Bocsi, hogy eddig húztam, de nem volt valami sok szabadidőm.
Viszont most itt van ;)
Köszi a komikat, meg a szavazatokat.
Csak annyit, hogy PAPÍRZSEPIt készíts :S :)
Jó olvasást...Pusszi
Ja, és úgy fogom folytatni, hogy 42.fejezet... , de a fejezet mögé lesz írva, hogy : II.1.fejezet
És így tovább...
42. fejezet –Vagyis II. 1. fejezet
(Bridget)
Zokogva estem térdre. A könnyeim hiányoztak csak. Elterültem a sáros avarban, és csak reménykedni tudtam, hogy senki sem jön utánam. Órákig zokogtam, és nem tudtam felfogni, hogy az életem értelme szakított velem, mert úgy gondolta, hogy nincs jövőnk.
- A francba is. –vágtam bele a legközelebbi fába, ami kettéhasadt, és a földre hullott.
Milyen könnyű is lenne, ha én is ilyen gyenge lennék. Habár a lelki világom most nagyon ingatag lábakon áll. Egy részem (Nagyon-nagyon-nagyon kicsi részem) örült annak, hogy nem mondjuk száz év múlva vet véget a kapcsolatnak. A legnagyobb részem pedig szomorú volt, és dühöngött. Hogy lehettem ilyen naiv, hogy elhittem neki, hogy szeret? Ohh, persze, ez nem naivság, hanem szerelem…
__***__
(Alice)
Ohh, a francba! Francba! Francba! Francba! Francba! Hogy lehet a bátyám ilyen hülye? És miért tette ezt?
(Bridget)
Zokogva estem térdre. A könnyeim hiányoztak csak. Elterültem a sáros avarban, és csak reménykedni tudtam, hogy senki sem jön utánam. Órákig zokogtam, és nem tudtam felfogni, hogy az életem értelme szakított velem, mert úgy gondolta, hogy nincs jövőnk.
- A francba is. –vágtam bele a legközelebbi fába, ami kettéhasadt, és a földre hullott.
Milyen könnyű is lenne, ha én is ilyen gyenge lennék. Habár a lelki világom most nagyon ingatag lábakon áll. Egy részem (Nagyon-nagyon-nagyon kicsi részem) örült annak, hogy nem mondjuk száz év múlva vet véget a kapcsolatnak. A legnagyobb részem pedig szomorú volt, és dühöngött. Hogy lehettem ilyen naiv, hogy elhittem neki, hogy szeret? Ohh, persze, ez nem naivság, hanem szerelem…
__***__
(Alice)
Ohh, a francba! Francba! Francba! Francba! Francba! Hogy lehet a bátyám ilyen hülye? És miért tette ezt?
- Nyugalom Alice. –suttogta sokkolva Jasper.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. –kiabáltam, és kirontottam a szobából, be Emmett-hez, aki mozdulatlanul meredt maga elé, és kezében egy papírt szorongatott. –Miért tetted ezt?
- Mert mást szeret…- mondta, majd felém dobta a papírt.
Kinyitottam, és nekiálltam olvasni.
„Kedvesem!
Milyen régen láttalak már! Hiányzol… Mikor találkozhatnánk? Tudod, nagyon jó volt az az éjszaka, amit veled tölthettem el… Egy örök élmény. Sosem felejtelek el sem téged, sem a csókodat. Szeretlek. Örökké, mindig rád gondolok. Csók: Bridget.
Ui.: Mi hamara”
Megszakadt a levél. Nem fejezte be az írást…
- Hogy mi? –ültem le az ágyra.
- Megcsalt…- suttogta Em.
- Dehogy is. Nem tenné meg. Ez tévedés. –ráztam a fejem.
- Akkor mégis miért Alec hozta haza, és vigyázott rá? –dörrent rám.
Nem. Bridget nem tenné ezt. Nem lenne olyan, mint Rosalie…
- Mi történt? –lépett be Jasper.
Odaadtam neki a levelet. Sokkolva olvasta. Majd leült.
- Ez nem igaz. –mondta magabiztosan.
- Persze. –mondta flegmán Emmett. –Komolyan mondom, ennél még Rosalie is jobb volt…
- Miiiii? –visítottam. –Emmett. Te nem vagy normális!!!!
- Figyelj…sokkal jobban esett amikor ő csalt meg, mint amikor Bridget. –sóhajtott, majd elterült az ágyon.
A fejemet fogtam, és lecsúsztam a földre.
- Francba is. –vágtam bele mellettem a padlóba, ami megrepedt. –Ez nem lehet igaz… Ez nem…
- Rosalie-ból kinézted volna, hogy megcsal? –húzta fel Emmett a szemöldökét.
- Nem. És Bridget ből…- szakadt meg a mondatom, mivel bevillant egy kép.
Bridget és Alec. Egy fa előtt ülnek, Bridget zokog Alec ölében, aki csak ringatja, és simogatja a hátát.
Megszakadt a kép.
- Ouuu…- döbbentem le.
Lehet, hogy mégis csak igaz. Teljesen lefagytam. Nem mozdultam, csak vetítettem magamban a képek ezreit. Bridget-et felsegíti Alec. Átkarolja a zokogó vámpírt, közben simogatja a vállát. Egy puszit nyom a hajába, közben elmennek…
- Francba is. –csaptam bele újra a parkettba.
- Mi a baj? –karolt át Jasper.
- Lehet, hogy még is igaz. –sóhajtottam…
__***__
(Bridget)
Egyszer csak egy fekete köpenyt véltem felfedezni a látókörömben, aki szélsebesen suhant egyre közelebb hozzám. Majd mikor elért, az ölébe ültetett, és ott zokogtam tovább.
- Nyugalom. Ne sírj. –suttogta Alec, közben a hátamat simogatta.
- Elhagyott. –zokogtam továbbra is.
- Ne aggódj. Minden rendben lesz. –próbált nyugtatni.
- Én nem így érzem. –suttogtam, és visszafojtottam sírásom.
- Gyere. Menjünk. Esik. –állított fel.
Ekkor vettem csak észre, hogy úgy esik az eső, mintha dézsából öntenénk.
- Vegyük úgy, hogy ezek a könnyeim. –zokogtam fel ismét.
- Gyere. Van egy házam a közelben. –állt mellém, és karolta át vállamat. –Minden rendben lesz, ne aggódj. –nyomott egy puszit a hajamba, majd elsuhantunk.
Fél órát mentünk, közben nem szólaltunk meg. Majd megálltunk egy nagy faház előtt.
- Ez a tiéd? –vettem elő újra a hangomat.
- Igen. Gyere. –nyitotta ki az ajtót, és húzott be.
Bent egy csodálatos, nagy, tágas, és elbűvölő nappali volt.
- Két szoba van. Belőlük egy-egy fürdő, és gardrób. Remélem megfelel. –nyitotta ki az ajtót, ami egy csodálatos szobába vezetett.
Bent a világos barna, valamint a drapp szín dominált. Viszont a halvány szőnyeg, és fehér dolgok hangulatossá, és varázslatossá tették a helyet. Középen egy óriási francia ágy. Mellette egy-egy éjjeli szekrény, rajtuk lámpa. Egy halvány színű szőnyeg, képek a falon, óriási tükör, asztal és székek foglaltak még helyet.
- Nem nagy szám…- feszengett Alec.
- Köszönöm. –öleltem meg.
- Szívesen. –húzott szorosan magához.
- Figyelj. Holnap, vagyis még ma. –néztem ki az ablakon, ahol látszott a felkelő nap. – Mennek Denali-ba. Visszamegyek a házba, és hozok magamnak ruhákat, és fontos dolgokat. És mehetünk Volterra-ba.
- Mi? –döbbent le.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. –kiabáltam, és kirontottam a szobából, be Emmett-hez, aki mozdulatlanul meredt maga elé, és kezében egy papírt szorongatott. –Miért tetted ezt?
- Mert mást szeret…- mondta, majd felém dobta a papírt.
Kinyitottam, és nekiálltam olvasni.
„Kedvesem!
Milyen régen láttalak már! Hiányzol… Mikor találkozhatnánk? Tudod, nagyon jó volt az az éjszaka, amit veled tölthettem el… Egy örök élmény. Sosem felejtelek el sem téged, sem a csókodat. Szeretlek. Örökké, mindig rád gondolok. Csók: Bridget.
Ui.: Mi hamara”
Megszakadt a levél. Nem fejezte be az írást…
- Hogy mi? –ültem le az ágyra.
- Megcsalt…- suttogta Em.
- Dehogy is. Nem tenné meg. Ez tévedés. –ráztam a fejem.
- Akkor mégis miért Alec hozta haza, és vigyázott rá? –dörrent rám.
Nem. Bridget nem tenné ezt. Nem lenne olyan, mint Rosalie…
- Mi történt? –lépett be Jasper.
Odaadtam neki a levelet. Sokkolva olvasta. Majd leült.
- Ez nem igaz. –mondta magabiztosan.
- Persze. –mondta flegmán Emmett. –Komolyan mondom, ennél még Rosalie is jobb volt…
- Miiiii? –visítottam. –Emmett. Te nem vagy normális!!!!
- Figyelj…sokkal jobban esett amikor ő csalt meg, mint amikor Bridget. –sóhajtott, majd elterült az ágyon.
A fejemet fogtam, és lecsúsztam a földre.
- Francba is. –vágtam bele mellettem a padlóba, ami megrepedt. –Ez nem lehet igaz… Ez nem…
- Rosalie-ból kinézted volna, hogy megcsal? –húzta fel Emmett a szemöldökét.
- Nem. És Bridget ből…- szakadt meg a mondatom, mivel bevillant egy kép.
Bridget és Alec. Egy fa előtt ülnek, Bridget zokog Alec ölében, aki csak ringatja, és simogatja a hátát.
Megszakadt a kép.
- Ouuu…- döbbentem le.
Lehet, hogy mégis csak igaz. Teljesen lefagytam. Nem mozdultam, csak vetítettem magamban a képek ezreit. Bridget-et felsegíti Alec. Átkarolja a zokogó vámpírt, közben simogatja a vállát. Egy puszit nyom a hajába, közben elmennek…
- Francba is. –csaptam bele újra a parkettba.
- Mi a baj? –karolt át Jasper.
- Lehet, hogy még is igaz. –sóhajtottam…
__***__
(Bridget)
Egyszer csak egy fekete köpenyt véltem felfedezni a látókörömben, aki szélsebesen suhant egyre közelebb hozzám. Majd mikor elért, az ölébe ültetett, és ott zokogtam tovább.
- Nyugalom. Ne sírj. –suttogta Alec, közben a hátamat simogatta.
- Elhagyott. –zokogtam továbbra is.
- Ne aggódj. Minden rendben lesz. –próbált nyugtatni.
- Én nem így érzem. –suttogtam, és visszafojtottam sírásom.
- Gyere. Menjünk. Esik. –állított fel.
Ekkor vettem csak észre, hogy úgy esik az eső, mintha dézsából öntenénk.
- Vegyük úgy, hogy ezek a könnyeim. –zokogtam fel ismét.
- Gyere. Van egy házam a közelben. –állt mellém, és karolta át vállamat. –Minden rendben lesz, ne aggódj. –nyomott egy puszit a hajamba, majd elsuhantunk.
Fél órát mentünk, közben nem szólaltunk meg. Majd megálltunk egy nagy faház előtt.
- Ez a tiéd? –vettem elő újra a hangomat.
- Igen. Gyere. –nyitotta ki az ajtót, és húzott be.
Bent egy csodálatos, nagy, tágas, és elbűvölő nappali volt.
- Két szoba van. Belőlük egy-egy fürdő, és gardrób. Remélem megfelel. –nyitotta ki az ajtót, ami egy csodálatos szobába vezetett.
Bent a világos barna, valamint a drapp szín dominált. Viszont a halvány szőnyeg, és fehér dolgok hangulatossá, és varázslatossá tették a helyet. Középen egy óriási francia ágy. Mellette egy-egy éjjeli szekrény, rajtuk lámpa. Egy halvány színű szőnyeg, képek a falon, óriási tükör, asztal és székek foglaltak még helyet.
- Nem nagy szám…- feszengett Alec.
- Köszönöm. –öleltem meg.
- Szívesen. –húzott szorosan magához.
- Figyelj. Holnap, vagyis még ma. –néztem ki az ablakon, ahol látszott a felkelő nap. – Mennek Denali-ba. Visszamegyek a házba, és hozok magamnak ruhákat, és fontos dolgokat. És mehetünk Volterra-ba.
- Mi? –döbbent le.
- Persze csak feltételekkel csatlakozok…- tördeltem a kezem. –Például, hogy maradok állati véren, meg hogy bármikor gondok nélkül elmehetek…
- Megoldom. –mondta elbizakodva, majd a telefonjához nyúlt.
Bepötyögött pár számot, és már csengett is. Két csörgés után felvették.
- Igen?
- Aro Mester, itt Alec.
- Szervusz Alec. Minden rendben? Mikor térsz vissza?
- Minden a legnagyobb rendben Aro. Holnap indulunk.
- Többes számban beszéltél. Kit hozol magaddal?
- Egy nagyon tehetséges vámpírt.
- Mi a tehetsége? Beáll hozzánk?
- Az erejét jobb élőben látni. És csak pár feltétellel.
- Mik lennének azok?
- Hogy továbbra is had fogyasszon állati vért, és hogy bármikor minden gond nélkül távozhasson, ha neki sok.
- Hát… - hallatszott, hogy járkál. –Legyen. Siessetek, mert már furdal a kíváncsiság.
- Köszönjük Mester, sietünk.
- Rendben. Viszlát.
- Viszlát Mester.
- Ez most igent jelent? –ugráltam karjaiban.
- Igen. –mosolygott.
- Akkor jó. Szerintem akkor siessünk. Már biztosan elmentek. Mert nem érnének oda estére. –mosolyogtam. –Gyere, szedjük össze a cuccaimat, hogy minél előbb odaérjünk.
- Te most izgatott vagy? –húzta fel a szemöldökét.
- Jajj, ez olyan cuki. –böktem szemöldöke felé. – És igen, izgatott vagyok.
- Cuki? –döbbent le.
- Igen. Olyan furcsa…- magyaráztam.
- Én nem vagyok cuki. –mondta durcásan.
- Á, dehogy. Te egy félelmetes Volturi vagy. –nevettem.
- Azért. –nevetett. – Gyere, akkor menjünk.
- Rendben. –ugrottam ki az ablakon.
Elindultam, és szerencsére tudtam hová megyek. Milyen lenne már, ha egy vámpír eltéved. Hamar a háznál voltunk, ahol egy lélek sem volt. Szerencsére. Beugrottam az ablakon, ami a szobámba vezetett. Az emlékek letaglóztak, és visszatért a rossz kedvem. Bementem a gardróbba, négy bőröndöt, és nekiálltam pakolni. Először az emlékeimet tettem bele az egyikbe, fontos dolgok, fényképalbumok, és a jegygyűrűm is belekerült. Mivel Emmett az ágyon hagyta. A többi háromba ruhákat dobáltam bele. Majd pár póló Emmett-től… A gyors pakolás után végmentem a házon, mindent a tudatomba véstem, és elővettem jó pár papírt, egy tollat, és borítékokat. Elkezdtem írni.
„ Kedves Carlisle, és Esme.
Anya, Apa. Nem is tudom, mit mondhatnék. Egy búcsúlevelet nehéz megírni. Eddig nem kellett gyakorolnom… De hát, mindennek eljön az ideje.
Vágjunk bele a közepébe. Nagyon szeretlek titeket, és örökké emlékezni fogok rátok. Mindenre. Minden apró érintésre, dicséretre, emlékekre. Ilyen jó szüleim még nem voltak. Köszönöm nektek, hogy befogadtatok a családba, és hogy kiálltatok mellettem, minden rossz dolgom mellett.
Carlisle!
Köszönöm, hogy az apám voltál. Köszönöm, hogy azok után is szerettél, miután azokat a dolgokat vágtam a fejedhez.
Köszönöm, hogy szenvedtél velem annak idején, mikor állati vért kezdtem el fogyasztani.
Köszönöm, hogy a családodba fogadtál…
Esme!
Te voltál a világ legjobb anyukája. Gondoskodó, szeretetteljes, kiálltál mellettünk, és nem ítélkeztél felettünk. Szeretlek Esme. Nem tudom, mit mondhatnák. Búcsúzz el helyettem is Nicholas-tól, és vigyázz rá. Tudom, hogy neked nem lehet gyermeket. De most mégis megadatik. Igaz, nem vérszerinti, de biztos vagyok benne, hogy őt is nagyon fogod szeretni. Ha csak fele annyira lesz közel a szívedhez, mint én voltam, akkor már tökéletes lesz az élete.
Szeretlek Titeket! Mindig emlékezni fogok rátok.
Vigyázzatok Emmett-re, ne tegyen semmi őrültséget. Éreznem kellett volna, hogy nem szeret…de aki ilyen naiv, mint én, az még is mit vár? Na jó, elég volt az önsajnálatból.
Hiányozni fogtok. Vigyázzatok magatokra, és egymásra.
Pusz:
Tékozló leányotok, Bridget.
P.s.: Anya, fogadd szeretettel a könyvet, amit átadok neked. Én akartam belőle főzni, de már nincs alkalmam rá… „
Itt már zokogtam. Lettem az asztalra a saját magam megírt szakácskönyvet, amibe egyszerű receptek voltak, amiket a gyerekek szeretnek. Még egy éve írtam meg…Folytattam az írást.
„Jenny és Chriss!
Testvéreim… Semmi komoly gondolat nem jut most eszembe. Szeretlek titeket, és mindig is szerettelek. Tudom, hogy mostanság nem volt valami közeli a kapcsolatunk, és nem értem, hogy miért. Én csak annyit vettem észre az egészből, hogy ahol én vagyok, azt ti elkerülitek. Tudjátok meg, hogy amikor emberi korunkban amikor megláttalak titeket, máris szimpatikusak voltatok. Vigyázzatok egymásra, szeressétek egymást, és maradjatok együtt.
Hiányozni fogtok, szeretlek titeket.
Bridget”
A sírásom csak nem akart csillapodni…de így nem lehet írni…
„Edward és Bella!
Ti kiálltatok mellettem. Szerettetek, és én is szerettelek titeket. Nem értettem, hogy miért romlott meg a kapcsolatunk. Mondjuk, kinek van szüksége rám? Ott vagytok ti egymásnak. Vigyázzatok magatokra, és egymásra.
Tudjátok, hogy mikor a családba kerültem, furcsa érzés kerített magába. De ti megjelentetek, és már is feloldódtam… De lehet, hogy ebben Jasper képessége is segített. Tehát, ti amikor kellett, mellettem voltatok. Köszönök nektek mindent. Becsüljétek meg egymást, éljetek a jelennek, ne gondolkozzatok a múlton. Csak a jelen számít. Ki tudja, mit hoz még a jövő… lehet, hogy pár évtized múlva újra összefutunk, és boldogan fogtok mesélni megélt élményeitekről. Vigyázzatok magatokra.
Bridget”
Itt már egy kicsit lenyugodtam. Igaz, még csak most jön a neheze. Magam elé vettem egy üres lapot, és felkaptam a tollat.
„Alice és Jasper.
Bosszantó, ruhamániás Húgocskámnak, és okos, taktikás Bátyámnak.
Ezt a levelet az egyik legnehezebb megírni. A szavak, és az emlékképek csak úgy lepik el az agyamat, mégis ki kell választanom a fontos dolgokat, és papírra kell vetnem.
Kezdjük az elején. Szeretlek titeket. Ti vagytok a legjobb testvér, legjobb barát, akire mindig számíthattunk. Kiálltatok mellettem már a legelejétől. Megmentettetek a medvétől, segítettetek beilleszkedni a családba, megszokni új életemet, önuralmamat fejleszteni, és ami a legfontosabb szerettetek. Mindenki helyett. Ti mindig ott voltatok nekem, amikor kellett. Ti mindig mellettem álltatok, és támogattatok eszeveszett ötleteimben. Mindig ott voltatok nekem, ha szükségem volt egy lelki támaszra.
Drága Húgocskám!
Szeretlek. Nagyon. Mindig emlékezni fogok rád. Az őrült vásárlásainkra, eszeveszett ötleteinkre, megvalósíthatatlan –és mégis megvalósított –terveinkre. Imádtam a vásárlásainkat, még ha nem is azt láttad rajtam. Most, hogyha visszamehetnék az időbe, akkor sokkal jobban mutattam volna ki vásárlási mániámat. Imádtam a csajos estéinket. A reggeli sürgetést. És a legközelebbi élmény: A szoba felújítás.
Csodás volt veled tölteni az időmet, veled élni mindennapjaimat. Szeretlek Alice…
Legkedvesebb Bátyám!
Mit lehetne annak mondani, aki mindent tud, és érez? Szerintem ebben az esetben az érzéseim többet jelentenek, mint ezek a leírt szavak. Ha itt lennél, bizonyára szenvednél. Eláraszt a keserűség, a hiányotok. Igaz, még el sem mentem, de ha belegondolok azokba az időkbe, amik most fognak jönni, előre fáj a hiányotok. Mindig hiányozni fogsz. De örülj, egy őrülttel kevesebb, vagyis egy összekuszálódott érzéssel kevesebb.
Biztos vagyok benne, hogy voltak jó perceink is. Amikor boldog voltam, átragadt rád is. Ha rossz kedvem volt, jött a boldogság hullámod, ami akkor bosszantott, viszont most nagyon örülnék neki. Hiányozni fogsz. Nagyon. Szeretlek Jasper…
Ha visszagondolok az elmúlt időkre, csak jók jutnak eszembe. Mit mondhatnék befejezésül? Vigyázzatok egymásra, és magatokra… Vigyázzatok a családra. Nem értem, hogy Emmett miért tette ezt velem, hisz én végig őszinte voltam vele. Viszont most már nem érdemes ezen gondolkodni. Ami elmúlt, elmúlt. Csak a jelen számít, és most nincs velem senki. Amire ezt elolvassátok, már messze járok.
Kérlek Alice, ne kutasd a jövőm. Azzal csak magadat emésztenéd. Szeretlek titeket. Örökké emlékezni fogok rátok…
Örökké, és mindig szeretlek titeket:
Bridget ”
És most jön a legnehezebb… Előtte belecsúsztattam a már megírt leveleket a borítékra, arra is rányomtam a neveket, majd megírtam a legnehezebb levelet.
„Emmett…
Bevallom, ezt a levelet a legnehezebb megírni… Tudod, elhiszem, hogy nem szeretsz. Végül is, ki szeretne egy ilyen lényt, mint aki én vagyok?
Megértem, hogy a könnyebb utat választod… Légy boldog Rosalie-val. Remélem minden rendben lesz köztetek, és nem állok a boldogságotok útjába. Ha szereted, hát legyen.
Csak azt nem értem, hogy miért pont most? Nem csináltam semmit… Habár, már értem. A sérülésem. Rájöttél, hogy mégsem vagyok olyan erős, és strapabíró, mint amilyennek hittél. De nem érdemes most ezen rágódnom. Tudod, mindennek ellenére még mindig szeretlek…tudom, nehéz elhinni, de ez van.
Próbáltalak megkímélni az idegi kivonulásomtól, a hirtelen hangulatváltozásaimtól, és a nyafizától. Nem mindig sikerült… Ezért bocsánatot kérek. És mindenért, amit tettem, bocsánatot kérek. Az első csókért bocsánat. Az első érintését, bocsánat.
Csakhogy, ha visszatekerhetném az időt, akkor sem változtatnák meg semmit. Akkor is bevertem volna neked egyet a suliba, még ha tudtam volna, hogy eltöri a csuklóm. Így ismertük meg egymást. Egy baki miatt.
Sajnálom, kell egy emlék tőled…a jegygyűrűmet elviszem…úgysem fog hiányozni neked… A kis Nich-re vigyázz. Ha már én nem leszek itt neki, legyél te itt. Legyen egy valaki, akire számíthat… Neveld meg, vegye át tőled a humorodat, de legyen komoly. Tudjon döntéseket hozni, legyen felelősségteljes. Kérlek, tanítsd meg a kedvenc mosolyomra, amit csak te tudsz megcsinálni…nem fog neki úgy menni, mint neked, de egy lányt biztos levesz majd vele a lábáról…
Emmett…
Kérlek, ne tegyél semmi rossza. Kérlek, ne tegyél semmi meggondolatlant. Ha szeretsz valakit, nyugodtan mondd meg a családodnak, ők még megbíznak benned, és szeretnek. Ne játszd ki mások bizalmát és szeretetét. Ne verj át másokat. Vigyázz magadra, és mindenkire, aki körülötted él. Kérlek, állítsd meg Alice-t, hogyha utánam akarna jönni. Mondjuk ezt erősen kétlem… De bármi megtörténhet.
Azt sem hiszem, hogy te keresnél. Ne is tedd. Azzal csak nekem lenne rossz. Mert te látványosan túlléptél rajtam.
- Megoldom. –mondta elbizakodva, majd a telefonjához nyúlt.
Bepötyögött pár számot, és már csengett is. Két csörgés után felvették.
- Igen?
- Aro Mester, itt Alec.
- Szervusz Alec. Minden rendben? Mikor térsz vissza?
- Minden a legnagyobb rendben Aro. Holnap indulunk.
- Többes számban beszéltél. Kit hozol magaddal?
- Egy nagyon tehetséges vámpírt.
- Mi a tehetsége? Beáll hozzánk?
- Az erejét jobb élőben látni. És csak pár feltétellel.
- Mik lennének azok?
- Hogy továbbra is had fogyasszon állati vért, és hogy bármikor minden gond nélkül távozhasson, ha neki sok.
- Hát… - hallatszott, hogy járkál. –Legyen. Siessetek, mert már furdal a kíváncsiság.
- Köszönjük Mester, sietünk.
- Rendben. Viszlát.
- Viszlát Mester.
- Ez most igent jelent? –ugráltam karjaiban.
- Igen. –mosolygott.
- Akkor jó. Szerintem akkor siessünk. Már biztosan elmentek. Mert nem érnének oda estére. –mosolyogtam. –Gyere, szedjük össze a cuccaimat, hogy minél előbb odaérjünk.
- Te most izgatott vagy? –húzta fel a szemöldökét.
- Jajj, ez olyan cuki. –böktem szemöldöke felé. – És igen, izgatott vagyok.
- Cuki? –döbbent le.
- Igen. Olyan furcsa…- magyaráztam.
- Én nem vagyok cuki. –mondta durcásan.
- Á, dehogy. Te egy félelmetes Volturi vagy. –nevettem.
- Azért. –nevetett. – Gyere, akkor menjünk.
- Rendben. –ugrottam ki az ablakon.
Elindultam, és szerencsére tudtam hová megyek. Milyen lenne már, ha egy vámpír eltéved. Hamar a háznál voltunk, ahol egy lélek sem volt. Szerencsére. Beugrottam az ablakon, ami a szobámba vezetett. Az emlékek letaglóztak, és visszatért a rossz kedvem. Bementem a gardróbba, négy bőröndöt, és nekiálltam pakolni. Először az emlékeimet tettem bele az egyikbe, fontos dolgok, fényképalbumok, és a jegygyűrűm is belekerült. Mivel Emmett az ágyon hagyta. A többi háromba ruhákat dobáltam bele. Majd pár póló Emmett-től… A gyors pakolás után végmentem a házon, mindent a tudatomba véstem, és elővettem jó pár papírt, egy tollat, és borítékokat. Elkezdtem írni.
„ Kedves Carlisle, és Esme.
Anya, Apa. Nem is tudom, mit mondhatnék. Egy búcsúlevelet nehéz megírni. Eddig nem kellett gyakorolnom… De hát, mindennek eljön az ideje.
Vágjunk bele a közepébe. Nagyon szeretlek titeket, és örökké emlékezni fogok rátok. Mindenre. Minden apró érintésre, dicséretre, emlékekre. Ilyen jó szüleim még nem voltak. Köszönöm nektek, hogy befogadtatok a családba, és hogy kiálltatok mellettem, minden rossz dolgom mellett.
Carlisle!
Köszönöm, hogy az apám voltál. Köszönöm, hogy azok után is szerettél, miután azokat a dolgokat vágtam a fejedhez.
Köszönöm, hogy szenvedtél velem annak idején, mikor állati vért kezdtem el fogyasztani.
Köszönöm, hogy a családodba fogadtál…
Esme!
Te voltál a világ legjobb anyukája. Gondoskodó, szeretetteljes, kiálltál mellettünk, és nem ítélkeztél felettünk. Szeretlek Esme. Nem tudom, mit mondhatnák. Búcsúzz el helyettem is Nicholas-tól, és vigyázz rá. Tudom, hogy neked nem lehet gyermeket. De most mégis megadatik. Igaz, nem vérszerinti, de biztos vagyok benne, hogy őt is nagyon fogod szeretni. Ha csak fele annyira lesz közel a szívedhez, mint én voltam, akkor már tökéletes lesz az élete.
Szeretlek Titeket! Mindig emlékezni fogok rátok.
Vigyázzatok Emmett-re, ne tegyen semmi őrültséget. Éreznem kellett volna, hogy nem szeret…de aki ilyen naiv, mint én, az még is mit vár? Na jó, elég volt az önsajnálatból.
Hiányozni fogtok. Vigyázzatok magatokra, és egymásra.
Pusz:
Tékozló leányotok, Bridget.
P.s.: Anya, fogadd szeretettel a könyvet, amit átadok neked. Én akartam belőle főzni, de már nincs alkalmam rá… „
Itt már zokogtam. Lettem az asztalra a saját magam megírt szakácskönyvet, amibe egyszerű receptek voltak, amiket a gyerekek szeretnek. Még egy éve írtam meg…Folytattam az írást.
„Jenny és Chriss!
Testvéreim… Semmi komoly gondolat nem jut most eszembe. Szeretlek titeket, és mindig is szerettelek. Tudom, hogy mostanság nem volt valami közeli a kapcsolatunk, és nem értem, hogy miért. Én csak annyit vettem észre az egészből, hogy ahol én vagyok, azt ti elkerülitek. Tudjátok meg, hogy amikor emberi korunkban amikor megláttalak titeket, máris szimpatikusak voltatok. Vigyázzatok egymásra, szeressétek egymást, és maradjatok együtt.
Hiányozni fogtok, szeretlek titeket.
Bridget”
A sírásom csak nem akart csillapodni…de így nem lehet írni…
„Edward és Bella!
Ti kiálltatok mellettem. Szerettetek, és én is szerettelek titeket. Nem értettem, hogy miért romlott meg a kapcsolatunk. Mondjuk, kinek van szüksége rám? Ott vagytok ti egymásnak. Vigyázzatok magatokra, és egymásra.
Tudjátok, hogy mikor a családba kerültem, furcsa érzés kerített magába. De ti megjelentetek, és már is feloldódtam… De lehet, hogy ebben Jasper képessége is segített. Tehát, ti amikor kellett, mellettem voltatok. Köszönök nektek mindent. Becsüljétek meg egymást, éljetek a jelennek, ne gondolkozzatok a múlton. Csak a jelen számít. Ki tudja, mit hoz még a jövő… lehet, hogy pár évtized múlva újra összefutunk, és boldogan fogtok mesélni megélt élményeitekről. Vigyázzatok magatokra.
Bridget”
Itt már egy kicsit lenyugodtam. Igaz, még csak most jön a neheze. Magam elé vettem egy üres lapot, és felkaptam a tollat.
„Alice és Jasper.
Bosszantó, ruhamániás Húgocskámnak, és okos, taktikás Bátyámnak.
Ezt a levelet az egyik legnehezebb megírni. A szavak, és az emlékképek csak úgy lepik el az agyamat, mégis ki kell választanom a fontos dolgokat, és papírra kell vetnem.
Kezdjük az elején. Szeretlek titeket. Ti vagytok a legjobb testvér, legjobb barát, akire mindig számíthattunk. Kiálltatok mellettem már a legelejétől. Megmentettetek a medvétől, segítettetek beilleszkedni a családba, megszokni új életemet, önuralmamat fejleszteni, és ami a legfontosabb szerettetek. Mindenki helyett. Ti mindig ott voltatok nekem, amikor kellett. Ti mindig mellettem álltatok, és támogattatok eszeveszett ötleteimben. Mindig ott voltatok nekem, ha szükségem volt egy lelki támaszra.
Drága Húgocskám!
Szeretlek. Nagyon. Mindig emlékezni fogok rád. Az őrült vásárlásainkra, eszeveszett ötleteinkre, megvalósíthatatlan –és mégis megvalósított –terveinkre. Imádtam a vásárlásainkat, még ha nem is azt láttad rajtam. Most, hogyha visszamehetnék az időbe, akkor sokkal jobban mutattam volna ki vásárlási mániámat. Imádtam a csajos estéinket. A reggeli sürgetést. És a legközelebbi élmény: A szoba felújítás.
Csodás volt veled tölteni az időmet, veled élni mindennapjaimat. Szeretlek Alice…
Legkedvesebb Bátyám!
Mit lehetne annak mondani, aki mindent tud, és érez? Szerintem ebben az esetben az érzéseim többet jelentenek, mint ezek a leírt szavak. Ha itt lennél, bizonyára szenvednél. Eláraszt a keserűség, a hiányotok. Igaz, még el sem mentem, de ha belegondolok azokba az időkbe, amik most fognak jönni, előre fáj a hiányotok. Mindig hiányozni fogsz. De örülj, egy őrülttel kevesebb, vagyis egy összekuszálódott érzéssel kevesebb.
Biztos vagyok benne, hogy voltak jó perceink is. Amikor boldog voltam, átragadt rád is. Ha rossz kedvem volt, jött a boldogság hullámod, ami akkor bosszantott, viszont most nagyon örülnék neki. Hiányozni fogsz. Nagyon. Szeretlek Jasper…
Ha visszagondolok az elmúlt időkre, csak jók jutnak eszembe. Mit mondhatnék befejezésül? Vigyázzatok egymásra, és magatokra… Vigyázzatok a családra. Nem értem, hogy Emmett miért tette ezt velem, hisz én végig őszinte voltam vele. Viszont most már nem érdemes ezen gondolkodni. Ami elmúlt, elmúlt. Csak a jelen számít, és most nincs velem senki. Amire ezt elolvassátok, már messze járok.
Kérlek Alice, ne kutasd a jövőm. Azzal csak magadat emésztenéd. Szeretlek titeket. Örökké emlékezni fogok rátok…
Örökké, és mindig szeretlek titeket:
Bridget ”
És most jön a legnehezebb… Előtte belecsúsztattam a már megírt leveleket a borítékra, arra is rányomtam a neveket, majd megírtam a legnehezebb levelet.
„Emmett…
Bevallom, ezt a levelet a legnehezebb megírni… Tudod, elhiszem, hogy nem szeretsz. Végül is, ki szeretne egy ilyen lényt, mint aki én vagyok?
Megértem, hogy a könnyebb utat választod… Légy boldog Rosalie-val. Remélem minden rendben lesz köztetek, és nem állok a boldogságotok útjába. Ha szereted, hát legyen.
Csak azt nem értem, hogy miért pont most? Nem csináltam semmit… Habár, már értem. A sérülésem. Rájöttél, hogy mégsem vagyok olyan erős, és strapabíró, mint amilyennek hittél. De nem érdemes most ezen rágódnom. Tudod, mindennek ellenére még mindig szeretlek…tudom, nehéz elhinni, de ez van.
Próbáltalak megkímélni az idegi kivonulásomtól, a hirtelen hangulatváltozásaimtól, és a nyafizától. Nem mindig sikerült… Ezért bocsánatot kérek. És mindenért, amit tettem, bocsánatot kérek. Az első csókért bocsánat. Az első érintését, bocsánat.
Csakhogy, ha visszatekerhetném az időt, akkor sem változtatnák meg semmit. Akkor is bevertem volna neked egyet a suliba, még ha tudtam volna, hogy eltöri a csuklóm. Így ismertük meg egymást. Egy baki miatt.
Sajnálom, kell egy emlék tőled…a jegygyűrűmet elviszem…úgysem fog hiányozni neked… A kis Nich-re vigyázz. Ha már én nem leszek itt neki, legyél te itt. Legyen egy valaki, akire számíthat… Neveld meg, vegye át tőled a humorodat, de legyen komoly. Tudjon döntéseket hozni, legyen felelősségteljes. Kérlek, tanítsd meg a kedvenc mosolyomra, amit csak te tudsz megcsinálni…nem fog neki úgy menni, mint neked, de egy lányt biztos levesz majd vele a lábáról…
Emmett…
Kérlek, ne tegyél semmi rossza. Kérlek, ne tegyél semmi meggondolatlant. Ha szeretsz valakit, nyugodtan mondd meg a családodnak, ők még megbíznak benned, és szeretnek. Ne játszd ki mások bizalmát és szeretetét. Ne verj át másokat. Vigyázz magadra, és mindenkire, aki körülötted él. Kérlek, állítsd meg Alice-t, hogyha utánam akarna jönni. Mondjuk ezt erősen kétlem… De bármi megtörténhet.
Azt sem hiszem, hogy te keresnél. Ne is tedd. Azzal csak nekem lenne rossz. Mert te látványosan túlléptél rajtam.
Igaz, még mindig nem értem, hogy mi volt a baj… A szex? Miért nem szóltál, hogy nem jó valami? Megpróbáltam volna változni…
Megpróbáltam volna megváltozni, és kikupálni magam… Megpróbáltam volna abbahagyni a rossz szokásaimat…
Tudod, Emmett… Szeretlek…még mindig, azok után is. Tudom, hogy te már nem szeretsz…de ez van. Idézek:
Soha ne kérj bocsánatot érzelmeid kimutatásáért, mert ha azt teszed, akkor az igazságért kérsz elnézést.
Igen, én nem kérek elnézést azért, mert szeretlek. És mégis megteszem… Ha megbántottalak azzal, hogy vagyok, vagy hogy elmondom azt, amit gondolok, akkor bocs…
Ne tegyél semmi meggondolatlant, és rosszat…
Ohh, és még özönlenek a fejembe a szavak, és a képek:
Az első csók, mire visszagondolni élmény.
Az első szeretkezés, mitől még most is felhevülök.
Az érintésed, mire most is vágyok.
Te magad, kit mindig szeretni fogok…
Zokogva, könnyek nélkül írom a levelet… csakhogy:
Akit feledni akarunk, arra gondolunk…
Tehát, megpróbállak majd feledni…de hiányod úgyis egyre nagyobb lesz…
Örökké szeretni foglak, és remélem, megtalálod a boldogságot, ha én nem adhattam meg neked…ne érezz bűntudatot…
Mindig szeretni foglak, még akkor is, ha tilos.
Vigyázz magadra, és leendő párodra, majd feleségedre:
Bridget Bather…”
Nyomtam egy csókot a levél jobb alsó sarkába, és a vörös rúzsomnak köszönhetően ez meg is látszott. Majd beletettem az utolsó levelet is a borítékba, és gyöngybetűkkel ráírtam, hogy Emmett, majd a többire helyeztem, és zokogva kaptam fel a bőröndjeimet, és kimentem a kint várakozó Alec-hoz. Bementem a garázsba, bedobtam a cuccaimat a kocsiba, beültem az anyós ülésre. Alec beült, indított, és már száguldottunk is. Felhúzta a tetőt, de én csak szótlanul meredtem magam elé. Az autó szélsebesen száguldott Volterra felé…
Komit kérek...<3
Megpróbáltam volna megváltozni, és kikupálni magam… Megpróbáltam volna abbahagyni a rossz szokásaimat…
Tudod, Emmett… Szeretlek…még mindig, azok után is. Tudom, hogy te már nem szeretsz…de ez van. Idézek:
Soha ne kérj bocsánatot érzelmeid kimutatásáért, mert ha azt teszed, akkor az igazságért kérsz elnézést.
Igen, én nem kérek elnézést azért, mert szeretlek. És mégis megteszem… Ha megbántottalak azzal, hogy vagyok, vagy hogy elmondom azt, amit gondolok, akkor bocs…
Ne tegyél semmi meggondolatlant, és rosszat…
Ohh, és még özönlenek a fejembe a szavak, és a képek:
Az első csók, mire visszagondolni élmény.
Az első szeretkezés, mitől még most is felhevülök.
Az érintésed, mire most is vágyok.
Te magad, kit mindig szeretni fogok…
Zokogva, könnyek nélkül írom a levelet… csakhogy:
Akit feledni akarunk, arra gondolunk…
Tehát, megpróbállak majd feledni…de hiányod úgyis egyre nagyobb lesz…
Örökké szeretni foglak, és remélem, megtalálod a boldogságot, ha én nem adhattam meg neked…ne érezz bűntudatot…
Mindig szeretni foglak, még akkor is, ha tilos.
Vigyázz magadra, és leendő párodra, majd feleségedre:
Bridget Bather…”
Nyomtam egy csókot a levél jobb alsó sarkába, és a vörös rúzsomnak köszönhetően ez meg is látszott. Majd beletettem az utolsó levelet is a borítékba, és gyöngybetűkkel ráírtam, hogy Emmett, majd a többire helyeztem, és zokogva kaptam fel a bőröndjeimet, és kimentem a kint várakozó Alec-hoz. Bementem a garázsba, bedobtam a cuccaimat a kocsiba, beültem az anyós ülésre. Alec beült, indított, és már száguldottunk is. Felhúzta a tetőt, de én csak szótlanul meredtem magam elé. Az autó szélsebesen száguldott Volterra felé…
Komit kérek...<3
