogan dudorászott. Bekapcsoltam a rádiót, feltekertem a hangerőt, és kifaroltam a garázsból. Vagy kétszázzal száguldottam végig az utunkon, és a kanyarnál sem lassítottam.
- Nem gyors ez egy kicsit? –kérdezte anya aggódva.
- Nem. –nevettem, de azért lassítottam.
Megálltam a pláza előtt, és kiugrottam a kocsiból, Esme-vel együtt. Bezártam a kocsimat, és betáncoltam az épületbe. Ott volt egy olyan bolt, amibe csak gyerekcuccokat árultak. Fogtam egy bevásárlókocsit, és már szórtam is bele a babákat, autókat, plüssöket. Az árukkal nem törődtem. Aztán mentem a ruhaosztályra. Ott azért már jobban válogattam, de az árt nem néztem. Vettem jelmezeket, szoknyákat, felsőket, pulcsikat, csizmákat, vastag nadrágokat, de még overálok is a kosárba kerültek. Aztán a kisbabaosztály… Vettem egy csomó babaruhát, de most főleg vastagabbakat. Aztán pár kiegészítőt is. Pár perc múlva a teli kocsival álltam meg a pult előtt. Az eladó kikerekedett szemekkel nézett, majd begépelte, és táskákba tette a dolgokat. Aztán amikor végzett, egy vagyont adott ki a blokk. Én csak boldogan nyújtottam át a bankkártyám, és miután lehúzta, majd visszaadta, a sok táskával a kezemben kitáncoltam a boltból.
- Esme, ha megkérlek, kiviszed ezeket a kocsiba? Gondolom vannak ott nagyobb gyerekek, veszek nekik is ruhát. –mosolyogtam, és elindultam a ruhaboltok felé. Bementem a legnagyobba, és a teli ruhák felé vettem az irányt. Rengeteg pulcsit, még több vastag nadrágot és hosszú ujjút vettem. Persze a kesztyű, sál, sapka sem maradhat el. Fiúknak is vettem. A pultnál fizettem, és boldogan táncoltam ki az épületből. A parkolóba a hátsó ülésre dobtam a cuccokat, és már indítottam is. Boldogan énekeltem a kedvenc számomat, ami a lejátszóban szólt. Aztán leparkoltunk az árvaház előtt. Már az utca végéről lehetett hallani a gyerekek hangját. Megfogtam a táskákat, Esme pedig a kaját hozta be. Ügyesen kinyitottam az ajtót, és az iroda felé vettük az irányt. Ott Esme kopogott, majd egy „Szabad” után benyitott.
- Esme, de örülök, hogy látlak. –jött egy kellemes női hang, majd utána a hang tulajdonosa is.
- Gertrud, nagyon örülök. Ő itt a lányom, Bridget. A legidősebb lányom. –mutatott be Esme mosolyogva.
- Nagyon örvendek asszonyom. –mosolyogtam az igazgatóra.
- Ő hozta fel, hogy ma jöjjünk el. Sütött egy kis palacsintát. –mutatta fel anya a tálcákat. –És az ajándékokat pedig megvette.
- Anya. –szóltam rá.
- Jól van, na. Olyan büszke vagyok rád. –mosolygott.
- Anya. Nem tettem semmi eget rengetőt. –forgattam a szemem.
- A te szemedben nem, de a gyerekekében igen. –ölelt meg a nő.
- Köszönöm. A kisbabacuccokat hová tehetem? –emeltem fel a bal kezemben a két táskát.
- Majd levisszük hozzájuk. –mosolygott rám. –Nagyon köszönjük.
- Szívesen tettük. –mondtuk egyszerre Esme-vel, mosolyogva.
- Várjunk csak, nem te vagy az a lány, aki megnyerte tegnap a táncversenyt? –húzta fel a szemöldökét a nő.
- Én voltam. Az ikertestvéremmel. –nevettem. –Ott tetszett lenni?
- Igen, ott voltam. Gratulálok. –mosolygott.
- Köszönöm. –mondtam.
Kinyitotta előttünk az ajtót. Kimentünk, de a nagyterembe, ahol rengeteg kisebb, és nagyobb gyerek játszott, beszélgetett. Amikor beléptünk, mindenki felénk fordult. Elmosolyodtam, és beljebb mentem. Egy szőkés hajú kisgyerek épp ekkor esett el, és keserves sírásba kezdett. Letettem a táskákat, és odamentem hozzá. Az ölembe vettem, és megnyugtattam. Nem lehetett több egyévesnél. Amikor abbahagyta a sírást, szipogva bújt a karjaim közé. Mosolyogva álltam fel, és libbentem vissza Esme-hez, aki az előbbi eseményt mosolyogva nézett.
- Anya. –szóltam rá.
- Jól van, na. Olyan büszke vagyok rád. –mosolygott.
- Anya. Nem tettem semmi eget rengetőt. –forgattam a szemem.
- A te szemedben nem, de a gyerekekében igen. –ölelt meg a nő.
- Köszönöm. A kisbabacuccokat hová tehetem? –emeltem fel a bal kezemben a két táskát.
- Majd levisszük hozzájuk. –mosolygott rám. –Nagyon köszönjük.
- Szívesen tettük. –mondtuk egyszerre Esme-vel, mosolyogva.
- Várjunk csak, nem te vagy az a lány, aki megnyerte tegnap a táncversenyt? –húzta fel a szemöldökét a nő.
- Én voltam. Az ikertestvéremmel. –nevettem. –Ott tetszett lenni?
- Igen, ott voltam. Gratulálok. –mosolygott.
- Köszönöm. –mondtam.
Kinyitotta előttünk az ajtót. Kimentünk, de a nagyterembe, ahol rengeteg kisebb, és nagyobb gyerek játszott, beszélgetett. Amikor beléptünk, mindenki felénk fordult. Elmosolyodtam, és beljebb mentem. Egy szőkés hajú kisgyerek épp ekkor esett el, és keserves sírásba kezdett. Letettem a táskákat, és odamentem hozzá. Az ölembe vettem, és megnyugtattam. Nem lehetett több egyévesnél. Amikor abbahagyta a sírást, szipogva bújt a karjaim közé. Mosolyogva álltam fel, és libbentem vissza Esme-hez, aki az előbbi eseményt mosolyogva nézett.
 |
| Nicholas |
- Olyan aranyos. –simogattam meg kicsit pufi arcát a kisfiúnak.
- Ő Nicholas. –mosolygott Gertrud.
- Szia Nicholas. –fogtam meg a kisfiú kezét, és letettem.
Ő pedig a kisujjamat szorítva kezdett el menni. Aztán amikor el akart esni, utána kaptam, és megfogtam. Végül elengedtem, és visszament a többiekhez.
- Milyen aranyosak. –szorult össze a szívem.
Hihetetlen, hogy pár ember, ilyen csodás lényeket dobtak el maguktól…
Még órákat töltöttünk az árvaházba. Beszélgettem a nagyokkal, játszottam a kisebbekkel, és babusgattam a nagyon kicsiket, akik még menni is alig tudtak. Aztán lementünk a csecsemőosztályra. A szívem fájt, a szemem szúrt. Rengeteg csecsemő volt, párat épp etettek. Hihetetlen, hogy anya, és szülők nélkül kell felnőniük.
Aztán hazamentünk. Az egyik gyerek, Nich, akinek segítettem, sírva intett utánam. Megígértem neki, hogy még visszajövök. A szemem szúrt, amikor láttam, hogy az ablakból integet, és az arcán patakokban folynak a könnyek.
Végül is, szomorúan hazaértünk. Beparkoltam a garázsba, és felmentem a szobába. Emmett nem volt itthon, és nem is tudtam, hogy hol. A többiek viszont itthon tettek-vettek. Persze csak Alice és Jasper kivételével, akik épp a hétvégéjüket töltötték. Lefeküdtem az ágyra, és csak néztem ki a fejemből, közben milliószor lejátszottam a mai napot. Ed erejét elvettem. Nincs szükségem rá, hogy most a fejemben turkáljon. Szegény Nich… A szemem szúrt, és a plafont néztem. Szegény gyerekek…ilyen életet kell élniük…
Órákig csak feküdtem, mozdulatlanul, viszont az agyamban a kerekek nem akartak megállni. Pedig olyan jó lenne egy kis gondtalan perc, vagy óra. Most sok kedvem lenne aludni…
Az agyba rengetegszer jelent meg a síró Nicholas képe. Próbáltam elterelni a figyelmem, de nemigen ment. Már órák óta feküdtem mozdulatlanul, amikor meghallottam, hogy Em hazaért, és felfelé tart. Benyit a szobába, és besüpped mellettem az ágy. Em átkarol, majd belecsókol a hajamba.
- Ő Nicholas. –mosolygott Gertrud.
- Szia Nicholas. –fogtam meg a kisfiú kezét, és letettem.
Ő pedig a kisujjamat szorítva kezdett el menni. Aztán amikor el akart esni, utána kaptam, és megfogtam. Végül elengedtem, és visszament a többiekhez.
- Milyen aranyosak. –szorult össze a szívem.
Hihetetlen, hogy pár ember, ilyen csodás lényeket dobtak el maguktól…
Még órákat töltöttünk az árvaházba. Beszélgettem a nagyokkal, játszottam a kisebbekkel, és babusgattam a nagyon kicsiket, akik még menni is alig tudtak. Aztán lementünk a csecsemőosztályra. A szívem fájt, a szemem szúrt. Rengeteg csecsemő volt, párat épp etettek. Hihetetlen, hogy anya, és szülők nélkül kell felnőniük.
Aztán hazamentünk. Az egyik gyerek, Nich, akinek segítettem, sírva intett utánam. Megígértem neki, hogy még visszajövök. A szemem szúrt, amikor láttam, hogy az ablakból integet, és az arcán patakokban folynak a könnyek.
Végül is, szomorúan hazaértünk. Beparkoltam a garázsba, és felmentem a szobába. Emmett nem volt itthon, és nem is tudtam, hogy hol. A többiek viszont itthon tettek-vettek. Persze csak Alice és Jasper kivételével, akik épp a hétvégéjüket töltötték. Lefeküdtem az ágyra, és csak néztem ki a fejemből, közben milliószor lejátszottam a mai napot. Ed erejét elvettem. Nincs szükségem rá, hogy most a fejemben turkáljon. Szegény Nich… A szemem szúrt, és a plafont néztem. Szegény gyerekek…ilyen életet kell élniük…
Órákig csak feküdtem, mozdulatlanul, viszont az agyamban a kerekek nem akartak megállni. Pedig olyan jó lenne egy kis gondtalan perc, vagy óra. Most sok kedvem lenne aludni…
Az agyba rengetegszer jelent meg a síró Nicholas képe. Próbáltam elterelni a figyelmem, de nemigen ment. Már órák óta feküdtem mozdulatlanul, amikor meghallottam, hogy Em hazaért, és felfelé tart. Benyit a szobába, és besüpped mellettem az ágy. Em átkarol, majd belecsókol a hajamba.
- Milyen napod volt? –suttogta, de én csak az ablak felé fordítottam a fejem. Végigsimított a nyakamon, annak reményében, hogy felé fordulok. De nem…- Mi a baj?
Csak megráztam a fejem. Szúrt a szemem, és újra megjelent előttem Nich képe. Összeszorult a szívem. Aztán nagy nehezen kinyögtem pár szót.
- Emmett, Jajj, sajnálom. –dőltem zokogva a mellkasának. Könnyeim nem folytak. Pedig most mennyire hiányzott.
- Mi a baj? –simogatta a hátam.
- Ma voltunk Esme-vel az árvaházba. –mondtam keserűen. –Nem volt jó ötlet.
- Mi történt? –húzott szorosan magához.
- Egy kisfiú…sírt…utánam. –nyökögtem ki.
- Sajnálom. –súgta a hajamba.
- Nem is az bántott, hogy sírt. Hanem, hogy nem tehetek ellene semmit. Vagyis…- szorult össze a szívem. Ezt mégsem kérhetem…
- Vagyis? –húzta fel a szemöldökét.
- Ezt nem kérhetem sem tőled, sem a családtól. –magyaráztam.
- De mit? –folytatta a kérdezősködést.
- Azt, hogy Nicholast elhozzuk magunkhoz. –mondtam ki végül, majd elfordultam.
Kinéztem az ablakon, és lefejtettem magamrólEm kezeit. Kicsúsztam az ágy szélére, és még ránézni sem mertem. Kifújtam a levegőmet. A lábaimat felhúztam, és a kezeimet a fejem alá téve próbáltam átgondolni a helyzetet. Milyen furcsa, hogy ilyenkor senki sem nyikkan meg az egész házban. Síri csend. Csak Kedvesem egyenletes levegővételét hallottam, majd elmorog valamit az orra alatt, és felkel az ágyból. Becsuktam a szemem, és rájöttem. Most rontottam el mindent. Csak hogy Em nem kiment, hanem megkerülve az ágyat elém térdelt.
- Figyelj. Megértem ezt az egészet. Csak hogy én nem ítélkezhetek az egész családunk helyett, és ezt te is tudod. Pedig én mindent megtennék, hogy boldog legyél. –szorította meg a kezem. –Sőt, még annál is többet. Szeretlek Bridget. –húzott le az ágyról, és a az ölébe ültetett. Én belefészkeltem magam az ölelésébe.
- És én benne lennék. –súgta a fülembe.
- Szeretlek, Emmett. Köszönöm. –bújtam az ölelésébe, és átöleltem mellkasát.
Simogatta a hátamat. Én pedig a mellkasára rajzoltam az ujjammal. Együtt néztük, ahogy felkel a Nap, így új napot hozva. Még órákat ültünk így, de ez többet ért bárminél.
- Suliba kellene mennünk. –súgta.
- Rendben. Az én kocsimmal. –ugrottam fel nevetve.
- Milyen jó kedved lett hirtelen. –ált fel Kedvesem is.
- Nem tudom, hogy miért, de igen. –mosolyogtam. –Mikor ért haza Alice és Jasper?
- Úgy két perce.
Ha újra Jasper keze van a dologba, akkor kitekerem a nyakát. Persze csak képletesen, hiszen nem tudnám bántani az én szöszke bátyámat. Gyorsan bementem a gardróbba, és ott szépen leültem. Aztán csak néztem a ruhákat. Mit vegyek fel? Már egy ideje ültem ott, és morfondíroztam, amikor Alice táncolt be mellém.
- Hallottam, nem tudod, hogy mit vegyél fel. Pontosabban, hogyha most nem fogok segíteni, elkésünk a suliból. –vigyorgott, és elővett egy koptatott farmert, egy csizmát, és egy piros felsőt.
- Milyen volt a hétvége? –fordultam Alice felé, aki még mindig a ruháim között kutakodott.
- Nagyon jó. De majd valamikor elmesélem, de most nincs rá idő. –nevetett, majd kisüvített a szobából.
Gyorsan magamra kaptam, megcsináltam a hajam. Majd egy kabát, és már a garázsban is voltam, és nyitottam az új kocsimat.
- Ki jön velem? –nevettem, közben visszaadtam Edy erejét, különben egész nap azzal zaklatna.
Alice bepattant mellém előre, Em és Jasper pedig hátra. Nevetve faroltam ki a garázsból, és száguldásba kezdtem. Így fele annyi idő alatt értünk oda, közben élveztük –legalább is én élveztem –ahogy belekap a hajunkba a szél, mivel a tetőt nem húztam fel. Egy gyors balkanyar, és éles jobbkanyar, és már a parkolóban is vagyunk. Az emberek csodálattal néztek végig az én gyönyörűségemen. Közben kiszálltunk, és a kocsinak dőlve vártuk a fekete Mercedes megérkezését. Pár perc múlva meg is érkeztek, és mosolyogva szóltam Bellának, miközben kipattant a vezető ülésből.
- Lassú voltál.
- Vagy inkább te voltál túl gyors. –nevetett.
- Áh, ez nem volt sebesség. –nevettem, közben kihalásztam a táskám a hátsó ülésről.
A többiek is kiszálltak a fekete luxusautóból, és együtt indultunk az épületbe. Persze, csak miután bezártam az én Kicsikémet. Mosolyogva lépdeltemEm mellett. A terem ajtajában elköszöntünk a többiektől, és beléptünk a terembe. A többiek az ablakon néztek ki, és a kocsimat bámulták. Nevetve mentem a padomhoz, és ültem le. Jaz és Em is kuncogott. Elővettem a matekcuccom. Jajj, de unalmas lesz. Még volt tíz perc az becsengetésig, úgyhogy nekiálltam társalogni a fiúkkal.
- Emmett, Jajj, sajnálom. –dőltem zokogva a mellkasának. Könnyeim nem folytak. Pedig most mennyire hiányzott.
- Mi a baj? –simogatta a hátam.
- Ma voltunk Esme-vel az árvaházba. –mondtam keserűen. –Nem volt jó ötlet.
- Mi történt? –húzott szorosan magához.
- Egy kisfiú…sírt…utánam. –nyökögtem ki.
- Sajnálom. –súgta a hajamba.
- Nem is az bántott, hogy sírt. Hanem, hogy nem tehetek ellene semmit. Vagyis…- szorult össze a szívem. Ezt mégsem kérhetem…
- Vagyis? –húzta fel a szemöldökét.
- Ezt nem kérhetem sem tőled, sem a családtól. –magyaráztam.
- De mit? –folytatta a kérdezősködést.
- Azt, hogy Nicholast elhozzuk magunkhoz. –mondtam ki végül, majd elfordultam.
Kinéztem az ablakon, és lefejtettem magamról
- Figyelj. Megértem ezt az egészet. Csak hogy én nem ítélkezhetek az egész családunk helyett, és ezt te is tudod. Pedig én mindent megtennék, hogy boldog legyél. –szorította meg a kezem. –Sőt, még annál is többet. Szeretlek Bridget. –húzott le az ágyról, és a az ölébe ültetett. Én belefészkeltem magam az ölelésébe.
- És én benne lennék. –súgta a fülembe.
- Szeretlek, Emmett. Köszönöm. –bújtam az ölelésébe, és átöleltem mellkasát.
Simogatta a hátamat. Én pedig a mellkasára rajzoltam az ujjammal. Együtt néztük, ahogy felkel a Nap, így új napot hozva. Még órákat ültünk így, de ez többet ért bárminél.
- Suliba kellene mennünk. –súgta.
- Rendben. Az én kocsimmal. –ugrottam fel nevetve.
- Milyen jó kedved lett hirtelen. –ált fel Kedvesem is.
- Nem tudom, hogy miért, de igen. –mosolyogtam. –Mikor ért haza Alice és Jasper?
- Úgy két perce.
Ha újra Jasper keze van a dologba, akkor kitekerem a nyakát. Persze csak képletesen, hiszen nem tudnám bántani az én szöszke bátyámat. Gyorsan bementem a gardróbba, és ott szépen leültem. Aztán csak néztem a ruhákat. Mit vegyek fel? Már egy ideje ültem ott, és morfondíroztam, amikor Alice táncolt be mellém.
- Hallottam, nem tudod, hogy mit vegyél fel. Pontosabban, hogyha most nem fogok segíteni, elkésünk a suliból. –vigyorgott, és elővett egy koptatott farmert, egy csizmát, és egy piros felsőt.
- Milyen volt a hétvége? –fordultam Alice felé, aki még mindig a ruháim között kutakodott.
- Nagyon jó. De majd valamikor elmesélem, de most nincs rá idő. –nevetett, majd kisüvített a szobából.
Gyorsan magamra kaptam, megcsináltam a hajam. Majd egy kabát, és már a garázsban is voltam, és nyitottam az új kocsimat.
- Ki jön velem? –nevettem, közben visszaadtam Edy erejét, különben egész nap azzal zaklatna.
Alice bepattant mellém előre, Em és Jasper pedig hátra. Nevetve faroltam ki a garázsból, és száguldásba kezdtem. Így fele annyi idő alatt értünk oda, közben élveztük –legalább is én élveztem –ahogy belekap a hajunkba a szél, mivel a tetőt nem húztam fel. Egy gyors balkanyar, és éles jobbkanyar, és már a parkolóban is vagyunk. Az emberek csodálattal néztek végig az én gyönyörűségemen. Közben kiszálltunk, és a kocsinak dőlve vártuk a fekete Mercedes megérkezését. Pár perc múlva meg is érkeztek, és mosolyogva szóltam Bellának, miközben kipattant a vezető ülésből.
- Lassú voltál.
- Vagy inkább te voltál túl gyors. –nevetett.
- Áh, ez nem volt sebesség. –nevettem, közben kihalásztam a táskám a hátsó ülésről.
A többiek is kiszálltak a fekete luxusautóból, és együtt indultunk az épületbe. Persze, csak miután bezártam az én Kicsikémet. Mosolyogva lépdeltem
- Alice-val megbeszélem, hogy ma menjünk vásárolni. És ti is jöttök. –vigyorogtam el ördögien.
- Na nem. Miért? –nyavalygott Emmett.
- Azért, mert a kedvenc darabomat tönkretetted. –nevettem.
- Lécci, ne teregessétek ki a szexuális életeteket. –fogta a fejét Jasper.
- Jajj, Jaz. Mintha nem tudnád. –nevettem. –És azért is jöttök. Utána pedig bemegyünk az árvaházba. Legalább is én. –suttogtam a végét.
Emmett megszorította a kezem, és kedvesen rám mosolygott. Egy csókkal jutalmaztam, és rezegni kezdett a zsebem.„ A tesink össze lesz vonva, de csak ma. Az okokat majd kiderítem. Tehát, tesi után azonnal találkozunk a kocsidnál. Pucca: Alice.
Ui.: Üzenem a fiúknak, csak mert ellenkezni fognak, hogy nincs menekvés, különben büntetés lesz.”Elnevettem magam Alice SMS-én.
- Ma vásárolni megyünk. –mosolyogtam.
- Nem. Én aztán nem. –mondta dacosan Jasper, Em pedig hevesen bólogatott bátyja kijelentésre.
- Akkor büntetés lesz. –mondtam komolyan, és előre fordultam, de belül nevettem.
- Na nem. –mondták egyszerre.
- Sziasztok. Bocsi a zavarásért. Polly vagyok. Segítenétek. Nemigen értem ezt az egészet. –húzta el a száját az asztalunknak támaszkodó, szemüveges, vöröses hajú lány. Az illata nem volt valami jó. A parfümje viszont nem volt vészes. Em és Jasper tekerték a fejüket mellettem, míg én megszólaltam.
- Ohh, ne is törődj velük. Persze, én segítek. –álltam fel. – Jasper, átülnél addig a bátyád mellé? –néztem rá, mire ő egy sóhajtás kíséretében felállt, és át ült. A cuccait ott hagyta.
Leültem a székre, és a lány is vonakodva, de leült.
- Mit nem értesz? –mosolyogtam rá kedvesen, közben átforgattam a füzetét. Szörnyen összekevert mindent. És kiigazodni sem lehet rajta. Sóhajtottam egyet, és a fiúkhoz fordultam.
- Em, idedobnád a füzetem. –mosolyogtam. Átdobta, és elvigyorodott. – Ne vigyorogj. Téged is korrepetállak, ha kell. –nevettem.
- Ohh, majd otthon megbeszéljük. Szerintem egyikünknek sem kell korrepetálás. Habár egy kis gyakorlás nem árt. –kacsintott rám.
- Lökött. –fordultam vissza a lány felé, akik pipacsvörösen tanulmányozta a pad repedéseit.
- Nem akarok ám zavarni. –suttogta.
- Ohh, nem zavarsz. –löktem vállon. –Na, nézzük mit nem értesz?
Kinyitottam a füzetemet, és elé toltam.
- Te jó ég. Ezt otthon átmásolod? –simított végig a gyöngybetűimen.
- Nem. Csak így írok. –kacagtam fel rajta.
Em és Jasper felénk fordultak, és felhúzott szemöldökkel néztek.
- Tehát. –folytattam. –Nem csodálom, hogy nem érted. Ez a tanár minden baromságot összehord. Ez mondjuk. –mutattam az egyenletre a füzetében. –Nem így van. Itt az enyém, nézd meg ezt. Holnapra lemásolom neked, oké?
- Nem kell fáradoznod. –mosolygott szégyenlősen.
- Ohh, nem fáradság. Akkor holnap odaadom. Tehát…- kezdtem bele a magyarázatba.
Úgy nyolc perc alatt a lány mindent megértett. Büszkén mosolyogva dicsértem meg.
- Köszönöm. –ölelt meg, én pedig visszaöleltem. Egy kicsit kényelmetlen volt, de túlélem. –Nagyon hideg vagy.
- Ohh, dehogy. Csak te vagy meleg. Lehet, hogy hőemelkedésed van. –mosolyogtam. –És szívesen. Ha valamit nem értesz, szólj nyugodtan. –Álltam fel.
- Köszönöm. Rendben. –ment el a padtól.
Jasper visszaült, én pedig a helyemre.
- Szexi tanár néni. –súgta a fülembe Em.
- Na nem. Miért? –nyavalygott Emmett.
- Azért, mert a kedvenc darabomat tönkretetted. –nevettem.
- Lécci, ne teregessétek ki a szexuális életeteket. –fogta a fejét Jasper.
- Jajj, Jaz. Mintha nem tudnád. –nevettem. –És azért is jöttök. Utána pedig bemegyünk az árvaházba. Legalább is én. –suttogtam a végét.
Emmett megszorította a kezem, és kedvesen rám mosolygott. Egy csókkal jutalmaztam, és rezegni kezdett a zsebem.„ A tesink össze lesz vonva, de csak ma. Az okokat majd kiderítem. Tehát, tesi után azonnal találkozunk a kocsidnál. Pucca: Alice.
Ui.: Üzenem a fiúknak, csak mert ellenkezni fognak, hogy nincs menekvés, különben büntetés lesz.”Elnevettem magam Alice SMS-én.
- Ma vásárolni megyünk. –mosolyogtam.
- Nem. Én aztán nem. –mondta dacosan Jasper, Em pedig hevesen bólogatott bátyja kijelentésre.
- Akkor büntetés lesz. –mondtam komolyan, és előre fordultam, de belül nevettem.
- Na nem. –mondták egyszerre.
- Sziasztok. Bocsi a zavarásért. Polly vagyok. Segítenétek. Nemigen értem ezt az egészet. –húzta el a száját az asztalunknak támaszkodó, szemüveges, vöröses hajú lány. Az illata nem volt valami jó. A parfümje viszont nem volt vészes. Em és Jasper tekerték a fejüket mellettem, míg én megszólaltam.
- Ohh, ne is törődj velük. Persze, én segítek. –álltam fel. – Jasper, átülnél addig a bátyád mellé? –néztem rá, mire ő egy sóhajtás kíséretében felállt, és át ült. A cuccait ott hagyta.
Leültem a székre, és a lány is vonakodva, de leült.
- Mit nem értesz? –mosolyogtam rá kedvesen, közben átforgattam a füzetét. Szörnyen összekevert mindent. És kiigazodni sem lehet rajta. Sóhajtottam egyet, és a fiúkhoz fordultam.
- Em, idedobnád a füzetem. –mosolyogtam. Átdobta, és elvigyorodott. – Ne vigyorogj. Téged is korrepetállak, ha kell. –nevettem.
- Ohh, majd otthon megbeszéljük. Szerintem egyikünknek sem kell korrepetálás. Habár egy kis gyakorlás nem árt. –kacsintott rám.
- Lökött. –fordultam vissza a lány felé, akik pipacsvörösen tanulmányozta a pad repedéseit.
- Nem akarok ám zavarni. –suttogta.
- Ohh, nem zavarsz. –löktem vállon. –Na, nézzük mit nem értesz?
Kinyitottam a füzetemet, és elé toltam.
- Te jó ég. Ezt otthon átmásolod? –simított végig a gyöngybetűimen.
- Nem. Csak így írok. –kacagtam fel rajta.
Em és Jasper felénk fordultak, és felhúzott szemöldökkel néztek.
- Tehát. –folytattam. –Nem csodálom, hogy nem érted. Ez a tanár minden baromságot összehord. Ez mondjuk. –mutattam az egyenletre a füzetében. –Nem így van. Itt az enyém, nézd meg ezt. Holnapra lemásolom neked, oké?
- Nem kell fáradoznod. –mosolygott szégyenlősen.
- Ohh, nem fáradság. Akkor holnap odaadom. Tehát…- kezdtem bele a magyarázatba.
Úgy nyolc perc alatt a lány mindent megértett. Büszkén mosolyogva dicsértem meg.
- Köszönöm. –ölelt meg, én pedig visszaöleltem. Egy kicsit kényelmetlen volt, de túlélem. –Nagyon hideg vagy.
- Ohh, dehogy. Csak te vagy meleg. Lehet, hogy hőemelkedésed van. –mosolyogtam. –És szívesen. Ha valamit nem értesz, szólj nyugodtan. –Álltam fel.
- Köszönöm. Rendben. –ment el a padtól.
Jasper visszaült, én pedig a helyemre.
- Szexi tanár néni. –súgta a fülembe Em.
- Ohh, én nem akarok tanár lenni. Megőrülnék a diákok mellett. –nevettem. –Mondjuk, hogyha rosszul tanítanak, akkor ne csodálkozzanak. –forgattam meg a szemem.
- Jó reggelt. –lépett be a tanár. –Nekiállhatunk a témazárónak?
Az osztály nagy fújozással jelezte, hogy nem, de a tanár urat nem érdekelte, kiosztotta. Tíz perc alatt végeztem, de csak azért tartott ennyi ideig, mert az a hülye emberi tempó nagyon lassú. Nyugodtan dőltem hátra a padban, és Em kezével játszottam.
- Ms. Hale, végzett a dolgozattal, hogy ennyire el van foglalva Mr. Cullen-nel? –fordult felém a tanár egy gúnyos mosollyal a képén.
- Igen, tanár úr. – mosolyogtam, mire a tanár elkomorult.
A maradék fél órát, amíg még a tanár benntartott minket, beszélgetve töltöttük. Így nem unatkoztunk. Többször néztem Polly padja felé, aki végig szorgalmasan írt. Szerencsére a T. Úr öt perccel előbb azért elengedett minket. Kint, a parkolóban leültünk egy padra. Kicsengettek, majd mindenki kiözönlött. Nem esik az eső… Majd egy ismerős hangot hallottam meg.
- Ne csináld már! Add vissza! –mondta, és a hang felé fordult.
Noel, és társasága elvette Polly táskáját. Körülöttük már rengeteg ember gyűlt össze, és nézte őket. Sóhajtva álltam fel, és indultam el feléjük. A bátyám, és Kedvesem is utánam indultak. Kecsesen odaballagtam a társághoz, akik utat nyitottak nekem Polly-hoz és Noel-hez.
- Noel. –szóltam rá erélyesen, de csaknem adta vissza azt a táskát. –Ne kelljen még egyszer mondanom.
- Miért? Mi lesz? Rálépsz a tűsarkaddal a lábamra? –felelte gúnyosan.
- Hidd el, nem akarod te azt tudni, hogy mi lenne akkor. –mondtam magabiztosan.
- Nem adom vissza neki. –mondta erélyesen.
- Menjen innen mindenki. –szóltam a többiekre olyan hangnemben, amire a legtöbb ember hallgat, és megijed tőle. El is mentek.
- Na, csak nem? –gúnyolódott.
- Ne kelljen még egyszer mondanom. –szóltam rá mérgesen. A szemem valószínűleg feketén csillogott.
- Bridget, hagyd. –súgta Polly.
- Add ide. –emeltem fel a hangom.
- Nem. –válaszolta.
Közelebb mentem hozzá, mire felemelte a táskát. Halványan elmosolyodtam, de csak gúnyolódásnak szántam.
- Jó reggelt. –lépett be a tanár. –Nekiállhatunk a témazárónak?
Az osztály nagy fújozással jelezte, hogy nem, de a tanár urat nem érdekelte, kiosztotta. Tíz perc alatt végeztem, de csak azért tartott ennyi ideig, mert az a hülye emberi tempó nagyon lassú. Nyugodtan dőltem hátra a padban, és Em kezével játszottam.
- Ms. Hale, végzett a dolgozattal, hogy ennyire el van foglalva Mr. Cullen-nel? –fordult felém a tanár egy gúnyos mosollyal a képén.
- Igen, tanár úr. – mosolyogtam, mire a tanár elkomorult.
A maradék fél órát, amíg még a tanár benntartott minket, beszélgetve töltöttük. Így nem unatkoztunk. Többször néztem Polly padja felé, aki végig szorgalmasan írt. Szerencsére a T. Úr öt perccel előbb azért elengedett minket. Kint, a parkolóban leültünk egy padra. Kicsengettek, majd mindenki kiözönlött. Nem esik az eső… Majd egy ismerős hangot hallottam meg.
- Ne csináld már! Add vissza! –mondta, és a hang felé fordult.
Noel, és társasága elvette Polly táskáját. Körülöttük már rengeteg ember gyűlt össze, és nézte őket. Sóhajtva álltam fel, és indultam el feléjük. A bátyám, és Kedvesem is utánam indultak. Kecsesen odaballagtam a társághoz, akik utat nyitottak nekem Polly-hoz és Noel-hez.
- Noel. –szóltam rá erélyesen, de csaknem adta vissza azt a táskát. –Ne kelljen még egyszer mondanom.
- Miért? Mi lesz? Rálépsz a tűsarkaddal a lábamra? –felelte gúnyosan.
- Hidd el, nem akarod te azt tudni, hogy mi lenne akkor. –mondtam magabiztosan.
- Nem adom vissza neki. –mondta erélyesen.
- Menjen innen mindenki. –szóltam a többiekre olyan hangnemben, amire a legtöbb ember hallgat, és megijed tőle. El is mentek.
- Na, csak nem? –gúnyolódott.
- Ne kelljen még egyszer mondanom. –szóltam rá mérgesen. A szemem valószínűleg feketén csillogott.
- Bridget, hagyd. –súgta Polly.
- Add ide. –emeltem fel a hangom.
- Nem. –válaszolta.
Közelebb mentem hozzá, mire felemelte a táskát. Halványan elmosolyodtam, de csak gúnyolódásnak szántam.
- Ne csinálj semmi hülyeséget Bridget. –szólt rám Jasper, mire csak leintettem.
- Mondtam valamit. –a hangom erélyesen csengett.
Csak nem adta vissza. Közelebb léptem, és gyengén hasba vágtam. Így is összegörnyedt, és kivettem a kezéből a táskát. Polly meglepetten nézett, és gyorsan átkaroltam egyik kezemmel, másikkal pedig a vállát simogattam. Elvezettem onnan, és bekísértem a terembe, és leültettem, csakhogy most hátra. Jasper mellett jó helye lesz… A teremben már bent volt mindenki, és gondolom az ablakból nézték az eseményeket. Amikor beléptünk, gyorsan elfoglalták magukat valamivel, és meg sem mukkantak.
- Nekem ott a padom. –indult el a padja felé Polly.
- Most nem oda ülsz. –húztam a padunk felé. Leültettem Jasper helyére.
- Most egyel odébb ülsz Jasper. –súgtam halkan.
- De ez Jasper helye. –mosolygott.
- Mondtam valamit. –a hangom erélyesen csengett.
Csak nem adta vissza. Közelebb léptem, és gyengén hasba vágtam. Így is összegörnyedt, és kivettem a kezéből a táskát. Polly meglepetten nézett, és gyorsan átkaroltam egyik kezemmel, másikkal pedig a vállát simogattam. Elvezettem onnan, és bekísértem a terembe, és leültettem, csakhogy most hátra. Jasper mellett jó helye lesz… A teremben már bent volt mindenki, és gondolom az ablakból nézték az eseményeket. Amikor beléptünk, gyorsan elfoglalták magukat valamivel, és meg sem mukkantak.
- Nekem ott a padom. –indult el a padja felé Polly.
- Most nem oda ülsz. –húztam a padunk felé. Leültettem Jasper helyére.
- Most egyel odébb ülsz Jasper. –súgtam halkan.
- De ez Jasper helye. –mosolygott.
- Ohh, nyugodtan ülj csak le. Én majd ülök a másik oldalra a padnak. Fél méter ide vagy oda. –mosolyogott Jasper, közben a torkára mutatott. Alig észrevehetően bólintottam, és leültem Polly mellé. Jasper pedig Em mellé. Leültem , gyorsan kipakoltam, és odasúgtam Polly-nak, hogy odalépek egy kicsit.
- Bocsi. –léptem oda hozzájuk.
- Semmi gond. –morogta Jasper.
- Nincs sem barátja, akivel beszélgethetne, vagy barátkozhatna, sem olyan, aki megvédené. –súgtam.
- Nincs semmi gond Kicsim. Ülj csak vissza. Jön már a tanár. –mosolygott Em.
Egy gyors csókot nyomtam ajkaira, majd visszaültem a helyemre.
Az óra nagyon gyorsan telt, de mégis unalmasan… De végre kiengedtek minket, és elindultunk a tesiterem felé. Útközben bedobtam a táskám a szekrényembe, a tesicuccomat pedig kivettem. Bementem az öltözőbe. A többiek már bent voltak, és mikor bementem, mindenki elhallgatott. Kinyitottam a cuccomat, és a szokásos térdnadrágom helyett egy nagyon rövid, fekete nadrág volt, egy szűk fehér pólóval. Még jó, hogy hideg van, és kint leszünk, persze a többi lány az öltözőben meghökkenve nézte nyári ruháimat, míg ők vastag szabadidőkben, és bélelt pulcsikban feszítettek. Szépen, emberi tempóban átöltöztem, közben magamon éreztem a tekinteteket. Pont végeztem, amikor a többi vámpír csajszi táncolt be.
- Kinyírlak egyszer még drága Húgocskám. –nevettem.
- Jajj, dehogy nyírsz te ki. Jasper megvédene. –mondta átöltözés közben.
Neki is olyan nadrágja, és pólója volt, mint minden Cullen lánynak, ahogy elnézem. Mindenki őket is megnézte öltözködés közben. De biztos voltam benne, hogy nem fognak semmi hibát találni. Amikor végeztünk, együtt léptünk ki az öltözőből, és indultunk meg a tanár úr felé, és elkezdődött az óra…
- Bocsi. –léptem oda hozzájuk.
- Semmi gond. –morogta Jasper.
- Nincs sem barátja, akivel beszélgethetne, vagy barátkozhatna, sem olyan, aki megvédené. –súgtam.
- Nincs semmi gond Kicsim. Ülj csak vissza. Jön már a tanár. –mosolygott Em.
Egy gyors csókot nyomtam ajkaira, majd visszaültem a helyemre.
Az óra nagyon gyorsan telt, de mégis unalmasan… De végre kiengedtek minket, és elindultunk a tesiterem felé. Útközben bedobtam a táskám a szekrényembe, a tesicuccomat pedig kivettem. Bementem az öltözőbe. A többiek már bent voltak, és mikor bementem, mindenki elhallgatott. Kinyitottam a cuccomat, és a szokásos térdnadrágom helyett egy nagyon rövid, fekete nadrág volt, egy szűk fehér pólóval. Még jó, hogy hideg van, és kint leszünk, persze a többi lány az öltözőben meghökkenve nézte nyári ruháimat, míg ők vastag szabadidőkben, és bélelt pulcsikban feszítettek. Szépen, emberi tempóban átöltöztem, közben magamon éreztem a tekinteteket. Pont végeztem, amikor a többi vámpír csajszi táncolt be.
- Kinyírlak egyszer még drága Húgocskám. –nevettem.
- Jajj, dehogy nyírsz te ki. Jasper megvédene. –mondta átöltözés közben.
Neki is olyan nadrágja, és pólója volt, mint minden Cullen lánynak, ahogy elnézem. Mindenki őket is megnézte öltözködés közben. De biztos voltam benne, hogy nem fognak semmi hibát találni. Amikor végeztünk, együtt léptünk ki az öltözőből, és indultunk meg a tanár úr felé, és elkezdődött az óra…
Ui.: Komikat kérek...<3<3 :)
